Central Park

--Nem, sikerült talpon maradnom... Amúgy, ne is foglalkozz vele, nem történt semmi. És... hogy őszinte legyek, én se sűrűn jártam még erre korábban. Na jó, évente egyszer ha erre jövök... -válaszoltam a srácnak, majd Greg és a világító telefonja felé fordulok- Na ne... te bort akartál itatni velem? Istenek és istennők, ezt nem hiszem el...
A sikolyt hallva én is teljesen ledermedek, s bár a tekintetemen a sötét miatt nem látni, de a hangomon igencsak érződik az aggodalom, és némi pánik is. Annyi még nem, hogy az a környezetemre is kihasson, de még 1-2 hasonló, és nagyon nem fognak örülni nekem...
-Ez... ez meg mi volt? -kérdezem kissé remegő hanggal, ahogy óvatosan közelebb lépek a fiúkhoz.

Ahogy sorra gyulladnak fel a telefonok kijelzői, s hozzászokik a szemetek a félhomályhoz, már látni is lehet, hogy ahonnan az imént a sikoly érkezett, most egy egyre nagyobb embercsoport áll körbe valamit. Vagy éppen valakit, ha közelebb merészkedtek, akkor ugyanis láthatjátok, hogy egy középkorú férfi fekszik a földön, a körülötte állók pedig lázasan sugdolóznak.
-Meghalt?
-Elájult?
-Valaki gyorsan hívja a mentőket!
-Mi történt vele?
-Nincs véletlenül egy orvos a közelben?
-Az a vörös folt a kabátján... csak nem vér?
"Vérszagra gyűl az éji vad", s a tömeg csak egyre nő, mint azt hasonló pánikhelyzetekben már megszokott. Idő közben a park közepe felől egy újabb, előzőhöz hasonló sikítás hallatszik, melyet egy újabb tompa puffanás követ. Ha a hang irányába néztek, még talán sikerül észrevennetek felvillanó, sárgás szempárt a sötétben.

Remélem, hogy barátságos idegenekbe botlottam, mert nem volt kedvem egyedül bolyongani ebben a hatalmas parkban, ezért nem tágítottam mellőlük, remélve, hogy nem veszik zokon.
A lány hangján a sikítás után érezhető volt egy kis remegés, de hát ki ne rémüldözne ebben a kicsit horrorisztikus helyzetben. A telefonok világítása, amennyit segített, annyira misztikussá is varázsolta a környéket. Megpillantottam egy kisebb tömörülést nem messze, ahonnan a női kiabálás is hallatszott, és persze én sem, meg a szimpatikus pár sem állta meg, hogy oda nem menjünk, megszemlélni mit néznek.
Amit láttam az egyáltalán nem tetszett, és a jól értesült emberek szavai meg pláne nem.
~ Remélem nem valami hülye sorozatgyilkos kezdett ténykedni és a sötétséget is ő csinálta! ~ borzongok meg egy percre, de mielőtt megnyugtatnám magam, hogy csak a képzeletem játszik velem, újabb veletrázó sikítás verte fel a parkot, melyet ugyan az a puffanás követett, mint az előbb. Mintha rugóra járna a fejünk, mindenki abba az irányba nézett.
Nem tudom, hogy más mit látott, de én megesküdtem volna, hogy egy pillanatra a sötétben egy sárgán világító szempárba bámultam bele.
- Azt….ott – mutatok abba az irányba. – ti is láttátok? – kérdezem még mindig döbbenten a mellettem álló fiútól és lánytól.

-Forralt, nincs benne alkohol, kiskorút nem itatok, csak néha...
Az ember végtelenül kíváncsi természet. Nehezen, sőt egyáltalán nem sikerült megállni, hogy szemügyre ne vegyük a testet. Innen nem úgy tűnt mint aki sűrűn lélegzik vagy úgy egyáltalán lélegzik. Ratna felé fordultam és vállaira tettem a kezem.
-Várj meg itt.
Ahogy elfordultam tőle vállától a könyökéig végighúztam a kezem ezalatt a ruhájába ivódott bort kihúztam belőle és levegővé alakítottam, atomról atomra. A holttesthez mentem és a lábammal meglöktem az övét. Ez nekem bőven elég információval szolgált. Halott. Kirázott a hideg és felnéztem a hangok irányába. Ahol megpillantom a sárga szempárt. Ideges léptekkel visszasietek többiekhez.
-Azt hiszem láttam... Ez az ipse a földön halott, javaslom, hogy menjünk innen... Nem szeretnék lecserélni a "hajnali"t hulla merevségre...
Kezem kitárom a lány felé, hogy oltalmazó szárnyaim alá bújhasson.
-Te is jössz kedves...?
Míg a nevére várok újabb sikoly amit már egyre több követ, utóbbiakat azonban a tömeg hallatja.

Egy darabig dilemmáztam, hogy odamenjünk-e mi is a tömeghez, vagy ne... végül aztán győzött a kíváncsiságom, úgyhogy gyorsan a fiúk után siettem. Igaz, túl közel nem jutottam, miután Greg néhány méterre megállított. Őszintén szólva, nem is bántam különösebben, amíg ő a férfit vizsgálta, én aggódó pillantással néztem a kis ideiglenes csapatunk harmadik tagjára, hogy ő hogy reagál a dolgokra. Ahogy aztán Greg visszatér és meghallom a friss híreket, egy kissé lesápadok, s fél kézzel a fiúk kabátjába kapaszkodva elindulok mellettük, mielőtt még elsodródnánk egymástól a tömegben. Alig néhány lépés, s újabb sikítás, ahogy pedig a hang irányába kapom a tekintetem, szinte megbabonáz az a sárga szempár...

