Brooklyni utcák

/A sápadtarcú tanulmányok... Medve-BOCS mindenkitől a lassú láb visszatért./

Valami nagyon nem stimmelt a lénnyel... Úgy gyilkolt mint egy póni-indián de nem bizonyításvágy hajtotta. Csupán az élvezet.
~Ez egyszerűen undorító...~
Akkoriban nem voltam túl bátor sámán és a gyomrom se volt elég jó az efféle látványhoz. Arckifejezésem a szokásos mosolyból a döglött-borzot szagoló farkas fintorába váltott, és úgy tűnt lesz időm gondolkozni, hiszen a besnye szörny az akció-harcost nézte ki magának.
~Amikor a két harcos összecsap, a sámán nevetve harmadikként lecsap.~
~VIGYÁZZ!~
Holdba-néző üzenete nem volt hiábavalóság. A Bestia rohant felém, mintha csak az egyik nagyszájú horrortörténetem vált volna valóra... És eszembe jutott a megoldás. Ez a lény természetfeletti...
~Na majd megtanítom neki hogy egy sámán is tud természetfelettit idézni! A szemét rasszista, egyből a rézbőrűre mi?! Meglátod te sápadtarcú milyen szemközt találni magadat egy bölényméretű tarajos süllel! Aki méteres tüskéket lövell feléd, természetesen altatóval mérgezetteket. Igaz hogy a pók és az óriáskígyó füsté válik, de a helyükre félelmesebb testőröket hívok őseim földjére amit beszennyeztetek mocskos városaitokkal. Két bölényméretű tüskés hátú kardfogú tigris szökkent át a bozótoson! Két oldalamra, ha a bestiát nem söpörné le a Sül Visszavág, legyen még pár kellemetlen meglepetés a számára...

Az éjszaka fényei

A koromszínű bestia számára nyilvánvalóvá válhat, hogy a bőrkabátos alakot akármit is akart eddig, tekintete alapján a pillanat töredéke alatt futja el a méreg.
Keze ökölbe szorul, talán ütni akart, mielőtt ő tovább ugrott volna az indián felé. Tulajdonképpen látványosan lemaradt mozdulatától, így talán nem is kell bajlódnia vele egyelőre.
A jobb horog már majdnem elérné az indiánt, mikor valami kötélszerű lábánál fogva hátra rántja.
Elég enyhén terpeszbe erőltetnie a lábát, és mire oda pillanthatna, már szét is oszlott a füstből szőtt csapda, majd hátrébb érkezik földre, kissé távolabb a másik kettőtől.
Vidám Bagoly érezhette, hogy ha nem segít neki a másik sámán hadipipa-füstje, akkor bizony egy darabig másnak kellene imát mormolnia helyette a szellemekhez, míg az állkapcsa meggyógyul. Így azonban szerzett kellő időt hozzá, hogy a tüskés hátú kardfogú tigriseit megidézze.
Így most kezében füstöt kavargató bőrkabátos hősünk és az ifjú sámán egy fekete démonnal néznek farkasszemet. A sámán előtt két torz szellem vicsorog, akik leginkább tigrisekre emlékeztetnek, bár annál jóval nagyobbak.
Damon számára két dolog is bizonyos lehet ezek után. Az egyik, hogy bőven emberfeletti ennek a koromszínű bestiának mind az ereje, mind a gyorsasága. Hiába a sok edzés és a tapasztalat, egyszerűen fizikumban nem érhet fel vele. Ugyanakkor az is biztos, hogy a rézbőrű sem kedveli, és láthatóan ő sem hétköznapi illető.
Valószínűleg össze kell fogniuk, ha biztosan ép bőrrel akarják megúszni ezt a kis kalandot.


/Azt nem értettem pontosan, hogy akkor most valamiféle tarajos sül is érkezett, vagy csak a tigrisek hasonlítanak rá? Megjegyzem, egy kicsit erősnek érezném második szinten, hogy néhány másodpercen belül három bölényméretű, önállóan is cselekvőképes szörnyet idézzen valaki. Bár, ha a játékostársakat nem zavarja, nekem se gond egyelőre./

Kényelmesen az étteremből hazafelé, pontosítva a kocsim felé az utcákon. Hála a jó Istennek, így délután csúcsforgalom volt, vagyis az étkezdéhez képest legalább öt utcányira parkoltam le. Viszont most nagyon úgy éreztem, jobb lenne ha közelebb lenne hozzám. Már vagy egy órája izzadtam, verejtékeztem és sajogtak az ízületeim. Elképzelhető, hogy sikerült összeszednem egy influenzát - merengtem, akkor pedig gondoskodnom kell a helyettesítésekről, amik...
A falhoz támaszkodva meggörnyedtem és levegő után kapkodtam. Sípolt belül minden és felette módon nem voltam jól. Lehet, hogy tüdőgyulladás? Furcsa lenne mondjuk... Na de... Na de miért tűnik hirtelen olyan magasnak az a hirdetőoszlop, hisz az előbb még láttam a tetejét és... A TETEJÉT?
Azonnal kapcsoltam, már éreztem, hogy folytonosan változik az alakom. Befordultam egy kihalt sikátorba és egy szemeteskuka mögé kuporodtam, összeszorított fogakkal próbáltam úrrá lenni a képességemen, de most nagyjából annyira sikerült, mint egykoron a szomáliai frontvonalban. Az egész testemben remegtem percekig, aztán... aztán hirtelen jól voltam. Megszűnt a tüdőmet szorító fájdalom, a remegés, az izzadás, csak... csak éppen nagyjából 5 centiméter magas voltam és nem bírtam rávenni a testemet a növekedésre.
Nyögve talpra kecmeregtem és a zsebembe nyúltam, hogy segítséget kérjek az iskolától. Majd visszafojtottam egy szolidabb szentségelést, mikor realizálódott bennem, hogy a telefonomat a kocsim kesztyűtartójában hagytam. Na ez nem nyert... De így mégis hogy keveredek el vagy öt utcán át? És egyáltalán miért nem tudok visszaalakulni??
A kuka alatt keresztülóvakodtam és kinéztem az utcára. Mit csináljak, mit csináljak... Hoppá! Ismerős alakot pillantottam meg magammal szemben egy padon ülni. Dr Harlow! Talán munkából tarthatott hazafelé, mindenesetre épp valamit evett egy műanyagtálból, nyilván a szembeni kifőzdénél vette. Nem vagyunk éppen kebelbarátok, de mindenképpen közelebbi lehetőség egy vadidegennél vagy az öt hosszú utcán át tartó "sétánál". Na akkor... 3... 2... 1... START!
Első félcipő elkerülve, még egy félcipő elkerülve, hopp kutya, jó szájkosár, átjutottam, egyensúlyozva futás a csatornafedélen, most kell erre gördeszkáznod, bárki is vagy? Vetődés, megvolt, gyors sprint, és cél! Odaértem Lynn elé. Eddig oké, de és most?
Kiabálni nem akarok, sokan meghallanák és legalábbis hülye helyzet lenne... Belekapaszkodtam a nadrágszárának végébe és megráztam, hátha... Nem nyert. Betudta szerintem az amúgy is némileg fújó szél játékának. Mi a fenét...? Megvan! Esélyesen munkából jön, biztos fáradt, vagy csak az új cipő, mindenesetre abból kilépett már. Odasurrantam sebesen és a lábujjainál fél kézzel megráncigáltam a harisnyát, másik tenyeremmel pedig megpaskoltam a lábujjai végét. Erre már megrezzent. Na akkor... Izmaim megfeszültek, hogy ha elsőre nem vesz észre, akkor tudjak vetődni előle. Mondjuk ha sikerül rám lépnie de nem veszi vissza a cipőt, arra még van tervem, csak... soha az életben nem mosom le magamról a kis aranyos jelzőt... Na de a remény hal meg utoljára!

Nagyon hosszú, zsúfolt, fárasztó nap állt mögöttem, ráadásul az idő is úgy lehűlt, hogy kénytelen voltam vastag harisnyát húzni. Bár ez legalább lehetővé tette, hogy a padon ücsörögve kibújhassak egy kicsit új cipőmből, amire az eladó azt mondta csak be kell járatni, és nem fog szorítani, de idáig sajnos még nem jutottunk el.
Akárhogy is, jól esett végre hátradőlni, és szusszanni egyet egy tányér finom gyros tálat majszolva a forgalmas utcán (odabent minden asztal foglalt volt). Mellettem egy anyuka ült babakocsiba ringatva kisgyerekét. Általában nem szerettem, ha ennyi ember vesz körül, pláne amikor épp eszem, de már olyan fáradt voltam, hogy alig érzékeltem a jelenlétüket.
Valamit azonban egyszer csak nagyon is elkezdtem érzékelni. Azt, hogy valami rángatja a nadrágomat, először észre sem vettem, hiszen nyilván a szél volt, a gyroson kívül már így is épp elég hajat rágcsáltam meg a jóvoltából. De aztán a valami csak tovább matatott. Kicsit arrébb mozdítottam a lábamat, gondolván, biztos egy bogár. Mikor azonban intenzív csiklandozást éreztem a talpamon, kezdtem gyanítani, hogy másról lehet szó.
Lepillantottam, és egy apró pici emberkét pillantottam meg. A szél az arcomba fújta a hajamat, úgyhogy alig láttam ki a fejemből, de azért elég tisztán ki tudtam venni, miről is van szó. Gondolkodás nélkül kaptam fel, és nyújtottam oda a mellettem ülő nőhöz.
-Elnézést, azt hiszem ez a játék baba kiesett a kocsiból - szólítottam meg.
-Igazán? - fordult felém meglepetten. - Nem is emlékeztem rá, hogy vettünk volna ilyen játékot neki. Mutassa csak!
Ekkor végre közelebbről is szemügyre vehettem az apróságot, és ahogy rájöttem igazi mivoltára hirtelen mozdulattal rántottam vissza magam felé.
-Bocsánat, tévedtem - visszakoztam. - Ez az enyém.
-Az öné a... a játék baba? - nézett rám csodálkozva a nő, és úgy méregetett, mintha eszelős volnék.
-Igen, az enyém - bizonygattam, és gyorsan kihajítottam az ebédem maradékát a kukába, hogy felszabaduljon a másik kezem, és fel tudjam húzni a cipőmet. - Gyűjtöm őket, mert szerintem... szerintem nagyon aranyosak.
-Aha! Jól van - hagyta helyben alig leplezett fintorral, és inkább visszafordult a kicsinyéhez.
Én pedig talpra ugrottam, és elsiettem. Út közben elővettem a mobilomat, és úgy tettem, mint aki vadul pötyög rajta, de közben mellette fogtam a picúr Adamet is, hogy előttem legyen. A headsetet is késlekedés nélkül dugtam be a fülembe, hogy a beszélgetés problémáját is megoldjam.
-Mi történt?

