Rozsomák szobája

A nevek felsorolásánál nekem is feltúűnt, hogy valami nem stimmel és többször is végig futtattam rajta a szemem, de a egy ember hiányzott. Azonnal az jutott eszembe, ami Ratnának is beugrott, hogy talán az a bizonyos hadnagy hiányzik a felsorolásból, akit azóta sem tudott Adam hazahozatni. De hát azt sem tudni, hogy mi történt vele: meghalt, eltűnt?
Annak természetesen nagyon örülök, hogy végre Rozsomák is beleegyezett, hogy segít, de a mondat második fele „az aztán meglátjuk” már nem tetszett annyira, mert nagyon büntetés szaga volt.
- Oké, én is először Virgil után erednék Washingtonban a megtudottak alapján, és mivel nem tartanám túl jó ötletnek, még valakit belevonni ebbe a dologba, javasolnám, hogy maradjunk együtt. – nézek kérdőn mind kettőjükre. – Staten Island meg ráér utána is. Jó lenne valamit megtudni a bajtársaitól elsősorban, mert az akivel levelezett nem sok segítőkészséget árult el akkor és gondolom most sem ugorna a nyakunkba, ha elmondjuk miért keressük meg. Akkor mehetünk Washingtonba? – és örömmel nyugtáztam, mikor mindketten bólintottak.

//Ünnepi ideiglenes időtorzító Mikulás képesség: on//

Alapos utána érdeklődés után sikerült biztosra venni, hogy Logan még iszik egy kocsmában, vagy valahol, lényeg, hogy nincs itthon.
~Szent este.. .ejnye...
Miután megcsóváltam fejem betoltam egy apró irídium tömböt egy kiskocsin. Kiraktam a szoba közepére majd egy érintéssel szépen alakot adtam neki méghozzá üvegből. Az üveg vár a talpától derekáig tömör üveg volt utána üres. Belül volt még egy szintén üveg csontváz, karmokkal együtt. A karmokat ki lehetett húzni és szintén üregesek voltak. Pohárnak lettek elgondolva. Az üvegszobor elkezdett megtöltődni Whiskyvel. A csap... nos az ott volt ahol a folyadék eltávozik egy ember testéből. A poén kedvéért még kapott egy szalagot(Amit Miss Amerika meg kollégái hordanak.) Szép csicsás betűkkel végig volt írva a márkajelzés: GSS
Miután a 200 kilós tömb utolsó darabkái is a whisky alkotóelemévé váltak elégedetten a földbe karcoltam a nemes feliratot: Boldog karácsonyt!
Mielőtt még visszatérne a kocsmatúrából vagy vásárlásból leléceltem!

//Ünnepi ideiglenes időtorzító Mikulás képesség: off//

Rozsomák a szobájába érve először is törött ablakot láthat, a földön pedig az üvegszilánkok között egy kerek, piros színű fém dobozt szalaggal és masnival. Ha kinyitja, egy disznószívet talál benne késsel átszúrva. A szalagra pedig egy fehér kártyát tűztek, amin egy vörös rúzsnyom díszeleg, mutatva a helyet, hol lehelt rá csókot Aya. A szöveget fölé írta:

Még találkozunk...

//Boldog Valentin napot! //

Nagyon ideges voltam. Azok után, amin keresztülmentünk Logannel együtt, nem kellett volna, de mégis. Mintha életem első randijára készültem volna. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy nagyon régen voltam utoljára randin, úgyhogy talán az is közrejátszik, de egyébként is. És Logan biztos olyan higgadt és nyugodt, csak magára kap valamit, aztán már mehetünk is, neki nincs gombócban a gyomra, nem remeg a keze, nem kell öt percenként mély levegőt vennie. De hát mitől félek, mitől izgulok ennyire?
Milyen jó volt tegnap. Amikor megérkeztünk fáradtan, kimerülten, de Logan azért még megmutatta nekem a könyvtárat, ami mostantól a munkaállomásom lesz. Emlékszem, milyen izgatott voltam akkor is, de az másmilyen volt. Csak annyit kellett mondania, hogy ,,rengeteg könyv" és máris boldog lelkendezéssel vártam, hogy kinyissa végre az ajtót. És ami ott a szemem elé tárult... az valami gyönyörű volt. Az a sok könyv abban a kellemes, hangulatos környezetben. Hát alig lehetett onnan elráncigálni. De végül is igaza volt. Nem ártott aludnunk végre egyet, itt még úgyis eltölthetek épp elég időt (elvégre nem csak itt fogok dolgozni, de még halhatatlan is vagyok).
Ma reggel pedig, miután megtalált a könyvtárban egyszer csak előállt vele, hogy itt az ideje, hogy betartsam az ígéretemet, úgyhogy este elvisz egy randevúra. Azóta a szívem olyan hevesen dobogott, hogy már komolyan fájdalmas volt, ahogy a mellkasomat verte. Neki órái voltak, nekem meg be kellett rendezkednem, úgyhogy egész nap nem nagyon láttuk egymást, rajtam viszont a pánikszerű hangulat délutánra már eléggé elhatalmasodott annyira, hogy segítséget keressek.
Nem ismertem a Xavierben senkit, csak Greget, Sebastient és Sarah-t. Az első kettő férfiak lévén szóba sem jöhetett, de Sarah-t elégé megkedveltem ahhoz, hogy be merjek kopogni a szobája ajtaján, és megkérni, hogy segítsen. Szerencsére a kedves lány nem mondott nemet, így hamarosan ott álltunk a Rozsomákkal közös szobánkban (amíg be nem rendezkedek a sajátomba), az ágyon már egy halom felpróbált ruha hevert, a hajam épp a századik lehetséges frizurában feszült, smink már megvolt, én alig álltam a lábamon az izgatottságtól, ráadásul Sarah egyre csak dögösebb, merészebb ruháért kontrázott, még néhány sajátot is felajánlott, de én e téren nem nagyon voltam bevállalós, úgyhogy a maximum, amire rábólintottam az volt, hogy magassarkúban megyek, és kifesthette a körmömet. De a ruha végül meglett.
Úgy beszéltük meg, hogy hétkor találkozunk lent a kapuban. Én hatkor magam mögött hagytam a rendbe rakott szobát, hogy Logannek is legyen ideje elkészülni, és addig Sarah-ék szobájában húztam meg magam. Végül öt perccel hét előtt elindultam nagy nehézkesen a számomra szokatlan cipőben, így pont hétre megérkeztem a bejárathoz, ahol már Logan várt.
-Szia - köszöntem megszeppenten a kapuban állva, majd megindultam felé.
Mivel én tényleg nem szoktam magassarkú cipőket hordani, ez meg még ráadásul tűsarkú is volt, nem kellett sok, hogy egy rosszul kiegyensúlyozott lépésnél megremegjen a lábfejem, és előrezuhanjak. Kis szerencsével Logan elkapott, különben annyi volt a szép fehér ruhámnak.
-Bocsánat - cincogtam felegyenesedve. - Fogalmam sincs, hogy kell ezekben járni. Öh... nem mondtad, hogy hova viszel, úgyhogy... remélem, ez megfelel.

Idegesen járkál a tornaterem padlóján körbe-körbe, s bár sosem vallaná be senkinek, de szíve a torkában dobog, és úgy általában valami hihetetlenül, kimondottan, elképesztően izgul a ma este miatt, pedig mindent eltervezett, és lássuk be, ha nagyon szigorúan nézzük, ez igazén nem az első randi, úgyhogy mégis mi fordulhatna rosszra?
~Biztos csak arról van szó, hogy nem randiztam 30 éve, előtte meg...hát előtte sem vittem túlzásba. Ráadásul Lily-vel kicsit komolyabb a helyzet...mondjuk, az valamennyire megnyugtat, hogy ő is annyira izgul, mint én. Szegény, még ha nem is hallanám a szívverését amikor előttem áll, akkor is nyilvánvaló lett volna mennyire berezelt, pedig biztosan tudja, hogy nem harapok...illetve...
-Mr.Logan, lejöhetünk végre? nem érzem már a karom?
-Még mit nem! - Mordul rá a húzódzkodó osztályra. - elkéstetek az óráról, úgyhogy nincs megállás ezerig! Gyerünk, ha ez segít, képzeljétek azt, hogy ha leestek, egy karmos idegbeteg mutáns vár rátok a verem mélyén!
Innentől kezdve nincs több nyafogás, legalábbis olyan nem, amit Rozsomák is hallhatna. Az óra további részében meglepően jól viselkedik mindenki, igaz erejük sem lenne rosszalkodni, s annak végeztével James is mosolyogva hagyja el a termet.
~Na lássuk, miből élünk...mi a...~
Beleszagol a levegőbe, és azonnal megérzi kedvese illatát terjengeni benne, ami újfent mosolyt csal az arcára. A szétszórt nyomokból - melyek igazán csak számára láthatóak - könnyedén kikövetkezteti, mennyire sokáig tartott a készülődés, s emiatt szinte bűntudata van azért, amiért ő csupán lezuhanyzik párszor, borotvahabot ken az arcára, majd meggondolja magát, és lezuhanyzik még egyszer, végül pedig csak belebújik legjobb állapotban lévő farmerébe, bőrdzsekit húz pólójára, és úgy indul meg a bejárat felé.
Mialatt hátát a kapunak támasztva várakozik, arra gondol, hogy ilyenkor szivarozni szokott, de valamiért újfent nincs kedve hozzá,úgyhogy csak vár türelmesen, s legnagyobb meglepetésére nem is valami sokáig, hisz Lily meglepő módon pontosan érkezik, nem úgy, mint a nők szoktak egy randin...állítólag.
-Szia - köszön vissza, s tesz pár lépést szíve hölgye felé, miközben alaposan végigméri őt. Már épp válaszolna, mikor Lily megbotlik, ő pedig csak villámreflexeinek köszönheti, hogy időben tud mozdulni, és elkapni őt, mielőtt orra esne szegény. Miután segít neki felegyenesedni, egyik lapát kezével kisimít egy kósza tincset kedvese arcából, ami előre szökött, s boldogan néz két szép szemébe.
-Semmi baj. Nagyon szép a ruhád...bár rajtad van, szóval nem is kételkedtem benne, hogy így lesz. - Egy pillanatra a cipőkre sandít, aztán folytatja: - Ne aggódj, nagyrészt ülni fogunk, amikor pedig nem...
Keze lejjebb siklik Lily derekára, ahol is szorosan átöleli őt, hogy így akadályozzon meg minden további botlást.
-Úgysem terveztelek elengedni.
A garázshoz kíséri őt, ahol egy nyitott tetejű sportkocsi vár rájuk, amiben jóval kényelmesebb lesz utazni, mint a Harley-n, ha már így kiöltöztek.
-Arra gondoltam, megnézhetnénk együtt egy klasszikus filmet a moziban. Queens-ben van egy vetítés...ismered a Nosferatu-t? Állítólag nagyon jó...
Ebben a pillanatban gázt ad, mintha így akarná elvenni az esélyt Lily-től a menekülésre. Szerencsére a járgány automata váltós, így jobb keze nélkül is tud vezetni, ami így a nő kezét keresi fel.

