Bronxi utcák

// Szerelőműhely //

Csak sejtelmesen mosolyogtam, ahogy Nick a törvényszegést emlegeti.
-A versenyek sem éppen legálisak, és azért kétlem, hogy te az a tipikus törvénytisztelő jófiú lennél.-mondtam neki ugyancsak mosolyogva, majd meghúztam a sörömet. A sörös üveg halkan koppant az egyik fémasztalon, ahol különböző alkatrészek hevertek. Ezután megindultam a műhely közepe felé, ahol volt egy szerelőakna, afölött pedig egy autónak kinéző valami, de elég nehéz volt eldönteni hogy épp szétszerelés alatt van, vagy éppen valami félig készülőben lévő jármű lesz belőle.
Nem voltam túl messze, így hallottam, ahogy Nick beszélt, közben hallatszott, ahogy lomoltam odalent, majd hirtelen csend lett. Elgondolkodtattak a szavai egy pillanatra, majd hirtelen felbukkantam az aknából, közben találtam egy rongyot, amibe megtöröltem a kezem.
-Velük valóban nem. Túl egyszerűek és a legtöbbjük haszontalan is. -nem is mondok többet, csak ledobtam a rongyot a kezemből. Nem tudom mit hisz rólam, hogy a pályánál észre vett e valamit, de próbálok utalni arra, hogy talán rossz úton jár velem kapcsolatban.
-A látottak alapján azt hiszem semmibe nem telt volna neked Luther fejét is feltűzni. Talán van már egy egész gyűjteményed?-teszem fel a kérdést kíváncsi tekintettel, majd elmosolyodtam. Tulajdonképpen lehet, hogy el tudtam volna képzelni ezt Nickről, bár olykor nem tudom, hogy mit higgyek róla. Volt benne valami egészen különleges, vagy talán a tudat, hogy ő is mutáns, nem tudtam volna megmondani, bár a történtek után úgy éreztem, hogy egy flört ide már édes kevés. Mosolyogva indultam meg felé, ahogy intett, és szinte azonnal a karjaiba is zárt.
Megéreztem markoló kezét a hátsómon, de eszem ágában sem volt ellenkezni. Sőt.
-Épp itt az ideje, hogy kellőképpen megköszönd.-válaszolom neki, miközben a tekintetét keresem.
-De csak óvatosan játssz a tűzzel, mert még felperzsel.-suttogtam de már bele az ajkába, ami vészesen közel volt, mígnem megcsókolt. Mindig is szerettem flörtölni, persze megválogatva, hogy kivel, ugyanis egy emberrel soha a büdös életben nem kerülnék ilyen közeli kapcsolatba, a mutánsokkal meg azért jó volt mindig vigyázni. Bár én pont az voltam, akit elég nehéz volt elrémiszteni. Jóleső borzongás futott rajtam végig, ahol Nick keze végig simított a testemen, na meg persze a bókja sem volt utolsó.
-Úgy látom, tudod mivel kell bókolni egy autós csajnak.-mosolyogtam el, majd én vettem ismét birtokba ajkait. Élveztem a közelségét, bár kicsit aggódtam, hogy a képességem megint rosszkor fog aktiválódni, ugyanis olykor még előfordult, és jártam már úgy, hogy kissé feltüzelt állapotban nem úgy sültek el a dolgok, ahogy kellett volna...vagy túl hamar sültek el. Igyekeztem nem erre gondolni, csak élvezni a pillanatot, és kihasználni minden egyes percét. Én sem maradtam tétlen, a kezeim a felsője alá kúsztak, és felfedező útra indultak a férfi kidolgozott testén, felmérve ezt centiméterről centiméterre. Azt hiszem nem csalódtam. Éreztem, ahogy a pulzusszámom kezd megnőni, ahogy egyre tovább sodródunk az eseményekkel, és ezzel egyenes arányban valahogy néhány mozdulatom is sokkal gyorsabb volt, mint egy átlag emberé. Mire Nick észbe kaphatott volna, már nem volt rajta a felsője, és fogaim már finoman harapdálták a nyakát, mindezt úgy, hogy jó ha talán egyet pislogott közben.

+18
- Uhum, és akkor még nem is szóltam semmit a futóműveidről.. - Markolok a combjába. - És ne aggódj, a tűz a legjobb játék a világon. - Csókolom vadul szenvedélyesen, már nem is szempont, hogy vissza fogjuk a vágyainkat. Sem ő sem pedig én nem is tesszük azt. Szabad utat adunk a szenvedélynek. A szenvedély pedig a jelek szerint igen csak elborította a nő reflexeit is. Ilyen gyorsan ugyanis még egy partneremnél sem lettem félmeztelen. Most már nem kételkedtem. Ő is mutáns ahogy én.
- Szeretem ha egy nő nem fogja vissza a vágyait. - Sóhajtok fel ahogy szenvedélyesen harapdálni kezdi a nyakam. Mind a két kezemmel a feneke alányúlok, és felkapva őt a kanapé felé veszem az irányt. Ahol rögtön le is hanyatlok vele, magam alá temetve őt. - Azt is szeretem, ha ilyen lelkesen fogadják a hálám. - Jegyzem meg és szenvedélyesen csókolni kezdem őt az ajkain, a nyakán, majd a következő pillanatban, máris húzom lefelé a felsőjét, hogy a melleihez férhessek. Amik pár pillanat múlva fedetlen vannak előttem, én pedig a látványt élvezve hajlok előre és csipkedem meg kicsit a mellbimbóit. - Azt hiszem tévedtem. Te sokkal szebb vagy mint egy Corvette. - Mondom, miközben a kezem a meztelen felsőtestén siklik végig.

+18

Mosolyogtam Nick szavain, tetszett, hogy ő az a belevaló pasi, és ami még izgalmasabbá teszi, hogy szerencsére még mutáns is. Egy egyszerű semmirekellő átlag pasival, aligha élvezném az efféle játszadozást, sőt, az igazság az, hogy egy normális emberhez képtelen is lennék így vonzódni. Talán beteges dolog, de a mutánsokra valahogy sokkal jobban gerjedtem.
-Igen,a legjobb játékszer lehet, ha tudsz vele bánni, ha nem akkor...-csak sejtelmesen elmosolyodtam, és újfent megcsókoltam, majd beleharaptam az alsó ajkába, finoman, de azért mégis vadul.
-Vigyázz, ha én igazán elengedem magam, akkor itt kő kövön nem fog maradni.-nevetek fel, majd lábaimmal átkulcsolom a csípőjét, mikor felemel, és talán szándékosan erősebben feszítem neki én is magam.
A kanapé nem a legkellemesebb, de ilyen szenvedély mellett akárhol lehetnénk, én talán egy kocsi motorháztetején is el tudnám képzelni a folytatást, de ez jelen esetben lényegtelen volt, hiszen éreztem Nick-en is, hogy egyértelműen ő is akarja, vágyik a folytatásra, nem csak én.
A felsőm már hamar eltűnt, ahogy utána többi felesleges ruhadarab is. Hátradöntöttem a fejem, ahogy megéreztem Nick forró leheletét a bőrömön, majd a kényeztetése során halkan felnyögtem az élvezettől, bár sejtettem, hogy ez még közel sincs ahhoz, amit még tartogat. Kezeim simogatólag indultak meg Nick hátán, majd az élvezet növekedésével átment karmolászásba. Vissza kellett fognom magam, hogy a felgyülemlett szenvedély során nehogy megint abba a hibába essek, hogy túlságosan is elsietem a dolgokat, ami nálam nem lenne túl meglepő. Kissé megemelem a csípőmet, amennyire tudom ezt Nick súlya alatt, hogy testünk még inkább egymáshoz feszüljön, érezni akartam, még jobban mint most, de egyelőre hagytam, hogy ő vezessen, ha már túlságosan beindulnék, előbb utóbb úgyis átveszem az irányítást tőle.

