The Belnord Hotel

- Talán csak nem akartam, hogy más, az ügyben ártatlan ember még áldozatul essen, de ne szállj el magadtól, a személyednek ehhez édes kevés köze volt. – rázom meg a fejem. – Egy kölyök voltál csak a sok közül.
Aztán kicsit kikerekedett szemmel nézem a gyerekes produkcióját.
~ Nem hiába alakult ki bennem, hogy csak egy elkényeztetett kölyök.~
A magának is töltött ital meg nem az én gondom, ezért ismételten már nem is tettem szóvá.
- Hmm! Tehát a szavaidból azt veszem ki, hogy úgy érzed az életed nem volt veszélyben, csak egy kis munkától kíméltelek meg! Netán te akartál végezni a két fickóval? – nézek rá egészen kíváncsian. – De, hát miért nem szóltál! Szívesen megspóroltam volna magamnak a fáradságot! – kortyolok bele az italomba.

- Szóval mégis egy önjelölt jótevőről van szó? És mikor megláttál, azonnal tudtad, hogy neked engem kell megmentened?
Kicsit gúnyolódok rajta, hiszen tény, hogy aki könnyedén feltépi valakinek a nyakát, annak ellenére, hogy akár ki is üthette volna, mint a másikat, nem tekinthető éppen magulátlan jótét léleknek.
Elégedetten szemlélem, ahogy szemei elkerekednek a műsor láttán. Pontosan ez volt a célom: kizökkenteni.
- Azt hiszem, valamit nem értesz. Vagy - ne vedd sértésnek, de - szelektív a hallásod. Mondtam, kijár a megbecsülés annak, aki megkímél a felesleges fáradtságtól. Meg aztán egészen kedves voltál velem, amíg kiszolgáltatottnak gondoltál. Miért mondtam volna le erről olyan gyorsan?
Belekortyolok a whiskybe, és élvezem az ízét, majd hagyom lecsorogni a torkomon.
- Szóval mivel is foglalkozol pontosan? Szuperhős? Igazságosztó? Bérgyilkos? Vagy mindegyik egyszerre?

- Talán igazad van! – teszek úgy, mint aki elgondolkodik. – Tényleg hülyeség volt tőlem beleavatkozni! Meg kellett volna várnom mi sül ki a dologból, és akkor talán nem kellett volna az „önjelölt jótevőt” játszanom. – biccentek felé.
A mit nem értek téma kitárgyalására kicsit érdekesen nézek rá.
- Az, hogy kinek szelektív a hallása azt vitatnám, mert, ha visszalapozol az elmúlt percekben elhangzottakra, mintha pont azt emlegettem volna, hogy van egy olyan érzésem a szavaid után, hogy nem az életedet kellett megmenteni, csak egy kis munkától megkímélni. Na, de ne lovagoljunk a szavakon, ez nem visz sehová. – komolyodtam el a következő kérdése hallatán.
- Pont ez a három? Elég érdekes párosítások! – húzom el a számat. – És lehet, hogy még el is árulom, ha okot adsz majd rá, hogy miért is tenném, íly rövid ismeretség után. De te is elárulhatnád, hogy hogyan vágtad volna ki magad a slamasztikából, ha már olyan biztos vagy magadban? – nézek rá érdeklődő tekintettel.

- Nem, nem! Teljesen félreértesz. Mondtam, szerencse, hogy ott voltál. Nemrég tisztíttattam ezt a zakót. Elég szerencsétlen dolog lett volna összekoszolni. Egy esetleges szakadásról már nem is beszélve. Te ellenben úgy tűnik, amúgy is épp vadászni jöttél. Bármit is értsünk most zalatt.
Mikor megsértődik a hallását ért kritikán, csak legyintek egyet, hogy hagyjuk. Amúgy is, ha ekkora karmai vannak, lehet akár valami macskaféle is. Akkor pedig biztosan jó a hallása. Így nem lenne kérdés, miért is veszi ennyire magára a dolgot.
~ Végülis ROzsomáknak nem macska karmai vannak, mégis elég jók az érzékei. Talán hasonló a leányzó is.
- Rendben. Ha sikerül okot adnom rá, kiváncsian várom majd! - felelek egy üzletiesen szolid mosoly kíséretében, majd kissé oldalra döntöm a fejem a következő korty ital után - Ne gondolj semmi nagy dologra! Az a pisztoly nem működött, én pedig szerintem verekedtem annyit már kocsmában, bulikban és sportpályán, mint te az utcán, illetve munka közben. Persze azért valószínűleg senkinek nem téptem volna fel a nyakát. Nem az én műfajom.

