Ratna Nayar hálószobája

Valaki vizet löttyintett az arcomba. A képbe beúszott Greg arca.
- Húzz el innen...
De kénytelen voltam meghallgatni, amit mond. Nem igazán voltam ugyanis mozgásképes.
Persze, tagadott, de hát mi mást tehetett volna? Felemeltem a kezem, hogy bemossak neki egyet. Vártam a csattanást, de amikor nem jött, rájöttem, hogy nem is emeltem fel a kezem, csak próbáltam. Hogyaza...
- Akkor mégis miért állítottál be egy szál törülközőben? Hm?
Még nagyjából hallottam a válaszát, aztán felnéztem a plafonra.
- Asszem, én most elájulok.
És valóban ezt tettem. Már megint!

-El is foglak a csap alá ha nem kelsz fel...
A vád jogos volt. A válasz pedig kicsivel komplikáltabb.
-Múlthéten ellőtték a karomat és nem tudom mozgatni rendesen a vállamat. Így nem tudom megmosni a hátam. A szárnyom meg egyedül Ratna van még itt az iskolában. Gondoltam teszek egy próbát... hiba volt... Hogy mit csinálsz?! Nem ajánlom... HÉ! Remek...
Felálltam és körbenéztem, sehol senki. Nagyot sóhajtottam, közben Darrennel együtt a föld felemelkedett. Rátettem a vállamra.
~De dög nehéz vagy... és büdös...
Sietős léptekkel indultam el. Ezze llendülettel be is tértem a lány immáron üres szobájába.
-Van egy kis...... gond... remek...
Csalódottan konstatáltam, hogy Ratna ellépett. Megcsóváltam a fejem és Leraktam Darrent az ágyra. Szerencsére volt annyi párna, mint a nyű így könnyű volt felpolcolni a lábát, hogy a feje kapjon elég vért. Leültem az ágy szélére és tenyerembe temettem arcomat majd megcsóváltam a fejem.
-Ezt jól elintéztem... Remek...

Mire a folyosón végighaladva eljutottam a lépcsőházig, már alig láttam a könnyeimtől, de addig nem állok meg, amíg ki nem érek a kertbe, elég távol az épülettől... Mielőtt azonban még a lépcső aljára érhettem volna, egyszer csak Dzsin hangját hallottam meg a fejemben, ami annyira váratlanul ért, hogy kis híján sikerült megbotlanom és leesnem a lépcsőn.
~Valami baj van?
~Dzsin?! Az istenek szerelmére, ne ijesztgess... -üzentem neki gondolatban, de miután nem válaszolt semmit, még hozzátettem- Te is láttad, mi történt, nem?
~Igen. De nem értem ez miért probléma.
Na jó... hogy magyarázzam el egy érzéketlen kis füstpamacsnak, hogy...
~Áh, inkább hagyjuk. Túl bonyolult... Talán majd egyszer, most nem akarok erről beszélni.
~Értem, viszont köteles vagyok jelenteni, hogy azok ketten behatoltak a birtokra. A Darren nevű a másik vállán. Háborog az elméje. Úgy vélem nincs magánál.
Erre aztán már megtorpantam.
~Dzsin, hogy érted, hogy háborog az elméje, meg nincs magánál? Őrjöng vagy elájult?
~Elájult.
És most jött el újra az a pont, ahol elbizonytalanodtam... Visszamenjek? Ne menjek? A mostaninál nagyobb baja nemigen lehet Darrennek... Ha mégis, akkor meg Greg úgy is ott van... Meg ezek után azt is kétlem, hogy szóba állna velem többet... Vagy látni akarna...
Azzal már indultam is tovább, nagy lendülette lefelé lépcsőn, egészen addig, amíg 5-6 lépcsőfokkal később el nem fogyott ez a nagy lendület. Egy darabig tétováztam, aztán megtöröltem a szemem, néhány mély lélegzetvétel és visszamentem a szobámba. Nem igazán akaródzott Greghez szólnom a történtek után, de mivel csak ő ismeri a történteket, így kénytelen voltam.
-Mi történt? -kérdeztem anélkül, hogy ránéztem volna, majd az éjjeliszekrényemhez léptem.
Ha Darrennek jár dupla adag Aspirin, akkor nekem is egy dupla adag nyugtató. Miután először találkoztam Szellemmel, azóta ügyelek rá, hogy mindig legyen nálam. Jól jön ilyen helyzetekben, ha a negatív érzések vannak túlerőben... Nem csak nekem, körülöttem mindenkinek. Amíg Greg válaszolt, én kerítettem némi vizet, majd gyorsan bevettem a gyógyszert, aztán a tarkómat vakargatva megálltam az ágy mellett, hogy most ugyan mi legyen? Nem vagyok én ápolónő, mihez kezdjek egy ájult emberrel?
Először is mindenesetre megnéztem, normális-e a pulzusa (nem mint ha azon sokat tudnék javítani... ha van, én már örülök), aztán a kezemet a homlokához érintve, hogy lázas-e? Ha igen, akkor kap rá hideg vizes borogatást amíg helyre nem jön, vagy fel nem kel... Amennyiben pedig egy órán belül nem ébredne fel, megkérem Greget, hogy figyeljen rá egy darabig amíg csinálok pár szendvicset meg friss teát a konyhában, ami aztán egy tálcán megy az éjjeliszekrényre. Ki tudja, Darren mióta nem evett, akár amiatt is lehetett az ájulás... Mindenesetre én innentől kezdve a székemre lehuppanva, az ágy mellett várom, hogy a "beteg" magához térjen, Greg meg fel van mentve az őrködés alól, mehet dolgára, ha akar. Mindenesetre én magamtól nem szólok hozzá a történtek után, az biztos.
Ha pedig Darren csak sok órával később, éjszaka ébredne fel, addigra a székem karfájára dőlve, ülve elszundítok. Alapjáraton elég éber alvó vagyok, ám most a nyugtató teszi áldásos hatását, így ha azt akarja, Darren akár szó nélkül, csendben kilopózhat.

