Re: Memento kávéház

by **Cristopher W. Somerset** Csüt. Jan. 19, 2012 8:40 pm

Mivel már így is kellően zavarba hoztam Sheena-t, nem borzolom tovább a kedélyeket. Türelmesen végighallgatom, miközben csak nem hagyja arcomról lemosnom az iménti mosoly maradékát.
És melyik az a neves bentlakásos iskola, ahol ilyen biztonságban van még úgy is, hogy ismer téged?
Sőt, füleim újfent megmentik fejemet az egyház-... akarom mondani ketté szakadástól.
- Szóval egy felnőtt fiatalember. Érdekesen hangzik. Ezek szerint te is rákaptál az ifjak mentorálásának ízére. Áruld el kérlek, mi fogott meg benne, amiért a szárnyaid alá vetted?
Kissé merengő arckifejezéssel szálldogál tekintetem ismét poharamra, de ezúttal nem iszom bele, csak csodálom cseppnyi arany csillogását.
- Mástól nem furcsálnám, különösen ha előzetesen kiépítettem ezt a kapcsolatot, de pont a makacs különállásod miatt csodálkozom, amiért ilyen dolgokat megosztasz velem. Persze tény, hogy végső soron jót akarok, bár ezt bárki mondhatná, nem igaz? - sejtelmessé válik mosolyom, majd enyhítek vonásaimon, és ismét inkább a pártfogó kifejezés lesz az uralkodó - Nem sürgetlek, tudod jól. Beszélj ezzel a fogadott fiaddal, és aztán majd eldöntöd, mit is szeretnél. Addig is, ha szükséged van a segítségemre, tudod a számom.
Közben eszembe jut, hogy egy momentum felett elsiklottam.
- A testőr munka pedig teljesen legális, ha a magadnál tartott fegyverre van engedélyed - vonok vállat, és le is csúszik egy korty whisky.

by **Sheena Duran** Pént. Jan. 20, 2012 3:32 pm

Elnézem a szavaimra az arcára kúszó mosolyát, de már túl vagyok az első zavaromon, úgy, hogy ez már nem fokozza azt tovább.
- Megmentette az életemet! - sóhajtom visszaemlékezve az akkori szituációra. - Ismeretlenül is a segítségemre sietett és mindezt olyan gyermeki naivsággal tette, ami azonnal megfogott benne. Az utcán élt és először csak pár napra akartam megsegíteni, de aztán megtudtam ezt-azt az előéletéről, ami nagyon nem nyerte el a tetszésemet. -hangom elmélyül, ahogy Josh anyjára és nevelőapjára gondolok, mert még mindig felforr a vérem tőlük. - Aztán ez lett belőle. Nagyon rendes fiú, csak mint említettem hihetetlenül naiv az élet dolgaival kapcsolatban és nagyon tart a saját mutációjától. Így most a Xavierben tanul. - fejeztem be a rövid magyarázatot, amit magam sem tudom, miért mondtam el Chrisnek. Talán jó volt valakivel nyíltan beszélni ezekről a dolgokról, tudva, hogy nem fordítja majd egyszer ellenem. Talán..., de már mindegy.
Mikor ismét nyitva hagyja a választási lehetőséget megnyugodva bólintok.
- Köszönöm és számon is tartom, nem felejtem el, ahogy a segítségedet sem. A testőri munkáról pedig gondoltam, hogy legális, ahogy a pisztolyom is, elvégre magánnyomozó vagyok. - mosolyodom el, ma talán először.

by **Cristopher W. Somerset** Szomb. Jan. 21, 2012 11:37 am

Magam is lenyűgözőnek tartottam egy időben, hogy naiv, esetenként igen buta kétlábú társaim is életképesnek bizonyulnak ideig-óráig. Persze később rájöttem, hogy ezen gondolatoknak csupán addig van létjogosultsága, míg nem rendszerként tekintünk az egész kaotikus kavargásra, túllépve az egyéneken.
- Tehát hála és együttérzés. Azt hiszem, ha ilyen erős pozitív érzéseket fojtottál el eddig magadban, akkor már egészen biztos vagyok benne, hogy akaratodon kívül kerültél mostani pályádra. A Xavier-ben pedig akad bőven ismeretségem, ha elárulod védenced teljes nevét, időnként ránézek, míg ezt a néhány bajos ügyedet elintézed.
Újabb korty a whisky-ből, melynek eredményeként újabb üres állapotot ér el poharam. Közben Sheena végre elmosolyodik, ami miatt nekem is felszökik szám arcom pereme felé.
- Na végre! Kedvelem ezt az arcodat. Van másik kedvenc arcom is tőled, de itt túl sokan vannak ahhoz, hogy elkerülhessük a közszeméremsértést - teszem hozzá valamivel halkabban, miközben mosolyom vigyorrá válik egy pillanatra.
Székemben hátradőlve pillantok telefonomra, képernyőjén pedig a két nem fogadott hívásra és a három új üzenetre. Az e-mailekről nem is szólva. Elsötétítem a képernyőt, és visszacsúsztatom a zsebembe.
- Egyszer majd mesélhetnél erről a bizonyos Szervezetről is. Jobb, ha tudom, miféle rossz arcú alakok jöhetnek randalírozni a városunkba érted - majd hirtelen váltás, előre dőlök, lehalkítom szavaimat - Képzeld, azt hiszem, megtaláltam azt a sebészt - sejtelmes ujjmozdulat az arcélemen -, akit nem lehet csak úgy megtalálni. Ha új életet akarsz kezdeni, talán el tudunk jutni hozzá.
Visszadőlök a székembe, és odahívom a pincért, majd kérek egy kávét.

