The Willard Hotel

A srácot nem nyugtatják meg oltalmazója szavai. Biztos túl sok CSI-t néz.
-Most hülyéskedsz? Tele a ruhánk bizonyítékkal! - Igen, egész biztos túl sok a CSI. - Ki kell jutnunk innen valahogy. Ha lekap valami firkász, nekem végem van.
Egyébként nem mond hülyeséget, ennyi mustárral a ruháján igencsak feltűnő jelenség az amúgy is szemrevaló szöszi, így aztán nem sikerül valami jól elvegyülni a tömegben. A rendőrök már a bejárati ajtó előtt állnak, készen arra, hogy behatoljanak. Persze nem fognak lövöldözni a zsúfolt Hall-ban, de ha Sheena mégsem akarja megvárni, amíg ideérnek, most kéne elhúzni a csíkot valamerre. Ifjú társa is erre buzdítja.
-Azt mondtad, van egy szobád valahol fent? - Kérdi izgatottan. - Ott átöltözhetnénk, aztán eljátsszuk, hogy nászutasok vagyunk... - itt egy kicsit elpirul, s a padlót kezdi nézni - vagy mit tudom én...

A kommandósok már a spájzban vannak, hogy úgy mondjam, és a Hall is nemsokára tele lesz velük. Ha elkezdenek itt igazoltatni mindenkit, holnap estig sem szabadulnak, így már csak ezért is érdemes volna minél előbb meglépni innen.

- Hát ebben azt hiszem igazad van. – nézek végig magamon.
Még a törülközés után is úgy nézek ki, mint valami finom kis szendvics. Ezért, mielőtt még nagyobb feltűnést keltenénk, megfogom a kezét és a lifthez húzom, majd gyorsan be is szállunk ahogy leérkezik, mert már hallom, ahogy a rendőrök berobognak az előtérbe.
A szobámba érve, megszemlélem a ruha választékot, ami nem valami bő, hiszen nem készültem heteket itt tölteni. Így a srácnak oda dobok egy fekete trikót és egy egyszerű lenvászon, kötős derekú nadrágot, amit nyugodtan viselhetnek, akár férfiak is. Aztán nem törődve a sráccal tovább, gyorsan ledobom a ruhákat és a zuhany alatt gyorsan megmosom a hajam és magam is átöltözöm: egy lila toppot és egy feszülős farmert felvéve. A koszos ruhákat pedig a bőröndöm legmélyére száműztem. Nem akartam a szemét vagy a ruhaledobóba tenni, mert akkor, akár kutyákkal is kiszagoltathatnák, de egyelőre itt nem keresik, hiszen még nem volt gyanúsítottuk.
- Ha jönnek a zsaruk, akkor épp az ágyból mászunk ki! – kezdem a felvilágosítást, miközben egy törülközővel nagyjából szárazra törlöm a hajam. – Ha kérdezik, hallottunk valami kiabálást, csapkolódást, de minket ez érthető okból nem érdekelt. – mutatok vigyorogva az ágyra, kicsit oldva a feszültséget. – Kicsit borzold meg a hajad, és az ágyat is kellően fel kell túrni. – rántom le a takarót és ugrálok egy kicsit rajta.

Sheena kis védence elkerekedett szemekkel bámulja a nő tevékenységét. Megint előállt nála a teljes katatónia, mint a konyhában, csak ezúttal valami sokkal kellemesebb dolog idézte azt elő nála.
-Életem legboldogabb napja... - suttogja maga elé, majd miután teljesen felöltözött, vidáman pattan fel ő is az ágyra, hogy alaposan körbeugrálhassák azt. - De, biztos el fogják hinni, hogy mi ketten...tudod? Végül is mit akarnál tőlem te...
A srác egyébként nem néz ki olyan vészesen, mint amilyennek eladja magát, sőt, a női ruha ellenére is szinte jóképűnek mondható, de sajnos ha valaki 3 napot tölt egy székhez kötözve, az nem tesz jót az önbizalmának.
-Hogy csinálod, hogy te egyáltalán nem félsz? - Kérdi, s már abbahagyta az ugrándozást. - biztos te vagy a legvagányabb zsoldos...

A rendőrség közben fokozatosan kutatja át az egész szállodát az állat után, egyenlőre nem sok sikerrel. Persze szeretnének haladni, ám a konyhában lévő arc nélküli holttest óvatosságra inti őket, ezért az alsóbb szint biztosítása után gyakorlatilag csak tyúklépésben haladnak fölfelé, nehogy vacsora legyen valamelyik jófiúból is.

Végül a srác is egészen magához tért és feledve az elmúlt napok és órák eseményeit már vigyorogva pattogott ő is az ágyon, amely minél jobban kezdett leharcolt állapotot felvenni.
- Ne szerénykedj! – vigyorgok vissza rá. – Meg aztán ezeket a fakabátokat ez fogja érdekelni a legkevésbé most. Viszont legalább a neved elárulhatnád, ha már ilyen közeli viszonyba kerülünk. Az én nevem Sheena. – előlegezem meg a dolgot.
A félelemre rákérdezve már én is abbahagyom a bútor további gyötrését.
- Hát ez nem teljesen igaz. – nézek a szemébe komolyan. – Aki nem fél az bolond, a félelem éberré tesz és óvatossá, de meg kell tanulni uralkodni rajta. És köszönöm a bókot! A legvagányabb zsoldos! Na ilyet sem mondtak még nekem, ezt megjegyzem. – nevetek rá és összeborzolom a haját. – Készülj lassan itt lesznek. – heverek el az ágyon.

-Köszönöm - feleli, még mindig kipirulva, bár erre ezúttal az ugrálás is rásegített. - A nevem? Hát az hosszú lenne... - Vallja be, s mivel tényleg akad néhány keresztneve, meg több vezeték, mint egy gép belsejében, ezért inkább a könnyebbik utat választja. - De a barátaim Jimmy-nek hívnak. A történtek után boldog lennék, ha te is így szólítanál.
A beszámoló alatt csak csodálni tudja ezt a nőt. Ki ne álmodna arról, hogy a szexi szőke bérgyilkosnő rohanjon megmenteni őt? Na jó, az népszerűbb álom, hogy mi mentsük meg a lányt, de ez is előkelő helyet foglal a vágyálmok listáján, és az övé most valóra vált.
-Oké... - Feleli bátortalanul, és Sheena fölé fekszik, bár ez azért túlzás, ugyanis egyetlen porcikája sem ér a nőhöz, csak úgy tartja magát a levegőben fölötte. - Így gondoltad?

A S.W.A.T. egyik osztaga ez idő alatt már az emeletre ért. Sokkal gyorsabban haladnak, mint azt az ember várná, egy ilyen tömött szállodában. Biztos mindenki, aki nem a mézes heteket éli át, odalent nyomorog, válaszokat keresve a történtekre. Ők is erre számíthatnak, ugyanis jóformán hangtalanul osonva - ám Sheena fülének iszonyú lármát csapva - nyitják ki az összes ajtót, előzetes figyelmeztetés nélkül, nehogy felhívják magukra a párduc figyelmét. A négy halottat tartalmazó szobára bukkannak rá először, de nemsokára elérik őket is.