Ahogy Lynn felkapott majdnem játékként végeztem egy csöppség kezében/szájában, bár lehet csak egy velőt rázó sikoltás lett volna belőle, hiszen a sisakom meg az egyenruhám nincs nálam, hogy kisebb méretű G.I.JOE figurának adjam ki magam. De szerencsére időben realizálta ki is vagyok én, így rögtönzött ötlettel a beszélgetésünket telefonálásnak álcázta. A kérdésére én normál hangerővel válaszoltam, ami így kb cincogásnak se hat szinte, de annyi baj legyen.
- Fogalmam sincs - feleltem. - Egy-két órája nem érzem magam a legjobban, majd kontrollálatlanul előtört a képességem, a két véglet közül ebben maradt meg végül, de egyelőre nem tudok visszaváltozni. Ellenben a rosszullét legalább elmúlt. Sajnos a kocsim és a mobilom is elég messze van, mentő körülmény volt, hogy megláttam Önt doktornő és így gondoltam megpróbálkozok Önnél segítséget kérni - válaszoltam őszintén.

Figyelmesen hallgattam Adam előadását a rosszullétéről, és az azt követő képesség-kontrollálhatatlanságról. Hiába voltam orvos, hiába láttam már egészen elképesztő eseteket is embereknél, mutánsoknál egyaránt, most mégis az első képek, amelyek felvillantak a fejemben Paul Sheldon Annie ápolónő kezeiben, aztán Richard Dean Anderson Patty és Selma fogságában, igaz nekem eszem ágában sem volt ilyen kegyetlennek lenni.
Fel is idéztem azonnal pár sort, amit leggyakrabban akkor szoktam tenni, amikor olyasvalakit kellett ellátnom, akit nagyon nem akartam. Itt most persze nem erről volt szó, inkább ahhoz kellett, hogy a gyógyításra tudjak koncentrálni.
~Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik.~
-Rendben van, semmi gond! Nyugodjon meg! - biccentettem bátorítóan, és (csak azért is) finoman megpaskoltam a fejecskéjét a mutatóujjammal. - Elviszem a rendelőmbe, és meglátom, mit tehetek.
Azt mondjuk nem tudtam, hogy fogom megoldani a vizsgálatokat, hiszen nem éppen ekkora méretekre tervezték őket, de gondoltam előbb érjünk csak oda, majd ott kisütöm. Szerencsére a rendelő elég közel volt, messze nem is mentem volna egy ebéd miatt. Hozzá is láthattam orvosolni kicsiny betegem hatalmas problémáját.

//Folytatás: Orvosi rendelő//

Nagyon nehéz volt tartani magamat Mike-nak tett ígéretemhez, miszerint nem beszélek neki a munkámról, mert hát ehhez nyilván az is hozzá tartozott, hogy semmilyen szín alatt ne lásson semmit a munkámból. Pedig időnként mennyire büszke voltam egy-egy eredményemre. Most pedig még ennél is nehezebb lett a dolgom, amikor megtudtam, hogy Magneto két mutánst is ráküldött, hogy megöljék, mivel újabban túlságosan nagy veszélyt kezdett jelenteni a Testvériség egyes tagjaira... legalábbis meglettek volna nélküle.
Minden gyanús személyt figyeltem körülötte, ha ő nem is tudott róla, rengeteg vért (persze másokét) elfolyattam, hogy hasznos információkat gyűjtsek, esetleg, mert éppen az adott embereket sikerült kiiktatnom. Most egy menő hacker széktámláján doboltam türelmetlenül, hogy végre elkészüljön. Sikerült neki Magneto vonalát használva küldeni egy hangüzenetet Pyro mobiltelefonjára, amiben értesíti a fiút, hogy lesz még egy segítőtársuk. A szöveget én mondtam, ő pedig különböző trükkös programokkal eltorzította a hangomat, hogy Magnetoéra hasonlítson. Onnantól már szabad volt a pálya.

-Nincs szükségünk segítségre - mondta Pyro dacos hangon a telefonba. - Boldogulunk egyedül is.
-Sz@rok rá, a parancs, az parancs - közöltem vele unottan, miközben leszámoltam az emberemnek az ötszáz dolcsit a szolgálataiért, és kifelé vettem az irányt. - Csak azt mond meg, hol lesztek!
-Bodwinnak küldtünk egy hamis jelentést, hogy Kardfogat Brooklynban látták - vázolta kelletlenül Pyro. - Ott kapjuk el, aztán elvisszük egy csendesebb helyre, hogy senki ne zavarjon be.
-Hű, de kitaláltátok - morogtam lekezelően.
-Rohadtul nincs rád szükségünk, úgyhogy, ha nem tetszik, keress magadnak más szórakozást.
-Ahogy már említettem, én is parancsot teljesítek, öcsi! Mond inkább, hova menjek!

A kiszemelt vesztőhely egy pincehelyiség volt. Régen valami üzlet lehetett, de már az ajtók-ablakok is be voltak deszkázva, a pincébe vezető lépcső pedig olyan hangosan nyikorgott, hogy a mélytengeri csendben a lépteim fülsiketítőnek tetszettek. Odalent csak pár szék, doboz, üres láda, és centiméteres por fogadott. Fényt csupán egy a plafonról lelógó csupasz villanykörte biztosította.
Nem kellett sokáig várnom, hogy megérkezzenek. Tudtam, hogy még egy darabig nagyon nehéz lesz, de tudnom kellett, hogy mennyit tud rólunk a Testvériség.
-Na végre - vetettem oda nekik. - Egy ilyen szánalmas takonygombóccal se tudtok gyorsabban végezni? Szánalom legalja!
A két szélsőre könnyű volt megvetően néznem, de Mike-ra! Hát majd a szívem szakadt meg. El tudtam képzelni, mit hihet, de még egy kicsit tartanom kellett a látszatot.
-Lám, lám, lám - susogtam neki, és igyekeztem felidézni, hogy is viszonyultam hozzá régebben, úgy talán könnyebb. - A nagy Michael Bodwin kutyaszorítóban. Nagyon megkapó!De hát, aki sokat ugrál... hát azt jól seggbe rúgják! Ültessétek ide!
A mellettem lévő székre mutattam látszólag nemtörődöm mozdulattal, de valójában azért, hogy minél közelebb tudhassam magamhoz Mike-ot, hogyha elfajulnának a dolgok, meg tudjam védeni.
-Te csak ne parancsolgass! - csattant fel Pyro.
-Így nem jutunk előbbre - szólt közbe Semedi, aki bár szintén bizalmatlanul méregetett, de jóval higgadtabbnak tűnt a másiknál.
Mike-ot a következő pillanatban már le is lökték mellém a székre. Pyro már emelte is rá a kezét, de gyorsan elkaptam a csuklóját.
-Mi a jóistent akarsz csinálni?! - förmedtem rá.
-Hát kinyírni - vágta rá Pyro. - Mi mást?
-Te hülye - vicsorogtam rá. - Az eszedbe sem jutott, hogy kiszedhetnénk belőle valamit?
-Mégis mit?!
-Egyáltalán mit tudsz te róla? - léptem hozzá közelebb. - Mit árult el róla Magneto, mi? Miért olyan fontos, hogy megöljétek?
Feszülten vártam a választ, és felkészültem, hogy amint lehet végre gondoskodjak róluk rendesen, és Mike is megnyugodhasson, hogy nincs semmi baj, továbbra is mellette állok. Azért nem tudtam teljesen uralkodni magamon, és rágyújtottam egy cigire, hogy ezzel a kis parázzsal is idegeljem Pyrot, aki már nyársalni tudott volna a tekintetével.
-Halljam - néztem rájuk, és a képükbe fújtam a füstöt.

A hétköznapok teletek és én egyre nehezebben viseltem, hogy alig látom Aya-t. Igyekeztem a munkába temetkezni és bebeszélni magamnak, hogy nem való nekem egy bérgyilkosnő, de sajnos ez nem nagyon vált be, mert ettől még állandóan ő járt a fejemben.
De mivel az élet nem állt meg és a munkám mellett még Kardfogat is fel kellett lelnem valahol, hiszen olyan volt, mintha lement volna a térképről. Persze ez jó hír volt mindenki másnak rajtam kívül, de az én bosszúvágyam egy cseppet sem lankadt, sőt mivel már Aya-t is féltettem inkább nőttön nőtt.
Így aztán mikor kaptam egy fülest, hogy Kardfogat Brooklyn-ban látták, azonnal magamhoz vettem a fegyveremet és máris rohantam, nehogy megint eltűnjön a szemem elől.
A mondott kocsmában ugyan Victort nem találtam, de egy fiatal srác szívélyesen útbaigazított, és elmondta, hogy éppen most távozott a hátsó ajtón, és én alig maradtam le róla egy percet, így ha sietek még utolérhetem. Igen! Ennek már gyanúsnak kellett volna lennie, de annyira meg akartam találni azt a gyilkost, hogy most nem törődtem vele. Hiszen eddig mindenkiből harapófogóval kellett kihúzni, hogyha tudott róla valamit, most meg tálcán kínálják nekem? Szóval bementem a csőbe! Alighogy kiléptem a sikátorba vezető hátsó ajtón egy másik fiatal, vékony srác pattan elém, mire megtorpantam és ekkor nagyot csattant valami a fejemen és elájultam.