Miután Darrent biztonságba helyeztem helyre hoztam az ajtót és elugrottam ruháért. Majd a szokásos elmélkedő pózban ültem vissza az ágy szélére.
~Úgy tűnik koszos marad a hátam. majd lecsapatom egy nagy vízsugárral. Jobb mint a semmi...
Próbáltam leterelni a gondolataimat csak nem igazán sikerült. Nem szokásom másokért így aggódni. Máskor is bántottam már meg embereket, ziláltam szét boldog párkapcsolatokat. De ez most valahogy más volt. Nem volt meg az öröm érzet. Sőt... kimondottan rosszul éreztem maga miatta. Egy pillantást vetettem a kisírt szemű lányra. Úgy tűnik nem méltat ilyesmire.
-Leült a földre és elájult.
Zártam rövidre, úgy érzem nem ennyi neki bőven elég volt belőlem mára. míg távol volt csöndben őrködtem. Amint visszaért felálltam és végignéztem Darrenen. Aztán angolosan távoztam vissza a saját lakosztályomba. Alig két perc múlva kopogok kettő rövidet az ajtón. Mire Ratna ajtót nyitna már ott sem vagyok. Csupán egy csomag Darrennek címezve. Rajta egy fogkefe. benne az ő ruhájának másolata. Meg egy cetli: Ha jobban vagy ezt meg kell beszélnünk tiszta fejjel.

// Greg el. //

Nem tudom, mikor tértem magamhoz. Az egyik pillanatban a sikátorban verekedtünk, de ezúttal nem mi győztünk: engem lelőttek, Lynnt pedig eszméletlenre verték... Aztán a következő pillanatban egy ismeretlen plafont bámultam.
Körülnéztem. Ez a szoba... Ez Ratnáé... Aztán minden beugrott. Elöntött a harag, de ahogy a józan ész is visszatért, és volt egy percem átgondolni mindazt, amit mondtak...
Nos, ez a hátmosós történet eléggé szokatlan, de Greg van annyira szerencsétlen, hogy elhiggyem neki. Sőt, inkább akkor kéne kételkednem a szavában, ha a történetben nem eresztettek volna bele golyót. Mélyet sóhajtottam.
Ratna egy fotelben szundikált. Az első gondolatom az volt, hogy most azonnal elmenekülök, megszégyenülve, és vissza sem térek, elhagyom a várost és seriffnek állok valahol nyugaton... Csakhogy ez aligha jönne össze. Szóval mély levegő, és légy férfi, Darren!
Halkan odaléptem a futelhez és leguggoltam. Óvatosan megérintettem Ratna arcát, aztán megcsókoltam, úgy, mint amikor elköszöntem tőle.
Nem tudtam, ébren van-e, ebben a homályban még azt sem láttam, vajon kinyitotta-e a szemét.
- Ratna... Sajnálom. Kérlekk, bocsáss meg. Nem tudom, mi ütött belém.
Ott maradtam, a fotel előtt, várva a válaszát.

Nem akartam aludni, de úgy tűnik a nyugtató csak hozta a mellékhatását és nekem meg sikerült a fotelben ülve elszundítanom. Igaz, sokkal jobb így se lett a helyzet, ugyanis hetek óta nem álmodtam össze annyi hülyeséget, mint most... valami labirintusból próbáltam kijutni, de voltak éneklő békák, repülő elefánt, egy vigyorgó lila macska... Mint valami rossz Disney rajzfilm, csak így valahogy sokkal bosszantóbbnak és félelmetesebbnek tűnt az összes, ahogy nem akartak békén hagyni.
Amikor Darren hozzám ér, csak möszörögve mocorofni kezdek a helyemen, amíg el nem jutnak a szavai eljutnak az agyamig.
-Ugyan, semmi baj... -motyogom még félálomban, sőt, még a kezemmel legyintek is egy picit, majd jó néhány másodpercnyi fáziskéséssel később álmosan pislogni kezdek magam elé, mint ha valami nem stimmelne.
-Darren? Tényleg te vagy az? -kérdezem csodálkozva, majd megpróbálom kidörzsölni az álmot a szememből- Te hogy kerülsz ide a labirintusba? A végén még megtámadnak a táncoló rókamanguszták... Már megijedtem, hogy szó nélkül eltűntél... De itt vagy... De jó... Ez túl szép, hogy igaz legyen, biztos csak álmodom.
És ahogy ezt kimondtam, már vissza is bicsaklott a fejem a karfára, mint ha mi sem történt volna.

