The Willard Hotel

Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha előbb még várok egy kicsit, természetesen nem a szobában. Ha a csaj mellett végzem ki Johnsont, bár meg tudnám úgy oldani, hogy a hölgyikének ne essen baja, de úgy túl hamar találnák meg a holttestet. Ha jól saccoltam Johnson azok közé tartozott, akik az élvezetes éjszaka után, amint a partnerük elaludt, azonnal találnak maguknak okot a távozásra, pedig aaaannyira szívesen maradtak volna, de majd mindenképpeeeen fel fogják hívni őket. Na még egy kicsit akkor várok, közel Johnson szobájához, és amint egyedül lesz, végzek vele.
Eddig minden a lehető legjobban alakult, ha nem is tudtam, hogy fogok elkövetni úgy egy gyilkosságot, hogy Mike a közelemben van. Ennek eldöntését későbbre halasztottam, elvégre még úgyis volt időm.
Mikor azonban kiléptem a szobából, rögtön merénylet ért. A kiáltás, robbanó hang és az arcomba fröcskölő folyadék szinte egyszerre történő felém zúdulása miatt azonnal kellett cselekednem.
Azonnal a földre vágódtam, az oldalamról átgördültem féltérdre, hogy az orvgyilkossal szemben két-három méterre emelkedjek fel féltérdre, és azonnal rá tudjam fogni a pisztolyomat, felkészülve arra, hogy a legközelebbi gyanús mozdulatánál azonnal lelőjem. Biztos voltam benne, hogy Johnson egyik embere követett, talán még arra is rájöttek, mire készülök.
Az a folyadék pedig vagy csak figyelemelterelés volt, és akkor talán többen is lehetnek, vagy valami kémiai anyag, aminek csak azért nem érzem még a káros, és minden bizonnyal halálos, de legalábbis kínzó és/vagy kábító hatását, mert lassabban hat, feltehetőleg azért, hogy még ki tudjanak kérdezni. Na azt már nem! Megdöglik az összes!
Mire idáig jutottam, már meg is érkeztem féltérdre, előreszegezett pisztollyal. Akkor pedig megláttam, ki is állt előttem, eljutott az agyamig, mit is mondott, észrevehettem a pezsgős üveget a kezében, aminek a tartalma erős illatot árasztva folyt végig az arcomon. Arcizmaim azonnali, nagyon heves rángásba kezdtek, hiszen majdnem megöltem a merénylőnek hitt Mike-ot. Egyszerre rohamozott meg a rémület, a harag, a megkönnyebbülés és az elképedés, méghozzá olyan erővel, hogy legszívesebben kiabáltam volna.
Úgyhogy kiabáltam is.
-Neked elment az eszed?! Majdnem lelőttelek! Hogy jutott egyáltalán...
Attól nem kellett tartanom, hogy bárki más meghallja, ugyanis lent már olyan hangosan szólt a zene, hogy még itt fent is dübörögtek bele a falak. Ezen kívül nem is tudtam folytatni, ugyanis ekkorra már megint heves csókban találkoztam össze Mike-kal, ami belém fojtotta a szót. A morgást azért közben sem hagytam abba, de szépen lassan, azért sikerült átadnom magam a kellemes érzés csillapító hatásának.
-Aranyos - dohogtam. - Ha neked az életveszély aranyos!
Feltápászkodtam, és a fali tükörbe néztem. A hajam, a sminkem teljesen elázott, képtelenségnek tartottam, hogy még egyszer észrevétlenül elvegyülhessek a tömegben. Oda le tehát nem mehettem többet. Mike nagyon megnehezítette a munkámat.

A locsolás eszméletlenül sikeres volt! Aya-ból csöpögött a pezsgő. Elázott a haja, festéke, a ruhája, így már erősen kétséges volt, hogy bármilyen akcióba is tud kezdeni az este folyamán. Ez még azt is megérte, hogy majdnem belém eresztett egy golyót, hiszen azt elfelejtettem, hogy a meglepetés nála nem azzal jár, hogy visít egyet, mint ahogy a legtöbb „normális” nő tette volna, hanem máris védekező pozícióból támadásba megy át, így pár tized másodperc elteltével egy pisztoly csövével nézek farkas szemet.
Hála az égnek, azonban még időben felismert a szemébe folyó pezsgő ellenére, aztán a csók még a verbális reakcióit is elnémította egy pillanatra, de számítok rá, hogy ez nem végleges állapot.
- Ohh! Nagyon sajnálom drágám! – nézek rá bűnbánó szemekkel. – Azt hittem örülni fogsz neki, hogy milyen jó kis meglepetést találtam ki, hogy feldobjuk ezt az unalmas estélyt. Ez egy régi hagyomány egy távoli országban. – magyarázom, hogy lehetőleg időt nyerjek és ne vágjon hozzám semmi nehezet és keményet. – Talán keressünk egy fürdőszobát, ahol rendbe szeded magad, aztán ha leveszed a ruhádat, akkor megpróbálok valami személyzetet keresni, aki kitisztítja, addig bemehetnénk, mondjuk ide. – nyitok ki egy másik ajtót a folyosó végén.
Ez a hálószoba is giccsesen van berendezve a közepén egy hatalmas baldachinos ággyal, aminek a tetején hatalmas tükör terpeszkedik. Minden piros és lila színben pompázik, még a levegő is furcsán illatos. Vajon ez Mr. Johnson valami kéjbarlangja? Komolyan felmerül bennem, hogy ez az ürge nem egészen komplett, de visszagondolva, a Hawaii „nászutunkra”, ahol az az első pillantásra gusztustalan szoba, később mennyire kényelmessé és belakottá vált, hát végül is nem lehet kifogásolni valóm. Még egy kis fürdő is csatlakozik a helyiséghez, így minden tökéletes. Ha elviszem a ruháját, majd igyekszem nem visszahozni, legalábbis az estély vége előtt semmiképp.
- Na, itt nyugodtan kényelembe helyezheted magad. – nézek a lányra, de már most el nem tudom képzelni, hogy mi lesz, ha leveszi a ruháját és meglátom azokat a harisnyatartós harisnyába bujtatott lábait, a fegyvertokokkal, késekkel feldíszítve.
~ Mike! Szedd össze magad! Most az a fő feladat, hogy eltüntesd a ruháját és ne engedd ki a szobából! Az élvezet később is ráér! ~
Mondja a józanabbik felem, de azt hiszem a lelkembe ugráló kisördög, most is erősebb lesz, ha nem vigyázok magamra.

-És még te nyavalyogtál, hogy megpróbállak kirúgatni - füstölögtem, miközben beléptem a Mike által felajánlott szobába.
Nem kellett nekem se sok idő, hogy leessen, ez a szoba bizony nem lehet másé, mint Jeffrey Johnsoné. Mindazonáltal épp kapóra jött, mivel tényleg nem ártott rendebe szednem magam, ha még terv szerint akartam folytatni az akciót. A ruhámon igazából csak néhány pecsét volt, de ha nagyon belehúznak, talán fél óra alatt ki is tudják szedni belőle. Addig én gondoskodok az arcomról.
Mike segítségét kellett kérnem a ruha levételével, mivel hátul olyan szorosan húzták össze a fűzőt, hogy azt egyedül, vakon, hátrafelé kalimpálva nehéz lett volna egyedül megoldanom. Nem lehetetlen persze, de most sietni kellett.
-Akkor ezt rád bízom - nyomtam a kezébe a hatalmas, súlyos ruhát, én pedig egyszál fehérneműben, harisnyában-harisnyakötőben, és persze fegyveráradatban elvonultam a fürdőszobába.
Ott megigazítottam a sminkemet, a hajamat, persze nem olyan profin, mint a fodrász és a kozmetikus, akik délután gondoskodtak a bálba illő megjelenésemről, de azért egészen meg voltam elégedve az eredménnyel. Mikor kész voltam, kiléptem a hálószobába.
-Még mázli, hogy ezt a kéglit így túlfűtik, különben tuti megfagynék, amíg visszakapom a ruhámat.
Odakint viháncolás, és részeg röhögcsélés hangzott fel, ami engem eléggé meglepett, hiszen még nem hangozhatott el a beszéd, vagyis ki van zárva, hogy Johnson máris szobára menjen a kislánnyal. Intettem Mike-nak, hogy maradjon csendben, majd ismét a kezembe kaptam a pisztolyt a lábamra erősített tokból, majd két kézzel az arcom elé tartva az ajtó elé araszoltam, résnyire kinyitottam, és kikukkantottam a folyosóra. Nagy megkönnyebbülésemre egy másik párocska húzódott be az egyik távolabbi szobába. Nem volt okom az aggódásra.
-Na, ez szép lett volna - eresztettem le a fegyveremet, majd Mike-ra néztem. - Azért tisztázzunk valamit: rengeteg pénzt ígértek ezért a munkáért, úgyhogy ki van zárva, hogy lefújjam. Egyébként is ez az ember már titeket is megszívatott épp elégszer, szóval lényegében szívességet teszek neked is. Arról nem is beszélve, hogy hány kiskorút mentek meg, ha tovább akarunk menni. Megígértem, hogy nem beszélek neked a munkámról, de akkor te meg ne kukucskálj! Én ma este meg fogom ölni Jeffrey Johnsont, és ebben nem tudsz megakadályozni.

