Ratna Nayar hálószobája

Ha nem lett volna még mindig piros az arcom, Darren szavait hallva most biztos, hogy megint elpirultam volna.
-No, ez viszont már önbizalom kérdése... Darren, te ilyennek vagy jó, amilyen vagy. Miért gondolod, hogy ez ne lenne elég? -simogattam meg óvatosan az arcát.
Próbáltam megnyugtatni, bátorítani, ám amikor meghallottam, hogy már ő is Dzsin szavait idézgeti, nem bírtam megállni, hogy ne vágjak egy grimaszt válaszul:
-Kérlek, könyörgök, ne kezdd te is... Tudod milyen nehéz volt leszoktatnom róla, hogy így hívjon? El se... -fagyott belém a szó, ahogy egyszer csak Dzsin hangját hallottam a fejemben, ám sehol sem láttam, és azt se tudtam, hogy mit akart ezzel mondani.
-Dzsin, te vagy az? -kérdeztem suttogva, amikor valami fura érzés kerített hatalmába, mint ha egy lágy nyár esti szellő simított volna végig a bőrömön.
Viszont az ablak és az ajtó is zárva volt, szóval biztos, hogy nem a huzat okozta... Mindenesetre, amikor Darren közelebb hajol és meghallom, mit mond, már épp megfeledkeznék az összes eddigi furcsaságról, amikor a semmiből hirtelen előbukkan a "háziszellemem", közvetlenül előttem. Mire én pedig reflexből, ijedten hátrálok az ágyamon ülve, miközben a kezemmel próbálom elhessegetni. Ennyit Dzsin megjegyzéséről, hogy csak a testén át...
-Ááá, ilyen nincs... -fogtam a fejem gondterhelten, hogy ezek után vajon mi jöhet még, de aztán belegondolva a helyzet komikusságába, kínomban már nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam, amit aztán pár percig még abba sem tudtam hagyni.
-Jaj, ne haragudj, nem is tudom, mi ütött belém... Jut eszembe, Darren, ugye nem most volt az a bizonyos utazásod Dariennel, amit említettél, aminek a végén tiszteletedet tetted a cipőjénél? -kérdeztem incselkedve, miután a nevetés után már szóhoz tudtam jutni.

Ez volt a tökéletes pillanat. Beleborzongtam, ahogy megsimogatta az arcomat, és a szavai is... Tudtam, hogy eljött az idő. Közelebb hajoltam... És Dzsinn arcával találtam szemközt magam
Ijedtem felkiáltottam, és felpattantam az ágyról. Aztán annyira dühös lettem, hogy váratlanul, minden tervezés nélkül lépett életbe a képességem, amiről azt hittem, mára már lemondhatok. Kitárult a szoba ajtaja, és beröppent rajta a kép, amivel egyszer már elhessegettem a Széllelbéleltet. Megfogtam a képet, és dühös mozdulatokkal kihajtottam a szellemet a szobából.
- Tűnés a palackodba! - mondtam dühösen - És ma nincs vacsora!
Persze tudtam, hogy nem fog hallgatni rám, és a palackja is nyilván itt van valahol, a szobában, de mindez nem érdekelt. Becsaptam az ajtót.
Aztán lerogytam az ágyra Ratna mellé, és én is elnevettem magam.
- Hát mit ne mondjak, igencsak hatásos védelmeződ van... - mosolyogtam, mikor már nem nevettünk - De, igazad van, ma utaztam. Talán jobb lenne... Gyere ide.
Átkaroltam a lányt, és megcsókoltam a homlokát.
- Köszönöm... Tudod, amit mondtál. De legközelebb bezárom egy lámpásba, és feladom neked Üzbegisztánon keresztül. Komolyan. Mindig ilyen bosszantó, vagy csak engem tüntet ki ezzel?
Még mindig mosolyogtam, egyszerűen nem tudtam megállni. Nem csókoltam ugyan meg a lányt, de megtehettem volna, és ő nem ellenkezett volna, ami majdnem ugyanolyan jó. De csak majdnem.

Vacsora? Az eddig se volt, nem nagy büntetés. Különben meg nem fogadok el tőle parancsot.
-Ki ludas itt! Az nem utasít!
Emlékeztettem, rá hogy neki nem áll jogában parancsot osztogatni számomra. Ezalatt ismét egy lándzsás őr alakját öltöttem magamra. Felé szegeztem a fegyvert. Az ő érdekében remélem tudja mi következik ez után ha ellen áll. Ahogy az ajtó kivágódik és az ő elsepregető fegyvere oda röppen, vérvörösre vált a színem , körvonalaim úgy mosódnak szét és kezdenek el lobogni, mintha lángra kapnék, de ekkor ennyibe is marad a dolog. Darren szolgákat megszégyenítő legyezési technikája hamar kijjebb rudal a helységből. Visszaszivárgok a helységbe. Darren végül is teljesítette a feltételeket. Úgy tűnik a nagy könyv további lépéseit is igyekszik követni. Kérdés, hogy az úrnő mit szól hozzá.

