Brooklyn Bridge Lakópark

-Akkor juttasd a bíróság elé - ajánlja fel nagylelkűen - tudod, ahogy egy lelkiismeretes orvos tenné, ha Amerika legelvetemültebb bérgyilkosai kerülnének hozzá, vagy bárki, lőtt sebbel.
És akkor hirtelen mintha kirántották volna a talajt a lába alól. Forogni kezd vele a világ, s a hányinger is egyre jobban rátör. Eddig is összeállt neki a kép néhányszor, de most, hogy meglátta, amit az éppen csak, hogy gömbölyödő pocakját megsimogatta, és úgy beszélt róla, mint egy másik élőlényről, csak most válik bizonyossá, hogy miről is van szó.
-Te és Szell...gluggy...
A hideg zuhany visszarángatja a földre, a fejéhez csapódó edény pedig nyomatékosítja benne azt, hogy nem ártana odafigyelnie arra, hogy mi folyik itt. Miután visszanyeri az egyensúlyát, mely akkor szenvedett csorbát, mikor a nő megpróbálta felrúgni, megfordul a tengelye körül, s haragosan ellenfelére néz.
-Ez ugye csak egy rossz vicc? - Kérdi mérgesen, ám ellen tud állni a csábításnak, hogy karmait is megvillantsa. - Nem akarlak bántani.... - Mélyet sóhajt, s egy mozdulattal kisöpri vizes haját a füléből. - Nem vagyok szörnyeteg, hogy kismamákkal bokszoljak...
~Ez csak valami rémálom lehet. Mit művelne egy ilyen nő, azzal a...na nem!~
-Nekem innom kell...
A hűtőhöz sétál, és amikor nem talál benne sört -mert miért is lenne egy kiadó lakásban - csak még rosszabb lesz a kedve. Újra haragosan néz Lynn felé, mintha ő tehetne minden rosszról, ami ma történt vele, és valójában nincs is túl messze az igazságtól ezzel.
-Tehát, lássuk jól értem-e.... nem elég, hogy csinált már két gyereket, akik azóta engem boldogítanak abban a nyomorult iskolában, sőt, az egyik még szíven is szúrt egy késsel, véletlenül, most jön egy harmadik, aki lehet rosszabb lesz mindannyiótoknál, mert kivételesen fel is fogja nevelni? Pazar...

Lihegve álltam a pulton, és ahogy Rozsomák beszélt, szépen fokozatosan változtam vissza emberré. Nem voltam biztos benne, hogy elhihetem, amit mondott, de a viselkedése arra utalt, hogy hiába készítettem fel magam a vérre menő, és talán halálos kimenetelű harcra, itt ma nem lesz bajusz-összeakasztás.
-Te tényleg nem akarsz megölni? - ráncoltam a homlokomat. - Miért? Téged nem kéne, hogy zavarjon, hogy terhes vagyok. Megpróbáltad megölni ennek a gyereknek az apját, miért is zavarna? Egyébként is megrúgtalak, meg azt a fazekat is hozzád vágtam. Én azt hittem ennél kevesebbért is ölnél, én meg még Szellemhez is tartozom.
Tanácstalanul ereszkedtem ülő helyzetbe, és ahogy a lábamat lóbáltam figyeltem Rozsomákot félreérthetetlen szándékkal a hűtőhöz lépni, majd rám villantani az ,,Ennek is te vagy az oka!" tekintetét.
-Mégis mire számítottál, hogy még a nagymama gőzölgő csokis sütije is itt lesz a pulton? - fintorogtam, ahogy kisgömböc-táskámat ismét kinyitottam. - És egyébként igen, Szellem rendelkezik egynéhány gyerkőccel, de mi ebben a meglepő. Az utódnemzés teljesen természetes emberi viselkedésforma, ő pedig egészséges, életerős férfi. Ami meg a gyerek nevelését illeti, ne feledkezz meg róla, hogy lesz egy anyja is, úgyhogy nem feltétlenül lesz olyan gyilkosfajzat, mint ő... vagy te.
Elgondolkodva néztem rá.
-Lehet, hogy mégsem vagy te olyan elvetemült, szörnyeteg, mint hittem? Róla is azt hittem egy ideig, és most...
Végre megtaláltam, amit kerestem.
-Neki vettem, egy ideje nem ivott egy kortyot sem, gondoltam, jól esne neki.
A tetejénél fogva himbáltam előtte a dobozos sört, mint egy hipnózishoz használt zsebórát vagy a jutalomfalatkát egy kutyus előtt.
-De mindez nem változtat azon, hogy nem engedem, hogy bántsd őt, okés? Ígérd meg, és megkapod a sört, ha szépen megkérsz, le is hűtöm neked. Na, légy jó fiú. Mit mond a jó Rozsomák?
Miközben Logant cukkoltam, átértékeltem magamban a rossz fiúkról szerzett, úgy tűnt továbbra is hézagos tudásomat. Még mindig sokat kellett tanulnom.

-Mégis mit gondolsz te rólam? -Kérdi, majdhogynem sértett hangon. - Ne érts félre, a diákok nagyzási hóbortja után üde változatosság ez a zsigerből jövő, ok nélküli utálat, amit irántam érzel, de tévedésben vagy.
Szeme felcsillan a sör láttán, ám amit ezután hall, már legkevésbé sem tettszik neki. Percről percre hihetőbbé válik, hogy ez a csaj valóban a Szellem barátnője, hisz minden szavával egyre erősebben uralkodik el rajta a vágy, hogy levágja saját füleit, majd kiugorjon az ablakon, hogy ne kelljen tovább hallgatnia őt, pont mint Darien esetében. Kénytelen beismerni, hogy ezek ketten igenis összeillenek...
-Nem vagyok lefizethető - morogja, s az ajtó felé sétál, rá sem nézve a nőre közben. Ki akar innen jutni minél előbb, hisz a helyzet, amibe most kerül, elviselhetetlen a számára. Lynn az őrületbe kergeti, kigúnyolja őt, és még csak fel sem vághatja, hisz egy terhes nővel nem tehet ilyet az ember! - És nem célom kiirtani a családját, a fia is él még, pedig tegnap találkoztunk. - Az ajtóhoz érve fájdalmas nyögést hallat, ami már szinte nyüszítésnek is beillene, s homlokát a falhoz üti.
-Mégis hogyan történhetett ez? Te állítólag orvos vagy, ő pedig biztosan egy sorozatgyilkos...nem fér a fejembe.
~Ha belegondolok, hogy Vihar szerint remek tanár lenne volna ebből a csajból, és fel kéne kérnünk...~
-Nem vagyok elvetemült gyilkos, csak utálom, ha egyesek megpróbálnak megölni...tudom bennem van a hiba, de az ilyesmit képtelen vagyok nem mellre szívni. A pasidat pedig meg fogom ölni, nem érdekel hány porontyot hoz még a világra. Elég gyerek apját vette el ő is...

