Brooklyni utcák

A könyvtárból siettem hazafelé, mielőtt még a nagy zuhé elért volna, de sajnos lekéstem a buszt, ami az iskola közelében tett volna le, a következőre meg még fél órát kellett várni. A megálló nem hogy fedett nem volt, de még székek sem voltak, csak az oszlop a jelzőtáblával és a menetrenddel. Rajtam kívül nem is állt ott senki, hiszen alig két perccel késhettem csak le az előzőt, úgyhogy senkitől sem kérdezhettem meg, milyen messze van a legközelebbi megálló, hogy esetleg lesétáljam. Az mégiscsak jobb, mint itt ácsorogni. De inkább nem kockáztattam, mert ha az túl messze van, még a végén lekésem ezt is. 
Ekkor megdörrent az ég, amitől ijedten rándultam meg. Utáltam a viharokat. Fázósan húztam összébb magamon a kardigánomat, amire igazából csak az időnként felerősödő szél miatt volt szükség, egyébként egész kellemes idő lett volna. Eddigre már teljesen beborult, és egyik pillanatról a másikra szakadni kezdett az eső. Gyorsan körbenéztem, hogy hova tudnék behúzódni, de errefelé csak társasházak sorakoztak zárt kapukkal. Alig két saroknyira azonban állt egy kis, lepukkant motel, aminek kertjébe szabadon be lehetett menni. Nem is voltam rest, főleg, hogy mindenki bemenekült onnan, így behúzódhattam az egyik napernyő alá. Persze akár én is bemehettem volna az épületbe, de még mindig élt bennem a hajléktalan öntudat, vagyis inkább megkíméltem magam attól, hogy kidobjanak. 
A probléma csak az volt, hogy olyan erősen fújt a szél, hogy befújta az esőt az ernyő alá, ami így nem sok védelmet nyújtott. Így aztán kihúztam a műanyag asztal közepéből, hogy megpróbáljam olyan szögbe állítani, ami legalább nagyjából megfelelt volna. Csak éppen így meg a szél belekapott a kifeszült anyagba, én meg bukdácsolva szenvedtem, hogy megint egyenesbe hozzam, de az erős légáramlatok egyre odébb ráncigáltak. Így jutottam el a motel és a mellette lévő raktárépület közti kaviccsal felszórt udvarrészre, ahol a legnagyobb meglepetésemre már volt valaki. 
Én igazán nem akartam odamenni, de nem bírtam a rángatózó ernyővel, és egyre közelebb kerültem hozzájuk. Egy fiatal, nagyon vastagon sminkelt szőke lány volt ott és egy idősebb kord zakós férfi.A lány igencsak merészen öltözködött, nem értettem, hogy nem fázik, de amikor megláttam a kezébe csúsztatott pénzt, és az aztán őt simogató kezeket, amiket bágyadt mosollyal tűrt, azonnal eljutott az agyamig, miről van itt szó. Mivel pedig még élt bennem a McBain odújúban elszenvedett éjszaka, úgy véltem, ez a lány is megérdemel némi segítséget. 
-Add vissza neki a pénzt - léptem oda hozzá a napernyőt magam mögé hajítva.
Bár az esőtől alig láttam ki, és már úgy bőrig áztam, mintha fejest ugrottam volna egy medencében, az még így is egyértelmű volt, mennyire megdöbbentek mindketten.
-Hogy micsoda?
-Add vissza neki a pénzt!
-Áh, grátisz... - vigyorodott el a férfi még közelebb húzódva a lányhoz, de én azonnal megráztam a fejem.
-Maga meg menjen haza.
Még egyszer végigmért megvető-gúnyosan, aztán ő is megrázta a fejét, és hátrébb lökött.
-Na, húzz innen. Kifizettem a numerát, úgyhogy enyém a csaj.
Máskor már rég elinaltam volna, de emlékeztem rá, milyen ijesztő volt nekem is, és mennyire szükségem volt Sarah-ra. Nem hagyhattam most itt ezt a lányt.
-Nem - toppantottam, és megpróbáltam elhúzni onnan a karjába kapaszkodva. - Hagyja őt békén. Te meg mit keresel még itt? Menj már!
-Én nem mehetek...
-Dehogynem, menj már!
-Jézusom, akadj már le rólunk, Spenótfolt! - morrant fel a férfi, majd ismét taszított rajtam egy nagyot, de makacsul fogtam a karját, hogy elvonszoljam a lánytól, miközben legszívesebben fejvesztve menekültem volna.

Igazán szerencse, hogy a hét első felében jól dolgoztak a lányok, mert ez a mai nap nem ígérkezett valami fényesnek. Délelőtt a zsaruk razziáztak és bent kellett tartanom a csajokat – persze tudtam az egészről jó előre, de a veszteséget akkor sem tudtam elkerülni, most meg ez a hülye vihar! Ilyenkor mindenki behúzódik valahová és nem az én kurváimat stírölik az utcákon.
Remélem, hogy a libáknak van annyi esze, hogy behúzódnak valahová és nem áztatják szét a munkaruhájukat, mert akkor a mostani bosszúságomat rajtuk fogom levezetni, az tuti.
Káromkodva vágom be a kocsi ajtót, ahogy Clarissa placca felé közeledtem. A fejem fölé egy újságot tartva ugráltam a pocsolyák között, hogy a lányhoz érjek és elvegyem tőle a mai bevételt, mielőtt még csúnya gondolatai támadnának, vagy valami hülye ki akarná fosztani.
Mikor a közelbe értem, akkor már hallottam a szóváltást és a kezem azonnal a zsebembe csúszott, hogy megmarkoljam a pisztolyomat.
Eldobtam az újságpapírt és kibukkanva a sarok mögül eléggé érdekes látvány tárult a szemem elé. Ott állt Clarissa egy fickóval, aki a karját markolászta, előttük meg agy vékony kiscsaj, rikító zöld hajjal, akiből csöpögött a víz és látszólag elég dühösen magyarázott valamit a párnak.
Bár nem voltam biztos a szituációban, azért úgy gondoltam épp itt az ideje, hogy tisztázzuk a tisztázandót, mert utáltam, ha valaki rontotta az üzletemet és általában nem bántam kesztyűs kézzel az illetővel.
- Kellemes időnk van, nem de? – léptem mögéjük hideg mosollyal, eldobva az újságot, nem törődve a szakadó esővel. – Esetleg segíthetek valamiben Clara?