by **Sheena Duran** Vas. Jan. 22, 2012 3:21 pm

Azt hiszen túl sokat árultam el az eddig titkolt énemből ennek a srácnak, és ettől most zavarba jöttem és kicsit meg is ijedtem.
- Azért ne szaladjunk ennyire előre. – ráztam meg a fejem. – Azért mert vannak érzéseim, nem jelenti azt, hogy bánom, vagy szeretném meg nem történtté tenni, amit csinálok. Talán nem önszántamból kerültem a „pályára”, ahogy mondod, de ehhez értek és aránylag jól csinálom. – visszakozok egy kicsit. – A srác neve meg Joshua Grant, ha szemmel tartod azt megköszönöm, habár azért van ott segítsége, azt hiszem.
A vidámabb énemre tett utalása már jobban tetszik és amikor egyéb közös dolgainkra is utal, már én is sokkal vidámabb képet vágok, hiszen igazán nem volt rossz abban a Hotelban.
A Szervezetre való kitérés viszont megint komolyabbá tesz.
- Lehet, hogy majd, ha elvállalom a melót nálad, akkor mesélek, mert nem akarlak bajba keverni, de most jobb, ha nem tudsz róluk többet, már ez is sok, amit eddig mondtam, tudnod sem szabadna róluk. – nézek a szemébe figyelmeztetően. – És köszönöm, az arcom épp úgy jó, ahogy van, nem akarom átszabatni, majd igyekszem vigyázni a bőrömre. Ha eddig sikerült, talán még megy egy darabig.
Mikor Chris odahívja a pincért én is kérek tőle egy colát.

by **Cristopher W. Somerset** Vas. Jan. 22, 2012 4:02 pm

Azt hiszem, sikerül elég bután néznem Sheena-ra ahhoz, hogy kifejezzem, mennyire furcsállom kirohanását. Arról nem is beszélve, amiket mond.
- Meg nem történtté tenni? Az egyik legnagyobb ostobaság, amit bárki elkövethet, hogy a múltján rágódik. Ami volt, elmúlt. Nem vontam kétségbe, hogy értesz a munkádhoz. Sokkal inkább azt firtatom, vajon élvezed-e - talányos félmosoly - Végső soron ez az, ami számít. Meg persze a praktikus oldal, hiszen sok munka sok olyan személyt eredményez, aki tud rólad, és sok ellenséget is persze. Ez már csak így megy.
A név hallatán eltöprengek egy rövid ideig, majd bólintok.
- Ismerős a neve. Odafigyelek rá, amennyire tőlem telik.
Arra, hogy micsoda veszélybe sodorna, ha mesélne a Szervezetről, csak egy legyintéssel reagálok - Mondhatnám, hogy a veszély a második nevem, de akkor hazudnék, hiszen a William az - A sebész kapcsán való újabb kirohanására magam elé tartott kezeimmel igyekszem visszatartani - Jézusom! Nyugalom! Csak megemlítettem, hátha érdekel. Nem kell személyed elleni támadásnak venni! Ha gondom lenne az arcoddal, mindketten kimaradtunk volna néhány kellemes élményből. Viszont mint mondtam, az eddig és a most, hát még a majd egyáltalán nem keverendő össze!
Megkapom a kávém, amit óvatosan kortyolgatni is kezdek.

by **Sheena Duran** Hétf. Jan. 23, 2012 3:10 pm

Habár nem hergeltem fel magam túlságosan, azért engedve Chris nyugtatásának visszaveszek a lendületből és mikor kihozzák a colámat lassan belekortyolok, majd hátradőlve lazítok.
- Nem tudom, talán még élvezem is, amit csinálok! – gondolkozom el a dolgon őszintén. – Persze nem mindegyiket, de sokszor igen. Talán kegyetlennek gondolsz ezért, de én ezt tanultam, ezt verték a fejembe és ebben leltem meg az egyetlen dolgot, amit igazán jól csinálok. – válaszolom halkan, hiszen nem akarom az egész kávéház tudtára adni.
- Nem vettem magamra a sebész felajánlását, legalább is nem arra gondoltam, hogy csúnyának vélnél, de azért még nem tartok ott, úgy érzem, hogy megváltoztassam a kinézetem. – rázom meg a fejem. – Inkább igyekszem majd levadászni a vadászt. Ez nálam jobban beválik. De most inkább beszéljünk rólad! Milyen veszélyes kalandokba keveredtél, míg nem hallottam felőled? – mosolygok rá.

by **Cristopher W. Somerset** Hétf. Jan. 23, 2012 9:31 pm

Mosolyogva megcsóválom a fejem.
- Főként fiatalon lehet sokáig élvezni a kegyetlen, esetleg ridegen gyakorlatias világlátást. Vehetjük példának akár az őket érdeklő lányok haját meghúzó fiúkat, vagy a lepke szárnyát tépkedő gyerekeket. Aztán szépen ahogy ez kinövi magát, úgy nőnek fel az újabb és újabb fiatal gonosztevők, akik terrorizálják az általuk sokszor csak vesztesnek nevezett gyengébb társaikat. Csúcsragadozónak érezhetik magukat. Mámorítja őket a hatalom nyers, kézzel fogható érzése - apró korty a kávéból - Ugyanakkor egy idő után, ha kellően intelligensek, célt kell keresniük az egésznek.
Folytatom a mostanra már oly megnyugtatóvá vált, töprengő hangulatú mozdulatokat, kódorgó tekintettel párosítva. Miután úgy érzem, kellő hatásszünetet tartottam, folytatom.
- Onnantól, hogy megvan a cél, már az eszközök közül sem mindegy, mit választanak. Onnantól, hogy célja, tehát értelme van, szabályai is lesznek az életednek. Az ördögszekér gyökér híján kötetlen, mégis a szél arra fújja, amerre épp kedve tartja. A szél másokat kerget, hajt, neki viszont már megvannak a megszabott útjai. Magad által választott szabályok több szabadságot adnak, mintha minden szabályt egységesen megtagadsz magadtól. Van, akinek elég túlélni, de mikor élsz is, jobban tetszel - töprengő arckifejezésem egy pártoló mosollyal kedvesebb színezetet ölt, akár egy fiatal testbe bújtatott vénember, aki bölcselkedni igyekszik - És ezzel be is fejezném a filozófia órát. Nem akarlak kioktatni, én sem kedvelem fordított esetben, csupán néhány gondolatomat akartam megosztani veled. Vélemény, ami tán hasznodra válik.
Ha már így közel hajolt az imént Sheena, most én dőlök kicsit előrébb, és kezemet is előrenyújtom az asztalon, felfelé fordított tenyérrel. Hozzá hasonlóan halkabbra veszem hangomat.
- Mi a hozzád legközelebb álló anyag? Acél? Króm? Fa? Kő? Jól gondold meg!
Szándékosan nem magyarázom meg, miért kérdezem, csupán kacsintok egyet, és kivárok.

