New York-i Közösségi Könyvtár

Borzalmas volt az egész helyzet. Az utca már teljesen kiürült, az a néhány szem bámészkodó, akik nem rendelkeztek elég sütnivalóval ahhoz, hogy inkább meneküljenek, ahhoz szerencsére nem voltak kellőképpen ostobák, hogy a szájtátást ne jókora távolságról tegyék.
~Eszetekbe ne jusson hívni a rendőrséget! Tényleg, az nagyon nagy butaság lenne! Ez az, inkább fényképezésre használd a mobilodat, mekkora ész vagy!~
Sheenára pillantva úgy éreztem megfordul velem a világ, ahogy vele már nyilván milliószor megtette csak az elmúlt pár másodpercben. Egy átlag ember az ő helyében már rég elájult volna. Legalábbis! Inkább feladta volna a szervezete, és meghalt volna. Ő viszont nem volt átlag ember. Ő volt Sheena! Ő kemény. Ő erős. Ő nem adja fel. Igen ám, de ő is ember volt. Ha nem is átlagos, attól még ember. Ő sem bírhatja a végtelenségig. Minden pillanat, amit kórházon kívül tölt Kardfognak kedvez, akkor is ha az a vadállat meg sem mozdul. Már azzal halálra ítéli Sheenát, ha nem hagyja, hogy ellássák a sebeit.
Ami engem illet, én is elég fáradt voltam, de ez csak pihegés volt, sebem hál' istennek nem akadt. A fő cél Sheena kórházba szállítása volt, már az sem érdekelt, ha Kardfog megússza. A gond csak ott volt, hogy nem úgy tűnt, mint akit olyan könnyű volna legyőzni. Sheena állapotát tekintve pedig nem kísérletezhettünk tovább, hogy melyikünk a jobb.
Emberi alakomat vettem fel. Úgy véltem, ez talán segít a bizalom kiépítésében. Legalábbis az akciófilmekben, amikor terroristákkal tárgyaltak mindig hasonló gesztusokat tettek.
-Kedves, Kardfog! - kezdtem bele higgadt hangon, és a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítottam meg. - Úgy vélem, Ön kivételes képességű harcos. Annak eldöntésére azonban, hogy jobb-e, mint én vagy Sheena, arra kérném, találjunk egy másik időpontot, amely mindenkinek megfelel, ugyanis, a barátom jelenleg nincs olyan állapotban, hogy a szolgálataira lehessen. Természetesen, amint javulást észlelünk, azonnal értesítjük, és megpróbálhatjuk elsimítani ezt a sajnálatos konfliktust, ami kialakult szerénységünk és Ön között.
Alig akartam elhinni, hogy ezt tettem, de mivel az erő használata nem jött be, gondoltam, meg kell próbálni akkor a másikat is.

Borzalmas a gondolat, hogy nem bírtam megvédeni társam leendő feleségét, és a születendő gyermekét. Ezek a gondolatok annyira felzaklattak, hogy eszembe sem jutott akár csak a halvány esélyét megadni annak, hogy Kardfog a szememben rettegést, vagy könyörgést lásson. Inkább elszántságot, vagy, ha már minden mindegy az elfogadás nyugalmát.
De várjunk csak! Talán, ha megkapná, amit akar, a könyörgést, akkor talán a szavát vehetném, hogy elengedje Lynnt!
Már éppen megszólalnék, hogy felvessem az alkut Kardfognak, mikor Lynn is valami hasonló elhatározásra jut és a hátam mögött visszaváltozva eredeti alakjába, elkezdi győzködni az egyre szakadtabbá, de sajnos sebesültté kevésbé váló férfit.
De a lány szövege teljesen elképeszt! Most a szembe dicséri Kardfogat? És megpróbál egyezkedni vele? Hát persze, hisz én is ezt akartam csak kissé másképp! Habár nem hiszem, hogy ezt az állatot ismerve, ez beválna, de hát időt húzni ez is jó.
Közben van időm szemügyre venni az ugrásra készen álló alakot, akiből sugárzik a magabiztosság, de, mintha azért ő is örülne ennek a kis pihenőnek.
Ez nem lesz jó! Ismerem fel a veszélyt. Hiszen most van ideje teljesen visszanyerni az erejét, míg itt bájcsevegünk vele!
- Lynn! Állj! Kár a gőzért, nem fog elereszteni! Szép szóra főleg nem, de viszont időt nyer, hogy regenerálódjon! – kiáltom oda a lánynak, majd míg a kettőnk beszédére figyel, addig egy gyors mozdulattal, amitől a szemem könnybe lábad, de a puskacsövével a szemébe döfök.
Én már hallom a szirénák hangját, legalábbis mintha azt hozná felém a szél, de lehet, hogy már hallucinálok is. Talán időt nyerünk.

Kardfog kiröhögött! Egész egyszerűen kiröhögött. Na jó, nem mondom, hogy én volnék a retorika koronázatlan királynője, de azért nem ezt érdemlem, kérem szépen! Kissé megsemmisülten álltam, ahogy ő kiszórakozta magát. Úgy igyekeztem, ő meg csak gúnyolódik!
~Szerintem tök jó kis beszéd volt!~
Tök jó, csak éppen értéktelen, semmit nem értem el vele. Ugyanúgy meg akart ölni minket, és még csak abba sem egyezett bele, hogy adjon egy kis időt, amíg összeszedjük magunkat. Pedig abból kiindulva, amit Sheena kiáltott nekem, mi megadtuk ezt neki. Na jó, én, ha nem is ez volt a célom. Milyen egy kiállhatatlan ember!
És már ugrott is! Én még nagyban gyötrődtem sértő udvariatlanságán, mikor ő máris újabb lapáttal próbált rátenni. Nagyon gyors volt. Alig indultam meg Sheena felé, ő már célba is ért, pedig nem voltam messze a lánytól. Borzadva sikoltottam fel, hiszen még röptében is láttam elszánt tekintetét, amiből csak egy dolgot lehetett kiolvasni: Sheena most meg fog halni!
Ugyan már! Még hogy Sheena meghaljon! Egy erőteljes, pontos döfés (ki tudja, hogy volt képes ilyen állapotban összehozni!), és Kardfog máris félvakon rogyott hátra. Eddigre én is odaértem, és nyomban bele is karoltam Sheena karjába. Féltem, hogy már nem sokáig bírja talpon.
-Szép volt, nagyon szép! - súgtam oda neki.
Aztán meghallottam a szirénaszót. Rendőrök. Végre! Ráadásul úgy tűnt, Kardfognak sincs velük sok kedve vitázni, mivel máris búcsúzkodni kezdett.
-A közelébe se mehetsz te mocsok! - vágtam hozzá dühösen, mikor Sheenát fenyegette.
De végre elfordult, végre elindult, végre fellélegezhettünk. Erre megfordult, és egyenesen rám nézett. A hátam mögé... teeee.....
Nem volt azonban idő a tombolásra, és nem csupán azért, mert szélsebesen kereket oldott, hanem, mert az ájuldozó Sheenára kellett figyelnem.
-Most már megyünk a kórházba - mondtam neki bátorítóan, és a legközelebbi elérhető taxi felé támogattam. - Nem lesz semmi baj.

//Játék vége, köszönöm szépen. Nagyon állat volt! //

És akármennyire is dögrováson vagyok, majdnem felujjongok a gyönyörűségtől, mikor Kardfog szabályosan beleugrik az előredöfött puskacsőbe és felnyársalja vele a fél fejét.
A szemére persze sikerült megvakítani és a fájdalmat azért már ő is megérzi, így visszakozik is kissé. Ha most egészséges lennék, nem is úszná meg ennyivel, hiszen ha megölni nem is, de egy jó időre biztos sikerülne kivonni a forgalomból.
De, nem ez a helyzet és a zsaruk is egyre közelebbről nyúzzák a szirénákat, így Kardfog is kellően felméri a helyzetet, majd nem tudva ellenállni a kísértésnek, még egyszer halálosan megfenyeget mindkettőnket.
- Ááá! Nem is te lennél, ha ezt nem tetted volna még hozzá! – sziszegem még utána, de már örülök, hogy Lynn ott áll mellettem, mert különben biztos felnyalnám az aszfaltot és a lassan bevágtató rendőröknek is lenne hozzám biztos pár kellemetlen kérdése, amit még így sem biztos, hogy megúszunk, hiszen azért a Könyvtárban volt pár kamera, és mivel azért már volt szerencsém a rendőri nyilvántartáshoz, azért hamar rám fognak találni.
De minden esetre most támogatom Lynn ötletét azzal a kórházzal kapcsolatban és meg-megcsukló lábbal indulok utána a leintett taxihoz.
Talán kaptunk egy kis haladékot, de tudom, hogy ezentúl tényleg nem árt a hátunk mögé nézni.