A teljes természetességgel előadott nagyképű dumájától eléggé felállt a szőr a hátamon, de valahol szórakoztató is volt. A megnyomott vadász szót persze elengedtem a fülem mellett, erre nem hiszem, hogy szót kéne vesztegetnem.
A verekedést valamilyen össznépi sportként felfogó és magát velem összehasonlító megjegyzése viszont nevetésre késztetett.
~ Hajh! Ha tudnád, hogy én hol tanultam és már hol, kikkel verekedtem! ~
Azért erősen reméltem, hogy nem lát bele a fejembe, mert nem szerettem volna, ha fel kell mosnom a szőnyegről, de nem adta jelét, hogy ilyen képességekkel rendelkezne.
- A pisztoly egy dolog, meg a jó késelő is egy dolog! – jegyzem meg ironikusan. – Nem biztos, hogy egy bulis verekedés elég lett volna oda. De ne félj legközelebb, ha ilyen szituban látlak, eszembe sem fog jutni, hogy segítségre szorulnál! – vonom meg a vállam. – A pisztolyos kínai halála meg az én dolgom, viszont nem kell érte könnyeket hullatni, sok ember halála szárad már a lelkén. – iszom meg az utolsó kortyot és teszem az asztalra a poharat. – De az italomat megkaptam, köszönöm a pazar kiszolgálást. – mutatok körbe. – Azt hiszem kvittek is vagyunk. – állok fel.

Nem hat meg túlságosan a nevetése, és az, hogy nem vesz komolyan. Persze biztosan meg van az oka, hogy lenézze az e téren szerzett tapasztalataimat, ha neki a harc a megélhetése. Ez pedig elég nyilvánvaló volt eddig is, így nem is erőlködök ezügyben való győzködésével.
- A jó késelő, értem. Ezt megjegyzem. Igazad lehet, én nem harcból élek, biztosan kevesebb tapasztalatom van nálad. És, mint mondtam, hálás vagyok a közbelépésedért. Főleg így, hogy egy általad jól ismert, tapasztalt késelő lett volna az ellenfelem. Valószínűleg keményebb dió, mint elsőre látszott. Legalábbis, ha hozzád hasonlítható a tudása.
Már a mondandóm kezdetén arrébb lépek párat, mintha csak a szoba falán elhelyezett képeket nézegetném, majd azonnal vissza is fordulok a lány felé. Kell az a néhány méter távolság. Egy ragadozó emlősnek, míg a szeme célbaveszi a zsákmány, ráfókuszál - jelezve a támadó szándékot -, és teste is akaratának megfelelően mozdul, tíz milliszekundumos nagyságrendű időbe telik. Nekem, akinek a szeme láttára tépte fel valaki torkát az előttem látható nő, egy milliszekundum alatt felfogja az agyam, ha ez a szándék megvillan társaságom szemében. Mozdulatom ugyan talán lassabb, mint egy ragadozónak - lévén már nem sportolok aktívan, és egyébként is, nem vehetem fel a versenyt egy karmos mutánssal -, viszont van valami, amit szintén az agyam irányít. Így nincs szükségem rá, hogy az elektromos jelek elérjenek a fejemből a végtagjaimig.
- Szóval te egy jó késelőt is simán leterítesz. Aki úgy lett jó és veszélyes késelő, hogy a pisztolyossal ellentétben sosem gyakorolt élőkön? Mindegy. Tegyük fel, hogy elhiszem. Vagy csak nem érdekel. Te viszont annál érdekesebb vagy. Mond csak, pénzért dolgozol elsősorban, vagy inkább meggyőződésből?

