A-klub

[You must be registered and logged in to see this image.]

Egy kevésbé felkapott sztriptíz-bárnak adott otthont ez a tekintélyes sarokház, mígnem végül ismeretlen okokból csődbe ment. Sokáig hevert parlagon, bedeszkázott ablakai zordan gúnyolták az arra tévedőket, aztán egy napon munkások sereglették körbe, lefeszegették az úgy-ahogy odaszegelt faléceket, és amúgy tessék-lássék felújították.
A helybéli fiatalok igencsak megörültek a hamar elterjedt hírnek, miszerint egy excentrikus újgazdag vásárolta fel az épületet, és kocsmát tervez nyitni, így a nagy napon komoly tömeg érkezett. Hamar kialakult a törzsközösség, és az A-klub igen jól menő, felkapott hellyé vált.
Bejáratánál, a hivalkodó „A-klub” tábla alatt a mai napig egy kisebb, ám annál nagyobb horderejű felirat díszeleg:


Aki erre téved, apró, de ízlésesen berendezett ivó-helyiségbe léphet be a bejárati ajtón. Hosszú bárpulttal találja magát szembe azonnal, ami szinte karnyújtásnyira van, mögötte pedig az A-klub négy kedves felszolgáló-hölgyének egyike mosolyog rá, s kínálja hellyel. Mindössze öt bárszék kapott helyet ezen a szinten, amelyek egyikét szinte állandó jelleggel elfoglalja a bár mindenkori tulajdonosa, Alexander Reinhardt. Finom öltönyében, félhosszú hajával mosolyogva üldögélve, a pulton dobolva és kis napernyőcskés koktélját iszogatva talán félreérthető képet fest magáról, de Alexet ez csöppet sem izgatta soha.


A pult mögött még vaskos aranyozott karnison nehéz, bordó föggöny takarja a hátsó részeket – ahová a személyzetnek sincs igazán bejárása, hiszen Alex lakása bújik meg ott.
Balkéz felé a vendégek megpillanthatják a lefelé vezető lépcsősort, ahol a szórakozóhely nagyobb, hangosabb részeihez juthatnak le. Elegáns, masszív falépcsők ezek, amik néha ugyan idegesítően recsegnek, cserébe azonban az ódivatú korlátoknak és kialakításnak hála még ittasan is jó eséllyel ép bőrrel meg lehet úszni a rajtuk való közlekedést.

Az első pinceszint már összehasonlíthatatlanul nagyobb a felső résznél. Boltíves hallba ér aki ide belép, amely körbe-körbe tükrökkel van kirakva. Kétoldalt négy-négy nagyobbacska, mintegy hat fő befogadására képes box látható, előrelátóan a padlóhoz rögzített asztalokkal és padokkal. Ezen a szinten egy kisebb terem is helyet kapott, balra a lépcsőktől – itt található a második pult, négy kisebb, egyenként ötfős asztalkával. Míg a felső rész inkább koktélbár-jellegű, ez a szint egy nyugalmasabb ivó köntösét ölti magára. Lehet itt ízléses és változatos teákat, kávét szürcsölni, de az alkoholos italok szinte végtelen repertoárja is rendelkezésre áll. Valódi konyha ugyan nincs, de ropogtatni-rágcsálnivalókat és melegszendvicset felszolgálnak, és talán a hely különlegességeként, de még vízipipázni is lehet, méghozzá igen jutányos áron.

A legalsó szint méretben megegyezik ugyan a fölötte lévővel, berendezése azonban gyökeresen eltér. A „nagyterem” itt egy kisebb színpadba torkollik, ahol bizony gyakran élőzenés előadások zajlanak. Változó, hog ez a rész üres-e avagy épen hat egyszerűbb, hosszú hordozható asztal kínálja hellyel padjain a vendégeket. Itt is van egy kisebb, balkéz felé eső terem, ahol egy tökéletesen karban tartott biliárdasztal, két csocsóasztal és egy dartsgép várja a játszani vágyókat...
Az A-klub törzsvendégei a már excentrikusnak, deviánsnak avagy „alter”-nak tituált, azonban még nem hangoskodó-verekedő-tapló emberekből verődnek össze, akikből szinte mindig láthat jó párat errefelé az idetévedő vendég. Hogy vannak-e köztük mutánsok? Nos..az A-klubban teljes a diszkréció...

