Brooklyni utcák

+18

Azt hiszem ha hiszünk a lélek vándorlásban akkor kijelenthetjük, Norikó vagy ezer életen át pasi volt eddig. Olyan vadul harcol mint egy férfi, és a legapróbb célzásra is benne van a szexben. Nem is olyan rég még elutasítottam volna, vagy nem is teszek ilyen kijelentést. De azóta beláttam. Ebben a nagy metropolisban esélyem sincs újra össze futni Kirával. Aki már lehet nem is él, vagy nincs is a városban. Ideje élnem, és ideje tovább lépnem. Az ilyen lehetőségek pedig, mint ami most bukkant fel tökéletesek erre. Kissé meg borzongtam mikor a lehelete meg csiklandozta a fülemet és a bőrömet. Amikor pedig a kezeim a fenekére vezette, nem haboztam, hanem bele markoltam az említett testrészbe élvezve keménységét és kerek formáját. Majd szinte döbbenten figyeltem, hogy egy fél pillanat alatt leveszi magáról a felsőjét fel fedve előttem fedetlen kebleit. A mellei csodálatosak voltak, szépek és arányos formájúak valamint türelmetlenül hívogatóak. Még mindig a fenekét markolva húztam magamhoz, és tapasztottam az ajkaim az ajkaira, hogy szenvedélyes csókban ízlelhessem meg őt. A csók után a nyakát kezdtem el ugyan ilyen hévvel csókolgatni, és lassan elindultam lefelé a gazella szerű testén. Nem kellet sok idő, hogy az ajkaim már a melleit csókolják és habzsolják. Miközben az egyik kezem lecsúszott a fenekéről és az ujjaim a nadrágját kezdték megoldani. Hamarosan meg lazítottam az övét és a gombjait is majd az így lazává váló nadrágba nyúlva markoltam meg a fenekét. Sokkal jobb volt a dolog, hogy nem állt a tenyerem útjába a farmerja, hanem csak a selymes bőrt éreztem a kezem alatt.

+18

Nem tökölődött sokat, és ez tetszett. A belem fordult ki az olyan pasiktól, akik azt hitték, hogy egy alkalom miatt feltétlenül meg is kell hódítaniuk. Ne adj' isten azt hitték, hogy lehet majd több alkalom is. Ő viszont gyorsan kapcsolt, és azonnal a lényegre tért. Remek. Vele sem lesz probléma.
Csókját hevesen és vadul viszonoztam, mikor pedig a szánk végül eltávolodtak egymástól fogaimmal még ráharaptam az alsó ajkára, és egy kicsit húztam magammal. Nem nagyon, nem serkent ki a vére, de gondoltam első jelzésnek tökéletes: ne várjon tőlem gyengéd cirógatást. Meg egyébként is. Így csak még izgatóbb.
Átengedtem neki meztelen felsőtestemet, hogy felfedezhesse, mivel is van dolga, meg játszadozhasson is egy kicsit. Amikor a nyelve a mellbimbómat horzsolta, akaratlanul is hátraejtettem a fejem, a torkomból pedig kéjes nyögés szállt fel, ahogy a tarkójánál fogva még közelebb vontam magamhoz, és élveztem, ahogy az ujjaim utat szántanak maguknak a hajtincsei között.
Hamarosan már a nadrágom is egyre kevesebb problémát jelentett, a fenekemet legalábbis már elérte. Előrelendülve, a vállába kapaszkodva csusszantam le a pultról. Ha megtartott, akkor csak lassabban értem földet, ha nem, akkor már keményebben toppantam a padlóra. Akárhogy is, amint stabilan álltam, a felsőjénél fogva rántottam le magamhoz, majd miközben újra a szájára tapasztottam az enyémet, és nyelvemmel az ő nyelvét kerestem, türelmetlen mozdulatokkal követtem a példáját, hogy kioldjam a nadrágját, utána pedig pár erőteljes lökéssel küldtem a bokája felé. Az alsónadrág már kevésbé zavart. Akaratosan csúsztattam be a kezemet a vékony anyag mögé, de egyenlőre még nem értem a férfiasságához. Először finomabb mozdulatokkal simogattam fel-le a medencecsontja mellett belül két oldalról, majd körkörös cirógatásra váltva egyre közeledni kezdtem befelé.
Ami az én nadrágomat illeti, az elég bő volt ahhoz, hogy néhány csípőlengetéssel lehulljon rólam, aztán már csak ki kellett lépnem belőle, ahogy a cipőmből is. A bugyimon kívül más már nem volt rajtam. Keményen, fullasztóan csókoltam és öleltem, talán egy kicsit agresszívan is, de én így szerettem. Lehet egyáltalán máshogy csinálni?
A felsőjét, ha még nem vette le, feljebb húztam, majd fedetlen melleimet hozzányomtam, kezeimet immár a hátára szorítva bilincseltem magamhoz, és úgy helyezkedtem, hogy ami a két lába között remélhetőleg már nem éppen apró és puha éppen az én két lábam köz kerüljön. Aztán pedig egy időben azzal, hogy ráharaptam a nyakára, és forró hévvel szívni kezdtem, ütemes ringással, ami igazából a szexet imitálta dörzsöltem egymásnak folyamatosan a nemi szerveinket. De az igazit még nem kezdtem el. Ó, azt még nem. Vártam, hogy Nick elkezdje, ha akarja, kíváncsi voltam, van-e olyan tökös, hogy megtegye az első legfontosabb lépést.

//Mike//

Mikor magamhoz térek, egy olyan szobában találom magam, amihez képest egy agyhalott tengeri csiga rémálma az űrről valóságos napközis központ. Ronda, takonyzöld falak, egy tiszta, ám mégis zavaróan kellemetlen kinézetű tükör az egyik fal teljes felületén, és persze a pislákoló fény, ami az unalmat faasztalon lévő petróleumlámpából ered. Komolyan mondom, legszívesebben lekapcsolnám, és ülnék inkább a sötétben, de sajnos a hátam mögé bilincselt kezeim megakadályoznak. Egy ideig üldögélek még így, aztán torkom szakadtából kiáltok:
-Hé, szobaszerviz!!! Unatkozom, és asszem megtelt a pelusom is!
Válaszképpen persze nem kapok mást, mint saját visszhangomat. Újra megpróbálom:
-Egyébként, elfelejtettétek közölni velem a biztonsági kódszót arra az esetre, ha elég lenne! Bármi is az, vegyétek úgy, hogy mondom! Haló! Tényleg fiúk, elég lesz már, nem bírok még tovább arra gondolni, hogy néz ki anyátok meztelenül!!!
Újra semmi. A nagy büdös semmi.
-Na jó...akkor felöltöztetem...tangát neki, és szöges bőrszerkót...úgy értem, valami defekt tuti volt otthon, ha zsarunak mentetek!
Semmi...semmi,semmi, semmi. Sok, sok semmi...A falat tudnám kaparni unalmamban, ha nem lennék megbilincselve. Bárki is tervezte ezt a széket, egy mester volt, sikerült úgy beállítani, hogy majdnem, de azért nem teljesen abszolút kényelmetlen legyen, bárhogy is próbálok helyezkedni. Nem tudom, mennyi idő telik el így, de a végére komolyan fontolgatni kezdem, hogy ideje lesz a vállamnál lerágni az egyik karom. Tippre egy órával később aztán meg kell tapasztalnom, hogy nem tudok lehajolni addig a hülye bilincs miatt!
-Srácok, ez rohadtul nem vicces! Legalább azt elárulnátok mióta vagyok itt?!
Az a rohadt gyertya kezd az aljáig érni, szóval...hát, egyszer egy csajnál bevetettem a gyertyás virágos műsort, amikor az észérvekre nem akarta beadni a derekát, azok pedig akkor is égtek még bőven, amikor felébredtem szóval...lehet már fél napja itt lennék? Be fogok golyózni...
-Komolyan...van ott valaki egyáltalán?

Mikor aztán Derek pár óra múlva telefonál, hogy menjek és oldjam meg Soren nyelvét egyedül, mert neki közbejött valami, hát mit ne mondjak nem repesek az örömtől.
Egész végig az úton, azon töröm a fejem, hogy hogyan fogom a kihallgatást úgy lebonyolítani, hogy elég tökösnek tűnjek King szemében, ha visszanézi, de közben meg segítsek ennek a szerencsétlen Soren-nek kimászni a trutyiból, amibe belekerült, bár akaratlanul, de nem bűntelenül.
A bűncselekményekért ugyan megérdemli, hogy elítéljék és bekasztlizzák, de azt, amit az én drágalátós főnökeim szánnak neki, mert mutáns és ismeri Sheena-t, azt már semmiképpen.

