Memento kávéház

- Hát lehet, hogy csak kívülről nézve olyan félelmetes. – vonom meg a vállam, de egészen fellelkesülök, mikor megemlíti, hogy eljönne velem egy koncertre, ha belevágok.
- Tényleg, megtennéd? Az klassz lenne! És a szüleim nincsenek a városban, - válik kissé szomorúvá a hangom, - így nem is fognak beleszólni, hogy mit csinálok. A suliban meg majd lerendezem Logan-nal. – tervezgetem máris a dolgot, mintha máris sor kerülhetne rá. – Szóval csak szólj, ha lesz valami jó buli és te is ráérsz. – igyekszem bebiztosítani az ígéretét.
Mikor meghallom, hogy tényleg jóformán csecsemőkora óta nem juthatott ki a strandra, már elhiszem, hogy mennyire rossz lehet neki, mikor látja, hogy másnak ez nem okoz gondot és ő meg csak senyvedhet a napon, de pont ezért jutott eszembe egy kézenfekvő lehetőség, hiszen én magam is pont azért vettem most fürdőgatyát, hogy a suliban megmártózhassak a medencében. Azért jót mosolygok az elképedésén és, hogy felcsigáztam az érdeklődését, így aztán nem is kínzom tovább.
- Tudod a Xavier-ben van egy szép nagy tó és ott a kutyát sem érdekelné, hogy milyen elváltozások vannak a testeden, így nyugodtan strandolhatnál kedvedre. Persze egy feltételem van….. – húzom el az utolsó szavaimat, hogy még egy kicsit fokozzam a feszültséget. – Én akarom látni elsőnek a csinos fürdőrucidat. – nevetem el magam.
Igaz, hogy mindig is szégyenlős voltam a lányokkal, mert nem nagyon tudtam hogyan is kéne viselkednem, de most ez valahogy eszembe sem jutott a nagy segítségnyújtás közben. – Na, mit szólsz? veszünk neked is bikinit?

Újabb mosoly kúszott az arcomra, úgy látszott sikerül megpiszkálnom a fantáziáját.
- Persze, miért ne? Oké - gondoltam végig a dolgot, és már azon kattogtak a fogaskerekeim odabent, hogy ha hazaérek utána kell nézzek hol lesz valami elfogadható buli. - Na, majd akkor úgy időzítjük, hogy minden passzoljon - bólintottam egy kicsit magamnak is. Úgy éreztem már csak az időpont kell és ezt már úgy sem ússza meg. Aztán eszembe jutott, hogy a szülei biztosan néznének egy jó nagyot, ha végül valami olyan szerkóban állítana mégis haza mint az enyém, persze a férfi változatban. Bár ennek kicsi esélyét láttam de nem lehet tudni...
- De ha a végén megkéred, hogy sminkeljelek is ki, akkor megteszem, de mindenki másnak nem én voltam - vigyorogtam.
Kerekre nyíltak a szemeim, ahogy vázolta az ötletét. Hát még akkor amikor azt mondta egy feltétellel. Ó egek, mi jöhet itt még közbe? A legrosszabbra is fel voltam készülve. De amikor elhangzott csak pislogtam.
- Ejnye te! Még egy pár ilyen dumát összeszedsz és a végén bomlanak utánad a nők esküszöm - nevettem halkan. Tényleg ezek után másképp nem tudtam elképzelni... még egy, maximum két év és olyan szívtipró lesz belőle, hogy az csak na...
- Jó, rendben... legyen - feleltem még mindig mosolyogva kicsit.

- Mimimi? – néztem rá nagy szemeket meresztve. – Smink? Óóóó, nem! – ráztam meg nevetve a fejem. – Azt hiszem az nem az én stílusom! Aztán ha Logan meglátna úgy a suliban, megint rám sózna valami hülye előadás megtartását, azt meg a hátam közepére sem kívánom, - borzongtam meg a gondolatra, - elég volt egyszer végig hallgatni utána a cukkolásokat.
Jót mosolyogtam a felszaladó szemöldökén, mikor a feltétel szót meghallotta, de nem tudtam kihagyni, annyira fellelkesült.
- Nem is! – jöttem zavarba viszont rögtön a szavaitól. – Nem tudok én a lányokkal zöldágra vergődni, habár van egy lány…. , de hagyjuk nem érdekes. – röpke időre Laura képe jelent meg lelki szemeim előtt, de igyekeztem elhessegetni és Mirandára koncentrálni.
- Szóval ott tartottunk, hogy ezek szerint benn vagy a dologban! – dőltem hátra vidáman, ahogy láttam, hogy már neki is jókedve kerekedett. – Akkor hová menjünk vásárolni? Van elképzelésed, milyet szeretnél? Ebbe a melegben és a te alakoddal, mindenképpen valami klassz bikinit választanék, mert a suliban is van pár srác, és nekik is kéne egy jó napot szerezni. – tréfálkoztam most már felszabadultabban.

