Folyosók

Logan ébresztőórája hangos, sípoló, idegesítő hanggal próbálta ébreszteni őt aznap reggel, ám kudarcot vallott, a férfi ugyanis tágra nyílt szemekkel bámulta a plafont, és nem is rikácsolhatott valami sokáig, ugyanis a következő pillanatban már le is kapcsolták. Legalább a szomszéd kölykök felébredtek rá, nincs is szebb, mint ágyúdörrenésre emlékeztető hangra felriadni hajnali négykor.
~Meg fogok őrülni...~
A nap további része is hasonló kedélyben telt, csak mint rendesen az utóbbi néhány hónapban. Az óráit látogató diákok még annál is jobban rettegtek tőle, mint korábban, ugyanis napra napra egyre vérszomjasabbnak tűnt. Az egyetlen, aki ebből alig vett észre valamit, az Lily, annak ellenére, hogy amikor az ő közelében volt Rozsomák, gondolatai csupán egy téma körül jártak: vad csókok, csupasz testek, kéjes sikolyok, a levegőben repkedő cafatjai egy néhai ruhának, amit egy puzzle bajnok sem rak össze többé. A végsőkig leamortizált ágy, asztal, székek, zuhanytál, fürdőkád, függöny...
-He? - Kérdi, mikor felfogja, hogy kérdeztek valamit tőle, aztán mint a villám rávágja a választ is. - Ha szeretnéd, megoldhatom, hogy ne legyen!
Mosolyogva hallgatja kedvese ajánlatát, és már a mondat közepén bólogatni kezd, kicsit talán túl lelkesen is, nem törődve vele, hogy miért pont a könyvtárban akarja csinálni. Neki már lassan az igazgatói irodában is tökéletesen megfelelne.
-Remek ötlet!Akkor holnap beugrom hozzád és...reneszánszkori költészet?
~Bakker, 3 hónapja vagyunk együtt, és még mindig nem szoktam meg, hogy ilyenkor tényleg könyvekről beszél. Mibe másztam bele már megint???~
-Mi lenne, ha inkább kiadnám büntetőmunkának? - Kérdi, de aztán a pihenő említésére gyorsan meggondolja magát. - Á, tudod mit? Azt hiszem tanultak a múltkoriból, elegen leszünk erre csak mi ketten.
Szorosan átkarolja a nő derekát, és úgy húzza magához, hogy a testük a lehető legjobban összesimuljon, miközben a folyosón haladnak. A diákoktól nem kell tartani, órán vannak, ha pedig valaki mégis erre jönne, azt hallaná messziről.
-És mond csak, mi a terved ezekre a pihenőkre? - Kérdi, alig leplezett izgatottsággal.

-Á, helló! - Köszön vissza Sean, ki előtt úgy tűnik nem akar rejtőzködni Logan. biztos, mert nem tartja pletykásnak...vagy mert tudja, hogy úgysincs semmi értelme. Minden esetre a pár egymás mellett marad, Sean pedig mosolyogva halad tovább. - Kutya baja, legalább ledolgozta azt a 20 tábla csokit, ami rejtélyesen tűnt el az ágyam alól. És ti...jól vagytok?
~Te jó ég!!! Jobb lesz, ha szólok Cindy-nek, hogy ne menjen Logan közelébe, ha nem szeretné hallania brutálisan őszinte választ arra, hogy hogyan készülnek a kisbabák...á nem jó, ettől csak kíváncsibb lenne szegény lány...mindegy, majd kitalálok valamit.~
-Amúgy, örülök, hogy most már nem tartasz félelmetesnek. Nem mondom, egy darabig üde változatosság volt, hogy valaki nem az a sárkányként gondolt rám az Én pici pónimból, de a jóból is megárt a sok, nem igaz?
Ezzel legszívesebben tovább állna, de aztán...valahogy nem képes rá. Olyan szívesen nézné még szegény Rozsomákot főni a saját levében, de persze az ilyesmit nem neki találták ki. Meg érdemelne még néhány hónap éheztetést, de mit csináljon, ha egyszer megsajnálta őt?
~Te Lily, a pasiddal minden rendben? Olyan...feszültnek tűnik. Mintha fel akarna falni téged, agy nem tudom...~

-Igen, tudom, tarthatnék már előrébb is - ismertem be bűnbánóan. - De inkább alapos szeretnék lenni. Így biztos minden a helyén lesz, könnyen áttekinthetően és fontossági sorrendben. Például szakácskönyveket ritkábban szoktak keresni, úgyhogy az a leghátsó szekcióba került, de azon belül legelölre kerültek azok, amikben édességek receptjei vannak, mert azok a legnépszerűbbek.
Ötletére, hogy a diákok csinálják meg büntetőmunkaként felnevettem. Imádtam, hogy Logan ilyen bohókás. Nem is válaszoltam rá semmit, csak még mindig kuncogva ágaskodtam fel, hogy egy puszit nyomjak az arcára. Annál könnyebb volt megtartanom az egyensúlyomat, hogy nem csupán én kapaszkodtam belé, de ő is elkapott a derekamnál fogva és szorosan magához húzott. Ismét végigfutott rajtam a jól ismert kellemes borzongás, aminek következtében kénytelen voltam még fel is sóhajtani, hogy a forró levegő a fülét csiklandozza. Egész testemet elöntötte a lángoló láva, mint mindig, amikor elvesztem hatalmas karjainak ölelésében, de azért sikerült hátrébb lépnem, és kicsit lehűtenem magam.
-Hát, nem is tudom. Akár piknikezhetnénk is. Vagy mit szólnál egy filmhez? Megtaláltam a Bud Spencer és Terrence Hill csomagot. Eredeti, úgyhogy van rajta egy csomó extra, kimaradt jelenetek is. Hogy hangzik?
Az érkező Sean kifejezetten vidámnak tűnt, aminek mindig örültem, hiszen az ég óvjon egy dühös telepata haragjától. Hát akartam én részeg mókusnak képzelni magam a Tiltott Mogyorófa körül rohangálva?
-Spike? - kerekedtek el a szemeim, ahogy elfeledve előző gondolatmenetemet széles vigyorra húzódott a szám. - Nahát, tényleg! Hogy nem jutott eszembe ez előbb! Szivem, ugye, hogy tényleg olyan? Mint a pici sárkány?
Logan arcára pillantva azonban némileg lejjebb konyult a lelkes mosolyom. Csak képzelődtem vagy tényleg mogorvábbnak tűnt, mint ami érthető lenne, amikor valaki egy helyes kis lila sárkánybébit emleget? Sean néma üzenete, amire már rég nem rándultam úgy össze, mint régebben, megerősített abban, hogy tényleg valami baj lehet. De aztán égetőbb problémám is akadt.
-Megenni?! - kaptam fel riadtan a fejem. - Logan... édesem... te nem... nem ennél meg engem... ugye nem? Sean, miket...
~.. beszélsz? Hogy enne meg? Nem is kannibál, és most jöttünk meg az étteremből, ahol befalt egy fél marhát. ~
Az észérvek ellenére azért aggódva néztem meg jobban Logant. Abban mindenképpen igaza volt Seannak, hogy nem volt valami jó színben.
-Szivem, minden rendben?

-Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy senki sem fog...annyira nagyon sürgetni - gondolja meg magát félmondat közben. Amióta vele van, rádöbbent, hogy jobb leszokni az olyan szófordulatokról, mint ostorral kergetni, vagy felvágni az ereit, de azért az átállás még nem megy egészen folyékonyan.
-Legyen inkább film. Most valahogy nincs kedvem a kinti programokhoz...
~Ott még esélytelenebb rávenni a...~
-..nagyon hideg van már kint, és egyébként is, imádom a francia verekedős filmeket!
Az, hogy Lily pontosan tudja, hogy hívják a cuki lila sárkányt, nem lep meg senkit, hisz ő a másik olyan nőszemély az épületben, akiből látatlanban is kinézi bárki, hogy ismeri a sorozatot, viszont amikor hangosan felel Sean gondolatban feltett kérdésére, először csak kínos csönd a válasz, meg némi nyikorgás a fal felől, aztán a hőlégballon méretűre duzzadt szemű fiú mutatóujjával meghúzza a gallérját, és szégyenlősen felnevet.
-Hehe...ha nem bánjátok, és most kiugrom az ablakon, sziasztok!
Ezzel neki is iramodik, és az előbb kitárult ablakon át fejjel előre veti magát, nem törődve azzal, hogy a másodikon vannak, és neki elvileg tériszonya van. A képességének hála úgyse fog fájni az érkezés...nagyon.
-Hehh, ez a Sean gyerek! - Kiált fel vidáman, hogy elrejtse vérben forgó szemeit. - Hát nem vicces, amikor így ökörködik, és úgy tesz, mintha attól félne, hogy élve megnyúzom? - Kérdi, a legtöbb ember számára ijesztően kedélyesen.
-Egyébként, de igen...meg tudnálak zabálni! De ne aggódj, nem olyan értelemben, mustár sosem kéne rád.
~Hacsak...~
-Öhm...mi lenne, ha túlesnénk az igazgatón végre? Ideje, hogy olyan is felvegyen téged, aki teljesen objektíven is el tudja dönteni, hogy te vagy a legjobb dolog, ami ezzel a sulival valaha történt.

-Igazad van - sóhajtottam fel kicsit bánatosan. - Elmúlt már a piknikezős idő. Azért kár. Na, nem baj, majd leterítek egy pokrócot a fűtött szoba közepére, jó lesz az. Egyébként nem francia, hanem olasz - javítottam ki mosolyogva, majd megcirógatva kőkemény ujjait hozzátettem: - De neked lehet akár francia is.
Sean borzalmas feszengésével nem igazán tudtam mit kezdeni, hiszen egyenlőre én voltam étlapon. Különös távozására viszont csak a szám elé kaptam a kezem, nem sikoltottam fel, mert még idejében eszembe jutott, hogy neki ez nem okoz egészségügyi problémákat. Bár ez még nem jelenti azt, hogy lúdbőrözött végig a hátam, miközben a csattanásra vártam.
-Van, amit sosem lehet megszokni - csóváltam a fejem, és még szorosabban szorítottam Logan kezét, bár viszonylag kicsi volt az esélye, hogy ő is kiugorjon az ablakon.
Nevetése azonban minden aggodalmat kisöpört belőlem, és inkább én is vele vidámkodtam.
-Igen, tényleg nagyon jópofa - értettem egyet fülig érő szájjal nagyon is fellélegezve, hogy talán Seannal együtt csak túldramatizáltuk a helyzetet, és Logannek valójában nincs is semmi baja. - Ha meg úgy akarsz megzabálni, akkor legközelebb azzal kezd - tettem hozzá még inkább megnyugodva, ugyanakkor egész másféle mosollyal, valamint halvány pírral az arcomban.
A következő puszit mindenesetre már az ajkaira céloztam, hogy megkapja az áhított ,,falatozást".
-Menjünk - bólintottam. - Tényleg nem ártana, ha lenne már egy objektívebb főnököm. Te még azért is kitüntetnél, ha felrobbantanám a fél iskolát. Huhh - néztem végig magamon lámpalázasan. - Szerinted öltözzek át?
Térdig érő sötétkék szoknya volt rajtam, a hozzátartozó hasonló színű övvel a derekamon, világoskék blúz és fekete topánka. Nem épen kezeslábas pizsi, de ki tudja, milyen elvárásai vannak Mr Windsornak. Mindazonáltal, ha Logan szerint nem volt szükséges a ruhacsere, akkor egyenesen az igazgatói szobába mentünk.