Az újonnan érkező hangjára azonnal behúztam fülem-farkam, és hátrébb léptem. Nem tehetek róla, a bennem rögzült bizalmatlanság szinte esélytelen volt, hogy egyhamar elmúljon, így amikor egy negyedi alak csatlakozott a kis csapatunkhoz, először nem is az fordult meg a fejemben, hogy esetleg segítene. És ami azt illeti, másodszor sem. Még mindig mindenkiben potenciális veszélyforrást, esetleges támadót láttam, úgy is kezeltem őket, óvatosan, távolságot tartva, hiszen csak így mehettem biztosra, és növelhettem a túlélési esélyeimet. 
Ő is hiába mosolygott, hiába beszélt kedvesen, akár volt valami hátsó szándéka, akár tényleg ő volt a megtestesült jóindulat, a hideg kirázott tőle. Na jó, talán közrejátszott az is, hogy tényleg fáztam, de na! Nem ennyire. És ismerte a lányt, akit ezek szerint Claranak hívtak. Ez vagy azt jelenti, hogy tudja, mit csinál, és nem zavarja, vagy nem tudja, és van rá némi esély, hogy ha beavatnám, talán egyetértene velem, és megpróbálná megakadályozni. Vagyis az esélyem arra, hogy mellém állna 33,3333333333...% Nem túl sok, de a semminél mindenképpen több. 
-Ne rágj be, Carlos, nem csináltam semmi rosszat - emelte fel védekezően a kezeit Clara.
Ajjaj! 20%
-Itt melózom, látod, még esőben is...
80%
-... erre jön ez a csaj, és nekiáll pattogni, mielőtt még a kuncsaft megkaphatná, amiért elég bőkezűen fizetett.
0,0000000000000000000000001%
-Most, hogy itt van a srác, talán bajlódhatna ő a kis görccsel, mi meg végre rátérhetnénk a finomságokra - vigyorodott el a pasi úgy, amitől nekem felfordult a gyomrom, mert Tony-ra emlékeztetett.
-Rendben van - cirógatta meg Clara a pasi állát kéjes mosollyal, majd kézen fogva húzni kezdte őt az épület túloldala felé. - Gyere, keressünk egy csendesebb helyet.
-Hé, ne! - kiáltottam után kétségbeesetten, de a férfi azonnal hátralökött, amint a közelükbe értem. - Nem kell ezt csinálnod! Vannak, akik megvédenének, gyere vissza!
Elkeseredetten tápászkodtam fel a földről, és Carloshoz fordultam.
-Ne hagyd - esdekeltem neki könyörgő tekintettel a karjába markolva. - Tényleg engeded, hogy ezt tegyék vele? Tudod, milyen borzalmas? És az a férfi szerintem nem is szereti. Hogy tehet vele ilyet? Menj utánuk, és mentsd meg! Kérlek szépen!

Elég tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy észrevegyem a fiatal lányka összerezzenését, ami arra utalt, hogy volt már pár rossz tapasztalata, csak azt nem értettem, hogy akkor mi a fenét keres itt és egyre kevésbé értettem, ahogy meghallgattam Clrarissa magyarázatát a történtekről.
Összeráncolt tekintettel meredtem először a kurvámra, aztán lassan vándorolt a tekintetem a pár lépésre fázósan vacogó bajkeverőre, majd lassan megszólaltam.
-          Mond Clara, mennyi ideje is vagy az utcán aranyom? – kérdeztem még mindig higgadtan és mézes-mázos hangon. – Ne mond nekem, hogy nem tudsz mit kezdeni egy ilyen pelenkással. – hidegedett meg a hangom. – Már rég a vendéget kéne kényeztetned, hiszen mint mondtad jól megfizetett. Erre te…… - tartottam egy kis szünetet és emeltem a lányra hideg pillantásomat. – te….itt….szarozol és lopod a drága időmet! – csattant fel a hangom és Clara tudhatta, hogy ha nem húz el azonnal, akkor nem csak a hangom fog csattanni rajta.
Szerencséjére a csaj tudta, hogy hol a helye és mit várok tőle, így riadt pillantást vetve rám, már húzta is a pasit egy nyugisabb helyre, aki hála az égnek eléggé be volt gerjedve ahhoz, hogy ne pattanjon le a cirkusz és az eső miatt.
A kis béka azonban még mindig nem adta fel és hülyeségeket kiabálva akarta megakadályozni abban a párt, hogy elvonuljon a megérdemelt légyottra. Én is utána léptem, de végül nem kellett közbeavatkoznom, mert a pasi megoldotta helyettem is és a zöldhajú pióca a földön kötött ki, így már semmi akadálya nem volt, hogy Clara és a kuncsaft elvonuljon.
Aztán jött a hab a tortán, mikor a kis bige nekem kezdett könyörögni, hogy állítsam meg őket.
A távozók után néztem, aztán vissza a Zöldikére és gúnyosan elmosolyodtam.
-          Hát mit gondolsz, hülye vagyok én? Clara jó csaj és sokat keres nekem, ha nem menne a pacákkal, magam verném véresre. De te mi a jó francot avatkozol bele a dolgomba? Ki a pi&&a vagy te? Valami irgalmas szamaritánius? Persze, hogy nem szereti! Még csak az kéne, akkor verném csak agyon, ha itt szerelembe esne nekem! – ráztam a fejem. – Úgy csinálsz mintha te nem dugtál volna még. Vagy nem volt jó bébi? Kisegítselek? – léptem felé.

