Re: Brighton Beach - Kis Odessza

by **William Tranner** Vas. Dec. 18, 2011 11:38 pm

A jó hír, hogy a terv működik. És a rossz? Az pedig, hogy a zöldhajú nőstényfajzat még mindig a közelemben tartózkodott. Az illúzió bevált, legalábbis kicsikét megnyugodtam, de azt is tudtam, hogy ennyivel nem állhatok meg, ha élve meg akarom úszni. Kicsikét többet kellett, hogy kockáztassak.
~Lássuk mit szólsz egy kis lelkesítő beszédhez!
A sziréna hangja elhallatszott, de a fények továbbra is aktívak maradtak. A fényben egy jellegzetes sziluettet lehetett észrevenni, a vélt autó mellett. Egy magnetofon erősségével szólalt meg az ottani alak.
-Mutáns! Le van tartóztatva! -harsogta a rendőr, akárcsak a filmekben. Mondjuk ott egy kicsivel kreatívabbak a szövegek. Jó, jobbat is kitalálhattam volna, de mégis mit vártok? Veszélyben forog az életem, ti sem tudtatok volna jobbat! Vagy mégis?

by **Dögvész** Hétf. Dec. 19, 2011 12:05 am

A fogamat csikorgatva álltam. Az egész helyzet amúgy abszurdnak tűnt. Ki hívta volna itt rám a zsarukat, és miért? Akárhogy is, nem akartam kockáztatni. És ma már másodszor kell meglépnem a zsaruk elől. Nem jó eredmény a nap zárásának, hát főleg még az nem hogy elkapjanak. Úgyhogy itt jött el a pont hogy a távozás mezejére lépjek tejes erőbedobással, nem pedig csak araszolva.
Sarkon fordultam és futásra vettem a formát, közben még taszajtottam egyet a srácon:
- El az utamból! - címszó alatt., aminek következtében és valószínűleg a csomagjai; és mert még mindig úgy reszketett mint a nyárfa levél, elborult, vagy legalábbis megtántorodott.
Először nem néztem vissza, csak mikor már méterekkel odébb voltam. Csönd volt. És hirtelen a szirénák fénye is volt-nincs módon eltűnt. Befékeztem és megfordultam, mint aki most maga látott kísértet.
- Ez... te voltál? A te műved volt? - szólaltam meg az előbbinél jóval fakóbb hangszínben nélkülözve a gyilkos élt, és minden más egyéb rémisztgetéshez szükséges eszközt.

by **William Tranner** Hétf. Dec. 19, 2011 12:26 am

Ennyi. Lebuktam. Túljátszottam a szerepemet és ezért lebuktam. Ügyes volt, Mr. Tranner, legközelebb, ha egy kicsivel jobban koncentrál, talán nem csapja el az ijesztő támadója.
Mi tagadás, azt Anyunak is gyakran mondtam már, hogy ne zavarjon alkotás közben, mert kizökkenek a ritmusból. De most mondtam volna meg ennek a...fura szerzetnek?
Amint ellöktek a fal felé, a koncentrációm megszakadt és a földre hullottam újra.
~Üdvözletem, kedves mocskos, latyakos szemét, rég találkoztunk! ~morfondíroztam magamban, ahogy ülő helyzetbe küzdöttem magamat. Egy apróság viszont elkerülte a figyelmemet. Egy igen csekély apróság. A lánynak eltűnt a káprázata. És engem okol érte.
Ez az a pont, ahol minden olyan alak, akibe legalább egy fikarcnyi józan ész szorult, azon nyomban futásnak ered. Nekem mondjuk kellett ehhez egy kevés győzködés. Farkasszemet néztem a lánnyal, aki legalább annyira meg lehetett illetődve, mint én voltam.
~Mire vársz, te szerencséten? Pucolás!
Életemben nem pattantam fel olyan gyorsan. Szinte nem is érzékeltem a nehezékeimet, úgy próbáltam meg rohanni a sikátor ellenkező vége felé. Őszintén reméltem, hogy nem fog utánam jönni. Sőt, már kívántam is.

by **Dögvész** Hétf. Dec. 19, 2011 9:49 am

Most a srác eredt futásnak, de mint aki rendszeresen gyakorolja. Komolyan, most zavart hogy mért kell annyira betojinak lennie. Ha vár még pár pillanatot valószínűleg összeszedtem volna magam, és én magam segítem fel.
Mindenesetre utána mentem, még a végén egy teljesen lehetetlen helyzetben végez magával nagy ijedtségében. Esetleg belefut egy olyan bandába akik tényleg nem csak viccelnek. Vagy ahogy így elnézem a világ végéig is eltudna futni aztán lepottyanna.
ÉS igazam volt, az este egyetlen arra járó autója elől kellett visszarántanom mikor beértem.
- Hé, az egy dolog, hogy az életedért futsz, de azért figyelj oda!
Elengedtem. Talán nem kellett volna, hiszen akkor megint futásnak eredhet.
- Nyugi, nem foglak kibelezni, vagy hasonló. Nem én vagyok a hasfelmetsző női kiadásban, és mutánsokat amúgy sem eszem - mosolyodtam el egy picit. Jobbnak láttam úgy is előbb közbeszólni mielőtt tényleg megint megpattanna, és azért próbáltam nem az utcát teleordítva beszélni, de azért úgy hogy hallja.

