Brighton Beach - Kis Odessza

-Nem hazudik - ismétli Derek mint aki nem hiszi el, amit hall, és ezúttal semmilyen színészi játékkal nem próbálja leplezni érzelmeit. - Ám legyen.
Oldalra tekint a rendőrtisztre, ki erre kihúzza magát, és egy levegővel elmondja a következőt.
-Seabstian Boower. Ezennel letartóztatom. A vád ön ellen illegális drogterjesztés, gyilkosság, súlyos testi sértés, illetve ezekben való több rendbeli részvétel, vagy ezekre tett kísérlet, okirat hamisítás, hatóságokkal szembeni engedetlenség, betörés...
És még sorolja tovább. A végén már gyanús lesz, hogy valójában csak a Büntető törvénykönyv címszavait mondja fejből, ugyanis a szoftverkalózkodást leszámítva valóban mindent a fejéhez vág szegény gyereknek. Amikor végzett, két marcona rendőr lép be a szobába, hogy elvezessék Sebit, King pedig a homlokát fogja, mint akit szörnyű migrén kínoz.
-Amíg az FBI emberei megérkezek, előzetes letartóztatásba helyezzük. Onnantól kezdve az ő hatáskörükbe tartozik, és hiszi vagy sem, elég idős ahhoz, hogy a szövetségi törvények megsértéséért annyi ideig tartsuk fogva, amíg betölti a 18-at, aztán pedig mehet a Ryker-sbe a többi...
-KHMM!
-Akarom mondani...kísérjék a cellájába.
A New York-i rendvédelmi hivatal alkalmazottai a tőlük megszokott gonddal, és gyengédséggel tessékelik be a fiút a többi bűnöző kézé, d úgy, hogy a fal adja a másikat. Az után a rács bezárul, és vele együtt elvész minden remény a szabadulásra.

Igazán nem tudom, hogy még mit tehettem volna, hogy meggyőzzem őket, nem csináltam semmit, de kezdtem úgy érezni, hogy mindegy mit mondtam, vagy nem mondtam, ez az egész előre le volt játszva és ez csak valami elcseszett komédia volt.
Mikor meghallottam, hogy letartóztatnak és mivel vádolnak, egyre csak kerekedtek a szemeim és egy hang nem sok, annyi sem jött ki a torkomon.
- De…hát….én – kezdtem volna, de nem nagyon figyelt rám senki, csak néztek rám ridegen és érzéketlenül, míg be nem jött két zsaru és ismét bilincsbe kerülve, most már végérvényesen elveszve éreztem magam, míg lefelé kísértek a cellák felé.
Tudtam, hogy nem számíthatok semmi jóra, hiszen nem csak Boower kölyök voltam, hanem még mutáns is, ráadásul megvádolva minden földi jóval. Na meg aztán azt sem felejtették el még ezek az egyenruhás fiúk, hogy egy társuk miattam halt meg, így aztán úgy vágtak be a cellába, hogy csak úgy nyekkentem és talán még örülhettem, hogy megúsztam ennyivel, aztán azt mondták volna az ügyvédnek, vagy a bírónak, hogy legurultam a lépcsőn, vagy valami hasonló.
Utána kezdtem csak azon gondolkozni, amit a gorilla mondott. FBI, Rykers, ha betöltöm a 18-at? És addig bent tartanak? Ó édes istenem mit csináljak? Még telefonálni sem hagytak.
Legszívesebben sírva fakadtam volna, de az sem segített volna, így csak lekuporodtam a cella sarkába és magamhoz ölelve a térdemet lehajtott fejjel vacogtam.