Legnagyobb elégedettségemre, Aya nem sejt semmit a hátsó szándékaimról és beleegyezik, hogy levegyük a ruháját. Mikor elkezdem kihámozni azokból a merev fűzőkből és sorra bukkannak elő azokba a szexi fehérneműkbe bújtatott testrészei, hát komoly erőfeszítésembe telik, hogy ne döntsem egyből bele abba a szép nagy és kényelmesnek tűnő ágyba, hogy aztán…….
~ Hé! Mike! Ébresztő! Most el kell tűnnöd a ruhával! ~ józanodom ki egy pillanatra, de nagyon nehezemre esik.
Még szerencse, hogy Aya elvonul a fürdőszobába, hogy kezdjen valamit a hajával és a sminkjével. Én meg csak állok ott, kezemben a ruhájával, egészen addig míg vissza nem tér.
A szemem egy pillanatra sem tudom levenni róla, olyan dögös ebben a lenge ruciban.
Ekkor már észbe kapok és indulnék is, hogy ha lehet örökre eltűntessem ezt a ruhát, de pechemre hangok hallatszanak be és egy pillanatra mindketten megdermedünk, hogy vajon kiket sodort fel ide az emeletre a véletlen. Remélem nem a házigazdánk az, mert akkor lenne, mit magyarázkodni.
Aya, már kapja is elő az egyik pisztolyát és surran az ajtóhoz, hogy kilesve rajta megtudja veszélyben vagyunk-e vagy sem. Mikor kezdi leengedni a kezét, már tudom, hogy elmúlt a vész, hiszen a hangok is elhalkulnak, majd megszűnnek, így már szabad az út előttem, de egy formás popsi még mindig visszatart.
Aztán, ahogy előadja, hogy miért is akarja eltenni Johnsont láb alól, és, hogy ezzel még az emberiségnek is szívességet tesz, még majdnem meg is győz róla, hogy igaza van, csak közben rájövök, hogy ki is vagyok én: Mike Bodwin a zsaru, akinek pont meg kéne akadályozni, hogy ez bekövetkezzen. De akarom én?
- És mi lenne édes, ha csak figyelmeztetnéd, és nem ölnéd meg? Biztos vagyok benne, hogy ha te figyelmeztetsz valakit, az komolyan veszi! – udvarolok neki búgó hangon. – De most egyelőre nem mozdulj, mindjárt visszajövök! – robogok ki egy kis leskelődés után a szobából, ahol aztán az ajtónak támaszkodva kifújom a levegőt. Még most jön a neheze.
A ruhát természetesen eszem ágában sincs a személyzetre bízni, hanem kinyitom a következő szoba ajtót, majd mivel nem látok ott senkit, leteszem az ágyra, aztán kinyitom a szekrényeket, ahol a legnagyobb örömömre női dolgokat találok, köztük egy olyan köntöst, hogy…..hmm! Lelki szemeim előtt már láttam is Aya-n, így aztán muszáj volt eltulajdonítanom, hogy élőben is megcsodáljam rajta. Vadítóan piros színű volt a szegélyén rózsaszín tollakkal, merészen dekoltált, és a csípőig felcliccelt darab nagyon szexi volt.
Felkaptam és gyorsan visszamentem a lányhoz, hogy megörvendeztessem a ruhadarabbal, így legalább még sem kellett fagyoskodnia. Én meg kedvemre legeltethettem a szemem.

+18

Mike leállt alkudozni, én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Nem kéne tudnia, mire készülök, megállapodtunk, hogy kihagyjuk egymást a munkáinkból, és egészen eddig egész jól meg is tudtuk ezt oldani, de most... Ahogy magamra hagyott, csak elképedve néztem utána. Figyelmeztetni? Ezt komolyan gondolja? A megbízásom gyilkosságról szólt, nem figyelmeztetésről. A megbízóim pedig nem fogják jó szemmel nézni, ha hagyom elmenekülni a prédát, és ha választhatok, hogy Johnsonnal ,,álljak ki" (nem mintha szándékoznék neki túl sok esélyt adni) vagy az egész maffiával, inkább a vén kujont választom, mint a fél alvilágot. Ezt viszont a pasim tuti nem fogja jó szemmel nézni, és mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon benne. Azt sem zárhattam ki, hogy már most is ezen járt az agya.
És hogy nyírjam ki Johnsont úgy, hogy Mike ne vegye észre? Hát ez nehéz lesz. Nemsokára letudja a beszédét, meggyömöszöli néhányszor a pici pillangóját, aztán már jön is durmolni. Hogy ez fog történni, nem is volt kérdés, a férfiaknak valahogy muszáj mindig aludniuk szex után legalább 2-3 órát, ha nem többet.
Mint, mikor a rajzfilmben a figurának villanykörte villan fel a feje fölötti gondolat buborékban! Felkaptam a fejemet, és lassan elmosolyodtam. Hát én egy zseni vagyok! Vagy inkább hülye, hogy ez eddig nem jutott eszembe? Nem, mégis inkább a zseni! Úgy elaltatom Mike-ot, hogy ágyúdörgésre sem fog felébredni, nem hogy egy jó minőségi hangtompítós pisztoly elsülésére. Ééééééééédesem, csak kerülj a kezeim közé!
Az egyetlen baj csak az volt, hogy ha Mike valóban arra hajtott, hogy megakadályozza az akciómat, nem túl valószínű, hogy sok kedve lesz hancúrozni. Én meg sosem próbáltam még olyat, hogy csábítás. Az alkalmi partnereimmel nem kellett ennyire trükköznöm, Mike-kal meg mindig jött az magától. Most viszont muszáj volt valahogy elérnem, hogy másra se vágyjon, különben még megembereli magát, és tovább védelmezi azt a ganét!
Gyorstalpaló kellett! De nagyon gyorsan. Na és honnan? Hát csak nem hívhatom fel ezzel a tudakozót! Se csábításban, se elő (-vagy utó)-játékban nem remekeltem, pedig most pont arra lett volna szükség. Persze a lényeg előtt, nem épen a látványtól kell elaludnia. Kapkodó tekintettel néztem körül a szobában valami segédeszközért, és hamarosan meg is találtam társamat a bajban. Na, ha ez nem fog kihúzni a bajból, akkor semmi sem!
Gyorsan bezártam az ajtót, és neki estem az ismeretterjesztő filmek jókora választékából kimazsolázni azt, ami a leghatékonyabbnak tűnt. Aztán papír-ceruza elő, és már kezdtem is memorizálni a látottakat, kijegyzetelni a nehezebb részeket, pár mozgást pedig begyakorolva. Reméltem, hogy Mike-ra is olyan hatással lesz, mint a filmbeli férfira, akkor aztán nem lehet baj.
Mikor hallottam, hogy Mike jönne be, villámgyorsan kikapcsoltam a tévét, a puskát (ezúttal nem igazit, csak a telefirkált papírdarabot) a kezembe gyűrtem, és ajtót nyitottam.
Egy olyan köntös volt a kezében, amit rendes körülmények között egyszerűen beletömtem volna a szájába, hogy ne fárasszon a hülyeségeivel, de a filmbeli nőci is hasonlóban jelent meg az első ,,jelenetben", úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy ha már ennyire megkönnyíti a dolgomat, nem fogok ellenkezni.
-Ó, de figyelmes vagy - susogtam sűrű pillarebegtetésekkel, és könnyedén belecsusszantam a könnyű anyagba, ami sok mindenre jó volt, csak arra nem, hogy öltöztesse az embert.
Lopva belelestem a papírosba. ,,Hangulatvilágítás: félhomály, lehetőleg színes. Hangulatzene: minél nyavalygósabb és vontatottabb". Engedelmesen lekapcsoltam a nagy lámpát, hogy csak az álló és kislámpák égjenek, olyan idióta mosollyal, mint a filmbeli nő vezettem kézen fogva Mike-ot az ágyhoz, ahol leültettem, kézbe vettem a hifi távirányítóját, és nagy szerencsémre kiderült, hogy Johnson zenei ízlése megegyezett a film zeneszerzőjéével.
Fáradhatatlanul utánoztam minden debil lépést, amire emlékeztem, és amit a kis papírszeletből még kilestem. Csípőrángatás, olyan lassú vetkőzés, hogy azt hittem már beleőszülök, mire végre kész voltam, gyakori lehajolások, és így tovább. Mire végre mindketten az ágyon voltunk, már cafatokban lógtak az idegeim, hogy ez ugyan kire lehet bármi pozitív hatással. De a férfiak mindig is furcsák voltak, és ha ez kell ahhoz, hogy végre dolgozhassak, ám legyen!
Mike eddig hozzám sem érhetett, ez elég egyértelmű üzenete volt a filmnek: semmi érintés az előjáték közben, csak kínzóan nagy közelség. Most azonban mindent bepótolhatott, amit én bátorító csókokkal, simogatással, harapdálással hoztam a tudomására. Meg persze azzal, hogy már teljesen meztelenül feküdtem rajta.
A fali órára néztem. Még fél óra volt hátra a beszéd végéig. Vagyis egészen jó időben voltunk, de azért bele kellett húznom, ha addig el akartam altatni Mike-ot. Az már a következő kérdés volt, hogy ezek szerint remegő kézzel kell majd céloznom lövés előtt, de hát nem lehet egyszerre ennyi mindenre odafigyelni. Egyszerre csak egyet!