- Hát akkor Jimmy fiú! – mosolygok rá az ágyon fekve. – Ez így nagyon nem lesz jó! – dobom meg a csípőmmel és mikor már az ágy másik felén fekszik fölé telepedek elég provokatív lovagló pózban. – Nem biztos, hogy megeszik, ha te csak fekvőtámaszt végzel felettem, mert ahogy hallom…- fülelek egy kicsit, - nem bajlódnak a kopogtatással, és még gyanús lesz nekik a dolog.
Aztán kicsit megtorpanok a nagy színjátszásban.
- Ugye voltál már ….hmmm…..intim kapcsolatban nővel? – próbálok finoman fogalmazni. – És nem fog apuci liliomtiprással megvádolni? – nézek kérdőn rá, de belül nagyon vigyorgok. – És, aztán most nagyon élethű legyél ám. – hajolok a füléhez és lehelem bele. – Mert már itt is vannak.

Ijedten nyekken egyet, és azon is eléggé megilletődik, ahogy Sheena rámászik, de a hathatós magyarázatnak köszönhetően teljesen megérti a nő álláspontját, s ezért egyáltalán nem zavarja a dolog, csak a vörösödő arca ellen próbál tenni valamit.
-Rendben van - nyel egyet - te vagy a profi.
Megpróbál uralkodni magán, de ez közel sem olyan könnyű, mint elsőre gondolná az ember, és az igazat megvallva, úriemberként viselkedni, ahogy egy szőke bombázó lovagol az emberen... ez már több mint abszurdum. Az utolsó csepp a pohárban az, ahogy a fülébe lehelnek, itt teljesen megőrül szegény. Megragadja Sheena tarkóját, és mintegy válaszképpen az előző kérdésre, smárolja le őt.
-Elég élethű? - Suttogja, s már hajolna is a következő csókért, bár ő sem reménykedik benne igazán, hogy sikerül a dolog. - És igen, voltam már, csak egyikük sem volt ilyen vadító, mint te.

A rendőrség a szomszéd szobát kutatja át éppen. Itt már nincsenek holttestek, és a Párduc is máshol ólálkodik, ezért gyorsan végeznek. Csak percek választják el őket attól, hogy a "fiatal párra" is rátörjék az ajtót.

Mikor hirtelen magához ránt és forrón megcsókol, nem kicsit meglepődök az összeszedett bátorságán, de nem ellenkezem. Ennyi igazán jár neki az elmúlt napok megpróbáltatásai után.
Mivel éreztem, hogy kellően élethű lesz minden téren a srác, ha ránk törik az ajtót, azért még azt is hagytam, hogy megismételje az előbbi „merényletét”, de aztán lefogtam a kezeit és a feje fölé nyomtam.
- Most már igen! – bólintottam nevetve. – De most én jövök és ne bókolj annyit, mert a végén én is olyan piros leszek, mint te, és akkor mit szólnak, majd a vendégeink.
Nem hagytam, hogy elhúzza a kezét, csak még jobban szorítottam, miközben most én kezdeményeztem egy hosszú csókot, ami a tervem szerint pont kitart majd addig, míg váratlan látogatóink vizitet tartanak a szobában.
Nagyon reméltem, hogy azt a nagy kavarodásban azért nem ellenőrizték le, hogy kik is jelentkeztek be pontosan, mert én okés vagyok, de Jimmyt, már nehéz lenne kimagyarázni.

Jimmy nem ellenkezik a szelíd erőszak ellen, de azért nem volt őt hülyeség lefogni, hisz a harmadik hosszú forró csók ha lehet még jobban megőrjíti őt, s miközben hevesen viszonozza azt, legszívesebben leteperné a rajta fekvő vadmacskát, hogy még élethűbbé tegye ezt a színészi játékot. A rendőrségre nem kell sokat várni, 3 perccel később az ajtó feltárul, és egy pillanatra belép az egyik Kommandós, a következő másodpercben pedig egy elhadart káromkodás közepette vágja be az ajtót.
-Itt a rendőrség! - Ordítja már a zárt ajtó mögül. - Kérem öltözzenek fel, és jöjjenek ki a szobából, ellenőrzést tartunk!
-Mi a halál van?! - Kérdi Jimmy, s olyan jól játssza az ingerült szerelmest, hogy Oscar díjat érdemelne érte.
Minden esetre, ha Sheena leszáll róla, vonakodva bár, de ő is követi a példáját. Az ellenőrzés végül nem tart valami sokáig, igazándiból be sem teszik a lábukat a szobába.
-Igen, már egy órája itt vagyunk...én nem hallottam semmit, te szívem? - Szorosan magához öleli a nőt, és egy puszit nyom az arcára.
-Rendben...- feleli a rendőr - zárkózzanak be, és ne nyissák ki senkinek. A személyzet majd értesíti önöket, ha elmúlt a veszély...
Jimmy becsukja az ajtót, majd Sheena felé fordul. Látszik rajta, hogy legszívesebben ugrálna örömében.
-Ez annyira állat volt - suttogja maga elé, majd villámgyorsan lekapja megmentőjét még egyszer utoljára, több esélye úgysem lesz már erre sajnos. Ha nő nem ellenkezik, ez is egy hosszú, forró nyelvcsata lesz, mely közben hátát a falnak dönti.
-Köszönöm...Mármint, hogy megmentetted az életem...

Hát persze, hogy bejön a kis trükkünk, és a jófiúk simán beveszik a mesénket, még majd, hogy nem elnézést is kérnek tőlünk, hogy megzavartak. Jimmy nagyon ügyes volt a felturbózott érzéseinek köszönhetően, így senki nem is gyanakodott ránk.
Természetesen lelkesen megígérjük a kommandósnak, hogy bezárjuk az ajtót és nem is nyitjuk ki egy darabig, amiben szerintem egyikük sem kételkedik.
Mikor végre becsukódik mögöttünk az ajtó a fiú nem tétovázik sokat ismét letámad egy csók erejéig, melyet most utoljára még megtorlatlanul hagyok.
- Szívesen! – tolom el magamtól vigyorogva. – De azt hiszem már eléggé hihetőek voltunk mára, de ideje lesz felhívni a papát, hogy ő is megnyugodjon. Aztán, ha tiszta lesz a terep, az első géppel elhúzunk innen.
Aztán megkeresem a telefonom és felhívom Szellemet, hogy tudassa a fiú apjával, hogy rendben van a dolog és a rablók sem zavarnak többet senkit, majd visszafekszem az ágyba, de előtte komoly hangon óva intem Jimmyt.
- Most aludni fogok. Kicsit fárasztó napom volt és holnap utazunk haza, így neked is ezt ajánlom. Vége a gyerek napnak

Jimmy első útja a mosdóba vezet, hogy végre ő is lezuhanyozhasson. Idő közben Szellemről kiderül az, amit Sheena már sejthetett volna eddig is: a pápát könnyebb elérni, mint őt. Végül egy ismeretlen számról kap hívást a nő, és csodák csodájára az a férfi keresi, akit ő percek óta próbál elérni.
-Jól van - szólal meg a férfi nem kicsit morcosan, miután végighallgatta a helyzetjelentést. - Már megadtam neki a számlaszámod. Reggelre tiéd a pénz.
Hallatszik Szellem hangján, hogy valami nagyon felzaklatta őt, végig olyan letörtnek tűnik, mintha most lenne túl egy durva szakításon, vagy a fene tudja.
-Bocs, de most leteszlek, Washington-ba marha drága a vonal.
A hívás megszakad, a telefonszám pedig megszűnik létezni, amiről Szellem telefonált. Nagyjából eddigre fejezi be a zuhanyzást, és jelenik meg egy törülközőbe csavarva, meztelen mellkassal.
-Nos, gondolom enyém a kanapé. Szkanderben úgysem tudnám elnyerni az ágyat...szép álmokat Sheena.
Engedelmesen dől le a kanapéra, hogy végre kipihenhesse ezt a három napot. Nem is kell sokáig próbálkoznia az alvással...