-Ne aggódj, nyáron lesz rá időnk bőven - vigasztalja, és még a hátát is megcirógatja, persze csak finoman - Ó, olasz, hát persze...öhm...
A cirógatásra, és a kedves felajánlásra, hogy a kedvéért lehet akár...na de nem, NEM! Ez még mindig Lily, valószínűleg fel sem fogta, mint mondott éppen, és ha nem lenne ilyen állapotban, talán neki sem az jutott volna eszébe róla kapásból. Ja, persze...
-Dehogynem. Eleinte én is azt hittem, de pár ér, és észre sem fogod ezeket venni...illetve, észre azért észre veszed, de nagyjából olyan lesz csak, mintha valaki kakaót öntött volna egy kö.... - Megint mondat közben jut eszébe, hogy amit mondani akar, az lehet ijesztőbb a vonzó könyvtáros számára, mint az, ahogy Sean kiugrott az ablakon, ezért újfent cenzúrázza magát. - Köntösre, és ki kell gyorsan mosnod, amíg még lehet!
Ez után megáll szemben Lily-vel, és alaposan végigméri őt. Párszor körbe s járja, néha közelebb hajol, helyenként megérintve, vagy megsimogatva őt, nagy ritkán pedig meg is kóstolja, mondjuk nyak tájékán, a tarkójára viszont tényleg egészen véletlenül szuszog rá.
-Szerintem annyira jól nézel ki, hogy jobb is, ha veled tartok, nehogy megpróbáljon elcsábítani az a gazember. - hirdeti ki az ítéletet, majd mosolyogva megcirógatja a nő arcát. - Nyugi, csak vicceltem. Nem olyan fickó, fel sem merül majd, hogy elcsábítson annak a gazembernek a fejében. Na gyere.

//Folytatás: Igazgatói iroda //

A szobafogság nem tett jót a lelkivilágomnak, ráadásul azt hittem, hogy Ciklon csak ijesztgetni akar azzal a két hónappal, de be kellett látnom, hogy véresen komolyan gondolta és Rozsomák tett róla, hogy be is legyen tartva. Épp tegnap járt le az utolsó nap és én kicsit fellélegezhettem, habár azért a Reptéri eset jóval meggondoltabbá tett, hogy akár magamtól kitegyem a lábam mostanában, de ezt legalább magamtól teszem és nem kényszerből.
Most a könyvtárba igyekszem, hogy visszavigyek pár könyvet Lily-nek, mert már mindet kiolvastam unalmamban, de annyi haszna volt a dolognak, hogy látványosan javultak a jegyeim.
A könyvtár után az udvar volt a következő célpontnak betervezve, mert olyan gyönyörű idő volt, hogy rám fért már egy kis testmozgás, bár Fagypont pár napja nem jelentkezett, de már magamtól is tudtam, hogy mit kell gyakorolnom.
Halkan fütyürészve caplattam tehát a labirintus szerű folyosón, ami emlékszem, hogy első időben mennyire félelmetes volt minden újonc számára, hogy eltéved rajta, most meg már nem is figyelem, hogy merre megyek.

*Nos, pályafutásom kezdetét vette és áldottam a jó istent, hogy akadnak még a földön visszahúzódó személyiségek is. Akikre még akkor sem figyelne fel az ember, hogy ha épp nagykéssel közelítene felé. Nos az új Én, vagy is az alanyom pontosan ebbe a kategóriába tartozott. Amit Én magam sem értettem, hogy miért de folyton egyedül mászkált egy rakat könyvel a kezében és a tanárin kívül még csak nem is láttam szóba állni senkivel. Pedig nem volt egy utolsó darab, még női szemmel sem, de lehet, hogy valahol a neveltetésében csúszott el a hiba vagy az öltözködésében. Mit ne mondjak a szekrénye még engem is megszégyenített, pedig Én sem voltam oda a divatért. De azok az ük-ük-üknagymamám korabeli ruhákat ma már csak a múzeumban látni, gondolom, hisz sosem voltam ott. De erre már nem vitt rá a lélek, így maradtam egy farmernél, egy szűk és kicsit sem kihív felsőnél, illetve egy bő pulcsinál, ami ugyan a sajátjaim voltak de nem voltak kirívóak az övéiből. A kezemben egy könyvet cipeltem, ami egy fantasy regény volt és némi gőzöm volt arról, hogy miről is szól, de ez a legkevesebb. Az már jobban zavart, hogy eltévedtem. Na ez valószínűleg nála nem történt volna meg. De hát vannak még csodák a földön. Épp körbe forogtam, hogy merre tovább mikor meghallottam a fütyörészést és nyomban arra vettem az irányt. Mikor megláttam a fiatalnak látszó fiút elmosolyodtam.*
- Héé… madárka… * Szóltam utána, hogy kissé lassítson semmi kedvem nem volt futni utána még úgy sem, hogy tornacipő volt rajtam. A pulcsim ujjában természetesen mind a két csuklómnál fel volt szíjazva a játékaim és a kis dobozom is a farzsebemben lapult. De a pulcsi előnye, hogy ezeket mind takarta.*
- Bocs, eltévedtem és nem találok ki ebből a veremből. Megtudnád mondani, hogy merre jutok ki az udvarra vagy legalább egy olyan helyre ami nyílt és az embernek nyugta lehet? * Kérdeztem vigyorogva. Mivel a leányzó csendes volt, gőzöm sem volt róla, hogy milyen a stílusa így inkább megmaradtam a sajátomnál. Bár mikor én beszéltem vele kissé szégyellős volt, de ez van. *

Gondolatban már a gyakorlatokat állítottam össze magamban, mikor meghallottam, hogy szól valaki. Mondjuk a madárka kifejezés nem éppen rám illett, de mivel a folyosó jóformán üres volt, kíváncsian néztem hátra, hogy vajon ki az és kinek szólt.
A lány, aki épp felém lépegetett, halványan ismerős volt, de egyelőre nem tudtam hová tenni, biztos hogy nem járunk egy közös órára sem, mert akkor jobban ismerném, így azért barátságosan rámosolyogtam, ahogy tovább folytatta és elmondta, hogy eltévedt. Ezek szerint még nem régen van itt.
- Áááá, hagyd csak! Nem te vagy az egyetlen, szinte mindenki eltéved az első időben, ezért vannak a folyosó végén azok a kis útjelző táblák. – mutattam a kérdéses helyre, majd vigyorogva folytattam – Hát veremnek nem mondanám, mert akkor még nem láttad a Harci Termet, de mivel én is az udvarra tartok, szívesen elkísérlek, de előtte be kell ugranom a Könyvtárba, ezeket visszavinni. – emeltem meg a kezemben tartott könyveket. – A park elég nagy, ott biztos találsz egy nyugodt zugot, ahol a kicsik nem zavarnak, bár van egy-két rosszcsont, aki szeret elbóklászni, de nem olyan vészes. – magyarázom vidáman, hiszen van okom most a jókedvre és még beszélgetnem is van kivel. – Neked már nincsenek óráid? Milyen tantárgyakat kell még felvenned? – kérdezem kíváncsian, hiszen általában, ilyenkor már csak pár szakirányú tantárgy van a nagyobbaknak.