Elmosolyodtam. Azért körülnéztem, biztos, ami biztos, de egy fia táncoló rókamanguszta sem volt sehol.
Felálltam és a karjaimba vettem a lányt. No, akkor lássunk egy helycserét!
Ratnát az ágyra fektettem és betakargattam. Az volt a tervem, hogy utána majd én foglalom el a fotelt, de előbb muszáj volt kimennem a mosdóba.
Kis híján átestem a csomagon. Ez ma nem az én napom... Hunyorogva, a szememet erőltetve olvastam el Greg üzenetét. Basszus, remélem, nem bántottam meg, vagy ilyesmi...
A mosdóban átöltöztem, és utána letelepedtem a fotelben. Néztem az alvó lányt, és hallgattam a lélegzését. Így nyomott el végül engem is az álom.

Ahogy visszakerültem az ágyamba, az ismerős környezetben szinte már reflexből nyúltam a nagypárnámért, hogy aztán átöleljem mint a koalamackó az eukaliptuszfát, és úgy aludjak tovább. A takarómmal való újra találkozást egy elégedett hümmögéssel nyugtázom, ám aztán úgy alszok tovább, mint akit fejbe vágtak, nem reagálva semmi külső zajra...
Már kezdett világosodni, amikor felébredtem. Azt nem tudom, hány óra lehetett, csak az rémlik, hogy ahogy kinyitottam a szemem, épp az egyik plüssfigurám nézett velem farkasszemet.
-Szia nyuszi... -motyogtam neki halkan, ám ahogy nyújtózkodtam egyet a takaróm alatt, rájöttem, valami nem stimmel.
Mióta alszok én pizsama helyett ilyen nappali ruhákban? Felültem az ágyban, majd ahogy körbenéztem, döbbentem rá, hogy nem vagyok egyedül. Darrent meglátva megpróbáltam visszaemlékezni az előző nap történtekre, de így ébredés után még elég nehezen ment a gondolkozás... ~Dzsinnel veszekednek, az stimm. Utána beszélgetünk, az is stimm. Aztán eltűnt. Stimm. Aztán itt találom kiütve az ágyamban, stimm. Aztán a fotelben ülve várok, hogy magához térjen, az is stimm. Aztán... Aztán szalagszakadás... Biztos elaludtam... -állapítom meg magamban, mert mást nem igazán bírtam elképzelni megoldásnak.
Jobban belegondolva, mint ha az álmomban is feltűntek volna, amikor azok elől a kis manguszták elkezdtek követni, de... na jó, inkább hagyjuk. Már arra se nagyon emlékszem, mit álmodtam. Amíg csukva a szemem, minden perce tiszta, aztán kinyitom a szemem és szinte semmi sem marad meg belőle.
Kissé félve pillantottam Darren felé, aki még mindig békésen aludt a fotelben, ahol délután még én ültem... Ezek szerint már egyszer felébredt azóta, hogy elájult. És nem tűnt el szó nélkül, pedig megtehette volna. Ez azért biztató, ugye? Akkor annyira már csak nem lehet dühös... Bár azt még mindig nem tudtam, hogy kéne mondanom, ha felébred...

Hirtelen ébredtem fel, valami zavaros rémálomból, ahol egy vámpírnő kergetett... Jézusom. Talán többet kéne aludnom. Vagy kevesebbszer agyrázkódást kapnom.
Az ágy felé pillantottam Ratna kukucskált ki a párnák közül, mint valami kismacska, vagy hasonló.
- Jó reggelt - köszöntem mosolyogva - Remélem jobban aludtál, mint én. Teljesen elgémberedett a nyakam.
Felálltam és kinyújtóztam. Végignéztem a ruhákon, amiket tegnap csak magamra kapkodtam. Tökéletes másolat. Ügyes gyerek ez a Greg...
- És hogy vannak a rókamanguszták?

Ennyit a békés alvásról. Amikor elhatároztam magamban hogy kiszökök a szobából hogy csináljak valami reggelit, Darren is felébredt, pedig még el se indultam...
-Neked is jó reggelt. -mosolyodtam el halványan- Hát... azt leszámítva, hogy milyen hülyeségeket álmodtam, mondhatni jól aludtam. Fránya mellékhatások...
Darren már javában nyújtózkodott, én azonban még mindig nem mertem kimozdulni a díszpárnák biztos védelméből.
-Tudom én azt, hogy az a fotel nem alvásra lett kitalálva, délután még én ücsörögtem ott... Izé... lehet, hogy furán fog hangzani, de mikor cseréltünk helyet?
Amikor meghallom a következő kérdését, csak kérdő tekintettel nézek rá, amíg nem kapcsolok, hogy miről is van szó...
-Ők? Végül sikerült leráznom őket, de... Na neee. Szóval igaz? Ezek szerint tényleg beszélek álmomban... És ezek szerint angolul, amit te is értesz... Nyugtass meg, hogy nem mondtam semmi rosszat... -sápadok el egy kissé.