Az a 0,0000000000000000000000001% hamar csökkent még utoljára egy szerényet ugyan, de ebben az esetben túl sokat. Ez az ember nem fog segíteni. Már akkor is tudtam, amikor rátámadt Clarara, amitől nekem eléggé bűntudatom támadt, hiszen miattam érte baj, ő nem tett semmit. De miután elvonult a kuncsaftjával, és Carlosnak nem, hogy esze ágában sem volt segíteni, de ráadásul olyan hangot s stílust ütött meg, aminél talán még az is jobb lett volna, ha engem üt meg. Bár a termetét elnézve, ezt inkább visszavonnám. 
-Úristen! - suttogtam elborzadva. - Te tényleg megütnéd? Lenne szíved?
Aztán még egyet léptem hátrafelé, amikor már ajánlgatni is kezdte a ,,segítségét". Rémülten guvadtak ki a szemeim, és bármit megtettem volna azért, ha visszatekerhetném az időt, hogy hamarabb induljak el a buszmegállóba, és elérjem azt a pöfögő járművet, hogy az ilyen lányok megmentését inkább azokra bízzam, akik értenek is hozzá. Igaza volt Ayanak, tényleg szükségem van gyakorlatra, de Sarah-nak is, hogy ehhez el kéne járnom az óráira.
-Ne segíts ki! Majd találok én valakit, aki tényleg azért rágcsálja meg a nyelvemet, mert szeret. Te biztos meg se pörgetnél előtte!  
~Gondolkozz, Annabelle! Mit csinálna ilyen helyzetben Tibu, vagy Sarah, vagy Logan, vagy Adam? Ők meg tudnák oldani. Tedd azt, amit ők! De mi az? Mit csinálnának?~
SZÉTRÚGNÁK A SEGGÉT!
-Ne gyere közelebb - kiáltottam rá, határozottságot és harciasságot színlelve emelve fel az ökleimet, hogy lássa, ha kell, ütök ám. - Ha nem hagysz békén, és nem engeded el Clarat, úgy behúzok neked, hogy... 
A fenyegetésig magáig már nem értem el, akkor ugyanis hatalmasat döndült az ég, mire ijedt sikollyal ugrottam hátrébb, és a falhoz lapulva két kézzel kapaszkodtam a hűvös kőfalba, ami nem volt túl eredményes, tekintve, hogy egyáltalán nem volt rajta fogás.
-Csak enged el Clarat, és hadd menjek én is haza - kérleltem enyhén zihálva. - Ha békén hagysz minket... esküszöm, nem bántalak. Jó?

Mikor megkérdezte, hogy meg tudnám-e  ütni a csajomat először csak néztem rá értetlenül, aztán hangosan elkezdtem nevetni.
-          Te hol éltél eddig bébi? Valami kolostorban? Talán csak nem valami apácanövendék vagy? – néztem rá kíváncsian és fel is dobott a dolog, még az esőről is elfeledkeztem egy időre.
Felvidított a csajszi viselkedése, ahogy hol majd összetojta magát a legkisebb hangra, vagy épp a dörgésre, aztán meg el akarta játszani Chack Norrist, hogy móresre tanítson.
-          Komolyan mondod, hogy leállnál velem verekedni? – kacarásztam tovább a felemelt  öklére mutatva. – És mi ez a nyelvrágcsálás meg pörgetés? Valami új formáció? Igazán nyitott vagyok az új dolgokra, szívesen kipróbálnám veled. – kacsintottam rá. – És arról ne is álmodj, hogy Clarissa bébi veled megy akárhová, ha csak nem perkálsz le pár dolcsit érte, akkor viheted egy órára, bár nem gondoltam volna, hogy a lányok jönnek be neked.  – vontam meg a vállam. – De biztosíthatlak nagyon jó vagyok az ágyban és csinálhatjuk hármasban is. Clara elmondhatja neked, hogy nem járnál rosszul.
A falra tapadó Zöldike igazán humoros látvány volt, főleg, ahogy még mindig próbálkozott, amit nem is nagyon értettem.
-          Miért ragaszkodsz ennyire a csajomhoz? Egyébként sem akarna itt hagyni engem. – ráztam meg a fejem. – Más sokkal rosszabbul bánna vele és nem biztos, hogy megtudná védeni úgy, mint én. De, ha mindenáron csajt akarsz, ide hívhatom Mona-t, ő is nagyon ügyes, olyan nyelve van, hogy a mennyekben érezheted magad, de az ára is több. Egyáltalán van pénzed? – néztem rá gyanakodva, ügyet sem vetve a fenyegetőzéseire, hiszen a fék fogamra sem lett volna elég. – Vagy be akarsz szállni az üzletbe kicsi lány? – mértem végig. – Nagyon buknak a pasik a különlegesre, de előtte ki kell, hogy próbáljalak. – avattam be a menetbe.

-Nem, egyik sem - ráztam a fejem. - Eddig csövi voltam, de most már vagy fél éve A Xavierbe járok. Ja, igen, mert hogy mutáns vagyok - villant meg egy halvány reménysugár az ötlet hatására. - Félelmetes, szörnyű mutáns. BÚ! - rántottam hirtelen felé a kezem, hátha attól megijed. 
Egészen elképesztő volt, hogy ez a férfi, úgy néztem, semmitől sem fél. Hiszen itt ijesztgettem már mindennel, de még attól sem sikerült összetojnia magát, hogy esetleg megütném. Pedig az fájt. Istenemre mondom, az nagyon tud fájni, ha valakit megütnek, én már csak tudom. Mondjuk azt már nem, hogy ez akkor is igaz-e, ha én használom az öklömet, de ezt kellett feltételeznem. Legalábbis ezt akartam feltételezni. 
-Hát nem akarok - vallottam be neki vékony hangon cincogva. - De ha kell, én... én úgy rád csapok, hogy... hogy csak na!
Nem nagyon voltam otthon fenyegetések terén, legalábbis ez is olyan volt, mint a verekedés: eddig mindig a másik oldalon álltam, művelni már egészen más tészta. 
-Ú formáció? Nem, csókolózni már nagyon régóta szokás. De az olyan nyelvrágcsálós. Legalábbis szerintem. Nagyon úgy néz ki. És láttam olyat, hogy előtte megpörgeti a... De ez most mindegy! Én csak... tudod. Clara.
Egyre jobban süllyedtem el, ahogy elkezdett találgatni, vajon miért is akarom annyira magammal vinni Clarat. Teljesen félreértette. Végül pedig már saját magát és egy másik lányt is felajánlott, sőt munkát is, mint prosti. 
-Nem, nem, nem - tiltakoztam hevesen, ahogy a döbbenet és a pánik egyre nőtt bennem. - Nem akarok... olyat. Azt csinálni veled. Sem semelyik nővel. Csak nem akarom, hogy nekik kelljen. Ez borzalmas. Olyanokkal szerelmeskedni, akiket nem is szeretnek. Te meg még hagyod is? Sőt, meg is ütnéd őket?
Összeszedtem minden erőmet, hogy folytatni merjem, így sikerült vádlón felé döfnöm a mutatóujjammal.
-Egy nagy dög vagy, Carlos, vedd tudomásul!

