A-klub

Sean előrelép, hogy bevezesse az ajtón Ratna-t, majd körbenéz a helyen.
~Szóval a mutánsokat mindig örömmel fogadják.~
A lába alatt hangosan koppan a festett fapadló, az alternatív stílusjegyekkel dominált kis klub teljesen üres, ám Sean azonnal észreveszi a lejáratot. Egyrészt ebből, másrészt a felszüremlő hangokból tudja meg, hogy legalább még egy szint következik ez alatt.
A hely, ami nem sokkal korábban még túl szentimentális és offenzív lett volna számára, most - önmagát is meglepő módon - kellemesen barátságosnak tűnik.
- Talán érdemes volna lejjebb mennünk egy szintet, hátha ott van felszolgálás - mondja Ratna-nak, és ha a lány egyet ért, átvágnak a kis helyiségen és elindulnak a lépcsőn lefelé.
~Valami gyanús ezen a helyen~ gondolja magában Sean és vonatkozó harci gyakorlatából adódóan észrevesz olyan jeleket, mint repedések a korláton, aminek talán nekitántorodott valaki, illetve a lépcsőfordulóban egy hosszú repedés fut végig a padlón - ezt egy nehezebb test becsapódása okozhatta, egy körülbelül olyan nehéz testé, mint mondjuk egy ember.
A lépcsőforduló után már megpillantják a lenti szintet. Csak néhányan vannak itt is. A székek állása, üres korsók, poharak arra engednek következtetni, hogy több vendég lehetett itt, akik nem rég távozhattak, a berendezésben lévő rendezetlen minta pedig azt sugallja, hogy talán nem rég még elszabadult indulatok tombolhattak itt.
Ha a két beszélgető jelen lévő nem venné észre időben az érkezésünket és a fiú nem csúsztatná vissza időben a karmait, Sean-on akkor sem látszik, hogy bármi gyanúsat vett volna észre, mert azért nehezen kopik ki belőle a brittes tapintat.
- Szépjónapot mindenkinek! Ha zavarunk, visszajöhetünk máskor...

Meglepettségemet elég nehezemre esett palástolnom, hogy ily könnyedén ment a rábeszélés, holott én már lemondtam a mai interjúról.
- Ugyan már, nem tesz semmit. Igazán nem történt semmi, nem mondanám, hogy benne voltam a sűrűjében. Csak meglapulva figyeltem, ám csak gratulálni tudok mindkettejüknek – néztem elismerően a távozó Vortex után, aki lévén pár pillanatra távol maradt kihasználtam a lehetőséget feltettem az első kérdést.
- Jól értelmeztem odalent, hogy nem most nyitotta meg a hely a kapuit a vendégek előtt? Mintha olyasmit említett volna, hogy ez nem az első… - fejeztem volna be mondandóm ám egy Alex előtt megnyíló kapu belém fojtott minden továbbit. Pár pillanatig csak meglepetten pislogtam és nem tudtam mire vélni a dolgot. Persze a kis kapun érkező kiszolgálás mosolyt csalt az arcomra. Főként, hogy alig pár pillanattal később az enyém is hasonlóképp landolt az asztalon.
- Még így a helyet ért támadások után is kint szándékozik hagyni a táblát? Nem gondolkodott el azon, hogy evvel nem csak magának árt, ha a bevételét tekintjük, hanem a betérő vendégek testi épségét esetleg életét kockáztatja? – folytattam Alexnak szánt kérdéseimet, miközben visszatért az asztaltársaságunk cseppet sem feltűnésmentes tagja.
- Egy hasonló helyen akár állásinterjúnak is elment volna az iménti produkciója – néztem elismerően a férfira, majd felé nyújtottam a kezem – Kara Shawn, újságíró.

A hangulat bár nem mondhatni feszültnek immár, bár látható volt a kihaltság a szórakozóhelyen, mégis újabb vendégek érkeztek. Talán épp azért hogy felmérjék a károkat, megtudakolják az eseményeket vagy akármi egyéb. Láthatóan nem zavartatták magukat. Végül is gondolom nem lett kirakva a ZÁRVA tábla. Mondjuk engem nem különösképp zavart egyikük sem, mégis látszott a kér fiatalon, hogy alig vagy még egyáltalán nem érték el azt a kort, hogy bármi keresnivalójuk legyen itt. Mert aligha hiszem, hogy narancs dzsúszt inni jöttek épp ide. Ha a tulajt nem zavarja ez, engem aligha. Biccentéssel köszöntöttem őket egyelőre, aztán ha csatlakoznak hangosan is felszólalok ez ügyben.

Épp a kapuzárás előtt slisszan be Ratna és Sean - az odafönt őrködő Alex klón veszélytelennek ítéli őket, és gond nélkül leengedi kettejüket még, de aztán előbújik rejtekéből, és becsukja a bejárati ajtót.