- Oké, te tudod - mosolyogtam. Azt nem akartam hozzá tenni, hogy egy némelyik srác egész szexin tud kinézni úgy... de persze az meg nem minden csajnak jön be. Úgyhogy tényleg nem kell erőltetni, csak ha esetleg magától jönne.
- Hóhó-hó! Akkor mégis van valami - mosolyogtam. - Mindegy, ahogy gondolod, de én is jó hallgatóság tudok lenni - kacsintottam rá ismét. - Azt nem mondanám, hogy tuti biztos tanácsot tudnék adni az ilyenben, mert először az ember úgy is elszúrja általában. Meg hát még így lány létemre sem tudok tuti atombiztos módszert, ami minden lánynál bejön.
- Benne én! - erősítettem meg a dolgot, és csak továbbra is mosolyogtam. Úgy tűnt a srácnak egészen beindult a fantáziája a dologtól, de hát ez van, fiúk... Viszont hirtelen azonban nem tudtam mit kezdeni azzal a dologgal, hogy hol kéne vásárolni. - Igazából fogalmam sincs - néztem rá kissé segítségkérően talán, bár lehet ős sincs otthon a női fürdőruha bizniszben. - Nem mondanám, hogy sokat jártam volna ilyen helyre vásárolni.

Kicsit kétségbeesetten néztem rá, ahogy felajánlotta a segítségét lány ügyben, de nem tudtam igazán, hogy hányadán is állok Laurával, így nagyon még tanácsot sem kérhettem, hogyan tovább.
- Köszi, majd, ha kialakul valami, amit most még nem tudom, hogy kialakul-e, akkor mindenképpen meg foglak kérdezni. – válaszoltam kissé feszengve.
Mikor lelkesen belegyezett a vásárlásba, már én is benne voltam ezerrel, de aztán rögtön elakadtunk a kezdeti lépéseknél, hogy hol is kéne beszerezni ezt a falatnyi ruhadarabot.
- Én a sarkon lévő hipermarkett egyik shop-jában vásároltam az enyémet és ott voltak női modellek is. – emlékeztem vissza aztán. – Ha nem akarsz valami flancos helyen vásárolni, akkor ott talán te is nézhetsz magadnak. – javasoltam kissé bizonytalanul, hiszen nem tudtam milyen tervei vannak, de sejtettem, hogy valószínűleg nem a Dior-nál akarja beszerezni az idei év modelljét.

- Rendben. Blaster segít ha baj van! - húztam ki magam kicsit, a szuperhősődire asszociálva egy csöppet, na meg valami mesére amit még régebben láttam. Nem is, az egy Jim Carry film volt. Mindenesetre azért annyira nem kiabáltam, mégsem voltunk egyedül a kávézóban. Mellesleg azt hiszem már megszoktam, hogy hogyan kell ilyen dolgokat a megfelelő nyomatékkal, mégis halkan mondani.
- Hát jó, kezdhetjük ott is - egyeztem bele. Igazából más kiindulópontom úgy sem volt. Mellesleg nem túl hosszú vásárolgatásra számítottam. Csak találjak egy normálisnak mondható modellt és már ott sem vagyunk. Ha levetkőztem még a próbafülkében sem éreztem magam biztonságban az esetleges biztonsági kamerák miatt. Na jó talán azokon tényleg nem látszik hogy ez nem tetoválás, de ki tudja. Nagyot sóhajtottam a gondolatra, majd pedig inkább azzal voltam elfoglalva hogy befejezzem a maradékot.
- Hát akkor menjünk - álltam fel végül. - Persze ha te is kész vagy... - tekintettem oda még azért hirtelen a tálcájára.