Hallottam már róla, hogy Rozsomák a Xavierben tanít, nem is egészen tudtam hova tenni ezt a Sean ügyet, de úgy éreztem ez nagyon nem rám tartozik, pláne, hogy a srác nyilvánvalóan biztonságban van. Ez persze nem tette kevésbé érthetővé, de nekem mással kellett foglalkoznom.
Elégedett, sötét és jéghideg vigyorral figyeltem, ahogy helyettem dolgozott, és a falba verte a fejét. Micsoda előzékenység!
-Nem tudtam, hogy sorozatgyilkos, amikor összejöttünk. De azóta már egyre kevésbé olyan, mint te, vagyis egyre szeretnivalóbb. Gondolom, érted.
Felhúztam a lábamat, és hátralökve magam végigsiklottam a pulton egészen a mosogatóig.
-Egyébként pedig megígérte nekem, hogy többé nem öl embert, szóval megnyugodhatsz, téged sem fog bántani. Innentől kezdve akár békén is hagyhatnád őt.
A mosolyom még szélesebb lett, ahogy szisszenő, pattanó hang kíséretében felbontottam a sört. Aztán jóleső szusszanással zárva beleszagoltam.
-Tudod, akár meg is ihatnám, de nem vagyok olyan dög - nyugtattam meg, aztán a dobozt a lefolyó felé tartottam fejjel lefelé, és beleöntöttem a tartalmát. - Elvégre ártana a babának.
Az üres dobozt a mosogatóba hajítottam, majd lepattantam a pultról, és léptem néhányat Rozsomák felé.
-Nem, nem fogod megölni - közöltem vele immár mosolytalan arccal, tárgyilagos hangon, mintha csak rosszul ragozott volna egy szót. - Egy ujjal sem érhetsz hozzá. Simán megtiltom. A szavát adta nekem, hogy többé nem gyilkol, ez pedig nekem elég, és innentől kezdve neked is elégnek kell, hogy legyen. Ha mégis megpróbálod bántani őt, ha csak túl közel mész hozzá, sőt elég, ha csak nem a legkedvesebb hangodon emlegeted őt, megtalállak. Nem leszek mindig terhes, úgyhogy ha ez téged zavar, már csak pár hónap van hátra. Nem hagyom, hogy baja essen. Tényleg ne maradj kétségben, most a leghalálosabban megfenyegettelek, mert csakis a te esetedben kivételt tennék, és fütyülve az elveimre megtalálnám a módját, hogy a te szíved is megálljon!
Eddigre már alig két lépés választott el tőle, én pedig ott álltam összefont karral, reménykedve, hogy valamennyire azért sikerült ráijesztenem, csak annyira, hogy leszálljon Szellemről.

Nagyon nehezére esik elképzelni egy szeretni való Szellemet, pedig ahogy ez a nő beszél róla, olyan, mintha egy teljesen másik fickóról lenne szó. Egy férfiről, akinek esténként a karjaiban alszik el, reggel pedig búcsúcsókot kap tőle, mielőtt dolgozni menne, és akivel még közös gyereket is vállalna egy ilyen normálisnak tűnő - de persze a legkevésbé sem az - nőszemély.
-Hát persze, a szerelem csodákra képes, egy hónap, és szuperhős lesz belőle. - Jegyzi meg gúnyosan, azt az érvet hallva pedig, hogy miért biztos abban Lynn, hogy a pasija megjavult, kis híján megfullad a röhögéstől. Mikor az előbb megrúgta, alig szédült bele, most azonban meg kell támaszkodnia a falban, hogy el ne essen, annyira erőteljesen kacag. - Hogy mi van? - Kérdi, még mindig fuldokolva. - Ez most komoly? Ne érts félre, Sheena nekem is azt mondta, hogy jó kislány lesz...csak veled ellentétben én azon úgy elkezdtem röhögni, hogy majdnem kiestem az ágyból. Hé, te mit csinálsz!?
Valódi rémület lesz úrrá rajta, ahogy azt látja, hogy kedvenc itala eltűnik a süllyesztőben. Szegény sör, jobbat érdemelt volna ennél.
-Te engem ne fenyegess asszony - parancsol rá, s láthatóan egy kicsit sem hatották meg a villámokat szóró szemek - ha a kedvesed sem tudott elintézni 150 próbálkozásból, neked mennyi esélyed lehet? De tudod mit? Legyen, amíg nem kapom rajta még valami disznóságon, nem belezem ki a kedvedért, utána viszont....
Két ujjával kést formál, és elhúzza azt az ádámcsutkája előtt.
-Azt értem, neki miért tetszel, mindig imádta az őrült barna orvostanhallgatókat ~Vagy lehet, már négy éve is ez a csaj után csorgatta a nyálát, amikor megismertem? Kizárt...~ de te mégis mit eszel rajta?

Szóval Sheena mégiscsak lefeküdt Rozsomákkal! Ilyen nincs de hát miért? Miért, az ég szerelmére?
-Ne nevess! - ripakodtam rá. - Igenis megígérte és én hiszek neki. Azért nem baj, ha néha megbízunk a másikban, néha te is kipróbálhatnád!
Gonosz elégtétellel figyeltem, ahogy elhűl a visszavonhatatlanul távozó sörét figyelve, aminek esélye sem volt, hogy megjárja a szervezete tisztító-rendszerét, hogy aztán természetesebb úton mondjon búcsút neki. Szomorú az élet, és én kifejezetten örültem, hogy Rozsomák életében ezt legalább ennyivel is megerősítsem.
-Hű, most aztán nagyon megijedtem - hüledeztem tettetett rémülettel. - Ezek szerint neked is lett volna 150 alkalmad rá, hogy megöld, mégsem sikerült, szóval azt hiszem elmondható, hogy legalább olyan jó, mint te. Szóval ne legyél olyan nagyra magaddal. De mint már mondtam, többé nem fog az életedre törni, úgyhogy legközelebb max. a manikűrösödnél kell előkapnod a karmocskáidat.
Körbe néztem a lakáson. Sajnáltam, hogy mégsem költözhetünk ide, de első a biztonság, nem kockáztathatjuk meg, hogy egy napon ránk törje az ajtót.
-Remélem, most örülsz! - morogtam bosszúsan. - Miattad most nem költözhetünk ide. Pedig milyen tündéri hely! Kell neked mindent tönkretenni!
Kíváncsiskodására meghökkenten döntöttem oldalra a fejem, és nagyon közel toltam egymáshoz a szemöldökeimet. Erre nem igazán számítottam. Mármint a sértésre igen (őrült orvostanhallgató! na hiszen!), de a kérdésre nagyon nem.
-Öt éve ismertük meg egymást, és megmentette az életemet, és ezzel kockára tette a sajátját. Lásd be, ez máris egy igen jó belépő. De nem mennék bele mélyebben, hogy miért szeretem, túl sok szó, kifejezés hangzana el, amiket te nem ismerhetsz, és nincs kedvem arra várni, hogy pánikszerű szótárazásba kezdj valahányszor olyasmit mondok, mint jószívű, előzékeny, odafigyelő, gyengéd, és így tovább.
Tűnődő félmosoly jelent meg az arcomon.
-Ilyen kérdéseket én is feltehetnék neked. Majdnem megölted Sheenát, mégis ágyba bújtál vele? Nekem ez elég furcsa. Furcsább, mint az én és Szellem kapcsolata. Ti hogy tudtatok egymásba szeretni?

