Brooklyni utcák

-Ó tényleg - kap észbe hirtelen - no, akkor ezek szerint oda a démoni sármomnak. Még mázli, hogy szegény lánynak időben gyűrűt húztam az ujjára, úgyhogy most már nem menekül! - Teszi még hozzá lelkesen, aztán hirtelen csodálkozás ül ki az arcára, és megint Amelia felé fordul.
-Várj, azt mondtad, egyenlőre?
Ami a telekinézist illeti, Sean sajnos nem osztja a lány lelkesedését, s nem is kívánja titkolni, hogy miért nem.
-Na igen...most már egész jól megy, de amikor először megjelent, akkor inkább gyártotta a házimunkát, mint elvégezte...továbbá az üveges, fazekas, asztalos, és kőműves munka is megszaporodott a közelemben. Elég volt egy integetés, és kőkövön nem maradt, azt pedig ne akard tudni, mit okozott egy tüsszentés. Szegény mókusok...
Egyre aranyosabbnak tűnik számára ez a lány, olyan kis szimpatikus, hogy nem képzeli magát félistennek, aki nyugodt szívvel varázsolhat bikinit a szabadságszoborra mondjuk például, hanem csak rendesen szeretne élni.
-Bár minden mutáns ilyen lenne mint te - Sóhajt fel mosolyogva - Akkor legfeljebb a pletykalapok írnának rólunk rosszat, de azokat úgysem olvassa senki. Viszont, ha szeretnél egy helyet, ahol nyugodtan gyakorolhatod a képességed, szinte kockázat nélkül, akkor véletlenül ismerek ilyet. A várostól csak pár óra és...nos egy iskolában van, de ezt leszámítva egész jópofa hely. Én is ott tanítok...igaz csak számítástechnikát, de véletlenül ismerem a lányt, aki segíthetne neked...már persze, ha van hozzá kedved.

-Gondoltam - feleli nevetve - kétszer nem nyerhetek a lakótárs lottón...és nem is szeretnék.
Amikor a nő arról kezd beszélni, hogy neki is voltak kezdeti nehézségei a képességével, Sean komolyan bólogat, s szavaival is helyesel eleinte.
-Igen, igen, látom érted, és is pontosan...várjunk, hogy mi? - Döbben aztán le. - Akarom mondani...részvétem, biztos borzalmas volt de...ez nem a te hibád, és nekem ezt elhiheted, ha valaki, én tudom, hogy tényleg nem akartad.
A mosolya nem olyan őszinte, mint korábban, amikor ezt mondja, a szavai azonban teljesen.
-Hát, az ő beceneve Fúria, valamiért...szegénynek szintén voltak nehézségei...ő mérgező tüskéket növeszt az ujjaiból, és eleinte néha teljesen véletlenül is előjöttek, vagy ha nagyon mérges volt, esetleg megijedt. Az első fiú aki megcsókolta ágynak esett....de kiheverte - itt már újra őszinte kanyarulat indul meg fölfelé a szája szélén - mostanra pedig annyira belejött, hogy ő tartja az órákat a többi problémás mutánsnak. De nem ő az egyetlen tanárunk persze, és nem csak ő foglalkozna veled, ha elfogadnád az iskola segítségét...

Inkább nem firtatja tovább a dolgot, hisz mint általában, most sem valószínű, hogy 10 másodperc alatt meg tud győzni valakit arról, hogy ne okolja magát valami olyasmiért, ami már oly régóta kínozza őt. Inkább csak bólint, a következi kérdésre pedig megvonja a vállát.
-Nos igen, de ennyi erővel engem meg hívhatnának agykeselyűnek, vagy ilyesminek...nem mintha lenne már mutáns nevem..hmm...agykeselyű... - közben azért előhúzza a mobiltelefonját, és a képernyőjét Amelia felé mutassa, hogy láthassa a lányt a háttéren - de most komolyan, szerinted erre a lányra illik a Fúria becenév?
Aztán visszafordítja maga felé a telefont, és nyomkodni kezdi.
-Talán legfeljebb néha...No, tessék, itt van.
A nő telefonja sípolással jelzi, hogy SMS-t kapott, Sean pedig elteszi a sajátját.
-Itt az iskola száma. Az igazgató neve Dr.Adam Windsor. Nagyon rendes pasas, ne ijedj meg tőle, ha kicsit túl komolynak tűnik néha.
Közben elmosolyodik a gondolaton, hogy vajon hány pasi irigyelheti őt azért, amiért ilyen könnyű megszereznie a telefonszámát egy olyan vonzó nőnek, mint Amelia. Na igen, most már könnyű, régen viszont akadtak gondok e téren, nem igaz?
-Nos, akkor vigyázz magadra, és remélem hamarosan látlak ott.

//Köszönöm a játékot! Aranyos ez a karakter, remélem sokat látom még //

Mikor megmutatja a képet, már sejtek valamit.
- Ő a párod? Aki hozzád költözött? - kérdezem elmosolyodva - Gyönyörű ez a lány. Kinézetre biztosan nem illik rá, hogy fúria. - mondom, majd számot cserélünk, és én végül meg is kapom az iskola igazgatójának a számát.. Izgulok. Mikor hívjam fel? Felhívjam egyáltalán? Naná. És mit mondjak? Hogy segítsen? Kér érte valamit? Annyi kérdés... Végül mikor Sean elkezd búcsúzkodni, rápillantok.
- Örülök, hogy összeismerkedtünk, Sean! Az iskolában, ha bevesz az igazgatótok, biztosan találkozunk még. Üdvözlöm a barátnődet és jó étvágyat előre is a csokik többi feléhez. - mosolygom rá, majd én is és ő is felkelünk. Intve elbúcsúzok, s két felé válnak útjaink.

/Én is köszönöm, jó volt beszélgetni Majd ahogy Amelia is mondta: találkozunk az iskolában /

Na, basszus, stréber lettem, vagy mi! Eljövök a főnökkel inni, hát csak nehogy emiatt rossz szemmel nézzenek majd rám a többiek odahaza. Még nem voltam olyan régóta tag, úgyhogy nem tudhattam, mennyire viselkednek másként, mint egy csapat összezárt gimnazista, de őszintén szólva, inkább az ő érdekükben reméltem, hogy ez nem probléma. Az én öklöm kevésbé fog fájni, mint az ő pofájuk, ha beszólnak. Bár az is igaz, hogy nem szívesen bántottam volna azokat, akik saját meglátásom szerint az egyedüli normális és fejlett fajt képviselték a Földön.
Nicket még csak párszor láttam a Steinway-házban, ahol a többi értelmes mutáns élt, de még sosem beszéltem vele. Ma azonban úgy alakult, hogy mindketten ugyanarra róttuk az utcákat. Őt nem tudom, hogy pontosan mit is keresett a városban, én megint Lynn-nél jártam (ezúttal persze Hugh nélkül), csak a dokinő persze nem volt a helyén, ezért cseszhettem. Viszont mindkettőnknek száraz volt a torka, úgyhogy szívesen vettem az ajánlatát, hogy üljünk be valahova egy italra.
-Sajnálom, de zárunk - kiáltott át a termen a pultos, ahogy beléptünk.
Unottan csusszant feljebb az egyik szemöldököm, miközben látványos mozdulattal az arcom elé emeltem a csuklómat, hogy ránézhessek a karórámra.
-Éjfélkor zárnak - javítottam ki éppen csak annyira hangosan, hogy meghallja, és már közeledtem is a pulthoz. - Addig még van tíz perc. Szóval erre majd térjünk vissza azután, hogy a nagymutató elérte a tizenkettest, vili? Addig is gurítson ide egy sört meg még valami löttyöt a nagyfiúnak itt - biccentettem Nick felé, hogy rendeljen ő is.
Felkászálódtam az egyik bárszékre, és fogjuk rá, hogy türelmesen vártam, amíg a kissé morcossá vált csapos hozta az italokat. Rajtunk kívül csak ketten voltak még itt. Egy asztalnál beszélgettek, és a sok-sok aprócska pohárból ítélve már kivégezhettek jó pár felest. Hát ezek se fognak ma már betintázni!
A fülledt, füstös helyiségben még egy ventilátor se volt, nem hogy légkondi, úgyhogy már baromira örültem neki, hogy volt eszem spagettipántos felsőben elindulni otthonról, nem valami melegebb hacukában. A fekete tophoz világoskék farmernadrág és sportcipő járt, ami ugyan már nem volt olyan lenge, de legalább kényelmes, az igen.
-Na, halljam, mi járatban voltál errefelé - fordultam Nickhez. - Remélem, nem te is arra hajtasz, hogy beleköpj a levesembe, mert nincs szükség még egy Hugh-ra.