Aránylag könnyen megtaláltam a helyet, amit kerestem – néztem fel az épület feliratára. Összetéveszthetetlen. Látszólag sok kíváncsiskodót, érdeklődőt, szórakozni vágyót idevonzott a hely. Nos, nem véletlenül jöttem el magam is a megnyitóra. Többek közt látni akartam a helyet és annak tulajdonosát, ki elég vakmerő, hogy ezt a feliratot kitegye a pub falára. Vagy őrült vagy túl bátor. Bár, ha jobban belegondolunk, a kettő sokszor együtt jár… Azért nem lett volna az sem ellenemre, ha esetleg kapok interjút, elvégre ezen szándékkal jöttem ma este ide. Persze a szórakozás sincs ellenemre.
Egyszerű farmert viseltem ma és hozzá egy hosszú ujjú sötét blúzt, hogy elfedje a karomon éktelenkedő vágásokat, sérüléseket, melyeket nem is oly régen szereztem. Talán egy varratszedésre sem ártana elmennem… A blúzra egy dzsekit vettem fel a hűvösebb időre való tekintettel, míg a lábamat egy félmagas sarkú cipellő dobta fel.
Belépve a füstös és kissé zsúfolt helyre, levettem a dzsekin és fürkésző tekintettel mértem körbe a hely bejárati részét. Egyelőre úgy döntöttem maradok, talán majd később szétnézek a többi szinten is. Ki is szemeltem magamnak az egyik fürgén mozgó szőkeséget a pult mögött és miután egy szék felszabadult én gyorsan rástartoltam.
- Üdv! – mosolyogtam rá kedvesen – Egy pohár Leffe-t kérek – majd ahogy pillanatokon belül azt meg is kaptam, folytattam
– … és a tulajjal szeretnék pár szót váltani, ha elérhető – néztem rá reménykedve benne, hogy az illető akit keresek még nem teljesen ázott el a megnyitó alkalmából és egyáltalán elő tudja vagy akarja keríteni nekem a hölgyemény.
- Ki és mi ügyben keresi? – kérdezett vissza ő és egy apró pillantásra méltatta a mellettem ülő fiatalembert.
- Ha elég kíváncsi, tőlem megtudhatja – válaszoltam továbbra is kedvesen és vártam, hogy végre megemelje a telefont vagy felkutassa nekem a keresett személyt.

Alex boldogan mosolyogva figyeli a vendégeket. Mindig örül, ha sikerül olyasvalamit alkotnia, ami többek figyelmét felkelti, ám az A-klub szerencsésen minden elvárását túlszárnyalja. A tömegesen betérő vendégek vidámak, az olcsó ám minőségi italok megteremtik a kellő hangulatot - a zene pedig gondoskodik a többiről. Hogy mutánsok vannak-e a bárban, azt Alex maga sem tudja - mint ahogy róla sem sejtheti senki, hogy szintén közéjük tartozik.
Hirtelen, szinte villámcsapásként érve Alexet, egy nő vetődik kiéhezett ragadozóként a mellette megüresedő bárszékre, és a tulajdonosról kezd kérdezni... A fiatal férfi jó alaposan végigméri a hölgyet - megteheti, hiszen talán ezzel lóg ki legkevésbé a tömegből. Egymást kergetik a fejében a gondolatok - mit akarhat tőle egy ilyen csinos, fiatal nő? Igaz, hogy Alex sikeresnek mondható, sőt kisebb ballépésének köszönhetően gazdag is...de az iskolai évek megaláztatásai és a furcsa viselkedése egyvelegének hála még soha nem volt igazán dolga nővel. S mivel még jóképűnek is mondható, az ember talán sosem gondolná, hogy egy csók nem sok, annyit sem ért el soha a szebbik nemnél.
Jól megfontolja hát, hogyan is cselekedjen, mielőtt még a pincér-tündérke végérvényesen elárulja - ez azonban Alex különleges észjárása miatt így sem tart tovább két másodpercnél. Bárszékéről felpattanva először koccintásra emeli a poharát, majd biccent egyet a nő felé, mielőtt megszólalna.

- Jó estét, szép hölgy. Mr. Reinhardt igencsak elfoglalt ember, ideje meglehetősen drága, ahogy mondani szokás - természetesen csak átvitt értelemben. Jól ismerem azonban a szóban forgó urat, s kíváncsi volnék magam is, miért óhajt beszélni vele - már ha meg nem sértem. Meggyőződésem, hogy könnyedén rávehetem egy ilyen tüneménnyel való csevegésre.

A mézesmázos szavak őszinte gesztusok kíséretében törnek elő, s Kara biztos lehet benne, hogy az illető komolyan is gondolja azokat - avagy ha mégis csupán gúnyolódik, hát pokolian jó színész.

Szuggeráltam a szöszit, hátha kinyög valami használhatót számomra vagy esetleg lesz szíves és szól a tulajnak, elvégre nem hiszem, hogy sokat kérnék tőle. Ekkor szólal meg irányomba a mellettem ülő férfi, akit eddig bizonyos célirányos okokból észre sem vettem.
- Önnek is szép estét uram! – köszöntem vissza, majd mialatt beszélt végigmértem őt. Elegáns öltöny, hibátlan megjelenés. Plusz ráadásképpen még egész jóképű is. Viszont a stílusa, amivel nyitott nem mondhatni, hogy belopta magát a szívembe. Minekután ő maga sem mutatkozott be én sem tettem. Másrészt pedig eszem ágában sem volt vele megosztani valós szándékom. Elvégre semmi okom hinni neki. Mindenesetre be kell, hogy valljam egész jól teszi mindazt, amit előad. A férfiról egy bűnre csábító kígyó jut eszembe valami rejtélyes oknál fogva.
Egy cigit kotortam elő mielőtt bármit is válaszoltam volna a férfinak és meggyújtottam azt, miközben folyamatosan szemmel tartottam.
- Ki ön? Esetleg valami titkárféle? csak és kizárólag Önön keresztül juthatok el Mr. Reinhardthoz? – kérdeztem vissza csupán a tisztánlátás végett, miközben lassan kifújtam a kékes füstfelhőt.