Csak néztem, ahogy Darren és Dzsin egymással játszanak, és mivel legjobb tudomásom szerint egyik sem tudott (komolyabb) kárt tenni a másikban, így nem is avatkoztam közbe, csak szótlanul mosolyogtam rajtuk.
-Darren? Egyébként az a "palackja" -mutattam az íróasztalom szélén álló üvegtigris felé- Amúgy nem akarlak elkeseríteni azok után, amilyen hősiesen kiűzted a szobából, de ahogy ismerem, előbb visszaszivárgott a szobába, mint ahogy te ideértél...
Amikor Darren átölelt, egy kicsit tartottam attól, hogy Dzsin megint közbeavatkozik, de úgy tűnt, vagy tévedtem és még nem ért vissza a szobába, vagy csak sikerült lerendezniük egymás között tisztázni az erőviszonyokat, hogy ki a főnök...
-Szívesen, de... miért pont Üzbegisztán? -kérdeztem vissza kíváncsian, s ha a háziszellemem még mindig nem szól közbe, akkor továbbra is maradok Darren mellett, esetleg kissé neki is dőlök, ha hagyja (Ha közbelép, akkor meg mérget vehet rá, hogy megy a palackba...).
-Őszintén? Eddig csak az egyik tanáromról tudom, hogy találkozott vele... Hogy kiket zaklatott a tudtomon kívül, azt nem tudom, de lehet, hogy addig jó nekem... hm, talán erre mondják, hogy a tudatlanság boldogít? Viszont azt hiszem, kedvel téged. -cukkoltam egy kicsit, miközben én se tudtam abbahagyni a mosolygást.
Ahhoz képest, hogy néhány perccel korábban még milyen feszült volt a hangulat, végül úgy tűnik, egész kellemes fordulatot vettek az események. Az meg pláne sokat dobott az örömömön, hogy Darren ezúttal nem a képességem hatására cselekedett meg mondta azt, amit...
-Darren? Említetted azokat a gyémántokat... Hogy azt hiszik, hogy nálad vannak, és ezért üldöznek, igaz? De ha visszakerülne a... tulajdonosához, vagy a rosszakaróidhoz, akkor utána már békén hagynának, ugye? -próbáltam valami esetleges megoldást találni a jelenlegi helyzetére, mert legyünk őszinték, aggódtam érte, most, hogy kiderült, milyen ügyekbe keveredett itt a tudtom nélkül- És... Ha nincsenek meg ezek a gyémántok... De ha tudod, hogy néznek ki, esetleg Gredzsit megkérhetnénk, biztos tudna segíteni, és kreálna néhányat. -néztem fel Darrenre, miközben a véleményére vártam.

Ahogy Ratna hozzám bújt, még szorosabban karoltam át. Közben kerestem a tekintetemmel Dzsint, de nem láttam sehol. Nem mintha megláthatnám, ha ő nem akarja...
- Azért Üzbegisztán, mert az eléggé messze van. Szóval abban a tigrisben lakik. Szerintem sokkal többször kéne bezárnod a palackjába. Komolyan. Közveszélyes a fickó.
A homlokomra csaptam.
- Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Mekkora hülye vagyok! De már mindegy. Ha az elején, mielőtt kiderül, hogy eltűntek a gyémántok, összefutok Greggel és beugrik ez, mint megoldás... De ez náluk már személyes bosszú. De ne aggódj értem. Darien és a társa már rajta vannak az ügyön. Minden rendben lesz.
Legalábbis nagyon remélem, tettem hozzá gondolatban.

A reakciókból ítélve nem zavarja a pór közelsége, sem pedig a szag amit áraszt magából. De hát, ki vagyok én és hogy jövök ahhoz, hogy elbíráljam az úrnőm ízlését? Ha neki ez kell, nem szólok közbe.
Ahogy nyugodtan enyelegtek türelmesen vártam, hátha akad feladatom. Esetleg őrizni az ajtót, hogy idegenek ne zavarják meg az aktust, vagy bármi óhaja lenne. Legjobb tudásom szerint sóhaja lesz bőven.
Az egyre gyakoribb jelenség ismét felütötte a fejét. Az engem alkotó anyag kezd leülepedni és alakot ölteni. Gyermeteg vonásaim pillanatról pillanatra egyre jobban kivehetőek.