A mai estére úgy döntöttem ideje egy kicsit fel pörgetni az eseményeket. Elindultam, hogy utána járjak egy lehetőségnek. Konkrétan annak, hogy milyen könnyen tudom rá tenni a kezem bizonyos intézményekre. Ilyen vagy olyan befolyási formában. Egy Brooklyni kis kocsmára esett a kísérletező kedvű választásom. Útban odafelé nagy csodálkozásomra össze futottam az egyik testvériséges mutánssal. Személy szerint még nem beszéltem vele, de látásból tudom, hogy a brancshoz tartozik. Úgy döntöttem magammal hívom őt is, és rögtön le is tesztelem egy kicsikét. Már széles vigyor ült az arcomon ahogy le ültünk a pulthoz. Nagyon megnyerő volt számomra ahogy a pultost kezelte. - Heinekkent! - Mondtam amikor rám pillantott a csapos, és hamarosan már én is gyöngyöző sört iszogattam. Amikor azonban meg teszi a Hughos megjegyzést félre nyelem a sört és majdnem megfulladok a röhögéstől. Zihálva kapkodok levegő után. Mikor csillapodik a légzésem könnyes szemekkel vigyorogva nézek a nőre.
- Ilyeneket ne mondj, mert megölsz! Bár hasonlóak a céljaink a módszereink igen csak különbözőek a doktorral. Ő több diplomáciát akar az életben, mint amennyi a rendelkezésünkre áll és szeretné ha úgy tekintenének ránk az emberek, mint meg nem értet fényes páncélos hősökre. - Mondom lenyugodva és kortyolok a sörömből most már óvatosabban. - Én azonban úgy látom, ha valaki terroristának bélyegez téged, akkor mutasd meg neki milyen félelmetes is vagy és gázolj térdig a vérébe. Ha mi nyerjük ezt a küzdelmet, senki nem fog emlékezni az elfolyt vérre. Ha elvesztjük a küzdelmet akkor pedig igazi terroristának bélyegezhetnek minket, már nem fog számítani. Szóval nem nem fogok a levesedbe köpni. Bosszút akarsz valakin? Hát tedd meg, tépd ki a szívét és tálcán selyembe csomagolva küld el a szüleinek. Hadd zengje diadalod az ő fájdalom könnyeik. Hatalmat akarsz? Ragadd meg a lehetőségeket és hajtsd uralmad alá a barom embereket! Vagyont akarsz? Vedd el azoktól a férgektől!

Ahogy fulladozva köpködni kezdte a sörét, rásóztam párat a hátára, mert ha nekem itt nyúvad ki, vonszolhatom én valami csatornáig, hogy belelökjem, és a fene se akar még ezzel is vesződni. Aztán kiderült, hogy nem is olyan rossz arc, úgyhogy jobban meggondolva, ha feldobná a talpát, akár még meg is tennék érte ennyit.
-Jó tudni - forgattam a szemem. - Az zseniális, ha közösek a céljaink, de ha ez a barom beleszeret minden célszemélybe, akit ki kéne vallatni, és emiatt nem tudom kiszedni belőle az infot, akkor nem megyek vele sokra, hogy egyébként hasonlóak az elképzeléseink. Egy nagyon veszélyes mutánst üldözök, aki nagy veszélyt jelenthet a Testvériségre is, és ez a csaj tudja, hol van, de Hugh végig azon toporzékolt, hogy a haja szála se görbüljön meg, úgyhogy egy épkézláb szót se tudtam kihúzni belőle. Mondjuk mit csodálkozok rajta? Férfiból van, Lynn-nek meg dekoltázsa és feszülős gatyesz a seggén, de akkor is...
Bosszús morgással húztam meg a sörömet. Az italospolcok mögötti tükörben mozgást láttam, de még nem törődtem vele.
-Pedig ha nem lennék alakváltó, párszor nem úsztam volna meg a dokinő tombolását. Hú, de tud hisztizni. De Hugh még ilyenkor is rosszallta, hogy visszatámadtam. Nem értem, hogy lehet vezető, ha egyszer ennyire könnyen lehet manipulálni. Remélem, te normálisabb vagy - néztem rá, de nem a szemkontaktusért, hanem, hogy a szemem sarkából jobban lássam, mi folyik a hátunk mögött. - Te legalább nem próbálsz kesztyűs kézzel eltusolni mindent. Néha bizony tényleg térdig kell gázolni a vérben, és ha valaki olyan hülye, hogy ezt nem látja be, de még másoknál is kizárja a lehetőségét, az nem csak hogy nem lesz sikeres, de nagyon meg fogja szívni egy napon. Mondjuk, amikor egy korcs csimpánz bepróbálkozik!
Ez utóbbit bár továbbra is higgadtan mondtam, de tekintetemmel ismét a tükörben mozgó alakot szemléltem, aki már közvetlenül a hátam mögött állt, kezével a belső zsebe felé araszolva. Reméltem, hogy a másiktól Nick egyenlőre legalábbis védve van, vagy mert még nem akar támadni, vagy mert Nick meg tudja védeni magát, de őszintén szólva a saját biztonságom jobban érdekelt. Ezért amint a mondat végére értem, alakot váltottam, darázsként a parázsló tekintetű emberszabású mögé röppentem, ott visszaváltoztam, és ugyanazzal a mozdulattal előkapva a pillangókésemet, hátulról átkaroltam a vállát, a pengét pedig a nyakához szorítottam. Ehhez ugyan lábujjhegyre kellett állnom, de azzal hogy lefogtam, egyben kapaszkodtam is belé, úgyhogy nem volt nehéz tartanom az egyensúlyomat.
-Rossz ötlet volt, majmóca - sziszegtem a fülébe.
-Eressz el, te mutáns ribanc! - hörögte, de nem sokáig kísérletezett azzal, hogy lefejtse magáról a kezeimet, inkább megint a fegyveréért nyúlt.
Na, azt meg én már nem vártam meg. Egyetlen mozdulat, és máris szélesen vigyorgó torokkal vágódott a földre, ami rendes körülmények között igen fájhatott, de ő már kellőképpen halott volt ahhoz, hogy megússza a becsapódással járó kínokat. Arra nem volt időm, hogy megnézzem, Nick hogy áll, mert inkább a csaposon akadt meg a pillantásom, aki már nyúlt is a telefon felé, gondolom, hogy tárcsázza a zsarukat. Aztán persze leállt nyafogni, ahogy a késem belefúródott a kezébe, de az évek során már hozzászoktam a zajszennyezés kellemetlenségeihez, úgyhogy ezzel sem törődtem. Inkább visszasétáltam hozzá, fellendültem a pultra, hogy keresztbe, hason feküdjek rajta, és előrenyúlva kihúztam a kulcsokat a zsebéből, amikkel aztán bezártam a kocsma ajtaját, hogy innen aztán se ki, se be, ha én nem engedélyezem.
-Na, mit mondasz, mi legyen vele? - kérdeztem Nicktől, már amennyiben nem szorult segítségre, mert ha ősembernyúzásról volt szó, rám aztán lehetett számítani.