-Sajnálom - feleli még mindig röhögve, és úgy általában kicsit sem emlékeztetve egy olyan emberre, aki valóban megbánt volna bármit az is az utóbbi évtizedben. - De ha ilyenekkel bombázol, ne várj mást. - A bizalom szónál már a hasát fogja, hátát pedig a falnak támasztja, és úgy próbál lábon maradni, valahogy.
-Tudod, a pasid elég trükkös fazon, képes köddé válni, miután teleszórta a szobádat dinamittal, ellopta a fékpedált vezetés közben, vagy leöntött eperturmix...ja várjunk, az nem ő volt. Mindegy, a lényeg, hogy...
~Jószívű? Odafigyelő?? Gyengéd???~
Újra kitör belőle a röhögés, s ezúttal már a lábán sem tud megállni rendesen. Szépen lassan csúszik lefelé a fal mentén, s közben öklével veri a falat.
-Biztos, hogy... - két szónál többet nem tud kinyögni egyszerre, ugyanis annyira röhög, az már fáj neki. - Á, kizárt, ez annyira....MI VAN???
Ahhoz képest, hogy mennyire elmerült a nő kigúnyolásában, egészen gyorsan zökken vissza a komoly társalgásba, mikor Lynn felteszi az utolsó kérdést.
-Honnan a francból veszed, hogy egymásba szerettünk? Szó se volt semmi ilyesmiről....vagy...mondott neked valamit?
~Jézusom, Logan, ez még a diákjaidtól is szánalmas lett volna. Most ezen fog lovagolni. Gyors ellentámadás!~
-Tehát, megmentette az életed...ez alatt azt értsem, hogy felbérelték a megölésedre, és nem vállalta? - Kérdi, s minden gúnyt beleprésel ebbe a kérdésbe, biztos ami biztos. - Rengeteg manus van a városban, aki még nem ölt meg, ő miért különleges?
~Na jó, ez kezd kényelmetlen lenni. Ettől a menyecskétől sosem tudom meg, hol találom azt a rohadékot, hacsak ide nem költöznek mégis ezek után.~
-Jaj, miattam ne mondjatok le erről a lakásról, igazán. Szép helyen van, olcsó a lakbér, a házinéni is simán beengedett, szerintem nagyon jól el lennétek itt!

Megrökönyödve néztem, ahogy minden szónál, amit Szellemről ejtettem egyre hangosabban kacarászott. Nem tagadom, igen mélyen sebzett. Elkeseredetten és megtörten néztem, ahogy pukkadozik a nevetéstől, pedig inkább sóhajtoznia kellett volna, és a mellkasát szorongatnia meghatottságában.
-De... de hát... ne már, én... de...
Csak ennyit tudtam kidadogni kérlelő hangon, mikor Rozsomák röhögése már igazán a tetőfokára hágott. Borzasztóan éreztem magam, hogy ennyire jót derül rajtam, de mit tehettem volna?
Szerencsére azonban ez sem tartott örökké. Ő is elcsitult idővel.
-Eddig azt sem tudtam, hogy volt köztetek valami azon a rémes összecsapáson kívül - ráztam a fejem. - Csak gondoltam, ha már lefeküdtetek... de akkor ez ezek szerint nem egészen ilyesmiről szólt. Tévedtem. Na, de nézzenek oda - most én vigyorodtam el gúnyosan. - Talán csak nem azt akarod, hogy Sheena mondjon rólad valamit? Valami szépet esetleg? Sajnálom, de szóra sem említett, nem hogy még gyengéd érzelmekről is beszámoljon, amit irántad érezne. Úgy tűnik, tényleg nincs nő, aki téged szeretni tudna, és ezzel vissza is állt a világ rendje, te érzéketlen mocsok!
Megvetően méregettem őt annyi gyűlölettel a tekintetemben, amennyit csak össze tudtam préselni ilyen szerény megnyilvánulásba, ami nem volt ugyan könnyű, tekintve mennyi gyűlölet volt bennem Rozsomák iránt, de legalább jó töményre sikerült.
-Ó, élménybeszámolóra vágysz? Sajnálom, de mióta összetörted a barátságnyakláncodat, öri-hari van, úgyhogy nem fogsz hallani sem az első találkozásunkról, sem a második randinkról, sem a harmadik csókunkról, sem arról, hogy vajon gyertyafénynél tervezzük-e meg, hogy rúgjuk szét a seggedet. Nem zavar, ha nem érted, miért volt nemes tett, amikor megmentett, mondtam, hogy nincs kedvem a szótárazásodra várni. De ő igenis különleges!
A lakásra tett megjegyzésére idegesen fújtattam.
-Ó, kérlek, ne hagyd abba. Annyit adok a véleményedre, hogy azt sem tudom, hol kezdjük! Esetleg a tapéta mintákkal? Vagy a szőnyegkatalógussal? De ne is álljunk itt meg! Szerinted hány éves legyen a gyerek, mikor már megtudhatja, hogy a Mikulás nem létezik? Esetleg megadhatnád a telefonszámodat, hogy ha kérdésünk lenne, azonnal felhívhassunk! Idióta!
Nem sikerült olyan sokáig tartanom a gúnyos hangvételt, mint reméltem, de azért viszonylag elégedett voltam a kitartásommal.
Felemeltem a kezem, és kardként döftem felé a mutatóujjamat.
-Akkor összegezve: szeretem Szellemet az általad soha meg nem érthető jóságáért, szeretem a gyerekünket is, akire ketten fogunk vigyázni. Ha bármelyiküknek is baja esik...
Utánoztam a torok előtt ujjat elhúzós illusztrálását, hogy biztosra vehesse, miről beszélek, ha esetleg elfelejtette volna az eddigi fenyegetéseimet.
-Van kérdés?

Logan sajnos továbbra sem képes komolyan venni a vonzó doktornőt, valaki más azonban igen. Ez a valaki munkába menet úgy döntött, Sheena egyedül is el tudja végezni a melót, arról nem is beszélve, hogy semmi kedve nem volt a dologhoz, így némi nyomozás után rá is talált a lakásra, amit szíve szerint Lynn-el együtt nézett volna meg, és ott olyat látott, amire nem számított.
~Logan? Mit művel ez itt???~
Amiket ezután hall, vegyes érzelmeket váltanak ki belőle. Rozsomák szavai nyilván rá is ugyanolyan hatást gyakorolnak, mint szegény párjára, kedvese mondandója azonban annyira meghatja őt, hogy szinte már kedve sincs a csatornába zárni karmos ellenségét, amiért idepofátlankodott.
-Lássuk, jól értem-e? - Szólal meg a valós világban, de csak halkan, hogy legfeljebb Rozsomákra hozza a frászt, terhes párjára semmiképpen sem. - Amíg jól viselkedem, leszállsz rólam?