by **William Tranner** Hétf. Dec. 19, 2011 11:29 am

~Futásfutásfutásfutásfutás!
Azt hiszem ez lehetett az egyetlen épkézláb gondolat, amit ki lehetett volna venni belőlem, ha átváltottam volna hangosan gondolkodó menekülő tinédzserbe. Hiába, a túlélési ösztönöm elég kényes ilyen szempontból.
Csak futottam, hátra se néztem...és ami azt illeti, oldalra sem, pedig elég jól ki volt világítva az az őskori lábbalhajtós, ami épp készült nekem hajtani. Pupilláim kitágultak és abban a helyzetben kezdtem azt érezni, hogy itt a vég.
Aztán mégsem. Egy ismeretlen erő visszarángatott az élők sorába. Na jó, valójában csak vissza a járdaszegélyre, de ez fontos részlet! Egy darabig még az elsuhanó kocsit bámultam. Érdekes módon össze-vissza csalingázott, feldöntött két kukát, majd visszatért a megszokott kerékvágásba. Ekkor felmerült bennem a gondolat: Vajon mennyit segítettem rá ebben?
Hirtelen tudatosult bennem a másik veszélyforrás is, ami elől eddig menekültem. Azonban már korántsem volt annyira fenyegető. Sőt, a helyzetéből tekintve ő rángathatott vissza az útpadkáról. Ambivalens érzések kerítettek hatalmába, melynek egyvelegeként életem legbambább arcát vágtam megmentőm felé. Nem tudtam hová tenni, hogy az imént még bántani akart, most pedig megmenti az életem.
~"Nem én vagyok a hasfelmetsző női kiadásban, és mutánsokat amúgy sem eszem" -ismételtem el magamban, amit mondott. Mutánsokat. Nem eszik.
Az adrenalinszintem jelentősen lecsökkent. Ekkor már jobban is szemügyre vehettem a furcsa idegent. Arca meglepően világos volt, itt-ott fekete foltok tarkították. Hozzá ugye a zöld haj korábbról, meg a bájos vicsor...nem mondom, nem éppen a legkellemesebb kombináció. Felettébb bizarr volt, de nem veszélyes. Miután sikerült komolyabban is értelmeznem a mondandóját válaszoltam is neki.
-De akkor miért...? Várj...te is...? -mutattam rá igazi, gyermeki rácsodálkozással, feledve minden eddigi aggodalmamat.

by **Dögvész** Hétf. Dec. 19, 2011 12:16 pm

Vártam, és vártam, és még mindig vártam, hogy magához térjen. A srác betoji és még lassú is? Bár lehet az autó egészen közrejátszhatott benne és még csak most próbálja meg felfogni, hogy ő bizony még életben van.
- Hogy miért? Mert nem láttalak még erre felé. Bár lehet csak én nem néztem a jó irányba. És mert azt hittem, hogy csak egy ember vagy. Mellesleg miből jöttél rá, csak nem a szemem színéből?
Mondhattam volna, hogy legközelebb előbb szóljon, de amilyen kis nyüzüge panellakónak látszott, honnan is tudhatta volna. Talán azért is bocsánatot kérhettem volna, hogy kétszer is fellöktem, de már elmondtam mi a helyzet, minek magyarázkodjak?
- Amúgy ha leellenőrizted hogy minden tagod meg van-e, akkor ezt hiszem indultál valamerre - emlékeztettem a helyzetre, a végén még kiderülne hogy annyira ráijesztettem, hogy még azt is elfelejtette.

by **William Tranner** Hétf. Dec. 19, 2011 1:18 pm

A magyarázata kicsikét sántított ugyan, de az én szemszögem elfogult volt minden bizonnyal. Ennek a mutánslánynak a társaságában teljesen úgy éreztem magamat, mintha épp egy mini fantasy vagy science fiction regénybe csöppentem volna bele. Nem hiszitek el nekem? Elég ránézni: zöld haj, kékeszöldes átmenetű szemek, hullafehér bőr óriási fekete anyajegyekkel a halántékán, tűhegyes fogak...
~Csak ne vámpír legyen... ~imádkoztam magamba, bár nem voltam sosem vallásos. De ha tényleg vámpír, akkor az leszek. És karóval meg kereszttel fogok járkálni mindehová. Csak a biztonság kedvéért.
-Hááát...igazából a fogaid árultak el. A többit még lehet elhittem volna -jegyeztem meg zavaromban. -De...azért hoztad rám csak a frászt, mert idegen vagyok? Nem csú...vagyis...durva dolog ez egy kicsit?
Szerencsére az idegen eszembe juttatta, hogy miért is siettem. Rögtön rá is néztem az órámra.
~Ó, a csudába...Most várhatok még fél órát a következő metróig...
Ismét az idegenre néztem, enyhén csalódott arccal.
-Igen, siettem...volna, de lekéstem a metrót. Most várhatok a következőre. -jelentettem ki, immáron a falnak támaszkodva. Nem is értem, miért, de miután készségesebb volt, már egész természetesnek kezeltem a jelenlétét. Nem is zavartattam magamat.