by **Sheena Duran** Kedd Jan. 24, 2012 9:29 pm

Most már teljesen megnyugodva, érdeklődve hallgatom Christopher merengő, töprengő szavait, aminek egy részét értettem, a másik részét nem nagyon, de most csak hallgattam és én is gondolkoztam közben.
Nem igazán tudtam volna megmondani, hacsak nem amit már felhoztam egyszer a fiúnak s saját önállóságom védelmében, hogy miért is ragaszkodom a jelenlegi életemhez annyira, hogy nem adom fel egy jó és biztos állásért. Talán a félsz, hogy megint elkötelezem magam valami mellett és nem fog jól elsülni, nem tudom! Talán csak egyszerűen nem állok még készen rá, hogy megint változtassak.
Kicsit meglepett, mikor közelebb hajolt és feltette azt a kérdést, és talán furcsán is nézhettem rá, hogy ez most igazán, hogy jön ide.
- Talán a fa! – válaszolok végül, de felhívásával ellentétben inkább ösztönösen, mint meggondoltan. – Szeretem a természetes dolgokat. – indokolom meg a válaszomat.

by **Cristopher W. Somerset** Szer. Jan. 25, 2012 5:53 pm

Bár elmélkedésemhez nem fűz hozzá túl sok mindent, mégis úgy tűnik, Sheena is eltöpreng ezeken a dolgokon. Nem csodálom, a legtöbben otthon gubbasztanának, és hosszan bámulnának maguk elé. Persze úgy, hogy nem jutnak előre, mégis rettenetes fejtörést okozott nekik a semmittevés.
Végső soron ez is csak egy újabb minta, bár még nem derült ki, melyik más mintákra illeszkedik. Szokás szerint tovább lépek a következő feladatra, mielőtt az előzőnél pusztán elméleti jellegű tevékenységben rekednék.
Kissé elcsodálkozom, mikor Sheena a fát választja, mint kedvenc anyagát. Meglepett arcom az első, ezt kifejezi.
- Különös, annak fényében, hogy a legtöbb eszközöd fémből van. Bár jobban meggondolva, a másik arcodhoz jobban passzol, mint a fém.
Belső zsebembe nyúlva egy apró, alig ökölnyi, koromfekete tárgyat veszek elő. Mondhatnánk, hogy ébenfából faragott szobor, de valójában ez a fa sosem élt, sosem faragták, sosem létezett. Sheena elé helyezem az asztalra. Felülete tökéletesen sima, fénylő. Emberi- és ágaskodó párduc alakja feszül egymásnak.
Hátradőlök, és csendben megiszom a kávém maradékát.

by **Sheena Duran** Pént. Jan. 27, 2012 10:10 am

Fogalmam sem volt hová akar kilyukadni ezzel a „mit választok” dologgal, de látom a kissé megemelkedett szemöldökét, mikor a fa mellett teszem le a voksom. Pedig nincs mit csodálkozni rajta, hiszen állati énem, mindig is a természetes dolgokat kedvelte.
- Igen, lehet, hogy a ami világban muszáj az új anyagokhoz alkalmazkodni, hiszen ha nem tenném, akkor már nem is beszélgethetnénk itt, de ez nem jelenti azt, hogy kedvelem is őket. – fűzök hozzá azért némi magyarázatot.
Meglepődve és érdeklődéssel szemlélem az elém helyezett pici kis szobrot, ami a két énemet összefogva jeleníti meg.
Konkrétan nem tudom, milyen képességekkel áldotta meg a teremtő, de azt nem hiszem, hogy ezt otthon, szabadidejében faragta volna. Ráadásul túlontúl is tökéletes.
- Mit akarsz ezzel? Gondolom ennek is valami mondanivalót kéne hordoznia számomra, de a kettősséget elég jól ismerem magamban, ha ezzel ezt akarod üzenni.

by **Cristopher W. Somerset** Hétf. Jan. 30, 2012 12:47 pm

Nagyvárosban modern eszközökkel dolgozik, rohanó életet él, de érvelését így is el tudom fogadni. Nyugodtan kiiszom kávém maradékát, mielőtt válaszolnék.
- Ez igaz.
Csendben figyelem, ahogy a szobrot nézegeti. Azt feltételezem, hogy elsőként készültének körülményei fogják érdekelni, de úgy tűnik, tévedtem.
Persze abban igaza van, hogy nem otthon szabadidőmben faragtam, de ezen gondolatáról ilyen konkrétan nem tudok.
Ahogy szabadkozni kezd, megmosolyogtat. Bár nem is említettem ilyesmit, mégis hirtelen magyarázatával pont ezen képet rázza meg, bizonytalanítja el. Mintha ezzel pontosan az általa mondottakat cáfolná is egyben. Különös.
Vállat vonok, és kissé oldalra döntöm fejemet, úgy nézek a szobrocskára.
- Akartam adni valami rád jellemző ajándékot, és ez jutott eszembe. Az esetleges mondanivaló megállapítását rád bízom. Nem vagyok én költő, hogy rímek kelljenek, ha el akarok mondani valamit.

