Igazgatói iroda

Érdeklődéssel vettem szemügyre a megjelenő kis testű énekesmadarat. Talán pacsirta lehet? Vagy esetleg sárgarigó? Őszintén szólva az állattani ismereteim erősen hiányosak voltak, leginkább a különféle Afrikában honos, mérgező és frontvonalon előforduló élőlényekre korlátozódtak. Mosolyogva fogadtam ahogy elém reppent és ismerkedni kezdett, de mikor megpróbáltam megcirógatni a kis fejét, akkor bizalmatlanul elreppent. Bólintottam Lily szavaira:
- Dr Harlowt magam is ismerem és mélyen tisztelem - válaszoltam. - Bizonyos tekintetig ugyanez áll Loganre is.
~Hát igen. Őt is ismerem... Na jó, valamelyes szinten tisztelem is, legalábbis harci cselekmények kapcsán...~
- A doktornő a közelmúltban nekem is segítségemre volt egy kellemetlen helyzetben és meg se szólalj Rozsomák, az alapvetően kínos eseményeket kevés emberrel osztom meg, hozzád képest pedig a Magnetonak is előbb mondanám el - morogtam. Kb tudom, hogy akár fennhangon, akár magában elintézi egy macsó dumával, de a tény, tény marad, kíváncsi természet.
Lilyhez fordultam vissza:
- Teljes mértékben megértem a kis Inimmát, védelmező és védekező ösztön. Ettől függetlenül nagyon helyes madárka, megkérdezhetem milyen fajta? - érdeklődtem. - Az iskola házirendje nem tiltja semmilyen állat tartását mellesleg, de korhatárt szab rá, amelyen Ön viszont már túlesett. A nagyon fiatal tanulóink, éppenséggel a kis élőlény védelmében, csak akkor tarthatnak háziállatot, ha egy idősebb diáktársuk, vagy egy tanáruk is felelősséget vállal az állatért, amennyiben megunnák vagy elhanyagolnák, ilyenkor a felelősséget vállaló személy lesz köteles gondozni azt. Egy élőlény, bármilyen élőlény, felelősséggel jár, így ezt a szabályt muszáj volt meghozni. Ellenben a kis Inimma természetesen maradhat - bólintottam. - Mindenesetre a képessége engem őszintén szólva meglepett, még nem hallottam teljes élőlények megidézését lehetővé tévőről... hmm...
Most Rozsomákra néztem:
- Amennyiben Ms Gagenek nem lesz ellenvetése, kérlek majd ismertesd össze Sinclair professzorral, azt hiszem oda meg vissza lenne a lehetőségtől.
Lilynek magyarázólag tettem hozzá:
- Sinclair professzor, Ihsain, az iskolánk biológia tanára, de kutató is. A mutációk érdeklik, amilyenekkel még nem találkozott. Az okokat, működési mechanizmusokat keresi. Egy arab származású, rendkívül kedves fiatalember. Ha hajlandó neki segíteni, akkor nem valami kutatólaboratóriumra kell gondolnia, inkább egy kötetlen teázásra, ahol elmeséli Inimma és az Ön közös történetét - mosolyogtam.
Érdeklődve mértem fel az állatkát, majd halkan folytattam:
- Nos én magam viszonylagos mértékben és erősen korlátozott módon az univerzum ősenergiáit tudom manipulálni, konkrétan gulliverista és gépromboló vagyok. Ön bemutatta a képességét, illik hát, hogy én is megosszam valamelyest...
Felálltam, jobb karommal megtámaszkodva az asztallapon, hogy az legyen majd a legstabilabb pont és előhívva az adottságomat öt centiméteresre zsugorodtam az asztallapon, aztán kis változtatással inkább most a 12-15 centire módosítottam és a kis szárnyasra mosolyogtam:
- Na? Még mindig olyan ijesztő vagyok, Inimma? Vagy most már szabad téged megsimogatni? - érdeklődtem kedvesen.

-Inimma kanári - feleltem a kismadár fejét cirógatva. - Megígérem, hogy nem lesz vele gond, ha túl hangos vagy bármi, azonnal el tudom tüntetni, bár elég jól nevelt. Egyébként Logannek is szót fogad, őt első látásra megimádta, csakúgy, mint... gondolom, mindenki más - korrigáltam gyorsan a hibámat szemlesütve, pipacspiros arccal.
Nem Mr Windsor volt az első mutáns, akit meglepett a képességem, viszont ő volt az első, aki ezt jobban ki akarta vizsgáltatni. Arcomon a vörös árnyalat nagy sebességgel kezdett fakulni, ahogy sápadni kezdtem, hiszen a fejemben egy műtőasztal jelent meg, és egy maszkos férfi, aki szikével a kezében hajol fölém. Atyavilág, mibe keveredtem! Segélykérően pillantottam Loganre, hogy ezt ugye nem fogja hagyni, de bármennyire is akartam tiltakozni, az én számból egyetlen hang sem jött ki, annyira megrémisztett a gondolat, hogy kísérletezni fognak rajtam. Igaz, fogalmam sem volt, hogy a munkaköri leírásomban szerepel-e egy ilyen kitétel, hogy köteles vagyok minden orvosi beavatkozásnak alávetni magam, amit az igazgatóhelyettes jónak lát, de az ijesztő kép, amely kialakult bennem az eljárásról kizárta minden lehetőségét annak, hogy én ebbe valaha is beleegyezzek.
-Oh - sóhajtottam fel megkönnyebbülve, ahogy Mr Windsor hozzátette azt a nem elhanyagolandó kiegészítést, hogy az eljárás a legkisebb mértékben sem lesz invazív. - Akkor rendben. Szeretem a teát, és ha Sinclair professzort tényleg érdekelné a mutációm, akkor szívesen találkozom vele. Bár őszintén megmondom, sosem tanulmányoztam behatóbban a képességemet, nekem bőven elég, hogy Inimma itt van velem, úgyhogy nem tudom, mennyire lehetnék a segítségére.
Mr Windsor hamarosan rátért saját képességének részleteire. A géprombolóra először bizonytalanul tekintettem a számítógépre, ami nagyon is épnek tűnt, de éppen csak elgondolkodhattam rajta, hogy mi köze van a teljesen hétköznapi destrukciónak a mutációhoz, amikor elkezdett szó szerint zsugorodni. Ámulva figyeltem, mint lett egyre kisebb, míg végül akkora nem lett, mint az egyik ceruza az íróasztalról, ami most padlóként fungált.
-Úristen, de aranyos! - kaptam két kezem közé az arcomat, ahogy a lelkes mosoly is egyre csak szélesedett, miközben csillogó szemmel néztem a kis manócskát.
Inimmának szintén nagyon tetszett a mutatvány, azonnal felröppent a vállamról, és vidám csipogással bámulta a nála már alig-alig nagyobb emberkét. Ide-oda kapkodta a fejét köztem és az aprócska férfi között, miközben be nem állt a csőre.
-Tudom, Inimma, tudom, hát valami veszettül ennivaló - bólogattam. Már hajoltam előre, hogy kézbekapva megbabusgassam, de még idejében észhez tértem, és annyi komolyságot gyömöszöltem vissza a vonásaimba, amennyire csak képes voltam. - Bocsánat. Nem úgy értettem, nem akartam tiszteletlen lenni, csak hát... ó, egek, de cuki - leheltem elragadtatva.
Közben Inimma ismét óvatosan leszállt az asztalra, és lassan Mr Windsor felé kezdett totyogni. Mikor megérkezett elé, szárnyával finoman megbökte, majd azonnal hátraugrott, hátha a kisember esetleg támadna vagy robbanna. Mivel semmi ilyesmi nem történt, megint megközelítette, megint megbökte a szárnyával, de már csak enyhén hátradőlt. Mikor rájött, hogy a pici férfi nem akar neki rosszat, csiripelve ugrándozott oda hozzá egészen közel, felemelt szárnyával azonban már nem bökdösött senkit, hanem finom mozdulattal megsimogatta a Mr Windsor fejét, aztán halk trillával enyhén lehajtotta az övét, hogy a férfi viszonozhassa a gesztust, ha szeretné.
Ami engem illet, én a szívemre szorított kézzel figyeltem a jelenetet.
-Hát nem édesek? - suttogtam hátra Logannek teljesen elolvadva.