by **Dögvész** Hétf. Dec. 19, 2011 1:30 pm

A fogaim... futtattam óvatosan végig rajtuk a nyelvemet. Igaz csótányt még én sem eszek de eléggé hasznosak tudnak lenni. Hmm.... bár azt még nem próbáltam, hogy milyen az ha megharapok valakit. Bírtam volna, ha esetleg az a zsernyák elpatkol tőle. Az vicces lett volna. Lehet legközelebb bevetem.
- Nem szeretem az idegeneket - húztam össze a szemeim. - Az embereket meg még inkább - és ezzel úgy gondoltam meg volt magyarázva az egész. Erről a kölyökről ordított, hogy nem egy utcai stiklihuszár vagy zsivány, valószínűleg ezért nem érti. Az ő kiléte nem annyira egyértelmű, így elbújik közöttük. Elhúztam a szám a gondolatra. De végül is valakinek azt is kell.
- Nos a város éjszaka még veszélyesebb tud lenni mint amúgy. Örülhetsz ha a metrón nem futsz össze pár rosszarcú alakkal.
Oké, ez talán ironikus volt. Még annak ellenére is hogy én magam nem mondhatnám, hogy rosszul nézek ki.
- Nem kéne egyedül császkálnod ilyenkor ha nem tudod merre mehetsz és merre nem.

by **William Tranner** Hétf. Dec. 19, 2011 2:03 pm

Megkaptam a választ, amit kerestem. Rövid, tömör és lényegretörő, ahogy azt várhattam. Nem kellett több, tartottam tőle, hogy megbánnám a kíváncsiságomat. De már nem féltem tőle.
A hirtelen támadt, már-már aggodalommal határos érdeklődése viszont elég meglepőnek bizonyult számomra. Ennek ellenére igaza volt, a város tényleg nagyon veszélyes éjszaka.
-Jó, igazad van...De ugyan mit tehetnék, járjak rendőrautóval? Annyira nem jövök ki jól, hogy taxival bejárhassam a várost. És hacsak nem tudsz felajánlani egy helikoptert sofőrrel, aki mindehová egy darabban el tud szállítani, akkor kötve hiszem, hogy nagyon van más választásom -jelentettem ki neki nem kevés cinizmussal átitatva a véleményemet eme kínos téma kapcsán. Most komolyan...tudjátok, milyen drága egy taxi Manhattanből Brooklynba?
Összeszedelőzködtem (ezúttal jóval összeszedettebben, mint legutóbb), majd miután ezzel készen voltam, ismételten a lányhoz fordultam. Ki kellett találnom valami illő búcsút, amitől nem tépi le a fejem a helyéről.
-Nos, ööö...örülök, hogy találkoztunk és...köszi, hogy visszarángattál -szólaltam meg végül, hosszas gondolkodást követően.
~És mellesleg köszi a frászt, a koszfoltokat a ruháimon és a felszerelésemen, valamint a gondos tanácsadást.
Elindultam ezután a metróállomás felé. Nem volt mit tenni, meg kellett várnom, amíg a következő szerelvény megérkezik.
~Majd odalent felhívom Anyut, hogy ne aggódjon. Szegénykének van elég baja anélkül is, hogy miattam stresszelje fel magát.

by **Dögvész** Hétf. Dec. 19, 2011 2:21 pm

- Meg kell tanulnod hogy merre járhatsz és merre nem, és azt is hogy mikor és mikor nem - ráztam meg a fejem. - Ez az első amit a kicsiknek is megtanítok. - Majd egyszerűen lekevertem neki egy taslit. Úgy nem egy igazit, hanem csak egy legyintést. - Mit fantáziálsz itt? Még hogy helikopter? Örülj hogy egy tető van a fejed felett, meg egy ágy amin alhatsz - igen róla egyenesen sütött hogy nem az utcán él, és ezért még kétszer sem kellett ránézni. Nem csak a ruhái, mert azok többnyire nekem is voltak, az egész a kifejezés az arcán, a szemei, és a rémület amitől az előbb reszketett, egyértelművé tették, hogy még nem találkozott olyan mutánssal, mint például én. Vagy épp ellenkezőleg, nem látta az emberek igazi arcát.
Végig néztem ahogy feltápászkodik, és ahogy elköszönt ismét megráztam a fejem.
- Elkísérjelek? Tudod vannak még az utcákon olyanok mint én... ők is félre érthetik a helyzetet.