Hallottam a most nyíló klubról és úgy döntöttem nem ártana egy kis kikapcsolódás az elmúlt hetek eseményei után, egy könnyed kis szórakozás és nem hajnalig tartó lerészegedés Szellem társaságában. Persze nem estem túlzásokba az öltözködés terén, csak egy fekete csípő farmer, egy fehér ing és a szokásos rövid bőr dzsekim volt a nyerő mára. Természetesen a motorommal érkeztem és miután sikerült biztonságosan leparkolni, átverekedtem magam az ajtóban álló tömegen. Sok embert vonzott az új hely, ezért nem volt könnyű a pulthoz jutni, persze leülni itt reménytelen lett volna, ezért csak megálltam az egyik szék mögött, melyen egy csinos, sötét hajú lány cigerettázott és épp ismerkedni látszott a mellette ülő, jól öltözött férfival. Találomra kiválasztottam egy kellemes kinézetű koktélt és hátra támaszkodva a pultra szemrevételeztem a vendégeket.

Derült mosoly és egy halk, visszafojtott kuncogás a válasz első körben Kara kérdéseire. Úgy látszik, az öltönyös vagy hibbant kicsikét, vagy pedig már régebb óta italozik, mint az elsőre látszott volna.

- Nos, kisasszony, a titkárja éppenséggel nem vagyok, de bármennyire is keresgél, nem találhat olyat, aki nálam közelebb állna Mr. Reinhardt-hoz. És biztosíthatom afelől, hogy nincs más módja megszervezni azt a bizonyos találkozót, minthogy velem megtárgyalja előbb, mit is óhajt.

Jobbjával Alex ekkor a pincérnő felé int, aki könnyedén átlátva a helyzetet, lelkesen bólogat, ezzel is alátámasztva a Kara szempontjából még mindig névtelen férfi szavait.
Alex enyhén fintorogni kezd, amikor a füst eléri - nem dohányellenes, és igazából nem is zavarja annyira, de - mint oly sok mást életében - nem próbálta még ki a cigarettázást sem. Valójában maga sem tudja, hogyan kellene hozzáállnia ehhez a szenvedélybetegséghez... de inkább a jelenre, és az előtte álló nő válaszára koncentrál.

Úgy tűnik Mr. Reinhardt titokzatosabb, mint hittem volna elsőre. No nem mintha ettől megrettentem volna és visszavonulót fújok. Neeem, eszem ágában sem volt.
Szemöldököm kissé felszaladt a férfi mondandója hallatán és elmosolyodtam.
- Értem… Tehát nem munkakapcsolat van önök között, hanem ennél sokkalta több – ejtettem ki szavaim egész halkan sejtelmesen elmosolyodva. Persze még így sem hozakodtam elő valós célommal.
- Tudja még így sem értem miért kéne hinnem magának. De tudja mit? – szívtam újabb a cigibe – csupán gratulálni szerettem volna neki személyesen is ehhez a helyhez – néztem szét elismerően, majd újra a férfira – Szóval? Szabad az út Mr. … ? – hagytam nyitva a kérdést.
Elégedetten kortyoltam volna bele az italomba, amikor is egy erőteljesebb lökés sikeresen kilendítette kezemből az italt, egész pontosan ismeretlen beszélgetőpartnerem irányába. Hogy végül is hol ért célt a söröm, azt nem láthattam, ugyanis a lökés okozójára figyeltem mindezek után. Igazi szőke bombázó és lazán tovább sétált észre sem véve, hogy mit okozott.
- Helló szöszi! Nem látsz a szemedtől?

Mivel állítólag lentebb még van egy-két szint, és itt már kezdett elviselhetetlen lenni számomra a hangzavar és az illatok orgiája, egy rövid terepszemle után úgy döntöttem máshol is körül nézek, ezért fogtam a poharamat és beljebb indultam. Mivel a nép csak egyre hömpölygött ezért nem volt egyszerű közlekedni, így aztán próbáltam az emberek mellett nagyjából elszlalomozni, ami úgy látszik nem sikerült teljes mértékben, mert egy eléggé éles hang hatolt a fülembe. Látványosan körül néztem, majd a lányra, aki mellett már az előbb, az érkezésemnél lehorgonyoztam, majd magamra mutattam.
- Bocs, hozzám beszélsz? Mert, ha jól bele gondolok igen, szőke vagyok, de a szememnek semmi baja. Talán még is összekeversz valakivel. – lépek közelebb szúrós szemekkel végig nézve rajta. – Elég nagy itt a tömeg, de talán inkább a barátoddal kéne többet foglalkoznod, szivi. – váltok át mézes-mázos mosolyra.