by **Sheena Duran** Pént. Feb. 03, 2012 9:13 am

- Köszönöm. – mosolyogtam rá, és közben kedvtelve forgattam az ujjaim között a szobrot. – Nagyon szép és sokat mondó.
Mindig is bennem élt ez a kettőség, hiszen megszületésem óta hozzám tartozik, és fokozatosan fejlődött azzá, ami most vagyok, de valahogy sosem láttam magam egy külső szemlélő szemével, nekem ez természetes volt.
Aztán megszólalt a mobilom és felvéve egy darabig csak hallgattam a túloldalon beszélő férfit.
- Értem, mindjárt megyek és megnézem.
Visszacsúsztattam a telefont a tokjába, majd a velem szemben ülő Chrisre néztem.
- Bocs, de mennem kell. – sóhajtottam kissé látványosan is. – Vár a meló, de jó volt egy kicsit nyugodtan beszélgetni. Ha lesz valami, akkor felkereslek.
Azzal pénzt dobtam a pultra és felkapva a dzsekimet és kisétáltam a motoromhoz.

/Szál vége – köszönöm a játékot /

by **Cristopher W. Somerset** Pént. Feb. 03, 2012 1:02 pm

Elégedett mosoly kúszik arcomra, mikor Sheena nézegetni kezdi aprócska ajándékomat. Befejezem a kávémat, a csészét pedig magam elé helyezem.
- Nagyon szívesen - felelek, s viszonzom a mosolyt.
Nem veszem le róla tekintetem, tovább figyelem mozdulatait, arckifejezését. Persze aztán jön az esemény, ami ezúttal robbanások és golyózápor helyett egy egyszerű telefonhívás képében jelenik meg.
- Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert az ügyeid intézéséhez!
Biccentek felé, majd kérek még egy whisky-t. Csendesen elkortyolgatom, miközben időtöltés gyanánt felmérem az épület szerkezetét. Magamban újra elmosolyodom azon a pillanaton, mikor a lány rákérdezett röntgen-szemeimre.
~ Pedig nem is járt olyan vészesen messze az igazságtól.
Mikor végeztem italommal és a vizslatással is, csendben felállok, pénzt hagyok az asztalon, és távozom. Az utcára érve már vár a kettes számú Mustangom. Valamiért ez a kedvencem, pedig nem a legújabb. Talán egyszerűen csak jó évjárat.

/Én is köszönöm a játékot! (:/

by **Tibutty Tamity** Csüt. Márc. 15, 2012 12:00 pm

//Michael-nek//

Igazából nem nagyon tudtam, hogy hogyan tovább. Elvesztettem a nyomát… A város szennyes volt. Mindenféle bűnözőtől hemzsegett, ráadásul bűzlött a sötét utcákon terjengő fenyegetés szagától. Csak egy elhasznált „Lehetőségek Hazája” volt ez már, ami jó pár éve megindult a lejtőn. Ontotta és máig ontja magából a gyilkosokat, szerencsevadászokat és élősködőket, akik az itt élni vágyókra próbálnak rátapadni és a végsőkig kiszipolyozni őket. Gusztustalan fertő, amiben ha nincs befolyásod, elveszel. Szárnyalni csak hatalommal lehet – vagy pedig szárnyakkal.

Óvatosan iszok bele a kávémba és lapozok egyet az újságban. Igazából Sam is egyike volt a városban rejtőző patkányoknak. És ez felettébb megnehezítette a helyzetemet. Mondhatni nagyon is, mivel rágcsálóból sok volt és nem csak a csatornákban vertek tanyát. Ahogy körülnézek, azért kissé megnyugszom. Hiába, a sötétség még nem kebelezett be mindent. Bár éhes – a fény kitartóan küzd ellene. Vegyük például ezt a kis kávéházat – szürcsölök ismét a feketémből -. Tiszta, csendes, nyugodt… Van benne valami emberi... De nem az a kegyetlen fajta, hanem az-az igazi "emberi". A kora délutáni órában nincs sok vendég. Pár magányos férfin és nőn kívül egy két barátnő és barát ül egymással szemben. Halkan beszélgetnek, nem merik megzavarni a néma békességet.

Aztán egyszer csak nyílik az ajtó és egy újabb vendég jelenik meg. Egy férfi. Kutatóan körülnéz, mintha keresne valakit, aztán beljebb lép a pulthoz. Nem figyelem sokáig, elég egy pillantás és rájövök – semmi különös. Hallom a lépteit, ahogy a hátam mögötti részhez ér és rendel valamit… De valahogy nem köti le a figyelmemet.

Újra lapozok az újságban. Aki nem Sam vagy nem tud elvezetni a bátyám gyilkosához; az nem érdekel.

by **Michael Bodwin** Csüt. Márc. 15, 2012 1:01 pm

Nagyon nem voltam még jól, de a hozzáértő kezelések és a kemény gyógytorna kezdte éreztetni a hatását és fizikailag már kezdtem rendbe jönni a Kardfoggal történő második találkozás után. Viszont lelkileg még mindig a hatása alatt voltam. A gyűlölet, mint egy fortyogó vulkán kavargott mélyen bennem és napok óta még aludni is alig bírtam, így hát érthetően rosszkedvű és kialvatlan voltam. Aztán még az is rátett egy lapáttal, hogy Aya is lement a térképről, hiába kerestem azokon a helyeken, ahol eddig sűrűn megfordult, most senki nem látta, vagy legalábbis nekem letagadták. Mivel most nem volt kedvem esetleg Kardfoggal összefutni, így az ebéd utáni kávémat most inkább egy csendesebb helyen akartam meginni, ráadásul, valaki azt mondta, hogy mintha az oly nagyon vágyott fegyverarzenálos amazont is látta volna errefelé.
Sok esélyt nem fűztem a dologhoz, szerintem csak le akart rázni az a kis köcsög, de hát legalább pihentem egyet, úgy is rám fért már.