+ 18

Mikor visszaértem és beléptem a szobába, teljesen meglepődtem, hiszen egy felaljzott Aya-t találtam ott, ahol még az előbb egy profi bérgyilkos állt pisztollyal a kezében.
Azt gondoltam, hogy majd magyarázkodnom kell a köntös miatt, majd úgy kell felrimánkodnom rá, de nem! Szinte magától kapta fel, majd elkezdte lekapcsolgatni a csillárokat, kellemes félhomályt teremtve a szobában. Ekkor már egészen sűrűn kellett kapkodnom a levegőt, de ami ezután jött, hát arról a legvadabb álmomban sem reménykedtem, hiszen én akartam elcsábítani szívem szerelmét, hogy felejtse már el azt a hülye Johnsont-t, erre fel olyan sztriptízt mutatott be nekem, hogy a víz levert, míg az ágyon ülve megcsodálhattam minden egyes formás és egyre csupaszabb testrészét, de akár hányszor, elindult a kezem, hogy megsimogassam, mindig nagyot csapott rá, így csak a szemeim csüngtek kocsányon a nem mindennapi látványtól.
- Ezt videóra kellene venni Aya! – lihegtem teljesen felizgatva, és már alig bírtam magammal.
~ Honnan vehette ez a szexi démon ezekez a mozdulatokat, hogy nem a bérgyilkos képzőben tanítják az biztos! ~
Aztán egyszerre csak véget ért a tempósabb zene és valami lágyabbnak adta át a helyét, és ekkor már ha Aya, nem dönt hátra és mászik fölém, akkor én magam ugrok neki, mert már nem voltam képes tovább türtőztetni magam.
- Ez volt a legvadítóbb tánc, amit valaha láttam! – leheltem a fülébe, majd igyekeztem átfordítani, hogy könnyebben tudjam ledobálni magamról a ruhákat és közben egy pillanatra sem szüneteltetni a csókjaimat. Szerintem megjavítottam a vetkőzés világcsúcsát és hamarosan a szobát belengte a kéjes nyögések és sóhajtozások tömkelege, ami gondolom nem is ment itt olyan ritkaságszámba, de a hevessége minden bizonnyal felülmúlta Johnson legszebb álmát is. Mielőtt teljesen belevesztem volna a vágyaimba és Aya gyönyörű szemeibe, még elhatároztam, hogy a szobámba, otthonra is beszerzek egy ilyen vízágyat, mert ilyen felfokozott mozgással, amire a ringó ágy rásegített, még nem találkoztam. Mikor aztán a tükörre esett a pillantásom, úgy gondoltam azt sem kéne kihagynia beszerzendők listájáról. Azért tud valamit ez a Johnson, tudja mitől döglik a légy!
Innentől aztán nem volt megállás és nem sajnáltuk a fáradtságot, hogy a hatalmas ágy minden szegletét kipróbáljuk. Már nem számoltam az elsöprő kéjeket, testünk verítékben úszott, de sokáig nem tudtunk betelni egymással. Végül egy utolsóutolsutolsóutolsó hördülés után, félájultan zuhantam Aya mellé.

+18

Még soha az életben nem igyekeztem annyira, mint most. Általában elmondható, hogy nagyon önző voltam az ágyban, mivel kit érdekel, mit akar a másik, holnapra már az arcára sem fogok emlékezni, a nevét meg közben sem tudtam. Mike-kal persze más volt a helyzet, nála igazán át tudtam érezni, mi a különbség a szex és a szeretkezés között.
Most azonban vele is újítanom kellett. Olyan vad vágtát őrjöngtem végig vele az ágyban, hogy még én is majdnem kettészakadtam. A hátán már burjánzottak a karmolásnyomok, hiszen ha ezúttal nem is a kéjért, hanem az egyszerű számítás miatt került sor a kis légyottra, azért még mindig elképesztően jól csinálta. Én pedig nem engedélyeztem egy perc pihenőt sem.
Volt, hogy kicsit elbizonytalanodtam, mert meg mertem volna esküdni rá, hogy ebben a pózban is volt valami hatásos mozdulat, ilyenkor mindig a párna mellé ejtett papírra néztem, onnan lestem, hogy mivel tudnám még inkább eszét venni a rajtam, mögöttem, alattam, mellettem tomboló férfinak, akinek már csak 20-15-10-5 perce volt elaludni.
Minden alkalom, amikor nem az övé volt a végső gyönyör, időpocsékolásnak tűnt, és még elszántabban másztam rá ismét.
A nagyon sokadik, kivételesen eszeveszett menet végén egy hatalmas sikollyal sikerült a baldachint is letépnem a helyéről és onnantól kezdve már igazán nem láthattunk mást, csak egymást, nem érezhettünk mást, csak egymás illatát, nem hallhattunk mást, csak egymás sóhaját, nyögését, sikolyát. Elmerültünk egymás bőrében, izzadtság cseppjeiben, csókjában, ölelésében, és miközben testünk lángolt, mi csak újra és újra összegabalyodva nyújtottunk gyönyört a másiknak úgy, ahogy még soha azelőtt.
Tizenegy óra múlt öt perccel, mikor Mike végre lassult légzéssel, lehunyt szemekkel fordult a hátára. Betakartam a baldachinnal, mosolyogva leheltem óvatos csókot a szájára, majd kimásztam mellőle az ágyból. Szó szerint másztam, mivel alig bírtam megállni két lábon. A térdeim remegtek, a kezeim úgy szintén, odalent pedig még mindig úgy éreztem, mintha tábortüzet raktak volna, úgyhogy majdnem visszaestem Mike mellé, hogy felrázzam, és rávegyem, hogy kezdjük újra az egészet.
De uralkodtam magamon, és ez még sosem tűnt ilyen nehéznek. Inkább felöltöztem, felcsatoltam a fegyvereimet, és elindultam halkan az ajtó felé. Igaz, továbbra is csak a fehérneműim, meg a Mike által szerzett köntös volt rajtam (Jézusom, mit gondot?!), de ez is több volt, mint a semmi. Ebben a szobában természetesen nem követhetem el a gyilkosságot, itt Mike mellett, de ez nem jelentette azt, hogy feladtam.
Odakint késsel lefeszítettem az ajtóra erősített fém számjegyeket, és kicseréltem a mellette lévővel. Ha valaki jobban odafigyelt, azért nyilván észrevehette, hogy itt valami nem stimmelt, de remélhettem, hogy Johnson nem lesz olyan állapotban, hogy ezt észrevegye. Egyébként is csak addig fog élni, amíg átlépi a küszöböt. Akkor azonnal meghúzom a ravaszt, és már sosem fogja megtudni, hogy rossz szobába tévedt be.
Csendben becsuktam magam mögött az ajtót, ami az alvó Mike-ot rejtette, és elbújtam a szomszéd szobában, hogy ott várjam meg Johnsont, aki már bármelyik pillanatban megérkezhetett.

Mikor magamhoz tértem, úgy éreztem a fejemben még mindig vadul dobog a vér, a szívem a mellkasomban ki akar szakadni, így úgy gondoltam sokat nem tölthettem önkívületben, ami már magában is csoda, amilyen kimerült és leamortizált voltam.
Meg akartam nézni, hogy Aya milyen állapotban van, ezért az ágy másik oldala felé kezdtem tapogatózni, mert még a fejem arra fordítása is iszonyú erőfeszítésbe telt volna, de mikor az ujjaim csak az üres lepedőt markolták, már igen csak rémüldözni kezdtem, hogy talán a nagy hevességben még az ágyról is leesett szegény. Erre már csak összekapartam magam és hasra fordultam, hogy lenézzek a kissé megviselt ágy mellé, de szerelmemet sehol nem találtam. Na ekkor horgadt fel bennem a gyanú, hogy valami nagy-nagy csőbehúzás áldozata lettem! Lehet, hogy előre kitervelte az egészet? Nem! Az nem lehet, hiszen ő maga is teljes testtel és lélekkel, meg minden egyébbel benne volt a dologban! De lehet, hogy pont ezért kéne, hogy gyanús legyen, máskor is hatalmasakat szeretkeztünk, de ezek a pózok és technikák……., hát igen!
~ Mike téged aztán jól átvert ez a lány! ~
Lekúsztam az ágyról, hogy, mint egy száz éve öregember összeszedjem a ruháimat, és éppen az alsógatyámat húztam fel, mikor meghallottam a lépteket és a részeg gajdolást közeledni.
Eszembe jutott, hogy valószínűleg Johnson jön és az én egyetlen imádott bérgyilkosnőm meg valahol itt lapul, hogy végezzen vele, és ezt nekem valahogy meg kéne akadályoznom.
Így aztán nem volt más választásom, mint úgy ahogy voltam felrántani az ajtót, hogy megállítsam a férfit, még azon az áron is, hogy holnaptól utcaseprő leszek valahol egy eldugott kisvárosban.
Johnson ijedten hökkölt hátra mikor meglátott kirobogni az ajtón, aminek számozását próbálta épp kisilabizálni, majd hatalmas röhögésben tört ki, amit meg tudtam érteni, ha végignéztem magamon, hiszen ott álltam fél lábamon zoknival, alsónadrágban, talpig rúzsosan, összekarmolászva.
- Bocs haver! De menj csak vissza nygoldt…nyugodtla….nyugodtan, én azt hiszem nem…nem ide….nem ez az én szo….szobám. – tántorgott pár lépést hátrább, majd igyekezett tovább.
Kicsit megzavarodtam, hogy nem ismeri meg a saját szobáját, és ezért kisebb fáziskéséssel reagáltam rá, hogy egy ajtóval tovább lép, majd elkapja a kilincset. Mire odaértem kitárta az ajtót és belépett, én meg utána, hogy visszarántsam, és közben aktiváltam a képességemet, hogy ha lehet eléugorva megvédjem, és ekkor dördült el a lövés, aztán valami keményen megütött és én hátravágódtam, ki a folyosóra.