Aztán, ahogy beérek egyenest a kihallgatószobával szomszédos helyiségbe megyek, hogy megnézzem van-e ott valaki és működnek-e a műszerek.
A bent ülő nyomozó, aki vigyorogva néz rám, mikor benézek a tükörfal túloldalán magában beszélő Soren felé biccent.
- Már egy ideje csinálja a műsort! Úgy látszik nem nagyon bírja a magányt a korcsfajzatja, pedig kezdhet hozzászokni, mert a Rykers-ben biztos kibérelheti magának az egyik magánzárkát majd. De vigyázzon vele, mert borzasztóan piszkos a fantáziája. Egyébként, ha úgy gondolja túlságosan az agyára megy, csak tudja, hogy időnként nagyon rosszul látok és hallok, és ha koppant egyet az ablakon, akkor meg főleg. – kacsint egyet felém én meg értően és cinkosan bólintok, miközben legszívesebben elhánynám magam.
Ezért inkább sarkon fordulok és felkapva a fogolyról szóló termetes dossziét belépek a kihallgatóba és lepakolok az asztalra, majd leülök Soren-nel szemben.
- Jó napot! A nevem Michael Bodwin, én fogom kihallgatni, melyről felvétel és jegyzőkönyv készül. Megértette?
- A neve? Mikor és hol született? Tudja miért van itt? – sorolom a kérdéseket, miközben beleszövöm a lényeget is.

Végre! Komolyan mondom, zsaru látványának még nem örültem annyira mint most! Korog a hasam, WC-re kéne mennem, mindjárt elalszom, és valami hihetetlenül görcsben áll a gyomrom, és az ég tudja, mióta üldögélek itt!
-Cső Mike, rég láttalak.
A kérdésre, hogy megértettem-e, mire céloz a felvétel dologgal bólintok, majd bárgyún a tükörbe nézek a válla felett:
-BENNE LESZEK A TV-ben! EZT NEKED, TE NÉMA SZEMÉTLÁDA OTT A MÁSIK OLDALON!
~Szóval, nem ártana nem most bevallani, hogy lehánytam a szmokingját az esküvőjén, nem igaz? Hát, értelmes dolgot úgysem terveztem mondani...amilyen állapotban vagyok, kétlem, hogy menne.~
A következő kérdésáradat hallatán felé kapom a fejem, aztán gyanakodva mérem végig őt, és a rakományát.
-Te öcsém, mi az isten van van azokba az aktákba írva, ha még ezt is meg kell kérdezned? Jézusom! És, hogy miért vagyok itt...hát...az utolsó emlékem, hogy valami bengál állat fejbe ver, és a hajamnál fogva ráncigál be egy kocsiba szóval...férjhez fogok menni? Ó b@ß$!!!

Az ordítására csak kicsit hátrahökölök, mert azt hittem beszakad a dobhártyám, de aztán csak rosszallóan megráztam a fejem.
- Ez most mire volt jó? Úgy sem hiszi el senki, hogy dilis, ezzel ugyan nem mászik ki a szarból Soren.
Természetesen ezen minden gyanúsítottal végig megyünk, mert a legtöbb ugyan ezt kérdezi, mint a srác itt előttem, de hát én türelmes és megértő ember vagyok és ezért válaszolok is, hogy ne hülyén haljon meg.
- Egyrészt, szerintem, ha normálisan válaszol, akkor annál hamarabb kerül egy jó kis kényelmes cellába, ahol kap enni és inni, másrészt ez a kihallgatás része és kérem, mondja a magnóba a nevét és az adatait, ahogy azt kérdeztem, ha megkérhetem.
Már tudtam, hogy nagy fába vágtam vele a fejszémet, de azért drukkoltam is, hogy tényleg tartsa magát, hiszen én itt most nem árulhattam el magam.
- És bár fogalmam sincs, milyen nemi beállítottsággal bír mostanában, nem hiszem, hogy ettől kéne tartania. – mondtam még halálos komolysággal a hangomban.
- Szóval, mondja Mr. Baldwin, ismer Ön egy Sheena Duran nevű hölgyet? Találkozott vele mostanában? Meg tudja mondani hol tartózkodik most? – záporoztak a kérdéseim, miközben a szemem figyelmeztetően villant rá.

Közelebb hajolok az asztal felett, és halkan ezt mondom:
-Dilis? El sem tudod képzelni milyen őrültségeke tudok még kántálni neked, ha igazán belejövök aranykomám.
Na jó, valójában el tudja képzelni az alapján, amilyen feszült gondolom.
-Á, világos....oké, a nevem Soren Baldwin. Igen, AZ a Soren Baldwin. A nemi beállítottságom meg...a nőket szeretem. Valamiért mostanában csak vörösökkel hoz össze a sors, de esküszöm, egy vágott szemű barna is jöhet, vagy mondjuk tündéri szőke, tényleg nem vagyok válogatós.
Aztán meglepődök. Valamiért fel sem merült bennem, hogy annak az oka, hogy itt vagyok nem valamelyik disznóság,a mit én követtem el, hanem valaki másnak köszönhetem.
-Sheena Duran? A név ismerős, de az idejét sem tudom már, mikor szólítottak így utoljára...ja várj, a nagymellű vörösre gondolsz? Ó, igen, ismerem...
Még rá is kacsintok, sokatmondóan, hogy zavarba hozzam.
-De sajnos nem láttam már egy ideje. Lehet rám unt, és összejött egy másik hapival. Előfordul az ilyesmi sajnos...viszont fogalmam sincs hol van.
~Fordítás: előbb öltözöm menyasszonynak, és ugrom kardfog ölébe, minthogy megmondjam, hol van.~

Azt persze Soren nem tudhatja, hogy már most segített kicsit a nyomozásban, hisz a "vörös" megjegyzés az, ami részben segít King-nek abban pár órával később, hogy átlásson Sheena álcáján. Mielőtt Mike nagyon belemerülhetne a kérdezésbe, Soren háta mögött több apró robbanás durran el, kör alakban, ami a félhomályos szobában úgy néz ki, mintha egy lángoló kard, vagy esetleg egy csillagszóró vágna lukat a falba, aztán az így keletkezett résen két gázmaszkos alak lép be. az egyikük gépfegyverével szétlövi a tükröt, a másik pedig nyugtató lövedékeket lő a a fegyveréért nyúló nyomozó mellkasába. Dolguk végeztével félreállnak, hogy jöhessenek a többiek, fegyvereiket pedig a másik szoba ajtajára szegezik, hogy az erősítés se maradjon ki a jóból.

Most komolyan, mi ez, óvoda?! Már kezdem unni, hogy az összes lúzer testvériséges csőcselék seggét nekem kell kihúzni a szarból, de hát nincs mit tenni, ha egyszer ez a parancs. Bár tény, hogy van valami a Mester véleményében, miszerint őket már csak ki kell képezni, de legalább lojálisak. A Xavieres kölyköket emellett még át is kell téríteni, és valljuk be, a többség elég csökönyösen ragaszkodik az öreg elveihez.
A mai megmentésre váró bajba jutott Soren Baldwin volt, aki amilyen nagydarab, olyan szerencsétlen tud lenni. Hiába győzködtem a Mestert, hogy kár érte, hajthatatlan volt, így aztán megint cseszhetem a nyugodt, edzéssel telős délelőttömet. Megvártam, hogy a fiúk összekészüljenek a felszerelésekkel, aztán induljunk a brooklyni rendőrörsre.
Csak karba tett kézzel, lábammal türelmetlenül dobogva várok, hogy utat nyissanak nekem a teremig, közben figyelemmel kísérve a két kihallgató teremben lévőt, érzelmeket tekintve. Persze ahogy beleeresztenek egy sorozatot a falba, titkon reménykedek, hogy a bentieknek is jut belőle… Na jó, bevallom, ha már itt cseszem el a napomat, akkor már ne menjek haza üres kézzel vagy hullával, a bumburnyák lehetőleg élje túl, ha már miatta jöttünk idáig.
Ahogy az utolsó robbantások is elcsendesülnek, az érzelmek lecsekkolása helyett átváltok a manipulálásra. Ők egyelőre nem láthatnak, csak a baljósan kopogó magas sarkú csizma okozta hangokból következtethetnek, hogy ki közeledhet. Én azonban nem sietek. Egy kis időhúzás mindig jól jön, ad egy jó kis alap hangulatot a dolgoknak, remélem, most sem lesz másképp. Persze arról gondoskodok, hogy a csalik se szökhessenek meg. Soren, és Mike is érezheti, ahogy a kezeik, majd lassan a lábaik is zsibbadni kezdenek, olyan szinten, hogy az szinte már a bénultság érzésével határos. Nem fut el, nem ránt fegyvert, nem pofázik, csak ha kérdezek. Legalábbis ha az utolsót nem tartják be, kapnak egy arczsibbasztást is, utána meg valami olyat, hogy visszasírják gyerekkoruk fogorvosait.
-Jó reggelt, fiúk! –bújok be végül én is, a katonák után a kihallgatóterembe, ám ahogy meglátom a petróleumlámpát, egyből gonosz mosolyra húzódik a szám.
-Ezt nevezem romantikus hangulatnak! Remélem, nem zavartunk meg semmit. –felelem vidáman.
Persze tisztában vagyok vele, hogy úgy örülnek nekem, mint mókus az erdőtűznek, de addig örüljenek amíg nem mutatják ki. Könnyed léptekkel Soren felé veszem az irányt, arcomon egy széles mosollyal, hogy aztán az utolsó lépéseknél lendítsem a karom, s izomból lekeverjek egy akkora nyakast neki, amilyet csak tudok.
-Ezt azért kapod, mert béna voltál és néhány zsaru kifogott rajtad. Na meg mert ezzel az én délelőttömet is elcseszted. –feleltem hűvösen, majd azzal ott is hagytam, s Mike felé indultam, mint valami zsákmányára vadászó párduc, amikor észrevesz egy magára hagyott, újszülött gazellakölyköt.
-Szóval te lennél az? Michael Bodwin? Baldwin, Bodwin… Csak nem rokonod ez a szerencsétlenség, csak elcseszték a születési anyakönyvi kivonatát? –biccentek Soren felé, de aztán újra a férfira szegezem kékeszöld tekintetemet, ahogy hűvös hangon veltettem a következő kérdést- Tudja miért vagyok itt?