A Memento Kávéház éppen megfelelt a céljaimnak, nem voltak bent sokan és méla csend uralkodott a helyiségben, csak nagyon halk zümmögés szerű beszélgetés hallatszott pár asztal felől. A pulton belül egy fiatal, csinos lány törölgette a csészéket és poharakat, és amikor beléptem kedvesen rám mosolygott. Kutató pillantásom futott végig a helyiségen, de Aya-t nem láttam sehol, természetesen, hiszen erre is számítottam, így csak egy lemondó sóhajjal vettem ezt tudomásul. Volt pár egyedül ücsörgő hölgy és férfi vendég, és a pulttól nem messze, nekem pont háttal még egy újságot lapozgató fiatal srác. Igazán csak azért tűnt fel, mert kabátban ült, ami a benti kellemes meleg miatt, eléggé kirítt a környezetből.
A pulthoz sétáltam és én is barátságosan visszamosolyogtam a lányra, majd kértem egy kávét, aztán mikor megkaptam, megmutattam Aya képét és kérdeztem, hogy látta-e már itt mostanában. Közben rutinosan figyeltem a környezetemre is, hogyha valaki a hangos kérdéseimre gyanúsan viselkedik, akkor ne kerülje el a figyelmemet.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Márc. 15, 2012 2:26 pm

Hihetetlen, már megint megöltek valakit! Vérengzés a Szoborpark közelében, robbantás itt, robbantás ott, bankrablás, emberrablás… Undorodva vágom le a papírt. Az ember vagy szörnyülködik a híreken vagy nem jár utánuk… vagy pedig az utolsót választja, de semmi érdemlegeset nem tud kihámozni a sorok közül. A háttérzene duruzsolása aztán valamennyire lenyugtatja háborgó lelkemet. Ne aggódj, egy idő után csak megtalálod! Mikor a magas férfi a lányhoz megy, unaloműzőként követem a tekintetemmel. A rendelése közben kivillanó fegyvere riadóztat. Elkapom róla a szemem, majd kiiszom a kihűlő félben lévő kávét. Udvariasan, hogy még a dolgát se kelljen végeznie a pincérnőnek, felkapom a csészét és a pulthoz viszem. Tisztes távolságban megállok és megtámaszkodom a pulton, miközben egy halvány mosoly tűnik fel az arcomon egy pillanatra.

- Fizetnék – mondom egyszerűen, lényegre törően, de ahhoz képest kedvesen. Miközben várakozom, egy gyors pillantást küldök a férfi felé. A kitartott kezében szorongatott képet én is megnézem, majd továbbsiklik a pillantásom a… jelvényére. Basszus! Kissé elfordítom a fejemet. Rendben, van néhány dolog az aktámban, de mostanában tiszta vagyok. Csak néhány autó és lakás bánta… a régi szép idő emlékére. Ráadásul széfhez már nagyon rég nyúltam!... Ebben a félévben biztosan nem…

Egy reményem van; nagyobb baja is lehet a vöröskével, minthogy velem foglalkozzon. Aya-ról szinte mindenki hallott már. Ez alól én sem vagyok kivétel és akármilyen nagyágyú is legyen ez a bérgyilkos, még egy munka erejéig sem vagyok hajlandó vele találkozni. Túl nagy falat lenne… árban biztosan. Főleg, hogy a bosszú nem élvezetes, ha más viszi véghez. Így hát, nagyon reméltem, a sokkal nagyobb hal, elterelni a nyomozó figyelmét.

A testbeszédemen semmi sem látszik, csakúgy, mint az arcomon. Egy fikarcnyi jelét sem adom annak, hogy bármi baj lenne. Ugyan, baj? Milyen baj? Ahhoz már túl jó vagyok ebben, hogy pánikba essek. Ráérősen várok és mikor megérkezik a nyugta, a zsebembe rejtem. Elköszönök és lassú léptekkel indulok meg az ajtó felé.

Gyűlölöm a zsarukat.

by **Michael Bodwin** Csüt. Márc. 15, 2012 3:27 pm

Míg a pincérnő a képet szemléli, addig én a szemem sarkából mozgást érzékelek és látom, hogy az asztalnál ülő és a kabát miatt már az előbb is szembeötlő srác most tettetett nyugalommal feláll és a pulthoz sétálva kéri a számláját.
Nem lennék jó rendőr, ha nem szúrnám ki, hogy ugyan teljes nyugalmat mutat kifelé, azért árad belőle a feszültség.
A kabátom nyitva van és észreveszem, ahogy megvillan a tekintete a jelvényem láttán. A képről is lesiklik a pillantása, és akár csak véletlen egybeesésnek is tekinthetném, de most minden alkalmat meg kell ragadnom, hogy közelebb jussak Aya-hoz, és ha ez egy lehetőség, én megragadom. Legfeljebb, ha tévedek még mindig elnézést kérhetek és útjára engedhetem a fiút.
Az arca nem ismerős, de hát nem vagyok egy kompjuter, hogy minden bűnözőt a városban fejben tartsak, így még az is meglehet, hogy csak szimplán nem szereti a zsarukat, vagy tényleg csak merő véletlenül most támadt elmenni kedve. A lehetőségek száma sok, de engem most csak az én lehetséges információforrásom érdekel.
Egy darabig csak nézem mereven és kíváncsian, de már nem néz vissza, aztán mikor a pincérlány leteszi a képet és kiszámolja a srácnak a fogyasztását, majd az kifizetve azt távozni készül, lelépek a székről és utána lépek, hogy, ha nem állna meg a szavamra, akkor meg is tudjam fogni.
- Hé, pajtás! Megállnál egy pár szóra! Kérdeznék valamit!

by **Tibutty Tamity** Csüt. Márc. 15, 2012 4:32 pm

Nem, nem állok meg, akármennyire is szépen kér, nem hatja meg a lelkemet ez a hatalmas nagy könyörgése. Sőt, gyorsabb ütemre is váltanék, ha előtte nem érne utol és nem rakná rá a vállamra a kezét. Határozottan markolja a felsőmet, de szerencsére a szárnyaimhoz nem ér hozzá. Már csak az kéne, hogy egy mutánsgyűlölő kopóval hozzon össze a sors, aki be kasznizás előtt még jól meg is ver. Az a nyugalom, ami eddig átölelt ebben a barátságos kávézóban, szinte azonnal szertefoszlik. Én legalábbis így érzem, de a vendégek többsége csak egy unalmas pillantást ereszt meg felénk. No jó… megállok. De csak most az egyszer. Az egyik kezem kissé ökölbe szorul, ahogy visszalesek a vállam felett rá. Először a kezére, aztán lassan vezetem végig a tekintetemet a karján. Végül megállapodom az arcánál. A sajátom, most egy érzelemmentes maszkká változik, ahogy figyelem.