Úgy tűnik Greg hiába tartja a kezét, ugyanis Ratna csak arrébb tolja, majd amíg a fiúk ismerkednek, ő gyors léptekkel az előbbi sikoly helye felé veszi az irányt. A sietős léptek hamar kocogásba, majd futásba mennek át, s mivel még mindig elég nagy a tömeg, s kerülgetni kell az embereket a sötétben, mire utolérnétek, ő már eltűnik a fák sötétjében. A park belseje felé haladva egy erdősebb részhez érkeztek. Cserjék nem igazán vannak, inkább csak egy ligetes rész, viszont elég sűrűn állnak egymáshoz a fák ahhoz, hogy a Hold fénye csak itt-ott szűrődjön át. Hogyan tovább?

Örömmel veszem tudomásul, hogy ők is látták azt a furcsa szempárt és nem csak én hallucinálok, de az már kevésbé tetszik, hogy a lány a felhangzó sikoltozás és a sötétbe vesző szempár felbukkanási helye felé veszi az irányt, mivel az előttünk heverő halott férfi a bizonyíték rá, hogy az ami itt történik nagyon-nagyon veszélyes lehet.
- Gondolod, hogy jó ötlet most arra felfedező utat tenni? – szólok az elsiető lány után, majd azért hangosan bemutatkozom, ha más a nyakukba varrtam magam. – Sebastien vagyok és, ha nem zavarok, akkor csatlakoznék, mivel egyedül nem szívesen bóklásznék most.
Lehet, hogy hülyén és bátortalanul hangzott, de úgy gondoltam többen nagyobb eséllyel védekezhetünk, akármivel is állunk szemben.
Mivel a lánynak esze ágában sincs megállni, ezért inkább én is utána indulok, mert nem venném a lelkemre, ha baja esne, de elég nehezen megy az előre haladás, hiszen a tömeg pont velünk szemben igyekszik kifelé, és állandóan kerülgetni kell a sötétben amúgy is alig kivehető alakokat. Egy kis idő után azonban már nem nagyon látni embert és egy ligetes részhez érünk, ahová, még a fák által takart Hold fénye is alig-alig ad némi fényt.
A kis csapatunk itt megtorpan és a szemünket meresztve próbálunk tájékozódni.
- Láttál vagy hallottál valamit? – nézek a lányra érdeklődve, mert fogalmam sem volt, miért loholt idáig, mint akit zsinóron húztak.
Annyira nem rajongok a sötét és kihalt és az előbb egy, de lehet akár több gyilkosság helyszínévé parkban sétálgatni, hogy most ne futkosson a hideg a hátamon. És az a szempár sem ment ki a fejemből.
- Talán jobb lenne, ha a nyomozgatást a rendőrökre bíznánk, nem? Szerintem már mindenki elhúzta innen a csíkot. – mutatok körbe a sötétben.

-Örvendek Sebastien, Gregory.
A gyorsan összeverbuválódott kis csapatunk sajnos olyan gyorsan fel is bomlott, mint amilyen gyorsan megalakult. Úgy tűnik nem férünk meg 3 an egy kis csapatban. A bemutatkozás végeztével Ratna megkezdte a maga kis zarándokútját, de ha jól láttam nem Mekka felé. Sokkal inkább a hangok irányába. Ez meglehetősen aggasztó.
-Ratna... Ratna!-Szólok utána fennhangon de nem reagál. - Jobb lesz utána menni...
Ratna nyomát követve egy sötét, kihalt részhez érünk. Szemem már hozzászokott a rossz fényviszonyokhoz. Persze ha lenne lámpa könnyebb lenne, és ha nem lenne minimum 3 hulla a parkban akkor még nyugodt is lennék.
-Talán, de előbb meg kéne találni ezt a leányzót... Nem hiszem, hogy pont most jutott eszébe elbaktatni Mekkába. Meg mire ezek kiérnek bőven odaérne.
~Bezzeg ha én csinálok valamit...
Körbepillantok és a csönd ijesztő méreteket öl. Még a város zaját sem hallani, majd hogy nem a tücskök is ciripelnek és misztikusan fúj a szél de még az sem. Saját szívverésemet is hallom. Ami elég sűrűn ütlegeli belülről a mellkasomat.
-Ratna!

Mint ha csak megszűnt volna a külvilág a számomra, valami furcsa erőtől vezérelve utat törtem magamnak a tömegen át, azt a fura idegent követve. Mire meghallom a fiúk hangját, már arra eszmélek fel, hogy javában a fák között sétálunk, távolabb az emberektől.
-Jól, hallottam, Sebastien? Örvendek, én Ratna vagyok, bár gondolom már sikerült kilogikázni... -fordulok a fiú felé egy pillanatra, majd Greget keresem a tekintetemmel, s ahogy megtalálom, valamivel halkabban intézem felé a szavaimat.
-Muszáj... csinálnunk valamit. Ha mi nem állítjuk meg, akkor ki? Nem ez a "jók" dolga? -máskor persze koránt sem vagyok ennyire bátor, most viszont valamiért semmi félelemérzet nincs bennem, csak elszántság és tenni akarás... ami valahol mélyen egy kicsit furcsa, de annyira most nem tud zavarni a dolog... lehet, hogy a pánik miatt? Ki tudja. Mindenesetre tovább indulok, befelé az erdőben, attól függetlenül, hogy ki követ és ki nem.