Innentől már minden megy, mint a karikacsapás. A szállodától még egy hatalmas jégkrémtortát is kapnak a kellemetlenségekért, és a reptéren sem támad már rájuk senki. Újabb tökéletesen elvégzett munka, és ezúttal kórházba sem került senki, legfeljebb hullazsákba...

//Köszi a játékot //

Az iskolai szünetben úgy döntöttem, hogy kicsit ideje kikapcsolódni és otthagyni New Yorkot, hiszen már alig mertem kimozdulni, mert vagy a rendőrök lihegtek a nyomomban, hol a család ellenségei. Talán itt lesz egy kis nyugtom. Igyekeztem lehetőleg észrevétlenül távozni a városból, majd Washingtonba érkezve természetesen a régi megszokott szállodánkban megszállni.
Talán egy napja lehettem itt, mikor az étteremben megszólított egy nagyon csinos lány és pár óra múlva már elkönyvelhettem életem első szexuális élményét. Kimerülten és felettébb boldogan feküdtem a kényelmes ágyon mikor kopogtattak és az én karjaimban fekvő virágszálam, egy csókot lehelve az ajkaimra kisiklott az ölelésemből, hogy ajtót nyisson. Mire felocsúdtam, már két fickó termett az ágyam mellett és a kezükben sem a megrendelt vacsoránkat szorongatták, hanem két termetes pisztolyt. A lány már nem játszotta tovább a belém zúgott kislányt, hanem mellém telepedve egy éles késsel játszadozva közölte.
- Figyelj rám kisfiú! Apád sokat kell, hogy lecsengessen érted, ha egyben és főleg élve akar megkapni! Ezért most eljátszunk neki egy kis videót, és hogy meggyőző legyen, kapsz hozzá egy-két kék foltot, nehogy azt higgye csak a levegőbe dumálunk.
- Fiúk! Pár percre a tiétek!

A nő motorján úgy suhan végi a Pennsylvania sugárúton, mintha szárnyakat növesztett volna. A téli nap végigsütött az úton, az autókból felszálló kevés füst, és a csatornákból és a sarki mozgóárusok (hot-dog, hamburger, kávé) kocsijából felszálló párafelhők élesen látszottak a fényben. Az ég tisztán borult a város fölé, a felhők hosszú csíkjai között téli fakó kékség ragyogott.
~Szárnyakat növeszteni... - gondolta Réka - A hüllőalak is éppen elég volt.~
Ahogy lelassított a Willard Hotel közelében, elgurult az út túloldalán lévő parkhoz és a dübörgő motorral leállt és leparkolt a park fái alatt. A sisakját levette, kirázta a haját, majd a eltette a felszerelést a kis, éppen csak a sisaknak (és egy fegyvernek) elég csomagtartóba.
Elővette a telefonját.
Gyorsan megnyitotta azt az alkalmazást, amivel a fiú telefonját követheti. Egyszer sem látta még Sebastient, tehát a letöltött képek albumát is még egyszer végigböngészi, majd megbizonyosodik arról, hogy tényleg a megfelelő helyen van-e. Tényleg ott volt. Mr. Longley telefonja legutoljára tegnap, a Willard Hotel éttermében kapcsolódott az internetre, de ezt ő valószínűleg észre sem vette, mert aktivitás nem észlelhető. Azóta ki sem mozdult az épületből.
~Tehát, keressem meg és szedjem össze, ha elcsavargott, szabadítsam ki és hozzam vissza, ha bajba került. Világos.~
Réka végigment a parkon, és átsétált az úton. A kis pisztoly szorosan lapult a mellkasához a motoros ruhája belső zsebében. Belépett a hotelbe. Az egyenruhás ajtónyitó mosolyogva nyitott neki ajtót.
Ez fogadta.
Kellemes, halk zene szólt, az asztalokon egzotikus mintájú orchideák voltak. A bejárat közelében feszes, merev tartásban ült négy úriember egy asztalnál, előttük kihűlt kávé. Mintha őrködnének. Rékára tapadt mind a négy szempár, ahogy belépett, láthatólag sötét, testhezálló motoros ruhájával kirívott a hely atmoszférájából.
Réka azonnal improvizált. Odasétált a recepcióhoz. Két idős dáma egy közeli asztaltól végignézett a nőn.
- Gyors küldeményt hoztam a Szaúdi Nagykövetségről - mondja teljesen magától értetődően jól hallható hangon, a recepciónál. A két dáma elfordul, a négy férfi a bejáratnál megnyugszik.
- Melyik vendégünknek, hölgyem? - kérdi a recepciós.
Réka gyorsan a belső zsebébe nyúl és kivesz egy néhány nagyobb tételű bankót, amit észrevehetetlen diszkrécióval csúsztat a vendégkönyvbe.
- A sejk fia rosszfiú volt - mondja halkan és a tőle telhető legbúgóbb hangon Réka - úgyhogy büntetést érdemel... Ezt pedig azért küldi, mert nem kell ennek nyoma maradjon sehol...
~Remélem, van itt arab aranyifjú.~
A recepciós arca cinkos kifejezést ölt, ahogy alig észrevehetően kacsint egyet.
- Négyszáz-tizenhét. - mondja, és a lépcsőnél álló diszkrét és hivatalosan udvarias arckifejezést viselő személyzeti tagok felé biccent.
Réka elindul a lépcső felé és még további három gyanús férfit vesz észre a hall-ban, mind feszülten ülnek, nagy darabok és ügyetlenül próbálnak úgy tenni, mintha teljesen céltalanul újságot olvasgatnának.
A két londiner köszön Rékának, de nem kísérik fel; Nyilván ez valami egyezményes eljárás lehet az alkalmi nőcskékkel.
Réka a lépcsőforduló után a telefonjára pillant. Hét perc alatt megtalálja Sebastien szobáját, aminek az orra előtt csukódik be az ajtaja.
Réka odasétál, ám a kiszűrődő hangok egyáltalán nem tetszenek neki; Ütések és nyögések hallatszanak ki a szobából.
Igazi, férfias verés hangjai.
Előveszi a pisztolyt a motoros ruha belső zsebéből. Bekémlel a kulcslyukon. Csak egy kéjesen mosolygó nőt lát egy ágy lábánál, aki meztelen testére hetykén felkanyarított selyemköpennyel figyeli az eseményeket, amik innen nem látszanak. Még össze sem húzza magán a köpenyt. Ez Rékát valahogy nagyon bosszantja.
Sarkát a puha, vörös szőnyegpadlóba támasztva berúgja az ajtót.
A szobában minden szem felé fordul. Az ízléses berendezésű szoba fel van forgatva. A jobb oldali falnál egy férfi áll, előreszegezett pisztollyal. Tőle nem messze, az ágy végében a ribancos arckifejezésű és beállású lány figyeli, ahogy a félretolt ágy mellett, a baloldali falnál egy nagyon nagy darab ember ver egy tizenéves-forma fiút. Réka felismeri benne a megbízója fiát a vérfoltok mögött. A nagydarab megpördül.
Réka gondolkodás nélkül háromszor mellkason lövi a felfegyverzett férfit, a kis, hangtompított pisztoly tompa lövései alig szisszennek, ám mielőtt a nagydarabhoz fordulhatna, a meztelen nő kiüti a kezéből a fegyvert és teljes testsúlyát beleadva az ugrásrb, ledönti mindkettejüket a földre.