//Roxy-nak//

Két kezét a zsebében tartva, fütyörészve sétál a kihalt utcán, az éjszaka sötétjében. Még csak nem rég talált rá a városra, s azóta ez az első alkalom, hogy elhagyta a testvériség fészkét, hogy kicsit levegőzzön, már amennyire azt lehet ebben a szmogban. Túl van már néhány sörön is, későre is jár, így igazán érthető, hogy semmi kedve gyalog hazatérni, majdnem annyira, mint az , hogy az utcán parkoló sötétkék sportmotor gazdája nemsokára rengeteget fogja emlegetni az ő édesanyja nevét, mikor csak a hűlt helyét látja majd a járgánynak.
~Ugyan, csak nem hagyhatok itt egy ilyen remekművet, nem igaz? Szinte hallom, ahogy hív!~
Közelebb sétál a motorhoz, kezében egy csavarhúzóval, majd matatni kezd rajta, hisz nem túlzott: tényleg nagyon nincs kedve gyalogolni hazafelé.

A sok meló után gondoltam azért nekem is kijár egy kis lazítás, így eldöntöttem, hogy ez ma este egy kis iszogatást fog takarni. Úgyis rég engedtem már el magam, már épp ideje volt, hiszen nem minden feszültséget old a lőtér vagy a box zsák...de alkoholban köztudottan egész jól oldódnak a dolgok...
Ha inni akartam, akkor Bronx volt erre a legalkalmasabb, persze sok helyen ismertek már, de még azért akadtak olyan szakadt lebujok, ahol még nem volt feltűnő egy magamfajta szakadt farmeros bőrdzsekis tetovált nő. A jelvényem és a szolgálati fegyverem szándékosan nem volt szem előtt ilyenkor, nem kellett a balhé, vagyis kellett, de most nem ilyen célzattal indultam az éjszakának. Megittam pár sört, szerencsére ilyenkor nem ellenőriznek az utakon, ha mégis, nos, magamnak ezt viszonylag könnyen el tudom simítani, ezen nem aggódtam. Semmi különös nem történt, csendben iszogattam, végül kezdtem ráunni a semmitmondó helyre, gondoltam talán máshol még megnézem milyen a kínálat, amíg még látok, addig nincs gond azzal, hogy motorra üljek. A bukómmal a kezembe baktattam vissza, ahol a motoromat hagytam, szándékosan nem a kocsma előtt, ugyanis vagy rám hívják a zsarukat, vagy azonnal le is nyúlják. Ott ahol hagytam végső soron nem volt annyira szem előtt, gondoltam mindezt nagy naivan.
Már pár méterről láttam, hogy egy alak nagyon nézegeti a motorom, amivel még nem is lett volna gond addig, amíg már matatni is el nem kezdett rajta. Sejtettem, hogy nem szimplán csodálja a gépszörnyem, hanem minden bizonnyal éppen lenyúlni szándékozik.
Észrevétlenül és gyorsan vettem elő a fegyverem, és osontam mögé. Már csak azt érezhette a pasas, hogy hátulról a fejének nyomódik a hideg fém.
- Tuti a kaszni, ugye? Nemrég fényeztettem!- szólaltam meg mögötte.
- Szarban vagy öreg, ma rohadtul nincs szerencséd, nem csípem, ha meg akarják fújni a motorom. Ingyen fuvart meg nem vállalok!- folytattam, de a fegyvert egy pillanatig sem vettem le róla.

Nyomdafestéket nem tűrő gondolatok kezdenek keringeni a koponyájában, mikor meghallja a lágynak semmiképpen sem nevezhető női hangot, s a pisztoly halk kattanását a háta mögött. A csavarhúzót az ülésre teszi, s feltartott kézzel fordul hátra, ugyanis van egy olyan sanda gyanúja, hogy ezen a környéken az ember a figyelmeztető lövést a mellkasába kapja...ha szerencséje van, és nem jönnek rá, hogy mutáns.
-Tényleg az, csak kár, hogy...
Ahogy megfordul, s meglátja a fegyvert szorongató nőt, egy pillanatra elmosolyodik, ám a helyzetből adódóan ez most csak amolyan megjátszott vidámság, hisz bármennyire is dögös a csaj, tagadhatatlanul boldogabb lenne, ha máshol lenne, vagy legalább a fegyverét otthon hagyta volna.
-Oké...mennyi lesz az a fuvar? - Kérdi pimaszul, s közben átkozza magát, amiért most nincs feltöltve. - Ilyen taxiért szívesen fizetek felárat...amíg kijön 20 dollárból.
Pimasz mosolya még mindig ott díszeleg az arcán, miközben két tenyerét felfelé tartva néz farkasszemet a nővel.

Hagyom, hogy feltartott kézzel megforduljon, de csak lassan és óvatosan, hiszen sokan még ilyenkor is inkább bepróbálkoznak, sőt a nagy többség be szokott, de már annyi mindent láttam és tapasztaltam, hogy azért nem vagyok olyan könnyen átverhető. Noha tény, hogy az a közepes mennyiségű alkohol a szervezetemben minden bizonnyal lassít a reakció időmön, de még mindig éberebb vagyok így is a legtöbb kollégámnál.
A fegyver csöve így most egyenesen Soren arcába bámult, eszem ágában sem volt egy centit sem arrébb emelni. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy min mulatott ilyen jót, mikor megfordult, de azt a pimasz vigyort még a fegyverem sem törölte le az arcáról. Szerintem tuti nem volt komplett a pasas, ha így reagált, vagy csak simán alábecsül, ahogy általában a férfiak teszik, mikor meglátnak. Öreg hiba. De erre mindig csak akkor jönnek rá, mikor más késő, én meg nem éppen a megbocsájtásomról vagyok híres.
És még poénkodni is volt kedve, nekem már valahogy kevésbé. Nem éppen voltam szolgálatban, jobban mondva ezt így magam kijelentettem, de sajnos egy rendőrnél nem sűrűn van olyan, hogy nincs szolgálatban, az a fránya nagy elkötelezettség. Tulajdonképpen nem akartam ettől az alaktól semmit, csak a motorom épp az a dolog az életemben, amire piszkosul allergiás tudok lenni, ha meghúzzák, vagy ha éppen megpróbálják az orrom elől meglovasítani.
- Látom baromi jól szórakozol a helyzeten, de egy, rohadtul nem vagyok jó kedvemben, kettő, épp a motoromat próbáltad elkötni, három, elég szar a humorérzékem, és nem bírom ha valaki ilyen közelről a képembe vigyorog...félő, hogy ilyenkor előjön az idegbajom, és véletlenül megremeg az ujjam a ravaszon!- szerencsétlen pasi nem épp a legjobb formámban kapott el, ez tény. Viszont amíg nem tesz semmi olyat, amivel még jobban felhúzna idegileg, vagy rám támadna, addig tulajdonképpen el is zavarhatnám a francba...

