Archie's Turmix Bár

- Hát most már teljesen nyugodt vagyok, hogy ezt elmondtad! – sápadtam el és már azon morfondíroztam, hogy mégis csak rábeszélem engedjen a kormányhoz, mikor kilőttünk, mint egy forma 1-es pilóta.
- Hé-hé-hé! Szívem! – kapaszkodtam meg mindenben, amiben tudtam. – Mondom ez szolgálati kocsi! – de talán ez az amit nem kellett volna talán mondanom, mert úgy nézett ki ez cseppet sem hatotta meg, sőt az sem, hogy lehet, hogy csak hidegélelem csomagot tud behozni fél évig.
Ez nem lehet igaz! Ennyire nem akarhatja Logan fejének igába hajtását látni! Vagy mégis? Na jó, én sem mondom, hogy nem valami fenomenális látvány, ahogy kiskutya módra liheg a lány nyomában, aki valami rózsaszínű ködön keresztül látja a karmos jómadarat……várjunk csak…..várjunk csak! Hiszen, ha a lány sem bökte ki eddig, hogy mi a bibi a nagyfiúval, akkor lehet, hogy……..lehet, hogy mégis csak feszül valami közöttük. Na jó, most mindenki tegye félre a piszkos fantáziáját, mert más feszülésre gondoltam.
Mondanom sem kell, hogy az őrült vágta meghozta gyümölcsét, és a várakozással ellentétben nem a Nemzeti Gárda képében, akit riaszthattak volna az ámokfutásunk miatt, hanem mert utolérhettük, sőt el is hagyhattuk a lassan andalgó párost.
~ Mimimi! ~
- Aya! Nem tévedtél el? Most hajtottunk el mellettük szívem! – néztem a bőrdzsekis Lily és az egy trikóban feszítő Logan után.
De aztán megtudtam az okot is és amíg feltornázta a kocsi tetejére azokat a nyomorult háznyi kartonokat, csak remélni mertem, hogy Rozsomák erősen csuklik, hiszen miatta kínlódok itt, ahelyett, hogy Aya-val próbálnám ki otthon az ágy minőségét.
Aztán még segíthettem óvatosan a mit sem sejtő nő mögé vinni a posztereket, amikre az én találékony drágám felírogatta a jótanácsait.
- Szerintem most már belátta, hogy halott ötlet volt bébi! – lihegtem, amíg igyekeztem magasra tartani a táblát, hogy lehetőleg a szerelemtől vak Logan és a túlparton randizó szerelmesek is el tudják olvasni. – Téged a jó isten is randigurunak teremtett!

-Tudod, a nyári szünetben egy tanárnak szinte csak szabadideje van - feleli mosolyogva, annak ellenére, hogy ez egyáltalán nem igaz, sőt... - csak majd szólj előre, kétlem, hogy a Harley csomagtartójában elférne minden cuccod.
~Bár ki tudja, nem tűnik éppen problémás nőnek...ilyen téren legalábbis.~
Inimma dühöngése azért feltűnik neki, és csodálkozva veszi tudomásul, hogy kicsit azért bűntudata van, amiért hátrahagyták legjobb tollas cimboráját. Egyedül azt tudná felhozni mentségül, hogy azt hitte, Lily eltüntette a nagy kapkodásban, de kételkedik benne, hogy a kismadarat ez megvigasztalná.
~Remélem majd megbocsájt...idővel...sokba fog kerülni, de nem baj...megéri.~
-Miattam ne aggódj - nyugtatja meg a nőt, ám az amúgy egészen forró keze dörzsölése ellen nem ellenkezik - Kanadából jöttem, ott ezt hívjuk strandidőnek.
~Arról nem is beszélve, hogy a gyógyszergyárak sem belőlem fognak meg gazdagondi, ha csak fel nem találják végre a sörkapszulát.~
Na persze, kedvenc ifjú párja képtelen békén hagyni őt...ezt a nőt biztos a sátán küldte a földre, direkt azért, hogy őt zavarba hozza ez a nemrandi közben, bár az ötlete nem is hülyeség...szinte már ördögien jó...ami csak tovább bizonyítja, hogy a sátán küldötte.
-Hogy mit szeretnék nagyon? - Kérdi elmerengve.
~Vajon mit? Néhány tucat eredeti Harley-Davidson motort? Egy saját kocsmát, korlátlan lőszert, és egy vadászengedélyt emberekre? Hát, ez is jól hangzik...de pillanatnyilag...~
Megáll, és szembe fordul a nővel, részben azért, hogy láthassa azt a gyönyörű édes arcot, részben pedig, hogy Lily biztos ne láthassa a táblákat.
~Mostanában, nem szeretnék semmi mást, csak vele lenni...~
-Lenne valami...megnéznéd velem a Casablanca-t? - Kérdi, komoly arccal. - Apropó álmok...most, hogy saját könyvtárad van, mit tervezel, mit fogsz tenni? Én az első napomon nagyon eltévedtem abban a hatalmas épületben de ha gondolod, szívesen körbevezetlek párszor, hogy veled ez ne történjen meg.

