Brooklyn Bridge Lakópark

Szomorúan lehorgasztja a fejét, mikor Mike azt ecseteli, hogy ú nem lát más megoldást. Valaki sajnos igen, és telepátiájának hála, ő is tud arról a tervről, és nagyon-nagyon nem tettszik neki.
-Nem lesz egyszerű? - Kérdi halkan. - Te negyedrészt brit vagy, vagy mi a fene? Tud...
És akkor a férfi hirtelen átöleli őt, neki pedig elakad a szava. Elkerekedett szemekkel bámul előle, aztán pedig megpróbál szabadulni ebből a helyzetből, eleinte csak finoman, de aztán egyre határozottabban.
-Hé, nyugi már! Most azonnal nem megy, ilyen messziről semmiképpen...de...
Előhúzza mobiltelefonját a zsebéből, ami kivételesen megint egy ACME modell, s elindít egy cuki Casper ikonnal felszerelt programot.

-Túl sokat kérdezel - zendül fel egy ismerős hang, abban a pillanatban, hogy Sean visszateszi a telefont a zsebébe. - Tudod, a kölyöknek igaza van - jegyzi meg kuncogva - ha a jelek szerint én vagyok a legjobb barátod, az tényleg elég gázos.
A két férfi mellé ér, s ahogy Ratna és Lynn is megjegyezte már, némi hasonlóság tényleg felfedezhető közte, és Sean közt. Mosolyogva veregeti meg Sean vállát, aztán Mike felé fordul.
-Magánzárkában van, és marad is még egy darabig, úgyhogy egyenlőre nem tehetünk érte semmit, viszont, legalább van egy kis ideje pihenni.
~Nem arról volt szó, hogy letöltesz mindent, és hazamész innen? Értem én, hogy nem ijedsz be a S.W.A.T.-tól, mert X-men vagy, meg minden, de azért mégis...

-Khmm... - hívja fel magára a figyelmet Sean - a raboknál jelen pillanatban 11 mobiltelefon készülék van a női szárnyban. Kamerás nincs sok, de a célnak megfelelnek. - Itt egy pillanatra Mike-re sandít - így találtam meg Aya-t is.
Lenyom egy gombot a billentyűzeten, s megjelenik egy másik képernyő, ahol a börtön alaprajzán kis zöld pöttyök jelölnek valamit.
-Ha Sheena-hoz tudnánk juttatni egyet, utána már egyszerűbb lenne a helyzet.

Látszik, hogy kissé zavarba jött, a hirtelen érzelmi túltengésemtől, ahogy pár pillanattal később én magam is, ezért gyorsan elengedtem. Nagyon boldog voltam, hogy talán mégis sikerül megtudnom valamit, hiszen mióta csak eljöttem Aya-tól, azóta mardossa a szívemet az aggodalom, hogy vajon jól tettem-e és, hogy nem történt-e valami baja azóta.
Miután elengedtem és elmondta, hogy ez azonnal nem megy, azért vesztettem valamit a lelkesedésből, de legalább volt remény.
Aztán matatni kezdett a telefonjával, és ekkor megszólalt a már jól ismert bariton, de azért sikerült összerezzennem, hiszen a váratlanságán még mindig nem tudott változtatni.
- Óóóó! A jó istenit Szellem! Legalább a torkodat megköszörülhetnéd vagy valami, ha megjelensz az ember háta mögött. Nem mondták még neked, hogy veszélyes fegyveres embereket így ijesztgetni? – bukik ki a számon, de valahol meg is könnyebbülök, hogy tényleg ő az emberem.
Milyen fintora a sorsnak, hogy egy volt exbérgyilkos az akiben megbízhatok és, aki talán még segíteni is hajlandó nekem, a zsarunak. Persze ennek ő is pont most ad hangot.
- Ez mutatja, hogy milyen furcsa ez a világ, sosem tudhatjuk, hogy ki lesz az aki a segítséget nyújt, ha bajba kerülsz. – adok neki igazat. – Néha jobb, ha az embernek egyáltalán van barátja.
Figyelmesen hallgatom, amit Aya-ról mond, és az aggodalom, most kissé csökken, hiszen a magánzárkában legalább nem bánthatják, legalábbis a rabok semmiképp.
Nem kerüli el a figyelmemet, ahogy a fiúval beszél és most már meggyőződésem, hogy közeli kapcsolat van közöttük. Talán testvérek lennének?
- Most már elárulod, hogy ki vagy? – de közben leesik, amit ez előbb mondott és felcsillanó szemmel nézek rájuk. – NEM! Te Szellem fia vagy! Óóóó!
A kamerás mobilokra vonatkozó megjegyzésére a srácnak, kíváncsian nézek a képernyőre, ahol most másik kép jelenik meg.
- Ezek a telefonok helyzetei? Hogy tudod bemérni őket? – nézek rá elismerően, aztán megüti a fülem a név? Sheena! Ismerős, míg végül rájövök, hogy ő az, akit Aya-val együtt fogtak el, ő a másik bérgyilkos.
- Ismeritek a csajt? Ezt a Sheena-t? Gondoljátok, hogy rá vehetjük, hogy segítsen Aya-nak? Hiszen majdnem megölték egymást a moziban! – ingatom a fejemet kételkedően. – Mi van. ha nem segít, és mit kezdünk egy mobillal? – nézek rájuk kérdőn. – Ki tudjuk hozni Aya-t onnan? - teszem fel a legfontosabb kérdést.

Sean felvonja egyik szemöldökét, mikor Mike arról papol, hogy veszélyes dolog fegyveres emberekhez odalopakodni, a legkisebb jelét sem mutatva annak, hogy felfogná miért ironikus, hogy pont ő az, aki emiatt méltatlankodik.
~Te Mike, nincs tíz perce, hogy megpróbáltál egy gondolatolvasóra lesből támadni. Alapból is nagy humorista, ne adj neki ilyen magas labdákat.~
Szép dolog-e telepatikusan letegezni valakit, akit alig ismerünk? Tudja a franc, valahogy ez kimaradt a tankönyvekből. Hogy ne kelljen tovább foglalkoznia ezzel a dilemmával, inkább apjával cseveg tovább, egészen addig, amíg Mike össze nem rakja a két darabos puzzle minden darabját, és hirtelen közli velük, mire jutott. Ebben a pillanatban Darien és Sean hajszál pontosan egyszerre fordulnak a zsaru felé, mintha egymás tükörképei lennének.
~Hol a pokolban volt ez a manus, amikor hiába nyomoztam évtizedekig az után, hogy ki lehet ő? Á, mindegy...~
-Látod, mondtam, hogy nem nézel ki túl fiatalnak ahhoz, hogy az apám légy - szólal meg először Sean, immár mosolyogva, a zsaru kérdésére pedig bólint. - Hogyhogy hogy? Cellainformáció lekérés.... - félénken Darien-re néz, aztán, bármi is volt a kérdése, megkapta rá a választ, így folytatja. - Per pillanat nem csinálunk semmi illegálisat...már persze, ha nem számítjuk, hogy ki használja éppen a gépedet, és mi a célja vele...a lényeg, hogy kopóként hozzáférsz ezekhez az adatokhoz, én csak megoldottam, hogy ne legyen nyoma annak, hogy rákerestél, és felhasználtad őket. - Magára erőltet egy ártatlan mosolyt, s lássuk be, marha jól csinálja. Még játékosan a tarkóját is megvakargatja. - Na jóóó, talán egy hangyányit tényleg megkérdőjelezhető a törvényessége ennek is, de azok után ami odabent folyik, megérdemelsz egy kis hátszelet te is...