by **William Tranner** Hétf. Dec. 19, 2011 9:31 pm

Oké, most ismét enyhén meglepődtem. A lány hirtelen felindulásból adott nekem egy taslit. Nem volt ugyan erős, de megéreztem. Amit pedig hozzáfűzött...
Egyszer kaptam már lánytól pofont. Na de nem Anyumtól! Neeem, ez egy egészen más eset volt. Mikor még kicsi fiú voltam, pattanásoktól duzzadó fejjel, volt egy lány az iskolában. Az a tipikus, tizenéves, szőke pompomlány, akiket a filmekben szoktak mutatni. Naiv kölyök voltam, aki még azt hitte, hogy a hollywoodi filmek valós alapúak.
Szóval odamentem hozzá. Felkértem, hogy akar-e velem jönni az iskolabálba. Hát...akkora nemet mondott, hogy órákig sajgott tőle az arcom. Azóta nem nézek tévét.
Ez a pofon viszont más volt. Egyszerre lehetett benne érezni dühöt és aggodalmat.
~Azta! Tényleg nem viccel!
Mikor pedig felajánlotta a kíséretét, már biztos voltam benne, hogy minden szava halálosan komoly. Kicsikét zavarba is jöttem a gesztus kapcsán.
-Té-tényleg? Mármint elkísérnél? -kérdeztem tőle, habár már vártam, hogy ismét valami elfogalmazott módon hülyézzen le, amiért arra kérem, hogy ismételje meg, amit mond. Körbenézve magam körül tanakodtam a dolgon.
~Hű...nem tudom, miket tartogat még a tarsolyában. De lehet jobb, ha inkább mellettem van, mint a hátam mögött.
Döntöttem. Eljöhet. Igen, így lesz a legjobb.
-Hát...csak ha nem esik nehezedre. Már ígyis fellöktelek a sikátorban. -Fogalmazási készségem ismét csak a nullához közelítő mennyiség lehetett.

by **Dögvész** Kedd Dec. 20, 2011 6:35 pm

Tényleg elgondolkoztam rajta, hogy ez a srác most viccel-e vagy mi van. Komolyan mi van ezzel sráccal? Ha annyira laza, hogy elfogadja a segítségemet azután hogy majdnem halálra rémítettem az oké, ha nem és inkább elfut azt is megértem. De ez mi ez?! Valaki tényleg sokat taníthatna neki az életről.
- Én meg visszalöktelek, úgyhogy ne nyarvogj mint egy alzheimeres kiscica aki azt se tudja hol van!
Zsebre vágtam a kezeimet és flegmán utána indultam. Komolyan a kicsik is százszor talpra esettebbek nála, pedig az egyik csak nyolc éves. El tudtam volna képzelni hogy ilyen arccal és... kisugárzással még ma este megtalálja még valaki hogy belé kössön. Így legalább az enyémek nem kötnek bele, azok akik ismernek. Mondjuk az egy egészen más kérdés, ha egy csapat nyíltan a fajtáját felvállaló majomba futunk bele. De talán még abban a helyzetben is jobbak az esélyei.
- Hogy hívnak, kölyök?

by **William Tranner** Csüt. Dec. 22, 2011 9:55 am

Nem igazán tudtam, mégis hogyan kellett volna kezelnem a helyzetet. Van valaki közületek, aki találkozott már valaha mutánssal és túlélte? Örülnék, ha megosztaná velem a tapasztalatait.
Ahogy lépésekben haladtunk a metró felé egy értelemszerű kérdést szegezett a fejemhez.
~Ó basszus! Még be sem mutatkoztam neki. Anyu, nevelhettél volna belém egy kicsivel több jómodort... ~Lassan felé fordultam, de úgy véltem nincs nagyon értelme sokat gondolkoznom a válaszon. Mégis csak egy egyszerű kérdést tett fel nekem.
-William. Legalábbis egyeseknek. Másoknak Will, megint másoknak Willy...ez utóbbi azoknak, akik az iskolában csúfoltak. Pedig semmi közöm nem volt a bálnákhoz. Soha. Semmikor.
A hirtelen megeredt nyelvem könnyen lehet egyszer még az életembe fog kerülni. Visszavonom az előzőt. Gondolkozz, mielőtt beszélsz, Will!

by **Dögvész** Csüt. Dec. 22, 2011 4:20 pm

- Wiliam... - egy pár pillanatig még emésztettem a dolgot, majd elfintorodtam. - Emberi név... - mondtam valószínűleg érezhető undorral a hangomban. - Másik gondolom nincsen.
Igazából tartottam attól, ha mégis ,,lenne" akkor valami baromságot mond. Hiszen egyértelmű, hogy nincs annyi tapasztalata, hogy egy névnél döntsön végleg.
- Én Dögvész vagyok - mutatkoztam be én is, talán abból az okból is, hogy tudja milyen egy igazi mutáns neve.
- Had mondjak el neked valamit az életről, kölyök - maradtam inkább ennél, egyenlőre még nem tartottam ott hogy azon a néven szólítsam. - Én nem jártam iskolába. És vannak még mások bőven, olyanok mint én akiknek ez a luxus nem adatott meg az emberek miatt, vagy más miatt... vagyis még egyszer belegondolva... csak miattuk. Egy idő után meg kell tanulnod az utca sötétebb sarkaiba is belátni. Mert ha nem... - függőben hagytam a mondatot és enyhén megráztam a fejem.