/Játék vége – Köszönöm, én is remekül szórakoztam /

A Harley Davidson, mely csodával határos módon már hetek óta nem igényelt teljes újjáépítést haragosan robog végig a város főutcáin, mire Logan végre megtalálja a célját.
~Ez lesz az? Igen, ez lesz az!~
Bármilyen meglepő, nem jár valami sűrűn erre a helyre, így aztán kicsit nehézkesen találta meg, annak ellenére, hogy nincs túlzottan álcázva, sőt! Manapság talán még az sem lenne túlzás, ha óriási integető lufiemberkék invitálnák be ide az embereket, esetleg tűzijátékrakétákat lőnének fel percenként...bármit, csak ide csábítsák az internetfüggő fiatalságot. Miután leparkolja a motorját, és az ülésre teszi a bukósisakot, melyet Ratna erőltetett rá, mint a villám hatol be a hatalmas épületbe, és egyenesen a könyvtáros pultjához siet. Idefelé jövet arra számított, hogy kopottas farmerében, és bőrdzsekijében nagyon ki fog tűnni a sok professzor, és őrült zseni közül, ám kellemesen csalódik, hisz a könyvtár csendes és kihalt, pont amilyennek szereti.
-Hello - Köszön rá az asztal másik oldalán ülő Lily-re. - Kéne nekem néhány könyv. Van bármi a spanyol inkvizícióról, illetve más középkori kínzásokról? Illetve kéne még egy az emberi anatómiáról, és van orvosi szakkönyv az altató szerekről, annak is nagyon örülnék. - A lista felsorolása után még megvakargatja az állát. - Jut eszembe, ha megvan a Fűszerek királynője, vagy valami ilyesmi, az is kéne...Akár megvételre is.

Összerezzenve kaptam fel a fejemet az Agnes Grey lapjaiból, ahogy egy hangosan, határozottan csattanó férfihang megszólított. Azonnal félretettem a könyvet, és arra figyeltem, amit nekem mondott.
-Természetesen, azonnal - bólintottam. - Szeretné, hogy lehozassam Önnek, vagy inkább egyedül szedné össze?
Ha az előbbit választja, akkor a számítógépbe való pötyögés közben, ha az utóbbit, egy papírra való összeírás közben, amire azt is felírtam, melyik emeleten, melyik szekcióban találhatja meg az adott műveket.
-Tudom ajánlani Juan Montoyatól az Igazságszolgáltatás a vér századaibant... vagy ott van Jason Gruzeliertől a Spanyolország az inkvizíció ölében... Hans Andersch: Kínok igazsága a sötét középkorban... Marilyn Jacobson: A kín tanúvallomása... Az emberi test anatómiájáról rengeteg könyvünk van, de a legjobb talán Pierre Betranche: Az ember anatómiája. Altatószerek... ööö... ja, igen, megvan. George Peterson könyvével, azt hiszem, meg lesz elégedve. A benzodiazepin és a non-benzodiazepin összehasonlítása.
A film címének említésére kicsit összeráncoltam a homlokomat, mert eléggé, hogy úgy mondjam, nem illett a férfihez az a film, de hát ez végső soron nem rám tartozott, meg az első benyomás gyakran csalóka, arról nem is beszélve, hogy talán nem is biztos, hogy magának kölcsönözné ki. Ebben az utóbbi feltevésben már csak az is megerősített, hogy még a nevét sem tudta rendesen.
-Természetesen, a Fűszerek hercegnője is megvan. Megvételre sajnos nincs mód, de a kölcsönzés meghosszabbítására mindenképpen. Épp most hozták vissza. De csak a filmet tudom felajánlani, a könyvet sajnos kikölcsönözték.
Ha úgy is jó, hátranyúltam a mögöttem álló kerekes utánfutóhoz, amire a még elpakolandó dolgokat szoktuk tenni, elsősorban, amiket éppen visszahoztak. Felkaptam a DVD-t, és miután beolvastam a kódját a gépbe, átnyújtottam a vevőnek. Közben nem tudtam megállni, hogy ne bámuljam fürkészve, mert meg tudtam volna esküdni rá, hogy már láttam valahol. Egészen biztosan. Annyira ismerős volt.
-Esetleg parancsol még valamit?
Nem bírtam tovább. Nagyon idegesítő volt, hogy tudtam, hogy emlékeznem kéne rá, és mégsem ment.
-Elnézést, nem akarok tolakodónak tűnni - szólítottam meg egy árnyalattal vörösebb arcszínnel -, de annyira ismerős nekem, nem találkoztunk már valahol?

A könyvtáros lány közben valami könyvet búj, így sajnos nem láthatja az arcát, de annyi baj legyen, hisz pillanatnyilag úgyis leköti valami más. Egy illat, melynek gazdája rég járt erre, nagyon rég, de akkor alaposan megázott. A legtöbb ember fedett helyen ezt nehezen tudná összehozni, de Kardfog...ő mindig értett hozzá, hogyan idegesítse fel az embereket, és Sheena...remek párosítás...
-Inkább egyedül - feleli, s közben oda sem figyel a nőre, mert épp azzal van elfoglalva, honnan is olyan ismerős a harmadik ember aromája. Persze a lelke mélyén sejti a választ... - Jöhet mind, lesz időm olvasgatni bőven. - Itt már visszafordul, és végre megpillanthatja a könyvtáros nőt aki...valahogy nem illik be abba a képbe, amit a könyvtáros nőkről alkotott magában. Nincs szemüvege, és egészen....
~Hmm, lehet gyakrabban kéne ide járni?~
-Hercegnő, vagy királynő, nem teljesen mindegy egy demokráciában? - Kérdez vissza, és természetesen az sem kerülte el a figyelmét most, hogy már rájött, érdemes előre is nézni, hogy milyen csodálkozva méregeti őt a leányzó. Egyenlőre nem döntötte el, hogy bóknak, vagy sértésnek vegye-e, hogy az előző négy rendelésre a szeme sem rebbent... - Az egyik diákom kérte, hogy hozzam el neki, ha már a könyvtárba megyek. - magyarázza, majd feldereng lelki szemei előtt, hogy is nézett ez ki valójában:
-Logan, hát te hova mész? Ugye nem a kocsmába?
-Nem, majd a könyvtárba!
-Tényleg? Szupi!^^ Akkor kivennéd nekem a fűszermesternőt, ha már arra jársz?
-Ó, hogy a...mármint, persze....
-Yay!
Megköszörüli a torkát, és csodálkozva tekint a kezébe nyomott dobozra. Azt hitte, vastagabb mű lesz, és mióta műanyag a borítója egy...ó...
-Ebből van film is? Nekem igazándiból a könyv kéne.
Kezd zavaró lenni az, ahogy Lily őt bámulja, még ha ilyen aranyosan piros arccal teszi is. Aztán, amikor végre felteszi a kérdést, Logan gondolatban fájdalmasat sóhajt, aztán körülnéz, hogy áll-e valaki a háta mögött, utána pedig közelebb hajol, és kezét a szája mellé téve suttogva felel.
-Na jó...tud titkot tartani? Látta a Kate és Leopold című filmet? - Kérdi, a lehető legkomolyabb hangon, és az arcán sem látszik semmi jelen annak, hogy amit mond, az nem a színtiszta igazság...mondjuk most csak kérdezett. - Többet nem árulok el. - Rákacsint Lily-re, aztán pedig visszaadja a DVD-t. - Szóval...mennyibe fognak fájnia könyvek, és hol találom őket? Bazi nagy ez a hely...

Nem nagyon zavart, hogy a vevő rám sem nézett, miközben én mint a gép soroltam neki a műveket, és írtam össze, hogy mit hol talál. A legtöbben nem vették rá a fáradtságot, hogy udvariasak legyenek, de ezt soha nem is vártam el senkitől, elvégre nem barátkozni jártam ide, hanem dolgozni. De aztán, amikor rám nézett kicsit azért hátrébb léptem, mert ismertem ezt a fajta a tekintetet. Ismertem, és nem kifejezetten szerettem. Egy romantikus regénybe természetesen beleillett, de ebben a században egészen másfajta tartalommal bírt, és valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ha leejteném a zsebkendőmet, ez a férfi a nyakát törné nagy igyekezetében, hogy felvegye nekem. Akkor meg ne bámuljon így rám!
Megjegyzése azonban a hercegnőkről és a királynőkről a demokráciában nevetésre késztetett. Végül is igaza volt, de akkor is, mit tegyek, ha egyszer ez a címe?
-Sajnálom, de nincs most meg, pár nap múlva viszont már biztosan visszahozzák, próbálkozzon akkor.
~Diákja! Szóval tanár. Na, ilyen tanárt sem láttam még soha életemben. Kíváncsi lennék, hogy mit tanít. A könyvekből ítélve talán történelmet. Vagy valami orvosi cuccot...~
Mikor a kérdésemre válaszolva közelebb hajolt hozzám, a titokzatossága miatt akaratlanul is, én is közelebb hajoltam hozzá, hogy halljam, mit akar nekem mondani. Szavai hallatán egyre jobban elkerekedett a szemem. A szám elé kapva a kezemet sikkantottam fel egy egészen picit, és nagyon is halkan, ahogy megint ráemeltem a tekintetemet.
-Maga? - suttogtam. - Istenem, imádom azt a filmet, és ezek szerint maga volt a... tudom, hogy csak egy egészen kis szerepet kapott, de szerintem nagyon jól alakította a portást a tizenkettedik jelenetben. Szerintem, ha szövege is lett volna, azt is nagyon jól el tudta volna mondani. Szabad? - nyújtottam felé a jobbomat, hogy kezet rázhassak vele, ha engedi.
Aztán a táskámhoz hajoltam, és kivettem belőle egy erősen szamárfüles könyvet.
-Tessék - nyújtottam felé. - Ez az én Fűszermesternő kötetem, de szívesen kölcsönadom. Majd visszahozza, ha tudja. Esetleg... ha nem haragszik meg érte... hát.... megtenné, hogy... megtenné, hogy ad nekem autogramot az elejére?