Mikor még azt is közölte nagyon ijesztőnek próbálva beállítani magát, hogy ő mutáns, akkor úgy tettem, mint akit ez megrémít és a szívemhez kapva, hátrább léptem és kimeredt szemmel néztem rá.
-          Nem mondod? Tényleg? És mit tudsz? Hétfejű sárkánnyá változol vagy átkot mondasz rám?
Aztán gonosz mosoly váltotta fel a rémült kifejezést és ismét közelebb léptem hozzá, hogy megakadályozzam, hogy elmeneküljön. Most már kimondottan kíváncsi voltam, hogy miféle ez a kis görcs, aki olyan rémült, hogy majd meghal, de azért igyekszik mégis kiállni magáért, ráadásul látszólag annyira naiv, mint egy ötéves. Bár ezen a környéken még azok is jobban értik a csíziót, mint ő.
Ez a nyelvrágcsálós csókolózás nekem nagyon új volt,meg a pörgetést sem nagyon értettem,  ezért felszaladt szemöldökkel és félrebillentett fejjel tettem fel a kérdést.
-          Komolyan mondom, hogy elég jártas vagyok a párzási szokásokban és a szado-mazo sem áll távol tőlem, de még eszembe sem jutott megrágcsálni a partnerem nyelvét. És minek pörgetni? Ez valami bódításra való? Tényleg érdekel szivi, mindig jó új dolgokat tanulni, de ezt a legjobb gyakorlatban bemutatni, nem gondolod? – nyújtottam felé a kezem. – Na, ne kéresd magad! Egy csókba még nem halt bele senki és én jól csinálom, hidd el. – biztattam ragadozó vigyorral.
Egyre jobban élveztem, ahogy összezavarodott és hebegett-habogott össze-vissza. Kezdtem rájönni, hogy ez a csaj még életében nem volt senkivel és kurvákkal, meg stricikkel sem nagyon találkozott.
-          Bébi, bébi! – ingattam meg a fejem atyailag. – Én vagyok ezeknek a ribiknek az atyaúristen! Nélkülem elvesznének az utcán! Megvernék, kirabolnák, megvagdosnák őket. Ezért igazán nem nagy ár, hogy tejeljenek nekem egy kicsit, hiszen agyon melózom magam miattuk. Ha meg lázadoznak az senkinek nem jó, azt le kell verni, egy-két pofon és helyreáll a rend. – mosolygok rá magyarázat közben, bár elég hülyén érzem magam, hogy egy ilyen korú lánynak jártatom a szám, aki épp beleillene a csapatomba. – Nem dög vagyok, hanem egy jótét lélek. – vonom meg a vállam könnyedén. - Te is elég elveszettnek látszol, szívesen a szárnyaim alá veszlek. A suli meg várhat babám.Én is tudok neked egyet és mást mutatni, hidd el. – tenyereltem a feje két oldalán a falnak és a végét már a fülébe suttogtam.

Nagyon reménykedtem benne, hogy elérem a kívánt hatást, de komolyan meg sem fordult a fejemben, hogy ennyire meg fog tőlem rémülni. Persze kapva kaptam az alkalmon, hogy növeljem még egy kicsit a félelmén. 
-Hát olyasmivé, igen. Úgyhogy azt ajánlom, tedd, amit mondok, vagy nem álok jót magamért.
Na persze, sejthettem volna, hogy csak szórakozik velem. 
-Te nem is félsz tőlem - toppantottam méltatlankodva. - Pukkadj meg, én itt majd megszakadok, hogy a frászt hozzam rád, te meg fogod magad és hülyét csinálsz belőlem?! Szégyelld magad!
Hamarosan viszont rajtam volt a sor, hogy szégyelljem magam, mivel olyan területre tévedtünk, amiben ő lehet, hogy jártas volt, de én nagyon nem. Örültem is volna, ha dobjuk már a témát, de sajnos a feltételeket még mindig nem én diktáltam. Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert diktáltam én, csak Carlos nem törődött vele. 
-Hát, amikor csókolóznak, olyankor úgy néz ki, mintha egymás nyelvét rágcsálnák - vontam meg a vállamat kicsit szaggatottan. - Mondjuk, azt mondták, hogy ilyet nem csinálnak, de hát tényleg úgy néz ki. És hát... amikor meg... a pörgetés... az meg csak úgy tetszett... és... én... hát nem tudom, na! De olyan.
Abból, amit elmondott, tényleg az derült ki, hogy ő egy ritka jótét lélek, bár továbbra is azt gondoltam, hogy jobban is megvédhetné ezeket a lányokat, mint hogy prostitúcióra kényszeríti, és még meg is üti őket, de hát mint strici, többek között az volt a dolga, hogy ügyesen forgassa a szavakat. Meg egyébként is bűnöző volt, szóval miért is higgyem el akár egyetlen szavát is? Ráadásul veszélyes közelségbe került hozzám. 
A szívem már olyan hevesen vert, hogy szinte belesajdult a mellkasom, a zihálásomat már erővel sem tudtam visszatartani, két kezemet védekezőn emeltem magam elé, és ahogy ijedten húztam össze magam, tovább növeltem a kettőnk közti magasságbeli különbséget. Ahogy a fülembe suttogott, arca hozzásimult az enyémhez, lehelete csiklandozta a fülemet, én pedig beszippantottam szappan és arcszesz illatát, amihez hozzákeveredett a természetes szaga is, ez pedig túl intim közelség, túl intim információáradat volt róla. Két kézzel próbáltam eltolni őt magamtól, de nagyobb is volt, erősebb is, a félelem pedig elgyengített, így erőtlen próbálkozásaimmal semmit nem értem el. 
Kénytelen voltam alakot váltani, még akkor is, ha így kiderül, hogy nem vagyok hétfejű sárkány. A falon fölfelé hátrálva szemtől szembe kerülve Carlossal cincogtam felé rettegő hangon:
-En-engedd el Clarat, és... és hagyj e-engem is haz-hazamenni, és akkor... akkor én nem... nem bántalak. Légyszíves - sipítottam.