Nézek rá a kis monológja után és fogalmam sincs hová akar kilyukadni. Viszont nagyon nem teszik, ahogy mozog és, ahogy rám néz.
~ Mi a csudát forgatsz a fejedben? Remélem semmi olyat, ami bajba kever. ~
- Egyébként mér nem azért, de semmit nem tudsz rólam! – vonom meg a vállam ismét. – A tudásomról meg még úgy sem. Az, hogy a késelő kin gyakorolt és kin nem azt meg végképp!
Aztán hidegen végig mértem.
- Hogy mit hiszel az meg a te dolgod, nem is az volt a célom, hogy győzködjelek.
Utolsó mondataira azonban ismét rámosolyogtam.
- Igen? Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, de miből következtettél ez utóbbi két lehetőségre, ha nem is tudod mit dolgozom. De azért segítek egy cseppet: én meggyőződésből dolgozom, amit jól megfizetnek. És te? Téged honnan szalajtottak? Gazdag apucinak már valami különlegességet akartál szerezni abban a boltban, vagy miért jártál arra?

- Ez így igaz. Nem is tagadtam. Te viszont gyilkosságokkal indokoltad a pisztolyos megölését. Egy pisztollyal könnyen gyakorolsz akár mozgatott céltáblán is. Egy késelő milyen bábun gyakorol? Azt mondtad, jó késelő. Bátorkodom feltételezni, hogy senki sem születik annak.
Viszonzom a hideg pillantásokat. Bár jut bele némi fölényesség is. Magneto az ő fajtáját nevezhette gyalognak. Kezdem megérteni az érveit, ha nem is feltétlenül értek egyet velük.
~ Ahogy mondod. Az meg a te dolgod, hogy te mit hiszel. Ki állított mást? Mindegy, ha valaki nem elég okos hozzá, azzal ne vitatkozz! Volt elég fölösleges köröd mostanság.
A nagy monológra igen jót nevetek, bár ezúttal a szolid, diplomatikusan visszafogott stílusban.
- Szerintem csak érzelmi vagy értelmi alapon hozhat az ember döntéseket. Ideális esetben a kettő egybeesik, mint nálad. Nem tudom, mi lenne olyan nagy munka e kérdés felállításán részemről. Vagy te tudsz más opciót is, ami mozgathat valakit? Engem nem szalajtottak sehonnan. Apuci meg azért gazdag, mert elég okos és szorgalmas volt mindig. Én meg egy éve visszafizettem mindent, amit rám költöttek, huszonöt évnyi kamattal számolva. Nem, mintha rád tartozna. Egyébként pedig elárulom, hogy mit kerestem a boltban, ha majd okot adsz rá - némi maró gúny is csendül szavaimban, nem különösebben leplezve.

Megélénkült érdeklődéssel néztem rá.
- Igazán logikusan próbálsz gondolkozni és időnként sikerül is kiforgatni a szavaimat, de attól még a tény tény marad, hogy én ismertem azokat a fickókat, te meg nem, ezért csak feltételezésekbe tudsz bocsátkozni.
Kicsit szétnézek, majd az ablakhoz sétálok, hogy megszemléljem a környéket.
- Ha igaz, amit mondasz , már ne sértődj meg, de elég fiatal vagy még, hogy nagy karrier állna mögötted, akkor igen becsülendő, amit tettét, főleg, ha nem bankot raboltál érte. – mosolyodom el. – Viszont, azt hiszem nekem lassan tényleg mennem kell, mert adós maradtam egy kevés feladattal, amit nagyon nem szeretnék félbe hagyni. – nézek kérdőn rá, hogy akar-e még tőlem valamit.

