Brooklyni utcák

Amikor Logan a Szívek szállodáját említi, kis híján eldobom az agyam tőle, kis híján el is nevetem magam, még épp az utolsó pillanatban sikerült köhögésnek álcázni, több-kevesebb sikerrel.
~Na neee, miket néz ez... Mi lesz a következő? A kedvenc filmje meg a Szerelmünk lapjai?
-Valami baj van vele? Szerintem egész jó kis név a Scott, nekem legalábbis tetszik. -jegyzem meg, mert nem értem, mire fel ez a nagy tragédia.
~Kitalálom, biztos van egy ilyen nevű ismerőse, akit eszméletlenül utál...
Miután megérkeztünk vissza a gyorsbüféhez, pár pillanat múlva már az egyik asztalnál ülünk, shake-et szürcsölve.
Vagyis csak Logan, mert nekem majdnem két emeletet zuhant az állam, amikor a szemem láttára húzóra megitta majdnem az egész adagot, ami azért valljuk be, nem kis teljesítmény. Biztos jó kis tapasztalata van ivás terén... A másik meg, hogy valamennyire ezt is poénnak szántam, hogy csak akkor iszok, ha ő is - nem néztem volna ki belőle, hogy felnőtt férfi létére így lázba hozza egy szimpla epres shake.
-Hogy az iskola? -kérdezek vissza, majd mivel hirtelen semmi épkézláb ötletem nincs, mit kéne mondanom, inkább a szívószálra koncentrálok, addig is nyerek némi időt.
~Most mi legyen? Megmondjam az igazat?
Tanácstalanul töprengek még egy pár pillanatig, majd úgy döntök, hogy nem fogok hazudni, bár a teljes valóságot se adom elő, hacsak nem kérdez rá direktben.
-Ami azt illeti... itt van New York közelében, egy tehetséggondozó iskola. -bököm ki végül, majd újra a shake-nek szentelem a figyelmem, amilyen gyorsan csak tudom.
Bár képzelem, külső szemmel most mennyire lehetek meggyőző...

-Nem is tudom. Volt egy Scott nevű ismerősöm, akivel nem jöttünk ki, de már alig emlékszem miért is. Talán az ő hibája volt, amiért egy nagyképű bunkó volt, vagy az enyém, amiért ki nem állhatom a nagyképű bunkókat. Úgy hiányzik....
~Várjunk, MI VAN? Persze rossz, hogy nincs kibe belekötni amióta meghalt, de ez azért...lehet túl édes is ez a lötty.~
-Á értem - feleli kurtán, majd a lányhoz hasonlóan ő is inkább a szívószállal kezd törődni - az jó, legalább közel van?
~Tehetséggondozó iskola? Ez kezd egyre gyanúsabb lenni. Lehet a vonzó pofi, és az ártatlan szempár mögött egy veszedelmes kém rejtőzik, aki arra használja fel ezt a színjátékot, hogy kiszedje belőlem, hol található a Xavier? Ráadásul a piát is velem teteti meg, nagyon agyafúrt, de belőlem nem szed ki semmit.~
-És mond csak, egy hozzád hasonló szépség miért mászkál egyedül a városban? - Teszi fel a kérdést, mellyel leginkább az volt a célja, hogy elterelje a témát az iskoláról. - Nem mintha ne tudnál vigyázni magadra, csak tele van ez a környék idegbeteg motorosokkal.
*Miközben a lány szemébe néz, a válaszra várva, szép lassan kiszürcsöli a maradék italát is a pohárból. Komolyan fontolóra veszi, hogy rendel még egyet....*
-No meg, nem lehet valami szigorú iskola, ha csak így kiengednek.

-Értem. -bököm ki az ismerőséhez kapcsolódó kis monológról- Végül is, nem jöhet ki mindenki jól a másikkal, nem igaz?
A pillanatnyi kis csendben épp ittam, amikor már kapom az újabb kérdést a sulival kapcsolatban. Nem lesz ez így jó, nagyon nem...
-Hogy közel van-e? Az jó kérdés... Attól függ, mihez képest? -kérdezek vissza, pedig értem én, hogy hogy érti, de na... amíg lehet, addig inkább terelem a témát, abban legalább jó vagyok.
-Gondoltam felmérem a terepet, mielőtt lázadást szítanék és lerohamoznám a várost. -jegyzem meg komoly tekintettel, de nem bírom megállni, hogy ne mosolyogjam el a végét- Na jó, nem... csak vásároltam néhány apróságot, meg meg akartam látogatni néhány ismerőst, csak az az apró hiba csúszott a számításaimba, hogy nem emlékszem, pontosan merre is laknak. A motorosokra visszatérve, azok mindenhol vannak. Vagy ahol épp nincsenek, ott vannak idegbeteg autósok meg járókelők. Ez is hozzátartozik New Yorkhoz, nem igaz? -vigyorodok el, megkönnyebbülve, hogy végre átváltottunk a sulis témáról valami másra.
Ám nem tartott sokáig az örömöm a következő kérdésnél már megint visszakanyarodtunk ugyanoda.
-Úgy tűnik, bár túl sok összehasonlítási alapom még nincs más iskolákkal, a középiskolában nagyobb volt a szigorúság. De miért érdeklődik ennyire? Csak nem valami ismerőse tanít egy hasonló iskolában? Vagy... esetleg ön, csak még nem futottunk össze? -próbálok utalgatni, hátha neki is leesik belőle valami, bár ha ennyiből rájön, akkor gratulálok, nem vagyok biztos benne, hogy ennyiből el tudnék igazodni rajta a helyében.
-Jut eszembe, önnek mi a foglalkozása? -próbálok megint témát terelni, mert így a kinézete alapján nem sok ötletem van... gondolom itt is olyan sikerrel tippelnék mint az életkoroknál szoktam.