-Nem, semmi rosszat nem mondtál - Nevettem - És nem is igazán álmodban. Félig-meddig ébren voltál, és hozzám beszéltél. Felébredtem, és te aludtál. Szóval szépen átpakoltalak oda, betakargattalak, és bár nadrág nélkül biztos kényelmesebb lett volna, úriember maradtam - vigyorogtam kajánul.
Aztán elkomorodtam, szinte gombnyomásra.
- Már tegnap is bocsánatot kértem, de ezek szerint nem igazán emlékszel rá. Szóval elnézést. Nagyon sajnálom, hogy azt gondoltam, te meg Greg... Hülye voltam. Sajnálom. Majd tőle is elnézést kell kérnem. Úgy rémlik, olyan féltékeny voltam, hogy megpróbáltam megütni, csak közben elájultam.
Hiába, az elmúlt két-három nap nem volt valami szerencsés.

-Akkor megnyugodtam. -mosolyodtam el Darren nevetését hallva, ám amikor közli, hogy én is ébren voltam úgy-ahogy... Hátizé... nem elég, hogy félálomban beszélek, de még emlékezni se emlékszek rá, szuper.
-Áh, értem... Köszönöm...
A jól látható és érezhető hangulatváltása után kissé az én szívem is összeszorult. Bár eddig egész jól alakult a beszélgetés, most, hogy "témához" értünk, egy kicsit tartottam attól, hogy most milyen fordulatot vesznek a dolgok. Úgy éreztem, most már nekem is ideje kimászni az ágyból, így hát felkeltem és Darrentől néhány lépésre tőle csendben megálltam, a tekintetét fürkészve, amíg magyarázott. Az elhangzottak után egy pár pillanatig még csak elkerekedett szemekkel pislogtam, amíg magamban helyre raktam a történet hiányzó darabkáit és újra meg tudtam szólalni.
-Darren, semmi baj... tényleg szerencsétlen egy helyzet volt, véletlen, hogy pont ilyen bénán alakult... Akkor ezek szerint nem haragszol? -kérdeztem vissza óvatosan, biztos ami biztos.

Kinyújtottam a kezem Ratna felé, és rá is mosolyogtam a lányra.
- Nem haragszom rád. Félreértés volt. És ha nem lett volna az... Akkor sem lenne jogom haragudni, nem igaz? Elvégre attól még, mert én nagyon kedvellek, nincs törvénybe iktatva, hogy ennek kölcsönösnek kell lennie...
Jó, tudom, oké? Tudom. Baromi gyenge volt. Ennél ezerszer fondorlatosabban is megpróbálhattam volna kiszedni belőle, hogy hogyan érez. Simán átsiklik a kijelentés fölött. Vagy csak mosolyog. Vagy... Szóval nem volt valami profi. Egyáltalán nem.
- Ha ez megnyugtat, nagyon aranyos vagy, amikor rókamangusztákról motyogsz.

Miután aggodalommal teli kérdésemre Darren elmosolyodott, nagy kő esett le a szívemről. Így már valamivel magabiztosabban léptem közelebb a fiúhoz, hogy a kezemet a tenyerébe simítsam, mint amikor két ember összeilleszti a tenyerét. A szavait hallgatva óvatosan az ujjai közé fűztem a saját ujjaimat, majd finoman megszorítottam az összekulcsolt kezét. De ahogy hallgattam... az első néhány rövid kis mondatot követően mintha kiveszett volna az optimizmus a szavaiból, sőt... inkább keserűen csengtek a szavai a fülemben.
-Ezt komolyan mondod? -néztem a szemébe megrökönyödve.
És ekkor nagyon értékelni kezdtem, hogy per pillanat Amerikában vagyunk, és nem Indiában, ahol még belegondolni se merek, milyen cirkusz lenne egy ilyen megjegyzés után... Pláne azok után, mi délután történt...
-Ejj, Darren, Darren... -simogattam meg az arcát a szabad kezemmel, de aztán nem tudtam, mégis mit mondhatnék. Ne legyen már ilyen önbizalomhiányos? Arra is hányszor utaltam már neki, hiába...
Hogy pontosítsak, inkább annyi mindent akartam és tudtam volna mondani, csak nem akartam a hosszas fecsegésemmel megölni a hangulatot... ráadásul semmi frappáns, rövid válasz nem jutott eszembe, így inkább gyűjtöttem némi bátorságot, lábujjhegyre emelkedtem és megcsókoltam.
-És ha kölcsönös? Vedd már észre végre, hogy én is kedvellek... -suttogtam, majd miután meghallottam a rókamangusztáit, nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el- És köszi, most ezzel aztán tényleg megnyugtattál...