Úgy látszik a szúrós nézésemnek meg lett a hatása, mert végre beszélni kezdett, bár természetesen muszáj volt még jópofiznia mellette, de hát ennyi még belefért. Már megszoktam, hogy valamiért majdnem minden ide behozott gyanúsított kényszert érez, hogy megmutassa, milyen fasza legény, hogy megmeri ezt tenni egy rendőrtiszttel szemben.
Láttam, hogy váratlanul éri Shenna nevének felbukkanása, pedig már pedzegettem neki az elfogáskor is, de reméltem, hogy ennek ellenére nem fogja elszólni magát, hanem tartja a száját, ahogy kértem.
Az első pár másodpercben megáll bennem az ütő, de aztán megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, mert azt teszi, amit reméltem tőle.
- Ez nagy kár, mert……..
Nem tudtam folytatni, mert egyszer csak furcsa jelenségre figyeltem fel Soren mögött, mintha valaki vörös, izzó festékkel rajzolna a falra! Aztán a fal felnyílt, mint ha csak papírból lett volna és először azt hittem tűzoltók jönnek, mert megtévesztett a gázmaszka, és mire felfogtam, hogy nem ez a helyzet, már késő volt. A lövésekkel egy időben éles csípést éreztem a mellkasomon, amitől úgy lelassultam, mint egy lajhár és még a szememet is csak ólom nehezen tudtam mozgatni.
~ Basszus! Valami kábító, vagy nyugtató lehetett! Mi az ördög folyik itt! Soren ennyire fontos ember lenne, hogy még egy rendőrőrsöt is megtámadnak miatta?~
Mikor a dögös vörös belép, komolyan elképedek, főleg, mikor selymesen lágy hangján elengedi azt a kétértelmű szöveget, mert képes vele zavarba hozni. Na, nem mintha túlságosan bőbeszédűvé válnék, hiszen a nyugtatón kívül, még valami furcsa zsibbadást is érzek, amitől olyan, mintha a székhez béklyóztak volna.
A pofon meg végleg meglep és még én is összerándulok a csattanástól. Igazán nem néztem volna ki egy ekkora sallert ebből a lányból!
De nem nagyon volt időm ezen töprengeni, mert máris felém indult és én felkészültem, hogy én kapom a következőt, amire esélyem sem volt védekezni, hiszen a kezem sem voltam képes felemelni, nem, hogy a pisztolyomhoz hozzájutni. Pedig nagyon nem tetszett, ahogy rám nézett, pedig máskor biztos jól esett volna, ha egy ilyen bombázó részesít a figyelmébe.
- Hogy?......Mi ……ez az egész? Kik maguk? – szólaltam meg először kissé rekedten, mert a szám a nyugtatótól kiszáradt, de aztán már magamra találtam és komoran néztem fel a fölöttem csillogó szempárba. – Hát….. nagyon képben van…..és van egy tippem, hogy nem a kávénkra pályáznak, de nem gondolhatják komolyan, hogy ezt megússzák?
Miközben beszéltem, megpróbáltam a kezem megmozdítani, hogy hátha sikerül mégis elérni a pisztolyomat. Az erőlködéstől már a víz is kivert, főleg, hogy mindezt úgy tegyem, hogy ne vegyék észre, már, ha egyáltalán sikerült egy centit is megmozdulnom.

Nem állítom, hogy nagyon a kedvemre lenne az, hogy egyesek falakat robbantgatnak a seggemben - pláne nem vadidegenek - de ugyanakkor, az, hogy látom a félelmet ennek a fickónak, meg az üveg mögött rejtőzőnek az arcán igencsak feldobja a kedvem, szóval bárki is ez, biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk kedv...
~Áú!~
-Hát...bocs...bár a néhány azért túlzás, voltak vagy tízen, és...egyébként te ki a bánat vagy?
Aztán rádöbbenek, hogy lehet kedvesebbnek kéne lennem vele, hisz jól láthatóan nem szívbajos olyan dolgokat művelni, amit én egy videojátékban sem kockáztatnék meg, ráadásul végre letörölte azt a magabiztos vigyort a fakabátokról, és nem mellesleg....kezdem gyanítani, hogy ez az új fajta zsibbadtság sem azért szállt rám, mert pont ebben a pillanatban unta meg a testem, hogy esélye sincs felülni innen.
-Engem közben kioldozna valaki? Ígérem jó leszek...vagy nagyon rossz, amit csak akartok.
~Elcsesztem a napját? Tényleg, mi az ördög folyik itt?~

Közben az egyik gázmaszkos átugrik az üveg helyén keletkező nagy résen, megvizsgálja a műszervafalat, végül a puskájával szétlövi azt, biztos ami biztos. Ez után Ratna megkapja a fülébe a rádiós üzenetet:
-Rendben, a felvétel megszakítva. A gáz közben szétterjedt az épület többi részén, úgyhogy tiéd a pálya, ezek egyhamar nem kapnak erősítést.

-Mike, szerintem nagyon is komolyan gondolják, és a helyedben elgondolkodnék rajta, hogy neked ez valójában miért rossz. Aztán elbújnék a sarokban, vagy ilyesmi.

Soren kérdését hallva csak elkomorodik a tekintetem. Ez most szórakozik velem? Bár, ahogy végignézek rajta, úgy tűnik, elég komolyan gondolja. Jesszus, lehet mégiscsak egyszerűbb dió lenne betörni néhány xavierest, mint ezt megnevelni?
-Látom, te se állta sorba duplán, amikor az észt osztották. –felelem lenézően, ahogy a tekintetemet körbejárattam a többi zsernyákon, de aztán már inkább a másik férfinak szenteltem a figyelmem. –Amúgy az új főnököd. Vagy megmentőd… kiképződ, rémálmod, amelyik szimpatikus. Ratna - jobb, ha megjegyzed ezt a nevet.
Soren kérdésére csak a vállam felett hátrakiáltok egy határozott „NEM”-et, mielőtt még valamelyik birkának eszébe jutna, hogy leszedje róla a bilincset. A rádióüzenet hallatán alig láthatóan biccentek egyet, s szám gonosz mosolyra húzódik, miközben tekintetem végigsiklik a helyiségen. Magunk vagyunk… Végre!
Persze ahogy meghallom Michael szavait, egyből alább hagy a lelkesedésem, egy unott szemforgatással válaszolok. Komolyan, mint valami elcseszett reklám, mindenkinek le kell darálnom, hogy kik vagyunk, mik vagyunk? Ennyi hírnevet nem bírt összeszedni ez a lúzer banda? Pofám leszakad, komolyan…
-A Testvériség. Rémlik valami? Ha nem, akkor majd megtudja… -feleltem türelmetlenül, a kérdését hallva pedig halk kacajban törtem ki.
-Hmm, van kávé? Miért nem ezzel kezdték? –kérdezem vidáman, de aztán egy szempillantás, annyi nem telik bele, s újra komolyra vált a hangom- Mindegy, amúgy is jobban szeretem a forró csokit. És igaza van, nem gondoljuk, biztosra tudjuk. –javítottam ki, majd kacsintottam is mellé egyet, s lassú léptekkel elkezdtem körözni körülötte, miközben alaposan végigmértem.
Bíztam a képességeimben annyira, hogy tudjam, ilyen lezsibbasztott kezekkel képtelen lesz használni a fegyverét, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy ez az egész csak „illúzió”, és megtörhető, amennyiben az illető rájön, hogy hogyan. Hála a jó égnek, csak kevesek használják az agyukat annyit, hogy eddig eljussanak, de hát biztos ami biztos, azért a dereka felé nyúltam, hogy megfosszam a fegyverétől.
Szinte undorodva dobtam oda a fegyvert az egyik maszkos katonánknak, hogy kezdjen vele valamit, majd a fejemmel Soren felé biccentettem.
-Mégiscsak vegyétek le róla a bilincset. –adtam ki az utasítást.
Majd megszüntettem rajta a zsibbadtság érzésének illúzióját, majd intettem, hogy jöjjön ide, mellém. Ideje, hogy valami hasznát is vegyem végre. Meg nehogy már nekem kelljen az ilyen alja munkákat csinálni...
-Motozd meg, hogy van-e nála bármi más fegyver. –biccentettem Mike felé, majd néhány lépést hátráltam, hogy felügyeljem, mennyire végez alapos munkát.

