Brighton Beach - Kis Odessza

- Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy nem maradsz éhen! – kiáltom vissza miközben mosolyogva igyekszem a fürdő felé, hiszen számítok rá, hogy nem fog nyugton maradni az ágyban, de már nem akarom, hogy még egyszer megakadályozzon a zuhanyozásban, mert tényleg éhen halok a végén, na meg félek, hogy amilyen kis telhetetlen, ő képes lenne egész nap ágyban lenni, de én nem Logan vagyok és nem regenerálódom olyan gyorsan.
Persze most sem csalódom a megérzéseimben és alig lépek be a tusolóba, máris érzem a forró testét mögöttem, ahogy mögém állt. Még jó, hogy nem az az egyszemélyes zuhanyfülke, hanem egy focicsapat is elférne benne, mert különben megint csak szex lenne a fürdés helyett, ha egymásnak szorulnánk. Nem azt mondom, hogy annyira ellenemre lenne, csak már így is túlléptem a határaimat bőségesen.
Így aztán minden különösebb atrocitás nélkül végezzük el a tisztálkodást, bár pár csók azért elcsattan közben, meg néhány seggrepacsi, de végül is elég hamar kimászunk a vízpermet alól, és miután szárazba öltöztünk már rá is vethettük magunkat a közben felterített ételre.
Jólesően néztem, ahogy a férfi legalább olyan étvággyal vetette rá magát, mint ahogy rám tegnap este, meg éjjel, meg hajnalban, meg reggel, szóval párszor, na. Én egy kis pirítóst és lágy tojást ettem, hogy ne terheljem meg a gyomromat, meg leöblítettem egy narancs dzsúzzal.
- Nem hagyom, hogy elvessz az ismeretlenbe, ne félj! – nevettem fel a bizonytalankodásán. – Most én sem tervezek nagy testedzést, hiszen meg volt a havi adagom is egy nap alatt. – somolygok a férfira. – Most csak egy kis úszkálást terveztem be, azzal meg csak elboldogulsz.
Ahogy felveti, hogy mégis bevinne az iskolába és hamarosan láthatnám akkor a fiamat, felcsillannak a szemeim.
- Nem kérsz te kicsit sokat? Én legyek jó kislány? Akkor már szedhetnéd is a sátorfádat, hiszen egy jó kislány nem csinál ilyen csúnya dolgokat mint én tegnap este és ráadásul még mai is! Nem igaz? – cukkolom a férfit, habár azt hiszem amúgy is elég volt a jóból, ideje, hogy összekapjam magam és visszatérjen a kemény üzletasszony.
Ha befejeztük a reggelit, akkor átöltözöm és felveszek egy bikinit, majd rá egy köntöst, amiből egyet Logannak is oadadobok.
- Majd lent a shop-ban veszünk neked a fürdőnadrágot, mert a wellnesbe nem lehet pucérkodni. – mondom neki nevetve és elindulok a lift felé.

A nő unszolására végül sikerül megállnia, hogy a zuhany alatt tényleg csak zuhanyozzanak, bár ez nem könnyű feladat, miközben egy ilyen szépség csuromvizes teste mellett kell tisztálkodni, kinek sötét nedves haja pucér vállaira omlik...de aztán meg tudja fékezni magát, épphogy.
-Egy havi adag? - Kérdi meglepetten reggeli közben. - Most biztos csak ugratsz...vagy te a testedzés alatt azt érted, amikor üldözött minket az a cuki bőrszerkós bérgyilkos? Mert akkor rendben van, de egyébként ez csak a vacsora és reggeli volt, attól pedig, hogy mit készítek ebédre el fogsz ájulni.
Ami az úszást illeti, megvonja a vállait. Nem éppen az ő sportja, köszönhetően annak, hogy alig könnyebb a víz tetején fennmaradni, mint a karjaival csapkodva repülni, de néha azért belefér, végül is mi a legrosszabb ami történhet?
-Hát, azt már kiderítettük, hogy tudsz te jó lenni...nagyon is - kacsint rá Amanda-ra - de nyugi, nem azt kértem, hogy légy apáca, csak viselkedj annyira rendesen, mint én...Ez annyira nem lehet nehéz feladat.
Szomorúan hajtja le a fejét a ruházkodási szabályok hallatán, hisz szívesen pucérkodna még, de a bikinis Amanda látványa feledteti vele búját, és máris lelkesen vág neki az újabb kalandnak, főleg mert ez elvileg egy békésebb fajta lesz. Ahhoz képest, hogy a férfi fürdőruhát felvenni nem nagy művészet meglehetősen sok időt tölt az öltözően, mielőtt lassan kijönne a kék alapon sárga Smilykkal tarkított fürdőruhasortban, vöröslő fejjel.
-Na jó...de aztán szaunázunk egyet ugye? - Kérdi, a hideg vízre sandítva.

Egészen elpirultam, mikor Logan a testedzést fejtegeti, és hogy még van bőven a tarsolyában tartalék, pedig ez igazán nem jellemző rám, de ez a férfi kihozza belőlem a legrosszabb énemet, amit nagyon gyorsan el kéne temetnem, különben nem tudok az embereim elé állni majd.
- Csak ne éld bele magad Logan annyira! – kapom össze magam és vonom ki magam a kisugárzása alól. – Tudod én üzletasszony vagyok és vannak kötelezettségeim. Nem heverhetek egész nap az ágyban, még akkor sem, ha te vagy a desszert.
- És oké, megígérem, hogy nem fogok rosszalkodni és nem viszek egy halom maffiózót a drágalátós iskolád közelébe, csak magam megyek, de beszélni akarok Sebastien-nel. – bólintok a szavaira.
Látom, hogy nem repes annyira az úszás ás a fürdőruha vásárlás ötletétől, de hát ez az ő döntése. Ha nem akar nem jön, de úgy látszik inkább bevállalja a dolgot, minthogy magamra hagyjon. Sajnos most szezonja van a fürdőruháknak és így nem nagy a választék, főleg Rozsomák méretében, így aztán, ami végül is jó lesz rá, abban igazán érdekesen fest. Azok az aranyos smaylik! Azért igyekszem nem az arcába kinevetni, diszkréten elfordulok, és kis torokköszörülésnek álcázom heveny jókedvemet.
- Persze! – bólintok a pillantását követve. – Akár pezsgőfürdőzhetünk is, de előtte kötelező a húsz kör úszás! – állok fel a medence szélére és csobbanok bele egy szép fejessel a vízbe. – Brr! Csodásan friss a víz! Gyere ne szerencsétlenkedj már ott, fogócskázzunk. – nevetek rá, majd gyorsan úszni kezdek, az egyébként üres medencében, hiszen ilyenkor még nagyon nincs itt forgalom.

Kedve lenne megcirógatni azt az édes, pirulós arcot, de egyrészt messze van tőle a nő, másfelől pedig, megint kezdi ezt a távolságtartó üzletasszony színjátékot, ami annyira szexi, hogy legszívesebben visszahajítaná az ágyba, de sajnos megígérte azt az úszást...
-Egész nap nem is kell - feleli végül, és a nőre kacsint - csak amikor jól esik. Mellesleg, rám is vár egy iskola... - teszi még hozzá, mélyet sóhajtva. Néha egészen az az érzése, hogy ő az egyetlen tanár abban a suliban, és vele sincsenek nagyon kisegítve.
-Jól van, kezet rá! - Feleli elégedetten, mikor Amanda megígéri, hogy nem fog rosszalkodni az iskolában, ha pedig a nő tényleg elfogadja a gesztust, magához rántja őt, és egy hosszú csókkal pecsételi meg az alkut.

Az uszodában egy darabig eléggé tanácstalanul áll, de aztán a nő szavai kissé felvillanyozzák, a fogócska pedig nagyon is a kedvére van, ezért nekifut, és egy hatalmas bombát ugrik a medencébe. Az ő súlyával ez igencsak méretes csobbanást eredményez, vízzel terítve be a széleken fekvő napozó ágyakat, aztán pedig vad kalimpálásba kezd, hogy beérje a nőt, ki bikiniben igencsak kívánatos célpont a számára. Viszont bármennyire is igyekszik, közel som olyan jó úszó, mint partnere, vagy igazándiból bárki, aki a víz felszínén tud maradni úszógumi nélkül, úgyhogy a fogócska kissé egyoldalú küzdelemnek ígérkezik, hacsak nem sikerül lenyelnie minden csepp vizet a medencében...egyébként már dolgozik rajta.
-Várj már meg! Ez nem ér, volt a családodban egy sellő, vagy mi? - Kiáltja utána prüszkölve a klóros vizet, beérnie viszont nem sikerül.
~Hogy ez mennyivel könnyebben ment, az adamantium előtt...~

Kacagva szeltem a vizet, mikor meghallottam magam mögött a becsapódás hangját és beterített egy cunami, úgy hogy percekig alig kaptam levegőt, de aztán ismét nekiveselkedtem, mert egészen közelről hangzott Logan hangja és nem akartam könnyű préda lenni.
Aztán viszont rá kellett jönnöm, hogy az úszás és úgy egyébként a vizes dolgok valószínűleg nem Rozsomák műfaja, mert egy ólomnehezék is hamarabb lebegne a víz felszínén, mint a nagy ember. Többet tartózkodott a medence fenekén, mint a levegőn, és már attól tartottam, hogy klórmérgezést kap szegény, ezért inkább visszafelé kezdtem tempózni, hogy eljátszva a hős vízimentő szerepét kihúzzam a partra és ha kell, akkor mesterséges lélegeztetésben részesítsem.
Addig ezzel az elképzeléssel nem is volt gond, míg a vízben voltunk, de persze a medence szélére hiú remény lett volna elképzelni, hogy felvonszolom, így a kimászást rábíztam, hogy oldja meg.
- Talán mégis inkább korlátozzuk mozgásterünket a pezsgőfürdőre vagy a szaunára. – egyeztem bele lihegve, miután úgy láttam, hogy a medence vizének egy részét legalább visszajuttatta a helyére. – Talán az jobban elnyeri a tetszésedet. – dörzsöltem meg a törölközővel libabőrös hátát mosolyogva.