-Be kéne zárnom? -kérdeztem vissza csodálkozva- Őszintén, ez még eszembe sem jutott, azok után, hogy milyen sokáig volt bezárva szegény... Mi? Hogy ő közveszélyes, ugyan, nem bánt ő sen...-haraptam el hirtelen a mondat végét, ahogy eszembe jutott, hogy annyira azért mégsem ártalmatlan a kicsike, lehet jobban járok, ha nem pont Darren előtt kezdem el bizonygazni az ártatlanságát... inkább nem is erőltettem tovább a dolgot.
Amikor Darren tenyere csattan a homlokán, csak egy szemforgatással reagálok rá, hogy pont a legegyszerűbb megoldás nem jutott eszébe. Aztán ahogy említi, hogy már késő bánat, ismét elszomorodok. Ahogy szótlanul oldalra pillantok, észreveszem, hogy Dzsin már visszaért a szobába, s megint kezdi felvenni a szokásos kisfiú alakját. Csak nézem, nézem, ahogy Darren vállán pihentetem a fejem, közben pedig erősen agyalok, hogy vajon hogy lehetne kibékíteni őket egymással.
-Darren? -kezdtem neki óvatosan egy kis szünet után mondandómnak- Azt hiszem, igazat kell adnom Logannek... Miért nem maradsz itt a suliban? Itt biztonságban lennél, meg te mondtad, hogy most úgy is Európában keresnek, szóval eszükbe se jutna pont itt keresni téged. Legalábbis néhány napig biztosan nem.

Merengve néztem, ahogy Dzsinn testet öltöt, vagy legalábbis alakot. Igaza volt Ratnának, gondolom, már az előtt itt volt, hogy becsuktam az ajtót. Nem baj... Most nincs útban, legalábbis, amíg nyugton marad.
- Nem, Ratna... Szó sem lehet róla. Nem akarom, hogy miattam támadják meg az iskolát. Arról nem is beszélve, hogy odaát kutatnak utánam, itt, a városban sokkal szabadabban mozgok. Beszélnem kell pár emberrel, szükségem lesz egy tervre, egy csapatra, és ezeket nem lehet úgy véghezvinni, hogy közben folyton menekülök.
Megfogtam Ratna kezét.
- Nemsokára vége lesz ennek az egésznek. Ígérem. És akkor nem kell majd aggódnod.
Na igen, de azért az sem mindegy, hogyan lesz vége... De ez már egy másik történet.

//Dzsin skippelte ezt a kört//

Darren hárítását hallva csak lemondóan sóhajtottam egyet. Ha nem, hát nem, ő tudja. Bár tény, hogy nem hangzottak valami bíztatóan a szavai. Egy terv, csapat, emberek...
-Ne aggódjak, ne aggódjak, könnyű azt mondani... -motyogtam magam elé csendesen.
Miután Darren megfogta a kezem, csendben hallgattam a mondandóját. Azt követően aztán kiszabadítottam a kezem, majd kissé szórakozottan, a mutatóujjamal a tenyerén lévő vonalakat kezdtem "átrajzolgatni", mint amikor valaki tenyérből próbál jósolni. Azt leszámítva, hogy nekem nem voltak ilyen jövőbe látó képességeim...
-Erre tudok mást felelni, mint hogy rendben, úgy legyen, meg vigyázz magadra? De remélem, azért ha valamiben tudok segíteni, akkor szólsz nekem, ahelyett, hogy megint megpróbálnál mindenből kihagyni. Megígéred? -néztem fel rá újra egy mosoly kíséretében, bevetve mellé a kiskutya-tekintetemet is, bár volt egy olyan érzésem, hogy úgy se tudom meg soha, ha nem tartja be.
-Jut eszembe, megvan már ez a bizonyos terved? Vagy csak ezután ülsz neki agyalni rajta?

Ratnára mosolyogtam.
- Nem akarlak belekeverni. Rozsomák azt mondta, magadtól is megtalálod a bajt, segítség nélkülk, de én akkor sem akarom, hogy bajod essen. Tudom, hogy ez szörnyen soviniszta duma, de sokkal könnyebben viszek magammal a bajba férfiakat, mint nőket. Őket jobban féltem. Ne érts félre, nem arról van szó, hogy ne tudnád megvédeni magad, vagy ilyesmi... Csak egyszerűen nem akarom, hogy veszélyben legyél.
Elgondolkodtam Ratna kérdésén.
- Eddig a terv abban merült ki, hogy "éld túl a napot.". Szóval most valami más kell. De nem tudom, micsoda. Majd kitalálom... Ebben viszont szívesen fogadom a segítséget. Bármilyen ötlet jól jön. Cris-t, Darien-t, Greget biztos rá tudom venni, hogy segítsenek.