~Lássuk, jól értem e a helyzetet. Szemben áll velem egy idegbeteg vörös csajszi, aki nem elég, hogy annyira bizalomgerjesztő, mint Szörnyella de Frász dögös kishúga, de ráadásul még fegyvert is fog rám, miután megpróbáltam ellopni a motorját, szóval jó...rendben, talán nem teljesen alaptalanul pipa rám. Ezzel szemben én megittam pár sört, ami egyesek szerint még javítja is a reflexeket...ám ezek mind alkoholisták, bennük pedig nem érdemes bízni, ha az ember élete a tét, szóval, valószínű, hogy inkább az is hátrány. Bizony, kínos ez a helyzet, és csupán egyetlen kiutat lát belőle:
-Volna kedve velem vacsorázni? - Kérdi legkomolyabb hangján. Abban reménykedik, hogy a nő ezen annyira meglepődik, hogy még a pisztolyt is elejti döbbenetében, de legalábbis elég ideig fog furcsán nézni rá, hogy kikaphassa a kezéből azt a vackot és...egye fene, csak elszalad, had tartsa meg azt a rohadt motort, ha ennyire szeretné, bár tagadhatatlan, hogy nem szívesen hagyja itt.

Nem tudom mire is vártunk tulajdonképpen, én csak szorongattam a fegyvert, ő meg bámult rám, mint borjú az újkapura. Akkor most hogy is van ez? Az én szemem is alig rebbent, bár azért az alkoholt ha nem is nagyon, de éreztem áramlani a fejemben...ezek szerint nem is ittam olyan keveset?! Fene se számolta...
Kezdtem kicsit feszülten érezni magam, hogy egy karnyújtásnyira volt tőlem a pasi, és mégis úgy méregetett, mintha legalább valami kirakati bábú lenne.
~Le ne vetkőzzek esetleg?~futott át agyamon a gondolat, és igencsak el kellett harapnom a nyelvem, hogy ki ne mondjam, amit gondoltam. Nem biztos, hogy olyan jól vette volna ki magát.
ÉS csoda történt, ismét megszólalt, és bevallom nem éppen ezekre a szavakra számítottam. ~Hogy mi van? Mit akar ez a barom?!~ nem sűrűn sikerül zavarba hozni, most sem éppen lányos zavaromban voltam, hanem inkább a döbbenet zavarában, hiszen egy ilyen helyzetben ekkora marhaságot megkérdezni, nem is tudom, hogy milyen következtetéseket vonhatott le az a pasas, hogy végül ezt bökte oda nekem.
Meglepődtem, és ez most kivételesen fizikailag is kiült az arcomra.
-Azt hiszem nem hallottam kristály tisztán, amit kérdezett!- mondtam, hiszen mégsem akartam kukán pislogni rá, mint valami hülye tizenéves kis csitri. És bár a fegyvert még mindig fogtam, de tény, hogy a figyelmem ebben a pillanatban lankad valamelyest.

A terve bevált, és ez hihetetlen elégedettséggel töltötte el, ám azt el kell ismernie persze, hogy nagy kockázatot vállalt, ugyanis ha a csaj fogta volna magát, vállat von, majd elteszi a stukkert, és azt mondja, "miért ne?", akkor tuti itt helyben kap szívbajt...vagy csak leesik az állak, és visszatérnek a patthelyzetbe. Na, de ilyesmin nem ér rá rágódni, inkább mint a villám előre veti magát, és megpróbálja arrébb lökni a nőt, majd elszaladni a másik irányban.
-Talán majd legközelebb édes! - Kiáltja hátrafelé, aztán pedig a sikátorok felé veszi az irányt, hátha ott el tud tűnni előle.
~Na szép, elszaladok egy nő elől...mondjuk, ha szigorúan vesszük, ez még mindig kevésbé ciki, mintha megütöttem volna, nem igaz?
Ha sikerül idáig eljutnia, felpattan az egyik tűzlétrára, és úgy próbál meg följutni az egyik bérház tetejére, abban reménykedve, hogy ez a nő oda már csak nem követi, és talán lövöldözni sem fog, elégre ha a célba lövés lenne a hobbija, azt már megtette volna korábban is.
~Mondjuk, akkor még nem löktem fel,ez egyre frankóbb...~
Ha sikerül feljutnia a tetőre, letöri az egyik antennát, majd erősen ráfog a szabadon maradt kábelekre. Odalent ma valaki lemarad a Megasztárról, ő viszont végre feltöltve érzi magát, s végre ő sem fegyvertelen.
~Na, lássuk volt-e kedve követni a csajnak!~

Magam se tudtam, miért mentem aznap este Bronxba. Jól tudtam, hogy az a városrész egyáltalán nem nekünk való. A Testvériségiesek elmondták, hogy jópárszor volt itt balhé a mutánsok és az emberek között a múltban. Na de hát én meg az a fajta voltam, aki szeretett veszélyesen élni, így hát jöttem és láttam, üdv Bronx. Elvetemült emberek élnek itt, ha jön is egy elvetemült mutáns, legyen meg a balansz. Najó, azért nem bajt keverni jöttem, nem rajtam fog múlni, ha gond történik. Eléggé szomjas voltam, így hát bementem az egyik ivóba. Rendeltem egy sört, de bár ne tettem volna. Mint ha kiszedték volna a WC-ből és kicsit szalonképesebbé tették volna. Biztos a csapos saját termése. Pfuj. Nem voltam finnyás, na de azért kérem... ah, najó, nyugalom Scott, nem akarod most senkinek se elrágni a torkát ezért, ugye? Szóval inkább körbenéztem... és ekkor megláttam valakit az egyik asztalnál, akin megragadt a tekintetem.

A lány gyönyörű volt, az első ránézésre látszott. Magányosan üldögélt az egyik asztalnál és ahogy nézegettem távolról, valahogy nem tudtam levenni róla a szememet. Ez eléggé szokatlan volt tőlem. Jópár fehérnép mellett elmentem már, oké, volt, amelyiknek utána is fordultam, de hogy le is ragadjak egynél... ez valahogy... mi, valami boszorkány? Aztán picit felszállt a köd a fejemből és feltűnt pár dolog. A lány eléggé... oh, azok a szemek... na, Scott, koncentrálj... szóval... eléggé félőn nézett körbe. Mint aki tartana valakitől, valamitől... elég sok áldozatom szemében láttam már ezt a fajta megnyilatkozást, félreismerhetetlen volt. Aztán... még tovább csökkent a köd, valami nem stimmelt. A lány keze valahogy... furcsa volt...
- Ez a hely nem a te fajtádnak van fenntartva. Szóval fogd a csinos kis popódat és tűnj el, míg hármat számolok.
Ez a mondat végleg felébresztett engem a kábulatból, ahogy beszóltak a vörös leányzónak. Éreztem, hogy szépen fokozatosan felmegy bennem a pumpa. Nem elég, hogy ez a terület tele van megrögzött mutánsgyűlölőkkel, akik valószínűleg nem is találkoztak még a rosszabb fajtával, a sör pocsék, de még így is bánnak a hölgyekkel... már-már vártam, mikor ragadja meg szerencsétlent és penderíti ki. Najó, az egész napos feszültségekkel együtt nekem most lett tele a pohár.