-De...-feleli kurtán, és hirtelen rádöbben, hogy tojik arra manusra.
*A következő kérdésre vállat von, mielőtt válaszolna.*
-Mihez képest? Nem is tudom, te mit gondolsz?
*Elismerően bólogat a lány világuralmi terveit hallva, amikor pedig "kiderül", hogy az egész csak vicc volt, csalódottan rázza meg a fejét.*
-Fenébe, pedig már azt hittem, össze futottam egy belevaló csajjal - furcsa mód ő sem tudja megállni, hogy ne vigyorogjon el ezen a mondatán - ez a város amúgy tényleg eléggé fura egy hely, főleg amikor néhány évente jönnek a mutánsok, és átformálnak pár műemléket. A múltkor például a sz....
*Elharapja a mondat végét. Egyre inkább érzi, hogy itt valami nem stimmel. Gyanakodva méri végig újra a lányt, miközben felidézi magában az eddig hallottakat, és történteket. A következtetéstől, amire jut minden arcizma egy időben ernyed el, melynek az eredménye egy igencsak szenvedő arc.*
-Csak nem a Xavier-be jársz? -Kérdi, hangjában valami olyasmivel, amit legjobban a lelkesedés ellentéteként lehetne jellemezni. - Hát persze, hogy oda.
*Egyik tenyerét az arcára tapasztja, miközben bajsza alatt elsziszeg egy káromkodást. Ahogy újra végig gondolja miket művelt eddig egyre nagyobb idiótának érzi magát.*
-Teddy macit játszom egy reklámfilmben... - feleli a lány utolsó kérdésére, mert az igazat megvallva, lövése sincs, mit kéne most tennie. - Kérlek mond, hogy nem direkt művelted ezt velem.
~Utálnék kárt tenni egy ilyen szép pofiban.~

-Ez van. -vonok vállat a bókjára, majd amikor szemmel láthatóan nagy lelkesedéssel belekezd a mondandójába, csak kíváncsian hallgatom.
Egészen addig, amíg hirtelen el nem hallgat, mire nekem egyből elkerekednek a szemeim, kis híján a lélegzetem is eláll a hallottaktól.
~Mutánsok?!
Hoppá.
Úgy tűnik, a pár pillanat erejéig tartó néma, gyanakvó vizslatás kölcsönös. Vonakodva felvonom a szemöldökömet... az előbb valami "komoly" hangzott el, ami érezhetően kihatott a társalgásukra. A kérdés már csak az, hogy milyen irányba?
-De, oda... -felelem óvatosan a kérdésére- Miért, talán baj?
Ám alig mondom ki, már le is lepleződök előtte. A "facepalm" és a morgolódás közben csak kissé feszengve, türelmetlenül mocorgok a helyemen. Jajj nekem, miért van ilyen baljós előérzetem? A reklámfilmre már reagálni se merek ezek után...
-Én nem csináltam veled semmit. Legalábbis tudatosan 120.000%, hogy nem... -nyelek egyet, majd bátorságot merítek egy következő kérdéshez- Miért, mik a vádak ellenem? Mi az, amit... önnel műveltem? -kérdezek vissza óvatosan.
Az oké, hogy Logan eddig is elég hangulatembernek tűnt, de hát na, néha én is eléggé olyan tudok lenni, az ő személyiségét pedig nem ismerhetem, ergo nem tudhatom, ilyen jellegű-e a furcsaság, amit észlelt. Normál esetben az én hangulatom nem befolyásolja másokét, csak ha szánt szándékkal akarom. És azt biztosan tudom, hogy most nem manipuláltam...

-Baj? -Kérdi, s hangján érezni, mennyire küszködik ingerültsége ellen. - Á semmi, csak épp, az utóbbi időben, az egyetlen hely, ahol nem futottam össze Xavier-es diákkal maga az iskola volt.
*A lát rémületét látva azonban megpróbál visszavenni egy kicsit, ami nem esik nehezére, ugyanis hirtelen úgy érzi magát, mintha megint 10 éves lenne, és a rendőrbácsi épp azt kérdezné, hogy került hozzá az a dísztárcsa.*
~Nyugalom. Mély levegő. gy jó lesz...~
-Valószínűleg nem a te hibád. Az érzékszerveim kicsit élesebbek, mint másnak, és ezért lehet, hogy rám jobban hatsz. Amúgy, ha ebből nem jöttél volna rá, én is mutáns vagyok, szóval nem kell félned,
*Pár lépést azért hátrál a lánytól. Valószínűleg nem fog sokat használni, de túl messzire sem akar menni, elvileg a téma amibe belekezdtek nem olyasvalami, amit szívesen beszélne meg a sarokról ordítva.*
-Nyugodj meg, nem foglak bántani, csak utálom, ha valaki irányítani próbál. - Tenyerét a lány felé tartja, mielőtt az bármit válaszolhatna erre. -Tudom, véletlen volt. Felejtsük el. Mázli, hogy nem ideges voltál, vagy ilyesmi....
*Egy pillanatra bele gondol, mi történne, ha ő bírna hasonló képességekkel, ám egy ilyen ártatlan tekintetű lány mellett nem tud bűntudat nélkül gondolni arra az orgiára, ezért inkább visszatér a valóságba.*
-Egyébként régen ott éltem.

Logan megjegyzése még vicces is lenne, ha épp nem érződne/látszódna rajta, hogy milyen ingerült az információ hallatán. Így inkább jobbnak látom, ha hallgatok és nem bosszantom fel még jobban. Úgy tűnik, ötlete is van, hogy mi lehet a megoldás a rejtélyre. Igaz, konkrétan nem árulta el, hogy min is akadt ki ennyire, ám a képességemből kiindulva nem nehéz kitalálni. Na vajon? Csak nem a hangulatát befolyásoltam? Naná, hogy igen...
Amikor kiderül, hogy ismeri az iskolát és gyakran jár is arra, ismét erősödik bennem a gyanú, hogy Logan is közülünk való, majd néhány pillanattal később ez be is bizonyosodik.
-Az, hogy valaki mutáns, még nem jelenti azt, hogy félni kell tőle. Inkább olyan mint egyfajta hatalom, ha rossz kezekbe kerül, legyen szó akár hétköznapi emberről is. -jegyzem meg amikor közli, hogy nem kell félnem.
Mondjuk abban reménykedtem, hogy nem fog ilyen nagyközönség előtt megenni, de azért valahogy mégis megkönnyebbüléssel töltött el ez a kijelentése.
A következő megjegyzése hatására pedig már épp bocsánatot kérnék, amikor leállít. Na erre akkor most mit reagáljak? Tanácstalanságomban csak várok, hátha újra megszólal... és igen! Amikor közli, hogy régen ő is az intézetben élt, kíváncsi tekintettel pillantok rá.
-Tényleg? Mikor volt az a régen? Mint tanár, vagy mint diák lakott ott? Szeretett ott lakni? -hát, ha nem is a legkreatívabb, még mindig jobb, mint ha csak beállna az a bizonyos kínos csend...