Megcsókolt! Látta ezt valaki? Nem? Fenébe! Senki sem fogja elhinni... Ez... Elképesztő! Ratna, ő... Ő és én... Ő... Miért nincs egy értelmes gondolatom sem? Hogy az a jó...
- Huh. Én... Ez... Huhh. Egy pillanat.
Magamhoz rábtottam, és megcsókoltam, de most már nem olyan óvatosan, ahogy eddig. Ez már igazi csók volt, olyan, mint amilyet kaptam tőle.
- Én... Öhm... Ó, friss levegő! Az kell nekem! Gyere velem - húztam magam után vidáman - Menjünk, sétáljunk egyet!
Igen, amikor Crist hazafuvaroztam, láttam itt valami erdőfélét. Egy kellemes, reggeli séta az erdőben... Tökéletes. Igazán tökéletes.

//Erdőség//

(Amúgy Dzsin biztos látta, hogy a kérdésre válaszoljak, bár nem tudom az mennyire boldogít )

Darren reakcióját látva csak nevetve megcsóváltam a fejem. Az iménti hangulatához képest, mint ha teljesen kicserélték volna. Nem mint ha baj lenne, a vidámság jó dolog. Amikor egy pillanat szünetet kér, már épp válaszolnék neki, de sikerült meglepnie azzal, hogy azt a pillanatot tényleg annyinak is értette. Mindenesetre boldogan viszonzom a csókját.
-Mi? Pont most? De nekem még órám lesz... Na jó, igaz az még arrébb van, de... Hékás, várj egy picit! -próbálom kiszabadítani a kezem.
Az lehet, hogy ő indulásra kész, de nekem csak nem kéne papucsban meg kabát nélkül kicsattognom a kertbe, szóval gyorsan magamra kaptam a csizmámat, sál, kabát, a kabátzsebbe a kesztyű, biztos ami biztos.
-Rendben, mehetünk!

//Folytatás: Erdőség//

Ratna viszonylag új telefonja, melynek még sosem volt szerencséje Kardfoghoz megcsörren, s a kijelzőn egy olyan ember neve bukkan fel, ki azelőtt még sosem hívta fel őt, annak ellenére, hogy már nagyon-nagyon rég óta megvan a telefonszáma.
-Szia! - Zendül fel Darien hangja a vonal másik oldaláról. - Ugye megkaptad az E-mailt amit küldtem? Tudod, a fotókkal meg minden? Azóta tanult egy új trükköt, már ki is tudja nyitni a szemeit...néha.
A férfi zavarodottsága még a vonal túlsó feléről is érezhető. Berontani valakihez az éjszaka közepén az oké, de oda szólni előtte? Ez teljesen új terület neki, és kicsit kényelmetlenül is érzi magát, de ez van...
-Mond csak, csinálsz valamit ma délután? Szükségünk lenne egy kis segítségre, és te vagy az egyetlen, akiben megbízom, és nem tart fegyvert a párnája alatt...
~Legalábbis remélem, hogy azóta sem szokott rá, kár lenne érte.~
-Szóval, mit szólnál, ha átugranánk?
Amennyiben Ratna belemegy a dologba, percekkel később megjelenik előtte a Lynn-t ölelgető Szellem, a nő kezében pedig ott viháncol a kicsi Alistair, ki újabban így reagál minden teleportációra.
-Tettszett mi? - Kérdi fiától a férfi, sugárzó mosollyal az arcán. - Jól van...Nos, had mutassam a hercegnőt, akiről korábban beszéltem, ő itt Ratna. És Ratna, íme Alistair.

Épp a frissen mosott és vasalt ruhákat pakoltam be a szekrényembe, amikor megcsörrent a telefon. Először csak azt hittem, hogy anyum az, esetleg netalántán a bátyámnak jutott eszébe, hogy rég beszéltünk, ám amikor megláttam a kijelzőn a nevet, csak csodálkozva pislogtam a telefonra... aztán miután észbe kaptam, hogy netalántán fel kéne venni, már egy szempillantás alatt a kezemben is volt a kis kütyü.
-Darien? -kérdeztem bele a telefonba, mint ha még mindig nem akarnám elhinni, hogy ő hívott.
Hisz mióta megvan a telefonszáma, de eddig valahogy mindig inkább e-mail volt helyette...
-Szia! Persze, megkaptam az összeset, azt hiszem. Wow, új trükk? Nincs véletlenül egy kósza videó róla? -kérdeztem vissza kíváncsian, amikor meghallottam a férfi kérését.
-Hát... ami azt illeti, nincs semmi programom mára. Miért? -majd amikor meghallottam a magyarázatot- Most viccelsz? Alig várom, már hónapok óta nem találkoztunk, gyertek nyugodtan.
Nem tudtam, hogy pontosan mennyi idő lesz, amíg ideérnek, és így visszagondolva abban sem voltam biztos, hogy a többes szám alatt Lynnt vagy a picurt értette, mindenesetre turbó sebességgel pakoltam el a maradék ruhát, s amint végeztem, már meg is érkezett a kis csipet-csapat.
-Sziasztok! -köszöntem vidáman, de egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak.
-Örvendek a találkozásnak, picur... Ó, mennyivel aranyosabb mint a képeken, pedig már azokon is nagyon tüneményes volt. És milyen kis pici... Szerintem még nem is láttam ilyen pici babát... -motyogtam magam elé a végén, majd miután el tudtam szakítani a tekintetem Alistrairtől, a szülei felé fordultam- Tényleg, honnan jött ez a hirtelen látogatás? Ha Darien előbb szól, akkor készültem volna, sütöttem volna valami sütit, vagy hasonló...