Akárhogy is döntötök, mielőtt még elhagyhatnátok az erdő területét, valami furcsa zajt kezdtek hallani. Hogy pontosan milyen irányból, azt annyira nem is lehet meghatározni, ugyanis több helyről, hol közelebbről, hol távolabbról hangzik fel. Néhány perc múlva pedig már közvetlen közelről is hallani lehet azt a jellegzetes, száraz avar zörgésére emlékeztető hangot. Ahol a fény átüt a fák között, az élesebb szeműek akár néhány mozgó, vörös-sárga színfoltot is kiszúrhatnak, a földön tova suhanni, ám ha mégsem, akkor sincs semmi, ugyanis ezután következik az, hogy az egyik mozgó valami "véletlenül" nekiütközik Sebastien lábának...

Hát meg van a saját véleményem róla, hogy mennyire muszáj ezt megtennünk, mikor azt sem tudjuk mivel állunk szemben, de kezd gyanús lenni a lány nagy fokú bátorsága.
Csak nem valami rejtett képességgel rendelkezik, mert csak így lenne rá magyarázat. Nekem viszont csak a nagyrészt használhatatlan, vagy jobban mondva haszontalan kaméleon képességem, nem sokat nyom a latba, ha valami szörnnyel akadnánk össze.
- Örülök, hogy a jók oldalára sorolsz, de azért vannak kétségeim, hogy mit is fogunk tenni, hiszen azt sem tudjuk mivel állunk szemben. – jegyzem meg azért bátortalanul, habár mintha valamiért egyre jobban meg lennék győződve, hogy Ratnának igaza van.
Míg a ligetes részen próbáljuk kitalálni, hogy merre induljunk és mit csináljunk, mikor fura motoszkálások zaja kelti fel a figyelmemet. Mivel eléggé feszült vagyok, egyből hegyezni kezdem a fülemet, hogy merről hallom, de képtelen vagyok beazonosítani. Hol meg mernék esküdni, hogy messze, hol meg, hogy közvetlenül mellettünk. Ahogy a hangok gazdáinak megtalálásával vagyok elfoglalva, hirtelen mozgásra leszek figyelmes a szemem sarkából, de akkora már a lábamnak is vágódik az a valami és én nagyot ugrok rémületemben és reflexből rúgok is felé egyet.

Miután beértük Ratnat és végig hallgattam egy lépést intézek felé, hogy a vállára tehessem a kezem. A nyugtatásnak szánt gesztus után higgadt hangnemben szólalok meg.
-De igen, kéne. De tudtommal egyikünk sem tud halottakat feléleszteni és látni a sötétben. Hagyjuk meg a dolgot a rendőrségnek. Ők értenek ehhez.
Bátorítóan megveregetem a lány vállát de úgy tűnik beszélhet neki az ember. Fejemet csóválva utána megyek, valakinek vigyázni kell rá. A furcsa zajok hallatán ide-oda kapkodom a fejemet. Amikor Sebastian megugrik és belerúg valamibe felé fordulok.
-Az meg mi?

-Hát, ha esetleg valami bér-, sorozatgyilkos, emberrabló, vagy hasonló vagy, akkor most szólj... Inkább. -jegyzem meg Sebastiennek, amikor elbizonytalanodik magában... vagy bennünk?
-Én talán le tudnám nyugtatni... Egész jól tudok hatni az emberekre. -próbáltam valahogy megnyugtatni, bár nem tudom, mennyire ért akármit is a dolog.
Mindenesetre amikor a mocorgást hallom, türelmetlenül kémlelek körbe, mint valami vacsira vadászó nagyvad...
-Mi az? Mi történt? -kapom oda a fejem, amikor Sebastien megugrik, majd valami nekicsapódik az egyik közeli fának.

A nekicsapódás után úgy tűnik, mozdulatlan maradt az a valami, ami az előbb a srác lábához simult, így ha bárki is veszi a bátorságot, hogy közelebb menjek, láthatja, hogy egy kb. fél méter hosszú kis kígyó az, élénk sárga-vörös-fekete csíkokban pompázva. Még úgy egy percig mozdulatlanul hever az avaron, majd lassan újra kezd magához térni, ahogy pedig észrevesz titeket, vészjósló sziszegésbe kezd. Hogy vajon mérges kígyó-e, vagy nem, azt mindenkinek a saját fantáziájára bízom, aki ráismert, ráismert, aki nem, az nem.
Amíg sikerül eldönteni, hogy hogyan tovább, addig azonban egy újabb jövevény csatlakozik a csapathoz, a tömeg irányából. Csendesen osonva felétek, beleolvadva a félhomályba.
(Ó igen, és Ratna érzései most senkire sem ragadnak át, még véletlenül sem )
[You must be registered and logged in to see this image.]
(amúgy ő a kicsike:D)