"New York, New York" - dúdoltam magamban a nótát, miközben szaladtam Queens-ben. Kb. Mach 2-vel futhattam, amikor megláttam egy épületet. "A-Klub"-ként volt megnevezve. A cím egy dolog, de ami alatta volt szöveg fogott meg inkább. „Mutants are always welcome.” Ez nem semmi. Eléggé zsúfoltság volt bent, annak ellenére, hogy lehet több mutáns van bent, mint rendes ember. Mivel már vagy 2 órája nem ittam semmit, gondoltam betérek. Valóban zsúfoltság volt. Rengetegen voltak. Amikor odafértem a pulthoz, rendeltem magamnak egy Sprite-ot, majd elővettem rá a megfelelő pénzösszeget. Miközben vártam az italomra, nem tudtam nem észrevenni, hogy a hangzavaron belül 2 hölgy veszekedett. Egy helyes szőkeség, és egy csinos fekete démon. Megkaptam az italomat, fizettem, majd kortyolgatás közben hallgatózni kezdtem. Sok dolog tudja feldobni a napomat. Ebből az egyik a csajok közti veszekedés, ami esetleg amazon harccá fejlődhet ki...

A fenti, tulajdonképpen csak bemelegítő-jellegű kisterem még a vártaknál is hamarabb megtelik emberekkel - olyannyira, hogy már szinte el sem férnek, pedig alig tucatnyian vannak csupán.
Egy kisebb, négyfős társaság - talpig feketében - meg is indul lefelé a lépcsőkön, a lenti tágasabb régiók felé. Nincs ugyan nagy lökdösődés, egy szőke ciklonnak mégis sikerül nekimennie az Alex-el társalgó hölgynek, aki így véletlenül leönti sörrel a férfi méregdrága öltönyét. A kialakulófélben lévő vita közepette Alex - ismét - elmosolyodik. Félreugorhatott volna, szinte biztosan, de nem az a fajta, aki ilyesmivel vagánykodna. Vagy csupán nem szeretné elárulni magát..? Karjait széttárva intézi szavait mindkét nőhöz, továbbra is édeskés hangon:

- Ugyan, hölgyeim. Kár miattam hajba-kapni, fölösleges, biztosíthatom mindkettejüket. Ugyanakkor még mindig nem tudom, miért is óhajt Mr. Reinhardt-al beszélni.

Való igaz, a bemutatkozás ismét elmarad. És hát, be kell látni, hiába nagymenő mutáns, klubtulaj, milliomos valaki, attól bizony lehet teljesen tökkelütött két ilyen szépség társaságában - Alex ténylegesen úgy értelmezi a helyzetet, hogy rajta készülődnek civakodni.
Ekkor a szőke pultoslány jelzi Alex felé, hogy van egy érdekes vendégük. Bizony, az A-klubban szemet szúr, ha valaki nem alkoholt fogyaszt. A tulaj alig észrevehető biccentésére a csinos felszolgáló visszafordul Speedy-hez, és duruzsoló hangon megszólítja:

- Biztos vagy benne, hogy csak egy Sprite lesz? Esetleg valami erősebbet mellé nem kérsz?

Tetőtől talpig végigmérem a nőt, majd szám apró, ám annál látványosabb fintorra húzódik.
- Igen, hozzád. Esetleg a füleddel is gond van? – néztem immár a szemébe, melyet, ha korábban is megteszek, talán észreveszem azt a ragadozó pillantást, mely szinte figyelmeztet, hogy mindenki jobban jár, ha nem szól be. Azonban ezen már ugye túl voltunk és milyen lenne már visszakozni? Szánalmas, nemde? Ekkor jött titokzatos beszélgetőpartnerem újabb attrakciója, mellyel teljességgel meglepett. Meg is feledkezve iménti bosszankodásomról, előbb teljes értetlenség tükröződött arcomon, majd halk kuncogással adtam hangot véleményemnek.
- Hajba kapni? Ugyan már. Akkor már átengedem a hölgyeménynek az utat és én inkább Mr. Titokzatos Megközelíthetetlen úrral társalognék. Hogy miről? Az csak rám és rá tartozik – ekkor ütötték meg a fülem a pultos szavai. Szélesen elmosolyodtam és közelebb hajoltam a férfihoz. Úgy éreztem nyert ügyem van.
- Hajlandó nekem végre előkeríteni a tulajt?- suttogtam egész halkan - Nem hinném, hogy jót tenne az épp megnyílt hely hírnevének, hogy kiskorúakat buzdítanak a dolgozók arra, hogy alkoholt igyanak – böktem a srácra a pultnál, miközben elnyomtam a cigim. Ugyan dunsztom sem volt valóban mennyi idős a srác, de reméltem bejön a blöff...
Végül a szőkeségre pillantottam.
- Már át is adom a helyet, amint az úr végre megmondja hol találom, akit keresek.