Odalent halkabban szól már a zene, és valóban igen kevesen maradtak. Steve akcióját - pontosabban a karmait - az éppen érkezők már nem láthatják, hiszen alig egy pillanatra villantotta elő őket. A fiatal fiú közben még halkan válaszol a feltett kérdésekre is, mielőtt érdeklődve az újonnan jöttek felé pillantana.

- Hát, én így születtem, ezek mindig velem voltak egész életemben. De nem sokat próbálgattam, gyakoroltam...


Alex, mivel tudja, hogy még jönnek fentről, gyorsan azelőtt válaszol, hogy leérnének.

- Nos, már három éve van itt a mi kis klubunk. Volt már hasonlóra példa, és talán lesz is még, de nem zavarnak túl sok vizet. Éppen olyan ez, mint annakidején, amikor feketéket nem akartak beengedni a kávézókba, éttermekbe.

Még egy gyors koccintás Vortex-el, mielőtt megérkeznek az újak - Alex furcsamód szimpatikusnak találja a különleges férfit - aztán már el is hangzik Sean kérdése.

- Ugyan, gyertek csak beljebb, egy kis...félig-meddig zártkörű bulit tartunk éppen. Foglaljatok nyugodtan helyet az asztalunknál. Mi szél hozott titeket errefelé?

Kíváncsian nézelődök a teremben, ám az én szememnek nem tűnnek fel azok a korábbi csetepatéra utaló apró jelek, amik diáktársamnak, inkább azon morfondírozok, hogy vajon nem-e jöttünk rosszkor?
-Valahogy arra számítottam, hogy többen lesznek. -súgom oda Sean-nak, majd óvatosan bólintok a javaslatára, miszerint lehet érdemes lenne lemennünk egy másik szintre.
Odalent valamivel többen vannak, bár még ezt se az a várva várt tömeg, amire számítottam. Sean után én is köszönök a tisztelt egybegyűlteknek, majd ahogy meghallom a fiú kérdését, csak elismerően elmosolyodok magamban.
~Na igen, ez egy jó kérdés.
Amikor azonban meghallom a választ, kissé elbizonytalanodok.
-Ami azt illeti, nem tudtuk, hogy épp zártkörű rendezvény van... Ha zavarunk, akkor esetleg később is visszanézhetünk... -kezdtem bele, amikor az egyik férfi hellyel kínált.
Egy pillanatig hezitáltam, majd végül lehuppantam az egyik szabad székre és megpróbáltam valami értelmes választ összehozni:
-Az egyik diáktársam be akart ülni valahová, aztán múltkor találtam egy cikket erről a helyről... Mivel ezen a környéken viszonylag gyakrabban járok, így megtalálni sem volt nehéz, no meg... az a felirat az ajtó felett... -utalgattam finoman a hely híres "világnézetére", miszerint a mutánsokat itt mindig szívesen látják...
Meg kell hagyni, kicsit azért dolgozott bennem a kíváncsiság, hogy milyen lehet egy ilyen hely. Vagyis... na jó, nem kicsit, nagyon. Ahogy befejeztem a kis monológomat, csak azután pillantottam körbe az asztalnál lévő többi emberen is. Ám amikor a szőke hajú, ismerős lányhoz ért a tekintetem, kissé csodálkozva szaladt fel az egyik szemöldököm, hogy pont itt futunk össze megint. Egyelőre azonban még nem tettem szóvá, inkább vártam, hogy valaki reagáljon valamit a szavaimra.
-Ó, el is felejtettem bemutatkozni, Ratnának hívnak. -tettem hozzá még gyorsan, pótolva ezt a hiányosságot.

Sean végigtekint a klub szerény, ám annál színesebb vendégkörén. A vendégkör nem nagy, egyikük maga a csapos, ezt egyből látja.
~Milyen színes galeri. Remélem, ezek nem egymást vagdosták az előbb falhoz jó kedvükben, és remélem, most meg nem minket fognak.
Gregory! Elhagytad a kastélyt! Ez itt Amerika! Élj!~
Eközben Ratna vidáman válaszol a nyitásra és helyet is foglal köztük. Nincs más hátra, mint hogy Sean is beadja a derekát. A nyitott és barátságos közeledés mellett dönt. Hiszen ezek az emberek lehet, hogy mások szemében dilettánsok lennének, bár ki tudja, mutánsok-e. De a lényeg az, hogy egy excentrikus-deviáns klub pincetermében talán nincs is hátra, mint az előre. Itt aztán tényleg nincs olyan, hogy "decens".
- A nevem Sean Gregory Lexinbourgh. Remélem, tényleg nem probléma, hogy felbukkantunk - mondja a tőle telhető legbarátságosabb és legközvetlenebb modorban és előrelép az asztalhoz, kezét nyújtva először a hölgyeknek, majd az úriembereknek.
(Majd kezet is ráz velük, ha azok elfogadják)
Ha ez megvolt, ő maga is elfoglalja a felajánlott széket. Ratna már épp elég célzást tett, nem kell ő mást hozzátegyen. Inkább figyel a zenére és körbepillant az asztal körül.