Percekkel korábban még azon morfondírozott, vajon milyen módon tudná beadni Sebastian-nak, vagy Greg-nek, hogy a tanári kar úgy döntött, büntetésképpen legutóbbi gaztettükért a szobafogság, és a takarítás mellett még a könyvtári könyveket is nekik kell visszahozniuk ide, hogy neki ne kelljen még egyszer könyvtárba jönnie, ám azóta megváltozott a véleménye erről a helyről. A csend és nyugalom, illetve a diákok teljes hiánya mérhetetlen boldogsággal töltik el, a viccén nevető, kedves arcú lányka pedig szép bónusz mindehhez.
-Rendben, de csak, ha kegyed is itt lesz. Félek más nem lenne olyan talpraesett, hogy még a rossz címből is kitalálja, mit szeretnék.
Magában jót nevet, ahogy a lány elképed a felismeréstől, hogy ki ez a filmcsillag, aki vele szemben áll, kívül azonban megpróbálja tartani a hírnévbe belefásult, egyébként végtelenül szerény sztár álcáját, viszont majdnem lenyeli a felé nyújtott kezet meglepetésében, amikor meghallja, Lily kire ismert fel benne.
-Viccel, részemről a megtiszteltetés - feleli,egyre vöröslő arccal, miközben gyengéden elfogadja a nő kezét. - Nem hittem volna, hogy valaki még emlékszik rá...és igazán köszönöm a bókot, olyan jól esett...
És ekkor előkerül a kötet! Kissé rongyos, cseppet viseltes, de megvan! Nem kell többet rohangálni utána! És Ratna is békén fogja őt hagyni! Boldogan nyúl a könyvért, ám mielőtt megkaparinthatná, olyan történik, amire végképp nem számított: valaki autogramot kér tőle! Na nem mintha ritkán hagyná ott valakin a kézjegyét, de nem tollal szokta, és mások inkább könyörögnek, hogy ne tegye....
~Na, most mi legyen? Írjam bele a saját nevem azt jól van? Csak nem tudja, hogy hívták azt a portást...mondjuk én arra sem emlékszem, hogy volt benne portás...hajjajj...~
-Hát, persze - megy bele végül a dologba - és kinek írhatom? Vagy címezzem csak a legszebb, és legaranyosabb könyvtáros lánynak, akivel valaha találkoztam? - Kérdi, s közben felkap egy tollat az asztalról.

Bókjára zavartan sütöttem le a szemem, s csak egy halvány mosolyra futotta. Miért flörtöl velem? Könyvtárosokkal nem szoktak, mindenki tudja, hogy van az az előítélet, hogy unalmasok vagyunk, akkor meg minek kockáztatni? Miért nem inkább a kávézóban hajt rá az egyik pultosra? Vagy felszolgálóra? Ők úgyis kitesznek lényegében mindent az asztalra, hogy megkönnyítsék a nyáladzó férfiak dolgát.
Ez az értetlenség pedig még tovább fokozódott, amikor megtudtam, hogy olyan nagy filmekben játszott, mint a Kate és Leopold, vagyis együtt dolgozott azokkal nagy, világhírű színészekkel. Itt már végképp elvesztettem a fonalat. Mit akarhat tőlem?
A kézfogástól csupán annyira tartottam, hogy hatalmas, izmos és kemény keze egy pillanat alatt tudta volna összeroppantani az enyémet, amit leginkább csak könyvek lapozására szoktam használni, ezért nem kimondottan ellenállóak. De sajnos, mint kiderült, ez nem csupán a fájdalomra igaz (bár arra nem is volt szükség, olyan végtelen óvatossággal fogta meg a kezem), hanem csupán az érintésére is. Egy jóképű, erős férfi, aki ennyire értett a finom bókokhoz, és nem csak színészkedni tud, de még tanár is, aki van olyan kedves, hogy szívességből könyvekért rohangáljon a diákjainak! Hát őszintén majd elolvadtam. Az ujjaim egy kicsit megremegtek az érintésétől, én pedig gyors torokköszörüléssel fordultam el a könyvemért.
-Elég lesz, ha Lily-t ír - suttogtam halkan, lesütve a szemem, hogy ne kelljen abba a pajkosan csillogó szempárba néznem, amitől úgy elgyengültem.
Hiába jobbnak kéne lennem flört terén, mert eddig siralmas volt a teljesítményem. Ezért nincs soha pasim! Legalábbis semmi komoly. Meg gondolom azért mert túl idealizálom őket, aztán jön a fenékre tottyanás. De mindegy, most nem ez a lényeg!
-Igazán nagyon köszönöm. Sajnálom, hogy feltartottam. Biztos nagyon sietne, én meg...
-Lily, te még itt vagy? - csendült fel egy hang a hátam mögött. Az egyik kollégám érkezett, egy nyugdíj előtt álló hölgy, aki legrégebbóta volt itt. - Már öt perce végeztél. Még az urat rendezd le, aztán menj csak haza!
-Rendben, köszönöm, Mrs Hill.
Mrs Hill bólintott, aztán megakadt a szeme az ,,úron".
-Maga milyen ismerős - motyogta.
-Nem, nem az - tiltakoztam hevesen. - Biztos összekeveri valakivel Mrs Hill, úgyhogy ne is beszéljen róla senkinek.
-Lehet, angyalkám. Mondjuk kiköpött olyan, mint a fiam, lehet, hogy azért...
-Biztosan azért, Mrs Hill - bólogattam meggyőző mosollyal.
Miután ő elment, gyorsan beírtam magam a jelenlétibe, aztán felkaptam a táskámat, és indulni készültem.
-A könyvet tényleg ráér visszahozni, amikor gondolja. Ha n nem lennék itt, csak adja oda valakinek, és mondja meg nekik, hogy Lily Gage-nek kell visszajuttatni. De nem kell sietnie - ismételtem gyorsan, ahelyett, hogy megkérdeztem volna tőle, hogy az a bizonyos tanuló ugye szélsebesen szokott olvasni.

Lily egyre jobban pirulgat, ami Logan számára egyértelmű jel arra, hogy talán mégsem volt teljesen hasztalan ez a mai nap, és ez a sejtés csak egyre erősödik benne, mikor a kézfogás közben egy röpke pillanatra találkozik a tekintetük, ráadásul még mindig olyan közel van az arcuk egymáshoz, hogy szinte érzi a nő tűzforró leheletét, mielőtt az szégyenlősen elfordulna.
~Ó igen....mégsem unalmas minden könyvtáros...ő legalábbis tuti nem az.~
-Lily - ismétli meg a nevet halkan, majd írni kezd. - Tehát akkor: "Lily-nek, a legszebb, és legokosabb könyvtárosnak a földön, akivel valaha találkoztam, vagy valaha fogok. James Howlett" Ez után egy gyors szignót is odafirkant -természetesen a sajátját - aztán pedig egy pillanatra még megmutatja a könyvet a nőnek, mielőtt összecsukná azt.
-Ne aggódjon, Ratna jobban fog erre vigyázni, mint a plüssnyúl gyűjteményére...a kislány akinek a könyv lesz. - Teszi hozzá még gyorsan, mielőtt a szavába vágna az idősebb nőszemély.
~Remek, már ez is kezdi! francba, a végén még le fog buktatni, és akkor magyarázkodhatok, amiért összefirkáltam a könyvét. Francba!~
Ám legnagyobb meglepetésére Lily kiáll mellette, és egy oroszlán bátorságával, illetve egy róka ravaszságával védelmezi meg az ő titkát, ami egyszerre hatja meg a férfit, és kelt benne bűntudatot.
~Francba, ez így még rosszabb! Nem elég, hogy állati dögös, még kedves is, én meg átvágtam, mintha csak acélból lenne szegény. Francba!~
-Várjon egy kicsit - teszi kezét finoman a nő vállára, hogy még egy kicsit maradásra bírja. - Nagyon köszönöm amit az előbb értem tett...cserébe meghívhatom egy kávéra vagy...akár egy sütire? Egész jól néztek ki az ajándékbolt melletti cukrászda tortái például.