Láthatóan sikerül zavarba hozni a fiatal férfit - Alex persze tisztában van vele, miért gondolja a nő, hogy a klub épp csak most nyitotta meg a kapuit, de egy ilyen játékba mindig szívesen belemegy. Elvégre az ő ötlete volt az is, ami miatt ez a gondolat megszülethetett a tüneményes hölgy fejében.

- Rendben, hölgyeim, elnézésüket kérem. Vissza kell vonulnom, de nemsokára újra felbukkanok, remélem a továbbiakban nem lesznek hasonló...félreértéseink.

Kara újabb kedves mosolyt kap, miközben rápillantva Alex egy aprócska, névjegykártya-szerű fémlapot nyújt felé.

- A legalsó szinten találja Mr. Reinhardt-ot, ahol éppen...zártkörű rendezvény folyik. Ezzel azonban gond nélkül leengedik majd.

Ezután Alex Sheena felé kissé meghajol, majd a pultoshoz intézi szavait:

- Egy italt kérnék a csinos szőke szépségnek, amit csak óhajt, kérem, írja csak a számlámra. Pár perc, és visszatérek.

Azzal Alex sarkon fordul, bevonul a pult mögé, majd a vaskos vörös függönyt félrehúzva a bár lezárt részébe lépve eltűnik a jelenlévők szemei elől.

Látom a lány szemén, hogy felmérte végre, hogy kivel próbál szórakozni, de persze a nőz büszkeség nem engedi, hogy most már visszakozzon, és ezt őszintén tisztelem benni. A másik ami meglepett az a mellette ülő férfi reagálása, aki egyből azt feltételezte, hogy két csinosnak mondható nő, pont rajta fog hajba kapni. Ezt az Egót mutogatni kéne!
Így, hát nem reagálok az újabb kihívásra agresszíven, meg aztán az első napján a klubnak sem tenne jót, ha baja esne a berendezésnek, ezért hát csak rámosolygok e nőre.
- Nyugodtan megtarthatod magadnak! Nem szeretném lecsapni a kezedről, ha már sikerült összeszedned! Ma egy nyugodt estét szeretnék, és nem te, és még csak nem is ő – bökök a férfire, - lesz, aki ezt elrontja nekem.
A felbukkanó fiatalemberrel történő kisebb huzavona egy pillanatra elvonja a figyelmem, de aztán már indulnék és lefelé, mikor a férfi szavai ismét megtorpantanak.
Elismerően nézek a fekete hajú lányra.
- Ez igen! Gyorsan dolgozol szivi, ilyen hamar meghívást szerezni a privát rendezvényre szép teljesítmény. – vetem oda, miközben biccentek a felajánlásra a férfinek. – Kösz! De megtudom oldani magam is. – emelem meg a kezemben lévő poharat.

El sem hittem, hogy végre célt értem. Bár még nem egészen, de egész szépen haladok annak irányába. Átvettem a kis kártyát majd forgattam a kezemben, mintha arra várnék, hogy hirtelen semmissé váljon. Vajon iménti szavaim hatottak rá vagy újabb játékba kezd velem. Nos bármelyik is legyen a kettő közül szívesen állok elébe. Mindamellett pedig már valóban nagyon kíváncsi voltam, ki lehet Mr. Titokzatos. Egyáltalán létezik-e?
- Igazán köszönöm a kedvességét! – szóltam a férfinak némi gúnnyal megfűszerezve szavaim, miközben még mindig a kártyát szorongattam. Időm sem volt elgondolkodni, hogy miféle zártkörű rendezvényre lettem meghívva, próbáltam semmi rosszra nem gondolni.
A szöszke szavaira figyeltem fel és szélesen győzedelmesen elmosolyodtam.
- Csak tanulj „szivi” – kacsintottam egyet felé, majd elindultam a csigalépcső irányába. Vészjóslóan recsegtek, ahogy lépkedtem rajtuk. Talán még félelmetes is lehetne, ha nem nyomná el eléggé a beszűrődő zene meg zaj, ami körülvesz.
Pár percre körülnéztem a következő szinten, majd tovább haladtam. Láthatóan erre eléggé megfogyatkoztak a vendégek. Remélhetőleg nem tévedtem el – néztem szét jobban, kezemben tartva a kis kártyát, hogy felmutathassam, ha esetleg arra lenne szükség. Szörnyen furdalt immár a kíváncsiság…

