Memento kávéház

Nagyon örülök, hogy Tibu ilyen magabiztos, és már kész terve is van, hogy hogyan rázzuk le nem kívánatos követőinket és kíváncsian vártam, hogy mit fog tenni. Persze nem is nagyon tehettem mást, hiszen holt teherként lógtam a karjai között.
Mondjuk azért a kocsiban ülök is felköthetik a gatyájukat, ha egy olyan mutánst akarnak követni, mint Tibu, aki ráadásul ki is szúrta őket.
Érezhetően és láthatóan lejjebb ereszkedünk, hogy a követők elől takarjanak a magasabb épületek, így már csak néha-néha pillanthatnak meg bennünket, de ahhoz rövid időre, hogy nagyon tájékozódhassanak, és a városban már a forgalom is akadályozza őket, nem is kicsit.
Folyamatosan nézem a lenti tájat, hogy észrevegyem, ha valami baj lenne, így rögtön kiszúrom, hogy mi is a fiú szándéka, és persze rögtön átlátom, hogy a lehető legjobb megoldást választotta, ide biztosan nem fognak utánunk jönni, bármilyen vakmerőek lennének is, azért egy zsaruktól hemzsegő épület elég nagy feladat bárkinek is.
Meglepően kényelmesen és puhán landolunk, és mit ne mondjak hálát adok a Teremtőnek, hogy újból szilárd talajt érzek a lábam alatt, és átsuhan a fejemen, hogy most egy isteneset bemoshatnék Tibunak, de végül is magamnak köszönhetem a dolgot, mert minek akartam kipróbálni a repülést egy majdnem idegen emberre bízva magam. Így hát letettem a bosszúmról.
- Oké! Igazad van, ide biztosan nem fognak utánunk jönni, de neked is várnod kell egy darabig, ha nem akarsz bajt magadnak. – bólintottam és néztem ahogy elhelyezkedik kényelmesen, valószínűleg ugyanerre a következtetésre jutva.
A következő szavai alaposan meglepnek és kicsit félrebillentett fejjel jobban megnézem a srácot, ahogy a nyakában lógó keresztet babrálva élvezi a nap melegét.
- Kösz! Ahhoz képest, hogy bűnöző vagy téged is eléggé meg lehet kedvelni. – dobom vissza a labdát. – És négy éve vagyok rendőr. – válaszolom, miközben eszembe jut, hogy miért is választottam ezt a pályát. Kicsit elkomorodom. – De, hidd el, ez nagyon hosszú idő. És te mióta űzöd a tolvajlás nemes művészetét? És, ha vallásos vagy, - bökök a keresztre, - azzal hogyan egyezteted össze?

Nem lennék jó rendőr, ha nem venném észre azokat a halvány jeleket, melyek biztosan mutatják, hogy mély érzelmeket kavartak fel a szavaim, és az eddig önkéntelenül tapogatott keresztet is gyorsan tűnteti el a pólója alatt.
Töredezett és ide-oda csapongó gondolatai is megerősítenek benne és úgy látszik egyébként is felszabadított benne valamit, ami kicsit őt is elkomorította.
Türelmesen vártam a magyarázatát vagy inkább magyarázkodását, hogy miért is választotta ezt az utat. Haj, de sokszor hallottam már ezt a kihallgatóban az őrszobán!
És sajnos azt is tudom, hogy sokszor igazuk van, tényleg nem volt más választásuk, hiszen én magam is leléptem a bosszúm érdekében a becsületes útról, de ettől függetlenül nem éreztem rossz embernek magam.
- Igen! Van rosszabb, hogyne! – bólintottam. – De ettől függetlenül még nem lesz bocsánatos bűn, amit te csinálsz, de mivel ma jóvá tettél valamit belőle, egyelőre nem kell tartanod attól, hogy bevigyelek. Ha körözés is van ellened, arról én nem tudok, hiszen még nem volt alkalmam utána nézni. – húzom meg a vállam.
Aztán megüti a fülem az utolsó mondata.
- Bosszú? Talán valami emlék inkább az ott a nyakadban, mely ezt az érzést táplálja? – nézek rá egyre kíváncsibban. – Hidd el, hogy csak megmérgezi a lelked – merengek el magam is.
Hiszen magam is a Bosszú Angyalaként járom a várost, hogy Kardfog nyomára akadja és végezzek vele, mint Jeremy gyilkosával. Nem tudom kiverni a fejemből, az arcát látom álmomban és a hangját hallom mikor járom a várost a nyomában. Senkinek nem kívánom, hogy így éljen.
Mikor a rendőri munkámra kérdez, kicsit elhúzom a szám.
- Azért nem ajánlom, hogy kipróbáljuk, nem vagyok az a finom úriember, mint akinek látszom. – jelenik meg aztán egy halvány mosoly az arcomon. – Akármilyen kölyökképűnek nézel, a különleges alakulatnál vagyok és nem ijedek meg a saját árnyékomtól. De nem érzem úgy, hogy én vagyok az úr a szemétdombon és ezt mindenkivel tudatnom is kell, így elég jól kijövök az emberekkel……és a mutánsokkal. Sok hasonló rosszfiút ismerek, mint te, de nem érzek késztetést, hogy azonnal a kapitányságra ráncigáljam őket, amíg tudják hol a határ. Sok jó tippet kaptam már cserébe. Szóval kölcsönös a dolog. – telepedtem le én is a meleg tetőre

