Orchard Beach

Sütött... égetett a nap, az idő gyönyörű volt a szél pedig kellemesen fújdogált. Ki az az idióta aki ilyenkor otthon marad? Na jó az aki rendesen bejár órákra nem pedig ellóg strandolni. Még ha csak egymagában is. Lezárások, ch ugyan már. Mindenből stabil vagyok. Úgy sem találják ki hova mentem, kivéve ha nem láttak meg amikor egy törülközővel a nyakamon, egy szál halásznadrágban és ujjas papucsban kibattyogtam a suliból... Ha láttak volna sem jelentene semmit... Biztos nem ismernének fel. Öltöny nélkül, nincs az az isten.
A Strandon találtam egy teljesen nyugis helyet, nem volt kihalt így tudtam bámészkodni a nők körében és zsúfolt sem volt. Békésen száradtam a tűző napon amikor szokatlan szárnycsapásokat hallottam. Felemeltem a fejem és feltoltam képemről a napszemöveget. Egy kis sárga madárka libbent elfelé.
~No fene...
Aztán visszafeküdtem és kinyújtottam a lábamat. A nagy nyújtózkodásnak az lett a vége, hogy valaki belém, vagyis csak át esett rajtam. Ez a valaki első benyomásra nagyon csinosnak tűnt. Gyorsan felpattantam törülközőmről és a szabadkozó lány felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem.
-Ohh ugyan, semmi gond. Nem te vagy az első.
Legyintettem egyet miután felkapartam a homokból.
-Nem ütötted meg magad?
Szemlátomást és detektáló tapintást jól volt de gondoltam már csak azért is megkérdezem. Kérdése eléggé szokatlan volt. Egy pillanatra mintha kiguvadtak volna a szemeim.
-No fene...ami azt illeti az imént repült arra... szóval a tiéd?

A férfi, úgy tűnt, jól volt, aminek nagyon örültem, még csak az kellett, hogy lesántítsak valakit a strandon. Felajánlott jobbját elfogadva kapaszkodtam bele, hogy fel tudjak kelni, aztán igyekeztem azt tenni minél élethűbben, amit hasonló helyzetekben mindig szoktam: úgy tenni, mintha nem történt volna semmi.
Mikor azt mondta, nem én voltam az első, kicsit összehúztam a szemöldökömet, úgy néztem körül. Bár a saját bőrömön tapasztalhattam éppen az imént, hogy egy ekkora esés sem akkora nagy volumenű baleset, valahogy mégis mankós embereket kerestem a tekintetemmel. Egyet sem láttam, de aztán hamar eszembe jutott, hogy most nem is ez a lényeg. Nekem most Inimmát kellett megtalálnom. Kérdésére ezért csak gyorsan legyintettem, bár az alkarom a könyököm alatt kicsit fájt, mert valami kavics felsérthette. Picit vérzett, de semmi komoly.
-Nincs gond - feleltem épp csak egy pillantásra méltatva a horzsolást.
És látta Inimmát! Hála az égnek! Miközben a mutatott irányba fordultam, bólintottam.
-Igen, az enyém. Ritkán van ilyen forgatagban, biztos azért ilyen... Jaj, ne! - nyögtem fel.
Nagyjából kétszáz méterre a parttól egy kisebb sziklás sziget törte át a víztükröt. Akkora sem volt, mint az itteni cukrászda, de aki elfáradt az úszásban, az tudott ott ücsörögni egy kicsit, amíg új erőre nem kapott. Inimma pedig bár még itt volt a közelben úgy lőtt ki felé, mintha puskából lőtték volna ki.
-Van itt valahol csónak kölcsönző? - forgolódtam, de egyet sem láttam, illetve egyet igen, de azt már kifosztották. Lemondó sóhajjal törődtem bele, hogy nekem most bizony egyszerre le kell úsznom egy nagyobb távot. Néhány vállkörzés, és már indultam is.
-Még egyszer bocsánat - néztem az idegenre, mielőtt nekivágtam volna a haboknak. - És köszönöm a segítséget.
Szememet a víztükörre szegeztem.
-Lökött madár! - morogtam.
A vízbe gázolva azonnal libabőrös lettem, hiszen az eddigi perzselő nap után a víz valami eszméletlenül hideg volt, de haladtam tovább egészen addig, amíg úszásra nem tudtam váltani. Akkor aztán belelendültem.

A kis madárka meglett, a távolban lévő kis szigeten héderezett.
-Tényleg? Nem féli? Elég ritka fajta, főleg itt nálunk, tudtommal nem őshonos? Nem kellenek hozzá iratok, engedélyek meg ilyenek?
Merültek fel bennem sorra a kérdések. Eddig állatkertben láttam csak meg 1-2 állatkereskedésben indokolatlanul magas árral. Egy madárért.
-Kölcsönző?-Fordultam amerre emlékeztem, hogy van, de az üres volt. -Az az egy van, de az üres, ha gondolod kihozhatom.
Ajánlottam fel segítségemet, de úgy tűnik nem kívánt élni vele. Jól látható volt ahogy kirázta hideg amint a vízbe lépett. Két nagy lépéssel utána mentem, amúgy is már csont száraz voltam, ideje volt megmártózni.
-Biztos ne segítsek?
Kérdeztem meg ismételten, ha igényli akkor megkérdezem van e valami trükkje amivel magához lehet csalogatni a jómadarat. Amennyiben nem igényli a segítséget sok szerencsét kívánok és begázolok a vízbe. Alaposan megmártózom, majd hanyatt fekvésben ringatózok víz felszínén széttárt karokkal, lábakkal.
~Mennyivel jobb mint a suliban rohadni... Isteni...