- Szerintem meg a hozzád hasonlóaknak kéne nagyon gyorsan elhúzniuk innen... – mordultam rá a fickóra, mire a két érintett tekintete is rám terelődött.
Lassan felemelkedtem az asztaltól és elindultam feléjük. A fickó persze nem hagyta annyiban.
- Mit mondtál? Csak nem te is ilyen elfajzott korcs vagy, mint ez a ribanc?
Hibát követett el. Alapvetően nem békés szándékkal közeledtem felé és csak olajat öntött a tűzre... ráadásul azzal, hogy inkább a beszédet választotta, nekem adta oda a kezdeményezést. Minden szó nélkül megragadta a tarkóját és izomból belevertem a fejét az asztalba, mely hatalmasat reccsent. Utána visszarántottam a fejét a hajánál fogva és még az orrát is megkínáltam egy jobbegyenessel. Két mozdulat, a fickó véres orral terült el a földön. Persze két haverja ettől felhördült és már nekem is estek volna... de még előtte feléjük fordultam és rájuk vicsorogtam... de most egy mély hörgő hang is jött ki a torkomból... tipikusan az, amikor a farkasok morognak a zsákmányra. Mondanom se kell, hogy a két ürge meg se mert mozdulni. Már egyre több figyelmet kaptunk, szóval le kellett lépni.
– Gyere – szóltam a lánynak, akivel együtt gyorsan kisétáltunk a helységből.

Odakint mély lélegzeteket vettem, miközben próbáltam megnyugodni az előzőből. Átkozott férgek.
- Kösz a segítséget - szólított meg odakint a lány, ki már magára öltötte a dolgait közben.
Éreztem, hogy összeszorul a gyomrom. Na tessék, már megint egy hálálkodás... na de ez most más volt, mint Ameliával pár nappal ezelőtt... az a lány, akit pár perce még távolról figyeltem, most itt állt mellettem és velem beszélt. Kezdett megint rám telepedni a köd.
- Nincs mit. Látom, neked is van egy-két különlegességed. – jegyzem meg és nem bírom ki, hogy ne nézzek végig rajta.
Ez viszont nem tűnt túl jó ötletnek.
- Miket nem mondasz! – mondja kicsit ingerülten, de szerencsére nem tart sokáig a haragja – Bocs, nincsenek túl jó napjaim... Gondolom érthető miért.
- Persze. Mi a neved?
- Abyss. És te?
- Farkas.
Na erre nem várt reakciót váltok ki belőle: halkan nevet egyet. Mondjuk igen, ez a név ad egy kis félreértésre okot... azoknak, akik nem tudják, mi is lakik bennem.
- Úgy, szóval Farkas. Na, és te is mutáns vagy? – kérdez
Na erre elvigyorodok, csak hát úgy, hogy még van bennem ingerület, ez eléggé félelmetesre sikerül. Látom is a másikon, szóval inkább visszaveszek és megpróbálok csak egy egyszerű mosolyt kikényszeríteni magamból.
- Igen. És én is épp annyira utálom őket, mint te - főleg az ilyen alamuszi patkányokat. - Láttam a szemedben a félelmet és a haragot irántuk - elnéztem kicsit a távolba, majd eszembe jutott valami. - Tartozhatnál a mi közösségünkbe. Ott nem nézik, hogy nézel ki, elég egyelőre az is, hogy ugyan azt gondoljuk róluk.

Na ez történt eddig. Kicsit vicces volt, hogy pont én akarok behívni valakit a Testvériségbe - én, a magányos farkas! -, de a jelek szerint megtettem. Szegényt még se hagyhatom itt Bronxban a gettó közepén úgy, hogy szemmel láthatóan ő se tudja, mihez kezdhet. Bár... nem értem egyszerűen, miért akarok ennyire segíteni neki. Nem az, jópárszor segítettem másoknak, de hogy ennyire irgalmas szamaritánius lehessek, azért ez már tőlem is szokatlan helyzet. De egyszerűen nem tudtam itt hagyni. Valami hajtott, hogy elvigyem innen, biztonságban tudjam... jó, azért pátyolgatni talán nem fogom. De szegény annyira elveszettnek tűnt, nem maradhat erre. Ah, Scott, már megint kábult vagy... de nem tehettem róla, valami mint ha megbabonázott volna. Alapvetően szerettem, ha valakivel beszélek és a szemembe néz... és nem bírtam egyszerűen levenni a tekintetemet a lány szeméről... volt bennük valami... csalogató. Gyakorlatilag erőszakolnom kellett magamat, hogy a tekintetem másfele terelődjön... pl a kocsma bejárata felé, hogy mikor jön utánunk valaki. A lány végül bólintott... én meg pont egy kuka fázisban voltam, szóval csak kis idő múlva reagáltam rá.
- Nos... menjünk.

Szótlanul mentünk, nem is tudom meddig, eléggé elvoltam a magam gondolataival, majd végül szemem sarkából ránéztem.
- És mi ez a közösség? - kérdezem, mert hát nem ismerem, nem tudom mit akar, ki ő, hogy igaz-e amit mondott, vagy hogy miért segített... - Meg ha mutáns vagy, akkor mire vagy képes? - kérdezek ismét, a sálamat feljebb húzva a nyakamon. Szerencsém van, hogy a mai egy ilyen hidegebb nap. Ha melegebb lenne, tuti izzadnék akkor meg eléggé... hát gáz helyzetbe kerülnék, az biztos. Közben körbe nézek. Igazából most először... Mert hogy amikor elszabadultam arról az istenverte ördögtanyáról, nem néztem hova, merre megyek, csak hogy elhúzzak onnan és igyak valamit.
- Meg amúgy melyik városban vagyok? - kérdezem, körbe pillantva. Az utcákon nézem a buszmegek tábláit, de nem túl ismerős egy megálló sem... Azt hiszem... jó messze vagyok Miamitől és Jacksonville-től.