~ Amilyen jól kezdődött ez a mai nap, olyan fájdalmasan folytatódik! ~ suhan át rajtam az igazán nem idevaló gondolat két ütés között, melyek egyike a gyomromat érte, amitől erősen összegörnyedtem volna, ha a nagydarab verőlegény hagyta volna, a másik a pofacsontomon csattant felrepesztve a vékony bőrt és azonnal elmaszatolva a meginduló vérzést. Aztán jött még pár hasonló erejű és sérülést csak felületesen okozó ütés, amiből látszott a szándék, hogy egyelőre megölni nem akarnak, de azért ügyeltek rá, hogy látványos legyen és kellően fájjon is. Ha leszámítjuk, hogy váratlanul törtek rám, számbeli fölényben voltak, a méretbeli különbségekről már nem is beszélve, akkor is esélytelen lettem volna a profinak látszó fickóval szemben, hiszen mire egyáltalán felmerült volna bennem, hogy használjam a küzdősportban megszerzett képességeimet, már jóformán péppé is vertek. Amíg meg a falnak lökve azon igyekszem, hogy minél jobban összetudjam húzni magam, kevesebb fájdalmas felületet mutatva az ökleinek, addig a mutáns képességemet sem érdemes bevetni.
Az ütés-nyögés kombináció közben azért az feltűnik, hogy a bepalizásomat végző lotyó, milyen kéjesen élvezi a műsort, és abszolút nem zavartatja magát azon sem, hogy jóformán pucéran álldogál még mindig velem szemben.
Nem tudom, hogy mennyire akarják demonstrálni apámnak, hogy bármit megtehetnek velem, de nekem már minden esetre elégnek tűnik, mikor hirtelen szabályosan berobban az ajtó és egy fekete motoros bőrszerkós csaj robban be a szobába, aki percnyi habozás nélkül golyót ereszt a másik, pisztolyt szorongató kétajtós szekrénybe. Az engem gyepáló gorilla erre már ideiglenes felfüggeszti az agyonverésemet, de a fél kezével azért még nekitámaszt a falnak, miközben kéjesen megnyalja a száját a dögös szabadítóm láttán. De mielőtt beleavatkozhatna az eddig az ágy végében álló lány megélénkül és, míg a motoros csaj az én emberemre koncentrál, már ki is söpörte a fegyvert a kezéből, majd lendületesen leteperi a földre.
Mindez persze röpke másodpercek alatt zajlik le ámuló szemeim előtt, és a lélegzetvételnyi ütésmentes szünet és a csaj váratlan belépője, engem is cselekvésre késztet, hiszen talán ez az utolsó esélyem, ha szabadulni akarok, így kizökkentve magam az igazán izgalmas birkózás hatása alól, két kézzel felfelé üröm az engem a falhoz szögező férfi oszlopszerű karját, ami lehet nekem jobban fájt, mint neki, majd ellökve magam a faltól fejjel előre igyekszem beleszállni a gyomrába, és, ha sikerül a meglepetésem, akkor megpróbálom megragadni a két lábát, hogy a földre döntsem. Jó lenne valamelyik pisztoly közelébe keveredni, viszont azt sem ártana megakadályozni, hogy ez ellenfelemnek is eszébe jusson, hiszen, ha elmúlik a váratlan támadásom hatása, akkor megesz reggelire ez az állat.

Réka és a nő kiesnek az ajtón és a folyosón gurulnak. A nő feláll és Rékába rúg. A lány összerándul.
A nő szintén profi.
A nő elkezd nevetni és még egyet Rékába rúg.
A harmadiknál ő elkapja a lábát. Elcsavarja 90°-ban. A boka hangosan reccsen, a nő összeesik. Ahogy Réka áll fel, a másik nő mellkason rúgja az ép lábával. Hátratántorodik. Az is azonnal állna fel, de ez törött bokával lassabban megy; elkésett.
A fizika doktora oldalról ívben rúgja mellkason, a bordák hallhatóan reccsennek. A nő a falnak esik, csini pofiján átfut a fájdalom, ám Réka további esélyt sem adva gyomron rúgja, és az összecsukló nő haját elkapva az arcát kétszer a falba veri.
Aztán bele is térdel.
- Ringyó.
A nő hangtalanul összecsuklik a folyosón.
A nők harcai kegyetlenebbek, mint a férfiaké.
Odabent a szintén meztelen és összevert Sebastien ugyanúgy, ahogy az előbb a meztelen nő, a verőlegényt kibillentve egyensúlyából, leteríti mind a kettejüket. Réka felveszi az egyik pisztolyt a földről és odasétál a verekedő pároshoz. A nagydarabot egyszerűen tarkón csapja, és az elterül.
Kezet nyújt a meztelen fiúnak, hogy felsegítse a földről.
- A nevem Réka, az apád küldött.
A felforgatott, korábban ízléses szobát elcsúfítják a törések, a rombolás és a vérfoltok. A mahagóni íróasztalnál (rajta, a széken, a padlón, mindenfelé) a nő meglátja a szerteszét szórt férfi és női ruhákat. Felkapja a földről a férfinadrágot és az inget és Sebastiennek dobja.
- Öltözz fel!
Aztán körülnéz még a helyszínen. Gyorsan előkap egy darab szemüvegtisztító ruhát és nekiáll mindenhonnan letörölni az ujjlenyomatokat, amihez hozzáért.
- Gondolom, bepaliztak. Undok, mocsok módszer. Azért - pillant a nála legalább tíz, de inkább több évvel fiatalabb fiú hamvas ábrázatára - remélem, megérte.
Amíg várja Sebastien válaszát, Réka behurcolja a volyosóról a másik nőt, és ledobja az ágy mellé.
- Mosakodj meg, szedd össze magad! - mondja a fiúnak, ő pedig még egyszer végigmegy a helyszínen, bármilyen árulkodó, apró részlet után kutatva. Csak az ő pisztolya lett elsütve.
~Milyen képességet használtál legutoljára, Réka?~
Meg is van. A nő az órájára pillant és gyorsan fejben számol. Elvileg még egy kevés ideje maradhatott a telepátiából.
Gyorsan kiterjeszti az elméjét és belenyúl a két, még életben lévő támadó fejébe. Nagy vonalakban kitörli a közelmúlt eseményeit - inkább többet, minthogy bármi is megmaradjon.
Aztán még gyorsan elrendezi a sebesülések szerint a holttestet és az ájultakat. A letörölgetett kis pisztolyt, amit Sebastien apja adott, a nő kezébe adja, csövénél fogva, hiszen a második férfi pisztolyaggyal ütötték le.
Ha minden igaz, most úgy fog tűnni, hogy a két férfi megtámadta a meztelen nőt, aki védekezett; egyet lelőtt, egyet tarkón csapott. Ez nem magyarázza teljesen, hogy ő hogyan ájult el és Réka nagyon reméli, hogy semmilyen más bizonyíték nem maradt hátra.
- Jó eséllyel priuszosok. Úgy állítottam be, hogy egymást támadták meg. Gyorsan nézz körbe, hogy valahol van-e még valamilyen nyom tőled, akár hajszál, akár bármi más. Remélem, álnevet használtál, és a vezetéknevednek nyoma sem marad a távozásunk után.
Réka végigvizsgálja az ágyat.
Sehol nem maradtak voltok.
A nő elvégez még egy szükséges ellenőrzést a másik nő testén.
Óvszert használtak. Helyes. Nyom sincs.
A kukából, mély lélegzetet véve, kiveszi a szemetes zacskót (minden terhelő tartalmával ) és összeköti, majd meggyújtja a vécében, miután kiüti a tűzjelzőt.