~Na jó, ez kezd hülye vicc lenni...~ Gondolja, ugyanis mondani képtelen bármit azon kívül, hogy: "Blugy,blugy, blugggy!!!". Szerencséjére a nő, aki elég vonzó ahhoz, hogy szerepeljen bármelyik Baywatch-ban nyomban a segítségére siet, ő pedig elhessegeti a gondolatot, hogy most kéne megkaparintania őt, hisz balga módon közel merészkedett, ugyanis Amanda kifelé húzza őt, a part pedig jól hangzik. Nagyon jól.
-Ugyan...miért? - Kérdi, miután sikeresen feltornássza magát a medence peremére. - Igaz, hogy most egy pár napig színeset fogok ásítani, de attól még jó buli volt ez...
Ennek ellenére a legóvatosabb javaslatra is, ami arra utalhatna, hogy ússzanak még, nagyon-nagyon hevesen védekezik, másodpercekkel később pedig felpattan, és az ölébe veszi a nőt, hogy aztán vele együtt induljon meg a pezsgőfürdő felé.
-Csak semmi ellenkezés, eddig te cipeltél, most én jövök!
A kellemesen forró, bugyborékoló vízben aztán behunyt szemmel dől hátra, és úgy élvezi, ahogy a milliónyi apró levegőbuborék masszírozza a testét.
-És mond...ha Sebi tényleg úgy dönt, hogy veled tart, elhagyjátok a várost? - Kérdi, szinte már szomorúan. - Egész jó gyerek, és a lányok is nagyon sírnának utána...
Előre dől, és a nő arcát figyelve várja, hogy az válaszoljon...na jó, nem feltétlenül, és kizárólag csak az arcát, de bikiniben van az ég szerelmére!

Szerencsére Logan annak ellenére humoránál marad, hogy kiitta a fél medencét és talán a klór sem fogja megfeküdni a gyomrát, de azért a szavaimmal ellentétben szerintem azért megkönnyebbül, hogy nem kel Búvár Kundot játszania tovább.
Aztán nagyon is meglep, ahogy pár perc regenerálódás után a karjaiba kap és könnyedén a jakuzziba cipel, ahol már sokkal kényelmesebb körülmények között adhatjuk át magunkat az élvezeteknek.
- Igen, azt tervezem, hogy ha ő is úgy akarja, rögtön haza megyünk. – válaszolom halkan, mert ahogy meghallom a kérdést már ismét eszembe jut, hogy nekem még van egy-két elintézendő dolgom és nem adhatom át magam a henyélésnek és az élvezeteknek maradéktalanul. – Óóóó! Igen? Hát jóképű gyerek, az nem vitás. – mosolyodom el a megjegyzésére. – És van neki már valakije? Istenem, hogy milyen régen nem láttam! Lehet már nem is hiányzik neki annyira az anyja! – mondom keserűen, hiszen bele gondolva az elutazása körülményeibe, minden oka meglenne, hogy a háta közepére se kívánjon minket.
~ De muszáj a végére járni Jeremy eltűnésének! Nekem meg segítségre van szükségem! ~
Kicsit megrázom a fejem, hogy elkergessem a gondokat, és belenézek Logan várakozóan csillogó szemébe.
- Nekem iszonyúan hiányzik, és jelenleg nincs más akire a teendőimmel kapcsolatban számíthatnék! Meg kell találnom az apját!
Már nem élvezem annyira a pihenést, mint ahogy szerettem volna. Azt hiszem ideje visszazökkenni a hétköznapok valóságába.
- Lassan mennem kell. Várnak az embereim. - szólaltam meg csendesen.

A reakciója mosolyt csal az arcára. Persze nem várta volna el tőle, hogy napi 24 órában, heti hétszer gonosz úrnő legyen, de mégis, valahol még a történtek után is szokatlan ezt a mosolygós, jókedvű oldalát látni a nőnek. Kezdi gyanítani, hogy tényleg ez lehet a valódi Amanda, a rideg üzletasszony pedig csak egy álca, egy páncél, amit azért húzott magára, hogy ne törjön össze, amikor mindenkit elvesztett maga körül, és az ellenségei már csak rá vadásznak.
-Nem tudok róla - vonja meg a vállát - de nem hiszem, tudod, hogy van ez, az összes jó csaj már jár valakivel a suliban...
Bólint a nő szavaira, de nem mozdul.
-Talán jobb lenne, ha külön távoznánk...ha készen állsz, tudod, hogy érj el, és akkor elviszlek hozzá, akár éjjel is.
A maga részéről pár óráig még itt fog ázni, az biztos. Csekély az esélye, hogy szívrohamot kapna, de ha mégis, akkor is mi van? A lényeg, hogy nagyon ráfér ez a kis kényeztetés, úgyhogy amíg csak teheti, itt marad.
-Hé...sok szerencsét - szól hozzá búcsúzóul, nagyjából olyan komor hangon, amennyire ez sejthető ebben a helyzetben.

//Köszi a játékot //

Kíváncsian vártam a válaszát, hiszen legalább egy kis ízelítő volt ez is Sebastien életéből, aki pont most volt abban a korban, amikor oly sokat változnak a fiúk és még talán kislány is jöhet a képbe. És én pont most nem vagyok, vagyis voltam mellette. Nem tudom, hogy meg fog e nekem bocsátani.
Persze én vettem fel a távozást, de most mégis olyan nehéznek éreztem, hogy elszakadjak attól a férfitől, aki oly régóta először megmutatta, hogy még mindig kívánatos nő vagyok és aki ismét önbizalmat adott nekem, ráadásul fáradhatatlan szeretőnek bizonyult, ami szintén sokat nyom a latban.
- Igen talán tényleg jobb lenne. – bólintottam halkan és szomorúan. – Számíthatsz rá, hoogy nagyon hamar jelentkezem. – álltam fel és még egy utolsó csókot lehelve az ajkaira, kimásztam a pezsgőfürdőből, hogy a köntösömbe bújva, visszatérjek nem csak a szobám magányába, hanem a a régi életembe is.
- És leküldetek ide egy garnitúra ruhát is. Azt hiszem a tiéd kissé elhasználódott. – nézek vissza rá még mosolyogva az ajtóból. – És köszönöm, ez……ez számomra sokat jelent. – suttogom, majd gyorsan megfordulok, hogy ne lássa rajtam, hogy elérzékenyültem, majd összehúzva magamon a köntöst felsietek a szobámba.
Nem felejtem el, hogy küldessek Logannak ruhát, hiszen még sem venném a szívemre, ha abban a smaylis fürdőgatyában kéne hazamennie. A csomagban lapul egy márkás farmer és fehér póló, egy pár zokni és egy western csizma, na meg egy kis cetli, amin ennyi áll: köszönöm.

//Én is köszönöm - nagyon élveztem a játékot //

/Sebastiennek/

A kezdeti nehézségek után egészen jó kedvem lett mostanra, már egy jó ideje széles vigyorral a képemen hallgattam a srác szövegelését. Az aggodalmaskodásán meg jókat röhögtem.
- Azok ott? - böktem a hátam mögé a hüvelykujjammal. Különös, hogy neki még rájuk is van gondja. Tisztára egy Terézanya veszett el ebben a kölyökben.
- Áh, azoknak is kell egy kis izgalom, különben elaludnának a volán mögött! - hagytam ennyiben a dolgot, mert nem mondanám, hogy nagyon zavart volna, hogy nem egyszer egynél több sávot használtam a közlekedéshez.
- Magadanból, az én szülővárosomból kivezető útra nem hogy sáv nem volt mindig felfestve, de még aszfalt sem nagyon volt rajta. Csak mentél a nyílegyenes, szép aszfaltos úton, aztán egyszer csak egy váratlan pillanatban elfogyott a jószándék és az egész átment földútba. Hogy miért pont ott, ahol, azt senki nem tudta, de gondolom azért, mert ennyire tellett a kasszából. Aztán legközelebb aszfalt már csak kétezer kilométer múlva került fel rá, a következő városnál. - meséltem mindezt olyan jókedvvel, mintha valami valóban eseménydús és humorban gazdag történetet adtam volna elő. - Tényleg kölyök, te láttál már egyáltalán földutat? - röhögtem fel olyan ormótlanul, hogy még a köhögési ingerem is visszajött. Miután jól kiköhögtem magam, ismét megszólaltam.
- Szóval Kaméleon... - sandítottam rá a napszemüvegem fölött, az arcomon elégedett vigyor üldögélt. - Bevallom egy ilyen képességgel én is elégedett volnék! De hát a Jóisten keveri és osztja a lapokat és amúgy meg nem panaszkodom... - vontam meg a vállam. Majd amikor úgy tűnt, mégsem tervezi velem eltölteni a nap hátralevő részét, jobbnak láttam felhívni a figyelmét valamire.
- És miből gondolod, hogy nem lihegnek a nyakunkban? - kérdeztem vissza, miközben néhány pillanatra az utastér visszapillantó tükrén át néztem a mögöttünk haladó forgalmat. - Nem tudom észrevetted-e, de két kocsival mögöttünk jön egy terepjáró, ami pont úgy viselkedik, mintha követne minket. Az előbb bementem egy sávba, mintha balra akartam volna kanyarodni, ő is követett. Aztán visszakanyarodtam és lám, egészen véletlenül ő is meggondolta magát. - beszéltem egészen szórakozott hangon, különösebb izgatottság nélkül. De azért jobbnak láttam, ha felhívom Kaméleon figyelmét is a dologra.
- Miattam meg ne aggódj, nekem szinte csak életveszélyes barátságaim vannak. - néztem megint sokatmondóan az utastársamra. - Ha benne vagy, megpróbálom lerázni őket és elviszlek egy tuti jó helyre! Onnan aztán akkor mész haza, amikor akarsz. - aztán meg sem várva a válaszát, gázt adtam. Bíztam abban, hogy talán annyira mégsem akar busszal hazamenni, hogy kivetődik itt nekem az autóból. Ahogy a Volga lassan felpörgött és felvett egy tisztességes tempót, megkezdtem a szlalomozást a kocsik közt. - Most pedig kapaszkodj, mert nem garantálom, hogy a másik ajtó nem fog kinyílni!