- Először is; nem vagyok pajtás. Nem is voltam, nem is leszek, tehát felejtse el. Másodszor – rántom meg a vállamat, hogy a keze lekerüljön rólam és úgy fél métert ellépek tőle, hogy aztán szembeforduljak vele. – Sietek, szóval gyorsan bökje ki. – Fel vagyok rá készülve, hogy felismer. Ezért is gondolkozom azon, vajon a késemet kellene előkapnom vagy inkább gyorsan távoznom? Nehéz ügy, nagyon nehéz ügy... Azért még a biztonság kedvéért zsebre is dugom a kezemet és úgy lesem tovább a férfit.

by **Michael Bodwin** Csüt. Márc. 15, 2012 5:04 pm

Mivel úgy látom sikerült elengednie a füle mellett a felkérésemet, így nem marad más választásom, mint hogy nyomatékosítsam azt, és a vállát megfogva késztessem megállásra.
Szinte tapintható a belőle áradó feszültség, ahogy megmerevedve megáll, majd kis tétovázás után megfordul. Nem kerüli el a figyelmemet az ökölbe szorított kéz, ahogy kifehérednek a bütykei a szorítástól. Most már biztosan tudom, hogy nem egy ártatlan járókelővel hozott össze a véletlen, hanem ennek a srácnak valami vaj van a füle mögött.
Elmosolyodom, ahogy lapos pillantással végigméri a vállán pihenő kezem egészen az arcomig, mintha most látna először. Persze értem én a célzást, de csak azért is megvárom, míg egyre kényelmetlenebbül érzi magát.
Igyekszik valami flegma, unott képpel rám nézni, míg azért válaszol, mutatva, hogy azért nem süket és hallotta, amit az előbb mondtam neki, majd lerázva magáról a kezem, hátrább is lép, amit vélhetek egy kis távolságtartási kezdeményezésnek, de akár menekülésre felkészülésnek is.
- Csak ne olyan hevesen uram! – váltam kissé hivatalossá, ezek után. – Ha ennyire hasogatjuk a szőrszálat, akkor talán lenne olyan jó és igazolná magát, akkor már akár a nevén is szólíthatnám. – nyitom ki a kabátom és villantom meg a jelvényt. – De addig is fáradjon már vissza a pult mellé, mert a végén nem tudnak magától bejönni a vendégek. – húzom meg egy kicsit a karját, hogy mutassam a helyes irányt, ha esetleg nem arra gondolna mozdulni.
Most már nem fogom elengedni, hiszen nyilvánvaló, hogy van titkolni valója, amit most már én is szeretnék tudni, hogy összefüggésben van-e az én nyomozásommal.
A kezét, amit közben a zsebébe süllyeszt csak egy homlokráncolással veszem tudomásul, de ha nem húzza elő hamarosan kénytelen leszek megkérni rá….nyomatékosan.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Márc. 15, 2012 5:48 pm

Hoppá, hoppá… Valaki nagyon mérges lett hirtelen. Összeszűkült szememet belefúrom az övébe és még rá sem pillantok a jelvényre – már láttam, mégis minek kéne újból megnéznem? Nem mozdulok, pedig már nagyon jól tudom mit fogok csinálni. Nem baj, hadd nyúljon a pillanat, legalább azzal is húzom az idegeit ennek az idegesítő kopónak… De akárhogy is vizsgálom, nem látok a szemeiben semmit. Hmm… Nem tud rólam, ami igazán figyelemre méltó. Nem mintha akkora nagy bűnöző lennék. Nem ölök, nem keresem a feltűnést, nem szeretek nagy bulikat csinálni. Sőt… Most már ki is lábalnék a dologból, ha nem kellene fejlesztenem magamat Sam miatt. És amíg ő nincs a kezeim között, addig ennek sosem lesz vége. Ezért lehet akármilyen tisztességes állásom, akkor sem leszek jobb egy autó tolvajnál… Na, meg persze, az a néhány bank és gazdag üzletember széfje… De az más dolog. Az a mostani hobbim…

Mikor felém nyúl és megfog, csak újra kirántom a könyökömet az ujjai közül, miközben megindulok a pult felé. Így még azt sem kockáztatom, hogy azt higgye – menekülök. És most eszemben sincs menekülni, az majd ráér, ha tényleg szorul a hurok a nyakam körül.

Leülök és a pincérnő érdeklődve felénk pislog. Természetesen a furcsálló és távolságtartó tekintete most is meg van. Hát persze… az aurám. Tenyeremmel végigsimítok az arcomon, majd a bárszéken ülve a zsaru felé fordulok. A pultra támaszkodva, kissé hátrébb dőlök, és sokat mondóan elmosolyodom.

- Természetesen Főnök! Mégis, miért keverednénk bajba nem igaz? – kérdem cinikusan és előveszem az irataimat. Mikor végre valahogy kibetűzi a nevemet és felnéz rám, még gúnyosabban vigyorgom. – Igen. Tibutty Tamity. Jobb lesz ha ízlelgeti, Mr... – Ha azt hiszi, hogy ez valami vicc, csak megrántom a vállamat és kérek egy pohár narancslevet. – Higgye el, ez lesz a legkisebb gondja, azt a csajszit keresi tovább. – biccentek a fejemmel a kabátjában elvesző kép felé, aztán megemelem a poharamat és iszok pár kortyot.