-Engedély? - nevettem fel meglepetten. - Nem mintha igényeltem volna, ő az én madaram. Mármint... az enyém.
Feltartottam a kezeimet nyitott ujjakkal, és ha ebből sem esett le neki, még hozzátettem:
-Én hívom elő. Mutáns vagyok. De sajnos nincs telepatikus kapcsolat közöttünk, úgyhogy amíg itt van velem, ugyanúgy tudom csak szólítani, mint egy akármilyen háziállatot. Innen meg kötve hiszem, hogy el tudnék kiabálni odáig.
Nagyon segítőkész fiatalember volt, és ez nagyon meghatott. A legtöbben csak megvonták volna, hogy nem látták a madaramat, aztán csókolom, ő viszont tényleg segíteni akart. Viszont nem akartam visszaélni a kedvességével, hiszen láthatóan már egyébként is lubickolt volna, így mosolyogva ráztam meg a fejemet.
-Nem akarom feltartani, maga is nyilván pihenni jött. Meg egyébként is gyorsan megjárom. De nagyon köszönöm, igazán rendes.
Ahogy szoktam, vettem egy nagy levegőt, és belecsobbantam a vízbe, hogy túl legyek a nehéz részén, utána már, főleg mivel az úszás miatt folyamatosan mozogtam, hamar megszoktam a hideget. Nem mondom, hogy kiváló úszó volnék, ezért nem haladtam különösebben gyorsan, de Inimma nem is tűnt úgy, mint aki hamar elmozdulna a helyéről. A nyakamban a kis piros műanyag, zárható henger, amiben a pénzem és a kulcsaim voltak, hogy biztos ne lopják el őket, amíg a vízben vagyok, mögöttem lobogott a felszín alatt.
-Inimma - szólítottam a kismadarat, amikor végre megérkeztem.
A hangomra felém fordította a fejét, és engedelmesen a kinyújtott ujjamra szállt.
-Hát szabad így elcsatangolni, te kis komisz? - feddtem meg, mire csak egy szemtelen kis csipogást kaptam válaszul. - Na jó, végül is szabadnapunk van, ma mindent lehet.
Ekkor hangos motorzúgást hallottam, és hamarosan két jet ski parkolt le mellettem, és az utasaik két fiatal, de nem éppen vézna srác ugrott le róla.
-Odas, könnyű préda - mutatott rám az egyik, mire a társa felvihogott.
-Nincs kedved fizetni a körünket? - mutatott a nyakamban lógó vízálló erszényre.
Ösztönösen kaptam oda, és hátraléptem, de a nagy kövek és sziklák elég nagy akadályt jelentettek a gyors távozásban. Majdnem orra buktam. Ők viszont sokkal kényelmesebben közlekedtek, és az egyikük hamarosan oda is ért hozzám, és egyszerűen letépte a nyakamról az erszényt.
-Köszi - röhögött.
-Kérem vissza! - csattantam fel. - Az az enyém.
-Nem hinném! - rázta a fejét vigyorogva, és odadobta a haverjának.
Futottam utána, de hirtelen megint gazdát cserélt, úgyhogy változtathattam megint irányt. Nagyjából négy kör után untam meg a szórakozásukat, amit ők úgy tűnt, még sokáig tudtak volna művelni, és ezzel Inimma is így lehetett, mert dühös csipogással odarepült ahhoz, akinél épp a zsákmány volt, és nagyot koppintott csőrével a fejére.
-Ez a rohadt dög! - kiáltott fel dühösen a pórul járt férfi, és a madár után kapott, bár aligha fájhatott az olyan nagyon.
-Inimma, tűnj el! - kiáltottam azonnal, és a kanári azonnal semmivé is vált.
A feldühödött ,,áldozat" nyomban hozzám fordult.
-Ez a tiéd volt? - mennydörögte, és nagy léptekkel elindult felém. - Azt hiszed, csak úgy szarozhatsz velem?
-Én csak a tárcámat szeretném vissza - hebegtem holtra váltan.
Nem mondott semmit. Egyre csak közeledett felém, én pedig ijedt hátrálásba kezdtem. Most már nem volt akkora szerencsém, mint az előbb. Megbotlottam egy kőben, és oldalra estem. Az előbb szerzett eddig csak apró horzsolás elmélyült, ahogy a szikla érdes oldalra tovább karistolta, és pedig felszisszentem a fájdalomtól. De nem ez volt a legnagyobb gond. A két srác megérkezett elém, és vészjóslóan ropogtatták az ujjaikat. Nem mertem felállni, úgyhogy inkább a földön támaszkodva néztem fel rájuk.
-Nem lehetne, hogy csak visszakapom, ami az enyém, és elmehetek? -kérdeztem halovány reménnyel.
-Nem, nem lehetne - felelte halkan, de nem sok jót ígérő hangon, és már lendült is a keze, hogy lesújtson rám.

-Ohh... értem.
Mosolyodtam el halványan a magyarázatán. Bár nem tartottam túlzottan bölcs dolognak így világgá kürtölni a kilétét. Nem mintha szégyelnünk kéne csak ugye az emberek félnek tőlünk ez pedig jelentősen rontana az image-men néhány csinos hölgy szemében. Végül válaszként odaböktem.
-Tudom.
Megejtettem egy kacsintást és sok sikert kívántam neki a madárfogáshoz. Sok érdekes képességgel volt már dolgom de ilyen madár teremtőhöz még sosem. Nekem az élet teremtése tabu, illetve lehetetlen. Így csodálva néztem azokat akik képesek megszegni ezt a szabályt.

Lágyan ringatóztam a vízen amikor dulakodás hangjait hallottam a kis sziget felől. Kézzel úgy kormányoztam hogy fejemet felemelve rá láthassak a sziklára. Amit ott láttam cseppet sem volt ínyemre. Halkan kezdtem siklani feléjük, magam körül formálva a vizet, hogy az hajtson előre. Mint a krokodil csak az orrom volt kint, hogy levegőt tudjak venni. Sjanos nem értem oda időben így másképpen kellett közbe avatkoznom, hogy ne essen baja.
Az illettő előtt egy víz nyaláb nyúlt át majd derekára tekeredve elrántotta a lánytól és bevágta a vízbe egy jó 2 méterre a szigettől. Ezalatt én si oda értem, a sziklák között magabiztosan lépkedve közeledtem.
-Netán valami probléma van?
Szegeztem a kérdés a maradék csőcseléknek.