Épp vásárolni indultam volna, mikor megcsörrent a telefonom, így aztán menet közben kaptam fel, de mikor meghallottam az a mély dörmögő hangot, megtorpantam és rossz érzésektől eltelve vártam, hogy mit fog mondani, hiszen a legutóbbi kissé érdekes találkozásunk óta, nem jelentkezett King százados.
- Hogy mi? – hűlt meg bennem a vér, amikor kiderült miért hívott. – A fiam….nálatok? Az mit jelent? Mondj már valamit az ég szerelmére? Jól van? Bántotta valaki? Mert akkor az máris intézheti a temetését, hallod? És hol van? Azonnal oda megyek, de ha egy ujjal is…… - robbantak ki belőlem a szavak, miközben azt sem tudtam, hogy most mi tévő legyek.
Persze pár másodperc múlva már visszafogtam magam és elkezdtem logikusan gondolkozni, hiszen azzal, hogy ott megjelenek lehet, hogy még rosszabbat teszek, de akkor is kell lennie megoldásnak.
- King drágám, találkoznunk kell! Most! Azonnal!

~King drágám?~ Láthatóan elképed, amikor ezt hallja a telefon másik végéből. Mondjuk, aki látta már életében Amanda-t, az biztos nem bánja, ha így szólítja őt, de azért mégis furcsa.
-A telefonban inkább nem beszélnék a részletekről - ért egyet a nővel - van egy motel Brooklynban, ott találkozunk, fél óra múlva. Darkwater motor Inn...a portásnál meghagyom hányas szoba.
Ez után leteszi a telefont, és útra kel, nehogy ő legyen az, akire várni kell.

Fél óra, és a rendőrségi sziréna elég liberális használatát követően a megnevezett motel hatos szobájának egy olcsó ágyán üldögél. Nincs semmi hátsó szándéka ezzel, csupán arról van szó, hogy ez az egyetlen bútor a szobában, amire le mer ülni, mert kinézi belőle, hogy elbírja a súlyát.
~Kis szerencsével nem a verőlegények gyűrűjében érkezik majd.~
Várakozás közben furcsa gondolat születik meg a fejében. Ugyan miért is nem hívta fel eddig?
~Hát, időm nem sok lett volna rá, és körülményes egy nő az biztos...remélem nem fogja nagyon a lelkére venni...Miket beszélek, férje van...azon kívül, tuti lesz most ennél nagyobb gondja is.~

Örömmel hallja, hogy az igen csak vehemens rendőr hajlik a találkozóra, így szorgalmasan megjegyzi a címet, amit az mond neki és meggyőzve Curtist, hogy egyedül vigye el oda, magához vesz még pár köteg bankjegyet, amit egy kis táskában általában magánál hord, mert valahogy sokszor szükség van ilyetén meggyőzésre.
A motel előtt kiszállva a testőr lelkére köti, hogy maradjon itt és ne akarjon feljönni vele a szobába, meggyőződni róla, hogy nem fenyegeti veszély, hiszen megbízik a rendőrben, a fene se tudja miért.
Miután megtudja a portástól, hogy King már megérkezett, egyenesen odamegy és a megadott ajtón halkan kopogtat, majd ha választ kap, akkor be is lép.
- Egyedül jöttél látom, ennek örülök. Lenne egy kis ajánlatom neked. - vág bele a közepébe. - Ki kéne juttatni Sebastient, méghozzá minél előbb.

A halk kopogásra nyomban felpattan, résnyire nyitja az ajtót, majd amikor látja, hogy a nő az, visszateszi pisztolyát a tokjába, és beengedi őt a szobába.
-Persze, hogy egyedül jöttem. - Vágja rá nyomban, s bevágja a háta mögött az ajtót. - Nem akarom, hogy valamelyik túlbuzgó kollégám lelőjön téged..és azt sem szeretném, ha megtudnák, hogy ezt nem akarom. - magyarázza, némi keserűséggel a hangjában, bár maga sem egészen biztos benne, hogy ez honnan ered, de valahogy olyan hiányérzete van.
-Mindjárt gondoltam, hogy nem szeretnéd, ha odabent öregedne meg, de nem tudom, mit tehetnénk érte. Holnap ilyenkorra elviszik, és ha bekerül a tanúvédelmi programba, onnantól még én sem fogom tudni megtalálni.
~Még én sem...rossz duma. Biztos vagyok benne, hogy ez a csaj százszor hamarabb megtalálna bármit a maffia kapcsolataival, mint én a rendőrségen keresztül...Viszont Sebi-re ő sem akadna rá holnaptól kezdve.~
-Miféle ajánlatról beszélsz? Én már aligha segíthetek a fiadon. Megpróbáltam rávenni, hogy vallja magát kisstílű tolvajnak, aki csak hasonlít erre a Bower kölyökre, de sajnos nem vette a lapot...ráadásul Kohler is rá utazik, szóval biztos nem fogok tudni kisétálni vele.