-Jaj, nagyon kedves vagy, de nem akarlak munkára fogni! Már így is szereztél nekem új állást, új otthont, nem akarok telhetetlen lenni. Majd a szállítók segítenek. A holmijaim nagy része úgyis könyvekből áll, szóval, ha van egy kis szabadidőd, inkább pihenéssel töltsd, mint nehéz dobozok cipelésével.
A kezei kellemesen melegek voltak, vagyis elég furcsa lett volna, ha fázott volna, de azért még dörzsöltem egy kicsit, mert aztán ki tudja, meg egyébként is... valahogy jól esett. De azért persze csak óvatosan, nehogy felsértsék belül a karmok. Amikor azonban Kanadát és a strandidőt említette, azonnal elengedtem. Bár udvarias volt, és ennél finomabban nem is tudta volna kifejezni, hogy nagyon nem vágyik a kézdörzsire, attól még egyértelmű volt a célzása.
-Bocsánat - szabadkoztam motyogva.
Kérdésemre, hogy mire vágyik, komolyan elgondolkodott, én pedig kíváncsian vártam, mit fog mondani. Valami olyasmire számítottam, hogy motoros bandát alapítani, nyitni egy saját turmix bárt, korlátlan papír hozzáférést az origami kanárik hajtogatásához és vadászengedélyt epertortákra, de egyik sem hangzott el. Helyette egy igen furcsa kéréssel állt elő.
-Hát persze - bólintottam mosolyogva, bár egy kicsit meglepetten. - Az egy remek film, én már vagy százszor láttam. Mikor szeretnéd? Nézzük meg ma este? Van otthon pattogatott kukoricám, de rendelhetünk megint pizzát, ha szeretnéd.
További tervezgetésbe kezdhettem, hogy mi lesz, ha már beköltöztem a Xavierbe, és már rágondolni is olyan kellemes volt, hogy említésére felnevettem.
-Úgy érted, miután kitakarítottam, katalogizáltam, rendszereztem? Ez is el fog tartani egy darabig, úgyhogy ezen túl egyenlőre még nem látok. De ne emlegesd úgy, mint az én saját könyvtáramat. Az az iskoláé, én csak ott dolgozom. Viszont annak nagyon örülnék, ha körbevezetnél - egyeztem bele hálásan, majd felkuncogtam. - Legalább majd megmutathatod, hol van a Nyugati Szárny, ahova nem léphetek be.

-Szerinted is? - vigyorogtam Mike-ra, majd drámaian kaptam a homlokomhoz, miközben hatalmasat sóhajtottam. - Hiába, szeretem összehozni az embereket. Na jó, valójában csak szeretném látni a papucs Logant. Kizárt, hogy arról lemaradjak.
Amikor Lily félreértette a nagyfiú mondatát, és szégyenkezve ejtette el a kezét, bosszúsan felhorkanva csóváltam meg a fejem, és nekiláttam, mint az őrült kaparni az újabb üzenetet.
AZONNAL
FOGD MEG
A KEZÉT,
TE HÜLYE,
ÉS EL NE
ENGEDD!
Még egy kicsit gondolkodtam, aztán megírtam még egy táblát.
SEGGFEJ!!!
A továbbiakban azonban úgy tűnt, minden rendben zajlott, egészen addig, amíg Logan ismét meg nem szólalt.
-Casablanca?! - sápítoztam. - Ennek elment az esze?
A TEXASI LÁNCFŰRÉSZES GYILKOLÁS
HOLTAK HAJNALA
A TESTRABLÓK TÁMADÁSA
AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA
HATODIK ÉRZÉK
-Hülye! - dohogtam. - Adjon már magának legalább egy halvány esélyt, hogy Lilynek legyen valami oka hozzábújnia.
De legalább abban szófogadó jó kiskutya volt, hogy felajánlotta a lánynak, hogy körbevezeti az iskolában, ha már megérkezett. Ebben végre nem volt hiba.
-Szerinted a takarítószeres raktárba vagy valamelyik vécébe fogja berántani, ha már nem bír magával? - ingattam a fejem Mike felé. - Csodálom, hogy még van rajta nadrág. Bírod még, drágám?
Mike elsőosztályú állvány volt, mivel jó nagyra nőtt, úgyhogy Logan biztos látta az üzeneteket. De persze nekem is volt szivem.
-Ha gondolod, felkaphatsz a nyakadba, hogy pihenjenek egy kicsit a karjaid, és addig akkor tartom én a táblákat.

Igazán nem repestem a boldogságtól, hogy Aya ennyire beleélte magát a helyzetbe, hiszen még a végén tényleg valami ilyen foglalkozáson kezdi törni a fejét, én meg hasonló szituációkban találhatom magam, mint most. Akkor inkább King és az íróasztal!
Így aztán egészen nagy kő esett le a szívemről, mikor vigyorogva kibökte végül is, hogy csak Logan fejének igába hajtását akarja végig asszisztálni. Mondjuk az sem lesz egy sétagalopp, ha így haladunk, hiszen egy fél mondatával romba tudja dönteni, a hosszú, keserve órák küzdelme árán elért eredményt, hogy végre Lily simogatja a kezét. Inkább rájátszhatott volna! Meg is érdemelte Aya megrovását, amit most én is megújult lendülettel emeltem a magasba.
- Már miért? – nézek megütközve szerelmemre a Casablankára tett felhördülésére. – Az egy nagyon klassz film! Mi is megnézhetnénk valamikor.
Most kicsit húzódoztam a táblák felmutatásánál, de aztán a csak általam hallott észérvek már megvilágosították a szándékát, és így már érthetővé vált a dolog.
- Mindig tudtam, hogy nekem van a legokosabb exbérgyilkos menyasszonyom! – adtam neki büszkén egy csókot.
Aztán egy darabig megpihenhettem, mert Aya elégedett volt tanítványával és nem tartotta szükségesnek, hogy újabb tanácsokat osztogasson.
- Látod te, hogy, hogy néz arra a lányra? – hívom fel megjegyzésére a figyelmét. – Logan úgy el van varázsolódva ettől a porcelánbabától, hogy akkor is csak félve nyúlna hozzá, ha ő maga ugrana rá. – rázom meg a fejem, hiszen ezt még kimondanom is furcsa volt a nagy nőfaló Rozsomákról. – Kösz bébi, sokat számít, hogy mostanában keményen edzettem, hogy formában legyek melletted. De azért remélem, nem egész éjszaka ez lesz a programunk és ők is aludni térnek hamarosan. – néztem reménykedve Aya-ra, mert oda remélem nem akarja követni őket. – Talán, ha elmennek filmet nézni, akkor mi is hazamehetnénk? – pislogtam rá kérlelően.