A pengék, melyek eddig csendben pihentek, most egy csapásra előugranak, s Logan azonnal ellöki magát a faltól, hogy gyűlölt ellensége felé ugorjon, aki persze számít erre, hisz az előző 50 alkalommal is így próbálta megölni őt, ő pedig ugyanennyiszer az utolsó pillanatban vált kámforrá előtte. Szellem Lynn mellett jelenik meg újra, Rozsomák pedig csak a levegőt tudja felhasítani, de villámgyorsan fordul vissza.
-Te vagy a legjobb, ugye tudod? - Súgja Lynn fülébe, majd újra ellensége felé fordul. - Mond, nem unod még, hogy folyton meglógok előled?
-De igen - feleli a férfi vicsorogva - ezért is foglak most felvágni!
~A jó öreg Jimmy...~
-Szívem, ez a lakás tele van görényekkel, inkább nézzünk egy másikat - szól ezúttal már fennhangon, s közben finoman átöleli a nő derekát. - Jól érzed magad? - Kérdi suttogva, s ezzel el is rontja álcáját, eddig ugyanis viszonylag tűrhetően titkolta, hogy mennyire aggódott szerelméért.

Egyszer csak megjelent Szellem. Teljesen váratlanul, a semmiből tűnt elő, és kommentárja nyomán kiderülhetett, hogy már itt van egy ideje. Tehát mondhatni nem hirtelen toppant be, csak nekünk tűnt úgy. Tipikus Szellem!
Mielőtt azonban legalább elmosolyodhattam volna vagy valami, a két férfi máris egymásnak rontott. Na jó, ez így nem igaz, valójában Rozsomák támadt Szellemnek. Már indultam el előre, hogy véget vessek a harcnak, de Szellem már ott sem volt, inkább pont mögöttem, hogy esküdt ellenségével vívott csatája közepette is találjon időt a romantikára. És Rozsomák még nem érti, hogyan szerethetem!
Kifejezetten örültem, hogy Szellem mögöttem materializálódott, így nem kellett nekem rohangálnom, hogy a helyére tuszkoljam, már csupán a karjaimat kellett védőpajzsként felemelnem, jelezve Rozsomáknak, hogy csak rajtam keresztül juthat hozzá.
-Nem fogsz te felvágni senkit! - kiáltottam oda neki mérgesen. - Megígérted! Megígérted, hogy amíg ő nem tesz semmit, te sem teszel semmit. És ő most igazán jó fiú volt, csak utánam jött lakást nézni. Erre nem mondhatod, hogy az életedre tört! Úgyhogy el a karmokkal, és tartsd be, amit ígértél, vagy tudod, mi lesz!
Picit hátrahajtottam a fejem Szellem felé, de a szemem továbbra sem vettem le Rozsomákról.
-Te meg mit keresel itt? - súgtam hátra. - Fél perig sem tudsz kimaradni az életveszélyből?! Na mindegy, csak most próbáld nem provokálni, jó? És maradj mögöttem - itt ismét felemeltem a hangerőt, hogy Rozsomák is hallja -, ő sem lehet olyan hülye, hogy egy terhes nő hormonjaival akarja összemérni az erejét.
Hátranyúltam, kitapogattam Szellem kezeit, és erősen megszorítottam, hogy eszébe se jusson elmozdulni onnan... meg persze azért, mert jól esett az érintése.
-Logan, sajnos nem bánthatod őt, mert ígéretet tettél, és biztosíthatlak, Darien is be fogja tartani az egyezség őt érintő felét. Úgyhogy azt hiszem, nincs miért pattognod. Ő tabu!

Rozsomák számára a rémálom csak most kezdett igazán kiteljesedni. Nem elég, hogy a világ két legidegesítőbb embere immár együttes erővel dolgozik rajta, hogy migrénje elhatalmasodjék felette, de ráadásul szigorúan nézve, még igazuk is van. Egy kívülálló számára tényleg úgy tűnhet, hogy a gonosz, aki rátámadott egy ifjú párra, akik csak lakást nézni jöttek.
-Állj félre! - Parancsol a nőre. - Téged nem akarlak bántani, de nincs az az isten, hogy őt futni hagyjam!

Ami Szellemet illeti, a látszattal ellentétben korán sincs rózsás hangulatban. Pontosan tudja, mire képesek azok a karmok, és azt is, hogy ha akarná, simán keresztüldöfhetné velük Lynn-t, de még neki is jutna belőlük bőven elég ahhoz, hogy ne élje túl ezt a kalandot.
-Nézd Jimmy - kezd hozzá, s csak közben jut eszébe, hogy nincs fél perce sem, hogy kedvese arra kérte, ne ingerelje ezt a vadállatot. - Hízelgő, hogy ennyire szíveden viseled a jólétem, de nem állhatnál le, mielőtt valaki olyan is megsérül, akinek ez számít?

Úgy tűnik nem. Logan előre lendül, Szellemnek pedig épp csak annyi ideje marad, hogy félrelökje kedvesét a karmos fenevad útjából. A következő pillanatban neki is sikerül kámforrá válnia, ám a falra fröccsenő vérből ítélve sajnos már későn. Egy pillanat múlva vérző hasát szorongatva jelenik meg a lakás egyik sarkában, féltérdre ereszkedve.
-Francba... - Szenvedő arccal keresi meg Lynn-t a tekintetével, és könyörögve néz rá - Menekülj innen, kérlek...
Logan közben megfordul, és lassú léptekkel áldozata felé indul. Végre sikerült megsebeznie! Most nem menekülhet!

-De hát megígérted! - kiabáltam kétségbeesve. - Nem bánthatod. Megígérted, hogy nem bántod!
Falra hányt borsó, Rozsomák már támadott is ádáz arccal, kivont karmokkal, én pedig semmit sem tehettem ellene, mivel Szellem már lódított is arrébb, hogy megvédjen, én pedig a hűtőszekrény mellé szédültem. Még meg is botlottam egy otthagyott hosszabbítóban, úgyhogy a fridzsider ajtóba kellett kapaszkodnom, hogy két lábon maradjak.
Gyorsan összeszedtem magam, hogy felegyenesedve körül tudjak nézni.
És Szellem térdre rogyva markolta a hasán ejtett sebet, amiből dőlt a vér.
Hatalmas robbanást éreztem magamban. Megszegte az ígéretét és bántotta! Nem, kit érdekel, hogy megszegte az ígéretét! Anélkül is épp elég nagy bűnt követett el. Kezet merészelt rá emelni.
Szellem erőtlen hangon menekülésre biztatott, nem is számítottam másra, de én csak a fejemet ráztam. Nem hagyhatom itt.
Rozsomák eddigre már megfordult, hogy befejezze a munkáját, és végezzen Szellemmel, én pedig majd szétszakadtam az emésztő gyűlölettől. Éreztem, ahogy a vér a fejembe tódult, a kezem ökölbe szorult és a légzésem ijesztő gyorsasággal vált igencsak szaporává. Ezt nem hagyhattam annyiban.
Kihasználva, hogy Logan tudomást sem véve rólam, hátat fordított, és ráérősen sétált Szellem felé, felkaptam az elosztót, nesztelenül mögé osontam, és a sikerre és haragra összpontosítva a karmok felé lódítottam, hogy mint valami pengevédőt, rájuk húzzam. Három karom, három lyuk, tömérdek áram.
Ha sikerült, hátraléptem, hogy engem ne érjenek az ártalmas kisülések. Ha nem, akkor is, hogy ne érjenek az ártalmas karmok, amiket megtorlásként talán bevetne ellenem Logan.
Rémlett, hogy Szellem is olvasta a Herceg menyasszonyát, és mivel egyenlőre nem tudtam közelebb jutni hozzá, hogy kezdjek valamit a sebével, csak mondani tudtam neki, mit tegyen:
-Be kell fedni!

