Central Park

Igazán örültem, hogy végül beleegyezett és úgy döntött fel mer mögém ülni a motorra, mikor előre figyelmeztettem, hogy szeretem a sebességet. Remélte, hogy ezt azután sem bánja meg, hogyha hazavittem.
- Egyáltalán nem gont, sőt örömömre szolgál. – mosolyodtam el és egy korty után letettem a pezsgőt, mert bár ugyan finom volt, de nem szeretek bódult fejjel motort vezetni, főleg, ha utasom is van.
- Akkor talán indulhatnánk is. – intem oda a bóklászó pincért, hogy kérjük a számlát.
Természetesen úgy gondolom, hogy a saját fogyasztásomat én fizetem, hiszen ezt igazán nem várom el Hugh-tól, hogy az első találkozásunk után már ő hívjon meg engem.
Ha túl vagyunk az anyagiak rendezésén, máris felállok.
- Akkor talán mehetünk is.
A parkon átvágva most semmiféle atrocitás nem ért bennünket és hamar elértünk a motoromig, ahol az ülés alól előhalásztam Hugh-nak is egy sisakot, majd a sajátomat is magamra húzva, beröffentettem a mocit.
- Aztán kapaszkodj erősen. – kiáltom még hátra, aztán már lövök is ki a gyenge forgalomba.

//Lynn-éknek//

A mai napon megelégeltem, hogy ugyanazt a maradék kaját eszem harmadik napja. Gondoltam már arra, hogy szerzek egy pecabotot és rendszeresen horgászok majd a környéken, mert sokan ezt csinálják. De mire megveszem azt a sok bizb@szt, haltápot, meg minden mást, már megint ott vagyok, hogy elvertem a nehezen összekuporgatott pénzem. Így támadt egy remek ötletem...
A Volgával bekocsikáztam Manhattanba, majd besétáltam ebbe a bazi nagy parkba és egyenesen odamentem a tóhoz. Volt nálam egy nagy sporttáska, meg seprűnyél, aminek a végéhez erősítettem az egyik katonai késem. A másik végén meg egy hosszú madzag volt, amit meg az övemhez kötöttem. Magabiztosan odasétáltam a vízparthoz és levettem a cipőmet. Ezen kívül még egy atlétatrikó és egy katonai mintás shortnadrág volt rajtam. Belenyúltam a zsebembe és kivettem egy marék kukoricát, majd beleszórtam a vízbe. Tíz másodperc sem kellett és máris előttem verdesett az összes vízimadár! Felkaptam a házi készítésű "lándzsám", majd az egyik kövér vadkacsa hátába vágtam azt. Lett is nagy hápogás, sipítozás, egy részük el is húzott a francba. A prédám is próbálkozott, de elsőre máris sikerült komolyan megsebeznem. Rádobtam még párszor a fegyvert és kész, már meg is döglött. Ezután térdig belegázoltam a tóba, hogy kihozzam az elejtett vadkacsát. A madárhullát aztán gyorsan elrejtettem a sporttáskában, nehogy szemet szúrjon valakinek, hogy rongálom a parkot, vagy hogy a fr@ncba is mondják itt ezek az ilyesmit. Szerettem volna még legalább három kacsát levadászni, hogy legyen tartalékba is egy pár. Így néhány perc múlva megint kezdtem elölről az egész művelet és már ki is pécéztem egy szép kis tojót...

** A csapatnak **

Az ezüstszínű kawasaki most kivételesen nyugodt tempóban szelte az utakat, ami valljuk be nagyon ritka volt. Türelmesen közlekedett, de azért mégis elég őrült módon kerülgette az autókat az úton.
~Nem szeretem ezt a környéket túlzottan, ch...egy sz*ros melóért...~gondolkodtam, miközben figyelmemet azért mégis csak az út kötötte le, de akár csukott szemmel is nekivágtam volna, valószínűleg az sem lett volna túl nagy gond. Többnyire csak egyedi megbízásokat vállalok el, de mikor a telefonban közölték a részleteket elgondolkodtam. Nem volt nagy meló, de sok pénz volt benne, ami most pedig nagyon kellett, mert szükségem volt új alkatrészekre, és legutóbb a nitrót is sikerült megtúlóráztatnom, és a tuninghoz én csak jó cuccot veszek meg, az pedig nem kevés pénzbe kerül. Így bár nem fülött a fogam hozzá, de elvállaltam.
Menet közben megnéztem a bal kezemen az órát, még jócskán van időm, sikerült sokkal hamarabb ideérnem, mint ahogy azt megbeszéltem az ipsével. Részleteket nem mondott, csak, hogy a Central Parkban találkozzunk a megadott időben, és onnan majd folytatjuk a kirándulást. Elég titokzatos volt, ami miatt kissé óvatos is vagyok, de majd kiderül.
Nem mentem be egészen a parkig, motorral ez elég nehéz is lett volna, így egy közeli helyen parkoltam le. Levettem a bukót, ami alól előbuktak a kissé kócos fürtök, de sokkal jobb volt. Nem csoda, hogy megnéztek az emberek, szakadt farmer, az ujjatlan kesztyű....ezen a környéken azért a kicsit "átlagosabb" alakok mászkálnak, és én nem voltam az, aki könnyedén beleolvad a környezetébe. De nem érdekelt. Könnyed léptekkel indultam meg a park felé, kerestem a találkozó helyet, közben folyamatosan az órámat nézegettem, de ettől nem telt gyorsabban az idő. Sajnos. Ekkor tűnt fel, hogy egy szakadt pasas ácsorog a tóban és valamivel nagyon foglalatoskodik. Megcsillant valami fémes, és akkor kezdtem el kicsit jobban megnézni.
~Mi a fene, valami csöves.....~gondoltam először, hiszen a külseje nem volt túl bizalomgerjesztő, de el sem tudtam képzelni mit csinálhat egy csöves térdig a tóban. Oké, hogy szakadtak és kéregetnek, de azért idáig nem süllyednek, főleg nem itt Manhattan-ben. Lassan sétálgattam, majd úgy döntöttem erre a műsorra kíváncsi vagyok, legalább kellemesen múlatom az időt. Nekidőltem egy nagyobb fának, és figyeltem mit csinál az a pofa. Kezdtem leszűrni, hogy valószínűleg nem ide való lehet, vagy épp most szabadult valami közeli diliházból, mert ép eszű ember aligha kezd neki annak, amit ő művelt. Épp elkaptam, amint egy döglött kacsát halászott ki. Fintorra húztam az orrom.
~Csórikám....ez azért már elég súlyos.~még az is megfordult az eszemben, hogy odamegyek, és adok neki némi aprót, mert elég szánalmas képet festett azzal, amit éppen művelt, a kinézetéről nem is beszélve....