Érintésére összerezzentem. Jézusom, ezt az elképesztő szívdöglesztő pasi irántam érdeklődik! Nem elég, hogy olyan szépeket mondott, még azt nagyon romantikusat is beleírta a könyvembe, most pedig elhívott abba a cukrászdába, ami itt volt a közelben? Na, de miért pont én?
~Áh, nyugi, Lily, úgyis el fogod szúrni, mint mindig. Elkezdesz a könyvekről csacsogni, ő meg megpróbálja udvariasan vagy kevésbé udvariasan leplezni, hogy majd leragadnak a szemei, és mire kettőt pislogsz már vége is van!~
-Ne köszönje, természetes, hogy nem verem nagydobra - biccentettem felé. - A süti meg... hát... én... én nagyon szeretem a sütit - böktem ki végül már tényleg nagyon vészesen lángoló arccal.
Hagytam, hogy vezessen, bár tudtam én is az utat. Út közben, ha kérdezett, válaszoltam, de leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy kibogozzam magamnak azt, hogy mégis hogy kerültem én ebbe a helyzetbe. Mert akkor sem állt össze a kép. Az utcán a többi embert is figyeltem, hátha még felismeri valaki, de senki sem állított meg bennünket, de még csak meg sem bámulták őt.
-Milyen kedvesek az emberek, hogy nem zaklatják - jegyeztem meg mosolyogva. - Azt lehetne hinni, hogy úton-útfélen a nyakába csimpaszkodnak, mint a majmok, és nyavalyognak, hogy adjon nekik... autogramot - motyogtam el a mondat végét, amikor rájöttem, hogy legközelebb kétszer is át kellene gondolom, mit szándékozok mondani.
A cukrászdában rendeltem egy eperkrémes tortaszeletet és egy limonádét, aztán ha James is leadta a rendelését, közelebb hajoltam hozzá.
-Nézze, James... szólíthatom James-nek?... szóval nem szeretném, ha úgy érezné, hogy tartozik nekem bármivel is. Nagyon örülök, hogy eljöttünk ide, de ha csak azért hívott meg, hogy ne áruljam el senkinek a titkát, nem kell rám vesztegetnie az idejét. Megígérem, hogy soha senkinek nem mondom el.
Behúztam a számon a képzeletbeli zipzárt, egy-két apró ujjmozdulattal, mintha még a lakatot is rázártam volna, majd a hátam mögé dobtam a láthatatlan kulcsot.

-Ö, értem - feleli vigyorogva - ha mindenkinek aláírnám a könyvét, akkor ez itt vesztene az értékéből, nem igaz?
Maga sem tudja miért, de képtelen nem mosolyogni azon, hogy milyen rettentően aranyos ez a lány, főleg amikor kiejti azokat a szavakat, hogy: "én nagyon szeretem a sütit". Kedve lenne megcirógatni lángoló arcát,de fél, hogy azzal csak rontana a helyzeten, ráadásul még az adamantium is lehet leolvadna a csontjairól.
-Remek, akkor menjünk!
Ami az emberek kedvességét illeti, csak a vállát vonja meg. Neki valahogy még nem tűnt fel a dolog, az igazi rajongói meg szerencsére otthon vannak az iskolában, leszámítva persze...
-Néha megesik, de csak kivételes emberek büszkélkedhetnek azzal, hogy meg is kapták az autogramomat.
Az eperkrémes tortaszelet az ő tetszését is elnyeri, ha már sör ízű nincsen, illetve szintén limonádét rendel, hasonló indíttatásból, meg persze azért, mert sokkal rövidebb azt kimondani, hogy legyen két adag.
-Nyugodtan tegezhetsz is Lily - feleli mosolyogva, egy másodperccel később pedig agyának Heavy Metal zenekara rákezd a koncertre.
~Bakker, én utálom, ha James-nek szólít valaki, ennél már csak a Jimmy rosszabb! Az én nevem Logan!~
Gyorsan elkapja a képzeletbeli kulcsot tartó finom női kezet, mielőtt az megszabadulhatna az apró láthatatlan tárgytól, s ő maga is közelebb hajol a bolondos, de végtelenül bájos teremtéshez.
-Ne félj, nem ilyen hátsó szándék vezérelt, amikor meghívtalak. - Feleli, kínosan ügyelve arra, hogy megpróbáljon választékosabban beszélni, mint szokott. Közben még közelebb hajol, és még halkabbra veszi a beszédét. - Azt pedig ne dob el, még szükséged lehet rá.
Érzi, ahogy a nő egész teste reszket, és mindemellett hallja is, ahogy szíve úgy zakatol, mint egy időutazás előtt álló gőzmozdony, ami teljes sebességgel robog a Clayton szakadék felé. Logan tekintete egy pillanatra az "összecipzározott" szájra siklik, majd újra a nő szemeibe néz, aztán géppuska ropogása töri ketté a csendet, a méregdrága csillár üveglámpái pedig millió darabra törnek az ódivatú puska lövedékeinek nyomán.
-Ez itt egy bankrablás, mindenki a földre! - Ordítja az álarcos alak, aki ez előbb tüzet nyitott, egy másik társa pedig egy "szédítő" akrobata mutatvánnyal át is veti magát a könyvtáros pultja mögött odafent, hátralökve Lily kollégáját, a cukrászdában lévőkre pedig két másik bitang fog fegyvert.
-Már bocs, de ez egy könyvtár - hívja fel Rozsomák a figyelmüket a valóságra, kissé ingerülten. A Logan átok újra lecsapni készül, lélekben fel is készült rá, hogy a süti végére ez a szépség is megtalálja az igaz szerelmet, de ez azért mégiscsak túlzás.
-KUSS LEGYEN! - Kiáltja az egyik felettébb értelmes rabló.
-Basszus,a zsaruk!
-Ó, a jó k... - az ez után következő társadalomkritikát inkább nem írom le, legyen elég annyi, hogy az úr nem ért egyet a fehér házban ülő perverz, vérfertőző kapcsolatban élő főemlősök azon döntésével, hogy szatír sertéseket küldenek az olyan becsületesen dolgozó emberek nyakába, mint ők.
-Na jó, mindenki takarodjon fölfelé! GYORSABBAN!
~Hmm...karom, vagy nem karom? Áh, legfeljebb öten lehetnek, azzal csak elbír a rendőrség is nem? Oké, nincs karom, amíg nem próbálnak bántani valakit.~
-Maradj mögöttem - súgja oda Lily-nek - ha megtudják, hogy itt dolgozol, még azt hiszik, tudod hova ásták a kincset...