Tovább dúdolgatja magában kedvenc számait arról, hogyan zúzzuk le az elnyomók koponyáit, és akasszuk fel az öltönyös sátánokat a nyakkendőjüknél fogva, így a beszélgetés majd minden szava fehér zajjá lényegül fejében másodpercekkel az után, hogy hallja őket, ám a kellemetlen orvosi ügy azért megüti a fülét, s erre el is löki magát a faltól, hogy hőn szeretett főnöke felé fordulhasson, és kissé oldalra billentett fejjel, "segítőkészen" vigyorogva állja Adam tekintetét.
-Nem érdekes, együtt szoktam sörözni a férjével...
~Na jó, nem éppen sörözni, és nem is túl gyakran, és a vezetéknevét is csak azért tudom, mert a fia bemutatkozott, de Adam-nek ezt nem kell tudnia, had izzadjon.~
Viszont, bármennyire is jól játssza a nemtörődöm, "csak azért kísértem el ide, mert belém botlott, és nem tudtam lerázni" szerepet, amikor Lily rémült tekintete találkozik az övével a vizsgálatok hallatán, nem tudja megállni, hogy ne lépjen közelebb, és tegye a kezét a nő vállára biztatásképpen, annak ellenére, hogy halvány lila fogalma sincs, ki az isten az a Sinclair professzor, és csak a Teáról ugrik be neki nagyjából, hogy nézhet ki a manus.
-Nyugi, ide senki olyat nem vesznek fel, aki nem menne el a mikulás egyik manójaként...rajtam kívül persze.
Aztán elkezdődik a műsor, mire először csak a fél szemöldökét vonja fel, aztán ahogy Lily elkezd gügyögni, már grimaszol is, pár perccel később pedig kezével betapasztja a száját, feje pedig egyre vörösebb attól, ahogy a levegőt is visszatartja, nehogy kitörjön belőle valami nem oda illő, végül azonban nem bírja tovább, és futólépésben távozik a helyiségből, arra hivatkozva, hogy sürgősen WC-re kell mennie. Az ajtót tisztességesen bevágja maga mögött, pár perccel később pedig a távolból éktelen vihogás, és dörömbölés szűrődik be az irodába, ami jó 5 percig is eltart. Ez után síri csend, majd Logan lép be, fapofával, mint aki nem hallott semmit az egészből, és újra elfoglalja előbbi pozícióját.
-De igen...vajon azt is engedné Inimma, hogy meglovagolja őt?

Elmosolyodtam mind Lily, mind pedig a madárka rekacióján, hagytam, hogy a kisállat megérintsem párszor, majd egy kis vakargatással viszonoztam a gesztusát, amit úgy néz ki, egészen jó néven vett. Barátságosan feleltem a hölgynek is:
- Semmi baj Ms Gage - csóváltam meg a fejem elnézően. - Én is tisztában vagyok vele, hogy ebben a méretben nem vagyok éppen a tekintélyes igazgatóhelyettes úr, a vonatkozó kifejezést pedig nem egyszer volt szerencsém ilyenkor hallani - utaltam arra a bizonyos "de cuki"-ra, finoman kihagyva a tényt, hogy általában a 12 év alatti lány tanulóinknál gyakori. - Természetesen ezzel fordított arányú méretváltoztatásra is képes lennék, de ha lehet ezt inkább megkérném, hogy higgye el nekem, tapasztalatból mondom: elég kemény az iroda plafonja.
Közben egészen Lily elé sétáltam, hogy ha akar megérinthessen és láthassa, nem elmetrükk, hanem fizikális készség amivel dolga van. A kipirult arcú, korosabb gőzmozdonyokat megszégyenítően szuszogó Rozsomákra csak a szememet forgattam, de végül megérdeklődtem tőle:
- Azért ugye tisztázod majd, ha megkérhetlek, Ms Gagel, hogy itt valóban komoly munka is folyik? Merthogy perpillanat a két igazgatóhelyettes közül az egyik Hüvelyk Matyi főszerepére azonnali hatállyal felvehető, a másik meg lassan becenevet cserélhet Kacagó Hiénára - húztam el a számat. Komolyan... Logan épp elégszer látta már a gyakorlatban a képességemet, nem tudom mi ütött belé. - Elképzelhető, hogy megengedné, de én lovagolni sem tudok, a méretemben meg nem tartunk ejtőernyőt - vágtam vissza.