Mindent tegyünk meg csakhogy eltereljük a figyelmét. Megúszni és meghúzódni. Ha ez a szerencsétlen azt a Halálos Ítéletet kutatja, főleg ilyen nyilvánosan – úgysem lesz több gondom vele.

by **Michael Bodwin** Csüt. Márc. 15, 2012 6:33 pm

Nem nagyon szereti, ha hozzáérnek, ahogy látom, mert most is kirántja magát a fogásomból, de azért megindul a bárpult felé, ahogy javasoltam neki. Ennek igazán örülök, mert nem volt semmi kedvem eljátszani itt a rossz zsarut, már így is többet kíváncsian nézelődtek felénk.
Mikor leül az egyik székre, egészen úgy tesz, mintha semmi takargatnivalója nem lenne, lazán hátradől és elmosolyodik, de én már átlátok ezen a mosolyon.
Elveszem a papírjait és beleolvasok. Látom, hogy nem idevalósi, aztán a nevét kezdem el betűzgetni, ami úgy látszik nem először fordul elő vele, mert már szóban is kisegít.
- Ez valami idétlen tréfa? – nézek rá reagálva a javaslatára, hogy ízlelgessem. – Most te kóstólgatsz engem haver? Mert azt nem ajánlanám. – javaslom neki csendesen, de figyelmeztetően. – Igaz, hogy még nem vagy ismerős, de ezen könnyen segíthetünk, ha megejtek egy telefont, úgy, hogy ha nem akarsz bajt, akkor ne is keresd.
Persze azonnal felkapom a fejem, ahogy Aya képére utalva kezd el magyarázni.
- Ahhoz képest, hogy nem vagy ismerős a városban a papírjaid szerint, egész jól informált vagy. – nézek rá szúrósan és kicsit közelebb húzódom hozzá. Most már nem engedem ki a kezeim közül, ha kell ide bilincselem a székhez, de lemondja amit tud.
- Akkor talán el is kezdhetnél mesélni, hogy honnan is ismered és mit tudsz róla, főként, hogy most merre találhatom. És ne legyen vele gondod, hogy mire megyek majd vele, csak regélj szépen.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Márc. 15, 2012 7:07 pm

Belemosolygok a poharamba.

- Kóstolgatni? Egy biztos urat? Ugyan, hová gondol, Monsieur! – iszom a levet és most már teljesen a pulthoz fordulok. Ha meg akarja nézni a dolgaimat, hát rajta… vagyis hát ezt sugallom minden mozdulatommal és a hangom sem inog meg, miközben jó mélyen ott benn szitkozódom. Rendben, nem ismert fel, de nem kéne tovább fokozni a szimpátiáját irántam. Akármennyire is gyűlölöm a zsarukat, kénytelen leszek… hogy is mondják? Együtt működni? Hiába, mindig csak bajt hoznak. Főleg az ilyen tenyérbe mászó képű, rád cuppanó kis mitugrászok… Kicsit meglötykölöm az italt, miközben a szemem sarkából fellesek a zsarura.

- Jól informált? Maga ezt jól informáltságnak gondolja – én szerencsének. Mindenki hallott már Aya Caine-ről. Még az olyan senkik is, mint amilyen én vagyok. Veszélyes egy nőszemély. Kissé őrült és nagyon érzékeny lelkű. Diplomácia érzékből annyi szorult belé, mint egy teáscsészébe… Már bocsánat… – biccentek felé és kiiszom az utolsó cseppeket. – De nem úgy tűnik, mintha ez nagyon meglepné… Mert miért is lepné meg, igaz?... – vizsgálom lassú, kimért hanggal fűszerezve a beszédemet. A kérdésemet, pedig már saját magam válaszolom meg. - Hisz nagyon is ismeri őt… uram… De az eszközei vagy nagyon elavultak vagy nem egy kopóéra vallanak – folytatom tovább nyugodt hangon és csettintek a nyelvemmel. – Nem-nem, egy zsaru sokkal kifinomultabb módszert alkalmazna, hogy elkapja azt az ideggyenge nőszemélyt. Tehát… - csapom le az üres poharat és felé fordulok.

- Mégis, ki maga? Biztos hogy rendőr vagy csak lopta valahonnan dísznek? – kérdezem a jelvényére utalva. – Én is ellenőriztethetem a jelvényszámát és még sokáig játszhatjuk ezt a ki-kicsoda játékot… De maga nagyon akar valamit attól a nőtől – próbálok olvasni a vonásaiból. – Már csak az a kérdés, hogy mit? Zsaruként akarja? Férfiként? Bosszúállóként? Azért nem mindegy… Mielőtt keresni kezdi, tegye fel ezeket a kérdéseket magának.

Beszélgetni akart? Hát legyen, beszélgessünk. Bár a szavaimon tényleg el lehet gondolkozni, hisz mind alapos és logikus, mégsem ez a célom a szent beszéddel. A lényeg, hogy összezavarjam, az önmaga gondolatain elmélkedjen – és én megvárva a megfelelő alkalmat végre eltűnhetek… Csak tudnám miért ver a sors, ilyen balfékekkel!