Miközben beszél figyelmesen nézem és látom a különféle érzelmeket átsuhanni az arcán. Mikor megszólal azért felkapom a fejem. Érdekes ember ez a Tibu. Nem egykönnyen lehet kiismerni és láthatóan mélyen rejteget magában valamit, persze nem valamilyen bűnös dologra gondolok, hanem ahogy mondja, talán egy régi ígéretre, mint amilyet én tettem Jeremy-nek és az anyjának.
- Ugye nem mondod komolyan, hogy annyira romlottnak tartod magad, hogy azt már nem lehet fokozni? Ezt nem veszem be! Ennyire vagyok jó emberismerő, hogy lássam, nem vagy velejéig romlott! Különben miért haverkodnál egy zsaruval? – ütöm el azért tréfásan a mondandómat.
Mikor visszakérdez, azért én is elgondolkozom, hiszen az a lista egyre csak kezd bővülni, ráadásul veszélyes mutánsokkal. Nem elég, hogy zsaru vagyok, akiről, ha kiderül micsoda, akkor lehet, hogy az eddigi kollégáim rám fognak vadászni, de, hogy sokáig nem lesz meg az állásom az biztos, de az életem sem, úgy gondolom, még az ismerőseim között is mutánsok vannak szép számmal, akik még körözött bűnözök is, és nem is akármilyenek.
- Hát eléggé szépen gyarapodik az a lista. – nézek fel rá sóhajtva látványosan. – Valamiért mindig olyanokba botlok mint te, mintha vonzanám magam köré őket, és hidd el nem biztos, hogy szívesen futnál össze velük, még fényes nappal sem. – intek egyet Szellemre és Aya-ra gondolva. – Habár azt hiszem például Aya-t ismered, legalább is hírből. Talán pont azért vagyok szolidárisabb veletek, mert magamnak is titkolnom kell, hogy mi vagyok. – merengek el a gondolatra. – Hogy miért lettem mégis zsaru? Mert tettem egy ígéretet egy általam nagyra becsült és szeretett embernek, akit kegyetlenül lemészároltak. Ő is zsaru volt!
Még mindig elfog a düh, ha erre gondolok és ezt csak fokozta, hogy már volt szerencsém ahhoz a kegyetlen állathoz, aki megölte őt, és majdnem velem is végzett.
- Mond Tibu, ha nem tépek fel túl nagy sebeket, milyen ígéretet takar az a kereszt. – éled fel bennem a zsaruvér és egyben a kíváncsiság is, hogy ilyen fiatalember vajon, milyen régi ígéretet hordoz.

Hát, mikor aztán Tibu belelendül és valami mélyről jövő érzelemből kifolyólag kicsit kifejti a világnézetét és a városhoz való viszonyát, azért nagyot nézek. Sosem gondoltam volna róla, hogy ennyi keserűség van a szívében, hiszen alapvetően egy jókedélyű gyereknek ismertem meg. Most meg kiderül, hogy mennyire érzékeny lélek lakozik benne.
Aztán meg az is érdekes számomra, hogy a tudomásomra hozza, hogy sokkal több annál a piti kis tolvajnál, akinek ki akarja adni magát és akinek én is gondoltam, hiszen a kapcsolatait is megemlíti.
Persze sejtem, hogy nem kerüli el a figyelmét, amikor Jeremy története felidéződik benne, hiszen nem tudom eltitkolni sajnos az érzéseimet, ha arról a gyilkosról esik szó.
-Igen, Kardfog. Talán tudsz róla valamit? Valami érdekeset? Az ő tartózkodási helye is érdekelne, ha esetleg hallottál róla valamit. – nézek rá, hiszen ahogy hümmögött, mindjárt sejtette, hogy nem ismeretlen előtte a név, de hát ki ne ismerné az a vadállatot.
- Nem tudom, hogy előre visz-e vagy csak visszahúz, hiszen nem tudsz továbblépni, amíg nem végezted be a dolgot, és ez nem feltétlenül jó dolog, csak szükségszerű. – válaszolom elgondolkozva a megjegyzésére, de legalább megtudom, hogy ezek szerint hasonló cipőben jár, mint én.
Mikor a tető széléhez sétál és kiböki, hogy az a nyakában őrzött kereszt a testvéréé és, hogy volt, az már sokat elmond a bosszúja miértjéről.
- Volt? –kérdezem halkan. – A bosszúd is ezért hajt?
Nem vagyok biztos benne, hogy válaszolni fog, hiszen alig ismer, de azért kíváncsi lennék a történetére, hiszen még olyan fiatal.
- Hát, ha eddig nem dobtál le, akkor talán most sem fogsz. – válaszolok én is kicsit vidámabban. – Akkor hajrá! Menjünk.