Jól esett Logan közelsége, ahogy gyengéd érintése is szavai is, igaz kicsit aggódtam, hogy ezekre a finom gesztusokra Mr Windsor nem fog-e gyanakodni, de úgy tűnt, egyenlőre nem sejt semmit. Persze hamar kiderült, hogy Sinclair professzort sem egy vérengző mészárosnak kell elképzelnem, úgyhogy az aggodalmam is hamar tovaszállt. A manós megjegyzésére pedig csak vállat vontam.
-Jó, de valakinek a Mikulásnak is kell lennie.
Ha már manók! Az igazgatóhelyettes annyira veszettül édes volt ilyen pici méreteiben, hogy komolyan irigykednem kellett Inimmára, amiért ő büntetlenül babusgathatta, nekem meg bezzeg vissza kellett fognom magamat. Jobb híján hát lelkes mosollyal figyeltem, ahogy összebarátkoztak, és türelmesen vártam, hogy folytassuk az állásinterjút. Gondoltam, ha megint komoly dolgokról fogunk beszélni, ráadásul Mr Windsor is ismét természetes méreteiben ül majd előttem, könnyebb lesz nem arra gondolni, ahogy óvatosan felborzolom a haját pirinyó fejecskéjén. Ennek még nehezebb volt ellenállni, mikor már ott állt közvetlenül előttem egy neki kanapé nagyságú radírdarab mellett (Egek, de aranyos!), viszont muszáj volt türtőztetnem magam, hiszen továbbra is a főnököm volt, és egyébként sem tudtam, mennyire vette volna jó néven.
Logan furcsa viselkedése végül megkönnyítette a dolgomat, igaz nagyon aggódtam érte.
-Minden rendben? Rosszul vagy?
Tudtam, hogy nem lehet beteg, hiszen hamarabb regenerálódik, de attól még nyugtalanul pislogtam az ajtó felé, amerre eltűnt vöröslő fejjel, kezét a szájára tapasztva. Visszafordulva Mr Windsorhoz, kérdésre nyitottam a számat, hogy nem bánná-e, ha utána mennék megnézni, hogy minden rendben van-e, ám a következő pillanatban hangos üvöltést hallottam, és mintha valami át akarta volna tépni a falat, olyan elemi erővel püfölte, hogy már azt vártam, mikor dől össze az egész kastély. A hirtelen lármára rémülten sikoltottam fel, és összerezzenve kaptam fel a lábaimat, hogy a felhúzott térdeim mögé bújjak. Jobban fülelve mintha Logan hangját ismertem volna fel, de a következő hullám megint annyira rám hozta a frászt, hogy majdnem leszédültem a székemről.
Inimma, amint kibújt a ceruzatartó mögül, azonnal felröppent, és miután megnyugtatóan a fülembe csiripelt, azonnal kifelé vette az irányt, hogy utána nézzen, mi (vagyis ki) okozza ezt a zajt. Azonban még félúton sem járt, amikor megjelent Logan, még mindig elég kipirult arccal, de már jelentősen jobb bőrben. Inimma azért kirepült a folyosóra, körülnézett, hogy elült-e a veszély, aztán visszaérkezve elfoglalta a helyét Logan vállán.
-Te voltál az? - néztem a férfira. - Mi... mi történt?
Mr Windsor ismét nagyon komollyá vált, ami jelen formájában csak még ennivalóbbá tette, de az iménti ijedség hozzásegített, hogy tudjam tartani magam, és ne dörgöljem hozzá a pici arcocskáját az enyémhez.
-Ó, kérem ne aggódjon, Mr Windsor, keményen fogok dolgozni. A könyvek katalogizálásával már majdnem végeztem, új időbeosztást írtam, hogy a könyvtárban tartandó órák zavartalanul folyhassanak, de a könyvtár látogatási ideje se csorbuljon. Bepótoltam az elmaradt dokumentációkat, amik az előző könyvtáros és az érkezésem között felgyülemlettek, ezen kívül készítettem egy javaslatot a könyvtár bővítésére. Mint tudja, eddig a fővárosi könyvtárban dolgoztam, így elég sok mindenkit ismerek, akik szóba jöhetnének, és igen jutányos áron tudnánk hozzájutni a könyvekhez. Úgy vettem észre, hogy például az ókori filozófusok életrajzából rengeteg kötet áll rendelkezésre, viszont munkásságukról csupán néhány átfogóbb értekezést találni, főleg az időszámításunk előtti ötödik és második század közötti időszakból, ahol a probléma elsősorban Szamoszi Melisszoszt, Eretriai Menedémoszt, Aiginai Philiszkosz, Olümpiodóroszt és Ephesusi Maximust érinti. Természetesen egyéb lépéseket nem tettem, ez már nem tartozik a jogkörömbe, de mindenről tudok másolatot, kimutatást mutatni.

-Ne aggód sze... - Megköszörüli gyorsan a torkát, mintha fennakadt volna valami. - Szemétség, hogy csak egy mosdó van ezen a szinten, az meg pont foglalt volt...De most már minden rendben.
Adam szavaira azon nyomban bólint, mikor arra kéri őt, hogy világosítsa fel Lily-t arról, hogy itt természetesen abszolút komoly munka folyik, és mindenki tökéletesen profin végzi a dolgát, hogy ez legyen a legszínvonalasabb luxusbörtön az egész keleti parton.
-Amint így lesz, elmondom neki, ne félj - jegyzi meg pimaszul, ám van egy sanda gyanúja, hogy most nem láthatja majd felrobbanni a főnökét, hisz Lily máris bebizonyítja, hogy ő csak azért is komolyan veszi ezt a melót, de még mennyire! Arról ugyan lövése sincs, mit hadovál itt össze a nő, csak abban lehet biztos, hogy ha ő ülne most abban a székben, akkor nem csupán a két szép szeméért venné fel ide.
-Lehet nem ártana hallgatni rá. A szobájában több könyv van, mint a könyvtárban - szól közbe, s bár ez túlzás...illetve, az lenne? Amikor költözéskor azzal cukkolta, hogy "na mi az, elhoztál magaddal néhány szuvenírt a városi könyvtárból? Remélem azért az oszlopokat meghagytad" akkor azért volt alapja a dolognak.
-Na mi az, hiányoztam? - Kérdi rekedtes hangján a kismadártól, ki a vállára száll, aztán óvatosan megcirógatja Inimma fejét, és borostája rejtekében kissé el is mosolyodik.
-No, felvennéd végre? Jobb nőt úgysem találsz ide, aki értené a dolgát, és nem parázik a mutánsoktól.