Ratnat kicsit elárasztották beadandókkal meg mindenféle fura nevezetű elfoglaltságokkal abban a nagy épület együttesben amiben egy rakás öltönyös alak mászkál. Meg ücsörög egy nagy görög színházban amiben feltűnően unalmasak az előadások. Az előadó ugyan abban az elnyűt ruhában, monoton hangon, mindenféle gesztikuláció nélkül mondja az unalmas szöveget aminek sokszor története sincsen. Van amelyik valami művész előadást tart és azzal a fehér micsodával kaparássza a zöld falat. minek is hívják azt? Krétának? Meg ez az egész fedett színházas dolog is valami Egyetem nevet visel. Arra bizonyosan rájöttem, hogy ne jó dolog. Főleg, hogy ilyesmi feladatokat kell végezni, minthogy a "Centralpark mindennapjai". Mit csinálnak ott az emberek.
~Nem értem én ezt a korszakot. Ennyit szenvednek az előadásokon és mégis mennyien járnak oda.
Nekem azonban nem volt választásom, Ratna így óhajtotta tehát idejöttem és figyeltem mit művelnek az emberek. Ide oda bolyongtam míg nem találtam egy derék vadászt aki leleményesen szerzett magának élelmet. A tó partjához libegtem, de onnét semmit sem láttam tehát egészen a vadász elé lebegtem, hogy közelről ássam az akciót. A teste alkotó füst szerű anyagot olyan szinten szétoszlattam hogy az emberi szem ne láthassa. Ugyan is parancsba volt adva hogy ne lássanak meg. Mert első a parancs!
Ahogy néztem a szakadt alakot, fel sem tűnt, hogy szépen lassan leülepedett az engem alkotó részecskék. Egy a víz tetején hátratett kézzel ácsorgó gyermek körvonalai, kontúrjai rajzolódtak ki. Szemei helyén két sötétkék pötty volt.
~Ez az ipse büdös. De úgy tűnik itt ez normális. Tehát. Büdös hajléktalanok gyilkolásznak kacsákat...
Memorizáltam a jegyzőkönyvembe amit majd bele kell írni a dolgozatba.

Hű, de hosszú napom volt! Egek, de még milyen hosszú! És még hol van a vége! De legalább dolgoznom már nem kellett! Az egy dolog, hogy megint házhoz kellett mennem fekvő beteghez, de háromhoz is, három különböző helyszínre, több órányi rendelés után. Aztán még meg is kellett írnom néhány hivatalos levelet, de akkorra már annyira ki voltam merülve, hogy kizártnak tartottam, hogy visszagörnyedjek az íróasztal fölé.
Helyette inkább magamhoz szólítottam a laptopomat, és kivándoroltam a Central Parkba, hogy ott jussak végre a munka végére. Gyönyörű nap volt, úgyhogy a tó mellett a kardigánomon ücsörögve végül is egész jó kedvűen láttam neki, és meglepően gyorsan végeztem is. Mielőtt azonban még elindultam volna hazafelé, felhívtam a bébiszittert, aki Alistairre vigyázott, és megkértem, hogy ültesse be a gép elé, és kapcsolja be a webkamerát is.
Szia, életem - mosolyogtam a pufók kis legénykére, aki kacarászva kalimpált a monitor felé. - Nemsokára otthon vagyok, már csak egy egészen kicsit kell várnod. Aztán elmehetünk sétálni. Akár ide is. Nézd, anyu milyen szép helyen van.
Kicsit oldalra billentettem a laptopot, hogy a parkot is láthassa a kis prücsök.
-Ott vannak a nagyon magas fák, és ott csiripelnek rajta a madárkák.
-Sszii-sziiii-ssssziiii - vigyorgott Alistair.
-Igen, a csipp-csippek, nagyon okos vagy - dicsértem meg mosolyogva. - És ott meg a gyerekek labdáznak. Látod ott van a labda. Labda. Lab-da.
-Jaa-jjjaa-gögö.
-Nagyon szépen mondtad, kicsim. És, ó, nézd itt van a tó, benne a halacskák. Meg a kacsák. A háp-hápok. Látod az a bácsi is hogy szereti őket? Még finomságot is hozott nekik. Most odadobja nekik a nyam-nyamot, és már jönnek is a kiskacsák, ő pedig barátságosan felemeli azt a rudat és leszúrja az egyiket... MI VAN???
Gyorsan elkaptam onnan a laptopot, és elkerekedő szemekkel néztem a jelenetet. Nem láttam rosszul. Az az ember tényleg kinyírta az egyik kiskacsát. Ez már alapjában véve nem volt szép tőle, de muszáj volt pont akkor, amikor a kisfiamnak meséltem?!
-Kincsem, anyunak most mennie kell, nemsokára otthon vagyok - hadartam bele a monitorba, és gyorsan összecsaptam a gépet.
Miután eltettem a laptoptáskába, és összeszedelőzködtem, kicsit azért elszégyelltem magam. Hát ő sem azért csinálhatta, hogy engem bosszantson, ha otthon teli hűtőszekrény várná, biztos nem fanyalodott volna erre.
-Elnézést - szólítottam meg egy kicsit lámpalázasan. - Ha éhes... mindig túl sokat veszek... és ez már kész is van...
Felé nyújtottam a táskámból előhalászott műanyag dobozok egyikét, ami sült csirkecombokat és pirított krumplit rejtett. Reméltem, hogy nem veszi sértésnek, de tényleg bántott, amiért olyan csúnyákat gondoltam róla az előbb, és igaz, ami igaz, tényleg mindig túl sokat vettem ezekből, akkor meg már inkább egye meg valami, mint hogy ránk rohadjon, aztán dobhassam ki.

Kettő-null, a tojót is sikerült megdöglesztenem! A r0hadt életbe is, hogy ez nem jutott előbb az eszembe! Itt van az ingyen hús egy ekkora betondzsungel közepén és én meg az ostoba agyammal képes voltam hetekig krumplin meg rizsen élni... Micsoda remek kacsasülteket fogok én otthon összedobni az elkövetkező napokban! Már csak azt nem tudom, hova a rákba rejtsem majd el a húsokat az albérlet közös hűtőjében. Van ott egy p*csetlen lengyel ürge, aki folyton lopja a kaját, aztán egy izomagyú ukrán, aki a szeszt nyúlja le, hogy a kazah sorstársról már ne is beszéljek, aki meg tönkreb@szta az összes lábast és serpenyőt. Lehet, jobban járnék, ha visszaköltöznék a Volgába, beüzemelném az ősrégi hűtőtáskám, előkapnám a csomagtartóból a kemping gázpalackot és meg lenne oldva a sütés-főzés. Most utoljára adok esélyt ennek a bagázsnak, hogy a közös megegyezés alapján legalább a konyhát ne fosztogassák ki olyan ordenáré módon. Én tartom a szavam, soha senki ételét nem vettem el a lakásban, úgyhogy ha meglátom, hogy el-el tünedeznek majd a kacsáim, belőlük fogok húslevest csinálni!
Amint sikeresen elraktam a második kacsát is a táska mélyére, ismét a tavat kezdtem fürkészni, de ekkor valami nagyon gyanúson akadt meg a szemem. Hunyorogva meredtem előre, aztán pislogtam párat, majd az ujjaimmal megdörzsöltem a szemem. Először azt hittem, hogy csak valami fénytörés, vagy mi, de nincs az a cs*szett fénysugár, ami úgy törné meg magát a tavon, hogy egy álldogáló, szellemszerű gyereket formázzon meg magából. És nem, most teljesen szín józan vagyok! Úgyhogy ez nem lehet se a pia, se az anyag! Amúgy sem szívtam már hónapok óta, bélyeget meg még régebben nyaltam. Tehát a delírium ki van zárva. Akkor csak egy valami lehet ez az izé itt előttem: egy rafinált kis mutáns!
- Hé! Neked nincs jobb dolgod, mint itt kísérteni, cs*szdmeg?! - ordítottam rá és felé böktem a rögtönzött vadászeszközzel. Ezzel végeztem is vele, mert közben a kacsák megint itt kóvályogtam körülöttem a vízben, és most első a vadászat! Már dobtam is volna újra a dárdám a vízbe, amikor megakasztottak a műveletben. Egy szép barna volt az és a fél karomra fogadtam volna, hogy valami fűevő, állatvédő aktivista, de nem! Az orrom alá dugott egy műanyag dobozt. Elvettem tőle, majd megnéztem, mi van benne. Nem is tudtam, mit gondoljak. Apám jutott az eszembe, aki most úgy verné szét a fejem szégyenében egy lapáttal, mint annak a rendje. Sokáig én sem hittem volna el, hogy egyszer még annyira leadok majd az önbecsülésemből, hogy elfogadom más maradékát. Felnéztem a nő szemeibe és nem kapdostam el a tekintetem, mint a legtöbb lealázott csöves. Amíg farkasszemet néztem vele, megmarkoltam a csirkecombot és egy hatalmasat haraptam bele. Alaposan megrágtam a falatot, aztán miután lement, csak akkor szólaltam meg.
- Kösz. - mondtam mindössze ennyit. Nem vagyok én román, hogy áldassam őt, meg az egész családját a Szűz Máriával meg a pápával.
- De ugye nem fogsz szólni a zsaruknak emiatt? - böktem a sporttáskára a megcsócsált csirkecombbal, amiben jól láthatóan hevert a két döglött kacsa. Bizalmatlanul néztem a nőre, annak ellenére, hogy segített, ami pedig becsülendő dolog. Soha nem tudom ebben a városban, hogy mire számítsak, nekem ezek az emberek idegenek, sosem fogom már megérteni őket és ők sem fognak engem soha.