- A jó életbe! – lihegek még mindig az ijedtségtől. – Valami nekiugrott a lábamnak, én meg belerúgtam. Azt hiszem arra repült. – mutatok a nem messze álló fára.
Bármi volt is az, most egyelőre nem mozdul, vagy megdöglött, vagy csak meglapul, ezért nagyon óvatosan óvakodom közelebb, hiszen a holdfény gyenge fényénél alig látok valamit.
Aztán mikor megpillantom megmerevedek és egy pillanat alatt elönt a verejték.
- Azt a jó istenit! – szisszenek fel. – Ez egy rohadt kígyó! Valami színes fajta!
Ami hirtelen eszembe jut ezekről a színekről, az nagyon-nagyon idegessé tesz, főleg mikor a dög magához tér és felemelve a fejét még ránk is sziszeg. Hátrébb ugrom és gyorsan felrántom a nadrág szárát, ahol az előbb hozzámért.
- Lehet, hogy megmart? – nézek a lábamra kétségbeesve, de persze az égvilágon semmit nem látok ebben a sötétben. – Hát ez nagyszerű! Ha mérges kígyó és belém mart itt fogok elpatkolni.
Egyből azt próbálom felmérni, hogy milyen tünetek jelentkeznek rajtam, de akármennyire is figyelek nem érzek semmit, azon kívül, hogy a szívem majd kiugrik a helyéből.
~ Talán a reflexeim megmentették az életem, hiszen rögtön elrúgtam magamtól. ~ nyugszom egy kicsit.

Kicsit közelebb araszoltam a fához. Ahogy a kígyó elkezdett kirajzolódni lassan mintái is feltűntek. Előkotorásztam azt a kevés biológiai ismeretemet amiket néhány tanórán és sok National Geographic-t nézve szedtem magamra. Köztük volt ez a furcsa körkörös mintázat is.
-Szerintem ez egy tengeri kígyó... Jobb lesz vigyázni ha jól emlékszem erős a mérge...
Egyáltalán nem voltam biztos a dologban. Nem szoktam parázni de egy kígyó más mint egy rendőr. Az elfogadja a pénzt...
-Persze lehet más is... Amúgy... nem hiszem hogy ez végzett volna az emberekkel, nem úgy tűnik mint aminek nagy sárga szemei vannak...
Lassan és óvatosan araszolok arrébb.

-Mi? Egy kígyó? -kérdezem meglepődve, majd én is közelebb megyek, hogy láthassam.
És tényleg az... Az, hogy milyen féle-fajta lehet, passzolom, ugyanis ezt a fajtát még életemben nem láttam, bár azt meg kell hagyni, hogy nagyon szépen néz ki. Bár ezt inkább nem tettem most szóvá a többieknek, nem hiszem, hogy túlságosan díjazták volna ez irányú rajongásomat a témáért. Sebastien megjegyzésére azonban aggódó hangon kérdezek vissza.
-Hát, az attól függ... Éreztél valamit? Akár egy tűszúrásnyi kis fájdalmat is? Gondolom, azt azért csak lehet érezni, ha egy ilyen beléd mar. -találgatok, bár ebben sem vagyok túlzottan biztos.
Talán a... vérszívó denevérek? Azok akik úgy megcsapolják az áldozatukat, hogy annak fel sem tűnik, mert valami olyan anyagot tartalmaz a nyáluk, amitől elzsibbad a bőr... Bár ebben sem vagyok biztos.

Igaza van Gregnek, tényleg nem sárga a szeme és valóban nem ő végzett a szerencsétlen áldozatokkal. Aki viszont épp mögöttetek áll, azoknak ennek legalább a fele igaz. Ha pedig a szemébe néznétek, azt is láthatnátok, hogy a sárga szemszín még itt se stimmel, viszont arra mérget vehettek, hogy nézelődésre nem fog túl sok időt hagyni... Első megmozdulásként ugyanis egy erőteljes ütést mér Greg felé hátulról, olyat, hogy legalább 4-5 métert repül előre tőle, hacsak út közben nem találkozik egy fával. Mivel a lány van a legtávolabb, s az úgy is a fiú segítségére sietett, így a támadó inkább a másik fiatal srácot - Sebastient- veszi támadásba. Gyors mozgással utána veti magát, s ahogy egy pillanatra rávetül a fény, már azt is láthatjátok, hogy kivel van dolgotok: egy állati mutáns, félig állat-félig ember alakban. Deréktól felfelé akár egy átlagos ember, a nyakáig pikkelyekkel, mellkastól lefelé azonban egy több méter hosszú kígyó testben folytatódik az illető.

Csak rázom a fejem Ratna kérdéseire és szép lassan már kezdek megnyugodni, hiszen tényleg nem éreztem semmit, még egy kis csípést sem, és rosszul sem éreztem magam…….egészen addig, míg a tőlem nem messze álló Greg röppályára nem állt mellettem.
Meglepődve kaptam hátra a fejem, hogy vajon mi történhetett, mikor egy olyan mutánson állapodott meg a pillantásom, amitől egész egyszerűen leesett az állam.
~ Mi….mi ez? Valami horror filmbe csöppentem! ~ fut át rajtam az első gondolat, de nem nagyon hagy időt ez a félig ember, félig kígyó lény a meditálásra, mert Greg után engem nézett ki magának. Villámgyorsan csusszan felém, amiben segítségére van izmos kígyófarka, és nekem a döbbenet miatt majdnem későn jut eszembe, hogy talán fájni fog, ha nem mozdulok. Mivel nincs jobb ötletem, főleg, hogy a lány nem messze, minden fedezék nélkül áll és csak én vagyok közte és a hüllő között, ezért felugrom a levegőbe és egy ollózó mozdulattal megpróbálom fejbe rúgni, hátha vissza tartja egy darabig.
- Futás! – kiáltom közben oda Ratnának.
~ Talán zokon vette, hogy a kispajtását megrugdaltam! ~ jut eszembe ez a hülye dolog.
Viszont, ami feltűnik röpke pillanatra, hogy ennek a dögnek sem sárga a szeme.