- Meg kell bocsájtanod a számára. Mindenkinek vannak gyengéi. Van akinek a dohányzás, van akinek az ital, van akinek a vér, és persze van akinek a másik nem. Hugh felesküdött orvosként a vérontást akarja mindenképpen kerülni, és nem lehet neki fel róni, ha meg akad a tekintete egy formás fenéken. Ahogy mindenkinek. Gondolom téged is felizgat egy formásabb hím, ahogy őt egy formás nőstény. Ne vesztegessünk rá több időt. Majd velem is meg látogatod a csajt, és én nem fogok szólni, hogy szegényke haja meggörbült, sőt majd én adom a hajsütő vasat is a kezedbe. - Nyugtatom meg a sörömet kortyolgatva. Nem kerüli el a figyelmem azonban az sem, hogy Noriko folyton a bárpult tükrébe pillantgatva figyeli azt a két iszákost akik lassan felénk közelednek. Engem különösebben nem érdekelt. Nem hiába ilyen későn jöttem ide. Nem akartam sok emberrel találkozni, és azt sem akartam, hogyha akcióba lendülök túl sok ellenfelet kelljen taccsra tennem. Elvégre annál nehezebb lesz újra beindítani a helyet minél nagyobb rumlit hagyok. Csendben hallgattam a következő szavait, egészen addig míg Noriko támadásba nem lendül. Egy pillanatig van csak időm arra, hogy az átváltozását csodáljam, hiszen nekem is jut egy az okvetlenkedő alakokból. A lánnyal ellentétben nekem azonban elég csak hátranéznem rá a vállam felett, hogy megöljem az áldozatom. Nem, nincs hamvasztó tekintetem. A telekinézisem viszont a szökésem óta már sokat fejlődött. A szerencsétlen faszi aki nekem akart jönni a teljes erőmmel találja magát szembe. Az egész jelenet olyan, mintha egy láthatatlanul száguldó kamion kapná telibe. A bár távolabbi falához csapódik egy szem villanásnyi idő alatt amin úgy csapódik szét, mint légy a légycsapó alatt. Hatalmas mocskos véres szétlapult húskupacot hagyva a falon. Így elsőre senki nem mondaná meg hogy az a véres massza valaha ember volt. Hiába a 450 km/óra az sok. Ennyivel passzíroztam neki a téglafalnak. Az egész olyan gyors volt, hogy volt időm vissza fordulva látni miként megy át a japán csaj nyakmetszőbe. Noriko kivételes felfogó képességről és reflexekről tesz tanúbizonyságot, és elégedetten figyelem őt munka közben, miközben én úgy folytatom a sörözést mintha semmi nem történt volna. Amikor végre végez és bezárja a kocsmát rá vigyorgok. - Az amit meg érdemel. Emberként vagy halál vagy rabszolgaság vár rá. - Mondom, és itt a csaposra pillantva bűbájosan rá mosolygok a férfira aki még mindig a kezét fájlalja. A mosolyomban pedig ott az ígéret, hogy a szavaim komolyan is gondolom. - Szóval szerintem boldogan fog minket az este további részében kiszolgálni amíg mi jól érezzük magunkat. Végül pedig vár majd rá egy pár telefon hívás is. Sőt egyet rögtön el is intézhet. - mondom, és innentől a szavaimat már egyértelműen a csaposhoz intézem. - Telefonálj csak haza, hogy ma késni fogsz mert a főnököd túlórát rendelt el. Vagy nekem mindegy mit hazudsz, de a családod ne keressen, és ne küldjön ránk rendőrt. Majd imádkozz, hogy amíg itt vagyunk egy rendőr se tűnjön fel, mert akkor benne leszel az esti híradóban, mint fejetlen áldozat. - Közlöm a tényeket, majd újra Norikó felé fordulok. - Gyere ülj vissza mert meg melegszik a söröd.

-Sz@rok a gyengéire, engem ne hátráltasson a bénaságával - morogtam. - Ha belezúgott a csajba, az az ő dolga, de akkor ne jöjjön el a vallatására, hiszen tudja, hogy úgysem tud objektív lenni, a picsogásának meg nem veszem semmi hasznát. Lynn meg akár meg is rohamozhatná a Testvériséget, Hugh akkor sem szállna szembe vele, de még csak a hangját sem emelné fel. Mondjuk az a csaj úgyse támadna meg senkit, nem teljesen százas, ha rám hallgatsz. Nem bánt senkit, inkább meggyógyít mindenkit, még az ellenségeit is, ha kell. A mutánsoktól meg pénzt sem kér az ellátásért, mert őket a kórházakból úgyis csak kidobják, úgyhogy a bajbajutottak nem kapnak számlát, mert ennek az eszelősnek mindenkin megesik a szíve. Milyen emberek vannak! Csak azt tudnám, mit eszik rajta Hugh!
Nick végül nem szorult segítségre, egyedül is elbánt az ellenfelével. De még hogy! Egyetlen szinte oda sem figyelő mozdulat, és a jómadár máris hasította a levegőt, mint a manhattani gyors, majd a falhoz csapódva szétloccsant, és nem maradt más a helyén, mint véres, darabos pép. Undorító és ocsmány, akárcsak éltében.
-Vagy?- vigyorogtam vissza Nickre egy nagyon halvány, nagyon sötét mosollyal.
-Kérem ne... ne bántsanak... ne...
-Pofádat befogod, és teszed, amit mondtak - rivalltam rá.
Reszketve engedelmeskedett, és bár nem hallottam, mit mondott, hiszen csak ekkor sétáltam ismét vissza a pulthoz, miután bezártam az ajtót, de reméltem, hogy Nick, aki ott volt a közelében, hallotta, hogy nem próbált-e trükközni. Út közben ráléptem az áldozatom mozdulatlan arcára ahelyett, hogy átléptem volna. Akkor értem oda a pultos mellé, amikor éppen letette a telefont. Azonnal rám emelte rettegő, könyörgő tekintetét.
-Nem fog jönni senki... kérem, ne bántsanak...
-Jézusom, kussolj már!
-Kérem... kérem...
-A jó életbe - morrantam fel, és behúztam neki egy hatalmasat, hogy azonnal elájult.
Visszavettem a késemet, megtöröltem egy konyharuhába, aztán eltettem. Nem ültem vissza Nick mellé, inkább a pultra pattantam, hátamat a végében álló tartóoszlopnak döntöttem, egyik lábamat kinyújtattam, a másikat, amelyik Nick oldalán volt, felhúztam, úgy kortyolgattam a maradék sörömet.
-Látom, neked sem kenyered a finomkodás - biccentettem felé, talán egy árnyalatnyi elismeréssel. - Ha feltétlenül vinnem kell valakit legközelebb, tuti inkább te jössz velem, mint az a puhány Hugh. Bár őszintén szólva jobban szeretek egyedül dolgozni. Úgy biztosabb, hogy senki nem cseszi el nekem.
A Nick által kipingált falfelületre néztem, ahonnan időnként cuppogó hang kíséretében lecsusszant-mállott még egy kis agyvelő, bélcafat vagy egyéb belsőség.
-Hasznos a képességed - jegyeztem meg. - Bár nem nagyon illik hozzád. Aki a telekinézishez ért, általában elég cingár. Minek izmokat szerezni, ha a puszta akaratukkal is meg tudnak emelni bármit, ugye. Legalábbis, akikkel én találkoztam, így működtek. Na jó, csak ketten voltak, de akkor is.