*A szavaira a kérdéses irányba fordultam mosolyogva, majd ugyan ezzel a mosollyal néztem vissza rá miközben könnyedén megvontam a vállaimat.*
- Miért nézzek holmi vetített anyagot, ha lehet jobb társaságom is az útbaigazítás erejéig? * Vontam fel kissé kérdőn a szemöldököm, de azért lehetett látni a szemeimben azt a halvány csillogást mely a játékosságomat tükrözte. Harci terem? Na, erre már el kellett fojtanom az örömöm és a kíváncsiságom is. Ezt a leányzót biztos nem érdekli és nem akartam nagy bajba keverni mire visszajön.*
- Akad nálam még pár jelző, ha ennél is rosszabb. De valóban nem volt még hozzá szerencsém és valószínűleg nem is lesz. * Billentettem oldalra a fejecském kissé. ~ Fura lesz így… nem hazudni más testében. De legalább visszahívhatna a vezetőség.~*
- Az remek lenne, én meg megvárom kint, míg bedobod. * Bólintottam a szavaira, hisz a könyvtár egy olyan hely, amit valószínűleg kívülről kéne ismernem. A kérdéseire meg lázasan dolgozott az agyam, hogy mit láttam a szobába, de lássuk be nem épp érdekelt az órarend. *
- Szexuálphszihológiát, némi anatómiát és gyakorlati mértan ismereteket. * Na de mire az utolsóhoz értem, csak elnevettem magam, miközben rávigyorogtam és természetesen, ha elindult, akkor követtem.*
- Szóval most komolyan az iskoláról és a tantárgyakról akarsz velem útközben beszélgetni? A következő a csúnya tanár bácsik vagy az időjárás lesz? * Néztem rá még mindig vidáman és már tudtam, hogy ezért nem lesz hálás nekem senki. Bár kitudja… De nem akartam megerősíteni, hogy csak vicceltem, szerintem ez elég beszédes volt így is. *

Miközben beszélgettünk, már el is indultam, hogy minél előbb megszabaduljak a könyvektől és segíteni tudjak a lánynak, akinek most esett le, még a nevét sem tudom és ettől kissé zavarba is jöttem, mert nem akartam megbántani azzal, hogy nem emlékszem a nevére, de hát ez akkor sem maradhat így.
- Öööö…..bocsi, de elég rövid az eszem, - próbáltam tompítani kissé a dolgot a saját szapulásommal, - de nem emlékszem a nevedre, és biztos én sem vagyok valami nagy szám, hogy megjegyezz, így én is bemutatkozok. Sebastien vagyok, Sebastien Bo….Longley. – javítottam gyorsan, hiszen már egy csomóan tudják, hogy ki vagyok valójában, de azért a suliban már csak Longley maradok.
- Oké, akkor sietek, csak bedobom Lily-nek, aztán már mehetünk is. – bólintok mosolyogva, de a kérdésemre adott válaszára azért egy pillanatra megtorpanok, mielőtt leesik, hogy csak ugratni akar.
Érdekes, bár nem ismerem annyira ezt a lányt, de mintha főleg azért nem is keltette fel az érdeklődésemet, mert annyira semmitmondó és savanyú volt, most meg mintha kicserélték volna. Kezdtem egészen más szemmel a mellettem sétáló csajra nézni.
- Jó, jó! – vontam meg a vállam. – Igazad van, de hát valamivel kezdeni kell, még sem kezdhetek azzal egy suliban, hogy hol rejtegetted eddig ezt az énedet, és, hogy ezek után miért nem liheg a nyomodban egy slepnyi srác? – dobom vissza a labdát, miközben megérkezünk a Könyvtárhoz.
- Akkor mindjárt jövök. – nézek rá vidáman és már el is tűnök az ajtó mögött, hogy fél percre rá már vissza is térjek. – Ennyi volt, mehetünk is. És neked mik a terveid odakinn? Olvasni mész ki? Mondjuk tényleg szép idő van már.

*Ahogy a srác az esze hosszát kezdte el mondani, ajkamba harapva fojtottam vissza egy beszólást és még azt is leküzdöttem, hogy elnevessem magam. Pedig az ilyeneket egy átlagos napon nehezemre esik nem észrevenni és szó nélkül hagyni.*
- Örvendek Sebastian. Sedney Duval. És biztos vagyok benne, hogy még nem beszéltünk, de különben sem szökik egekbe a névmemóriám. * Forgattam meg a szemeim, hisz ha valakivel nem találkozok rendszeresen, akkor valószínűleg a következő alkalommal felismerem, de a neve, az a homályba vész. A megtorpanására csak felvontam a szemöldököm, de végül nem kérdeztem semmit. A kérdéseire elnevettem magam és valószínűleg jogos volt a fiú részéről az öt pont.*
- Mondjuk úgy, hogy néha napján belém bújik a kisördög és olyankor magamhoz mérten normálisan viselkedem, míg máskor csak megfelelek az elvárásoknak. Amibe még egy srác sem fér bele, nem még egy tucat. Neked a könyvek a hű kővetőid vagy az útvesztőben leráztad őket? * Mosolyodtam el, ami igazából folyamatosan ott volt az arcomon. Mikor megérkeztünk a könyvtár elé „véletlen” úgy álltam, hogy még csak észre se lehessen venni, hogy ott vagyok, mikor nyílik az ajtó. A falnak támaszkodva vártam és mikor ki jön, pedig visszasétálok mellé.*
- Mondtam, én, hogy a következő az időjárás lesz. * Nevettem el magam vidáman és reménykedtem, hogy nem épp egy anyám asszony katonája aki mindenre megsértődik.*
- De még nem tudom, csak ki akarok jutni innen. De nincs kizárva, hogy ezt elolvasom, ha már anyu volt kedves megvenni… * Emeltem fel a könyvem miközben megmozgattam egy kicsit. Hát az Én ízlésemnek már a címe sem tetszett, de attól még lehet jó.*
- Te nézed, a fák rügyezését vagy esetleg beállsz a rosszcsontok közé?