Nem kellet sokáig várnom. Hamarosan meg is hallhattam a közelben az ajtócsapódást, amit akadozó nyelvű, nagyon hamis kornyikálás követett egyre közelebbről, egyre hangosabban. Az ablak alatt térdeltem, hogy oldalba kaphassam Johnsont, ha belép, nem akartam, hogy meglásson, meg elkezdett volna ordibálni ijedtségében, esetleg, ha tévedtem, és mégiscsak volt vele valaki, az ronthatott volna el mindent. Úgy döntöttem, az a legjobb megoldás, ha oldalba kapom.
Magasra emelt pisztolyommal becéloztam azt a pontot, ahol valószínűleg Johnson feje lesz. Odakint valaki más is kitrappolt a folyosóra, és nem tudom, mi történt, de Johnsonnak hirtelen nagyon jókedve támadt. Úgy röhögött, hogy majd megfulladt. Szurkoltam neki nagyon, hogy ez összejöjjön, azzal nagyon is megkönnyítette volna a dolgomat, és a dilemmát is megoldotta volna, hogy hogy is öljem meg úgy, hogy mégse, hiszen itt van Mike is. De csak nem jött össze.
Szavaiból világosan kitűnt, hogy már lépet is volna be abba a szobába, ami tényleg az övé volt, de észrevette a számozást. Vagyis akivel összefuthatott, nem lehetett más, csak Mike. Jézusom, mit csinált ez a kurafi, hogy sikerült neki így megnevettetnie a célpontomat? Nem szánhattam azonban több időt sem az ezen való filózásra, sem másra, mivel máris nyílt az ajtó, és végre belépett rajta Johnson.
Azonnal lőttem, a fegyver nem remegett meg a kezemben, pontosan céloztam be a férfi halántékát, és a töltény már süvített is, hogy... hogy eltalálja Mike-ot. Egész pontosan Mike vállát, mivel ahol Johnson halántéka volt, ott Mike-nak még csak a válla. Elszörnyedve pattantam fel, pisztolyomat visszacsúsztattam a tokjába, és már rohantam is kifelé.
Az értetlenül tébláboló Johnsont belöktem a szobába, és hatalmas ütést mértem a fejére, amitől végre kidőlt. Az ajtót rácsaptam, és be is zártam, hogy biztos nyugtunk legyen tőle, és a kis egérkém is a ketrecben legyen, amíg ki nem találom, mit kezdjek vele. Illetve inkább, hogy miképpen.
Aztán már hajoltam is az én megsebzett drágám fölé. Nagy megkönnyebbülésemre, ha már volt olyan idióta, hogy pisztolygolyók elé ugrált, legalább a képességét is aktivizálta, és megacélozta a bőrét. A golyó így nem tett benne valami nagy kárt, ha hátra is lökte, de azért akkor sem volt jó őt így látni, és főleg azt tudni, hogy minderről én tehetek, elvégre én lőttem.
-Édesem, egyben vagy? - suttogtam neki aggódva, és a fejét simogattam, miközben a helyet kerestem, ahol eltaláltam. - Ne haragudj, nem akartam, hogy bajod essen, azt hittem, még alszol, nem láttalak. Annyira sajnálom. Istenem, mond, hogy nincs semmi bajod. Annyira szeretlek, kedvesem, nem tudnám elviselni, ha megsérülnél, és főleg miattam! Úgy sajnálom, úgy sajnálom, úgy...
Ekkor vettem észre az aprócska kis karcolást a vállán, ami még, ha vissza is változott emberré, nem lesz nagyobb, mint egy szúnyogcsípés.
-... úgy fogod bánni, hogy ekkora sügér voltál, hogy a fal adja a másikat! - reccsentem rá minden átmenet nélkül. - Hogy lehettél ekkora barom?! Ez a segg egyébként sem érdemli meg, hogy kockáztasd érte az életedet, és megmondtam, hogy nem tudod megakadályozni, hogy tegyem a dolgom! Ne avatkozz bele! Itt most nem egy piti bűnözővel állsz szemben, hanem velem! Nagyon komolyan megsérülhetsz, fogd már fel! És egyébként én is, ha a megbízóim megtudják, hogy futni hagytam ezt a gennyládát!
Nagyon dühös voltam, ami valójában csak töredékében volt igazi harag, a nagyja még mindig aggodalomból és bűntudatból tevődött össze, amiért Mike-ra lőttem.
-Nem fogok megkegyelmezni neki, mert akkor nem csak a húsz ruppó ugrana - Húsz az ég szerelmére, tudod mennyi pénz az?! -, de még a fél alvilág is hadat üzenne nekem. Ezt valahogy kihagynám.

Még a padlón landolva láttam, ahogy egy szexi fehérneműbe öltözött amazon Johnson-t leüti, mint egy taxiórát, majd becsapva mögötte az ajtót, még rá is zárja, biztos, ami biztos alapon, majd hozzám rohan és felettébb aggodalmas, mondhatni majdnem sírós hangon rázogat és mentegetőzik, amiért belém eresztette egy golyót.
Persze mondanom sem kell, hogy tömör atomszerkezetű testem nem nagyon érezte meg a golyót, hanem csak a lövés ereje volt az ami a földre taszított, de azért boldogan hallgattam aggodalmas szavait, hiszen ez bizonyítja, hogy mennyire szeret. Nem mozdultam, hagytam, hogy simogasson, sajnálgasson, mert annyira jól esett, hogy még a szememet is becsuktam.
Egészen addig, míg fel nem fedezte, hogy bizony nem is okozott sérülést igazán, csak egy halvány kis pirosság jelezte, ahol a golyó a vállamnak csapódott. Gyorsan kinyitottam a szemeimet és egy bocsánatkérő mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Ne haragudj édesem, de nem hagyhattam, hogy csak úgy, a jelenlétemben hidegvérrel lelődd, akár milyen szemétláda is ez az ember. – ráztam meg a fejem, miközben átkaroltam a derekát, hogy még visszatartsam egy kicsit.
Aztán, amikor meghallottam, hogy miféle melót, vagyis inkább kiktől kapta a megbízatást, hát még az ütő is megállt bennem.
- Óhh! Szentséges atyaúristen! Pont a maffiával kellett üzletelned? – nyögtem ki kétségbeesetten, hiszen igaza van, ha nem végzi el a munkát ő lesz a következő célpont – De azt tudod, hogy, ha megölöd, akkor sem biztos, hogy életben hagynak. Lehet, hogy már azóta rád is állítottak valakit, aki aztán meg veled végez, hiszen a maffia nem szereti a kellemetlen szemtanúkat. – mondom neki aggódva, hiszen volt már ebben tapasztalatom bőven, tele a hullaház ilyen áldozatokkal.
Mivel kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam egy szál alsónadrágba, bár Aya-val a mellkasomon még elheverésztem volna egy darabig, azért csak úgy döntöttem, nem ártana felállni és felöltözni végre, mielőtt valaki felsétál az emeletre körülnézni.
- Talán meg kéne beszélnünk, hogy mi is lenne az igazán jó megoldás, hogy biztosan életben maradj! – húztam magam után a szobába. – Két szobával arrébb a szekrények tele vannak női ruhákkal, ha gondolod, akkor kereshetsz magadnak valamit bébi, de persze nem muszáj. – nézek rá csillogó szemekkel.
Mikor végre felöltözve ácsorgok már a szobába Aya-ra várva, még mindig azon töröm a fejem, hogyan is mászhatnánk ki ebből a róka fogta csuka helyzetből.

Karját a derekamra kulcsolva rántott le magához, úgyhogy hamarosan ismét egymáson hempereghettünk, igaz most ruhában. Mentegetőzését egy türelmetlen legyintéssel letudtam, hiszen pontosan tudtam, miért tette, amit tett: az a fenemód imádott zsaru becsület! Hogy oda ne rohanjak!
Ahogy azonban folytatta a sopánkodást, hogy én képes voltam a maffiával így majd jól megölnek úgy, és hogy ez milyen veszélyes amúgy, már a szemem is forgatni kezdtem.
-Szivi, a maffia az egyik fő pénzelőm, nem ez az első megbízásom tőlük. Évek óta megkeresnek időnként, hogy mit szólnék egy jól fizető melóhoz. És hát mit szóljak hozzá? Ez a munkám. De azt tényleg nem szeretik, ha valaki megszegi a velük kötött alkut. Szóval egyszerű ez, mint az egyszer egy.
Töprengve néztem rá. Egészen kedves volt, hogy így aggódott értem. Ezért mikor visszafelé mentünk a szobához, hirtelen ötlettől vezérelve így szóltam hozzá:
-De tudod mit? Oké. Neked van igazad. Nem kellett volna hagynom, hogy ilyen helyzetbe kerülj. Te zsaru vagy, nem nézheted ölbe tett kézzel, hogy ilyesmi történjen az orrod előtt. Még egyszer nem fog előfordulni, jó? Megígérem.
Kezemet a tarkójára csúsztatva húztam lejjebb a fejét, én pedig lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Aztán rámosolyogtam.
-Tudod, hogy nagyon szeretlek, ugye?
Miután eltűnt az ajtó mögött, hogy átöltözzön, még azért eltartott egy darabig, amíg leolvadt a mosoly az arcomról, de amire készültem, nem volt éppen olyan boldogító, mint Mike közelsége. De nem tehettem mást.
A térdem alá erősített mobil rezegni kezdett. Azonnal odakaptam, és felvettem.
-Hogy haladsz? - recsegte bele egy reszelős hang.
-Ne aggódj megvagyok - biztosítottam színtelen hangon, és becsuktam a folyosó végén lévő ablakot. - Holnapra már címlapsztori lesz.
-Nagyszerű - susogta vontatott hangon. - Akkor a megbeszélt helyen és időpontban át is veheted a pénzt.
-Csúcs. Leraktam!
Még egyszer felsóhajtottam, majd hátat fordítottam az ablaknak, ami alatt a szemetes konténerek kaptak helyet, és amibe az imént taszítottam Jeffrey Johnson egy golyóval a fejében, és a bezárt szobája kulcsával a zsebében. Nem volt könnyű végigvonszolni a folyosón, de azért csak összehoztam. És a lényeg: úgy öltem meg, hogy közben a Mike-nak tett ígéretemet sem szegtem meg: nem az orra előtt végeztem vele. Hanem a másik szobában, aztán el is tüntettem a hullát úgy, hogy ő észre sem vette (persze nem teljesen, legkésőbb másnap reggelig meg kellett találni, hogy minél hamarabb elterjedjen a híre, így az ,,üzletfelei" minél hamarabb forduljanak ismét a megbízóimhoz).
Utána még a mutatott szobába gyorsan lemostam a kezemet, bár azon egy csepp vér sem volt, de gondoltam, biztos, ami biztos. A szekrényből előkaptam egy ruhát , olyat, amit gyorsan magamra tudtam rángatni, meg ami kellőképpen kihívó ahhoz, hogy fegyverként használhassam, ha Mike megint ágálni kezdene, és már rohantam is (már amennyire tudtam abban a göncben), hogy ne maradjak el túl sokáig.
-Kipp-kopp - léptem be a szobába, hol Mike már felöltözve várt rám. - Remélem, ez a rongy megteszi.
Közelebb mentem hozzá a legszeretetteljesebb mosolyommal, majd egész testemmel hozzásimulva az övéhez egy apró csókot cuppantottam a szájára.
-Van kedved visszamenni a bálozók közé? Ha már dolgozni nem engedsz?