//Köszönöm szépen a játékot! //

Mivel Kardfog fellelésében nem tud, vagy esetleg nem akar (mint oly sokan mások) segíteni, így hát nem nagyon van már mit egymásról megtudni, legalábbis ezen rövid ismeretség keretein belül, de biztos vagyok benne, hogy még összehoz minket a sors.
Látom a szomorúságot felvillanni a szemében, mikor a bosszúja tárgyár a tett kérdésemre röviden és tömören válaszol, lezárva ezzel a további kutakodást, de nem lennék zsaru, ha ezzel beérném ezek után, hiszen sokféle forrás áll a rendelkezésemre, hogy valaminek utána járjak. És most már kezd érdekelni a dolog.
Tudtam, hogy, ha belemegyek a gyors fuvarba, akkor megint részegítő élményben lesz részem, amiben nem is csalódtam, hiszen igaz, hogy pár másodperc alatt a földön álltunk, de milyen pár másodperc volt az! Szó szerint lélegzetelállító! A gyomrom a torkomba csúszott és biztos, hogy a színem is sápadtabb lett pár árnyalattal, de komolyan mondom, ennyit megért! Nem sok embernek lehet része a zuhanás élményében, hogy aztán sértetlenül érjen talajt.
Mikor búcsúzásul a kezét nyújtja, habozás nélkül keményen megrázom.
- Köszi! Egy élmény volt veled a találkozás és biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. – emelem aztán a két ujjam a homlokomhoz és aztán elindulok vissza a kapitányságra.

Később az ékszerésztől megtudtam, hogy a „Pillangokról” kiderül, hogy hamisítványok, és mivel a rablás előtt még biztosan az eredeti volt a széfben, csak a két rabló lehetett a hunyó, így rajtuk csattant az ostor. Pedig én nagyon is jól tudtam, hogy kinek a „szárnyai” kavartak bele a dologba és kinél is kéne keresni azokat az ékszereket, de hát engem nem kérdeztek és bizonyítékom sem lett volna, így aztán ezt megtartottam magamnak, a következő találkozás apropójára.

//Köszönöm a játékot - nagyon élveztem //

Kávéház... Mégis, ki az, aki ilyen helyre beszél meg találkozót? Szerelmes tinik, legfeljebb... Meg vénkisasszonyok. Hát a férfi a telefonban nem tűnt vénkisasszonynak, és ha szerelmes tini, akkor nagyon ajánlom neki, hogy ne belém legyen szerelmes. Az olyasmit nem szoktam jó szemmel nézni a pasiktól.
Kávét rendeltem, és mivel senki sem kezdett csápolni, hogy ő nagyon akarna beszélni velem, meg a meghallgatott gondolatok egyike sem utalt arra, hogy a telefonáló már itt lenne, leültem egy félreeső asztalhoz, ahonnan jól ráláttam a bejáratra.
Rohadt drága volt itt minden valamire való pia, úgyhogy amikor a pincér nem figyelt, a saját laposüvegemből löttyintettem egy jó adagot a kávéba. Megkóstoltam. Na, így mindjárt más. Rögtön jobban forognak azok a bizonyos kis fogaskerekek.
Ültem, ittam a bélelt kávémat és vártam, hogy felbukkanjon az, akire várok.

Pontosan egy percem volt még a találkozóig, mikor az ajtóhoz értem. Gondoltam, akkor már körbepillantok még az utcán, mielőtt belépek. Semmi különös. Látszólag nem követnek, látszólag nyugodt a környék. Látszólag. Bár ez így szokott lenni, megszokhattam már. Aztán jön valami, ami az állóvízből vihar szabdalta, hullámzón habzó óceán lesz.
~ Nem sokat változott a hely.
Benyitok, majd enyhén biccentve a pultos lány felé könnyed léptekkel átsétálok a hátsó terembe, ahol már vár a megbeszélt asztalnál egy idegen férfi. Idegen, de passzol rá a személyleírása az általam keresett személynek. Odalépek hát, majd megszólítom.
- Gordon Knight-hoz van szerencsém? Velem beszélt telefonon. A nevem Cristopher Somerset - nyújtok kezet, majd helyet foglalok vele szemben.
Nem gyakran bérelek fel magánnyomozót, így rá bízom, hogy vezesse beszélgetésünket a protokollnak megfelelően. Láthatóan markáns, konzervatív stílusa van. Némi extrával a kávéjában, már ahogy annak színére pillantok. Nem, más nem látná a különbséget. Én sem vizsgálgatom, csak tippelek, hogy akad benne egy kis frissítő egyéb.