Réka ez után, ha még marad ideje, odamegy az ablakhoz és végigkémlelni az utcát esetleges szemek után kutatva, míg azt várja, hogy fiú rendbe szedje magát és összeszedelőzködjön. A támadók hangtompítós pisztolyát a bleső zsebébe rakja, a katonai kést összecsukja és a nadrágzsebébe süllyeszti.

Földre kerülve mindketten próbáltunk a másik fölé kerekedni, de persze a Maci Lacinak nagyobb esélye volt rá, mikor hirtelen elernyedt a teste és én megkönnyebbülve gurultam le róla. A motorosruhás nő a kezét nyújtva segített talpra, ami után könnyed pír lepte el az arcom, hiszen ruhátlan voltam. Nem mintha ez nagyon látszott volna az összevert képemen, meg nem is úgy tűnt, mintha a nőt zavarta volna, így én is próbáltam túltenni magam a dolgon, míg össze nem kapkodta a ruháimat és felém nem hajította. Gyorsan beleugrottam a nadrágba, miközben meghökkenve hallottam, hogy ki küldte.
- Apám küldött? De hát, honnan tudta, hogy itt vagyok? Igyekeztem pár napra mindenki szeme elől eltűnni! – ráztam a fejem értetlenül. – Honnan sejthette, hogy zűrbe keveredem? Habár….- húzom el a szám keservesen, - mostanában nem telik el lassan úgy nap, hogy ne keveredjek bele valamibe.
Kíváncsian nézem, hogy mit csinál, mennyire profi módon, célirányosan tünteti el a nyomokat, rendezi el a helyszínt.
~ Hiába, apám nem dolgoztat amatőrökkel. ~ állapítom meg magamban.
- Megérte! – vigyorodom el kicsit féloldalasan a kérdésére. – Nem tudom ki ez a csaj, de értette a dolgát, minden téren. – nézek az eszméletlen lányra, majd engedelmesen a fürdőszobába indulok, hogy legalább amennyire lehetséges lemossam a vért a képemről, de hát a kezdődő vörös és kék foltokat, a lehorzsolt és felszakadt bőrt, nem igen tudom eltüntetni.
Vizes kézzel aztán a hajamba túrok, hogy azt is megigazítsam, majd felveszem az ingat is, úgy sétálok vissza a nőhöz, aki addigra már az utolsó simításokat végezte.
- Nem hiszem, hogy az ágyon kívül máshol is nyomot hagytunk volna. – pirulok el ismét. – De a nevem….- akadok el zavartan, - nem gondoltam, hogy szükség lesz az álnévre, bocs…..és most mi lesz? – nézek rá kicsit ijedten.
Még kicsit meglepődve nézem végig, ahogy a szemetes tartalmát is eltünteti, majd az ablaknál szemügyre veszi a Hotel előtti területet.
- Gondolod, hogy többen vannak? – kérdezem nem sok lelkesedéssel a hangomban, mert nincs kedvem még pár emberen átverekedni magam ilyen állapotban. Verésből pedig ma már éppen elég volt! – Talán a hátsó személyzeti bejárón kéne lelépnünk. Azt hiszem a kirándulásból bőven elegem van, és ahogy lehet visszamegyek a koleszba. Ott legalább, csak fanatikus mutánsgyűlölőkkel kell együtt laknom. – intek egyet lemondóan.

- A hallban további hét ember áll készenlétben és szerintem rövid időn belül megjelenik az egyikük, hogy minden rendben megy-e. Felteszem, akinek ennyi embere van, annak van gondja minden kijáratot ellenőrizni. Lövöldözésbe pedig nem akarunk keveredni, mert apádnak nem hiányzik, hogy a hírekben legyen a neve.
Réka befejezi a környék vizsgálatát.
- Az utcán is van egy autó, ami szerintem erősítést jelent. Tehát a tetőn át távozunk - mondja Dr. Havassy magától értetődően.
- Azonban előtte teszünk egy kitérőt a személyzeti zónák felé és eltüntetjük a nyomát, hogy itt jártál. Nagyon remélem, nem fizettél kártyával.
Réka előveszi a pisztolyt és leellenőrzi a tárat. Tizenkét golyó, a férfinál nem volt tartalék. Hátrahúzza a csúszókart, kipattanik a csőből az asztalra a golyó. Tizenhárom. Helyes. Visszateszi a tárat, felhúzza, a fegyvert, egy golyó a csőbe kattan, majd kiveszi a tárat és még beleteszi a tizenharmadik golyót is, majd újra visszateszi.
Átnyújtja a pisztolyt Sebastiennek.
- Parancsolj.
Réka bemegy a gardróbba és leemel egy zakót. Szerencsére a luxusszobához ruhatár is jár. Ahogy visszajön, Sebastian kezébe adja a ruhadarabot.
- Tedd a fegyvert a belső zsebedbe! Ha probléma van, ne állj meg, csak ha szólok. Ha jelzek, fuss, ahogy csak bírsz, és ne félj használni a fegyvert, az életed még az apád hírnevénél is drágább.

- Hajaj! Kész hadsereg! De, hát miért? Ennyire tartanak egy 17 éves kölyöktől? Tőlem? – csodálkozom rá, a nő által felsorolt emberekre, akik az utunkba kerülhetnek. – Hát, lövöldözésbe én sem szeretnék keveredni és nem csak apám hírneve miatt. – borzongok meg, de aztán összekapom magam, hiszen nem akarok valami nyámnyila úrigyereknek tűnni a szemében, hiszen ő annyira higgadtan és profin kezeli a helyzetet.
~ Ugyan mi a fenével fizettem volna, hiszen nem hordok magammal annyi készpénzt, hogy egy ilyen luxus szállodában azzal tudnék fizetni! ~ de hangosan persze eszem ágában sincs ezt elmondani neki, mert akkor megint csak égnék, mint a Reistag.
- Nem, nem fizettem a kártyával. – válaszolok, nagyot nyelve, miközben igyekszem valahová máshová nézni.
Gyakorlottan veszi elő a fegyvert és ellenőrzi le, hogy mennyi lövedék van benne, de aztán a legnagyobb megdöbbenésemre nekem adja, majd egy zakóval is megajándékoz.
A feladatomat végig hallgatva, még nézem egy darabig a fegyvert, nem azért mert nem tudom, hogy kell használni, hiszen megtanítottak rá, de eddigi életem során sosem volt rá szükségem, hogy tényleg használjam is, főleg mert utálom is a fegyvereket. De most úgy néz ki nem lesz más választásom.
- Réka! Gondolod, hogy sikerülni fog? – nézek rá kicsit megszeppenve. – Túl sokan vannak és a tetőről hova megyünk? Biztos jó ötlet felfelé menni?
Nem akarok visszaemlékezni pont most a Chrissel tett kirándulásunkat a kórház tetején, amikor majdnem otthagytam a fogam, de magától is az emlékezetembe tolult, és most valahogy nem tetszett, hogy megint felfelé megyünk, ahol könnyen megszoríthatnak bennünket. De, hát most ő a főnök.