Egy nappal azután, hogy a Hudsonnél összefutottam Rozsomákkal és Párduccal, új lakóhelyet kerestem magamnak. Muszáj volt, hiszen egyrészt a régit lerombolta az a banda, akiknek a támadása miatt még mindig húztam egy kicsit a lábamat, és tele voltam vágásokkal, zúzódásokkal, csikknyomokkal, de most már Párduc miatt is félhettem. Mi lesz, ha ő is rám talál és bosszút áll rajtam, amiért követtem őt? Hát leginkább meghalok, ha visszagondolok a gyilkos dühvel villogó szemeire, szóval inkább nem akartam megvárni, amíg ismét összefutok vele.
Miután felkerestem a hajléktalanszállót, hogy lezuhanyozzak a szokásos hideg vízben (valamiért sosem volt meleg víz, és szappanból is csak kis csonkok), nekiláttam a keresésnek. Hamar találtam is egy megfelelő beugrót Brooklyn egyik sikátorában. Aprócska, piszkos hely volt, amit a legtöbb ember biztosan elkerül, ha teheti. Tökéletes. Találtam egy kis beugrót, ami egy kaput rejtett, de az használaton kívül volt, mivel be volt deszkázva. Ha ide behúzódom, csak akkor vehet észre bárki is, ha közvetlenül mellettem áll. Innen-onnan összeguberált kartondobozokat lapjaira tépve terítettem le, majd egy régi pléddel takartam le, így bélelve ki a kuckómat. Egy Vörös Keresztes ruhaosztáson kaptam egy hatalmas férfi ballonkabátot, amibe én ugyan háromszor is belefértem volna, de takarónak tökéletesen megfelelt. Odaterítettem hát azt is. Aztán már csak arról kellett gondoskodnom, hogy akkor is biztonságban legyek, ha valaki erre tévedne.
Állt ott nagy zöld szemeteskonténer. Gondoltam, ha azt a beugró elé tolom, engem eltakar, viszont annyira nem magas, hogy ne tudjak átmászni rajta, ha be akarnék jutni a fekhelyemre. A baj csak az volt, hogy hiába feszültem neki, alig tudtam néhány milliméternyit mozdítani rajta. Túl nehéz volt. Újra és újra löktem, toltam, húztam kézzel-lábbal, de nem boldogultam vele. Pedig milyen jó ötlet volt!
Aztán, ahogy végleg kimerülve, lihegve dőltem az oldalának, léptek neszére lettem figyelmes. Már egészen közel voltak, biztos az erőlködés miatt nem figyeltem fel rájuk hamarabb. Hátra sem néztem, hogy kik lehetnek azok, hanem mint a villám gyíkká változtam, és bebújtam a ballonkabát alá, hogy ne lássanak meg. A fáradtság miatti lihegésem semmi volt ahhoz képest, amennyire most kapkodtam a levegőt a rémülettől.

Rozsomák szinte a semmiből jelenik meg, és a mozdulat, amivel kikapja Greg kezéből a frissen bontott sörösüveget majdnem olyan gyors, mint amennyire kegyetlen.
-Gyere - szól kurtán, aztán elhajítja az üveget, egyenesen bele egy nagyobb kukába, amiben csörömpölve törik apró darabokra. - Remélem kialudtad magad, és nem ittál sokat, mert repülés órád lesz, és te fogsz vezetni.
Ezer telepata sem szedné ki a férfi fejéből, hogy valójában bírja a srácot, és ő az egyetlen, akiben annyira megbízik, hogy lakott terület felett repkedjen vele, de ő már csak ilyen, imádja savalni...nos, leginkább mindenkit, aki nem tud hatalmas szomorú őzgidaszemekkel ránézni válaszcsapásként. A város fölé érve gyakran kell elszállni egy nagyobb épület fölé, ahol kiugrik a rámpán, szaglászik pár percet, aztán visszapattan. Ezt vagy tízszer megismétlik, mire a férfi elégedett az eredménnyel, és a pilótafülkébe érve újabb utasítást ad:
-Keress egy helyet, ahol nem barmolják szét a gépünket. Leszállunk, és te is velem jössz.
Ezt követően hamarosan abban a sikátorban találják magukat, ahol egy apró termetű zöld hajú lány megpróbál eltolni egy 4 mázsás fémbödönt, ám valahogy ez nem akar neki összejönni. Már épp szólna neki, mikor az szokás szerint gyíkká változik, és eltűnik a szeme elől.
-Annabelle! Ne félj, csak én vagyok az...meg az egyik diákom. Nem akarunk bántani.
Ha erre sem kerül elő a csaj, vesz egy mély levegőt, aztán Greg felé fordul:
-Megtennéd...?

Miután kezembe került a diploma illővolt megünnepelni. No nem holmi alkohollal. Kicsit vegyészkedtem is mert annyi kell. Nekem a szesz nemelég. Egy kis napi jókedv, egy kis "szőlőcukor" ez meg az. Így már ért is valamit. Sajnos ezt reggel is még éreztem.
~Szóval ilyen másnaposnak lenni?
A konyhában ültem, csapzottan, az öltönyöm trehányul lógott rólam. Kezemben egy friss hideg sör enyhíteni szomjamat és a másnapot. Lepöcköltem a kupakot de mire a számhoz ért volna már nem volt a kezemben. Laposat pislogva, ráncos homlokkal fordultam Logan felé ki ádáz módon elorozta a gyógyszeremet.
-Pffúúúú... jólvan....
A gép felé haladva beindult bennem a kis kémikus és a káros, másnaposságot okozó anyagokat átalakítottam vízzé amire a szervezetemnek hatalmas szüksége volt. Bár erről én mit sem tudtam, mire a géphez értünk sokkalta jobban éreztem magam. Egészen nyugodt voltam vezetés közben. Nem reklamáltam, hogy miért szimatolaj a büdös várost ilyen magasból. Ő dolga. Én csak nyugodtan, lapos tekintettel mosolyogtam magam elé. Mikor a gép eltételéről volt szó, kinéztem egy nyugis házikót és annak vettem az irányt gépestül, mindenestül. A gépezet szép lassan belefolyt én pedig a Ház peremén ácsorogtam, ide oda inogva. Logan is egész simán ért földet. Némán követtem, nyugodtan, higgadtan, indokolatlan bágyadt mosollyal az arcomon. A mosoly egy fintorrá fajult ahogy a zöld hajú lányból egy gyík lett.
~Oké... én még be vagyok tépve....
Értetlenül pislogtam Loganre.
-Mármint?