*Lány szavai hallatán felmordul, ám ezúttal inkább hangzott elfojtott nevetésnek, mint valódi morgolódásnak a hang ami felőle jött. Erre utal az is, hogy bár próbálja visszafogni, ám a szája szélén mégis látszik, hogy mosolyog.*
-Meglehet, de sajnos nem minden mutáns olyan cuki mint te, és az édesek közül is akad pár, aki érintéssel tud ülni, véletlenül.
*Komoly koncentrációra van szüksége ahhoz, hogy a lány irányából érkező hangulatváltozásokat leküzdje, annál is inkább, mert a következő ilyen érzés a megkönnyebbülés, és ki akarna az ellen viaskodni?*
-Az igazat megvallva, annyira rég nem volt. Az viszont, kitűnő kérdés, hogy mit csináltam ott.
*Ahogy végig gondolja az ott töltött időt, tényleg nehezére esik választ találni a kérdésre. Tanárnak nem nevezné magát, de a diák is erős túlzás lenne.*
-Félek egyik sem illik rám igazán. Néha beraktak bébicsősznek, és volt, hogy segítenem kellett pár szimulációban, de valójában én is csak egy mutáns voltam, akin segíteni akartak.
*Hátát a falnak támasztva tekint a lányra. Az utolsó kérdés meglepte őt, ám nem gondolkozott a válaszol a egy percig sem.*
-Hogy szerettem-e ott lakni? Végül is a kaja tűrhető volt, nem szedtek lakbért, és a kommandósokat is meg lehetett szokni.
*Bár próbál küzdeni ellene, még mindig valamelyest a lány hatása alatt áll, igaz ez most csak annyiban látszik, hogy ha néha el is ejt egy csípősebb megjegyzést, szinte már bűntudata van miatta. *
-És te hogy bírod eddig? -Kérdi őszinte érdeklődéssel.

-Hogy... hogy cuki? -kérdezem egy grimasz kíséretében, miközben azon morfondírozok magamban, hogy ezt most inkább bóknak vagy sértésnek szánhatta... Mondjuk azt nem tudom, hogy ő hogy viselné, ha valaki le-cukizná...
Amikor azonban meghallom a következő megjegyzését, nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
-Mint bébicsősz? Húha, az aztán nagyon komoly beosztás. Nem akarok gonoszkodni, de hogyhogy ott hagyta? A Teddy mackós reklámfilmszerep jobban fizet? -cukkolom egy kicsit, bár hogy őszinte legyek, én ezek közül egyik poszton se nagyon bírom elképzelni.
-Kommandósok? -kérdezek vissza csodálkozva, amikor meghallom amit mond- Azok meg mit kerestek ott? Vagyis azt sejtem, gondolom inkább a "kiket" kerestek ott találóbb lenne, de... ez most komoly? Volt, hogy megtámadták az iskolát? -kérdezem értetlenül, mert eléggé hihetetlennek tűnik a dolog.
Nem is tudom, én mit reagálnék ha egy hasonló történne, pláne, hogy nem vagyok valami nagy harcedzett egyén.
-Eddig jó, bár még nem olyan rég lakok ott. Vagyis... éppen ebből adódóan még csak egy pár diákot ismerek, meg szokni kell az új helyet, megismerni a többieket, meg miegymás... Az egy kissé nehéz, idegenként bekerülni, de akkor is hasonló lenne a helyzet, ha más iskolában kezdek, szóval majd idővel megszokom... -Először csak egy egyszerű mondattal akartam válaszolni, de aztán nem bírom megállni, és csak mondom és mondom...

-Ja, tudod, aranyos, édes, cukormázas....mint amit megitattál velem az előbb.
*A következő megjegyzésre csak bólint egyet. Neki sem volt sok kedve hozzá, hogy vigyázzon egy rakás szuper képességű gyerekre egy olyan épületben, ahol még sör sem volt, de Jean sajnos bármire rá tudta venni...*
-Az egy hosszú történet, és a világ összes eper shake-jéért sem osztanám meg veled.
~Hoppá, lehet nem kellett volna említeni a suli azon rossz szokását, hogy néha az ember behatolók verik fel álmából? Á...végül is joga van tudni.*
-Emlékszel arra, amikor pár éve mindenkinek egyszerre kezdett fájni a feje? Azzal volt kapcsolatos, de majd az igazgatónő elmeséli, ha nagyon érdekel.
*Érdeklődve figyeli, ahogy újabb szóáradat hagyja el Ratna száját. Bármennyire is tagadja, tényleg elég cuki...vagy legyen akkor inkább aranyos, amikor ezt csinálja.*
-Fura egy hely az biztos, de gyorsan meg lehet szokni. Nekem nagyon hiányzik.
*Ellöki magát a faltól, majd a motorja felé kezd sétálni.*
-Bocs, hogy a frászt hoztam rád, és sok sikert a családkutatáshoz. Ha nem bánod, én most lelépek, a közeledben úgy érzem magam, mintha állandóan részeg lennék....
~Vagy terhes....gondolom...~


Ez alatt hőseink feje fölött a magasban 4 alak figyeli őket, várva a megfelelő alkalomra, hogy akcióba lépjenek.
-Az a csaj rendesen kikészítette őt - jegyzi meg vezetőjük, kinek valamiért egy hatalmas, villám alakú heg éktelenkedik a homlokán - mi lenne, ha rátennél még egy lapáttal?
A férfi, akihez a kérés szólt mutató ujjait a halántékára téve koncentrálni kezd. Odalent Ratna hirtelen úgy érzi, hogy a férfi nem úszhatja meg ennyivel. Gyakorlatilag ő ugrott elé, és még bocsánatot sem kért igazán, ráadásul még a frászt is hozta rá, de most megfizet mindenért!
-Na, erre kíváncsi leszek. -Jegyzi meg a vezető, látva a társa homlokán gyűlő verejtékcseppeket.