Mielőtt meghallgatnám Steve válaszát két alak bukkan fel a lépcső tetején és én önkéntelen arra kapom a tekintetem. Meglepődve ismerem fel a lányt a Bankból, aki Szellemmel volt, de most egy vad idegen srác oldalán ballag le a lenti terembe. Még nem vett észre, a nagyobb társaságot látták meg először és a férfi láthatólag észrevette az előző csetepaté nyomait, de nem tette szóvá.
Megvárom míg helyet foglalnak a tulaj invitálására, majd a felém néző és meglepődő Ratnának is biccentek, mutatva, hogy én is felismertem, majd vissz fordulok az előttem feszengő fiúhoz.
- De hát miért nem használtad? Megtiltotta valaki, vagy megbüntettek érte? – kérdezem kicsit mérgesen, mert mindig feldühít, ha olyan mutánssal találkozom, akit a képessége miatt elhagytak a szülei vagy megpróbálták eltitkoltatni vele. Valahogy ilyenkor mindig a saját gyerekkorom jut eszembe.
- Hidd el Steve! Te egy nagyszerű ember vagy, és semmit nem kell titkolnod mások előtt! Inkább légy rá büszke és használd ki az adottságaidat. Ha nem gyakorolsz, a legrosszabbkor fog előjönni és nem fogod tudni kordában tartani. – próbálok neki tanácsokat adni, amin még én is elcsodálkozom. Nem ismerek magamra.

Alex mosolyogva integet az újonnan érkezőknek, kedvesen elfogadja a felé nyújtott jobbot, és csakazértis a saját asztalukhoz ülteti mindkettejüket.

- Mit isztok? Ma én fizetek mindent.

Szavaira az alacsony vörös pincérlány is előbújik a kisebb teremből, hogy a rendelést felvehesse.
Közben odafent az Alex klón leveszi a símaszkot, és a kezdetleges kidobó-ruhát, és egy kicsiny, lelakatolt ládikóhoz lép a lakás legeldugottabb sarkában. Éjfekete, enyhén átalakított morphsuit kerül elő - vége a gyerekes rejtegetésnek, és eljött a hősök ideje! Felöltözve immár nem egy egyszerű klón indul az éjszakába, hanem New York legújabb önjelölt hőse, Infinite!


Steve közben egyre jobban feloldódik, érezhetően jobb a kedve is már, és gátlásainak java is elenyészni látszik. Ratna és Sean felé csak biccent, de mivel nem ismeri őket, a helyén marad.

- Végülis nem tiltotta meg senki. Csak sohasem gondoltam a dologra így. Neked segített valaki ebben? Hogy megismerd, mire vagy képes? És...Te segítenél nekem?

Koccintás. Kézrázás, melytől majdhogynem kilöttyent a söröm, amiből alig alig fogyasztottam, pedig most már ez a harmadik söröm, amit azért igencsak szeretnék végre teljes egészében elfogyasztani, annak pazarlása nélkül, így igen nagy kortyokban kezdem fogyasztani, míg Alex és Vortex beszélnek, még egy cigit is meggyújtok, míg figyelmem cseppet sem lankad irányukba. Érdekes társaságba csöppentem, arról már meg voltam győződve.
- Nos a jó hírűtől elég messze áll az újság, nem egy Times mindenesetre – néztem Vortexra vigyorogva, miközben vártam sztorijának folytatását, fejemmel a két jövevény felé biccentettem - … és így folytatódik – de vajon mi lesz a csattanó?

Alex válasza igencsak meglepett, egész annyira, hogy fel sem tűnt különösképpen, hogy a másik kérdésemre nem kaptam választ. Talán szándékosan, esetleg az újabb vendégek vonták el ennyire a figyelmét.
- Hogy három éve? – kérdeztem vissza döbbenten – én azt hiszem valamit nagyon benéztem – hebegtem zavartan, de rájöttem, végül is nem sok jelentősége van a cikkel kapcsolatban, hogy egy épp megnyílt helyről vagy épp egy már jó ideje meglévő kellemes kis szórakozóhelyről van szó, ami szolgálhat meglepetésekkel az ide tévedőknek. Mondjuk pár rossz arccal ez esetben.
- Mégis miért tette ki azt a táblát, ha szabad megkérdeznem? – tettem fel utolsó kérdésem, mielőtt az asztalhoz ért volna a két vendég.
Úgy látszik ez az este a bemutatkozásoknak szól, ugyanis nem győztem már nyújtogatni a kezem és bemutatkozni.
- Kara Shawn – mutatkoztam be mindkettejüknek kéznyújtással - Úgy látszik cikk terén megelőztek engem – mosolyogtam a lányra, majd Alex felé sandítottam.