Logan-t nem hatja meg a nő jajveszékelése, szerinte érthető oknál fogva. Szellem következő áldozatának sem mondhatja azt: bocs, de megígértem neki, hogy nem bántom, amíg nem gyilkol újra, és te vagy a balszerencsés, akinek még meg kellett halni, hogy nyugodt legyen a lelkem, ez van.
~Na nem. Véget vetek ennek, itt és bzzzt?~
Szerencsére ez már egy modern ház, így csak rövid ideig kell elszenvednie az áramütést, melyet Lynn sufni tuning defibrillátora okozott neki, de ahhoz bőven elég ez is, hogy megszédüljön, és rövid időre letegyen arról a tervéről, hogy felnyársalja Darien-t, nagyon rövid időre.
-Te tényleg nem tudod, mikor kell feladni?! - Üvölti a nő felé. - Még egy ilyen, és te sem úszod meg! - Arca elé emeli karmait, melyekben szegény lő láthatja saját tükörképét.

~Na meg még mit nem - gondolja Darien, s öklét a sebre szorítja, miközben megpróbál feltápászkodni. ~ Na jó!~
-A nevem Inigo Montoya, és azért jöttem, hogy... - Vért köhög fel, és képtelen befejezni az idézetet, arra viszont ez a töredék is elég, hogy Logan megint rá figyeljen, arcán azzal a kifejezéssel, miből lerí, hogy elmebetegnek gondolja őt. - Á, felkeltettem az érdeklődésed. Mi lenne, ha a saját súlycsoportoddal... - Újabb véres köhögés. - ...kezdenél. Az állatkert ma is nyitva van...
A falnak támaszkodva az ablak felé hátrál, s közben azon agyal ezerrel, hogy mászhatnának ki ebből, vagy legalább Lynn-t mivel vehetné rá, hogy eltűnjön innen. Valahogy a történtek után nem tud maradéktalanul megbízni abban, hogy a férfi vele szemben kíméletes lenne, de hirtelen nincs más választása.
-Na jó, feladom...tégy velem amit akarsz, csak őt hagyd elmenni - fakad ki holtfáradtan, s hátát a saroknak támasztja. Hála az égnek a falakért, a lábai ugyanis már nem tudnák megtartani őt.

Igyekeztem nagyon nem arra gondolni, hogy terhes vagyok, elvégre a férfi, akit szerettem saját vérében ázott előttem, és nekem nagyon gyorsan kórházba kellett juttatnom, hogy túlélje borzalmas sérülését.
-Istenem, kincsem, még egy kicsit bírd ki! - rimánkodtam neki, bár tudtam, hogy ez azért nem teljes egészében rajta múlik, és ez ellen nyilván neki sem lenne kifogása.
Aztán Rozsomáknak szegeztem pillantásomat, amibe minden gyilkos indulatot beleszuszakoltam, hadd lássa ő is, mire számíthat.
-Te szemét, hazug, beteg vadállat! - ordítottam rá.
Lasszó módjára lendítettem felé a földre hullt hosszabbítót, hátha szemen böki. Ha nem is nagy ügy, de itt inkább a düh vezérelt, mint a józan ész. Ezt követően mindent felé hajigáltam, ami csak a kezembe került: táskát, fedőket, fazekakat, csak úgy záporoztak rá a mozdítható tárgyak egyik a másik a után.
Kis idő után elfogyott a hajigálnivalóm, úgyhogy máshoz kellett folyamodnom. Nem volt már kéznél semmi, amit fegyverré alakíthattam volna, de addigra már kitomboltam magam annyira, hogy eszembe jusson, hogy én voltaképpen mutáns lennék.
~Nahát, Lynn, gratulálok. Mekkora észlény vagy!~
A következő pillanatban a már máskor is használt trükkömre felkészülve, vízként, hogy ne árthasson nekem, még akkor sem, ha elérne futásból nekiugrottam. A fejét elérve ölelő pózba rántottam magam, és azonnal jéggé dermedtem. Szorosan öleltem őt kézzel-lábbal, ami nem csupán a plusz súly miatt lehetett kényelmetlen, vagy a zsibbasztó, csontig hatoló hidegtől, hanem azért is, mert teljesen elzártam őt az éltető oxigéntől.
Hideg és fulladás egyszerre versengtek a kegyért, hogy eszméletlenségbe taszítsák Rozsomákot, de én nem vehettem rá mérget, hogy ez sikerülni fog bármelyiküknek is. Gyorsan intettem Szellemnek, hogy tűnjön el, remélve, hogy van még elég ereje ahhoz, hogy elteleportálja magát egy kórházba.

-Ne aggódj, ez csak egy karcolás...
Persze, Szellem is tisztában van vele, hogy amit most mondott, az mindenki számára nyilvánvaló baromság lenne, Lynn pedig még annyira sem hinne neki, mint a többség, hisz ha valaki, ő aztán tudja, mikor súlyos egy seb. A férfi is rendelkezik némi tapasztalattal-e téren, ám a súlyos vérveszteség miatt képtelen tisztán gondolkodni. Csak abban biztos, hogy ez a seb súlyos, mert súlyosnak érzi.

Ami Rozsomákot illeti, kezd kifogyni a béketűrésből, ami nem kecsegtet sok jóval, ha belegondolunk, hogy eddig még viszonylag hideg fejjel gondolkodott. Mondjuk Lynn-nek hála a hideg fej most is adott, csak kicsit másképpen. Öklével kezdi ütlegelni az őt körbeölelő nőt, és hála fémmel bevont csontjainak, nem is kell nagyon erőlködnie, hogy megtörje a jeget. Szellem ezt látva közelebb kúszik ellenségéhez, és kinyújtja jobb kezét. Épphogy, de végül sikerül elérnie a férfi lábát, és hozzákezd sajátos bűvésztrükkjéhez. Lassan, nagyon lassan átlátszóvá válik ő, és Rozsomák is. Lynn-t ezúttal kihagyja a buliból.
-Látom, a fitnesz videókat csak a csajok miatt nézed. - Jegyzi meg, miközben eltünteti végre a súlyos testet. Ennek igazán... agyon örülök!
Nem viszi messzire Rozsomákot, épp csak a feje fölé emeli immár anyagtalan ellenlábasát, és mikor a férfi végre lendületet vett, visszaváltoznak mind a ketten. Üvöltve repül ki a csukott ablakon, Szellem pedig összeesik újra, s a földön fekve vérzik tovább.
-Ez de ismerős...