Szellem veszi át a szót, hogy szegény fia levegőt is tudjon venni, a kérdések tengerében.
-Mondjuk tudnánk beszélni velük. Kihozni viszont...nem tudom Mike. Az a vacak a nyakukon bekapcsol, ha elhagyják a börtönt, és akkor is, ha csak hozzáérünk. Még én sem tudnék kiszökni onnan...

Mikor megtudom végre, hogy milyen rokoni szálak fűzik egymáshoz őket, akkor legalább tudom, hogy a srác miért is segített olyan készségese nekem, de ezt a telepátia dolgot, még mindig nehéz megszoknom, főleg, hogy sokszor úgy folyik a beszélgetés, hogy én nem hallok belőle semmit, csak a szemük villanásából következtetek rá, hogy most éppen kommunikálnak egymással.
Kicsit elhűlök, mikor megtudom, hogy az én gépemet és hozzáférésemet használta arra, hogy behatoljon a börtön számítógépes rendszerébe, hiszen ha valami gyanús lesz, akkor engem könnyen lenyomozhatnak, de Szellem módszereit ismerve már semmin nem lepődök meg.
- Mi az, hogy ez nem illegális? Erre nekem nincs felhatalmazásom, így ha beléptél a rendszerükbe, akkor az tuti nem törvényes. – rázom meg elképedve a fejem.
Attól függetlenül nem semmi lehet a srác, hogy ilyen adatokhoz hozzájutott, de ezt nem fogom nyíltan megmondani neki.
Az már jobban megnyugtat, hogy szerinte megoldotta, hogy nem tudják visszanyomozni, hogy mindez az én gépemről történt, persze csak, ha tényleg meg tudta csinálni.
Szellem is hozzáteszi a magáét, és persze azt én is tudom, hogy a telefon nem rossz, ha bejuttatjuk hozzájuk, de csak ha tényleg Aya is hozzáférhet, de arra még nem kaptam választ, hogy ebben miként fog segíteni ez a Sheena. Az, hogy az Aya-ra aggatott ékszerek miatt nem tudjuk esetleg kihozni onnan, teljesen lepadlóz és nyögve zuhanok egy székbe.
- Ezt nem mondod komolyan Szellem? Ugye nem? Hogy fogom akkor kiszabadítani onnan? Nem maradhat benn, megölik. Ha nem a rabok, akkor az őrök. Mit tegyek, akkor? – temetem a kezembe a fejem.

~Ó, nem is várom el, hogy ajnározz, bőven elég nekem a tudat, szerinted ász vagyok.~
Mosolyogva Kacsint Mike-ra, teljes tudatában annak, hogy minden kisfiús bája ellenére, most mennyire idegesítő lehet, de aztán erőltet magára némi komolyságot, s az apja felé fordul.
-A számítógép ami vezérli a béklyókat, nincs rákötve semmilyen rendszerre, úgyhogy távolról képtelenség megbuherálni. Valakinek be kell jutnia oda, és ott kell kikapcsolnia őket...ó, és még valami...
Előre görnyed, hogy elérje a billentyűzetet, s közben szitkozódik picit magában, amiért egy ekkora hústoronynak ilyen alacsony az asztala...legalábbis nagyjából.
-Nem tudom, mi érzékeli, amikor valaki aktiválja a képességét, de a szerkezet kapcsolja be az áramot, és az is kapcsolja ki, amikor tiszta a levegő, és abból a kevésből, amit találtam róla, úgy néz ki, hogy ez a vacak nagyon könnyen tönkremegy... - Ezután gyorsan hozzácsapja a mondandója végét, nehogy Mike reménykedni kezdjen, hogy ez jó hír. - Magyarul: ha piszkálod, addig fog rázni, amíg le nem merül az aksi.
Szegény Mike, ma csupa jó hírekkel bombázzák. A két másik férfi egymásra néz, majd Mike-ra, aztán egy fénysebességgel lefojtatott telepatikus vita végén Sean az, aki odasétál, és biztatásképpen megveregeti a vállát.
-Ne aggódj.... - először azt akarja mondani, hogy ha jól viselkedik odabent, biztos nem lesz semmi baja, ám hatodik érzéke azt súgja, ezzel egy cseppet sem nyugtatná meg őt. - Inkább azon törd az agyad, hogy oldod meg, hogy ne kerüljön vissza oda, a többit pedig csak bízd rám. - Visszasétál a géphez, és cseppet morcos hangon folytatja. - Úgy tűnik, én vagyok a szakértő, ha szöktetésről van szó...apám olyan büszke lenne rám...ó, várjunk!
~Ijesztő, de lehet, hogy tényleg...le kell szoknom erről a dumáról!~

-Gyere, haza viszlek - Ajánlja fel Szellem. - Illetve...inkább őt, te maradj itt, és csinálj valami vidámat, majd ha tudunk valamit, jelentkezünk.
Sean-al együtt kámforrá válik, meghagyva neki a terveket, hogy legyen mivel szórakozzon addig is, amíg kieszelik, hogy szöktethetnének meg két embert egy olyan helyről, amit mintha valami ördögi fazon direkt úgy tervezett volna, hogy még ő sem tudjon kijutni onnan. Kemény Dió, az biztos.
~Lynn meg fog ölni, ha megtudja, mire készülsz, ugye tudod?

//Köszi a játékot, és kitartást //

Mikor megint a fejemben hallom a srác hangját rosszallóan nézek rá, hisz mindig elfelejtem, hogy hiába nem mondom ki a szavakat, azt kiolvassa a gondolataimból.
Látom, hogy érzékeli a hangulatomat mert gyorsan magyarázni kezdi azoknak az elektromos vackoknak a működését.
- Bejutni? Épp ezt szeretném, de hogyan…..- kezdeném kérdezgetni, de mikor megahllom, hogy talán azok a cseppet sem komfortos ékszerek könnyen elromlanak, akkor……
~ Áááá! Túl egyszerű lett volna! ~ lombozódok le, ahogy befejezi.
-Tehát, ha megpróbálnánk valahogy megbarkácsolni, akkor könnyen megölhetjük vele a viselőjét? – szögezem le a lényeget. – Akkor nem nyúlhatunk hozzá, nem akarom, hogy Aya-nak baja essen! Ki kell találni, hogy vehető le biztonságosan!
Apa és fia pár pillanatig úgy néznek egymásra, hogy biztos vagyok benne, hogy kihagyva engem a beszélgetésből, gyors tárgyalást folytattak, de most annyira magam alatt vagyok, hogy ez nem is nagyon érdekel. Mikor a srác odalép hozzám, és megütögeti a vállamat, törődötten nézek fel rá.
- Hidd el, azon leszek! Szerintem ő sem fog visszakívánkozni oda! – vonom meg a vállam. – Ha van valami ötlet vagy lehetőség, ne habozzatok elmondani és mindenre hajlandó vagyok, hogy kihozzam onnan! – kapok a szavakon.
Mikor a két férfi eltűnik a szobából, és ott maradok egyedül, csak elkeseredetten lerogyok a kanapéra, és a kezembe temetem az arcom. Csak a remény marad, hogy hamarosan ismét a karjaimban tarthatom az én drágámat, …….csak a remény.


