A-klub

Továbbra sem tudom, hová is tegyem a fiút, ezért úgy gondolom, jobb, ha kicsit még elcseverészek vele, hátha kiderül valami közben.
- Hát jó sokat szólhattak az ismerőseiknek, mert fenn alig lehet megmozdulni és már itt is kezd jócskán annyi ember lenne, ami nekem már kicsit sok. – kortyolok bele az italomba. – Én csak megláttam a feliratot, meg az embereket és gondoltam benézek egy italra és felmérem a helyet. Nem sok olyan szórakozóhely van, ahol a mutánsokat is szívesen látják, ezért úgy döntöttem megnézem magamnak a bátor tulajt, de egyelőre nem láttam. Mondjuk, ha látnám sem ismerném fel, de gondolom más igen. – mosolygok a srácra miközben az embereket mustrálom és néha eltéved a szemem, az alsó szintre vezető lépcső felé, ahol a nő is eltűnt. – Egyébként nem tudod mi van ott lenn? Az előbb eltanácsoltak onnan, de hallom, hogy ott is szól a zene. Valami privát rendezvény? Vagy kártyabarlang? Ott kopasztják meg az embereket?– veszem egy kicsit humorosra, hogy ne vegye túl komolyan.

Picit félretoltam a diktafont látva Alex megingását. Bár nem mondhatni, hogy értettem az okát. Csak én hallottam volna félre, hogy az előbb belement az interjúba?
- Ööö… elnézést. Én azt hittem ez egyértelmű. De akkor kezdjük elölről. Egy cikket szeretnék írni. Ehhez szeretnék kérdéseket feltenni, maga pedig válaszol. Ennek eredményeképpen én megírom a cikket, ami megjelenik az újságban – magyaráztam, ám közben felébredt a gyanakvásom. Végül is kinek nincs az életében rejtegetnivaló? Én pedig immár részben ezt is szerettem volna kideríteni.
- Akkor változtassunk némileg a szabályokon – mosolyodtam el egy cigit előszedve a táskámból – Megengedi? – kérdeztem rá udvariasságból, de a választ már nem vártam meg – Szóval meséljen amiről akar kezdésnek. Aztán meglátjuk hová lyukadunk ki. Na mit szól hozzá?

Abszolút, megkérdőjelezhetetlen és végzetes időpocsékolás. Alex immár meg van győződve róla, hogy hiba volt szóba állni ezzel a nővel - hiszen nem elég, hogy egy harmadszorra is feltett egyenes kérdésre nem hajlandó-avagy képtelen-választ adni, de még hülyének is nézi leendő interjú-alanyát.

- Nézze, kisasszony, el tudom képzelni, hogy akikkel eddig volt szerencséje riportot készíteni, tizenötperces, vagy inkább amolyan...egylövetű hírességek voltak. Nekem azonban nincs időm az egész élettörténetemet elmesélni - mint már említettem, igen elfoglalt ember vagyok. És bizony, kissé célzottabb kérdésekre várok. Utoljára kérdezem, ha nem kapok konkrét választ, végeztünk - minek kapcsán óhajt interjút készíteni?

Eközben azonban az őrszemnek állított klón olyasmit lát, aminek egyik Alex sem örül - majd egy tucatnyi gyanús alak közeledik a klub felé. Legtöbbjük koszos farmernadrágot és szakadt inget visel, és kezeiken már ott csillog az utca fényeiben a boxer, amit meg sem próbálnak rejtegetni. Pár hete jártak errefelé először, s próbálták összetörni a berendezést - igaz akkor csak négyen voltak. Alex ismét kissé feszengeni kezd, ennek oka Kara számára azonban rejtély.

Steve halkan felnevet Sheena újabb kérdéseire, de aztán megrázza a fejét.

- Neem, azt hiszem csak ma is magányra vágyik a nagyfőnök. Ilyenkor odalent táncol egyedül, és...


A fiú még folytatná, azonban ekkor enyhén rongyos ingekbe és farmernadrágba öltözött legények robognak le a lépcsőn, baseballütővel, boxerekkel és késekkel felfegyverkezve. Minden teketória nélkül nekirontanak a vendégeknek - egyikük a fa testápolóval egyetlen ütéssel kiteríti a lépcsőnél szobrozó férfit, aki egy nyikkanás nélkül gurul le a legalsó szintre.

- Le a mutánsokkal!