Rozsomák hangját meghallva kissé elbizonytalanodtam. Elvégre ő sosem bántott engem, és a múltkor is megvédett Párductól. De mit keres itt? Talán azért jött, hogy mégiscsak móresre tanítson az ismerőse miatt? Vagy csak véletlenül vetődött erre? De hát ő nem az a fajta ember volt, akiben mertem volna nem megbízni. Először csak a fejemet dugtam ki a kabát alól. Őt felismertem, de a másik férfit, aki mellette állt már nem. Óvatosan előmerészkedtem, odalépkedtem elé, majd igen körültekintően mellső lábammal megérintettem a cipője orrát. Ha nem húzta el, vagy akart érte agyontaposni, fellélegeztem, hogy tényleg ő az, és visszaváltoztam emberré.
-Hello - köszöntem félszegen. - Miért jöttél? Már megint el akarsz hurcolni... oda? Nem megyek, és ha kényszeríteni próbálsz, én... nem állok jót magamért. De nagyon nem. Még akkor is, ha ketten támadtok rám.
A társára pislogtam. Egészen eltörpültem mellettük, ami jócskán elhalványította azt a kevés önbizalmamat is.
-Ő ki? - néztem az ismeretlenre, és hogy leplezzem reszkető kezeimet, a hátam mögé rejtettem őket, ahol idegesen markoltam rá a zsebemből előhúzott zsákocskára, hogy bátorságot merítsek belőle. - Elég nagy vagy te egyedül is, felesleges volt egy másik díjbirkózó óriást magaddal hoznod.
Rémült tekintetem egyikőjükről a másikra ugrott, de azért hagytam nekik lehetőséget, hogy kimagyarázzák magukat, felkészülve arra, hogy a legkisebb támadó szándék esetén menekülőre fogjam. Ha ilyesmi nem történt, kicsit több bizalmat szavazna nekik, léptem hozzájuk közelebb. Ha még mindig féltem is tőlük, elsősorban az ismeretlen férfitől, azért a tekintetembe már jó sok kíváncsiság is vegyült, ahogy érdeklődve nézegettem. Vajon mit akarhatnak tőlem?

-Tudod, légy médium, és mutass rá, melyik kő alá bújt, hogy könnyebb legyen...á, nem érdekes, megvan. Nézd csak.
A tőle telhető legkedvesebben mosolyogva néz le a cipője orrára, ahol az apró gyíkocska őt taperolja, és mivel Annabelle még nem tudja, hogy a mosolygó Rozsomák miféle borzalmas gyakorlatok egész sorozatát jelentheti az égő rúdmászástól kifáradt diákoknak, ezért talán tényleg nyugtatóan is hat rá.
-Nem akarlak elhurcolni sehova, a végén még belőled is ilyen félbolond bájgúnár válna, mint ebből itt, azt foghatnám a fejem. Viszont, ha már így összefutottál vele, had mutassam be Gret-et. Ő egy fajta...bűvész.
A lány zsebében megcsörrenő szilánkos zacskó hallatán nagyon megörül, hisz ez jócskán megkönnyíti majd a dolgukat, és Greg felé fordul.
-Megmutatnád a kis hölgynek, milyen nagy varázsló vagy te? - Kérdi, miközben egyenesen a szemeibe néz, amolyan szokásos vasszigorral.
-Nálad van még ugye az a zacskó Annabelle? Megmutatnád kérlek az én Greg barátomnak?
Ha sikerül, és nem szalad el a lány, csak teszi amit mond, megveregeti a fiú vállát, és közelebb hajol.
-Tudom, mennyire imádsz művészkedni, de bízz bennem, csak csináld vissza pohárrá...pont mint amilyen volt. Remélem menni fog.
Ezt természetesen súgta, hogy ne lője le a meglepetést a lánynak. Úgy talán hatásosabb a dolog. Amíg Greg munkához lát, ő körbenéz a lány új otthonában.
-Hát, nem mondom...kreatív vagy, az biztos. De, biztos ki tudod itt húzni télire? Azt hallottam, nagyon hideg lesz az idén...

Szemem jött ki mint a csigának ahogy a gyíkból egy zöld hajú lány öltött alakot. Megfogtam a fejemet és csukott szemmel koncentráltam, hogy az agyamban, véremben és a sejtjeimben lévő idegen anyagokat ártalmatlanítsam és kitisztuljon a fejem. A pár másodpercet művelet után nagyot sóhajtottam. Éreztem hogy a világ kezdi visszanyerni eredeti színét. Ekkor már felfogtam hogy köszöntek nekem. Jobb kezemmel intettem is felé
-Hali...
Az üvegcsörömpölésre és Logan monológjára felkaptam a fejemet is. Ha a kezembe került a zacskó akkor bal kézben tartottam jobbal pedig lehúztam róla a zacskót. Az üvegdarabok egy helyben maradtak mintha csak egy vasgolyóról húznék le a egy selyme kendőt. Csak nem volt annyira esztétikus a dolog.
-Hát... El fog tartani egy darabig míg kisakkozom, a dolgot de... igyekszem.
Behunytam a szemem és koncentráltam. Fejben pillanatok alatt megvolt az új üveg szerkezeti felépítése. Kicsit oldalra billentettem a fejem és a szilánkok összefolytak egy apró masszává a kezemben és szép lassan elkezdett emelkedni és a pohár eredeti alakját öltötte magára. Kisebb elektromos kisülések cikáztak körülötte ahogy a fölösleges elektronok összeverődtek és távoztak az anyagból. Itt ott ki kellett pótolni magát az üveget de ezek a pótlások javarészt molekuláris szinten mentek végbe. Volt egy nagyobb szilánk ami hiányzott annak a helyettesítése folyamán csapott ki az a sok kis szikra.
-Így nézett ki ugye?

