Central Park

Mélyet sóhajtottam, és legyintettem. Már most láttam, hogy reménytelen esettel van dolgom.
- Tartsd, mit bánom én... Én legalább nem akarlak majd megverni. Különben is, egy dolcsit ha ér...
Meghallgattam a kis történetét. Nem egyedi. Sok ilyet látni nap, mint nap. Ember, mutáns, kutya, macska, egyre megy: ha kikerül a rendszerből, ott a vége. Senkit sem fog érdekelni, hogy él-e, hal-e, lop-e. Ha öl, a zsaruk beviszik, jobb esetben fedél alá kerül. Ha mutáns, helyszíni végrehajtás esedékes, többnyire ólommal. Ilyen világban éltünk. És még csak fel sem kelhettem ellene: felesleges volna. A mutánsok rászolgáltak arra, amit kapnak. Nem mellesleg az emberek is. Megállíthatatlanul robogunk egy minden eddiginél pusztítóbb háború felé, és senkit sem érdekel, sőt, van aki alig várja a frontvonalat, puskát, ölést. Őrült világ, ostoba, szuicid. Bár ne lennék már a földön, mire bekövetkezik... Lehetőleg unokám, írmagom se. De nincs olyan szerencsém...
- Ne csak majdnem járj el. Ha én is csak majdnem járnék el, mindketten halottak volnánk.
Aztán be is mutatta legott, mit tanult a majdnem-óráin. Nem mondom, hogy megijedtem.
- Csak nyugi... Szépészeti beavatkozásról van szó: kevésbé leszel véres. És a szépségért bizony meg kell szenvedni, akkor is, ha valaki olyan jól el van látva a témakörben, mint te. Ne aggódj, órád, tollad, lányságod biztonságban van: igen kevéssé vagyok aberrált, az is inkább saját magam ellen irányul.
Elgondolkodtam, miféle tanácsot adhatnék neki.
- Mondjuk, ne lopj. Az interjúalanyok nem kedvelik. Légy fegyelmezett. Tanulj sokat... És legyél kíváncsi. Jobban, mint ami még egészséges, akár testi épséget tekintve is. Bár ezzel aligha lesz gondod. Ahogy látom, lubickolsz a bajban. Hol laksz? Hazavinnélek. Már persze hozzád, nem magamhoz, ajtóig, lovagilag.

-Nem akartam eladni, csak tetszik. De köszi - vigyorogtam rá hálásan, miközben gyorsan eltettem, nehogy rájöjjön, hogy igazam van, és mégis visszakérje.
És már megint letolt. És már megint igaza volt. Hát komolyan, mintha az apám lenne!
-Jól van na, de olyan rémisztő volt. Látnod kellett volna, ahogy... ja, te már láttál ilyet, igen - kaptam észbe. - De a bátyám megtanított pár fogásra, azt mondta, amíg nem járok rendszeresen az edzésekre, ez is több, mint a semmi. De még nem megy olyan jól, mint neki. És nagyon fáj. Hát mi értelme van megütni valakit, ha az jobban fáj nekem, mint neki? És amikor gyakorolnak... volt, amikor átdobták egymást a válluk felett. Jézusom, hát az ki van zárva!
Nyugtatgatására enyhén elpirultam, de csak nagy nehezen tudtam elmosolyodni. Ez a témakör valahogy sosem volt a kedvencem. Főleg mióta tudtam, hogy a férfiak hogy működnek. Na jó, már amennyire abból a pár felvilágosításból, és néhány élesebb esetből összeraktam.
-Nem gondoltam, hogy aberrált vagy. Nem úgy értettem. Sajnálom. Csak... a férfiak ijesztőek. Nagyok vagytok, szőrösek és nyelveket akartok rágcsálni. De megvédtél, úgyhogy... most egy kicsit kevésbé vagy ijesztő.
A tanácsadásra szapora bólogatással válaszoltam, mivel mindegyik logikusnak tűnt. A ne lopj szabálynál ugyan kicsit meginogtam, mert ilyen ígéretet nem tudok tenni, de azt azért elhatároztam, hogy megpróbálom. Meg ki tudja, mi lesz, mire odáig eljutok. Szerintem már így is kevesebbet lopok, mint amikor még az utcán éltem. Addigra talán már teljesen leszokom róla. Na jó, maradjunk a realitás talaján! Addigra talán még kevesebbet fogok lopni. Talán.
-A Xavierben, de... Hazaviszel? - torpantam meg döbbenten. - Miért?
Nem akartam udvariatlannak tűnni, csak tényleg nem értettem, miért tenne ilyet. Aztán hátrasandítottam arra, amerre a támadóinkat hagytuk, és ismét széles vigyor terült szét az arcomon.
-Szupi! Ez nagyon rendes tőled. De akkor téged ki fog hazakísérni? Akarod, hogy cserébe én is hazakísérjelek, miután hazakísértél? Hogy te se félj út közben.