Két kézzel takartam el az arcomat, ahogy közeledett felém a hatalmas ököl, bár tudtam, hogy teljesen így sem kerülhetem el a fájdalmat. A földön kuporogva viszonylag kevés lehetőségem volt arra, hogy félreugorjak, vagy rendesen elhajoljak, ezért aztán csak reménykedni tudtam benne, hogy kegyes lesz, és nem üt akkorát, hogy csontom törjön. Mondjuk hiába védtem volna ki ezt az egy ütést, úgysem tudtam volna elmenekülni előlük. Jaj, miért is nem kértem meg azt a srácot, hogy jöjjön velem? Igaz, nem a testőröm, és nem szép dolog másokat veszélybe sodorni, de ha itt lenne velem, talán nem támadtak volna rám!
Odafent sűrű, szürke felhők kezdtek gyülekezni, és a szél is feltámadt. Reméltem, hogy a rossz idő elveszi a kedvüket attól, hogy sokáig itt kint időzzenek, és úgy talán én is megmenekülök. De vagy nem vették észre, vagy nem érdekelte őket. Az ököl pedig már elkezdte átszelni a levegőt, amikor hirtelen a semmiből egy jókora adag víz kerítette be őt, és mint óriási kéz markolt rá az engem fenyegető férfira, majd lendületesen bevágta a vízbe. Ahogy körbenéztem, megláttam az előbbi srácot, ahogy olyan lezseren közeledett felénk, mintha csak a homokos parton közeledett volna a fagylalt árushoz. Tehát ő is mutáns! Ha ezt a vizes dolgot ő csinálta, akkor biztosan az.
A maradék egy férfi dühödten fordult felé, és bár ennek örülnöm kellett volna, hiszen így legalább én megmenekültem, de egyáltalán nem tetszett az, ahogy a megmentőmre nézett.
-Probléma az volna éppenséggel, haver - dörrent rá. - Mégpedig az, hogy téged ideevett a fene. A kiscicust bízd ránk, te meg húzz innen a bús p#csába!
Eddigre már az eső is eleredt, előbb apró, majd hatalmas szemekben kezdett hullani, és ahogy az első villám is átcikázott az égen, a vízből kiemelkedett egy alak, én pedig ráismertem a habok közé pottyantott illetőre, aki most a barátjához csatlakozva új ellenfelük ellen fordult. Riadalmam csak még nagyobbra nőtt, amikor megláttam, hogy kezének egy hanyag mozdulata nyomán az egyik nagyobb szikla felemelkedett a helyéről, és előrelendülve komoly károkat ígért az egyetlen embernek ezen a kicsiny szigeten, aki nem akart bántani.
-Nem, hagyd békén! - kiáltottam rá, és feltápászkodva nekiugrottam, és sikeresen ledöntöttem a lábáról.
Persze ez neki a legkevésbé sem tetszett, és miközben társa a másikunk ellen támadt, ő azonnal talpra ugrott, lekevert nekem egy csattanós pofont, aztán ismét mozdult a keze, de nem ütött meg újra. Helyette loccsanó hangot hallottam, és hamar meg is láttam, mi okozta. A vízből négy letépett hínár röppent ki, és azonnal rácsavarodtak a csuklóimra, és a bokáimra, majd a magasba rántottak. Széttárt karokkal lebegtem, vékony hínárokkal a semmihez kötözve, mégis úgy éreztem, mintha legalábbis bebetonozták volna a végtagjaimat.
-Na, mit mondasz, szeretnél lejönni? - vigyorgott rám.
-Ha lehetne - bólogattam kérlelőn, mire még szélesebben elvigyorodott.
A következő pillanatban már zuhantam is, és nem is mertem belegondolni, mennyire fog fájni a landolás, de néhány milliméterrel a talaj fölött mégis megálltam, aztán megint a magasba rántott a láthatatlan erő. Ezt még kétszer megismételte, és úgy néztem, nagyon jól szórakozott rajtam, legalábbis egyre harsányabban nevetett.
-Na, mit mondasz, hős lovag? Próbáljuk ki, hogy a barátnőd vagy a kövek a törékenyebbek? - vetette hátra a válla fölött. - Vagy játszadozzunk még egy kicsit.
A fürdőruhám pántja kioldódott a nyakamban. A még otthon duplára csomózott masni engedett a mutáns erőnek, lassan kibomlott, hogy a vékony pántok a gravitáció törvényeinek ellentmondva fölfelé kunkorodva kezdjenek el távolodni tőlem. Mivel eszemben sem volt három vadidegen előtt vetkőzni, de a kezeimet nem tudtam megmozdítani, a szájammal kaptam utánuk, és húztam őket vissza magamhoz. Mivel azonban az ellenséges mutáns sem engedett az igazából, ő előrefelé rángatta, n pedig vissza magam felé, erősen szorítva a fogaimmal, mint egy kutya a frizbit.
-Engedd 'ár el, 'em hallod? - követeltem teleszájjal.

-Ejnye, szabad így beszélni egy hölgy társaságában? Bízzam rátok? Rád és még?
Néztem körül túljátszott kíváncsisággal aztán megláttam a víz fölé emelkedő alakot a vízben.
-Tehát rá... az nem fog menni...-vakartam meg a fejem zavarodottan. Sosem kedveltem a telekinézist. Csaló banda! Végül csak lesajnálóan sóhajtottam egyet és mélán vártam a közeledő szikla érkezését. Azon járt az agyam, hogy simán hagyjam átfolyni magamon vagy alakítsam át valami vicces dologgá? Végül az utóbbi győzött. Kinyújtottam a kezem és ahogy hozzáért a sziklához az eltűnt. AZ egészet levegővé alakítottam és két kezem közé kényszerítettem. Fordulok egyet és magamhoz húzott kezemet a még parton álldogáló srác felé nyújtom utat engedve a melegedő nagynyomású levegőnek. Az egy orkán erejével szabadul ki és lágy falevélkén söpri le a szigetről.
~Ez király! Korábban is kipróbálhattam volna.
Az illető kettőt kacsázik a vízben míg lassan el nem merül. Míg én ezzel szórakoztam addig a másik fronton is zajlottak az események. Az első áldozatom éppenséggel a szemeivel vetkőztette Lilyt. Vagyis az elméjével. De a lényeg azon volt, hogy a lánynak ez nem igazán tetszett. Szívesen elnéztem volna a műsort, ha nem éppen egy balhé közepén lennénk. Odébb léptem kettőt hogy bokáig a vízben legyek s oda szóltam neki.
-Szerintem ezt most hagyd abba amíg szépen mondom...