Könnyedén leugrottam az asztal széléről, zuhanás közben nyerve vissza eredeti méretemet s fürgén kiegyenesedve bólintottam a hölgynek:
- Nos ez némileg meglep, lévén én vagyok az iskola filozófia tanára is - feleltem. - Ennek ellenére nem lehetetlen, ugyanis gyakorlatilag csak címszavakban foglalkozunk a filozófusok életrajzával, ténylegesen ilyen jellegű házi munkát sem adok fel, vagyis nyilvánvalóan relatíve keveset forgatták ezen életrajzokat. Sokkalta inkább a gyakorlati műveket veszem át a gyermekekkel, ugyanakkor meg kell értenie, ez nem egy humán egyetem vagy főiskola, ilyen jellegű képzést az intézmény csak reál területen ad, a középiskolai szinten pedig csak a legfontosabbakkal foglalkozunk, mindössze egy általános, felületes rátekintést nyújtva a tárgyra, vagyis rengeteg ezek közül oktatási szempontból teljesen felesleges lenne. Ezzel együtt nem elvetendő ötlet, hiszen a szakág iránt érdeklődő gyermekek korán belemerülhetnének némileg a kérdésbe.
Loganhez fordulva fáradtan megcsóváltam a fejem:
- Kérlek, engedd meg, hogy szélesítsem némileg a világképedet - mormoltam. - A kanadai fenyőerdők mélyének barbarisztikus kultúrkörén kívül eső területeken, mint például itt New York Cityben is, létezik az úgynevezett munkaszerződés. Ez egy olyan papír, ami nem egészségügyi célokat szolgál, sem képregényt, sem fegyverspecifikációs adatokat se pornót nem nyomtattak rá, de ettől függetlenül igen lényeges és alig pár perce adtam át Ms Gagenek. Na most ez egyúttal munkaviszony létesítését is jelenti aláírása pillanatától kezdve. Ez már nem állásinterjú, hanem a munkateendők megbeszélése. És most következzen a megfelelő szinten is mindez: Ms Gage már fel van véve. Így már érted? - érdeklődtem.
Majd visszafordultam a hölgyhöz:
- Ha van még kérdése, szívesen állok elébe, ha nincs... nos ez esetben üdvözlöm a Xavier Tehetséggondozó Intézet munkatársai között hivatalosan is - nyújtottam parolára a kezemet. - A következő napokban rendezkedjék be, egy hét múlva pedig vegye fel a munkát. Addig ismerkedjen a környezettel, a munkatársaival és a diákokkal, ha szabad javasolnom - mosolyogtam biztatóan.

Az aprócska játékbaba... mármint Mr Windsor egész egyszerűen fogta magát, és leugrott az asztalról. Rémülten hajoltam előre, hogy elkapjam, hiszen neki ez most olyan magasságot jelentett, mintha én ugrottam volna ki a mellettem ásító ablakon. Nem mintha ostobának vagy öngyilkos merénylőnek tartottam volna, de hátha csak megbotlott. Az átváltozásra azonban nem számítottam, olyan gyorsan történt, hogy nem tudtam logikusan átgondolni, hogy még ha nekem is lett volna igazam, meglehetősen egyszerűen ki tudta volna védeni az esést. Szóval a vége az lett, hogy az ismét normális méretű férfit kaptam el egészen pontosan oldalt a combjainál.
-Ó, egek! - szisszentem fel, és azonnal hátrahőköltem, mivel így az arcom meglehetősen zavarbaejtő helyzetbe került.
Rákvörös arccal bólogattam minden szavára, anélkül, hogy bármi értelmesebbet is ki tudtam volna nyögni azon kívül, hogy ,,Igen." ,,Értem." vagy ,,Valóban." Amíg pedig a két férfi ismét marta egymást, én átolvastam a kezemben tartott szerződést, majd az Inimma által a kezembe pottyantott tollal alá is írtam. Aztán én is felálltam, és elfogadva a kezét megráztam.
-Nagyon köszönöm - mondtam, és sikerült összehoznom egy halvány mosolyt, miután úgy-ahogy úrrá lettem a zavaromon, amiben közrejátszottak Logan szavai is, amelyekkel engem dicsért. - Igazán jól esett ez a meleg fogadtatás, és megígérem, hogy keményen fogok dolgozni. A kimutatásokat és másolatokat holnap reggel oda tudom adni, ha az megfelel.
Ha végeztünk, elköszöntem, és Logan nyomában a szobája felé vettem az irányt, hogy szusszanjak egyet.

bár felettébb izgalmas az, ahogy Adam a tőle megszokott választékos fogalmazásmódjában kéri meg rá őt, hogy dekorálja ki a kocsija karosszériáját 3 párhuzamos vágással, ami elér az első keréktől a pótkerékig, Logan-t most inkább az köti le, hogy ne kapja fel szegény Lily-t, kiről hátulról is látja, mennyire zavarban van szegény, és próbálja megvigasztalni a szerencsétlen baleset miatt.
~Adam robot, úgysem fog fennakadni az ilyen apróságon. Ha lenne szép érzéke, nem szeretné, hogy azt tegyem a verdájával.~
-Nagyon helyes - horkan fel, aztán kinyitja kedvese előtt az ajtót, s megvárja, amíg ő, és a madár is távozik. - Jó, hogy végre dolgozik valaki olyan is a gyerekek közt, aki nem közveszélyes.
Aztán becsapja maga mögött az ajtót, lágyan, mint egy veszett mamut, viszont amikor Lily kérdőn néz rá, egyszerre bűnbánó képpel csak annyit mond: "hopsz". Egy ideig még sétálnak így egymás mellett, de aztán egyszerre hiányérzete támad, s elkapja Lily kezét, ujjait pedig átcsúsztatja az ő ujjai közt, és így sétálnak tovább, a szobája felé.
-Látod, mondtam, hogy nem fog megenni. Na, a főnök arra kért, ismerkedj meg az iskolával....szerintem ez az utóbbi pár hónapban sikerült, és körbe is vezettelek már, de a parancs az parancs...elsőképpen megmutatom az én szobámat. Ha bármi kérdésed lenne, az ajtóm nyitva áll előtted.