Amikor látom, hogy Sheena biccent, én is hasonlóan jelzek felé, megnyugodva, hogy azért ő is felismert. Ha később alkalmam lesz négyszemközt beszélni vele, akkor biztos, hogy kifaggatom, mi történt azután, miután én ügyesen beájultam a bankban...
Amikor Kara a kezét nyújtja felém bemutatkozás képp, egy kissé meglepődök... Az oké, hogy a fiúk feszt így köszönnek, de lánytól eddig nem sűrűn láttam. Szokásomhoz híven, helyette most is maradok a mellkas magasságban összetett kezeknél és enyhe meghajlásnál.
-Namaste, Ratna Nayar. -igaz, a többiek nem mutatkoztak be, de ha ő elárulta a teljes nevét, akkor úgy gondolom, nekem is úgy illik.
Amikor arról kérdeznek, hogy mit innék, egy pillanatra eltöprengek a válaszon.
-Húha, nem igazán tudom, hogy mi a választék, de... valami alkoholmenteset lehet kérni? Tea, forró csoki, vagy valami hasonló? -nézek kérdő tekintettel a pincérlány felé, s csak utána jut eszembe körbenézni, hogy a többiek vajon mit ihatnak.
Ahogy meglátom az alkoholos italokat, egy kissé zavarba is jövök... Lehet, hogy talán mégsem ide kellett volna jönnünk?

Sean, miután leült a székre, és letették elé is a sört, felemeli és hosszan belekortyol. Túl sok alkalma nemvolt megkóstolni Angliában a sört, de kevés tapasztalat után is úgy véli, az itteni mintha zamatosabb lenne.
~Bloody hell, talán tennem kéne valamit az akcentusommal... itt mindenki olyan... nem is tudom, torokból beszél?~
Mindenesetre Sean ahogy megszólal, megpróbálja elnyomni a brit kiejtést a beszédében.
- Köszönjük a meghívást! Nagyon szimpatikusnak tűnik ez a hely! Látom, lefelé is van még egy szint... Öhm... ez elég szokatlan számomra, hogy van egy hely,ahol nem baj, ha valaki... mutáns...
~Hát, Gregory,ez egy elég béna kezdés volt~
Sean érzi, hogy ez a mesterségesen kevert dialektus egy kicsit butára és komikusra sikerülhetett. A feszélyezettség miatt még jobban megmarkolja a sörét és szakértő szemmel körbenéz a társaságon; van-e valaki aki megsérült a nem rég elszabadult indulatok viharában?

Miután az indiai lány és partnere helyet foglaltak a tulaj asztalánál én is visszafordulok Steve-hez és figyelem, ahogy megszűnik körülötte a feszültség kisugárzása és már mosolyogni is van ereje.
- Nekem inkább az élet segítette. – morgom az orrom alatt halkan, keserű hangon. – De ahhoz, hogy idáig fejlődött persze mondhatjuk úgy, hogy kaptam segítséget. – gondolok vissza a szervezetben töltött kemény időkre. – A lényeg akkor is a sok gyakorláson van. – mondom neki a szemébe nézve. – Hát, ha megbízol bennem, én szívesen segítek, de tudnod kell, hogy nem vagyok az a pesztonka típus, és elég kemény tudok lenni néha. Ha ettől nem ment el a kedved, megbeszélhetjük, hogy mik a problémáid. De most – állok fel az asztaltól – szükségem van egy italra. – indulok el a pult felé. – Te is kérsz valamit?

Miután mindenki megkapja a maga italát - Ratna előtt is igen széles a választék, hiszen üdítők, kávé-tea-forró csoki is kapható - Alex folytatja a felé intézett kérdések megválaszolását.

- Nos, az A-klub különös elven működik. Ha az ember tud róla, hát tud róla. Különösebb reklámot sohasem kapott, és ez így is van jól.

Jó nagyot kortyol a koktéljából, mielőtt folytatná.

- A tábla? Véleményem szerint...mindannyian egyenlőnek születünk - persze lehet rontani is, és javítani is. De akárhogy is nézem, a mutánsok képviselik a jövőt. Persze vicces lenne, ha én is tudnék...mondjuk kapukat nyitni, vagy ilyesmi. De van elég pénzem, és talán befolyásom is, hogy javíthassak kicsit az emberek nézőpontján.

Ezután Alex teljes Ratna és Sean felé fordul, megemeli a poharát, és mosolyogva intézi szavait - tökéletes brit akcentussal - hozzájuk.

- Érdekes kis páros, megtiszteltetésnek veszem, hogy épp ide tértek be. India, és...ha nem tévedek, anglia? Mindig is érdekelt az indiai kultúra, a rengeteg nyelv, akcentus, azok az érdekes dalok...

.

Steve most már szélesen mosolyog, és hálásan biccent sheena felé.

- Úgy érzem, simán megbízhatok benned. És nagyon hálás lennék, ha segítenél megtapasztalni, mire is lehet jó, hogy ilyennek születtem. Az ital, ha már így megkérdezted...hoznál egy sört? Nekem nem mindig adják ki, ugye, néha elkérik a személyim...