Hipermarket

/Gordonnak/

Bár zseninek sosem tartottam magam - legfeljebb az átlag fölé emelkedő intellektusnak -, makacs ragaszkodásom a saját fejemben való uralkodáshoz ezúttal úgy tűnik, megoldotta a helyzetet. Nem, mintha nem szerzett volna információt akciója során a kedves úriember, viszont valahogy mégis jobb alkupozícióban érzem magam. Már ahhoz képest, mint mikor néhány pillanattal ezelőtt rádöbbentem, hogy igen, az én tekervényeim között turkál.
~ Mindent hall, amire felszínesen is gondolok? Nem muszáj válaszolnia, ne aggódjon! Minden esetre egész ügyes.
Még el is mosolyodom hozzá, és az izgalmakat egy korty whisky-vel öblítem le. Közben még marad a derű, miközben eszembe jut, mi mindennek elhordhat magában. Amolyan fanyar, öregedő, egyedülálló kopó. Magányos kopó. Ehhez még gondolatolvasónak sem kell lenni. Része a látó receptoraim által közölt információ dekódolásának, közvetlen értelmezésének.
- Nem szokása a vallatás, de nincs is szükség rá. Nyugodtan megmondhatja neki, hogy Cristopher Somerset aggódott a biztonságáért. Vagy elérzékenyül, vagy kinevet érte, engem egyik sem zavar.
A fakultatív kérdés válasza fakultatív módra el is marad. Nincs köze hozzá, és ezt ő is tudja. Én pedig nem vagyok az a fecsegős fajta, sosem voltam. Valószínűleg már ezt is sejti.
Egészen magabiztosnak tűnik a fickó, de látszik rajta, hogy nem csak a látszat kedvéért nevezte közveszélyesnek Ciklont. Tény, hogy igen nagy hatalom van a kezében, tehát ezt betudom a józan ész szavának.
- Ahogy úgy sejtem, önön sem, nos rajtam sem könnyen találnak fogást a gyengéd érzelmek. Nem magáért aggódom, csupán nem szeretném, ha kárba veszne a befektetésem. Nem azért fizetek, hogy egyszerűen megsüttesse magát.
Mivel visszatér a fizetségre, elsőként visszatolom elé a borítékot.
- Tehát kétezer előre. Még kettő, ha kideríti, hol és mit csinál. Még kettő, ha mindezt anélkül teszi, hogy bárki felfigyelne magára. A későbbi megbízatásokról, ahogy a neve is mondja, később beszélünk. Annyit viszont előre bocsátanék, hogy amit el tud képzelni, azt nagyrészt meg is tudom adni. Legyen szó indokolatlan mennyiségű, kiváló szeszről, járműről, házról vagy akár fegyverről. Csupán a munkától függ, hogy éppen mennyit ér.

Úgy tűnt, egy egészen kicsit sem rázta meg a gondolat, hogy a legtitkosabb vágyait, félelmeit, legszégyenteljesebb tetteit is láthatom, és, ha akarom, világgá is kürtölhetem. Ez nagy magabiztosságra vallott. Indokolatlanul nagyra. Akkor is épp kutakodtam, amikor feltette a kérdését.
Mindent látok... - feleltem neki, és, hogy ezt bebizonyítsam, a felszínre hoztam neki pár félig elfeledett gyermekkori emléket.
Előttem nincsenek titkai.
Ez persze nem volt teljesen igaz, hisz ez a képességem még gyakorlatlan és gyenge volt. Véletlenszerűen sikerült csak bele-belepillantanom az emlékeibe, de hát ő ezt honnan is tudhatná?
Mogorván meredtem a kölyökre. Ekkora marhát...
- Képzelje, én sem akarom megsüttetni magam. Bármilyen meglepő, el is akarom költeni azt a pénzt, amit maga kifizet nekem.
A megbízás legalább egyszerű volt. Egyszerű, de veszélyes.
- És ha a nő bajba került? Mennyire szeretné elkerülni ebben az ügyben a rendőrséget?