by **Michael Bodwin** Csüt. Márc. 15, 2012 8:06 pm

Nem úgy látom, mintha nagyon meghatottam volna, de azért csak kegyeskedik elkezdeni beszélni.
Miközben olyan nesze semmi fogd meg jól szöveget enged el, azon gondolkozom, hogy miért is vagyok olyan szerencsétlen, hogy mindig belebotlok ilyen fafejű kis zsiványokba, akik előszeretettel hiszik magukról, hogy ők az okosok és tanácsokkal láthatnak el az életemmel kapcsolatban.
Aztán egyre érdekesebb lesz, amit összehord, és már kezd gyanús lenni, hogy nem-e valami telepatával hozott össze a balszerencsém, ami úgy látszik már kezdi otthonosan érezni magát nálam, hiszen mintha csak a gondolataimban olvasna néha.
Kutakodó pillantásai már kezdenek kihozni a sodromból. Engem egy ilyen kis mitugrász csak ne fikszírozzon, meg elemezgessen. Mi ő az analitikusom, vagy mi a kánya!
Mi? Még ő von kérdőre engem? Hát mindjárt megáll az eszem!
- Te csak ne vond kétségbe, hogy zsaru vagyok-e mert nem hiszem, hogy szeretnéd látni, ahogy bebizonyítom. Ugye nem? – veszem elő a telefonomat és teszem az asztalra magam elé, hogy lássa, még egy ilyen beszólás és nem kell gondoskodnia a vacsorájáról.
Azért kicsit meghökkenek az utolsó mondatán, mert nem hiszem, hogy a homlokomra lenne írva, hogy ismerem Aya-t. Viszont az tényleg érdekes, hogy már milyen minőségben is kajtatom, hiszen nem az a célom, hgy, mint bűnözőt letartóztassam, hanem, hogy a segítségével….Ááááá már hülyeségeket beszélek, a szer segítségével, amit meg fogok tőle szerezni, kicsinálhassam Kardfogat.
Persze ezt ennek a fickónak itt előttem, nem igazán kell tudnia.
- Ahhoz neked semmi közöd, hogy én miért keresem. Ha tudod hol találom mond meg, ha nem akkor meg kitaláljuk, hogy miért akartál elsunnyogni. – nézek bele ismét a papírjaiba, majd előveszem a jegyzetfüzetem és felírom az adatait.
- De, ha van valami érdekes más infód, amivel megenyhítenéd a szívemet, akkor hallgatlak.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Márc. 15, 2012 8:37 pm

Zsaru. Ízig-vérig zsaru, aki allergiás, ha ezt a tényt megkérdőjelezik. A kikészített telefonra nézek, aztán rendelek még egy narancslevet.

- Szép darab… Nemrég nekem is volt egy ilyenem – egy ideig némán ülök, majd megköszönöm az italt és jólesően ismét iszom. Ez az utolsó pohár, utána nem nagyon fog semmi sem belém férni… - Ez valami isteni! Ha tudná mennyire egészséges, nem ilyen savanyú képpel bámulna rám. Legyen egy kis életöröme nyomozó! – emelem a poharamat a börtönőrömre.

Meghökkentését bóknak veszem. Hát igen, csak olvasni kell a sorok között és beletrafálni a dolgokba. Tehát – blöffölj, ha nincs semmi a tarsolyodban. Nézzenek oda: most is sikerült, hiszen tényleg ismeri a nőt. Ezt az információt mélyen elraktározom magamban, bár még nem tudom, hogy mikor fog nekem kelleni.

- Elsunnyogni? – lepődöm meg. – Ittam, fizettem és távozni akartam, mikor megláttam, hogy ki után kajtat – motyogom bosszúsan. – Ebben úgy gondolom nincs semmi szabálytalan. Az ilyen alakokat, mint ez az Aya, messzire elkerülik és még csak a hírét sem szeretik hallani. Én sem szeretem hallani – teszem hozzá, hogy nyomatékosítsam a dolgokat. – Szóval, ha azzal vádol meg, hogy akadályozni akarom a kutakodását, hát rajta, tegye meg… De ha rákényszerít, sem tudok többet róla. Veszélyes alak. Néha megfordul itt meg ott, embereket és mutánsokat öl. Nem ajánlatos az útjába állni és én nem is akarok – biccentek.

- Apropó, ha már így kihasználja a helyzeti fölényét – dőlök hátra ismét és felé fordulok, miközben megigazítom a kabátomat – igazán elárulhatná a nevét biztos úr… Tudja, biztos, ami biztos – suhan át az arcomon egy mosoly.

by **Michael Bodwin** Csüt. Márc. 15, 2012 8:58 pm

~ Jaj! Ezek az aranybeköpések! Ezek már a zavar jelei! ~ látom, hogy már a fülén jön ki a narancslé, de azért hősiesen küzd vele.
- Kösz! Én enélkül is egészségesen élek. – hárítom el az ajánlgatását. – És általában nagyon optimista egyéniség vagyok, csak akkor vagyok ilyen borúlátó, ha az olyanoknak, mint te látom előre a jövőjét: durva rendőrök, rideg cella, kedves hálótársak. – ingatom a fejem szomorúan. – Látod Tibuty, minden okom meg van, hogy savanyú képet vágjak helyetted is.
Azért csak kiprésel még magából valami információt Aya-ról, de persze nekem nem mond semmi ujjat vele és ahogy elnézem, azt meg nem tudja, hogy hol lehet most. Nem is számítottam túlságosan többre, nem úgy nézett ki, mint akit Aya beavatna a dolgaiba, de egy próbát megért. A papírjait visszadobom neki, miután eltettem a jegyzetfüzetemet.
- Hát azt mindjárt gondoltam, hogy te nem vagy az ő súlycsoportjában, ezért nem is árt, ha nem kerülsz az útjába, mert ő nem olyan kedves, mint én vagyok és, ha megtudja, hogy velem társalogtál, akkor jobb, ha elköltözöl a Déli sarkra, de nem…..talán egy Hold utazásra kéne befizetned, akkor biztonságban lennél. Egyébként Bodwin nyomozó vagyok.– vigyorgok rá, majd a kis Humor Heroldnak a viccelődését hallva megveregettem a vállát…..azaz megveregettem volna, de az első ütögetés után éreztem, hogy valami nem stimmel a kabát alatt, de már el is húzódott, így már csak kérdőn nézhettem rá.
- Mi van a ruhád alatt? Csak nem valami fegyvert rejtegetsz kiskomám? – csúszott a pisztolyom felé a kezem.

by Ajánlott tartalom