Hiába fogadtuk meg, hogy nem nagyon beszélünk egymás munkájáról, úgy látszik ez nem fog beválni hosszú távon, így már most is megdöbbenve hallom, hogy Aya már régóta megbecsült bérgyilkosa a Maffiának.
Viszont megnyugodva hallottam, hogy ő is belátta, hogy ez a mai melója nem fog menni, hiszen itt vagyok én, és ha nem akarjuk a végtelenségig folytatni ezt a macska-egér játékot, akkor be kell fejeznünk.
- Oké bébi! – mosolyodom el boldogan és merültem el a csókjában. – Meglátod nem lesz semmi baj, majd megoldjuk valahogy ezt a Maffia dolgot, tudod, hogy ketten legyőzhetetlenek vagyunk.
Mikor a szemembe nézve kimondta, hogy szeret…….. Aya Caen kimondta, hogy SZERET, akkor már teljesen levett a lábamról és most én kerestem az ajkait, hogy heves csókban részesítsem.
- Most megyek öltözni, és te is keress magadnak valamit, de ha lehet, ne legyen kevésbé döglesztő, mint ez. – paskolok búcsúzásként a formás fenekére. Én már készen voltam egy ideje és már éppen indultam volna, hogy utána nézzek, hogy mi tart ilyen sokáig, mikor nyílt az ajtó és belibben a szobába a lány és nekem ma már sokadjára esett le az állam.
- Hogy, hogy tetszik? Hát valami csodálatos vagy benne! – nyeltem egyet legeltetve rajta a szemem. – Hogy miiiii? Ja a bál….., ja igen….talán vissza is mehetnénk, de….de, ha majd ….esetleg…..talán…..megunod, akár haza is mehetnénk hozzám. – nézek vágyakozva a szemébe, miközben a lépcső felé indulunk, hogy belevessük magunkat a báli forgatagba.

(Köszönöm a játékot - szokásossan nagyon klassz menet volt //

Nagyot nevettem guvadt szemein, és magamban elkönyveltem, hogy a lehető legjobb ruhát választottam, hogy Mike-nak eszébe se jusson Johnson után érdeklődni. Minek ide lőfegyver, a férfiakat ilyen primitív eszközökkel is el lehet intézni! A gyengébbik nem! Egyem a kis szívét!
-Köszi - vigyorogtam rá. - Ha csak feleannyira tetszik, mint amilyen kényelmetlen, már megérte lenyúlni. Csak azt tudnám, te miért takarod el magad ennyi mindennel - búgtam neki ajkammal már a nyakát cirógatva.
Nem mondom, hogy nem volt bűntudatom. Már hogyne lett volna. Becsaptam, átvertem, hazudtam neki. Ja, ez a három ugyanazt jelenti, de a füllentésem sem volt kicsi. Ugyanakkor így járt mindenki a legjobban. Esetleg csak Jeffrey Johnson nem.
-Ó, nem fárasztottalak ki eléggé? - játszottam az elképedtet. - Nahát, ez így nem maradhat. Irány a lakásod! És mivel fogalmam sincs, hogy kell ezt az izét levenni, egyszerűen csak tépd le rólam - hunyorogtam rá sokat ígérő mosollyal.
Odalent még elég sokan voltak, bár már nem mi voltunk az egyetlen pár, aki hazafele tartott. Persze sok esély volt rá, hogy Mike már másnap értesülni fog arról, hogy mi történt itt valójában, és sajnos az én egyetlenem nem olyan hülye, hogy ne tudja játszi könnyedséggel összerakni a puzzle darabokat, akkor pedig aligha fog ilyen gyengéden beszélni velem, de ez olyan probléma volt, amit vállalnom kellett, és egyenlőre egyébként se tudtam mit kezdeni vele. És akkor már ő sem fog tudni, hiszen Johnson halott, bármit is tesz, bármit is gondol, bármit is mond.
Csak remélhettem, hogy szeret annyira, hogy idővel elfelejtse, és megbocsásson nekem...

//Én is köszönöm a játékot. Mint mindig, most is nagyon állat volt! //

// Amanda //

Jó ideje nem láttam a nejemet, még azok után sem, hogy lassan elkezdtem újra felépíteni egy teljesen más szerkezetű világot, mint amit addig tartottam kézben, amíg Defao ki nem találta, hogy el akar tenni az útból. Az "ál" halálom után, sajnos meg kellett hoznom azt az áldozatot, hogy meghagyom Amandát abban a hitben, hogy eltűntem, vagy ki tudja, hogy talán a halál híremet is keltették. Hosszú hónapok teltek el, de kénytelen voltam a távolból megragadni egy olyan fonalat, ami végül elvezetett Deafohoz, és az ő sajátos kis tervéhez. Hiába döntöttem úgy, hogy mikor már volt egy szikla szilárd alap a kezemben és visszajövök, nem fedhettem fel még magam egyelőre még Amanda előtt sem. Addig nem tehettem meg, amíg a tervem nem úgy alakul, ahogy azt én lépésről lépésre megterveztem. Nem engedhetem meg magamnak még egyszer azt, hogy hibázzak, ugyanis egyszer felelt egy hibámért a fiam, aztán a feleségem. Harmadik esélyt nem adok senkinek.
Voltak beépített informátoraim, illetve jó pénzért manapság New York egyes köreiben bármit és bárkit meg lehetett venni, így könnyen juthatott információkhoz egy magamfajta alak. Ez segített, hogy a háttérből úgy alakítsam a dolgokat, hogy Amandának Washingtonba kelljen jönnie úgymond egy komoly üzleti tárgyalásra, ami tulajdonképpen remekül elő volt készítve, de a háttérben sokkal többről volt szó, mint azt ő sejthette volna. Minden a terveim szerint alakult, az időpont, az, hogy Amanda elfogadta a meghívást, a szálloda, ahol megvolt a neki lefoglalt szoba, valamint ugyancsak itt egy bérelt helység, kicsit átrendezve, amihez csak egy kicsit vastagabb pénztárca kellett, ugyanis egy ilyen elit helyen is csak a pénz beszélt. A legfelső emeleten béreltünk ki egy nagyobb szobát, amit időlegesen átalakítottak egy üzleti tárgyalás helyszínévé, hatalmas íróasztallal, bőr fotelekkel, bárpulttal oldalt. Mint egy nagykutya igazi elit irodája, olyan képet festett az egész.
Na és persze ott volt az állítólagos ügyfél, Normann Douglas, akinek azért már neve és ismeretségi köre volt ott, ahol korábban én is mozogtam, és amit Amanda a jelek és híresztelések szerint át vett tőlem időközben. Normannel már pár hónapja felvettem a kapcsolatot, korábbról már ismertük egymást nagyon jól, de idő kellett, hogy kiderítsem ő nem volt e benne abban, amit ellenem elkövettek. Szerencsére az ő becsülete tiszta maradt, épp ezért lett az egyik legnagyobb szövetségesem a kezdet kezdetén. Egyelőre ő volt az, aki Amandát várta a felszerelt irodában, és csak hamar neki is meg kellett érkeznie.

- Normann Douglas! – ízlelgettem a szót, még a taxiban is, ami a hotel felé tartott. Ismerős volt, hogyne lett volna az, számtalanszor hallottam Jeremy-t, amikor emlegette, de személyesen még sosem találkoztam vele, pont ezért lepett meg, amikor megkaptam a meghívását. Habár annyira talán még sem ért váratlanul, hiszen folyamatosan dolgoztam azon, hogy megtartsam a férjem kapcsolatait és befolyási körét, mert csak így tudtam biztosítani Sebastien biztonságát, na meg talán Jeremy-ét is, ha még életben van egyáltalán.
A múltkori hátborzongató kis kalandom után, amikor megismertem Gordont, már szembesültem azzal a lehetőséggel, hogy talán tényleg életben van, de ezt olyan nehéz volt elhinni azok után, hogy hónapok óta semmi hír nem volt felőle. Hiszen ha nincs fogságban és nincs befolyás alatt, akkor már régen megkeresett volna! És ott van a fia is! Nem, talán csak áltatom magam ezekkel, most másra kell koncentrálnom! Fel kell vennem a hűvös és befolyásos üzletasszony álcáját, hogy tovább tudjak lépni.
A taxi közben megérkezett, a boy pattant is ajtót nyitni, és én bevonultam a szállodába, hogy felliftezve a legfelső emeletre, megtudjam mit is akar tőlem a jó Normann.
Az ajtóhoz érve halkan megkocogtattam azt, jelezve jöttömet, majd mikor kinyílt, megszólaltam.
- Amanda Boower vagyok! Normann Douglas-hoz jöttem egy tárgyalásra.
A férfi beljebb lépett az ajtóból, hogy bemehessek mellette, majd az üdvözlésre nyújtott kezemre gálánsan ráhajolt, de nem érintette meg.
~ Ááá! Ismeri az etikettet! Nagyon jó! ~ mosolyodtam el, majd a szemem végig futtattam az elegánsan berendezett helységen, a kényelmes garnitúrán, az asztalon és a bárpulton.
- Igazán kíváncsivá tett, hogy mit szeretne tőlem?