by **William Tranner** Vas. Dec. 25, 2011 1:53 pm

Emberi...még szép, hogy emberi. Mert ugyan milyen legyen, állati? Nevezzenek el Bodrinak vagy Buksinak?
-Ööö...de igen, a vezetéknevem Tranner. Vagy nem erre gondoltál?
Mondjuk még szerencse, hogy egy beszédesebb példát kaptam a lánytól. Megtudtam, hogy Dögvésznek hívatja magát. Magával ragadó, annyi biztos. De miféle elborult indok vezethet rá akárkit is, hogy Dögvésznek hívassa magát?
Szerencsére erre is kaptam valmiféle választ. Ilyen kinézettel azt hiszem nem lehetett volna, maximum az osztály kabalája egy haloweeni mulatságon. Meg is lepődtem, hogy nem járt iskolába egyáltalán ettől függetlenül. Hiszen sokkal csúnyább dolgokat is láttam már, pedig nem mentem soha messzire.
-Dö-Dögvész? Áhh...milyen...eredeti! És...hogy hívhatlak? Döginek, vagy...inkább maradjunk a Dögvésznél? -Próbáltam viccesre venni a figurát, de a humorérzékemmel eddig nem volt okom soha büszkélkednem. Talán neki mégis tetszik majd. Bár lehet nem kéne megvárnom. Igen, az utóbbi lesz a jó döntés. Tématerelés, most!
-Nem jártál iskolába? Egyáltalán nem? Még általános suliba sem? -néztem rá teljesen megrökönyödve. -Anyukád nem küldött el téged, hogy tanulj valamit?
Nézegetttem még egy darabig, hiszen a kinézet tényleg egy eltántorító dolog lehet a közösségi élettől, de ezt akkor is teljesen abszurdnak éreztem.
-Vagy...esetleg magántanárhoz sem járatott tégedet?

by **Dögvész** Vas. Dec. 25, 2011 3:38 pm

- Maradjunk a Dögvésznél - jegyeztem minden további vélemény nélkül.
Fura dolog, hogy pont ő hozta fel a témát, mármint anyámat. Annyira naivnak tűnt ez a kölyök, szinte már nem is mertem a rideg valóságot az arcába vágni. Szinte...
- Az anyám? - ráztam meg lemondóan már erre a helyzetre. - Legyen egy kis fogalmad a valóságról kölyök... Az anyámat halálra verték mikor még kisgyerek voltam. Pár ember úgy gondolta összeállnak és megölik azért mert ilyen gyereket hozott a világra mint engem. Nem ártana ha valaki végre megfogná a kezedet és megmutatná neked a világ igazi arcát, ha ez alapján mégsem tudnád elképzelni.
A harag felfortyant bennem, hogy visszaemlékeztem ismét erre, de egyáltalán nem a srácra haragudtam. Ő honnan tudhatta volna? És amúgy sem az ő hibája ami történt. Azokra haragudtam akik megölték anyámat, és az összes mocskos, képmutató emberre.

by **William Tranner** Szer. Jan. 04, 2012 12:42 pm

Elnémultam. Olyan dolgokat vágott Dögvész a fejemhez, amit még egy B-kategóriás horrorban is túlzásnak gondoltam volna. A gond csupán annyi, hogy ez a valóság. És a valóságban minden szörnyűbb, mint amiket a tv képernyőn, vagy a mozivásznakon le tudnak adni. Még akkor is, ha LED-tévén nézel Blue-ray dvd-t 5.1-es hangfallal. Sokkal-sokkal szörnyűbb.
Amit újdonsült mutáns pajtásomtól hallottam, letaglózott. Kezemből kiesett az egyik henger, melyben a rajzaimat tartottam. Enyhén hátrálni kezdtem a szituációt elképzelve lelki szemeim előtt.
-De...hiszen ez iszonyú! És hol volt a rendőrség? Hogy hagyhatták ezt? És... -vettem egy újabb levegőt, tartva egy kis szünetet a kérdéseim sorozata között. Nem akartam rákérdezni ezek után arra, amire készültem, de úgy éreztem, muszáj lesz. -Hol volt az apukád ekkor? Vele mi történt?