Furcsamód az öltönyös férfi távozása után többen is - szinte mindenki a fenti részből - megindul a lefelé vezető lépcsőkön. Kara persze jócskán megelőzi őket, és hamar lejut. Az első pinceszint kevésbé zsúfolt - méreteinek köszönhetően - és könnyedebb hangulatú. Lágy jazz-zene szól itt, ám a lépcsőknél közvetlenül valamilyen gyorsabb ritmusú muzsika is hallatszik lentebbről.
Három box teljesen üres - egyelőre - a többinél különféle vegyes társaságok üldögélnek, iszogatnak. Egy ötfős banda vízipipázással múlatja az időt, és az egész termet halk beszéd hangjai töltik be.
Lefelé azonban úgy látszik nem lehet továbbjutni, a lépcső korlátjára erősített vastag, vörös kötéllel van lezárva, előtte pedig magas, rövidre nyírt fekete hajú öltönyös férfi áll. Sheena nem is tud lejjebb jutni, ha próbálkozna, a kidobó csak lemondóan megrázza a fejét - Kara azonban ha átadja az egyetlen "A" betűtől eltekintve üres fémlapot, a férfi szótlanul lekapcsolja a kötelet, és leengedi...

A legalsó szinten furcsamód már-már zavaró hangerővel szól a fentről alig-alig hallható zene, miközben vadul cikázó stroboszkóp-fények villannak meg a füstgépek termelte felhőkön. Eltart egy pár pillanatig, míg Kara szeme hozzászokik a látási viszonyokhoz. Aztán egyszer-csak egy magányos alakot pillant meg, testét vadul rázva a ritmusra. Közelebb lépve kibontakoznak előtte egy magas, félhosszú hajú fiatalember vonalai - akiben végül felismeri a fent "megismert" öltönyös férfit...

Kezemben a pohárral lejjebb mentem egy szinttel, ahol már normális mennyiségű ember volt jelen és a zene is sokkal elviselhetőbb volt. Még láttam, hogy a lány, aki fent belém kötött, átadja a férfitől kapott lapocskát az alattunk lévő szintre vezető lépcsőt őrző trollnak, aztán eltűnt a szemem elől. Arra felé vettem az irányt, de nem kíséreltem meg lemenni, hiszen láttam, hogy az őr mindenkit elhajt, aki nem mutatja fel a belépőkártyát. Csak a kíváncsiság hajtott és érzékeny fülemet erősebb, keményebb zene ütötte meg, mint amely itt fent szólt.
Egyelőre úgy döntöttem, jó lesz nekem itt is, és körbejártatva a szemem, találtam is egy üres boxot, ahová kényelmesen elhelyezkedtem és figyeltem az embereket, hátha felbukkan valami ismerős

Megérkeztem hát a kapuk őréhez, kiről már csak a sötét napszemüveg hiányzott, hogy a MIB egyik szereplőjét véljem benne felfedezni. Remélhetőleg vakut vagy olyan villanófényes izét nem kapok, távozáskor…
Kissé bátortalanul nyújtottam át neki a lapocskát, folyamatosan szemmel tartva őt, de egyetlen arcizma sem rándult miközben végezte a munkáját. Mufurc egy alak. Azért ha több időm lenne és nem várna odalent Mr. Titokzatos, talán megpróbálnám legalább szóra bírni. Lehet nem is beszéli a nyelvünket. Szóval. Nem hagyom ám elterelni a figyelmem és tovább lépkedtem a zene irányába. Merthogy egyelőre más tájékozódási pontom nem nagyon volt. Villogó fények meg füst és sötétség. Ja és a dübörgő zenéről sem felejtkeztem meg, nem mintha az sokat segített volna a tájékozódásban. Azért furcsa egy zártkörű buli ez… Jó meggondoltam én ezt? Azért lábaim, ha kissé határozatlanul is de követték egymást.
A stroboszkóp felvillanásainál egy alak kezdett kirajzolódni a zene ütemére mozogva. Esélytelennek láttam, ha megszólítom majd rám figyel és abbahagyja. Egyrészt túl hangos volt a zene, én meg még túl távol tőle, másrészt láthatóan belemerült a táncba, de nagyon. Szóval én lépkedtem közelebb és kezdett ismerős lenni az alak…
- Na neee! – szakadt ki belőlem a hangos felismerés mikor egész közel értem hozzá. Szerettem volna azt képzelni, hogy ez nem az a férfi, akivel fent is találkoztam, hanem mondjuk az ikertesója, de ebből az emberből még egy is sok…
- Mr. Reinhardt? – kérdeztem bátortalanul. Most először az este folyamán, nem voltam már biztos semmiben.

Folytatódik a hangulatos italozgatás a középső szinten, s ahogy a fenti vendégek szinte mindannyian lejönnek, az itteni zene ritmusa is felgyorsul kissé. Sheena egyedül üldögél a kis boxban, amit célbavett, ám hiába figyeli az embereket - ismerős arcot nem pillant meg egyet sem. Ahogy azonban az lenni szokott, egy ilyen csinos nő egyszerűen nem kerülheti el a férfiak figyelmét. A legbátrabb ezúttal egy alig húszévesnek tűnő srác, kisfiúsan félhosszú szőke tincsekkel, egyszerű farmernadrágban és farmerkabátban. Mutató és hüvelykujja közé csippentett sörösüvegével korát meghazudtoló lazasággal lép Sheenához, s még a hangja is, ahogy megszólal, fiatalságáról árulkodik. Van azonban valami furcsa, megmagyarázhatatlan a tekintetében - nem csak az, hogy egyenesen a nő szemébe néz, valahogy egyszerűen...szokatlan.