A csodálkozástól guvadt szemmel néztem, ahogy a srác elbánt a sziklával, aztán az ellenfelével is. Nagyon látványos volt, és bár legszívesebben tapsikolva éljeneztem volna meg, jelenleg erre nem sok esélyt láttam, de nem is a tapsikolás lehetőségének hiány okozta a legnagyobb fejfájást. Ilyenkor nagyon örültem volna, hogy ha már mutáns vagyok, miért nincs valami hasznosabb képességem. Szerettem Inimmát, de ebben a helyzetben nem sokat tudott volna segíteni.
Ez a fiatalember viszont... Maradt. Teljességgel érthető lett volna, ha sarkon fordul, mondván, hogy ez neki nem kell, nem is ismer, majd bolond lesz vásárra vinni a bőrét, értem, de nem tette. Ez még egy dolog, de hogy képes ilyen higgadt maradni? De irigyeltem. Istenem, de még mennyire! Én azt se tudtam, hova legyek félelmemben, ő meg olyan természetességgel mozgott és beszélt, mintha csak piknikeztünk volna, és nem akart volna mást ezektől a férfiaktól, csak hogy adják oda neki a ketcupos üveget. Vagy irigyeljem? Bátor vagy őrült? Nem mindegy! Bár ha sikerül innen elszabadulnunk egy darabban, akkor végül is mindegy.
A vízen való kacsázáson már-már jót derültem volna, ha közben nem kellett volna ádáz harcot vívni azért, hogy a bikini felsőm ugyan maradhasson már rajtam. De kellett, és az állkapcsom már igen csak kezdett elfáradni., pláne, hogy ahogy az ellenfelem rázta, cibálta az erejével, úgy rázkódott bele az egész fejem.
-Igen, hagyd a-a, amíg hh-épen mondja - értettem egyet én is.
Újabb villámlás cikázott át az égen, és már mennydörgött is. Alig láttam már ki az arcomba hulló hajamtól, amiből patakokban folyt az esővíz, és a hideg is kezdett már rázni. Odalent némiképp változott a helyzet. A férfi lassan a segítőm felé fordult, és bár én már a tekintetétől is összecsináltam magam, most hál' istennek nem nekem kellett szembenéznem vele.
-Konkrétan lesz@rom, hogy mi mondasz - vetette oda, és nem tudtam volna eldönteni, hogy azért beszél hangosabban, hogy túlkiabálja a vihart, vagy azért mert dühös volt. Esetleg mindkettő. - Azt csinálok, amit akarok.
Hogy mutassa, ez tényleg így van, a víz fölé röptetett, majd telekinetikus erejével a vízbe vágott, lent tartott pár másodpercig, aztán megint kiemelt. Közben a hínárok egy milliméternyit sem engedtek, így a testtartásom maradt, amilyen eddig is volt.
Köhögve, lihegve néztem, mi fog történni, és reméltem, hogy ezt a mutatványt még egyszer nem fogja megismételni. Legalább a fürdőruhámat igazíthatnám meg, de a pancsolástól csak még erősebben kellett szorítanom a fogaim közé a pántot, hogy elkerüljem a kellemetlen balesetet. Nem ez volt azonban a legnagyobb gondom, mivel ekkor a kezeimet húzni kezdték a hínárok egyenesen a fejem fölé, hogy hamarosan ívbe feszülve lebegtem, nem máshova, mint a fogvatartóm mellé.
-Lássuk, milyen nagy fiú vagy, ha a csajod élete a tét!
A földről egy apró, de élesnek tűnő kő emelkedett fel, és fenyegetően állt meg a fejem előtt.
-Vagy kezdjem csak a szemével?
A kő tovább emelkedett, de nem vártam meg amíg célba ért, a pántot oldalra toltam a nyelvemmel, majd elkaptam a jókora kavicsot az amúgy is nyitott számmal, majd amilyen erősen csak tudtam, a férfi fejéhez vágtam. Illetve köptem, de az most nem számít. Láttam, ahogy felszakította a bőrt a homlokán, és bár nem vesztette el az eszméletét, azért megtántorodott.

-Hallod? Ha már rám nem legalább rá hallgass. Rosszabbul fogsz járni.
Közöltem vele hidegen majd zsebre dugott kézzel a víz felszínén kezdtem sétálni. Közben figyeltem mit művel szerencsétlen lánnyal. Nem fűlött hozzá a fogam de telepaták ellen így nem sokat tehetek, megölni meg már csak nem fogja. Ugye? Rosszabbul járna, főleg, hogy mutáns.
A Jetskik mellé érve lassan körbesétáltam közben figyeltem mit művel. Szerencsére a lány talpra esettebb volt mint a nagy többség. Miután fejbe köpte a kővel feléjük nyúltam és rámarkoltam a levegőre mire a fogva tartót 5 a vízből kiemelkedő vízcsáp szemelte ki magának. 1-1 a vállain ívelt át egy a derekán másik kettő pedig a két kezét fogta le és húzni kezdték a vízbe.
-Ha nem akarsz megfulladni, vagy hogy ez a két vízibicikli korallzátonyként végezze most azonnal leteszed a lány a szigetre amíg 3-ig számolok.
Szólítom fel közben jobb kezem kinyújtva felé, ég felé néző tenyerem fölé görbülnek ujjaim. Ha nem csinálja azt amit mondtam kezem lassan ökölbe kezd szorulni mire a víz is szorítani kezdi.
-kettő és fél...

Eléggé féltem, hogy mit fogok kapni azért, amiért megsebesítettem, de hát így sem nagyon kímélt, úgyhogy úgy voltam vele, hogy vesztenivalóm nincs. Mindent meg csak nem hagyhatok az ismeretlen segítőmre. Mielőtt azonban visszaért volna hozzám (és előrelendülő kezei bizony nem sok jót ígértek), őt is elkapták a tenger áldásai, csak éppen őt nem növények, hanem maga a víz kötötte gúzsba.
-Engedj el, te rohadék! - köpte felé.
-A számból vetted kis a szót! - morogtam rá.
Az azért megijesztett, hogy mivel fenyegette meg a fogvatartómat, de nagyon reméltem, hogy csak blöffölt. Blöffölt? Elég elszánt arcot vágott. Tényleg képes lenne megölni? Nem, biztos, hogy nem. Egyáltalán nem hasonlít gyilkosra. Legalábbis nem nézném ki belőle, és most az egyszer tényleg nagyon reméltem, hogy az emberismereti képességem nem hagyott cserben. Meg abban is, hogy a mellettem vergődő bűnöző hasonlóképpen el van bizonytalanodva.
Kettő és fél! Gyermekkorom legmotiválóbb mondata! Úgy tűnt, neki még mindig az, mert megadóan kezdett el bólogatni.
-Jól van, visszakapod, de eressz már el! Nesze, itt van!
A következő pillanatban, még mindig mozgásképtelenül rándultam a magasba, aztán sebesen kezdtem átszelni a levegőt egyenesen a visszaszámláló férfi felé, hogy letaszítsam a lábáról, mint egy teke bábut. Rémületemben még erősebben szorítottam össze az állkapcsaimat és a közöttük tartott pántokat, de semmit nem tehettem, hogy elkerüljem a becsapódást, még félre sem tudtam lökni az utamból, mert a hínárok még mindig a magasban tartották a kezeimet.
Az esés akárhogy is végződött, utána már szabadon mozoghattam, nem voltam növények által megkötözve, amit rögtön ki is használtam a jelenleg legfontosabb elintéznivalóra: megkötni a bikinifelsőm pántját.
-Ugye nem akarod tényleg megölni? - súgtam oda a srácnak.

Eleinte úgy tűnt, hogy csak mellém akarja rakni a lányt, de az utolsó másodpercekben amikor már engedtem a szorításán kaptam észbe, hogy nem egészen úgy van a dolog ahogy elképzeltem. Annyira volt időm, hogy a tagot a víz alá rántsam majd a felém száguldó lányra figyeltem. Karjaimat széttártam hogy elkapjam. Ráfogtam de ekkor már jócskán hátra dőltünk a hegyes sziklák felé. De a földet érés simán ment. Nekem kissé kellemetlen volt hogy a lány ekkora lendülettel préselt a földbe na meg a becsapódás ereje sem esett jól.
-Jól vagy?
Kérdeztem és levettem hátáról óvó kezeim. A földbe süppedve néztem szép arcára amit a fejem köré hulló vizes haja szegélyezett. Mást nagyon nem is láttam. A hajzuhatag teljesen eltakarta a borús eget. Csupán az arca, nyaka és lejjebb tekingetve csak a lányt láttam. Végül fel ült és nekiesett rendbe tenni a felsőjét.
-Segítsek?
Kérdeztem mosolyogva. Immáron sajnos a zuhogó eső a képembe esett és nem fogta fel Lily buksija.