Tekintetem össze akadt a hajléktalanéval. Modortalan egy alakvolt hiszen rögvest rám ordított. Ezt nem is vettem volna rossz néven de amikor támadólag lépett fel már más volt a helyzet.
Azon nyomban eltűntem a szeme elől. Úgy gondoltam egy kis leckéztetés rá fér, tudja már hol a helye! Velem nem beszélhet így egy jégcsapról szakadt, vörös rozmár ivadék aki ilyen toprongyosan fürdik egy ennyire szép tóban. Felháborító és ellent mond a hierarchiának.
~Bűnhődj bitang!
Míg egy ismerős arccal foglalkozott, kihasználtam a helyzetet és egy kacsát megszállva Kalmár háta mögé úsztam. Egy kis lendület és már a csőr el is érte tomporát amire jó erősen ráfogott az izmos szerv. A hápogó tollas jószág szerepe számomra véget ért. Elhagytam a testét és a már zsákmányként elejtett kettőhöz libegtem.Míg a fickó Ratna személyes, külön bejáratú orvosával diskurált addig a vacsorának valónak szépen lába kélt. A szó szoros értelmében. Meg sem álltam míg ki nem ékeltem velük az ezüst, egyszemélyes varászszőnyeg két kerekét. Feltéve ha a hölgy, aki vélhetőleg valami szökött zsebtolvaj, hastáncos furcsa ivadékaként lebzselt a környéken nem állja utamat a művelet közben.
Mint aki jól végezte dolgát a jármű fölé libegtem és vártam a büntetés végkimenetelét. Sajnos nem értettem ezekhez a motornak nevezett csodaszőnyegekhez de azt tudtam, hogy ha megindulnak vele akkor a kajának lőttek. Így hogy félig meddig a koszban porban végig lettek vonszolva nem túl egészséges táplálék képét festik, de ha tervem beválik akkor ma éhen marad.
~Ebből majd tanulsz kutya... vagy rozmár... bánom is én. Paraszt!

Nagyon is veszélyes embernek nézett ki az ismeretlen férfi, olyan típusnak, aki nem csinál abból nagy ügyet, ha például a helyzet úgy hozza, hogy be kell húznia valakinek. Meglehetősen meg voltam hát szeppenve, és nagyon reméltem, hogy nem tart túl minden lében kanálnak, vagy ha mégis, ezt ne tartsa elegendő indoknak ahhoz, hogy tettlegesen tanítson móresre, hiszen elég keménykötésűnek tűnt, nem szívesen álltam volna az ellenségei soraiban.
Mikor azonban megszólalt, kicsit fellélegezhettem. Úgy tűnt, mégsem a hirtelenharagúak közé tartozik.
-Nincs mit - biccentettem mosolyogva. - A férjem mindig köti az ebet a karóhoz, hogy a legnagyobb adagot hozzam, most legalább végre valaki megeszi az egészet, ő úgyis csak a felével fog végezni.
Kérdésére egy kicsit hezitáltam. Mégiscsak belerondított a fiam kacsás meséjébe, szégyellnie kéne magát, de ugyanakkor az éhség nagy úr, és fontosabb is, mint egy állatkás történet. Azért persze reméltem, hogy nem nevezte ki ezt a parkot az ő saját vadászterületének, mert akkor állhatnánk ki mindig az iszonyú hosszú sort az állatkert előtt, valahányszor állatokat akarunk mutatni Alistairnek.
-Persze, hogy nem - biztosítottam, és eszem ágában sem volt a döglött szárnyasokkal telt sporttáskára nézni. - Emiatt ne aggódjon, meg sem fordult a fejemben, hogy rendőrhöz forduljak.
Ekkor az egyik kacsa, talán hogy kompenzálja, hogy ezek szerint senki sem fogja megbosszulni elesett társaikat, magányos harcosként totyogott oda az idegen mögé, és nemes egyszerűséggel beleharapott a szebbik felébe. Minden izmom megfeszült, hogy ne nevessem el magam, és hogy a rángatózó számat még jobban leplezhessem, gyorsan előre hajoltam, és a kezemmel arrébb tessékeltem a pimasz madarat.
-Hess, hess! Rossz kacsa. Nem szabad!
Alig egyenesedtem azonban vissza, máris láthattam a következő furcsa eseményt, ugyanis az egy dolog, hogy a mélyen himbálózó táska már üres volt, de mivel sehol nem láttam körülöttünk eddigi tartalmát, azt is ki kellett zárnom, hogy esetleg kiesett. Talán az egész fenék-rágcsálós akció csak elterelő hadművelet volt, hogy visszalopják maguknak? Hát léteznek ilyen ninja-kacsák?
Tegyük fel, hogy nem (bár az oltári lett volna!), de hát valahol akkor is lenniük kellett. Döglött állapotban a saját lábukon csak nem másztak el. Vagy mégis? Hát mi van ma a kacsákkal?!
-Mi folyik itt? - hebegtem, ahogy a motor kerekén díszelgő abszolút bio kerékláncra pillantottam. Tanácstalanul fordultam vissza a károsulthoz. - Biztos teljesen halottak voltak?