Erős ütést érzek és már a levegőbe is emelkedek perdülök fordulok, ahogy ismét talajt érzek magam alatt ösztönösen cselekszem. Mintha csak egy pihe puha matracra esnék süppedek el a földben ami körülöttem felgyűrődik. Lassan elsimul a talaj én pedig megpróbálok felülni a földön. Kicsit szédülök de megrázom a fejem és már jobb is. Ratna segítségével felkelek a földről.
-Köszi...
Felszisszenek, azt hiszem ez nem tett jót a lapockámnak. Belemarkolok a földbe és egy nagy adagot kiemelek belőle. Hosszú, vékony formát ölt. Jellegzetes szürke színe lesz. Ratnanak ismerős lehet, annyi különbséggel hogy nem az ujjaim közül került elő és nem a torkának szegezem. Egy éles rapiert formál.
-Ez most már személyes...
Ha a cél kitisztul és Sebastien nincs a dög közelében akkor suhintok felé kettőt mire a fegyver vége leválik. Két darab 10 centis tüske halad a célpont felé. A fegyver végét a földbe mártom és kipótlom a levált részeket. Vívó állásba állok és várok.

Ahogy hirtelen felpörögnek az események, szinte csak arra kapom fel a fejem, hogy Greg épp felszántja mellettem a talajt, én pedig már egy ugrással mellette is termek, hogy felsegítsem. Ekkor hallom meg Sebastien hangját, ahogy a nevemet kiáltja.
-Mi, hol? Micsoda? -kapkodom a fejem, s ekkor szúrom ki azt a hatalmas, félig ember félig kígyó lényt, ami... vagy inkább aki épp Sebastient vette támadásba.
Mialatt Greg nekiáll fegyvert teremteni magának, én is megpróbálom ami tőlem telik, az ujjaimat a halántékomhoz érintve koncentrálok, hogy lenyugtassam a különös lényt. Eltelik néhány másodperc, s már épp várnám a megszokott hatást, ám semmi... tovább próbálkozok, de miután már vagy egy perc eltelt és még mindig semmi változást nem tapasztalok, idegesen pillantok a többiek felé, vajon ők is észrevették-e. Mondjuk képzelem, majd pont az én problémáimra érnek rá foglalkozni, amikor életveszélyben vannak...

Sebastien rúgása elől a kígyóember egy elegáns mozdulattal oldalra sasszézik, s ezzel már sikerült is befurakodnia közé, és a másik 2 fiatal közé. Ahogy közeledik, lassú, vészjósló mozgással közelít feléd, hátrálásra kényszerítve, hogy minél inkább elszakítson a társaidtól. Greg támadása miatt különösebben nem zavartatja magát. Mivel félhomály van, ő pedig folyamatosan mozog, így, az egyik el sem találja, a másik pedig egyszerűen lepattan a pikkelyeiről. Úgy tűnik, hogy valamiért Sebastient szemelte ki magának vacsorára, így miután úgy véli, Greg és Ratna egyelőre nem jelent túl nagy fenyegetést számára, velük kevésbé foglalkozik. Miután már elég messzire sikerült "kergetnie" áldozatát, összetekeredik, majd egy váratlan pillanatban újra támadásba lendül. Egyelőre csak az a célja, hogy elgáncsolja, vagy Greghez hasonlóan fellökje az áldozatát, legalábbis, hogy a vacsi előtt még fárassza, játsszon vele egy kicsit.

A rúgással nem sikerült elérnem, ráadásul még rosszabb helyzetbe kerültem, mint előtte, mert ez a felállat lény elszakított minket egymástól, de legalább nem őket kezdte el üldözni, hanem továbbra is engem részesített a figyelmébe. Fél szemmel láttam, ahogy Greg megpróbálja valamivel lenyilazni, de nem járt sikerrel. Ennek a dögnek olyan volt a pikkelye, mint egy páncél.
Igyekeztem hátrálni előle, hogy legyen egy kis távolság köztünk, meg legalább a társaimnak lesz lehetőségük elmenekülni addig és talán még idejében segítséget hozni, valami vadbefogót vagy esetleg ennek a micsodának a gazdáját, vagy tudom is én.
Figyeltem a mozgását, de a szemébe nem nagyon mertem belenézni, mert lehet, hogy hülye dolog, de valahol olvastam, hogy a kígyó megbabonázza az áldozatát, és fene tudja, inkább nem kísértettem még ezzel is a sorsomat, mert mi van ha ez is ezt csinálja.
Aztán csak annyit láttam, hogy üldözőm a testét összehúzza, ami általában támadást jelent az állatoknál, ezért felkészültem, de nem mértem fel jól a dolgokat, hiszen ez is legalább olyan gyors volt, mint egy normális kígyó, és mielőtt félreugorhattam volna, úgy mellbe talált, hogy az összes levegő kiszaladt a tüdőmből és ami még maradt volna benne az meg a hátam mögötti fának csapódáskor szakadt ki belőlem. Levegő után kapkodva folytam le a fáról, miközben szép színes karikák ugráltak a szemem előtt, eltakarva a valószínűleg felém közeledő hüllőt.