Gondolatban elismétlem azt a vállvonást, melyet kifinomultabb formában a valóságban is megejtek. Nem igazán hatnak meg azok a dolgok, amiken mások órákat, heteket, hónapokat, tán életeket aggódnak végig. Valószínűleg lassan Gordon is kezdi felfogni - ha megérteni valószínűleg még nem is - természetem ezen részét.
~ Tudok egy legalább háromszáz fokos térszöget, amire ez nem igaz - elmosolyodom, mindenféle gúnyos színezet nélkül, "szellemhangomban" inkább tárgyilagosság érződik ~ Nem mellesleg akkor már nem lenne ilyen nyugodt.
Utolsó mondatommal egy időben és tökéletes összhangban szavaim is kísérik elképzelt másukat.
- Nem mellesleg akkor már nem lenne ilyen nyugodt. A magabiztosságát viszont értékelem.
Sóhajtok egyet, és hátradőlök a székemben, majd kortyolok egyet a whiskymből.
- Most, hogy érett felnőttek módjára - visszatér egy pillanatra a maró gúny hangomba - összemértük falloszunk méretét, térjünk vissza az üzletre!
Nem volt különösebb gondom azzal, hogy gyermek módjára mindenre volt valami replikája, de az órámra pillantva jobbnak láttam végre hasznosan tölteni az időt.
- Nos, ezt reméltem is. Ha a nő bajba kerül, felhív, vagy üzen. - kocogtatom meg mutatóujjammal a halántékomat - Amennyiben nem tudna kellő időben utolérni, a nő biztonsága az elsődleges. Különben kárba veszne a munkája.
Kivárok, hátha akad még kérdése az ügyben. Közben felfigyelek rá, hogy italom tükrében koncentrikus körök jelennek meg ritmikusan ismétlődő ciklusokban.

Elfintorodtam a szavai hallatán. Baromi nagy szerencséje van, hogy pénzt akar adni nekem. Ha nem így volna, valószínűleg betörném az orrát. Az pedig talán örök lelki traumát okozna neki...
- Nem hiszem, hogy egy valós méregetés után is ilyen elégedett lenne a végeredménnyel, de ez már más kérdés. Amit sosem fogok megválaszolni.
Felálltam, az asztalra támaszkodtam. A kölyök szemébe néztem.
- Nem vagyok testőr. Ilyen helyzetben csak akkor fogom védeni a nőt, ha én magam em kerülök ettől közvetlen veszélybe. Senkiért sem viszem vásárra a bőröm, ennyi pénzért meg aztán végképp nem. Csak gondoltam jobb, ha ezt tudja. A miheztartás végett.
Azzal biccentettem, és távoztam. Sok dolgom volt még ma. Például meg kellett találnom az egyik legismertebb X-ment, amihez egyáltalán nem fűlött a fogam. De hát a munka, az munka...

(Köszönöm a játékot, várom a folytatást!)

Végre kitaláltam, hogyan is szabadulhatnék meg az üldöztetésemtől, ami, valljuk be, nevetségesen hosszú ideje húzódik... És én ráadásul olyan illetlen vagyok, hogy még belehalni sem voltam hajlandó.
Tehát, adott egy jóképű fickó, aki le akarja rázni az ellenségeit, vagyis én. Van neki egy Virgil nevű virága is, bár Virgil az egész ügy szempontjából tulajdonképpen elhanyagolható. Ami viszont nem az, az a kis tasak gyémánt. Merthogy az nálam van. Na nem volt mindig nálam... amikor rajtam keresték mindenféle pisztolyos fickók, akkor egyáltalán nem tudtam, hol van. Mármint az igazi. Mert a hamis persze nálam volt... De esküszöm, nem tudtam, hogy hamis, míg a kocsmában ránk nem támadtak, és egy párductestű nő szét nem verte a helyet... Hagyjuk. Hosszú történet. Ami a lényeg, hogy erre az egész katyvaszra végre megtaláltam a megoldást. Úgy hívják, hogy média. Ha ugyanis nyilvánosságra hozom az egész sztorit, és a gyémántokat eljuttatok a zsarukhoz, akkor onnantól kezdve elvileg már senkit sem fogok érdekelni. A rosszfiúkat lecsukják, én szokás szerint megúszom, és mindenki boldog...
Ezért is vagyok ma itt, ebben a kávéházban. Kiraktam Virgilt a táskámból az asztalra, hadd levegőzzön. Kissé furán néztek rám, de csak legyintettem... Nyilván nem növénybarátok. rendeltem egy kávét magamnak, meg egy pohár vizet Virgilnek. a kis mohón rögtön az egészet bedöntötte...

Nem repestem az örömtől, mikor hajnalok hajnalán felébresztettek. Alig múlt 10 óra, és bár erősen koncentráltam - vagy épp nem koncentráltam - hogy ne halljam a telefont, az csak nem hagyta abba a csörgést. Sőt, mikor megpróbáltam túlénekelni - ez túlzás: túl lálázni - esküszöm, még hangosabban kezdett rá. Mire letusoltam, az egész beszélgetésből csak a gyémánt, nem gyémánt, hamis gyémánt, és valami Virgil maradt meg. A Virgil női, vagy férfi név?
Szerencsére az úti célom egy kávéház volt, így praktikusnak tűnt ott ledönteni a harmadik, illetve negyedik bögre kávét. Beestem hát az ajtón, de sajnos nem tudtam kihez is érkeztem. - Ki rendelt itt újságírót? - harsantam fel. Csak egy kéz emelkedett a magasba, hát az ő asztalához ültem le, miután menet közben rendeltem egy kávét és szóltam a pincérnek, hogy negyed óra múlva hozhatja a következőt... majd a következőt.
Az asztalon álló virágot kezdtem nézni. - Egy páfrány..? - meresztgettem a szemeim.