by **Dögvész** Szer. Jan. 04, 2012 1:14 pm

Igazán meglepett a reakciója. Először azt hittem tőlem ijedt meg, még ha ennek most egyáltalán nem is lett volna értelme.
- A rendőrséget általában nem érdekli a sorsunk, kölyök. Ezt jobb ha megjegyzed. Csak magadra számíthatsz és azokra akik valóban közel állnak hozzád. De őket is jobb ha közelebbről megnézed, tényleg azok-e akiknek mutatják magukat.
- Az apám? - Na ezen a kérdésen viszont én lepődtem meg egy kicsit. De lehet csak nekem volt természetes az, hogy... - Sosem ismertem az apámat. Valószínűleg egyszer sem láttam életemben, és ha véletlenül mégis... - vontam meg a vállalat -, én nem ismertem föl. Az élet sosem könnyű egy mutánsnak. Nyisd ki a szemed ha mered, különben elsüllyedsz.
Annak ellenére, hogy most nem állt szándékomban rémisztgetni őt, egészen úgy éreztem, hogy rémmeséket mesélek neki, de lehet csak a kifejezés tette az arcán. Hiszen ezek nem kitalációk voltak, hanem maga az igazság.

by **William Tranner** Pént. Jan. 06, 2012 11:40 am

A történelemórákon tanultam már a világháborúkról. A helyzet kísértetiesen hasonlított ahhoz, amit a németek kapcsán fasizmus és rasszizmus néven emlegettek. Ha mindaz igaz, amit Dögvész most elmond, akkor jóformán hadjárat folyik a mutánsok ellen.
Tisztában voltam egy nagyobb ütközetről, amit még én is észrevettem a ritka híradónézésem mellett, amiben mutánsok csaptak össze katonákkal, de nem hittem volna, hogy ez ennyire közel lehet.
~Ennyire buborékba lettem volna zárva? ~tűnődtem el a gondolaton, miközben továbbra is sokkolt mindaz, amit hallottam.
Aztán egy másik dolog is befurakodott az agyamba. Azt hiszem...sajnálni kezdtem a lányt. Amikor az apjáról beszélt, valami miatt sikerült egy kicsikét megnyugodnom. Valahogy meghatott az őszintesége. Jóformán teljesen idegen voltam neki, mégis ennyire kitárulkozott előttem. Ilyet még nagyon más nem tett meg.
-Nem tudom, hogy ez...mennyire vígasztal, de...én sem ismertem az apámat.

by **Victor Creed** Pént. Jan. 06, 2012 8:28 pm

Az estét nevezhetném csendesnek is, ha figyelmen kívül hagyom a távoli ajtócsapódásokat, az utcán történő beszélgetéseket és minden olyan más hangot, ami egy nagy összevisszasággá formálódik a fejemben. Természetesen ki tudtam zárni őket, de ez a városi zaj (ami egy olyan személynek, aki több évtizedig tengette a napjait a vadonban) felettébb… zavaró. Meg kell szoknom, és az átállás remélhetőleg hamar menni fog, különben kénytelen leszek tenni valamit... ~ Mondjuk veszek pár füldugót. ~ Erre az ötletre gúnyosan felhorkantok.

Ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben, miközben négykézláb ügetek a háztetőn. A holdfény néha-néha felbukkan, ami tökéletessé teszi a látásomat. Figyelem, egy percre sem tévesztem szem elől - hallom, ahogy liheg és a vér pumpál az ereiben. Siet, néha-néha hátrapillant, párszor pedig ijedten felnyög. Fut, megcsúszik, aztán hangos csattanással elesik...

A vadászat, már legalább fél órája tart. Élvezem ezt a gyerekes játékot, unaloműzőnek pont megfelelő – az a kettő nap, amit a Steinway házban töltöttem, teljesen kikészített. Inkább engedtem volna magamat többször is megöletni, csak nehogy vissza kelljen mennem oda… pedig azért a fejbelövés sem valami kellemes. Azok az órák, mikor csak ülsz a fotelban, mint valami papucsos nagypapa, felérnek egy agymosással. Hát igen, kellett egy kis kikapcsolódás.

A ház tetejéről figyelem, ahogy feltápászkodik. Leguggolok, izmaim megfeszülnek, aztán lassú vigyorra húzódik a szám, mikor látom, hogy engem keres a tekintetével. Felkuncogok, a hangomra pedig odakapja a fejét. Tudom mit lát és az újra rátörő félelme simogatja lelkemet. Úgy-úgy, fussunk csak tovább – biztatom gondolatban és leugrok a lepukkant ház tetejéről. Hangtalanul érkezem, fekete kabátomat kisöpröm az útból és felegyenesedve elindulok a távolodó férfi után, mintha csak esti sétát terveztem volna. Ugyan már, ez így túl könnyű! Lassítok, had hosszabbítsam még egy kicsit a dolgokat…

És igen, nem tudom nem meghallani Dögvész hangját.