- Arra számítottam, hogy valami csattanó is lesz a sztori végén – néztem várakozóan Vortexra – esetleg azt a későbbiekre tartogatod? – akárhogy is legyen tetszett a csöppke, ám egyre gyarapodó társaság, amibe csöppentem, még ha a kezdet többszörösen sem volt kellemes.
Ratna bemutatkozására, csak felvontam a szemöldököm és zavartan tartottam a levegőbe a kezem, ami végül nem lett elfogadva. Értem én, hogy valaki ragaszkodik a szokásaihoz, de azt szokták mondani, ha Rómában élsz élj úgy, mint a rómaiak. Végül nem rágtam magam tovább emiatt. Elmotyogtam egy Hellót felé és kezem is nyugalmi állapotba helyeztem a poharamon.
A másik jövevény, ha jól rémlik valami iszonyat hosszú néven mutatkozott be, aminek a nagy kavarban a felére sem emlékszem, talán valami Gregor? Mindenesetre elég kimértnek látszott a viselkedése így elsőre, esetleg csak időre van szüksége, hogy feloldódjon.
- Sosem a hely határozza meg, hogy baj-e ki vagy mi vagy. Ne haragudj, megkérdezhetem, hogyan lehet téged szólítani? Bevallom az imént sikerült nem kellőképpen figyelnem – vallottam be némileg zavartan, miközben újabbat kortyoltam a sörömből.
Végül Alexra vándorolt a tekintetem, miközben szélesen elmosolyodtam, talán csak a sör miatt, talán a kapott válasz derített jobb kedvre, de még az is előfordulhat, hogy mindkettő.
- És egy tulajdonképpen kocsma révén szeretné megvalósítani, hogy elfogadják az emberek a mutánsokat? Vagy gondolja az alkohol mindenkit összehoz? – nevettem fel – Igazán kíváncsivá tett mivel is szeretné egész pontosan megvalósítani a tervét? A pénz mellett természetesen... – tettem hozzá igen apró gúnnyal a hangomban, persze nem annyira, hogy az sértővé váljon, bár ki tudja, lehet ezen is felkapja a vizet. Ő mondta, bármi kérdezhetek. Én csak élek a lehetőséggel.

A férfi megjegyzésére csak egy pillanatra felvonom a szemöldökömet - vajon a párost úgy értelmezte, mint az a bizonyos páros, vagy csak arra célzott, hogy pont ketten vagyunk? Csak reménykedek, hogy az utóbbira gondol, úgyhogy inkább nem kezdtem el mentegetőzni, mielőtt ennyi ember előtt beégetem magam... Viszont az egy kicsit meglep, hogy mennyire jó emberismerő a férfi.
-Igen, India... ennyire kiérződik az akcentusom? -kérdeztem vissza, majd mivel a többi témához nem igazán tudtam még hozzászólni, gyorsan lecsaptam az ő megjegyzéseire- Valóban? Ezt örömmel hallom. Esetleg járt is Indiában, vagy csak szimplán érdeklődik a kultúra iránt?
Miután sikerült választanom, néhány percen belül már újra itt a vörös kis pincérnő, a tálcáján egy nagy pohár forró csokival. Mivel úgy tűnik, hogy épp egy beszélgetés közepébe csöppentünk bele Sean-nal, még nem igazán voltam képben, hogy mi is a téma pontosan, csak annyit sikerült kideríteni, hogy a mutáns képességekről beszélgetnek. Tök nyíltan, titkolózás nélkül. Ez azért elég újdonság volt számomra, ugyanis a sulin kívül máshol még nem találkoztam ilyen "laza" légkörrel, ha a "fajtánkról" volt szó. A másik szálon meg úgy tűnik ez a klub volt a téma... No mindegy, egyelőre csak figyeltem és iszogattam a forró csokimat.

- Ó, semmi probléma... izé... előfordul - mondja Kara felé fordulva Gregory. - Ami azt illeti, volna egy becenevem éppenséggel... nem olyan rég ragasztották rám... szóval, ha túl hosszúnak tartanád a nevem, nyugodtan szólíthatsz Fireheart-nak. - mosolyodik el Sean és egy kicsit még jobban zavarba jön.
~Ez egyre fellengzősebben hangzik... ha elkezdem részletezni, hogy nem én találtam ki, csak még komikusabban fogok kinézni.~
Az asztal körül nő a zsivaly, ahogy lassan mindenki mindenkihez beszél, keresztbe-kasul.
- ...Szóval, azt mondod, nem a hely határozza meg, ki vagyok... ez így is van. Lehet, hogy ez nagyon nevetségesen fog hangzani, de én úgy tekintem magam, hogy első sorban ember vagyok... és az adományom, a... mutációm, vagy mim... csak arra szolgál, hogy másokat segítsek vele. Mert ha megnézzük... a nyelveket, amiket beszélünk, a mutációkat, amikkel rendelkezünk, ez alapján csoportosítani az embereket, ez olyan... olyan primitív... mint a vagyon alapján csoportosítani, kiemelni... olyan... ősemberies, hiszen...
Itt Fireheart elakad, mert Infinite hozzájuk szól:
- Érdekes kis páros, megtiszteltetésnek veszem, hogy épp ide tértek be. India, és...ha nem tévedek, anglia?...
Gregory nem érti a mondat végét, mert félrenyeli a sört. Aztán elkezd köhögni és harákolni, míg végül - számára egy örökkévalóságnyi fuldoklás után - visszanyeri a lélegzetét és végre válaszolni tud:
- Páros... awkward situation, well... Mi nem... Mi gyakorlatilag... Nos, tehát ez egy munkaebédnek indult.
Gregory rápillant Ratna-ra, és érzi, hogy el is pirult. A másik nemmel mindig hadilábon állt, és hirtelen dühös is lesz, hogy így kirántották alóla a talajt.
- Well. - fordul inkább Infinite felé, és úgy érzi magát, mint egy vízbe dobott oroszlán, aki kikecmereg és mérgesen felborzolja a sörényét. - Ami azt illeti, igen, az óvilágból jövök. Tökéletes dialektus, talán Észak-London, ha jól érzem.
~Tessék, Gregory, kiszabadultál a könyvtárak meg a kastélyok poros világából, és most a való, hétköznapi életbe dobva, olyan vagy, mint egy partra dobott bálna. Ne töketlenkedj már tovább!~