Mikor a szülővárosáról kezdett mesélni, már biztos voltam benne, hogy valami istenháta mögötti helyről származik, de az hogy ez hol található fogalmam sem volt, a neve ugyanis nem volt ismerős. De, ha ilyen távolságokról beszél, akkor az nem lehet semmi!
Aztán aggódni kezdtem, mert olyan jól szórakozott azon, hogy elképzelte, egy beton dzsungelben nőttem fel és soha nem láttam az anyaföldet, hogy majdnem megfulladt.
Mikor végre megnyugodtam, hogy nem kell elszámolnom még az ő hullájával is, akkor meg felhívta a becses figyelmem arra a tényre, hogy nagyon is elbíztam magam azzal, hogy simán haza jutok, mert bizony a nyomunkban vannak.
- És ilyen nyugodtan veszed tudomásul, hogy jönnek a nyomunkban? Hiszen bármelyik lámpánál, ahol meg kell állnunk, kinyírhatnak minket! – hüledeztem, miközben próbáltam kiszúrni a kocsikat, amiről beszélt.
Meg is pillantottam a mögöttünk szlalomozó két fekete terepjárót és bizony nem volt szívderítő látvány, hiszen mindegyikben ültek vagy négyen.
- Hát ezek most biztosra mennek! És örülök, hogy nem pánikolsz be tőlük, de én azért szívesen kihagytam volna a társaságukat. – ráztam meg a fejem komoran. – És persze, hogy benne vagyok, hogy lerázd őket, sőt megkérlek rá, ha lehet. – gúnyolódtam kicsit, hiszen mit gondolt, hogy megkérem álljon meg, és kiállok velük szkanderozni?
Mondjuk sokat nem néztem ki ebből az ócskavasból, de most azért drukkoltam, hogy ne most akarja kilehelni a lelkét.
- Én vigyázok, csak húzzunk bele. – kapaszkodtam bele az ülésbe, aztán csak azt figyeltem időnként, hogy sikerül-e egérutat nyernünk.
Ha épségben megérkezünk a helyre, amiről Kalmár beszélt, akkor megpróbálom felhívni Logant, hátha eljön értem, de ez még a jövő zenéje, mert nem akarok több kellemetlenséget se magamnak, se a sulinak.
- Akkor te sem élhetsz valami normális életet gondolom? – néztem a majd, hogy nem vidáman fütyörésző férfira, mert úgy látszott most van igazán elemében.

Ahogy alaposan belehúztam a dolgokba és némi túlzással úgy gyorsultam a sávok közt szlalomozva, mint egy MIG-29-es vadászgép, a kerekek csikorogni kezdtek, a kaszni pedig ide-oda billegett. Közben kezdett begörcsölni már a bal vállam, ahogy mindeközben még a kocsi ajtaját is fogni próbáltam. Az egyik kereszteződéshez elérve egy filmeket megszégyenítő, kézifékes farolásból egyenesen behúztam az egyik mellékutcába. Nagyjából tíz percen keresztül száguldoztam keresztbe kasul mindenféle utcákon. Az egyikbe ki, a másikba be. Szemeim az út és a visszapillantó tükör közt cikáztak, minden erőmmel a feladatra koncentráltam, így aztán Kaméleonnak sem sűrűn válaszolgattam vissza. Végül egy újból megismételt farolós kanyarbevétellel egyszer csak egy kerítéssel körbevett parkolóban találtuk magunkat. Most már jobbnak láttam, ha magamra dobok valami rongyot, a hátsó ülésen lévő általános rumliból gyorsan ki is halásztam egy lekajált sortnadrágot és egy használt és erősen színehagyott, Hawaii mintás inget, ami utoljára a '80-as években lehetett új valaki egészen máson. Még a kocsiban magamra rángattam mindkét ruhát, de az inget kigombolva hagytam, mert megint alaposan leizzadtam. Azért nem mondanám, hogy minden nap le szoktam vágni ilyen aszfaltszaggatásokat!
- Pattanj koma, innen gyalog megyünk! - szóltam oda Kaméleonhoz, aki szemmel láthatóan nem volt biztos abban, hogy innen mi a következő lépés a részemről. Hátra sem fordulva, kocogva indultam ki a parkolóból, át egy elhanyagolt, gazos placcon, egészen egy nem túl bizalomgerjesztő, ötemeletes bérházig. A végén megállva azért hátrafordultam, hogy megvan-e még a kölyök.
- Itt is volnánk. - álltam meg egy ajtó előtt, amiről erősen pergett már le a festék. Nehéz volt pontosan meghatározni, hogy mi is volt ez a hely, de mondjuk úgy, egyfajta klasszikus értelemben vett fogadó-féle. Lehet itt inni, megszállni, gyülekezni és… na de előbb lássuk, mi vár ránk odabenn, mert ebben sohasem lehetek egészen biztos. Benyitottam és intettem a gyereknek, hogy kövessen. Odabent a félhomály egyenesen éjszakai sötétségnek tűnt a tűző napsütés után, fel is raktam a napszemüvegem a fejem tetejére. Miután hozzászokott a szemem a cigi füsttel letompított körvonalak látványához, máris felismertem Pavlót, a csapost, amint épp valami pofával biliárdozgatott.
- Privét táváris! Mi az, lökögetünk, lökögetünk? - léptem oda mellé, majd a biliárdasztalra meredtem. - Ennyire nincs itt forgalom b@zdmeg? - röhögtem fel, mire ő unottan felén fordult, kezében a dákójával. Mármint a billiárd tartozékkal.
- Téged sem gyakran látni errefelé, mi van, csak nem le vagy égve? Ja bocs, te mindig le vagy égve. - nevetgélt ezúttal Pavlo.
- Csókold meg ott... tudod te jól, hogy miért nem járok ide mostanában. - morogtam egy sort a csaposnak, majd Kaméleon felé fordultam.
- Kaméleon, ez itt Pavlo. Egy bunkó ukrán, de ne is foglalkozz vele, csak arra kell nekünk, hogy felmehessünk az emeletre. - mutattam rá a harminc körüli, közel két méter magas, birkózói adottságokkal rendelkező hegyomlásra. Ismerjük már egymást azóta, hogy itt élek a városban. Ide jár szinte mindenki a környékről, aki tud oroszul és nem kimondottan büntetlen előéletű. Igazi jó kis köpködős, késdobálós hely ez!
- Tudnánk beszélni egy kicsit? De ne itt. - léptem aztán Pavlo mellé, hogy elvonjam őt a biliárdasztaltól, majd oroszba váltottam és villámgyorsan vázoltam neki a helyzetet. Látszott rajta, hogy magában jól megrágja a dolgot, de végül beleegyezőn bólintott egyet. A bárpult mögé lépett, kiszedett a fiókból egy kulcsot, majd egy laza mozdulattal odadobta nekem.
- Szpaszíba Pavlo! Örök hála! Na gyere, mehetünk! - intettem Kaméleonnak és megindultam a lépcső irányába.
- Mindjárt elmondom neked, hogy miért pont ide jöttünk, de még mielőtt bármit is csinálnánk, esküdj meg az életedre, hogy nem a rendőrfőkapitány kölyke vagy! - ragadtam meg a vállát, hogy érezze, most nem tréfáltam ezzel.