-Na, egyre jobb... -sóhajtok egyet azt a sor jelzőt hallva.
~Lehet, hogy kár volt megszólalnom? -morfondírozok magamban. A következő kérdésére lelkesen felcsillan a szemem, hogy egy jóóó, hosszú mesélés következik, de úgy tűnik, ezúttal a megérzéseim tévedtek. Nem is kicsit.
-Igen, rémlik valami... -idézem fel magamban a néhány évvel ezelőtti eseményeket, bár pontos részleteket nem sikerül, csak valahogy távolról dereng a dolog. Majd ahogy tovább hallgatom...
-Valóban? Akkor miért nem jön vissza? Vagy látogat el néha? Vagy szokott, csak még én nem láttam a suli közelében? -teszem fel neki a kérdést, hisz ha tényleg ennyire szerette, akkor itt valami nem stimmel.
Még mindig az asztalnál ülve, kissé töprengve támasztom meg a kezemmel a halántékomat. Mint ha hirtelen elviselhetetlenebbnek tűnne ez az utcai nyüzsgés, a zajok, azok az éles dudaszók az utca felől... Na ne, a végén még fejfájós leszek? Ha eddig megúsztam, nem most kéne elkezdenem... Ám mielőtt még újra elkalandoznának a gondolataim, hirtelen Logan szavaira kapom fel a fejem:
-Mi-mi-mi-micsoda? Mi az, hogy csak úgy lelép, azok után, ami történt? -bukik ki belőlem a kérdés, azon pedig én is megdöbbenek, hogy milyen felháborodottra sikeredett a hangnem, bár sokáig nem rágódok miatta.
Már felpattanok a helyemről és Logan után indulok, ha kell, még a pólója után is kapok, hogy kicsit lassításra kényszerítsem- Hova ilyen sietősen?

*Már a sikátorban jár, mikor valaki megrántja a pólóját. Fejlett érzékszerveinek hála egy pillanatig sem kételkedett benne, ki az, aki utána jött, így kivételesen nem agresszívan reagál a lány tettére, csak hátra fordul, hogy megnézhesse, mit akarhat. Nem kicsit lepődik meg, amikor meglátja a lány feldúlt arcát, s egy pillanatra komolyan elgondolkodik rajta, hogy lehet túl keményen bánt vele, ám gyorsan meggondolja magát.*
~Még neki áll feljebb?? ADOK ÉN NEKI!!! Várjunk nem....~
-Nálam felejtettél valamit - kérdi, s komoly erőfeszítésébe kerül, hogy megfékezze a feltörni vágyó, ismeretlen eredetű indulatait - vagy máris hiányzom?
*Teljes alakjával a lány felé fordul, miközben még mindig próbál uralkodni magán. Ökölbe szorított falfehér kezei nem arról árulkodnak, hogy túl jól csinálná.*
-Haza mennék, ha nincs ellene kifogásod, talán baj?
*Bár küzd ellene, hangsúlya tükrözi Ratna felháborodását.*

-Nagyon viccesnek hiszi magát ilyenkor, mi? -jegyzem meg gúnyosan az első kérdésére, ám amikor felém felém fordul, aztán tudatosul bennem, hogy tulajdonképpen nem vagyunk egy súlycsoport...
Vagyis, hogy őszinték legyünk, jó pár súlycsoportnyi különbség van köztünk...
~Basszus és én meg itt hergelem... -nyelek egyet ijedtemben, ám amikor meglátom Logan arckifejezését, hogy milyen dühösnek tűnik, egyből újra felforr az agyvizem és tovább hergelem magam: ~Mi az, hogy ő van felháborodva? Mégis milyen alapon?
-Igen, lenne... -lépek közelebb, miközben a mutatóujjammal a mellkasára bökök- Mégis mit képzelt, hogy csak ilyen lazán lelép a történtek után, mint ha mi sem történt volna? Pedig a maga figyelmetlensége miatt kezdődött az egész, legalább illene bocsánatot kérni, legalábbis kulturáltabb körökben így szokás tudtommal.

-Igen.
*Valamiért egy pillanatra végig fut a hátán a hideg, de a következő pillanatban újra a jó öreg gyűlölet melengeti lelkét, így végül is nincs semmi probléma. Elkapja Ratna kezét, mikor az a mellkasára bök, finomak megszorítva azt, csak hogy éreztesse, nem fogja elengedni.*
-Mit hablatyolsz itt össze?!
*A szemközti falhoz préseli a lányt, másik kezével a nyakát ragadva meg. Egyenlőre még nem szorítja meg, ám ádáz tekintetéből azt veheti ki az ember, hogy már ez sem marad el soká.*
-Ez nem egy kultúr hely kislány, csak egy sötét, magányos sikátor, ahol csak mi ketten vagyunk! - Közelebb hajol a lányhoz. Utolsó mondatát vészjósló, suttogó hangon mondja ki - A helyedben az etikett lenne az utolsó dolog, ami miatt aggódnék.
*Valamivel szorosabbra fogja a lány torkát, hogy érezze, nem viccel.*
~Most majd megtanulja!~