//Folytatás: Cinema De Lux//

Miután leparkolja a kocsit, kisegíti kedvesét a járműből, majd mivel már elvileg minden alattomos kis lurkó az ágyában alszik, kéz a kézben vezeti Lily-t a szobája ajtajához, hisz megígérte neki, hogy hazáig kíséri majd. Az ajtó előtt megáll a nővel szemben, majd miközben kinyitja az ajtót, mélyen a nő szemeibe néz, és ad neki egy szép hosszú, de ugyanakkor felettébb gyengéd búcsúcsókot, ezzel mintegy lezárva a ma esti randit.
-Tapasztalatlan 160 éves? Micsoda szerencse, hogy azóta benőtt a fejem lágya. - jegyzi meg mosolyogva, aztán félreáll a nő útjából, hogy beléphessen a szobába. - Picit azért fura ez így...még sosem randiztam olyannal, akivel gyakorlatilag együtt élek.
A nőt követve ő is belép otthonába, majd miután gondosan ellenőrzi, hogy diákjai nem hagytak nekik semmiféle gonosz meglepetést, leheveredik az ágyra, s lerúgja lábáról két cipőjét.
-Legközelebb megengedem, hogy te vezess, rendben? Ugye lesz legközelebb?

-Rózsák? Nekem? - hebegtem elkerekedett szemekkel, miközben átvettem a hatalmas, gyönyörű, illatozó csokrot. - Ez... csodaszép. Köszönöm szépen - terült szét egy széles mosoly az arcomon, és ismét nyomtam egy puszit Logan arcára. Aztán mélyet szippantottam a virágok édes illatából. - Te vagy az első férfi, aki virágot ad nekem - jegyeztem meg csendesen, meghatottan.
A Xavierhez érve már teljesen besötétedett. A belvárostól eltérően itt abszolút jól kivehető minden egyes csillagkép, olyan tiszta volt a levegő, és így az égbolt is. Egy kezemmel a csirágokat ölelve magamhoz, másikkal Logan karjába karoltam. Az egész kastély csendes volt, békés, sehol nem égett már villany, bár megesküdtem volna, hogy mielőtt bekanyarodtunk volna a garázsba, mintha egy-két szobából fényt láttam volna kiszűrődni, de hát én is voltam gyerek, nem fogom beköpni őket a tanár úrnak. Hátha nem vette észre... elvégre csupán emberfeletti érzékeléssel bírt... Na, mindegy.
Vele ellentétben én már a folyosón levettem a cipőmet, egyrészt, hogy ne csapjak hangzavart a kopogással, másrészt mert tényleg lehetetlen volt sokáig gyalogolni benne, a kéz a kézben sétálás nem csupán romantikus volt, de szükségszerű is, hogy tudjak valamibe kapaszkodni. Út közben még megálltunk a konyhánál, hogy kerítsek kölcsönbe egy vázát, amíg az enyémeket kicsomagoltam. A csodálatos rózsacsokor így hamarosan elfoglalhatta ideiglenes helyét Logan asztalán.
-Nem... azért nem élünk együtt - ráztam a fejem finom mosollyal, miközben a virágszálakat rendezgettem. - Csak... ugyanott lakunk.. és együtt alszunk... meg eszünk... meg sok időt töltünk együtt... és egyszer majd... öh... tudod... De nem élünk együtt.
Miután kigyönyörködtem magam a csokorban, leereszkedtem mellé az ágyra, és simogatni kezdtem a homlokát.
-Hát persze, hogy lesz - mormoltam. - Én legalábbis nagyon szeretném, hiszen tudod... szeretlek... meg ilyesmik...
Ahhoz már hozzászoktam, hogy egy ágyban alszunk, gyakran összebújva, hogy időnként csókolózunk, szóval, hogy egy pár vagyunk, de mégis most valahogy egészen máshogy vette ki magát, hogy ott fekszik előttem az ágyon, és olyan jóképű, és nagy, és erős, és annyira szeretem! Legszívesebben odaheveredtem volna melle, egy hosszú csókkal öleltem volna magamhoz, hogy többé el se kelljen engednem.
-Ó, istenem - ráztam meg a fejemet, és azonnal átültem inkább a székre, de aztán onnan is felpattantam, az ajtó felé hátrálva. - Lehet, hogy... lehet, hogy inkább mégis a saját szobámban alszom. Ez lesz a legjobb. Igaz?
~Logan sosem hagyna el. Ő nem olyan, mint a többi volt. Ő nem!~
-Köszönöm a fantasztikus estét - cincogtam egyre távolodva tőle, úgy hogy közben mégsem tudtam levenni róla a szemem. - És a virágokat... Ja, igen...
A vázáért nyúltam, de mivel észrevettem, hogy enyhén reszketek, inkább hagytam, ahol volt.
-Majd holnap értejövök.

-Ezt viszont én nem hiszem el - jelenti ki komolyan. - Nem létezik, hogy én...pont én vagyok az első szinte rendes pasi, akivel összehozott a sors.
~Bááár...pont Szellem? Igazam van, nekem is lehet egyszer mázlim!~
Miközben az ágyon hever, és figyeli kedvesét, aki a virágokat rendezi az egyik szekrényen, komolyan elgondolkodik rajta, hogy vajon jó ötlet volt-e ide feküdni, és vajon nem veszi-e majd sértésnek a nő, hogy még csak a fűtést sem csavarta feljebb, azt ugyanis állítólag szokás ilyenkor, valamiért...De főleg az aggasztja, hogy szegény még félreérti, hogy pontosan miért is hevert le ide, s percekkel később kiderült, hogy ez annyira nem is volt alaptalan, mikor pár édes csók után Lily felpattan, és az ajtó felé kezd hátrálni, mintha legalább 50 kígyót fedezett volna fel a párna alatt.
-Hát, te tudod - feleli, de mozdulatai nem arról árulkodnak, hogy neki nagyon mindegy lenne, mi fog most történni, ugyanis felül az ágyon, aztán szép lassan megindul a nő után, és kis szerencsével el tudja érni őt, mielőtt kiszökne az ajtón. - De elég késő van már, és meg sincs neked ott ágyazva...
Két karjával közrefogja őt, ha pedig nem bújik ki alattuk, magához is öleli a reszkető szépséget, és a fülébe súgja.
-Megígérem, hogy jó leszek, rendben? - Ezt követően ad egy csókot a nő arcára, majd tovább duruzsolja a fülébe mély, dörmögő hangján. - Nincs mitől félned. És egyébként is, olyan furcsa lenne nélküled aludni.
Hátrébb húzódik tőle, s ha kell felemeli a nő fejét is, hogy egyenesen a szemeibe nézhessen, most viszont ellenáll a kísértésnek, hogy finom csókot leheljen az ajkaira, mert tudja, hogy akkor egész biztosan letépné a ruháit, és bevágná őt az ágyba, az pedig nem volna szép tőle, elvégre ma nincs szex...
~Ez nehezebb, mint gondoltam volna...~
-Szóval...miattam igazán nem kell most átvágnod az egész épületen. Eszembe sem jutott semmi huncutság, de tényleg...
Valószínű Lily az egyetlen a földön, aki ezt elhinné, de könnyen lehet, hogy most, hogy érzi a férfi tűzforró leheletét az arcán, és nyakán, talán még ő sem bízik meg teljesen a szavaiban. James minden esetre nem engedi el őt, igaz nem is szorítja kimondottan, csak határozottan öleli, hogy érezze, semmi kedve elereszteni.
-Viszont, ha nem itt alszol, akkor még nem kísértelek haza, nem igaz?