Nem tudhattam, mit hoz a következő pillanat, így nem áltattam magam azzal, hogy én annyira jól élek, hogy csak egy kóstolót vegyek a csirkecombból, aztán azt eltéve megint elmélyüljek a melóban. Nem. Mert lehet, hogy tíz másodperc múlva futásnak kell erednem. Úgyhogy fogtam szépen a húst és a csontig lerágtam az egészet, az sem zavart, hogy jéghideg, a magamfajta az ilyennel nem sűrűn foglalkozik.
- Áhá... - nyögtem be nem túl sok érdeklődéssel, ahogy a húson kérődzve hallgattam a nő lábjegyzetnek szánt gondolatait. A lecsupaszított csontot egy laza mozdulattal magam mögé hajítottam, aztán a piszkos körmömmel kezdtem túrni a fogsorom, mert néhány húsdarab bitang mód beette magát a fogaim közé. És verjen belém a ménkű, de ez még ma is pokolian tud idegesíteni! A kajás dobozt egyenlőre letettem a fűre, a krumpli ugyanis nem nagyon hozott lázba, az otthon is van.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük. Ja és kösz. - tettem pontot a zsaruhívásos problémára. De ahogy fellélegeztem magamban, már jött is az újabb sorscsapás. Egy r0hadt kacsa belemart a valagomba!!
- Job Tvoju Máty! - kezdtem káromkodni szinte azonnal, ahogy a fenekemhez kaptam. Megpördültem és egy embertelen nagy szabadrúgást akartam elvégezni ezen a tetves tollason, de elvétettem, mint mindig. Nincs nehezebb dolog a világon, mint belerúgni egy madárba! Kissé meglepett az, hogy a barna gyévuska is nekiállt hessegetni a kacsákat. Csak azért nem kezdtem el ezen heherészni, mert még mindig majd' felrobbant a fejem a méregtől. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy ha belepusztulok is, az a kacsa lesz a következő, amit nyársra húzok! Ebből a gondolatból kiindulva nyúltam volna a földre dobott "lándzsámért", majd vetettem egy ellenőrző pillantást is a táskámra, aztán valahogy az egész mozdulatsor belém fagyott a látványtól.
~Hova a tejjel bélelt cs*csbe tűntek ezek a madárhullák?!~
Majd elnéztem abba az irányba, amerre a nő és nem hittem a szememnek...
- Ó, hogy tekerné a f@rka köré az ördög azt, aki szórakozik velem! Hát persze hogy döglöttek voltak már! - tört fel belőlem egy újabb adag panaszkodás, aztán felkapva a lándzsát, indultam meg futólépésben a motor felé. Tisztára olyan lehettem, mint egy profi gerelyhajító, legalábbis én így éreztem magam. Aztán a menő kis ezüst Kawasaki mellett jól belefékeztem és körbenéztem. Amennyire csak lehetett, fenyegetően próbáltam fellépni, ami az én fizimiskámmal és ezzel a sufni tuningos fegyverrel azt hiszem nem volt probléma a sok aktatáskás között. Valamiért volt egy gyanúm, hogy ennek a motornak a gazdája űzhetett gúnyt belőlem, így fogtam a lándzsám, a motor alá dugtam és egy rántással felborítottam az egész gépezetet, ami hatalmas csattanással terült el a földön.

Egy ideig elbámészkodtam a parkban, meg is lepett, hogy van olyan személy a földön, aki képes egy ilyen alakhoz odamenni, és ha jól láttam, még talán valami dobozt is adott neki.
~Chh...az emberek túl érzelgősek.~nyugtáztam magamban a dolgot, mert hogy én bizony isten hogy ha félholt lenne ez az emberfajzat, akkor se nyúlnék hozzá, még talán bottal sem. És a jelenet tovább fokozódott, először nem igazán értettem, hogy az a szakadt alak, mire hadonászik a levegőben, akkor csak azzal nyugtáztam, hogy " ez tényleg tuti valami őrültek házából szökött alak", kicsit furcsálltam is, majd jött a kacsa, a támadás, a hessegetés. Én nem voltam valami jó színész, így a műsorra bizony hangosan fel is nevettem, hiszen úgy ahogy volt ez az egész szituáció nevetségesen ironikus és szánalmas volt. Legalábbis nekem. Akkor viszont majdnem megakadt a levegő, mikor a tetemek eltűntek, ami még nem is lett volna akkora gond,nekem, csakhogy az az alak, pont a nem messze parkoló motorom felé indult meg, akkor már azért kihúztam magam, és mikor meghallottam a nagy robajt, a csattanást, akkor olyan villám gyorsan indultam meg, hogy csak a föld porzott utánam.
-Héé....mi a francokat művel maga, teljesen elment az a maradék esze is!-hangomból igencsak áradt a düh a férfi felé, főleg, miután megláttam, hogy a motorom elborítva hever a földön. Barna szemeim szikrákat szórtak a csöves idegenre, és még a kezem is ökölbe szorult. Nem tudtam, hogy most akkor tényleg mi a heppje ennek az eszement alaknak, és akkor láttam meg a döglött kacsákat a motor kerekénél.
~Mi a...~ meglepődtem, nem igazán értettem magát a helyzetet, de roppant módon dühös voltam, és legszívesebben már csaptam is volna az alka felé, de csak az tartott vissza, hogy jobb lenne ha ebben a városrészben nem hívnám fel magamra túlzottan a figyelmet.
~Szánalmas, ostoba emberfattyú...~igencsak csikorgatnom kellett a fogaimat, hogy ki ne jöjjenek a szavak a számon.

AZ elégedettség érzése most eltöltött volna ha éreznék így ez elmaradt. Csupán a látottakból konstatáltam, hogy nincs ínyére a dolog és ez jó. Ebből majd tanul. Az viszont csak most jutott eszembe, hogy talán nem kellett volna megzavarnom a fürdési procedúráját. Akár csak az ázás is jót tett volna a rinocérosz bőrének és az oroszlán szagának. Kész szafari, csak ez a rozmár arc nem illik a képbe. De üsse kavics. Jobb válla fölött lebegve a látható tartományon kívül követtem egészen a varázs-lábtörlőig. Amit aztán egy egyszerű mozdulattal felborított. Nem tudom ebbe na korban, hogy szokás de a magán, illetve a szultán tulajdonának rongálása az én szememben bűn volt. Persze feljegyeztem, hogy ez itt valószínűleg mindennapos de tennem kellett valamit, hogy ez megváltozzon. Elé siklottam és lassan alakot öltöttem. Pontosabban egy ember körvonalait vettem fel. Tenyeremet felé mutattam megálljt parancsolva neki. Kékesen gomolygó testem körvonalait itt ott megbontotta a lágy légmozgás. Az arctalan fejem felé fordult. Csupán az orrom helye domborodott ki és a szemeim gödre süllyedt be az amúgy sima felületnél ezzel kirajzolva az arcom.
~Megállj proli!
Rivalltam rá, hangosan de a jelenlévők közül csak ő hallotta, ráadásul a fejében.
~Hogy képzeled ezt? Más tulajdonát rongálni eredendő bűn! Le kéne vágatnom a kezedet a helyi hatóságokkal! De lásd kivel van dolgod kérj bocsánatot és térítsd meg a károkat a tulajdonosnak, még ha a károsult egy nő.
Szegeztem Speedy irányába a kezemet és mutató ujjammal mutattam rá.
~MOST!

Cím: Egyetemi sportnap
Résztvevők: Ratna Nayar, Darren Black, Andrew Patrikson//

---

A Nap már eléggé fent járt az égen, amikor megérkeztem a megbeszélt találkozóhelyre. Elővettem a mobilomat, majd a címlistából kiválasztottam Ratna számát. Utána bepötyögtem az üzenetet: ,,Én már itt vagyok, várlak". Elküldtem az SMS-t, majd visszacsúsztattam a táskámba a készüléket. Mit ne mondjak, talán nem volt teljesen ildomos dolog 7:30-kor ezt elküldeni neki. Na mindegy, remélem nem fogja sürgetésnek venni a dolgot. Mindenesetre ha már itt voltam, odamentem a bejárat mellett üldögélő, regisztrációs lányokhoz. Leadtam az adataimat, ezzel felkerültem a lajtstromba, majd kaptam egy vörös karszalagot. Ez jelzi, hogy részben a szervezőkhöz tartozom. Az egyszerű látogatók sárgát fognak kapni, a külsősök zöldet. Nekik ráadásul fizetni is kell, de szerintem az az 5 dollár nem nagy pénz ezért. Amint felraktam a karszalagot a csuklómra, visszasétáltam a kapuhoz, ahogy néztem a távolba.