-Annyira, de annyira éreztem, hogy ezt fogod mondani! -csóváltam a fejem, a következő megjegyzésnél azonban nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam- Pooontosan, ahogy mondod, ez tényleg szörnyen soviniszta duma volt. De értem én, értem...
Ahogy meghallom az eddigi tervet, csak csodálkozva pislogok.
~"Éld túl a napot.". Ezt most komolyan gondolta? -nagyon úgy tűnik, így amikor felveti, hogy ideje változtatni, csak lelkesen bólogatok rá.
Bár, hogy őszinte legyek, konkrét ötletem még nekem sincs rá, legalábbis ami eddig volt, azokból mindegyik le lett szavazva.
-Hmm, nem is tudtam, hogy Crist is ismered... -jegyzem meg csendesen- Őt annyira nem ismerem, viszont Darien és Greg biztosan segítenek, ütős kis csapat lennétek. De azért őket is kérdezd meg, biztos ami biztos. És... csak ezt a "gyémántrablós" ügyedet kell elsimítani, igaz? Ha az rendben sikerül, utána mik a további terveid? -faggatóztam tovább, hogy valami vidámabb témára váltsak, no meg persze kíváncsiságból, ami most se hagyott nyugodni.

Ratnára mosolyogtam.
- Igen, jelenleg csak egy olyan ügyem van, ami miatt vagy egy tucat fejvadász meg akar öletni. Ha annak vége, teljesen szabad vagyok.
Hogy mik a terveim az utánra? Ez nagyon jó kérdés. Igazán remek kérdés. Lássuk csak... Nem tudom. Talán... Nem tudom.
- Most megfogtál. Tudod... Mindig szerettem volna tanítani. Jó, tudom, semmi tanárbácsis nincs bennem, de talán itt... Esetleg lehetnék harci oktató, vagy valami. Végül elég jó vagyok abban, hogy túléljem a rázós helyzeteket... De egyvalami biztos.
Megint a lányra mosolyogtam, és szabad kezemmel egy pillanatra megérintettem az orra hegyét.
- Ha ennek az egésznek vége, elviszlek egy kis vendéglőbe. Az asztalon szép teríték lesz. És gyertyák. Nem lesz tömeg. A sarokban egy zenekar halkan játszik majd valamit. Vacsorázunk, és utána sétálunk egyet a folyóparton. Vagy kompozunk, mint amikor találkoztunk. Vagy... Valami egészen mást csinálunk. Valamit, vagy inkább bármit, amihez kedved van. Jelenleg a jövőt illetően csak ebben vagyok biztos.

Darren megjegyzésére csak egy szemforgatással reagáltam, mint az este folyamán már oly sokszor, amikor az "elefántból próbált bolhát csinálni", meg megnyugtatni, hogy minden rendbenben van, semmi ok aggodalomra. Na persze, képzelem... De már kicsit belefáradtam, hogy ezzel kapcsolatban megpróbáljam jobb belátásra bírni, így inkább meg sem szólaltam.
A feltevésre, hogy tanár szeretne lenni, csak szélesen elmosolyodtam, pláne ha arra gondoltam, hogy a korábbi bűnöző életét erre akarja felváltani. Igaz, egy pillanatra szöget ütött a fejemben egy zavaró kis apróság ennek kapcsán, de amiatt majd ráérek később aggódni, addig is lelkesen hadarni kezdtem:
-Szerintem jó tanár lennél, tuti imádnának a diákok! Csak ne tesi vagy hasonló, már annyi harcművész tanárunk van, hogy meg se tudom számol...-haraptam el a szó végét, amikor hirtelen bevándorolt a képbe Darren keze, én pedig a tekintetemmel követtem az ujját, amíg az az orromhoz nem ért.
Meglepetten pislogtam néhányat, egészen addig, amíg meg nem hallottam a fiú szavait... Akkor aztán megint szép vöröses árnyalatra változott az arcszínem, a szívem pedig úgy dobogott, hogy majd' kiugrott a helyéről, miközben hol leszegtem a tekintetem, hol pedig Darrenre néztem fel, váltakozva. Viszont olyan aranyos volt ez a kis terve, hogy a mosolygást ha akartam se bírtam volna abbahagyni. Nagyszerűen hangzott, csak annyi baj volt bele, hogy előbb még egy rahedli fejvadásszal is találkája lesz...
~Na de ne legyek ilyen pesszimista, hogy is mondta? Jó abban, hogy túlélje a rázós helyzeteket?
-Csak úszd meg épségben a zűrös ügyeidet, rendben? Annak most inkább jobban örülnék, akármilyen csodálatosan is hangzik az ötleted. -bújtam közelebb hozzá.