-Greg - ízlelgettem a férfihoz kapcsolt szót. - Biztos így hívják? Ha bűvész, inkább olyan neve kéne, hogy legyen, mint Elképesztő Gregory vagy Greg, a Csodák Ura, nem? És neki nincs is cilindere meg köpenye sem: honnan fog nyuszikat elővarázsolni? Vagy - A hirtelen gondolattól döbbenten kerekedtek el a szemeim, és önkéntelenül is közelebb húzódtam Rozsomákhoz. - ugye nem engem akar elfűrészelni?
A zsákot eddigre a farzsebembe tömködtem, így a kezeimet készenlétben tarthattam elöl, hátha szükség lesz rájuk, és végül lett is. Ahogy ő a jobb kezével intett nekem, én rándultam össze, mintha áramot vezettek volna belém, és rémült sikollyal hajolva el előle emeltem magam elé védekezőn az enyémeket. Aztán persze rájöttem, hogy csak köszönt, de csak lassan, szaggatottan mertem újra visszaejteni a karjaimat magam mellé.
-Bocsánat... - motyogtam.
A kérésre előbb csak értetlenkedve néztem rájuk. Miért akarják elvenni tőlem? Hiszen nekik az csak szemét, ráadásul nem is szorulnak rá, hogy hajléktalanoktól lopjanak. És ha Greg tényleg bűvész, ki tudja, mit csinál vele.
-Hát... hát jó - nyújtottam végül át neki. - De... ugye nem eltüntetős trükköt akarsz bemutatni?
Amíg ő a szilánkokat tanulmányozta, Rozsomákhoz fordultam, de csak egy pillanatra, hogy lássam, miről beszél, hiszen nem akartam lemaradni a bűvész mutatványról.
-Már hogy lenne biztos? - vontam meg a vállamat. - Csöves vagyok, emlékszel? Egyik napról a másikra élek, főleg télen. De ez már a nyolcadik telem az utcán, úgyhogy reménykedhetek, hogy idén is sikerül. Ha meg, hát istene... ISTENEM! Nézd, nézd!
Elkaptam Rozsomák kezét, és közelebb húztam Greghez, hogy ő is láthassa, mi történik az ujjai között. Izgatottan kaptam a lelkesen vigyorgó szám elé a tenyerem. Egészen el voltam bűvölve. Ez sokkal látványosabb volt, mint amire számítottam. Olvadt, formálódott, szikrázott, egészen elképesztő volt.
-Nézd, milyen szép. Milyen... juuuuj... nézd, nézd, nézd! Ezt láttad, ugye? Te is láttad?
Most már egészen közel hajoltam Greghez és behajoltam a keze alá, hogy leleplezzem a trükköt, de nem találtam ott semmi segédeszközt, beszaladtam a háta mögé, de nem sikerült lelepleznem, bekukkantottam a két könyöke közé, de csak a hideg aszfaltot láttam, meg a cipőit.
-Hogy csinálod? - kérdeztem suttogva, miközben ámulva figyeltem az igazinak tűnő csodát.
Végül pedig olyasmi történt, ami meg sem fordult a fejemben. A pohár ismét egybeforrva állt ott, mintha sosem tört volna el. Apró, felismerhetetlen szilánkok helyett, ismét teljes fényében csillogott. Alig akartam hinni a szememnek. Elakadó lélegzettel vettem át, miután pedig kigyönyörködtem magam benne, úgy öleltem magamhoz, mint egy kisbabát.
-Igen... igen, így - bólogattam, miközben elmorzsoltam, egy apró kis könnycseppet. - Én annyira nagyon köszönöm. Tényleg. De nem tudom kifizetni. Nekem nincs semmim. Mivel hálálhatnám meg?
Kapkodva túrtam a zsebembe, hátha találok valamit, de csak egy dolog akadt a kezembe.
-Tessék - nyújtottam oda neki a kis, kék műanyag toll kupakot meglehetősen szégyenkezve. - Ha van egy tollad, ráteheted, és akkor nem fog olyan gyorsan kiszáradni. Nekem úgysincs tollam, úgyhogy legyen inkább a tiéd. Bárcsak egy tollat is adhatnék hozzá.
Aztán Rozsomákhoz fordultam.
-Ezért hoztad őt ide? - kérdeztem hálás mosollyal. - Miért töröd így magad értem? Én csak egy csövi vagyok, nem kéne, hogy foglalkozz velem.

-Mondasz valamit - jegyzi meg elgondolkodva, és a szakállát vakargatva méri végig Gret-et. - Tényleg nem ártana neki egy cilinder, vagy legalább a sisak, és a pilóta egyenruha, ha már vezeti azt a gépet. Na, majd intézkedem, ne félj.
Aztán amikor a lány rémülten bújik mögé, röhögőgörcsével küszködve cirógatja meg zöld fejecskéjét, majd megnyugtatónak szánt szavakat kezd el mormogni, és közben úgy néz Greg-re, mintha a tekintetével akarná távol tartani.
-Ne aggódj, nem akar téged fűrészelni, se fúrni, se reszelni, nem igaz? - Kérdi, nem kicsit szigorúan, de aztán hagyja a fiút érvényesülni, aki szokás szerint nem okoz csalódást. Persze, ő látta már mire képes, és jól tudja, hogy ez semmi azokhoz a formákhoz képest, amit egy kis kreativitással, meg némi LSD-vel össze tud varázsolni ez a gyerek, de kezdetnek ez is megteszi, és külön öröm, hogy a jelek szerint a lány is kezd bízni bennük.
-Igen, ezért, meg mert tényleg ideje volt, hogy gyakorolja kicsit a repülést. Mostanában földhözragadtabb tárgyakkal traktálta magát...Lily egyébként gratulál a diplomádhoz. Ami pedig téged illet - fordul vissza a lányhoz - abszolút önző érdekek vezérelnek: nem tudok aludni, amióta tudom, hogy idekint fagyoskodsz. Mit szólnál, ha vennénk neked egy forró csokit, és addig "A NAGY DANTON" is megmutat neked még néhány varázslatot rendben? Nekem egyszer csinált egy játékfigurát, ami úgy néz ki, mint én, ha szépen megkéred, lehet neked is tud ilyet...
Ha a lány nem ellenkezik, egy kávézó felé vezeti őket, ahol valóban megkapja a kislány a nagy bögre forró csokiját, de még Greg is, Rozsomák pedig egy nagy pohár eperturmixba illesztett szívószálat kezd el szürcsölni, ha pedig Greg bármilyen módon kifejezne bármit, felé mordul:
-Te csak ne röhögj, biztos forrásból tudom, hogy Ratna-nak veled is tervei vannak. És nem, nem a hátadat fogja megmosni.
Egy újabb szürcsölés után Annabelle-hez fordul, mielőtt azonban szólna, hagyja még egy kicsit a fiút érvényesülni, elvégre a múltkor már rá kellett döbbennie, hogy a leányzó bizalma törékenyebb a kristálypoharánál is, és nem akar kockáztatni többé.
-Mond Annabelle, mit tudsz a mutánsokról? Az gondolom feltűnt, hogy te is az vagy, de azon kívül. És főleg, mit tudsz a Xavier-ről, azon kívül, hogy az egy "szörnyű hely"?

Annyira lefoglalt az alkotás, hogy meg se hallottam, hogy cilindert meg ilyesmiket akartak rám aggatni. Valahol belül jó érzéssel töltött el, hogy segítettem valakin, de ezt nem mutattam ki Annyira már magamnál voltam, hogy az ilyesmire oda tudjak figyelni. A lány kérdésére csak elmosolyodtam és kacsintottam egyet.
-Egy bűvész sosem árulja el a titkait.
Ezzel annyiban is hagytam a dolgot. De a lány minden áron megakarta hálálni. Megfogtam a kupakot és ökölbe szorítottam a kezemet. Vagyis nem szorítottam csak ökölbe zártam. Ahogy kinyitottam egy aprócska gyémánt volt a kupak helyén. A keze után nyúltam és finoman bele helyeztem.
-Azzal, ha ezt elfogadnád, kis segítségként.
Itt részemről lezártam a hálálkodást. Indultam is volna a dolgomra békésen amikor Logan felhozta a kávézót. Jó ötlet volt. Ma még nem igazán aludtam egy kávé talán jót fog tenni.
Mihelyst Logan kikérte magának a turmixot. Az asztalra borultam és egy kis remegés után hangos nevetésbe törtem ki. Olyannyira lekapott a hév, hogy az már vinnyogásnak számított. Mikor sikerült kicsit összekapnom magam felemeltem a fejem.
-Ratnának Darrennel vannak tervei nem velem...
Jegyeztem meg vigyorogva. Utána kézbe vettem a forró csokimat és két kavarintás után felborítottam benne a csoki és a rum arányát. Miközben utóbbit nem is tartalmazta eleinte.