Mit ne mondjak, kicsit ideges voltam. Életemben először fogok önvédelmet tanítani nagyobb csoportnak. Tény, hogy egyetemisták lesznek, szóval lényegében korosztály, de talán pont ez a legrosszabb opció. Sok köztük a nagyképű, aki azt hiszi, hogy látott pár a karatés filmet, egyből ő Bruce Lee... főleg úgy hülyeség, hogy a két dolgot kötni se lehet egymáshoz, de ez most mellékes... bár... szegény Lee valószínűleg szívére venné. Csak remélni merem, hogy csak az értelmesebb fajta fog odajönni hozzám. A türelmemet eléggé próbára fogják tenni, érzem. Na mindegy, ez is egy olyan dolog, amit meg kell tenni, hogy haladhassak a kijelölt úton. Mosolyogtam egyet, majd elkezdtem magamban sorra venni, hogy mit fogok tanítani a többieknek. KÍváncsi vagyok, hány lány jön. A vegyes párosok elég vicces eredményt produkálnak... na meg arra főleg kíváncsi leszek, hogy Ratna tényleg beáll-e. NA tessék, elég volt rágondolni, kiszúrtam őt a kapu felé haladó járdán közeledni. Felemeltem a kezemet és integettem neki... és csak aztán néztem, hogy hoppá, nincs egyedül.

Eleve az, hogy én elmenjek egy egyetemi sportnapra, eléggé meglepő volt, de még számomra is. Az, hogy emiatt hat óra tájban keljek, kimondottan elkeserítő volt. Hat órakor? Hát ki az, aki hat órakor kel fel azért, hogy utána egész nap ne pihenhessen? Futok én eleget Defoe emberei elől, az ugrálás is megvan, mikor lőnek rám, önvédelemből meg kis fém kukákat szoktam másokhoz vágni a gondolataim erejével, szóval elég jó kondiban vagyok enélkül is, köszönöm szépen.
Mindezt még otthon fejtettem ki Virgilnek, aki legalább olyan álmosnak tűnt reggel hatkor, mint amilyennek én éreztem magam. Nem is válaszolt semmit. Talán kamaszodik?
No, a lényeg az, hogy egyes egyedül Ratna volt képes rávenni engem efféle esztelenségre. Szép dolog az egészséges életmód, de az i9s egészséges, ha az ember rendesen alszik, nem? Eh, mindegy...
Persze minden bosszúságomat elfújta, mikor megláttam a lányt, és ehhez még a képességét sem kellett bevetnie. Csodaszép volt, mint mindig. Csókkal köszöntöttem, aztán beálltunk a sportnapra igyekvők sorába. Elméláztam, hogy de sok koránkelő hülye van a világon, és nekik még annyi mentségük sincs, hogy Ratna hívta hívta őket... Annyira eltöprengtem ezen, hogy majdnem az igazi nevemet mondtam be a jegyszedőknek. Végül John Smith lettem, ami egyrészt a legbénább álnév, másrészt meg eléggé hihető. Öt dolcsiért kaptam egy zöld karszalagot, aztán vártam, hogy Ratnát is beengedjék.

Mivel a suli kint van a fenében, New York határán, a Central Park meg bent, Manhattan szívében, ezért már fél 6 körül talpon voltam, hogy összekészülődjek... Valami kényelmes ruha, amiben azért mozogni is jól lehet, inni való, pár szendvics, telefon, iratok, pénztárca, szóval csak a szokásos vackok. Mindent begórtam a tatyómba, fogtam egy könyvet, aztán már battyogtam is végig a suli ijesztően kihalt folyosóján a buszmegállóba. Kb. egy óra, és már a Central Park bejáratának a közelében vártam, Darren vajon melyik irányból fog érkezni? Igaz, elég sokan gyülekeztek már most is, de azért a csokornyakkendőjével nem volt túl nehéz feladat észrevenni... Eszembe jutott, hogy még régebben említette, hogy lehet, hogy ő is beiratkozik egyszer... No, most legalább megtudja, eddig miből maradt ki! Meg amúgy is, valahogy megnyugtatóbb, hogy nem egyedül kell egy ilyen helyen mászkálnom. Na jó, amúgy se, mert több ezer ember van itt, de őket nem ismerem... annyira...
Ekkor jelzett a telefonom is egy halk csipogással, hogy üzenet érkezett?
~Andrew? Jó hamar ideért... -néztem a kijelzőre, aztán gyorsan bepötyögtem egy választ: "Mindjárt ott vagyok, Ranta".
-Darren, jó reggelt! -köszönötöttem vidáman, ahogy viszonoztam a köszöntését.
Igaz, a jegypénztárnál már volt egy sor, de szerencsére elég korán jöttünk ahhoz, hogy 5 perc alatt sorra kerüljünk, a 3 órás várakozás helyett. Miután a kezünkön volt a karszalag és besétáltunk a parkba, én is visszaintegettem Andrewnak.
-Ő a mentorom az egyetemen. -súgtam oda Darrennek, mielőtt még odaértünk volna.
Miután hallottam, hogy valaki John Smith néven "jelentkezett be", egy kissé gondban voltam, hogy most mégis melyik nevet mondjam Andrewnak, de végül úgy voltam vele, hogy a John-t az istenért se jegyezném meg, na meg csak nem ő fogja feltolni a zsaruknak... Jut eszembe, meddig is akarja még ezt az álnevesdit játszani? Oké, értem, én amíg a rendőrök keresik... De ez most azt jelenti, hogy amíg nem kapják el, és vonul hűvösre x évre, addig ez lesz? Jesszus...
-Andrew, szia! -sétáltunk oda hozzá- Engedd meg, hogy bemutassam neked Darrent. Darren, ő itt Andrew.

Aham, jól sejtettem, hogy az Ratna, meg hogy nem csak mellette sétált egy random emberke. No de mindegy, igazából nem is firtattam, hogy ki kinek a kije, nem az én dolgom. Rajtuk volt a karszalag, ergo bejárásuk volt, onnan meg nem az én dolgom.
- Szervusz Ratna - mosolyogtam a lányra, majd a nálam magasabb, mellette álló fickóra néztem. - Üdv. A nevem Andrew Patrikson, részemről a szerencse - nyújtottam kezet.
Miután letudtuk a szokás első találkozós dolgokat, belenyúltam a melegítőm zsebébe és előhorgásztam a térképet, amit gondosan előre kinyomtattam még tegnap, hazafele menet a kávézóból. Jól tettem, mert a jelek szerint a regisztrációs lányok még eléggé álmosak és elfelejtettek adni egy példányt belőle. Na mindegy, odaadtam Ratnáéknak, én már nagyjából bemagoltam, hogy hova akarok majd elmenni a nap folyamán. Már ha hagynak rá lehetőséget. Mondjuk nem számítok rá, hogy olyan hű de nagy tömeg lesz nálunk. Van egy csomó jó nevű foglalkozás, mint ,,Take-kwan-do", ,,Floorball", ,,Lovasíjászat"... ezek mellett talán kissé túl egyszerű volt az a megnevezés nálunk, hogy ,,Önvédelem". Mondjuk, nem az én ötletem volt, de Motoko azt mondta, ha már az egyszerűség stílusát tanuljuk, akkor legyen a foglalkozás neve is egyszerű. Valahogy nem tudtam ellenkezni a logikájával.
- Ezen megtaláltok mindent, amit az elkövetkezendő napokban meg fognak tartani. Ha gondoljátok, van még pár percem, míg megmutatom, mi merre hányméter, de aztán mennem kell, mert hamarosan megindul a tömeg és nekem a posztomon kell lennem.
~Meg ki is tekerik a nyakam, ha nem vagyok ott.~ - teszem hozzá magamban.
Hátul összefogtam a kezemet, majd türelmesen várakoztam, hogy kellek-e egyáltalán, mert a térképen minden rajta van... mondjuk ez téves, a WC-k nincsenek feltüntetve, de ha már egyszer a természet lány ölén vagyunk...