- Persze, hogy sikerülni fog - mondja Réka magától értetődően.
~Talán ez az a rész, amikor a fiúnak erkölcsi támogatásra lenne szüksége. Most mit csináljak? Nem vagyok az anyja.~
Réka végignéz Sebastienen. A sérülésektől eltekintve, jóképű gyerek, olyan Elvis-es zsánerral. A sokat tapasztalt nő biztosra veszi, hogy a fiú keményebbnek akar látszani, mint amilyennek érzi magát. Nem is tartja ezt Réka túlságos férfiöntudatnak, tartsa is szépen egybe magát. Határozottan sajnálja is a kölyköt, amiért pórul járt. Piszok, gerinctelen dolog volt így kelepcébe csalni.
~Komolyan, mit kéne tegyek? Lapogassam a hátát? Nem vagyok se az anyja, se a nővére, nekem az a dolgom, hogy ép bőrrel hazakerüljön innen.~
A nő az ablaknak támaszkodik.
~Nem arról volt szó, hogy egy kölyköt szedjek össze lelkileg. Nem érzek semmit, nincs időm ilyen szélsőséges dolgokra. Én profi vagyok, mindenben, amit csinálok.
Mindenben. Nem szoktam tévedni, melléfogni.~
- Gondolkozz azon, merre jártál. Mit csináltál. Hol ettél. Mit vettél a nőnek? Milyen italt? Rendeltél neki virágot? Honnan? Vettél ki filmet? Voltál moziban? Béreltél autót? Motort? Bármit? Gondolkozz, hol maradhatott meg a neved nyoma a hotelben. Mindent tisztára kell törüljünk, mielőtt lelépünk.

Valahogy megnyugtatott az a természetesség, amivel a helyzetünket kezelte a nő. A „sikerülni fog” kijelentés, pedig egészen zene volt füleimnek, hiszen csak egy kis megerősítésre vágytam, és ahogy ezt mondta biztos is voltam benne, hogy így is lesz.
Nem tettek jót az egómnak az elmúlt órák eseményei, hiszen most tudatosul bennem csak igazán, hogy mennyire kihasználtak, és csak örülhetek, hogy apám ilyen jól ismer és utánam küldött valakit, különben már a videót nézegethetné, amit a verésem után postáztak volna neki. Megrázkódtam a gondolatra. Réka kérdésére újból törni kezdtem a fejem, hogy a rózsaszín ködből, ami a lánnyal történt megismerkedésünk alatt körül lebegett, kihámozzam, hogy mit is tettem az idő alatt.
- Hát…az étteremben ismerkedtünk meg, aztán persze meghívtam egy italra, de először nekem nem akartak adni, – pirultam bele az emlékbe, - de egy kis pénz megoldotta a dolgot…..Aztán, igen virágot is kapott. Filmet nem vettem ki és moziban sem voltunk, mert egyenesen ide jöttünk…..- nyeltem nagyot ismét, és gondolkozom, hogy még mit felejtettem ki, mikor eszembe jut – A fenébe… holnapra lefoglaltam egy kocsit egy kis városnézésre. Ezt el is felejtettem!
És, ha még azt is tudná, hogy a legtöbbet kártyával fizettem, akkor….de hát csak meg kéne mondani, hiszen az életemet próbálja védeni! Áááá, hisz ez nem azért kell, hanem, hogy apám neve ne keveredjen bele az itteni eseményekbe! Akkor meg talán nem is fontos, hogy most ezt elmondjam. Ezzel meg is nyugtattam háborgó lelkiismeretemet, és nagyon reméltem, hogy nem látszik meg rajtam a füllentés, mert ez sosem volt az erősségem.
~ És különben is, ha apámnak dolgozik, akkor mit is tehet velem, ha megcsíp, hogy nem mondok igazat? Semmit! ~

Rékának van egy olyan erős gyanúja, hogy a fiú valamiről nem mond igazat, de vállat von. Senkit nem lehet az akarata ellenére megváltani, ez egy nagy tanulság az életben.
- Akkor most várj itt, és el ne mozdulj.
A nő rugalmas léptekkel indul ki a folyosóra. A lift halk csengője pittyen egyet, és a liftajtó kinyílik.
Réka azonnal a falhoz lapul, hogy fedezékbe kerüljön, de csak egy, a hotel egyenruháját viselő lány lép ki rajta egy kocsit tolva és elindul a folyosón a másik irányba. A nőnek támad egy ötlete és a nyomába ered.
A lány egy szobánál kopog, majd bemegy. Réka átmegy az ajtó másik oldalára, így amikor a másik kilép, nem veheti észre, ha visszaindul a lifthez.
Az ajtó két perc múlva nyílik és a lány kilép a szobából, becsukja az ajtót és elindul a lift felé.
Nem jut messze, egy kéz ragadja vissza és egy másik befogja a száját. Szegény azonnal pánikba esik és küzdeni, kiáltani próbál, ám hiába.
- Nem akarlak bántani, csak a ruhádra van szükségem egy ideig - suttogja a fülébe Réka és kezével átfogja a nyakát. A kellő helyen, a kellő ideig szorítja el.
A lány teste elernyed, ahogy az öntudat elsötétedik. Most egy ideig nem tér magához.
Réka körbenéz és a folyosó végén meglát egy személyzeti ajtót. Felnyalábolja a lányt és gyorsan elindul felé. Belöki az ajtót. Szolgálati folyosó és lépcsőház. Tökéletes.
A folyosón ajtók nyílnak. Elkezdi próbálgatni őket. Három zárva van, a negyedik nyílik. Egy kis, takarítószerekkel teli helyiségbe kerül. Leteszi a lányt és elkezdi levetkőztetni. Mikor már a kis barnásszőke leányzó, aki biztosan húsz sem múlt, fehérneműben fekszik előtte a földön, gyorsan felveszi az egyenruhát, és elindul keresni valami kötelék-félét. Az egyik közeli helyiségben talál függönyöket és a hozzájuk tartozó szalagokat, amivel elhúzzák és összekötik őket. Réka elemel ebből jó néhányat és két függönyt is magával visz. Visszatérve az előző helyiségbe, gondosan megkötözi a lányt és kipeckeli a száját, majd az eddigre libabőrös testet gyorsan körbecsavarja két függönnyel, hogy meg ne fázzon.
- Szegény lány, most azt fogja hinni, hogy begyógyszerezték és megerőszakolták.
Réka gondol egyet és felébreszti. A megfelelő stimuláció megteszi a hatását.
A lány rémült szemekkel néz rá.
- Figyelj rám! - mondja a tőle telhető legnyugodtabb hangon, mellé guggolva - Én egy ügynök vagyok. Mindegy, hogy melyik ügynökségtől, valószínűleg nem ismered, és talán jobb is, ha így marad. Minél kevesebbet tudsz, annál jobb neked. A ruhádat elvettem, mert szükségem van rá. A nemzet biztonsága van veszélyben. Ne mozogj, ne küzdj, úgysem tudsz szabadulni. Visszatérek és visszaadom a ruhád és elengedlek. Utána nem szólsz erről senkinek és nem kérdezősködsz. Senki sem fog bántani. Maradj nyugton. Majd jövök. És most ne lepődj meg.
Réka egy gyors fogásal újra öntudatlan állapotba juttatja a lányt.
A zárban belül kulcs van. Kiveszi, kilép, bezárja a kis fészert és elindul a szolgálati lépcsőn lefelé.
Minden rendben is mehetne, de ő nem tudja, hogy a hallból éppen két marcona férfi indul fel a főlépcsőn megnézni, mi tart olyan sokáig a szobában...

Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy Réka nem forszírozza tovább, ezt a kártya dolgot, habár talán nem sikerült kellően meggyőznöm. Lelkesen bólintok, amikor rám szól, hogy maradjak a szobában, amíg ő elintézi az elintéznivalókat.
Egy darabig csak tiblábolok a szobában, nem nagyon merek semmit csinálni, hiszen a lány mindent nagy gonddal takarított össze, de aztán csak nem bírom tovább és kilépek a folyosóra, hogy megnézzem jön-e már.
Amit látok az viszont nem Réka, hanem két drabális fickó, akik éppen felértek a lépcsőn és felém indultak. Gyorsan visszaléptem a szobába, de sajnos már későn, mert azt hiszem megláthattak, hiszen nagy iramban kezdtek rohanni.
Gyorsan becsaptam az ajtót és rácsattintottam a zárat, de nem voltak túl nagy illúzióim, hogy ez meddig tartja vissza őket.
Nekidőltem, hogy talán ezzel tovább kitart és lázasan gondolkozni kezdtem, hogy mi tévő is legyek.
A következő pillanatban már le is nyomódott a kilincs és mivel nem nyílt az ajtó, nem sokat lacafacáztak, hiszen ez, és, hogy engem a folyosón láttak már elmondott nekik mindent, egyből a drasztikusabb megoldást választották, és olyan erővel szakították be a vékony szállodaszoba ajtót, hogy vele együtt én is a szembe falig repültem. Az ajtó meg rajtam landolt. Mire lelöktem magamról, már az egyik előttem is állt, a másik meg elhűlve és egyre vörösebb fejjel nézte a halomba rakott társait, aztán hozzám trappolt és a grabancomnál fogva a levegőbe emelve ordította a képembe.
- Mi az Isten vagy te? Valami átkozott mutáns? Vagy superman? Különben nem csinálhattad volna ezt velük. - azzal a falnak lökött, és én ezt a pillanatot használtam ki, hogy használjam a képességem és beleolvadjak a háttérbe, és gyorsan helyet változtassak, mielőtt újból megragadnának.
A két melák felhördült és dühödten forgolódtak jobbra-balra.

Réka végigrobogott a szolgálati lépcsőházon, majd egy rövid szervizfolyosóra ér, ami kiszélesedik, hogy helyet adjon a kézi kocsiknak, dobozoknak, rekeszeknek, összegyűrt göngyölegeknek.
Réka végigmegy a folyosón és kinyitja az egyik ajtót. Sürgő-forgó, bordó egyenruhás tömegbe kerül. A közelben egy pultnál kerek arcú, termetes, fekete nő tart egyszerre telefont a füléhez, kiabálva utasítja a pakolófiúkat és keres valamit egy munkanaplóban, amit vadul lapoz maga előtt az asztalon. Ahogy Rékát meglátja a nő, gyorsan felemeli egy ujját, hogy Réka el se mozduljon, várjon ott.
- Oké, most le kell tennem. Küldjétek, ahogy tudjátok, és friss legyen, mert kiöntöm az utcára!
Leteszi a telefont és Rékára néz.
- Hát te ki vagy? Phoebe hol van?
Réka a nő névtáblájára sandít. Jessica, személyzeti koordinátor.
- Szia, te biztosan Jessica vagy! Phoebe mesélt rólad. Az a helyzet, hogy vészhelyzet van, be kellett ugranom helyette. Maria vagyok.
- Nahát, tényleg mesélt? - lágyul el a fekete nő arca.
- Persze.
- Na és mi a baj? - kérdi aggodalmasan Jessica.
- Áh, megint a hülye barátjával van a probléma, csinálja a fesztivált a kis taknyos.
- Nahát! - mondja mérgesen és együttérzően Jessica - Mindig mondtam, hogy nem érdemli meg azt a kislányt!
Réka magában áldja a szerencséjét.
- Szóval felvittem egy tálcát a.... 412-esbe... vagyis... 417-esbe...
- Lesd ki a naplóból és írd be - kacsint rá a nő, Réka pedig hálásan és negédesen mosolyogva átveszi a könyvet és a szolgálati naplót, és fellapozza.
Gyorsan beír valamit a szerinte megfelelő helyre, majd még kettőt visszalapoz.
- Egy pillanat, azt hiszem, elszúrtam valamit.
- Segítek - mondja Jessica készségesen.
- Nem, nem hiszen sok a dolgod - ellenkezik Réka - csak csináld nyugodtan, gyorsan korrigálok, elleszek egyedül is, köszi!
A nő bólint és visszatér a munkájához, valamit telefonon utasít, majd hangos kiabálással rohan oda az egyik teherautóhoz a hatalmas, hodálynyi rakodótérben, és fennhangon szidja a pakolófiúkat, amiért fordítva pakoltak le valamilyen dobozokat.
Réka eközben gyorsan fellapozza az utóbbi pár nap rögzített forgalmát és megtalálja Sebastien nevét. Rövid tanakodás után a Sebastien Longley nevet - nem túl találékonyan, de a célnak megfelelő módon - Sebastina Dondey-ra javítja. Aztán gyorsan úgy csinál, mintha valami dolga lenne és kimenti magát a rakodótérből, majd elindul a recepció felé.