Nocsak, nocsak… Beleszagolok a levegőbe; semmivel sem lehet összetéveszteni a mutáns rothadó, bűzös szagát. Még szerencse, hogy csak én érzem. Megállok, elnézek a távolabbi sikátor felé, ahonnan pár másodperc után egy fiú válasza érkezik. A lányról eddig is tudtam, hogy nem szívleli az embereket, így eléggé meglep, mikor csatazaj helyett barátságos beszélgetés szűrődik ki a házfalak között. Érdekes…

A még mindig menekülő férfira terelem a figyelmemet. Hmmm… Nehéz döntés előtt állok, be kell vallanom. Bár... létezik egy megoldás, ami nem is olyan szörnyű.

Hisz az első szabály mindig ugyanaz marad: Ne hagyjunk tanúkat… A gondolat mosolyt csal az arcomra, távolodom Dögvésztől, majd megfordulva könnyen beérem a prédát. Ledöntöm a lábáról. Élvezem, ahogy könyörög, kéjesen vicsorgok, figyelnem kell, ha nem akarom túl hamar megölni. Végül nem bírom tovább.

Karmaim megvillannak, sikolya messzire száll és hosszan vibrál az éjszakában…

Pár perc múlva már csak egy utcányira járok a „szövetségesemtől”. Nagyban azon vagyok, hogy a pirosló vért eltűntessem a kezemről és út közben figyelek a beszélgetésükre: Jót derülök mikor William le „Dögi”-zi a zöld hajút, utána a sötétben követem őket és sajnálkozóan csóválom a fejemet, a szülői drámát hallgatva.

Morgok egyet, víz nélkül csak azt tudom elérni, hogy ne legyen olyan feltűnő a vér. Így hát, egy megoldás marad – kezeimet zsebre dugom és tovább közelítek. Nem mintha rejtegetnék valamit, erről szó sincs. Inkább, ha már így alakultak a dolgok, a megfelelő pillanatban kell őket felhasználni. A kölyök vallomásakor elhúzom a számat – itt az ideje megszakítani a lelkizős idillt.

- És én még azt hittem, hogy az én estém érdekes… – szólalok meg unottan, egy kis baljóslatot építve a hangomba. Kilépek egy lámpa alá és elcsigázott mozdulattal felfedem kilétemet. Mindent tudó mosollyal üdvözlöm őket. – Hát nem nagy szerencse, hogy összefutottunk? – kérdem Dögvésztől és lépek feléjük párat. – Így legalább bemutathatsz a kis barátodnak, Will-nek – szegezem a tekintetemet kölyökre. Komolynak látszom, az előbbi ölés úgy ahogy megetette a vadállatot… Különben is, sokkal jobb, ha egyik pillanatról a másikra fordul a helyzet veszélyesebbé.
Igen, talán gyenge vagyok, mivel erre a gondolatra, akaratlanul is elmosolyodom.

by **Dögvész** Csüt. Jan. 26, 2012 10:26 pm

Megráztam a fejem. Vajon kicsikarhatok valaha is értelmes reakciót a srácból? Most úgy éreztem magam, tényleg kegyetlen tudnék lenni vele. Belökni az élet sűrűjébe, hogy megedződjön, és utána azt mondja: tényleg...
Felnéztem a váratlan hangra, aztán pedig a tulajdonosára, méghozzá kihívóan.
- Ha te mondod biztos úgy van - azt hiszem valami mosoly fél bujkált a szám egyik sarkában. Nem, ezúttal nem tudtam volna megmagyarázni miért, egyszerűen csak ott volt.
- Nekem úgy tűnik, mindent tudsz róla amit én. - Elgondolkoztam. - Vagy még sem? - Talán elhamarkodott következtetés volt tőlem erre jutni abból, hogy tudta a nevét. - Nos Will - mondtam ki enyhe undorral, tekintve hogy emberi név -, hogy is mondjam... áh igen illúziókra képes. Ügyes, nem?
Mindenesetre nekem az is elég volt, hogy mutáns. Lehet a képességében van... spiritusz, ha fejlődik, de nekem még a leggyengébb mutáns is mutáns volt, aki megérdemelte, hogy ehhez méltóan bánjak vele, amíg az ellentét be nem bizonyította. Nos, szerintem az eléggé csúnya szitu lett volna. És talán magamnak sem mertem be vallani, de kissé naiv voltam ilyen szempontból, nehezen hittem volna el, hogy ez lehetséges, vagy éppen azt, hogy feltételezzem, hogy lehetséges.

by **William Tranner** Kedd Jan. 31, 2012 12:14 pm

Egy sötét, rosszarcú alak szólított meg minket az éjszakából előlépve. Hangja legalább akkora aggodalmat keltett bennem, mint a kinézete...hacsak nem többet. Komolyan, emögött a kétajtós szekrény mögött lazán elbújhattak volna a suli focicsatárjai...és még el is fértek volna egymás mellett. Mindenesetre rögtön leesett, hogy a...kedves fiatalemberrel nem tanácsos ujjat húzni. Pláne, hogy rögtön megemlítettem a nevemet. Aminek a gondolatától is megfagyott ereimben a vér...
~Ez az alak...végig követett minket?! ~ismételtem magamban a teljesen nyilvánvalót. Még szép, hogy követett minket, ugyan mit csinált volna, kikeresett volna a telefonkönyvből?!
Dögvészt úgy tűnt már korábbról is ismerte. Érdekes módon ennek tudatában sem éreztem magamat nagyobb biztonságban. Habár ki tudja...lehet, hogy ezek ketten...kapcsolatban vannak? Mindenesetre jobbnak láttam nem beleszólni társalgásukba.
-Heló! -nyögtem ki enyhén zavart vigyorral arcomon. Azt hiszem még integettem is hozzá, bár ebben már nem voltam kifejezetten biztos.