Vigyorogva figyeltem a nőt. Épp olyan dilisnek tűnt, mint a legtöbb ismerősöm és barátom. Hát igen... Aki exbérgyilkosokkal lóg meg újgazdag, lökött ficsúrokkal, az hamar ráérez az őrület ízére...
A lány leült és az első kérdésre máris Virgilre vonatkozott. Vállat vontam.
- Virgil virág. Tőled sem kérdezem meg, europid vagy-e, nem? Amúgy nem vagy valami koránkelő fajta, igaz? Ne is tagadd, látom az arcodon... De lásd, kivel van dolgod, fizetem a kávédat. Legalábbis az első ötig, nem vagyok én olyan nagy gavallér...
Kértem magamnak egy kakaót, mert a kávén már túl voltam, és Ratna rászoktatott. Régen whiskey-vel indítottam a napot. Manapság kakaóval. Hiába, megkomolyodunk...
- Na szóval. A nevem John Smith. Ez persze nem igaz, de a legokosabb, ha a cikkedben így hivatkozol rám. Elárulhatom épp az igazi nevem is, de nem vagyok olyan nagy hal, hogy azzal bármire is juss. Habár... Ha magamat akarom megvédeni a cikkeddel, akkor okosabb lenne a saját nevemet használnom, nem? Bocs, reggel. Szóval Darren Black vagyok.
Elképzeltem, ahogy megvédem magam a lány cikkével. Végül is... Össze lehet csavarni, és lehet vele ütni, bár nem hiszem, hogy van olyan újság, ami golyóálló papírra nyomtat... Na mindegy.
- Szóval... Van számodra egy történetem. Mondtam már, hogy vannak benne gyémántok, ugye? Igazi gyémántok... Szerintem tök király. Szólj, ha kezdhetem...

A férfinak nem volt baja a beszéddel. Sőt... szerintem valami gyorsítót szed... De legalábbis nem lassítót, amit viszont kéne. - Hohohó!... álljunk csak meg. Egy, nem, nem vagyok koránkelő típus. Kettő, még korántsem biztos, hogy lesz cikk. Az függ a sztoridtól. És három, a páfrány, az páfrány és pont. - Belekortyoltam a kávéba és kiélveztem minden egyes életadó cseppjét. - Tehát John, vagy Darren... De felőlem Virgil is beszélhet: Gyémántok... Lopott, talált, te csináltad...?Nem mintha nem lenne jobb témám is, de meglátjuk ebből mit hozunk ki. - Álmosan túrtam a hajamba. Mi a francot iszik ez? Kakaót??? - Maradjunk annyiban, hogy meghallgatlak, aztán meghallgatok másokat is és azután meglátom. - A gyémánt öltöztet, mondják. De, csak ha eladod és már mész is a ruhaboltba...