Nyolc torokból harsan fel a gyűlölködő kiáltás, amitől sokak ereiben megfagy a vér. Többen próbálnak a pult mögé menekülni - őket egyelőre nem üldözik. A vízipipázó társaság egy emberként kúszik az asztal alá, sokan azonban éppen csak ácsorogtak a teremben - ők azonnal célpontokká válnak. Vortex felé egy késsel felfegyverkezett agresszor indul meg, Sheena-ék felé pedig ketten is - nekik boxer villog a kezükben. Steve szinte azonnal felpattan, és remegő lábakkal bár, de a szőke nő elé áll.

A legalsó szinten a nehézkesen beinduló interjút a kidobó nem várt belépője szakítja félbe. Alex ugyan tudja, mi történik odafent, mégis eljátssza a meglepettet, és kétségbeesett arccal pattan fel.

- Nos, kisasszony, azt hiszem a nagy emberbarát banda ismét tiszteletét teszi nálunk, és megpróbál elégtételt venni, amiért szívesen látjuk a mutánsokat is. Még szerencse, hogy fehérek vagyunk, nemde? Ha megbocsájt, felmegyek, hátha rendet tudok tenni.

Válaszra sem várva, futólépésben indul meg a lépcsők felé...

Utálom, mikor beülök egy helyre és végre akár jól is érezhetném magam, és akkor durván félbeszakítják az ismerkedésemet ezzel a Steve fiúval. Főleg utálom, mikor ezt nem csak merő bunkóságból, hanem a felsőbbrendűség zászlaja alatt teszik. Gyakorlott szemmel nézem őket végig és elégedetten állapítanom meg, hogy lőfegyvert nem látok, így legalább vaktában lövöldözés nem lesz. Remélem azért van néhány tökös vendég a jelenlévők között és ezzel a nyolc gyökérrel hamar feltörölik a padlót. Reményeim azonban hamar hamvába hullanak, hiszen a legtöbben a pult mögé menekülnek, vagy az asztal alá, mintha ez megoldaná a problémájukat.
Mondjuk nem érek rá a többiek sorsán rágódni, hiszen két, mindenre elszánt és a kezükön boxert viselő izomagyú pont felénk vette az irányt. Mivel kellően elrontották a napomat ezért most hideg mosollyal nyugtázom közeledésüket, de a szőke srác hirtelen előttem terem, mint egy hős védelmező. Így hát visszadőlök a szék támlájához és érdeklődve várom, mi fog ebből kisülni. Persze nem szeretném, ha megcsapnák azokkal a veszélyes jószágokkal, de, ha ilyen bátor, csak tud valamit, és nem hagyja magát, ha meg nem, hát majd akkor jöhet a móka és kacagás. Minden esetre az asztal takarásában előhúzom az egyik dobókésemet.

Láthatóan nem volt vevő Alex a kis bemelegítésre. Vagy mert egyszerűen valóban nem csípi az időhúzást vagy pedig tényleg tart valamitől, ami esetlegesen kiderülhet róla és ez nagyon feszélyezi. Megmosolyogtató volt ugyan, hogy magát a hírességekhez sorolja, de nem mosolyogtam. Nem annyira türelmes, mint azt elsőre gondoltam volna róla.
- Az interjúalanyaim nem a hírességek közül kerülnek ki kedves Alex. Inkább hírhedtek… - mosolyodtam el sejtelmesen és vártam valamiféle reakciót, de nem túl sokáig. Nem szerettem volna, ha tényleg faképnél hagy. Szóval elővettem komolyabbik és a téma iránt valóban érdeklődő énem és egyenesen válaszoltam végre.
- Nyugodjon már meg! Nem a szennyesét akarom kiteregetni, hanem a helyről akarok írni – emeltem fel végül megadóan a kezeim – Nem is értem mire fel ez a hirtelen visszavonulás – jegyeztem meg egy fintor kíséretében halkan, majd az italomba kortyoltam. Láthatóan ez sem nyugtatta meg jobban, hiszen még talán az eddigieknél is jobban feszengett immár. Na szépen vagyunk… Mégis mit hitt, miről fogok írni vagy kérdezni? A fecskék vándorlási szokásairól? Az lehet nem zaklatta volna fel ennyire.
Épp felálltam volna, hogy magam vessek véget ennek az értelmetlen és sehová sem vezető beszélgetésnek, amikor megjelent gorilla bácsi. Ijedten néztem hol egyikre hol másikra, majd figyeltem Alex gyors távozását, miközben nekem még feldolgozni sem sikerült a hallottakat.
Azért csak nem fogom itt lent megvárni mi lesz ennek a vége, de legalább akárhogy is nézzük, valamiről fogok írni. Ha más nem, testközelből szemlélhetem meg a hely mozgalmasabb estéjét. Ismét? Valamiért nem hagyott nyugodni ez az egyetlen szó, miközben kettesével szedtem felfele a lépcsőfokokat egy a lépcsőn lezuhant férfi mellett ellavírozva. Nem ma nyitott volna a hely? Kezdtem magam eltévedve érezni.
Megtorpantam a következő színt előtt, ahová már jól hallhatóan leszűrődtek a hangok. Mély levegőt vettem, majd kikukkantottam. A legkevésbé sem tetszett a látvány. Vissza a fal mögé, levegőért kapkodva. Végül pedig újra ki és az egyik baseballütős férfi kezének irányába terjesztettem ki elmém. Ha nem szorítja eléggé a fegyverét, és váratlanul éri a meglepetés, sikerül kirántanom azt a kezéből, mely gyors pörgésbe kezd a levegőben…