//Adam-nek köszönjük, Lily-nek pedig folytatás Rozsomák szobájában //

Nem húztuk az időt, egy gyors ebéd után máris elindultunk a Xavierbe, hogy beszéljünk egy illetékessel. Szellemszárnyakon szállva elég gyorsan odaértünk, pár perc volt csupán az egész. Azért értékeltem, hogy a kapu előtt rakott le minket, és nem repült be egy ablakon, még akkor is, ha úgy egyszerűbb lett volna. Olyan büszke voltam az én kis ex-bérgyilkos drágaságomra. Viszont nem akartam kísérteni a sorsot, ezért mielőtt még túlságosan is sajátosan engedte volna be magunkat, gyorsan bekopogtattam a hatalmas bejárati ajtón. Kis ideig nem történt semmi, majd belülről valaki szinte tokostul tépte fel, hogy beljebb tessékeljen minket.
Logan volt az, arcán a viszontlátás örömének fájdalmas fintoraival.
-Anyád!
-Szerintem hozzád beszél - súgtam oda Szellemnek.
Persze az érdeklődése látogatásunk céljáról is meglehetősen érthető volt, de most nem akartam rá pazarolni az időmet.
-Alistair mutáns, valószínűleg ide fog járni. Integess szépen a jövendő tanító bácsidnak - fordítottam cseppet talán gonosz mosollyal a kicsi babát a nagy szőrös felé.
Alistair erre kuncogva rázta meg felé a kezét, majd elrugaszkodva átlibbent Logan karjaiba, hogy ott kényelmesen elfészkelődve egyik karjával a vállába kapaszkodjon, a másikkal az álla felé kapjon, hogy kacagva túrjon bele a szakállába.
-Na, majd megszeretgetitek egymást később - vettem gyorsan vissza a szökevény gyereket. - Logan bácsi majd csinál magának egyet Lily-vel, ha így megszeretett téged, igaz? Igaz? - gügyögtem oda Alistairnek hatalmas puszikkal árasztva el, majd egy utolsó intéssel búcsút intettem Logannek, hogy végre megmutathassuk Adamnek is az új mutáns babát.
Felérve ismét kopogtattam immár az igazgatói iroda ajtaján, ami már jóval kisebb volt, és jóval inkább bízhattam benne, hogy nem egy vadállat fog a túloldalán köszönteni minket. Akár ő nyitott ajtót, akár csak szólt, hogy bemehetünk, habozás nélkül nyitottunk be.
Eléggé csodálkoztam, amiért nem Adamet láttam itt, de tudtam, hogy ő is nagyon elfoglalt, így logikus volt, hogy még a helyettesnek is van helyettese (esetleg két igazgató-helyettes, de az végeredményben teljesen mindegy).
-Jó napot! - üdvözöltem megrázva a kezét, ha engedi - Én Lynn Harlow vagyok, ő pedig a férjem, Darien Darrow és a fiam, Alistair. Darien fia ide járt, és most számítástechnikát tanít. Biztosan ismeri, Sean Darrow. Szóval azért jöttünk, mert Alistair... bár még csak fél éves de... hát kiderült róla, hogy mutáns. Gondoltuk, talán tudnának segíteni.

/Előzmény: Szellem és Lynn háza /

Bár Lynn nagyon rendes, hogy minden igyekezetével próbál nem parancsolgatni az "anyósülésről", azért itt mégiscsak hall tőle ezt azt, így a kapu előtti landolás sem egészen az ő ötlete természetesen, ha rajta múlott volna...
-Beléd is - feleli kedvesen Logan-nek, aztán mosolyogva a felesége felé fordul. - Ja, sejtettem szívem. Veled nem bánik kesztyűs kézzel sosem.
...akkor kikerülik ezt a kellemes megbeszélést, ám ennek már lőttek. Ha már kikerülésről van szó, hallott egy legendát arról, hogy Logan képtelen erre, ha egy szobában tartózkodik a feleségével, ezért most ő lép be elsőnek, biztos ami biztos, és egy baráti kézfogás kíséretében hátrébb löki a férfit, miután fia visszakerül a feleségéhez.
-Szerintem ezzel inkább ne hecceld - súgja oda, mikor már TALÁN a borzas sem hallhatja őket - Kissé...khm...unalmasak az estéi az utóbbi 4-5 hónapban.
Ami az igazgatói irodát illeti...hát, kicsit feszélyezve lép be rajta. Sosem gondolta volna, hogy egyszer beteheti a lábát látható alakjában is ide élve, mielőtt még Sean valahogy rávenné az iskola vezetőségét, hogy ő legyen a következő szerencsétlen, akinek el kell kormányoznia azt az iskolának álcázott diliházat...ahova most a harmadik gyerekét is készül beadni...Minden esetre meglepi a nő aki várja őket, határozottan szimpatikusabbnak tűnik, mint a két másik lakója ennek a helynek, biztos mert nem jobb pasi, mint ő maga, vagy lenne képes villámot szórnia seggébe...vagy még rosszabb helyre.
-Örvendek - csatlakozik a bemutatkozáshoz ő maga is, igaz a nevét nem ismétli, ha nem muszáj, anélkül is elég nyilvánvaló, hogy az az övé, ami alliterál, "Lynn"-nek ma túl borostás lenne.
-Valóban? - Kérdi meglepetten, és kicsit büszkén is, amikor a nő szerint legfiatalabb gyermekében tombol az energia. - Hát igen....hogy mire képes...
Átveszi a babát kedvesétől, aztán leülteti őt a földre.
-Mutasd meg a néninek.
Alistair erre félénken mereszti hatalmas zöld szemeit az idegen nénire, majd visszafordul az apjához.
-Tüttü? - Kérdi megilletődve, Szellem pedig csak bólint, mire a hat hónapos csecsemő lábra áll, minden különösebb erőfeszítés nélkül, aztán helyből az asztalra szökken, anélkül, hogy bármilyen zajt csapna közben.
-Csak nem rég fedeztük fel. Már az is gyanús volt, hogy néha eltűnt ez-az otthon, illetve dolgok máshol bukkantak fel, mint hagytuk őket, arról nem is beszélve, hogy ő is...nem akarok dicsekedni, de hihetetlenül okosnak tűnik a korához képest.
Hogy milyen segítséget várnak a Xavier-től, arról fogalma sincs...ő a maga részéről tényleg csak azért ment bele a dologba, mert úgy sem árt meglátogatni a másik két kölyköt néha, és ha már itt vannak.
-Igazándiból, Sean-t kinevezték tanárnak - jegyzi meg szégyellősen, és a következő szavaiból az is kiderül miért: - és ő speciel csak az én fiam...
Többet nem beszél, inkább gyermeke után nyúl, neki azonban más ötlete támad, és nyomban az egyik könyvespolc tetejére szökken, aztán amikor apja onnan próbálja levenni kacagva a szoba másik végébe ugrik, onnan pedig még messzebb, amikor újra a nyomába ered.
-Ne csináld már pajti. - Szól rá, ám a kicsi ettől csak még hangosabban kacag, mikor újra átpattan, ezúttal Szellem két lába között.