~Hoppá... -kerekednek el a szemeim, amikor Logan elkapja a kezemet.
Szinte reflexből kezdem el mozgatni, rángatni, lényegében mindegy, csak próbálom kiszabadítani a kezem a szorításából, bár azt hiszem a súlycsoport kapcsán az is egyértelmű, hogy fizikai erő terén kissé eltérő adottságokkal rendelkezünk. Nem baaaj, próbálkozni azért lehet. Bennem pedig csak tovább nő a pumpa, ahogy egyre harciasabban próbálom kitépni a kezem a kezéből.
Ám erre se kapok sok időt, mielőtt még sikerülne a szabadulás, már finoman felkentek a falra, a nyakamnál fogva. Na, erre azért egy pillanatra elkerekednek a szemeim, ám a félelemből származó adrenalinból szinte egy szempillantás alatt lesz újra a dühömet tápláló üzemanyag. Hogy közben Logan miről fecseg, a fülemig még elér, az agyamig már csak egy töredéke, most valahogy jobban leköti a figyelmem a nyakamon lévő keze. Pláne, hogy egyre erősebb rajta a fogás.
~A francba... -foglalom össze tömören, röviden a jelenlegi helyzetemet, majd nincs mit tenni, kénytelen vagyok tudatosan is használni a képességemet.
-Szóval a fenébe az etikettel? -kérdezem, miközben mélyen a szemébe nézek, közben pedig szuggerálom, hogy a dühe helyett inkább bűnbánatot és lelkiismeret furdalást érezzen, amiért ezt merte tenni velem.
Egy pillanatra a félelem is eszembe jut, mint lehetséges megoldás, de aztán egy gyorsan elvetem, azt túl könnyű dühbe fordítani. Maradjon csak a lelki gyötrődés, tisztán, töményen.

-Igen - feleli rosszat sejttető vigyorral - fenébe vele!

Alaphelyzetben Ratna-nak könnyű dolga lenne, és másodpercek munkájába kerülne csak, hogy bűntudatot keltsen a férfiban, leginkább azért, meg ő maga is küzd a dühe ellen, ám jelen esetben azzal nem számol szegény lány, hogy valaki a háztetőn Logan-re is próbál hatást gyakorolni, nem is eredménytelenül.

-Keményen szeretsz játszani csillagszem?
*Elengedi a lány kezét, hogy előkaphassa karmait. Ratna fejétől csupán néhány centiméterre szúrja őket a falba. Arcán közben remekül kivehető a lelkében dúló háború, látszik, hogy nem szeretné ezt tenni, de ezzel egy időben úgy tűnik, kimondhatatlanul élvezi is a dolgot.*
-Én benne vagyok!
*Talán fel sem tűnik neki, de valamelyest enyhül a szorítása a lány nyakán. Nem valami hatalmas lépés az önuralom felé, de most minden apró győzelem számít. Sajnos ezzel egy időben közel is hajol a lányhoz, mely nem épp annak a jele, hogy közel lenne a perc, amikor le tudja gyűrni azt, ami a hatalmába kerítette.*
-Mesélj még nekem az illemről - súgja a lány fülébe, közvetlen közelről - szívesen elhallgatnám egész éjjel!
*Lelke mélyén azért utolérte a lány hatása, és kimondhatatlan bűntudatot érez, amiért úgy viselkedik, mint egy rossz szatír, ám a felszínen ennek nem sok jelét mutatja, sőt. Nagyon úgy tűnik, hogy szeret rossz szatír lenni. Karmait kitépi a falból, a következő pillanatban pedig élével cirógatja meg vele a lány nyakát. Sokéves tapasztalatának hála egy karcolást sem ejt, ám attól még elég ijesztő lehet. Az előző műveletet többször is megismétli, karmaival nem tágítva a lány nyakától.*

-Főnök, most már eléggé le van foglalva, nem kéne lecsapnunk?
A villámos figura a fejét rázza erre a kérdésre. Sátáni vigyora rögtön elárulja, miért nem sürgős még akcióba lépniük.
-Nézni akarom...

~Vigyorogj csak magadnak, mindjárt lehervasztom, csak kezdjen el hatni a képességem. -mosolyodtam el én is gonoszan, amíg vártam azt a bizonyos hatást.
Ám peregtek a másodpercek, és ahogy egyre türelmetlenebbül fürkésztem Logan arcát, úgy hervadt le szép lassan a mosoly az arcomról - a szemeim pedig úgy kerekedtek el a felismeréstől: A képességem, akármilyen hülyén is hangzik, de nem működik...
Azért még tovább próbálkozok, ám így már Logan szavai is egyre inkább vészjóslóan csengtek... Bele is kezdtem a nyugtalan kis mocorgásomba, majd ahogy elengedte a kezem, már épp ütöttem volna, amikor szinte egy szempillantás alatt, 3 éles fémpenge csapódott a fejem mellett a falban. Elsőre valami késnek vagy tőrnek hittem, de ahogy végigvezettem rajtuk a tekintetem, és nem a késmarkolatot találtam a túloldalon, hanem a férfi kezét... Igaz, hogy az a különös, megmagyarázhatatlan düh és bosszúvágy még mindig ott munkálkodott bennem, de ez a mostani sokk mint valami jeges zuhany, elég rendesen "lehűtött". Amikor pedig a fülemhez hajolva suttog néhány szót, majd a nyakamat környékezi meg a karmaival, na ott meg egyenesen lefagyok.
-Mesélek róla, ha ennyire szeretné, de csak azzal a feltétellel, ha előbb válaszol egy kérdésemre. Eddig milyen érzékenyen reagált a hangulatváltozásaimra... Mit művelt, hogy most meg szinte semmi hatása magára, akármennyire is próbálkozok? -sziszegem dühösen, különösen koncentrálva, hogy még véletlenül se mozduljak meg.
Ha esetleg elvágom a kezem, az nem zavar annyira, mint ugyanez a nyakam környékén, azt hiszem, érthető okokból. Ahogy a macska-egér játék közben a megoldáson töröm az agyam, lassacskán kissé alább hagy a félelem és újra kezd tért hódítani magának a gyűlölet, hogy aztán hol az egyik, hol a másik kerítsen hatalmába...
~De nem! Nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa rajtam a félelmet... -határozom el magamban, ahogy lehunyom a szemem és veszek néhány mély lélegzetet. Ideje cselekedni, különben egyhamar nem szabadulok, úgy tűnik.
Ahogy újra kinyitom a szemem és a tekintetét keresem, a kezeim lassan a "karmos" karja felé indultak. Első lépésként csak óvatosan hozzáérek, majd ha nem kapja el, vagy vágja el a nyakam, akkor óvatosan simogatni cirógatni kezdem, az úgy is köztudottan nyugtató hatású. Esetleg egy kis finom karmolászás, ha beválik figyelemelterelésnek... majd amikor úgy vélem, akár egy kicsit is bevált a figyelemelterelésem, akkor egy hirtelen mozdulattal fellendítem az egyik térdemet, hogy egy övön aluli rúgással támadjak. És persze ha összejön a terv, akkor amilyen gyorsan csak tudok, igyekszem kiszabadulni és minél messzebb eltávolodni Logantől...