Arra eszméltem, hogy egy kocsi hátsó üléséről rángatnak ki, a kezem a saját bilincsemmel van hátrakötve és éppen egy alaposan lekoptatott lépcsőn lökdösnek le egy pincébe.
Mire leértünk nagyjából tisztán láttam minden, de bár ne láttam volna, hiszen az első, akit megpillantottam az volt, akiért nap, mint nap epekedtem: Aya.
Se köpni, se nyelni nem tudtam, csak néztem rá értetlenül és elképzelni sem tudtam, hogy vajon mi változott meg. Talán minden visszazökkent nála a régi kerékvágásba? Kérdőn néztem a szemeibe, de a megvetésen kívül semmit nem tudtam kiolvasni belőle, így aztán végtelenül elszomorodta és egy pillanatra minden ellenállást feladtam. Ez nem lehet igaz! Azután, amin keresztül mentünk és a Hawaiin töltött idő…..Áááá!
Mikor lelöktek a székre csak akkor néztem meg a két figurát, akik idecipeltek, az egyikben rögtön felismertem Pyrót, de a másik srác, aki elém állt a sikátorban, nem volt ismerős.
~ Hát legalább azt tudom, hogy a Testvériségnek lett elege belőlem, de Aya vajon, hogy kerül a képbe? ~
Még mindig nem fér a fejembe, hogy ő is itt van! Aztán, ahogy hozzám szól, ahogy gúnyolódik! Mint az első találkozásainkkor! Egészen beleborzongok.
- Mi a fene ez az egész? Elrabolni egy rendőrtisztet nem épp a legjobb ötlet srácok! – próbálok valamit megtudni tőlük, de egyelőre nem adom jelét, hogy jobban ismerném a lányt a kelleténél, mert még mindig táplálok némi reményt, hogy ez valami átverés csak.
Azt azonban rögtön leszűrtem, hogy a viszony a fiúk és Aya között nem nevezhető épp felhőtlennek, legalábbis Pyró nem nagyon örült a dolognak. A másik fickó sokkal megfontoltabbnak látszott, annak ellenére, hogy még alig lehetett nagykorú.
Aztán már viszont a víz is levert, ahogy a tűzesfiú rám emelte a kezét. Ennek a fele sem tréfa! Ezek meg akarnak ölni! A szemem ismét Aya-ra siklott, aki annak rendje és módja szerint megakadályozta, hogy Pyró meggrillezzen.
Ez persze megint feszültséget szült közöttük.
~ Na, szépen vagyunk! Ezek szerint csak azért akadályozta meg, hogy rögtön kinyiffantsanak, mert meg akar tudni tőlem valamit! Hát, ha este feljött volna a szobámba, két csók között bármit elmondtam volna neki, vallatás nélkül. ~
Nem tehetek róla, hogy még most is, ebben a helyzetben is ilyen hülyeségek jutnak az eszembe.
- Hé! Talán mielőtt agyonvertek, valaki elmondaná, mi a fene folyik itt? – nézek a vékony legényre, hátha ő legalább anélkül válaszol, hogy rám emelné a kezét, mert már Aya-ban sem vagyok biztos, hogy nem akar képen törölni, ahogy a villámló szemeibe nézek.

Mike nagyon zavart volt. Egyáltalán nem értette, mit keresett ott, mit akartak tőle, az én viselkedésemmel meg aztán végképp nem tudott mit kezdeni, de hát ezt nem róhattam fel neki. Csak egy mozdulat lett volna, egy rejtett kézcirógatás, egy kacsintás, vagy egy diszkrét, de forró szájnyalintás, hogy a tudtára adjam, nem kell aggódnia, de minél élethűbbnek kellett lennie a színjátéknak, és ha ő is igaznak hiszi... hát annál élethűbb már nem is lehetne.
-Én visszamegyek a kocsihoz őrségbe - súgta Semedi Pyronak, aki biccentett.
Én csak egy pillantásra méltattam a távozó alakot, mert nagyon nem érdekelt, az ő szemszögükből eddig minden simán ment, nem volt okuk panaszra. Pyro tekintete vissza-visszacsusszant a cigim parázsló végére, és tisztán lehetett látni rajta a sóvárgást, hogy az egészet a képembe robbantsa. Ez engem gúnyos vigyorgásra késztetett.
-Szóval? Csiripelj kismadár! Mennyire világosítottak fel? Vagy nem vagy te elég nagykutya, hogy tudj bármiről is?
Erre aztán már megrándultak az arcizmai, de csodák csodájára sikerült uralkodnia magán, sőt egy az enyémhez hasonló vigyor is megjelent pimasz képén.
-Nem vagy a Testvériség tagja - felelte kissé talán fontoskodva. - Vagyis semmi közöd a dolgainkhoz.
-Elfelejted, kicsi huszár, hogy ugyanannak az embernek dolgozunk - vágtam vissza. - Nem csatlakozom a bandátokba, mert teljesen felesleges, de ettől még ugyanazon az oldalon állunk.
-A parancs Bodwin megölésére vonatkozott, nem bájcsevejre.
Mike kérdésére mindketten ránéztünk Pyro igazi, én tettetett haraggal.
-Neked kuss van, Mikey! - dörrentem rá.
-Ki a franc engedte meg, hogy pofázz?!
-Rohadtul nem osztottunk neked lapot, örülj neki, hogy még élsz!
-Egy ilyen söpredék zsaru egyébként se fog hiányozni senkinek! A legátlátszóbb trükknek is bedőlsz, csak egy selejt vagy!
Pyro előrébb lépett, és elszánt ádáz képpel nézett Mike szemeibe.
-Kezdhetjük? - kérdezte nyilván hozzám címezve a szavait.
-Én kész vagyok - vontam vállat, és elhajítottam a cigimet.
Pyro, ahogy számítottam rögtön lángba borította a csikket, de olyan erővel, hogy abból egy kosárlabda méretű tűzgolyó lett. Azt pedig egyenesen Mike felé lendítette kinyújtott suhanó karjával. Nem ijedtem meg, azonnal cselekedtem.
Hatalmas földrengést keltettem, akkorát, hogy a falról hatalmas vakolat darabkák hullottak alá, és jó nagy területeken már a téglák is kilátszottak. Mike széke vad remegésbe kezdett, és vagy fél méterre eltávolodott tőlem. Ami Pyrot illeti, ő nem tudott megmaradni a lábán, elestében pedig elvétette a célt, és a tűzgolyó a falnak csapódott, félig lebontva azt. A kis lyukon át egy rég nem használt raktárhelyiségbe lehetett belátni.
Mindez nem egész öt másodpercig tartott. Akkor pisztollyal szétlőttem Mike bilincsének a zárját, és leszedtem a csuklóiról a karperecet. Utána megragadva a kezeit felrántottam, majd gyors csókot leheltem az ajkaira.
-Szerintem a Broadway-n milliókat kereshetnék - mosolyogtam rá, majd fejemmel az éppen lábra kecmergő Pyro felé intettem. - Mit mondasz? Közös seggszétrúgás? A párok úgyis szoktak közös programokat szervezni, nem?

Aztán kezdtek bonyolódni az események, mert választ a kérdésemre természetesen nem kaptam, de a vékony srác távozott, hogy őrködjön és amit mindenki tudomásul vett, Aya meg láthatóan élvezte, hogy tovább heccelheti Pyrot, amit én személy szerint nem tartottam túl jó ötletnek, mert a fiú nem a türelméről híres és a végén még baja esik.
~ Óóóó! Hát hülye vagyok én, hogy még most is érte aggódom, mikor éppen beállt az ellenségeim sorába és arra készül, hogy mielőtt megöl, még meg is kínozzon! Ha tudná, hogy már most is szenvedek. ~
De Pyro most mégis meglepett, hogy nem sült el a keze, hanem inkább belement egy verbális csatába. Ha szóhoz tudtam volna jutni talán figyelmeztethettem volna, hogy ezzel nem próbálkozzon, mert úgy is alul marad, de hát csak kapkodtam a fejem, ahogy ment a szóbeli adok-kapok.
~ Ó, szóval parancsba kapták, hogy öljenek meg! Nagyszerű! Persze ki sem néztem volna a srácból, hogy magán kezdeményezésből akar végezni velem. ~
Aztán mikor végül meg tudtam szólalni, akkor meg nekem estek most már teljes egyetértésben belém akasztva a szót.
Mikor végre abbahagyták Magneto balkeze, úgy döntött elég lesz a csevegésből és inkább a tettek mezejére lép, de azért mégis csak tartott a lánytól, a nagy szavak ellenére is, hisz tőle kért engedélyt, amit legnagyobb sajnálatomra meg is kapott.
Az eldobott csikkből Pyro egy szép nagy tűzlabdát csinált és elszántan a képembe készült röptetni. Mivel esélytelen volt, hogy elugorhatnék előle, inkább aktiváltam a képességemet, hátha az megvéd valamennyire, de közben behunytam a szemem. Ekkor mozdult meg alattam a szék. Először azt hittem csak valaki meglökött, de mivel a rezgés egyre fokozódott, már kipattantak a szemeim és meglepődve néztem Aya-ra, hiszen ki más kelthetne hirtelen egy szép nagy földrengést, ha nem ő, de akkor most mi van? Mégis velem van, és csak átverés volt az egész?
Mindenesetre a tűzgolyó, ami az elhamvasztásomat volt hivatva elvégezni a falat találta el és szép nagy robbanással ütött rajta lyukat. Pyro sem volt képes ellenállni a földmozgásnak, így kisebb-nagyobb botladozás után a földön kötött ki.
Ekkor Aya előkapta pisztolyát és megszabadított a bilincstől.
~ Nekem már nem fognak több bilincset adni, hiszen hetente hármat is tönkreteszek. ~ jutott eszembe ez az egyáltalán nem ideillő gondolat, de hát ez volt az igazság.
Aztán magához rántott a lány és mikor forró ajkai az enyémhez értek, már nem is értettem, hogy hogyan kételkedhettem benne.
- Tőlem megkapod az Oscar díjat bébi! Engem teljesen meggyőztél! – rántottam most én magamhoz, hogy még egy csókot lopjak. – Szerintem igazán megérdemlünk egy jutalomjátékot ezután a darab után, így nyugodtan jöhet a seggberúgás, amit majd átadhat a főnökének is.
Azzal meglendítettem a lábamat és egy szépen kivitelezett rúgással igyekeztem visszaküldeni a földre Pyrot, hogy aztán pár jobb és bal horoggal átformáljam bájos pofikáját.