Egy pillanatra elfelhősödött a tekintetem. Mintha az olyan könnyű lenne. Mármint megúszni dolgokat. De tény, hogy eddig egész jól ment... Sőt, tekintve, hányan akarnak kinyírni, talán mondhatom, hogy meglepően jól.
De ez nem mehet így tovább. Kell egy terv. Valami jó. egy igazán ütős terv. Bombabiztos. Tényleg, bomba... Hogyhogy még nem próbáltak felrobbantani? Na jó, ami késik, nem múlik, ahogy mondani szokás...
Ne harcoktató? Máshoz nem nagyon értek... A Xavier suli biztosan nem kultiválná, ha betörést vagy zsebtolvajlást oktatnék... De majd meglátjuk. Végül is, egész jó vagyok fizikából...
Az viszont, hogy Ratna még szorosabban bújt hozzám, fantasztikus érzés volt. Tudjátok, milyen az, amikor vagy féltucat életveszélyes élmény, egy agyrázkódás, egy bekapott golyó és hetek óta tartó üldöztetés után valaki nem megölni akar, hanem megölelni? Na, ez pontosan olyan érzés volt. Jó, tudom, ez a hasonlat lehetett volna sokkal költőibb is, de próbáltatok ti már ágyrázkódással költőiek lenni? Baromi nehéz. Komolyan.
- Hát nem is tudom... Taníthatnék fizikát is. Vagy történelmet. Van töritanárotok?

-Hmm... töritanár is van... bár így belegondolva, szinte minden tantárgy megoldott, még ha nem is hozzánk hasonló tanár oktatja, hanem valami bejáró vendégelőadó. Fizika? Az... Az jól hangzik. Tényleg. ~mondjuk attól jobban csak a kémiát utálom, de az nem ide tartozik~ Bár ennyi erővel mondanám, hogy amelyik szimpatikus. Végülis, lehet a harcoktató sem lenne rossz. Azon belül milyen harcra gondoltál?
Egy pillanatra felmerült bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha a jövőben én is tanári pályát választanék? Vajon milyen tantárgy illene hozzám? Hát... jó kérdés, de hogy nem tesi, fizika vagy kémia, az aztán biztos. Talán zene? Rajz? Tánc? De mindegy is, ez még a jövő zenéje...
Mindenesetre ha már így szóba kerültek a Xavieres tanárok...
-Jut eszembe, nem akarlak elrémiszteni, tiszta jó lenne, ha itt tanítanál, de említettem már, milyen elvetemült diákok járnak ide? Szegééény, gyanútlan tanárok... Logan tudna mesélni egyet s mást a témáról... -jegyeztem meg kuncogva.

A lányra mosolyogtam. Tetszett, ahogy kuncogott. Valahogy kellemes hang volt.
Tényleg, miféle harcoktató lehetnék? 'Hogyan ne lövesd le magad?" Nem jó, nemrég lelőttek. Akkor..."Hogyan éld túl, ha lőnek rád?" Az sem az igazi. Valljuk be, hogy sok esetben, amikor lőttek rám, egy közbelépő akárkinek köszönhettem, hogy túléltem. Dariennek vagy Colinnak, Sarah-nak, Lynnek, Merlinnek... Szóval ez sem lenne az igazi. De még mindig tarthatnám a "Hogyan találj erős barátokat, akik megvédenek?" - kurzust.
Na jó, akkor maradjuk a fizikánál.
- Esetleg majd beszélek a vezetőséggel. Egyébként el tudom képzelni, milyen lehet itt tanárnak lenni. Greget és Chris-t is ismerem,. ha még emlékszel - mosolyogtam.
Dzsinnre néztem. Gyanúsan nyugton volt. Nem tetszett. Talán tervez valamit?