A landolás igencsak fájdalmasra sikeredett volna, ha szegény srác nem kapott volna el. Bár neki valószínűleg így sem volt kellemes, hiszen ő került alulra, vagyis jócskán beüthette magát. Viszont engem fogott, így én nem csak hogy puhára érkeztem, de még legurulni sem tudtam róla, amíg el nem engedett, szóval vele ellentétben én teljes biztonságban voltam.
Térdeimet a csípője mellé támasztottam a homokba, és a feje mellett tenyereltem, amíg visszanyertem a lélegzetemet, közben pedig szorítottam tovább a bikini pántját a fogaimmal, mint egy ló a zablát.
-Persze, jól vagyok... azt hiszem - válaszoltam bizonytalanul, és felültem. - Egyébként Lily vagyok. Te megvagy? Mutasd magad, nem fáj nagyon? Eléggé megüthetted magad.
Elölről nem láttam rajta sérülést, de hát a hátára esett vagyis onnan nem is láthattam, hacsak rá nem mutatott valami zúzódásra, horzsolásra, egyébre, ami rajta esett. Észbe kapva a lábáról is lemásztam eddig ugyanis azon ültem-guggoltam.
-Ha nem gond, megköszönném - bólogattam.
Hátat fordítva neki közelebb húzódtam hozzá, és félre húztam a hajamat, hogy a nyakamhoz férjen, ahol meg kellett kötni a fürdőruha felső pántjait. Az én kezeim annyira remegtek a hidegtől és a félelemtől, hogy képtelen voltam boldogulni. Mielőtt még elfordultam, láttam a fintorát, ami félreérthetetlenül az esőnek szólt, azért, amikor már háttal voltam neki, hátranyúltam, kitapogattam az arcát, aztán a kezemmel ernyőt nyújtottam neki, hogy megvédjem a ráhulló vízcseppektől, amíg az ő kezei foglaltak voltak.
-Köszönöm - mondtam, amikor készen volt. - És köszönöm, hogy megvédtél. Jól elbántál velük. Nem is tudom, mit mondhatnék. Nagyon hálás vagyok.
A vízben csapkodó emberek felé néztem, és miközben dideregve dörzsöltem meg a karjaimat, kérdőn tekintettem a mellettem állóra.
-Mi lesz velük?

-Lily, hm... -ízlelgettem- Szép név. Meg vagyok köszönöm kérdésed, kutya bajom.
Mondtam és felültem ülő helyzetbe, kezeimmel megtámaszkodtam hátul. Fejemet kissé oldalra billentettem és úgy legeltettem rajta szolidan a tekintetem. Ahogy hátat fordított teljesen felültem s magam alá húztam a lábaim ezzel helyet engedve neki. Megfogtam a két madzagot és lassan ráérősen kötöttem egy masnit. Félúton egy kézbe fogta ma félig kész masnit, felbandzsítottam a kezére és finoman elvettem onnan.
-Gregory.
Mutatkoztam be és szépen lassan befejeztem a kötözést. Közben a fognyomokat és a sérelmeit is eltüntettem az anyagnak. Ahogy végeztem haja után nyúltam és finoman vissza fektettem a hátára. Elsimítottam és felálltam, hogy segítő kezet nyújthassak neki.
-Semmiség.
Mosolyogtam rá és bátorítóan a vállára tettem a kezem. Olyan kis elveszettnek tűnt még mindig. Talán csak nem győzött hálálkodni, de ez a gesztus talán segít valamelyest rajta. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a hidegtől remeg vagy még az izgalomtól. Képembe hullott tincseimet egy gyors mozdulattal hátrasimítottam.
-Fázol?
A fuldoklókat figyelve nem igazén hatott meg a helyzetük. majd hogy nem jólesett. De ilyen söpredékek fölött győzelmet aratni nem nagy kihívás.
-Akik rátámadnak egy ilyen ártatlan, csinos teremtésre azok megérdemlik. Mond csak, miért is kötöttek beléd?

-Biztos? - néztem rá fürkészőn. - Nem akarok kötekedni, csak hát elég nagyot estél. Így is bűntudatom van, hogy miattam ilyen bajba keveredtél, nem szeretném, ha még nagyobb bajod esne.
Bár háttal voltam neki, azt azért még így is éreztem, milyen óvatosan kötözi össze a két pántot, és fogja meg a kezemet, ami különösen ezután a támadás után esett jól. Mosolyogva ráztam meg a kezét.
-Örvendek, Gregory.
Elfogadtam felkínált kezét, hogy könnyebben fel tudjak állni, utána pedig határozott fejrázásba kezdtem, ahogy meghallottam tettének elbagatellizáló kis mondatát. Még hogy semmiség!
-Nem, ez nem semmiség - jelentettem ki határozottan. - Bánthattak volna téged is, és te mégis itt maradtál segíteni. És a végén még meg is ütötted magad. Nem tudom, az ilyesmit hogy lehetne meghálálni, egyáltalán lehetséges-e, de... tényleg nagyon-nagyon köszönöm, amit értem tettél.
Most már hangosan vacogtam, és ez nem enyhült a támadók látványától, még akkor sem, ha már nem árthattak nekünk. Attól még ott voltak, és épp az imént támadtak meg.
-Kutya bajom - kacsintottam rá, de aztán azonnal össze is rándultam, ahogy egy hatalmasat dörrent az ég. Szégyenlősen sütöttem le a szemem. - Oké, megfagyok, megtámadtak, és a mennydörgés is a frászt hozza rám, de... - Újabb mennydörgés. A villámok megvilágították a vízben ficánkoló bűnözők arcát, ami nagyon nem segített hozzá, hogy végre megnyugodhassak. - Nem... nem mehetnénk el innen? - néztem Gregre könyörgőn.
Bókjára pipacspirosra gyúlt az arcom, és bár megpróbáltam mosolyogni, majd elsüllyedtem szégyenemben, leginkább azért mert nagyon váratlanul ért. Nem könnyű durva erőszakból átváltani a kedves bókokra.
-Csak ezt - emeltem magasra a nyakamban lógó műanyag, henger alakú erszényt, még mindig a lábamat nézve. - Féltem, hogy ha kint hagyom a parton, esetleg ellophatják, úgyhogy magammal hoztam. Lehet, hogy legközelebb inkább marad a táskámban. Ha te nem lettél volna itt, ugyanúgy ellopták volna, csak mellé még engem is elpáholtak volna.
Már nagyon mehetnékem volt. Tényleg rémesen fáztam, és a tengeri sellők is egyre közeledtek. Körbepillantva megakadt a szemem a jetskiken.
-Mit mondasz? Egy elbír két embert?