Egy idő után befogtam a szám és csak azzal voltam elfoglalva, hogy az ülésben tudjak maradni, Kalmár olyan flikkflakkokat vágott le és olyan filmes farolásokkal szórakoztatott, meg a mögöttünk kétségbeesetten igyekvő terepjárókat is, hogy öröm volt nézni. Már, ha éppen kívülről láttam volna, de sajnos belülről azért nem volt olyan élvezetes, inkább rémisztő, hiszen a képességeimből kimaradt a regenerálódás.
Aztán egy utolsó sikoltó gumis akció után végre megállapodtunk egy eléggé elhagyatott, de bekerített parkolóban, és én lefeszegettem görcsbe merevedett kezeimet az ülésről.
Igazán hálás voltam, hogy hajlandó volt valami ruhát magára szedni, mert eléggé feltűnő volt így, és hiába oldottunk kereket a követőink elől, ha ezzel meg lámpást akasztunk a nyakunkba majdnem. Őszintén szólva, azt hiszem öltözködés után sem lett sokkal jobb a helyzet!
Kikászálódva a kocsiból felhívására a nyomába eredtem és meg sem álltunk egy lepukkant bérházig, ahol beigazolódott a félelmem, hogy ez volt az úticél.
Mondjuk mit is várhattam ettől a tagtól, így csak lemondóan sóhajtottam egyet és mentem utána. A napfényről belépve egy pillanatra semmit nem láttam és csak nagy nehezen vette ki a formákat, de a tömény füst és alkoholszag azonnal megcsapta az orromat. Kocsma? Itt?
Lassan formát öltöttek az alakok és a tárgyak, így láttam, hogy Kalmár egy tagbaszakadt, nagydarab férfihoz beszél, és hergelik egymást amúgy férfiasan, akit aztán be is mutat.
- Üdv Pavlo! – biccentettem az engem végigmérő férfinak, aztán nem tudtam tovább követni a beszélgetést, mert kicsit arrébb vonultak és ráadásul, ha jól vettem ki oroszul kezdtek el beszélni, így persze esélyem sem volt, hogy megértsem. Ez nem igazán tetszett, mert akár a bőrömről is szó lehetett, annyira azért nem bíztam Kalmárban, hogy ne feltételezzem róla, hogy egy nagyobb összegért simán eladna.
Mindenesetre kaptunk egy kulcsot és ezzel az emelet felé vettük az irányt, egészen addig, míg a feljáratnál lévő kis előtérben meg nem fogta a vállam a falhoz szorítva.
- Nem vagyok a kölyke! – rántottam ki dühösen magam a kezei közül. – Azt sem tudom, hogy van-e neki! És nálam jobban nem utálja senki azt a mutánsgyűlölő vadbarmot, hidd el. – teszem még hozzá. – Viszont nem bánod meg, ha segítesz épségben átvészelnem a mai napot és visszajutni a Xavierbe. – rukkoltam elő az ajánlatommal, remélve, hogyha meg is keresik, hogy adjon fel, akkor én leszek az aki többet ígérhet.

- Nagyon bízom benne, hogy semmilyen formában nincs közöd a zsarukhoz. - aggodalmaskodtam tovább, de a hangom inkább volt gyűlölettel teli, mint ideges. Amint felértünk a lépcsőn és végigmentünk a folyosón, elfordultam jobbra és kinyitottam az egyik szobát. A vicces ezekben a szobákban, hogy nincsenek megszámozva, csak neveik vannak. Egészen pontosan egy-egy orosz női becenév. Állítólag a tulaj a női, vagy k*rvái után nevezte el így őket, de akárhogy is van, magasról leszarom, csak valahogy meg tudjam különböztetni őket. Nos, a miénk lenne a "Szveta"...
Benyitottam a szobába, majd körbenéztem. Jó rég nem voltam már itt és akkor sem ebben a szobában laktam. De mindegyik ugyanúgy néz ki, csak a tapéta más színű. Ide valami borzalmas bordó került olyan mintákkal, ami csak egy női fehérneműn mutat jól, de végülis kit érdekel a tapéta, ha van itt egy franciaágy, telefon, egy lyuknyi fürdőszoba és még HiFi meg TV is! Elégedettség látszott rajtam, de azt csak én tudhattam, hogy milyen rég nem voltam ilyen jó szobában. Talán Kaméleont máris a hányinger kerülgeti, de én itt simán le tudnám élni a hátralevő életem, még ezzel a kics*szett tapétával is. Nem is tudtam tovább mit kezdeni a boldogságommal és hanyatt dobtam magam az ágyon. Már legalább egy éve nem feküdtem ilyen jó ágyon, mindig csak a kanapé meg a kocsi ülése jutott nekem.
- Na, ne játszd az ajtónállót, gyere, dobd le magad! - böktem a szoba egyetlen kanapéjára, mert itt persze ilyen is akadt. Aztán felültem az ágyon.
- Elmondom most mi van. Nem kell fizetned nekem egy vasat sem, csak ennek a szobának a bérleti díját annyi időre, ameddig maradni akarsz. De minimum egy éjszakát le kell perkálnod Pavlónak, vagy a főnöknek. Én meg cserébe addig itt lehetek és használhatok itt mindent, a te pénzeden. Érted már? - kérdeztem vissza, miközben hosszasan megbámultam a velem szemben levő HiFi-t. Nem bírtam megülni a fenekemen, azért odasétáltam a masinához és elkezdtem válogatni a CD-k közt.
- Áh, harasó... ócseny harasó... - beszéltem magamban - Á, ez egy k*rvajó lemez! - tört ki belőlem hirtelen az elégedettség. Benyomtam a lejátszóba a CD-t és megkerestem rajta a kedvenc számom.
- Leningrad, ez egy marha jó zenekar ám. - informáltam Kaméleont, akit biztos ez érdekelt most a legutoljára, de én meg CD-t sem fogtam a kezemben hónapok óta, úgyhogy ennyi igazán kijár nekem, amiért megmentettem a bőrét. El is kezdtem énekelgetni a dalt és egy pillanatra még arról az alapvető tényről is megfeledkeztem, hogy Amerikában vagyok, New York-ban. Majd mégis felocsúdtam és újra a gyerekkel kezdtem foglalkozni.
- Szerintem ma ne menj vissza oda. Mármint abba a Xavierbe, vagy micsodába. - kezdtem bele.
~Komolyan mondom olyan neve van ennek a helynek, mint egy francia k*csögbárnak.~
- Nem azért mondom, hogy lehúzzalak a pénzzel, de ha tudják rólad, hogy oda jársz, akkor biztos ott is keresni fognak. Anyád apád van-e? Vagy valami okos vagy legalább erős tag? - kérdeztem, mert tudtam, azt úgysem mondja el, hogy miért üldözik. A miértek úgysem fontosak, ha valakire bérgyilkos vadászik, sokkal inkább az, hogy hogyan bújjon ki az ember a szoruló hurokból.

A válaszomra végül elengedett és a szavaiból úgy vettem ki ő sem rajong túlontúl a zsarukért, ettől legalább védve vagyok. Nekik nem fog feldobni.
Az emeleten lévő ajtókon meglepő módon női nevek voltak, legalábbis arra hasonlítottak, csak gondolom oroszul voltak, de hát ez is egy módja az inkognitóban maradásnak.
Mikor megérkeztünk ahhoz, amelyikbe a kulcs illett és beléptünk, hát mit ne mondjak……jártam már jobb helyen is, jobban mondva csak ott jártam, de hát azt tartja a mondás, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, habár kicsit később kiderült, hogy mégsem lesz ez annyira ajándék.
A tapéta valami ocsmány színben pompázott és erősen fülledt hangulatot nyomott a szobára, és nem is most húzták a falra az is látszódott, aztán volt benne ágy, abból is a francia, egy Tv és valami elavult hifi. De legalább volt fürdőszoba, még ha abba egy testesebb ember nem is tudta volna beszuszakolni magát.
Kalmár azonnal kényelembe helyezte magát az ágyon, így nem is igen volt más választásom, mint a felkínált kanapé.
- Nem gond, kifizetem akár egy hétre is, csak mond mennyit kell adnom neki. – bólintottam, hiszen végül is nem volt rossz üzlet.
Ám mikor rávetette magát a cd gyűjteményre és végül berakott egy CD-t a készülékbe, majd felcsendült a „kedvenc száma”, nem tudtam elleplezni a szájhúzásomat.
~ Remélem nem ezt akarja hallgatni végig, mert akkor visszavonom amit az előbb mondtam és még éjjel megkockáztatok egy haza utat a Xavierbe! ~
- És mikor volt jó zenekar? A háború előtt vagy után? – kérdeztem savanyú arccal, de végül megvontam a vállam. Egy számot még kibírok, de aztán repül a CD, ha nem váltunk valami élvezhetőbbre.
- Ott aztán kereshetnek, csak jussak el odáig! – görbült most már felfelé a szám széle. – De nem hiszem, hogy ennyire meggondolatlanok lennének. Szerintem pont azért időzítették ekkorra a támadást, amikor nem ott vagyok, mert így kivitelezhetőbb. – adok némi felvilágosítást neki. – A Xavierbe csak mutánsok járnak és az X-menek, nem hiszem, hogy van olyan csapat, aki megkockáztatná, hogy oda utánam jöjjön.
Mikor a szüleimre kérdezett ismét elkomorodtam, hiszen még mindig nem tudtam róluk semmit és ez nagyon aggasztó volt.
- Vannak szüleim, csak éppen nem elérhetőek jelenleg, és talán pont ez a probléma, ezért lettem megint céltábla, pedig már azt hittem leszálltak rólam. – morogtam jóformán csak magamnak, aztán észbe kaptam, hogy nem ártana, ha értene is belőle valamit. – Nem mondhatom meg ki vagyok, de igazából apám „foglalkozása” miatt vagyok bajban, elég ha ennyit tudsz. Van, akik szeretnék, ha a családom eltűnne a süllyesztőben.