Csendben sétáltam a lány mellett, nem szólítottam meg. Főleg azért nem, mert a területre figyeltem. Nem vettem volna jó néven, ha észrevétlenül valaki közeljut hozzánk és támad. Sajnos New York igazi nagyváros, gyorsan terjednek a hírek. Szóval jobbnak láttam, ha inkább figyelek a terepre. Elvégre már nem csak magamra kell vigyáznom, itt volt velem Abyss is. Mondjuk, a jelenléte csak nagyobb figyelemre ösztönzött, ergo nem volt hátrányos. Szóval a szememet az utcákon tartottam. Igaz, így is elterelődött a figyelmem Abyssről. Még mindig nem értettem, hogy miért volt rám ilyen hatással, hiszen alig beszéltünk. Neeem, biztosan nem szirén. A szirének rondák, de ő nem... na tessék, már megint egy ilyen gondolat. Legszívesebben adnék magamnak egy taslit, de valószínűleg akkor megkérdőjeleződne a maradék épelméjűségem is.
- Még én is csak nemrég kerültem be, szóval sokat nem tudok mondani - vonok vállat, majd halkan folytatom. - Testvériségnek hívjuk. Egy olyan társaság, akik mind mutánsok. Lényegében segítjük egymást és kiállunk a közös ügyért. Az embereket a legtöbb tag nem sokra becsüli. Ez nem azt jelenti, hogy akkor nyíltan hadat üzentünk nekik, hanem... nos, fogalmazzunk úgy, mindenkinek megvan rá az oka, hogy rühelljük őket. De... ne haragudj, én csak ennyit tudok most neked mondani. Amint megérkeztünk, a többiek fel fognak világosítani. De ne aggódj. Itt most nincs semmi csapda.
A kérdésére egy pillanatra ránézek.
- Nos... majd egyszer megmutatom neked... de annyit segítek, hogy nem hiába hívnak úgy, ahogyan.
Nem kockáztattam meg, hogy megint belenézzek a szemébe, inkább gyorsan előre pillantottam. Nem, most nem engedhetem meg magamnak, hogy megint elvesszek a tekintetében. Majd ha megérkeztünk a Queensbe, majd talán akkor. De addig is résen kell lennem. Igaz, a varázsa nem szűnik meg teljesen. Érzem az illatát... ami meglepettségemre kellemes tengerillat. Aztán azon még jobban megilletődök, hogy megkérdezi, melyik városban van.
- New Yorkban vagyunk, azon belül is Bronxban. Ha adhatok egy tanácsot, erre-fele ne igen járkálj majd. Gyakori hír, hogy itt harcolnak egymással a mutánsok és az emberek, nem igen szeretik a mifajtánkat.
Láthatja, hogy nyitom a számat... de aztán nem mondom ki végül. Rá akartam kérdezni, hogy mégis mi a története. Az az elveszettség, amit láttam a szemében és ez a kérdés is... de nem, visszafogtam magam. Szegénynek valószínűleg van most elég baja, nem akarom faggatni... majd talán... egyszer... nyugodtabb körülmények között.

- Testvériség... Hm. - merengek el rajta. Kicsit úgy hangzik, mint valami őrült szekta, akik minden teliholdas éjjel vérüket ontják és feláldoznak valakit egy fordított kereszten...
- Szóval a neveddel köthető össze a képességed? - merengek el. - Teli holdkor vérfarkas leszel? - vigyorodom el. Persze nem gondolom komolyan, de aztán ki tudja? Lehet, hogy tényleg, hiszen ma már olyan világban élünk, amelyben bármi megtörténhet.
- New Yorkban? - kerekedik ki a szemem, majd körbe nézek. - Jézusom... - morgok. Ennyit utaztam volna a tengerben, meg a hajóval? Aztán látom, hogy nyitná a száját, de inkább becsukja.
- Mondjad nyugodtan. Addig se sétálunk kukán egymás mellett... - mondom a kezemre pillantva és kicsit feljebb húzom a kesztyűket.. Hát igen, a hártya rugalmas ugyan és vissza tudom nyomni az ujjaim tövéig, de mivel olyan körülbelül mint a gumi, ezért lassan nyúlna kifelé, és tolja le rólam a kezest, amit aztán folyamatosan igazgatnom kell.. Amikor meg kikerültem a vízből és sálat vettem, azt kellett megszoknom, hogy ne a kopoltyúval lélegezzek, ne nyissam ki.. Mert ha meg akkor eszembe jut, akkor bezárom és becsípem vele a sálat... Szóval borzalmas dolog ez. Bár azt hiszem, hozzá kell szoknom.

A társaságról nem volt kérdése, mondjuk... ez kissé meglepett. Igaz, ő még nem tudja azt, amit én. Voltaképpen eléggé sok furcsa alak megfordult a Steanway ház falain belül. Mondjuk a furcsa most eléggé enyhe kifejezés. Kész agyrém volt. Nem töltöttem alapvetően sok időt ott a munka meg az éjszakai séták miatt, de amikor igen... hááát... egy erősen homeless-re emlékeztető alak, egy nemi identitását megkérdőjelezhető fószer, egy félig állat féli ember fickó, egy japán harcosnő... két japán harcosnő... ah és akkor még ott van Hugh is... meg még sokan mások. Szegény lány, tudom én egyáltalán, mire készülök? Mondjuk, még mindig jobb helye lesz ott, mint ha egyedül glosszálna Bronxban.
- Hm... langyos - vigyorgok egyet én is a lány megjegyzésére a vérfarkasos dologgal kapcsolatban, de most igyekeztem nem félelmetesen tenni ezt.
Na a furcsállásom csak tovább növekszik, amikor enyhén szólva megdöbben azzal kapcsolatban, hol is vagyunk. Nofene, te most hibernálódtál ki, szivi? Na tessék, nem figyeltem, most találhatok ki valami kérdést... de, mielőtt még megszólalhatnék, látom, hogy mit csinál a kezével. Már a kocsmában is feltűnt, hogy valami nem teljesen normális a kacsóival. Valószínűleg kapcsolatban lehet a képességével, így okoskodok magamban. Na, de aztán összeszedem magam és kitalálok valami kérdeznivalót... jaj, Scott, csak ne nézz bele a szemébe, ennyi az egész.
- Mond csak... mi történt veled, hogy azt se tudod, hol vagy? - kérdezem.
Ó, bazeg, csak rákérdeztem... pedig nem akartam... na mindegy, most már nincs visszaút... vagy kapok választ, vagy marad a kukán sétálás...

Langyos? Szabad a gazda, kutyuli. - nevetek halkan, játékosan piszkálódó hangnemben. Aztán mikor arról kérdez, ami történt velem. Egy percig némán sétálok tovább, majd sóhajtok egy nagyot. Tudom jól, a probléma nem szűnik meg attól, hogy nem beszélünk róla... Szóval... jobb lesz nekem is, ha minél hamarabb túl eshetek rajta.
- Épp egy Miami-i hétvégét töltöttem apámmal, amikor.. amikor elkezdtem átváltozni a vízben. Azt hittem, hogy megfogok halni, mert lesüllyedtem egészen a fenékre. De aztán nem, mert átváltoztam. De az is nagyon sok időbe telt. Azalatt a víz teljesen elsodort a partoktól, és mire már tudtam magammal valamit kezdeni, már nem tudtam merre járok a vizekben. Úgy döntöttem, ha megkeresek egy hajót és követem, akkor kijuthatok a partokhoz és akkor legalább már azt fogom tudni, merre vagyok. De sajnálatomra elkaptak... és gyötrődtem.. és éheztettek... - sorolom egyre feldúltabban - és eladtak valami perverz f.szkalapnak, aki a "zsákmányával" kérkedett! - szorul ökölbe a kezem- de neki nem volt elég az, hogy úgy mutogatott, mint egy kiállítási darabot! Megkívánt! És akkor, amikor már az ágyban rám vetette volna magát, megöltem... - mondom olyan hangon, mintha ismét átélném, és tekintetem is kissé megváltozik, mintha pupillámnak nem emberi formája lenne.. Kell egy perc, amíg megnyugszom, akkor szusszanok egy nagyot és Farkasra tekintek - Megszöktem az ő cuccaiban. Az ő pénzén vettem magamnak ruhákat.. Aztán beültem inni valamit abba a bárba, ahol találkoztunk.. Szóval, idáig tart az idekerülésem története. - pillantok fel rá, immár nyugodt arccal.