-Bizony, bizony, apu nagyon ügyes volt, igaz, kicsim? - mosolyogtam a kacagó Alistairre elkapva csapkodó kis kezecskéit. - De nem, most nem megyünk még egy kört, viszont ha jó fiú leszel Ratna nénivel, akkor haza is így megyünk, jó?
Ratnára emeltem a pillantásom.
-Szia. Bocsi, de még nekem is új, hogy van egy ilyenem. Vedd is el gyorsan, különben képtelen leszek itt hagyni.
Felé léptem, és a karjaiba helyeztem a csöppséget, aki még talán akkora sem volt, mint a karom. Alistair először sértődötten nézett rám, hogy csak úgy lepasszolom, aztán tekintete érdeklődővé vált, ahogy Ratnára nézett, végül elmosolyodott.
-Geö-ö-gögö - jelentette ki, ahogy kis pracliját a lány arca felé emelte. Aztán rövid kis kuncogást hallatott, és a biztonság kedvéért megkérdezte: Geö?
-Azt hiszem, kedvel - vigyorogtam.
Lekanyarítottam a hátamról a hátizsákot, amit nem engedtem Szellemnek, hogy ő hozza, mert féltem, hogy úgyis otthon felejti, elveszti vagy kiejt valamit belőle. Letettem egy székre, kinyitottam, és neki is láttam, hogy vázoljam a harci helyzetet.
-A nagy zsebben vannak a pelenkák, popsi törlők, hintőpor, meg az alvós nyuszija. Váltás ruha az első kisebbik zsebben. Az oldalsó rekeszben cumisüvegekben van némi anyatej, de ha melegíted, nem szabad mikrózni, csak tűzhelynél forró vízfürdőben, jó? Mást még nem eszik. Ha nyűgös, valószínűleg álmosodik, ha ringatod egy kicsit, esetleg énekelsz neki valami altatót, perceken belül elalszik. Ööö...Nem felejtettem el semmit? - néztem Szellemre, majd meg sem várva a válaszát ráztam meg a fejem. - Nem, azt hiszem, ez minden. Ja, mégsem, ezt neked hoztuk köszönetképpen a bébicsőszködésért.
A válltáskámból zacskót emeltem ki, benne tíz tábla csokival.
-Ez tuti kitart egy darabig - kacsintottam rá.

-Nincs sajnos, de nemsokára láthatod élőben is. - Feleli, furcsa mód akkor, amikor már a szobában állnak, szóval a nemsokára így mindössze másodperceket jelent. A maga részéről félre áll, s teret ad a lányoknak, hogy nyugodtan körbe tudják rajongani az új jövevényt, aki szerencsére legalább annyira örül Ratna-nak, mit az a neki.
~Szerelem első látásra. Igaz van egy kis korkülönbség, de...húha...nem sokkal több, mint köztem, és Lynn között...~
-Az eladó, és a pénztárgép a boltban maradt - feleli Lynn kérdésére - minden mást elhoztál, szóval nem hiszem, hogy elfelejtettél volna valamit.
Ahogy előkerül a prücsök plüssjátéka, Szellem arcán mintha egy árnyék suhanna végig. Nem tehet róla, de bármilyen aranyos is az a répát szorongató rózsaszín tapsifüles, mindig az jut róla eszébe, ahogy a gyerekkel meglátogatták anyucit a véradó állomáson, ahol éppen dolgozott. Alistair persze rögtön kiszúrta a plüssjátékokkal teli asztalt, apja pedig volt olyan bolond, hogy a kezébe adta ezt a nyuszit....
~Végül is, fél liter vérért nem volt rossz vétel...Azért az furcsa volt, amikor Lynn kérdezett ki...csodálkozom rajta, hogy nem röhögte el magát némelyik kérdésnél.~
-Nagyon köszönjük - szól Ratna-hoz, s közben kedvesen mögé lopózik. - Ránk fér már, hogy kicsit kettesben legyünk. Ha bármi lenne, tudod a számom, és most magatokra hagyunk benneteket...
Ad még egy búcsúpuszit kisfiának, majd szorosan átöleli hátulról Lynn-t, s szép lassan eltűnnek mind a ketten. Alistair eleinte még ezen is csak nevet, hisz látott már ilyet - a hol a papa játék apuci képességével igencsak látványos tud lenni - viszont amikor percekkel később sem jelennek meg, a csöppség pánikba esik, és keserves sírásba kezd.