Elvigyorodtam, pedig nagyon igyekeztem nem ezt tenni.
- Hát persze, hogy fáj, amíg nem tudod, hogyan kell csinálni. Éppen ezért kell tanulni és gyakorolni, lehetőleg hetente többször is. A váll felett átdobással meg nincsen semmi baj, feltéve, hogy te dobsz át mást a vállad felett. Ez egy veszélyes város, meg tanulnod vigyázni magadra, főleg, ha előszeretettel kevered bajba magad.
Felvontam a szemöldököm.
- Nyelveket rágcsálni? Ajajj... Kissé elmaradtál a korod beli lányoktól, igaz? Sebaj, majd beletanulsz. Tájékoztatásul: a nyelvrágcsálási szokás nemtől független, igen kedvelt időtöltés, nem is beszélve arról, hogy nem sokszor esik meg közben rágcsálás, személyes tapasztalataim szerint. Nem minden férfi ilyen olyan nagy és szőrös, mint én, némelyik egészen jóképű, esetleg még szerelembe is eshetsz velük. Nem mondom, hogy próbáld ki, csak a legjobb dolgot veszítenéd a világon. Ámbár, ha szeretsz lopkodni, ajánlanám, hogy lopkodj férfiszíveket... Bár az is van ilyen veszélyes. Elsősorban a saját szívedre. De nem hiszem, hogy ezeket pont tőlem kéne hallanod, elvégre van bátyád, Xaviered, nyilván barátnőid is...
Hátranéztem, de semmi változás nem adódott. Helyes.
- Örülök, hogy nem ijesztelek meg túlzottan... Repes tőle kicsi szívem... - mondtam kissé gúnyosan, de szelíden - Van, akitől nem árt félned. Én nem tartozom közéjük.

-Jó, én igyekszem, de hányszor törjön el a kezem, amíg akkorát tudok ütni, mint a többiek, de már nem fáj? - fintorogtam, a kézfejemet dörzsölve. - Te meddig tanultad? Egyébként az nem is igaz, hogy előszeretettel keverném magam bajba. Hidd el, kifejezetten utálom. És nem is annyira keverem magam bele, mint inkább... nehezen kerülöm ki - vontam meg a vállamat szerényen. - Nem csoda, hogy az utcára kerültem.
Valahogy még mindig a nyelvrágcsálás jött a számra, pedig hála Carlosnak már tudtam, hogy nem erről volt szó. Megborzongtam az emlék hatására, és kicsit jobban rászorítottam James karjára, bár legalább már csak egy kézzel fogtam. De a magyarázatára aztán halványan elmosolyodtam. Igen sajátosan fejezte ki magát e téren.
-Hát tény, hogy húsz éves korukban a legtöbben már átesnek... hát talán mindenen, ezt már sokan mondták, de nekem nem volt rá sok lehetőségem. Egészen múlt hétig.
Még erősebben szorítottam a karját, és közelebb húzódtam hozzá, bár tudtam, hogy Carlos elég nagy valószínűség szerint nincs a közelünkben.
-Akkor volt az első... azelőtt még sosem... csókolóztam. És most sem akartam. De erősebb volt nálam. Szóval azóta tudom, hogy... De addig azt hittem, annyira úgy nézett ki.
Szaggatott sóhajjal igyekeztem már a következő problémára figyelni, és James megint elérte, hogy elmosolyodjak.
-Tényleg repes? - kérdeztem lelkesen. - Akkor jó, örülök. Meg, hogy nem kell tőled félnem... annyira.