-Hát akár hiszed, akár nem, te vagy az első - mosolyogtam rá, mert igazából nem volt mi miatt szomorkodnom most, hogy Logannel voltam, és még virágot is kaptam. - És mit értesz azalatt, hogy pont te? Mi ez a kishitűség? Kimondottan szerencsésnek érzem magam.
Logan szobájában persze minden felborult, ahogy már a saját vágyaimmal kellett küszködnöm, amiben Logan egyáltalán nem segített be. Az egy dolog, hogy nem tudott nem vonzó lenni, de még utánam is jött, és úgy ölelgetett, mint aki nem is akar elengedni. Valójában nekem ez nagyon is megfelelt volna, hiszen én meg legszívesebben így maradtam volna az idők végezetéig a karjaiban, de erősnek kellett lennem, hiszen az első randi után egyébként sem szokásom máris... de Logan szerint már régebb óta randizunk, csak én nem tudtam róla, vagyis már vagy egy hónapja. Az pedig már elég idő. Viszont ne feledkezzünk meg a másik és legnyomósabb okról.
-Te vagy az, akinek ezt a legjobban meg kéne értenie - ráztam a fejemet kérlelőn nézve a fölém magasodó férfira. - Hiszen te is egészen a ,,Logan-átok" bűvkörében éltél, még akkor is, ha ilyesmi nem létezi, de elhiszem, hogy azok a lányok tényleg rátaláltak valaki másra utána. Az én esetem is hasonló, csak éppen akikkel én voltam, ők nem is terveztek mást az elejétől fogva, csak én nem vettem észre. Tudom, hogy te nem vagy ilyen, de akkor is... Nem tudok másra gondolni, hogy ha megtesszük... te egy-két nap múlva már nem leszel sehol. És ez megijeszt. Nem akarlak elveszteni.
Nem akartam megbántani, azt sem, hogy félreértse a helyzetet, hiszen az örökkévalóságig én sem akartam ezt húzni, hiszen legszívesebben már most bedőltem volna vele az ágyba, de a félelmem erősebbnek bizonyult.
-Szóval azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most mégis visszamegyek a saját szobámba. Tudom, hogy neked nem jutott eszedbe semmi huncutság... - Itt lábujjhegyre álltam, és a fejét is lejjebb húztam, hogy a fülébe tudjak suttogni. -... de nekem igen.
Kibújtam az leléséből, felkaptam a cipőimet (de persze nem húztam fel őket), és kinyitottam az ajtót.
-Nem muszáj elkísérned, biztos nagyon fáradt vagy - suttogtam kifelé menet. - Szerintem megtalálom a szobámat. De ha én nem is... Inimma!
A kanári azonnal megjelent szokott vidám csipogásával, de én a számra tapasztott ujjal azonnal lepisszegtem, mire halk csiviteléssel fejezte be. Párszor körberepülte Logan fejét, persze hozzá is dörgölte kicsiny fejét az övéhez, aztán letelepedett a vállán.
-Inimma, gyere - súgtam oda neki sürgetően. - Gyere, ma már nem itt alszunk.
A kismadár azonban meg sem moccant, csak dacosan csipogott egyet, és közelebb ugrándozott Logan fejéhez.
-De igen, akkor is megyünk. Gyere már!
Inimma azért sem jött. Bosszús sóhajjal léptem oda, és utána kaptam, hogy ha kell, a kezemben vigyem magammal, mert én lehet, hogy tényleg eltévednék a folyosókon, de Inimma már nagyon otthonosan kiismerte magát a kastélyban. Ő azonban nagyon nem akarta itt hagyni Logan szobáját, vagy inkább Logant, így szemtelenül arrébb repült, ahogy érte nyúltam, így csupán az üres levegőt markolhattam. Ő maga a férfi másik vállára röppent, de amint másik kezemet felé lendítettem, megint felröppent. Az eredmény az lett, hogy nekem mindkét kezem Logan vállán pihent, Inimma meg békésen leszállt az egyik éjjeliszekrényre, és fejét a szárnya alá dugva békésen elaludt.
-Pimasz dög - morogtam, de azért mosolyognom kellett.
A férfihoz fordulva vettem csak észre, hogy még mindig őt ölelem, noha a mozdulat eredetileg egészen másért indult. Nekem pedig elég volt a szemébe néznem, máris kellőképpen elgyengültem ahhoz, hogy már ne tudjak hátrálni tőle. Sőt! Finoman a karjaiba siklottam, majd az ajkához ágaskodva édes csókot nyomtam rá, aminek valahogy nem akart vége szakadni. Nem akartam elengedni, nem akartam elmenni, és már egyre kevésbé tudtam rávenni magam, hogy ennek ellenére mégis sarkon forduljak, és a még mindig nyitott ajtón át távozzak a saját lakrészem felé.

Valahol persze megérti, hogy miért fél szegény Lily, hisz teljesen jogos, hogy valaki miatta reszket, akár több értelemben is egyszerre, másfelől viszont ő az első ember, aki akár meg is bízhatna benne ebben a helyzetben. Nem feltétlenül lenne jó ötlet, de akár meg is próbálhatná...
-Megértem... - Adja meg magát végül, és már éppen szomorúan sóhajtana, mikor meghallja, hogy kedvesének azért eszébe jutott egy két pajzán dolog. Mikor arca eltávolodik az övétől, egy furcsán pajzán, minden akaraterejét latba vetni próbáló, grimaszoló James-t lát maga előtt. - Tényleg, abszolút....
Ha nehezen is, de hátrébb lép Lily-től, ugyanis egyre kevésbé biztos benne, hogy jó ötlet ezek után kartávolságon belül maradni, ha szegény lány tényleg ennyire nem szeretné, hogy gyengéden a feje fölé kapja, és behajítsa a szoba másik végében lévő ágyba, aztán ráugorjon és...
-Szia Inimma - köszön a kismadárnak, s el is mosolyodik, mikor az hozzá dörgöli apró fejét. - Te is hiányoztál. Bocsi, hoztunk volna neked is kaját, de valami rémes volt, anyád tűzet fújt tőle majdnem...
Mire befejezi ezt a szösszenetet, meglepődve látja, hogy Lily ismét a karjaiba hullt. Csodálkozva néz rá egy pillanatra, aztán viszont teljesen elveszti a fejét, főleg mikor viszonozza azt az édes csókot, egyre hevesebben, és hevesebben, két karjával pedig felemeli őt, s míg az egyikkel a derekánál fogva a levegőben tartja a őt, a másikkal bezárja végre az ajtót, aztán pedig az ágyhoz cipeli a csapdába esett nőt.
-Na jó... - Lihegi Lily nyakába, majd csókot is hint oda - mit szólnál, ha kiegyeznénk?
Közben leteszi őt úgy, hogy pont az ágy előtt álljon meg, s két tenyerével finoman lecsúsztatja róla a ruhát.
-Nincs szex, mert az naaagyon rossz - folytatja a magyarázatot, s vállon csókolja a nőt, majd szép lassan halad lefelé a testén, s ajkaival megérint minden csupasszá váló bőrfelületet. - De attól még alhatunk együtt, nem igaz?
Ha eddig eljut akadálytalanul, és sikerül letolni teljesen a ruhát Lily-ről, akkor miután jó sok puszit adott a mellkasára, a hasára, de még a lábaira is, egy határozott mozdulattal hátralöki őt, hogy immár meztelen teste az ágyra huppanjon. Mint a villám ledobja saját ruháit, aztán magukra teríti a takarót és szorosan megöleli hátulról kedvesét, mielőtt fejét a párnára hajtaná.
-Szép álmokat... - Búcsúzik rekedtes hangon, s biztos benne, hogy pár óráig még tuti nem fog eladni ezek után.
~Hát, nem lesz könnyű, az biztos...~
Ha Lily nem csap a kezére, akkor az felfelé kezd vándorolni a testén, míg meg nem tud állapodni az egyik mellén, hogy azzal játsszon még egy kicsit, elalvás előtt...