-Természetesen tudjuk, hogy nincs óvoda - bólintottam gyorsan. - Nem erre gondoltunk. Csupán ara, hogy tudna-e nekünk itt valaki segíteni abban, hogy... hát nevelési tanácsokra volna szükségünk. A férjemnek ugyan ő már a harmadik gyereke, de nekem az első, ráadásul egyikünk sem látott még olyat, hogy csecsemőben máris aktív x-géneket találjunk. Egy mutáns gyereket működő képességgel felnevelni mégiscsak egészen más, mint egy átlagosat. Mi csak... csak a legjobbat szeretnénk Alistairnek - vontam meg kissé sután a vállamat. - Maguk itt mutáns gyerekekkel foglalkoznak, látják őket felnőni, részt vesznek a nevelésükben, gondoltuk, hátha tudnának segíteni nekünk is, még akkor is ha ez az eset eléggé rendhagyó.
A tomboló energiáira tett megjegyzésre inkább nem is mondtam semmit, gondoltam jobb, ha nem ijesztem el azonnal a nőt. Már amennyiben hajlandó segíteni nekünk. Ó, ha ő azt tudná! Hát... végül meg is tudta, Szellem ugyanis nem habozott bemutatót tartani (Alistair meg nyilván nem). Kicsit aggódva pislogtam Miss (Mrs?) Kerrich-re, hogy vajon máris elment-e a kedve az egésztől, de aztán rögtön más problémám akadt. Méghozzá a kisbabám a könyvespolc tetején.
-Szedd le onnan! - sikoltottam Szellem karját rángatva, ahogy elhűlve néztem az életveszélyes magasságban ugrándozva kacagó csecsemőt.
Félig ámulva, félig rémülten figyeltem a gumimaciszerű gyereket, és a kezemet tördeltem, hogy csak ne essen valami baja, miközben hiába próbáltam elkapni az ide-oda illanó gyereket.
-Az ég szerelmére, átváltozva gyorsabb vagy - noszogattam Szellemet, hogy használja az eszét meg a mutáns képességét.
Mielőtt azonban rájöhetett volna, hogy igazam van, Alistair végre számunkra is elérhető magasságban folytatta a fogócskát egyenesen az apja két lába között. Jéggé fagyva kuporodtam a másik oldalra oldalra fektetett, hasított körcikk alakban, hogy még ha a kicsi lábai nem is érik teljes súlyával a földet, azért megcsússzon. Így is történt. Alistair hamarosan visítva repült fel, ezúttal nem szabad akaratából, nekem már csak utána kellett kapnom, hogy magamhoz szorítsam végre. Miután megragadtam a bokáját, és magam felé rántottam, ő jó szokásához híven úgy hullott a karjaimba, mint egy tollpihe.
-Édesem, ha a papa és a mama mond valamit, akkor azt meg kell csinálni - feddtem meg, homlokomat övének döntve, miután nyomtam egy megkönnyebbült puszit az arcára. - Nem szabad így megijeszteni minket.
-Meöme? - nézett rám bánatos szemekkel Alistair. - Geögö, Meöme?
-Igen, a mama nagyon megijedt - sóhajtottam, majd amikor megláttam, mennyire meg van szeppenve, halványan elmosolyodtam. - De semmi baj. Csak ne pattogj túl sokat.
Alistair erre szintén szélesen elmosolyodott, majd pici kezeivel átkarolta a nyakamat, arcocskáját pedig a vállamba fúrta. Lágyan ringatva, feje búbját simogatva fordultam ismét Evahoz.
-Szóval ezt tudja - summáztam. - Arra lennénk kíváncsiak, hogyan tudnánk úgy fejleszteni a képességét, hogy a rendes fejlődését ne gátolja, és ne is repüljön ki egyik éjszaka az ablakon. Tudna ebben segíteni?

/Alexander és Chris/
A jövevény egy aprócska mondattal minden fölösleges objektumot eltüntetett így megint az üres teremben álltunk. Most vettem csak észre az előbb mintha nagyobb lett volna a helység. Mikor azt mondta, hogy elvégezhetnénk a papírmunkát nem nagyon tudtam mit mondjak. Nem pontosan azért mentem oda, hogy visszaüljek az iskola padba hanem, hogy megismerhessem a képességeimet. Tudni akartam mit történik velem és, hogy miért. Úgy éreztem fernek, hogy ezt vele is közöljem.
-Hát tulajdonképpen csak azért jöttem, hogy kiderüljön mi a fészkes fene történik velem. Ám ha ez kell ahhoz, hogy maradjak hát legyen.-
Ezzel elindultunk vissza az emeletre egyenesen az igazgatói irodába. Kissé idegenkedtem ettől a helytől ugyanis régebben aki ide került az általában nagy bajban volt.
-Pontosan melyik iratokra lenne szükség?- kérdeztem.
Magammal vittem a személyigazolványaimat és a biztonság kedvéért a bizonyítványaimat is. A szüleimnek azt mondta egy jó iskolába akarok felvételt szerezni így furcsa lett volna ha azok otthon hagytam volna. A személyes okirataimat a bizonyítványokkal egyetemben letettem az asztalra.
-Mikor térünk majd rá, hogy megtudjam én is egy mutáns vagyok és nem pusztán egy flúgos ficsúr?-

Innentől mást nem nagyon tudtam tenni csak követni Christ, ígyhát szépen lassan batyogtam utána miután az egész rendszert leállította. Mindeközben azon gondolkoztam mégis mi az amire beiratkozhatnák, Logan például mondott valami túlélőtábor szerűséget, ami kicst visszataszítónak hangzott, de azért érdekelt mi az ami ennyire vészes benne. Na meg persze a többi kisseb foglalkozás is érdekelt. Vajon mi az amire nekem a legjobban szükségem lehet. Végül a sok gondolatba elveszve gyorsan megráztam a fejem és egy enyhén szólva határozatlan válasszal illettem meg Christ.
-Nos pontos érdeklődesm nincs, már abból kifolyólag is, hogy nem tudom mik vannak pontosan. Logantől hallottam valami túlélési kiképzős akármit...az mondjuk érdekelne, de, hogy azon kívül mik vannak arról foggalmam sincs.
Viszont mikor az újdonsült X tagg előkapta iratait a kíváncsiságtól felbuzdulva egy gyors pillantást vetettem rájuk elvégre nem akarta elárulni a nevét. Épp csak annyi időm volt, hogy ezt a számomra személyes okokból fontosank vélt adatot leolvassam róla. Elvégre elég jól szórakoztunk ráadásul már pár órája itt tengődünk, de a nevét csak most tudtam meg.
Duncan kijelentésére azonban nem tudtam nem odafigyelni így hát saját véleményem kénytelen voltam megosztani vele.
-Nos nem vagyok szakértő, de tudtommal ilyenre egy ember nem képes. Benned is ott kell, hogy legyen az X gén. Bár ez csak az én véleményem.
Morfondíroztam ugyan magamban hátha nincs igazam, de aztán egyből meg is győztem magam, hogy előző kijelentésem helyes. Majd figyeltem ahogy Duncan is átmegy azon a procedúrán amin én nem is olyan rég.
~Ó de utálom én ezeket a papírmunkákat. Legalább nem nekem kell végigcsinálni és nem is az én papírjaimat rendezgetik, de valahogy mégis idegesít egy kicsit.~
Gondolkoztam tovább ahogy az űrlapokat és az egyéb finomságokat megpillantottam. Majd tekintetem az ablak és a plafon között váltogatva iránytottam és csak néztem ki a fejemből.