Valamiért nem kedvelem, ha az emberek kezet nyújtanak nekem. Tudom, ez a szokás pont onnan ered, hogy lássuk, ellenőrizhessük, a másiknál nincs fegyver és nem jelent veszélyt ránk. De túl sokszor volt a felém nyújtott kezekben fegyver ahhoz, hogy kedveljem ezt a gesztust. De a megbízó, az pénzt jelent, a pénzt meg szeretem. Így felemelkedem a székből, és futólag megrázom a suhanc kezét. Mellesleg, utálok ilyeneknek dolgozni. De a pénz az pénz, és én szinte mindenkinek utálok dolgozni.
- Az vagyok.
Leültem, és megvártam, hogy ő is így tegyen. Semmi érdemlegeset nem sikerült megtudnom a gondolataiból, de talán nem is baj. Egyelőre mondja csak el a saját szavaival, mit akar, aztán meglátjuk, mit tesz hozzá az agya önkéntelenül. Beleittam hát a kávémba, jólesően sóhajtottam, és a kölyökre függesztettem a tekintetemet.
- Talán az volna a legjobb, ha legelőször is elmondaná, miért hívott ide.

Láthatóan az úriember vagy konzervatív módon reflexből lenézi a nála fiatalabbakat - netán az elegánsan öltözött személyeket -, vagy egyszerűen mizantróp. Nem számít, Ez már nem az én dolgom. Elég, ha jól végzi a munkáját. Én fizetek, ő dolgozik.
Megerősítésére válaszként csupán biccentek, majd a haszonleső pincérnőt, ahogy odaér elugrasztom egy kávéért. Jól esik, és amúgy se árt némi alibi-ital. Szám sarka önkéntelenül is hajszálnyira felfelé kanyarodik, ami lehet akár a kötelező udvariasság és az illendő előzékeny magatartás egyik jele.
- Valóban, az lesz a legjobb - bólintok beleegyezőn felvetésére.
Belső zsebemből egy kis borítékot kerítek elő, melyben egy arckép rejtezik. A nyomozó elé csúsztatom, s hagyok egy rövidke hatásszünetet, míg megszemléli.
Megvárom, hogy tekintete ismét felemelkedjen, vagy legalább nyitottá váljon kissé.
- Ororo Munroe. Ha máshonnan nem, talán híradóból ismerheti. Tudni akarom, mikor hol jár, kivel vagy mivel találkozik. Egyszóval mindent, ami megtudható.
Előkerül belső zsebemből még egy boríték, melyet szintén elé csúsztatok, majd ismét várok egy kicsit megszólalásom előtt.
- Ezer. A múltbeli információkért jár még egy, a jelenért pedig a harmadik.
Hátra dőlök székemben, és lassan kortyolni kezdem a kávémat.

Elvettem a fényképet és megszemléltem. Felvontam a szemöldökömet. Végighallgattam a kölyköt, aztán megnéztem még egyszer a fotót. Utána belepillantottam a borítékba, és visszadobtam a srácnak.
- Ez itt Vihar. Hivatalosan a Xavier Intézet jelenlegi igazgatója, nem? Mutánsok... Nem kezdek ki velük. Ennyiért legalábbis nem. Ez a nő hatalmas erővel rendelkezik, és én nem fogom potom pénzért az ellenségemmé tenni.
Furcsának tartottam, hogy a kölyök feje mennyire... Üres, nincs erre jobb szó. Nem volt olyan gondolata, amit elkaphattam volna, csak lusta kis mocorgás valahol a felszín alatt... Szokatlan volt, olyan, mintha tudta volna, mi vagyok, de az szinte lehetetlen. Nem nagyon szoktam reklámozni. Egy mutáns se szokta, aki Bronxban lakik.
- És akkor még mindig ott van a kérdés, hogy mit akar a nőtől... Mert jó pénzért maximum megfigyelésre vagyok hajlandó, elrablásra, megtámadásra semmiképp. Hallottam róla egyet s mást... Azt beszélik, hidegvérrel ledobott valakit a Szabadság-szoborról, miután legyőzte, és fogságba is ejthette volna. Érti már, miről beszélek? A nő életveszélyes.

Míg hallgatom Mr Knight mondandóját, szép nyugodtan elkortyolom a kávémat. Pont végzek vele, mikor befejezi a Ciklonról rögtönzött elemzését. Szám széles mosolyra húzódik, majd megcsóválom a fejem.
- Eszemben sincs arra kérni, hogy megtámadja! Sőt, kifejezett kérésem, hogy csendben, konfrontáció nélkül dolgozzon! Csupán információt akarok. Legfőképpen az érdekel, amiről ő jó eséllyel nem tud. Követik-e, akivel beszél, azok miféle alakok. És természetesen, hogy mikor hol van. Legelőször is az, most hol tartózkodik.
Valóban, Gordon jól érzi, a cselekedeteimet irányító és az érzékszerveimből beérkező információn kívül nemigen hallatszik bent semmilyen zörej. Ez persze nem szándékos. Sokkal inkább az analitikus, letisztult, ráció által vezetett gondolkodásomnak köszönhető. Nagyon ritka, hogy töprengnék, inkább csak szemlélődöm, megállapítok és döntök. Akár Star Wars jedi-szlogen is lehetne ebből.
Székemben hátradőlök, és az érkező pincérlánytól egy szolid félmosoly kíséretében kérek egy scotch-ot, majd Gordonhoz fordulok.
- Ön esetleg kér valamit? Természetesen a vendégem.
Ha válaszolt, biccentek a lány felé, majd visszafordulok a nyomozóhoz.
- Az tény, hogy igen heves tud lenni, ha felbosszantják. No de melyik nő ne lenne veszélyes, ha hatalma van és dühös? - teszem hozzá - Szerencsére Ororot azért nem olyan könnyű felbosszantani. Nyílt támadó magatartás kell ahhoz, hogy erőszakhoz folyamodjon. Ellene vagy mások ellen.
Kihozzák az italomat, illetve ha kért, akkor Gordonét is. Belekortyolok, miután felé emeltem, majd magam elé helyezem az aranyszínű nedűt.
- Ezen információk fényében maga szabja meg az árat.