Együtt hömpölyögtünk a tömeggel. Ratna odasúgott valamit egy akárkivel kapcsolatban, aki integetett neki. Odanéztem. Hm... Mentor? Remélem is, hogy csak az...
Odaértünk ehhez a valakihez, és Ratna be is mutatott neki. A srác kezet nyújtott. Elfogadtam és erősen megszorítottam.
- Darren Black vagyok. Mond csak, kedves Andrwe, nem vagy te túl jó képű... Mármint fiatal mentornak? - kérdeztem az arcát fürkészve.
Úgy látszott, új ismerősöm nagyon siet valahová. Egy térképet adott nekünk, amit gyorsan átfutottam. Valami derengeni kezdett. Na várjunk csak... Ratnához fordultam...
- Kedvesem... Nekem sportnapot említettél. Nem pedig sportnapokat...
Mindezt kedves mosollyal adtam elő. Semmivel sem adtam Ratna tudtára, hogy a kellemes, együtt töltött időt én a maradék pár ezer ember nélkül képzelem el. De hát mindegy... Legalább együtt vagyunk. És a jelek szerint Mister Mentor sem akart különösképpen velünk maradni, aminek szintén örültem. Tényleg túl jó képű mentornak... Na persze ha Ratna úgy döntene, vele tart, nyilván mennék én is, nincs mit tenni... De kettesben legalább nem hagyom őket.
Néha elgondolkodtam azon, nem vagyok túl féltékeny. De mindig megnyugtattam magam, hogy szó sincs róla.
- És melyik foglalkozást tartod, Andrew? Lesz itt valami kisállat simogató? Vagy... Kézművesház? Ilyesmi?

Ahogy meghallottam, hogy végül Darren a saját nevén mutatkozott be, nem valami kamu vezetéknevet talált ki hozzá, azért megnyugodtam. Ciki lett volna ha Andrew akárhányszor emlegeti, sosem tudom, kiről van szó... nem?
Mosolyogva néztem, ahogy kezet fognak, de a szöveg, amit Darren elengedett mellé, hát kis híján ledöbbentem. Még rántottam is egyet finoman a másik kezén, aztán küldtem felé egy szúrós, jeges pillantást. Ezt ő sem gondolta komolyan... Vagy... várjunk csak! Ahogy Andrewra pillantottam, felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire gáz az, hogy ha egy fiú előbb állapítja meg egy másikról, hogy az jóképű, mint egy lány? Na jó, inkább hagyjuk, reggel van még...
-Köszi! Én meg is feledkeztem róla... -elvettem a térképet Andrewtól, majd gyorsan átfutottam a már előző napról ismerős alaprajzot, ezúttal tüzetesebben átnézve.
-Sportnap, vagy sportnapok, nem mindegy? Végre kint vagyunk a friss levegőn. -jegyeztem meg mosolyogva, ahogy felpillantottam a térképből- Amúgy a rendezvény teljesen fakultatív. Majd ma meglátjuk, milyen lesz, aztán ha nem tetszik, akkor nem kötelező jönni. Neked amúgy melyik program a szimpatikus? Gondolom a jóga nem hoz különösebben lázba... -böngésztem tovább a térképet, majd végül Darren kezébe nyomtam a térképet. Azt hiszem, szerencsésebb, ha nála lesz. Nekem bőven elég annyira, hogy mi a "felhozatal".
-Azt az önvédelmi órát tartjátok, ugye? -válaszoltam Darren kérdésére, közben Andrewra pillantva megerősítésért, meg esetleg valami bővebb kifejtésért.
-Nem gond, ha mi is megyünk? Legalábbis én szeretnék, azt hiszem, rám fér valami hasonló tudás... Nem igaz? -mosolyodtam el keserűen, ezúttal Darrenre nézve... Ha már állítása szerint akárhányszor kilépek az ajtón, bajba kerülök...
-Persze ha nincs kedved, akkor nem muszáj.

Kissé felvontam a szemöldökömet, amikor meghallgattam Darren megjegyzését. Nofene, mik vannak itt kérem? Mondjuk ahogy Ratna szúrós tekintetet vetett a csokornyakkendős srácra - ami amúgy jól állt neki -, leszűrtem pár dolgot... na mondjuk az elhangzott párbeszédekből csak és reakciókból csak a hülye nem jött volna rá, hogy ezek ketten együtt vannak, de mint mondtam, ez nem rám tartozik. Szóval igyekeztem minél hamarabb kisimítani az arcomat és reagálni a férfi szavaira, természetesen.
- Nálam sokkal idősebbet se nagyon találsz a mentorok között. Kicsit ciki lenne, ha a 60 éves proffot nyaggatnák ezzel a TO-nál, nemde?
Csendben álltam és vigyorogtam rajtuk, miközben böngészték a térképet. Tch, na ez is egy érdekes páros, mit ne mondjak. Kissé mint ha Darren nem lenne képben az ilyen eseményekkel, de inkább nem teszem szóvá. Meghagyom Ratnának a reszortot... najó, meg is tette. Oké, akkor inkább ráhagyom az ilyesmiket, elvégre ő jobban ismeri a srácot. Mindenesetre hamarosan egy újabb kérdést szegeztek nekem, amire kötelességem volt válaszolni. Persze nem amolyan automata módjára, nem vagyok én robot a Futuramából.
- Igen, az lesz az, K/9-es sátor. Az egyik edzőtársammal tartjuk, egész végig a rendezvén során. Alapvetően az önvédelem alapjait fogjuk tanítani, szóval nem magát a stílust, amit tanulunk.
Amikor meghallottam, hogy Ratna mégiscsak jönne önvédelmet tanulni, halványan elmosolyodtam.
- Ennek örülök, legalább nem hiába keltem fel ma - kezemmel intettem egyet, amolyan útmutatósan - Gyertek, mutatom az utat, míg tanácskoztok.
Kicsit előrébb sétálva a másik kettőnél haladtam, mutatva az utat. Közben halkan kuncogtam egyet Darren kérdésén.
- Nos, mivel a sportágak felét kézzel üzik, ezért az eléggé nagy kézművesség. Deee... talán ha az íjászokat megkérdezed, megmutatják, hogyan készítik a nyilakat meg az íjakat. Az állatsimogató meg... hááát... van pár mókus a Centralban, ha érted, mire gondolok.

Ártatlan képpel néztem vissza Ratnára, mikor bedobta a "haragszom rád" nézése lightos verzióját. Most miért? Az csak nem baj, ha nem szeretem, hogy jóképű pasik legyeskednek a barátnőm körül...
Harcművészetek, sejthettem volna... Miért is lenne egyszerű az életem? Bár... Talán egy kis telekinézissel rá lehetne ijeszteni... De előbb nézzük meg, hogy viseli magát, aztán majd eldöntöm, kedvelem-e...
Ratnára néztem. Hogy van-e kedvem hozzá, hogy ezt a fickót bámulja egész nap, miközben valaki szép módszeresen lilára veri őt? és mindezt önvédelmi oktatás címén... Hát, ha ő így képzeli el a kikapcsolódást, ki vagyok én, hogy elrontsam az örömét?
- De, persze, hogyne volna kedvem - mosolyogtam - A héten még úgysem akart senki megverni...
Egy kis félmosollyal toldottam meg még a szavaimat, nehogy Ratna gúnyolódásnak vegye. Mindenben a kedvében szerettem volna járni.
Nekiindultunk hát. Andrew egész ügyesen dumált. Ha élesben feleannyira jól meg tudja védeni magát, mint verbálisan, már egész ügyes lehet, gondoltam.
- Á, az íjak kimentek a divatból, a mókusokat meg nem szeretem, féltem tőlük Virgilt - feleltem szórakozottan.
Nagyon nem akartam megkedvelni a srácot, már csak elvből se. De valahogy mégis úgy éreztem, hogy akár még haverok is lehetünk.