Csak nem kaptam választ a harcoktatós kérdésemmel kapcsolatban, így aztán magamban morfondíroztam rajta. Végülis, eddig akárhányszor találkoztunk, ott mindig történt valami, rablás, lövöldözés, verekedés... Már épp kezdtem csodálkozni, hogy ahhoz képest, most milyen nyugodt a helyzet. Bár, fél órával korábban lehet más lett volna a véleményem.
-Rendben, rendben. -bólintottam a megjegyzésére majd amikor megemlítette két osztálytársam nevét is- Persze, emlékszem rájuk.
Sőt... Még jó is, hogy emlékeztetett, mert így legalább már biztosan tudtam, hogy a jövőben nem akarok tanár lenni. Nem elég, hogy hogyan viselkednek a mai diákok, de hogy még különleges képességük is legyen amivel megzavarhatják az órát, köszi, abból inkább nem kérek.
-Jut eszembe, hogy ha te is tanár leszel, Darren, akkor itt is fogsz lakni a suliban, vagy csak bejársz majd órákat tartani?
Ahogy én is Dzsin felé néztem, szép lassan megint elhalványodott és eltűnt a szemünk elől. Hmm... Elég furán viselkedik, az tény... Lehet, hogy Darren miatt? Amikor nincs itt más, olyankor nem szokott ilyen szétszórtnak tűnni, majd beszélek vele, bár szerintem csak este, ha már hazaértem otthonra.
-Darren, még emlékszel arra, amikor először találkoztunk, a kompnál, ugye? -tettem fel a költői kérdést, majd- Csak kíváncsiságból, de te egyébként mi járatban voltál pont akkor, pont ott? Amúgy... eddig azt hittem, hogy csak a képességem hatása miatt viselkedtél úgy, ahogy...

Elgondolkodtam.
- Őszintén? Fogalmam sincs, mit kerestem ott. Gondolom, sétáltam és elkalandoztam. Egyébként nem tudom, beköltöznék-e. Valahogy... Nem tudom. Talán inkább bérelek egy lakást valahol a közelben, vagy... Á, ez még a jövő zenéje.
Megint megcsókoltam a homlokát.
- Nos... Nyilván a képességed indított arra, amit tettem. De a képességed akkor nem tett mást, mint felerősítette az irántad táplált szimpátiámat, azt hiszem. Szóval, akkor megtetszettél nekem, és a képességed hatására megcsókoltalak. Bele sem merek gondolni, mit tennék most, ha ugyanaz lenne a helyzet...
Kíváncsi voltam, mit reagál erre a kevésbé burkolt célzásra. Mert hát igaz, ami igaz, tényleg egyre jobban kedveltem...

-Ühüm, értem. -motyogtam halkan magam elé, egyszerre reagálva mindkét megjegyzésére.
Szóval a jövő zenéje... Bár a mondottak alapján úgy tűnik, nem valószínű a dolog, de ahogy reagált. Úgy tűnik, valóban nem holnap fog eldőlni a dolog, de legalábbis még jópár napig, hétig, hónapig eltart ez a "gyémántos" ügy. Azt mondjuk azért reméltem, hogy évekig már nem fog elhúzódni... Nyugtasson meg valaki, ugye nem?
Egy kissé meglepett, hogy ilyen rövid időn belül kétszer is puszit kapok a homlokomra, de amikor meghallottam a válaszát, egy kissé aggódni kezdtem. Mármint nem azért, amit hallottam, hanem hogy én hogyan fogok reagálni rá...
-Nos... -húztam az időt, hisz így hirtelen nem tudtam, mit reagáljak Darren megjegyzésére.
Talán azt, hogy még mázli, hogy nem néhány héttel később találkoztunk, mert akkor tuti lelövik, csak mert nem tudom normálisan használni a képességem? Ja, hogy már az is megtörtént...
-Ne haragudj... -mondtam bűnbánó arckifejezéssel- Sajnos még nem igazán tudtam irányítani azt, hogy kire hasson, vagy épp ne hasson a dolog. Mostanra azért már sokkal jobban me... Ja várjunk, hogy te nem úgy értetted... jajj... -vörösödtem el megint- Őszintén? Én se tudom... váratlan helyzetekben érdekes dolgokat tud produkálni a képességem...

-Talán egyszer érdekes lenne kideríteni - mosolyogtam.
Az órámra néztem. Egy ideje már itt voltam, és igazából minden perc számít. Sóhajtva álltam fel az ágyról.
- Sajnálom, de mennem kell. Még nagyon sok a dolgom.
Megfogtam Ratna kezét, és felhúztam őt magamhoz.
- De megígérem, hogy nemsokára elviszlek arra a romantikus vacsorára, rendben?
Egy pillanatig tétováztam, aztán megcsókoltam a lányt. Csak röviden, persze, ez is inkább volt szájra puszi, mint igazi csók, de tekintve, hogy mennyire nagy hatással volt rám a lány, és mennyire féltem tőle, hogy bármit is elszúrok, még ez is nagy dolog volt. És most legalább nem álltam semmiféle tudati ráhatás alatt. Igaz, agyrázkódásom volt, de nem hiszem, hogy az számít.
Még intettem egyet tétován, hátha Dzsin elköszönésnek fogja fel, rávigyorogtam az arany Darren-szoborra, és mint a hős, aki belelovagol a naplementébe, elhagytam a szobát. Vagyis majdnem, már csak két lépés választott el tőle, de komolyan, ekkora távolságon szerintem még nekem sem sikerül semmilyen balesetet szenvednem...