Elkerekedett szemekkel nézek rá.
- Kutyuli?! - egy pillanatra azt hiheti, hogy rosszat mondott, de aztán nevetek egyet, végre sikerül jókedvűen is. - Előbb a vérfarkas, most a kutya. Nem is tudtam, hogy barkópázunk.
Viszont az újonnan jött jókedvem hamarosan elpárolgott, amikor csönd telepedett ránk. Na tessék Scott, ezért kellett volna befognod azt a fene nagy pofádat és inkább rákédezni, hogy honnan származik vagy mi van. Bár... végül is, erre kérdeztem rá, csak kacifántosan. De... aztán megered a nyelve, elkezd beszélni. A kezdete azért nem rossz, elvégre a kialakuláson mindenki átesik, az pedig utána eléggé kellemes tud lenni. Amikor az ember kiélvezi a dolgokat... de aztán szépen lassan a történet kezdett sötétedni... az én arcommal együtt, mert éreztem, hogy eléggé mérges leszek tőle. Gyűlöltem az ilyen embereket. Csak azért így bánni egy élőlénnyel, mert nem úgy néz ki, mint azt hiszik magukról. Pedig ha tudnák, hogy voltaképpen mi mennyivel fejlettebbek is tudunk lenni, mint ez a homo sapiens idiotus. Hallattam egy mély morgást is, mely nálam azt jelezte, hogy feszült vagyok, dühös. Már-már gondolkoztam rajta, hogy talán el kéne tenni láb alól azt, akiről beszélt... de aztán kiderül, hogy a lány már megelőzött, szóval a buli elmarad. Ránéztem a szemem sarkából, látom, ahogyan újra és újra átcsap rajta az indulat, mire nagy nehezen megnyugszik. A tekintetét felém fordította, szóval újfent találkoztam a tekintetével, mely most bánatos volt. A többit már ismertem. Elhúztam a számat.
- Sajnálom - mondtam neki őszintén, miközben egymásra néztünk.
Na és most mi a jó életet csináljak? Járjak neki stepptáncot, hogy felviduljon? Mondjuk amilyen béna vagyok, valszeg harsány röhögés lenne belőle. A helyzet az, hogy még sohase vigasztaltam senkit meg. A filmekben ilyenkor szokott jönni az ölelkezős rész, de ezt most inkább kihagytam... valószínűleg nem vette volna jó néven, ha egy idegen férfi megölelgeti, azok után, hogy meg akarták erőszakolni... viszont... még lógok neki valamivel... talán ez jó lesz most elmondani.
- Amikor kisebb voltam - nézek újra előre, mikor nagy nehezen sikerült levennem róla a tekintetem. - Nálam is végbement a mutáció. Farkas a kódnevem... mert azzá tudok átalakulni. Először nagyon megijedtem... de... idővel élvezni kezdtem. De... aztán elkövettem valamit... pár év múlva megmutattam anyámnak, hogy mit tudok. Akkor szereztem ezt - húzom végig a sebhelyen az arcom - anyám hozzám vágott valamit, annyira megijedt tőlem. Utána... nos... feldühödtem, nem tudtam uralkodni magamon és megöltem... akárcsak apámat. Kis híján a bátyámmal is végeztem, de ő el tudott kergetni... hogy aztán hónapokig hajtóvadászatot tartsanak utánam az ő vezetésével. Menekültem, ki a ,,civilizációból"... többször előfordult, hogy majdnem elkaptak, volt pár sebem... de... hát, túléltem... de... azóta szenvedek ettől az esettől... mindig igazi vadállattá akar átalakítani a testem egy kis időre és csak rajtam múlik, hogy hagyom-e neki.
Végül befejeztem a mesedélutánt, a végén már a lányra nézve beszéltem. Voltaképpen ez volt az első alkalom, hogy valakinek elmondtam a múltamat. Nem is volt eddig kinek, ha jobban belegondolok. Csak reménykedni mertem benne, hogy sikerül elterelnem a lány figyelmét a saját gondjáról.

- Gondolhattam volna, hogy azzá tudsz átváltozni! - csapok majdnem a homlokomra. Hát ez pedig igen egyszerű lett volna.
- A kutyus és a farkas rokonságban áll, a farkasból lett a kutya, tehát végül is lehet belőled még kutyuli.. - vigyorgok rá, mikor látom rajta, hogy csak ő is heccel.
- Hát, az én apám halottnak hisz, szóval nem fog megvágni megverni, ha meglátja hogy nézek ki. De kétlem, hogy valaha is vissza megyek oda. Szívrohamot kapnának otthon. Mondjuk szerintem szerencsés vagy, hogy ilyen képességet kaptál. Az enyém.. hát. Egy részt jó, másrészt gusztustalan. - húzza a száját fintorogva. - Imádok úszni és imádom a tengert. Tudod, hogy néz ki egy sellő? Na, én olyan leszek, olyanná tudok átváltozni. De az is 15 perc fájdalom árán. Bezzeg a nyakamon a kopoltyút meg az ujjaim között az úszó hártyát nem tudom eltüntetni. Tök rossz.. meg ha vizes, vagy csak nedves valahol a bőröm, akkor ott rögtön nyálkás leszek, síkos. De ez sokszor jól jött, ha a korallok között úsztam, mert nem vágtak meg, mert így szűkebb helyeken is könnyen átcsusszantam. De ha szárazon vagyok, és csak úgy elkezdek nyálkázódni, eléggé vissza taszító.. mintha csak valami béka lennék. - dugom ki a nyelvem, jelezve mennyire gusztustalannak tartom. Aztán amikor elmeséli a történetét, elfintorodok.
- Eddig nem is gondoltam bele, milyen undorítóak is az emberek.. Sose kellett figyelnem, és sose jöttem rá, mert.. végül is én is az voltam...

Kicsit elhúztam a számat, amikor a lány megosztotta velem a legutolsó gondolatát. Na igen, már megint a szokványos téma.
- Alapvetően ez az emberi természet része. Az átlagos halandó nem értheti meg azt, hogy miben is áll a mutáns élet. A legtöbb nem is akarja megérteni. Ergo nem ismerik. Az ismeretlentől pedig az ember alapból fél. Ez mindig is így volt és így is lesz. Ne értsd félre, ez természetesen nem jelent kibúvót a számukra - sandítok a lány felé. - Ettől még ugyanolyan mocskos dolog marad minden, amit elkövetnek ellenünk, csak azért, mert azt hiszik, ők az átlag, hozzájuk kell igazodni. Természetesen ez visszafele is működik, jópár mutáns gondolkozik így. Csak van egy bökkenő... nem mi vagyunk azok, akik a saját felsőbbrendűségünk nevében akarjuk elnyomni a másik felet.
Megroppant egy csont az öklömben, annyira összeszorítottam. Ah, már megint egy ilyen téma. Lassan le kellene állnom vele. Az előbb már sikerült mosolyt csalnom a lány arcára... hm... talán jó lenne elindulni azon a vonalon, hogy a borús hangulat elmúljon.... argh, miért vagyok én ennyire antiszoc?
- Remélem azt azért nem várod, hogy csóváljam a farkamat - mondom halvány vigyorral a kutyás megjegyzésére.
Arra most inkább nem mondok semmit, hogy jó-e vagy rossz-e a képességem. Most a hangulatot próbálom feltornázni, majd máskor kitérek erre... majd... helyette más jut eszembe.
- Nofene, Ariel személyesen? - mondom vigyorogva a sellős dologra, hiszen még a vörös haj is stimmel.
Ez megmagyarázza kinézetét, igaz, amikor megemlíti a kopoltyúkat a nyakán, oda is nézek. Persze nem látok semmit, hiszen eltakarja magát a sállal. Na majd ha nem lesz ott a ruhadarab. Viszont horkanok egyet.
- Ugyan már. A békák gusztustalanok, de te szép vagy.
Oké, kb pár másodperccel később eszméltem is rá, hogy igazából mit is mondtam. Nabakker, ezt a freud-i kiszólást. Gyorsan, mielőtt még szóvá lett volna téve a megjegyzésem, bedobtam a mentőövet.
- Szóval azt mondod, hogy ezt bármilyen folyadék kiváltja? Ez hasznos lehet... mármint... teszem azt üldöznek, leizzadsz és mondjuk beérnek... elég nehezen tudnának megfogni téged, ha mindig kicsúszol szó szerint a kezeik közül - morfondírozok.