Csak egy kis grimasszal jeleztem, hogy láttam a pisztolyt a kezében, amit aztán gyorsan elsüllyesztett, majd meghallgattam a magyarázkodását, hogy miért is nem egy egész hadsereggel jött, hogy engem is letartóztasson, de hát ezt mindketten tudtuk, hogy miért nem.
- Tanúvédelmi program? – rökönyödtem meg egy pillanatra, de aztán gyanakodva néztem a férfire. – Hiszen azokat veszik be oda, akik vallomást tesznek valami nagykutya ellen, nem? Akkor Sebit tuti nem vennék be oda, mert nem lenne képes senki ellen tanúskodni, főleg nem a családja ellen. Ez ugye valami vicc? – kezdek el járkálni most már nem csak feszülten, hanem dühösen, hogy hülyének is néz.
- Mond meg az igazat Derek! – állok meg előtte közvetlenül, bár így majd kitörik a nyakam, hogy ránézhessek, de kell ez a közeli kontaktus. – Hová akarják vinni a fiamat? Ugye az a baj, hogy mutáns? Ki kell onnan hozni azonnal, hiszen most sincs biztonságban! Ha csak rá gondolok, hogy most is mit tehetnek vele……. – kapok a fejemhez és könnyek szöknek a szemembe. – Segítened kell! Kérlek Derek! Van pénzem, bárkit, bármennyit kér megfizetek, csak segíts kihozni őt onnan. – ragadom meg a kezét könyörgően.

Szemeit forgatja, amikor meghallja a nő vádaskodását. Persze, hogy imádnak mutánsokra lövöldözni, és még jó, hogy majdnem mindet el kéne intézni, de azért mégsem válogatás nélkül nyírják ki őket, mintha ingyen osztogatnék nekik a lőszert!
-Jelenleg az a legkisebb baja, hogy mutáns! A kölyök apja Jeremy Boower, úgyhogy a szövetségiek épp azon dolgoznak, hogy vihetnék el tőlünk már tegnap! És valóban, a tanúvédelmi program azoknak szól, akik beszélnek, de egy ilyen értékes célpont érdeklében hajlandóak kivételt tenni. Nem tudom, hova viszik, de...
Hangja elhal, mikor meglátja a csillogást Amanda szemei szélén, aztán közelebb lép, és finoman magához öleli a nőt, innentől kezdve pedig suttogja folytatja tovább.
-Nem lesz semmi baja. Sőt, nagyobb biztonságban lesz, mint ebben az őrült városban bárhol.
Finoman előre dől, arcával óvatosan a nő fejéhez bújva. Öleléséből továbbra sem enged, s abban reménykedik, hogy legalább egy kicsit meg tudja vigasztalni az aggódó anyukát, mielőtt még valami hülyeséget csinálna.
-A pénz itt nem segít. Valamivel nagyon felhúzta Kohlert. Valójában, mázlija van, hogy az FBI hamarabb jön érte, mint ő tenné.
Felé fordul, óhatatlanul is beszippantva selymes hajkoronájának magával ragadó illatát, aztán egyenesen a szomorú szemekbe néz.
-Nem tudjuk kihozni, tisztán semmiképpen sem.