Mikor Rozsomák túlontúl is belejött a püfölésembe, inkább visszaváltoztam vízzé, majd ellenségemtől eltávolodva vissza emberré. Nem volt időm végignézni magamon, de anékül is pontosan tudtam, hiszen éreztem (nagyon is!), hogy ahol jégként megrepedtem, ott vérző seb nyílt, ahol túl nagy ütés ért, ott máris megjelentek a zúzódás jelei tarka foltokban, amik színe egyre élénkült.
Gyors helyzetfelmérés után úgy döntöttem, máshogy kell próbálkoznom, ezzel ugyanis nem megyek semmire, Rozsomák túl erős. Konkrét terv viszont nem jutott eszembe, ami elég kínos volt, tekintve szorult helyzetünket.
Mielőtt azonban bármit is tehettem volna, Szellem megelőzött. Félholtan is profi módon bánt el Logannel, minek következtében hamarosan kettesben lehettünk a lakásban. Gyanítottam azonban, hogy Rozsomák túlélte a zuhanást, mivel mégiscsak róla van szó, így aztán az sem tarthatott neki sok ideig, amíg ismét ránk töri az ajtót. Gyorsan kellett hát cselekednünk.
Odafutottam Szellemhez, és közelebbről megnéztem a sebét.
-Jaj, szívem! - szisszentem fel. A seb súlyosabb volt, mint amire számítottam, ráadásul nem volt nálunk semmi, amiből kötést készíthettem volna. - Most már minden rendben van, nem lesz semmi baj. Meg fogsz gyógyulni. Megígérem. Vissza tudsz röptetni minket a rendelőbe? A taxi túl lassú lenne most. Meg azért is, mert - Lehúztam a felsőmet, és kettétéptem - így nem szívesen mutatkoznék emberek között.
A ruhadarabot széttépve, és dzsekimmel rásegítve sikerült jó erős kötést csinálnom, ami egyenlőre megakadályozta, hogy Szellem elvérezzen. Ott térdeltem hát előtte, felül egy szál melltartóban, és hogy erőt öntsek belé forró csókot leheltem a szájára, majd gyengéden átöleltem.
-Kérlek! - súgtam a fülébe. - Tudom, hogy most nagyon nehéz, de próbáld meg. Én itt vagyok veled.

Rozsomák idővel földet ér, és ezt még odafent is hallhatják. Őt ismerve, nem lesz távol sokáig, de ugyanakkor az is kétséges, hogy nagyon szedné a lábát fölfelé. Amilyen hangosan csapódott be, az sem tűnik lehetetlennek, hogy vissza kell növesztenie őket.

~Édes Drága Lynn, miért vagy ilyen jó hozzám? Én nem ezt érdemlem...őszintén szólva, egy igazságos világban most Rozsomák ápolna, a tőle elvárható szaktudással.~
Csendesen bólint Lynn szavaira, és csak akkor tér belé vissza egy kicsit az élet, mikor felfogja honnan szerezte a kötést drága őrangyala. Persze nem újdonság a számára a fölé magasodó telt keblek látványa, de van amit nem lehet megunni.
~Valójában, halálom előtt pontosan ez az, amit még látni szeretem volna. Tökéletes...~
Viszonozza a csókot, és az ölelést is, bár elég erőtlenül teszi. Ha tudna beszélni, most arra biztatná őt, hogy hagyja a sorsára, de már ahhoz sincs elég ereje, hogy felköhögje a vért, ami újból kikívánkozik belőle. A furcsa az egészben az, hogy az éles fájdalom, a csontig és hatoló hideg ellenére, amit úgy tűnik csak ő érez, az egyetlen dolog, amire gondol, hogy mennyire jól esnek neki a kedves szavak, még ha tudja is, hogy csak azért mondja neki ezeket, hogy jobban érezze magát. Tudja azt is, hogy igaza van a nőnek, és el kell tűnniük innen, de olyan nehéz. Mintha minden tagja ólomból lenne, vagy kiöntötték volna a csontjait nehézfémmel, mint annak a...
~Elég a nyavalygásból! A kölyköd itt alszik Lynn hasában, az a tetű meg mindjárt felér! Koncentrál, a rendelő itt van Brooklynban, csak néhány kilométer, hajszálpontosan 2,3 másodperc. Menni fog!~
Szorosabban ráfog a nőre, és már el is tűnnek. Csodával határos módon sikerül jól belőnie a célt, de utána elsötétül minden a számára. Még hallja a doktornő hangját, de idővel az is elmosódik. Kár érte...
-Sz...sz...
Végül abbahagyja a sziszegést, és elájul végre a rendelő padlóján.

//Folytatás: //Orvosi rendelő

Szellem úgy tűnt, sikeresen összeszedte magát annyira, ami a visszaúthoz kellett. Én még előtte előhalásztam a telefonomat a zsebemből, és tárcsáztam Lex számát.
Mikor felvette, nagyon gyorsan elhadartam neki a legfontosabbakat, és kértem, jöjjön el a rendelőmbe minél gyorsabban, hogy segítsen. Aztán megnyomtam a piros gombot, és ismét Szellemhez bújtam.
-Nem sokára vége - suttogtam neki. - Már csak egy kicsit kell kitartanod. Minden rendben lesz, nem hagyom, hogy bajod essen.
A rendelőbe érve Szellemből minden erő elszállt. Rongybabaként hullott a járólapokra, úgy kellett utánakapnom, nehogy beverje a fejét. Aztán már nem is volt más dolgom, mint bevonszolni őt a vizsgálószobába, feltornázni az asztalra, majd miután magamra kaptam a köpenyemet, hogy, ha Lex megérkezik, ne legyen kínos helyzet, majd hozzáláttam Szellem sebének ellátásához.
Kórházba kellett volna vinni, de nem kockáztathattam meg, hogy egy mutánsgyűlölő, esetleg egy Szellemgyűlölő (mert abból is nyilván akad) kezeibe kerüljön, és ,,véletlenül" megcsússzon a szike.
Életben kellett tartanom, amíg Lex megérkezik.

//Folytatás: Orvosi rendelő//

Miután elváltam a századostól, berohantam a kapitányságra, hogy megkérjem az egyik havert nézzen rá a telefonomra és nyomozza le a hívást, mert nagyon meg szerettem volna tudni, hogy ki ez a láthatatlan segítő, hiszen máskor sem ártott volna, ha mellettem áll, nem csak akkor, amikor épp neki is jólesik. Aztán meg azért sem árt tudni, nehogy valaki majd be akarjon húzni a csőbe ezzel később.
Tűkön ülve vártam az eredményt, ami kivételesen hamar meg is lett, de mikor Carl haverom odaadta a számot, nem akartam hinni a szememnek: az én lakásom vezetékes telefonja volt az!
~ Mi a búbánat folyik itt! ~
Megköszöntem a srác segítségét, és megígértem neki, hogy valamelyik nap majd beülünk egy sörre, de már rohantam is, hogy azért leellenőrizzem ki garázdálkodik a vonalammal. Valószínűleg nem találok semmit, de nem lennék rendőr, ha elsiklanék a dolog felett, így most itt álok a lakásom előtt, pisztollyal a kezemben és halkan nyitom ki az ajtót. Belépve óvatosan nézek körül, hogy ha van itt valaki, akkor ne tudjon elmenekülni.