-Oké, James, köszi - mosolyogtam rá lámpalázasan, és beleborzongtam, ahogy kimondta a nevem.
Mikor elkapta a kezemet, már szinte éreztem, ahogy a mellkasom ki akar robbanni a helyéről, olyan hevesen dobogott a szívem. Csak a kezem ne remegett volna ennyire, biztosan ő is érezte, de hogy ne remegett volna, amikor egy ilyen férfi érdeklődött irántam, ezek szerint nem azért, hogy rávegyen a titoktartásra. Miközben azt üvöltötte a fejem, hogy engedjen már el, valahogy mégis az jött ki belőle, hogy ujjaim szorosan az ujjaira fonódtak, és megszorítottam, de aztán hirtelen mégis visszahúztam, és ha lehet még jobban zavarba jöttem.
-Bocsánat, én csak... juj, a torta! - csillant fel a szemem.
Nem csupán szerettem, de imádtam az epertortát, ráadásul aznap nagy volt a forgalom, nem mehettem el ebédszünetre, ezért aztán farkasétvággyal vetettem rá magam az édességre, és nagy kortyokban nyeltem hozzá a limonádét. A gyomrom megtelésével egyidőben, a zaklatottságom is némiképp elmúlt, és már sokkal nyugodtabban tudtam James-re nézni, ahogy a maradék italomból a gyümölcsdarabkák után halásztam.
-Mond csak, James, milyen tanár vagy te? Mit tanítasz? Ahogy elnézlek, testnevelést mondanék, de a könyvekből ítélve inkább történelmet. Hacsak nem vagy valami nagyon elvetemült tornatanár - mosolyodtam el.
Persze miért is ehettem volna meg nyugodtan egy szelet süteményt egy kedves férfi társaságában, aki ráadásul még eszméletlenül jól is nézett ki, ha akár áldozatul is eshettem egy eltájolt bankrablásnak? Ugyan! Jobban tudják ők, mi a jó nekem!
Ahogy a tömeg megindult, mentem velük én is, de nem Logan mögött, hanem inkább szorosan mellette, és ha nem haragudott meg érte, úgy kapaszkodtam a kezébe, mintha egy hegyfalon próbáltam volna meg felmászni.
-Inimma! - súgtam magam elé, mire megjelent mellettem a csipogó kismadár, és miután röptében az enyémhez döntötte aprócska fejét, helyet foglalt a vállamon.
Ha James rákérdezett volna, vagy csak furcsán nézett, szégyenlősen vontam meg a vállamat.
-Szeretem, ha mellettem van, amikor félek. Olyankor mindig előhívom.
A lifteket nem használhattuk, a lépcsőkön taszigáltak fel minket. Volt, hogy valaki megbotlott, olyankor vagy valaki segített neki gyorsan felállni, vagy ha kisebb szerencséje volt, a betörők közül ment oda valaki, és ők már sokkal durvábban rángatták talpra. Én már csak ezért is kapaszkodtam nagyon. Még csak az kellett volna, hogy kirántsák a karomat a helyéről!
Odafent belöktek minket az egyik tágasabb terembe, ami éppen felújítás alatt volt, ezért teljesen kiürítették, csak a frissen festett fehér falak, és az újra lakkozott parketta fogadott minket. Utolsóként értünk oda, és szinte azonnal odafurakodott hozzám valaki.
-Jaj, Lily, mi lesz most? - zokogta Mrs Hill. - Még jó, hogy a pénztárat már lezártad, különben már ki is raboltak volna minket!
-Mrs Hill, halkabban, kérem - sápadtam el.
De már késő volt. A hozzám közelebb álló bűnöző mindent hallott, és már el is kapta a karomat.
-Szóval a pénztárat, mi? - sziszegte oda nekem. - Na, akkor most szépen velünk jössz, és kinyitod, ha már ilyen szorgalmasan bezártad!
Inimma nem tűrte tovább, hogy a gazdáját bántsák, de hát kicsi madár létére sok mindent nem tehetett a megmentésem érdekében, csupán megcsipkedhette a fogvatartóm arcát, aki erre heves csapkodásba kezdett, hogy elkapja.
-Nem, ne bántsa - sikoltottam fel, és a markomba zártam kis kanárit.
-Elég legyen, te kis ringyó! - bődült fel, és egy hatalmas pofont kevert le nekem, amitől a falnak estem, de mire felálltam, Inimma már nem volt a kezemben. Annyit nem ért meg, hogy baja essen. Majd újra előhívom, ha már biztonságosabb lesz.
Vasmarokkal szorította a csuklómat, ahogy vonszolt maga után, és még láttam a szemem sarkából, ahogy két másik fegyveres megállt a többiek előtt, előreszegezett fegyverrel, hogy senki se jöhessen utánunk.

Egyre jobban tettszik neki ez félénk, kedves lány, olyannyira, hogy legszívesebben már abban a pillanatban kinyitná a láthatatlan zárat, de nem azért, hogy a lány szájából kiszaladjon a titok, hanem inkább, hogy közelebb hajolhasson, és az ő ajkai közül jusson át valami Lily szájába, ám mielőtt még közelebb hajolna elengedi a kezét, és inkább a tortára koncentrál.
-Semmi baj - feleli, leplezett csalódottsággal, és óriási falatot kanyarint a sütiből, amit egy falásra el is pusztít.Fél szemével azért még mindig a lányt figyeli...istenem, hogy nézhet ki valaki ilyen jól tortaevés közben? Ez biztos ilyen könyvtáros trükk lehet...
-Lebuktam, elmebeteg tesitanár vagyok - feleli nevetve, ám kimagyarázni már nem tudja a dolgot azok a kellemetlen bankrablók miatt. Panaszkodna is emiatt nekik, de van egy sanda gyanúja, hogy nem fogja meghatni őket a dolog...
-Előhívod? - Kérdi meglepetten, a madárra sandítva. - Mi vagy te, hófehérke? - Próbálja viccel oldani a feszültséget, de csak halkan, nehogy lelőjenek itt valakit. A szobába érve két dolgot sikerül megállapítania: ezek a fickók tényleg olyan idióták, mint gondolta, úgyhogy nem kell attól tartania, hogy esetleg ne bírna el velük, a másik pedig, hogy ez a Mrs.Hill egy igazi istencsapása!
-Hé! - Kiált rá a nagy termetű bűnözőre, ki lekeverte a pofont Lily-nek, és már majdnem előrántja a karmokat, ám végül meggondolja magát...lehet nem lenne jó ötlet vérengzeni az első randi helyett? amíg ezen morfondírozik, sajnos ellensége előnyre tesz szert, amit arra használ, hogy a pisztolyával hasba lője Rozsomákot, ki a fájdalomtól összegörnyed, és egy ideig tehetetlenül botladozva figyeli, ahogy elhurcolják azt a kedves teremtést. Kezét, mellyel a sebhez kapott arca elé tartja. A hátramaradt két ő csak a rengeteg vért látja ami belefolyt, Logan azonban a golyót is megfigyeli benne, ami közben kilökődött a testéből. Csupán karnyújtásnyira görnyedezik a rablóktól, mikor őrült mosoly húzódik orcájára, látszólag így üdvözölve a felé tartó fehér fényeket, és az angyalt, akit érte küldtek.
~Na jó, akkor karom.~
Az elpusztíthatatlan fém semmihez sem hasonlítható süvítése járja át az üres termet, majd két párhuzamos karmozdulattal átvágja a meglepett bűnözők fegyverét, ami ez után úgy hullik darabokra, mint egy kínai legókészlet darabkái a legkisebb érintéstől. Ezt követően visszarántja karmait, majd a sértetlen bűnözők fejeit megragadja, és úgy összekoccantja őket...nos a "sértetlen" jelző már annyira nem illik rájuk, de legalább fel fognak épülni, idővel.
-Merre van a kassza?
-Mutáns...
-Az ég szerelmére...
-MUTÁNS!!!
-Jól van...rémüldözzetek csak! Ha nem gond, én addig megmentem a seggeteket. Szívesen...
Ezzel magára hagyja a termet, és jobb híján Lily illatát próbálja meg követni. Sajnos, mivel nap mint nap itt dolgozik, annyira nem egyszerű a helyzet, de idővel ki tudja szűrni a legfrissebb szagmintát, és már követi is a pénztárgép felé.
~Kár, hogy végül nem mentem el azokért a könyvekért. Most jó hasznát venném azon a barmon, aki kezet emelt rá...de sebaj, elég kreatív vagyok magamtól is.~
Be is éri őket a pénztárgép közelében, ám mivel fegyvert fognak a nőre, és nagyon messze van még tőlük, egyenlőre elrejtőzik egy könyvespolc mögött, amíg kitalálja, mit is tehetne. Szerencsére az egyetlen, akinek eszébe jut hátranézni pont Lily, így egyenlőre az ellenség nem szúrja ki.