Bár a szavai kicsit megnyugtatnak, hogy most nem azért van a legnagyobb bajban, mert mutáns, hanem a származása miatt, de ettől azért nem lesz könnyebb, hiszen veszélyben van.
Mikor Derek magához ölel, annyira jól esik nekidőlni azoknak a széles vállaknak, annak az izmos mellkasnak és átadni magam annak a futó gondolatnak, hogy ezzel a problémával nem kell egyedül megküzdenem, mert van egy erős férfi, aki mellettem áll és segít nekem, de persze rögtön ezután az eszem is működésbe lép, hogy figyelmeztessen kivel is állok szemben. Derek zsaru, méghozzá tiszt, így nem is tudom miben reménykedem! Azt hiszem talán, hogy a kollégái ellen fordul egy mutáns kölyök kiszabadítása miatt? Vagy az én két szememért? Ááááá, Amanda térj már észhez! Ez is a te problémád marad, mint már hosszú ideje minden más.
- Kohler? A rendőrfőnök? Mit akar az én ártatlan kisfiamtól? Ne merészelje bántani, mert esküszöm……
Nem fejeztem be, de Derek láthatta a villogó szemeimből, hogy egy felbőszült anyatigris elbújhat mögöttem és lehet, hogy veszélyesebb is leszek, ha történik valami Sebastien-nel.
- Nem érdekel, hogy mennyire tisztán vagy nem tisztán, csak szabaduljon ki! – toltam el magamtól feldúltan a férfit. – Az sem érdekel, ha fel kell érte robbantani a kapitányságot! – ráztam meg a fejem. – De, talán ha elszállítják, akkor útközben ki lehetne szabadítani, csak kell az útvonal és el kell juttatni egy üzenetet Sebinek, hogy mikor használja a képességét. Ugye, nem raktak rá semmilyen ketyerét, amiről mostanában cikkeznek, hogy használják a mutánsokon? – nézek reménykedve Derekre, mind a kérdés miatt mind abban bízva, hogy felajánlja a segítségét.

Egy darabig jól esik neki a csend, és nyugalom, akárcsak a gyönyörű nő közelsége, de persze ez ma nem tarthat örökké, sem pedig túl sokáig, a jelek szerint. Egy kósza pillanat, és máris belevetik magukat a drámába, ő pedig csalódottan tekint az egyre távolodó szépség után.
-Tényleg nem tudom! - Jelenti ki a lehető legőszintébben. - Csak abban vagyok biztos, hogy ő adta ki a parancsot személyesen, és hogy nem jelentene semmi jót, ha egyedül maradnának.
~Na igen, az a manus tudja, hogyan kell bánni a bűnözőkkel...általában nem zavar, ezt a kölyköt viszont muszáj életben tartani, valahogy.~
-Út közben? Hacsak nem ismersz valakit, aki tud repülni, ez aligha oldható meg, helikopterrel fogják őt elszállítani!
Hirtelen elhallgat, mint aki így is túl sokat mondott, gondolkodik egy darabig, aztán hozzá teszi:
-Mellesleg, akik őrzik, nem kispályások. Kommandósok kísérik majd minden lépését a tetőig, ott pedig FBI ügynökök várják majd. Nem rakattam rá béklyót, úgyhogy csak bilincset visel majd, meg egy nyomkövetőt a bokáján, de hidd el, ha ott elkezdenek lövöldözni, jobban jár, ha a seggén marad.

Nagyon zaklatott voltam és tudtam, hogy meg kell valamilyen szinten nyugodnom, hogy higgadt fejjel tudjak gondolkozni és tervet felállítani. Embereim voltak, a pénz nem számított, de kellett Derek segítsége ahhoz, hogy helyesen tudjak dönteni.
Most nem hibázhattam, hiszen Sebastien élete volt a tét. Nem gondoltam, hogy hosszú távon életben maradna, mert vagy a rendőrök, vagy az ellenséges maffia végez vele. Tanúvédelem, piha! Nagyon is jól tudtam mennyit ér, ha komolyan ki akarnak csinálni valakit.
- Helikopterrel? Óóóó, persze! Miért is könnyítenék meg a dolgomat. Tehát még az előtt kell kiszabadítani, hogy elvinnék, vagy túl nagy vérontással kéne számolni. – kezdtem el járkálni, miközben ezerrel járattam az agyam és számba vettem minden lehetőséget.
- Tehát, most nincs rajta semmi, még bilincs sem? – kérdeztem Derekre nézve. – El lehetne játszani, hogy előbb jön érte az FBI? Embereket tudok szerezni és a papírok sem akadály, de tudnom kell, hogy menne-e? Vagy mindenképp meg kell rohamoznunk a kapitányságot, de akkor sok halott lesz. A zűrzavarban pedig Sebi a képességével ki tudna jutni, ha valaki kinyitná a celláját. – nézek várakozóan Derekre.