/Köszönöm a játékot – csúcs volt! /

//Heily//

Amíg arra vár, hogy vendéglátója megjöjjön a beígért itallal, körbenéz a lakásban. Első látásra normálisan felszerelt otthonnak tűnik, s ha nem számoljuk az atomháború esetére bespájzolt szeszkészletet, az is. Sosem vallaná be, de kicsit azért büszke, amikor látja, hogy a Xavierből azért kerülnek ki olyan emberek is, akiknek nem életcélja felrobbantani magát, hogy ettől szebb legyen ez az őrült világ...vagy mi. A keresgélés közben ráakad egy csoportképre, amin Hell, és az ő négy bátyja áll valami színpad előtt. A bekeretezett képet felemeli az éjjeliszekrényről, és a nő felé mutatja, mikor az megérkezik az italokkal.
-Mi a fene, bevettek egy fiúbandába ötödiknek, miután elvégezted a sulit? Tudtam, hogy túl normálisnak látszol. - Szúrós megjegyzése közben azért kissé mosolyog, bár könnyen lehet, hogy ez inkább a piának szól, amit le is hajt azon nyomban, mintha csak víz lenne. - Nem rossz, bár egy kicsit gyenge. Európában tonnaszám akadnak házifőzdék...na attól még én is fejre tudok állni...
A következő kérdésre csak megvonja mindkét vállát, majd újra tölt magának. Ha a fotelban ülő Heily kér még, akkor neki is. Ezt is egy hajtásra pusztítja el.
-A világ megmentése túl sok időt vesz el, és már zavart, hogy sosem érek rá arra, hogy egy szép nővel iszogassak - itt rákacsint a lányra, s újratölti a poharát. - Miért pont mérnök? Ha jól emlékszem, bármelyik kórház ölni tudna azért, hogy nekik oldozz, még akkor is, ha nem szerzed meg soha az orvosi diplomádat. Ami azt illeti...
Elharapja a mondat végét. Majdnem azt mondta, hogy a Xavier-ben is örülnének neki, de miért rontana el egy ilyen szép napot azzal, hogy azt az istenverte helyet emlegeti?
-Nem érdekes.

* Felvontam a szemöldökömet a férfi kissé furcsa viselkedésén, e letudtam magamban egy annyival, hogy biztosan kezd hatni az alkohol. A második pohárral is megittam, majd ismét haraptam egyet a már megrágcsált uborkából, de most b is kaptam a maradékot.
A kép láttán kicsit elkomorultam, majd elkergettem magamból a honvágyat és töltöttem magamnak és Logan-nak egy újabb kört. A kérdésén gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék, majd ismét egy húzása kiittam az italom és egy grimasz kíséretében a férfira néztem.*
- Ez a kép a tizennyolcadik szülinapomon készült.A négy srác a bátyám. És a színpad pedig.. na arra nememlékszem most így hirtelen.- * Válaszoltam és elmosolyodtam, amikor rám kacsintott.*
- Oh, nem köszi. Az orvoslás nem megy nekem. Tudod nemigazán tudok bárkihez is hozzányúlni, mert a végén még teljesen elszipolyoznám az életerejét. Na meg, szeretem a mérnökséget. Világ életemben a megszállottja voltam, és ez sajnos mai napig nem változott.- * Néztem rá egy grimasszal, majd leesett, hogy mit is mondtam.*
- Sajnálom, hajlamos vagyok, enyhén spicces állapotban túl sokat fecsegni.- * Meséltem bocsánatkérő pillantások közepette, majd mély levegőt vettem.*
- És te, mivel foglalkozol?-* Kérdeztem és szemeibe nézve vártam a válaszát. Tényleg kezdtem érezni, hogy elég lesz mára az italból, de néha igazán kirúghatok a hámból.*

Érdeklődve figyeli a Heily színház ma esti arcjátékának előadását a kérdését követően, és már kezd aggódni, hogy ráhibázott a fiúbanda dologra, mikor végre kinyögi a lány, hogy mindössze csak a családja az a fotón.
-Ó - jegyzi meg elsőre az információ hallatán, aztán mintha valami szöget ütne a fejébe. - Tényleg, te voltál az, akinek karácsonykor teherautó hozta ki az üdvözlőlapokat!
Mentegetőzését hallva elneveti magát, aztán amikor elhallgat, pimasz mosolya még mindig ott ül az arcán.
-Na igen, tényleg elég rázós tud lenni a simogatásod - ismeri be, visszagondolva a nem is olyan rég történt incidensre - de ha szeretnél, rajtam nyugodtan gyakorolhatsz, végül is, mi a legrosszabb ami történhet velem?
A lány "fecsegése" egyáltalán nem zavarja, ami szokatlan nála, hisz általában az őrületbe kergeti kivétel nélkül az összes élőlény. Biztos sokat segít, hogy a mostani alany vonzóbb az átlagnál...vagy sokkal erősebb ez a pia, mint gondolta.
-Jelenleg semmivel - feleli őszintén - A Xavier-ben rá akarnak venni, hogy menjek vissza tanítani, és egyenlőre nem tudtam meggyőzni őket, hogy ez mennyire borzalmas ötlet, de ezt leszámítva semmi. Gondoltam rá, hogy nyitnom kéne egy kocsmát északon, de van még egy kis dolgom a városban, úgyhogy ez a terv egyenlőre még várat magára.
Mondjuk, az neki is feltűnik, hogy a lány kezd kikészülni. Szegény, ugye nem próbálja meg az asztal alá inni őt? Bátor vállalkozás, ám ugyanakkor tökéletesen lehetetlen, és veszélyes is, szóval ha tényleg ez Heily szándéka, ideje véget vetni a dolognak.
-Minden rendben kislány? Kezd nagyon piros lenni az arcod.