Ratna szerencsére sokkal erősebb tud lenni, ha akar, mint a tetőn lévő génmanipulált bohóc, ezért ha lassan is, de Logan kezd kételkedni benne, hogy helyesen cselekszik. Sajnos ez egyenlőre nem jár azzal, hogy elengedné a lányt, viszont már kezdi sejteni, hogy valami itt nincs rendben. Sajnos ellenfelük sem hagyja magát...

*Kicsit csalódik, hogy vonzó mesélője feltételeket szab, ám a kérdés hallatán egy pillanatra mintha valami megváltozna a szemében.*
-Dehogy nincs rám hatással. Kimondhatatlanul beindít!
~Várjunk...mi van?~
*Hirtelen nagyon zavarossá válik minden a számára. Nem tudja elképzelni, miét akarna bántani egy epershake-et ivó lányt, vagy viselkedik úgy, mint aki most szabadult a börtönből 30 év után...*
~Na jó, ez utóbbira magyarázat a Xavier gimi, az a suli mindig ilyen hatással van rám, de nem ennyire...~
*Ahogy a karját kezdi cirógatni, végképp nem tudja elképzelni, mi üthetett belé. Karami is eltávolodnak Ratna nyakától, elvégre nem jut eszébe a világon semmi, ami okot adhatna neki rá, hogy ártani akarjon egy ilyen látszólag ártatlan, aranyos ter....és ekkor hirtelen értelmet nyer minden. Ahogy két kezével a falba támaszkodik, nehogy összeessen fájdalmában, hirtelen sokféle rossz dolgot el tudna képzelni, amit a lánnyal tehetne, ám a tudata is kezd kitisztulni.*
-150 éve harcolok rabszolgatartók, nácik, és őrült mutáns zsarnokok ellen, de még senki sem tett ilyet velem...még kardfog sem...

Ekkor egy kék szegélyű lyuk jelenik meg Logan alatt, ő pedig egyenesen átzuhan rajta, ki tudja hová. A mondat utolsó részére viszonylag gyorsan fény derül, ugyanis ha Ratna követi a férfi ordítását, láthatja, hogy áll valaki a háztetőn, aki karjával pont feléjük célzott az előbb.

~Győzelem! Bár úgy tűnik, a lábáról nem sikerült levennem... -örültem meg a sikeremnek, ahogy egy ugrással kibújtam a fal és Logan közül, amíg ő a talpon maradásért küszködött.
Már épp nekilendültem, hogy az utca felé fussak, amikor egyszer csak abbamarad a férfi mondata, illetve már ordítása. Még néhány lépés, majd lelassítottam és visszanéztem. Ekkor vettem észre, hogy Logan sehol.
-Ez... most valami vicc? -nézte körbe gyanakodva, ám azon a fura lyuk szerű izén kívül semmit se láttam.
~Áh, nem is lényeges... A lényeg, hogy leráztam! -sóhajtottam fel, felidézve az elmúlt néhány szorult pillanat emlékét, és sietve az utca felé indultam.
Mire azonban idáig elértem volna, valami megváltozott... Az a hirtelen jött düh, ami Logan után vitt, teljesen eltűnt, mint ha valami sötét köd telepedett volna az agyamra.
-Istenek és istennék, miket műveltem... -lassítottam le, mígnem megálltam.
No igen, a lelkiismeretfurdalás bennem is elkezdett dolgozni- Vagy... -néztem arra portálra, majd aggódva néztem végig a sikátoron, kutatva, keresve valami után- Lehet, hogy... -tévedt a tekintetem az egyik háztetőre, ahol mint ha lett volna valaki- Más művelte ezt velem? Egy másik mutáns? Az mindent megmagyarázna, hogy miért lett Logan is ilyen fura. -töprengek magamban, majd felsandítottam, hogy figyelnek-e, és ha nem, egyből visszafutottam az előbbi helyemre.
Megálltam a portál mellett, majd csak csodálkozva pislogtam bele egy méter távolságból. Igaz, túl sokkal nem lettem okosabb tőle. Felnéztem az égre, majd vissza a portálba. Na jó, eldöntöttem, hogy megpróbálok segíteni szerencsétlen sorstársamnak, de azért nem fogok utána ugrani. Helyette az épület bejáratához siettem, majd megkerestem a liftet és felmentem vele, az utolsó előtti szintig. Onnantól lépcső, nehogy felhívjam magamra a figyelmet, ha mutánsok vannak odafent, akkor jobb lesz vigyázni felük. Sietve felszaladtam a lépcsőn, majd megpróbáltam minél csendesebben felmérni a terepet. Résnyire kinyitottam az ajtót, majd ha onnan láthatóak voltak az idegenek vagy Logan, akkor maradtam a helyemen és úgy figyeltem őket, hogy valami használható infót kiderítsek róluk. Ha csak a hangok hallatszottak, akkor kibújtam az ajtó menedékéből, hogy valami közelebbi rejtekhelyet keressek.