Normann úgy a negyvenes évei közepén járhatott, korábban barna hajába már azért jócskán keveredett ősz szín, ami még így is felettébb sármossá tette külsejét. Megjelenése elegáns volt, ahogy az egy remek üzletemberhez illik, bár a sötét öltönyöktől eltérően ő inkább a világosabb színeket részesítette előnybe, mint ahogy most is, egy vajszínű zakó és hozzá illő nadrág volt rajta, amit ugyancsak egy, a szereléséhez passzoló nyakkendő koronázott meg. Viszonylag magas volt, úgy 180-190 cm közöttire volt tehető, és fürkésző barna szemei azonnal csodálóan mérték végig a megérkezett nőt.
-Amanda Boower, ha szabad megjegyeznem, kegyed igencsak elbűvölő teremtés.-jegyezte meg az üdvözlés után, majd egy udvarias kézmozdulattal beljebb tessékelte a nőt, majd eztán hellyel kínálta az egyik hatalmas, kényelmes, fekete bőrfotelben.
-Esetleg kér egy italt?-kérdezte meg tőle, ha Amanda iszik valamit a bárpult választékából, akkor azt kitölti neki, és átnyújtja a nőnek, ha nem, akkor lassú de határozott léptekkel indul meg a nagy íróasztal felé, majd foglal helyet Amandával szemben. Egy ideig szótlanul méregeti a nőt, Jeremy korábban beszélt már a feleségéről, fényképet is látott már a nőről, de személyesen még nem volt szerencséjük egymáshoz, és tudta, hogy Jeremynek pont ez jött kapóra ebben az egészben. Tudta, hogy jól döntött, mikor kapcsolatba került Boowerrel, és még jobban, mikor az eltűnése után segéd jobbot nyújtott neki. Jól akart helyezkedni ebben az egész ügyben, és a jelek szerint itt most Defao fogja húzni a rövidebbet, és ő sem igazán kedvelte azt az alakot. A gondolatok gyorsan játszódtak le a fejében, mikor Amanda a híréhez méltóan egyből a tárgyra tért. Ezen elmosolyodott.
-Tudja Amanda, már ha megengedi, hogy így szólítsam,-kért azért engedélyt, mielőtt a nő már az elején esetleg ezt rossz néven venné tőle-maga valóban olyan, ahogy azt beszélik. Kemény,határozott, és rögtön a lényegre tapint. Rendben. Nem fogok kertelni, hiszen eszem ágában sincs rabolni a drága idejét felesleges szócsatározásokkal. Mint tudja, korábban együtt dolgoztam a férjével, még jócskán az eltűnése előtt. Viszont időközben azzal, hogy Jeremynek nyoma veszett, felkavaródott az álló víz a mi köreinkben, ha érti, hogy mire célzok.-nézett jelentőségteljesen Amandára.
-Híre ment annak, hogy kegyed vette át Jeremy üzleti ügyeit, viszont sok kétes dolgot hallani, hogy talán olyan alakokkal is kapcsolatba lépett, akikkel talán nem kellett volna, még pedig azon okból, mert talán közük volt Boower eltűnéséhez.-egyelőre csak puhatolózva, és morzsákat elejtve beszél Amandával, igyekszik tartani magát a tervhez, amit Jeremyvel beszéltek meg. De persze ettől függetlenül, még maga Miss Boower is beleszólhat a dolgok alakulásába.

Szemem sarkából azért alaposan felmértem a férfit és igen elégedett voltam a látvánnyal, na és a viselkedésével. Mosolyogva fogadtam a bókját, ami jól esett, hiszen a megbeszélésre én is igyekeztem kicsípni magam és a komoly üzletasszony látszatát kelteni.
Egy galambszürke kiskosztümr volta rajtam, melynek szoknyája finoman követte a csípővonalamat és egy kicsivel a térd felett ért véget, hozzá egy halvány lila blúzt vettem fel, melynek széles gallérja kihajlott a kabátkára és szolidan hagyta nyitva a dekoltázst. A nyakamban egy igazgyöngy nyaklánc volt két sorban, melyet még Jeremy-től kaptam, persze a hozzáillő fülbevalóval és brossal. A blúzomhoz hasonló színű körömcipő kiemelte lábam vonalát, ahogy a finom harisnya is. A sötétlila kézitáska tette teljessé a képet, melyben női dolgok lapultak, kiegészítve egy kis női pisztollyal, amit azért mostanában mindig magamnál hordtam, hiszen már jó pár testűrt elfogyasztottam mostanában és néha még ők is kevesek voltak.
- Igen, köszönöm, egy édes martinit kérek. – ültem le a kínált helyre és vetettem keresztbe a lábam.
Miközben megkaptam az italomat és a férfi helyet foglalt az íróasztal mögött végig szemmel tartottam és próbáltam valami következtetést levonni, de nagyon nyugodt és kifürkészhetetlen volt.
Arra, hogy a nevemen szólítson csak mosolyogva biccentettem, majd figyelmesen hallgattam a felvezetést.
- Igen, tudom kicsoda maga …Normann. – néztem rá én is, hogy van-e kifogása a megszólítás ellen, de ha nincs folytatom. – És azt is, hogy a férjem eltűnése eléggé nagy űrt hagyott maga után és ez, mint tudjuk a „mi köreinkben”, ahogy Ön fogalmazott nem a legegészségesebb, főleg a családra nézve nem. – változott az érdeklődő tekintetem kissé hideg pillantássá. – És sajnos meg kell mondanom, nem nagyon tapasztaltam, hogy valaki is igyekezett volna a segítségemre sietni, mikor erre ezek után szükségem lett volna. – néztem a férfira célzatosan. – Így kénytelen voltam magam a kezembe venni a sorsomat és a „szűk család” üzleti ügyeit. – élesedik meg a hangom, mert nem egészen tetszik a ez a kicsit számonkérővé váló hangsúly, még ha még semmi konkrétum nem hangzott el. – És, ha nem mond neveket, fogalmam sincs kiről beszél, ugyanis én elég sok emberrel beszéltem mostanában, és amihez magunk között szólva nem értem mi köze van magának és honnan tudja egyáltalán! – válik most már jégcsap hideggé a hangom, mert ebből csak egy következtetésre tudok jutni, hogy valakivel figyeltetett. – Remélem erre elég jó magyarázata van…. Normann. – nyomom meg a nevét a végén.

Szinte percek alatt vállt a megrendezett irodában jegessé a hangulat, ahogy Amanda a férfi szavait majdhogynem támadásnak vette. Ezt Normann is érzékelte, majd megadóan emelte fel mindkét kezét az asztalról, ahol eddig nyugtatta azokat.
-Elnézését kérem Amanda. Eszem ágában sem volt megsérteni önt.-próbált javítani a hirtelen kialakult kellemetlen szituáción. Egyrészt mert tényleg esze ágában sem volt bántani a nőt, másrészt mert tudta, hogy Jeremy minden egyes szót hall, és mindent mozdulatról mozdulatra nyomon követ. Ehhez képest Normann kitűnő színésznek bizonyult, mert egyszerre beszélt teljesen komolyan, mégis előre kiadott kártyákból.
-Abban valóban igaza van, hogy Jeremy eltűnése után egyedül maradt. Viszont a helyzethez képes igencsak jól boldogult. Minden bizonnyal a férje sem csalódott volna önben egy percig sem.-fürkészi ismét Amanda szemeit, keresve benne a remélt megnyugvást.
-Kérem, bocsássa meg, hogy esetleg vádaskodásnak tűnhetett a dolog a részemről, csupán igyekszem az Ön érdekét szem előtt tartani, és persze a magamét is. Jeremy eltűnése után sokakban felmerült a kérdés, hogy ki lehetett annyira bátor és hülye, hogy meglépett egy ilyen dolgot, és a szálak nagyon összebogozódtak, ugyanis elindult a találgatás, hogy egyrészt miért, másrészt ki, és mindenki igyekezett a legjobban kijönni a dolgokból. Természetesen én is. Amíg nem tudtam, hogy merre érdemes mozgolódni az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy a háttérből figyeli az ember az események alakulását, melynek közepébe ezúttal úgy tűnik, hogy maga keveredett, kedves Amanda.-próbálja vázolni a helyzetet a nő számára, aki minden bizonnyal nem is sejti, hogy az üzlet átvételével mekkora kavarodást is okozott.
-Tudom, hogy felmerül önben a kérdés, hogy honnan tudom mindezt. Egyrészt mindenki suttog minden félét, másrészt pedig...-és itt elcsendesül. Nem árulhatja el, hogy bizony a legtöbb információ maga Jeremytől származik, aki bizony tény és való, hogy egy ideje már figyeltette saját feleségét.
-Én jelenleg csak egy egyszerű közvetítő vagyok ebben a többjátszmás dologban, úgy is fogalmazhatnék, hogy egy gyalog a tábla közepén, vagy inkább egy bástya a védelmi vonalon. Oka volt annak, hogy találkozót kértem Öntől, mégpedig meg sem gondolja, hogy mennyire nyomós okom.-kissé most már mintha Normann arca is türelmetlenné vállt volna, eddig még mindig szinte semmit nem árult el a nőnek, hogy mi ez az egész, csak utalgatott nagyon sok mindenre, ami minden bizonnyal rettentően bosszantó lehetett a nő számára, de a férfinek mindent így kellett előkészítenie a terv szerint.