- Whiskey. Jég nélkül, tisztán - bólintottam.
Kimondottan zavart, hogy valamiért nem láttam be a kölyök fejébe. Vagy lehetséges volna, hogy egyszerűen nincsenek gondolatai? Talán van valami agyi rendellenessége... Ilyesmivel korábban nem találkoztam.
Csak fél füllel figyeltem arra, amit mondott. De amikor a bérezést említette, felvontam a szemöldököm.
- Máris kapott egy fontos információt, nem? A nő gyilkos. Törvényileg nem vonták felelősségre. Annak, aki esetlegesen félre akarná állítani az útból, ez remek kiindulópont lenne. Munroe nem szállna szembe a rendőrséggel... Törvénytisztelő x-men.
Ha csak valamit elkapnék egy foszlányt, vagy valamit...
Később magamnak ezt úgy magyaráztam, hogy nagyon akartam, hogy beleláthassak a gondolataiba. Annyira, hogy életemben először sikerült betörnöm érintés és szemkontaktus nélkül valaki mélyebb emlékeibe.
Egy férfit láttam, aki homályosan emlékeztetett az előttem ülő kölyökre, és tudtam, hogy az apja. "két fajta ember van: aki irányít, és akit irányítanak." - mondta ez a férfi. Aztán újabb emlékek sorjáztak, meglehetősen lehangolóak... Undorító iskolai csínytevések, sötét ügyek, majd egy ismerős sziluettű, nagy épület... Mostanában sokszor szerepelt a híradókban...
Talán ha egy másodpercig tartott az egész. Nem tudtam, a kölyök mennyit érzékelt belőle, de úgy sejtettem, nem sokat. Ha fel is bukkant egy vagy két emlékkép a tudata aktív részére azokból, amiket én láttam, akkor is, az csak egy véletlen felbukkanó emlék... Minimum zseninek és súlyosan paranoidnak kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán megforduljon a fejében, hogy ezt én okoztam...
Gazdag család gazdag sarja. Valamiféle anyagmanipulátor mutáns. Kevés erkölcsi érzék és szinte nullával egyenlő hajlandósága szabálykövetésre. Egy arc, hasonlóan fiatal, hasonlóan gőgös... Nyilván egy barát... Láttam a lelkét, már ha létezik egyáltalán olyan. Civilben azt mondanám, nem tetszett. De amúgy nekem mindegy, honnan jön a pénz.
- Világos. Tehát csak megfigyelés, meg persze keresés... Csak nem hagyta el az iskolát? Ha ezt a mutánsellenesek megtudják... Még egy újabb támadás is lehet a dolog vége. Vihar elég nagy visszatartó erő volt.
Azon kívül, hogy meg akartam ijeszteni a kis xavierest, aki nagyfiút akart játszani, érdekesnek találtam a tényt magát is, hogy a nő felszívódott. Ezeknek a fura ruhás majmoknak nem az volna a dolguk, hogy éberen őrizzék a mutánskölyköket? Vagy a drága megbízóm akarta tudi, hol jár a szexi tanárnéni, vagy még inkább, hogy kivel?
Mit számít? Kaptam whiskey-t, kinéz egy szép összeg is, a munka meg közel sem olyan nehéz, mint amilyennek beállítottam a nagyobb pénz reményében.