-Biztos, egyáltalán nem ütöttem meg magam.
Próbáltam meg győzni de nagyon kis aggódós volt így jobbnak láttam ezek után ejteni a témát. Ahogy magyarázta, hogy ezt nem szabad ennyiben hagynom mutató ujjamat az ajkára illesztettem.
-Talán mégis van egy módja. Ha elfogadod ajándékként, akkor én is hálás lennék.
A kósza tincsét a közelben lévő ujjammal besöpörtem a füle mögé mialatt végig kedvesen mosolyogtam. Talán kissé zavarba ejtően. Így a túlzott zavarba ejtést elkerülendő kicsit elhátráltam tőle s elfordultam. Nekem is úgy tűnt, hogy jól van, de azért jó volt hallani, a megerősítését. Ahogy összerezzent a villámra felkacagtam. Személy szerint imádom a villámlást és az égzengést. Szemügyre véve a kis tokot elmosolyodtam.
-Vagy odaadod nekem, hogy vigyázzak rá.
Kacsintottam és a Jetskik felé kezdtem sandítani, a gazdáiknak amúgy se hiányzik, meg ennyi büntetés még belefér. Épp szóltam volna, hogy kössünk el egyet amikor Lily szóvá tette.
-Simán elbír. Gyere.
Nyújtottam a kezem és felsegítettem a járműre majd én is helyet foglaltam.
-Kapaszkodj erősen.

-Vendbem vam - egyeztem bele a mutatóujján keresztül. - Köszömöm szémem!
Mozdulata, ahogy egy hajtincset a fülem mögé simított, plusz még az ujja a számon már elég volt, hogy a lábam is megremegjen egy kicsit, és bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy már nincs az az őrült a világon, aki még pirosítót kenne az arcomra. Ahogy azonban szégyenlősen hátrébb léptem, úgy távolodott el ő is tőlem, hogy máris sokkal megnyugtatóbb távolság állt fel köztünk.
A vihar őt nem zavarta annyira, mint engem, és bár elképesztő volt hallani a nevetését egy ilyen veszélyes kaland után, jó volt arra gondolni, hogy ezek szerint neki az ilyesmi meg se kottyan, hiszen akkor tényleg lehet, hogy kutya baja, és kevés neki ennyi ahhoz, hogy elrontsa a napját. Reméltem, hogy nem tévedek. Nekem viszont elég volt egy villámlás ahhoz, hogy kiugorjak a bőrömből ijedtemben, szóval tényleg örültem volna, ha végre elmehetünk arról a szigetről, ahol esélyem sem volt visszavonulni a vihar elől.
-Igen, ők is ebből indultak ki - motyogtam lesütve a szemem. Levettem a nyakamból a szütyőt, és a nyakába akasztottam. - Akkor legyen inkább nálad. Majd ha kiértünk, visszaadod.
A vízi járműre szállva azért nem mondom, hogy teljesen nyugodt voltam, és minden fenntartás nélkül elhittem, hogy elbír kettőnket, de nem mintha sok választásom lett volna, és akármennyire bűnözők is, akik ép az imént rontottak ránk azért egy vihar kellős közepén őket sem hagytam volna ott egyetlen jetski nélkül. Átöleltem hát Greg derekát, és kapaszkodtam, ahogy tudtam a vezetést rábízva.

-Nem félsz, hogy felpattanok a jetsikre és itt hagylak a hidegben egyedül? Vagy hogy az egész csak egy színjáték volt? Hm?
Billentettem oldalra fejem miután már a nyakamban volt a tok. De mivel ilyenre sosem adnám a fejem így csak felsegítettem és miután puha testét hátamon éreztem kihajóztunk a szigettől. Tettem egy kitérőt az egyik úszkáló fazon felé.
-A maradványokat megtalálod a parton.
Kacsintottam és dobtam egy gúnyos puszit. Csumára húzta ma gázt és néhány hullámmal megkönnyítsem az életét. Biztos nagyon boldog volt. főleg a hangos káromkodásból ítélve amit lenyomott nekünk.
-Mond csak Lily, szeretsz száguldozni?
Kellemes meleget éreztem a hátamon. Az is feltűnt, hogy elmúlt a lány didergése. Nem véletlenül bújnak össze az emberek és állatok a nagy hidegben. Nekem is jólesett ez a kis meleg. Hiszen a menet szél és a zuhogó eső engem sem kímélt. A felcsapó meleg víz is csak időlegesen adott enyhet.

Kérdése arra mindenképpen jó volt, hogy elmúljon a pirulásom. A helyét a sápadtság vette át, ahogy elhűlve néztem rá.
-Csak nem tennél olyat - mondtam egyrészt győzködve magam, másrészt kérlelve őt. - Ugye nem?
De végül nem. Megnyugodhattam. Tényleg rendes fickó volt. A jetskit nagyon dobálták a hullámok, amiket a vihar kavart, ezért szükségem is volt Greg segítségére, hogy rendesen el tudjak helyezkedni, de utána már csak kapaszkodnom kellett belé, és nem mocorogni. Ez persze azonnal semmissé vált, ahogy a vízben vergődő mellé értünk. Tartva attól, mennyire lehet kiakadva ránk, még szorosabban karoltam Gregbe, vagyis még közelebb bújtam hozzá, csak biztos, ami biztos.
De aztán végre ott hagytuk a jómadarat. Nagy megkönnyebbülésemre már csak a saját bajával foglalkozott, velünk már egyáltalán nem. Ami pedig engem illet, én egyre jobban voltam. Már nem is nagyon fáztam, Greg, hozzám képest jókora kiterjedésű háta, amihez hozzásimultam elég meleget biztosított ahhoz, hogy alábbhagyjon a reszketésem, és már a biztonságérzetem is növekedni kezdhetett.
-Száguldozni? - gondolkodtam el a kérdésén. - Hát... van egy ismerősöm, Logan, neki van egy motorja, és néha elvisz rajta száguldozni, azt nagyon szoktam élvezni. De ahhoz azért kell ő is, magamtól még sosem szántam rá magam, hog átlépjem a sebességkorlátot. Miért? Csak nem...? - elvigyorodva néztem alánk a jetskire, aztán vissza Greg tarkójára. - Taposs bele!
Ha belehúztunk, megint csak közelebb vontam magam hozzá, mert itt azért nem volt már elég az egyensúlyozás és a normál erősségű kapaszkodás. Ó, de még menyire hogy nem!
-Juuuuuujj! - visítottam felszabadultan. - Ezek szerint vízen is szeretek száguldani! Juuuuuuujj... de még mennyire! Gyorsabban! Gyorsabban! Ott egy hullám! Kapjuk el!