- Ennek semmi köze a szavaidhoz. Ahhoz, hogy valaki jó késelő legyen, éles gyakorlat kell. És nem hiszem, hogy iskolában tanulta, ha ebben a negyedben él vagy dolgozik. Cáfolj meg, ha tévedek! Egyszerű következtetés, nem varázslat vagy hipotézis.
A dícséretét, mert végülis leginkább annak nevezhetjük, egy mosollyal és egy biccentéssel fogadom.
- Valóban, semmi illegálisat nem tettem. Ellentétben veled, már ne sértődj meg, az alapján legalábbis, amit nemrég láttam. Viszont te sem vagy éppen öreg, úgyhogy a harci tudásodat sem lehetett kis munka ilyen fiatalon a boltban látott szintre fejleszteni. Viszont, ha nem valakinek az alkalmazottja vagy, én szíves örömest dolgoznék veled. Azt hiszem, pont a munka két átellenes felében vagyunk tehetségesek. Jól fizetek, és szerintem korrektek az elvárásaim. Ha adsz egy elérhetőséget, és egy napszakot, mikor hívhatlak, megkereslek.

Ritkán találkozik az ember ennyire jól következtető és határozott fiatal sráccal. Újból megnézem magamnak és elmosolyodom a nekem szánt dicséret hallatán, amit más talán – aki nem az én szakmámban dolgozik – talán zokon vette volna.
- Ez igaz! Jók a meglátásaid. Ahogy mondják, gyakorlat teszi a mestert! És a következő kérdésedre a válasz: egyedül dolgozom. – nyújtom át neki a magánnyomozói névjegykártyámat. – Ezen napközben elérsz, ha munkád van számomra. – majd átadok neki egy másikat is, egy feketét, amin fehér színnel csak egy e-mail cím van. – Ezen meg, akkor, ha bajban vagy, netán vigyázni kéne a zakódra és szükség van a felmentő seregre. – vigyorgok rá. – De most engedelmeddel meg kell néznem, magához tért-e egy kedves orosz barátom. Azért örültem, hogy megkíméltelek egy fárasztó tornagyakorlattól! De még fiatal vagy lehet benne részed elég! – veregetem meg a vállat míg az ajtó felé tartok

Lassan már fáradhat a nyelve a hátsómban, bármennyire is próbál néha gúnyos élt keríteni mondandójának. Nem bonyolítom túl a válaszadást legújabb dícséreteire.
- Kösz!
Megiszom a maradék whiskyt, a poharat pedig a bárszekrény előtti kis asztalkára helyezem. Elteszem a névjegykártyákat.
- Így értettem. Csak az előbbi individualista kirohanások után úgy gondoltam, fontos számodra az egyenrangúságot kifejező megfogalmazás.
Vállat vonok. Ha nem, hát nem. Így sokkal jobb, hogy tisztáztuk, ki dolgozik kinek. Bár a vállveregető próbálkozásánál megállítom a kezét, meghajolok, kézcsók, feltekintek, bájmosoly.
- Örvendtem a találkozásnak! Jó munkát a nap további részében! Legközelebb majd elmesélhetnéd, mivel is foglalkozol pontosan. Csak, hogy tudjam, mivel bízhatlak meg.
Enyhén meghajolok, majd kiengedem a szobából, és becsukom utána az ajtót. Kulcs fordul, majd leheveredek még egy kicsit az ágyra. Némi pihenés után a fociedzések előtt szokásos talajtornát elvégzem, zuhanyzás, régi ruhák megsemmisítése, újak beszerzése - saját gyártás, eredeti márka -, végül kisétálok az utcára, be a kocsiba, és irány a betonösvény, egészen hazáig!