Tetszett, hogy Kaméleon ilyen simán belement az üzletbe, na nem mintha túl sok választása lett volna. Ha nem ment volna bele, az életbe le nem vakarta volna Pavlóékat.
- Hát, ha nem volt áremelés, akkor úgy nagyjából 300 dollár a szállás egy hétre. De kértem mára ebédet magunknak, remélem hamar felhozzák, különben tüzet rakok itt és megsütlek téged! - néztem rá a lehető legelvetemültebben, aztán persze elröhögtem magam. Közben azt is láttam a kölykön, hogy mostanra már a haját tépné ettől a zenétől, amit az előbb beraktam.
- Háború? Melyik háborúra gondolsz fiam, mert mi részt vettünk már egy párban! - aztán leesett, hogy talán azt hiszi, ez valami hősi költemény lehet Szása és Mása soha el nem múló szerelméről a Nagy Honvédő Háború idejéből. - A második csecsen háború mond neked valamit? - néztem rá kérdőn. Mittudomén, hogy mennyire jól olvasott a gyerek. - Na abból az időből származik ez a dal. - osztottam meg vele ezt a roppant fontos információt, nehogy megvádoljanak engem azzal, hogy megfosztom a mai ifjakat a tanulás lehetőségétől. Amint a végére ért a szám, kilőttem a HiFi-t, persze csak képletesen. Pedig ha egy Kalasnyikovval kapcsoltam volna ki a ketyerét, biztos felkiáltott volna, hogy "Ezaz, ilyen egy igazi orosz!".
- Hát komám, jobb ha tőlem tudod, hogy ha valaki nagyon el akar tenni téged láb alól, nem fogja érdekelni, hogy kik járnak a Xavierbe. Főleg most, hogy elbaltázta az utcai akciót, könnyen lehet, hogy kihúztad nála a gyufát. - majd rögtön kapizsgálni kezdtem a dolgokat, amint megosztott valamit a szülőkről. - Áh, értem. Akkor az apád vagy politikus, vagy maffiózó, vagy mindkettő egyben. - tört fel belőlem egy bölcs meglátás, leginkább az otthon tapasztaltakra alapozva. Persze még lehetett volna szélsőséges mutánspártoló, de az már majdnem politikus. Vagy pedig egy érthetetlenül gazdag üzletember, ami meg már majdnem maffiózó. Kis emberekre meg senki nem pazarol töltényt, pláne nem egy bérgyilkost. De nem is vártam, hogy a srác tisztázza a dolgot, inkább csak hangosan gondolkodtam egyet.
Hirtelen kopogást hallottam a szobaajtón. Ráérősen odaslattyogtam és kinyitottam.
- Nahát, de hiszen ez az Olja! És meghozta nekünk kaját! - örvendeztem, ahogy megláttam a szemrevaló, bögyös nőszemélyt, aki mellesleg Pavlo nője, de ez hót lényegtelen, annál is inkább, mert már az egész környékkel lefeküdt legalább egyszer. Még velem is.
- A főnök üzeni, hogy a bocsánatodat kéri a múltkoriért... - adott át nekem Olja egy fura bőrszütyőt. Értetlenül forgattam meg az ujjaim között, miközben ő letette a szobában a tálcákat, rajtuk az ebéddel, majd távozott is. Zsebre tettem a tőle kapott csomagot és visszasétáltam az ágyhoz, majd az ételt méregető Kaméleonhoz szóltam.
- Hát a leves lehet, hogy nem a te világod... borscs, céklaleves. De a másik az steak sült krumplival. Ha nem kéred a levest, majd én megeszem. - aztán kiszúrtam, hogy a kölyöknek narancslevet adtak inni. Megcsóváltam a fejem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire kölyökképű ez a Kaméleon, hogy még sört sem adnak neki. - A sörömből viszont meg te ihatsz. - lettem szokatlanul testvéries és jószívű, ahogy korgó gyomorral az ételekre nézve megláttam a fényt az alagút végén.

Most tényleg meglepődve néztem rá, mert egyrészt nem gondoltam, hogy valami épkézláb humor is szorult ebbe a lepukkant fickóba, másrészt, ahogy a háborút emlegette……mintha tényleg részt vett volna benne vagy mi!
- Nem, nem hallottam! – ingattam meg a fejem a nevezett háborúval kapcsolatban, de az, hogy végre elhallgattatta ezt a macskazenét, azért kimondottan hálás voltam neki. - És én is elég éhes vagyok, jó, hogy hozattál fel kaját. – néztem rá hálásan, csak aztán gondoltam végig, hogy vajon itt milyen lehet az étel, de hát már nem visszakozhattam.
Aztán végig hallgattam a véleményét az ellenem irányuló balsikerű akcióról és arról, hogy ezt talán nem hagyják annyiban, és ez egyáltalán nem dobta fel a napomat, habár a sulimmal kapcsolatban, szerintem jócskán melléfogott, de a többiben azért lehet több tapasztalata van nálam. Az apámról kialakított nézete viszont egészen tetszett és majdnem talált is.
- Egészen jól forognak az agytekervényeid néha. – bólintottam, de nem fűztem hozzá több magyarázatot, hiszen már így is többen tudják a kelleténél, hogy ki vagyok, ő meg nem tűnt egy szófukar alaknak és könnyen kikotyoghatná még akaratlanul is olyannak, kinek nem kéne.
A kopogás kicsit megijesztett, de aztán végül is csak az étel érkezett meg, amit Kalmár a szobába hozatott. Valami Olja nevű lány hozta fel, aki a férfinek át is adott valamit, de nem nagyon láttam mit, de nem is érdekelt, biztos valami előző üzletük volt a főnökkel, amint hallottam. Inkább kíváncsian szemléltem az elém rakott tálcán lévő dolgokat.
A céklaleves hallatán csak megborzongva elfintorodtam.
- Hát ez elég borzalmasan hangzik, úgy, hogy nyugodtan megeheted, nekem biztosan nem kell! – toltam elé a fura színű levest. – A stek viszont jól hangzik. Szaglásztam meg az ételt, aminek meglepően jó illata volt.
A felkínált lehetőségre, hogy ihatok a söréből, jóízűen elmosolyodtam és megráztam a fejem.
- Köszönöm, de jó lesz nekem a narancslé is. – kezdtem neki az evésnek és mivel egészen finom volt, neki is veselkedtem tisztességesen.
Pár perc alatt el is pusztítottam a húst és a köretet, majd lehúztam hozzá az innivalót is, majd jóllakottan hátradőltem.
- Húú, ez jól esett! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire éhes voltam. – jegyzetem meg egy nagyot sóhajtva. – De visszatérve a dologra velem és a sulival kapcsolatban, lehet, hogy itt töltöm az éjszakát, de reggel mindenképp vissza kell mennem. – mondtam elgondolkozva. – És most telefonálnom is kell, hogy tudják nem ért semmi baj. Nem nagyon díjazza az igazgatóhelyettes ha szó nélkül kimarad az ember, főleg, ha rólam van szó. – magyarázom neki enyhe zavarral az arcomon, majd a telefonomat kezdtem keresni, de nem találtam. – A fene! Valahol elhagyhattam útközben! Vagy a kocsiban esett ki! Van egy mobilod? – néztem rá kérdőn.