Halk kopogások sorozata hallatszik az ajtó közvetlen közelében. Tompa apró puffanások támadják a padlót.
~Benyissak, ne nyissak... még nincs olyan késő... Biztos olvas... De ha nem, áss... ezen nincs időm agyalni...
KOP-KOP helyett nyílik az ajtó. Azzal a lendülettel jön is vissza. Valakiben elakadt. Valami azt súgja, hogy megint sikerült valakire nyitnom az ajtót. Megfogtam és bekukkantottam az ajtó mögé. Már ekkor láttam, hogy Ratna a szobában van. Messze innen. Bedugtam a fejem a résnyi helyen és lenéztem kit csaptam agyon. Valahogy nem volt meglepő. Ilyen kemény feje két embernek lehet, Logan és Darren. Sajnos utóbbit sikerült eltrafálni.
-Úúú bocs haver... jól vagy?
~Mit keres ez itt? főleg ilyen tépázottan.
Felnéztem és akkor tűnt fel, hogy Ratna bőrszíne kicsit vörösebb a szokásosnál.
-Öhm... Rosszkor jöttem?
Az ajtót betoltam a falba egy egyszerű mozdulattal. Erre valami vöröses füst jelent meg előttem. Megmernék rá esküdni, hoyg a fejemben a hang hozzátartozik. Hátraléptem kettőt az ijedségtől és ráfogok a derekamon díszelgő törülközőre nehogy leessen.
-Nyugi te kis... izé... öhm... mi is vagy te?........ PFFf.... HÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁháháhá...
Egy ideig próbálom visszatartani a röhögést. Sikertelenül. Annyira elkap a röhögés hogy a falnak kell támaszkodnom.

Amikor Darren a délután folyamán már másodszor közli, hogy mennie kell, csak beletörődve bólintok egyet. Örökké még se tarthatom itt, no meg lassan nekem se ártana elindulnom, hisz már vagy egy hónapja nem voltam otthon. Miután Darren felsegített az ágyról, óvatosan a mellkasának dőlök, miközben hallgatom, s ismét bólintok egyet. Ha már más ígéretre nem sikerült rávennem, hogy vigyázzon magának, vagy haggya, hogy én is segítsek, neki, akkor úgy tűnik, ezzel kell beérnem. Azért még mindig sokkal biztatóbb, mint amikor úgy akart lelépni, hogy biztos látni se akarom többet...
Miután viszonoztam a búcsúpuszit, majd amikor Darren az ajtó felé indult, még búcsúzóul integettem neki egyet, miközben megpróbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra. Már majdnem sikerült is, amikor aztán hirtelen kivágódott az ajtó, szegény Darrent meg... aucs... A váratlan fordulattól hirtelen még magamhoz se tértem, mire már megláttam, ahogy Greg egy szál törölközőben kukucskál befelé... Már csak ez hiányzott, de tényleg.
Nem telt bele pár másodperc és már megint sikerült elvörösödnöm, bár azt nem tudom, melyik gondolat zavart jobban... Greg kérdése, és hogy Darrent is nálam találta, vagy az, hogy Darren mit fog gondolni arról, hogy lökött osztálytársam így állít be hozzám... Mindenesetre egyik sem túl megnyugtató.
Mire aztán túltettem magam a kezdeti sokkon, gyorsan Darrenhez siettem. Szegény, nem elég, hogy agyrázkódása van, most ez is... Mindenesetre ha segít, ha nem, egy "gyógypuszit" azért adtam a homlokára, ártani biztosan nem fog.
~Basszus, csak emlékezetkiesése ne legyen, környörgöm istenek, csak azt ne...
Eddig megpróbáltam figyelmen kívül hagyni Greg jelenlétét, ám amikor meghallottam a röhögését, egyszerűen nem bírtam nem tudomás venni róla. Megpróbáltam a legmérgesebb tekintetemet villantani felé, de amikor tudatosult bennem, hogy milyen alulöltözött, egy szempillantás alatt oldalra kaptam a tekintetem.
-Gredzsi, nem érdekel, miért jöttél, de a szemem elé ne kerülj még egyszer, amíg nem öltözöl fel normálisan, megértetted?
~Dzsin, te meg kapsz 1 másodpercet, hogy újra láthatatlanná válj és leállítsd magad, értve vagyok?