/Köszönöm a játékot./

- Pontosan azzal dolgozom, ami a névjegykártyámon van. – kopogtatom meg a papírt. – Ha másra vagy kíváncsi, akkor a másik címen kell kutakodnod, de az szerintem nem a te világod. – teszem hozzá.
Mikor elkapja a kezem és kezet csókol, kicsit meglepődök, de hát ha ez az úri modor, akkor hadd csinálja!
- Akkor visszlát, talán majd egyszer! – köszönök el tőle és mikor már kint vagyok egy percre neki dőlök a falnak, hogy rendezzem a gondolataimat a sráccal kapcsolatban.
~ Nem buta gyerek, csak az egójából kéne jócskán lefaragni, akkor még beszélgető partnernak sem lenne rossz. ~
Kisétálok az utcára és gyorsan leintek egy taxit, hogy visszafuvarozzon oda, ahol legnagyobb valószínűséggel megtalálom az emberem.

/Én is köszönöm /

A recepciós srác nem számított rá, hogy újra feltűnik ugyanaz a lehengerlő stílusú, költekező kedvű ficsúr, és ismét kiveszi a nászutas lakosztályt.
- KÖszönöm...öhm...Steven! - csúsztatom a kis kenőpénzt a mellényzsebébe.
Szerencsére van lift, így nem okoz újabb szédelgést a lépcső Sheena-nak. Remélhetőleg annyira azért jót tett neki a kinti, hűvös levegő, hogy ellensúlyozza az alkohol esetleges mélyebb hatásait, amit a közben vérbe jutó etil okozhatna.
Igen, természetesen a fűtés már a plafonon van. Régi trükk, de a mai nők gazdagabb körökben majdhogynem el is várják, hogy alkalmazzák rajtuk ruhájuk lecsalása során.
- Hogy érzed magad? - kérdezem, s nem zavartatom magam. Kezem a derekán, tekintetem tekintetét keresi.

A Hotelt már ismerősként üdvözölhettem, hála Chrisnek, így míg ős a recepcióssal cseverészett én a lifthez indultam.
A lakosztály az előző találkozásunk óta nem sokat változott, kivéve talán, hogy jóval melegebb volt bent. Azért annyira nem befolyásolt az alkohol és a kinti levegő is jó hatással volt rám, hogy ne lássak át a fiú alig titkolt szándékán, főleg, hogy keze, mint egy észrevétlenül a derekamon landolt. A meleg egyáltalán nem zavart, sőt, mint minden macskaféle én is szeretem a jó kis meleg kuckókat. A fiú is szimpatikus volt, és nem volt ellenemre egy kis játék, még ha ezt esetleg tévesen az ital hatásának könyveli is el.
~ De azért nem kell, hogy könnyen az ölébe hulljon a győzelem, egy kicsit még strapálja magát érte! ~ húzódik mosolyra a ezen gondolatra a szám és egy könnyed mozdulattal lépek arrébb, kezét ezzel lecsúsztatva magamról és ülök le az ágyra.
- Köszönöm már sokkal jobban! Ahogy mondják, nem szokta a ló a szántást! – mutatom a kezemmel az ivás mozdulatát. – Így most megiszom ennek a levét.

Láthatóan játszani akar egy kicsit. Ezt örömmel konstatálom, és válaszként az ajtóhoz sétálok, majd bezárom azt. Ezután megyek vissza az ágyhoz, és leülök Sheena mellé.
~ Így mégérdekesebb.
- Nem gond, jó társaságot választottál. Bírom a piát, és a rutinom is megvan az ilyen helyeken a balhék kezelésére. Szerencsétlen láthatatlan figura mondjuk csúnyán megkapta. Csöpögött az orrából a vér, mikor már az asztal felett "imádkozott".
Gondolok egyet, és a bárszekrényhez sétálok. Felemelem az egyik poharat, töltök bele némi scotch-ot, és belekortyolok.
- Van egy kis lemaradásom. Ez a ló már tapasztalt földműves, ha az előző hasonlatból indulunk ki - mondom széles mosoly kíséretében.
Közben közelebb sétálok az ágyhoz, de egy lépésnyi távot megtartok köztem és Sheena között.