//Köszönjük! Majd jövünk a gyerekért //

A könyvtárban lubickolva bújom a Kis Herceg című egyszerű regényt. Így is sűrűn kell a jelenlévők fejébe bele-bele kukkantani, hogy melyik jelölés összetétel(szó) mit akar jelenteni. Így is sikerült olyan ostobaságokat össze kaparnom, hogy az valami fantasztikus... A regény felénél tartva három elme jelent meg a birtok területén, még hozzá Ratna szobájában. ÁLTALÁNOS RIADÓ! A könyv fölött kuporgó, fejét támasztó füstgyerek semmivé lett. Mire a szobába értem a kulcslyukon keresztül háromból ketten eltűntek. Egy rakás szemetet hagytak maguk után meg egy kis hús-vér zajdobozt. Vagy is egy gyereket. A zavarosan keringő, elemi gondolatokat amik benne dúltak, mint a papa és mama, most értettem meg igazán. Lassan odalebegtem látható formát öltve.
-Ez, hogy került ide? Zavar netán? Kitegyem? A kinti hulladék lenyelőben elfér.
Ajánlottam fel segítségemet, hogy eltávolítom az illetéktelennek tűnő, zajos behatolót.

-Ó, hogy én? -kerekednek el a szemeim kérdésére, de mire észbe kapnék, a kis lurkó már a karjaimban is van.
Amikor anyuci felé forgolódik, igyekszek odafigyelni arra, hogy tartom, nehogy itt a sok ficánkolás közben neadj' isten leejtsem... Amikor azonban újra felém fordul és még gügyögni is kezd, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el.
-De jóóó! -lelkesedek fel, ám amikor Lynn lekapja a hátizsákot és elkezd gyorstalpalót tartani, hogy mi minden kell egy ilyen kis csöppség ellátásához, csodálkozva vonom fel a szemöldökömet.
-Óóó, hogy én fogok vigyázni rá? Darien, ezt nem is mondtad, csak azt, hogy meglátogattok... Mondjuk nem mint ha bánnám, jól elleszünk, ugye Alistair?
A csoki említésére csak megcsóváltam a fejem.
-Ugyan, igazán nem kellett volna. De azért köszönöm, meg azt is, hogy pont rám gondoltatok. Menjetek nyugodtan, érezzétek jól magatokat, szerintem elbírok vele. -nyugtattam meg Darient.
- Ali, integess szépen anyunak és apunak... -fogtam meg a picur pracliját, hogy segítsek neki integetni neki, s pár pillanaton belül már egyedül is maradtunk...
Csak álltam a szoba közepén és hallgattam, ahogy vidáman kacag új kis barátom, de aztán eltört a mécses, és a nevetés semmi perc alatt bömbölésbe csapott át. Mondjuk valahol sejtettem, hogy előbb vagy utóbb idáig is eljutunk, de hogy ilyen hamar?!
-Jól van, Alistair, nyugalom, semmi baj, ne aggódj, nem sóztak rám örökre a szüleid, nemsokára visszajönnek... különben legalább ötször ennyi cuccal érkeztek volna, de hékás, ne sírj... -magyaráztam a kissrácnak, bár képzelem, mennyit fog fel belőle, közben pedig megpróbáltam ringatni, hiszen Lynn szerint az működik, kár, hogy most ez se akart beválni.
-Szia Dzsin, egy barátom megkért, hogy vigyázzak a kisfiára egy kis időre és... MICSODA?!!! Na nem... Dzsin, ezt te sem gondoltad komolyan... istenek és istennők, ez egy kisbaba. Még ha a legádázabb ellenségem gyereke lenne, akkor se lenne szívem rosszat tenni vele, nem hogy az egyik legjobb barátoméval... Azt hiszem élve meg is nyúznának... -emeltem fel a hangom egy kissé, hogy Dzsin is jól hallja.
Vagyis, neki elég lett volna telepatikusan, de ki tudja, hátha Alistart megnyugtatja, ha beszédet hall. Naná, hogy nem nyugtatta meg ez se... Sóhajtottam egyet, majd úgy döntöttem, maradok a legegszerűbb megoldás mellett, és a képességemmel nyugtattam meg a picurt, mielőtt még a fél folyosó idecsődülne, hogy mit keres nálam egy kisgyerek, meg csend legyen már... A zaklatott kis csöppség sírása 1-2 percen belül szipogássá csendesült, majd nem sokkal később már csendben, kíváncsi tekintettel nézelődött a karjaim közül körbe a szobába. Na igen, látnivaló az van bőven, egy csomó színes, zajos, illatos, mindenféle kis és nagy vacak...
~Hú, azt hiszem a jövőben még jó hasznát fogom venni a képességemnek...
-Látod, Dzsin? Így már egyből aranyosabb, nemde? Izé, egy zsepit hoznál nekem? Ott van a komód tetején a doboztan. -kértem meg Dzsint, majd ha visszaért egy zsepivel, óvatosan megtöröltem Alistair nóziját, majd sétálgatni kezdtem vele a szobában. Jobb, ha hozzászokik, úgy tűnik, pár óráig még itt fogjuk boldogítani egymást...