Forgattam magamban a nevét, de rá kellett jönnöm, hogy így sem tűnt ismerősnek, de ez már nem is volt lényeges, hiszen most már jobban megismerjük egymást, legalábbis a nevét és az arcát már biztosan megjegyzem.
- A látszat azért csal. – utalok a könyves megjegyzésére. – Nem vagyok nagy könyvtárlátogató, csak eddig szobafogságban voltam és el kellett valamivel ütnöm az időt. – vontam meg vigyorogva a vállam.
A Könyvtárban aztán gyorsan Lily kezébe nyomtam a könyveket és bár láttam, hogy mondani akar valamit, már húztam is kifelé.
- Majd még jövök! – kiáltottam azért még vissza, hogy ne érezze nagyon faképnél hagyottnak magát.
A vigyor továbbra sem tűnt el az arcomról, ahogy Sedney éles nyelve megint megtalált, de nem bántam, mert már kellett egy kis élet a négy falon kívül és most mindenki a vizsgákra készült, meg a továbbtanulásra, így alig állt velem szóba valaki. Kész felüdülés volt ez a lány.
- Látod jól kifogtad, teljesen kiszámítható és sablonos vagyok. – feleseltem vissza, ahogy a lépcsőn vezettem lefelé, hogy a kertbe vezető ajtóhoz érjünk.
- És, ha már sem a tanulmányaidról, sem az időjárásról, és sem anyukád választotta könyvről nem szeretnél velem beszélgetni, akkor várom érdeklődve, hogy mi az, ami leköti egy csinos lány érdeklődését itt a Xavierben? – kerültem meg, hogy újabb kudarcot valljak a téma választással. Egyszerűbb, ha megkérdezem, így nem lövök újabb bakot.
- Nem, én egyiket sem. – ráztam meg nevetve a fejem. – Én edzeni készültem és mivel már nem vagyok a négy fal közé kárhoztatva, kihasználom, hogy jó az idő és kint ejtem meg. – magyarázom, miközben kinyitom neki az ajtó, hogy kisétálhassunk a szabadba.

/Folytatás: Park – Terasz /

//Előzmény: Gyengélkedő//

Az előugró tüskék elől hátrébb húzódik - már amennyire a szék engedi - annak ellenére, hogy tudja, direkt sosem szúrná meg velük Sarah, de sajnos történtek már balesetek.
-Öhm...szex közben sem szoktam ám odafigyelni...
~Na várjunk csak...én most tényleg azért lobbiztam, hogy dolgozhassak? Hát megőrültem én?~
-Tudod mit? Igazad van, jobb lesz, ha pár hétig csak fekszem,és nem csinálok semmit. Majd rendelek pizzát...és ha gondolod, meló után csatlakozhatsz te is.
A hullámvasút hasonlat amúgy nagyon is találó, az viszont, hogy a lány nem vallja be, hogy majdnem a falnak mentek kicsit sem nyugtatja meg...gondolnia bőven elég volt rá ugye.
-Öhm...még hallak. Amúgy, nekem mindegy...illetve...tudod mit? Lehet furcsán hangzik de...menjünk ki a teraszra. Lehet jót fog tenni egy kis friss levegő...és legalább megtanítalak végre rendes papírrepülőt hajtani.

Bár már jó ideje együtt vagyunk, még mindig sokszor elfelejtem, hogy úgy olvas a gondolataimban, mint, ahogy más a beszédemre reagál. Ezért most sem vagyok bosszús, inkább jót mosolygok, hogy akkor már ketten aggódhattunk, hogy vajon megállunk-e a fal előtt, hiszen nem kellett volna elfeledkeznem erről. Viszont legalább ő is kapott az aggodalmamból kicsit.
Mikor közölte, hogy szex közben sem szokott a fejembe nézni, vagy másokéba, csak meglegyintettem a feje búbját, amolyan megrovóan.
- Ejnye! Még szerencse, hogy ezt mondtad, különben számíthatnál rá, hogy szert teszek egy Magnetoféle sisakra és csak azt viselve vagyok hajlandó veled ágyba bújni. – közöltem vele teljesen komoly arcot vágva hozzá.
A pihengetési terveire először csak bólogattam, aztán viszont már nemet integettem a fejemmel.
- Na nem, barátocskám! Pihengetsz ez igaz, de nem egész nap és szépen, ebben a klassz, kényelmes székben járőrözöl a suliban, hogy kordában tartsd a kölyköket. Én meg, ha kell megmozgatom őket, ha már nem bírnak magukkal. – vigyorogtam rá ördögien.
Mivel a teraszra vágyott és abban semmi kivetnivalót nem találtam, így aztán kitoltam a teraszra, ahol, most gyönyörűen sütött a nap és a tavasz már bontogatta a szárnyait.
- Hát az időre nem panaszkodhatunk, tényleg gyönyörű az idő és friss a levegő. – szívtam tele én is a tüdőmet