Miközben azon igyekszem, hogy fegyvert kaparintsak a kezembe, egy rosszalló grimasszal veszem tudomásul, hogy a lehallgató berendezésnek annyi, hiszen az egyik gázmaszkos épp most lőtte ripityomra. Egyébként mázli, hogy King pont nincs itt, mert talán, ha később esik be, akkor van esélye bedarálni ezt a magától kicsit elszállt társaságot.
Azért nem kerüli el a figyelmemet, hogy bár látszólag Soren-t jöttek kiszabadítani, azért a srác nem a szívük csücske, már, ha a pofonból egyébként nem derült volna ki, mert nem igazán sietnek teljesíteni a kérését, miszerint oldozzák el, sőt a vörös hajú démon, aki valószínűleg a banda vezetője lehetett, egyenesen megtiltja.
- Ratna! – ízlelgetem a szót, bár nem azért, amit gondolhat elsőre. – Mindenképp megjegyzem, ahogy a fizimiskáját is, hiszen kell valami majd a körözési papírra is. – bólintok látszólag elégedetten, de közben nem teszek le a pisztoly felé tapogatózásról. – És, ha csak nem a miniszter nevezte ki, akkor nekem ugyan biztos nem lesz a főnököm. – ingatom meg a fejem, hogy lelohasszam a lelkesedését.
Mondhatom azért meglep, mikor a Testvériséget említi meg, mint ennek a behatolásnak az elkövetőjét, hiszen ennyire messzire még sosem mentek mióta Magneto elvesztette az erejét és befolyását. Na, meg a módszerek sem rájuk jellemzőek, így csak a felvillanó szemem jelzi, hogy kevés hitelt adok a szavainak, de nem teszem szóvá.
Ez a nő amúgy is elég magabiztosnak látszik és biztos vagyok benne, hogy van valami alapja, azon kívül, hogy a nyakamat merném tenni rá, hogy miatta érzem ennyire zsibbadtnak magam.
- Csak nehogy csalódnia kelljen. – morgom ellenségesen, főleg miután lazán megfoszt a fegyveremtől.
Mikor Soren-t a parancsára elengedik, hogy vele motoztasson meg, a férfira szegezem a pillantásom és mivel nagyon úgy néz ki, hogy a látszat ellenére sem játszanak egy csapatban, így reménykedhetem benne, hogy talán elkerüli a figyelmét a bokámnál lévő pót stukker.
Még mindig a bevetési ruha van rajtam, persze a mellény és a felszerelés nélkül, így van nálam még fém és műanyag bilincs, na meg a sokkoló és gázspary is az övemen. Ezektől nem baj, ha megszabadít, csak a pisztoly maradjon.
- Hamarosan itt lesz az erősítés, én a maguk helyében inkább felkötném a nyúlcipőt, hiszen rendőrgyilkosokkal nem nagyon szoktak tárgyalni. – próbálom közben elvonni a nő figyelmét.
Abban is reménykedek, hogy nem tudja, hogy én is mutáns vagyok, így még okozhatok nekik egy kis meglepetést, ha kicsit lazul a mentális béklyója a csajnak, ami azzal, hogy erősen rákoncentrálok, máris mintha kevésbé lenne hatásos.

-HÉ! - Szólalok fel tiltakozásképpen, amikor az intelll...intus...intim...az agyamat kezdi el sértegetni! Menjen a jó francba... Viszont aranyos, amikor Mike tiltakozni kezd "Ratna" fennhatósága ellen.
-Apafej, azt nekem mondta.
~Hacsak nem vagy te is tagja titokban a testvériségnek. Viszont ezt a Ratna-t életemben nem láttam még...illetve, valahonnan mintha ismerős lenne, és egyszerre mégsem...lehet az utcán láttam vagy ilyesmi, a Steinway házban viszont tuti nem, arra emlékeznék. Hogy lehet akkor viszont ő az új főnök? A modora mondjuk megvan hozzá, és végül is értem jött, szóval...
-Igen is! - Felelem, miután az egyik gázmaszkos figura lekapja rólam a bilincset az ájult zsaru kulcsaival. Az első három alkalommal mondjuk az ujjaim közé dugta, de hát én sem látnék valami jól abban a vacakban gondolom, szóval megbocsájtom a dolgot. egyébként is: édes szabadság!
-Na jó, szóval motozás, egy másodperc....
A törött tükrön át benyúlok a széttört géphez, hogy végre feltölthessem magam árammal, aztán elszántan Mike-hoz sétálok, nem sok jót ígérő mosollyal az arcomon.
-Á, ez már kellett, tehát akkor...
Közelebb lépek a férfihez, akinél minden bizonnyal akadna érdemesebb is a bosszúmra ezért a tortóráért, amin átmentem, de mit csináljak, ha csak a ő van kéznél? Finom, undorodó mozdulatokkal csatolom ki az övét, hogy megszabadítsam a gránátjaitól, aztán megpaskolom a zsebeit, hogy ellenőrizzem, nincs-e ott zsaru kulcs, ha pedig találok, kérdőn nézek a főnökre, hogy megtarthatom-e. Ez után következnek a karjai, majd a lábai, végül a bokája, és...
-Itt van még egy pisztoly.
Felmutatom Ratna-nak, aztán ha nem nyúl érte, az előző példából okulva az egyik maszkos mikinek dobom a fegyvert, hátha neki több szüksége van rá. A dolgommal már majdnem végeztem, csak egy hely maradt, amit nem tapogattam végig, és jó okkal, már attól is viszolygok, hogy másodpercek óta oda nézek. Végül aztán oldalra nyúlok, és egy könnyed mozdulattal kitöröm az asztal egyik lábát, és azzal sújtok a két lába közé, hogy majd belereccsen a fa.
-Nem, az alsógatyájában nem rejtett el semmi olyat ami nem puha, és porhanyós. - Állapítom meg, a tenyeremhez csapkodva az asztal lábat.
-Testüreg vizsgálatot is elvégezzek rajta? Szerintem fölösleges, de ha gondolod, láttam kint pár gumikesztyűt...
~Egyébként...mióta dolgoznak nekünk a Buckingham-palota őrei? És miért viselnek gázmaszkot? Mondjuk, jobb mint az a fura búra, de akkor is...ennyire ijesztő lenne ez a csaj, hogy meg sem mernek moccanni, ah nem ad rá parancsot?~
Oldalra sandítok a nőre.
~Hát, van egy kisugárzása az biztos, de épp kimenti a seggem, és zsarut kínoztat velem. Azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete...~

-Aranypofa, elég csapnivaló memóriád lehet, ha még arra sem emlékszel, hogy ott voltam az esküvődön. –vetettem oda hűvösen a férfinek, csak úgy mellékesen.
Nem állok le vitázni vele, én voltam olyan rendes, hogy előre tájékoztattam. Ha nem érdekli, akkor majd lesz nagy pofára esés. Egyébként meg nehogy már azt higgye, hogy ez gondot okoz… Mint ha nem megoldanánk némi agymosást vagy emléktörlést. Bár, lehet igaza van. Ha elpatkol idő közben, akkor nem leszek a főnöke.
A morgásával nem törődök különösebben, néhány lépést hátrálva, a falnak dőlve követem, hogy végzi Soren a munkát, amit rábíztam. Elég lelkesnek tűnik, helyes, helyes. Csak aztán normálisan végezze a dolgát.
-Aha, persze. –felelem szórakozottan- Várjuk őket is szeretettel. Ha többen vagyunk, jobb a buli.
~Csak aztán ne csodálkozz, ha aztán a mi erősítésünkké válik aztán a te képedbe nyomják a fegyvert.
-Rendőrgyilkosokkal? Ugyan, ki ölt itt rendőrt? –vonom fel a szemöldököm- Ne is reménykedj benne, hogy hamar elpatkolsz, veled mégterveim vannak.
Ahogy előkerül az újabb pisztoly a tekintetemmel az egyik maszkos csicska felé biccentek. Ha már Soren nem ért hozzá, akkor inkább bízza rá. Nekem van jobb dolgom is. Különösebben nem érdekel, hogy mit akar megtalálni a talált cuccokból, felőlem Mike alsógatyáját is hazaviheti emlékként, csak a fegyvereket, gázspray-ket, meg egyéb veszélyes cuccokat tudjuk biztos távolságba tőle. Elég szívás így is, hogy ilyen képessége van, amilyen. Nem mint ha a használatával sokra menne vele, de azért a többiek dolgát igencsak megnehezítené.
Amikor az asztallábbal kezdi bökdösni, csak a tenyerembe temetem az arcomat, aztán odasétálok hozzájuk.
-Ezt remélem, te sem gondoltad komolyan… Mint valami elkényeztetett királykisasszony.
Azzal megragadtam az alkarját, közvetlenül könyök alatt, és úgy irányítottam a kezét, hogy a motozás utolsó mozzanatait legyen kedves rendesen megismételni. Bottal… pfff, azzal semmit (szinte) se lehet érezni!
Persze ha ellenkezne, akkor elengedem. Aztán újból megtapasztalhatja a képességem erejét, de akkor 10 katona se fogja „leszedni” a férfiról, olyan vágyat fog érezni a „motozására”… Persze ezt nem kötöm az orrára, hibájából tanul az ember, nem igaz?
-Azért még nézd meg, nem rejteget-e kábítószert… -felelem poénból, aztán újra elhátrálok kissé és Michaelnek szentelem a figyelmem.
-Na, akkor kezdjük… -sóhajtok fel, mert van egy sejtésem, milyen nyögvenyelősen fog menni a „térítés”. Miért olyan rohadt makacs meg csökönyös minden mutáns?!
-Nos, kedves Michael. Hajlandó lenne csatlakozni hozzánk?