-Nem mondtam, hogy hagyd abba. - Szól vidáman, és elkapja Lily kezét, mielőtt az túl messzire kerülhetne a sajátjától. Szinte észre sem veszi, de legalább pár másodpercig most ő simogatja ujjaival az ő tenyerében aprónak tűnő kezet, legalább addig, amíg Lily el nem rántja. Ha ez nem történik meg, akkor viszont tovább is. Ha rajta múlik akkor viszont nem engedi el többet.
~Ez az Aya kezdi nagyon beleélni magát a dologba.~
Aztán felvillan egy újabb tábla, ő pedig kis híján felhorkan, amolyan jókedvűen, de mégis beverve annak a képét, aki ilyet mond neki.
~Bájos, csak mint mindig...~
-Tényleg? - Kérdi meglepetten, és szemei egyre jobban elkerekednek, főleg annál a résznél, hogy Lily már vagy százszor látta.
~Légy a feleségem...~
Mondaná, de nem szeretné, hogy szegény nő leugorjon a hídról ijedtében, úgyhogy inkább csak ennyit szól érces hangján:
-Azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete.
Aya újabb táblájára inkább reagál. Lily-nek van elég oka hozzábújni, és a rémálmainak sem kell több üzemanyag, hogy fénysebességgel száguldjanak felé amit lehunyja a szemeit, de erről ő persze nem tud...
~Mellesleg, hogy lehet ijesztő a Txas-i láncfűrészes, ha ÉN is ott vagyok a szobában, a Kanadai Karmos?~
-Szerintem a fagyi elég volt mára, de a kukorica még belefér. menjünk! - Szól izgatottan, és ha Lily még mindig nem ellenkezik, kézen fogva vezeti őt vissza a motorjához. - Igen úgy... - feleli elgondolkodva. Valóban sok meló lesz azzal a hellyel. - A nyugati szárny pedig igazándiból a föld alatt van, de előtted csak néhány szoba lesz zárva odalent. Nyugi, egyikben sincsenek könyvek, varázs rózsa pedig pláne...legalábbis már megtaláltuk volna szerintem.
A motorhoz érve újra Lily-re néz, majd a járgányra, aztán immár a sisakkal a kezében megint Lily-re.
-Szóval, most, hogy nem üldöznek, van kedved elől ülni?
~Remélem innen tényleg nem kergetnek tovább. Mondjuk Aya helyében én tuti nem merném közelről követni azt a motort, amit ez a lány vezet.~
-Muszáj lesz, csak a te zsebedben van jogsi - kacsint rá, és már ülteti is fel a nyeregbe, aztán felhuppan mögé. - Most az is engedem, hogy kiállj innen, rajta, ügyes legyél.
Természetesen most is közrefogja őt, mintha testével akarná védeni az egész világ elől, és amilyen hatalmasnak tűnik így, simán hihető, hogy egy esetleges karambolból a nő nem is érezne semmit.

Boldog, megkönnyebbült mosollyal hagytam, hogy elkapja a kezemet, és még a simogatása is nagyon jól esett, bár a mellkasom majd kiszakadt a helyéről miatta. Mielőtt azonban még elgondolkodhattam volna rajta, hogy a heves szívverésemtől már jól láthatóan rengett-e az egész testem, Logan máris mondott valamit, ami vidám kacagásra késztetett.
-Ezek szerint neked sem lesz új - biccentettem. - Örülök, hogy így szereted a klasszikusokat, elég sok van belőle otthon. Legközelebb megint összeülhetnénk mozizni. Lehet, hogy az már a Xavierben lesz. Tényleg mennyire lesz messze a te szobád az enyémtől?
Logan azonnal indulni akart, és nekem sem volt semmi ellenvetésem. Mentem utána a motorhoz, ahol előállt az ötlettel, hogy vezessek én.
-Csak, ha megígéred, hogy nem engedsz el közben - kértem lámpalázasan, miközben már vetettem is át a lábamat a vasparipán. - És mondanod kell, pontosan mit hogy csináljak, mert kiparkolást például még sosem csináltam.
Következő kijelentésére pedig ijedten rándultam össze.
-Milyen jogsi? - fordultam hátra, és hogy teljesen rá tudjak nézni, a lábamat is felhúztam, és bár ettől majdnem hátraestem, még idejében meg tudtam kapaszkodni Logan karjában. Mikor végre megint biztosan ültem a helyemen, ezúttal már szemben vele, nagy szemekkel meredtem rá. - Nekem nincs jogosítványom. Hogy is lenne? Nem tudok se autót, se motort vezetni. Azt akarod mondani, hogy neked sincs? Nem félsz, hogy elkapnak?
Óvatosan körbe sandítottam. Nyugodt este volt, kevesen voltak az utcákon, és még itt is teljesen kihalt volt a környék, csak egy ismerős, hatalmas táblákkal bajlódó párt láttam, senki mást.
-Na jó - suttogtam közelebb hajolva Loganhez, rosszcsont mosollyal az arcomon. - Most az egyszer még rosszalkodhatok egyet, nem? Csak tényleg ne engedj el! Tényleg ne!
Visszafordultam előre, és megpróbálkoztam a lehető legszabályosabban kiállni, aztán irányba fordulni, aztán úgy hajtani hazáig, hogy út közben egyszer se haljunk meg. Logannek folyamatosan mondania kellett a pontos instrukciókat, mert ha nem tette, azonnal elkezdtem pánikolni, hogy mit csináljak.
Hazaérve már úgy ziháltam, mintha lefutottam volna egy egész maratont, miközben a konyhába mentem kipattogtatni a kukoricát.
-Ez nagyon szupi volt - lelkendeztem még onnan is, majd mikor már mellette ültem a kanapén távirányítóval a kezemben, pattogatott kukoricával az ölünkben, Inimmával a tál szélén, a szokásos pléd alatt fészkelődve, még egyszer ránéztem, mielőtt elindítottam a filmet. - Figyelj csak. Én... hát csak azt akartam mondani, hogy... nagyon örülök, hogy megismertelek. Tényleg. Tudom, hogy te szívesen kihagytad volna azt a könyvtári balhét, és nekem sincs olyan izgalmas és érdekes életem, mint neked, de... hát... én csak... nagyon örülök.