Úgy tűnik valami rosszat mondtam... Legalább is ez a heves kirohanás arról árulkodott. Először úgy gondoltam, hogy felvilágosítóm, miszerint ha elpusztítja az ellensége ivadékát azzal előnyre tenne szert. De a feleselés tilos. Súlyos függelemsértésnek minősülne. Na de hogy őt élve megnyúzza valaki? Na azt már nem. A felvetést sem hagyhatom szó nélkül.
-Ahhoz nekem is lenne egy két szavam, ha csak megpróbálja ígérem kínok kínját fogja megélni szégyenteljes és megalázó halála előtt.
Míg Ratna a kicsit csitította én egy helyben lebegve vártam, a parancsra. Első jól kivehető gondolatát hallva bólintottam.
-Kétség sem fér hozzá, valóban hatékonyabb mint a csitítás... Máris hozom.
Arcvonásaim elmosódtak. Egy vékony füst csík haladt a zsebkendőért, egyből egy egész csomaggal hoztam. Az idefele úton, felnyílt a teteje, és kihúztam belőle egyet amit odanyújtottam Ratna elé.
-Engedelmé...meddel szólnék.- Ha lehet így is teszek, máskülönben csöndben maradok. -Kellőképpen megfizették a segítséged?

Dzsin szavaira csak egy szemforgatással válaszoltam, most inkább nem kezdem magyarázni neki, hogy hogyan is értettem, mert akkor hosszú estének néznénk elébe.
A megjegyzésére csak elmosolyodtam, még szép, hogy hatékonyabb. Ha már van az embernek különleges képessége, miért ne használja? Pláne, hogy a légynek se árt vele... No meg sem a kedves mama, sem a papa nem kötötte ki, hogy tilos, nem igaz?
-Köszönöm. -vettem el a zsepit, majd miután végeztem Alistair csöppnyi nózijának a törölgetésével, újra Dzsin felé tartottam a zsepit- Megfognád? Vagy letennéd? Vagy nem tudom...
Amikor Dzsin kérdezni akar, csak intek neki, hogy kérdezzen bátran, de amikor meghallom, mire kíváncsi, csak eltöprengek egy darabig, mégis mit kéne mondanom erre.
-Hát, végülis... mondhatjuk. -mondom végül, ahogy eszembe jut az a sok-sok csokoládé amit itt hagytak nekem cserébe a babázásért.
Duplán jól jártam, babázhatok is néhány órát, és még csokit is kapok, yay... Amúgy csoki nélkül is bármikor örömmel elvállaltam volna a dolgot, de ezt most inkább nem kötöm Dzsin orrára.
Még sétáltunk pár kört a szobában, de mivel nem volt valami nagy méretű helység, ezért elég hamar szédülni kezd benne az ember, még úgy is, ha néha irányt változtat. Nem is keringőztem sokáig a csöppséggel, hamarosan az ágyamhoz léptem, hogy óvatosan letegyem a picit a puha, színes ágytarakómra. Szerencsére még elég fiatal ahhoz, hogy ne tudjon egyedül átfordulni a hasára, így aztán nyugodt szívvel lépek az asztalhoz, hogy megnézzem, mennyi munícióval látott el minket az aggódó anyuka. Pár percig memorizáltam, hogy melyik zsebben mi található, majd fogtam azt a kis alvós plüssnyulat és leültem a kissrác mellé az ágyra. Odaadtam a kezébe, mire egyből azzal kezdett foglalkozni, én pedig csak ültem, és néztem a csöppséget.
Oké. És most hogyan tovább? Csak ülök, aztán nézem, meg mosolygok azon, hogy juj-de-nagyon-aranyos? Meg ha elkezd nyűgös lenni, akkor megpróbálom megnyugtatni?

Ratna szemforgatása azt sejtette vele, hogy valamit félre értettem. Nem láttam túlzottan jó ötletnek rákérdezni, na meg ha nem mondja el annak oka van, különben sincs jogomban kifaggatni a dologról. Ha gondolja vagy éppenséggel eljön az ideje majd elregéli nekem a dolgot. Az alapjáraton undorítónak számító, orrnyálkahártya váladékos zsebkendőt birtokomba véve áthelyezem egy félreeső helyre, ami egy füstnyújtásnyira van, így ha kell könnyedén elérem.
~,,Mondhatjuk" ez nem volt valami meg győző.
Suhan át gondolataim kavalkádján ez az egy tiszta elem. Na de ezt sem tesszük szóvá. Faggatózni ismét nem láttam ildomosnak így csak fejem forgott "testemen" a szoba közepén ahogy Ratna mozgását követte. Egy Uhu, vagy egyéb bagoly is megirigyelné ezeket az egyébként nem létező ízületeket amik a fejemet a helyén tartják. A csöppség végül az ágyon kötött ki. Míg Ratna a gyerekhez tartozó csomagot vizsgálta én árgus szemekkel figyelte ma csöppséget, közelebbről is megnéztem magamnak. Nincs e a pelenkájában bomba vagy belerejtve valahol egyéb megmerénylő eszközök.
-Szabad megtudnom, hogy most mi lesz?
Érdeklődöm kissé határozatlanul vizsgálódás közben. Nem sokkal a kérdés után az egyetlen bele rejtett dolog is a felszínre tör, illetve szivárog. Elszínezi a mű ágyékkötőjét végül egyértelműen kivehető a sárgás folyadék mai a színelváltozást okozta. Amennyiben Ratna nem erre figyel azonnali hatállyal értesítem a helyzetről.