~Nem értem, Logan olyan könnyen hadakozik ezzel a fémmel... Lehet több erő kell hozzá?
Látva, hogy nem minket támad leengedem a fegyvert. Egy pillantást vetek Ratnara. Egy ideig nézem mit próbál, talán azt a drogos trükköt amit mutatott. Eléggé eredménytelennek tűnik. Sebastian körül szorul a hurok, mennék segíteni De akkor meg Ratna marad egyedül. Feltűnően az a célja, hogy szét válasszon minket. Megragadom a lány csuklóját. Finoman húzni kezdtem hogy legyen ideje reagálni a műsorváltozásra.
-Gyere, közelebbről talán működik és nem kéne szét válni.
Elkezdek szaladni a szörny felé. A közelébe érve látom ,hogy még mindig ránk se bagózik, valamivel fel kéne csigázni...
-Hé Te, ne lábatlankodj itt nekem, inkább kúszd el a csíkot vagy táskát aprítok belőled!
~Remélem ez beválik, más nem nyerek egy kis időt Sebastiennek.
Egy gyors pillantást vetek Ratnara, jutott e már valamire. Megigazítom a fogást a fegyveren.

Mivel a képességem egyáltalán nem hatott, kétségbeesett tekintettel figyeltem, ahogy a kígyóember egyre távolabb kergeti Sebastient, majd ahogy a fiú nekicsapódik a fának, kisebb sikkantás hagyta el a torkomat. Mielőtt még gondolkozhattam volna, csak karon ragadtam Greget és vele együtt kezdtem el futni a lény felé, közben reménykedve bólogatva a szavaira.
-Innen is használnia kellett volna, de a srác érdekében remélem, hogy neked lesz igazad...

A kígyó arca diadalittas mosolyra húzódott, látván, milyen egyszerűen elbánt a kiszemeltjével. Mielőtt még a többiek odaérhettek volna, egy kecses mozdulattal odasiklott Sebastienhez, két kézzel felemelte, majd miután köré tekeredett - úgy, hogy a kezeit lefogta, így maximum lábbal tud kapálózni, már ha mer. Nem is tétovázott tovább, gyors, nesztelen siklással belevetette magát az erdő sűrűjébe.
-Úgy próbálj hangoskodni, hogy azok lesznek az utolsó szavaid... -sziszegte csendesen ám annál vészjóslóbban, miközben sebesen haladt a fiúval a fák között, s hogy a szavainak nyomatékot adjon, a fogait is kivillantotta.
Mire Greg és Ratna odaérhetett volna, a kígyóember, aki a korábban látott kis kígyó színeiben pompázott, már eltűnt a fák árnyai között, s csupán találgatni lehet, hogy mégis milyen irányba indulhatott el...
Miután a kígyóember néhány percig nesztelenül siklott az erdőben, egy nagyobb tisztás követett, majd miután ezen is áthaladtak, a Central Park közepe felé vették az irányt. Idő közben úgy tűnt visszatért az áram, hiszen a parkon túl, az épületekben sorra felgyúltak a fények, ám a park méreteiből adódóan ekkorra már elég távol voltak ahhoz, hogy ne lehessen messziről kiszúrni őket. Emberek tekintetében viszont sehol senki, ugyanis a gyilkosságok miatt kiterelték az embereket, átengedve a terepet a mentősöknek és rendőröknek.

Mire kitisztult a látásom, addigra már a kígyó gyűrűi tekeredtek a karom köré, és besuhant velem az erdő egyre sűrűbb fái közé. Figyelmeztetése és a gyors felfogás érdekében rám villantott fogai nem javítottak azon pesszimista hangulatomon, hogy most cipel a búvóhelyre vacsorának. Akkor meg akár kiabálhatnék is, legfeljebb előbb ér véget ez a rémálom.
Minden esetre tehetetlenül kellett tűrnöm, hogy végigcipeljen a fél erdőn, egy-két nagyobb tisztáson, és ahogy láttam egyenesen a park egyre elhagyatottabb, sötét közepe felé tartottunk.
Mivel úgy véltem nem sok veszteni valóm van, ezért bár nem sok levegőt hagyott a szorítása bennem, megpróbáltam kommunikálni elrablómmal.
- Ha már úgy is én leszek a főétel, megmondanád, ki…vagy mi vagy, és miért pont én voltam szimpatikus neked? Ennyit egy halálraítélt csak megérdemel nem? Különben a legnagyobb sajnálatomra ordítani kezdek, hiszen így is úgy is megölsz, nem? – beszélek hozzá, miközben hangtalanul siklik ismeretlen célja felé.
~ Ez marha jó! A halálfélelemtől megjött a humorérzékem, vagy mi fene! De, hát mit is kéne csinálnom, mikor itt cipel egy jóval erősebb és veszélyes fogú kígyóember, akitől képtelen vagyok elszabadulni? Legalább haljak meg vidáman! Kész röhej! ~ futottak át rajtam a gondolatok, miközben a frász kerülgetett.
Aztán apám és anyám jutottak eszembe, hogy sosem fogják megtudni, hogy hová tűntem, majd azt gondolják mégis csak megtalált a konkurencia. A családom gondolatára, azért visszatért az életösztönöm és megpróbáltam kifeszegetni legalább az egyik kezemet, hátha, ha szabad lesz, kezdeni tudok valamit.