Logan megértette. Tényleg és abszolút. De hát mi mást is vártam volna tőle, mint hogy elfogadja a döntésemet, tiszteletben tartja a kérésemet és még meg is ért. Istenem, hogy nekem mégis nemet kell mondanom neki! De ez volt a helyes döntés és kész! Ebben sem Logan eszméletlen vonzereje, sem Inimma makacssága nem tudott megingatni. Na jó... megingatni tudtak, de nem adtam meg magam. Egy kicsit sem! Egy kicsit sem... egy kicsit...
Egyre hevesebbé vált a csókunk, végül pedig a lábam eltávolodott a padlótól, ahogy Logan erős karja a magasba emelt, a másikkal pedig becsukta a az ajtót. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy vigyen, ahova akar, én már teljesen elgyengültem, képtelen voltam tovább ellenkezni, hiszen már parázslott az egész testem! Mit parázslott! Izzott, lángolt, hatalmas tűznyelvek nyaldosták, mint újjászületéseim alkalmával, csak éppen most éreztem a lángok borzalmas, égető hőjét, amitől forrt a vérem, a szívem hevesen kalapált, a szám pedig egy pillanatra sem tudott elválni Logan ajkaitól. Nyelvemmel az övét kerestem, bejártam szája minden elérhetőszegletét, élveztem a finom ízét, kellemes illatát, izgató érintését, leheletének csiklandozását, és éreztem, ahogy ujjai lassan lefelé vándorolnak a testemen.
Ijedten kaptam oda, de aztán a határozott szorítás enyhült, és elengedtem a kezét.
-Azt... rendben...
Ruhámtól megfosztva egy szál fehérneműben álltam előtte, ő pedig megcsókolt engem... mindenhol! Lihegve, halkan nyögve újra s újra élveztem, hogy bizsergeti végig a testemet forró csókjaival, miközben a hajába túrtam, szememet pedig lehunyva engedtem a gyönyörnek. Aztán ijedten sikkantottam fel, ahogy hirtelen kiszaladt a talaj a lábam alól, én pedig az ágyra zuhantam, de már esés közben mosoly terült szét az arcomon, úgy vártam, hogy Logan egy szál gatyában utánam vesse magát. Tárt karokkal vártam, és azonnal hozzábújtam, jó szorosan ölelve, ezernyi, milliónyi csókkal elhalmozva. De nem hagytam neki sem azt, hogy takarót borítson ránk, sem azt hogy háttal magának fordítson. Ehelyett mellé hemperedtem, hogy ő legyen a hátán, és miután a szájára (egyenlőre) elegendő csókot kapott, elkezdtem lefelé haladni. Lángoló ajkammal rengeteg puszit nyomtam a bőrére, időnként a nyelvemmel is besegítve egyre lejjebb haladva. A nyakát, vállát, mellkasát, hasát, csípőjét, combját, térdét, aztán haladtam vissza felfelé, ujjaimmal követve az utat, hogy ne csak csókoljam, cirógassam is a testét.
Végül ismét a szájánál kötöttem ki, és amíg azzal voltam elfoglalva, kezeimmel a hátam mögé nyúltam, és kikapcsoltam a melltartóm csattját. A következő pillanatban már repült is a fehérnemű egyenesen a rózsacsokor kellős közepébe, így a mellem és a mellkasa között már nem volt semmi akadály, csupaszon simulhattak egymásnak, amit én kiegészítettem még egy kis enyhe mozgással is, hogy a a melleim még simogassák is egy kicsit.
-Nincs szex, mert az tényleg naaagyon rossz - suttogtam finom mosollyal a fülébe, miután már eleget nyalogattam a fülcimpáját, és óvatosan kicsúsztattam a fogaim közül. - Főleg, hogyha így letámadják az embert a semmiből, igaz? Swooping is baaad!...

+18

~Nocsak, Lily picit mintha bevadult volna, csak tudnám mitől?~
Ártatlan mosoly húzódik végig borostás arcán, de egy pillanattal később már ő sem képes uralkodni magán még ennyire sem, mikor kedvese tűzforró teste hozzásimul, fedetlen keblei pedig szőrös mellkasát cirógatják. A minden elsöprő szenvedélyes csók közben szorosan magához öleli kedvesét, majd egy hirtelen mozdulattal ledobja magáról, s fölé kerekedik, anélkül, hogy közben ajkaival akár csak egy pillanatra elválna tőle, vagy karjai eleresztenék őt. Egy kézzel összefogja a nő mindkét csuklóját a feje fölött, aztán arcát a mellei közé fúrja, s ott csókolgatja tovább Lily pucér testét, majd tovább halad balra...
-Biztosan igazad van - Súgja nevetve, mielőtt a szájába venné az egyik ágaskodó mellbimbót, s amíg azt a nyelvével veszi kezelésbe, ikertestvérét az ujjai készítik fel arra, ami ez után jön. Mikor érzi, hogy ennél nem verhetne hevesebben a csapdába ejtett szépség szíve, és a lihegése is olyan szapora, hogy azt már képtelenség lenne fokozni, ő tesz róla, hogy mégis lehessen, s az a keze, ami eddig a mellével játszott, most megindul lefelé, végigsimítva a nő hasfalán, gyengéden cirógatva a lábait, míg végül némi körözés után megállapodik a nő ölében, ahol határozattan, és célirányosan a bugyi alá hatolnak ujjai, amit még visel a nő, hogy aztán annak rejtekében vesse alá őt édes kitartó kínzásnak, amíg el nem jut a csúcsig. Természetesen ez után sem engedi ki a fogságból szegény Lily-t, csak nyom egy hosszú csókot ajkaira, ez után pedig lefekszik mellé az ágyba.
-Jó éjszakát kedvesem. Ha esetleg nem mondtam volna eddig...én is nagyon szeretlek.
Egy utolsó jó éjt puszit, aztán ellentmondást nem tűrve magához öleli kedvesét, hogy az elaludhasson a karjaiban, s pár órávla később ő maga is követhesse őt az álomvilágba.

+18

Logan csókjai édesek voltak és tűzforrók akárcsak a testünk, amelyek egymáshoz simulva izzottak és remegtek egymásért. De nem volt szex, ebben már megegyeztünk, viszont ez a rosszcsont olyan dolgokat kezdett el művelni, amitől nem csupán a zihálásom vált egyre szaporábbá, hanem a szívverésem is, na meg persze a testem is már egészen más miatt reszketett. Tudtam, hogy mindkettővel tisztában van, hiszen ehhez nem kellett különleges képesség, az ő kifinomult hallásával azonban ez csak még nyilvánvalóbb lehetett.
Halk, hosszú sóhajok szakadtak ki belőlem, ahogy Logan a melleimmel játszott. Nem hiszem, hogy nagyon ellenkeztem volna, akkor sem, ha nem fogta volna le mindkét kezemet a fejem fölött, hiszen nem csupán régen volt részem hasonló élvezetben, de ilyesmiben még nem is volt részem soha. Mármint persze, volt már olyan, hogy régebben, hogy a páromat lekötötte a mellem, de így még senki sem csinálta. Ennyire vadítóan, ennyire vibrálóan, ennyire finoman, ennyire izgatóan. Fogságba esett ujjaim a kezét szorították, én pedig hamarosan már a szám szélét harapdáltam, és azon gondolkodtam, vajon mennyi esély van arra, hogy bírni fogok magammal. Elvégre én voltam az, aki időt kért, és most mégis ennyire nehéz volt megállnom, hogy ne vessem rá magam, hogy szoros ölelésbe fonva el ne engedjem, amíg be nem terít mindkettőnket ugyanaz a forró szerelmi láva.
Aztán még tovább ment. Ez pedig szó szerint övön alul volt. Túl sok, túl galád, túl ellenállhatatlan, és én egy ideig nem is tudtam védekezni, és nem csak azért, mert lefogott, hanem mert a gyönyör teljesen elgyengített, én pedig nem tudtam másra vágyni, mint még többre, hogy ne hagyja abba, hogy csináljuk ezt egész éjjel. Eddigre a testem már lángolt, már minden porcikám érte remegett, és követelőzött, hogy ne várjunk tovább, legyünk egymáséi, hiszen mindketten ezt akarjuk.
-Nem! - kiáltottam fel kipattant szemekkel. Még mit nem, a végén még engem elintéz, aztán győzedelmes seregként azt tesz, amit akar!
Csípőből rántottam hátra magam, hogy eltávolodjak ficánkoló ujjaitól, majd olyan szorosan fontam össze és szorítottam egymáshoz a combjaimat, hogy biztos ne érhessen ott hozzám még egyszer. Aztán jöhettek a kezeim. Addig rángattam, huzigáltam, feszítettem, amíg csak elengedett, reméltem legalábbis, hogy inkább elengedi, mint hogy eltörje. Ha végre szabad voltam, most én kaptam el a csuklóit, és ugyanúgy összefogtam a feje fölött, ahogy ő tette velem az imént, igaz, nekem ehhez feljebb kellett húzódnom (combok még mindig szorosan összezárva), hogy elérjem. Sajnos azonban egy kézzel képtelen voltam mindkettőt tartani, nem fértek el a kezemben.
-Megtennéd, hogy... itt tartod őket? - kérdeztem kicsit szomorúan, amiért nekem nem sikerült az, ami neki olyan könnyedén.
Aztán az ajkaira hajoltam, hogy viszonozzam a csókját, közben pedig elkezdtem egyre lejjebb és lejjebb cirógatni, gyengéden markolászni szabad kezemmel, amíg el nem értem arra a bizonyos helyre, ahol mégis megálltam. Kicsit azért megszeppentem ennél a résznél, főleg a jókora dudor mocorgásától, ezért először inkább én is csak köröztem körülötte, ahogy ő tette az előbb. Időnként megálltam, hogy most akkor rátérek a lényegre, most igazán rászánom magam, de nem ment. Helyette inkább egyre közelebb és közelebb jutottam a körkörös simogatással, de valójában egyszer sem értem hozzá. Természetesen mindeközben egy pillanatra sem hagytam abba a vele való vad csókolózást, kivéve, amikor a nyakát, fülét puszilgattam, nyalogattam, rágcsáltam.
Lábaimat a hozzám közelebb lévő lábára fontam, és erősen tartottam, miközben ujjaim időnként már behatoltak az alsónadrágjába, de még mindig nem értem hozzá a legfontosabb ponton. Még nyújtottam, húztam, halasztottam, de nem tudtam rászánni magam, a bennem dúló félelem és ódzkodás tőle, a sok keserű emlék miatt nem engedte.
Végül vettem egy mély levegőt, elengedtem a lábát, ráfeküdtem (a leghevesebb csókolózás közepette), majd miután elhelyezkedtem úgy, hogy a maradék fehérneműink rejtekében izzó, remegő testrészeink egymáshoz simuljanak, lassú, ütemes csípőmozgásba kezdtem. Kezeit már nem tartottam a feje fölött, hanem finoman magam mögé húztam, és a fenekemre tettem. Saját kezemmel az arcát cirógattam, aztán kis idő múlva, amikor úgy éreztem ezzel saját magamat legalább annyira kínzom, mint talán őt, lehemperedtem róla, átöleltem a nyakát, jó éjszakát puszit nyomtam az arcára, a vállára hajtottam a fejem, és kényelmesen, de még mindig pihegve behunytam a szemem.
-Jó éjt, édesem.