Mosolyogva hallgatom, ahogy előadja a gyakorlott ivót, de tény, hogy jobban bírja, mint én. Az ajtó laza bezárása természetesen nem kerüli el a figyelmemet, de azért értékelem, hogy visszatudja fogni magát, és nem akar egyből nekem ugrani, mondjuk az nem is igazán lenne jó ötlet a részéről.
Ahogy megáll előttem a kezében az itallal és szélesen mosolyog, azért van benne valamilyen jópofa, sármos dolog. Egyelőre nem tudom most mit tervez, ezért én is várakozóan felnézek rá, de aztán úgy döntök, hogy mégis iszom egyet. Persze nem alkoholt, hanem egy kis ásványvizet.
- Kaphatok egy üveg vizet. – intek a bárszekrény felé. – Azt hiszem elromlott a fűtés idebenn. – vigyorgok rá, amiből tudhatja, hogy miért mondom, azzal ledobom a dzsekimet az egyik fotelra.

Megvonom a vállam a kérésre. Vissza indulok a bárszekrény felé, közben válaszolok.
- Persze, ha arra van szükséged.
Töltök egy kis vizet egy pohárba, majd ledobom a székre a zakómat, és a vízzel és a saját italommal a kezemben visszasétálok az ágyhoz. Leülök Sheena mellé, és átnyújtom a vizes poharat.
- Tessék! Ez majd segít.
Elnézegetem, ahogy iszik, ahogy gesztikulál, ahogy mozog. Nem szokványos. Sokkal őszintébb, többet eláruló mozzanatokkal él, mint az átlagember. Valószínűleg a legtöbb városi ezért nem is érti. Meglepődik, és elhessegeti a lehetőséget, hogy valaki ilyen természetes módon ennyit eláruljon szavak nélkül.
~ Talán ezt jelenti azzal az ösztönlénnyel egy testben élni, akitől a karmokat is kölcsönzi.
- Jobb?

Megkapom a pohár vizemet és aztán a fiú is mellém telepszik az ágyra. Míg mohón felhörpintem a vizet, érzem, ahogy követi minden mozdulatomat, jóformán mérlegre tesz és kielemez. Nem szeretek ennyire a középpontban lenni, de valahol jól is esik a figyelme.
Mikor végzek az itallal, mosolyogva nézek rá.
- Igen, határozottan jobb! Az alkohol kiszárított, mint a sivatagot. Azt hiszem nem nekem találták ki, hogy alkohollal enyhítsem a feszültségeket. – kuncogtam el maga. – De, te látom egészen jól bírod. – intek a poharában lévő italra, majd lerúgom a rövid csizmát a lábamról és macskamód nagyot nyújtózkodom

Ledöntöm a maradék whiskymet. Leveszem a cipőmet, és az átkúszok az ágyon az éjjeliszekrényig. Oda leteszem a poharam, majd a távirányítót előkerítve véletlenszerűen bekapcsolok valami stílusok közti átmeneten lévő zenét duruzsolni.
Ezzel úgy is maradok, hanyatt fekve az ágyon. Kicsit fészkalódok is, majd kezeimet a fejem alá támasztom, és lenézek az ágy végében ülő lányra.
- Az egyetemi évek gyakorlata ~ Meg a középiskoláé persze.
Fejemmel magam hoz intem a lányt, kezemmel pedig meg is paskolom magam mellett az ágyat, hogy a gesztust megerősítsem.
- Te merre laksz New Yorkon belül?
Oldalra döntöm a fejem, hogy lássam az arcát, és persze hogy mit csinál.

Most, hogy már nem forog velem semmi és a szomjamat is oltottam kezdek egészen ellazulni végre. Kíváncsian hallgatom, mikor Chris az italhoz való edzésének helyszíneit hozza szóba, majd elmosolyodom, ahogy az ágyon való elhelyezkedése után, maga mellé invitál.
Én is felmászom hát a széles ágyra, féloldalasan elnyúlok mellette, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Manhattan-ban lakos és ott is van az irodám. – fektetem a karjaimra az arcom. – És te? Merrefelé van az otthonod? Vagy olyan világfi vagy, aki mindenhol otthon érzi magát? – szavaimban nincs semmi gúny, csak valahogy olyan benyomást keltett, mint akinek nem okoz gondot bárhol beilleszkedni.