Hamar kihozzák az italt, én pedig jót derülve hallgatom Gordon Knight érezhetően túlzó érvelését Ciklon gyilkos természetéről. Igaz, hogy a felszínen csupán egy érdeklődő, talán a semlegestől egy hajszálnyival vidámabb ábrázatot láthat. Egészen addig, míg beljebb nem próbál pillantani...
A felszínen ott vannak azok a gondolatok, szavak, melyeket kettőnk közül mondott ki valaki. Majd elérheti azt a pontot, ahol szavaimnál valamelyest erőteljesebben kétkedek a nőtől való félelmében. Hiszen aki annyira tartana tőle, mint ahogy ő mondja, már rég nem lenne itt.
Két fajta ember van: aki irányít, és akit irányítanak.
Ahogy olyan emlékeket kotor elő, melyekre pillanatnyi eszmefuttatásom során nem volt szükség, szép sorjában végignézem őket én is. Mert ha valaki az én könyvtáramból olvasgat, bizony ki kell hoznia az olvasóteremig becses könyveimet.
Egykedvűen, néhol kissé tán lenézően figyelem végig újból kisded játszadozásainkat. Bár egy pillanatig még szórakoztatónak is találom, és végső soron akkor is az volt. Ráadásul tanulság is akadt köztük nem kevés. Személyiségemből fakadó kényszer, hogy újból végigelemezzem ezeket az élményeket, így kedves mozivendégemmel itt ragadunk néhány pillanatra.
Az iskolához érve azonban már jóval gyanúsabb lesz az egész, lévén igencsak célirányos böngészés, ami itt folyik. Még mielőtt azonban tanulmányaimon kívül más ottani tevékenységre is sikerülne kitérni, erőteljes ívben kanyarodunk el egy bizonyos iskolai program felé.
Zuhanás hosszú pillanatokon keresztül, velőt rázó sikolyok, félelem és reszketés, melyet kénytelen-kelletlen ezúttal vendégem is át fog élni. Végül egy szőrös arc és három karom villanása arcom/arcunk előtt, minek végére valószínűleg kizökken agyam makacs tekervényei közül Gordon is.
Nem tudom, ki lehetett a hívatlan látogató, legfeljebb sejthetem. Persze vélhetően heves reakciót vált ki az illetőből, de nem zárhatom ki, hogy Gordonnal egyszerre estünk egy támadás áldozatául.
Érzékeim az első tizedmásodpercben csupán durva körvonalakat derítenek fel a környező anyagban. Az épületben senki sem néz felém vagy felénk. Még egyetlen nő ül a kávézó túlsó felében. Ezért szerveztem a találkozót ilyenkorra, de ez most nem fontos. Egészen apró kis részleteket elemzek ki a nőből, míg végül meggyőződöm róla, hogy az a bizonyos molekula azon a bizonyos szakaszon egészen szokványosan néz ki. Újabb alany. Lassú fejmozgással, lassanként mosolyra húzódó szájjal mérem végig tárgyalópartneremet.
- Folyton elhagyja az iskolát. Mióta igazgató, már nemigen van ideje tanítani, így kevésbé van szem előtt az intézmény falain belül is. Viszont arra kérem, ha megtalálja, ne piszkálja itt - kocogtatom meg mutatóujjammal a halántékomat - Ő személy szerint még gyakorlottabb magafajtákat is kiszúr, és mint mondta, igen heves vérmérsékletű. Nem biztos, hogy lesz figyelmeztetés, ha felbosszantja.
Hátra dőlök székemben, és lehajtom az ital maradékát. Bár kissé homályos néhány átlapozott kép, úgy sejtem, tud valamit már az adottságaimról.
- Legalább megéri a pénzét - vonok vállat - Ha beválik, számíthat tartós megbízatásra, emelkedő összegekkel. Megegyeztünk, vagy akad még kérdése esetleg?

Az az utolsó kép, a villanó karmokkal... Hol láttam én már ezt a fazont? Na mindegy...
Elkerekedtek a szemeim. Jóságos ég! Ez a fickó valóban zseni és egyszerre súlyosan paranoid jellem. Azonnal rájött, mi vagyok. Hogy lehetséges ez? Ő is telepata volna? Az agyában ennek semmi nyomát nem láttam, de persze nem lehetek biztos a dolgomban. Elképzelhető, hogy ő is telepata, és ráadásul jóval erősebb nálam. Bár ezt azért nem tartottam túl valószínűnek. Sem az, amit mondott, sem az, amit gondolt, nem utalt semmi hasonlóra.
Hogy időt nyerjek, ittam egy bő korty whiskey-t. Körülnéztem. Szinte teljesen üres volta hely. Mi lenne, ha lelőném a kölyköt és eltűnnék? Nagyon nem tetszett a beszélgetés alakulása. De hát végül is miért tennék ilyet? Sokat fizet és még többet ígér. Hülye lennék egy ilyen ügyfelet kinyírni, csak mert kicsit rám ijesztett. Inkább elgondolkodtam a hallottakon.
Szóval gyakran elhagyja az iskolát. Rejtélyes ügyekben jár-kel. És egy diákja tudni szeretné, hol van. Az alapján, amit tudtam a kölyökről, ez még akár elképzelhető is lett volna. Miért ne gondolná úgy, hogy ő a meg nem értett zseni, akinek joga van tudni, hol jár a tanára? Nyilván úgy gondolja, egy felnőtt sem boldogulhat az ő kincset érőtudása és képességei nélkül... Kamaszok... Hogy én hogy utálom őket...
- Akadna pár kérdésem, igen. Például mit mondjak neki, ha elkap és vallatni kezd, hogy ki küldött a nyakára? Miért kell magának tudnia, hogy hol jár? Ez utóbbi fakultatív, csak kíváncsi vagyok.
Nem mintha nem tudnám meg magamtól is, de annyira nem voltam kíváncsi. Egyébként is új volt nekem ez a dolog, hogy így beleláthatok mások fejébe. Egyelőre nem használom túl sokszor. Jobb, ha nem zavarom össze magam. Még olyat látnék, amit nm akarok.
- Ja, és nagyon kedves, de nem kell aggódnia értem. Meg tudom védeni magam. Én is, ahogy mondta, egy gyakorlottabb "magamfajta" vagyok.
Mondjuk, közepesen gyakorlott. Nem egy Xavier, de azért egész ügyes. Viszont szerettem magam erősebbnek kiadni, mint amilyen erős valójában vagyok. Alkualapnak sokszor jól jön.
- Azokról az emelkedő összegekről is szívesen hallanék még. Miféle megbízatásai vannak még?