- Szia! Téged még nem láttalak errefelé, most jársz először itt? Nagyon tuti egy hely. Stevie a nevem, Téged hogy hívnak?


Odalent mintegy varázsütésre alábbhagy a zene, és ezzel megszületik egy emberi kommunikációra alkalmas közeg. Alex abbahagyja a táncot, ám lábával továbbra is dobolja a ritmust...
Ugyanaz az öltöny, ugyanaz a mosoly, talán egyedül annyi a különbség a fenti jómadárhoz képest, hogy Alex arca most kissé kipirult a táncolástól.

- Igen, kisasszony, de szólítson csak nyugodtan Alexnek. Remélem megbocsájt nekem az iménti, khm, közjátékért. Nem mindenki tudja, milyen arcot is takar a Reinhardt név, és ez így van jól. És talán nem is tartozik mindenkire, amiről beszélni óhajt - mi is volna az egészen pontosan?

Egészen jól elvoltam az italommal és hallgattam a zenét, mikor megállt előttem egy sörösüveget szorongató srác és megszólított.
Figyelmesen végigmértem. Fiatal, talán húsz év körüli lehetett, tipikus farmerszerelésben.
Már épp el akartam hajtani, mikor újból megnézve, volt valami a szemében, ami óvatosságra intett. Nem! Nem éreztem még veszélyt, de nem is siklottam el a dolog felett.
- Azt hittem a hely most nyílt meg. – nézek fel rá meglepődést színlelve. – De, hogy a kérdésedre válaszoljak, igen most vagyok itt először. És örvendek Steve, az én nevem Shenna. – mutatkozom be én is. – Tényleg elég klassz a hely. – bólintok rá, de közben nem tévesztem szem elől. – Hogy, hogy te ilyen ismerős vagy errefelé? Talán valami bennfentes vagy?

Szememnek épp ahhoz kellett alkalmazkodnia, hogy a stroboszkóp irritáló villogása után végre alkalmazkodjon a normál fényviszonyokhoz, most, hogy végre a zene is elhalkult, akár bele is kezdhetnék elmondani jövetelem célját. Ha ez olyan egyszerű lenne, mindazok után, amivel szembesülnöm kellett fent. Konkrétan megfenyegettem a tulajt. Ezek után mennyi esélye is van annak, hogy interjút ad nekem? Nem sok ugye?
Volt egy olyan érzésem a férfival kapcsolatban, hogy valami nem stimmel, de egyelőre nem tudtam volna megmagyarázni, hogy mi zavarja annyira a szemem. Végül nem is agyaltam ezen tovább, hanem kezem Alex felé nyújtottam.
- Kara Shawn vagyok és szólítson csak nyugodtan Karanak. Ami azt illeti kezdeti kisebb nézeteltérésünk után remélhetőleg kellemesebben tudunk majd beszélgetni – feszengtem még egy darabig, majd belekezdtem – Újságíró vagyok – böktem ki végül és vártam valamiféle reakciót. Jót, rosszat, akármit.
- Gondolom innen már kitalálja, mit is szeretnék – mosolyodtam el sejtelmesen.

A legalsó szinten Alex - ha csak egy pillanatra is - de abbahagyja az őrült ritmus dobolását. Újságíró. A szó hatására látható változások állnak be rajta, szinte tapinthatóvá válik a nyugtalanság, a feszültség a levegőben. Sebesen cikáznak a gondolatok Alex nem mindennapi agyában - a nő vajon a bankrablás miatt van itt? Ki lehet, mennyit tudhat, és mit akarhat pontosan? Nyugtalanító, bárhogy legyen is.

- Akkor talán foglaljunk helyet, kisasszony. Feltételezem sok kérdése van, Kara, figyelmesen hallgatom.

Pillanatokkal később egy alacsony, teltkarcsú vörös hölgy lépdel le a lépcsőn, kezében egy tálcával, s az egyik sarokba benyomorított asztalkához szambázik vele, ahol lerakja terhét - egy pohár sört, és egy a fentihez hasonlatos koktélt. Kara egyáltalán nem látta, hogy Alex bárhogy is jelzett volna, küldetett volna az italokért - a fent tartózkodó klónjával rendezte el a dolgot, amit persze nem tudhat a pincéren és rajta kívül senki.


Sheena eközben társaságra lelt - a fiatal srác leül mellé, és úgy válaszol kérdéseire.