-Brrr... - feleli, és látványosan bele is remeg, mintha tényleg a hideg futna végig rajta - Feltenném rá mind a 20 tábla megmaradt csokim, hogy neked még az is szexin állna, de inkább ne próbáljuk ki, még elterjedne, hogy nagyon beteges a fantáziám...
~És a Bárónő óta nem zúgtam bele egy gonosz nőbe sem...bár ezzel sokan nem értenének egyet, de nem izgat, én aranyosnak látom őt, mert az, és kész.~
-Hééé, annyira azért nem kényelmes ez a szék! Mellesleg...csak most gondoltam bele, a lift csak a földszintig visz felfelé...hogy a francba fogok feljutni a szobámba???
Ez egyébként tényleg némi aggodalommal tölti el. Ahogy kifelé gurulnak erőteljesen gondolkodni kezd rajta, hogy vajon Xavier hogy az ördögbe oldotta ezt meg, ha megoldotta egyáltalán. Amennyire emlékszik, sosem látta őt a felsőbb szinteken...
-Aha...az... - bólint, csak félig oda koncentrálva, aztán a tekintete megakad egy ott felejtett újságon. Kinyújtja a karját, majd koncentrálni kezd, és lassan, nagyon lassan az újság megmozdul. Aztán a lágy szellő eléri őt is, kártyavárként lerombolva az illúziót, hogy bármi köze volt neki ehhez, így aztán csalódottan dől hátra megint.
-Na jó...Adam mindig ragaszkodott hozzá, hogy telekinézissel hajtogassak, de ő most nincs itt...remélem téged nem zavar, ha kivételesen a kezeimet használom...általában nem szokott - fejezi be sejtelmes hangon, és még egy kacsintást is beszúr a végére.
-Öhm...izé...idehoznád azt az újságot viszont? Ez nekem ma nem akar összejönni...

Sean reakciójára azért halkan felkuncogok, mert nem akarok lovat adni alá, de azért megüti valami a fülem, amit gondolom csak véletlenül kotyogott el.
- 20 tábla dugi csoki? Te kis gonosz! Képes voltál elrejteni előlem ennyi finomságot? – hördülök fel és perdítem magam felé a székkel együtt. – Na várj csak! Pedig megvettem neked a legújabb videojátékot, de most azt én is eldugom!
~ egy kiskacsa…két kiskacsa….három kiskacsa... sok kiskacsa ~ mantrázom fejben, mert sejtem, hogy megpróbálja kiolvasni a fejemből, de már elég tapasztalatom volt, hogy miként rejtsem el előle a nem kívánt gondolatokat, bár nem sok példa volt rá eddig, de most azért sem szerzem meg neki ezt az örömet.
- Ne félj megoldjuk a feljutást. – nyugtattam meg, majd csak kóricál itt pár markos gyerek, aztán eljátsszuk a gólya viszi a fiát és már fenn is vagy. – vigyorogtam rá kedélyesen.
- És engem egyáltalán nem zavar, ha használod a kezeidet édesem, sőt kimondottan szoktam élvezni, talán nem vetted észre? – csóválom meg a fejem, miközben átadom neki az újságot, bár fogalmam sincs, miért pont most támadt ihlete hajtogatni. Meg különben is, van a szobában is elég papír.
- Na, akkor most mond merre akarsz menni, mert ha egyszer felmentünk, 10 perc múlva nem foglak lecipeltetni. – kérdezem tőle várakozóan.

-Hééééé! - Kiált fel, miközben szorosan rámarkol a kerekesszék karfáira, mert szégyen vagy sem, de kitör rajta a frász a hirtelen éles kanyar közben.
-Nem úgy értettem, hogy előled dugtam el te őrült, paranoiás nőszemély! - Kiáltja komolytalanul, annak ellenére, hogy már régesrég rájött az összefüggésre aközött, hogy valamiért azok a csokik nem tűnnek el nyom nélkül, amiket kedvese nem talál meg.
-Váváváááárjunkcsak, milyen videójátékról beszélsz te mi? Csak nem megvetted a "Heart of the Swarm"-ot? Úristen, te vagy a legjobb? És ho...kiskacsa???
Valamiért erős nosztalgiával kezd gondolni a "Duck hunter" nevű játékra, és őszinte sajnálattal tölti el, hogy nincs a kezében a jó öreg zapper-e, hogy lelövöldözze azokat az undok kacsákat, amik elárasztották huncutul mosolygós menyasszonya elméjét.
~Vajon elmondjam neki, hogy egy ideje már emlékekben is tudok olvasni, nem csak aktuális gondolatokban? Áh...neeeem...így is eléggé idegesítő vagyok...és megígértem, hogy azt nem csinálom, ha már nem muszáj mindenkivel aki szembejön. Nem mintha most könnyen menne....francba...~
-Ó, tudom én, hogy szereted, ha használom a kezeim - kacsint rá újra - ami azt illeti, erre gondolatolvasás nélkül is rájöttem anno.
Közben a kezei szorgosan dolgoznak az újságpapíron, annak ellenére, hogy szinte egy pillanatra sem néz oda, csak amikor elkészül a mű.
-Hopsz, elszúrtam, nem repülő lett. - Szól sajnálkozva, majd átnyújtja a "félresikerült" szárnyast.
-Hát...nekem egyenlőre jó itt...csak te és én...a kilátás sem rossz, akkor sem, ha nem rád nézek...szóval tőlem maradhatunk...bááár, ha elárulod hova rejtetted azt a játékot, alkuképes vagyok természetesen....
Aztán pimaszul elmosolyodik, és az ölébe rántja a lányt, aztán pedig szorosan átöleli hátulról, hogy nehogy megszökjön, végül a fülébe suttog.
-Tessék, foglaltam neked helyet.