Mikor Ratna emlegetni kezdte az esküvőt, hirtelen beugrott az arca, bár a mostani kinézete egy cseppet sem hasonlított, ahhoz a szende lányhoz, aki Aya-t tanítgatta a jómodorra. Kutakodva néztem rá, de azt hiszem felesleges lett volna azon töprengenem, hogy vajon mi történhetett, amitől így megváltozott. Lehet, hogy marha jó színész és mesterien téveszti meg az embereket. Ez most nem nagyon oszt vagy szoroz.
Sajnos csak blöffölök az erősítéssel, mert, ha King valami csoda folytán nem téved vissza, akkor nem valószínű, hogy támadásra számíthatnának. Az meg főleg óvatossá tesz, hogy egyáltalán nem is aggasztja a dolog.
~ Terve vannak velem? Ez nagyon nem hangzik jól! ~ dobban meg a szíven idegesen, de igyekszem nyugodtnak tűnni továbbra is.
Aztán, ha a tekintettel ölni lehetne, akkor Soren, most minden bizonnyal holtan heverne a lábam előtt, mikor a pisztolyt is lecsatolja a bokámról és az ellenségnek dobja.
A düh talán még jobban segít, hogy oldódjon a mentális béklyó és már úgy érzem, ha nagyon erőlködnék fel tudnék pattanni, amire készülök is, de ezt megakadályozza ennek az agyament dilisnek a következő tette, amitől hangosan felhördültem és az ösztönös mozdulat, amellyel féltett testrészemhez igyekeztem kapni, talán el is árult rögtön.
- Csezd meg Soren! Ezt mi a frászért kellett? – nyögtem fel könnybe lábadt szemmel.
A következő pillanatban azonban a vér az arcomba szalad és vöröslő fejjel vagyok kénytelen tűrni, hogy a férfi kezét végig vezesse az ágyékomon, és bár nem néztem közben Soren-re, de sejtettem, hogy az ő feje sem lehet különb.
- Mi a fenét gondolsz, hogy bevetésre, a gatyámban hordom a gránátokat, vagy mi? – sziszegek dühösen és a végére annyira összeszedem magam, hogy az egyik kezemmel még el is tudom lökni magamtól, igaz egy ötéves gyerek erejével, de akkor is!
- Tudod kinél nézegetitek, hogy van a nála kokó? Talán erre a célra a lónak a hátulját javaslom.
Olyan dühös vagyok a tehetetlenségtől és a megaláztatástól, hogy először fel sem fogom, hogy mit kérdezett Ratna, csak egy pár másodperc elteltével esik le.
- Miiii???? Ez valami vicc? Mert annak marha silány! De, ha valami véletlen folytán mégis jól értettem, a válaszom: NEM! Zsaru vagyok és az is maradok. Bűnözőkkel nem tárgyalok. És Soren neked sem javaslom, hogy még mélyebbre ásd magad a sz&rba! – nézek izzó tekintettel végig rajtuk, aztán becsukom a szám és némaságba burkolózok.
Annyira hihetetlen ez az egész, hogy még eddig azon sem törtem a fejem, hogy miként szökhetnék meg, de azt hiszem ideje lesz ezen agyalni.

~Mi mi mi? Ő is ott volt az esküvőn??? Akkor lehet mégis....téééényleg! Ő volt az a....sárga(?) ruhás csaj, aki megértette velem, némelyik filmben hogy képes a vőlegény a koszorús lányra rámászni. Mondjuk,a mi utána történt elég ködös...~
Az viszont meglep, hogy ezek szerint Mikey fiúra is szükségünk lesz. Remélem nem tenyészbikának szánják, mert akkor megint jól elszúrtam az előléptetésemet. Mondjuk aztán ki tudja, ahogy nézem Ratna-nak tettszik, ahogy kínzom ezt a csávót...
-A parancs az parancs - jegyzem meg gonoszul vigyorogva - és utálom, ha elcsuknak, máskor inkább lőj le.
...majdnem annyira, mint azt, hogy engem kínoz. Köpni, nyelni nem tudok, amikor ODA vezényeli a kezemet, s minden erőmmel azon vagyok, hogy a szexi nőre koncentráljak, aki a karomat taperolja nem pedig a szexi zsarura aki...he?
~Hát....ez a csaj vezetése lesz sokkal elviselhetőbb a testvériségnek dolgozni mégsem akkor...~
Aztán majdnem lever a víz, amíg leesik, hogy a testüreg vizsgálatot csak viccből mondta. Az életet végül Mike méltatlankodása önti vissza a testembe, mire fellengzősen legyintek egyet.
-Még mélyebbre? - Kérdem röhögve, és az arca elé tartom a kezem, hogy láthassa,a hogy egy szikra átugrik egyik ujjamból a másikba.
-Mutánsnak születtem, tudtommal azért a főnökeid összezárnak a seggtágító kannibáltörzzsel. Amíg nem tapostuk el mindet, nyakig benne vagyok, és te is. Szerintem fogadd el az ajánlatát, ha kiderül mi vagy...fél órát ha kibírsz a Rykers férfi szárnyában, a nejed pedig annyit sem.
Mivel érzem, hogy túl hoszsú ideig mondtam, túl értelmes dolgokat, inkább hátrébb húzódok, és hagyom, hogy Ratna vegye át a terepet. Ahogy nézem, tőle úgyis jobban tele a gatyája szegény kopómnak. Amíg ők a testvériségről csevegnek, én megállok egyenesen az egyik gázmaszkos katona orra előtt, látványosan végigmérem végigmérem, aztán a mutató ujjammal a homlokát kezdem bökdösni, de semmi reakció.
-Ha nem baj, én körbenézek egy kicsit. - Jelentem ki, nem is számítva rá, hogy válaszra méltatnának. Aztán kilépek a lyukon, biccentek a másik négy katonának, majd belerúgok a földön fekvő három ájult zsaruba útban a kidöntött vasajtó felé, ami a sikátorba vezet. Odakint is négy katonát találok, kik árgus szemekkel figyelik, nehogy valaki meglepje őket...legalábbis gondolom ezért állnak szoborként, az utca felé fordítva. A pöckölésre ezek sem reagálnak semmit.

Közben Ratna "rádión" megkapja a figyelmeztetést, hogy King aggódni kezdett,a miért a kis protezsáltja nem veszi fel a telefont, meg úgy senki más sem itt, ezért rájuk küldött egy osztagnyi kommandóst, hogy nézzenek már ugyan körül. A legközelebbinek is 10 percig tart ideérni, de azt talán nem szeretnénk megvárni. Minden esetre, aki a a fülébe beszél, az csak egy besúgó, és a kopasz híján az akciót Ratna vezeti, így az ő döntése, mi történik most, ezek után.

Michael szavait hallva csak gúnyosan elmosolyodok. Ezt most komolyan gondolta? Ennyire naivnak azért nem kéne lennie rendőr létére…
-Sosem lehet tudni. Ajánlom figyelmedbe a Kiss kiss bang bang (Durr, durr és csók) című filmet. –felelem.
Na jó, tudom, hogy csak egy amerikai film, de könyörgöm, Amerikában vagyunk… itt több hülye meg idióta rohangál mint amennyi csillag van az égen. Nekem meg aztán végképp nem hiányzik, hogy az egyik csak azért járjon sikerrel, mert szarul motoztattam meg…
A kislányos pirulásán meg a zavarán csak jót derülök magamban, akárcsak Sorenén. Ezt nevezem teljesítménynek, egyszerre két pasit is zavarba hozni! Amikor Soren jelzi, hogy kóricálni szeretne a környéken, csak intek neki, hogy nyugodtan, ám közben Michaelnek szentelem a figyelmem.
-Éreztem, hogy ez lesz… -sziszegem a fogaim között- Amúgy igaza van a meláknak. A kedves kollégáid tudnak a te kis titkodról? Vagy a főnököd? Vagy hogy a drágalátos nejed is mutáns, akárcsak te? –hajoltam közelebb hozzá, hogy egészen közelről suttogjam a képébe a mondandóm- Azt csiripelik a madarak, hogy Kinggel oda meg vissza vannak egymásért…
Aztán a férfi körül kezdtem körözni, ahogy tetőtől talpig végigmértem. Szép lassan, akár egy prédájával szemező keselyű. Hmm… biztos, hogy szükségünk van rá? Ha itt helyben kinyírnánk, kevesebb gond lenne vele. Kár, hogy a Mester másképp látja a dolgokat.
Egy pillanatra megtorpanok, amikor veszem az egyik katonánktól érkező üzenetet. Hmm… Maradjunk a bulira? Vagy inkább menjünk? Szívem szerint maradnék, játszani egy sort a fiúkkal, de ha ezt a két gyógyegeret nem szállítom le egy darabban, akkor pipa lesz a főnök…
Az övemre erősített apró táskából előkaptam egy vékony béklyót, hogy hátulról Mike nyakára illeszthessem. Ahogy egy halk kattanással összezárult a nyaka körül, elégedett mosolyra húzódott a szám. Most ficánkolj, ha tudsz… Meg vannak mazochista beütéseid.
-Fiúk! Indulunk! Soren? Ide hozzám! –kiáltottam el magam, majd az alagút felé mutattam, amerről jöttünk.
Tudom, mehetnénk a főbejáraton keresztül is, az mégiscsak feelingesebb lenne, de nincs kedvem kockáztatni, így marad a „művészbejáró”. Taszajtok egyet a mellettem álló Mike-on, majd onnantól kezdve a katonák gondjaira bízom. Ők tutira gondoskodnak róla, hogy (jó irányba) haladjon, na meg tartsa a lépést. Az ember hátának szegezett fegyver mindig motiváló tud lenni.