Nagyot nevettem, mikor végre észrevette, hogy nem tojtam össze magam tőle, annyira aranyos volt, hogy egyre jobban kezdtem kedvelni……..persze  a magam módján.
-          Kiscsibe, - kezdtem bele aztán, - az nem nyelvrágcsálás, hanem csak játszanak egymás nyelvével, végigjárják egymás száját, élvezve ahogy egymásba fonódnak.
Tudom, hogy ezt nem lehet elmagyarázni, de tetszik, hogy egy majd húszéves lánynak kell ezt elmondani és azt is, hogy épp ideje beavatni, mert csak akkor fogja megérteni.
Ahogy mellé támaszkodom már nem is akarom visszafogni magam, hiszen még jobban felizgat, ahogy először félénken összehúzza magát, majd megpróbál eltolni magától, ami persze nagyon nem megy neki. Hirtelen ötlettől vezérelve a szájára tapasztom a számat és hevesen megforgatom benne a nyelvem, ügyelve, hogy a meglepetés ereje után visszavonuljak, nehogy megharapjon, bár akkor elég nagy pofont kapott volna.
Ezután azonban rajtam volt a megdöbbenés sora, hiszen hirtelen zsugorodni  kezdett és pillanatok múlva már egy apró zöld gyíkkal néztem farkas szemet, ami ráadásul meg is szólalt a lány hangján, csak kicsit vékonyabban.
-          Eszemben sincs, inkább téged is itt tartanálak. Tudod milyen jól megfizetnélek? Szerintem a kuncsaftjaim elájulnának tőled és micsoda technikákat csinálhatnál velük ebben az alakban is: - tértem magamhoz és egyből gyakorlatiasan kezdtem gondolkozni. – Ugye maradsz bébi? Ugye nem akarod, hogy a kis Clraissa-nak baja essen? – villantak meg gonoszul a szemeim, mikor rájöttem mivel zsarolhatnám meg ezt a kis naiv rüfkét. – Ne haragudj kislány, de nem én vagyok a jótékony télapó – világosítottam fel a könyörgésére, ami egy percig sem hatott meg.

-Tényleg? - néztem rá nagy szemekkel. - De hát annyira olyan, mintha harapdálnák egymást... öhm... nagy kakas - próbáltam viszonozni a becézgetését.
Egy pillanatra még arról is elfeledkeztem, hogy ki is ő, hiszen olyasmiről mesélt nekem, ami számomra ismeretlen, és szinte egzotikusan érdekes. De ez tényleg csak egy pillanatig tartott, mivel az, ahogy a karjaival bekerített, aztán közel hajolt hozzám, rögtön eszembe juttatta, hogy nagyon nagy bajban vagyok, amiről csakis Carlos tehetett. Meg sem tudtam moccantani, és a már meglévő félelmemhez még az is hozzáadódott, hogy ő valamiért kimondottan élvezte, hogy ilyen mértékű erőfölényben lehetett velem szemben. Belemarkolva a felsőjébe próbáltam megint taszítani rajta egyet, és közben felszegve a fejemet a képébe vágni valami olyan elrettentő fenyegetést, mint ,,Légyszi, légyszi, engedj el!", ám ekkor olyasmit tett, ami abszolút váratlanul ért. Olyannyira, hogy leblokkolva álltam, ujjaimmal továbbra is a pólóját szorítva, kiguvadt szemmel tűrve, hogy ellopja az első csókot életemben, mert egyszerűen a döbbenet sóbálvánnyá dermesztett.
Nagyon különös volt. Egyrészt borzasztó undorító, mintha egy meztelencsigát gyömöszöltek volna a számba, pláne, hogy tudtam, ki a meztelencsiga gazdája, ugyanakkor egészen különös dolgokat kezdtem érezni tőle, ami számomra ismeretlen volt. Ráadásul valamiért iszonyú zavarbaejtő volt, és még csak azt sem tudtam, hogy amit érzek tényleg olyan kellemetlen, mint amilyennek lennie kéne. 
Ajkaink hangos cuppanással váltak el, ahogy hátrakaptam a fejemet, és a számra tapasztottam a kezemet.
-Te megcsókoltál - hebegtem elképedve. - Te meg-megcsókoltál. 
Ezek után aztán végképp menekültem a gyík alakomba, hogy ezt semmiképpen ne ismételhesse meg. Koszosnak éreztem magam, még mocskosabbnak, mint amikor az utcán éltem, kiraboltnak, mintha ténylegesen elvett volna tőlem valami nagyon fontosat.
-Hogy tehetted? - nyögtem felé elkeseredetten immár gyíkként. - Nem is szeretsz! Nekem is csak egy első csókom volt, és te elraboltad! Istenem! Miért csináltad? Miért kellett ezt tenned velem?
Magam alatt terültem szét a falhoz lapulva, és nem is csodálkoztam rajta, hogy Clarat továbbra sem hagyja szabadon elmenni. Sőt, még kötötte az ebet a karóhoz, hogy inkább én maradjak ott neki, hogy beálljak közéjük. Eddigre a félelmemhez hozzáadódott a harag is. A mérhetetlen, csalódott düh, amiért valaki ezt merészelte tenni velem. 
-HÍÍÍ-JÁ! - visítottam fel, ahogy elrugaszkodva a faltól Carlos fejére ugrottam, és a farkincámmal újra és újra lesújtva csapkodtam a kobakját a fürtjein keresztül. - Elloptad az első csókomat! Elloptad! Fel is jelenthetnélek! Nesze! Megérdemled, te piszok disznó! Hogy tehetted, hogy lophattad el tőlem?! Nesze, nesze!