Mintha a Télapó dobott volna az ölembe egy halom ajándékot, úgy örültem annak, hogy Kaméleon nekem adta a levesét! Nem is tudtam, melyikkel kezdjem, annyira akartam már enni. Végül eldöntöttem, hogy az enyémmel kezdem, amit nagyjából egy perc alatt be is kanalaztam, aztán már magamhoz is vettem a másik tányért. Napok óta ócska konzervkajákat ettem csak, ma pedig, amikor a legkevésbé számítottam rá, végre normális ételhez jutottam! De ha az ember az utcán él, ez ugyanannyira rossz, mint jó. Sok szar nap után egy jót enni olyan, mint kokszot szívni: fél óra után elmúlik az örömmámor és aztán mindig egyre többet akar belőle az ember.
- Hát én itt megmondom neked őszintén, hogy narancslevet soha életemben nem ittam, de valahogy nem is vágyom rá. - ingattam a fejem, miközben már a steak-re vetettem magam. - Kérdezhetek valami nagyon intimet? Alkoholt ittál-e már? - sandítottam a kölyökre úgy, mint vén szatír a serdülő lánykára. Jó volt azért látni, hogy ő is éhes, elég megalázó az, amikor a másik foncsor képpel engem bámul, miközben éppen úgy eszem, mint aki nem tett így már három napja. Erről meg a részegség jutott hirtelen az eszembe: nem jó, ha van egy színjózan ember a társaságban, aki azt nézi hitetlenkedve, hogyan okádik a többi.
- Rendben kölyök, azt csinálsz amit akarsz. Telefon meg van itt a szobában. - böktem egy régi típusú, fekete színű, tárcsás telefonra a szoba egyik sarkában. El is gondolkodtam azon, hogy vajon a mai porontyok tudnak-e egy ilyennel számot tárcsázni...?
- Addig én elmegyek lefürödni. Talán előző héten fürödtem utoljára. Vagy azelőtt... már nem tudom. - vontam meg a vállam, majd a steak-es tányért is leraktam magam mellé, fényesre nyalva. Bevonultam a fürdőbe és úgy döntöttem, ma nem zuhanyzom, hanem igenis befekszem a kádba, mert az elmúlt közel két és fél évtizedben egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor volt erre alkalmam!
Talán egy fél órát ázhattam a forró vízben, utána a fél tusfürdős flakont magamra öntöttem, hogy valami látszatja is legyen a tisztálkodásnak. Mire végeztem, úgy éreztem magam mint egy érintetlen újszülött! Egészen addig gondoltam magam ilyennek, amíg bele nem néztem a fürdőszobában álló, nagyméretű tükörbe. Na aki viszont onnan visszanézett, az inkább nézett ki egy lestrapált, középkorú férfinak, mint ártatlan csecsemőnek... Végignéztem a testemen, talán így egyben rég láttam már magam, de erre így még sosem csodálkoztam rá. Minden egyes tetoválásomról eszembe jutott valami pokolian rossz emlék. Meg a fájdalom, miközben válogatottan primitív eszközökkel felvitték rám ezeket. Egy múló pillanatig átfutott az agyamon, hogy de jó lenne mindtől megválni, egyetlen varázsütésre. Aztán elgondolkodva, magamban dúdolászva kezdtem keresgélni a a mosdó fölötti kis szekrényben, hátha legalább meg tudnék borotválkozni valamivel. És találtam is borotvát, de amint az arcomhoz emeltem azt, egy teljesen bizarr ötletem támadt. Kiszedtem a borotvapengét a tartóból és visszaléptem az egész alakos tükör elé. Játszadozni kezdtem a pengével, csak úgy finoman végighúztam azt a mellkasomon és a hasfalamon, majd fel a karjaimon, de csak éppen hogy a bőrömhöz érintve a pengét. Aztán valahol a jobb felkaromon, az egyik tetoválásnál megállítottam a pengét. Galina képe volt az, azé a nőé, akit sokáig rajongásig imádtam, még évekkel azután is, hogy lesitteltek. De már csak úgy gondolok rá, aki miatt kisiklott az egész életem és amíg még itt van velem, örökké balszerencsét fog hozni! Belevájtam hát a pengét a bőrömbe, pont a kép szélénél és elkezdtem körbevágni azt. A vérem lassan egyre több csíkban kezdett végigfolyni a karomon, és én hiába bírtam jól a fájdalmat, időnként azért felszisszentem. De én ki akartam vágni a húsomból a képét, itt és most! Az agyamra mintha lila köd szállt volna, semmi más nem tűnt most olyan fontosnak, mint az, amit éppen műveltem. Mikor már majdnem körbeértem, a kezem megremegett. Felordítottam a fájdalomtól és elejtettem azt az átkozott borotvapengét. Lenéztem a földre, hogy felvegyem, de ekkor valami egészen szokatlant vettem észre magamon. Azonnal belenéztem a tükörbe és nem hittem a szememnek! A tetoválásaim, a szakállam, meg minden testszőrzetem eltűnt, a bőröm nem éppen úgy nézett ki, mint amilyet az emberek úgy általában viselni szoktak. És mindezek mellett, ahogy reszkettem a fájdalomtól, úgy váltakozott a színe fehérből bordóba.
- Mi a... - maradt tátva a szám, aztán egyik pillanatról a másikra, eltűnt az egész. Most újra úgy néztem ki, mint előtte, a szakállam is visszanőtt, de még a vérben ázó tetoválásom is megmaradt. És mint aki éppen most józanodott ki, úgy néztem végig a véres karomon.
~Én nem vagyok normális! Mi a f@szt csinálok?!~
Zavartan kezdtem el forgolódni a nem túl nagy helyiségben, aztán villámgyorsan elkezdtem feltakarítani azt a dzsuvát, amit itt összehoztam. Megpróbáltam a lemosni a karom is, de csak nem maradt abba a vérzés, így jobb ötlet híján a fél WC papír gurigát körbetekertem a karomon, feldobtam magamra a ruháim és kínomban vigyorogva téptem fel a gőzkamrává lett fürdőszoba ajtaját.
- Na, ez isteni volt! - szóltam nagy hangon Kaméleonhoz és mint aki jól végezte dolgát, visszasétáltam a franciaágyhoz.

Úgy látom Kalmárt nem kell biztatni az evéssel, mert míg én a második fogást befejezem ő még pluszban bevágott két levest is, így közel egyszerre fejeztük be.
- Igen, ittam már alkoholt……sajnos. – húzom el a szám az emlékekre, mert nagyon nem volt egy jó élmény és a hátam közepére sem kívánom még egyszer és nem csak az alkohol utóhatására gondolok ezzel kapcsolatban, hanem az alkoholmámorban tett cselekedeteim következményeire is.
A telefonálás említésére a mutatott irányba nézek és már meg is pillantom a retro telefonok sztárját, de hát mit is vártam egy ilyen helyen! Az a lényeg, hogy működjön!
Így aztán mikor Kalmár úgy dönt elvonul a fürdőszobába, hogy lemossa magáról a koszt, van időm bőven, hogy elintézzem a sürgető beszélgetéseimet.
Először is az iskolát hívtam, és Rozsomákot kerestem, de szokásához híven épp házon kívül volt, így csak üzenetet hagytam, hogy hol vagyok elérhető és, hogy reggel megyek vissza, senki ne aggódjon.
Aztán a bankot hívtam, hogy érkezett-e valami a számlámra, mert ebből tudtam volna, hogy a szüleim előkerültek, de legalábbis valamelyik. Mikor megtudtam, hogy megérkezett a szokásos apanázs, akkor egy mázsás kő gördült le a szívemről, és arra gondoltam, hogy most már minden rendben lesz, csak érjek vissza a suliba, azonnal hívom majd őket.
Észre sem vettem, hogy milyen sok idő eltelt a telefonálásgatásokkal, csak amikor Kalmár kivágódott a fürdőszobából egy vulkánnyi gőzfelhővel kísérve, éppen csak nem kiabálva, amire furcsán is néztem rá.
- Mi van, víz ment a füledbe? Nem vagyok süket. – jegyzetem meg, majd felálltam, hogy kövessem a példáját és én is vegyek egy jó fürdőt, hiszen ragadtam az izzadtságtól.
Csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam tiszta holmit magamra húzni utána, így kénytelen leszek ezt visszavenni.
Mikor beléptem a kis lyukba, még mindig alig lehetett látni és meleg is volt a gőztől piszkosul, de majd elvágódtam a csúszós csempén.
- Mi a fenét csináltál? Fel is mostál magad után? – kiáltottam most én ki, mert ki nem néztem volna Kalmárból, hogy ilyen házias.
De amikor kicsit ritkult a gőz akkor megakadt a szemem a mosdó aljánál pár piros folton, ami nagyon úgy nézett ki, mint ha vér lett volna.
Még nem csuktam be az ajtót, így kikukkantottam a franciaágyon heverésző férfire, akinek a karján egy szép piros folt kezdett el terjedni.
~ Mi az istent csinált ez? Öngyilkos akart lenni, vagy mi? ~ villant át a fejemen, de bár nagyon a nyelvemen volt, végül még sem kérdeztem tőle semmit. Ha majd el akarja, úgyis elmondja, ha meg nem, akkor nem.
Csendben becsuktam a fürdőszoba ajtaját, majd egy gyors tusolást csaptam. Aztán felöltöztem és bár nem volt jó érzés a régi ruhát visszavenni, de azért egészen felfrissülve léptem ki az ajtón.
- Ez tényleg jól esett! – jegyeztem meg, miközben leültem a kanapéra. – És még fürödtél a telefonokat is sikerült elintéznem. – tájékoztattam a sikerről. – De te vérzel, megsérültél? – mutattam az egyre jobban átütő vérre az ingén.