Nem is faggattam tovább a nagy bűvészt, elvégre igaza volt, ha elárulná, odalenne a varázs. És végül is visszakaptam a poharamat, hát nem ez volt a lényeg? Ráadásul még mindig nem fogyott ki a mágiából. Döbbenten néztem, ahogy rászorított a kupakra. Azt hittem, el akarja törni, de helyette, gyönyörű szép fénnyel csillogó apróság volt a tenyerében, amit azonnal át is adott nekem.
-Nahát - suttogtam ámulva. - Ez... ez... de szép! Nagyon köszönöm. Nézd - mutattam Rozsomáknak. - Greg üveggé varázsolta a műanyagot. Épp tegnap voltam egy előadáson, amin erről volt szó. Mármint az üvegről. Tudtátok, hogy a vulkanikus obszidiánon kívül fulgurit is van a természetben? Az az az üveg, ami akkor jön létre, amikor a villám belecsap a homokba. Ez melyik? Áh, végül is mindegy. Olyan szépen csillog.
Kedvtelve forgattam a kezemben, majd a pohárba pottyantottam, és úgy vontam magamhoz. Az újabb váratlan információra aztán megint felé fordultam.
-Fú, neked van diplomád? De jó neked, hogy kaphatsz! Milyen szakon végeztél?
Nem mondom, kicsit irigykedtem, hiszen én magam hiába jártam be az egyetemi előadásokra, tudtam, hogy sosem jutok efféle elismervényhez. Persze azért nem ez volt a legnagyobb problémám, meg aztán a tanulást magát úgysem vehették el tőlem, de hát azért mégis. Ez is jelentett valamit. Egyike a sok kapocsnak, ami az ő világukhoz kötötte őket.
Rozsomák megjegyzése viszont olyasmi volt, amivel végképp nem tudtam mit kezdeni.
-Nem tudsz emiatt aludni? - hökkentem meg. - De... miért nem? Hát... bocsánat, ha miattam ilyen kellemetlenek az éjszakáid, én nem is tudtam, hogy valamivel így zavarlak.
A forró csokit meg természetesen azonnal elfogadtam. Vidáman trappoltam mellettük, időnként kedvtelve nézegettem a kis üvegcsét a pohár alján, néha meg-megforgatva, hogy a két üveg egymásnak ütődő trilláját hallgassam. Odabent azonnal megcsapta az orromat karamell, csoki, fahéj, vanília, olvasztott vaj bódító illata, és a rendelt finomságokra sem kellett sokat várni. Először a bögrét szorongatva melengettem a a hidegtől elgémberedett ujjaimat, aztán a kanállal mit sem törődve kezdtem el a tejszínhabban nyalakodni, hogy hamarosan hófehér bajszom lett, meg egy kis pamacs az orrom hegyén.
-Nyuszit tudsz elővarázsolni egy cilinderből? - kérdeztem Greget, amikor abbahagyta a nevetést (inkább nem faggattam, hogy min derült ennyire). - Ratna meg ki? Olyan ismerős a neve... Jaaaa, tudom. Az ő terráriumába akart bezárni - böktem a fejemmel Rozsomák felé. - Ő az, aki szereti a nyuszikat. Neki fogod őket elővarázsolni? Ez a terve vele? - néztem kérdőn a másik férfira.
A Xavier-téma meglehetősen váratlanul ért. Épp a forró csokit szürcsölgettem nagyokat cuppantva, amikor felvetődött, és nem mondhatnám, hogy különösebben örültem neki. Nem fűztek oda szép emlékek. Nem is siettem el a válaszadást. Mogorván kavargattam a csokit a mutatóujjammal, hogy összeszedjem a maradék habot a felszínéről, majd az ujjamat szopogatva szusszantam fel jelezve, hogy a hátam közepére sem kívánom ennek a feszegetését.
-Az egy kastély - mondtam végül, miután kihúztam az ujjamat számból. - Oda olyanok járnak, akiknek szabad, mert... nem tudom... valakik. Én egy senki vagyok. Ők ott mind illenek a kastélyba, mert szépek, és csinosak és illatosak. Mint ő - mutattam Gregre. - De ugye nem akarod, hogy visszamenjek oda? Nem akarom, hogy megint kigúnyoljanak, mert csúnya vagyok és piszkos. Nem akarom összekoszolni azt a gyönyörű, csillogó-villogó kastélyt, csak hadd ne kelljen megint... Sarah és Sebastien olyan gonoszak voltak - motyogtam még mindig egy kicsit sértetten az emléktől.

Greg viselkedése egészen furcsa a számára, olyan...rendesnek tűnik ma valahogy, nem pedig a szokásos, piszkálódó alaknak, amit megszokott tőle. A sokadik kedves megnyilvánulása után komolyan elkezd gondolkozni.
~Én ezt a srácot itatni fogom! Tévedtem, kifejezetten jót tesz neki, ha másnapos...~
-Nem arra gondoltam - jegyzi meg morogva - mondjuk mostanában alig látom Darren-t...
A továbbiakban csak hátradől, és hagyja a fiatalokat beszélgetni, ő pedig jókedvűen szürcsölgeti az eperturmixát. Nem is szólal meg, még akkor sem, amikor Annabelle kérdi, hogy Ratna terráriumba akarja-e zárni Greg-et, arra pedig csak némán bólint. Persze örökre nem maradhat néma, és ha már mutánsok, elengedhetetlen, hogy szóba kerüljön a Xavier, amiről annyira imád beszélni...mondjuk most ő hozta fel, szóval magára vessen, nem igaz?
-Az egy iskola, mutánsoknak. - Jelenti ki, majd Greg-re sandít, remélve, hogy bólint vagy valami ilyesmi, megerősítésként. - Pont az olyanoknak találták ki, mint te, ami pedig Sarah-t és Sebi-t illeti...nem gonoszak ők, legfeljebb idióták, de gonoszak semmiképpen.
Arra, hogy csúnya, inkább nem mond semmit. Szívesen bizonygatná, hogy nem az, sőt, de talán egy 170 éves, rövid pórázra fogott férfitől nem olyan felemelő érzés ezt hallani, hogy meg is nyugtassa szegény lányt.
-De, hagyjuk a kastélyt...ültél már vadászgépen?