- Akkor ezek szerint nem hallottál eddig a klubról? Nos, kábé három éve itt van már, csak...nem mindenki tud róla. A tulaj valamiféle bogaras újgazdag, a hely meg amolyan James Bond-féle "tudd,hogy értsd" elv alapján múködik. Nincs nagydobra verve, ha hallottál már róla, akkor ismered, és tudod mi van itt, ha nem, hát nem. Ez azt hiszem épp a nyitóbuli évfordulója. Én magam nem vagyok bennfentes, nem is ismerem személyesen a tulajt vagy ilyesmi, de két éve törzsvendég vagyok.

Ahogy a srác beszél, ahogy gesztikulál...Sheena egyre inkább biztos benne, hogy valami nem stimmel. Mindennek a tetejébe - bár még a mutáns nő kiélezett szaglását is megnehezíti a rengeteg külső inger - ilyen közelségből szinte biztosra veheti már, hogy a srác illata egyáltalán nem emberi. Inkább emlékezteti valami nagymacskának a szagára, mintha a fiú tele lenne macskákkal otthon, vagy macskaprémet viselne...

Először még nem nagyon kötött le a srác, de aztán egyre több figyelmet szenteltem neki. Sokszor volt olyan érzésem, mintha ismerős mozdulatokat látnék, annyira furcsa volt, hogy egyre jobban csak magára a srácra koncentráltam, nem is arra amit mondott, azt alig hallottam. Próbáltam kiszűrni a zajokat és a szagokat, és használva képességemet, minél többet megtudni róla, miért van az az érzésem, hogy nem klappol vele kapcsolatban valami.
Viszont, amit elárultak róla ezek a bejövő információk, még jobban zavarba ejtettek, hiszen egészen olyan szaga volt…….egészen….egészen macska szaga volt. Igen! Most már sokkal határozottabban érzetem. Persze tarthatott otthon macskákat, de akkor láttam volna rajta macskaszőrt, legalább egyet-kettőt, de nem. Ez valami más volt.
- Tényleg 3 éve már itt áll? – kaptam észbe és próbáltam felvenni a beszélgetés fonalát. – Pedig már jártam erre, és még sosem tűnt fel. És jó bulik szoktak lenni? – kérdeztem, hogy folytatásra ösztönözzem, és tovább vizsgálódhassam. – Mindig ennyien vannak?

Nem értettem vajon mi hozhatta ennyire zavarba, bár tény, hogy nem sokat kedvelik az újságírókat. Nem mintha tapsvihart és szívélyes fogadtatást vártam volna, de azért nem teregetem ki a szennyest és még attól is el fogok talán tekinteni, hogy a fenti szinteken fiatalkorút akartak kiszolgálni. Szóval tényleg nem értettem mire fel a férfi nyugtalansága.
Az öltöny… Rájöttem mi nem stimmelt vele kapcsolatban az előbb. Az öltönye, amire ráöntöttem fent az italomat, most foltmentesen makulátlanul virított rajta. Na most vagy van még a szekrényében ki tudja mennyi épp ilyen öltöny vagy van egy tökéletes folttisztítója. Sehogyan sem értettem hogyan lehetséges ez.
- Jó az öltönye… - jegyeztem meg szárazon, majd beültem a boksz belsejébe magam mellé helyezve a táskám és ujjaimmal halk dobolásba kezdtem az asztal lapján, míg meg nem érkezett az italunk. Megragadtam a sört és aprót kortyoltam belőle, majd hangos koppanással helyeztem vissza az asztalra.
- Mesélhetne mondjuk kezdetekben az életéről. Hol nőtt fel? Milyen volt a gyerekkora, az olvasóinkat ezek is érdeklik hasonló témában… - vettem elő egész újonnan vett diktafonom, a másik törött helyett – Ha nem bánja – készítettem ki az asztalra, ám még nem kapcsoltam be.

Odalent Alex kezd enyhén frusztrált lenni. A kezdetektől fogva ismételget egy kérdést, amire Kara egyszerűen nem hajlandó válaszolni. Hiába, a férfiak már csak ilyenek - az egyértelmű utalások, a félreérthetetlen célozgatások egyszerűen nem számítanak elégségesnek. Miért nem lehet egyszerűen csak kibökni, hogy mit is akar az ember?

- Már megbocsásson, kisasszony, de még mindig nem árulta el, egészen pontosan mit is szeretne. Nyilván egy interjúba sikerült belecsöppennem, de mielőtt bármit is mondanék, kérem avasson be, miért és miről is beszélünk.

Közben a földszinten Alex klónja átöltözik - fekete pulcsit, s nadrágot vesz fel, majd végül egy símaszkot húz a fejére. Ha később komolyabb akcióra számíthat, Alex szeret jó előre felkészülni...

A középső szinten vigyorogva válaszol Sheena kérdésére a szőke srác:

- Hogy jók-e a bulik? A legeslegjobbak! De nem mindig vannak ennyien, csak most többen is szóltak sok ismerősnek. alapvetően tényleg kicsit családias a hangulat. Téged mi hozott ide?