Nem tudni, mire számít Mike, amikor belép a lakásba. Talán úgy gondolja, a fickó profi hacker, aki itt sem volt, mindössze csak szívatásból intézte úgy, hogy a saját címét nyomozza le, ami tipikus hacker humorérzékre vallana. Lehet, hogy egy Szellem kaliberű besurranótolvajra számít, kit csak egy másodperccel fog elmulasztani, s már csak a nyitott ablakon bevágtató szélvihar üdvözli őt otthon? Esetleg arra számít, hogy egy öltönyös, Wiskey-t iszogató férfi üldögél majd az elsötétített nappalijában, gépfegyveres testőrökkel körülvéve, s mikor felkapcsolja a villanyt, a férfi jéghideg hangon így üdvözli őt: "Á, mister Bodwin, már vártuk önt.". Netán egy csillogó szemű, barátságos arcú srácban reménykedik, aki meló közben mellesleg feltelepítette a gépére a Zuma-t, belefeledkezett a játékba, és amikor hátranéz - mert egyre jobban zavarja a felé közeledő, negatív gondolatok hada - annyira megijed tőle, hogy felugrik a géptől, és kezével reflexből tesz egy olyan mozdulatot, mintha egy felé nyújtott botot próbálna félre ütni, s ugyanebben a pillanatban egy láthatatlan erő kikapja Mike kezéből a pisztolyt, és átröpíti a fegyvert a szobán?
~Basszus! A frászt hozta rám...hoppá!~
Természetesen az utóbbi a helyes megoldás, annyi változtatással, hogy Sean legalább a puskát el tudja még kapni, és magához rántani, mielőtt még lverne vele valamit véletlenül. A következő néhány másodperc elég kínos lehet mindkettejük számára. Sean csak áll ott némán, kezében a lőfegyverrel, melyet már csak megszokásból is helyesen tart, vele szemben pedig Mike.
~Valamit mondanom kéne, de mit szokás ilyenkor? Szia, gyakran jársz ide? Nahát, micsoda véletlen, hogy itt futottunk össze? Esetleg, NEM TUDSZ KOPOGNI??? Á...az még Darien-től is nagyon hülye vicc lenne...~
Nyel egy nagyot, aztán lenéz a puskára, amit a ház urára szegez, s egy zavart mosoly kíséretében gyorsan leereszti azt.
-Öhm....helló?
~Még néhány zseniális tipp, te idióta: nem kellett volna ilyen korán hazaérned. Szia, én vagyok az új rendszergazda! Nahát, te is előfizettél a kaliber magazinra? Az én mordályomat bezzeg még nem küldték ki...~
-Mond, mindenkire lőfegyverrel törsz rá, aki egy életre lekötelezett, vagy csak engem tüntetsz ki ekkora tűzerővel?

Óvatosságomnak meg lett az eredménye mert megleptem a betolakodót, aki a számítógépemnél machinált valamit, de mielőtt rákiálthattam volna, már fel is ugrott és abban a pillanatban a pisztolyom úgy rebbent ki a kezemből, mintha zsinóron húzták volna, és landolt a fiatal srác kezében.
- Mi az ördög…..! – kiáltottam fel önkéntelenül és néztem a most már saját pisztolyommal felfegyverkezett betörőt. – mit keres a lakásomban?!!!
A kérdés jogos, ám annál hülyébben hangzik, ahogy a srác dadogása is, de legalább a fegyvert leereszti, amitől kissé megnyugszom.
Láthatóan zavarban van, ami nem jellemző egy profi bűnözőre, de aztán a következő szavai rádöbbentenek, hogy mégis csak ráhibáztam és ő az, aki segített nekem, nekünk, amit az ismerős hangja is bebizonyít.
- Öööö…..bocs, de nem tudhattam, hogy kit találok a lakásomban, lehetett volna ez valami csapda is. – jövök most már én is zavarba, hiszen magam mellé szeretném állítani a képességével egyetemben, nem elvadítani. – És ezek rendőri beidegződések, ne haragudj. De visszakaphatnám a fegyverem? –nézek a kezében tartott stukkerra.
- Jobban szeretem, ha nálam van. De, ha már ilyen otthonosan beköltöztél a lakásomba, akkor talán el is mondhatnád, hogy ki vagy és miért is segítettél nekünk?

-Hmm? - Kérdi, még mindig kicsit zavarban aztán újra a fegyverre siklik tekintete. - Ja, persze, csak ne hadonássz vele felém, azt utálom... - Ezzel a tenyeréből átpasszolja a fegyvert, mint egy labdát, és a súlyos fémtárgy a megszokottal ellentétben úgy is lebeg át a szobán Mike kezébe, mintha csak egy hideg levegővel töltött lufi lenne, szép lassan, majdnem súlytalanul.
-Csapda mi? Nem vagy te egy kicsit paranoiás? - Kérdi, eleinte nevetve, de amikor a férfi semmi jelét nem mutatja a jókedvnek, az ő kuncogása is elhal, majd egy torok köszörüléssel adja meg neki a kegyelemdöfést. - Ne vedd rossz néven, de megtiltották, hogy bemutatkozzak neked. - Közli, már jóval nyugodtabb hangon. Szívesen elviccelné a dolgot, de Mike...nos már az arcáról is ordít, hogy nincs jó kedvében, a gondolatai pedig...hát azt inkább hagyjuk.
-Valaki aggódott, hogy hülyeséget csinálsz, és meg kell mondanom, eleinte, amikor közölte, hogy konkrétan mi az amitől tart, hogy megléped, azt hittem, csak túloz... - Végigméri a nálánál magasabb férfit, s picit elhúzza a száját. - Már nem hiszem.
Hogy oldja a feszültséget, gyorsan visszapattan Mike gépe elé, bezárja a zumát, s elhozza a börtön alaprajzát.
-Eredetileg csak az lett volna a dolgom, hogy egy másik rabon segítsek, amennyire csak tudok, de aztán nem bírtam hallgatni, hogy mit össze szenvedtek, arról nem is beszélve, amire azok az állatok készültek, szóval gondoltam besegítek kicsit, de részemről itt vége.
Hátra tekint a válla fölött, s most kivételesen komoly arcot vág.
-Ne érts félre, szimpatikus fickónak tűnsz, és együtt érzek veled, ami pedig a börtönbeli atrocitásokat illeti... - itt megborzong egy pillanatra - viszont, tettszik vagy sem, a csajod tényleg tömeggyilkos...
~És már így is pont elég ilyet ismerek.~
-Hidd el nekem, amint kiszabadul onnan...akarod egyáltalán hallani, mire készül? - Kérdi komoran, aztán gyorsan hozzáteszi. - Vagy, már tudsz is róla?