Miközben állhatatosan állom a kérdő, könyörgő tekintetét és mantrázok magamban, persze tudom, hogy sokáig úgy sem bírok neki ellen állni és úgy is oda adom neki, hiszen meg fogja ölni az unalom, ha sokáig a székhez lesz kötve.
- Nem ér elterelni a gondolataimat ilyen pikáns témákkal. – rovom meg nevetve, ahogy visszatérünk a kezeinek használatához. – különben meg te sem panaszkodhatsz az enyémre. – nyújtottam ki a nyelvem rá.
Azért tényleg sikerült nem figyelnem arra, hogy közben mit ügyködik az újságpapírral és őszintén meglepődtem mikor átnyújtotta azt a tökéletes papírvirágot, amit mosolyogva fogtam a kezembe.
- Mindig meg tudsz lepni. – sóhajtottam, pedig tudtam, hogy mennyire szereti az origamit, de mostanában nem nagyon foglalkozott vele. – Köszönöm, nagyon szép. – emeltem az orromhoz, mint aki megszagolja az illatot keresve rajta.
Aztán, ahogy az ölébe ránt, majd nem sikerül kizökkentenie és a védekező reflexeimet beindítani, csak az utolsó pillanatban tudtam visszafogni magam.
- Jaj te! Most majdnem mehettünk volna vissza a Gyengélkedőre! – csóváltam meg a fejem, mikor már ellazultam az ölelésében. – És haljuk azt az alkut, de tudod, hogy milyen veszélyes is lehet. – döntöttem hátra a fejem a vállára vigyorogva. – De lassan kicsöngetnek és nem biztos, hogy jó példát mutatunk így itt a srácoknak. – fogtam szorosan magam körül a kezét a szavaimmal ellentétben, mint aki soha nem akarja elengedni.

Most már ő is tudja, hogy sokáig nem fog tudni Sarah ellenállni, ami némi önbizalommal tölti el, de azért nem akarja túlzottan elbízni magát, azzal inkább megvárja azt, amíg eljutnak a kéz témához.
-Ó, nem is szoktam panaszkodni - jegyzi meg kacéran, annak pedig külön örül, hogy tettszik a lánynak az ajándék, még ha nem is illatos papírból készült.
-Áh, nem olyan rossz hely az, úgyis hagytam ott egy pókember képregényt, amit már rég el kellett volna olvasnom. Állítólag a 700. szám vége nagy meglepetés, kíváncsi vagyok, mi lehet az...
~Amúgy, ez fura...a telepátiámmal azt hittem, simán le fogja itt lőni valaki. Ezek a mai kölykök...most persze jól jön, de azért szomorú, hogy nem olvasnak semmi normálisat. A Twillight és a Vámpír akadémia összes csavarját bezzeg lelőtték nekem...mondjuk a szép remények végét is tudom, szóval legalább Lily büszke lehet magára.~
-Rossz példát? Ugyaaaaan.... - duruzsolja a lány fülébe, aztán hozzá is dörgöli kissé az arcát, öleléséből pedig egy pillanatra sem enged. Helyette inkább a másik kezével megfordítja a széket, hogy a másik irányba nézzenek, a kert felé.
-Ha meg mégis, akkor sem tudsz rávenni, hogy eleresszelek.
Állát végül a lány vállán támasztja meg, miután még szorosabban összebújik vele, de aztán tényleg nem mozdul meg, egyetlen centit sem. Fárasztó volt ez a néhány nap, nagyon fárasztó, és ijesztő. Olyan jó most kicsit nyugton lenni, és békében, azzal, akit mindennél jobban szeret.

//Köszönöm a játékot @->>--//

Sosem tudtam sokáig haragudni arra a kölyök képére, ezért most is végül a morgásom mosolygássá alakult, ahogy hallgatom, hogy mennyire felkészült a következő Gyengélkedőt megejtő látogatására.
- Azért nem hiszem, hogy olyan jó hely lenne, ha nem ülnék ott naphosszat az ágyad mellett gondolom. – csóváltam meg azért a fejem.
Igaz, hogy a szavaim azt sugallták, hogy nem kéne itt enyelegnünk, mindenki szeme láttára, de nekem sem volt semmi kedvem most kikászálódni az öléből, hiszen nagyon örülök, hogy már ennyire jól van és úgy érzem az eddig visszafojtott aggodalom is most jön ki rajtam
- Óóóó! Rá tudnálak én arra venni! – nevettem fel, és jól tudta, hogy mire gondolok, hiszen telepeta a szentem, de persze eszem ágában sem volt ezt valóra is váltani.
Szorosan hozzá simultam a mellkasához és együtt néztük a tavaszba forduló kert gyönyörű panorámáját, békében és szerelemben, ami mostanában ritka pillanat volt számunkra.
- Óóó Sean! – sóhajtottam – Remélem még nagyon sokszor nézhetjük ezt együtt.


//Én is köszönöm, nagyon élveztem //

Bogyó



Lassan ballagtam zsebre tett kézzel a folyóson. A gondolataim még mindig Jess után kavarogtak. Egy jó ideje nem hallottam felőle semmit...
- A franc essen bele..- Motyogtam idegesen, miközben tovább haladtam. Fogalmam sincs, hogy miért ment el, hogy hova azt meg végkép nem tudtam. Magamban morgolódva sétálgattam cél nélkül. Még nem fedeztem fel az egész környéket, úgyhogy idejét láttam nézelődni. A folyosó szinte kihalt volt. Egy lélek se járt délután erre felé. A többségük vagy a könyvtárban volt, vagy TV-t nézett, vagy ki tudja mit csinált bent a szobájában és igazság szerint nem is nagyon akartam tudni minden apró rezzenésről.
Teljesen nyugodt léptekkel sétáltam mindaddig, amíg meg nem hallottam valakinek a lépteit. Egyik szemöldökömet felvontam, miközben vátam, hogy meglássam ki az új zajforrás okozója.

Már nagyon régen nem csináltam ilyet. Nem is volt rá szükségem (bár régebben sem azért maradt a kezemben ez-az, mert tényleg kellett), meg meg is ígértem Adamnek, hogy nem lopok többet, de ez olyan szép volt. Láttam, amikor a lány véletlenül rálépett a táskája szíjára, amiről levállt a csatt, de nem vette észre, én meg nem szóltam neki, inkább magamhoz martam, amint odébb állt. Most majd nem fogja tudni mindkét oldalon bezárni a szütyőjét. De hát végül is ígyis-úgyis meg kell javíttatnia. Legalábbis ezzel nyugtatgattam magam, ahogy a kezemben tartott apró fémkapcsot nézegetve baktattam előre, hogy a szobámba vigyem, és elrejtsem valahol. Olyan szépen csillogott...
Ijedt sikkantással ugrottam hátrébb, ahogy hirtelen egy jókora árnyék vetült rám. Azonnal a hátam mögé rejtettem a kezem, és a benne tartott picike kincset, és rémült szemeket meresztve az ismeretlenre tettem hátra pár lépést.
-Nem adom - kiáltottam rá félig durcásan, félig ijedten. - Az enyém. Azért sem adom! És ki vagy te? - jutott eszembe hirtelen, hogy azért ezt sem biztos, hogy hülyeség megkérdezni.