Nagy nehezen feltápászkodtam. Annyira csengett a fülem, hogy nem értettem, mit mond Ratna és kinek. Aztán, amikor kibotorkáltam az ajtó mögül, minden világossá vált. Greg. Alig ruhában. Itt, Ratna szobájában.
- Oookéééé... - húztam a szót - Akkor én most megyek. Nem akarok zavarni.
Greg szemébe néztem. A tekintetem perzselt.
- Szólhattál volna. A kórházban, például. Vagy még előtte, a szobornál. Azért kösz mindent...Haver.
Megkerültem az alul öltözött árulót, és a folyosóra léptem. Megszédültem, aznap már nem először. A falnak támaszkodtam. Csak egy perc kell... Tényleg, egy perc, és rendbe teszem magam...
A harag erőt adott. Elbotorkáltam a sarokig, és csak miután befordultam, rogytam le a fal tövébe. Ilyen nincs. Üldöztek. Lelőttek. Megutaztattak, aztán leütöttek, aztán visszahoztak. Megküzdöttem egy rakás elmebeteggel. És mire jövök vissza? Greg, akit a barátomnak hittem, egy szál törülközőben állít be Ratnához, akit a... Akit legalábbis valakinek hittem, na. Mindez az elmúlt negyvennyolc órában. Üdv a Darren-féle Balszerencse Univerzumban.

A jókedv hamar tovaszállt. Nem éppen Ratna fenyegető szavai. A törülközőből egy halásznadrág lett pillanatok alatt. A jókedvemet Darren reakciója lombozta le elég csúnyán. Pár pillanatig pörgettem a dolgon az agyam és körbenéztem.
~Ó Te isten barma...
Csapon homlokon magam és megrázom a fejem és egy futó pillantást vetek Ratnara. A tekintete elég sokat elárul.
~Ennyit a hátmosásról és az éjszakáról...
-Wáááh...
Indulok meg Darren után kissé ingerülten. Ahogy utána fordulok a kanyarban meglátom, hogy a földön ücsörög. Gyors csuklóforgatással gyűjtök némi vizet a kezembe és hozzávágom, hogy kicsit magához térjen de legalább rám figyeljen.
~Fúúú van egy bukéd haver, hol jártál? A kövi adagba teszek szappant is...
-Büdi, valamit azt hiszem félre értettél...
~Húúú ez aztán a sablonos szöveg...
Leguggoltam elé és oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Ha így se reagál akkor finoman meglököm a vállát. Majd kilesek a folyosóra Ratna nincs e túl közel. Ha igen az se zavar ez csak formalitás.
-Figyuz ide Pajti, nincs az az isten hogy én lecsapjam a kezedről Ratnat. Már maga a feltevés is sértő, részben rám főleg pedig Ratna-ra nézve. Hallod?

Ahogy beszéltem, mint ha Darren meg se hallotta volna. Egy kissé megnyugodtam, amikor felkelt és úgy tűnt, hogy nincs komolyabb baja, de amikor meghallottam a Greg felé intézett szavait, engem pedig gyakorlatilag levegőnek nézett... Azt hiszem, már tudtam a választ az előző kérdésemre, hogy vajon a két nézőpontból melyik a kínosabb rám nézve...
Darren reakciója gyakorlatilag olyan hatással volt rám, mint ha jeges vízzel öntöttek volna nyakon. Még mindig szaladgált a hideg a hátamon... Azt még nem tudom, hogy magyarázzam meg neki a történteket pláne úgy, hogy halvány elképzelésem sem volt arról, miért pont így állított be Greg. Azonban mielőtt még utána indulhattam volna, Greg már el is tűnt a képből... Én meg csak álltam, egy helyben, miközben a remegés mellé már én is szédülni kezdtem egy kissé...
Ha már Greg így utána sietett, nekem már semmi értelme. Hogy ketten bizonygassuk, hogy félreértette a helyzetet? Az csak még gázabb lenne... Meg hogy őszinte legyek, hasonló helyzetben én is ugyanígy reagáltam volna a helyében...
-Ó, én idióta... -motyogtam magam elé a könnyeimmel küszködve, majd kisétáltam a szobából, s miután a folyosón nem láttam a fiúkat, elindultam az ellenkező irányba, mint amerre ők mentek.
Azt még nem tudtam pontosan, hogy hová, de amennyire megszégyenülve és lelombozódva éreztem magam, nem akartam, hogy másra is átragadjon ez a lelki állapot. Mert abban azonban biztos voltam, hogy most "ragadós".