Eldöntöttem hogy a legkeményebb metál reggelit fogom beburkolni, főleg így délután kettő körül vagy mikor. Tekintve hogy valamikor tizenegy körül keltem, és csak reménykedtem hogy nem is úgy nézek ki. Mondjuk egy órával ezelőtt lehet hogy úgy néztem ki.
Szóval besétáltam ide, rendeltem egy franciakrémest, egy dobostortát, meg egy jegeskávét. Valahogy viszont azt hiszem nem ez váltotta ki a már bent ülök felém forduló érdeklődését. De majd elmúlik. Fizettem úgyhogy azzal nem lehet gond, a többit a többiek meg majd megszokják. Így szokott ez lenni.
Viszont azt hiszem még mindig nem sikerült felébrednem teljesen, tekintve hogy nagyjából gyök-kettővel sikerült az étkek elfogyasztását kiviteleznem. De végül is azt hiszem sehova sem siettem. Elüldögélek én még itt a sarokban, aztán majd eldöntöm, hogy hovatovább...

Be kellett mennem a városba, mert be kellett szereznem egy könyvet az egyik beadandó vizsgámhoz. Persze nem most a szünetben kellett, de most volt időm és kedvem is vásárolgatni, amúgy is kellett még pár dolog, egy-két póló, mag rövid nadrág, ebben a nagy melegben, na meg egy új fürdősort is, hogy a suli medencéjét is ki tudjam használni. Így a nyakamba vettem a boltokat, de olyan kettő felé, már szakadt rólam a víz és éhes is voltam, ezért ahogy megláttam a feliratot máris nyitottam be az ajtón.
Bent jóleső hűvösség fogadott, hiszen légkondicionált volt, így máris jobban éreztem magam. Kértem egy capucchinot, meg egy buktát és a tálcával a kezemben és a csomagokkal ügyetlenkedve körül néztem, hogy hová is tudnék leülni, mert majdnem minden asztalnál ültek. Ekkor láttam meg Miranda-t, aki most sem volt kevésbé feltűnő jelenség, mint a múltkori edzésen, de örültem, hogy láttam, és oda léptem hozzá.
- Szia Miranda! Szabad ez a hely? Vagy vársz valakit?

Azt hiszem az élet értelmén gondolkozhattam vagy valami hasonló, mert pár perccel később már fogalmam sem volt hogy hol is jártam az előbb. Hálát adtam az édes cukros süteménynek hogy van, és nem terheli le a gyomromat mint egy jó oldal szalonna. Bár lehet hogy pár órával ezek után az is simán belém fog férni. Majd meglátjuk...
Lehet kicsit váratlanul ért hogy megszólítottak, így kissé hirtelen kaptam fel a fejem. De meglátva az ismerős arcot elmosolyodtam.
- Szia! - vigyorogtam. - Persze, csüccs nyugodtan. Tudtommal nem, hacsak nem egy sült galambot, de éppen csak reggelizni jöttem be. Mi a helyzet veled? Csak nem felcsaptál málhásnak?
Az igazság az hogy kellett egy kis idő még ahhoz, hogy összerakjam, hogy bizony ma nem mindenki kezdte tizenegykor a napot.
- Várj, segítek - álltam fel, és nyújtottam a kezem a tálcája felé, hogy könnyebben le tudjon pakolni, aztán végül én is visszaültem. Félretéve a félig megevett franciakrémest a jegeskávéval kezdtem babrálni.

Mikor rám emelte a tekintetét nem igazán láttam, hogy itt járt volna, de aztán felcsillant a felismerés fénye és máris segítő kezek könnyítették meg az életemet, és hogy senkinek ne borítsam a fejére az italomat.
- Köszi! – pakolásztam a mellettem lévő székre a csomagjaimat. – Ááá! Az már a múlté! – ráztam meg nevetve a fejem. – Most csak bevásárló körúton vagyok, csak azt hiszem túl vállaltam magam. De még fürdősortot nem vettem, pedig azért indultam el. – fújok egyet, majd kényelmesen hátradőlök a széken. – És te? Látom, hogy szereted az édességet. – mutatok az előtte árválkodó fél krémesre. – Miattam ne hagyd abba, én is most fogom rávetni magam, mert farkas éhes vagyok a sok rohangálástól és itt legalább még hűvös is van. – húzom magam elé a buktát és éhesen beleharapok. – Egyébként mi járatban errefelé? Ebédidőben vagy, vagy szabadnapos?