* Bólintottam Logan kérdésére, majd felkacagtam.*
- Jól vagyok, csak nem szoktam meg, hogy ilyen gyorsan ennyit igyak.-* Magyaráztam, majd felálltam és kicsit illegve-billegve álltam meg a férfi előtt. Kérdőn néztem rá és alaposan végigmértem. Nem tudtam elképzelni Logan-t tanárként. Persze, biztos jól feszíthetett volna tanári ruhában, de azért.*
- Már ne is haragudj, de nem tudlak elképzeli, amint épp a kicsiknek mesélsz arról, hogy a mutánsok mennyire jók is valójában. Bár.. nem.. nem tudlak elképzelni.-* Kacagtam fel jókedvűen, majd megfordultam és a bárhoz léptem.*
- Kérsz még valamit inni? Mert az én részemről itt abbahagytam. Még a végén ennél is jobban beállok, és félő, hogy tennék egy pár olyan dolgot, hogy wow.-* Mosolyogtam Logan-re és bezártam a biztonság kedvéért a szekrényt. Nemigazán ittam alkoholt a hétköznapokon, de most kifejezetten élveztem, hogy kellően spicces vagyok, így is feloldottam magamban azokat a gátlásokat, amiket amúgy nem tudtam.*
- Amúgy nem hiszem, hogy lett volna teherautós élménem. Ami meg a gyakorlást illeti, inkább nem szeretném elszívni az életerődet. Ki tudja még mit szívnék magammal, Mr. Rossz fiúból.-* kacsintottam Logan-re és ismét jókedvűen felkacagtam. Miután ismét visszaállt ajkamra a kedves mosoly, elindultam vissza, hogy leülhessek a helyemre, bár út közben észre vettem, hogy nem igen sikerül az egyenesen menés.*
- Holnap fájni fog a fejem azt hiszem.-* Jelentettem ki, majd lehuppantam a kényelmes, egyszemélyes fotelembe. Hangosan felsóhajtottam, majd a nem messze tőlem ülő alakra néztem.*
- Megkérdezhetem, - ha már így beszélgetünk az én kis "ajándékomról"- hogy te mivel vagy "megáldva"?- Kérdeztem kétszer is idézőjelet mutatva a kezeimmel és utána ismét hangosan felnevettem jókedvemben.*

-Ne is próbáld, az óráim általában valamiért korhatárosak...
~Szerintem nem lehet elég korán megtanulni, hogy az emberi test mely pontjai azok, ahova ha kellőképpen erőset üt az ember, kicsinálja a pácienst, vagy hogy milyen módon lehet bármit kiszedni valakiből egy éles késsel, de a többi tanár nem ért velem egyet ebben.~
Közben azért látja, milyen bizonytalanul imbolyogva jár szegény lány, s úgy tűnik a környezetével sincs már egészen tisztában, hisz meg van győződve róla, hogy abba a fotelbe ült vissza, ahonnan fölkelt, és nem egy másikba, ami már foglalt volt...mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy éles kanyarnál Rozsomák elkapta a lányt, nehogy elvágódjon a földön, aztán a puha bőr érintése benne is beindíthatott valami pavlovi reflexet, minek következtében...Kár szépíteni a dolgot, egy gyors, és kíméletlen mozdulattal az ölébe ültette a lányt, nehogy megüsse szegény a buksiját.
-Köszi nem, mert a végén én is teszek valami olyat, amit megbánnál - feleli, ördögien mosolyogva, aztán felkel a fotelből, karjaiban a lánnyal, és az ágy felé kezd sétálni vele. - A képességem? Nos, nem valami nagy szám. Pofátlanul jóképű vagyok - ismeri be szerénytelenül, de Heily úgyis alig fog emlékezni ebből bármire holnap ha jók a sejtései, akkor pedig mi értelme normális választ adni? Mikor végre a hálószobához érnek gyengéden lefekteti az ágyba, s még be is takarja a lányt.
-Szerintem pihenj egy kicsit, jót fog tenni - duruzsolja a lány fülébe, aztán még egy puszit is nyom a homlokára. Egy darabig még elmézi az alvó szépséget, aztán rájön, hogy talán kicsit elhamarkodta ezt a döntést, mégiscsak inna még valamit, mielőtt eltávozna a lakásból.
~Mondjuk egy kis sör, az most mindenképpen jól esne.~

* Felnevettem Logan kijelentésén, hogy az ő órái korhatárosak aztán körbepillantottam és észre vettem, hogy valami nem igazán van a helyén. Pontosabban én nem voltam a helyemen. Mert hogy mikor újra észbe kaptam már Logan kezei között voltam és az ölében üldögéltem. És bár egy kicsit frusztrálta a helyzet, nagyon nem tiltakoztam. Hiszen elvégre felnőtt nő vagyok, és abból csak nem lehet semmi rossz, ha beleülök valaki ölébe.. Aki történetesen az én lakásomon van.. És aki történetesen férfi.. és aki történetesen együtt ivott velem és egy kicsit se látszik rajta..*
- Hm.. honnan gondolod, hogy én megbánnám?-* Kérdeztem kacéran, majd mikor felkapott a kezébe kezeimet a nyaka köré fontam. Szemeim igen csak le szerettek volna már csukódni, de nem engedtem nekik. Egyrészt azért nem, mert kicsit féltem, hogy valami történne, bár ezt igen nehezen tudtam kinézni Logan-ből. Másrészt meg még is kicsit hülye helyzet lett volna. Miközben az ágyam felé sétált velem a kezében elárulta a képességét.*
- Hát igen, ahhoz kétség se fér, hogy pofátlanul jó képű vagy. De ugye nem hiszed, hogy ezt beveszem?-* Néztem rá kérdő tekintettel, majd mikor letett az ágyba, betakart és még a homlokomra is lehelt egy puha csókot elakadt a szavam. Igazából ez annyira nem is volt meglepő, sokkal inkább az volt a megdöbbentő számomra, hogy a hátamon végigfutott valami remegés és egész testemben megborzongtam. Csak néztem és néztem és hirtelen azt se tudtam, hogy most mit kéne tennem. Aztán szemeim lassan lecsukódtak és már a félig éber félig alvó üzemmódba kapcsolt az agyam. Így még mielőtt teljesen elaludtam volna kinyújtottam a kezemet és elkaptam Logan.. nos nem tudom eldönteni pontosan miét is. Vagy a nadrágja szárát, vagy a kezét, vagy egyéb testrészét, de mire abba belegondolhattam volna, már az álom felém kerekedett és elaludtam.*

Hogy miért bánná meg Heily? Kitűnő kérdés, a többiek általában nem szoktak panaszkodni, ám az ő esetében mégis tud mit válaszolni a férfi.
-Azért - feleli, kedvesen, és egyben ijesztően mosolyogva - mert te rendes lánynak tűnsz.
Persze Hell nem veszi a dolgot...vagyis azzal nem vitatkozik amit mond végül is, csak nem hiszi el, hogy ez lenne a mutációja, ami érthetetlen, hisz sokan bármit megadnának azért a képességért...mondjuk ha már itt tartunk a halhatatlanság sem épp olyasmi, ami ellen mindenki egyöntetűen tiltakozna.
-Na jó, ha jó kislány leszel, megsúgom, mielőtt elalszol - feleli, s miután megkapta a lány puszit, valóban a füléhez hajol, hogy bele súgja: - nem tudok berúgni.
Azzal inkább nem henceg el, hogy mellesleg nagyon jól hall, így az sem kerülte el a figyelmét, ahogy a lány reagált érintésére, de azt egyébként is az alkohol számlájára írta, így már indulna is kifelé, de ekkor megérzi magán Heily kezét. Mint a villám, úgy nyúl érte, és veszi le a nadrágjáról a félig alvó szépség kacsóját, s bár sűrű szakálla elrejti, cseppet bele is pirult abba, ahol eltalálta a lány.
~Csukott szemmel részegen telitalálat...na szép!~
Visszateszi kezét az ágyra, aztán gyengéden megpaskolgatja, de utána már tényleg útnak indul azért a sörért.