Egy nagy bólintással megerősítettem. Igen Száguldozni. Logan nevét hallva hirtelen beugrottak az amelyiket én ismerem. A motort hallva alá képzeltem a motorját. Aztán a képhez még oda biggyesztettem Lily-t is ahogy Logan mögött ücsörög. A legjobb indulattal is majd 300 kiló lenne, kétlem, hogy ekkora tömeggel elbírna az a motor és igazi száguldásról lehetne beszélni.
-Ugye nem egy ilyen, hülye hajú, öregember szagú, szivaros, szakállas dörmögő piás fószer aki alatt szenved a motor rugózása?
Kértem némi megerősítést. A város méretei itt nem jelentettek semmit. Annyi embert ismerek akikkel van közös ismerősöm, hogy az már félelmetes. Felnéztem az égre egy kicsit, közben a járgány motorja is elcsöndesedett és alapjáraton búgott öblös hangján, hátul pedig csak csordogált a víz.
~Valami azt súgja Ororo-igazgatónő keze is a dologban van, milyen kár, hogy így a legjobb strandolni.
-Akkor kapaszkodj erősen.
Rántottam egyet a kormányon, a gáz tövig csavarodott mire a gép kicsit megsüppedt ahogy magába szipkázta az alatta lévő vizet majd szinte ki robbantunk a vízből. Az apró hullámfodrok ropogtak a gép hasán míg a nagyobbak csattantak és volt amelyik meg is dobta az egész gépet. Ilyenkor a motor felpörgött és magasabb hangot adott. Míg Lily hangosan éljenzett én a vezetésre koncentráltam no meg a kiszemelt hullámra. Full gázon ment a gép. Viszont a beletöltött üzemanyag nem éppen a legjobb minőség volt így az égés segítésére kicsit megbuheráltam az összetételét. Egyből több lóerő szabadult fel és a hullámhoz érve teljesen elemelkedtünk a víztől.

-Neeeem - nevettem hangosan Greg személyleírásán. - Nem, nem ő az. Mondjuk szakállas és néha mackósan dörmög... meg a motor is rugózott rendesen, az tény. De nem szivarozott egyáltalán, alkoholt sem ivott, csak limonádét és narancslevet, ja, meg persze a kávét. És nincs hülye haja. Szerintem kimondottan csinos. Egy nagyon is segítőkész, jólelkű férfi. Nem tudom, lehet, hogy ismered, a Xavierben tanít. És volt a hírekben is. Ő az, akinek vannak azok az adamantium karmai.
Nem tartottam kizártnak, hogy akár ismerheti is. Sőt lehet, hogy ugyanabba az iskolában tanul, ahol Logan tanít. Vagy talán inkább kollégák? Greg olyan idősnek tűnt, akinél ezt már nehéz lett volna belőni. Vagy idősebb diák, vagy fiatalabb tanár. Ha egyáltalán Xavieres. Ha egyáltalán ismeri Logant.
-Kapaszkodok - bólogattam, és még szorosabban karoltam át Greget, remélve, hogy azért elbír. Bár elég erőteljesnek tűnt, főleg, hogy már ilyen közel voltunk egymáshoz, úgyhogy ez az aggodalmam elég elenyésző volt.
Szükségem is volt rá, hogy jobban kapaszkodjak, mert ahogy elindultunk, mintha egy láthatatlan óriás rántott volna maga felé, pár centit hátrébb csúsztam. Az eső, a felcsapó jéghideg víz már nem zavart annyira, hiszen melegített Greg teste és az izgalom, amiért úgy száguldoztunk a habokon, mint Logannal a szárazföldön.
Hamar észrevettem, merre megyünk. Pontosan afelé a hullám felé, amit az előbb ajánlottam. Lelkes, izgatott mosollyal toporogtam, és mint a vidámparkban a hullámvasúton a legmeredekebb emelkedő előtt, egyszerre kívántam, hogy érjük már el, alig várom, és hogy úristen, soha ne érjünk el oda. De végül az utóbbi győzött, elértünk oda, és a rövid kapaszkodás után nem csupán felértünk a legtetejére, de aztán magunk mögött is hagytuk.
Sikoltásomba csak egy cseppnyi félelem keveredett, leginkább az élvezet és a lelkesedés szólt belőle. Greg biztosan tartotta a kormányt, nem kellett attól ijedeznem, hogy felborulunk, de azért nem engedtem el teljesen ezt a belső pánikot, egy icipicit meghagytam magamnak, mert mégis csak ez adta meg az izgalom sava-borsát.
-Még egyszer! - kiáltottam, és finoman megbökdöstem az oldalát. - Csináljuk még egyszer! Nézd ott egy másik hullám! És ez még nagyobb is, mint ez volt.

-Akkor meg nyugodtam.
Sóhajtottam egy nagyot megkönnyebbülésemben bár elkapkodtam egy kicsit. Ahogy Lily elkezdte ecsetelni az illetőt eleinte kezdett egy hétköznapi ember képe kirajzolódni előttem aki békés kiegyensúlyozott életet él. Aztán jött a Xavier iskola és az adamantium karmok. Egy nagy adag levegő beszorult a tüdőmbe, se ki se be. Egy bő 10 másodpercig nem vettem levegőt majd elkezdtem remegni. A jármű lassított majd megállt ekkora már hangosan is nevettem.
-Na neee! Logan? Limonádét és narancslevet? Legfeljebb erjesztve! Én még vizet inni se láttam, csak a Vodkát itta úgy mintha az lenne.
~Mondjuk azt én is de ez most mellékes.
-Csinos?
Fordultam hátra sokat sejtető mosollyal már amennyire hátra tudtam sandítani a lányra.
-Nocsak-nocsak. Biztos nem egy imposztor volt?
Belelógattam a lábam a vízbe mire a víz felszínén egy dombormú emelkedett ki ami tökéletes mása volt Logan arcának. Majd szépen az egész fej kiemelkedett a vízből.
-Ő lenne az? Zsírfoltos asszonyverő atléta és farmer nem? Esetleg motoros dzseki.