- Én csak alig huszonkét éve gyakorolom, de előbb is eléred azt a szintet, amikor másnak már jobban fáj, hogy megütöd, ne aggódj. Nem mondom, hogy szeretni fogod, de hát istenem... Mindennek megvan a maga ára ebben a csúnya, kapitalista világban. Különben meg már nem az utcán élsz, szóval kerüld a bajt.
Igyekeztem megfontoltan válaszolni, bár igencsak nehezemre esett, így, hogy azt sem tudtam, mit, mennyit tud ezekről a témákról. Értem én, hogy eddig a túléléssel volt elfoglalva, a de akkor is... Ez azért szokatlan.
- Nem, nem... Ez sem jó így. Az ilyet meg kell rúgni, egy érzékeny tájékon, ezt az előbb már szépen bemutattad. A csók kedves, intim dolog, és semmi kényszer, semmi rossz érzés nem lehet benne, mert akkor elromlik. De majd megtanulod. Nem kell siettetni, vagy erőltetni, majd jön magától.
Még mindig nem engedte el a karomat, amitől nagy és bátor védelmezőnek éreztem magam. az ilyesmi azért legyezgeti az ember egóját.
- Annyira? Még annyira sem. Nem akarom megrágcsálni a nyelvedet, sem megtorolni a tollopást... Egyetlen szándékom veled, hogy biztonságba helyezzelek. Ha kérdeznéd, csak azért, mert meglepően kedves és jó fej vagyok, ijesztően szakállas ábrázatom ellenére.

-Huszonkét... Jesszusom! - kerekedtek el a szemeim. - Akkor régebben kezdtél el verekedni, mint, hogy én megszülettem volna. Pedig nem is tűnsz olyan öregnek. De akkor szólítsalak uramnak?
Zavaromban a sokadik letolásra a hajamat csavargattam, és a cipőm orrát néztem. Jó, hát tudtam én, hogy béna vagyok, nem kell azért ennyiszer felhívni rá a figyelmemet.
-Oké, majd igyekszem. Hát... jobban igyekszem. De elég nehéz ennyi év után életmódot változtatni. Amikor végre volt szobám, meg saját ágyam, az első napokban ugyanúgy a földön aludtam, mert azt szoktam meg. Majd... megszokom ezt is.
Ami a csókról adott magyarázata illeti, igazából lényegében ugyanazt mosta, mint a többiek, úgyhogy csak megadóan bólogattam. Bár azon, hogy ne erőltessem, azért meglepődve kaptam fel a fejem.
-Nem én erőltettem, hanem Carlos - tiltakoztam. - Én nem akartam. Én egyáltalán nem erőltetném senkivel, bármennyire is kíváncsi vagyok rá. Bár most már kevésbé - tettem hozzá morogva. - Mindegy, szóval az igazi, romantikus csókot még nem ismerem, és persze nagyon szeretném már megismerni, de... hát neked sem kell félned tőlem, nem foglak bántani, nem leszek erőszakos, mint Carlos.
Halk sóhajjal révedtem a távolba, ahol már ritkultak a fák, amik itt még elég sűrűn nőttek egymás mellett.
-De hát előbb egyébként is szerelmesnek kell lenni, nem? Anélkül mi értelme van? De ha egymásba szeretnénk és csókolóznánk - néztem rá nagy komolyan -, akkor előbb meg kéne borotválkoznod. A szakállas puszi bökős, nem?
Megálltam, majd szembefordulva vele, az álláshoz nyúlva két ujjam közé csippentettem egy tincset az állán növő szakállából, majd morzsolgató mozdulatokkal vizsgálgattam, és lábujjhegyre ágaskodva meg is szagolgattam ahol értem, mint egy kíváncsi házőrző.
-Na jó, nem olyan, mint a fémszivacs - jelentettem ki végül az ítéletet. - És gonosz szagod sincs. Mindegy, úgyis azt mondták, hogy korombelivel szerelmesedjek össze. 
Amikor biztosított róla, hogy kizárólag tisztességes szándék vezérli, hálás vigyorral néztem rá.
-Nem is járnál jól vele - kacsintottam rá. - A bátyám elevenen felfalna, ha megtudná. Meg egyébként is, az előbb láttad, hogy én is tudok azért ütni és rúgni, azt csak nem akarnád bevállalni Viszont, ha ijesztően nagy és szőrös is vagy, azért rendes vagy. Ha mégis megtámadnál, hidd el, nem örülnék neki, hogy neked is be kell mosnom egyet.