Magyarázatot követelő tekintetemre Normann is visszakozni és magyarázkodni kezd és szavaira, ha nem is tudott teljesen megnyugtatni, azért megenyhülten figyeltem tovább, hiszen én is kíváncsi voltam, vajon milyen játszmák zajlanak a háttérben és mit akar tőlem most ez a férfi, aki saját bevallása szerint is kivárásra játszott, hogy egyáltalán átlássa a helyzetet.
Vajon most mi késztette arra, hogy felfedje indítékait és idehívjon engem? Túlságosan kemény diónak bizonyultam, vagy talán csapdába akarnak csalni a „család” többi tagjai, mert fáj a foguk Jeremy örökségére?
Bármi előfordulhat ezekben a körökben és ezt nagyon jól tudtam amikor elfogadtam a meghívást, és persze nem voltam teljesen védtelen, az embereim a szállodában voltak, még ha nem is feltűnően és itt volt nálam a pisztolyom is.
- Rendben van, borítsunk fátylat a múltra Normann és felejtsük el, hogy egyedül kellett kimásznom a kulimászból, segítség nélkül, mert mindenki a saját érdekét nézte és kivárásra játszott, ahogy a saját szavai szerint maga is, aki oly „jóbarátja” volt a férjemnek. – húztam mosolyra újra a szám és dőltem hátra a fotelben, majd letettem a poharamat az asztalra és a kezem a táskámra téve néztem rá kérdőn.
- És most már szeretnék valami konkrétumot is megtudni, hogy miét vagyok itt, mert eddig csak általánosságokat és szépen hangzó szóvirágokat hallottam, de semmi olyat, amiért érdemes lett volna ilyen hosszú utat megtennem. Ráadásul kezdem azt hinni, hogy itt valami más van a háttérben, amit a fejében forgat kedves Normann, mert nem tartom olyan ostobának magát, hogy ilyenekkel szúrja ki a szemem. – a kezem a táskába csúsztatom miközben beszélek. – Mondja, miért húzza az időt? Várunk még valakit talán? – szegezem neki a kérdést egyenesen, habár nem vagyok 100 %-ig biztos a dolgomban, de kockáztatok, hátha kiugrasztom a nyulat a bokorból.

Normann figyelte a nőt, és érezte, hogy kezd belül egyre feszültebb lenni, hiszen Jeremy nem említette, hogy konkrétan mit tervez, csak annyit, hogy neki az a dolga, hogy egy ideig szóval tartsa Amandát, és a legfontosabb szerepe abban volt, hogy a nő egyáltalán ide jöjjön. Persze jó színész volt, ha kellett, hiszen ezekben a körökben ki ne lett volna az, ha egyáltalán el akart érni valamit. De most mégis kezdett kissé tanácstalanná válni, ahogy hallgatta a nő szavait.
-Nos...Amanda...-kezdett volna bele, ahogy a nő kíváncsi átható szemei őt fürkészték. Teljes nyugalmat erőltetett magára, és kezdett is volna kitalálni valamit a beszélgetéshez,ám erre már nem volt szükség. Rövid társalgásuk alatt észrevétlenül nyílt az iroda ajtaja, és egy újabb alak várt ott csendben, türelmesen. Persze a fotel, amiben Amanda ült háttal volt ennek az ajtónak, így nem láthatta vagy hallhatta az érkezőt, csak akkor, mikor már megszólalt.

-Mindig is magabiztos és határozott nő voltál.-hangzott fel a minden bizonnyal ismerős hangom Amanda felé, miközben zsebre dugott kézzel álltam mozdulatlanul az ajtóban lazán. Világos szürke öltönyt viseltem, hozzá passzoló inggel és nyakkendővel, elegánsan, mint ahogy az tőlem megszokott volt, és enyhén borostás volt az arcom, ezzel most kivételesen nem törődtem, pedig többnyire mindig igyekeztem makulátlan külsővel mutatkozni. Nem tudtam, tulajdonképpen, hogy Amanda miként fog reagálni rám, talán éppen ezért nem mentem túl közel hozzá, pedig szívesen magamhoz öleltem volna már akkor, mikor megéreztem azt a parfümöt, amit mindig is használt, pedig ekkor még nem is láttam őt. De tartottam magam jó szokásomhoz híven.
-Ne haragudj Normannre, én kértem, hogy rendezze így a dolgokat. Bár azt hiszem nem épp engem vártál.-kicsit szelídebb a hangom, ahogy vele beszélek, ő volt az egyetlen olyan nő az életemben, aki képes volt elgyengíteni. Csak pár lépéssel mentem beljebb, és vártam a reakcióját, hogy végre szemtől szemben láthassam, a szemébe nézhessek.

Láttam, hogy célba találtak a szavaim és már felkészültem, hogy megint valami ostoba általánosságokkal szúrja ki a szemem, mikor meghallottam azt a hangot……Azt a hangot, amit százezer közül is azonnal felismernék, és amit……………..és amit nem hallottam már olyan régóta, hogy azt hittem már soha nem is fogom, hogy elment és itt hagyott magamra, hogy maghalt, hogy megölték és én még csak el sem temethetem tisztességesen! Jeremy!
Lassan felálltam és még lassabban megfordultam, hogy ha már a fülemnek alig hiszek, akkor a szememnek talán mégis jobban, a kezem még mindig a táskámba mélyedt, de már el is felejtettem miért nyúltam bele, csak nézem a magas és karcsú alakját, a mindig makulátlan öltözetét és a kissé fáradt és borostás arcát és mint egy alvajáró indulok el felé.
Nem, nem hallom, hogy miket mond közben, hogy magyarázkodik-e vagy mást beszél, csak az élettel teli szemeit látom, ahogy az én szemeimbe mélyed a tekintete és tudom, hogy tényleg itt áll előttem az a férfi, akinek a szívemet adtam, akinek hűséget esküdtem és akit oly régen keresek.
Már közvetlenül ott állok előtte és még mindig csak a csillogó tekintetét figyelem, nem látom, hogy ölelésre nyílik-e a karja, vagy el akar taszítani, de én már tudom, hogy mit teszek.
A karom erősen megrendül és jobbról, majd balról is két hatalmas pofont keverek le neki lesötétült tekintettel. – Hogy volt képed magadra hagyni engem? Hogy volt képed magára hagyni a fiadat? Hogy volt képed eltűnni és még egy halvány hírt sem adni magadról több, mint két hónapja? – emelem ismét a kezem, de már nincs erő benne, lehanyatlik anélkül, hogy hozzáérnék és csak állok előtte, majd akaratom ellenére potyogni kezdenek a könnyeim, miközben dühösen nézek rá.

Nem igazán tudnám megfogalmazni hogy mi mindent éreztem, mikor Amanda felállt, és végre ott láthattam teljes alakjában magam előtt, és hogy ennyire közelről. Nem vagyok egy érzelgős alak, de most nagyot dobbant a szívem. Már csak az tette volna teljessé az egészet, ha a fiamat Sebastient is láthatnám, hogy végre újra együtt lehessen a szétszakított családom, de persze már ez sem váratott magára sokat, erről már korábban gondoskodtam, és hamarosan Sebastien tudtára is adom.
Amanda gyönyörű volt mint mindig, talán még szebb is, mint ahogy az emlékeimben élt, és ez jóleső érzéssel töltött el. Viszont a reakciója meglepett, nem is tudom, hogy tulajdonképpen mire számítottam.
Két hatalmas büdös pofonnal köszöntött, talán azt vártam, hogy ömlengően a karomba fog omlani, azok után, amit tettem vele?!Amanda mindig is hevesen és érthetően fejezte ki az érzéseit, és pont ezt szerettem benne annyira. Talán meg sem lepődtem igazán a két pofonon, amiről uralkodott, hogy az arcvonásaim nem változtak meg, csak egy apró ideg rándult meg az ajkam szegletében. Tulajdonképpen teljes joggal vont kérdőre, de hogy is magyarázhatnám el neki, hogy mindezt azért tettem, hogy megvédjem őt, a családomat, és nem jöhettem vissza csak úgy azok után, hogy megpróbáltak megölni. Így csak előrébb léptem egyet, és szorosan magamhoz öleltem Amandát, a nőt akit szerettem. Furcsa érzés volt, egyszerre éreztem ismerősnek és idegennek. Mélyen szívtam be hajának és parfümjének illatát, mialatt hosszú percekig tartottam a karomban. De el kellett engedjem, hiszen magyarázattal tartoztam neki, még ha egyelőre nem is mondhatok el neki mindent.
-Ez sokkal bonyolultabb Amanda, minthogy most pár percben itt magyarázkodni kezdjek. Tudom, hogy szörnyen nehéz lehetett neked, és a fiúnknak is, de...így kellett lennie. Tudtam, hogy elég erős vagy, hogy megtedd a kellő lépéseket, még így is, hogy minden ok nélkül tűntem el a semmibe. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de nem volt más választásom.-nem tudtam, hogy meg fogja e érteni vagy sem, minden bizonnyal rettentő dühös volt most rám, de tudtam, vagyis jobban mondva bíztam benne, hogy meg fog enyhülni irántam. Idővel mindent elmondok neki, de jelenleg így, hogy más is figyelteti őt, és hogy belefolyt ebbe az egészbe nem mondhatok el neki mindent, amíg a tervem lépésről lépésre véghez nem viszem. De legalább ezt már megtehettem, hogy felfedem magam.
-Tudom, hogy ezt most még nem érted, de idővel majd mindent meg fogsz érteni, és csak remélni merem, hogy megbocsájtasz nekem.- simítok végig enyhén az arcélén, majd nyúlok az álla alá, megemelve a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Kemény nő volt, és jól bánt a szavakkal, de a szeméből mindig olvasni tudtam, hogy milyen érzések is kavarognak benne igazán. Talán most is pont ezt akartam tudni.