Inkább nem mond semmit Amanda kifakadására, biztos benne, hogy a nő is tudja, hogy valahol az a dolga a kollégáinak, hogy az ő "dolgát" megnehezítsék, sőt lehetetlenné tegyék, ha van erre mód. Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy van, ám ez őt nem állítja meg, a következő javaslatra eddig igencsak felmegy Derekben a pumpa. Nem akar üvöltözni vele, tényleg nem, és meg is tudja állni, a tekintete viszont a frászt hozná még a harcedzettebb embereire is.
-Hogy miket beszélsz? Megrohamozni a rendőrséget? - Kérdi színtelen hangon, fenyegető kimértséggel. - Tudom, hogy a fiadról van szó, de remélem nem gondolod komolyan, hogy rész vennék a kollégáim lemészárlásában? Nem, és egyáltalán, ez az egész túl kockázatos! Elhiszem, hogy sok kemény fiút tudnál odacsődíteni, de te is hidd el: megrohamozni a rendőrséget, haza pályán öngyilkosság, utána pedig nem léphetnél meg előlük, a fiad meg...maradjunk annyiban, hogy ha miatta hal meg csak egy kollégám is, a Rykers luxusszálónak tűnik majd ahhoz képest, ahova kerül. Nem, nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj, ha kell, én magam bilincsellek az ágyhoz!

Mikor végre elszállt a vörös köd az agyamról láttam, hogy talán kicsit túllőttem a célon, bár egy rendőrség elleni támadás, akkor is végszükség esetére fennmaradt tervként, még ha csak figyelem elterelés célzatával is, de én is ezt tartottam az utolsó lehetőségnek, hiszen ez mindenki számára veszélyes lett volna, még Seb-nek is.
- Ez is egy lehetőség. – válaszoltam neki csendesen. – De persze az előző variáció jobban tetszene, ha ki tudnánk hozni, hamis papírokkal. De akkor is kell segítség. – emeltem rá a pillantásomat és léptem hozzá közelebb. – És nem lenne szíved megbilincselni egy aggódó anyát, ismerlek már annyira Derek. – simogattam meg lágyan az arcát és bár ebben volt egy adag tudatos játék, azért a természetes vonzalom is szerepet játszott a mozdulatban.
- De, ha tudnál vele négyszemközt beszélni, és valaki véletlenül magára hagyná valahol, ahonnan ki tudna surranni, akkor erre az egészre nem lenne szükség és senki nem sérülne meg és soha senki nem tudná meg mi történt. Hiszen a képességével sem vagytok tisztában.
Nem mintha én igen, hiszen azóta sokat fejlődhetett, vagy akár meg is változhatott, de reméltem, hogy ez most az előnyünkre válik.
- Segítesz? Vagy van más ötleted, amivel megoldhatjuk ezt a problémát? –kérdeztem ragyogó szemeimet ráfüggesztve, egészen közel az arcához.