-Inkább hagyjuk most az embereket és természetüket, mind a kettőnket felbosszant. - mondom, mikor meghallom ujjának roppanását, ahogy ökölbe szorítja a kezét.. Hűha, ingerlékeny egy pasas... Aztán a farkcsóválásról beszél, mire elvigyorodok.
- Hát meglátjuk, mennyire vagy aranyos úgy. Ha nagyon, majd biztos megszelídítelek és megtanítalak egy-két trükkre. Pl tetszhalott satöbbi... - nevetek halkan az orrom alatt, tettetett gonoszsággal. Ariel megjegyzésére szúrósan rápillantok.
- Az a mese borzalmas. Ahogy a többi sellős is. Egyetlen egy film tetszett, ami olyan volt, de az nagyon régi és nagyon rég láttam már. De az film volt, nem mese. Nem is tudom, hogy hívják azt a színészt, aki játszott benne, jaj... pedig milyen szép történet volt... - sóhajtok fel. Aztán amikor kinézetemet dicséri, rápillantok halvány mosollyal.
- Köszi, hogy így gondolod. De még nem láttál úgy, változhat a véleményed. Mondjuk remélem, hogy nem is fogsz úgy látni. Nem hiúságból mondom, csak.. na. És igen, végül is meneküléshez hasznos, tulajdonképpen egyrészt azért is van nekem. Védelemként funkcionál. - bólogatok. - Csak annyira zavar, hogy nem tudom kontrollálni. Még egy strandra se mehetek el. vagy ha esik az eső, akkor is megszívom. - sóhajtok - Már pedig őszre áll, szóval elég sok eső várható. Még azon is gondolkodtam, hogy vissza megyek a tengerbe. - mondom és hátra pillantok, vélhetően a partok felé, habár a házak miatt nem látszik. - Egyedül a magány tart vissza. - mondom halkan, inkább csak magamnak, mint neki. Majd rápillantok és tovább indulok. - És hol van ez Testvériség? Milyen az a hely? Van medence? - viccelődök elvigyorodva. Nem vagyok épp szégyenlős, de azért még se mutogatnám magam, elég egy kád is, hogy fel-fel frissülhessek. - Milyen messze van a parttól?

Csak egyetérteni tudtam a felvetéssel, szóval nem okozott gondot ejteni a témát. Adtam is magamnak egy - nem, nem csontot - pirospontot a sikeres kerítésért... mondjuk ami ezután elindult, az számomra még kellemesebb volt. Mondhatnám, hogy megindult a csevej, de nem voltam valami gyakorlott a kérdésben... oké, majd más eldönti, hogy ez most bájcsevely-e vagy sem... na majd Abyss, elvégre nőből van, jobban ért hozzá, mint én, a főállású antiszoc.
- Aranyoooos? - nézek rá megütközve, de aztán rögtön eszembe is jut az az eset a szőkével. - Igenis tudok az lenni.
Nabazeg, Scott, nem ezt akartad letagadni, hogy az vagy? Erre adod itt a lovat a lány alá... ah, már megint a lovak. Na aztán szembesülök a lány ördögi vigyorával... hogy van az, hogy tőle még ez is aranyos?
- Na, persze, a cirkuszba véletlenül nem akarsz benevezni egy farkasidómitó számmal? - incselkedek vele, de talán ezzel csak piszkálom az alvótüzet.
Hupsz, na asszem megvan, mivel fogom cukkolni, ha rosszalkodik... atyaég, hová gondolok én már most? Oké Scott, szépen vegyél vissza, kézifék, satufék, minden.
- Jobban belegondolva nem is ismerek más sellős sztorit... mondjuk egyszer találtam valami ifjúsági sorozatot, amiben azok voltak, de pár perc után elkapcsoltam... nem is tudom, mi volt a címe.
Hupsz, na, mégse olyan rossz dolog dícsérni a lány figyelemreméltó paramétereit. Nem is olyan rossz dolog ez az elszólás, mit ne mondjak.
- Hé, én csak az igazat mondom... és kétlem, hogy változna a véleményem - mondom, de aztán jön egy okfejtés, amire reagálok. - Hát nézd, lehet, hogy most nem tudsz neki gátat szabni, de ki tudja. Alapvetően minden változik, szóval lehet, hogy hosszútávon majd te fogod eldönteni, mikor jöjjön elő eme tulajdonságod. Elvégre, még fiatal van, nem? Ahogy az emberi test változik és fejlődik, ugyanúgy igaz ez a képességekre is. Szóval kitartás... strandolni meg mehetsz attól még... eső ellen meg esőkabátot ajánlok - vigyorgok.
Kicsit elhúzom a számat, amikor a magányról beszél és a visszamenetelről, nem, nem marasztalni akarom, csak szomorú, hogy az ember ilyen idős korában magányos.
- Most már nem kell magányosnak lenned - biztatom, magamra erőltetve egy barátságos mosolyt.
Na a következő kérdései eléggé megdolgoztatják az agyamat.
- Nos... maga a ház... hát medence az nincs, de fürdési lehetőség igen... ja... arra készülj fel, hogy nem a Hiltonba megyünk... a kéglire ráférne... finoman szólva egy tatarozás... de a Queens-be megyünk amúgy, annak a városrésznek meg van tengerparti területe. Ha meg szeretnél néha mártózni a tengerben, szerintem semmi akadálya. Én is rengeteget járok ki az erdőkbe esténként, nem szólnak rám érte.