//Kalmár, SpeedRace, Dzsin//

Bár én továbbra is kifejezetten viccesnek találtam az eseményeket, az idegen férfi már láthatóan kevésbé. Sőt ő kifejezetten felháborítónak és dühítőnek láthatta, legalábbis olyan elszánt dühvel rontott a motor ellen, mintha az az anyját sértegette volna. A döglött kacsákon kívül nem láttam senkit a jármű közelében, de azért óvatosan én is felé vettem az irányt, nehogy a magából kikelt férfi még valami meggondolatlanságot csináljon. Hogy a kacsák, amik most már végre ismét jól láthatóan döglöttek voltak, vajon hogy kerültek a motorhoz kerékdísznek, arra továbbra sem találtam épkézláb magyarázatot, de a ninja kacsa megoldás tetszett, úgyhogy átmeneti válasznak megelégedtem azzal.
Új ismerősöm azonban nyilvánvalóan nem, mert a valaha volt legkreatívabb és ékesszólóbb káromkodások közepette támadt rá a kétkerekűre, hogy megtorolja az őt ért sérelmet. Mint a szélvész kaptam el a karját, hogy azért ne csináljon egy halom ócskavasat belőle.
-Hé, hé, ne csinálja ezt - szóltam rá reménykedve benne, hogy ezért nem fog engem is átszúrni a lándzsájával. - Csak szedje össze a kacsákat, és már meg is oldódott minden.
Na persze, ahogy én azt elképzeltem! Már meg is jelent a motor gazdája, és érthető okokból legalább olyan mérgesnek tűnt, mint a lándzsás. A helyzetet nehezen lehetett volna kimagyarázni, úgyhogy gyorsan közéjük álltam, nehogy még egymás torkának essenek.
-Kérem, nyugodjanak meg - forgolódtam, tekintetemet egyikükről a másikra kapva. - Ez csak valami félreértés, ez... Dzsin?
A kékes füstszerű lény, aki most emberi alakot öltve jelent meg, nem lehetett más, mint Ratna saját szellem-társa. Beszélni ugyan nem beszélt, én legalábbis nem hallottam semmit, de kezdett erős gyanú gyúlni bennem, hogy ki tehet erről a disznóságról.
-Dzsin, ez te voltál? - néztem rá elkerekedett szemmel, és ahogy a pillantásom egy pillanatra megint a kacsákra siklott, megint majdnem elnevettem magam, de sikerült uralkodnom szám sarkának pimasz ficánkolásán. - Ratna nem örülne, ha tudná. Miért csináltad?

::Andrew, Darren::

Darren válaszára csak egy szemforgatással válaszoltam, amolyan "javíthatatlan vagy" félével. Ezen aztán ne múljon az öröme, a következő pillanatban finoman beleboxoltam a vállába, ahogy Andrew-t követtük az edzés helyszíne felé.
-Íjászat? Azt is de kipróbálnám egyszer! -jegyeztem meg fellelkesülve, majd ahogy elképzeltem, hogy az mégis milyen lehet, egyből alább hagyott az a nagy lelkesedés.
-Áh, inkább hagyjuk. Szerintem el se bírnám lőni a nyilat...
~Vagy ha igen, a végén még eltalálnék valakit... Jó lesz nekem valami kevésbé veszélyes is.
-Hogy nem lehet szeretni a mókusokat? Hisz annyira aranyos kis jószágok. Virgil amúgy sincs a táplálékaik között... -jegyeztem meg, s már nézelődtem-forgolódtam is, hátha meglátok egyet a közelben.
Ha nem lenne már így is egy kisebb állatkert a suliban, biztosan beszereznék egy olyan kis csíkos hátút, mint a Chip és Dale-ben. De igaza volt Andrew-nak, ez a Central Park, biztos hemzseg a mókusoktól! Előbb-utóbb biztosan észreveszünk párat.
Elgondolkoztam egy kicsit ezen az edzéses dolgon... Vajon hogy fog menni? Mindenki egyedül betanulja a mozdulatokat, aztán utána egymás ellen gyakorlás? Nem értek hozzá, hogy hogy mennek az ilyenek, de így látatlanban erre tippeltem volna.
-Andrew, az oktatás az hogyan fog zajlani? Párban edzés? -kérdeztem rá az érintettnél, ha valaki, ő biztosan tudja.
Mondjuk ha igen, akkor is érdekes volt a helyzet... Arra kíváncsi lettem volna, ha egyszer Darennel kell összemérnem az erőnket, de ha már Greget sem sikerült korábban meggyőznöm az edzésről, akkor azt hiszem, ez is felejtős lesz. Meg lehet, hogy nem is venné komolyan... Talán még nyerni is hagyna. Áh, azt már nem! Viszont erről jut eszembe, nem is nagyon láttam még Darrent harc közben... Na, ez érdekes lesz! Viszont, ha meg valami véletlen folytán Andrew ellen kéne kiállnia... Hmm... remélem tudja, hogy ha nem viselkedik rendesen, akkor kapni fog...

- Van még pár kutya, kóbormacska, róka... madár... hal, ha arra vágysz. Elég széles a választék. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy ki hozta be őket ide.
Csendben sétáltam innentől. Közben egyre beljebb hatoltunk a rendezvény színhelyére. Ez abban tűnt először szembe, hogy gyarapodtak a sátrak. A sátrak előtt táblák voltak a földbe szúrva. Mindegyikre rá volt írva, hogy az adott helyen milyen foglalkozást tartanak, illetve a nevek voltak felsorolva. Pontosabban azok nevei, akik tartják az adott dolgot. Természetesen sátrat csak azok kaptak, amik be is vérnek. Így az íjászat és a labdajátékok már kevésbé.
- Kétlem, hogy ilyen problémáid lennének - reagálok Ratna szavaira. - Íjakból különböző erősségűek vannak. Egy 20 fontos íjat még a kisgyerekek is ki tudnak húzni, szóval a nyilat minden gond nélkül el lehet lőni. A gond inkább a célzásnál szokott jelentkezni. Amúgy Darren, szerintem azért még annyira nem ment ki a divatból. Elég sok hagyományőrző használja és bár a lőfegyverekhez nem ér fel, szerintem nagyobb művészet íjat használni.
Közben megérkezünk az egyik sátorhoz. Az előtte levő táblán az ,,Önvédelmi oktatás" cím szerepelt, alatta pedig két név: ,,Tokugawa Motoko, Andrew Patrikson".
- Igen, párosban lesznek a gyakorlatok, felügyelet alatt... orvosi jelenléttel, ha gond lenne. Na, de többet nem mondok, elvégre, a többiek se fognak többet tudni - mosolygok.
Azzal elhúzom a sátor bejáratát takaró ponyvát, majd előre engedem a gerlepárt. Belépve egy nagyjából nappalinyi területen találhatják magukat. A földre tatamira emlékeztető anyagot raktak, jelezve, hogy szükséges lesz a relatíve puha talaj. Egy ponton függönyökkel választották el a sátor egyes részeit.
- Ott tudtok öltözni, ha akartok.
Azzal be is mentem az egyik függöny mögé, magukra hagyva a többieket.