Na igen, a másik tervről el is felejtkezett a rendőrmészárlós ötlet hallatán, pedig ahhoz képest még nem is tűnik akkora őrültségnek, igaz a kivitelezhetőtől is elég messze van, hacsak...
-Négyszemközt...éppen tudnék, de a frászt fogom rá hozni, és ne sértődj meg, de ha elmondom neki, biztos nem akar majd megzsarolni, amiért segíteni próbálok neki? És kérlek, ne gyere azzal, milyen jó gyerek, a város egyik legrosszabb hírű lebujában szedtük össze, egy halom pénzzel a zsebében, amiről látványosan tagadta, hogy az övé lenne!
Aztán elgondolkodik.
-Viszont...az egyik helyi FBI ügynök, aki ott lesz a cserén...kinézem belőle, hogy meg tudnád kenni. 40-es, elvált, rossz természetű, tipikusan olyan korrupt fazonnak néz ki. - Kezd el magyarázni, egyre halkabban, ahogy a nő ismét közeledik hozzá. - Megadhatom a címét. Jelenleg a Belnort-ban lakik Brooks ügynük és...
Nyel egyet. Jól ismeri az a vén perverz manust...na jó, vénnek éppen nem vén, és perverznek sem perverz, csak simán utálja az ilyet. Ha volna rá bármi bizonyítéka, hogy mennyire vékony a fal közte, és azok közt, akiket üldöznek, most őt szállítanák helikopterrel, annyi van már a rovásán.
-De nem, ez őrültség! Ha tévedek, mindkettőnknek vége van! Nem! - Szigorúan néz a nő szemeibe, és ezúttal nem hagyja, hogy elgyengüljön a tekintetétől. - Komolyan beszélek, nem engedem, hogy eldobd az életed, és ha kell, itt állok őrt melletted!

Azért legalább most hajlandó végig gondolni a másik ötletemet is, bár az sem igazán nyeri el a tetszését.
- Már miért hoznád rá a frászt? Nem olyan ijedős ő, na meg zsarolni? Te nem ismered Sebit. – rázom meg hevesen a fejem. Ő igazán a légynek sem tudna ártani, mindig jó gyerek volt és az apjával mi sem akartuk belekeverni semmibe, ezért is küldtük el magunktól, mert azt hittük így biztonságosabb lesz neki. – halkul el a hangom, ahogy rágondolok, minek tettük ki szegényt…..és teljesen feleslegesen, hiszen a baj így is megtalálta, ráadásul nem volt mellette senki sem.
Aztán eljut a tudatomig, hogy mit is mondott, hol szedték össze.
- Hogy hol? Mi a fenét keresett ott? – néztem rá meglepődve, de aztán máris a védelmére keltem. – Ha azt mondta nem az övé, akkor az úgy is van, hiszen van elég pénze a bankban, ha tagadja, akkor oka van. De azért majd megmosom a fejét, ha a karjaimban lesz végre. Még, hogy lebuj. – ingattam rosszallóan a fejem.
Mikor Derek elkezdi emlegetni azt a talán megkenhető ügynököt, azonnal felcsillannak a szemeim.
- Igen, igen! Ez jó lesz! – ragadom meg a kezét, mikor aztán visszakozni próbál. – Derek, nézz rám! Elképzeled, hogy én, Amanda Boower itt ülök és hagyom, hogy a fiamat elsüllyesszék valahová, ahol sosem látom viszont, vagy esetleg bármi baja essen?
A szemem az övébe fúrom, hogy lássa ennél komolyabban már nem is beszélhetnék.
- Hidd el, hogy nem tudnál visszatartani, és kérlek, ne is próbáld meg. – mondom neki halkan.
- Szóval akkor Belnor és Brooks ügynök. Szerinted egymillió dollár elég lesz, hogy segítsen nekem? – kérdeztem, miközben már az ajtó felé indultam.