// Soren //

Bevallom sikerült rettentően elméláznom, és az igazat megvallva magam sem tudom, hogy pontosan min is. Ha mondanom kellene valamit, akkor minden bizonnyal az alkoholra fognám, mi másra is?!Ugyanis én, elbambulni egy pasin, akire épp fegyvert fogok? Teljesen kizárt. Vagy, hogy elgondolkodjak egy ilyen ajánlaton, miközben a pasas épp a motoromat próbálta megfújni az orrom elől?!Teljességgel lehetetlen...
De valljuk be valami csak történhetett, hiszen hiába minden, a következő mozdulatsorozat valóban váratlanul ért, olyannyira, hogy éppen még pislogni se volt időm, mialatt a pasas erőteljesen mozdult felé, melynek következtében a pisztoly a karommal együtt nem éppen kényelmes ívben csavarodott oldalra. Fel is szisszentem, hiszen a hirtelen jövő fájdalom azért mégis eljutott az érző központomig. Káromkodtam is egy cifrát, most már tényleg kegyetlen hosszú listát írhatnék, hogy ha gyónnom kellene....de úgysem fogok, azt hiszem, nekem függetlenül, hogy rendőr vagyok, már előre bérelt helyem van a pokolban...vagy ki tudja, még onnan is sikeresen kirúgatnám magam.
Ellenőriztem a fegyverem, szerencsére nem sült el, abból nagyobb gond is lehetett volna, bár ezek után kétlem, hogy nem szívesen engedtem volna egy kósza lövést ennek a férfinek a combjába. Magam sem tudom mi fűtött, de elkapott a vágy, hogy ahelyett, hogy motorra pattanva haza vánszorogjak, elrugaszkodtam, és a rohanó alak után vetettem magam. Vagy lelövöm...vagy jobb esetben beviszem az őrsre kihallgatásra, végtére is, magántulajdon meglovasítása és hatóság elleni erőszak...ez már önmagában elég lenne, és általában az ilyen alakoknál más finomságokat is találhat az ember, pláne, ha kicsit mélyebbre ás a nyilvántartásban, amit valljuk be én nem sűrűn alkalmazok, ugyanis én előbb lövök és csak utána kérdezek, amit nem is tudom miért, de gyakran rossz szemmel néznek, még az őrsön is.
Elindultam arra, amerre láttam eltűnni a pasit, a sikátorban még hallottam valami zörgést, és ahogy felnéztem, pont ekkor láttam eltűnni a tűzlétra fölött.
~Megvagy!~gondoltam, majd azzal a lendülettel kapaszkodtam fel én is a létrán. Felérve már óvatosabb voltam, fegyverrel készenlétbe, mert bár az iménti kis találkozás során nem láttam nála fegyvert, de mivel nem vizsgáltam át, még tartogathat számomra meglepetést. A kezemben a fegyverrel indultam meg óvatosan a tetőn, a pasast egyelőre nem láttam sehol, de ez nem jelentette azt, hogy nincs itt.
-Rossz emberrel kezdtél ki haver!-jött ki a számon, s bár tudtam, hogy ezzel elárulom magam, de z előny még kimondatlanul is az én kezemben volt, tudván, hogy rendőr vagyok, még ha enyhén ittas állapotban is, de ez a tényen nem változtatott.

- Cirkusz? Na neeem! American got talent! -nevetek fel - Ott lépünk majd fel! - vigyorgok - Szóval aranyos vagy... hmm, akkor már várom, hogy láthassam azt a formádat! - mondom, majd elképzelem... Aztán azt, hogy kikefélem a bundáját és masnikat rakok bele, majd lefotózom és 500 példányban kinyomtatom. A gondolattól elvigyorodok. Aztán csak bólogatva hallgatom.
- Remélem, én is változni fogok és tudom majd kontrollálni. - mondom, majd mikor a házról beszél, felhúzom a szemöldököm.
- Ha ez egy testvériség, nyílván többen laktok benne. De ha így van, miért nem újítjátok fel, hogy lakható legyen? - kérdezem értetlen arckifejezéssel rátekintve - Amúgy lehet, hogy sokat fogok lejárkálni a partra. Meg nem tudom, valahonnan kéne pénzt szereznem, hogy ruhákat tudjak venni. - sóhajtok egy nagyot. Jelenleg csak ennyi ruhám van, ami rajtam van... Végig is pillantok magamon. Ezzel a sállal meg ezzel a kesztyűvel egyszerűen borzalmasan nézhetek ki... De már a fejemben meg van, hogyan fogok öltözködni, ha találok valami munkát és aztán keresek pénzt. Ó tényleg, munka!
- Nem tudsz valami munkát? Amihez nem kell képzettség? - kérdem rápillantva.

Amikor meghallom, hogy hol akar fellépni, enyhén értetlen fejet vágok, hogy ez meg miez akar lenni.
- Ez valami természetfilm?
Na, tessék, már sikerült is elvetnem a magot a lány fejéből a ,,cuki" farkasról, amivé változok. A dolog szépséghibája volt az, ami a tényállás. Talán ránézésre a farkas alakom egy kis babusgatnivaló cukorfalat, de tény, hogy az eddigi gyilkosságaimat sorra abban az alakban követtem el. Kivétel nélkül. Ez azért már úgy rontja az illúziókat, nemde?
- Na és, milyen közegben? Betondzsungel, vagy maradjunk a hely szelleménél és a természet lágy ölén szeretnéd látni? - kérdezem.
Talán jobb is, hogy nem tudom, miket forgat a fejében a leányzó. Vannak dolgok, amik nem igen voltak erősségeim, elvileg a humorérzékem is ilyen volt. Hát na, nem volt mint fejleszteni.
- Nem arról van szó, hogy nem lakható, csak hát fogalmazzunk úgy, ahhoz képest, hogy lakják, kívülről nem úgy tűnik. Példának okáért úgy hallottam, hogy új gázrezsó is csak azért került be, mert valamelyik tag elrontotta az előzőt és kellett újat venni, elvégre főzni csak kell. De amúgy... fogalmazzunk úgy, hogy jópár dolgot nem értek ilyen téren a Testvériség háza táján, de lehet, velem van a probléma.
Amikor a munkalehetőség után kérdezősködik, halványan elmosolyodok.
- Deja vu - morgom az orrom alatt, majd hangosabbra váltok. - Amikor annak idején megérkeztem New Yorkba, hasonló kérdést tettem fel én is. A helyzet az, hogy van. Tudod, New Yorkban mindig van mit csinálni. A kezdeti években én alkalmi munkából tartottam fenn magam. Ha volt valahol valami lehetőség, odamentem, robotoltam, felvettem a pénzt, mindenki örült. Mondjuk - végigmérem a lányt, de nem stírölésből -, ezeknek a munkáknak a jelentős része fizikai volt, szóval jópár kilót kellett pakolnunk. Jelenleg egy könyvesboltnál dolgozom, mint eladó. Amúgy nekem sincs semmi végzettségem... csak egy nyelvvizsgám, de a gimit nem fejeztem be. Amúgy ajánlom az apróhirdetéseket. Ott mindig lehet találni valamit, ami érdekel... akár árufeltöltő állást is.
Amikor az anyagiakról meg a ruháról elmélkedik, teszek egy felajánlást.
- Ha gondolod kisegíthetlek a kezdeti időkre, míg beszerzed a legfontosabbakat.
Nem voltam gazdag, de mióta a könyvesboltban dolgoztam, voltak tartalékaim... főleg, hogy én is csak a legfontosabbakra költök... szóval talán nem roppanna bele a New York Bank, ha segítek.

- Az American Got talent egy tehetség kutató műsor a tv-ben. - nevetek fel. Fura, hogy nem ismeri, ontják a sztárokat, meg a hülyeséget néha. A házas dologra meg csak bólogatni tudok. - Hát jó, majd meglátom, mennyire rozzant az a ház. - mosolyodom el, majd ránézek - Kis korom óta úszok, tehát erőm az van, csak eléggé sérülékeny vagyok. - húzom a számat - De azt hiszem egy árufeltöltői is megtenné, hiszen csak ruhára meg ételre kell költenem nem?-kérdezem rá pillantva- A segítségedet pedig majd vissza fizetem, ne aggódj. -ígérem meg neki. Nem szeretek senkinek se tartozni.