* Pár pillanatig csak lecsukott szemekkel feküdtem. Olyan jó volt. Aztán szépen lassan kinyitottam a szememet. Egy ideig hunyorogva bámultam a plafont aztán lassan felültem. Ám ahogy emelkedtem a fejemben kellemetlen sajgás, majd egyre erősebb fájdalom kezdett terjengeni. Kezemet a homlokomhoz kaptam és felszisszentem, majd tekintetemmel Őt kezdtem keresni. Ahogy felpillantottam meg is találtam a kanapén egy sör társaságában.*
- Szóval engem elaltatsz, aztán egyedül folytatod?-* Kérdeztem szórakozottan és magam köré tekertem a Takarómat. Aztán..*
~ Hogy kerültem be az ágyamba? Ja igen... Logan vitt be.. betakart.. homlokon csókolt.. aztán..~
* Egy pillanatra bekukkantottam a takaró alá, de hál' Istennek rajtam voltak a ruháim. Nagyot szippantottam a levegőből, majd felálltam. Egy kicsit meginogtam, de aztán az első pár lépés után stabilan lábra tudtam állni. odabattyogtam a férfi mellé és most tényleg mellé ültem a kanapén.*
- Ne kímélj! Mit tettem? Jesszusom, mondd, hogy semmi komolyat nem csináltam.-* Néztem rá elgyötört arccal, majd fejemet a kanapé háttámlájára döntöttem és csendben vártam, hogy Logan ismerős hangja megtöltse a lakást. És bár rettegtem attól, hogy valami nagyon nagy marhaságot csináltam, igyekeztem leplezni.*
- Annyira emlékszem, hogy az öledben ültem, aztán bevittél az ágyamba homlokon csókoltál és... elaludtam talán..-* Motyogtam, miközben orrnyergemet masszíroztam, hátha eltűnik a fejfájás.*
- Ezek után nincs több infóm. Ne haragudj.. általában nem szoktam így kikészülni ettől az egész ivós helyzettől..-* Szabadkoztam és elég kellemetlenül éreztem magamat. Rá mértem smaragdzöld szemeimet, aztán elnyomtam egy ásítást és szorosan magam köré húztam a takarómat.*

Már épp az utolsó sörével végez, mikor meghallja Heily ágyának reccsenését, azt követően pedig a lábai által vert finom neszt a padlón, ami azt jelenti, hogy felébredt a lány. Jó pár órát aludt, de még így is sokkal hamarabb tért magához, mint gondolta volna.
-Ha jól emlékszem, nem kényszerítettelek, hogy bevedd az altatódat - feleli vigyorogva, aztán az utolsó sörös flakont is szétnyomja a homlokán. - Egyébként pedig ne aggódj, nem tettél semmi olyat, ami ne tettszett volna - feleli kaján vigyorral az arcán, aztán pedig, hogy tovább kínozza szegény lányt, át is karolja őt a takarón keresztül, s közelebb hajol hozzá. - Nem mondom, pár dolog meglepett, de gondoltam ha te egzotikus dolgokat szeretsz, felőlem...kár, hogy aztán elaludtál idejekorán. - Ördögi vigyora még néhány másodpercig ott ül az arcán, de aztán elhalványodik, és már komoly hangon folytatja, miközben gyengéden végigsimít a lány arcán.
-Egyébként ne aggódj, ne történt semmi. Bevittelek az ágyadba, te kicsit belém kapaszkodtál... - itt egy pillanatra megáll a mesélésben, s akaratlanul is félre kapja a tekintetét. - De aztán aludtál mint a bunda. Marha magasan laksz, és nem volt kedvem lecipelni a sört, úgyhogy gondoltam megiszom, mielőtt felébredsz. Ennyi.
Megsimogatja a takaróba bábozódott pillangó hercegnő buksiját még egyszer utoljára, de aztán elengedi őt, s hátra dől a kanapén.
-Semmi baj, mindig ez történik azzal, aki olyan tempóban próbál inni, ahogyan én. Ahhoz, hogy spicces legyek, be kell nyakalnom a halálos adagot, és aztán inni tovább, ha nem akarok kijózanodni 2 percen belül...a többség ezt nem bírja. - Itt a lányra kacsint. - Szerencséd, hogy nem fogadtál velem semmiben. Általában könyörtelenül behajtom mindenkin...

* Hümmögve értettem egyet Logan-el.*
- Igazad van, senki nem kényszerített, csak tudod kíváncsi voltam, hogy vajon mit csinálsz egyedül egy ekkora házban, ha én elalszom.-* Kacsintottam Logan-re, majd mikor elkezdte mondani a dolgokat megfagytam. Hitetlenkedő pillantások közepette néztem rá és hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. Aztán mikor megnyugtatott hogy semmi nem történt egy mély levegőt vettem és belebokszoltam a vállába. Aztán, ahogy megérintett.. aztán homlokon is csókolt.. Kicsit meglepett minden reakciója.. de valahogy... kellemesen megérintet mindegyik. Ahogy bőr az enyémhez ért, ahogy ajkai melegét éreztem a homlokomon.
Kicsit olyan fellegekben járva éreztem magamat, miután elhúzódott tőlem. Aztán végig gondoltam a szavait.*
- Pontosan hova kapaszkodtam beléd?-* Kérdeztem és hajamba túrtam, hogy leplezzem zavaromat. Ezzel persze sikerült elérnem, hogy amúgy is kócos tincseim az égnek álljanak. Azért elmosolyodtam, mikor közölte velem, hogy általában behajtja a kötött fogadásokat.*
- Hát el kell hogy szomorítsalak.. nagyon sok mindent nem tudnék adni, ha fogadtunk is volna, de abban biztos vagyok, hogy tényleg nem vagy semmi.-* Kacsintottam rá, majd szorosan magam köré tekertem még jobban a takarómat és finoman arcon csókoltam Logan-t.*
- Csak, hogy ne keljen hazamenned üres kezekkel, ha már én olyan goromba voltam, hogy elaludtam, miközben az egzotikus dolgok jártak a fejedben.-* Mosolyogtam rá és szemeit fürkésztem, miközben arra vártam, hogy lépjen valamit.*