Szerencsére a lépcsőház ajtaját akkor sem tudták volna bezárni, ha akarták volna, ugyanis valaki korábban berúgta azt, és minden más nyílászárót, mely Ratna útjába állhatna. Lehet a rossz fiúk is ezt az utat választották felfelé menet?

Hosszú az út a lépcsőházban, ugyanis valaki korábban a liftet is tönkre tette, a rajta lévé megsárgult papírból ítélve jóval korábban. A tetőre érve az látvány fogadja hősnőnket, amint Logan épp az életéért küzd valakivel, akiből igazándiból csak elmosódott foltokat lát, olyan gyorsan mozog. A villám alakú sebhelyes fickó látszólag remekül szórakozik, néha felbukkan Rozsomák mögött, ad egy taslit a fejére, majd eltűnik karmai elől, hála szuperszónikus sebességének. A harc már tarthat egy ideje, ugyanis kicsit távolabb tőlük egy férfi fekszik saját vérének tócsájában, Logan pólója pedig csurom vizes, ami nem csoda, hisz kicsivel korábban jégcsapok lógtak le szakálláról.

-Nem tudott megszökni előled - hangzik fel Ratna háta mögül - fejezd be amit elkezdtél. Végezz vele. Túlerőben vagyunk, esélye sincs!
A Ratna mögött álló férfi egész normálisan nézne ki, ha nem volna az a hatalmas feje. Láthatóan most is szugerálni próbálja a lányt, ám most, hogy kiderült túrpissága, már nem képes olyan hatásfokkal dolgozni, mint az előbb.
-Vedd rá, hogy adja fel, és vess véget ennek az egésznek. Nem szeretnéd, hogy végre nyugalmad legyen?

Hát, a feljutás a tetőre nem épp úgy sikerült, ahol elterveztem, lévén, hogy nem működött a lift, de azért sikerült megoldani. Igaz, nagy hirtelen úgy kifáradtam, hogy ahogy lerogytam a fal tövébe hallgatózni-leskelődni, pár percig csak levegő után kapkodtam.
De úgy tűnik, legalább Logan megvolt, igaz, nem állt túl jól a szénája. A szememet meresztve figyelem őket, miközben azon töprengek, hogy mi is történhetett...
~Az egyikkel úgy tűnik, végzett... A másikkal még harcol... Hmm, lehet nem haragudna Logan egy kis távsegítségnek, de mégis hogyan kéne... Meg várjunk csak, mint ha többen lettek volna, azokkal mi lehet? -tettem fel magamban a kérdést, amikor egyszer csak egy hangot hallok a hátam mögül.
-Maga most hozzám beszél? -riadtan megfordulok, majd csodálkozva nézem az idegent.
Ám a kinézetétől talán még furcsább, amiket mondd. Először nem is igazán értem, hogy miről hadovál, aztán megint az a fura késztetés, ami nem olyan régen...
-Ó, már értem! -áll össze a kép, majd mielőtt még durvábban használhatta volna a képességét kedves ellenfelem, én is beszálltam a mentális harcba.
~Rettegj... félj.. reszkess... -kezdtem szuggerálni a nagy fejű ellenfelemet, miközben felkeltem a földről és tartottam a néhány lépés távolságot tőle.

-Hát persze, hogy hozzád.
Ratna ellenfele nagyon szeretne valami csípős megjegyzést intézni a lányhoz, mikor számára is világossá válik, hogy a lány harcolni próbál ellene, ám őszinte bánatára semmi oka nincs az önbizalomra. Egyenlőre ellen tud állni a felé küldött rettegés bonbon-nak, ám ez irdatlan erőfeszítésébe kerül. Minden ér kidagad hatalmas fején, homlokáról patakokban folynak a verejtékcseppek, szemgolyói pedig mintha ki akarnának ugrani a helyükről.
-Te kis...azt hiszed engem...
Remegő hangjából ítélve jól hiszi. A férfi végül képtelen tovább küzdeni, és úrrá lesz rajta a jeges rémület, ám ez nem a legrosszabb ami vele történhet. Teljesen elhagyja az ereje, térdre rogy, majd arccal előre a földre zuhan, és nem mozdul többé, mint egy duracel nyuszi, amiből végül kimerült az elem.

Mindeközben Logan helyzete nem sokat javult, még mindig egy villámgyors félőrült fazon hecceli őt, neki pedig látszólag esélye sincs, hogy a karmai közé kapja ellenfelét.

*Miközben támadójára vadászik, a szeme sarkából kiszúrja a lányt, ki remélhetőleg a segítségére sietett, na nem mintha szüksége lenne rá...*
~Miért nem tanítják meg egy diáknak sem a suliban, hogy amikor veszélyes manusok támadnak rá, csak tökön kell rúgni és elsz...ó várjunk.~
*Vet egy hosszú pillantást a lány felé, keresve a tekintetét. Szeretné elzavarni innen, de nem akarja megkockáztatni, hogy a körülötte ámokfutó fazon is kiszúrja őt.*
~Talán jól is jöhet....~
-Hé, te....ittasan is így tudsz szaladgálni, vagy józanságra vagy kárhoztatva? Az elég ciki lenne....