Szinte már biztosnak érzi a győzelmét galádul fogságba ejtett kedvese fölött, mikor az úgy kiált rá, hogy attól szabályosan megijed, aztán a kedves, általában szende lány olyan hévvel támadja le őt, hogy szinte rá sem ismer szerelmére, de ellenkezni amúgy sem lenne ideje, s igazán talán kedve sem. Abszolút, tényleg nem úgy tervezte, hogy ez az éjszaka így fog véget érni, de ha már itt vannak, és Lily úgy hergeli őt, hogy alsónadrágja másodpercek kérdése, és át fog szakadni, akkor már jöjjön aminek jönnie kell, és váljon végre a két tűzforró érzéki test eggyé, egy hosszú, szenvedélyes...
-Mi? - Kérdi döbbenten, ahogy a nő leugrik róla, s másodpercekig csak pislog a sötétben, hogy itt mégis mi a fészkes fene történt, de a jó éjt puszi végül visszazökkenti a játékba, igaz kissé hosszabbra sikerül az, mint ahogy a galád nőszemély tervezte, köszönhetően a tarkójára tévedt kezeknek, és a rá vetődő súlyos testnek. Jó negyed órával később válnak csak el ajkaik egymástól, ezt követően pedig James hanyatt fekszik a párnára, kedvesé pedig magához húzza, hogy párnának használhassa a vállát, csak mint rendesen.
-Szép álmokat neked is te... - Feleli, igaz tőle a "te" most kissé úgy hangzott, mint egy szitokszó, de oda se neki. Olyan gyengéden öleli csendben szuszogó kedvesét, amennyire csak tudja, pedig legszívesebben letépné róla a bugyiját, és addig swwopingolna - bármit is jelent az... - amíg az ágyból nem marad más, csak egy füstölgő romhalmaz, a paplanból meg pár szerteszét heverő rongy. Szerencsére akaratereje nem hagyja cserben - bár nem sokon múlik - s mikor már biztos benne, hogy Lily alszik, még egy apró puszit is nyoma homlokára, mielőtt ő maga is elszenderedne.
~Ezért még megfizet...nem is kicsit...~

//Köszi a játékot! Veled mindig imádok Randizni //

Hirtelen eseményváltoztató terveimtől, amiket be is tartottam, Logan eléggé döbbentnek tűnt. Biztos nem erre számított. Épp azért gurultam le róla olyan gyorsan, mert még csak egy picit húztam volna azt az édesen izgató tevékenységet, és már én is egészen másra számítottam volna még saját magamtól is. De nem, akkor sem! Vágyhattam rá akármennyire, ameddig a saját félelmeimmel nem néztem szembe, amíg nem tudtam tisztázni magamban, hogy Logannel nem az fog történni, mint a többi férfival, nem akartam, hogy bármi is történjen. Mármint hogyne akartam volna, csak éppen még nem ment volna.
Csalódottnak tűnt. Nem akartam, hogy emiatt elhidegüljön tőlem, viszont biztos voltam benne, hogy ez volt a helyes döntés. És ha szeret, tud várni, elvégre nekem is várnom kell. És nem tudom meddig, pedig valami hihetetlenül vágytam rá, hogy megtörténjen végre az... hát ami még egy darabig nem fog. De még annyira sem, mint ma este. Az ,,esti puszi" igaz, nagyon kellemes volt, és lelkesen viszonoztam, viszont egy kicsit megijesztett, hogy hátha nem tud magán uralkodni. De végül csak hátradőlt, átölelt, aztán hagyott aludni, még akkor is, ha az álom még jó ideig elkerült. Végül a vállán pihentetve a fejemet aludtam el, és még rémlik, mintha apró puszit is nyomott volna a homlokomra, de ebben már nem voltam biztos. Talán csak álmodtam.
Másnap átvittem a maradék holmimat Logan szobájából az enyémbe. Gondoltam, ha még várnunk kell, az lesz a legjobb, ha nem kínozzuk magunkat azzal, hogy megosztjuk egymással az ágyunkat. Meg aztán, ha már van saját szobám, akár használhatnám is végre. Onnantól kezdve nem volt több olyan nemű hancúrozás, mint azon az éjszakán. Persze csókokat azért váltottunk, néha kifejezetten heveseket, de ezen kívül az lehetett a legmerészebb szexuális közeledés, hogy megfogtuk egymás fenekét. Talán így könnyebb lesz...

//Én is köszönöm. A mozis randik verhetetlenek //

-Nem is volt olyan félelmetes, mint amilyennek elképzeltem - jelentettem ki, mikor visszaértünk Logan szobájába.
Egyik lábamat az ágyára támasztottam, úgy ültem a sarkamra, míg a másik talpam még mindig a padlón tapicskolt. Cipő már nem volt rajtam, azok az ajtó mellett vártak. Inimma Logan válláról kinyújtott mutatóujjamra röppent, én pedig mosolyogva néztem rá.
-Na, mi a véleményed Mr Windsorról?
A kismadár szélesre tárta szárnyait és komolyan, de röviden csipogott hozzá.
-Igen, szerintem is - bólintottam nem kevésbé komolyan, de aztán megint feljebb csúszott a szám két sarka. - De azért, amikor összement olyan picire...
Inimma erre lelkes csiviteléssel repülte körbe a fejemet, aztán még az arcomnak is dörgölőzött, mielőtt visszaszállt az ujjamra, mire nevetve vontam közelebb magamhoz, hogy puszit nyomjak a fejére.
-Ugye, milyen édes volt? De hát ő sajnos nem olyan babusgatható dolog, mégiscsak a főnököm és hatalmas katona, elég furcsán venné ki magát. De nem baj, itt vagy nekem te - cirógattam meg finoman a szárnyait.
Inimma először hálás csivitelése szomorúvá változott, ahogy lehorgasztotta a fejét. Utána azonban felvidulva röppent újra Logan vállára, és finoman megcsipkedte a fülét.
-Na, szépen vagyunk, én már nem is vagyok elég neked? - csóváltam a fejemet, de azért mosolyogtam közben, hiszen nem voltam tényleg féltékeny.
A kanári pimaszul csipogott vissza, Logan nyakának döntötte kicsiny fejét, aztán kiröppent az ablakon, hogy megmozgassa egy kicsit a szárnyait.
-Nos, kolléga - léptem oda Loganhez, és átölelve gyors csókot nyomtam az ajkaira -, a következő óra még csak most kezdődött el. Van háromnegyed óránk, amíg újra ki kell nyitnom a könyvtárat. Esetleg folytathatnánk itt a randevút?
~Olyan szép idő van, remélem volna kedve sétálni egyet.~

-Mondtam, hogy aranyos fickó - jegyzi meg dörmögve. - Kenyérre lehetne kenni, főleg amikor ilyen töpörödött...de ne mond el neki, hogy ezt mondtam róla. Ha rájönne, hogy bírom a buráját, még lemaradnék a szóvirágairól.
Aztán csak nézi kedvese, és a kanári közti elmés beszélgetést, átszellemülten mosolyogva, minta gyermeke első lépéseit figyelné éppen, vagy ilyesmit. ez is tipikusan olyan dolog, amit titokban tart a nagyvilág előtt, igaz úgysem hinné el senki, szóval nem kell aggódnia amiatt, hogy nagyon elterjed a pletyka...nehéz lehet őt így elképzelni az 50. kör futás közben.
-Nos, kolléganő - feleli, s közben magához öleli a hozzá lépő nőt, a csókot pedig gyengéden viszonozza. - Aha...ez jó ötlet - feleli, ahogy ajkaik elválnak egymáshoz, majd a következő másodpercben még szorosabba öleli őt magához, úgy, hogy Lily lábai fel is emelkednek a földtől, és ezúttal a csókja is sokkal hevesebb, mint az előbb, olyannyira, hogy kénytelen a szemközti falhoz passzírozni kedvesét, nehogy eldőljenek mind a ketten.
-És, mihez volna kedved - lihegi a nő fülébe, aztán egyre lejjebb halad, s tovább csókolgatja a nő arcát, a nyakát, majd a kulcscsontját is.
-Nekem lenne egy nagyon jó ötletem, hogyan üdvözölhetnélek hivatalosan is a tanári karban.
A félreértések elkerülése végett egyik karjával végigsimít a nő lábán, érintve a térdhajlatát is, aztán a combján át haladva eljut a bordáiig, onnan pedig fölfelé, Lily felsője alá, hol rövid kutakodás után végre kezébe foghatja az elrejtett kincset.
-Mit szólnál, ha bezárkóznánk, és úgy tennénk egész nap, mintha nem lennénk itt? - Kérdi, s a vágy szinte lángol a tekintetében.