Furán néztem a nőre. Már elmondtam a sztorit. Mit nem értett belőle? Lehet, hogy mégsem jó újságírót választottam...
Mély levegőt vettem, és megsimogattam Virgil egyik levelét.
- Á, ő nem fog beszélni. Kamaszodik. Magába zárkózik, tudod. Begubózik. Na de akkor lássuk még egyszer...
Próbáltam minél pontosabban felidézni, hogy hogyan is történt ez az egész. Hm... Szellem fontos szerepet játszott az ügyben, de talán őt nem kéne beköpni... akkor viszont az egész eléggé... Féloldalas lesz. Á, minek kímélni? Nagyfiú... Bírni fogja. Amúgy sem hiszem, hogy pont emiatt csuknák le... Csinált ő már ennél sokkal cifrábbakat is.
- Szóval, egészen a közelmúltig az egyik ismertebb bronxi banda tagja voltam. Nem is annyira a tagja, mint inkább bedolgozója. Mutáns vagyok, és látom a közeli jövőt, ami igen hasznos... Így értelemszerűen sosem kaptak el. Egyszer egy kis csomagocskát kellett leszállítanom. Elég sok gyémánt volt a csomagocskában, viszonylag kicsik, de azért értékesek. Szépen le is szállítottam... Volna... Csakhogy kiderült, hogy hamisak. És ekkor hirtelen a megbízóm is, az új tulajdonos is, mindenki rajtam kezdte keresni az igazit. A keresés alatt azt értem, hogy marcona fickók nagy pisztolyokkal igyekeztek kiszedni belőlem, hogy hol vannak az igazi gyémántok. Abban az időben elég sokat futottam, kiderült, hogy tudok repülni, meg ilyesmi... A lényeg, hogy egy érdekes véletlen folytán tényleg hozzám kerültek az igazi gyémántok, de ez már később történt. Egy jó barátom hozta el nekem, aki szereti, ha Sam Wheat-nek vagy Patrick Swayze-nek hívják. Fura fazon. Na mindegy. Szóval, maga a cikk az lenne, hogy te szépen írsz egy jó hosszú leleplező dolgot a banda üzelmeiről, amiket én osztok meg veled. Őket ezért lecsukják, és a cikksorozat kezdőcikkében leírod az én sztorimat, ami megindokolja, miért is köpök neked. Vagy... Inkább a záróban... akkor nem kezdenek megint üldözni. A vén Kohler jól jár, én jól járok, te jól jársz, a volt főnökeim meg nem járnak jól, de ők nem is érdemlik meg. Na, mit szólsz?

Zsongott a fejem a rengeteg... szövegtől, mert hát információ terén, csak a tetejét kapargattok a sztorinak. - Tehát... másszak bele egy banda... egy állítólag veszélyes banda ügyeibe. Ez rendben. Alapozzak, csak a te elmondásaidra. Hm... még belefér. Dehogy segítsek a rendőrfőnöknek??? - jó persze, jónak ígérkezett a dolog, de azért annyira könnyen nem adom a fejem semmire. - Te pedig azért beszélsz, hogy nem vadásszanak rád meg a... páfrányodra. Másrészt, ha kiderül, hogy benne voltál némi illegális... szállításban, ugyanabba a zárkába raknak, mint a volt munkaadódat. Ez már kicsit hihetetlenné és átverés szagúvá teszi a dolgot... Tudod, ha meg is írom a cikket, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy le is fülelik a bandát. Bizonyítékok is kellenek, és ha azt akarod, hogy ne üldözzenek tovább, lehetőleg minden egyes tag ellen. És hát... a barátodnak is dalolnia kéne...

- Ő legfeljebb a zuhany alatt énekel, de nem hiszem, hogy te azt hallani akarod. Ami azt illeti, én sem akarom. Azt hiszem, nem értetted meg a dolgot.
A zakóm alá nyúltam, és kivettem a belső zsebemből valamit. Apró kis tárgy volt, elfért összezárt markomban.
- Köthetnék éppen vádalkut is, de minek? Úgysem tudnak elkapni. Nincs annyi rendőr a városban. Nagy mázlijuk van, hogy nem akarom szívatni őket... Persze Kohlert én sem kedvelem. Szerintem az anyján kívül senki sem kedveli az öreget, de még efelől is vannak kétségeim. És Virgilre nem vadásznak, legfeljebb Rozsomák... Volt egy kis nézeteltérésük. Nem lényeg.
Az asztalra helyeztem összezárt öklömet, kinyitottam. Valami halkan koppant az asztal lapján. Elhúztam a kezem, és láthatóvá vált az apró pendrive.
- Tessék, ajándék. Bizonyítékok. Az elmúlt öt év dokumentációja. Nem volt könnyű megszerezni, de legalább nem csak egy bandáról szól. Ráment egy hónapom, pedig általában baromi gyorsan dolgozom. Ezzel lecsukathatsz mindenkit, aki engem ki akar nyírni. Ellenem persze nem találsz bizonyítok, de ha találnál, sem mennél vele semmire. Mint mondtam, engem elég nehéz lecsukni.
A lány felé toltam a pendrive-ot.
- Vedd csak nyugodtan. Nem harap.