Nem mondom, hogy különösebben értettem volna a párkapcsolatokhoz, de azt mindenképpen üdvösnek találtam, hogy már egyik fél sem hitte azt, hogy a másik meg akarná ölni, elvégre a sikeres párkapcsolat első szabálya a saját és egymás élettevékenységének átmeneti vagy maradandó megszüntetésének elutasítása és megakadályozása. Nahát! Még hogy nem értek hozzá!
Pyro hiába haladt csodásan a felállásban való törekvésben, Mike egy hatalmasat rúgott bele azokkal a gyönyörű izmos lábaival (na jó, ez sem árt ha van, a sikeres párkapcsolathoz!). A fiú fájdalmas nyögéssel rogyott össze ismét kezét sajgó hasára szorítva, ahol Mike talpa elérte. Azért ha nehézkesen is, mégis összehozta, hogy újra talpra álljon, sőt még a felé suhanó öklöket is kivédte alkarral. Igaz, ez utóbbi meglehetősen fájhatott neki, ezt jelezte összeránduló arca is, hiszen Mike még mindig erősített bőrpáncélban tündökölt.
-Te áruló, rib@nc! - üvöltötte felém. - Tudtam, hogy rohadtul nem lehet megbízni benned.
-Okos vagy - tapsoltam meg lesajnáló tekintettel. - Bár akkor már azt is kidolgozhattad, hogy nem is vagyok áruló, mivel hogy sosem álltunk egy oldalon.
Lőfegyvert nem hoztam erre a találkozóra, hiszen azokat Pyro könnyedén fordíthatta volna ellenünk. Csak azt az egy pisztolyt, de azt már el is hajítottam. Ezért aztán két tőrt húztam elő, hogy besegítsek a hadakozásban.
Ekkor azonban tűzről pattant ellenségünk egy olyan lángcsóvát lőtt ki felénk, ami a fél országot megvilágította volna. Bízva abban, hogy Mike-ot védi ellenállóvá varázsolt bőre, és kifejlett macskareflexei, amelyek hozzásegítik, hogy időben elugorjon, előre rohantam, nagy lendületet vettem, és a levegőben összegömbölyödve Pyro felé ugrottam. Egészen pontosan elé a földre, ahol is lábélre érkezve tovább csúsztam, méghozzá terpesztett lábai között. Közben a két pengét egy gyors mozdulattal oldalra suhintottam, így a srác lábszárán egy-egy hosszú vérző seb nyílt a kilyukasztott nadrágja mögött.
Dühös-fájdalmasan ordított fel, és a lángok eltűntek. Kezeit a sérüléseire szorította, úgy nyöszörgött a földön kuporogva. Remek helyzetnek találtam, úgyhogy máris fordultam felé, hogy a hátába mártsam a tőröket.
Sajnos nem sikerült ezt megvalósítanom, ugyanis épp a kivitelezés pillanatában ismeretlen erő hátracsavarta mindkét karomat, és addig feszítette, míg mindkét penge fémes zendüléssel a padlóra nem hullott. A csuklóimba éles fájdalom vágott, és bár nem tudtam rájuk nézni, a belőlük kibuggyanó vér a nyakamra csöpögött. Ezután sem állt meg, egyre feljebb kényszerítette a kezeimet, én pedig térdre zuhantam. Nagy nehezen oldalra néztem, és Semedit láttam meg, ahogy egy babával a kezében állt, aminek a karjaiba egy tűt szúrt, és lassú mozdulattal feszítette hátra. Kisebb csodának éreztem, amiért ütőerem nem sérült, különben már annyi vérem folyt volna el, hogy biztos elájultam volna.
-Mike - kiáltottam felé. - Mike, intézd el!

Azért Pyrot sem kell félteni, a rúgás után, ha szenvedő arccal is, de csak felpattan és az ökölcsapásaimat elég jól kivédekezi, habár nem lehet kellemes, egy betonkeménységű ütést hárítani, ráadásul még arra is van érkezése, hogy Aya-t szidja, amiért átverte őket.
Persze, mint azt már még az előbb megállapítottam a szópárbajban nincs a kedvenc bérgyilkosommal egy súlycsoportban, így hamar megkapja a választ.
- Öcsisajt, ti a fasorban sem vagytok hozzá képest. – teszem még hozzá, miközben félszemmel látom, hogy szíven csücske máris késeket ragad, hogy fasírtot csináljon a Testvériség eme oszlopos tagjából.
Persze nem állhatok le csodálni kedvesem kecsességét miközben egy veszélyes mutánssal harcolok, így azonnal reagálok is, mikor egy tekintélyes tűzoszlop iramodik meg felém Pyro jóvoltából. Alig van időm félrevetődni az útjából, még így is eléri az oldalamat, de szerencsére csak a ruhámban tesz kárt, hála a képességemnek.
Közben Aya sem tétlenkedett, hiszen mire eloltom a parázsló zakómat és megfordulok, már csak a vérző lábú, eltorzult arccal sziszegő srácot pillantom meg és a mögötte fúriaként felmelkedő lányt, ahogy döfésre emeli a töröket.
- Aya vigyázz! – kiáltok fel, mikor az ajtóban meglátom felbukkanni a másik fiút, aki eddig az utcát őrizte, de gondolom a zajra és kiáltozásra most lejött megnézni, mi a helyzet, és felmérve a dolgokat azonnal támadásba lendült.
De már elkéstem, hiszen Aya kezei természetellenesen kicsavarodtak hátrafelé és legnagyobb rémületemre vért láttam végigfolyni a karján. Senki nem volt a közelében, de a kezei tovább emelkedtek, míg a földre nem rogyott fájdalmas kiáltással, ami végre eloszlatta bénultságomat és a voodoo babával a kezében az ajtóban vigyorgó fickó felé lendültem, mert hát nem kellett hozzá nagy szakértelem, hogy kitaláljam miben mesterkedik.
Pár méterre tőle a levegőbe ugrottam és mindkét talppal a gyomrát céloztam meg, remélve, hogy ettől elmegy a kedve a szurkálástól. Ha a földre kerül, először is elszedem tőle a babát, másodszor alaposan beverem az orrát, hogy bántani merte Aya-t.
- Te szemét boszorkány! Ha nem hagyod abba, az a tűt a szemeden tolom keresztül! – tettem neki közben egy halk ígéretet.

Mike sikeres akciója nyomán végre visszakaphattam mindkét karomat. Pár vállkörzés, pár oldalra lendítés, és ha a fájdalom nem is tűnt el nyomtalanul, de azért már nem volt olyan vészes. Közben letéptem két csíkot a pólóm aljából, és a fogaim segítségével kötést készítettem velük a csuklóimra.
-Ha nem hagyja abba? - dörmögtem feléjük a csomókkal bajlódva. - És most mi akadályoz meg? Ott a tű, ott a szeme, hajrá!
Ezt azonban sem Semedi, sem Pyro nem akarhatta kivárni, ugyanis a következő pillanatban a voodoos ürge egy másik bábut kapott kézbe, és egyenesen Pyro felé hajította, aki addigra újabb láng-mutatványt mutatott be. Ezúttal apró, cseresznyemag nagyságú gömböket kreált, azt lőtte a baba felé. Mikor elérték a célt, Mike-on észre lehetett venni a hatásukat. Nagyobb, de méretarányos lánglabdák képében.
Ellenálló bőr ide vagy oda, azért az sem azbeszt. Azonnal odarohantam hát, és a még levegőben pörgő babát elkapva, zsebre vágva megszüntettem a veszélyt. Majd lerángattam magamról a dzsekimet, azzal próbáltam eloltani Mike lángoló ruháit. Egész jól haladtam, amikor egyszer csak valami megpördített álló helyemben, hogy a lábaim és a fejem helyet cseréltek, a combom külső oldalán pedig már érezhettem is, ahogy egy jókora zúzódás nyomai kezdenek lilulni. Eszemben sem volt fejre esni, úgyhogy Mike-ot használtam támasznak.
Karjaimmal átöleltem a derekát, amit éppen el tudtam kapni, aztán gyorsan, mielőtt lecsúsztam volna rátérdeltem a vállára. A szorult helyzet ellenére képtelen voltam nem elvigyorodni.
-Ezt el ne felejtsük, ha hazaértünk - nyögtem a fejembe tóduló vértől és az erőlködéstől, hogy tudjam tartani magam vöröslő arccal, miközben az arcomat azért oldalra fordítottam, hogy Mike se bízza el annyira magát. Elvégre nem volt most rá idő.
Hátralöktem a lábaimat, így egy fél hátra szaltóval sikeresen landoltam ismét a padlón.Sokáig azonban nem örülhettem, ekkor ugyanis valami vékony, mint egy damil vágott bele a karomba, és rántott neki a falnak. Oldalt csapódtam neki nem sokkal Semedi mellett, aki épp lecsavarta a zsinórt az Aya bábu karjáról. Épp csak egy pillantásra méltattam, és már suhintottam is felé a zsebemből előkapott kést. A penge egyenesen a vállába fúródott, miután elhajítottam, ő pedig felüvöltve kapott oda, elejtve a kezében szorongatott voodoo eszközt. Az magasra röppent a levegőben, de nem esett a földre, mert gyorsan odakaptam és elkaptam.
Míg Semedi a sebével volt elfoglalva, én hirtelen ötlettel előkaptam a Mike babát és mosolyogva összecsókolóztattam a másik kezemben tartott Aya babával.
-Max. erre lehet őket használni, bár megtesszük mi ezt magunktól is önállóan - oktattam ki Semedit, de aztán mégis inkább eltettem mindkét babát, nem mintha ne lett volna még rengeteg ötletem velük, de jobb szerettem volna biztonságban tudni őket.
Mielőtt a voodoo varázsló akár csak megnyekkenhetett volna máris mozdultam, és akkorát rúgtam a vállába ékelődött késbe, hogy nem csupán beljebb csusszant, de majdnem a markolat is eltűnt az emberi húsban.
-Rohadtul ne éri meg velem cseszekedni, te igen nagyon hülye! - sziszegtem, bár az is lehet, hogy nem hallott semmi, elvégre elég hangosan ordított.
Ekkor jött a következő meglepetés, ugyanis kirántotta a kést a sebéből, és dühös, de pontosabb mozdulatokkal, mint amit kinéztem volna belőle rám támadt. Épp hogy elő tudtam kapni egy másik bökőt, hogy kivédjem a suhintásait. Bár úszott a vérében, elég jól küzdött, én pedig miközben hárítottam, védtem, támadtam, még arra is figyeltem, hogy a zsebemben lapuló babáknak még véletlenül se essen bajuk.