Noriko Hashimoto írta:-Sz@rok a gyengéire, engem ne hátráltasson a bénaságával - morogtam. - Ha belezúgott a csajba, az az ő dolga, de akkor ne jöjjön el a vallatására, hiszen tudja, hogy úgysem tud objektív lenni, a picsogásának meg nem veszem semmi hasznát. Lynn meg akár meg is rohamozhatná a Testvériséget, Hugh akkor sem szállna szembe vele, de még csak a hangját sem emelné fel. Mondjuk az a csaj úgyse támadna meg senkit, nem teljesen százas, ha rám hallgatsz. Nem bánt senkit, inkább meggyógyít mindenkit, még az ellenségeit is, ha kell. A mutánsoktól meg pénzt sem kér az ellátásért, mert őket a kórházakból úgyis csak kidobják, úgyhogy a bajbajutottak nem kapnak számlát, mert ennek az eszelősnek mindenkin megesik a szíve. Milyen emberek vannak! Csak azt tudnám, mit eszik rajta Hugh!
Nick végül nem szorult segítségre, egyedül is elbánt az ellenfelével. De még hogy! Egyetlen szinte oda sem figyelő mozdulat, és a jómadár máris hasította a levegőt, mint a manhattani gyors, majd a falhoz csapódva szétloccsant, és nem maradt más a helyén, mint véres, darabos pép. Undorító és ocsmány, akárcsak éltében.
-Vagy?- vigyorogtam vissza Nickre egy nagyon halvány, nagyon sötét mosollyal.
-Kérem ne... ne bántsanak... ne...
-Pofádat befogod, és teszed, amit mondtak - rivalltam rá.
Reszketve engedelmeskedett, és bár nem hallottam, mit mondott, hiszen csak ekkor sétáltam ismét vissza a pulthoz, miután bezártam az ajtót, de reméltem, hogy Nick, aki ott volt a közelében, hallotta, hogy nem próbált-e trükközni. Út közben ráléptem az áldozatom mozdulatlan arcára ahelyett, hogy átléptem volna. Akkor értem oda a pultos mellé, amikor éppen letette a telefont. Azonnal rám emelte rettegő, könyörgő tekintetét.
-Nem fog jönni senki... kérem, ne bántsanak...
-Jézusom, kussolj már!
-Kérem... kérem...
-A jó életbe - morrantam fel, és behúztam neki egy hatalmasat, hogy azonnal elájult.
Visszavettem a késemet, megtöröltem egy konyharuhába, aztán eltettem. Nem ültem vissza Nick mellé, inkább a pultra pattantam, hátamat a végében álló tartóoszlopnak döntöttem, egyik lábamat kinyújtattam, a másikat, amelyik Nick oldalán volt, felhúztam, úgy kortyolgattam a maradék sörömet.
-Látom, neked sem kenyered a finomkodás - biccentettem felé, talán egy árnyalatnyi elismeréssel. - Ha feltétlenül vinnem kell valakit legközelebb, tuti inkább te jössz velem, mint az a puhány Hugh. Bár őszintén szólva jobban szeretek egyedül dolgozni. Úgy biztosabb, hogy senki nem cseszi el nekem.
A Nick által kipingált falfelületre néztem, ahonnan időnként cuppogó hang kíséretében lecsusszant-mállott még egy kis agyvelő, bélcafat vagy egyéb belsőség.
-Hasznos a képességed - jegyeztem meg. - Bár nem nagyon illik hozzád. Aki a telekinézishez ért, általában elég cingár. Minek izmokat szerezni, ha a puszta akaratukkal is meg tudnak emelni bármit, ugye. Legalábbis, akikkel én találkoztam, így működtek. Na jó, csak ketten voltak, de akkor is.

Norikónak

Nos a jelek szerint Norikóról két dolgot nem lehet elmondani, hogy vajból van a szíve, és a türelem mintaképe. Úgy rivallt rá szegény csaposra, hogy azt hittem az mindjárt össze hugyozza magát nekünk. Ami nem hiányzott most nekem. Hamarosan úgy is irtó büdös lesz itt a hullák miatt. A csapos jó kisfiúként jó ölebként engedelmeskedett, és elintézte amit kértem tőle. Sajnos utána nem tudta befogni a száját aminek hála a társnőm úgy ütötte le, mintha csak egy taknyos gyerek lenne. Szép és meg győző ütés volt, de nem örültem neki. Hiszen arra akartam rá venni most ezt a alacsony genetikai állományú senkit, hogy hívja már fel a kocsma tulaját, és rendelje ide nekünk. Ehelyet most itt fekszik kiterítve, mint valami szarvas. Nagyot sóhajtok. Én aztán nem fogom élesztgetni. Majd magához tér a mocskos dög, addig pedig italozgatok Norikóval.
Csendben figyeltem hát amint a japán nő fel mászik a pultra s kényelembe helyezi magát, mint egy cica. - Nem valóban nem kenyerem a finomkodás. Régen jobban cifráztam volna, de ahogy fejlődik a képességem lehetőségem van arra, hogy a senkiket gyorsan és hatékonyan tapossam elfelé. Elvégre nem érnek annyit, hogy túl sok időt és energiát pazaroljak ezekre a férgekre. A gyors halál pedig az én könyörületességemet mutatja. Bár fogadnék, hogy a húsos palacsinta vitatkozna velem ha tudna. - Bökök az ujjammal a szét passzírozott ember maradvány felé. A kérdésére meg vonom a vállam. - Van egy mondás, ami szerintem eléggé kifejező. Épp testben épp lélek. Ha elhanyagolom a testem, talán akkor nem lesz képes követni az elmém fejlődését, és magamnak ártok vele. Amikor a hatalmamat a teljes kapacitáson használom az ájulás kerülget, és az orromból ömleni kezd a vér. Hiszem, hogy a testem karban tartásával, hogy nem engedem elsorvadni nől az állóképességem, és sokkal többre vagyok mentálisan is képes. - Majd rá kacsintok és elvigyorodok. - Meg persze rendkívül élvezem ha néha összeverhetek valakit csak simán puszta kézzel. Van abban valami megfoghatatlan barbár életérzés, mikor hallod a bordák reccsenését az öklöd nyomán. Már már azt mondanám „vadállati” romantika. S tudod a puszta kezes bunyónál csak egy dolog tud szórakoztatóbb lenni. Harc után a szex egy dögös nővel. A dögös nők pedig igen csak tudják értékelni, hogy ki is nézek valahogy.

Megvető fintorral fordultam Nick szétmázolódott áldozata felé. Jól mondta, nem más ez, mint egy féreg. Talán a férgek még jobbak is, azok legalább elfogadják a helyüket az evolúciós hierarchiában, nem úgy mint ezek az emberszabású undormányok, akik nem csupán lázadoznak a rég elvesztett elsőbbségükért, de minket, a következő láncszemet, lépcsőfokot, vagy nevezzék, ahogy akarják, de mindenképpen az új uralkodó fajt akarják eltörölni a föld színről, de legalábbis az igájukba hajtani. Szánalmas. És rohadtul dühítő!
-Minek vesztegetni a könyörületességedet ezekre a patkányokra? - morogtam fogcsikorgatva. - Nem érdemelnek ezek jobbat, mint amit velünk akartak tenni. Mocskos kis senkik!
Ép testben ép lélek. Sokszor hallottam már, de nem nagyon foglalkoztam vele. Mármint hajlottam rá, hogy talán lehet valami igazságtartalma, de a lélekkel, mint olyannal egyáltalán nem törődtem, így még sosem sikerült a végére járnom, hogy vajon mennyit ér ez a bölcselet. Én a magam részéről inkább a test és elme edzettségét igyekeztem szinten tartani, és szépen fokozatosan növelni. A lélekkel meg törődjön valaki más, engem hidegen hagy.
A barbár életérzéseire is csak gúnyosan horkantam fel.
-Van azért különbség. Azt azért szögezzük le, hogy egy korcs emberszabásút helyben hagyni sokkal jobb érzés, mint ugyanazt tenni egy mutánssal. A mutánsokért kár.
Ezek után a vigyorom ha nem is szélesedett el, de egészen mást fejezett már ki. Nem beszélt rosszul a férfi. Én is jó ideje nélkülöztem a másik nem társaságát, talán nem ártana lazítani egy kicsit. Úgy mértem végig, mint valami piaci portékát, és miután megfelelőnek ítéltem, halványan bólintottam.
-Nagyon is igazad van.
A lábaimat hátrahúzva dőltem előre, hogy négykézláb tudjam megtenni a köztünk lévő elég csekély távolságot. Ott közel hajolva hozzá fogtam két kezem közé az arcát, hogy még egyszer végigmérhessem, majd szám a füléhez siklott, ő pedig hamarosan érezhette, ahogy forró leheletem a bőrét csiklandozza.
-Akkor mutasd, mit tudsz, te ép testben ép lélek!
Hirtelen, ellentmondást nem tűrően ragadtam meg a kezeit, hogy a fenekemre szorítsam őket, majd miután kisebb terpeszben térdelve felegyenesedtem, egy gyors mozdulattal lekaptam a felsőmet, hogy annyival is előrébb legyünk, aztán várakozva pillantottam rá. Vajon ezen a téren is annyira érti a dolgát, mint amikor harcolnia kell?