Rendben. Valahol aranyos volt a férfi önbizalma, szóáradata és a világnézete így elsőre. Kinyújtottam a kezem a pendrive-ért. - Mit mondhatnék... akár ki is hagyhatlak a dologból. Ez nem fenyegetés, felajánlás. Ha sehol nem szerepel a neved, senki nem is fog keresni. Főleg, hogy ezzel sok mindenki, még akár bandák figyelmét is felkeltheted. Ha egy pár hétre alámerülsz, mire visszatérsz, már olvashatnád is a cikket. Persze, fenntartva továbbra is, ha jó az anyag. - Nem mintha rám nézve ez rizikót jelentene. Szabadúszó vagyok és három álnevet is használok az íráshoz. De igen. Kohlert mindenképpen felidegesítené, ha az újságból kéne róla értesülnie, hogy a nyomozói fabatkád se érnek. Csak kérj és megadatik, mondják. - Meg ne haragudj... De pontosan mi is Virgil? Azon túl, hogy egy páfrány?

Először csak furcsán néztem rá, és gyengéden megérintettem a kis cserepest.
- Ne sértődj meg - mormoltam neki - Ő nem tudhatja.
Aztán a lányra emeltem a tekintetem és elmosolyodtam.
- Virgil az útitársam. A barátom.
Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Miért ne? Miért is ne járkálhatnék fel és alá az életben egy cserepes virággal? Miért normális, ha valaki kutyát sétáltat és miért rossz, ha virágot? A virágok is szeretik a szabad levegőt, a napfényről már nem is beszélve...
A kávézó ajtaján három alak lépett be, illetve fog belépni nemsokára. Nyeltem egyet. Hogy én hogy utálom az ilyesmit...
- Ne ijedj meg... Hat perc és negyvennyolc másodperc múlva utolérnek az üldözőim. az pont elég idő, hogy a hátsó kijáraton át eltűnj, ha akarod. Hárman lesznek, mindhárom mutáns, de elbírok velük, ha minden igaz, bár az egyikük eléggé összekuszálja a valószínűségeket... Szóval ha úgy látod jónak, menj, én elleszek.

/Gordonnak, így utólag. Elnézést a késedelemért! Mivel ez már a vége volt, kevésbé kapkodtam magam./

Most, hogy kellően kemény vonalakkal meghúztuk feladataink határait, és tisztáztuk, világundora ellenére is szereti a pénzt, elégedettséget érzek. Azon, hogy kisgyermek módjára továbbra is replikázni van kedve, szabályosan elnevetném magam, ha kevésbé lennének szürkék és ritkásak érzelmeim. Így azt, hogy tulajdonképpen nem szándékozik kipakolni elém nemzőszervét az asztalra, csak egyszerűen megköszönöm.
- Ezt nagyra értékelem - biccentek hozzá, immár komoly, diplomatikus arccal.
Végighallgatom mondandóját, melyben kifejti, hogy képes a félelemre. Ha minden igaz, ezzel gyakran él is. Bár összetettebb személyiség a legtöbb nyomozó, végül mégiscsak mindenkinek megvannak a gyengéi. Úgy, mint mikor sebezhetőségét agresszióval leplezik el. Végkövetkeztetéseim mindössze elmém mélyén alkotnak egy képet, mintegy magától értetődő konzekvenciát. Bele se gondolok igazán, szükségtelen is.
- Rendben. Az információn van a prioritás. Jó munkát! - biccentek, s ülve maradok, mintegy jelezve, tárgyalásunknak és találkozónknak vége.

/Én is köszönöm. A folytatás néhány hetet még várat magára. Természetesen időben jelzek ezügyben./

Apró nevetés hagyta el a szám, majd lassan a virág felé nyúlva, figyelve, hátha a gazdi nem örül, megsimogattam. - Aranyos. - Jó, talán nincs ki mind a négy kereke a fickónak, de láttam már ennél rosszabb agyi defektet is. - És nem akartalak megsérteni Virgil. - Amit viszont ezután mondott a férfi, az az arcomra fagyasztotta a mosolyt. Három férfi... Ha tényleg nem engem akarnak, nincs értelme menekülni. Ellenben nálam volt a pendrive, amit jó lenne megtartani. - És mit szólnál hozzá, ha mindketten menekülnénk? - kérdeztem bizonytalanul, mert a férfinak úgy látszik ez a lehetőség eszébe se jutott. Se egy fegyver, se egy patkánynál nagyobb állat a közelben... Patkányok egy kávéházban? Fúj... Olykor nagyon lehangoló használni a képességem...