A fegyver elsült én pedig rémülten, panaszosan sikoltottam fel.
-NEM! NEM! ÚRISTEN! MIT CSINÁLTAK?!
-Kussolj már, vagy te is kapsz egyet - üvöltött rám a csuklómat szorongató férfi, és akkorát rántott rajtam, hogy majdnem orra buktam.
Úgy éreztem, ott helyben meg tudnék őrülni. Még sosem láttam holttestet. Gyilkosságot sem. Az ég szerelmére, még fegyvert sem sütöttek el sosem mellettem, és most mindezt egyszerre a nyakamba zúdították, ráadásul egy olyan ember áldozatával, aki olyan kedves volt, és még a kulcsot se hagyta eldobni! Hogy tehették ezt?
Durván löktek a székemben, amit az imént hagytam el. A lezárt pénztárgépen csak a kis piros lámpa égett, ami azt jelezte, hogy be van ugyan kapcsolva, de még nem jelentkezett még be senki. Persze az lett volna a legegyszerűbb, ha csak odaadom nekik a pénzt, de a rendőrség már úton volt, és egyébként is, csak nem teszek szívességet ezeknek! Akik megölték Jamest!
-Szükségem van a kulcsra - mondtam, és megtöröltem a könnyező szemem.
-Milyen kulcsra? - förmedt rám a fegyveres. - Tudom jól, hogy jelszóval működik, ne próbálj átb@szni!
-Bejelentkezni jelszóval lehet, de a rendszer csak kulccsal működik - magyaráztam némi ingerültséggel a hangomban, hogy azzal leplezzem remegő hangom valódi okát, mégpedig azt, hogy iszonyúan féltem. - Anélkül pedig csak adatokat tudok bevinni a gépbe, de a pénztár nem fog kinyílni.
Ez persze blöff volt, nem is igen értettem, hogy mit hadoválok itt össze, de a fegyveres szerencsére rákapott, és a társához fordult.
-Hozd el a kulcsot - mordult rá, majd rám nézett. - Hol van a pénztárgép kulcsa?
-Az alagsorban balra, rögön az első ajtón kell bemenni. A kód 1462. A falon lévő fehér szekrényben lesz.
-Indulás!
-Inimma! - suttogtam magam elé.
-Mit pusmogsz? - reccsent rám az őr, de mielőtt még válaszolhattam volna egy sárga villanással elröppent az arca előtt a kismadár, ő pedig dühösen kapott utána. - Már megint ez a rohadt dög!
Kihasználva, hogy végre nem figyel rám, kilépve a pult mögül megközelítettem, és a kezemet ökölbe szorítva bevittem neki egy akkora jobb egyenest, amekkora csak tellett tőlem.
-Atya... úristen... szent... ég... - nyögtem fel a kezemet szorongatva. - Áúcsi! Ez...
További nyavalygásra már nem maradt idő, mert a dühödt betörő már fordult is felém, hogy megmutassa, hogy ő ezt hogy szokta csinálni. Mivel azt már nem akartam megvárni, sem végérvényesen megnyomorítva a kezemet, ezúttal inkább a lábamat lendítettem, és jól bokán rúgtam. Ennek sajnos csak az lett az eredménye, hogy már a lábamat is fájlaltam, és visszahuppanva a székbe már azt is babusgatnom kellett, de legalább neki is fájt. Legalábbis ez volt a cél. Mert csak még mérgesebb lett.
-Te kis... - hörögte, és a hajamnál fogva a padlóra rántott.
Magasra emelte a fegyverét, ami igen csak fájdalmas körülmények között találkozott volna a felfelé feszített arcommal, ha telibe talál.
-Ne, ne, ne! Kérem szépen, ne!
Inimma ekkor újra lecsapott és hangos csipogással összevissza csipkedte, karmolászta a férfi arcát, aki már teljesen kikelve magából őrjöngött, és csapkodott, hogy elkapja a madaramat. De legalább kiszabadultam. Inimma viszont nem, őt elkapták.
-Inimma elmehetsz!
Ő pedig engedelmesen semmivé foszlott. A felfegyverzett, nálam csupán kétszer akkora férfi nagy létekkel megindult felém, én pedig szapora hátrálásba kezdtem, egészen addig, amíg bele nem ütköztem a falba. Ott védekezően emeltem az arcom elé a kezem, és akaratlanul is egyre lejjebb csúsztam. Egyetlen ütéssel meg tudott volna ölni, ezt én is tudtam. Épp ezért féltem. És mert itt már csak a csoda segíthetett.

Logan tehát csak az alkalomra vár, hogy végre lecsaphasson a két pojácára, és úgy tűnik, hogy bár Lily nem vette őt észre - erről árulkodik a még mindig könnyező szeme, és szívszorítóan bánatos arca - azért mégis csak segít neki az ügy megoldásában, hisz ügyesen elzavarja az egyik bitangot, így neki már csak egyet kell kiütnie, aki mondjuk a nagyobbik, de lássuk be, ha minden túl simán megy, az unalmas lenne, nem igaz?
~Oké, ez most határozottan a semmiből bukkant elő. Vagy bűvész a csaj, vagy mutáns! Egyik sem zavarna különösebben.~
Gondolja, miközben rohamléptekkel közelíti meg a nagy darab fickót, ki hősiesen áll ki szemtől szemben a nővel, aki ugyan fegyvertelen, viszont majdnem negyed olyan nehéz mint ő. Szinte bűntudata van, amiért hátba kell támadnia egy ilyen hőst, de végül sikerül túltennie magát a dolgon, és akkorát sóz a férfi lapockájára, hogy az csak úgy reccsen. Ezt követi egy óvatos, a plasztikai sebészt több évnyi munkával ellátó rúgás az arcra, ami már a férfi eszméletébe is kerül az orrával, és fél tucat fogával egyetemben. Az igazat megvallva kezdhette volna ezzel is, de nem bírta ki, hogy ne törje el valamijét, és különben is, örüljön, hogy nem vágta le a fejét.
~Bántanád a nőt aki megtetszett nekem? Ez még tesók közt is vért kíván...az én családomban meg pláne...~
Azonnal Lily mellé mellé lép, felsegíti őt a földről - reménykedve, hogy a madárka őt nem látja majd fenyegetésnek...bár meg tudná érteni - majd mielőtt még a nő rátérhetne azokra a kínos kérdésekre, hogy ki is ő valójában, hogyan élte túl a lövést, és miért hazudta magát színésznek - a nők nagyon intuitívak tudni lennek stresszhelyzetben - mint a villám elébe megy a problémának, és egy váratlan csókot plántál ajkaira, miközben egyik karjával a derekát, másikkal pedig a tarkóját öleli át, hogy ne tudjon megszökni a következő 10 másodpercben.
-Minden oké? - Kérdi, amint hagyja levegőhöz jutni szegényt, aztán ha továbbra sem akar menekülni, megfogja a kezét, és maga után húzza. - Mutasd meg, merre ment az utolsó,aztán tűnjünk innen, mielőtt...
-Nem volt semmiféle kulcs..hé, mi a...!!!
Rozsomák ellentmondást nem tűrve löki maga mögé a nőt, aztán pedig derekasan állja a golyózáport. Támadója nem töltött újra, így csupán 8-10 golyót röpít a mellkasába, mielőtt kifogyna tárja. mentségére szóljon, azt hitte, ennyi elég lesz, Logan viszont most semmiképpen sem akar térdre esni, nincs az az isten, hogy másodszor is elpatkoljon az első randin, az már több mint balszerencse.

Már felkészültem a fájdalomra. Mármint azt hiszem. Tisztában voltam vele, hogy az ütést, amit rám fognak mérni olyan kínokkal fog járni, amilyet még sohasem éreztem, így meg hogy tudtam volna felkészülni rá? De amit tudtam, megtettem. És vártam, hogy lesújtson. És vártam. És vártam. És nem történt semmi. Velem legalábbis semmi. Vele már annál inkább.
James robbant be a képbe, és iszonyatosat csapott a támadóm hátára, hogy a hangjába még az én hátam is belesajdult.
-James! - kiáltottam fel boldogan. - Hát élsz! Hála istennek!
Még egy borzalmas rúgás következett a fegyveres arcába, és a betörő máris összeesett, talán még arra sem volt ideje, hogy rájöjjön, milyen fájdalmat érez, amikor elnyelte az ájulás sötétje.
Hálásan fogadtam el James segítségét, amivel felhúzott a földről, majd ugyanazzal a lendülettel megcsókolt. Annyira meglepett, annyira váratlanul ért, hogy egyszerűen csak hagytam, hogy a derekamnál fogva magához húzzon és ajkát az enyémre tapassza, sőt, egy kis habozás után még én is beszálltam a csókba, ahogy lábujjhegyre állva a vállába kapaszkodtam. Inimma egy darabig tanácstalanul keringett a fejünk felett, aztán leszállt James fejére, és kopogtatni kezdte, hogy valaki avassa már be, mi folyik itt.
Miután a szánk elvált egymástól, még egyszer James szemébe néztem.
-De csak, hogy szerencsét hozzon - jelentettem ki halkan, miközben a szívem már a torkomban dobogott, és jobban reszkettem, mint mikor a fegyveres rám támadt. - Ez az egy.
~Meg azért, mert örülök, hogy életben vagy!~
Aztán hogy másra figyelhessek, és őt is megszabadítsam a kis kanáritól a kezembe röppentettem Inimmát, és eltüntettem. Nagyon zavarban éreztem magam, meg voltam illetődve, még mindig féltem, és legszívesebben hanyatt-homlok rohantam volna ki onnan, hogy vissza se kelljen néznem.
-Megvagyok - ingattam a fejem, mert valójában azért itt-ott még eléggé sajgott, de nem gondoltam kifejezetten kedves dolognak, hogy ilyen apróságok miatt panaszkodjak, amikor őt meg épp az imént lőtték le. - Tényleg, hogy élted túl a lövéseket? Golyóálló mellény van rajtad vagy...?
Ekkor feltűnt a kulcsért küldött férfi, én pedig James jóvoltából megint a falnak estem. Őt pedig megint lelőtték. Istenem, de hányszor! Az üres kattogásból ítélve elfogytak a töltények, de már eddig is annyiszor sütötte el a pisztolyát, hogy még számolni se mertem.
-James! - sikoltottam fel, és odaugrottam hozzá.
Kezemet a sebére szorítva próbáltam elállítani a vérzést, miközben másik kezemmel a haját cirógattam. Ujjaim alatt nem éreztem golyóálló mellényt, a trikója alatt rögtön a bőre következett, ami alól most hömpölyögve áradt a vére.
-Nem lesz semmi baj. Nem lesz semmi baj. Nem lesz... semmi... baj?
Összehúzott szemöldökkel meredtem le a kilyukasztott mellkasára, ami már nem is volt lyukas. Sérülései a szemem láttára gyógyultak be, én pedig ijedten rántottam el a kezem.
-Hát ez meg...?
Elképedve meredtem rá. Hirtelen rájöttem, honnan volt olyan ismerős. Tényleg a tévében láttam, de nem egy filmben. Hanem a híradóban. Többször is.
-James Howlett - hebegtem. - Te vagy Rozsomák.
Tudom, hogy mással kellett volna foglalkoznom, de nekem akkor is csak egy valamin járt az agyam.
-Engem megcsókolt Rozsomák!!