-Basszus, Mike, ezek tényleg a zsák és a foltja - bámultam rájuk hitetlenül.
Indulni készültek, és ez annyiban nagyon is jó volt, mert így végre nem kellett ezekkel az átkozott táblákkal bajlódni. Gyorsan bevágtam őket a kocsiba, aztán magamat is, és figyeltem, mikor indulnak végre azok ketten. Összeszűkült szemmel próbáltam kivenni, hogy is van ez, mivel elég furcsán ültek, és nem voltam biztos benne, hogy melyikük is fogja a kormányt.
-Na most a csaj vezet vagy a kislány? - mormoltam.
Akárhogy is volt, végre elgurultak, én meg a nyomukban.
-Sajnálom, édes, de ha Logan ezt a porcelán babát akarja, akkor szüksége lesz ránk. Legalábbis, ha kérdezi, mond ezt. De most már tudni akarom, hogy boldogul. Lily lakását már előre bepoloskáztam, hátha jól jön, és mint látod, igen.
Követtem őket, rájuk ragadtam, mint egy pióca annak ellenére, hogy egyedi vezetési stílusuk miatt a legdurvább tűzharcban sem éreztem volna magamat nagyobb életveszélyben. De végül csak megérkeztünk Lily portájához, úgyhogy megálltam az utca túloldalán, előkaptam a kukkeremet, aztán, ahogy a Gordonnal való meló közben is tettem, elővettem a lehallgató készüléket. Az egyik fejhallgatót én vettem fel, a másikat odaadtam Mike-nak, hátha ő is kíváncsi.
-A mi kis Loganünk felnőtt - vigyorogtam, ahogy néztem őket a kanapén ücsörögni valami takaró alatt. - Hát nem édesek?
És akkor Lily mondott valamit, ami valamiért még engem is elszomorított egy kicsit. Akármilyen kedves is volt, ez valójában nem jelentett jót. Legalábbis nem, ha Logan még mindig többre vágyott tőle.
-A fenébe!
Mivel már nem tudtam a fülébe magyarázni, előkaptam a mobilomat, és írtam nek egy sms-t.
Barát zóna. Sajnálom, haver.
-Gyere, szivi, menjünk haza. Mi legalább már együtt vagyunk, legalább ezért nem kell már aggódnunk. Szegény Logan meg majd kiheveri.
Kikanyarodtam az útra és Mike lakása felé vettem az irányt.

//Köszönöm a játékot! Nagyon klassz volt //

A legnagyobb megkönnyebbülésemre Logan és Lily tényleg komolyan gondolták, hogy moziznak egyet a lány lakásában, így nagy valószínűséggel mi is pakolhatunk és végre megkaphatom a beígért jutalmamat, ha jófiú módjára viselkedem a randi alatt.
Mivel senki egy szót sem vethet fel, hogy nem tettem meg mindent a siker érdekében, igenis megérdemlem azt az egész éjszakás kényeztetést, és még valami különlegességet is ígért hozzá Aya.
- Hála az égnek! Kell is arra a zsákra már a folt, csak varrják már fel rá!
Természetesen erősen félre kellett néznem és magamban mantrázni, hogy most nem vagyok szolgálatban, ahogy elnéztem, amit a páros motorozás címszó alatt művelt az utcákon. Még szerencse, hogy nagyon gyér volt a forgalom és azok is inkább az út másik oldalát választották, mint, hogy a négykezű Káli útjába kerüljenek.
- Mimimi! Még haza is akarod őket teljesen kísérni? Rozsomák már nagyfiú, tud magára vigyázni drágám! – igyekeztem meggyőzni Aya-t, de mikor meghallottam, hogy még a lány házát is bedrótozta, akkor már csak egy szemforgatásra maradt erőm.
- És, hogyan akarsz tanácsokat osztogatni Logan-nak, ha valamit rosszul csinálna? – kérdeztem bágyadtan, hátha most fogást találok Aya felkészültségén, de csalódnom kellett, mert mikor erre kellett sort keríteni, csak előkapta a telefonját és máris röpült Logan-nak az sms. Hát nem zseniális!
- Édesek? Milyen szavakat használsz te mostanában emberekre? – néztem rá gyanakodva, mert alig ismertem rá. – De erről jut eszembe: éhes vagyok!
Még jó, hogy végre Aya is belátta, hogy itt nincs már több dolgunk és pár lesajnáló megjegyzés után, mely Rozsomákra utalt, már téptünk is hazafelé.
- Igen! Mi már a célegyenesben vagyunk bébi! – villanyozódtam fel a hírre. – És most jöhet az élvezet! – nyaltam meg a szám és adtam egy csókot az ajka szélére. – A többit otthon folytatjuk!