A zavaromat persze elég rosszul lepleztem és ezt a kölyök is észrevette. Elég zavartan is éreztem magam, de nem azért, mert a szétcsúszott agyammal elkezdtem kaszabolni saját magamat, hanem amiatt a... színváltoztatásom, vagy mi miatt. Az is megfordult a fejemben, hogy lehet, régóta művelek hasonlókat, csak eddig nem vettem észre, mert viszonylag ritkán nézek tükörbe. Most viszonyt, hogy határozottan úgy éreztem, a mutációm egy újabb szintre lépett, állandóan a kezemet nézegettem, hogy még minden rendben van-e és emberi alakban heverek-e az ágyon, vagy már inkább úgy nézek ki, mint egy nagyon elcseszett tintahal. Elég szar ügy lenne, ha mostantól nem lehetne emberi színem, na azzal aztán nem tudom, hogy boldogulnék az utcán...
Amíg Kaméleon is elhúzott tusolni, először arra gondoltam, hogy gyorsan leugrok Pavlóhoz és kérek tőle valami kötést, de aztán jobban kezdett az érdekelni, hogy mit adott nekem Olján keresztül a főnök. Történt ugyanis, hogy néhány hónapja lefestettem a palotájához tartozó kerítést. Megegyeztünk az órabérben, meg mindenben, de aztán sosem fizetett ki. Egy alkalommal be is jöttem ide és ráborogattam az asztalt, de ez sem mondanám, hogy segített. Úgyhogy azóta kerültem ezt a helyet. Viszont ha megjött az esze, akkor minden rendben van. Elővettem a nadrágom zsebéből a kis szütyőt és kibontottam.
- Na ezt a szemetet... ez már megint átejtett a palánkon! - mordultam fel, amikor megláttam a fehér port a pénz helyett.
~Hogy az istenbe boldoguljak az utcán egy adag kokainnal? Megmondtam annak a p*csnek, hogy nekem most pénz kell, nem anyag!~
Legszívesebben az egészet kivágtam volna a fenébe, úgy ahogy volt, de rám tört a "mindenre szarok rá" érzés, úgyhogy fogtam a kokót és kiszórtam a kanapé melletti kis asztalra. Jobbat nem találtam, így fogtam a steak-es kést, jól letisztítottam és azzal csináltam magamnak két csíkot az anyagból. Miután végeztem ezzel, néhány pillanatig elégedetlenkedve meredtem a kokszra.
~Két heti gürcölésért cserébe néhány perc öröm. Rohadtul arányos kedves Főnökúr, hogy az Ördög forgatná meg rúdját a farodban...~
Aztán túltettem magam a fortyogáson és kivettem Kaméleon üdítős poharából a szívószálat, majd alaposan felporszívóztam az orromba az amúgy minőségi cuccot. A maradékot, amit már nem tudtam felszívogatni, felszedtem az ujjammal és beledörzsöltem az ínyembe. Megint eszembe jutott, hogy hogy kihasznált az a tetűláda, de ezúttal már jót röhögtem ezen. Mikorra a kölyök is végzett a fürdéssel, már tombolt bennem a kedv és a tenni akarás.
- Izé... miva'? - kérdeztem vissza és először én sem tudtam, hova nézzek magamon. De ahogy a jobb karomon megakadt a tekintetem, olyan hirtelenséggel ugrott be a fürdőszobai eset emléke, hogy még saját magamra is a frászt hoztam.
- B@sszameg! Csjort... - káromkodtam egy ideig két nyelven is, miközben az ingem alá néztem. A klotyópapír már teljesen átázott. A szívem, mint egy felpörgetett dugattyús motor, úgy kalapált a mellkasomban, de lassan eljutott az agyamig, hogy csak a bőröm nyiszáltam szét, ebbe meg aztán bele nem döglök, vagy ha igen, akkor meg is érdemlem. Visszahajtottam az ingem ujját a kötésre és játékosan megpaskoltam azt. Jókedvűen heherészni kezdtem.
- Áh ez... ez semmi, csak megvágtam magam a fürdőben! - néztem bele egy pillanatra Kaméleon szemeibe, aztán úgy pattantam két lábra, mintha legalább hússzal kevesebb lennék.
- Na, ha kész vagy, lemehetnénk kicsit szórakozni, nem gondolod? - mászkáltam körbe a szobában és ezúttal közelebbről is megnéztem ezt az istenverte, okádék tapétát, aminek a mintái mintha engem figyeltek volna. Behunytam a szemem egy másodpercre, majd sarkon fordultam és korrigáltam az előbbi szavaim. - De akár kérhetek ide is szeszt, nőt, vagy akármit. Akármit, érted? - egy pillanatra, mintha láttam volna valami fintort az arcára ülni. Nem szólt egy büdös mukkot sem, de én láttam a szemeiben, hogy neki ehhez az egészhez semmi kedve. Az orra elé léptem és a tarkójára tettem a kezem.
- Itt most nem lát apuci meg anyuci, nyugodtan berúghatsz, meg dughatsz is, meg be is szívhatsz, nem fog senki szólni, érted? - ráztam meg kicsit a gyereket a tarkójánál, miközben alig hallhatóan morogtam a fülébe az iménti szavakat. - Na? - néztem a szemeibe egyre türelmetlenebbül.

Nem elég, hogy valamit csinált magával a fürdőben, de még a szeme sem állt jól, szó szerint, mikor rám nézett és értetlenkedve visszakérdezett, majd meg olyan hevesen reagált, mintha csak most vette volna észre, hogy levágták a fél karját.
Ezek a hirtelen hangulatváltozások, az ide-oda ugráló tekintet nagyon is beszédes volt számomra. Igaz, hogy én sosem éltem semmilyen tudatmódosító szerrel, de épp eleget láttam, hogy mit művel másokkal, így nem volt most sem nehéz rájönnöm, hogy Kalmár teljesen be van lőve.
~ De vajon honnan jutott hozzá ilyen hirtelen, hiszen eddig az derült ki, hogy olyan csóró, mint a templom egere. Az anyag meg nem olcsó! ~
Nem teszettek nekem ezek a gondolatok, mert a végén azt hámoztam ki belőle, hogy talán értem kapta a drogot, vagyis eladott az üldözőimnek, vagy valakinek, aki ebből hasznot remél, talán pont annak az aranyos Pavlónak, vagy kinek.
Már az is felmerült bennem, hogy nem volt-e az ételben, vagy az italban valami és mintha tényleg nem éreztem volna túl jól magam, vagy lehet, hogy csak a fáradtság és a kimerültség játszik velem?
- Aha! Megvágtad a karodat borotválkozás közben, mi? – néztem farkasszemet vele, és elég sok hitetlenkedés volt a szavaimban ahhoz, hogy neki is feltűnjön, de neki most minden mindegy volt, ha jól láttam.
De nem sokáig szemezhettem vele, mert úgy pattant fel, mintha rúgók lökték volna fel és máris vad sétálásba kezdett, ami szintén a kábszer hatása volt nála és közben elhadarta nekem, hogy mi mindent is kezdhetnénk, ha lemennénk szórakozni, vagy akár idefenn is.
- Itt nem a szüleimről van szó, hanem saját magamról! – próbáltam elhúzni a fejem, de elég szorosan markolta a tarkómat. – Soha nem bódítanám magam drogokkal és alkoholt meg egy darabig a hátam közepére sem kívánok. Egyébként ha nem indiszkrét a kérdés, honnan lett hirtelen ennyi pénzed, hogy ezt megengedhesd magadnak? Az előbb még a levesre sem nagyon telt és ha jól tudom én álltam a számlát? Talán váratlanul pénz állt a házhoz? Nagyon érdekes! – néztem rá most már nyíltan gyanakodva és igyekeztem eltávolodni tőle.
Egyre jobban meg voltam győződve róla, hogy mindjárt kopognak az ajtón és én csapdába estem. Hirtelen szédülni kezdtem és a kanapéra rogytam.
- Rosszul vagyok! Volt valami a kajában! – kapom a szám elé a kezem és berobogtam a fürdőbe, igaz eléggé cikkcakkban.

Nem igazán tetszettek a kölyök kérdései és válaszai, úgy tűnt a számomra, hogy okoskodni akar és a képembe vágni, hogy egy hazudozós, szar alak vagyok. Még ha tényleg csak hazudtam azt, hogy mi lett a karommal, akkor sincs semmi joga megkérdőjelezni a szavam! De hogy mit gondoltam erről az egészről, azt a válaszom nélkül is kiolvashatta a dühödt tekintetemből.
- Áh, szóval tényleg ilyen jó kisfiú vagy? - kérdeztem gunyoros hangnemben. - Ez nagyon nagyon szívszorító... - folytattam egyre baljóslatúbb hangszínen, miközben továbbra sem engedtem el a tarkóját. A tenyerem izzadni kezdett és tudtam, még neki sem kéne sokáig vergődnie, hogy kiszabaduljon a kezeim közül, de amíg bírtam, fogtam.
- Az apád lehetnék, semmi közöd ahhoz, hogy mit és mikor nyomok magamba! - vágtam vissza arra, hogy miképpen is sikerült anyaghoz jutnom éppen nekem. - Ha ez megnyugtat, nem a te pénzedből van! - böktem egy erősebbet a mellkasára. – Vedd úgy, így fizették ki egy munkámat. - és ezzel hirtelen elengedtem a tarkóját, majd hátráltam pár lépést. Egy pillanatra megálltam és ránéztem a gyerekre, akiben már nyomát sem láttam azt, hogy az oldalamon állna ebben az egész helyzetben, amit ma itt ketten összehoztunk. Át is futott az agyamon, hogy meglóg valahogy - hiszen láttam mire képes - és le sem perkálja a pénzt, amiben megegyeztünk. De ahelyett, hogy szökni próbált volna, kezdett borulgatni elfelé.
- Neked meg mi a franc bajod van?! - kérdeztem még mindig teljesen feltúrázott állapotban, de ez már el is rohant a fürdőszobába. Mint akinek elmentek otthonról, úgy röhögtem fel.
- Csak nem erős volt a narancslé? - kérdeztem szórakozottan, de nem kellett sokat várnom a válaszára. A homlokomat ráncolva néztem elfelé, hogy mi az ördögről is beszélhet ez a szerencsétlen.
- A kajában? Ugyan mi a halál lett volna, én is ettem belőle és élek! - kajabáltam a fürdő felé és már éreztem, hogy kiver a víz, pedig eddig még semmit nem csináltam, csak össze-vissza ordítoztam és felhergeltem magam egy csomó feleslegesen elmondott ostobaságon. Ingerülten a fejemhez kaptam és az ujjaimmal végigszántottam a fejtetőmön, majd végig le, a tarkómon.
~Mégis mi a fenéről beszél?!~
Majd megelégeltem ezt az egészet és berontottam a fürdőbe. Elkaptam a srácot és magam felé fordítottam az arcát.
- Ide figyelj, térj már magadhoz, itt senki nem akar téged megölni! - ráztam meg a fejét, aztán belém hasított egy gondolat.
~És mi van, ha engem akartak megmérgezni a múltkoriak miatt, csak eltolták?~
Egyre gyorsabban kezdtem szedni a levegőt és ahogy néhány hosszúra nyúlt pillanatig a kölyök szemébe néztem, egy egész háznyi rossz érzés kezdett elburjánzani az agyamban. Többek közt az a rémkép nőtt egyre nagyobbra és nagyobbra, hogy ez itt nekem elpatkol és persze kit is gyanúsítanának meg a halálával, mint engem. Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem, ahogy elengedtem az arcát és lassan hátrálni kezdtem. A pánik úrrá lett rajtam és teljesen leblokkoltam.
- Nem! Ez... ez nem én voltam! - válaszoltam meg egy fel nem tett kérdést, amit máris hallani véltem a fülemben.
~Most meg mégis mihez kezdjek??~