-Megnyugodtál? Ennyire nem vagy jóban azzal a másik Logannal, hogy így örülsz neki, hogy nem ismerem?
De aztán kiderült, hogy nagyon is ugyanarról az emberről beszélünk, legalábbis abból, ahogy reagált nagyon ez jött le. És valamiért nagyon mókásnak találta azt, amilyen Logan, bár nem értettem, mi olyan vicces ezen.
-Hát azt nem tudom, mennyire bírja a vodkát - ismertem be a fejemet ingatva. - De én nem láttam szeszt fogyasztani. Jaj, de várj csak. Bort ivott, amikor elmentünk együtt piknikezni a parkba... de az csak egy pohár volt. De egyébként csak ilyesmiket ittunk, hogy narancslé, limonádé, turmix, és egyszer sem gyújtott rá, még csak szóba sem hozta.
Mosolyára borzasztóan zavarba jöttem, és vörösödve húztam be a nyakam, miközben még jobban elbújtam a saját háta mögé a tekintete elől.
-Hát nekem tetszik - leheltem halkan a hátába. - Szerintem jól áll neki.
Ahogy a lábát a vízbe lógatta, kicsit furcsállva néztem, hiszen nem volt éppenséggel meleg, hogy hűtenie kelljen magát, vagy száraz időjárás, hogy nedvességre vágyjon. Aztán megjelent a vízen Logan. Mármint nem az igazi, hanem a képmása, de nagyon élethű volt.
-Nahát! - kerekedtek el a szemeim. - Te ilyeneket tudsz? Ez nagyon... igen, ő az. Inimma!
A kanári azonnal megjelent.
-Inimma, nézd csak, mit csinált Greg! - mutattam még mindig lenyűgözve a víztükörre.
A kismadár kíváncsian nézett arra, és ahogy felismerte, kitörő boldogsággal, lelkes csipogással röpködte körbe a domborművet.
-Nagyon megszerette Logant - magyaráztam Gregnek mosolyogva. - Főleg mióta hajtogatott neki ajándékba egy madarat. Inimma teljesen odavan érte. Egyébként honnan ismered? Te is Xavieres vagy? Barátok vagytok?

--Biztosíthatlak, hogy nagyon is bírja. De hogy önszántából ilyeneket igyon, nem tudom elképzelni róla...Jó ideje ismerem már de ezt az oldalát még sosem láttam. Fuhúúú mit fog ezért kapni!
Kacagtam fel jókedvemben ahogy elképzeltem a szituációt. Kocsmában kicserélem a sörét Turmixra vagy valami.
-Hát ez a frizura keveseknek állna jól az tény.
~Ahhoz képest hogy több mint 100 éves jól tartja magát... Vajon 80 fölött nekem is lesz ekkora sikerem? ha megélem biztos!
Nyugtattam meg magamat. Kiemeltem a lábam a vízből, a képmás lassan vissza süllyedt a helyére. A madaras dolgon ismételten fenn akadtam de már nem tűnt annyira viccesnek a dolog, inkább ijesztőnek. Hogy képes ilyen péklapát favágó kezekkel valaki origamizni?
-Na ez kezd nagyon bizarr lenni.... Amúgy igen jómagam is a Xavierbe járok, és azt hiszem pont Logannal lenne órám szóval ne csodálkozz ha egy órán belül itt tajtékzana a parton.
Biccentettem az adott irányba.
-Szóval élvezzük ki a szabadságot míg lehet. Kész vagy?
Rántottam kettőt a gázon aztán ha ismét magamon éreztem kellemes szorítását és esetleg mondja is hogy mehetünk akkor fullgázt adok és egy kis süllyedés után ismét kilövünk a magasba és célba veszek egy hatalmas hullámot. Szemem sarkából látok néhány sárga villogót, de sosem tudott érdekelni a viharjelzés, pláne addig nem amíg nem vörös vagy én veszélyesnek nem találom.

-Mit fog ezért kapni? - pislogtam értetlenül. - Valami rosszat mondtam? De ha te is ismered, neked is tudnod kell, hogy milyen kedves és szeretetreméltó, nem? Az meg nem zavar, ha időnként iszik... Akarom mondani - javítottam ki magam kapkodva -, nem úgy értem, semmi közöm hozzá, hogy mit iszik, csak... csak mondom. Mindegy.
Az utolsó szót már alig hallhatóan mondtam, mert már nagyon szeretem volna, ha megnyílik alattam a föld, ami persze jó szokásához híven meg sem moccant. Kivéve persze a hatalmas nagy hullámokat!
-Áh, szerintem inkább aranyos, mint bizarr! - mosolyogtam. - Látnod kellett volna Inimmát, teljesen bezsongott. Odáig van Loganért. Mondjuk nem is csodálom, Inimmával is olyan gyengéd és odafigyelő. A diákjaival is ilyen, ugye? Biztos mindenki szereti az óráit.
A felbukkanó tajtékzó Logan ötletére határozottan ráztam a fejemet.
-Ugyan, ő nem olyan - jelentettem ki. - Biztos megértené, hogy nekem segítettél, még meg is dicsérne, amiért ilyen hősies voltál. Elvégre valami furcsa testnevelést meg önvédelmet tanít, nem? Szerintem arra, amit az itt tettél biztos ötöst adna. Tőlem csillagos ötöst kapsz, az tuti.
Ahogy kimondta rövid, de lelkesítő mondatát, megint szorosabban kapaszkodtam, és a fejemet a hátának döntve bólogattam.
-Kész!
Az újabb hullám ugratónak használása annyival volt még fantasztikusabb, mint az első, mert már tudtam, hogy milyen remek lesz, meg aztán ez nagyobb is volt, mint az előző. A vihar azonban egyre ijesztőbb méreteket öltött, és úgy tűnt, ez már a parton is feltűnt a szakembereknek. Bár nagyon élveztem a vadulást Greggel, azért nem a tengeren akartam meghalni.
-Szerinted nem lesz baj? - kiáltottam oda neki, hogy túlharsogjam a motor, a felcsapó víz és a vihar zaját. - Mármint elég rossz az időjárás, nehogy úgy járjunk, mint az Emberke szüle az Eiffel-toronyban!

-Tudod vannak azok a nagy csúnya karmai. Nekem meg szép öltönyeim, nos ez a kis páros nem igazán jön ki jól egymással... Ó... nagyon oda figyel a diákokra...
Mondom a végét erős gúnnyal hogy érezze ez a mi szempontunkból koránt sem előnyös dolog. Tényleg oda figyelt. Aki nem dolgozott az többet kapott.
-Az óráit szeretjük... ellógni. Egy bottal több a túlélési esélyünk az oroszok ellen mint az ő edzés tervein. De hagyjuk is.
Hessegettem el a kellemetlen ugyan akkor boldog emlékeket magam elől. Akkor és ott kín és szenvedés tud lenni, de a múlt megszépíti a dolgokat, ahogyan ezt is. Ezt merőben megkönnyíti a hozzám simuló idomok kellemes lágy nyomása.
-Dehogy lesz, ha be megyünk akkor Logan sem fog látni és ott nagyobba ka hullámok.
Egyre beljebb keveredtünk a parttól ahol időközben a villogó már vörös színben pislákolt de ez ha láttam volna se érdekelne. A hullámok nőttek így velük a levegőben töltött idő is. Aztán hirtelen elengedtem a gázt és elképedve meredtem a távolba.
-Oké... van egy kis baj...
Mutattam előre a kialakuló tornádó irányába. De aztán a látvány valahogy magával ragadó volt, még csak most kezdtem érezni az erősödő szelet, a vihar nagyon messzinek tűnt, a tenger pedig erősen dobált minket.
-Ez gyönyörű...
Csak ültem és bámultam ahogy a hurrikán szépen lassan vizet ér a távolban...
~Most már biztos nem fognak a parton keresni...