Soren kis bemutatójára az orrom előtt önkéntelenül hátra rántom a fejem, aztán csak dühösen meredek rá.
- Nem tudtok ti semmit! – mondom mogorván a szavaira. – Azt hiszitek könnyű így zsarunak lenni? De az olyan rohadt bűnözőknek, mint ti, és ebből a szempontból mindegy, hogy mutáns vagy nem mutáns, kell a visszatartó erő. Én azért lettem zsaru, hogy az igazságot szolgáljam és ezen nem változtat az, hogy mi vagyok. Elmehetsz te a jó fenébe, Soren! – köpök mellett a földre a megvetésem jeléül.
Egyáltalán nem bántam mikor lelépett, legalább már az ő hülye szövegét nem kellett elviselnem és jobban koncentrálhattam a lányra, aki érzésre is sokkal, de sokkal veszélyesebb volt. És én bíztam a megérzéseimben!
- Neked ugyan az a válaszom, mint neki! – emeltem izzó tekintetem Ratna-ra, mikor még Aya-t is felemlegeti. – Egyébként gondolod, hogy azzal magatok mellé állítasz, hogy megzsarolsz? Mit nyersz azzal, hogy ha feladsz King-nek vagy Kohler-nak? Attól jobb lesz nektek? Mindig azt szajkózzátok, hogy a mutánsokat véditek, hogy az érdekeikben cselekszetek! Ez lenne az?
A szavaim ugyan normális hangerővel hangzanak fel, de érződik benne a visszafojtott indulat.
Nem tetszik, ahogy elkezd körülöttem mászkálni, de sajnos még mindig jóformán tehetetlen vagyok.
- Akkor most…….? – tenném fel a kérdést, mikor megérzem a matatást a nyakam körül, majd a halk kattanást is meghallom.
- Mi a jó isten ez? – kérdezem, de biztos vagyok benne, hogy semmi jó.
A parancs szóra oda se bagózok, vagyis bagóznék, de vékony termete ellenére jókorát tasztí rajtam a lány. Ki sem néztem volna belőle!
Pár lépés után már az emberei gyűrűjében találom magam, akik egy hang nélkül szegezik rám a fegyvereiket. Az álarc megakadályozza a szemkontaktust, így fogalmam sincs, hogy mit tennének, ha nem engedelmeskednék. Valamiért szükségük van rám, de azért kérdés, mennyire? Lehet rögtön lepuffantanának és míg van remény a kiszabadulásra, azért mártírt nem akarok játszani. Persze a határokat lehet feszegetni!
- Mi van, ha nem megyek? Talán cipeltek? – torpanok meg a nyílás előtt.
Azért az már haladás, hogy a zsibbadtság szűnőben, így a szökés újra előtérbe került. Az tuti, hogy nem állok közéjük, így jobb ezen mihamarább túl lenni.

-Hé, az tök állat film! - Kiáltok fel lelkesen, de aztán valamiért úgy kezdem érezni magam, mint egy 10 éves gyerek, aki vidáman kezdte el énekelni a "Baj van a részeg tengerésszel" című dalt hangosan egy temetésen, és most nem érti miért néz rá ilyen csúnyán minden rokona.
-Egyszer beszöktem egy moziba és....kint leszek ha kellenék...
Amíg odakint várok, és próbálom lefoglalni magam, egyszer csak eszembe jut, hogy mást is tudok nyomogatni, mint ezeknek az ólomkatonáknak a homlokát, úgyhogy előkapom Mike mobilját, majd hirtelen ötlettől vezérelve a telefonkönyvben kezdek keresgélni. Ha Mike még sokat felesel, a dögös neje nemsokára úgyis megint facér lesz, szóval lehet nem árt elmenteni azt a számot, de lövésem sincs, hogy hívhatják a csajt. Nem ártott volna odafigyelni mi? Végül megunom a dolgot, és bepötyögök egy számot fejből, de persze csak a hangposta válaszol. Biztos épp élve boncol valakit a drága.
-Szia Sheena! Ha esetleg aggódnál...már nem kell, a zsaru haverod segített kijönnöm a sittről, szóval nem kell megmentened. Na...
Ekkor hallom meg Ratna hangját, aki amilyen alacsony, annyira a frászt tudja hozni rám a parancsnoki üvöltésével.
-...mennem kell, csókollak.
Ezzel ki is dobom a telefont a kukába, miután megsütöm azt, és rohanok a főnökhöz.
-Jelen!
Mike kérdésére végigmérem a férfit, aztán megvonom a vállam.
-Ha gondolod, én hozom az ölemben. Vagy a vállamon, mint egy zsák patkányt...

Akárhogy is, de elhagyjuk ezt a helyet, ami boldogsággal tölt el. Kíváncsi vagyok mit gondolnak majd, honnan tudták a megmentőim, hova kell lőni, és hogyan ment nekik ilyen simán minden, arról nem is beszélve, hogy Mike hova tűnt. Minden esetre, 10 percnyi séta utána sikátorok közt már nem bírok magammal és meg kell kérdeznem:
-Hol parkoltatok, Londonban? Értem én, hogy vigyázni kell, de...

Egyszerre lövés dördül, és az egyik elől haladó katona vérző fejjel bukik orra. A többi erre azonnal fedezékbe vágja magát, és ha nem Soren cipeli Mike-ot, akkor őt is oda lökik. Nem tudni, ki lőtt, viszont a tetőkön megjelenik 3-4 fegyveres, és a sikátorban is látni némi mozgolódást, ahogy vagy 20 rosszul képzett, izgatott maffiózó veszi körbe őket.
-Megállj! A főnökömnek beszéde van veletek. Nagyon örülne, ha valaki elmagyarázná, kik maguk, és miért támadtak az embereimre. Ugyanakkor, az sem zavarná, ha csak a fejetek viszem el neki, és amilyen sokan vagytok, hajlok ez a megoldás felé. Szóval, mi legyen?

Várakozva tekintek Ratna-ra, hogy hogyan dönt, és gondolom a katonák is ezt teszik a maguk módján....vagyis bambulnak tovább előre. Ők tudják, én azért elnézegetném még egy darabig, ahelyett, hogy lelőjenek.

A férfi kirohanását hallva csak egy szemforgatással reagálok, miközben a kezemmel egy „kacsacsőr” hápogást imitálok, bla-bla-bla…
-Most komolyan nekem sírsz? Úgy nézek ki mint egy pszichológus? Ha ilyen sz@r a rendőrök élete mutánsként, miért nem mentél cukrásznak? Vagy óvóbácsinak, kórházi ápolónak… Mellesleg mi is az igazságot szolgáljuk. Tudod, van az a mondás, hogy minden nézőpont kérdése… Sok sikert a sajátodhoz, szükséged lesz rá! –mosolyodtam el, miközben a kirohanását hallgattam.
Húha, úgy tűnik, sikerült érzékeny pontba tenyerelnem!
-Ugyan, ez nem zsarolás, csupán tények. Vagy ha így jobban tetszik, némi infót csöpögtettem a középtávú terveinkből. És tévedsz, kedves, akik a mutánsokat védik, azok a Xavieresek… Mi csak azokat védjük, akik bizonyítják, hogy érdemesek rá. –jegyeztem meg hűvösen, nehogy már azt higgye, csak azért, mert „jó” géneket örökölt, egyből puszipajtások leszünk. Francokat…
-Ez, kérlek szépen, egy béklyó. –felelem, ahogy még megigazítgatom a nyakán- Lehet találkoztál már vele korábban, de ha nem, akkor a lényege az, hogy kisebb-nagyobb áramütésekkel akadályozza meg, hogy használd a képességed. Ha vannak mazochista vonásaid, akkor imádni fogod! –kacsintok rá, majd játékosan megpaskolom a fenekét, mielőtt az alagút felé indulnék.
Én már odabent vagyok, amikor meghallom a hangját. Megfordulok, szépen, lassan, egy olyan „ha-szemmel-ölni-tudnék-már-halott-lennél” nézéssel, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor nevezhetjük „szórakozz-mással,-nekem-erre-nincs-időm” tekintetnek is. Csettintek egyet Sorennek címezve, majd a tekintetemmel a makacskodó öszvérünk felé bökök, mielőtt minden szó nélkül megfordulnék és tovább indulnék. Bánom is én, hogy hozza, csak haladjunk… Istenek és istennők, ennyi szerencsétlent egy rakáson!
Sikerrel nyugtázom, hogy kijutottunk a helyről. Úgy tűnik, odakint is tiszta a terep, s már épp kezdenék megnyugodni, hogy egész könnyen megúsztuk, amikor lövések hangjára leszek figyelmes. Szinte gondolkodás nélkül ugrok a legközelebbi fal fedezékébe, ahogy tekintetemmel fürkészni kezdem, honnan jöhetett a támadás.
Aztán megjelennek. Ők, a buzgómócsing csipet csapat. Már megijedtem, hogy valami komolyabb.
-Beszéde? Mondja csak nyugodtan, hallgatom! –legyintek nagy kegyesen, mondja csak, részemről az engedély megadva.
Ahogy végighallgattam a mondandóját, csak hangosan hümmögtem párat, mielőtt belekezdtem volna.
-Nos.. Nem is tudom, hol kezdjem… Ő ott James, a fekete sisakban ott a bal szélen, mellette Stephen, Emmanuel és Norman, az a nagy melák valamivel hátrébb, akinek csak úgy süt az értelem a szeméből, Raimund névre hallgat… A vállán a kispajtásuk, Michaelt már biztos felismerték! Tőle jobbra Gregory, Matthew, Arnold, Samuel, Ronald, Thomas… -mutogattam sorba a bandán, miközben random soroltam a gimis fiú osztálytársaim névsorát.
Hogy időhúzásra játszottam-e? Még szép. Valójában azon voltam, hogy az erőmmel behatoljak az elméjükbe, s az ott dúló ellenséges érzelmeket lecsillapítva, a szimpátiát és csodálatot erősítsem bennük apró csapatunk, szerény személyem irányába. Ugyan már, ki akar harcolni, nem de? Semmi értelme nem lenne, hisz csak jót akarunk! Amúgy meg, már így is régóta birizgálta a fantáziámat, hogy milyen érzés lehet, ha istenként tisztelik az embert… Lassú, de határozott lépésekkel indultam a kis harcimókus felé, mint ha egy rég nem látott barátomat akarnám üdvözölni.
-Ugyan, kérlek… Valljuk be őszinték, ha egy ilyen maréknyi ember elbánt velük, akkor nem lehettek valami hatásos munkaerő, nem igaz? Inkább hálásnak kéne lenni a főnökötöknek, amiért segítünk neki kiválogatni a legjobbakat! –búgtam mézes-mázos hangon, ahogy az erőmmel egyre inkább hatalmamba kerítettem.
Nem csak őt, az összes emberét a közelben, akiben egy szemernyi ellenséges érzést is felfedeztem irányunkban. Őszintén? Nem nehéz „kirostálni” őket a civilek közül, csak annyira, mint pár narancsot megtalálni egy vödör tiszta vízben…