Nem érdekelt, hogy Jeremy, hogy reagál arra, hogy megütöttem, hiszen még sosem tettem ilyet és soha nem is állt szándékomban bántani, de ez annyira magától jött, hiszen annyira dühös voltam, de mikor magához ölelt és megéreztem az a férfias illatot, amely most is ugyanúgy áradt belőle, mint amikor utoljára feküdtem a karjaiban, azonnal elszállt minden mérgem és csak a megkönnyebbülés és a féltés maradt.
Mikor eltolt magától és valami magyarázatot adjon, vagy inkább azt magyarázza miért is nem mondhat el nekem mindent most rögtön, megint fellángolt az arcom, de csak egy pillanatra. hiszen mindig is a saját feje után ment, de a családját tényleg sohasem sodorta volna veszélybe, így biztos meg van az oka, hogy ezt teszi.
De azért a kisördög ott motoszkált benne, hiszen két hónapja az én vállamat nyomták az üzleti ügyei és ezért úgy éreztem, igen csak jogom van arra, hogy beavasson. Régebben nem érdekelt volna, de most már túl mélyen láttam bele a dolgokba ahhoz, hogy ezek után csak úgy félreálljak.
- Rendben van …Jeremy, bízom benned, ahogy mindig is tettem. És tudtommal Sebastien is jól van, de még nem sikerült találkoznom vele, és eltudom képzelni mit él át, hogy egyikünkről sem hallott mostanában. – halkul el a hangom az érzelmektől, de aztán megkeményítem magam, hisz egy idegen is van közöttünk. – De ettől függetlenül nagyon jó magyarázatot kell hogy adj mindarra, ami történt, nagyon jót.
Mikor felemelte a fejem, hogy a szemünk egymásba kapcsolódjon, már nem tudtam kivonni magam a sármja alól, hiszen még mindig nagyon szerettem, még ha most még kicsit dühös is voltam rá. – Nem hittem benne, hogy valaha újra láthatlak, de soha nem adtam fel a keresésedet, ezt tudnod kell. – suttogtam.

Tudtam, hogy Amandának igaza van abban, hogy már pedig magyarázattal tartozom, méghozzá igen jóval, hogy miért úgy tettem a dolgokat ahogy, de egyelőre a teljes igazságot még nem tudhatja meg. Csak felsóhajtottam, jól esett végre magamhoz szorítani őt, és egy pillanatig még Normann jelenlétéről is megfeledkeztem. Ahogy elmerültem a tekintetében, láttam, hogy azért szíve mélyén mégsem olyan dühös rám, mint ahogy az pár perce még elég érthetően a tudtomra adta, viszont volt abban a nézésben valami más is. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi volt az, amit még látni véltem tekintetében, de nem is tudom, bűntudat, szomorúság...vagy talán...csak képzelődök. Hiszen ez alatt az idő alatt is oly sok minden megváltozott, és még mindig megannyi titokról nem tud Amanda sem, ami engem, illetve az egész családot, a munkánkat övezi. Hogyan is sodorhatnám bele őket még jobban, már pedig nincs más út. Defaot el kell tennem az útból, mielőtt újra bonyodalmakat okozna nekem, és sokkal szilárdabban kell vissza vennem mindent, ami az enyém volt. De persze még ennél is többet akartam. De nem tudom, hogy ezt Amanda megértené e, hiszen bár a feleségem, és kemény üzletasszony tud lenni, de ez még neki is túl nagy falat lenne.
Hagytam, hogy kissé kibontakozzon az ölelésemből, és mikor fiúnkat emlegette, már figyelmesebben kaptam fel a fejem.
-Sebastien....ki tudja mit gondolhat szegény fiú.-kicsit keserű volt a szám íze, hiszen már ezek szerint jó ideje nem hogy rólam, de az anyjáról se tudott semmit, sejtettem, hogy kemény menet lesz, hiszen már túl van a kamasz koron jócskán, és ő is elég önfejű, hogy talán abba a hitbe ringatja magát, hogy szándékosan hagytuk magára, hogy nem érdekel minket, hogy mi van vele. Kicsit féltem is ettől, hogy nehogy téves következtetéseket vonjon majd le, de ő csak így lehetett biztonságban. Bár, ha már azzal a Gordon figurával is kerestetni kezdett minket, és felelőtlenül fecsegett...bele sem akartam gondolni a következményekbe, hiszen az alvilági körökben elég egyetlen rossz lépés, és mindennek vége. Amivel Sebastien talán nem is volt tisztában, és azzal az alakkal való találkozásom óta nem vagyok biztos abban, hogy annál a Knight-nál biztonságban vannak ezek az információk, bár remélhetőleg az átutalt nem csekély összeg egy időre elhallgattatja majd. Jobb lenne az oldalamra állítani, mintsem, hogy ellenem legyen. Amanda szavai rántottak vissza.
-Erről azt hiszem, majd négyszemközt beszélünk.-zártam le röviden és tömören a témát, bár tudtam, hogy ő az a fajta nő, aki nem fogja csak ennyiben hagyni, de a családi életünk csak ránk tartozott senki másra.
-Normann.-fordulok most már a harmadik jelenlévő felé is.
-Jelenleg ő az egyik legnagyobb szövetségesem, akiben azt hiszem, most már maradéktalanul megbízhatom.-magyarázom Amandának, hogy most már ne nézzen olyan rossz szemekkel a másik férfire.
-Jelenleg még nagyon óvatosnak kell lennem, és ami a lényeg, hogy Amanda Drágám, neked is segítened kell. Egyelőre még nem derülhet ki, hogy életben vagyok, most ez a legfontosabb. Ne félj, nem foglak elhagyni újra.-nyugtatom meg azért, mielőtt félre értené a helyzetet-Viszont kapcsolatba léptél olyan korábbi üzleti partnereimmel, akikkel most eléggé vigyáznod kell. Tudom, hogy ez most így, a fontosabb információk miatt furcsának és nehéznek tűnhet, de idővel mindent meg fogsz tudni. Én háttérből irányítom a dolgokat, és igyekszem elrendezni, amit el kell, de addig is Normann lesz segítségedre mindenben, egyelőre ő lesz a kapocs kettőnk között is.-magyarázom Amandának.

Igen! Sebastien már biztosan nagyon aggódhat és ahogy ismerem, minden követ meg is mozgat, hogy a nyomunkra leljen. Jó fiú! És pont ezért féltettem, hogy bajba keveredik, hiszen Jeremy ellenségei csak erre várnak, hogy lecsaphassanak oda, ahol a legfájdalmasabb, hiszen ezért hoztunk áldozatot azzal, hogy ideküldtük álnéven, egyedül, hogy megvédhessük. De mindez hiába való volt, ha miattunk való aggodalmában leleplezi magát, és ő nincs hozzászokva a titkolózáshoz, a mellébeszéléshez, a hazugságokhoz.
De Logantól azt is tudtam, hogy biztonságban van, és ezt most megoszthattam Jeremyvel is.
Igaz attól, hogy bele gondoltam, hogy mit műveltem, amikor azt hittem a férjem nem kapom vissza soha többet, máris olyan szégyen és lelkiismeretfurdalás önt el, hogy képtelen vagyok Jeremy szemébe nézni. Nem tudom, hogy fogom ezt elmondani neki, ha egyáltalán elmondom valaha is. Így visszanézve az eseményeket nem is igazán értem mi ütött belém, és így még borzasztóbbnak érzem az egészet.
- A fiunk biztonságban van a Xavier intézetben. – szólaltam meg halkan a cipőmet bámulva, de aztán erőt vettem magamon és felemeltem a tekintetem. – Ennyit már sikerült kideríteni, mivel a Fordham Egyetemről eljött és így nehéz volt a nyomára bukkannom, de most már csak találkoznunk kell vele, hogy őt is megnyugtassuk. – tűnt fel az első mosoly az arcomon, de aztán ismét elkomorodtam a további mondanivalóján, hiszen nagyon úgy nézett ki, hogy továbbra sem zökkenhet vissza az életünk a régi kerékvágásba, sőt, ha jól tippelem még jobban megbonyolódik a helyzet.
- Mi ez a nagy titkolózás Jeremy? Miért nem veheted át a helyed az üzletben ismét? ?i történt, hogy mindenkinek a halálodat játszod? – kérdeztem meg, habár tudtam, hogy nem fog válaszolni, legalábbis nem mindenre, hiszen ezt mondogatja már mióta belépett, csak nehezen tudom felfogni, hogy még előttem is titkolózik.
Úgy éreztem kezd valami megváltozni körülöttünk, valami, ami távolabb sodor tőle, de egyelőre nem tudtam volna rá magyarázatot adni. Talán a szemei voltak azok, melyek hidegebbek lettek, vagy a kisugárzása, de valami megváltozott.