Hajszálnyi szabálytalan ívvel egészíti ki mozgásomat az elfogyasztott alkohol. Ha valaki jól ismer, észreveheti a változást.
Jól ismerem magam, így két ujjammal végigsimítom a homlokom, mintha csak töprengnék, vagy a verejtéket törölném le róla. Véremből kitisztul a méreg. Érzem, ahogy ezután percről percre csökken az alkohol hatása.
- Ó, szóval saját irodád van. Afféle mindenes végrehajtó vagy alvilági ügyekben?
Kissé előrehajolok, majd fejemet támasztó kezem, lábaim, végül törzsem is követik mozdulatomat. Így egészen közel kerülök Sheena-hoz, ezzel elősegítve a bizalmas beszélgetéshez szükséges intimitást.
- Az utóbbi időben inkább világfiként élek, szavaiddal élve. Persze, ahogy mindenki, keresem az ideális helyet. De ez alatt nem annyira lakást, inkább a megfelelő társakat értem. Szerencsére időnként kivételesen érdekes személyekkel találkozom, akikkel aztán kellemesen eltársaloghatunk akár ital társaságában, akár egyéb időtöltés közepette.
Nyilvánvaló, hogy rá célzok. Törekszem is rá, hogy a hangsúlyomból kiérezze.

Olyan jól esik a meleg és a kényelmes ágy, hogy az elfogyasztott alkohol hatására komolyan küzdenem kell az álmossággal. De, hát nem lehetek olyan udvariatlan, hogy alszom beszélgetés közben, ezért kicsit feltámasztom a fejem a karommal.
- Magánnyomozó irodám van. – közlöm mosolyogva. – És a végrehajtást nem kötném azért olyan szorosan az alvilághoz. – fogalmazok kicsit árnyaltabban.
Érdeklődve hallgatom a fejtegetését a jelenlegi céljait illetően, és továbbra is mosolygok, ahogy az érdekes személyekre céloz.
- Ez tényleg érdekes elfoglaltság lehet! Főleg a kellemes társaságban történő csevej és italozás. Mondjuk nálam azért ez nem sűrűn fordul elő, ezért érdekes és remélem kellemes tapasztalat lesz részemről. – nézek a fiúra most már olyan közelről, hogy az orrunk majdnem összeér.

Mikor hallom, hogy magánnyomozó irodája van, elismerően bólintok. Kiváló fedőfoglalkozás bármilyen nyakfelhasító, akciófilmekbe illő fél-legális munkakörhöz.
- Szóval magánnyomozó! Izgalmasan hangzik.
Persze nyilvánvaló, hogy egyre gondolunk. Az is nyilvánvaló, hogy benne van a játékban. Akkor már ugyan, miért ne folytatnánk? Aztán megyünk, amerre megyünk.
- Mindenképpen érdekes, és reméljük, kellemes!
Ha már tud, hát érjen össze az orrunk! Hiszen azért van. Legalábbis ilyen alkalmakkor kiválóan tudja teljesíteni ezen feladatát. Kissé tán provokatívan kaján mosolyom, ragadozó tekintetem lesi, mikor csapna le a macska. Hogy a macskával egyszerre aztán én is lecsaphassak a közös zsákmányra...

Mosolyogva nézek a fiú szemébe, ami ilyen közelről egy kicsit kancsalra sikeredik, de egy centit sem közeledem tovább. Kíváncsi vagyok, hogy fog-e kezdeményezni. Persze nem vagyok ellene egy jó kis hancúrozásnak, de most nem én akarok lenni a kezdeményező fél. Látom a szemén, hogy ő is benne van a játékban, de kivár. Akkor lássuk ki meddig bírja!
Az izgalom fokozása miatt szememet átalakítom és számat megnyalva cinkosan rákacsintva kérdezem meg.
- Szereted a nagymacskákat Chris? Szoktál velük játszani? Az biztos, hogy érdekes egy dolog.