Láthatóan egy cseppet sem hatotta meg a Ratna-t a válaszom, amivel azt ecseteltem, hogy nem szórakozásból lettem rendőr, sőt igazából szerintem fel sem fogta miről beszélek, de miért is gondoltam volna ezt egy bűnözőről ugye?
persze a megtévesztett mutánsokat maguk mellé állító propaganda szöveg most kicsit másként hangzott el, de hát nem is kellett most meggyőzni senkit, én egyelőre tehetetlen fogoly voltam.
Dühösen léptem hátrébb, amikor ismét a nyakamhoz nyúlt, hogy megpiszkálja a nyakörvet, ami bizonyt az volt, aminek elsőre is gondoltam, talán csak egy kicsit modernebb változat, mint amit Aya és Sheena is viseltek a börtönben. Ezzel azonban lőttek is a tervemnek, amivel ki akartam használni a képességemet, hogy szépen leléceljek tőlük, ahogy egy kissé másra terelődik a figyelem.
A fenék paskolásra, csak megvetően néztem a lányra, akiből gyakorlott nyomozó létemre sem néztem volna ki ezt a romlottságot.
- Ezt tartogasd a barátodnak……már ha találsz olyat! – vetetem oda neki, de nem hiszem, hogy ezzel nagyon lelomboztam volna.
Mivel semmi kedvem nem volt a saját lábamon a vesztembe rohanni ezek után, így, aztán meg is próbáltam lassítani őket, még reménykedve abban, hogy King-nek előbb-utóbb feltűnik, hogy senki nem veszi fel a telefont, hiszen előtte jóformán tíz percenként hívogatott a kihallgatás eredménye miatt.
Hiába meresztgette rám a szép és gyilkos pillantású szemeit a lány, én csak álltam ott és békésen viszonoztam azt, bár egy hideg mosoly még Soren-nek is jutott a „vicces” beszólásáért. Nem irigylem az új bandáját, ha hosszú távon kell elviselni a fickót!
Amúgy meg sejtettem, hogy ennyi emberrel szemben esélytelen a dolog, de legalább elmondhattam, hogy én megpróbáltam

Akár, hogyan is, de végül, ott álltam az utcán, ahol még jóformán tájékozódni sincs időm, máris lövések dörrennek, nekem meg egyből az jutott eszembe, hogy végre megjött a felmentő sereg.
- Jobb lesz, ha feladjátok! – szólalok meg szinte vidáman, ahogy az egyik szemetes konténer mögött fogok földet, de aztán le is lombozódom egyből, mikor meghallom a szemben álló támadók mondanivalóját és rá kell jönnöm, hogy bizony inkább úgy néz ki, két tűz közé szorultam.
~ Ó egek! ~ mormolom magamban, de aztán bevillan, hogy talán ez még a javamra is szolgál, mert legalább feltartják Ratna-ékat, bár lehet, hogy ezt én sem úszom meg élve.
Viszont kilesve a fedezékem mögül meg kell állapítanom, hogy a lány jóformán meg sem lepődött, legalább is az arcán nyoma sem volt aggodalomnak, és ez annyit jelentett, hogy nagyon bízik magában, amit a szavai is bizonyítottak, ahogy gúnyosan válaszolt.
A kérdés csak az volt, hogy kinek fog kedvezni az idő!
- Vigyázzatok vele! – kiáltottam oda nekik, mert bár az életben ellenfelek voltunk, most nem akartam, hogy könnyen elbánjanak velük. – Mutáns és képes megzavarni az érzéseiteket! – folytattam tovább, ha lehetőségem volt rá.

Kicsit értetlenül nézek Mike-ra az a megjegyzése hallatán, amiből az derül ki, hogy Ratna nehezen találna magának pasit. Ha csak tized ilyen dögös lenne, a képessége miatt akkor is erősen kétlem, hogy aki megtetszik neki, annak sok beleszólása lenne a dologba, ahogy Mike-nak sincs a közlekedésben. Még dolgozik bennem az áram, úgyhogy a vállamra kapom, mint egy zsák patkányt, ahogy az előbb említettem, és már indulok is.
-Pszt, te ott hátul. - Suttogom cipekedés közben Mike-nak - Ugye jól értettem, hogy ezek szerint most nem jár senkivel? Csak tudod, ha ő volt a koszorúslányod...
Mondjuk, ebben nem vagyok egészen biztos. egyre inkább úgy tűnik, hogy a vendégseregben csak korrupt rendőrök, bérgyilkosok, és testvériséges mutánsok voltak. Csoda, hogy senki sem dobta fel a talpát...nekem legalábbis nem tűnt fel. A másik dolog, ami nem tűnt fel egyáltalán, az Mike új nyakörve, bármennyire is ciki. Szó szerint csak akkor tűnik fel, amikor az egyik sarokba hajítom, miután ránk lőnek, de aztán nem is foglalkozom vele, helyette előhozok egy villámgömböt a tenyerembe, és már épp készülök megsütni valakit, mikor tompa puffanások hangjai kezdenek szaporodni körülöttem a távolban, ahogy az ellenségek üveges szemekkel ejtik a földre a fegyvereiket - az egyik mamlasz majdnem fejbe talál vele a tetőről - aztán pedig térdre borulnak Ratna előtt. Elképedve bámulom a főnök távolodó alakját, a szikra pedig eltűnik a kezemben. Kezdem megérteni, miért rá bízták ezt a bandát.
-Van ebben valami... - ismeri be a támadóink vezetője kissé zavartan - de tudod, a becsület...és a bosszú...na meg az összetartás...
~Jézusom, ki írja ennek a fickónak a szövegét, Cucu malac?~
Aztán kissé összerezzenek, mikor a zsaru haverom minden előzetes figyelmeztetés nélkül ordítozni kezd mellettem fél méterre. Nem elég, hogy a frászt hozza rám, de a maffiózó barátaink a szavai hallatán először még zavartabbnak tűnnek, aztán páran ezt át tudják fordítani dühbe, szerencsére azonban fegyverük egyenlőre még nincsen, az egyiket kivéve, aki villámot kap a képébe általam, mielőtt huncutkodni kezdene itt.
-Ó, hogy a teremtő rakná beléd fakabát! - Kiáltom el magam, és akkorát próbálok a foglyunk fejére sózni, amitől még a glóriában röpködő madárkáinak is keresztbe állnak majd a szemei.
-Átkozott mutáns... -sziszegi a banda vezetője, akit Ratna miatt nem tudok eltalálni, és aki újra a vezetőnkre szegezi a fegyverét.
-Mond meg az embereidnek, hogy állítsák le magukat, vagy téged lőlek le először.
A fenyegetése mondjuk lehet hatásosabb lenne, ha nem ebben a pillanatban állna a csajom mellé "Arnold" és "Sam", hogy puskáikat távolról a maffiózó homlokára szegezzék. Szép kis patthelyzet mondhatom. Hátul is hasonló a helyzet egyébként, a mi embereink rászegezik a fegyvereiket az ő embereikre, és én is szikrázó kezekkel állok harcra készen, az összképet csak az rontja el egy kicsit, hogy ők még mindig többen vannak....ugyan akkor, a figyelmeztetés ellenére is....mintha nem nagyon akarnának ellőni minket. Felteszem ez továbbra is Ratna műve lehet, ahogy az is, hogy aztán az ellenség vezetőjét kivéve mindenki leborul előttünk.
-Hé....öcsibogyó, látod ezt? - Mutatok a minket körülvevő 20 emberre, akik úgy döntöttek, hogy az elsöprő túlerő, és a jobb pozíció önmagában kevés, és jobb, ha megadják magukat.
-Nem azért, de most bosszantottad fel azt, aki ERRE képes.
~És még ő osztogat nekem tanácsokat, hogy vigyázzak magamra.~
Egyébként egészen komikus, ahogy az utolsó ellenségünk fenyegeti, kérleli, végül pedig könyörög az embereinek, hogy ugyan lőjenek már, vagy valami, de senki sem hallgat rá. Végül remegő kézzel ereszti le a fegyverét, ahogy az ő akarata is derékba törik Ratna hatalma előtt.
-Na jó, egy egészen picit én is félek tőle...na, de gyere komám, nem henyélhetsz itt egész nap. Jé, ez egy olyan nyaklánc, amit ha piszkálnak, megráz?
Ezzel a lendülettel már nyúlok is a béklyóért, és hamarosan kiderül, hogy igen, tényleg az. Én frissült erővel vágok neki újra az útnak, Mike meg...a francért hord ilyen bizsut, ha nem bírja?