Ahogy állunk egymásnak szemközt, érzem, hogy lassan megint leereszkedik az a bizonyos sötét köd az agyamra, igaz, most nem olyan sűrűn, mint először. Néhány bizonytalan lépést teszek is másik harcoló páros felé, amikor nagy küzdelem árán maradásra bírom a lábaimat.
-Nem... -préselem ki a fogaim között, majd a mögöttem lévő falnak támaszkodok, az ajtófélfába kapaszkodva, mintegy lehorgonyozva, hogy véletlenül se vegyem Loganék felé az irányt. Mert innen képtelen vagyok bármit is ártani neki, ahhoz túlságosan is messze van... Egy darabig még tart a harcunk, ahogy küzdök a rám szabadított indulatok ellen, én is próbálom rettegésbe taszítani őt... Amikor pedig kiterül a földön és nem mozdul, én egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében rogyok le újra a fal tövébe. Vártam egy kicsit amíg kitisztul a fejem, majd óvatosan odamásztam a férfihoz, hogy leellenőrizzem a pulzusát, vajon mi történt vele? Szimpla ájulás vagy végelgyengülés? Nem is tudom, melyiknek örültem volna jobban, hogy csak elájult, de ki tudja, mikor tér magához és kezd megint kavarni, vagy hogy vége, nem zavar több vizet, viszont én öltem meg...
~Na nem, most nincs idő ilyeneken rágódni... -ráztam meg a fejem, majd hogy valami hasznom is legyen, Loganék felé kezdtem sandítani.
Úgy tűnik, még mindig nem sikerült dűlőre jutniuk. Viszont...
~Áh, úgy tűnik, Logan már észrevett! -kapom el a tekintetét egy pillanatra, aztán mint ha valamit jelezni akarna... de vajon mit?
Értetlenkedve pillantok körbe. Az tény, hogy ha segíteni akarok, közelebb kell jutnom, de merre kéne, merre kéne... Hmm, megvan! A lépcsőház egyik ablakához sietek, hogy azon átmászva, kissé hátulról megkerülve férkőzzek közelebb. Úgy tűnik, mint ha Logan is próbálná elterelni az alak figyelmét, bár tény, hogy nagyon gyors, így igyekeznem kell. Lassan elkezdek feléjük közelíteni, s ha bármi fedezéket találok út közben, akkor elbújok mögé. Ha nincs, akkor csak sétálok tovább, miközben megpróbálom a bizonytalanság érzését sugallni az idegen felé... Távolabbról még nem igazán hatásos a dolog, de minél közelebb érek, annál inkább javulnak az esélyeim.

Ratna korábbi ellenfelének már nincs pulzusa, sőt, nem is lélegzik, ám azt túlzás lenne állítani, hogy a lány végzett vele. A férfi bőrén látható, hirtelen felbukkant elszíneződésekből a legtöbb szakértő arra a következtetésre jutna, hogy már hónapokkal ezelőtt feldobta a talpát.

*Logan kitartóan hasítja a levegőt karmaival, annak ellenére, hogy ezidáig nem sikerült említésre méltó haladást elérnie ebben a küzdelemben. Közben ellenfele egyre vakmerőbb dolgokat művel, utolsó támadása például csak annyiból áll, hogy egyenesen felé rohan, aztán akkora szuperszónikus balegyenest kever le neki, amitől Rozsomák majdnem leesik a háztetőről.*

A villámgyors gonosztevő önbizalmát elvenni nagyjából olyan vállalkozás, mint a Hudson folyót szárazra merni egy üvegpohárral, ezért aztán nem történik semmi látható változás a küzdelemben, viszont egyenlőre Ratna-t sem szúrták ki, fedezékről fedezékre osonva közelíti meg a harcoló párost. Közben a távolból egy teherszállító helikopter közeledik ebbe az irányba, jelenlegi tempója mellett még 10 percig is eltarthat, amíg ideér.

-Nem akarsz lesodródni a háztetőről?
*A faltól ellökve magát újból támadásba lendül, bár pillanatnyilag fogalma sincs, merre lehet ellenfele. Ez nyomban megváltozik, mikor újabb gyomrost kap a felé száguldó szélvésztől.*

Csak gubbasztok az újabb rejtekhelyemen, alig néhány méterre a két harcoló férfitól, miközben óvatosan kilesek, hogy kövessem őket a tekintetemmel, így azért egyszerűbb használni a képességemet, no meg nem akarom, hogy véletlenül Logannek is jusson belőle.
Koncentrálok, koncentrálok, ám semmi... Ma már másodszor, ez kezd nem tetszeni. De mivel az, aki először belebabrált az agyamba, már kinyúlva fekszik a lépcsőházban, ezért értetlenül állok a dolog előtt.
-Túl sokat használtam volna? Vagy... van itt még egy telepata, akiről nem tudok? -motyogtam magam elé, miközben gyorsan körbenéztem, ám így elsőre senkit sem szúrtam ki.
~Bááár, ki tudja, talán valami más érzéssel működni fog. Legalábbis nagyon remélem, mert ha az se, akkor nem sok hasznom lesz a továbbiakban. De mi legyen az... -morfondíroztam magamban, amikor valami különös zajra lettem figyelmes.
Először az utca zajaira gyanakodtam, de aztán a távolban, mint ha valami helikopter féleség lett volna...
~...és... jól látom, hogy erre tart? -hunyorogtam egy kicsit, hogy a távolban jobban megfigyelhessem~ Hmm, úgy tűnik, igen... biztos jön az erősítés. -sóhajtottam fel megkönnyebbülten, majd aggódva kipillantottam a rejtekhelyemről, hogy Logan hogy bírja a gyűrődést?
Aztán belém hasított a felismerés, hogy oké, hogy jön az erősítés... de mi van akkor, ha nem nekünk, hanem az ellenfeleinknek?! Hoppá-hoppá... Akkor viszont mielőbb el kéne tűnnünk... -kerekedtek el a szemeim, majd sietve kaptam jobbra, balra a fejem, hátha valami eszébe jut, de semmi.
~Gyerünk Ratna, gyerünk-gyerünk-gyerünk! -sürgettem magam, amikor fellobbant az isteni szikra.
Az előbb egy negatív érzéssel próbálkoztam, az nem volt hatásos... de mi van akkor, ha néhány pozitív érzést ébresztek fel az idegenben? Gyorsan visszakúsztam a rejtekem szélére, majd miközben a tekintetemmel követtem az "áldozatomat", megpróbáltam egy kis szimpátiát kelteni benne. Barátság, együttérzés, esetleg egy kis szeretet is (vagy nem kicsi, hanem sok, ahogy sikerül )... mondjuk azt nem tudom, hogy ez mennyire fog beválni, de talán ha sikerül elérzékenyíteni egy kissé és nem támadna folyamatosan, akkor Logannak is lenne esélye