//Én is köszönöm - én is nagyon élveztem //

-Igen, láttam már párszor...
~Először Casablanca-ban, miután elfoglaltuk a várost a szövetségesekkel...~
Már éppen bevallaná, hogy valójában milyen jogsira gondolt az előbb, ám ahogy a végtelenül aranyos nő elmosolyodik, és közli, hogy most az egyszer még szívesen rosszalkodik vele, nincs szíve elrontani az örömét.
-Ne aggódj, meg sem fordult a fejemben, hogy eleresszelek.
Szerencsére most is nagyon élvezi a száguldást, és nagyon forgalomba sem ütköznek út közben, így nyugodtan száguldozhatnak az út közepén, rendőri kísérettel, ahogy illik, igaz erre az apróságra inkább nem hívja fel Lily figyelmét. Aztán amikor lepattan, és a nőnek is segít leszállni, finoman megpaskolja a dzsekije zsebét, amit még mindig a szőkeség visel.
-Egyébként erre a jogsira gondoltam. A születési év nem stimmel rajta, de amúgy teljesen legális...csak nem volt szívem megmondani, mert nagyon jól áll, amikor rosszalkodsz.
Ahogy beérnek a házba, nyomban megüti az orrát az az összetéveszthetetlen kénköves füstöt illat, ami a pokol démonait jellemzi és...na jó, igazándiból csak Aya illatát érzi meg, de az is elég gyanús. Amíg szíve hölgye a konyhában pattogatott kukoricázik, ő elkezd a poloskák után kutatni, de előbb mutatóujját az ajkai elé tartva Innimára néz, majd rá is kacsint. Nem egészen biztos benne, mennyire érti őt a kismadár, de korábban úgy tűnt, tud ő, ha akar, szóval most is bízik benne, hogy nem árulja be anyunak, amiért ő benéz minden párna alá, és könyv mögé - ez utóbbi eltart egy darabig, úgyhogy muszáj kapkodnia - míg végül megtalál mindent, de nem hatástalanítja őket. Ha Aya ennyire kíváncsi, had hallgassa, de nem fogja itt hagyni őket, az fix! Mikor aztán megérkezik Lily a gőzölgő kukoricaheggyel, már nyugton ül a helyén, mutatóujján a madárkával, ki nyomban elhagyja őt a tálkáért, ő pedig mohón kap a finomság után. Mosolyogva hallgatja végig, mit mond neki Lily, de aztán valami rezegni kezd a zsebében, ő pedig majdnem nem foglalkozik vele, de aztán mégis csak elolvassa, hátha Aya az...
~Barát zóna? Hogy mi...de hát...éppen most vallott nekem szerelmet...vagy mégsem?~
Lily-re sandít, és egy pillanat elég ahhoz, hogy rádöbbenjen, tévedett. Tényleg szó sincs erről. Magára erőltet egy újabb mosolyt, és amennyire csak tudja barátságosan közelebb húzza magához a lányt, hogy gyengéden átölelje őt.
-Én is nagyon örülök, hogy találkoztunk. - Súgja finoman. - Manapság senki sem értékeli a jó filmeket.
~Klasszikus? Persze, az...de ilyen öreg lennék? Na ja....~
Elengedi őt, még ha erre nehezen is tudja rávenni izmait, és hátradől a fotelben. Lehet, hogy nem sikerült úgy minden mint szerette volna, de legalább itt van neki vigaszdíjként a kedvenc filmje, és ez a finom pattogatott kukorica...ez pont annyira kárpótolja őt, mint gondolhatjuk...

Ahogy rájöttem, milyen jogsira gondolt, elpirultam. Csak ahogy szoktam.
-Ó! - motyogtam. - De hülye vagyok.
Odafent gyorsan lekaptam magamról a dzsekit, és a fogasra akasztottam.
-Ha tovább marad rajtam, a végén még női illata lesz, és a barátnőd féltékeny lesz - mosolyogtam. - Helyezd magad kényelembe, mindjárt jövök, csak még megcsinálom a pattogatott kukoricát.
Mellé még facsartam némi narancsot is, és csöpögtettem bele mézet, mert a múltkor úgy tűnt, ízlett neki, és most én is úgy megkívántam. Inimma nem sokat foglalkozott velem, elvégre mit is csinált volna körülöttem, ha egyszer itt volt Logan? Most is ott röpdösött és csipogott körülötte, én mondom, teljesen belehabarodott. Olyan helyesek voltak így együtt.
Miután már a kanapén ücsörögve elmondtam neki, amit akartam, épp arra vártam, hogy a föld legyen olyan kedves, és nyíljon meg alattam, amikor a mobilja rezegni kezdett. Nem tudom, ki üzent neki és mit, de a mosolya ráfagyott az arcára, és mintha szomorúság ült volna ki rá. Igazi, mélyről fakadó bánat. De épp csak egy másodpercre, aztán megint elmosolyodott, és még meg is ölelt. Nem akartam kíváncsiskodni, gondoltam, ha nem mondja el, annak oka van, talán nem akar róla beszélni, úgyhogy én sem hoztam szóba, csak belesimultam kellemes, meleg ölelésébe, és nyomtam egy puszit az arcára, hogy ha többel nem is tudok, legalább ennyivel hozzájáruljak ahhoz, hogy jobban érezze magát.
Utána elkezdődött a film, és már mindkettőnknek csak az lehetett a legnagyobb problémája, hogy Rick és Ilsa most talán valahogy mégis összejönnek a film végére, ami valamilyen oknál fogva végtelenül boldoggá teszi Ilsa férjét. Én legalábbis végig ezért szurkoltam.

//Köszönöm a játékot //

-Aranyos vagy - jelenti ki, határozattan, teljesen megvonva minden teret, ahová ellentmondást illeszthetne ne be a nő, hisz valamivel később neki van arra szüksége, amikor visszakapja a dzsekijét, merthogy a barátnője még féltékeny lesz.
-Miféle barátnőm? - Kérdi csodálkozva. - Ugyan Lily, ha megtalálom a nőt, aki elég bolond ahhoz, hogy velem akarjon lenni, te leszel az első, aki tudni fog róla.
Aztán kezdődik a film, és bár egy kis mozizás a nagy favorittal már önmagában is elég sovány vigasz lenne erre a szituációra, a dolgokat csak tetézi, hogy Logan kedvenc filmje természetesen a Casablanca, ami minő véletlen pont arról szól, hogy egy érces hangú kemény legény nem lehet együtt a szerelmével, és ez most valamiért nagyon elszomorítja őt...a film végére kis híján elbőgi magát, és Lily-vel együtt szurkul, hátha ez valami nagyon furcsa rendezői változat, ahol mégis Happy End a vége...