- Rendben! – bólintok a most már mosolygó srácnak. – Aztán ne panaszkodj később, jusson eszedbe, hogy te akartad. – szólok vissza a vállam mögött szigorú hangon, ahogy a pult felé indulok az italokért, de ahogy elfordulok tőle én is elvigyorodom, mert annyira jópofa.
A pultnál már kezdenek rendeződni a dolgok és így nem okoz gondot kérni két sört, amivel lassan sétálok vissza Steve-hez és leteszem elé az asztalra.
- De mond csak, ha ilyen fiatal vagy, hogy keveredtél egyáltalán ide? Már az ajtóban vissza kellett volna fordítani téged nem? – kérdezem, de most már nyíltan vigyorogva rá, hogy érezze, csak cukkolom. – És, ahogy hallottam régebb óta jársz ide, gyakran vannak ilyen kedves látogatók, mint az előbb? Már csak ezért is érdemes egy kicsit fejleszteni a képességedet, hogy legközelebb egyedül hajíthasd ki az összeset. – mosolygok rá bíztatóan és kortyolok bele a sörömbe.

Az újabb kérdésözönre Alex ismét próbál legjobb tudása szerint válaszolni. A verekedést, és a fején dagadó púpot leszámítva igazán élvezetes számára ez az éjszaka. Nem csak új ismerősökre tehet szert, de a vendégköre is gyarapodhat - ráadásul mutánsokkal. Vortex igazán felkelti az érdeklődését, és már tervezi is, hogy felvegye vele a kapcsolatot. Ennek érdekében jelmezes klónja lassan vissza is tér, hogy aztán valahogy megszólíthassa a furcsa punk srácot...

- Az az igazság, Kara, hogy tisztában vagyok vele, kicsiben érdemes álmodni. Nem akarom, és nem is fogom az egész világot megváltani, de talán itt békére, megnyugvásra lelhetnek majd a mutánsok. Talán, nos igen, ha nem törnek ránk ilyen ostoba huligánok. Mindenesetre, ha itt sikerrel járnánk, még akár az is lehet, hogy mások is követnék a jó példát.

Megmosolyogtatja a klub tulaját Sean önkéntelen reakciója, de végül bocsánatkérőn felemeli kezeit.

- Elnézést, véletlenül sem szándékoztam kellemetlen helyzetbe hozni senkit. Alaptalan feltételezés és elhamarkodott következtetés volt, még egyszer, elnézésüket kérem. Talált egyébiránt, bár az angol egyéb dialektusait, akcentusait is tanulmányoztam, és képes vagyok többet is megszólaltatni. Egyedül a cockney - vált a jellegzetesen érthetetlen, mély torokhangú verzióra - babrál ki velem, berekedek tőle semmi perc alatt.

Alex kedélyesen felnevet saját ostoba tréfáján, mielőtt folytatná.

- Indiával kapcsolatban, nos, talán éppen emiatt hibáztam rá. Eléggé értek a különféle akcentusokhoz, és errefelé is sokféle ember fordul meg - majdnem mindenféle nációt ki tudok szúrni, már olyat persze, amivel volt már szerencsém találkozni. Viszont sosem jártam még arrafelé, be kell vallanom...de nagy csodálója vagyok a kultúrának. Kicsit talán...húzós, de például a Lagaan az egyik kedvenc filmem...

Végül Vortex felé villant egy hatalmas vigyort. Nyilván a srácnak két dologgal lophatja be magát a szívébe valaki - az egyik, ha mutáns, a másik, ha vedel és bírja is. Mivel Alex nem szeretné nagydobra verni, hogy kicsoda is valójában, marad ez utóbbi, és ebben talán a hatalmas Long Island Ice Tea is segítségére lehet, amit rendszeresen iszogat.