by **Victor Creed** Kedd Jan. 31, 2012 7:18 pm

Dögvész, mint mindig, most is a lehető legkedvesebben fogad. Mosolyogva figyelem a kölyök arcát, fogaimat kivillantom, miközben érdeklődve hallgatom a lány mondanivalóját. Mikor befejezi elégedetten felhümmögök és újra elindulok feléjük.

- Hát Dögi – eresztek meg egy angyali vigyort -, ez érdekesen hangzik. Sőt, ki sem nézném a kölyökből. Bár te nem szoktál ilyen meghitten cseverészni mindenkivel… Na, nem kell ennyire betojni, nem bántalak – kuncogok fel és elmegyek mellette, hogy vizsgálódva körbejárjam. Halkan lépdelek, közel hozzá, hogy minden reakcióját érezzem… Alaposan szemügyre veszem és mikor ismét a látómezejébe lépek elgondolkodva felhümmögök. – Biztos vagy ebben Dögvész? – nézek rá kétkedve. - Nekem valahogy nem tűnik ijesztőnek... - Will felé fordulok és erősebb hangon kérdezem. - Kölyök, mióta van meg a képességed?

by **Dögvész** Szer. Feb. 01, 2012 9:00 am

- Tudod hogy van ez. Vannak olyanok akiknek még a képét sem bírom elviselni, főleg ha emberek. - Megvontam a vállam. - Fogadok a bölcsődben még te sem tűntél ijesztőnek - vigyorodtam el. Nem akartam kifejteni a felszínre törő anyai, vagy anyáskodó ösztöneimet. Volt egy olyan sejtésem, hogy Kardfog nem értené meg. ,,Nem is értem miért". A gondolatra sóhajtottam egyet.
- Vannak dolgok amihez idő kell - szóltam ismét férfihoz.
Igazából semmi kedvem nem volt a srácot a testvériség szárnyai alá toborozni, ha Kardfog erre gondolt, de ezt megtartottam magamnak. Ha úgy esne, hogy alkalmas lenne rá, és ő akarná akkor nem zavarnám el, hogy menjen máshova. De egyenlőre úgy nézett ki, hogy egyet fújok és összetörik szerencsétlen. Na jó, még ha nem is úgy fújok rá. Most is reszket mint a nyárfalevél... még mindig.

by **Michael Bodwin** Szer. Feb. 22, 2012 9:09 am

Az utóbbi időben sok hír röppent fel egy lányról, aki már nem egy helyen csinált balhét a városban és állítólag még kemény mutánsok hírében álló alakokba is belekötött, rommá amortizálva egy-két vendéglátó helyet, de emlegették a nevét emberrablásokkal és gyilkosságokkal kapcsolatban is. Mivel úgy is a várost jártam Jeremy gyilkosa, Kardfog után járva, így gondoltam segítek egy kicsit a kollégáknak, habár a nyomozás nem az én dolgom az ügyben.
Volt egy pár kapcsolatom ebben a városrészben, így most természetesen civilben jártam a környéket, hogy sorra felkeressem őket. Volt nálam némi kis zsozsó is a nyelvek megoldása érdekében, hiszen a besúgók is a piacról élnek, ezért néha nem árt a jó kapcsolatok tovább viteléért áldozatokat is hozni.
Kardfogról mindenki tudott valamit, de senki nem akart belekeveredni, így nem sokkal jutottam vele kapcsolatban előbbre, de a bajkeverő lányról azért csurrant-cseppent némi információ és már kezdett kialakulni róla egy kis személyleírás, habár még mindig elég tág körben lehetett keresgélni. Azt már azért megtudtam, hogy jóformán mindenre fel lehetett bérelni, csak pénzkérdése volt az egész. Most az egyik Billy nevű besúgóhoz igyekeztem, aki állítólag már talán többet tud mondani, állítólag van egy képe is róla, valami kamerás felvétel, ami már elég jó kis előrelépés lenne. Már nem messze vagyok a találkozás színhelyétől, ezért óvatossá válok és megállok egy üzlet előtt, hogy ellenőrizzem nem követnek-e, aztán kikapcsolom a hónaljtokban rejtőző pisztolyom tartópántját, hogy szükség esetén könnyen hozzáférjek, hiszen azért ez a környék nem angyaloktól hemzseg.

by Ajánlott tartalom