Végül a körülményekhez képest egész kellemesre sikerül a dolog, főleg onnantól kezdve, hogy Lily is viszonozza, és puha ujjai gyengéden a vállába kapaszkodnak. Egészen megdöbbenti, milyen lágyan, és finoman csókolja őt ez a nő, sokkal finomabban, mint amennyire eddig bárki emlékei szerint. Általában kifejezetten szereti, ha egy határozott, és erős nő támadja le, de most, egészen el tudna veszni Lily simogató ajkainak érintésébe, ha nem kopogna a fején Inimma...
-Erre felé így kívánnak szerencsét? Hmm, nem rossz...viszont azt hiszem, a madarad nem kedvel. - Tekint fel a kobakjára, de a kis kanári már repül is az általa forrón ölelt hölgy kezébe, és el is tűnik. - Oké, ezt hogy csinálod? - Kérdi, inkább érdeklődve, mint meglepetten. - Csak nem te is...
Már megint azok a bunkó terroristák! Vagy bankrablók..mindegy...a lényeg, hogy a francért nem tudják odavinni a gépfegyvereiket, ahol nem zavarják az embert az állandó lövöldözésükkel! Szerencsére a tára gyorsan kifogy, Lily pedig máris a segítségére siet. Gondoskodása most is jól esik neki, de sajnos pillanatnyilag lenne fontosabb dolga is. Felköhög, majd némi vérrel együtt a padlóra köp egy töltényt, aztán a lányhoz szól kedvesen, mintha csak arra kérné, álljon félre az útból.
-Bocsáss meg egy pillanatra. - Ez után megragad egy nagyobb karosszéket, felemeli azt, utána pedig fordul egyet tengelye körül, és a rablóhoz vágja azt. Áldozatát sikerül kiütnie, de majdnem magát is, így amikor egy pillanattal később újból átöleli Lily-t, annak semmi köze a romantikához, csak nem szeretne összeesni. Ahogy itt álldogál, és végre senki sem akarja őket megölni, végre van ideje felelni az őt ért "vádakra". Hirtelen nem tudja, hogy hogy mosolyogjon, vagy nevessen, hisz a jelek szerint a lány a rajongója lehet...mármint tényleg neki. Esetleg retteg tőle, nem ő lenne az első.
-Igen, az vagyok. - Feleli, majd mikor végre elmúlik a fájdalom kihúzza magát, mire az eddig a ruhájában megakadt töltényeg mind egy szálig a földre potyognak. Ezt követően gyengéden végigsimít a nő arcán, és a fájdalom utószelének elmúltával végre mosolyogni is tud. - Remélem nem baj, nekem nagyon jól esett.
Ebben a pillanatban megcsörren a telefon, és bárki is van a vonal túlsó végén, nagyon kitartó lehet, mert ha azon múlik, az idők végezetéig és hajlandó csörgetni az a nyomorult zajládát, erre azonban nincs szükség, Rozsomák ugyanis viszonylag gyorsan felkapja a kagylót.
-Városi könyvtár! Á, rendőrség, épp ideje! Hogy mi???? UGYE CSAK VICCEL VELEM!? NEM! VÁRJON! Á, ROHADJANAK SZÉT!!! - Ezzel e lendülettel el is hajítja a kagylót, aztán mint a villám a szőke szépség felé fordul. - Valami King hívott, hogy a túszejtő mutáns terroristákkal akar beszélni, akiknek 2 percük van, hogy megadják magukat, mielőtt bejönne az osztagával. Tudom, hogy hülye kérdés, de ugye nincs véletlenül egy titkos járat valahol, ami elvezet...Hollandiába?
Nem sok reményt fűz a dologhoz, így inkább a plafont kezdi el kémlelni. Talán a tetőn át át juthatnának a szomszédos épületre, és akkor leszednék őket a mesterlövészek...kivéve, ha mázlija van, és pont Mike a lövész...aki mondjuk utálja őt valamiért, de talán most az egyszer mellé lőne...
-Na, most jól jönne még egy olyan jó szerencse csók - dörmögi a bajsza alatt, aztán egyszerre megvilágosodik. - Várjunk csak, te itt dolgozol. Bújj el valahova gyorsan, és akkor nem fognak bántani, én meg majd kitalálok valamit, csak nem lehet olyan nehéz lefutni pár száz Zsarut...
~Vagy felhívom őket, és követelek pár dolgot, ez is jól hangzik...csak akad még néhány túszom ugye?~
A földön szétnézve mindjárt lát kettőt is, és van egy sanda gyanúja, hogy a másik kettő is a helyén fekszik még.
-Na jó, van még egy ötletem, de tuti, hogy nem fog tetszeni...

Mosolyogva néztem Rozsomákra, miközben szelíden kibújtam az öleléséből.
-Inimma az én madaram - magyaráztam neki. - Elő tudom hívni és el tudom tüntetni. És de. Én is mut...
Ekkor jelent meg az utolsó fegyveres is, aki annyiszor belelőtt Rozsomákba. Miután rájöttem, ki is volt ő, sok idő nem maradt elképedésre, mert azonnal cselekedni kellett. Egészen hatékonyan meg is tette. Kissé megbabonázva néztem izmai táncát, ahogy elhajította a karosszéket, de aztán gyorsan megráztam a fejem, hogy a kábulatot is lerázzam magamról. Most fontosabb dolgokkal kellett foglalkozni.
Például azzal, hogy ha gyorsan gyógyult is, azért fájdalmat ő is érzett, ami nagyon is elgyengítette, olyannyira, hogy kénytelen volt rám támaszkodni, amitől nekem ugyan megroggyant a térdem, de végül mindketten állva maradtunk, és ez volt végül is a cél. Bátorítóan paskoltam meg a kezét (és most már éreztem, hogy nem csak az izomzattól olyan kemény, hanem ott lapul bizony az a bizonyos adamantium csontozat is).
-Szépen leverted. De nem kéne most pihenned egy kicsit?
Miután végre valahára meg tudott állni a saját lábán is, és hangosan is beismerte, amire már úgyis rájöttem, hát nem mondom, hogy nem hagyott bennem rossz érzéseket, hiszen elhitette velem, hogy ő alakította a portást a Kate és Leopoldban, azért ismerem, de ugyanakkor tudtam már akkor is, hogy egyes mutánsok féltve őrzik a titkaikat, nehogy rossz fülekbe jutva baj érje őket. Simogató kezét mindenesetre elkaptam, és bármilyen jól esett is, finoman eltoltam magamtól.
-Láthattad, mennyit ér a szerencsepuszim. Szerintem ne kockáztassuk meg, hogy most még le is fejeznek.
A telefon csörgésére automatikusan elindultam felé, ahogy az évek alatt megszoktam, de Rozsomák gyorsabb volt. Nem tudtam, kivel beszélt, de a frászt hozta rám, amikor a falhoz vágta a készüléket.
-Szent ég, mi történt?!
Mikor megtudtam, csak még jobban elkerekedett a szemem?
-Ezek mutánsok volnának? - böktem a földön heverő fegyveres felé. - Akkor miért nem használták a képességüket?... Titkos járat pedig nincs. Sajnálom.
Ahogy tovább tervezgetett, csak értetlenül néztem rá (a szerencsecsókra tett javaslatát pedig értelemszerűen eleresztettem a fülem mellett). Mit kell ezen ennyire szervezni?
-Dehogy bújok el! Kimegyek, és megmondom nekik, hogy a betörőket ártalmatlanították, nyugodtan bejöhetnek elfogni őket. Többszáz tanú igazolja majd, hogy ők voltak az elkövetők. Téged meg biztos kitüntetnek azért, mert megvédtél minket. Egy ilyen hőstettet nagyra kell értékelni. Ki tudja, mi lett volna, ha te nem vagy itt.
Ha felhozza, hogy King ezt máshogy fogja látni, esetleg, hogy amint meglátja őt, ha kell az egész épületet rárobbantja, megvontam a vállamat.
-Akkor bújj el te. Senki sem tudja, hogy itt vagy, ha meg valaki fent emlékezne rád, és nem tudna csomót kötni a nyelvére, majd azt mondom, hogy már meglógtál... és mellesleg megmentetted az életemet...
Újabb ötletére kíváncsian döntöttem oldalra a fejem.
-Mi nem tetszik majd benne? Mond el, aztán majd meglátjuk.