Annak ellenére, hogy Aya-tól kedves biztatást kaptam a srác szemműtétjével kapcsolatban, ami alapján már kezdett jobban lenni, nem volt időm meg is valósítani, mert ez az ember tele volt még meglepetéssel. Nem csak az az egy bábú volt nála, amit sikeresen kivertem a kezéből, hanem alig, hogy kiheverte a mellberúgást, máris előkapott egy másikat, amit a tűzesfiú felé hajított, és aki nem volt rest azon nyomban pici tűzgolyókat rálövöldözni. Ez még nem is lett volna nagy baj, ha ez a nincs rám hatással, de volt! Így aztán azt vettem észre, hogy a ruhám több helyen lángolni kezd és bizony rá kellett jönnöm, hogy azért nem vagyok tűzálló. Azonnal a földre vetettem magam és ide-oda kezdtem forogni, hogy eloltsam magam, aztán éreztem, hogy valaki, aki a csodás illata alapján és kizárásos alapon csak Aya lehetett, segít a tűzoltásban. A lángok szerencsére azonnal kihunytak, de azért jó pár hólyagot összeszedtem addigra. Gyorsan pattantam fel, de ekkor Aya furcsa pozíciót vette fel, olyan gyorsan, hogy szemmel alig bírtam követni.
Mikor a karja átölelte a derekamat és a combja a vállamra került, a feje pedig az ágyékom magasságába, a szememet forgatva felnyögtem.
- Semmiképpen! Nem is tudtam, hogy te ilyet is tudsz! De mond ezt pont most kell kipróbálnunk? – fogtam át én is a derekát, hogy ne csússzon tovább, de azért volt egy halvány sejtésem, hogy ezt nem éppen az esti ágybabújásunk előtti előjátéknak szánta.
Akármennyire is kellemes volt a pozitúra, azért volt más elfoglaltságunk is, mégpedig a két Testvériséges fiúka kiiktatása. Aya egy légies mozdulattal eltávolodott tőlem, de Semedi nem adta fel és máris újabb aljas trükköt vetett be, melynek következtében kedvesem a falon csattant. Felmordultam és felkapva az előttem álló széket egyenest a fickó feje felé lendítettem, de mázlija volt, mert Aya kése pont ekkor landolt a vállában, így akkor görnyedt össze és a szék elszáguldva a feje fölött Pyro-t találta telibe.
- Így sem rossz! – morogtam elégedetten a bajuszom alatt. – Nem oda szántam, de egykutya.
Pyro-t a lendület a falnak lökte, ahol kómásan csorgott alá, én meg az üvöltésre fordultam meg, ami Aya hatékonyságát bizonyította, és a következő pillanatban egy forró ajak tapadt a számra egy vad csókkal, amit lelkesen viszonoztam, majd szélesen és egyetértően vigyorogva néztem, ahogy a babákat szívszerelmem zsebreteszi.
Miközben tovább amortizálta Semedit, az váratlanul összeszedte magát és Aya saját késével támadt a lányra.
~ Ez sosem tudja, mikor elég?~ néztem körbe, hogy mivel is tudnám lecsapni a vészesen vagdalkozó voodoo használót, mielőtt újabb huncutságon törné a fejét.
De ekkor Pyro vonta magára a figyelmem, aki magához térve éppen egy méretes tűzcsóvával készült ropogósra sütni ismét. Sok mindent most nem tehettem, hiszen közel is voltam és nem volt nálam semmi, amivel védekezhettem volna, ekkor esett a pillantásom az asztalra, amit gyorsan felborítottam és mögé bújva hallhattam, ahogy a lángok ropogva nyaldossák a fa túloldalát. Mikor elhallgatott a lobogás, az egész tákolmányt a sráchoz vágtam, remélve, hogy legalább pár percre kiiktathatom, hogy segítsek Aya-nak, persze csak, ha még nem aprította darabokra a varászlót.

Semedi elszántan, lendületesen suhintgatta felém a késemet, és bár mondhatnám, hogy csak hadonászott, de sajnos egyértelműen nagyon is tudta, mit csinál. Azt azért nem mondanám, hogy volt olyan jó, mint én, hiszen ki lehet az, de azért becsületére váljon, eléggé megizzasztott. Az egyetlen hibát ott követte el (már azon kívül, hogy kiállt ellenem), amikor kihúzta a kést a vállából. Ezt minden barom tudja, hogy nagyon tilos.
És valóban!Ahogy a kitörni akaró vérnek már a penge sem szabott gátat, a vöröslő nedű folyamatos szivárgással hagyta el a testét. Jobb karját egyébként sem tudta használni, a hasához szorítva óvta, védelmezte, de a súlyos vérveszteség sápadtságot és gyengeséget eredményezve könnyítette meg még jobban a dolgomat. Ezzel viszont az is együtt járt, hogy még kiszámíthatatlanabbá vált a mozgása, és hatalmas félköröket kaszáló kezét, amiben a kést tartotta néha elég nehéz volt kikerülni, mivel már alig bírta tartani magát, és nagyon kellett figyelnem rá, hogy ne essen nekem, mert azzal már nehezen kezdtem volna bármit is.
Aztán egy hirtelen mozdulattal, nem tudom, hogy szándékosan vagy csak az egyensúlyát veszítette el, de nekicsapta a kezemet a falnak, én pedig elejtettem a fegyveremet. Nem habozott, azonnal lesújtott rám az eltulajdonított pengével. Először a torkomat akarta elvágni, de sikerült időben lebuknom.
Aztán egyszerűen csak becélozta a fejemet, és hegyével lefelé belémvágta a kést. Legalábbis majdnem, mert az arcomtól pár centire elkaptam a kezeit, és megpróbáltam visszanyomni az ő térfelére. Sajnos még így is erőfölényben volt, így a penge egyre közeledett egyenesen a szememhez, pedig már minden izmom megfeszült, hogy visszaszorítsam a támadást. Be kellett látnom, hogy így veszteni fogok. Így aztán inkább lehajtott fejjel bújtam át a karja alatta, de a kezét nem engedtem el egy pillanatra sem, hogy annál fogva rántsam le a földre. Már meglehetősen szédülhetett, mert képtelen volt állva maradni.
Ahogy a hátára zuhant, máris tapostam bele az arcába, hogy biztosra mehessek, majd felkaptam elejtett késemet, térdelő állásba ugrottam egyenesen a hasára, amitől felnyögött és összerándult, majd magasra emeltem mindkét kezemet a benne tartott késsel, hogy belemártsam, és többet ne jelentsen gondot. Attól nem féltem, hogy leszúrna, annyi ereje már nem volt, hogy a kellő magasságba lendítse a pengét.
Nem is volt rá szüksége. A kés hegye csak a nadrágomat szúrta át, a bőrömhöz hozzá sem ért. Mégis mielőtt Semedi elájult volna egész testemben megremegtem, a szemem nagyra tágult, elejtettem a kezemben tartott fegyvert, és kissé megzavarodva néztem az oldalamon keletkezett lyukra, ami ontotta a vért. Nagyon nehezen két lábra álltam sajgó sebet szorongatva. Nem is értettem, hogy történhetett, amíg tekintetem a kiszakított nadrágomra nem esett, aminek a zsebéből lassú mozdulattal húztam elő az Aya babát, aminek a törzséből még mindig kiállt a rövid pengéjű kés, ami az előbb még Semedi kezében volt.