//Köszönöm a játékot ! //

Talán nem pont egy ilyen helyszínválasztást vártak volna a Testvériség egyik vezetőjétől, de be kell vallanom, egy ilyen turmixot a mai napig többre becsülök, mint mondjuk egy alkoholos italt. Hetente többször is megfordultam itt, mondhatni, törzsvendégnek számítottam. A toborzás itt ugyan nem ment valami fényesen, de hát nem is szabad folyton dolgozni...
Kedveltem a hely futurisztikus küllemét. Szinte elfárad a szem, ahogy a belső elrendezést, a bútorokat, asztalokat, székeket nézi. és tény, ami tény, az eperturmixuk valóban kiváló.
Most is inkább ezért, mint a társaság kedvéért jöttem ide. Különben is jobban szerettem egyedül tölteni a szabadidőmet. A toborzás, meggyőzés, rábeszélés sokkal keményebb munka, mint hinné az ember.
Ültem hát, előttem egy eperturmixszal, és vártam a semmire.

Amikor azt mondták, keressem az Archie's Turmix Bárban, majdnem felnevettem, bár nem tudom miért zártam ki azonnal a lehetőséget. De mit lehet tenni… ezt is meg lehet próbálni.
De aztán mégis sikerrel jártam. Igazából abban reménykedtem, hogy egy olyan helyen találok rá a Testvériség vezetőjére, ami ennél kicsit… kevésbé konzervatív. Mondjuk egy pubban, aminek az itallapja tocsog az alkoholtól.
Hugh Hagwood olyan volt, mint… a képen. Ami viszont nem derült ki az eddigi nyomozatom alapján az a jelleme volt… ha volt. Első látásra nem tűnt annak a meggyőző figurának, mint azt híresztelték, de azt már megtanultam, hogy: Egy, ne adj az első benyomásra, és kettő, a pletykának mindig van alapja.
Kértem egy banánturmixot és a férfihoz léptem.
- Elnézést. Kissé zsúfolt ez a hely, szabad ez a szék? – tulajdonképpen, mikor jobban szétnéztem, nemhogy más üres széket, de még szabad asztalt is láttam. Visszatekintettem a férfira és zavar mosoly ült ki arcomra.

Mély merengésből ébresztett a kellemes női hang. Felnéztem. A nő... Gyönyörű volt. De bolond az, aki a külső alapján ítél... Ki hitte volna, hogy egy ősz öreg úrban akkora erő lakik, amivel képes megváltoztatni San Francisco arculatát? A külső csak sallang, maszk, melyet nem tudunk levenni.
Amit a nő mondott, nekem kissé zavaros volt. Körülnéztem, aztán felvontam a fél szemöldökömet. Elmosolyodtam, és a szék felé intettem.
- Csak tessék, kisasszony.
Igazán nem volt nehéz kitalálni, mi a helyzet. Igaz, több lehetőség is adott. Egy: a nő vonzónak talál engem. Ez igen kellemes meglepetés volna, még ha valójában nem is lenne oly meglepő maga a tény. Mint mondtam, bolond, aki a külső alapján ítél... De azzal tisztában voltam, az én külsőm akár előnyösnek is mondható.
A második lehetőség, hogy tudja, ki vagyok, és nem mint férfival, hanem mint a Hugh Hagwoodal akar beszélni. Ez esetben alighanem mutáns, aki az elveinket vallja. Hiába... Egyre több és több mutáns válik büszkévé.
A harmadik és legkellemesebb verzió pedig az előző kettő ötvözete volna, nyilván.
Üdvözlésre emeltem a poharamat és vártam, hogy a hölgy előhozakodjon azzal, amiért idejött.

Leültem, és a férfit kezdtem tanulmányozni. Nyilván nem ostoba és ugyanezt teszi éppen ő is velem. Külsőre... nem hiszem, hogy ez számítana, de egy kellemes megjelenésű alakkal szívesebben elegyedik az ember lánya beszélgetésbe. Egy tény viszont bizonyos: embergyűlölő. Nem voltam híve az utálatnak, de az új elvekre mindig nyitott voltam, ha más nem, tanulmányozás céljából. A múltam miatt, vagy annak ellenére, mások megítélését az olvasóimra hagytam.
Nem muszájból írtam, vagy ilyesmi, csak… Mondhatnám, hogy ez is a kutatás része, amit a bátyám után folytatok, de a kihívás vonzott.
Ellenben valahol el is kéne kezdeni a beszélgetést.
- Lehet, hogy mondták már, de nem épp egy turmixbárban keresné az ember elsőre magát. – In medias res. Ha elég jók a kapcsolatai, amúgy is hamar rájönne, hogy valaki az én kinézetemmel utána érdeklődik városszerte.

Pillantása egyértelműen kutató, latolgató volt. Ez még nem zárt ki semmit, amire eddig következtettem. Ami azt illeti, az utána elhangzó szavai és csak azt zárták ki, hogy pusztán a személyem iránti vonzalma vezette ide.
Ittam egy kortyot, hogy nyerjek egy kis időt, míg összeszedem a gondolataimat. A külső sallang, ismételgettem magamban mintegy mantraképpen. De sajnos ez eléggé kevés... A férfiember ettől még sebezhető, ha szép nőt lát.
Letettem a poharam, precízen az alátétre. Halványan elmosolyodtam.
- Aki igazán akar, bárhol megtalál, kisasszony. Nem használok inkognitót, és nem élek titkos életet, legalábbis bizonyos körökben nem. Aki elvezette hozzám, nyilván e belső kör egyik tagja.
Való igaz, toborozni nem lehet úgy, hogy az ember titkolja, kicsoda valójában. A város mutánsai közt egyre többen ismerték a nevem, az arcom és azt, hogy hová tartozom. Igaz, ez egyre több emberről is elmondható... De, ahogy mondani szokás, ennyi még belefér.
- És mondja, kedves... Nézzenek oda, elfelejtettem a nevét. Elnézést kérek. Tehát mondja, kisasszony, miben lehetek a szolgálatára?
Természetesen tisztában voltam vele, hogy nem mutatkozott be, de az illem megkívánta, hogy ezt ilyen diszkrét formában hozzam a tudomására.