Mike sértésnek szánt szavain jót szórakoztak. Ugyan, mint ha szükségem lenne ilyesmire, csak hátráltatna a céljaim elérésében. Bár, igazak a forrásaink, akkor elvileg akad egy ilyen alak, aki annak hiszi magát.
Odakint aztán ha lassan de biztosan, de sikerül átvenni az irányítást a csürhe felett. Az ellenfél vezetőjének makogása hallatán csak ártatlan őzike szemekkel nézek rá, várva, hogy mi fog még ebből kisülni, no meg hogy hogyan gyűröm lassan magam alá, mentálisan. Minden rendben is megy, s már előre élvezem a győzelem édes ízét, amikor hátulról, a sorainkból Michael hangjára figyelek fel.
~Ó, hogy az a jó édes… -kerekednek el a szemeim, s minden porcikám megfeszül egy pillanatra, ahogy felfogom a szavainak a súlyát~ A mocskos áruló…
Éreztem, ahogy lassan néhány áldozatomon meginog az erőm, ám, ez nem tántorított el attól, hogy móresre tanítsam Mike-ot. Amit Sorentől kap, az csak a kisebb rossz, az a fájdalom idővel elmúlik. Viszont amit én adok neki, azt addig érzi, amíg úgy gondolom, hogy elég nem lesz! Felidéztem néhány emléket elmémben a legsötétebbek és legfájdalmasabbak közül, s tán összességébe nem is lennének annyira vészesek, de hiszem, hogy idővel ez is elég lesz, hogy megtörjem. Így aztán egy percen belül már érezheti, ahogy a vállai egymás után kiugranak a helyükről, mint amikor erőszakkal kicsavarja. Majd újra, és újra, és újra, közte mindig egy kis szünetet hagyva, hogy ezzel is elnyújtsam a szenvedéseit. Ha pedig túlságosan hangos lenne, akkor csak intek a többieknek, hogy hallgattassák el valahogy. Pöcköljék ki a száját, vagy bánom is én, de nem akarok ordítozást. Zavar a koncentrálásban, arra pedig most szükségem van! Csak szenvedjen a mocsok, érezze a hibájának a következményét…
Közben persze pörögnek az események, rám is fegyvert szegeznek, az ő vezetőjükre is, tisztára mint valami elcseszett sakk-matt… lenne, amennyiben nekünk nem lenne annyi előnyünk, hogy mutánsok vagyunk. Csak rezzenéstelen arccal hallgatom, hogy mit makog az a szerencsétlen. A bűbájos álcának nem látom tovább értelmét, így marad a komolyság.
Bár be kell valljam, az én szívem is összeszorul egy kissé, amíg a fegyver csövével nézek farkasszemet, hát még amikor szerencsétlen muki keze remegni is kezd… istenek és istennők, csak el ne süsse itt a nagy töketlenkedése közepette, megalázó lenne rám nézve.
Koncentrálok… ha eddig nem is adtam be mindent, csak félvállról véve szórakoztam velük, Michael kis közjátéka után azonban kénytelen vagyok mindent beleadni, ami csak tőlem telik. Nem, egyszerűen nem mondhatok csődöt, nem okozhatok csalódást a Mesternek, mert annak beláthatatlan következményei lennének rám nézve.
Közben persze nem feledkezek meg Mike-ról sem. Áhh, ugyaaan, még szép, hogy nem! Gondolom, mostanra már kezd hozzászokni a fájdalomhoz, így tovább megyek, szépen lassan a többi ízületét is „kezelésbe” veszem a képességemmel: könyök, térd, mi kell még?!
Nekem? Az hogy elájuljon! Így aztán miközben a többieket folyamatosan kordában tartom az erőmmel, az ő szenvedéseit addig nyújtom, amíg lassan sötét fátyolként be nem borítja elméjét az ájulás.
Még ha szerencséje van, annyit felfoghat, hogy intek a fiúknak: Indulás! Hazamegyünk!

Nem tart sokáig azonban az elégedettségem, ahogy látom a maffiózók összerezzenését és ahogy a már lassan leeresztett fegyverek újra a magasba emelkednek, mert a mellettem figyelő Soren-től olyan tockost kaptam, hogy szédülten hanyatlottam vissza a fedezék mögé.
- Beléd is, te kétszínű nyomorult! – sziszegtem vissza, miközben a fejem rázogattam, hogy kitisztuljon az agyam, és ne csillagokat lássak, mikor nincs is.
- Én nem hajtom birka mód a bárd alá a fejem. Mit gondolsz, ezek majd téged választanak a nap hősének? – próbálom győzködni a férfit, miközben Ratna az ellenfeleivel van elfoglalva és nem tud ide figyelni. – Legfeljebb golyófogónak leszel jó. – nézek rá, már tisztuló tudattal.
Ekkor tör rám a fájdalom, de nem csak olyan himi-humi módon, hanem, mintha letaglóznának. A vállamba hatoló éles kíntól önkéntelenül hátrafeszülök, mert ha nem tudnám, hogy csak a fal van mögöttem, azt hinném, hogy valaki ki akarja szakítani a vállamból a karomat. Felkiáltottam és próbáltam ellenállni, de képtelen voltam rá. Újra és újra lecsapott rám a láthatatlan ellenfél, melyet abban biztos voltam, hogy a lánynak köszönhetek, csak éppen ettől nem lett jobb. Sőt rosszabb lett! Bár nem akartam megadni neki azt az örömet, hogy kínlódni lásson, ez nem az a fájdalom volt, amit hang nélkül el lehet viselni, így nem is ment. Üvöltöttem, aztán megint és megint…..és….egészen addig, míg valaki egy rongyot nem gyömöszölt a számba, amitől még öklendeznem is kellett. A hangerős csökkent, de szinte zihálva dobáltam magam, miközben már saját verejtékemben fürödtem.
Aztán egy kis idő múlva, már minden mindegy lett, kezdtem berekedni és belefásulni, de ezt az a némber is észre vehette, mert jött a folytatás és kezdhettem volna elölről, ha Soren nem könyörül meg rajtam és nem teszteli le a nyakörvemet.
Ez már túllépte a tűréshatáromat és éreztem, ahogy a világ eltávolodik tőlem, majd beköszöntött a sötétség.

-Kétszínű? - Kérdem döbbenten. Ma már sokadszor célozgat arra, hogy gerinc nélkül jöttem a világra, és a kedvenc hobbim másokat hátba döfni, én pedig sokadszorra sem értem, hogy ugyan ezt miből szűrte le?
-Öcsisajt, tönkre vágtad a balhémat, kinyírtad egy társam, engem meg hagytál fél napig rohadni egy cellában, úgyhogy még WC-re sem mehettem ki. Lehet szerinted ezek után "öribari" karperecet kéne csinálnunk egymásnak, sőt, később bemutatnád nekem a csajod egyik dögös nővérét, akivel szintén hülyére verjük egymást az első randi előtt, mert Bodwin-éknál ez a trendi, de tudod, ha nem tűnt volna fel, én bűnöző vagyok, és elég régimódian viszonyulok a szernyákokhoz.
Szerencsére Ratna kezelése, és az áram együttes hatása eléri, hogy végre csend legyen, aminek itt mindenki örül, amennyire látom. Mondjuk az is előfordulhat, hogy a csapat többi tagja azért tűnik boldognak, mert a fogollyal együtt én is befogtam végre, de üsse kő. Az ájult manussal a vállamon Ratna-t kezdem követni, aztán vetek pár bizalmatlan pillantást a maffiózókra, akik rendezett sorokban teszik ugyanezt.
Mond, biztos van elég hely a kocsiban ennyi zombinak?
-Majd megyünk a sajátunkkal! - Jelenti ki a vezetőjük nagy lelkesen, és már elő is kapja a slusszkulcsát.
-Az enyém egy Jaguar. Akarod vezetni?
És már nyújtja is Ratna felé.
-Ezt egyszer meg kell tanítanod nekem is... - Súgom Ratna felé, de aztán csendben cipelem tovább a zsarut.

A messzeségben, jóval Ratna hatótávján kívül egy távcsöves ember figyeli az eseményeket, s mikor már hajlandó elhinni amit látott, nyomban tárcsázza is a főnökét, hogy végre ő is tudja, mekkora bajban vannak egészen pontosan.

//Folytatás a bázison //