Miután a fegyveremet lebegtetve visszakapom, kis habozás után visszacsúsztatom a tokjába, majd most már minden figyelmemet a fiúnak szentelem.
- Megtiltották????? Ki tiltotta meg, azt megmondhatod? – kérdeztem tőle nem épp a legkedvesebb modoromban, mert már kezdtem nagyon ideges lenni. – Igazán lehetnél egy kicsit közlékenyebb velem, főleg ha ilyen jól olvasol a gondolataimban, mert tudhatod, hogy nem vagyok épp vidám kedvemben. Ki az aki aggódott értem? Ezek szerint jól ismered, akkor a nevét is tudod, ki vele! – lépek felé pár lépést, aztán megtorpanok.
Nem épp célravezető dolog azt az egyetlen embert megverni, aki segíteni tud nekem, hogy úgy kommunikáljak Aya-val, hogy nem hallja senki, így aztán visszafogtam magam.
Mikor visszaül a gépem elé és megjelenik a monitoron a börtön alaprajza, csak értetlenül nézek rá, főleg mikor megemlíti, hogy egészen más volt eredetileg a feladata.
- Tehát mást is ismersz odabenn? Ez nagyszerű! Akkor összeköthetjük a kellemest a hasznossal. – villanyozódok fel, de az amit utána mond már nem annyira tetszik.
- Aya nem tömeggyilkos! – fortyantam fel. – És ha azt tervezi, hogy kinyírja Kinget, azt ezek után nagyon megtudom érteni, szerintem te sem gondolkoznál másként, ha ezt tette volna veled! – teszem hozzá. –De ennek ellenére meg fogom próbálni lebeszélni róla, hiszen zsaru vagyok, de egy szerelmes zsaru.
Végül a fiúra emelem a tekintetem, melyből süt a fájdalom.
- Kérlek segíts nekem, hogy legalább beszélhessek vele, hogy tudjam jól van-e? Tudnom kell, hogy nem bántották és azt is, hogy ki áll mögötted? Talán Szellem? – bököm ki az első nevet, ami eszembe jut, habár egyáltalán nem vagyok biztos benne, de attól az embertől minden kitelik.

-Apukám - mondja lesütött szemekkel, s közben el tudja képzelni, hogy a férfi előadásmódjából arra következtet, hogy most csak viccel. - Héhéhéééé! - Emeli fel mindkét kezét védekezésképpen, s hátrébb is tolja magát székestől.
-Mondták már, hogy veszélyesen rámenős vagy? - Kérdi, kicsit gúnyosan, és cseppet remegő hangon, hisz nem túl biztató azt hallani, hogy egy ilyen hústorony csak azért nem akarja összeverni őt, mert szüksége van rá. Aztán ahogy maga előtt tartja a két kezét, s meglátja, milyen vaskos lett, Fagypont kínzásainak hála, hirtelen szöget üt valami a fejében.
~Álljunk csak meg! Miért reszketek, mint valami nyeszlett kocka?~
Vesz egy mély levegőt, újra végigméri a barátnője által "pöcök"-nek becézett óriást, s ezúttal teljesen higgadtan a monitor felé fordul vissza, nem törődve többé a fickó dührohamaival.
-Ülj le. - parancsolja telepatikusan, aztán mivel a térkép úgy tűnik elnyerte a fickó tetszését, és mert Szellem is megkérte rá, ráhúz még egy réteg információt, és most már a kamerákat is jelöli a rajz, vakfoltokkal együtt. Nincs belőlük valami sok, sőt, de ha nem bánja a csatorna túrát, csak háromszor láthatják meg, amíg eljut a cellákig. Ez persze így is öngyilkosság, de kezdetnek nem rossz.
-Gondolom rájöttél, hogy gondolatolvasó vagyok. - Nem kérdezi, kijelenti. A legtöbb embernek leesik abból, hogy a fejében beszél, szóval valószínűleg ez a rendőr sem kivétel. - Szóval, nincs értelme hazudnod nekem. A csajod több embert ölt meg, mint a madárinfluenza, és büszke erre. - Újabb szomorú sóhaj, hisz azért meghallotta Mike kérdését is, illetve kijelentését, de ez most mellékes. - Nem, én nem vagyok gyilkos, ha pedig a te helyedben lennék most, valószínűleg én is fejjel rohannék a börtön falának, hogy kiszabadíthassam őt onnan, de szerencsére lenne aki megállítson - s itt sötétkék szemeivel olyan mélyen belenéz a férfi szemeibe, mintha a lelkébe látna, s talán éppen azt is teszi. - És a jelek szerint neked is akad ilyen az életedben...de azért semmi értelme kihozni őt, hogy utána titeket üldözzön az egész világ!
Hátradől a székében, Mike könyörgését hallva, s két kezét a halántékára tapasztja.
-Hízelgő, hogy ennyire bízol a képességeimben, de ilyen messziről még nekem sem megy, arról nem is beszélve, hogy a múltkori trécselésetek közben többször éreztem magam kellemetlenül, mint a faterom, és a mostohaanyám jelenlétében, szóval hacsak nem élet halál kérdése a dolog, inkább kihagynám a gondolatátvitelt kettőtök közt. - Na persze, Mike kiskutya szemei, és könyörgő hangja, bár cseppet nevetséges egy ekkora pöcöktől, azért valamilyen szinten Sean "kőszívére" is hatnak, szóval pár percnyi kínos csend után megadja magát. - Jól van! Segítek, valahogy megoldom, hogy beszélhess vele, de ennyi.
Szellem nevének..vagyis becenevének hallatán meglepődik. A srác túl jól tippel...
-Azt mondom, valaki aggódik érted, és ő az egyetlen szabadlábon lévő ember, akire gondolni tudsz? Nem irigyellek.

A tájékoztatását, miszerint apukája tiltotta meg, hogy megmondja a nevét, most elengedem a fülem mellett, hiszen elég nevetségesen hangzik, majd amikor megszólal a fejemben a parancsoló hang, önkéntelenül leülök, mielőtt még egyáltalán eljutna az agyamig, hogy mit csinálok. De mielőtt még szóvá tenném, hogy tűnjön ki a fejemből, már leköti a figyelmemet, amit a gépen művel, vagyis, hogy láthatóvá válnak olyan útvonalak, amik talán lehetőséget adnak arra, hogy kihozzam abból a pokolból Aya-t.
Az a bejelentése, hogy olvas a gondolataimban nem újdonság, hiszen ezt már rég leszűrtem, de amiket utána mond, és főleg ahogy mondja, az igazán meglep.
- Igazán kedves vagy, hogy aggódsz értünk, de hidd el, ha látnék más utat, hogy megmentsem onnan, akkor azt tenném, de sajnos nem látok. – állom a vesékbe néző tekintetét keményen. – Tudom, hogy utána az életünk nem lesz egyszerű, de ezt, ha más lehetőség nem lesz, bármikor felvállalom érte.
Mikor közli, hogy most nem tud segíteni a titkos kommunikációban, egészen lelombozódok, hiszen arra számítottam legalább megtudom, hogy mi történt vele, miután kénytelen voltam otthagyni. Lemondóan és összeroskadva ülök, amíg meg nem hallom, hogy végül mégis csak megesett rajtam a szíve.
- Tényleg? Komolyan meg teszed? – ugrom fel és rántom magamhoz, hogy alaposan megölelgessem. – Mikor? Most azonnal? – hadarom izgatottan.
Mikor rákérdez, hogy miért pont Szellemre gondoltam, már vigyorogva válaszolok neki.
- A módszereit ismerve igen, és mivel úgy látom nagyon is tudod kiről van szó, ezért most már biztos vagyok benne, hogy az ő keze van a dolgok mögött. Milyen kapcsolatban állsz vele? Ezek szerint hajlandó segíteni? Beszélhetek vele? – árasztom el a kérdéseimmel.