-Te nem ijednél meg, ha egy olyan pali mint én betessékelne egy kihallgató terembe, ahol aztán kettesben vagytok, és kikapcsolná a kamerát? Arról nem is beszélve, hogy rá is kéne játszanom, ha azt szeretném, hogy ne vigyenek el engem is, szóval beijedne, azt garantálom.
Arra, hogy sebi mit művelt abban a bűnbarlangban, természetesen nem tud válaszolni, találgatni meg inkább nem szeretne, pedig volna pár tippje, hogy mit kereshet egy fiatal, félénk fiú egy kalap pénzzel egy ilyen helyen, ezzel azonban inkább nem traktálja az édesanyát. Akad más dolog bőven, amivel az idegeire mehet, sajnos.
-Hidd el, hogy vissza tudlak! - Jelenti ki határozottan, és az ajtó elé áll, gyakorlatilag kitakarva azt a nő látómezejéből. - Már bánom, hogy megemlítettem.
~Ez a nő elveszi az eszem! Még rosszabb, mint az a másik, ott legalább ráfoghattam az alkoholra!~
-Viccelsz? Pontosan tudja, hogy ki vagy! Még én sem érném be annyival...már ha korrupt lennék... - a végére egészen belezavarodik abba amit mondani szeretne, elvégre most sem épp azzal van elfoglalva, hogy vasra verje ezt az ördögi nőszemélyt...igaz nincs is bizonyítéka ellene. Ja, jó duma. - Nem számít, nem engedem, hogy elhagyd a szobát.

Derek szavaira elképzeltem szegény kisfiamat, ahogy ott ül és egy nagydarab rendőr a látszat kedvéért üvöltözik vele egy sort, majd feltűri az ingujját és lassan kikapcsolja a kamerákat és azt hiszem igazat kell adnom neki, hogy Sebi frászt fog kapni.
Megrázom magam, hogy szabaduljak a komor gondolattól és továbbra is azon agyalok, hogy akkor hogyan is fogom lerendezni a mi kis üzletünket Brooks ügynökkel, mikor a férfi hangja megint csak visszarángat a valóság talajára.
Meghökkenve nézem az ajtó előtt álló Dereket, majd összeszűkült szemekkel lépek hozzá közelebb.
- Nagyon jól tetted, hogy megemlítetted, és ha annyi kevés, akkor kap többet, a pénz nem számít, de még nem vagyok teljesen gyakorlott ebben. – ingatom meg a fejem.
Aztán megállok előtte és a vonásaim ellágyulnak, ahogy a szemébe nézek, majd felemelem a kezem és megsimogatom az arcát.
- Nagyon aranyos vagy, amikor így féltesz engem. – suttogom egészen közel hajolva az ajkaihoz, de csak egy pillanatig időzöm ott, majd ellépek előle. – De, ha nem engedsz oda, akkor mond meg mit tegyek? – roskadok le az ágyra a kezembe temetve az arcomat és a hangom elcsuklik. – Tedd meg a kedvemért, hogy bemész a fiamhoz és még, ha pár pofont is kap, de élve kihozod onnan és én gazdag emberré teszlek. – suttogom megtörten. – Vagy mond meg mit tegyek, hogy szabad legyen és én megteszem!

Egész teste megborzong, ahogy a nő közelebb hajol hozzá, és valószínűleg ez az oka annak, hogy figyelmen kívül hangja az agya hátsó részéből érkező hangos kiáltást, ami így szól: "vigyázz, csapda!". Ebben a konkrét esetben viszont ösztönei tévednek, a nő nem próbálja meg hátba szúrni, helyette inkább a szívét célozza, Derek pedig már a közben az ágyon találja magát, mellette ülve, mikor elhatározza, hogy ez most nem fog bejönni.
-Bíznod kell benne. Ha jól keveri a lapokat, idővel el fogják engedni. Tudtommal a férjedről úgysem tud sokat mondani, amit pedig mégis...nos istenem, már meghalt. A legjobb az lenne, ha rólad is ezt mondaná, mostanában úgysem vagy annyit reflektorfényben.
Óriási kezét a nő kezére teszi, lágyan megszorítva azt.
-Ha beküldöd érte a lovasságot, élete végéig vadászni fognak rá, és ha elkapták, akkor ugyan ott leszel mint most, kivéve, hogy soha többé nem engedik majd el. Brooks ügynöknek pedig nem akarsz tartozni, efelől biztosíthatlak. Azt pedig, hogy gazdaggá teszel inkább meg sem hallottam. Nekem nem kell a pénzed...
Maga is elgondolkodik azon, hogy valami más már már talán, de ezt egyenlőre nem teszi szóvá.