Kihasználva az alkalmat és az ajtó hiányát, hiszen így nem tűnhetett fel, hogy kimentem rajta, a folyosóra osontam. Gyors mozgást nem mertem megkockáztatni, hiszen egy éles szemű megfigyelő akkor azért kiszúrhatja a körvonalaimat, ahogy kisebb fáziskéséssel veszem át a környezetem színeit. Ha lassan mozdulok, akkor ezt nehezebb észrevenni.
A folyosón egy pár pillanatra megtorpantam, mert nem igazán tudtam, hogy mit is kéne most tennem. Rékát itt nem várhattam be, hiszen akkor beleszaladt volna a két hegyomlásba és még csak nem is számított volna rájuk. Talán ebben az alakomban elmenekülhettem volna egyedül, de soha nem hagytam volna cserben azt aki kihúzott a slamasztikából, ráadásul nem voltam benne biztos, hogy ezt a kaméleon állapotot meddig tudom fent tartani huzamosan, hiszen mozgás közben nagyon elfáradok, ha használom.
Kizárásos alapon tehát maradt az a megoldás, hogy valahogy megkeresem megmentőmet és együtt keresünk valami kiutat, ami nem lesz sétagalopp, hiszen a két fickó a szobámban biztos, hogy riasztja a többieket is. Így, hát lefelé indultam, amilyen gyorsan csak tudtam és mivel azt tudtam, hogy az ittlétem nyomait akarja eltüntetni Réka, ezért a recepciót céloztam meg, talán a számítógépet akarja megbuherálni, vagy valami ilyesmi, de jobb ötletem egyelőre nem volt. Azon viszont erősen aggódtam, hogyha a hallban van egy pár gorilla, akkor remélhetőleg nem akkor fog kifogyni belőlem a szufla és láthatóvá válok, mikor ott vagyok. Minden esetre sietnem kellett. Óvatosan lépem ki a lépcsőházból, hogy megnézzem látom-e valahol a lányt, majd egy pár lépéssel a recepciós pult mögé léptem és mozdulatlanná merevedtem, hiszen pár elég marcona alak rohangált az előtérben és páran a bejáratnál is álldogáltak. Remélem jól számítottam, hogy Réka idejön. De mi van, ha már végzett és éppen felfelé tart a szobába? A gondolatra majdnem elvesztettem a koncentrációmat, de idejében összekaptam magam. Várok egy-két percet és, ha nem jön, visszamegyek, döntöttem el magamban.

Réka végigsiet a szervizfolyosón, reményei szerint, a hall felé.
Benyit egy ajtón. Raktár. Talán ezen túl? Végigmegy a polcok között, amiken kimosott fehérneműk és egyéb szoba szerelékek vannak. Furcsa hangokra lesz figyelmes. Talán emberiek. Elfojtottak. Gyanakvóan veszi elő a nemrég zsákmányolt katonai kést. Lopakodva közelíti meg a hangok forrását.
Ritmikus nyekkenések (valamilyen bútor mozgása) és elfojtott nyögések szivárognak felé.
~Na ne már, csak nem?~
Az egyik szekrénysor mögül kipillantva egy szeretkező párra lesz figyelmes. A hosszú, szőkés barna hajú szobalány két polc között egy vasalásra és ruhatárolásra használt szekrényre feküdt fel. Háta ívbe feszül, nehéz pillái lecsukódtak, arcán a teljes átélés és az eksztázis közelségébe futó energiák terülnek szét elolvadva. Hosszú lábai enyhe terpeszben állnak, ahogy feneke felfelé mered - a mozgástól dús keblei kibuggyantak a hasig kigombolt, bordó egyenruhából.
A Réka által már korábban látott recepciós pedig mögötte mozog ritmikusan. Férfiasan löki magát előre, vad, lassú, szenvedélyes lökésekkel.
~Azt hiszem, a recepciós pult szabad.~
Réka, amilyen halkan érkezett, olyan halkan távozik - most veszi észre, hogy ilyen-olyan lehajított ruhák hevernek az ide vezető úton. Egy magas sarkú, egy ing...
Egy azonosító kártya...
Réka villámgyorsan felkapja a férfi arcképével díszített plasztik kártyát.
Ronald McWilliam
Recepció
És alatta vonalkód.
~Ejnye Ronald, merre csavarogtál, hogy ezt elhagytad... cö-cö.~
Réka kisiet újra a szervizfolyosóra. Némi ügyetlenkedés után megtalálja a recepció felé vezető ajtót. Az ajtón belépve éles a kontúr; A szervizfolyosó puritán fehérsége, a gipszkarton falak, az álmennyezet és a süllyesztett neonlámpák után kellemes meleg, kárpitos falak, zene és meleg színek következnek.
A recepción egy fiatal, alig húsz év körüli srác tartja a frontot.
- Hát te ki vagy?
- Ronald küldött, hogy gyorsan elintézzek valamit, mert nem ér rá. Maria vagyok.
- Tudnál felküldeni homárt az indiai vendégeknek? - kérdi a srác, aki látszik, hogy bele van keveredve a munkába, és tapasztalatlan.
- Homár? Nem tudom, hogy érkezett-e, de biztosan jó ötlet? Úgy hiszem, a múltkor megfeküdte a gyomrát az egyik vendég feleségének. Ajánlj valami mást. - hazudik folyékonyan Réka.
- De mit?
- Nem tudom, menj és kérdezd meg Jessica-t, nem az én asztalom.
A fiú szerencsétlenkedik.
~Nem lesz sokáig a szakmában~ gondolja Réka.
- Na jó, figyelj, Indiaiak. Általában szeretik a magyar kosztot.
- Az milyen?
A szeplős fiú arcára kétkedés ül ki.
Réka sóhajt.
- A magyarok, azok olyanok, mint a tálibok, egy pálinka nevű italt isznak és az erdélyi hegyekben élnek, gerillaként.
- Tényleg? - a szőke srác tényleg nem az intelligencia bajnoka.
- Persze. Mindent a pepperóni egy fajtájával esznek, olyan, mint a paprika. Ajánlj nekik gulyást.
- Az mi?
- Ne foglalkozz vele, csak győzd meg őket, hogy jó. Aztán az egyik nívós magyar étteremből, keress egyet, rendelj. De ne a levest, hanem a ragut. És ne marhából legyen!
- Azta... Nem is gondoltam volna, Maria, hogy ezt így lehet... Köszi...
- Na gyerünk, siess - sürgeti Réka a gyereket - Égjen a kezed alatt a munka, mert megharagszom!
- Máris, igen... - ijed meg a gyerek és már pördül is a székében, hoyg a telefont emelje.
- Mr. Ranjit...
Réka eközben arra a helyre ül, ahol a Ronald nevűt látta posztolni korábban. A kártyaolvasóval feloldja a gép zárát, majd kis ismerkedés következik a rendszerrel.
Látja, hogy a nagydarab úriemberek most is erősen feszülnek a fotelekben. Réka gyorsan lejjebb hajtja a fejé a könyöklőpult alá, és folytatja a számítógép bűvölését.
Aztán megérti, hogyan kell keresni és az adatbázisban minden rekordot, ami Sebastien Longley névhez kapcsolódik az utóbbi két napból, és következetesen ragaszkodva az eddigiekhez, kijavítja a bejegyzéseket Sebastina Dondley-ra.
Eközben felfigyel egy pillanatra. Mintha valami furcsa vibrálást érezne a pult körül. Mintha megmozdult volna a fal.
Aztán talál még valamit. Egy három évvel korábbi rekordot. Egyetlen tétel, Longley név. Réka ellenőrzi. Nem lehet más.
Gyorsan fog egy cetlit, és leírja, amit talált, aztán azt a rekordot egyenesen törli.
Réka újra felnéz. Határozottan egy emberi alak körvonalait látta megmozdulni a pult előtt, a levegőben, mintha valamilyen furcsa szellem törné előtte a fényt.
Szellem. Vagy mutáns.
Felvonja az egyik szemöldökét és izmait megfeszítve vár. Kész rá, hogy combjaival hátralökje magát a görgős székben. Ujjai a kés markolatára fonódnak.