Miután Pyro-t kiiktattam egy kis időre, gyorsan a késpárbajt vettem szemügyre, ami nem állt jól, mint, ahogy gondoltam, ismerve Aya képességét.
A vékony srác ugyan egész szépen csorgatta a vérét minden felé, de azért nem volt megvetendő ellenfél és igen csak megszorongatta néha a lányt.
Mikor egy lendületes mozdulatnál a kés kiesett Aya kezéből és Semedi nekiugrott, hogy elmetssze a torkát, vagy más nekem nagyon is fontos testrészét, akkor meghűlt bennem a vér.
Túl távol voltam és itt századmásodpercek is életet számítottak. Azonban mielőtt még beleavatkozhattam volna Aya kibújt a szorongatott helyzetből és máris ő kerekedett felül, alaposan megdolgozva a srác arcát, majd gyomrát, ahogy lendületből rátérdelt.
Nagy sóhajjal fújtam ki az eddig visszatartott levegőt, mert már biztosra vettem a győzelmünket, mikor Aya botladozva felállt és az arcára egy hitetlenkedő kifejezés telepedett.
Az én arcomról is lefagyott a vigyor és döbbenten néztem, ahogy az oldalára szorított kezei között élénkpirosra színeződik a pólója és a folt csak egyre terjedt. Mikor kihúzta a babát a zsebéből és abban ott díszelgett a kés, rémülten rándultam össze majd a lányhoz rohantam.
- Bébi, tarts ki! – vettem el a kezét az oldaláról és próbáltam annyira letörölni a vért, hogy lássam, milyen mély a seb.
Reméltem, hogy semmilyen létfontosságú szervet nem ért, de nagyon aggódtam, mert eléggé vérzett.
Lekaptam magamról a zakómat és az ingemet, amiből gyorsan szakítottam két nagy csíkot, majd egyiket összegyűrve a sebre szorítottam, a másikkal pedig szorosan átkötöttem.
- Nem lesz semmi baj, mindjárt elviszlek egy kórházba és ha összeférceltek már mehetünk is haza, és pár hét múlva már csak egy újabb heg emlékeztet a dologra. – mosolygok rá rendületlenül, habár a szívem mélyén remegve rettegek.
Aztán pont ezt a pillanatot választja Pyro, hogy újból nekünk támadjon, és csak egy pillanattal előbb tudom elrántani Aya-t és magamat a tűzgolyók elől, nagyot zuhanva a földön, ezzel magamra rántva a szerelmemet, hogy nehogy még jobban megsérüljön.
- Már nagyon elegem van ebből a macskajancsiból! Nem tud egyszer végre tisztességesen elájulni?

Szidtam magamat, mint a lovat, amiért ilyen ostobán hagytam, hogy eltalálja a babát, hiszen tudtam, mivel jár az, nem véletlenül vettem el tőle. Ez nagyon elemi, nagyon szégyenteljes hiba volt. És nagyon fájdalmas.
-Jól van, semmi... au!... semmi baj - motyogtam Mike-nak, miközben ő bekötözte a sebet. - Azt hiszem, egész szerencsésen megúsztam.
A ,,szerencse" azonban ezt követően elkerült minket, legalábbis Pyro, ahogy Mike is dohogott képtelen volt tisztességesen elájulni, még ebben is béna volt, de ha már nem jött össze neki, arra is képtelen volt, hogy akkor legalább csendes pihenő keretein belül kussol és elfoglalja magát valamivel, amihez nincs ránk szüksége.
-Az a kis sz@rrágó! - morogtam, ahogy feltápászkodtam Mikey-ról.
Kezemet az oldalamra szorítva indultam meg Pyro felé, akinek a tűzgolyója elől Mike-nak épp az utolsó pillanatban sikerült elrántania. Idegesítő kis mitugrász volt, látszott, hogy képtelen megmaradni a seggén, még akkor is, ha esélye nincs a győzelemre. Most is újabb támadást indított, ezúttal egy akkora lángszórás képében, ami felgyújtotta a falak mentén a ládákat, dobozokat, lehordott selejtes bútorokat, egyéb otthagyott kacatokat. A négy fal közül hármat máris lángok nyaldostak, Pyro csak a kijáratot hagyta szabadon, ami felé máris el kezdte vonszolni Semedi alig-alig éledező testét. Én a földön görnyedve térdelve vártam meg, amíg a bombázás véget ér, akkor felegyenesedtem, és megindultam ismét felé. Már elérte az ajtót, túl messze volt, Semedit már át is segítette a küszöbön, úgyhogy nem volt túl sok esélyem időben odaérni. Még a földrengéssel se mentem volna sokra, mivel hát az ajtóban álltak, szóval egész jól védve voltak ellene.
Magasba lendülő kezében egy öngyújtó szikrája pattant, abból pedig újabb lánglabda dagadt. Nem vártam meg, amíg ezt is ránk szabadítja. Elengedtem a sebemet, hogy mindkét kezemet használhassam, majd az övembe szúrt, alig tenyérnyi méretű késekért nyúltam. Az ujjaim közé szorítottam egyet-egyet vagyis összesen a hatot, majd mindkét kezemmel felé lőttem őket. Még kinyújtott karral, széttárt ujjakkal álltam, mikor a pengék célba találtak a karján, szépen egymás alatt sorakozva végig Pyro karján egy pontos vonalban.
Sajnos annyiban elvétettem, hogy bár felüvöltött fájdalmában, meg is remegett belé, de a dühe nagyobbnak látszott a kínjánál, a tűzgolyó legalábbis a kezében nem hogy kihunyt volna, de még nagyobb lett. Ezt nem felénk, hanem maga mellé hajította néhány koszos hordó felé, amik elég mocskosak voltak, de azonnal lángra lobbantak, talán mert még csillogott rajtuk valami zsíros szutymó, ki tudja, mivel voltak teli, vagy milyen kézzel fogdosták össze.
-Meg ne próbáld! - ordítottam nagy léptekkel megindulva felé.
Persze rám se hederített. Kilépett a pince helyiségből, becsapta maga után az ajtót, majd a kulcs jól hallható elfordítása után pár másodperces szünet után hirtelen az ajtót is felgyújtotta odakintről, hogy a képembe csapó forró levegő hátralökött, pedig már alig két-három méter választott el az ajtótól. Miután a földre estem még csúsztam egy darabig a mocskos padlón, és nem sokkal álltam meg a szemközti lángok előtt.
A nagyjából negyven négyzetméteres helyiség körben lángokban állt, az ajtó zárva és szintén tűz ostromolta. Mike-ra néztem.
-Most mi a jó fenét csináljunk?!

Azért valamelyest megnyugodtam, mikor Aya is felhergelve a srác mutatványától, sziszegve ugyan, de elindult, hogy helyre tegye, mert ez már azt mutatta, hogy jobban van. Én is feltápászkodtam, de aztán hasaltam is vissza mikor Pyro fittyet hányva kettősünk vérben forgó szemére, máris újabb meglepetéssel kínált meg bennünket, mikor átment lángszóróba.
Ahogy vége szakadt a tüzeskedésnek és végre nem kellett attól félnem, hogy telibe kap egy tűzoszlop, akkor meg aggódhattam azon, hogy minden lángba borult körülöttünk, épp csak a kijárati rész, középen azzal a masszív vasajtóval, maradt ki a gyújtogatásból, és ami felé éppen igyekezett a két Testvériséges, jobban mondva csak az egyik, a másik még nem nagyon állt meg a lábán Aya jóvoltából.
Idegesen ugrottam fel, ahogy rájöttem Pyro aljas tervére, de ahogy Aya is én is láttam már, hogy nem fogunk időben odaérni. Ha lett volna nálam fegyver, akkor talán még megállíthattam volna őket, de így esélytelen volt a dolog. Még a lány előnyösebb helyzetben volt, hiszen közelebb állt hozzájuk, de azt már ő sem tudta megakadályozni, hogy kilépjenek az ajtón, ekkor azonban Pyro kezében ismét láng lobbant és most már nyilvánvalóvá vált, hogy az a terve, hogy elevenen bent égjünk. Az én temperamentumos drágám, azért nem hagyta ezt szó nélkül és mivel sokkal jobban fel volt fegyverkezve, mint én, így sikerült is pár dobótőrrel megajándékozni Pyro-t még mielőtt elsült volna a keze, de sajnos ez most nem volt elég és pár másodperc múlva már egy hatalmas tűzcsóvát követően, minden lángokban állt, ebben a nem túl nagy helyiségben. Az ajtó bevágódott és a hangokból ítélve be is záródott. Aya kétségbeesetten indult felé, mikor az is fellángolt, de olyan erővel, hogy az felért egy kisebb robbanással, és ami méterekkel hátralökte a lányt.
Gyorsan rohantam hozzá, hogy felsegítsem mielőtt elérik a lángok és megnézzem nem esett-e nagyobb baja, de csak a dühös arcát pillantottam meg és a teljesen jogos kérdést hallottam, amit nekem címzett. Szemem kutatva pásztázta végig a lehetőségeket és már meg is láttam a kijutás egyetlen, de igen halvány lehetőségét.
- Hát azt hiszem, csak egy út van, de az sem lesz sétagalopp. – mutatok a szomszéd helyiségre robbantott nyílásra, amin ugyan egyelőre nem fértünk volna át, de hát mire való a képességem, ha ezt most nem tudom kitágítani.
Így aztán Aya-t kicsit hátrább tolva nekifutottam és hatalmas lendülettel döntöttem át a lángokban álló falat a másik raktárba, majd gyorsan felpattantam, hogy segítsek a lánynak is átjönni.
- Nagyon remélem, hogy ennek nincs bezárva az ajtaja, de legalábbis nem gyújtja fel senki. – nézek a szóban forgó nyílászáróra. – Ha szerencsénk van, akkor még elcsíphetjük a cseles fiúkat is. – fut át egy ördögi vigyor a képemen.