- Ez? Egy egyszerűbb koktél - fehér rum és gin tequilával. De szerintem mára ebből nekem elég is, úgyhogy a következő körben már én is egy korsó sörre fizetek be. Hát, a ki-mit-tud részt passzolom, lévén, hogy igen gyors kudarcba fulladna részemről. De bevallom, alkalomadtán, ha egyedül vagyok, a fogamat összeszorítva próbálok ugyanúgy lángra kapni, mint a Fantasztikus Négyesből a Fáklya. Jól jegyezzétek meg - ha egyszer is sikerülne, komoly változásokra lehet számítani!

.

A fiatal srác hálatelt szemekkel pillant Sheena-ra, amikor a sörökkel visszatér. Úgy látszik, közben megtisztíthatta a kontaktlencséjét is, mivel szemei ismét igéző kék színben pompáznak.

- Hát, tudod, jóval idősebbnek nézek ki a valós koromnál. Aztán meg, ha nem borotválkozom egy darabig, akár negyvennek is nézhetnek - kicsit talán szőrösebb vagyok az átlagnál. Ezek a barmok amúgy egyszer már jártak itt, nem volt kellemes. Én speciel olyan részeg voltam, hogy talpra sem bírtam állni, de volt, aki úgy zavarta ki őket, hogy szép volt nézni. Esküszöm, azt hittem, egy akciófilmbe csöppentem, volt olyan durva mint Jackie Chan vagy Steven Seagal, vagy akárki!

Steve a ma este is bravúros belépővel berobbanó öltönyös alakra mutat, akit Sheena még odafent is látott...

- És amúgy...mikor, hol és hogyan gyakorolnánk?

Egy darabig csak csendben figyeltem a beszélgetést, az egyre nagyobb zsivajt mely körülvett az asztalnál. Egészen élveztem ezt a fajta szemlélődést vagy nevezzük megfigyelésnek. Láthatóan a két újonc – nem mintha magam sokkalta régebbi lennék a vendégkörben – hamar beilleszkedett a társaságba és még szórakoztató is volt látni a fiú pillanatnyi zavarát, mire lágyan el is mosolyodtam.
- Nos igen. Mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk primitívnek lenni… Egyébiránt nem érzem úgy, hogy az emberiség érett lenne elfogadni a mutánsokat. Egyelőre nem- komorodtam el mondandóm végére, miközben beszéltem. Azon is legondolkodtam, hogy vajon a Fireheart név miféle képességet takarhat egész pontosan, bár volt egy olyan gyanúm, hogy ezt hamarosan megtudhatom. Nem rémlett a nagy kavarodásban, hogy említette volna. Tehát lényegében a tulajon kívül, ha nem tévedek csupa mutáns ül az asztalnál. Igen érdekes társaság. Persze egyelőre nem állt szándékomban felfedni magam, még akkor sem, amikor Vortex rákérdezett. Csupán azért tettem hozzá valamit is, hogy ne legyen feltűnő a hallgatásom.
- Nos, az én képességem közé tartozik, hogy kifaggatom az embereket, illetve mutánsokat, már ha ez nevezhető képességnek. Merthogy egyébként ezért is vagyok itt, hogy a hely tulaját meginterjúvoljam eme remek helyről – tettem hozzá, hogy azok számára is érthető legyen ki vagyok, akik még nem tudnak erről esetlegesen.
Végül pedig Alexra tekintettem.
- Tudja ez mind nagyon szépen hangzik és elismerésem miatta, de csak én látom úgy, hogy hiába a pillanatnyi béke, ha szétnézek jelenleg romokat látok? – pillantottam félre a pár törött szék felé, aminek nagy részét ugyan már a személyzet eltakarította – és ez akár kellemetlenebbül is elsülhetett volna. Nem tart ettől?

Nem igazán tudok megbarátkozni a kék szemekkel, de hát, majd csak elfogja magát egyszer fogadni úgy, ahogy van. Mondjuk azért el kell ismerni, hogy praktikus is, hiszen rajtam nem látszik, hogy mutáns vagyok, de, ha ő nem bírja elrejteni a szemét, elég sok kellemetlen szituációtól menti meg magát.
- Tényleg? Olyan jó a pali? – nézek a férfira, akit Steve megmutat, és akivel már fent is összefutottam. – Azért szívesen megnéztem volna a gyakorlatban is, de a mai bagázs úgy látszik nem volt valami kitartó, hamar felhúzták a nyúlcipőt. – mosolyodom el, mikor eszembe jut dicstelen távozásuk.
Aztán ismét a fiúra emelem a pillantásom.
- És miért issza le magát egy ilyen fiatal srác a sárga földig. Ennél azért sokkal jobb elfoglaltságot is találhatnál magadnak. – morgom az orrom alatt. – És nem biztos, hogy jót tesz az idegrendszerednek, az meg a képességednek. – nézek rá, hogy mit reagál rá. – De persze semmi kedvem beleszólni az életedbe, csak egy tanács. Hogy hol gyakorolhatnánk? – gondolkozom el egy kicsit. – Hát az attól függ mit, mert akár lehetne a lakásomban is, de nem tudom mit vált ki belőled, úgy, hogy talán valami elhagyott terület elsőre jobb lenne. No, de mielőtt elmegyek addigra kitalálom. – emelem meg az üveget felé.