/SpeedRace, Dzsin, Lynn/

Hirtelen megállított a csirkecombos nő és csak ennek köszönhette ez a szép Kawa, hogy nem csináltam belőle fémhulladékot. Nem mondtam semmit, csak rondán néztem rá. Elképesztő, hogy egy cseszett napom nem tud úgy eltelni, hogy csak valami jó legyen benne! Ahogy az várható volt, a motor tulaja előbb-utóbb - ez esetben jó hamar - elő is került. Meg is lepődtem egy pillanatra.
~Egy csaj szívózott velem? Az egyik ad, a másik meg elvesz. Tisztára olyanok a nők, mint az állam...~
- Ssss, szpakojna gyévuska! - csitítottam a dögös lánykát, mert egyre inkább úgy tűnt, nem én leszek a hangtalan léptű vadász, aki csak jött és ment, nyomát se látta senki. Most már ez nem fog összejönni, de a kacsákból nem adok! Otthon majd lemosom őket a csap alatt, aztán jól van. Csak valahogy el kéne innen vinni a kocsimig, de most a két csajjal körbevéve úgy tűnt, nem szabadulok egyhamar.
- Valaki, azt hittem, hogy te, ellopta a kacsáim és ezt művelte velük! - mutattam le a dögökre. - Ha nem te voltál, akkor bocs. - rántottam egyet a vállamon és kirántottam a lándzsám a motor alól. Az már nem egészen úgy nézett ki, mint reggel.
~Ah, na ezzel sem vadászom ma többet...~
Majd mintha valami füstszerű izé képződött volna elém és hirtelen hangokat is hallottam és nagyon úgy tűnt, nem a lánykák dumálnak ezúttal. Először nem is értettem azt, amit hallottam, csak azt fogtam fel, hogy a proletárokról volt szó benne.
- Sto?! - kérdeztem teljesen kibukva és átnéztem keresztbe ezen a homályos valamin, amit magam előtt láttam.
- Te dumálsz hozzám?? - folytattam a kérdéssorozatot és nem néztem rá kimondottan barátian. Aztán tovább dumált.
- Sz@rok más tulajdonára! Lehet, hogy ellopta a kajámat! Tudod milyen nehéz az b**dmeg, ha nincs pénzed normális kajára?! De tudod is te, látom még normális tested sincs, te szerencsétlen... a joint füstjében több az élvezet, mind benned! - álltam le komolyabban vitázni egy emberformájú füstfelhővel, ami valahol halál vicces volt és kevesen múlt, hogy ne röhögjem ki saját magam. Ránéztem a mocis csajra, de nem kértem tőle bocsánatot. Még nem, amíg nem tisztázzuk ezt az egészet. A csirkecombos nő meg mondott valamit, amin már végképp elröhögtem magam, de leginkább csak kínomban.
- Ez az izé egy Dzsin? Csertovszki hárásó... akkor kívánhatok most hármat? - néztem egyszerre várakozón és lenézőn a füstemberre.
~Ebből úgy sem lesz semmi, de azért legalább láttam egy Dzsint az életemben. Kipipálhatom ezt is a listán.~

** Lynn, Dzsin, Kalmár**

A fejem akkora lett, hogy simán füstölhetne a fülem, mint a rajzfilm figuráknak a mesékben, már csak azért is, mert egy ilyen szakad ember hulladék ok nélkül majdnem darabokra törte a motorom. Csak akkor durrant el még inkább az agyam, mikor megláttam, hogy a Kawa oldalán hosszanti csíkban feljött a festés, ahogy a gép találkozott az aszfalttal. A kezem akarva akarattal is ökölbe szorult, és nem sok híjja volt annak, hogy az pillanatok alatt ne is lendüljön ennek az alaknak egyenesen a képébe. Nem is igazán értettem, hogy az a nő, aki hirtelen ott termett, miért véd egy ilyen ágról szakadt tagot, aki nem mellékesen még bűzlött is. Ekkor néztem le a kerekeknél lébő döglött kacsákra, és hajoltam le, felvéve az egyiket, átfogva annak élettelen nyakát,s a feje is így ráhanyatlott a kezemre.
-EZ?!?! Ez a döglött sz*r az oka annak, hogy borogatod a motorom? Koma, észnél vagy te?? Mit gondolsz mi a fenének kellene nekem két ilyen szőrzsák, tán kitömni?-rázom a pasas előtt a kimúlt kacsát, ami mint egy rongybaba lötyög a kezemben ide oda.
-Mellesleg, hogy a viharba hoztam volna ide, mikor itt sem voltam, te vakegér!-dühöngtem, de ez még közel sem járt ahhoz, mint mikor olyannyira feldühödöm, hogy kitörjön belőlem az állat. Nem akartam pont itt Manhattanben felhívni magamra a figyelmet és balhét csinálni, de van pár olyan dolog az életemben, amiért igencsak képes vagyok kiborulni, és az jelen esetben pont a frissen szerelt és festett motorom volt.
-Maga meg ki, valami szamaritánus, vagy ennek a bolondnak az ápolója? Mert akkor jobban kellene vigyáznia rá, ha már emberek közé hozza...-nekem is volt ám sértegetés és káromkodás a tarsolyomba, nem éreztem éppenséggel valami nyugodtnak magam. Ekkor figyeltem fel én is arra, amit a nő és a tagbaszakadt pasas motyogott, majd láttam megformálódni azt a füstöt valamit. Egyik szemöldököm kérdőn csúszott fentebb a homlokomon, ahogy figyeltem. Először majdnem felröhögtem, mert az egész olyan volt mint valami rossz kandi kamera, de csakhamar leesett, hogy itt valami más szálak játszanak bele a történetbe.
~Dzsin? Egy mutáns?~és immáron érdeklődve figyeltem az eseményeket, és kezdett letisztulni a kép, hogy az a füstszerű valami szórakozott itt mindenkivel, és minden bizonnyal a csinos barna pedig jobban tudja, hogy mi is folyik itt, mint az elsőre látszott. Kezdett érdekessé válni a szituáció, vártam a fejleményeket, most kicsit átmentem megfigyelőbe.

Ahogy követtük a mentort, körülnéztem. Sehol egy fia mókus. Mondjuk itt minden tele van emberekkel, azok a jószágok meg talán félnek tőlünk.
- Nem eszik meg Virgilt? - kérdeztem felderülve - Akkor semmi bajom nincs velük.
Mentünk tovább. Elgondolkodtam azon, amit Andrew az íjakról mondott.
- Művészet... - mondtam révetegen - Sohasem gondoltam egy fegyverre úgy, mint művészeti alkotásra. Ha csak a halált nem vesszük a művészet végső céljának.. - megborzongtam - De én nem szeretném annak venni.
Sosem kedveltem igazán a fegyvereket. Ennek az egyik oka gondolom az lehet, hogy viszonylag gyakran szokták ellenem használni őket. Igaz, a múltban én is fogtam a kezemben ilyesmit... De már nincs szükségem rá. Na nem azért, mert jó útra tértem: sokkal inkább azért, mert fegyver nélkül is épp elég veszélyes tudok lenni.
Elértünk egy sátorhoz, ami elé Andrew neve volt kiírva. Tehát nem viccelt. Tényleg harcművész. Hát ez igazán remek.
A kis szőnyegecskékre néztem. Párokban... Na oké, rendben, párokban. De hogyan? Most verekedjek Ratnával? Vagy hagyjam, hogy más verje meg? Azt nem! Még a végén Andrew magához hívná "gyakorolni"... Inkább hagyom, hogy Ratna bokszzsáknak használjon. Abból nagy baj nem lehet. Amilyen pici, úgysem tudna nagyon bántani.
Elgondolkodtam, mikor Andrew az átöltözést említette. Aztán kikötöttem a csokornyakkendőmet.
- Azt hiszem, én készen vagyok.