Felálltam, elpakoltam Virgilt a hátizsákomba. Hány, de hány ilyen helyzetet élt már ott túl a kis cserepes!
- Gondolom, nincs nálad fegyver... Egy se? Pisztoly? Kés? Dobótőr? Semmi? Shuriken, vállról indítható rakéta, gránát, felfújható atom-tengeralattjáró? Mégis mit hordasz te a táskádban?
Lebuktam, mert lehet, hogy nálunk nem volt egy árva csúzli sem, de náluk elég nagy és csúnya pisztolyok voltak.
- Tudod, mit? A menekülés nem is akkora hülyeség, mint amilyennek elsőre tűnt...
Lehunytam a szemem. Aztán kinyitottam. A világ felragyogott a valószínűségi vonalak mentél. Lehetőséget, várakozó események százai, ezrei... Megrántottam egy vonalat. Egy váza, ami egy magas polcon állt, megbillent, majd a lövöldöző fejére esett. Az összecsuklott. Na, háromból egy.
- Fedezlek, próbálkozz a hátsó ajtóval - szóltam a lánynak - Gyerünk!
Még egyet rántottam a valószínűségi vonalakon, és egy alacsonyan suhanó szék elgáncsolt egy másik fickót. Kár, hogy nem azok közül való volt, akik ránk lődöztek... De ha ezt leszámítjuk, azért eléggé klassz mozdulat volt.

Lenézően pillantottam a férfira. - Ezeket mindig magamnál tartom... a farzsebemben. - Vállról indítható rakéta? Százas ez a fickó? A férfi mellé kúsztam és onnan figyeltem, ahogy... gőzöm sincs mit csinált. De azt hatásosan. - Rendben. Kint találkozunk! - Alig állva fel indultam meg a hátsó kijárat felé, ahonnan még visszanéztem és épp láttam, ahogy egy másik férfi a földre zuhan... - Mellé. - kiáltottam még vissza, mikor leesett, hogy hogy nem a támadók közül, de ahelyett, hogy kimenekültem volna az épületből, a pult mögé lapultam. Fegyvereket nem sűrűn találtam, és fegyverként használható dolgokat se sokkal többet. Alkohol... alkohol... valami erős. Abszint. Az jó lesz. A törlőrongyot beleáztatva, majd meggyújtva hajítottam a támadók irányába, de az eredményt már nem vártam meg. Továbbra is a pult mögött guggolva imádkoztam, hogy legalább ne egy szerencsétlen menekülőt küldjek fejbe a tüzes itallal...

Elvigyorodtam.
- Akkor leszel szíves előrántani valamelyiket, mert ahogy elnézem, szükségünk lesz rá. Ja... Gúnyolódtál, ugye? - kérdeztem aztán lelombozódva.
Na mindegy, majd kitalálok valami mást... Fene essen bele, hogy még mindig ez megy! Igazán leszállhatnának már rólam!
- Tudom! - kiabáltam vissza.
Minek kell folyton mindenkinek beszólnia? Ha neki jobban megy a kezdő telekinézis, hajrá, én is szívesen bebújok a pult mögé, míg más a seggemet védi!
A következő megmozdulásom már valamivel sikeresebb volt. Egy leesett sörösüveg szép lassan odagurult a fickó lába alá. Az lépett, az üveg kigurult, és ő hanyatt vágódott. Nem is rossz! Fel se nagyon kelt, mert ahogy előre láttam, igencsak odacsapta a buksiját a egy asztal széléhez. Hadd ne sajnáljam meg az anyaszomorítót!
Épp azon agyaltam, mit kezdjek a harmadik hapsival, mikor az újságírócsaj megoldotta a dolgot. Repült a koktél, az a robbanós fajta, és a pasas égő zakóval rohant ki az ajtón, hogy aztán ott hemperegjen egy kicsit, gondolom, eloltódás céljából.
Felálltam, leporoltam magam.
- Ez is a farzsebedben volt? - fordultam a pult felé - Amúgy jobb lenne lelépni, mielőtt még többen jönnek.

Az összetűzésnek már csak a hangjai értek el hozzám. Csattanások, némi sikoly, egy hangos ordítás... Gondoltam, valamivel elütöm az időt és kihasználom a helyzet adta lehetőségeket. Gin... Vodka... Sör... Martini... Nem az amire vágytam, de ki a kicsit nem becsüli ugye...
Pár perc múlva Darren alakja jelent meg előttem.
- Jah... mindig van nálam pár üveg abszint... azzal locsolom a virágaimat. - fintorogtam, majd felálltam. Körbenézve a teremben csak kábult, vagy halálra rémült arcokat lehetett felfedezni... vajon az arcra használják a kábult szót, vagy nyelvújító vagyok?
- Nincs kifogásom... Mehetünk... Te nem érzel égett szagot? - kérdeztem még kifele menet, kezemben a vodkamartinimmel.