-Ó, ha nem akarod, nem mondom el - emeltem esküre a kezem. - Ha ennyire szereted a szóvirágait végképp, nem ígérhetem, hogy meg tudnám jegyezni neked az összeset, ha lemaradnál róluk. Szóval cipzár lesz a számon.
Csókja édes volt, mint mindig, gyengédsége pedig egyszerre bizsergető és andalító. Most inkább én éreztem magam kenyérre kenhetőnek, hiszen a kemencébe dobott vaj sem olvadhatott gyorsabban, mint én Logan karjai közt. Ahogy nőtt a hév a mozdulataiban, a távolság a talpam és a padló között, úgy vált légzésem is egyre szaporábbá, bár nem feltétlenül csupán a hosszabb csókok okozta levegőhiány miatt.
-Én... én arra gondoltam, hogy... Logan... istenem... ne, én ezt... ó, Logan...
Nem tudtam, hiszen hogy is tudtam volna ellenkezni? Utoljára talán az első randevúnk után volt ennyire felhevült, így én is kijöttem a gyakorlatból, hogy lehet neki ilyenkor ellenállni (nem mintha akkor olyan jól szerepeltem volna, hiszen hajszál híján ő győzött). Viszont három hónap! Egek csak most gondoltam bele! Három hónapja éltem rózsaszín pamacsfelhőben, miközben szivárványba mártózott szívecskék röpködtek körülöttem, szóval nem nagyon gondoltam olyasmire, mint testünk követelőző igényei.
Most azonban Logan finom cirógatásától a borzongás egész lényemet megrázta, mint egy hatalmas nyelv, amely tetőtől talpig végignyal minket tűzforró nyelvével. Eleget vártunk. Ő is elég türelmes volt. Már nem félhettem tőle, hogy megégetem magam, ahogy eddig is minden áldatlan alkalommal.
-Legyen - bólogattam szintén lihegve, szorosan ölelve a nyakát. - Most már igazán készenállok a ,,köszöntésre". Legyünk egész nap nem itt - egyeztem bele, miközben az ágy felé szédelegve vele, szerelemtől, vágytól részegülten kapaszkodtam belé, a férfiba, aki mindennél drágább volt nekem, de most csak nagyon nehézkesen juthatott szóhoz, mivel szám egy pillanatra sem hagyott pihenőt az ő szájának.
Logant akartam. Mindenestül. Azonnal.

Bő egy órányi kitartó vasalás után kezeimben egy méteres ruhahalommal indultam meg felfelé s lépcsőn, majd végig a folyosón. Tulajdonképpen Logan nem kért meg rá, egy szóval se, hogy csináljam meg neki, de én voltam olyan jószívű, és enélkül is gondoskodtam a ruháiról. Finom, szamóca illatú öblítő, aztán egy kis vasalás, és végre nem úgy fog kinézni meg illatozni az összes ruhája, mint amit most húztak ki Plútó alól a kutyaólból. Már csak megszokásból, szín szerint külön is válogattam őket, miközben egymásra pakoltam. No de vissza a folyosóra, Logan szobája elé érve újabb akadály merült fel, mivel a kezem ruhával volt tele, így a könyökömmel kopogtam be óvatosan. Képzelem, hogy mennyire lehetett hatékony, pláne így ősszel, vastag pulcsiban, így aztán biztos ami biztos, lábbal is rásegítettem egy kicsit.
-Hahó, Logaaan! Én vagyok az, Ratna, ki tudnád nekem nyitni az ajtót? Kééérleeek! -nyújtottam el a szótagokat, majd kissé hátrébb álltam.
De ahogy múltak a másodpercek, az ajtónyitás meg nagyon úgy tűnt, hogy nem akar bekövetkezni, úgy hervadt le lassan a korábbi vidám mosoly az arcomról. Csalódottan pislogtam az ajtóra. Valami rosszat csináltam volna? Most így hirtelen semmi sem jut eszembe...
Közelebb hajoltam, a fülemet pedig szinte az ajtóra tapasztottam, hátha meghallok valamit, de ez meg marhára nem kényelmes így egy Eiffel-toronnyi pulcsival meg pólóval, szóval inkább újra bekopogtam.
~Pedig mint ha az előbb hallottam volna valamit...
-Logan! Itt vagy? -próbálkoztam újból, aztán biztos ami biztos, a képességemet is bevetettem.
Igaz, nem olyan profi telepátia mint Sean-é, se gondolatolvasás, se azt nem tudom meg, hogy ki van a fal túloldalán, de arra legalább jó, hogy a másik tudatát, jelenlétét érzékeljem. És bizony valaki volt abban a szobában, így aztán újabb kopogás.
-Ne viselkedj már ilyen gyerekesen, tudom, hogy odabent vagy, és addig úgy se megyek el, amíg nem engedsz be. Meg téged ismerve, úgy is előbb fog a te türelmed elfogyni mint az enyém... -vetettem be kegyetlen fenyegetésemet, aztán ahogy tovább "tapogatóztam" telepatikusan, hirtelen elkerekedtek a szemeim.
~Basszuskulcs... ketten is vannak! És mi van, ha nem Logan?! Hanem valami betörő? Vagy csak valaki úgy gondolta, hogy megismétli a Sarah-val közös kis trükkünket...
Elöntött a büszkeség, hogy esetleg valaki példaképnek tekint minket:
-Oké, ha diákok vagytok, akkor se mondom el Logan-nek, csak engedjetek már be, lécci! Ne akarjátok, hogy a képességemmel kényszerítselek titeket... -koppantottam újra párat a lábammal az ajtón, aztán már kezdtem is érzelmek-érzések terén lecsekkolni a helyzetet odabent.
Ha közben nyílik az ajtó, akkor persze képesség leállítva, de ha ezután a rettentő fenyegetésem után se nyílna ki az ajtó, akkor...
~Jesszusatyaég, mi folyik odabent? Logan csajozik vagy két diák? Pfff... Lényegtelen, egyik se illik, úgyhogy...
A következő pár másodpercben olyan sebességgel hűlnek ki a szobában tartózkodók tüzes érzései, mint egy csiga az Antarktisz jegének közepén...

Éles hallása nem mond ugyan csődöt, csupán az elméje, aminek fel kéne fogni, hogy nesz szűrődik be odakintről, az ugyanis el van foglalva azzal, hogy átérezze Lily testének melegét, beszívja finom illatát, s megízlelje őt, ott ahol csak tudja, miközben szorosan magához öleli őt, és az ágy felé dülöngélnek, meglehetősen ügyetlen léptekkel. Az állólámpát sikeresen felborítják, és a szekrényről is levernek jó pár könyvet, mire a szőke nő háta végre a takaróhoz érhet. Csupán itt fogja fel, hogy valaki kiált neki.
-Nyugi, nemsokára elmegy - súgja kedvesének, s egy felettébb hatékony mozdulattal lerántja a nő felsőjét, de úgy, hogy szegénynek ha lenne ideje ezen agyalni, most nem tudhatná, volt-e rajta bármi felül a melltartóján kívül, és az sem maradhat sokáig.
~Diákok? Merne csak még valaki belopózni ide...pláne most.~
-Ne aggódj...ha nagyon fontos, majd később visszajön, most viszont...
Ám ekkor történik valami. Nem tudja miért, de valahogy elmúlik a varázs, és egyszerre nagyon-nagyon csalódottan hajtja le a fejét, de persze nem az egyetlen, ami lekonyul a szobában. A melankólia nem tart sokáig, gyorsan rádöbben, mi okozza azt, és immár, kissé ingerülten pattan fel az ágytól.
-Egy másodperc...
~Remélem valaki haldoklik odakint! Ha nem, elintézem, hogy haldokoljon!!!~
Legszívesebben csupán egy rántással tárná fel az egyébként zárt ajtót, de aztán csak sikerül megálljt parancsolnia a vérszomjas vadnak, és elfordítani a kulcsot, mielőtt még kinyitná az ajtót, és "kedélyesen" vicsorogva Ratna-ra nézne.
-SZIA! El sem tudod képzelni mennyire örülök neked ebben a pillanatban! - Üdvözli, és mint a villám kikapja a lány kezéből a ruhákat. -Tényleg nagyon köszi, nem is tartalak fel tovább!
Ezzel, hacsak Lily meg nem gátolja benne, berúgja maga mögött az ajtót, ledobja a ruhákat a földre, és már ugrik is vissza az ágyba.