- Urazhatsz éppen, ha mindenképpen rosszban akarsz lenni velem-feleltem- Csak harminchét éves vagyok, oké? Tudom, neked most soknak tűnik, de majd amikor ennyi leszel, hidd el, teljesen elfogadható lesz.
Igyekeztem meőrizni a komolyságom, amikor arról beszélt, hogy nem fog erőszakkal csókra kényszeríteni. Kevés embert ismertem, aki bárrmire is rá tudott volna engem kényszeríteni. Aztán meg, az őszinteség oltárán áldozva, nem lenne abban semmi kénysze Igen, fúj1, csúnya vén perverz... De egészséges férfi vagyok, s mint olyan, ösztönlény, akit ráadásul házasság, párkapcsolat igájamsem kényszerít hűségre....
- Nem tudom, ki ez a Carlos, de most már szívesen megismerném. Elbeszélgetnék vele, amúgy férfiilag- morogtam sötéten.
Aztán nagyjából az ütő is megállt bennem, vérrel, levegővel, gondolatokkal együtt. Lehet, hogy a rendhagyó, zöld hajkorona egy telepatát ékít? Hiszen csak épp az előbb gondoltam rá, hogy ha ő akarna elcsábítani engem, aligha tudnék ellenállni... És erre tessék! Bár nyilván az egész csak a tapasztalatlanságának köszönhető... A szakáll pedig ápol és eltakar, miként most vörösre váltó arcbőrömet is.
- Ha esetleg belém szerettél, az csak hála. Ha egy hét múlva is érzed, szívesen megcsók ollak, hogy rájöjj, nem én kellek neked. Gonosz szagom azért nincs, mert nem vagyok gonosz, és Old's Spice-t használok. Egyébiránt talpig úriember vagyok, sőt, azon is túl, egéső a betonig, szóval nem kell rajtam gyakorolnod az önvédíemet. Na nyomás, a suliban már biztosan várnak...
Nyomram egy szúrós puszit a homlokára, mint egy apa vagy báty, hogy átérezze, mennyire smirgliz a szakáll, ha már olyan kíváncsi volt, aztán a nem messzi parkkijárat felé terelgettem.

-Jaj, dehogy akarok rosszban lenni veled - visszakoztam azonnal. - Akkor nem urazlak. Csak kérdeztem, hogy... hátha. 
A tereire Carlossal csodálkozva húztam fel a szemöldököm, mert bár ő nem tudhatta, milyen rossz ember valójában, azért abból, amit tőlem megtudott nem éppen erre a reakcióra számítottam. Kicsit megint ijesztő lett.
-Hát ha ismerkedni akarsz vele, leginkább az utcákon keresd, ott szokott... ,,,dolgozni" - feleltem óvatos távolságtartással, és kissé távolabb húzódtam tőle. - Nem tudom, milyen egy férfias beszélgetés, de ha összebarátkoztok, akkor téged már csak nem csókol meg úgy, hogy nem akarod.
Aztán a következő téma, ha lehet, még zavarbaejtőbb volt, és bár egy pillanatig meg mertem volna rá esküdni, hogy neki is pirosabb lett az arcbőre, az enyém mindenképpen.
-Nem vagyok beléd szerelmes - ráztam a fejem halk motyogás közepette, majd észbekapva gyorsan korrigáltam. - Mármint félre ne érts, tényleg nagyon hálás vagyok, és tényleg talpig úriember vagy, meg minden, de... hát nem is ismerlek. És Adam is, meg Tibu is, meg Sarah is, meg Logan is azt mondta, hogy a szerelmet majd biztosan fogom érezni, ha valaki majd olyan különleges lesz nekem, hogy senki mással nem akarok csókolózni. Illetve... Logan talán nem mondott ilyet, de... na, mindegy. A lényeg, hogy nem vagyok szerelmes.  
Puszija végképp visszazökkentett abba az állapotba, amikor még nem nem féltem tőle. Kuncogva húztam be egy kicsit a nyakam, mert a szakálla tényleg nagyon bökős volt, de nem kellemetlenül. Inkább csak csiklandozott. Hogy viszonozzam, lábujjhegyre állva elkaptam a fejét, és lehúzva magamhoz cuppanós puszit nyomtam a bökős arcára, ami ismét kuncogásra késztetett, mert most meg a számat csikizte. 
-Nyáron sem borotválod le? - kérdeztem a szakállát bökdösve. - Nincs benne meleged?
Kiérve a parkolóba körbenéztem.
-Én busszal szoktam menni, annak itt van a sarkon a megállója. De nem muszáj ám hazáig kísérned, biztos nagyon elfoglalt vagy.