-Érdekes dolgokra vagy kíváncsi - állapítja meg, még mindig mosolyogva, ami csak fokozódik, mikor látja, mennyire kivan szegény lány a halottaktól. Most mondhatnánk, hogy nagyon gonosz húzás volt ez tőle, de igazság szerint, talán nem is baj, ha kicsit ráijeszt. Ismer olyan fiút a suliban - ahol állítólag tanít - akinek hasonló helyzetben már csak 9 hónap lenne hátra az apaságig ebben a helyzetben.
-Nem érdekes - vágja rá azonnal, kicsit talán túl gyorsan. Még mindig kerüli a pillantását, egészen addig, amíg arra terelődik a szó, hogy nem tudna mit adni a lány, főleg, mert egy másodperccel később mégis ad valamit. Erre a gondolatra félresöpri zavarát, s ha hagyja, újra átkarolja a takaróba burkolózott szépséget, és felé fordul.
-Nem is terveztem - feleli halkan, forró leheletével felperzselve Heily arcbőrét, s közben szabad kezét a lány tarkója mögött vezeti át - üres kézzel távozni.
Közelebb húzza magához, megsemmisítve a távot, ami elválasztotta egymástól arcukat, és ha Hell még mindig nem ellenkezik, először nagyon gyengéden csókolja meg őt, aztán ahogy múlnak a perce, ölelése egyre szorosabbá válik, s Hell ajkait is egyre hevesebben falja, mint aki napot óta nem evett semmit.

* Mosolyogva néztem Logan-re, ahogy túl gyorsan mondta ki azt a nem érdekeset. Bár az igazat megvallva volt egy olyan érzésem, hogy jobb is ha nem tudom. Így hát csendben hallgattam előtte, mindaddig, amíg ismét meg nem szólalt. Erős, férfias hangja a csontomig hatolt és kellemes bizsergést éreztem tőle olyan helyeken, ahol még egyáltalán nem éreztem semmilyen reakciót. A kis ajándékom után Logan lassan körém fonta a kezeit és közelebb húzott magához. Ekkor szívem már a torkomban dobogott, ám amikor megéreztem kezét is a tarkómon minden erő elszállt belőlem. Ahogy ajkai az enyémekhez értek, valami iszonyatosan gyorsan kezdett el bennem tombolni, és ha akartam se tudtam volna megállítani. Éreztem, hogy egyre hevesebben és vadabbul csókoltuk egymást, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy mind két kezemmel Logan hajába túrtam és úgy vontam magamhoz közelebb. És bár ez volt az első csókom, sose hittem volna, hogy valaki olyan valakitől fogom kapni, akiről alig tudok... na jó akiről senkit nem tudok. És bár az agyam egyik fele azt súgta, hogy jobb lenne ha abbahagynám, a másik viszont csak azt hajtogatta, hogy csináld! csináld! és ez teljesen összezavart.
Aztán végül is hagytam, hogy a csináld! agyam vezessen és finoman magamra húztam Logan-t a kanapén. Mindaddig húztam magamhoz egyre közelebb és közelebb, míg meg nem éreztem, hogy egyre furcsábban vesz levegőt.. és egyre többet morog. Aztán rájöttem. Kezeimet a bőrére tettem, így is elszívva tőle az életerejét. Amikor persze eszembe jutott azonnal elengedtem és elfordítottam a fejemet. Amilyen gyorsan csak tudtam felültem és felálltam a kanapéról. A szoba távolabbi sarkába mentem és lekuporodtam az ágyamra.*
- Sajnálom.. Logan.. nem akartam..- * Makogtam rettegve, hogy esetleg valami baja eshetett. Bár eddig sose volt komolyabb baleset gy érintésemből, de...*

Ahogy egyre szorosabban öleli magához a lányt, ő sem tétlenkedik, és hanyatt dönti magukat a kanapén. Ez az este jobban alakul, mint hitte volna! Miközben egyre szenvedélyesebben csókolja, és simogatja őt ahol csak éri, kellemes forróság járja át a testének alsó fertályát, és még valami. Valami ismerős érzés...ijesztően ismerős. Szemei kipattannak, amikor rádöbben, mi ez, és eltávolodik Heily-től, még éppen időben ahhoz, hogy leessen a fekvőhelyről, és alélt 130 kilós teste ne nyomja agyon az apró lánykát. Földet érése egészen biztosan felveri a szomszédokat alul, de ahogy vacogva, hófehér arccal fekszik a földön, ez érdekli a legkevésbé. Hosszú percek múlva kezdi csak el visszanyerni a színét, de ahogy beindul a folyamat, onnantól kezdve már hihetetlenül gyorsan változik vissza azzá a kissé nap barnította férfivé, aki eddig volt, s az arcán lévő repedések is villámgyorsan összeforrnak.
-Had találjam ki...első csókod? - Kérdi, valami mosolyfélével az arcán, ám nyöszörgő hangja miatt nem tűnik valami vidámnak. Szép lassan feltápászkodik, majd megrázza magát, mint akin végig futott a hideg. - Nyugi, megmaradok. - Feleli, nem túl nagy lelkesedéssel, ám látszólag valóban nincs semmi baja. - Huhh... - Fújja ki a levegőt, s bal kezét a halántékához érinti. Kicsit meg is szédül, de aztán sikerül elkerülnie, hogy tanyáljon egy nagyot.
-Tisztázzuk, amikor azt mondtam, nyugodtan gyakorolhatod rajtam...nem pont erre a helyzetre gondoltam... - Tekintetét lassan a lányra emeli, s kedve lenne megsimogatni buksi fejét, ám fél tőle, hogy nem engedné...Vadóc is eléggé nyűgös volt az ilyen balesetek után mindig, és vele sokkal kevésbé volt ciki, hisz ők ketten sosem...na de térjünk vissza a jelenbe. - Kár érte, egészen kellemes volt az eleje.

* Kétségbeesetten figyeltem, ahogy Logan elfehéredve feküdt a földön, de mikor feltápászkodott kicsit megnyugodtam. Első kérdésére csak bólintottam aztán felálltam a takarómmal a hátamon és finoman a mellkasára tettem a fejemet, hogy meghallgassam a szívverését. Bár kicsit hülyén jött ki, de hallottam, ahogy kalapál a szívem.*
- Tényleg ne haragudj. A kezeimet néha.. teljesen megfeledkezem róluk és olyankor általában ez történik.-* Motyogtam, és a szemeibe néztem. Rámosolyogtam, majd még egy utolsó, rövid csókot nyomtam ajkaira.*
- Sajnálom tényleg. Az elejét én is nagyon élveztem, amint észrevetted túlságosan is élveztem.-* Mosolyogtam kacéran és szemeibe nézve vártam, hogy most vajon mit fog lépni. Abban biztos voltam, hogy lépnem kell az ügyben valamit, hogy hozzá tudjuk érni bárkihez, mert így.. nem jósolhatok magamnak túl sok jó dolgot.*
- De legalább már tudjuk, hogy rád nem hat annyira a képességem.-* Mutattam rá a lényegre, aztán finoman a kezemre csavartam a takaróm egyik csücskét és megfogtam Logan kezét. Finoman a kanapéhoz vezettem és leültettem rá. Finoman felemeltem a takarómat és az ölébe fészkelődtem, fejemet a mellkasának döntve.*
- Tudom, hogy fura és kissé tolakodó leszek most, de nem szeretném, ha elmennél. Azok után, hogy ma már kétszer is sikeresen elszívtam az erődet, legalább veled maradok, hogy minden rendbe menjen. ha csak nincs ellenvetésed.-* Mondtam és reméltem, hogy most nem fog elmenekülni, mert akkor apait-anyait bele kellene adnom, hogy eléggé megbénítsam.*