Védekezésére hevesen rázni kezdtem a fejem, miközben a felháborodás, a düh, a csalódottság és az ijedtség elemi erővel tombolt bennem.
-Ez nem biciklizés, amit csak meg kell mutatni valakinek! - csattantam fel. - Többen mondták már, hogy csak akkor értem meg, ha kipróbálom, de senki sem vette el tőlem. Az én szavam miért nem számít? Az én szám, az én nyelvem, AZ ÉN ELSŐ CSÓKOM! Ha meg akarod csókolni Annabelle-t, Annabelle-nek először bele kell egyeznie, mi olyan megemészthetetlen ezen?
Egészen furcsa volt, amit ezután mondott. Bár továbbra is egyszerre vonultam volna be a sarokba, hogy kisírjam magam, ugyanakkor legszívesebben kikapartam volna Carlos szemét azért, amit tett, mégsem tehettem róla, hogy felkaptam a fejem arra, amikor azt mondta, van bennem tehetség. Azért kár lett volna tagadni, hogy ennek azért örültem, hiszen eddig kimondottam aggódtam, hogy ha egyszer majd kipróbálom, kiderül, hogy egyáltalán nem csinálom jól. De ezek szerint nem voltam reménytelen eset. Ez azonban csekély vigasz volt, hiszen bár igaza volt, hogy ez nem a szüzességem volt (már a gondolatra a hideg rázott ki), de akkor is... Miért pont vele?!
-Azért, mert ez volt az első - visítottam. - Te disznó, tudod te, hogy ez mit jelent? Amint hazajutottam volna, első dolgom lett volna mindent megtenni, hogy elfelejtselek, de így egész életemben emlékezni fogok rád! És erre. Az ízedre, a szagodra, és... amit csináltál. Azt hittem, hogy ez majd inkább... hát nem veled! Hogy tehetted? Hogy nem fogod fel, mit műveltél?!  
Rendes körülmények között halálra rémültem volna attól, ahogy rám rivallt, és inkább engedelmesen lecsillapodtam volna, csak hogy ne bántson. Most azonban annyira feszegetett belülről az emésztő láva, hogy ilyet tettek velem, hogy ez nem lehetett opció. Dehogy hagytam abba. Még akkor sem, amikor a farkamnál fogva felemelt. Kalimpáltam tovább mind a négy lábammal, miközben megpróbáltam közelebb hintázni magam a kezéhez. Hasztalanul.
Így inkább visszaváltoztam, és olyat tettem, amit azelőtt még soha: magamtól támadtam. Ilyet még sosem tettem, csak védekeztem, ha valaki rám rontott, bár, ha lehetett, akkor is inkább elmenekültem. Amit Carlos tett azonban elég volt ahhoz, hogy most el se jusson az agyamig, mit csinálok. Átalakulás után, ha nem engedett a szorításából, a farkam helyett, ami, ugye, emberként visszahúzódott, a dzsekimet foghatta a derekam aljánál, hiszen onnan nőtt volna ki a farkam, ha ebben az alakomban is lett volna olyanom. Én pedig mindkét öklömmel támadásba lendültem. Bár fogalmam sem volt, hogy kell pontosan csinálni, de ütöttem ahol értem. A vállát, a fejét, a karját, nem válogattam, ami éppen a lendületes csapás útjába került, miközben félig a bánat, félig a harag miatt potyogtak a könnyeim, bár ez az esőben aligha látszódhatott, legfeljebb a hangomon érezhette, ami szintén félig sírás, félig dühös kiabálás volt, ahogy a csépelése közben olyanokat vágtam a fejéhez, mint ,,Szemét dög!" ,,Elloptad!", és így tovább.

-Nem így értettem! - visítottam magamból kikelve. - Borzalmas volt. Nem is szeretsz, akkor hogy lett volna jó? Te szemét, önző dög! Te vagy a legrosszabb! Utállak, te mocsok!
Ütéseim ellen semmit nem tett, még csak nem is védekezett. Szinte unottan hagyta, hogy kiéljem rajta a dühömet, de meg-megemelkedő szájszéleiből ítélve talán még élvezte is. Ez pedig csak még tovább hergelt, így még tovább püföltem. Egészen addig, amíg a kezeim már nem csupán kivöröslöttek, és itt-ott felszakadva kisebesedtek, de már a kimerültségtől is kapkodtam a levegőt. Nem lehetett hát nagy kihívás a számára lefogni, hogy megállítson, bár inkább nem is gondoltam arra, hogy talán még enélkül is könnyedén boldogult volna. Érintésére undorodva rándultam meg, és nem tiltakoztam, amikor ellökött magától. 
-Keresztbe nyomnám le az ajánlatodat a torkodon, ha tudnám - szipogtam megsemmisülve. - Remélem, felfordulsz tőle! 
Nem feledkeztem meg Clararól, és a többi lányról, de egyenlőre semmit nem tehettem értük. Kihasználva az alkalmat, hogy Carlos elengedett, sarkon fordultam, és futásnak eredtem. Hajszálpontosan értem el a buszt, épphogy nem csukta rám az ajtót. De nem haza mentem. Mármint haza. Csak a másik haza. Egészen Tibu lakásáig a hajamat markoltam és az előttem lévő ülést rugdostam, de nem sikerült lecsillapodnom tőle.
A buszmegállótól a házig másodszor is eláztam. Nem csöpögött, hanem folyt belőlem a víz, ahogy végigrohantam a folyosókon, tudomást sem véve az ágáló portásról, aki csak akkor ismert fel, mikor már becsukódott előttem a lifajtó. Egyenesen Tibu ajtajáig rohantam, ahol ezúttal gondoltam az udvariasságra, és nem lopóztam be hozzá, mint Adamnél tettem, főleg, hogy még kora este volt, úgyhogy nyilván ébren volt. Így aztán illedelmesen kezdtem dörömbölni az ajtaján két ököllel verve a masszív faajtót, és közben kiabáltam, hogy engedjen be. Amikor ajtót nyitott szó nélkül vetődtem előre, és a nyakába ugorva, bömbölve zokogtam el, mi történt. 