Amikor Sean megemlíti, hogy egy "beceneve" is van, kíváncsian figyeltem, vajon mi lehet az, hiszen igaz, hogy csak nem rég ismerjük egymást, de ez valahogy eddig még kimaradt.
-Óóó... hogy te vagy itt a tulajdonos? -fordultam vissza a beszélgetőpartnerem felé, miután sikerült elcsípnem a tarajos srác szavait, majd amikor a különböző akcentusokról beszél, egyet pedig be is mutat, csak döbbenten pislogok a hirtelen hangváltozás hallatán.
-Húha... ez aztán... nem rossz. Na igen, itt Amerikában elég sok féle nációval lehet találkozni... -majd miután konkrétan Indiára terelődik a téma, azon belül is egy filmre, nem bírom megállni mosolygás nélkül- Ó igen, a Lagaan, azt én is szeretem. Annyira szép dalok vannak benne, és a koreográfiák... mondjuk amelyik filmben van valami táncjelenet, az nálam már félsiker.
Miután a tarajos srác felém fordul egy kérdéssel, csak rejtélyesen elmosolyodok.
-Még szép, hogy tudok. De nem tudom, mennyire díjazná bárki is, ha bemutatnám... Eléggé... kiszámíthatatlan tud lenni néha. -válaszolok neki.
Idő közben Sheena is visszatért az asztalhoz, s bár tudom, hogy úgy volt, majd később faggatom ki, de... áh, az a fránya kíváncsiság, mire észbe kaptam, már át is költöztem mellé székestől együtt, bár egyelőre csak vártam, hogy befejezze a beszélgetést a másik fiúval, nem akartam félbe szakítani őket. Ám közben már jött is az újabb kérlelés, hogy mutassuk be a képességünket, majd egy rövid kis bemutató...
-Wow, ezt aztán nevezem... Amúgy vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik, és akkor már késő panaszkodni. -jegyzem meg neki inkább csak cukkolásból, de aztán engedek a kérésének- Ami azt illeti, az én "produkcióm" nem lesz ennyire látványos... Nem sértésnek szánom, de elég pörgős, türelmetlen természetű vagy, nem igaz?
Mivel így is úgy tűnt, mint aki nagyon fel van pörögve, úgy döntöttem, most kivételesen kicsit másképp használom rajta a képességem, mint azt egyébként az ilyen kis "első bemutatóknál" szoktam. Először is megpróbáltam lecsillapítani ezt az óriási nagy lelkesedését, majd a türelmet, a nyugodt érzéseket erősítettem fel benne. Amennyiben ő is észreveszi a változást magán, akkor abba is hagyom, így néhány percen belül újra a régi lehet.

Sean az újabb unszolásra beadja a derekát. Először hagyja, hogy Ratna megmutassa, mire képes. Majd, ha Vortex visszatér az eredeti állapotba, megvárja a reakciókat, és miután tényleg rá kerül a sor, feláll az asztaltól, megissza a maradék sört, és elindul a punk felé.
- Rendben, kedves... Vortex, ha jól értem? Megmutatom, amit tudok - sétál oda hozzá. - Kérlek, ne lepődj meg... ezen. - teszi a srác vállára a kezét.
Ha Vortex nem szakítja meg a fizikai kontaktust vagy nem áll ellen az elméjével, kiterejeszti rá a hatalmát.
Fireheart belobbantja azt a kis robbanást a mellkasában - a forróság a szokott módon terjed szét. Elindítja a potenciált a karja felé; a vállán, a felkarján, majd a könyökén végigfolyik a felgyülemlett erő és lefolyik a kézfejébe. Gyakorlott irányítással elsőre nem zúdítja a másikra az egészet; csak finoman engedi át a tenyerén az energiát.
A másik srác érezheti, ahogy a vállába forró, folyékony tűz folyik, keresztül az izmokon, inakon, csontokon. Olyan, mintha a nyári nap szokatlanul forró hevülete érkezne a másik fiú tenyeréből. Az erő elkezd végigjárni a testén, szétterjedni, ízületről ízületre.
Ha megsérült a korábbi küzdelemben, vagy bármije fáj, akkor a sérülések, fájdalmak mintha egyszerűen eltörlődnének az erő által. Mintha elvágták volna. Mindez nem tart tovább pár másodpercnél; és ha még mindig nem szakította meg a kontaktust, Sean elemeli a kezét, a hő pedig rövid időn belül elcsitul. Rajta pedig, ha mindezt engedte megtörténni, olyan érzés lesz úrrá, mintha hatalmas adag morfiummal kiütötték volna a fájdalomközpontját.