-Nem *cupp* kopogott *cupp* valaki? Oh...
Logan már nagyon türelmetlen lehetett, hiszen meg sem várta, amíg én leveszem a ruháimat, a felsőm máris szőrén-szálán eltűnt, mintha varázsütésre vált volna kámforrá. Hallottam már róla, hogy a férfiak nehezebben viselik az... öhm... önmegtartóztatóbb időszakot, de azért kicsit meglepett, hogy Logan már új szintre emelte a ,,vészesen kiéhezett" fogalmát. Ha tudtam volna, hogy már ennyire vágyik rá! Na jó, hát valószínűleg akkor is várnia kellett volna, de nagyobb bűntudatom lett volna. De ha ennek ellenére mégis ilyen türelmes volt csak az én kedvemért, az azt jelenti, hogy igazán mellettem akar maradni, akkor igazán bízhatok a szerelmében. Ettől csak még édesebb lesz az együttlétünk, és még jobban megérte ilyen kitartónak lenni.
-Úgy örülök, hogy eddig vártunk - mosolyogtam rá két fullasztó csók között. - De most aztán el ne engedj!
Egyszerűen túlságosan szerettem. Legalábbis így éreztem. Mintha szét akarnék robbanni attól a heves felindultságtól, attól a boldogságtól, attól a tűztől, ami bennem tombolt, nem akartam mást, mint az idők végezetéig itt feküdni Logant ölelve, ajkait csókolva, hozzábújva a hajába túrva, bőrének karakteres illatát beszippantva, arcomat borostás arcához dörgölve, hogy sose érjen véget ez a pillanat, amikor...
Hát azért, elég nehéz...
Na, mondom, hogy sose érjen véget...
Még be is kéne fejezni a katalogizálást, nyitásig talán pont végeznék...
A pillanat... sose véget... érjen sose... Na! Mi van már?!
-Persze, menj csak - mosolyogtam rá, és egy gyors puszit nyomtam az arcára.
Nem éreztem már a tomboló tűz égető lángnyelveit, ahogy bujaságot keltve bennem ficánkol a bensőmben, egyre csak olyasmikre gondoltam, hogy melyik polc is maradt üresen, amire még tudok pakolni, hova is tettem a leltárívet, vajon minden kimutatást lefénymásoltam-e, mert akkor akár ma is odaadhatom Mr Windsornak. Szóval mondhatni, elszállt az ihlet.
Miután kapkodva visszarángattam magamra a blúzomat (amiről pár gomb azért hiányzott a férfi akciójának köszönhetően, de azért reméltem, hogy nem túl feltűnő), kikukucskálva Logan mellett a folyosóra, egy ismerős arcot pillantottam meg.
-Szia! - köszöntem neki mosolyogva. - Nahát, ezt neki hoztad? De kedves tőled. Te vagy Ratna, igaz? Neked kérte kölcsön Logan a Fűszermesternőt pár hónapja. Én Lily Gage vagyok, az új könyvtáros, nem tudom, emlékszel-e rám - nyújtottam felé a kezem, amikor már elvették tőle a terhét. - Láttalak párszor a könyvtárban. Úgy rémlik, elsősorban az indiai témájú könyvek között szoktál keresgélni.
A hátam mögött tompa puffanást hallottam, mire értetlenül fordultam hátra.
-Logan! - húztam össze rosszallóan a szemöldökömet. - Annyit bajlódhatott velük, hogy ilyen szép állapotban legyenek, tedd legalább a székre, és majd én később elpak... mármint...
~Úristen, ezt ugye Ratna nem szúrta ki?~
-Khm... kolléga, nem tenné inkább a helyére őket?
Mosolyogva néztem a lányra.
-Nem akarsz bejönni? kérdeztem, és kicsit oldalra léptem, hogy ha igen, elférjen mellettem.

~Na végre!
Ahogy nyílt az ajtó, újra széles mosolyra húzódott a szám. A Logan-es vicsor különösebben nem hatott meg, ahogy korábban se, tudtam én, hogy a morcos külső valójában egy haaaatalmas, érző szívet takar. Már azelőtt kikapja a kezemből a ruháit, mielőtt kettőt pislogtam volna, de...
-Ugyan, szívesen, máskor is. De ugye nem felejtetted el, hogy... -kezdtem bele, amikor kiderült, hogy ki a másik illető odabent.
-Ó, Ms. Gage, namaste! -hajoltam meg kissé, összetett kézzel, így kerülve ki a kézfogást- És igen, én vagyok. Ratna Nayar. -bólogattam a szavaira folyamatosan, ahogy beszélt.
Igen, nekem hozta el Logan azt a könyvet, és igen, emlékszek rá. De... hogy őszinte legyek, egy kicsit meglepett, hogy tudta a nevem. Sőt, egy kicsit meg is hatódtam. De most ennyire szuper a memóriája, vagy Logan áradozott rólam ennyit...?
Az a tompa zaj kísértetiesen emlékeztetett arra, amikor egy fél délutánnyi vasalás után csak a méteres ruhahalmok sorakoznak egymás mellett, és véletlenül eldől az egyik, így riadtan lestem befelé a szobába, Lily mögött. Elkerekedő szemekkel bámultam a földön heverő ruhákat, majd lassan, nagyon lassan összeszűkültek, és vészjósló lassúsággal és tekintettel vándoroltak át Logan-re. Majd a ruhákra, majd újra a férfira. Reméltem, veszi a lapot, bár sok reményt nem fűztem hozzá, de azért egy esélyt mindenki érdemel, nem?
-Dehogynem, köszönöm! -mosolyogtam egy pillanatra Lilyre, a következő másodpercben pedig már újra Kālī gyilkos tekintetével vizslattam Logant.
majd feltűrtem a tunikám ujját, majd bemasíroztam a szobába.
-Remélem tudod, hogy most majdnem két órányi munkámat sikerült hiábavalóvá tenned? -kérdeztem, ahogy körbenéztem a szobájában.
Körben pedig újra bevetettem a képességem, így rendszeretű tanárunk hirtelen hihetetlen rendszeretetet tudhat magáénak.
Ha eddig nem vette a lapot, hogy illene fölszednie az eldobált ruhákat és újra összehajtogatni őket, akkor most biztosan fogja, azt garantálom.
-Igaza van a hölgynek, nem igaz? Egyszerűbb, ha egyből a helyére rakja az ember a dolgait, mintsem utána csak kerülgetni meg arrébb pakolgatni... -vizslattam tovább a szobát.
Hát igen, látszik, hogy jó ideje nem tettem be ide a lábam. De hogy azóta még mindig ugyanaz a Mickey egeres ágynemű legyen?! Uh, jó állott a levegő, egy kis szellőztetés sem fog ártani senkinek.
-Logan, nyugtass meg, hogy a csilis incidens óta már volt mosva meg szellőztetve az az ágynemű. -majd a polchoz sétálva végighúztam az ujjamat a fán, majd jobban szemügyre vettem a vastag porréteget- ...És fogadni mernék, hogy a portörlés is elmaradt... Pedig a raktárban találsz mindent ami kellhet hozzá, remélem, te is tudod. -magyaráztam neki csípőre tett kézzel, továbbra is "fejben" tartva az irányítást és gondoskodva Logan érzelmeiről, naaaaagy adag nyugalom, és hasonló méretű rendszeretettel megspékelve.
-Hol is tartottunk...-fordultam vissza Lily felé, amíg Logan szorgoskodik- Igen! A Könyvek! Imádok olvasni... mondjuk meg is lepődtem rajta, hogy a könyvtárban egész sok indiai vonatkozású könyv van, sőt, még hindi nyelvűt is találtam! Mondjuk mostanában inkább pszichológia meg szociológia van helyettük, a suli kapcsán. Ezek szerint ön az új könyvtáros, szuper! Bár... így jobban belegondolva, eddig volt egyáltalán? Nem sűrűn láttam senkit arra felé...