//Köszönöm a játékot és a beavatást!  //

Nagyon tetszett a kis méregzsák és cseppet sem érdekelt, hogy milyen dühös rám és, hogy rajtam akarja ezt levezetni. Előbb-utóbb úgy is belátja, hogy csak jót tettem vele.
- Nézz magadra, te némber! – intettem végig rajta. – Felnőtt nő vagy már és nem is mostanában lettél az! És még egy csóktól is félsz? Nem nehéz kitalálni ezek után, hogy szűz is vagy, de ha nem találsz valakit sürgősen, aki megszabadít tőle a végén úgy összenő a szűzhártyád odalenn, hogy örökre vénlány maradsz. – ijesztgetem egy kicsit, mert ez a lány olyan naiv, hogy biztosra veszem ezt is beveszi.
- Tudod én teljesen jól érzem magam a bőrömben és tisztában vagyok vele, hogy mekkora király vagyok. – nevettem fel gonoszul.
Aztán csak hagyom, hogy elszaladjon, mint akit a pokol démonai üldöznek, de azért még utána füttyentek egyet, amitől talán még gyorsabban szalad. Jót nevetek rajta, aztán viszont rájövök, hogy míg itt jól szórakoztam, alaposan bőrig áztam.
Ettől már nem éreztem olyan jól maga és egy bosszús grimasszal mentem vissza a kocsimhoz, hogy a lakásomra menjek és egy forró fürdő után szárazba öltözzek.
Remélem még viszont látom a kis bigét, hátha eljön repetáért.
 

// Én is köszönöm és nagyon szívesen //

Miután eljöttem a Defoe-val történt találkozóról, ahogy Szellemnek is mondtam, először a számítógépet vettem kezelésbe. Olyan eseteket kerestem, ahol szintén tűntek el emberek, méghozzá nyomtalanul és hasonló körülmények között. Nem sokra mentem velük és amiket találtam, valószínűleg semmi közük nem volt az én ügyemhez, de hát valahol el kellett kezdeni.
A következő lépcső a besúgóim mozgósítása volt, de érdekes módon eléggé megnémultak, ha ilyen esetről kérdeztem őket és bármilyen fenyegetően is néztem rájuk, nem mondtak semmi használhatót. Vagyis mégis, hiszen ez a hallgatás, amit a félelem, de inkább a rettegés szült, nagyon is sokat mondó volt.
Pár napom elment ezzel, de közelebb semmiképp nem jutottam, így már nem volt más, mint hogy a Brooklyn-i rendőrség közelébe merészkedjek, hogy a helyszínen próbáljak valami nyomra lelni.
Mike részletes elbeszélése sokat segítette, hiszen zsaru szemmel nézte a dolgokat, de a végére eléggé kivolt már, hogy esetleg valami elkerülje a figyelmét.
Nekem viszont remélem nem, csak arra kellett ügyelnem, hogy ne botoljak bele egy fakabátba sem, aki felismerhetne, de reméltem, hogy a hátsó sikátorban csak nem bóklászik egy sem.
Megálltam az egyik szélén és próbáltam átlátni a helyszínt, ki hol állhatott, mit tett. Aztán elkezdtem a földön és a falakon nyomokat keresni, valamit, bármit.

Egyelőre gond nélkül nézelődhetek, mert nagyon is elhagyatottnak tűnik a hely, aminek miértjére pár röpke nézelődés után hamar rálelek. A sikátort övező épületek lakatlanok. Georgio emberei nem akartak nagy nyilvánosságot az ügyek rendezésére, így ennél jobb helyet keresni sem tudtak volna.
Bármennyire is erőltetem az érzékszerveimet csak egyetlen egy árva golyót találok, az egyik falba fúródva, ami nagyon érdekes, de Mike magyarázatának tükrében, nem is olyan meglepő.
Önkéntelenül megborzongok, hiszen itt egy tucatnál is több, kemény maffiózóról van szó, akiket ez a lány, ez a Ratna, olyan engedelmes birkává varázsolt jóformán pillanatok alatt, hogy még a fegyverüket sem sütötték el. Ez az egy is, amit felleltem, csak azért sült el, mert a zsaru megzavarta a koncentrálásban. Hihetetlen ereje lehet, hogy ennyifele tud figyelni egyszerre és ilyen hatásosan.
A gondolataimból egy kissé rekedtes hang zökkent ki, amire arrafelé kapom a fejem és már a kezem is mozdul a fegyverem után, de még időben észreveszem, hogy miféle fickóval van dolgom, így ismét ellazulok és bár értékelem a humorát, azért engem most egészen más foglalkoztat. De talán nem is baj, hogy felbukkant!
- Nem túrnálak ki ilyen klassz helyről, ne félj. – rázom meg a fejem, majd kicsit közelebb megyek, hogy ne ordítson annyira. – Viszont segíthetnél nekem, és akkor hozzájuttathatlak pár üveg minőségi piához. – nézek a kissé zavaros szemekbe. – Nem olyan régen volt itt egy kis csetepaté. Itt voltál akkor is? Nem láttál vagy hallottál valamit esetleg?