Előkeresem az egyik szekrényből a belépéshez szükséges papírokat, felelősségvállalási nyilatkozatot, és ami még kellhet. Néhány egészségügyi kérdőív, egy rövid pszichológiai teszt, és persze a szokásos igényfelmérő.
- Szükség lenne az igazolványodra, illetve az egészségügyi papírjaidra. A többi információt már le tudjuk kérni az oktatási központtól illetve az egészségbiztosítótól.
Elé teszem az adatlapokat, végigmutogatom, mit kell kitöltenie. Majd a végén azt is, hova kerül a szignó.
- Ezeket töltsd ki kérlek! A lap alján pedig alá tudod írni. Mivel már nagykorú vagy, szülői engedély nem szükséges.
Az asztal szélére ülök, és úgy figyelem egy rövid ideig a toll finom sercegését. Hamar visszafordulok Alexhez, és meghallgatom rövid ám annál kevésbé határozott mondandóját. Szolid derűvel nyugtázom, majd megcsóválom a fejem.
- Valóban, elképzelhető, hogy Logan meghirdetett valamiféle túlélő tanfolyamot. Hogy ez pontosan milyen tananyaggal fog lefolyni, arról azonban elképzelésem sincs. A magam részéről természettudományok kapcsán felmerülő témák közül bármivel hajlandó vagyok szakkör keretein belül foglalkozni, ha van rá érdeklődés.
Ha közben Duncan végzett az adatlapokkal, elé tolom az igényfelmérőt és a tesztet.
- Ezeket is töltsd ki kérlek, és akkor készen is vagyunk a papírmunkával. És igen, a testeden elváltozások vannak, a genomod pedig tartalmazza az "X génnek" nevezett gént. Vélhetően ez okozza az elváltozásokat, amik szerencsére úgy tűnik, nem veszélyeztetik az egészségedet. Ennél többet majd az orvos tud mondani, ha elvégezte a rutinellenőrzést a gyengélkedőben.

/Alexander, Chris/
Már meg is bántam annak az angyalszemű lánynak bedőltem a meséjének. Egy akkora papíralmot kellett kitöltenem, hogy nyugodtan be is temethettek volna vele. Tele volt a púpom ezekkel a hivatalos okiratokkal legszívesebben hagytam volna az egészet a fenébe. Mindenfélét kérdeztek tőlem mint mikor születtem hol születtem miért születtem. A leánykori nevemnél kissé elakadtam azonban úgy döntöttem jobb ha azt kihagyom. Jó pár kérdés volt ami a pszichológia vizsgálatnak tűnt. egyszer csak azon kaptam magamat mi van ha ezek szerint nem felelek meg akkor kiraknak az utcára?
Alexander és Chris is valamiféle x génről beszélt ami azt bizonyítja, hogy én is mutáns vagyok. ennek kicsit örültem, hogy nem egy torszülött vagyok. Bár az is igaz, hogy a mutánsokra is egyesek úgy tekintettek mint egy torzszülötte. Minden szükséges papírt átadtam majd mikor befejeztem az irkálgatást letettem a tolat az asztalra.
-Azt hiszem egy életre megundorodtam az írástól.-
ezzel benyúltam a zsebembe és elővettem egy kis üvegcsét. A nagy hajtásban és az idegeskedéstől teljesen kiszáradt a torkom.
-Megengeditek legurítanék egy kortyot.-
Mivel a markomban tartom nem láthatják egy egy picinyke kölnis üvegről van szó. Ha esetleg nemmel felelnének megmutatom az üveget és ha még mindig nem a válasz akkor visszateszem a zsebembe.

-Hát mikor a tónál voltunk a beirattkozásom napján, akkor valami hasonlóval riogatott. Nem emlékszek pontosan, amint órákról kezdtünk el beszélni az agyam, majdhogynem lekapcsolt.
Egy könyed mosolyal körítve zárom mondandóm utolsó szavait.
-Mentségemre szóljon azért, hogy rettentő fáradt voltam akkor mikor ide felvételiztem.
~Meghát az órák puszta gondolata is elálmosít, dehát ha már itt vagyok akkor muszály.~
Majd miután tájékoztatást kaptam arról, hogy Chris mit is tanít itt, nem tudtam kell-e az nekem ígyhát úgy döntöttem, hogy majd később adok választ arra, hogy szeretném-e felvenni az óráit.
-Nos rendben majd fontolóra veszem, de szerintem még alszok rá egyet-ketőt.
Erőssen elkezdtem gondolkodni rajta ugyan egy darabig de úgy döntöttem majd eldöntöm később. Mindeközben Duncan lapjait bámulva szó szerint belebambultam a világba. Az unalom egyrejobban elhatalmasodott rajtam. Egy jóízű ásítás közepette észrevettem, hogy elfogytak a lapok. Ám mkikor elővette a kölnit, és kijelentette, hogy inna egy kicsit, már meg se lepődtem, ígyhát én már csak legyintettem eggyet.
-Tőlem aztán! Nem vagyok se a főnököd, se az apád részemről akár a fáradtolajat is megihatod.
Személyes véleményem szerint úgy döntöttem amíg belém nem próbál eféle "finomságokat" tölteni addig ő anyit iszik, vagy eszik bármiből. Nekem is voltak mások számára furcsa szokásaim. Mondjuk nem tudom mit kaphattam volna, ha valaki lefül egyszer , hogy egy-két éjszaka folyamán a tetőn kötöttem ki mert nem tudtam aludni és csak néztem a csillagokat és a holdat.