Elmosolyodtam, majd az italomra koncentráltam, mintha zavarba jöttem volna.
- Margaret. Margaret Webster. De még nem mondtam. Ellenben, magával ellentétben, aki szintén nem mutatkozott be, az én azonosításomhoz ez elengedhetetlen. – Nem nehezítette meg a dolgom, de nem is könnyítette meg. – Hogy a segítségemre? – néztem a szemébe. – Csak, mert felismertem magát, máris hátsó szándékom lenne? Most már maga is tudja az én nevem. Ezek szerint maga is akar tőlem valamit? – szélesedett ki a mosolyom.
A toborzást jobb lenne kerülni… futottam már bele vallási őrültekbe. Az ember, ha másért nem, hát azért belép közéjük, hogy elhallgassanak. Ez is valami hasonló, hisz elhiszik, hogy többek a bolygón élő más fajoknál.
Belekortyoltam az italomba… Jó volt, csak hiányzott belőle valami… például a rum.

Margaret Webster. Hiába gondolkodtam, kutattam át agyam tekervényeit, a nő neve nem volt ismerős számomra. Nem mintha tartanom kellett volna tartásdíjat követelő, vagy a randevú után fel nem hívott hölgyek zaklatásától... Annál azért nagyobb úriember voltam, még ha tetteim sokszor megkérdőjelezhetőek is.
- Kegyed igazán kedves... De alig hiszem, hogy ilyen ismert lennék. Ahogy mondani szokás, még új vagyok a "szakmában".
Eszmefuttatása kissé zavaros, ám módfelett elbűvölő volt.
- Kevés férfiember akad széles e világon, akinek Önnel, kedves Margaret, ne volnának hátsó szándékai, ezt bizton állíthatom. Én magam sem képzek kivételt... Elsőnek például, lovagiasságom jeléül, szívesen kifizetném az italát.
Ha már szóba került az ital, újabb kortyot ittam a turmixomból. Ezután a nő szemébe néztem.
- Mégis azt hiszem, hogy nem csupán felismert engem, kedves Margaret. Talán tévedek, de az a megérzésem, hogy határozott céllal jött ma ide. Felismerhetett, mint körözött, többszörös gyilkost... Ez sajnálatos volna, főleg, ha ezt a tényt, mint az esetleges elfogatásom indokát akarná felhasználni. Oly kevés igazi szépség van a világban, nagyon rosszul esne, ha nekem kéne egyet elpusztítanom... Másfelől, sokkal kevésbé negatív célok is idevezethették, és én őszintén remélem, hogy erről van szó. Mondja hát el kérem, Margaret, mit tehetek önért?
Mosolyom mindvégig töretlen, kedves maradt. Vártam a válaszát.

Láttam már mosolygós gyilkost, nem egyet. De olyat, aki ezt bókba csomagolja…?
- Még sose fenyegettek meg úgy, hogy közben ki is kezdtek velem. Szokatlan, mégis… csábító. De a hízelgő bókokon túl… meg fog lepődni. Nincs konkrét célom magával kapcsolatban. – Ittam bele mosolyogva az italomba, de a szemkontaktust tartva. Imádtam a kihívásokat… Eltelt pár év, mióta én New Yorkban jártam. Az erőviszonyok megváltoztak. Talán tartanom kéne az a bizonyos három lépés távolságot, de azzal történnek jó dolgok, aki a dolgok sűrűjében mozog. – De szívesen hallgatom. Mi az, amiért megkereshettem? Vagy jobbat mondok. – dőltem előre. – Egy játék. Kérdezhet tőlem, de minden egyes kérdését maga is megválaszolja, mintha én kérdeztem volna. – Azért a biztonság kedvéért elkezdtem keresni a legrövidebb utat a székem és az ajtó közt.

Meglepetten pillantottam a nőre. A szókimondása az én politikától és cselszövéstől bűzlő világomban újszerűen hatott. Néha üdítő olyan emberek társaságában lenni, mint Kardfog: tőle nem kell tartani, ami a hazugságokat, hátba támadást illeti. Ő őszintén megmondja, mit akar és ezért mit fog tenni. Az már, hogy ezek a tettek többnyire még az én szememben is elítélendőek, más lapra tartozik.
Margaret is hasonló volt. Úgy láttam, nem ijedt meg a fenyegetésemtől. Mint mindent, ezt a tényt is kielemeztem. Több mindent jelenthetett: egyfelől, hogy nincsenek felém ártó szándékai, és így nem is kell attól tartania, hogy vészterhes ígéretemet beváltom. Másfelől az is lehetséges, hogy olyan hatalommal bír, legyen az akár mutáns erő, akár egy nagy létszámú kommandós osztag, amivel nem vagyok képes felvenni a harcot. Idővel, ha erről van szó, az nyilván kiderül.
Közeledésemet pozitívan fogadta, ami, a közelmúlt eseményeit tekintve, meglepetésre adott okot. Azonban éreztem némi elégedettséget is: akárhonnan nézzük is, egy gyönyörű nő érdeklődött a személyem iránt.
Tekintetem elidőzött vonásain, dekoltázsán, és úgy gondoltam, ma szerencsés napom van.
- Nézze, Margaret... Általában nem szoktam játszadozni. De magával kivételt teszek. Örülök, hogy értékeli a bókjaimat - mosolyogtam - De elszoktam tőle, hogy bárki is a személyem, és nem a státuszom iránt érdeklődjön. Bocsásson meg tehát, ha faragatlan voltam. Fájdalom, de továbbra is az leszek, mert nyíltan megkérdem: ön közénk tartozik, vagy pedig csak ember?
Ezen sok minden múlik, gondoltam. Ha nem is ténylegesen minden... De a beszélgetés alakulása mindenképp.