-Hé, csak ne szóld le a szerencsepuszit - horkan fel, szinte azonnal - működött az, hisz óriási szerencsénk volt, hogy nem smárolás közben lőtt ránk. Utána meg...nos, majdnem kimondtad az "M" betűs szót. Tudhatnád, hogy az balszerencsét hoz.
Ami a pihenést illeti, hallani sem akar róla. "Majd pihensz a sírban" mondta neki egykori mestere még japánban "és ha a harcmezőn lazsálsz, közelebb van a sziesztád, mint hinnéd!" Akkor mondjuk egy lándzsaheggyel a gyomrában fetrengett, és nem hitték komolyan, hogy fel fog kelni, de ez már egy másik történet, a lényeg, hogy itt és most nem fogja őt visszatartani néhány seb, melyeknek csak az emléke maradt hátra, de azt is elmossa majd a takarító, amint végeztek itt a helyszíneléssel.
-Azt hiszik, én vagyok a terrorista. - Világít rá legnagyobb problémájára, ám nem hibáztatja érte Lily-t, hogy erre nem jött rá magától, hisz ő nem volt ott, amikor karmai láttán a tömeg "üdvrivalgásban" tört ki. - De ne aggódj, mindent megtesznek majd, hogy kimentsenek a karmaim közül.
Bár sejtette, hogy látszatnak megfelelően ez tényleg csak egy normális könyvtár, épp csak egy icipicit szokatlan könyvtárossal, azért szomorúan hallja, hogy az alagutas halva született terve sajnos pont az...
-Kitüntetnek? - Kérdi nevetve. - Hát hogyne! Inkább...
De a nő hajthatatlan, és ahogy egyre csak mondja, és mondja, hogy miért kéne normálisan viselkedni, ahelyett, hogy elbarikádozza magát, majd felhívja ezt a King-et, és követel tőle egy millió dollárt, néhány helikoptert, és 50 Kg minőségi spanyol narancsot, kezd neki is olyan érzése lenni, hogy talán nem hülyeség amit mond...
-A tervem ami nem tettszene... - Ismétli meg, egyszerre kerülve a nő pillantását. - Nem érdekes! Próbáld inkább felhívni ezt a manust, és győzd meg, hogy jófiú vagyok. Ha sikerül, én esküszöm veszek neked egy egész tortát!
~Erős kétségeim vannak a dologgal kapcsolatban de...nem nagyon próbálkoztam még normálisan megoldani az ilyen helyzetet...hátha lehet úgy is.~

-Hogy te vagy a terrorista? - ismételtem hüledezve. - Miért? Miből gondolja, hogy te vagy az? Még be sem jött ide! Hmmm... biztos rosszul látta, és azért mondta. Bár akkor is! - Kicsit már mérges voltam, ahogy dúlva-fúlva visszaszereztem a telefont, ami sajnos a dobásnak hála ripityára tört. Azért próba, szerencse, megnyomtam rajta a visszahívás gombot, és vártam, hogy valami történjen. - Még hogy Rozsomák terrorista - morogtam közben tovább. - Felháborító. Ahelyett, hogy büszkék lennének rád... díjat kéne kapnod...
A telefon kiadott pár recsegő hangot, de egyébre nem volt képes. Annyit sikerült kivennem, hogy ,,...King..." ,,..hall..." és ,,...felemelt kezek...", ez viszont édeskevés volt, úgyhogy csalódottan nyomtam ki, és helyeztem a pultra.
-Ezzel nem sokra megyünk - ingattam a fejem. - De King... ő az itt kint? Nem ő az a szélsőségesen mutánsgyűlölő rendőr? Mindegy, akkor nem tartóztathat le, ha nem csináltál semmi rosszat. Sőt helyettük is dolgoztál, mivel ők nem érkeztek meg időben.
A kijárat felé néztem, aztán vissza Rozsomák felé.
-Ha megkérlek szépen, nem árulod el, hogy mutáns vagyok? Megpróbálok velük beszélni, de nem hiszem, hogy sokat adnának a szavamra, ha King megtudná, hogy ,,nem vagyok normális" - a macskakörmöket ujjaimmal karcoltam a levegőbe.
Vettem egy nagy levegőt, hogy bátorságot gyűjtsek. Aztán még egy párat. De ekkor eszembe jutott, hogy Rozsomáknak sokkal több oka van az aggodalomra, ezért ismét előhívtam Inimmát.
-Vigyázz rá - mondtam neki, mire a kismadár csipogva a férfi vállára szállt, néhányszor ide-oda ugrabugrált, hogy megtalálja a számára legkényelmesebb helyet, majd kedveskedve megcsipkedte a fülét, mintha csak azt mondta volna ,,Ne aggódj, itt vagyok, megvédelek!"
Hátat fordítottam nekik, és a kijárat felé vettem az irányt, hogy mikor kiértem felemelt kezekkel nézzek szembe a rengeteg állig felfegyverzett rendőrrel. Fogalmam sem volt, hova legyek a rémülettől, ez azért elég szokatlan helyzet volt a részemről.
-Ne lőjenek, itt dolgozom - kiáltottam. - Én is túsz voltam, de már nincs semmi baj. Az egyik ember megmentett minket, elkapta a terroristákat, úgyhogy a veszély elhárult. A saját életét kockáztatva szállt szembe velük, de túlélte. Ez csak félreértés, ő nem rossz ember, nem tett semmi rosszat, sőt ő a nap hőse.
Lámpalázas voltam, fegyverek szegeződtek rám, legalább egy mutánsgyűlölő állt velem szemben, szóval kissé nehéz volt nyugodtnak maradnom.
-Öh... letehetem a kezem? Kicsit már elfáradt.

-Mondtak már rosszabbat is - jegyzi meg, vajmi kevés lelkesedéssel, miközben minden erejével arra koncentrál, hogy a mellkasa lehetőleg ne emelkedjen fel a plafonig, annak hallatán, ahogy Lily valósággal rajong érte. Általában ez idegesítené az ilyesmi, de tőle nem zavarja...talán mert ez az is jelenti, hogy annyira akkor mégsem bánja, hogy belefirkált abba a könyvbe.
-Nem ismerem az összes rohamrendőrt személyesen, de gondolom ő lesz a vöröslő fejű ipse a telefonnal - feleli, és magában már elkönyveli, hogy na, ezt a tortát sem kell megvennie. Igazán kár, sokkal szívesebben sütizne Lily-vel, mint az őrszobán lévő fakabátokkal, de ha egyszer...hékás!
-Te mégis hova mész?! - Kiáltja utána, ám ahogy a nő ráparancsol a kanárira, hogy vigyázzon rá, földbe gyökereznek a lábai. Finoman végigméri a fülét csipkedő kismadarat, aztán végül feladja a küzdelmet, és elneveti magát a helyzet komolyságán.
-Te védsz meg? - Kérdi, még mindig nevetve, majd finoman b9kdösni kezd egyik ujjával a kismadár felé, vigyázva, hogy még véletlenül se érintse meg őt. - És akkor mit csinálsz, ha valami gazfickó ezt teszi mi? Vagy ezt? na, mi lesz mi...ÁÚ!!! - Félrekapja sajgó ujját, aztán haragosan a madárkára sandít.
- Te megcsíptél! Na jó...inkább nézzük meg miben mesterkedik anyád.

Odakint természetesen senki sem nyit tűzet Lily-re, de legalább fél tucat puska szegeződik rá, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tűnik veszélyesnek. Mondjuk, Magneto sem tűnik veszélyesnek, szóval érthető, hogy óvatosan bánnak vele, amíg Mrs.Hill nem igazolja, hogy a nő tényleg az, akinek mondja magát. Ekkor gyakorlatilag a semmiből bukkan fel egy két méter magas hústorony, ki mellett Logan balett táncosnak tűnik, és kecsesnek nem nevezhető mozdulatokkal megragadja a nőt, és a tűzvonalon kívül cipeli. Ott bármit mond, először egy orvos támadja le, ki megvizsgálja a pulzusát, a pupilla reflexét, illetve feltesz pár kontrol kérdést is: neve, foglalkozása, hobbi, ilyesmik.
-Nincs nyoma, hogy irányítanák!
-Ez csak egyet jelenthet - állapítja meg King. - A bent lévő mutáns túl erős ahhoz, hogy észlelni tudjuk a befolyását. Készítsék a könnygázt, 2 perc, és bemegyünk!
Mint egy felbolydult hangyakolónia, úgy kezdenek nyüzsögni a kommandósok, King-el az élen, aki egy jóformán ember méretű mordályt vesz magához, biztos ami biztos.

-Na, Inimma, azt hiszem, ugrott a randi az óriás epertortával, de most már végleg. Szerintem húzz innen, amíg még teheted.
~Baja tud esni egyáltalán? Á, szerintem erre még Lily sem tudja a választ, túl aranyos ahhoz, hogy ilyesmit kipróbáljon ezen az apróságon.~