Külön mappába helyezem a beiratkozási papírokat, felelősségvállalási nyilatkozatot és a pszichológiai tesztet valamint az igényfelmérőt. Utóbbi kettőt az asztalon hagyom későbbi elemzésre, míg a többit elrakom a megfelelő kartotékba.
- Nos, a hivatalos résszel készen is volnánk. Mennyire sikerült megismerni a környéket? Tehetünk egy túrát, ha gondoljátok.
Alex válaszára csak biccentek. Nem szokásom erőltetni, hogy több munkám legyen. Így is igencsak időszűkében vagyok egy átlagos hétköznap. Annak ellenére, hogy a többi oktatóhoz képest egészen jó az időmenedzsmentem. Csak jó valamire az a néhány erősen kolerikus személyiségjegy.
Furcsálkodva tekintek az előkerült kölnisüvegre, melyet egy lerobbant alkoholistát meghazudtoló módon dédelget Duncan. Megcsóválom a fejem - úgy tűnik, ez nagyon megy mostanság nekem -, majd azért csak rákérdezek, mielőtt szóban is ítélkeznék.
- Az alkohol?
Amennyiben igen a válasz, folytatom:
- Az intézmény területén alkohol és drog fogyasztása tilos. Az imént alá is írtad, hogy betartod ezen szabályokat. Ha nagyon rá vagy fanyalodva, akkor persze kinézhetünk az erdőbe. Az túlterjed az iskola területén. Amúgy sem árt, ha ismeritek valamelyest.
Benyúlok a zakóm alá, és kiveszek egy doboz száz százalékos narancslevet, majd Duncan kezébe nyomom. Ezután még egyet, amit Alex kap meg. Az utolsó az enyém. Ehhez azonban akad egy pohár is a zakóm alatt.
- Addig szürcsölgessétek ezt! Egészséges - teszem hozzá ezerkarátos mosollyal.

/Alexander Chris/
Chris belelesett a papírjaimban és nagy örömömre nem talált bennük semmi kivetni valót. A papírokat mappákba rakosgatta majd néhányat az asztalon hagyott. Ezután felajánlotta a lehetőséget, hogy körbevezet minket a birtokon. A kérdésemre az oktató egy kérdéssel felelt. Nem igazán voltam oda az alkoholért úgyis az életben akadnak bőven zavaros dolgok. Ezután Elszavalta nekem, hogy az iskola szabályzat tiltja az alkohol és kábítószer fogyasztását. Különös módon ajánlott nekem egy lehetőséget amivel ki lehet kerülni a szabályzatot. Majd ezután kaptam egy narancslevet mivel az egészséges.
-Milyen jól ismeri a kiskapukat tanár úr? Csak nem szokott hébe-hóba egy pár kortyra kiszökni vagy valami erősebre?- ezzel visszanyújtottam neki a narancsot.
-Bár az ide járó lányoktól is elvehetnéd ugyanis lefogadom sokuk él vele. Bár az előbbi kérdésedre válaszolva ez mindkettő egyszerre.- ezzel kinyitottam az üvegcsét és megmutattam neki.
Alexet egyáltalán nem érdekelte mit iszok ami nagyra is értékeltem. Végre nem kellett elrejtenem eme különös szokásomat.
-Engem az ilyesmi dob fel. Nem azt mondom, hogy folyton ilyesmi iszom, de néha eluralkodik rajtam egy érzés, hogy muszáj valamit innom. mint mikor az ember úgy enne valamit csak nem tudja mi az. Én is így voltam vele.- majd a kis tenyérnyi üveg tartalmát egyben legurítottam. ezután elővettem egy üveg szájvizet majd azt is megittam.
-Most már mehetünk birtoknézőbe nagyfőnök. -

Mikor Chris  megemlítette az alkohol és a drog tiltását az intézményen belül egyből arra gondoltam, hogy legalább nem csak engem gyanusítanak már aznap mikor ideértem. Jó mondjuk, ami engem illet egyből a legkissebb megpillantás első momentumában a gyanú erőteljes árnyéka rámvetült. Bár már hozzászoktam a sztereotíp megjegyzésekhez amik a hajam miatt érnek és bár Duncant azért gyanúsították, mert félreértették a kis italozását ami talán még elfogadhatóbb ok is, de azért jót mosolyogtam a kis jeleneten. Aztán mikor megkaptam a narancslevemet elősször kicsit furcsáltam, hogy ezt most mire fel, dehát nem illik visszautasítani.
-Ömm...köszönöm...
Majd megbonotm a kis üdítőm és csak hallgatom azt a bizonyos mondatot Duncan részéről amit nem tudtam a fülem mellett elengedni.
-Ebben nem lennék olyan biztos, már bocs hogy beleszólok, de a tanárúr elmondása szerint nemrég ő is tanuló volt. Akár onnan is megmarahattak ezek a háttérinfók.
Amikor is elindultak, hogy körbenéznek a birtokon elhatároztam, hogy velük tartaok, csakmost jobban figyelek mint amikor én ide kerültem. Hátha nem kell majd enyit bolyongnom feleslegesen mint mostanában.
-Csatlakozhatnék én is? Én is csak pár napja vagyok itt, de mikor ideérkeztem eléggé fáradt voltam és nem jegyeztem meg semmit, hogy mi hol található.

Úgy tűnik, ha illendően kívánok reagálni a diákok szeszélyeire, a nagy fejcsóválás közepette megfájdulna a nyakam. Ehelyett inkább lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd továbbra is derűs arckifejezés mellett válaszolok.
- Már nem vagyok diák. Előfordul, hogy megiszok egy-egy korty italt, ha éppen nem tanítok és nem vagyok ügyeletben sem. Az ügyeletem pedig - az órámra tekintek - úgy tíz perce lejárt. És jól sejted, Alex, minden diákkal megesik, hogy tilosban jár.
Intek, hogy kövessenek, majd bezárom magunk után az ajtót. A kulcs a zsebembe csúszik, én pedig a folyosón egyenesen az ablakhoz lépek. Végigtekintek az udvaron.
- Javaslom, hogy kezdjük a parkban! Közben Duncan, mesélhetnél róla, milyen vegyszereket fogyasztasz még hobbi gyanánt. Gondolom, ez a hóbort összefügg a szervi elváltozásaiddal, jól sejtem?
Elvezetem őket a lépcsőig, majd lesétálunk egyenesen ki az udvarra, pontosabban első körben a teraszra. Onnan aztán terveim szerint majd elindulhatunk kis bemutató sétánkra.

/Terasz/