- Á, nem - legyintettem - nem hagytam abba, csak beosztom. - Valahogy most jól esett hogy mindenből van előttem amit megkívántam, legalábbis olyan mértékben amit biztosan meg tudok enni.
- Amúgy meg, nem tudom mi vehet rá embereket arra, hogy ne szeressék az édességeket - magyaráztam a tisztára nyalt kanállal két kanalazás között a fagylaltos jeges kávéból. - Igazán... de látom téged ilyen téren nem kell félteni. Helyes.
- Szabadnapos vagyok, és tegnap koncerten volta, úgyhogy ez most a reggelim. És reménykedek, hogy nem fogok cukormérgezést kapni, bár nem szoktam. A trükkje az, hogy lassan kell enni, és akkor valószínűleg a gyomrod nem haragszik meg rád. De csak fecsegek össze-vissza, csapj le ha valamelyik részlet nem érdekel... - nem szokásom bepörögni a cukortól, de ki tudja.
Azért a gondolataim közé csak kezdett beszivárogni az amit az előbb mondott, és mondhatni egy kicsit lelassultam, még ha nem is szontyolodtam el teljesen.
- hát nekem ilyen gondjaim nincsenek - húztam el a szám, és kicsit halkabban motyogtam. - Én úgy sem mehetek strandra, úgyhogy fürdőruhát sincs túl sok értelme vennem. - Azért egy kicsit kiülte az arcomra az ezzel kapcsolatos véleményem, hiába viaskodtam vele.

Miközben nagy harapásokkal pusztítottam a saját süteményemet, amely meglepően friss és finom volt, érdeklődve hallgattam Miranda eszmefuttatását a sütemények szeretetéről és fogyasztásának célszerű módjáról.
- Igen, én is szeretem a finom édességeket, de biztosan tudom, hogy reggelire képtelen lennék megenni egyet is. – ráztam meg csodálkozva a fejem. – Én a bőséges és tartalmas reggeliket szeretem, amiben mindenképpen szerepel valami húsféle.
Jobban szemügyre véve, most már érthető volt a kissé kómás tekintet, amivel fogadott.
- Tényleg? És milyen koncerten voltál? Én még sosem voltam koncerten. – lelkesültem fel. – Valahogy olyan ijesztő tud lenni, mikor őrjöngeni kezd az a rengeteg ember. Legalábbis tévén nézve. És csak beszélj nyugodtan, mint mondtam jó hallgatóság tudok lenni. – vigyorodtam el, aztán belekortyoltam a kávémba.
Mikor újból felnéztem, mert kis szünet következett be a társalgásba, azt láttam, hogy kissé mintha elszomorodott volna, csak azt nem tudtam vajon mit mondhattam, ami ezt kiválthatta, de a következő szavai megvilágosították a dolgot.
- Óóóó! Ezek szerint te még sohasem voltál strandon? – kedvetlenedtem el én is, ahogy a lányra néztem és rájöttem, hogy ez neki milyen rossz lehet, de aztán hirtelen egy ötlet körvonalazódott bennem, amitől mosolyra húzódott a szám. – És mit szólnál, ha most mégis megtehetnéd? Veszünk neked is akkor fürdőruhát? – kérdeztem tőle vidáman.

- Persze, az sem rossz, de azt hiszem bemelegítés nélkül, üres gyomorra most nekem nem menne le a szalonna - húztam el a szám. Lehet ez a későn-kelők átka.
- Az egyik helyi kis lukban volt Disturbed tribut, úgyhogy elég lightos volt, olyan könnyed kis zenei metál élmény. De nem is voltak olyan rosszak. Amúgy meg az őrjöngésnek az a titka, hogy ha te is csinálod annyira nem ijesztő - kacsintottam rá, majd kicsit én is folytattam a gyök-kettővel való evést Az igazság az, azt hiszem hogy kezdett kicsit visszatérni belém az erő. Azt nem mondanám, hogy az akkuk száz százalékosan lettek volna nálam, de talán jó irányba haladtam ennek érdekében.
- Ha egyszer meggondolnád magad, akkor ha gondolod elkísérlek, persze ha szüleid vagy akárkik nem veszik a fejemet érte, hogy elrontottam a pici fiuk vagy ilyenek - vigyorogtam.
- De igen, olyan babyborn korom körül. Na jó, legutóbb valamikor akkor voltam mielőtt ez az egész kezdődött volna, tudod.
Felvontam a szemöldököm és ki húztam magam.
- Hogy? Mármint... - nem fejeztem benne, mert annak is azt lett volna vége hogy ,,hogy?". Kételkedve néztem rá, mint aki nem mer hinni neki, és attól tart, hogy csak ugratják. Azt akartam volna, mondani: á, semmi értelme ; de valamit csak forgatott a fejében. Kicsit úgy éreztem magam mint egy bepukkadt oroszlán, csak merje azt mondani, hogy viccelt, én esküszöm leharapom a fejét. Lehet mégse, de akkor egyértelműen ezt tenném a legszívesebben.