Ahogy közelebb mentem már meg is bántam, mert eddig azt hittem a bűz a szemetesek felől árad, de tévedtem. Érzékeny szaglásomat komoly próbatétel elé állította a fickó, akinek a pia említésére azonnal felcsillant a szeme és próbált kisajtolni magából valami információt, amivel komoly esélye lenne hozzájutni.
Az a kis morzsa azonban nem sokkal vitt előrébb, bár legalább azt tudtam, hogy kocsikkal parkoltak itt le és ez legalább valami.
- Semmi jóban. – bólintottam, aztán nem bírtam tovább és hátrébb léptem párat.
Már mondani akartam neki, hogy ez nem sokat ér, hiába reménykedik, mikor csak felvillant neki a szikra és most már lényegesebb dolgot nyögött ki.
- Szóval Őrült Tom itt tanyázott mikor a dolog történt? – néztem rá, de látszott rajta, hogy igazat mond, annyira hozzá akart jutni az italhoz. – Hol húzta meg magát, míg itt volt?– kérdeztem, mert talán a szaga elvezet hozzá, bár már eddig is majd elhánytam magam – Oké, ez megér egy üveg piát. Tessék itt van húsz dolcsi, ezen már vehetsz valami márkásat. – nyomtam a kezébe a pénzt, bár sejtettem, hogy valami ócska lőrére költi, hogy minél tovább tartson.
Egy pillangó tetoválással az arcán, azért elég jellegzetes figura lehetett ez a Tom, így őt talán könnyebben megtalálom. Mielőtt elmentem volna, még megnéztem a keréknyomokat is, de azzal hosszú távon nem mentem volna semmire. Szemem körbe nézett kutatva, ekkor láttam meg a Bank kameráját. Biztos felvette a távozásukat, de azzal sem megyek most sokra, legfeljebb látom merre indultak. Minden esetre jó tudni, hiszen, ha nem megyek semmire Tom-mal, még mindig visszajöhetek.
Próbáltam követni a már igen csak gyenge szagot és néha megálltam egy-egy utcalakónál, hogy kérdezősködjek utána.

A szagot nehét követni, mert hol eltűnik, hol ismét megtalálom. Jobban reménykedek, hogy egy ilyen feltűnő férfit mindenki megjegyez és találok olyanokat, akik pár dollárért el is mondják merre látták. De legnagyobb meglepetésemre, alig találok hajléktalant a környéken, pedig máskor jó pár tarkítja az utcát. Mintha kitakarították volna a környéket, de nagyobb tisztogató hadműveletről nem tudok mostanában a zsaruk részéről, így más lehet a magyarázat.
Találok egy lehagyatott , rongyokból összehányt fekvőhelyet, amin még érezni Tom szagát, de ami még jobban megcsapja az orromat, az a vér, semmi mással össze nem téveszthető illata. Nem, nem pár cseppről van szó, hanem sokról és nem kell paranoiásnak lennem ahhoz, hogy összefüggést gyanítsak, a csöves esetleges tudása és a vér között.
Jobban szétnézve friss, begipszelt foltokat is találok a fekhely mögötti falon, melyből egyet megpiszkálva persze, hogy golyónyomokat találok! Ez azért több, mint véletlen!
Most már olyan vagyok, mint a szagot fogott vadászkutya, hiszen jól tudom, hogy valaki megpróbál takarítani, és ezért jobb lesz, ha igyekszem, míg forró a nyom.
Nagy nehezen rálelek pár csövirigóra, de azok csak a fejüket rázzák, mert mint kiderül, csak nemrégen jöttek erre a helyre, mert úgy hallották felszabadult egy csomó jó kis hely.
Ez azért érdekes, bár nem tudom mi köze az én ügyemhez, de tudom, hogy ezek az emberek senkinek nem hiányoznak, így az eltűnésükről rajtam kívül még nem sokan tudhatnak. És ugyanúgy felszívódtak, mint Defoe emberei.
Azonban úgy néz ki zsákutcába jutottam, bár még megpróbáltam kipuhatolni, hogy hová mentek utoljára a hajléktalanok, mert azok csak akkor mennek messzebbre, ha valaki ígér nekik valamit. Ha nem tudok meg semmit, akkor már csak a Bank marad.

Az újabb kérdésekre sem tudnak sokkal értelmesebb válaszokat adni neked, bár az egyikük említi, hogy ismert valakit, aki állítólag Bronx-ba ment valami strandra, ám akitől ezt hallotta, azt sem látta már nagyon régen. Több hasonló vérben ázott vackot nem találsz, úgy tűnik a többi csöves magától ment el innen, azt az egyet leszámítva ellenállásnak semmi nyoma az egész környéken.

A bank egy egészen kis fiók, mindössze 5 alkalmazottal, és ugyanennyi biztonsági őrrel. Jelenleg teljesen üres a váróterem, úgy tűnik a környéken mindenkinek van jobb dolga, mit ügyeket intézni itt. Az alkalmazottak is hasonlóképpen vélekednek a helyzetről, ők is szívesebben lennének bárhol máshol,m mint itt. Ha Belépsz, a járkáló biztonsági őrök szúrós szemekkel, gyanakodva néznek rád. Nincs ebben személyes, mindenkire így néznek, miközben az oszlopok között, kezeikkel az övükbe kapaszkodva mászkálnak.


Ugyanakkor, ha a strand felé szeretnél menni, sajnos azt már senki sem tudja megmondani, pontosan hol lehet ez a hely. Ha utána nézel, akkor viszont megtudhatod, hogy a Bronx-i szabad strand körül szintén jelentettek eltűnéseket, csak épp senki sem foglalkozott vele. Ugyanakkor volt valami robbanás is a környéken, ám erre nem volt semmiféle bizonyíték, amire a rendőrség kiért már eltakarították minden nyomát, a sajtónak legalábbis ezt mondták.

//Folytatás: Strand //