Húzom magam után Ratnat, próbáljuk utol érni a kígyót de mind hiába. Hamarosan csak a maga mögött hagyott, "letaposott" füvet követjük. Amikor egy lámpa a képembe kapcsol és elvakít teljes megállásra kényszerülök. Nem túl éles de pont az izzóba néztem így az eddig megszokott sötétség után ez is élesnek számít és komoly fizikai fájdalmat okozott. Csalódottságomban a földre löktem a kardot mire az egy kupac földként terült el a füvön. Egy cifra káromkodás is elhagyta a számat utána fejemet fogtam. Tanácstalanságomban egy kérdő pillantást vetettem a lányra. Mialatt csípőre tett kézzel lógattam a fejem és lihegtem.
-Úgy tűnik ennek lőttek...

Akármilyen gyorsan is futottunk, ahogy hirtelen visszajött az áram és újra fénybe borult a park, Greghez hasonlóan én is megtorpantam a retina-kiégető fényáradattól. Egy-két percig csak a szememet dörzsölgetve pislogtam magam elé, mire újra sikerült visszanyerni a látásomat, ekkorra azonban már késő volt.
-Gredzsi, ne mondj ilyet... -próbáltam biztatni, bár a korábbi bátorságomnak már nyoma sem volt- Az én hibám, hogy elrabolták. Ha nem futok ide, akkor ti sem jöttetek volna és már rég otthon lehetnénk... Ha gondolod, akkor nyugodtan menj vissza, én maradok és... megkeresem. Legalábbis megpróbálom, addig úgy sem nyugodna a lelkiismeretem.
~Bár az így sem fog... -sóhajtottam gondterhelten, és bár komolyan gondoltam amit mondtam, azért reméltem, Greg nem hagy egyedül a pácban.
Igaz, hogy megérdemelném, de neki legalább van némi harci tapasztalata, nekem meg... a képességem se akar úgy működni, ahogy szeretném. Szép estének nézek elébe...
-Gregzsi... Az a kis kígyó... Mit is mondtál? Valami vízi fajta? Nem láttam pontosan, de mint ha a nagynak is ugyanolyan mintázata lett volna, vagy nem?

::Sebastien::
Habár a kígyóember semmivel sem utalt rá, hogy felfogta a mondandódat, azért mindent hallott, csupán egyelőre még nem akart válaszolni. Még kb. 5 percig haladt veled némán, mire megérkeztetek a Central Park közepén található, nagy méretű tóhoz. Csendesen felsiklott az egyik, vízparton található sziklára, majd a tükörképét kezdte szemlélni.
-Tanis. -válaszolta valamivel később, még mindig a tükörképével szemezve- A nevem Tanis. És hogy a kérdésedre is válaszoljak, nem te voltál a kiszemelt, csupán keresztül húztátok a számításainkat. Most pedig vegyél egy nagy levegőt, szükséged lesz rá. -sziszegte, majd mielőtt még újabb kérdést tehettél volna fel neki, veled együtt eltűnt a vízben.
Akár sikerült kiszabadítani a kezed, akár nem, túl sokra így sem mentél vele, max. az orrodat tudod befogni, amíg a víz alatt haladtok. Mivel sötét van, így azt nem láthatod, hogy a vízben merre haladtok, viszont bő másfél perc után újra száraz talajt érezhetsz a talpad alatt: egy zöld alatti barlangban vagytok, vagy inkább üreg, hogy pontosak legyünk. Néhány méter átmérőjű, benne pár sziklával, és egy nagyobb ládával. Ha esetleg a víz alatti út túl hosszú lett volna neked, akkor egy kis mesterséges lélegeztetéssel a kígyóemberünk szíves örömest kipumpálja belőled a vizet, nem úszod meg ilyen könnyen.
-Nem ajánlom, hogy megszökj. Hacsak nem tudsz olyan gyorsan úszni, mint én, különben nemigen jutsz fel a felszínre...
A ládához siklik, majd miután felnyitja a fedelét, keresgélni kezd benne, végül pedig egy száraz törölközőt dob feléd.