Persze mondanom sem kell, hogy azonnal mentegetőzni kezdett, vagyis inkább tettetett felháborodása mögé rejtette azt, de már hallottam ilyet számtalanszor, így most sem volt újdonság.
Az, hogy nem az én pénzemből csinálta és, hogy így fizették ki csak tetézte gyanakvásomat, hiszen most mindenben és mindenkiben az ellenséget láttam.
Úgy látszik, most tört ki rajtam a paranoia, talán pont azért mert hirtelen volt rá remény, hogy meglesznek a szüleim, hogy nem hagytak egyedül és nem most akartam feldobni a talpam, vagy fogságba esni, hogy aztán apámat megzsarolják.
Tudat alatt valahol tudtam, hogy talán semmi nem történt, talán csak az idegességártott meg a gyomromnak, most képtelen voltam racionálisan gondolkozni, mintha Kalmár viselkedése pont ezt erősítette volna meg bennem, így minden mást, ami ellentmondott a képzelgésemnek, igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
Hallottam, hogy a férfi próbál áthatolni a bódulatán és rájönni, hogy mi bajom lehet, de túlságosan is be volt állva ahhoz, hogy hamar felfogja miről is beszélek.
Épp, hogy csak sikerült kiadnom magamból a nemrégen elfogyasztott ételt, mikor berontott utánam és maga felé rántott, és így szerencsésen nem rókáztam a képébe.
- Látom azért csak sikerült felfogni miről beszélek! – néztem a fehéredi kezdő arcába, melyen kövér izzadtságcseppek kezdtek gyülekezni, majd megindultak lefelé. – Téged? – hökkentem meg, megfeledkezve még háborgó gyomromról is. – Mi a fenét csináltál, hogy ki akarnának nyírni? És akkor miért pont idehoztál? – teszem fel az igazán jogosnak mondható kérdéseimet zaklatottan.
Látszott rajta, hogy a gondolkozás, ami alapból sem ment túl gyorsan, most még inkább gondot okoz szegénynek, és az, hogy nem túl vicces gondolatok fordulnak meg a fejében, azt egyre nagyobbra táguló pupillái bizonyították.
- Na, ezt látod elhiszem, hogy nem te voltál, mert alkalmad se igazán lett volna rá! – bólintottam, majd lehajtottam az ülőke tetejét és rácsüccsentem.
Kezdtem kicsit jobban lenni, de kellett egy kis friss levegő, mert úgy éreztem menten felrobbanok.
- Menjünk vissza a szobába és nyissunk egy kis ablakot, hogy jobban tudjak gondolkozni. – mondtam most már valamivel higgadtabban, hiszen ő legalább annyira megrémül, ha nem jobban mint én, így kevés az esély, hogy a halálomat akarná.
- Talán tényleg nem ártana lemenni és kicsit körülnézni, talán csak kicsit túlpörögtem magam. – indultam kifelé a fürdőből, mert az semmire sem vezetett volna, ha neki ugrom most, legalábbis így visszagondolva.
Ha lemegyek vele, hátha kiszúrom, ha valamit forralnak ellenem.

Próbáltam átlátni ezen a zavaros valamin, amit elém terítettek az elmúlt percek, de ahányszor próbáltam összerakni egy épkézláb gondolatot, csak valami nyirkos falnak ütköztem odabenn. Kaméleon kérdése is jogos volt, de nem tudtam neki értelmes választ adni. Főleg nem most.
- Hát... izé... az van, hogy... Na szóval a főnökkel összekaptam pár hónapja és ugyan most kifizetett, de azt is elég tróger módon, aztán az is lehet, hogy csak el akarta terelni a figyelmem, de... - adtam egy számomra is zavaros választ, miközben a gondolataim már kettővel előrébb jártak.
- De azt nem gondoltam volna, hogy ennyire útban vagyok! Ha tudtam volna, persze, hogy nem jövök ide! Még akkor is, ha párszor már összeverekedtem az itteniekkel azzal a céllal, hogy kinyírom őket. - magyarázkodtam, de a bizonytalanból megint inkább dühödté váltam.
- Én szétverem ezeket! Lemegyek és szétverem az összeset! - masíroztam keresztül a szobán, aztán némi késéssel, de eljutott az agyamig, hogy ablakot kéne nyitni, így eleget tettem Kaméleon kérésének.
- Majd meglásd, kiderül itt minden, csak meg kell őket egy kicsit búbolni! - gesztikuláltam hevesen a kezeimmel, azzal már fel is téptem az ajtót és lerobogtam a földszintre. Ahogy keresztülgázoltam az épületen, éreztem, hogy a karomra csavart klotyópapír úgy lobog utánam, mint egy menyasszonyi fátyol.
- Azanyádmindenit... - zsörtölődtem közben, majd próbáltam a helyén tartani az egyre szórakoztatóbban kinéző kötést. Miután valamennyire végeztem ezzel, egyenesen a piálda közepébe rontottam, ahol az előbbiekhez képest valamivel többen lézengtek már. Ahogy megálltam, úgy ziháltam, mint aki legalább tíz emeletet futott és azt is fölfelé. Fenyegetően hadonászni kezdtem Pavlo és a nője felé, akik a pultnál lézengtek.
- Ti... ti akartatok megmérgezni, ugye?! - léptem párat feléjük, menet közben pedig felkaptam egy üres széket és egyenesen a turbékoló galambpár felé hajítottam azt. Pechemre mindketten kihajoltak előle.
- Na halljam, igaz, hogy meg akartatok mérgezni, mint ahogy a patkányt szokás? - töröltem meg a gyöngyöző homlokom és azt néztem, ezúttal mit dobjak oda nekik. Már rohadtul bántam, hogy a késeimet a kocsiban hagytam...
- Vagy a gyereket akartátok kicsinálni, he? - kaptam fel ezúttal két sörösüveget, amiket már dobtam is a következő pillanatban. A csaj már el is bújt a pult mögé, de Pavlo csak állt ott, mint egy beszívott jeti és gondolta, megnyugszom, ha rondán néz vissza rám. Vetettem egy villámgyors pillantást a teremben lévőkre és igazán marhára komáltam azt, hogy végre mindenki kussban volt és lapult.

Az egész túlságosan zavaros és egyre kétségbe ejtőbb lett, főleg mikor Kalmár is kezdte felfogni miről is beszélek.
Azonnal hebegő magyarázatba kezdett, ami még hihető is volt, hiszen nem valószínű, hogy most hirtelen találta volna ki, de ahogy beszélt maga is kezdett ráébredni a dolgokra és most már egyre dühösebb lett és most ő kezdett átesni a ló túloldalára, ahogy egyre jobban belehergelte magát.
Majdnem, hogy nevetséges volt, ahogy a zavarodottból dühös lett, de közben azért eljutott hozzá az ablaknyitási javaslatom is, és mielőtt még ész nélkül elrohant volna, hogy szétverje a főnökét vagy kijét, még azt is kinyitotta nekem.
Mielőtt még nagyon felhívhattam volna a figyelmét, hogy enyhén túlerő van odalenn és a főnök sem fogja szó nélkül hagyni minden valószínűség szerint a dolgot, és mi sem nagyon ugrálhatnánk, ha nem akarunk összeverve valamelyik sikátorban ébredni, akkor jó lenn átbeszélni a dolgokat, Kalmár már el is viharzott.
~ Hajaj, ebből nagy balhé lesz! Tudhattam volna, hogy a drogtól elszáll az agya és halhatatlannak képzeli majd magát! ~ vakartam meg a tarkómat, hogy most vajon mitévő legyek.
Végül, bár nagyon nem fűlt a fogam egy kiadós veréshez, csak nem hagyhatta a lelkiismeretem, hogy ezt a szerencsétlen az én légből kapott ötletem miatt csinálják ki, mert annyit már hallottam az orosz maffiáról, hogy nem nagyon becsülik sokra az emberéletet, és még ha újdonsült barátom meg is érdemelné, hogy kapjon néhány pofont, azért a halálát nem kívánom semmiképpen.
Így aztán nem túl lelkesen, de csak utána indultam, hogy vagy lenyugtassam és visszacibáljam a szobába, vagy legalább igyekezzem javítani az esélyeit.
~ Ha innen repülünk, én legalább még mindig visszamehetek a suliba, mielőtt az üldözők a nyomomra lelnek, már ha ezeknek itt nincs közük hozzájuk! Mert ha mégis csak igazam volt, akkor nem megyek innen sehová és Kalmár sem biztos, hogy életben marad! ~
Valahol sajnáltam, hiszen ha nem találkozik velem a Vidámparkban, vígan élhetné az életét, így meg lehet, hogy feldobja a talpát.
Mire leértem már állt a bál és éppen kér félig telt üveg repült el előttem a pult felé, ahol Pavló igyekezett elhajolni előlük és Kalmár ordibálásán kívül egy hangot sem lehetett hallani, pedig voltak már jó páran a csehóban.
- Hé, haver, ne csináld már! Biztosan meg lehet ezt normálisan is beszélni! Tedd le azokat az üvegeket és Pavló is bitosan örömmel hallgat meg, hogy mi bajunk van. – értem mellé és tettem a vállára a kezem, hogy megnyugtassam, mert a tulaj tekintete nem sok jót ígért és abban sem voltam biztos, hogy ha most Kalmár hajlik a szavamra, nem ugrik nekünk, de reménykedtem. – Pavló kérem, semmi baj, csak kicsit belőtte magát és túlreagálta a dolgot, de amit mond abban van valami igazság, nem beszélhetnénk meg?