-Emlékszel te olyasmire, hogy sikerült sétagaloppban eljutnunk valahova? - vigyorogtam rá.
Kíváncsian vártam, mire készült, és mikor hatalmas, kemény testével, amit még keményebbé tett a képessége, kiszélesítette az előzőleg robbantott lyukat a raktárba, vigyorom még szélesebb lett.
~Ez az én pasim!~
A pisztolyt, amit Mike kiszabadítása után elhajítottam, most gyorsan magamhoz vettem, és már araszoltam is felé olyan gyorsan, amennyire csak tudtam, főleg mikor meghallottam a furcsa sercegő hangot a hordók felől, és valami ismerős, csípős szagot kezdtem érezni a levegőben. Elkaptam a kezét, és átbújtam a résen kicsit azért morcosan, amiért segítségre szorultam.
-Azért a kajámat nem kell majd előre felvágnod nekem - morogtam.
A ,,köszönöm" még mindig elég nehézkesen jött a számra, előfordult még, hogy ilyesmikkel helyettesítettem.
Odaát azonnal az ajtó felé vágtattam, legalábbis amennyire jelen helyzetben tudtam, leginkább azért, hogy legalább azt hadd én csináljam (Még hogy segít átbújnom a résen! Mintha béna lennék!). Az ajtó hatalmas nagy szerencsénkre nyitva volt, én pedig szélesre tárva intettem Mike-nak, hogy menjen előre.
-Gyorsan - sürgettem visszapillantva a pincehelyiségbe. - Azt hiszem, azokban a hordókban valami veszélyes anyag lehet. Ez a furcsa szag. Na, siess.
Ha kiment, én is mentem utána. Amint becsuktam az ajtót, egy hatalmas robbanást hallhattunk, amit vagy három másik követett. Nem tudtam, mi lehetett a hordókban, benzin, gázpalackok vagy valami egyéb, de nagyot szóltak. Még annak az ajtónak a résein át is kiszűrődött némi lángnyelv, amin az imént kijöttünk, vagyis ha csak pár másodperccel tovább maradtunk volna bent, már a tűz martaléka lettünk volna.
Kicsit szorosabbra húztam a Mikey ruháiból készült kötést, ami ugyan nem volt valami kellemes érzés, de muszáj volt lassítanom a vérveszteséget. Nem örültem neki, hogy bekaptam ezt a szúrást, mert most itt szenvedhettem a sebbel. A csuklóim legalább csak diszkréten lüktettek, arra nem is kellett figyelnem. Csak ez a rohadt oldalszúrás!
Tőlünk balra egy beugróban tárolók voltak fémdrótos rácsokkal lezárva. Jobbra pedig egy keskeny kőlépcső vezetett fel, ami ugyan a rárakódott por miatt eléggé csúszós volt, és a felvert por miatt tüsszögtem is rendesen, de legalább volt, legalább kijutottunk, legalább éltünk. Csak találjuk meg azt a két kis mocskot! Hú, de kibelezem őket!
Mikor felértünk, jobbra tőlünk résnyire nyitott ajtót találtam. Bekukucskálva láthattam, hogy ezen át a bot helyiségbe juthattunk vissza. Ez volt az egyik öröm forrása, a másik az volt, hogy még épp látam egy nagy színes foltot elhúzni előttem egyenesen az utcára, ami nem lehetett más, mint a Semedit támogató Pyro.
-Én azt mondom, menjünk utánuk, és vágjuk őket a betonba - suttogtam Mike-nak.
Mivel szokás szerint tisztában voltam saját ötletem zsenialitásával, bármit is mondott rá, akkor is utánuk eredtem, előtte azonban még a kezébe nyomtam a pisztolyt.
-Óvatosan, nehogy Pyronak ötletei támadjanak - figyelmeztettem, majd gyorsan megszorítottam a kezét, és átvágtam a bolt helyiségbe.

Nem voltak kétségeim, hogy Aya a gyógyulás útját fogja járni hamarosan, mert már attól ki volt bukva, hogy segítettem neki átmászni a raktárhelyiségbe, pedig azért még nem kéne ugrálnia az oldalán lévő lyukkal.
- És, ha megrágom? – vigyorogtam rá, miközben áthúztam.
Aztán meg sem várta, hogy előre menjek, maga ment ajtót nyit, habár én sem nagyon húztam az időt, mert elég érdekes pattogó és nyikorgó hangok hallatszottak a pincéből, ami nem biztatott semmi jóval. Mikor az ajtó a legnagyobb megkönnyebbülésünkre azonnal kinyílt, gyorsan távoztunk rajta, de alig, hogy becsuktuk magunk mögött hatalmas robbanás sorozat adott igazat a lány szavainak, amitől még az ajtó is alig védett meg bennünket.
- Brrr! Nem szívesen néztem volna meg közelről a tűzijátékot. – rázkódtam meg a hangokra. – Jól vagy bébi? Bírod még, amíg elérünk egy kórházba? – húztam magamhoz, ahogy elültek a zajok, de aztán csak megsimogattam az arcát.
A lépcső előttünk egészen hívogató látvány volt, hiszen azon keresztül már legalább kikeveredhetünk a pincéből, ami így is történt. Mikor végre feljutottunk, Aya benézett az első ajtón, amit meglátott, és a srácok pechére, úgy nézett ki, hogy időben értünk fel, ahhoz, hogy nyakon csípjük őket, legalább is szívszerelmem szerint.
- Mi lesz, ha jobban megsérülsz? Én nem nagyon ugrálnék ezzel a sebbel a te helyedben. – néztem rá féltőn. – És, ha már a kis varázsló is magához tért még okozhat kellemetlen meglepetést. – lestem ki én is az ajtón.
De persze, mondhattam én, amit akartam Aya-t nem lehetett megállítani, hiszen akkor nem is ő lett volna, így aztán mit volt mit tenni, mentem utána, most már egy pisztollyal megtámogatva, amit a Aya nyomott a kezembe.
- Azért nem hiszem, hogy nagyon díjaznák, ha a nyílt utcán minden előzmény nékül lelőnék két fiatal srácot. – mormogom azért a lány után, hiszen remélem nem felejtette el, hogy zsaru vagyok.
Mikor a bolton keresztül az utcára érünk a két jómadár éppen a kocsiba igyekszik beszállni, ezért nem rájuk, hanem a kocsi kerekeire lövök, hogy nem tudjanak elhúzni, majd rájuk fogom a pisztolyt.
-Talán inkább várjuk meg a kollégákat, azok majd gondoskodnak a szállításotokról. – teszek nekik egy javaslatot.

-Mire vársz még? Lődd le! Lődd le! - sürgettem, de a kerekeken kívül senki mást nem volt hajlandó legyilkolni. Sőt, még nagylelkűen fel is hívta magunkra a figyelmet. Csak zsarukkal ne kezdjen az ember! - Édesem, tudod, hogy nagyon szeretlek, ugye? De még egy ilyen, és kapsz egy hatalmas kokit!
Pyro nagyokat káromkodva döntötte a kótyagos Semedit a motorháztetőnek, majd felénk lépett párat és kezein nagyon lendítve, a kocsi előtt, mintha csak lángoló keréknyomok lettek volna két több méteres csíkban lángokat fújt felénk. Az épületek falait így elzárta előlünk az embermagasságú tűz-sínpár, amely közrefogott minket.
-Tudod, ha valahova a két füle közé céloztál volna, most nem érezném valahol nagyon is felesleges erőfeszítésnek, hogy kijutottunk a pincéből, Így most már aligha tudjuk használni a pisztolyt, anélkül, hogy ne robbantaná a képünkbe a torkolattüzet - morogtam. - Na, figyeld a mestert!
Már villant is a kés a kezemben, hogy aztán süvítve tépje ketté a forró, fullasztó levegőt, de nem ért útba Pyro torkába, mert ez egy kisebbfajta tűzgolyóval félrelökte, a golyó maga meg majd' leszedte a fejemet.
-Na jó, ez így nem buli! - csattantam fel. Mike-ra néztem. - Bébi, te püföld őket egy darabig, én meg majd kiontom a belüket, amíg te máshova nézel, és dudorászol magadban, oké?
Hogy szerencsét hozzon, még egyszer rápaskoltam a fenekére, és fenyegető-lassan (valójában inkább fájdalmasan-lassan, de Pyronak ezt nem kellett tudnia) megindultam a két elvetemült kis mócsing felé. A piromániás erre két tenyerébe egy-egy tűzbombát gyújtott, de egyenlőre nem hajított felém, csak megvető, és alig leplezetten lelkes vigyorral várta, mire készülök. Én azonban alig jutottam egy kicsit előrébb, amikor hirtelen ötlettel, és a ház falainak látványa adta ihletettséggel fordultam vissza Mike felé.
-Mond, édes - húzódott az én szám is mosolyra -, fel tudnál venni a nyakadba?
Ha megteszi, először elkértem tőle a pisztolyt, majd a kezeibe kapaszkodva, amit reméltem, hogy azért hátranyújt nekem, léptem óvatosan azokra a széles vállaira, aztán arrébb kormányoztam, olyan közel a tűzhöz, amennyire csak tudott.
-Majd próbáld elterelni a figyelmét - mondtam még neki a magasból.
Pyro semmit sem tett eddig, csak megdöbbenve nézte mit csinálunk, ekkor azonban az egyik labdacsot felém lőtte. Kellemetlen lett volna, ha célba is talált volna, én viszont egyébként sem szándékoztam sokáig ott időzni. Előbb löktem el magam Mike vállairól, így a lövedék akadálytalanul suhant tovább a feje fölött.
Ami engem illett, én egyenesen a falon húzódó tűzlétrára pattantattam, és sikeresen meg is kapaszkodtam. Az oldalamon lévő seb ugyan ezt nem tartotta olyan jó ötletnek, és hogy ezt a tudomásomra hozza, tovább is szakadt egy kicsit, de nem értem rá ezzel vesződni, mivel már záporoztak is felém Pyro dühének megannyi lángoló képviselői.
Az első ablakot, ami találtam, berúgtam, és máris egy undorítóan posztmodern berendezésű lakásban találtam magam. Szerencsére nem volt épp otthon senki, úgyhogy a háziakkal legalább nem kellett bajlódnom.
Azonnal egy másik ablakhoz ugrottam, de ezt inkább csak jól nevelten kinyitottam, bár inkább a feltűnés kerülése okán, mint azért, mert így illik. Ha Mike közben lefoglalta Pyrot, annál könnyebben tudtam célbavenni a Testvériség ezen ifjú tagját most, hogy már nem kellett attól tartanom, hogy ellenem fordítja a pisztoly támadását.