Már éppen az ordításon törtem a fejem, mert a kezem egy jottányit sem tudtam megmozdítani, mikor megláttam a tavat és kicsit meghűlt bennem a vér.
~ Csak nem oda akar magával vinni? Na legalább nem kell végigélveznem míg bekebelez, mert addigra megfulladok. ~
De mielőtt ez bekövetkezhetett volna, a kígyó ember megállt a parton és mint aki csak magában teszi, beszélni kezdett. Tanis! Tanisnak hívják! Hát most ezzel ki vagyok segítve! De a víz alá cipelésben igazam volt, hiszen a következő pillanatban már a vízbe is vetette magát, alig volt annyi időm, hogy egy mély levegőt vegyek, habár gőzöm sem volt minek, mert max. 2 percig bírom visszatartani, aztán konyec.
Sötét és baromi hideg volt a víz, azt hittem a szívem is megáll, mikor belerántott, és mikor már kezdtem légszomjjal küzdeni és feladni a reményt, hirtelen egy száraz, vízalatti barlangban találtam magam. Rázott a hideg és heveny köhögési roham közepette szabadultam meg a vége felé lenyelt víztől, de legalább életben voltam….egyelőre.
A figyelmeztetése soha nem jött jobbkor, hiszen azt sem tudtam hol vagyok, nem az volt az első gondolatom, hogy visszavetem magam a jéghideg vízbe.
- Kösz, hogy szóltál! – kapom el a felém hajított törölközőt. – Nagyon figyelmes vagy. Azt is elárulnád mi a fenéért cipeltél ide?

Mialatt kifújtam magam Ratna belekezdett a mentegetőzésbe. Figyelmesen végig hallgattam majd legyintettem egyet. Az eszem azt súgja, hogy menjek haza a búsba és rúgjak be de azt az iskolában nem díjaznák, azt pedig pláne nem, hogy itt hagytam egy diákot aki mellesleg lány és törékeny, a pác közepén egy gyilkossal. Végül azok a szemek amikkel rám néz és a sutácska akcentusa. Mosolyogva megcsóválom a fejem, még egy hangányit fel is kacagok.
-Ajj te lány... Szerinted itt tudnálak hagyni? Logan kitépni a beleimet és azzal kötne sálat ha itt hagylak megfázni.
Persze a hideg volt a legkisebb bajunk jelen pillanatban. Fellapoztam a memóriám azon részét ami a kígyót ábrázolja. Közben volt 1-2 női test, pár épület, néhány bonyolult összetételű anyag, végül meglett. Sajnos csak egy kép fájl kevés információval. A folyamat jó emberi agyhoz hűen tizedmásodpercek alatt lezajlott.
-Igen, valami vízi kígyó... Nem is hülyeség!
Lelkesedek fel és kapok a fejemhez amiben felidézem a park szerkezeti felépítését főként a közepére koncentrálva.
-Arra ment ugye?... arra van egy nagy tó...
Minden szónál egyre közelebb lépkedtem a lányhoz ki meggyújtotta a parlagon hagyott agyamban a szikrát mire az egész lángba borult. Két kezemmel közre fogtam a fejét és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Te egy zseni vagy!... Gyere, menjünk! Lehet csak vízben tud táplálkozni, vagy el kell bújni, hogy ne vegyék észre a fényben!
Fejemmel biccentettem a park közepe felé és megindultam. Ha a lány lemarad akkor bevárom.

Greg megjegyzésére én is halk nevetgélésbe kezdtem.
-Hát, ahogy eddig megismertem, tényleg nagyon aggódó típus... nem is néztem ki belőle, hogy mennyire... -idéztem fel magamban azt a délutánt, amikor a kommandósok elől próbáltunk lelépni, no meg azt, hogy ledöbbentem akkor Logan lelkizését látva...
-Igen, arra. Azt hiszem. Annyira jól nem láttam, elég sötét volt... -jegyeztem meg, miután a hosszas töprengés után Greg végre megszólalt.
Amikor aztán közelíteni kezdett felém és egy puszit nyomott a homlokomra, pár pillanatig szóhoz sem jutottam, csak döbbenten pislogtam.
~Ejha... még csak ehhez hasonló érzelmi kirohanást se tapasztaltam soha tőle... még úgy se, hogy a képességemet használtam rajta... -könyveltem el magamban.
-Ha te mondod... -válaszoltam a bókjára, bár még nem egészen volt tiszta, hogy mi is az összefüggés- A vízben táplálkozni? Ez elég furán hangzik... megúsztatja szegény Sebastient, hogy közben elkaphassa? Elég morbid.
Mivel azonban jobb ötletem nekem sem volt, így utána eredtem.

::Sebastien:
Miután a kígyónk úgy vélte, valóban nem fogsz meglépni, a barlang széléhez siklott, ahol kényelmesen összetekeredett, onnan tartott szemmel.
-Itt aztán biztos, hogy senki sem fog zavarni minket. -formálta a szavakat, majd ezt követően alig hallgató sziszegésbe kezdett.
Látszólag semmi értelme nem volt az egésznek, ám alig egy percen belül több, normál méretű kígyó is felbukkant a bejárat körül, amilyenhez a parkban volt szerencséd. A legtöbb csak ide-oda siklott a kemény, hűvös kövön, kivéve egyet, amelyik Tanis felé vette az irányt. Ő lehajolt érte, majd miután a kígyó feltekeredett az egyik karjára, újra felegyenesedett s simogatni kezdte a gyilkos kis fenevadat.
-Nem értem az embereket... Miért kell mindig azokat bántaniuk, azokra támadniuk, akik gyengébbek vagy mások, mint ők? -mondta elmerengve, bár közben egy pillanatra se vette le a szemét kis kedvencéről- Látod, velünk is mit tettek...

::Greg, Ratna::
Körülbelül félúton lehettek a tó felé, amikor egyszer csak a park egy árnyasabb részén, ahová a lámpák fénye nem juthat el, újra felvillan a már korábbról ismerős, vészjósló, sárga szempár.