Nem mondom, hogy száguldottam, éééén....ugyan...nem mintha szokásom lett volna,viszont a kilométer óra valahogy jócskán a 100 felett volt és igencsak közelített a 200-hoz. A forgalomban sem okozott gondot, hogy ügyesen kerülgessem az autókat, de ahogy gyérült a forgalom, és kiértem a városon kívül valahogy már nem volt annyira izgalmas, hogy egyenesen haladok, és nincs semmi kihívás. Végül lassítottam, és odaléptem a fékre, mire a királykék csodaparipa hangos csikorgással és enyhe füsttel állt meg az intézmény előtt.
Szaggatott farmer, sötétkék és fehér kombinációjú motoros dzseki, és a sötét bukó. Annyira hozzá szoktam, hogy gyakran közlekedek így, hogy most sem esett nehezemre, hogy úgy menjek be az épület területére, hogy rajtam maradt a bukó. Jó ideje nem kerestem Logant, aminek meg volt a maga oka. Miután túl voltam a kis randimon Dariennel, sokkal tisztábban láttam a dolgokat, és nem voltam elragadtatva a ténytől sem, hogy aki után nyomoztam az én voltam. Kissé ironikus egy helyzet volt, és az sem tette jobbá, amit a lőtéren műveltünk a kaszabolás után. Faramuci egy helyzet, hogy egy olyan nőnek, mint én, aki képtelen volt hosszú távon érzelmeket táplálva ragaszkodni bárminemű emberi lényhez gyakran eszébe jut egy olyan műveletlen barom, mint amilyen Logan volt. Akkor úgy váltunk el, hogy még behajtom rajta, hogy akkor nem csukattam le tömeg gyilkosságért, és talán épp ideje volt törleszteni. Vagy csak egy kifogás volt??
Nem volt ismeretlen a suli, hiszen Greggel már jártam itt, mikor sikeresen ledöntöttük a fél épületet, és mikor engem is, már ki tudja hanyadjára összefélceltek. Kezdek hinni abban, hogy valaki nagyon szeret odafent, hogy még mindig életben vagyok, pedig biztos, hogy bérelt helyem lenne a pokolban, és sokan várnának rám ott. Kár, hogy nem épp baráti viszontlátás lenne egyik sem.
Nem mondom, hogy bika mód csörtettem végig az épületen, de nem is bámészkodva sétálgattam. Az út nagyjából megvolt, noha ez az egész hely felért egy baromi nagy labirintussal, ami nem volt épp az ínyemre.
Mikor elértem a célom, kissé megtorpantam, végül úgy döntöttem nem fogok itt ácsorogni egy szoba előtt, pláne nem kockáztatom meg, hogy valaki meglásson, és érdeklődve figyelje a jelenlétemet. Tulajdonképpen elgondolkodtam, hogy mekkora belépő lenne, ha berúgnám az atót, és berobbannék, de aztán nem akartam tovább feszíteni a húrt, hiszen a legutóbbi látogatásom alkalmával is elég nagy galibát okoztam, kitiltatni meg magam rendőr lévén elég ciki lett volna. Kopogásra emeltem a kezem, kopogtam is, vagy legalább is annak tűnt, de jó szokásom volt, hogy egyszerre kopogok, és már nyitok is be. Ez most sem történt másként, csak az volt a hülye helyzet, hogy odabent három alak várakozott, állt, nem tudom mit csinált, miközben egy bukósisakos őrült meg lazán benyitva álldogált az ajtóban.
~Hűha...ez a ciki!~gondoltam, és csak remélni mertem, hogy nem néznek helyből valami elvetemült betörőnek és támadnak be így rögtön az elején.

-Ne aggódj Lily - szól közbe Logan, mikor meglátja, mennyire zavarban van szegény kedvese, amiért nem túl finoman utalt rá az előbb, hogy valamivel többet van itt, mint a saját szobájában. - Ratna már nagy lány, előtte nem kell megjátszanod a mindig pedáns tanárnénit. Mellesleg, mindenki Logan-nek szólít, szóval ne hívj kollégának, furcsán hangzik...
~Furcsán szexinek, mint minden szó, ami a szájából jön...kisebb csoda, hogy nem vetem rá magam most azonnal...azt hiszem ma este sem fogom pazarolni a meleg vizet, zuhanyzás közben.~
-Jól van, ha ennyire zavar...
S már pakolja is el a ruhákat...mármint nem a helyére, csak fel a földről, szépen egymás tetejére, és rá a székre. Pakolás közben aztán dörmögve felel Ratna kérdéseire ("nem, nem volt, de nem is aludtam itt valami sűrűn"); viszont arra a világ minden rendszeretete is kevés, hogy most elpakolja a ruháit, szóval a torony megépítése után visszafordul a két lányhoz, és inkább azon gondolkodik, hogyan tessékelhetné ki finoman Ratnát, ugyanis hiába érzi úgy, hogy ha muszáj, tudna várni még néhány hónapot, valahogy nagyon nem szeretne.
-Ja, nem volt könyvtárosunk már egy ideje. Korábban pö.... - sikerül elharapnia a szót, hisz ilyet nem illik mondani, két ilyen gyönyörű hölgy társaságában, s torokköszörülés után folytatja. - Szóval, Summers professzor foglalkozott vele korábban, aztán valahogy nem sikerült új embert felvenni a feladatra...
~Nehéz egy halott barát helyére mást felvenni, mintha őt magát akarnánk pótolni...legalábbis gondolom Adam és Ororo így éreztek. Nekem bezzeg kapásból ment!~
-A csiliről jut eszembe... - szól könnyeden, mintha csak egy filmről lenne szó, amit a tv-ben látott - Nem akartál te véletlen önként jelentkezni a könyvtárba kisegítőnek? Rengeteg könyvet kell még ott kategorizálni, nem igaz kolléga? - Kérdi, szinte kedélyesen, hisz boldogsággal tölti el, hogy végre rend lesz abban a hatalmas könyvtárban, és Lily sem fog megszakadni, a következő pillanatban viszont majdnem kiugrik az ablakon meglepetésében. Na igen, a túlzott nyugalom az éberségébe került.
-Mi a... - kérdi elhűlve a bukósisakos, felettébb formás idomokkal megáldott betörőnő láttán(egyre biztosabbnak látszik ez az esti hideg zuhany), ám mikor az illata is eljut hozzá, egyszerre rádöbben ki az.
-Roxy? - Kissé gyanakodva emelkedik fel, és les ki a folyosóra a nő válla fölött. Úgy tűnik más nem jön... - Rég láttalak.
Hála Ratna nyugalom bombájának, egyenlőre nem feszélyezi a nő felbukkanása, pedig most aztán lenne miért zavarba jönnie.
~Á, minden rendben lesz...rendes nő, tuti nem fogja felemlegetni ami történt, és haragítja meg rám Lily-t. Biztos csak azért jött, hogy megöljek neki valakit...miket beszélek? Az még rosszabb!~
-Mi lenne, ha ha magatokra hagynánk titeket, amíg a De'Loise nyomozó elmondja mit akar tőlem?

-Látszik, hogy nem szoktál vasalni - ingattam a fejem Logan szavaira.
Miután Ratna bejött a szobába, segítettem a férfinak a hajtogatásban, mert amit ő művelt, azzal rosszabb hatást ért el, mintha begyűrte volna őket az iratmegsemmisítőbe, aztán a maradékot megcsócsáltatta volna egy pitbullal. Pedig biztos nagyon igyekezett. Na, majd ha lesz rá időnk, megmutatom neki, miért nem éri meg az ingujjakat a mellényzsebbe gyömöszölni.
-Láttalak már párszor a folyosókon - fordultam vissza Ratnához, amikor kész voltunk a ruhakupaccal. - Nem sok indiai lányt találni errefelé, úgyhogy nem volt nehéz kiszúrni téged.
Nagyon aranyosnak találtam őket egymás mellett. A kicsit házsártos, de nagyon is jószívűen törődő Ratna akár Logan felesége is lehetett volna, mégis inkább olyan benyomást keltettek, mintha apa és lánya lettek volna. Ennél a pontnál kicsit elbizonytalanodtam, hiszen végül is ez sem volt kizárva. Logan annyi helyen megfordult már.
-Mond csak Ratna - próbálkoztam óvatosan. - A családod hol él? Itt Amerikában vagy Indiában? Csak mert... egy bentlakásos iskolában lakni már egyébként sem lehet könnyű... ritkán láthatod a szüleidet, meg ilyesmi. Ha meg még olyan távol is laknak...
Logan persze most sem finomkodott, pedig én egy szóval sem mondtam soha, hogy segítségre lenne szükségem. Meg aztán én voltam a könyvtáros, csak nem varrom a munkámat mások nyakába.
-Ugyan már, nem kell önkénteseket toboroznod - legyintettem. - Pont azért vettek fel, hogy legyen, aki elvégzi ezeket a feladatokat. A diákoknak meg így is van elég gondjuk... például kiheverni a ,,testnevelés óráidat" - fintorodtam el, mert még mindig fájdalmas emlék volt ez a számomra. - De ha ennyire tettrekész vagy, segíthetsz nekem a cipekedésben, ahhoz tényleg jól jönne egy pár erős kar.
Nyílt az ajtó. Rémlett, mintha kopogást is hallottam volna előtt,e de nem voltam benne biztos. Azt hittem Mr Windsor érkezett, hogy valamit nem írtam alá, esetleg egy diák, hogy a következő nyomós indokok teszik lehetetlenné, hogy részt vegyen Logan következő óráján. De egyik sem. Helyette egy bukósisakos, motoros ruhában feszítő hölgy állt előttünk, aki igencsak céltudatosan masírozott Logan felé, bár aztán mégiscsak megtorpant. Talán nem számított rá, hogy a férfi harmadmagával lesz.
Roxy! Még csak nem is volt ismerős ez a név. Egész biztos nem hallottam róla, de talán egy motoros klubból ismerték egymást. Vajon ki volt ő? Logan másik lánya? Ex-barátnője? Házinénije?
~Nyomozó?!~
Erről a szóról azonnal Richard Kohler jutott az eszembe, és hogy mi történt, amikor legutóbb összefutottunk vele. Érthető módon, őt már nem akartam beljebb tessékelni. Ugyanakkor nem lehettem biztos benne, hogy bajban lennénk, elvégre egyrészt senki nem csinált semmi illegálisat (ugye?), meg aztán olyan nyomozók is léteztek azért a világon, mint például Mike. Gyanakvásom azonban nem nagyon akart csitulni, így elengedve Logan javaslatát a fülem mellett elkaptam a kezét, és védekezőn léptem elé.
-Miben segíthetünk? - kérdeztem a nőt aggodalmasan.