Persze, hogy Aya-nak nem nyerte el a tetszését, hogy csak a gumikat amortizáltam le, és ennek angyalian mosolyogva hangot is adott.
Nem mondom, hogy nem gondolkoztatott el a mondanivalója, főleg miután Pyro, megszabadulva Semedi terhétől, olyan kétméteres magasságú lángfalat húzott körénk, aminek már a hője is veszélyes volt, nem csak a lángja.
- Jó-jó! De szivi ne felejtsd el, hogy rendőr vagyok, nem lőhetek le valakit csak úgy! – rázom meg fancsali képpel a fejem. – Habár most, ha jobban belegondolok, a kezét ellőhettem volna! A fene, előbb is eszembe juthatott volna! – nézek a lányra egy bocsánatkérő mosollyal.
Azonban tudtam, hogy mindig számíthatok a drágám temperamentumára, amiben most sem kellett csalódnom, hiszen a késsel is legalább olyan jól bánt, mint a pisztollyal, így máris megkínáltam tüzes barátunkat egy éles szerszámmal, de azt sajnos kisebb tűzbombákkal hárította, amik ráadásul majdnem eltalálták Aya-t.
Ez persze csak olaj volt a tűzre, majdnem szó szerint, mert kedvenc bérgyilkosnőm felkapva ezen az elvetemültségen a vizet, úgy döntött a két kezével vet véget a két Testvériséges életének, amit Pyro újabb tűzlabdákkal kívánt megtorolni.
A veszélyes akciónak indulva, búcsúzásként kaptam egyet a hátsómra Aya-tól, ami halvány pírt vont az arcomra, még jó, hogy a lobogó tűzfaltól már így is melegem volt és piros volt a képem, így legalább ezt a két ellenfelünk nem vette észre.
- Ezért még számolunk! – súgtam neki halkan és vigyorogva.
Mielőtt azonban még valami meggondolatlanságot csinált volna, Aya visszafordult felém és én a szemében láttam, hogy megint kitalált valami olyat, ami nekem kevésbé fog tetszeni, mert megint veszélybe sodorja magát és egy sebesülés igazán elég lehetne neki egy napra.
- Fel, de megint miben töröd a fejed? – kérdeztem vissza, de már cselekedett is, miközben még a pisztolyt is magáévá teszi.
A tornászmutatványunk közben nagy szerencsénkre Pyro is csak elképedve szemlélte mit csinálunk, szerintem meg volt győződve, hogy a meleg elvette az eszünket, így nem használta ki az alkalmat, míg majd, hogy nem védtelenül álltunk ott egy percig.
- Foglaljam le valamivel, és mégis mivel, énekeljek neki altatódalt, vagy mit? – hüledeztem, ahogy Aya attrakcióját megláttam, és még én is felszisszentem, hiszen láttam átvérezni a kötést az oldalán, ahogy a tűzlétrán landolt. Pyro azonban már magához tért és egy tűzlabdával ajándékozott meg bennünket, ami pont az utolsó pillanatban suhan el kettőnk elváló teste között.
Aztán Aya eltűnt az első ablakban, amit sikerült betörnie, én meg kihasználva az alkalmat, hogy Pyro a lányra lövöldöz dühösen, teljes grafttal nekirohantam, hogy ledöntsem a lábáról, és ha lehet párszor beleverjem a fejét a betonba, hogy képes lenne bántani szeretett barátnőmet. Ha el is talál egy-egy kisebb tűzgolyó, azt talán még kibírom. Semedi még nem tért teljesen magához, így csak a srácot kellett legyűrni.
- Jó lenne, ha nem pazarolnád el a képességedet, mert a sitten szükséged lesz rá, hogy megvédd a seggedet. – igyekeztem még szóban is magamra terelni a figyelmét, míg Aya tesz, amit eltervezett.

Pyro átkozta magát, amiért eddig csak a száját tátotta, hiszen ennél csak úgy lett volna könnyebb célpont ez a kettő, ha még céltáblát is rajzoltak volna rájuk. A nőt is hiába próbálta leszedni a magasból, hamarosan eltűnt egy lakásban, és ő biztosra vette, hogy le is lépett. Már épp fordult volna a másik felé, hogy akkor legalább őt elintézze, de az gyorsabbnak bizonyult a vártnál, és máris a földre teperte őt.
-Pazarolni? - hörögte Mike képébe, ahogy szorító kezei ellen küzdött. - Erősebb vagyok én annál, hogy ilyenekre kelljen figyelnem. Te viszont figyelhettél volna jobban a kis barátnődre. Olajra lépett, haver. Itt hagyott téged. De ne aggódj, miután kinyírtalak, őt is megsütöm, nehogy egyedül érezd magad! Azzal a sebbel úgysem jut messzire az az irritáló kis rib@nc!
A képességét egyenlőre nem merte használni, mert félt, hogy saját magában vagy a közelben ácsorgó, düledező Semediben is kárt tenne. Viszont tudta, mitől döglik a légy, ezért aztán egy láng-lökettel betörte annak a lakásnak az épen maradt ablakát, ahova Aya menekült, hátha a kiscsaj még ott van, de ha mégsem, a pasija ettől csak frászt kap.
Ha ez nem jött be, a mindig magánál tartott öngyújtót felkattintva Mike felkarja alá tartotta, mivel izmaival nemigen kelhetett volna versenyre, de ellensége mozdulataiból nagyon úgy tűnt, hogy ha nem tesz valamit, a feje fájdalmas koppanással fog találkozni a betonnal, neki pedig még feltett szándéka volt életben maradni.

Még mindig vigyorogtam a gondolatra, hogy Mikey altatódalt dudorászna Pyronak, még azzal is kiegészítettem magamban, ahogy hatalmas karjaiba kapja, mint egy kisbabát, és lágyan ringatni kezdi, miközben eszkimó puszikkal bombázza. Aztán, ahogy megláttam az akcióját az ablakból, sokkal szélesebben vigyorodtam el, hiszen nem hiába voltunk együtt. Az ahogy ténylegesen próbálta álomba ringatni sokkal inkább elnyerte a tetszésemet, mint az a másik a fejemben.
-Zúzzad, bébi - motyogtam, miközben próbáltam célra tartani a kezemben tartott pisztolyt.
Nagyon nem volt könnyű munka. Mesterlövésznek tartottam magam, ami azt illeti nem gyakran szokott megfordulni a fejemben, hogy lehet nálam is jobb lövész a világon. Most azonban nagyon meggyűlt vele a bajom. Az oldalamat hasogató fájdalmat le tudtam ugyan gyűrni, nem foglalkoztam vele, eddig is eljutottam, de a testemet sajnos nagyon is megviselte. Remegő kézzel pedig nem lőhetem, amíg Mike-ot is bajba sodornám vele. Mindkét kezemmel szorítottam hát a fegyvert, karomat az ablakpárkányra támasztva, de ez sem segített túl sokat.
Mielőtt azonban úgy istenigazából belelendültem volna az anyázásba, már ugorhattam is félre, mivel Pyro ismét támadásba lendült. A lángok elkerültek engem, viszont a nappaliban több bútor is lángra kapott. Nyögve tápászkodtam fel a földről, és mérgesen konstatáltam, hogy amin a kezem megcsúszott, az bizony a saját vérem volt. Gyorsan kerítettem tűt és cérnát, a Pyrotól kölcsönzött tűzben sterilizáltam a tűt, egy üveg whiskey felét a sebre öntöttem, aztán fél perc alatt sűrű öltésekkel összevarrtam azt az átok sebet, ami már annyira zavart.
Közben torkom szakadtából üvöltöttem, mert ez azért meglehetősen sok fájdalommal járt, főleg, hogy nagyon kellett kapkodnom, így aztán minden lehettem, csak óvatos nem. Mikor végeztem, a hideg vizes csap alá tartottam a fejem, majd kirázva arcomból a nedves tincseket, újra az ablakhoz léptem. Máris jobban éreztem magam. Céloztam, és lőttem, hogy végre kinyiffanjon az a kis szemét. Igaz, csak a lábát sikerült eltalálnom, de reméltem, hogy ezzel is segítek Mike-nak.

Úgy látszik nem nagyon akarta feladni ez a kis szarcsimbók, hogy megsüssön bennünket, és ebben még az sem akadályozza meg, hogy közben a nyakát szorongatom. Mikor váratlanul berobbantja az ablakot, amely mögött Aya eltűnt, akkor aggódva kaptam arra a fejem, de bíztam benne, hogy az én aranyom van annyira dörzsölt, hogy ott maradjon, ahol a legnagyobb valószínűséggel kereshetnék. Így aztán csak egy pillantást vetettem a beszakadó ablakkeretre, de ennyi elég volt annak a kis féregnek, hogy tüzet gyújtson a karom alatt, ami még a tömör anyagszerkezetem ellenére is fájdalmas volt, így lazult rajta a fogásom, de azért sikerült valamelyest belevernem a fejét a járdába, még, ha nem is olyan erővel, mint szerettem volna, így aztán nem ájult el, hanem tovább vergődött.
Nem tudtam, hogy vajon Aya mit tervez és hogyan fogja azt végrehajtani, de bíztam benne, és már csak azon aggódtam, nehogy az akarata kitartóbb legyen, mint a teste és valahol menet közben elveszítse az eszméletét, mielőtt még kórházba tudnám vinni.
Minden esetre tovább birkóztam Pyro-val, aki mindent elkövetett, hogy kicsússzon a kezeim közül, de mivel túl közel voltunk egymáshoz, így legalább nagyon tüzeskedni nem tudott.
Pont akkor, mikor sikeresen beletérdelt az ágyékomba és én fájdalmasan gördültem le róla, akkor hallottam meg a lövés hangját, mire felordított ő is, és láttam ahogy a vére vörösre festi a nadrágját.
~ Ó, drága Aya! Pont jó az időzítés! ~ néztem fel a kihajoló lányra és tartottam fel a hüvelykujjamat, mutatva, hogy sikeres volt a találat.
De nem örülhettem túl sokáig a dolognak, mert a következő pillanatban Pyro úgy rúgta ki a lábamat alólam, hogy a következtében dobott szaltót 10 ponttal jutalmazták volna bármelyik világversenyen, viszont a talajfogás már nem volt ilyen sikeres, mert a becsapódás után még pár percig levegőt sem igen kaptam. Ekkor láttam meg a féllábon ugráló srácot, ahogy vigyorogva fordítja felém a kezét, melyben már ott lobogott a következő tűzgolyó.