-Tényleg nyugi! Azok sem szoktak ennyire aggódni értem, akik puskával lőnek rám.
~Na vajon miért?~
Nem könnyű, de ellenáll a reflexnek, mely arra ösztönzi őt, hogy ugorjon félre a csöpp leány ajkai elől.
-Nana, hat az, csak tudod, nekem az is nyolc napon belül gyógyul, ha kiugrom itt az ablakon. - Letekint a takaróba burkolt kézre, aztán végre újra elmosolyodik. - Szóval, ne aggódj, miattam nem fog csökkenni a lakásod értéke.
A lány kérése hallatán agya zakatolni kezd, mint egy száguldó gőzmozdony, hogy okokat gyártson, amivel visszautasíthatná ezt a kérést, de mire összedobhatna akár csak egy félig épkézláb ellenvetést is, már a kanapén ül, ölében Heily fejével, amit lágyan cirógat.
-Na jó, de csak reggelig. A suliban már várnak rám.
csendben hátradől, és úgy várja meg amíg a lány elalszik, aztán...aztán fogalma sincs, mit csináljon. Aludni képtelen lenne most egy jó darabig, több okból sem, felkelni pedig szintén kockázatos lenne, hisz nem tudja, mennyire nyugtalan alvó a kiscica, aki bevackolta magát az ölébe. Végül az olvasás mellett dönt, és kezét alaposan kinyújtva lekapja a polcról az egyetlen könyvet, amit elér, azt is kínkeserves küzdelem árán.
~Ez az! Na lássuk mit szerez...Twillight? Hát ez meg mi a rák? Á, mindegy, olyan rossz csak nem lehet...~

//Mike Bodwin//

Miután Mike hazaér Aya-tól, a Zsaruösztöne máris bizseregni kezd abban a pillanatban, hogy a kulcsa az ajtó zárjához ér. Mostanában egészségtelenül sok időt töltött olyanok társaságában, akik számára egy lakat, retesz, vagy atombunker annyiban sem korlátoz, mint egy számzáras biciklilakat egy pogo boton, de attól még ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül jót jelent a félrecsúszott lábtörlő. Persze, az is lehet, hogy csak paranoia az egész, elvégre lehet csak valamelyik szomszéd rúgott bele...egy elég fura szögben, ha utána tovább ment, nem pedig befelé a lakásba, ez igaz, de attól még előfordulhat. Minden esetre a lakásban sötét van, és a várakozással ellentétben senki sem várja a házigazdát a fotelben ülve, lángszóróval a kezében, de még csak felfordulást sem okozott a misztikus behatoló, az egyetlen, ami nem stimmel a lakásban egy poszter a bejárati ajtóval szemközti falon, mely olyan hatalmas, hogy még a sötétben is feltűnő, hogy odaragasztotta valaki. Ha Mike felkapcsolja a villanyt, nyomban láthatja, hogy a vicces kedvű betörő a Times Square képével ajándékozta meg őt, ám, hogy személyesebb legyen az ajándék, a tucatnyi hatalmas kijelző mindegyikén Mike és Aya látható, amint összebújva fekszenek azon a bizonyos szív alakú párnán, abban a bizonyos Hawaii-n található luxusszállodában. Ebben a pillanatban megcsörren Mike telefonja.
-Hogy tettszik? - Szólal meg a vonal másik végén Sean, ki egyértelműen próbálja leplezni a dühét, ám nem végez valami jó munkát. - Képzeld, apám megkért amikor sittre ment, hogy szedjek össze pár cuccot, mielőtt a kollégáid találják meg, és rengeteg érdekes dologra bukkantam.
Közben Sean kijelzőjén egy kék csík a végéhez ér, és a HDD, amit egy furcsa kábellel csatlakoztat a gépéhez is abbahagyja a pörgést.
-Szeretném, ha tisztáznánk valamit, nagyon utálom, ha egy elmebeteg gyilkos miattam kerül vissza az utcára, az pedig, hogy veszélybe sodorja a barátnőmet... - hallatszik, hogy a vonal másik végén kettétép valamit dühében, ezt követően pedig mintha ropogna valami. - De ugye, veszélyes életet élünk, ilyesmi megeshet vele bármikor, nem igaz? Nos...
A vonal megszakad, és Sean végre előkerül a szomszéd szobából, ahonnan vele együtt enyhe füstszag is kiszivárog.
-Oltári nagy mázlid van, hogy hogy nem vagyok az apám, ő pedig jó útra tért, és ebbe többé már nem fér bele többé, hogy egy rendőrt zsaroljon - a kezében tartott merevlemezről minden adatot törölt, ami pedig a fotókat illeti: szénné égtek a ház kandallójában. - nekem pedig nem szokásom, pedig amikor megtudtam, mi történt Sarah-val, és kinek köszönhetem, nem sokon múlt, hogy ne ezt lássa a fél város. - A merevlemezt, melyet még a fehér házból nyúlt le szellem Mike felé nyújtja, de aztán meggondolja magát, és inkább a hátizsákjáéba teszi.
-A sulinak mindig jól jön egy kis extra tárhely. Te pedig, tartsd be amit ígértél, és térítsd jó útra a kis barátnődet, mert még egy ilyen akció, és elfelejthetitek a rendőrséget, akkor ugyanis velem kell majd szembenéznetek.
Haragos kék szemei egyenesen a férfi lelkéig hatolnak, hangja pedig olyan fagyos, akár a jég.
Az ajtóból visszafordulva még hátraszól a válla felett:
- Ja igen, boldog lennék, ha Aya-nak nem mondanád el, kinek köszönheti, hogy többé nincs rólatok terhelő bizonyíték, a végén még felgyújt egy óvodát vagy ilyesmi, hogy törlesszen nekem. - Ezt követően visszafordul a férfi felé. - Ó, és gratulálok....sok szerencsét, szükséged lesz rá.