Kikerekedett szemekkel néztem az előttem álló lányra.
- Nyugi, nem akarok elvenni semmit.- Emeltem meg a kezemet feladóan és kérdőn mértem végig. Alacsony volt, hozzám képest jóval, de aranyos is volt egyszerre, ahogy egyből félig felpaprikázott félig ijedt előadását megláttam.
- Blay vagyok, nemrég jöttem.- Válaszoltam a nekem szánt kérdésére, aztán lassan leengedtem a kezemet. Gyorsan végig pillantottam a lányon, hát meg kellett hagyni, elég furcsa kis teremtésnek bizonyult. Főleg a haja, aranyosnak tűnt ezzel a zöld frizurával, bár elég furcsán nézett ki, de hát... legalább egyedi.
- Mit rejtegetsz a hátad mögött?- Érdeklődtem, miközben kezeimet összefontam a  mellkasomon.
- És nyugi, nem kell félned tőlem, nem eszek embert... általában.- Nyögtem fel, ahogy eszembe jutott egy-két kép, majd halkan felsóhajtottam és vártam, hogy megszólaljon a Zöldike előttem.

Bizalmatlanul néztem a szemébe, enyhén előredőlve, hogy lássam, igazat mond-e, és tényleg nem akarja-e elvenni tőlem, ami én loptam, vagyis jogosan az enyém (legalábbis amíg Adam nem kérdezi).
-Biztos? Megígéred?
Úgy tűnt azonban, hogy tényleg mentes mindenféle hátsó szándéktól, ami azért megnyugtatott, noha még nem zárhattam ki annak a lehetőségét, hogy talán mégis elvenné tőlem ezt a jópofa csattocskát. Közelebb lépve hozzá lábujjhegyre állva szaglásztam bele párszor a körülötte lévő levegőbe. Nem mintha ki tudtam volna szagolni a gonoszságot, de az utcán töltött évek alatt valahogy kialakult ez bennem, hogy a szaglásomat is bevessem, ha esetleges veszély forogna fent, diszkrétebben, vagy kevésbé diszkrétebben, ahogy éppen jött.
-Nincs gonosz szagod - közöltem végül a diagnózist. Csak későn jutott eszembe, mire tanítottak, hogy ilyesmire igazán nincs szükség, ha találkozom valakivel, de idegeneknél ezt még mindig nehéz volt betartanom. Hogy jóvá tegyem, egy halvány mosollyal integettem neki, miközben bemutatkoztam neki, ha már ő is így tett. - Annabelle.
Kézmozdulatára megint megszeppentem, mert igencsak számonkérő és szigorú testtartás volt. Nem is mertem titkolóznia előtte.
-Hát én... ezt - böktem ki félénken, és szégyenkezve nyújtottam felé a tenyeremben tartott kapcsot. - Olyan szépen csillogott, hogy nem tudtam otthagyni... De akkor is az enyém. Én csórtam - vágtam ki a mindent eldöntő érvemet, miközben visszahúztam magamhoz, nehogy még elvegye tőlem.
Visszavont bizalmam aztán végképp jogosnak tűnt, amikor kiderült, hogy néha azért szokott embert enni. Guvadt szemekkel kezdtem hátrálni, miközben egyre hangosabban és gyorsabban szuszogtam.
-Nagyon kérlek szépen, ne bánts - nyüszögtem. - A hűtő tele van kajával, és nagyon finomak. Egyik sem emberből van, de... nem lehetne, hogy beérd azokkal? Kérlek-kérlek!

Egy ideig figyeltem a reakcióját. Furcsának tűnt, ahogy viselkedett, mintha először lenne embereket között. Egy kicsit meglepődtem amikor közelebb hajolt hozzám, de egy apró mosollyal néztem le a lányra.
- Igen, megígérem.- Nevettem fel és amikor felé lépett egy lépést felvont szemöldökkel figyeltem minden egyes mozdulatát. Eleinte nem tudtam , hogy mit csinál, aztán amikor megláttam, hogy szaglászni kezd kicsit koppant az állam a padlón.
~ Na ez izgalmas lesz.~
Gondolataimból a lán megjegyzése hozott vissza.
- Hűha, ez aztán a megállapítás, mondd csak ki tudod szagolni azt is, hogy hányas lesz egy dolgozat?- Kérdeztem kíváncsian, miközben visszaintettem Annabelle-nek. Olyan különös lánynak tűnt. Hirtelen változott a hangulata és egy kemény lányból egy ici-pici félénk lányka állt előttem.
- Nagyon szép.- Ismertem be, ahogy megláttam a kezében lévő csatot. Hirtelen beugrott egy kép, hogy Mary is hogy oda volt az ilyen dolgokért. Aztán, amikor visszahúzta hangosan felnevettem, mindaddig amíg el nem kezdett tőlem hátrálni és meg nem hallottam a szinte már félő reszkető hangját. A mosolyom egy pillanat alatt lehervadt és lassan közelebb léptem a hátráló Anna-hoz.
~ Jaj ne… ne… ennyire nem lehetek ijesztő..~
- Jaj Annabelle , nem úgy értettem, kérlek szépen ne félj tőlem, sose bántanálak.- Nyögtem fel fájdalmasan, miközben arcomra is kitükröződött a bensőmben érzett fájdalom.
- Csak vicceltem, azt hittem érteni fogod, de meg se fordult ilyen a fejemben.- Takartam el az arcomat, miközben hátamat a falnak vetettem. Egy szörny voltam és mindig is az leszek, ez ellen nem tudtam elmenekülni, és ha má egy ilyen apró lányt megtudtam ijeszteni….