A kérdés nem ért váratlanul, mindenesetre elgondolkodtatott. Az érdekeimet a valóság szolgálná, a másik eshetőség… problémát is felvethetne.
- Vajon számít ez? Hát hogyne… Bocsásson meg, de teljesen meg is feledkeztem róla ki maga. Ugyanis számomra érdektelen mondhatni a tény, hogy mi maga. Én az vagyok aki. De… ha magát jobban érdekli a tény ember vagyok-e, vagy sem, talán a személyem mégse kívánatos a számára. Ebben az esetben nem zavarom tovább… - Lemondó arccal kevergettem az italom. – A játéknak vannak szabályai, így elárulom. Olyan vagyok, mint maga, már ami a kérdését illeti. – A férfi szemébe néztem és előre dőltem. A ruhám… nos, a lehető legtöbb információt adta a legkevesebb ráfordítással. – Ám, a kérdése, mintha egy burkolt csalás akarna lenni…

Bármennyire nem méltó ez ahhoz az önképhez, amit kialakítottam magamról, nem bírtam leplezni egy futó fintort. Még, hogy számít-e... Hovatovább olyan világban fogunk élni, ahol csak ez számít. Egyfelől figyelemre méltó volt a nézőpontja, másfelől viszont... Taszított az elvtelenség.
- A személye továbbra is kívánatos... A számomra - egy kis játék a hangsúlyosokkal, semmi különös, épp csak annyi, hogy a mondat kétértelmű legyen - De ha tudja, ki vagyok, nyilván tudja azt is, milyen elveket vallok. Ha viszont nem ért egyet ezekkel az elvekkel, továbbra is nyitott marad a kérdés: miért óhajt a társaságomban lenni?
A mozdulat, amivel sikerült zavarba hoznia, ékesen válaszolt erre a kérdésemre. Pillantásom megakadt, nem bírtam nem a nő dekoltázsát bámulni. Megvetettem saját magam: tisztában voltam azzal, hogy ezt szántszándékkal, a befolyásolásom céljából tette, mégsem tudtam nem úgy viselkedni, ahogy várta.
- Valóban, a szabályokat igen nagyvonalúan kezeltem. Megpróbálkozom talán egy olyan kérdéssel, ami ennél egyszerűbben megválaszolható kegyed számára, és ami megvilágít bizonyos dolgokat.
Ittam egy kortyot, gondolkodtam, hogyan is tegyem fel a kérdést. Mindig is gátlásos voltam a nőkkel szemben, és bár az elmúlt időszakban rengeteg gátlásomat levetkőztem, ez az egy még nehéz volt. De talán most jött el ideje...
- Vonzónak találom Önt, függetlenül attól, milyen elveket vall. Megkapó a bátorsága, a szókimondása és a szépsége. És kegyed? Mi a véleménye?
Ezzel sokkal személyesebb hangnemet ütöttem meg, mint eddig, de azt reméltem, így többet tudhatok meg Margaret céljairól.

- Hm… Nem az elvei miatt érdeklődöm maga iránt, ebben biztos lehet. De a nézetei nincsenek kőbe vésve. Nyitott vagyok a különböző tézisek és hitvallások felé… csak többnyire teszek rájuk. – vontam vállat. - Ami pedig a személyemet illeti… - vigyorogtam. - Azt nem a ruhám kivágásában találja. – Intettem a mutatóujjammal felfelé. Láttam a zavarát és tetszett, ám egy zavarba esett lény, gyakran támad inkább, minthogy behódoljon. – Először is, hízelgő a véleménye… mindegyik pontja. És szinte ugyanazt a választ adhatom. Az elveit leszámítva igen vonzónak találom Önt. Ellensúlyozza az olykor kétértelmű válaszait és a modorát. Ez utóbbi ellen még csak kifogásom sincs… mind inkább szórakoztat. - Kihívóan néztem a férfira, miközben a szívószálammal játszadoztam.

Most már egyértelműen láttam: ez a nő el akar csábítani engem. Talán paranoia, talán egészséges óvatosság hozta magával a gondolatot, de még emögött is támadást, ártó szándékot sejtettem. Aztán megráztam a fejem, mintegy kiűzve magamból az ilyen gondolatokat, és felnéztem a nőre.
- Van egy mondás, nem éppen régi, de egészen találó, azt hiszem. Így szól: "Ami nem eladó, azt ne tedd ki a kirakatba".
Kedvesem mosolyogtam, és reméltem, hogy nem rontok ezzel a pimaszsággal az esélyeimen, már ha valóban vannak esélyeim ennél a nőnél.
- Az elvi kérdések, bár alig hiszen, hogy ezt én mondom ki, nem minden színtéren számítanak egyformán. Azt hiszem, ez is ilyen eset. Ám... Mégis szót ejtenék erről. Az elveimet leszámítva, ahogy mindketten fogalmaztunk... Ismerem az Ön nézeteit, mégsem egészen értem magát. Kegyed szerint helyénvaló, hogy a genetikailag bizonyítottan visszamaradott emberi lények gyűlölettel és erőszakkal forduljanak felénk, csak mert mi mások, vagy esetleg többek vagyunk náluk? Úgy vélem, ez is csalás, de érdekel a válasza. Ez után akár át is térhetünk ennél sokkalta kellemesebb témákra.