Nagyon boldog voltam és madarat lehetett volna fogatni velem, de azért az ösztöneim még kiválóan működtek, mikor megláttam a félrecsúszott lábtörlőt.
A kulcs megállt a kezemben mielőtt becsúsztattam volna a zárba és még alaposabban körül néztem. A nyomok alapján nem lehettem 100 %-ig biztos a dolgomban, de hát zsaru voltam vagy mi a szösz.
A múltkori példán okulva, nem rohantam be pisztollyal a kezemben, de azért igyekeztem e lehető leghalkabban bejutni a lakásba, hogy ha van ott valaki, akkor kellő meglepetésben legyen része.
Mikor beléptem a nappaliba nem várt rám semmilyen meglepetés, sem betörő, sem bérgyilkos, így már kezdtem is volna megnyugodni, de a szemben lévő fal szokatlanul sötétnek bizonyult, amit még az utcáról beszűrődő halovány fényben is ki tudtam venni, ezért gyorsan felkapcsoltam a villanyt és szembe találtam magam egy hatalmas Times Square képpel, ami már önmagában is meglepő volt, de ami a legnagyobb döbbenetemet okozta és kissé le is vert tőle e víz az képen lévő kijelzőkről meredt rám, ugyanis valami unatkozó számítógépzsonglőr rá applikálta a Hawaii-n készült képet, amin a szív alakú ágyon heverészünk Aya-val.
- Ki a jó isten volt, aki….- sziszegtem feszülten, mikor megcsörrent a telefon a zsebemben és egy ismerős hang csendült fel benne, csak most szokatlanul dühösen, ha jól hallottam.
- Mi az istent művelsz Sean! – hörrenek fel, nem törődve vele, hogy mit érzek a hangjában, mert én legalább olyan dühös vagyok. – Akármennyire is kedvellek és hálás vagyok a segítségedért, de azért jó lenne, ha nem úgy járkálnál a lakásomban, mint ha otthon lennél.
Még folytatnám tovább is, de a következő szavai a torkomon akasztják a mondanivalómat és értetlenül meredek a kezemben lévő mobilra, de mielőtt válaszolhatnék ezekre a kissé elferdített vádakra, már maga Sean is megjelenik teljes életnagyságban, nem csak a hangja.
- Bocsáss meg Sean, de ha már itt tartunk, az elmebeteg gyilkos pont Aya keze által nem fenyegeti szeretett városunkat, és esze ágában sem volt veszélybe sodorni Sarah-t, épp ellenkezőleg figyelmeztetni szeretett volna benneteket, utána meg mindent megtett az élete kockáztatásával is, hogy megmentse a lányt. Szóval nincs mit a szemére és az enyémre sem hánynod. – válaszolom neki fojtott hangon, mert nem akarom, hogy hálátlannak tűnjek a múlt tükrében, de tagadhatatlan, hogy a robbanás határán vagyok. – És én meg tudod mit nem szeretek Sean, ha fenyegetnek, még ha esetleg most csak a düh és a féltés beszél belőled, akkor is. – sóhajtok nagyot, hogy kontrollálni tudjam a mérgemet, de aztán ismét megszólalok. – Tudom, hogy mit érezhettél Sarah-val kapcsolatban, hidd el én sem éreztem jobban magam. –igyekszem átérezni a cselekedetei és szavai mozgatórugóját.
Mikor felém nyújtja a Szellem által eltulajdonított, az Elnöki irodában tett látogatásunk emlékét őrző merevlemezt, majd aztán elsüllyeszti a zsákjában, csak mozdulatlanul figyelem.
- Azon vagyok, és ő is azon van! Ha olvastál volna híreket tudnád, hogy a legtöbb bandita sértetlenül, vagy kisebb sérülésekkel úszta meg. Ismervén Aya-t ezt tudod, hogy régebben nem történt volna meg, akkor ott most mindenki halott lenne. Szóval nem kell ez a vészterhes nézés. – nézek vele farkasszemet, aztán változik át a nézésem meglepődéssé, aztán már a felismerés csillan benne. – A fene! Mindig olvasol mások fejében? Akkor remélem tudod, hogy most mire gondolok! Remélem kitalálsz! – húzom el a szám kajánul.

-Nincs mit a szemére hánynom? - Kérdi kimérten. - Sarah-val egy erődben élünk, körülvéve a világ legveszélyesebb mutánsaival, például Rozsomákkal. Erre ő fogja magát, és kicsalja a barátnőmet a semmi közepére!!!
A falra tekint, és végigméri művét, majd újra Mike szemébe néz.
-Ez nem fenyegetés volt, Mike, csak egy baráti figyelmeztetés. Épp most szabadítottalak meg az apámtól, és az őrült barátnődet is, akinek egy telefonjába került volna, hogy elkerüljük ezt az egészet.
Hangosan felröhög, amikor Mike azt kezdi ecsetelni, milyen jól "halad" Aya afelé, hogy mintapolgár legyen.
-Bocsánat, igazad van, már csak két tucat ember halt meg, mert kitette a lábát otthonról, a többi csak kórházba került. - Mély sóhaj hagyja el az ajkait, fejét pedig hátradönti. - Tudod, az apám 24 éven át háborút vívott az egész világ ellen, hogy engem megvédjen. Valami újságírót lehurcolt egy sötét csatornába, és és forró viaszt öntött a frissen vágott sebeibe, mert az MAJDNEM rájött valamire, ami elvezethette volna hozzám. KOMOLYAN AZT VÁROD TŐLEM? HOGY HÁLÁS LEGYEK AYA-NAK AZÉRT AMIT TETT????
Megtámasztja a tenyerét az ajtófélfán, másikat pedig a homlokára tapasztja.
-Nos, ha nagyon hálátlan lennék, King nézett volna be hozzád a kollégáival, nem igaz? Igen, kitalálok egyedül is....
Ezzel magára hagyja Mike-ot, ő pedig rohan haza a szobájában alvó Sarah-hoz.

Persze tudom, hogy igaza van azzal a telefonnal, hiszen én is ezt vetettem Aya szemére, mikor kérdőre vontam, de azt is tudom, hogy mennyire rosszul esett volna, ha nem feltételezzük, hogy egyedül is meg tudja oldani a problémát.
- Igen hibázott, de nagyon megbánta. Ha annyira belelátsz a fejembe, akkor tudod, hiszen tőle jövök. És nem felejtettem el, hogy mivel tartozom neked, amit most még tetéztél ezzel a dologgal. Nem szeretek adósa lenni senkinek, így remélem, hogy hamarosan viszonozni tudom majd valamivel. – komolyodok el a szavaira.
Nem tetszik, ahogy kineveti az érveimet Aya javulásáról.
- Nem, nem várom el, hogy hálás legyél, csak egy kicsit belátóbb, hiszen olyanok haltak meg, akik a te vagy a szeretteid életére törtek. És Aya betartotta a nekem tett ígéretét, hogy csak önvédelemből használja a fegyverét, és ha Sarah-val beszélsz ezt gondolom ó sem fogja letagadni. Akármennyire is ódzkodsz a dologtól, nem hagyhatod figyelmen kívül te sem a családodat és a körülöttük ténykedő embereket, ha nem is örülsz a dolognak, de azt tudomásul kell venned, hogy Aya lekapcsolta rólatok azt a bűnözőt és a haverjait, és ezzel ártatlanokat is megmentett. Jobb lett volna, ha megvárod, míg az iskola ellen mennek? Jobb lett volna, ha Rozsomák végez velük? Az megnyugtatott volna? – kérdezek vissza halkan, majd megjegyzés nélkül az utolsó szavaira, hogy ki jöhetett volna, ha hálátlan, csendben figyelem, ahogy elhagyja a lakást.

/Köszönöm a játékot – gyors, de nagyszerű volt /