Sejtettem, hogy mellém fog ülni az ágyra, hogy megvigasztaljon és én örömmel vettem, remélve, hogy olyan ötlettel áll elő, ami majd eltérít azon szándékomtól, amit terveztem, mert bár magamnak is alig akartam bevallani, nagyon is szimpatikus volt nekem, és a flört, amit vele műveltem, nem volt megjátszott.
Sajnos azonban továbbra is olyanokat mondott nekem, ami számomra elfogadhatatlan volt. Nem hagyhattam, hogy Sebi az FBI kezébe kerüljön, hogy elrabolják tőlem. Az, hogy elengedik idővel, meg egészen nevetséges volt, ezt Derek sem gondolhatta komolyan.
- Igazad van, de hát mit vársz tőlem, hiszen a fiamról van szó. – suttogtam és közben egyre közelebb húzódtam hozzá, majd a mellkasára fektettem a fejem. – Olyan megnyugtató, hogy te legalább velem vagy. – mormoltam és ha közben átkarolt, hogy még jobban biztosítson a segítségéről, akkor én is átkaroltam a derekát.
- Nem akartalak megbántani, tudod, ugye?
Közben a derekára erősített bilincset szép lassan leemeltem az övéről és magamhoz húztam, aztán a testem takarásában az ágy lábához rögzítettem halkan az egyik felét, majd felemelve a fejemet egyenesen Derek szemébe néztem és most már nem kerülgettem az ajkait, hanem lágyan, érzékien megcsókoltam. A kezét közben lefelé húztam, mintha a derekam lenne a cél, majd gyors mozdulattal a másik felét a karperecnek rácsattintottam a csuklójára.
Aztán már pattantam is fel, hogy ne legyek a közelébe.
- Ne haragudj. – hadartam bűnbánóan. – De nem hagyhatom, hogy Sebit elvigyék. Tudom, hogy előbb-utóbb ki tudsz szabadulni, de az nekem elég lesz. Még egyszer bocsáss meg. – szóltam, majd kisuhantam az ajtón.

Tudja, hogy a jelenléte milyen sovány vigasz lehet, de azért arcára erőltet egy mosolyt, az érzéki ajkak érintésére pedig lehunyja mindkét szemét, majd ő maga is kissé előre dől, és úgy viszonozza a nő csókját. Ezekben a gyengéd, meghitt pillanatokban ösztönei mintha csődöt mondanának, és csak akkor sikerül felfognia a motoszkálást a háta mögött, mikor a bilincs már a csuklóján csattan,a nő pedig kikerül karja hatótávolságából. Persze azonnal felpattan utána, de mind hiába, sőt a helyzet még rosszabbá válik, mert a falba felhajtható ágy a hirtelen súlyvesztéstől felpattan, ő pedig majdnem orrba vágja magát vele.
-Hibát követsz el! - Kiáltja a nő után, amíg fél kezével a rendőrök titkos bilincseltávolító fogását készül alkalmazni(előveszi hozzá a kulcsot), mire azonban végez, a nő már eltűnik. - Gyere vissza! Te meg gyere le! Bakker!
A bilincset ott hagyja lógva, ő pedig lélekszakadva rohan a nő után, de már csak a kocsi rendszámtábláját láthatja elsuhanni. Két tenyerét a fejére tapasztja, fejét hátradöntve pedig a kis résre mered, ami még ebben a városban is látható az égboltból. A felhők eltakarják azonban a kékséget, TERMÉSZETESEN!

Ami az ügynököt illeti, valóban a hotelben eszi éppen a fene, személyleírás nélkül megtalálni viszont már nem lesz olyan egyszerű, de Amanda-nak ez csak nem jelent gondot. Derek minden esetre nem nehezíti tovább a dolgát, igaz ugyan, hogy a rendőrség felé tart, de egészen más céllal.

//Folytatás: Belnort hotel//