Hamar szembesülnek a támadók azzal a megkerülhetetlen ténnyel, hogy ha az ember egy mutáns-barát kocsmában óhajt randalírozni, akkor bizony meggyűlhet a baja a bent tartózkodó mutánsokkal.
A legelső meglepetés egy ütésre emelt baseball-ütő rendellenes viselkedése Kara mesterkedésének hála - a fegyver előbb rakoncátlanul meglódul a mutánsellenes liga "bátor" harcosának kezeiben, majd látványosan kiugrik a szorításból, és a levegőben pörögni kezd...

Vortex akciója talán még szembetűnőbb - először persze csak a lágy csobbanás hallatszik, ahogy támadóját barátságosan sörrel kínálja, tökéletesen pofán találva a habos löttyel, aztán pedig megnyílik az örvény. A hangos morajlás akkor is odavonzana minden tekintetet, ha maguk a megteremtett kapuk nem volnának elég látványosak. Az ilyen trükkösen felé hajított korsó ellen a késes fickó teljesen tehetetlen, és Jason egyedül azért nem tudja kirúgni a kezéből a fegyvert, mert a fazon egyetlen nyikkanás nélkül ájultan terül el a földön.

Steve a feléjük tartó két marcona alak közül a baloldalit két egymást követő gyors ütéssel üdvözli - először gyomorszájon csapva egy alsó felütéssel, majt egy amolyan ízig-vérig igazi parasztlengővel egyszerűen letaglózza a férfit. A másik boxeres ellenfél azonban baljával megragadja a szőke srácot, és játszi könnyedséggel a magasba emeli... Steve lábai a másik férfi térdének magasságában lengedeznek, és a fiú láthatóan eléggé meglepődik az események alakulásán - olyannyira, hogy támadója könnyűszerrel bever neki egy állast boxeres jobbjával, majd karjának egyetlen lendítésével behajítja szerencsétlen srácot egy másik box asztala alá, hogy csak úgy nyekken...

Ezt a pillanatot választja Alex arra, hogy végre maga is közbelépjen - egyetlen intésére a zene elhal, hogy egy sokkal vadabb ütemnek adhasson helyet alig egy másodperc múlva.

- Képesek vagytok kiverni itt a balhét pár mutáns miatt? Ám legyen. Lássák ők is, hogy nem minden "egyszerű ember" ostoba marha - gyertek, rohadékok, engem próbáljatok kóstolgatni!

Alex nekifutásból ugrik az egyik farmeros nyakába - ám célpontja nem ő, ennek csupán a vállán kitámasztott jobbjával átperdül, és a mellette álló - baseball-ütős - agresszort úgy rúgja fejbe lendületből, hogy öröm nézni...
A támadásból egy perdüléssel a terem közepére veti magát - egyenesen Vortex mellé. Ezzel nagyjából tisztázódik a felállás is - a talpon maradt öt támadó (köztük a Kara által lefegyverzett,aki úgy döntött, hagyja a búsba a levegőben pörgő baseball-ütőt) lassacskán gyűrűbe kezdi vonni a terem közepén álló két férfit, nem is törődve a többiekkel.

Egy élmény volt nézni, ahogy a fiú üdvözli a két tahót, akik ilyen megmozdulásoktól és csak csapatban érzik erősnek magukat. Azt már kevésbé díjaztam, hogy mikor szépen kivitelezett ütésekkel lecsapta az egyiket, a másik egyszerűen rongybabának nézte és bependerítette egy asztal alá, de még előtte megkínálta a boxerrel is.
- Ez igazán nem volt szép tőled dagikám! – csóválom meg a fejem higgadtan. – Egy nagyon szépen induló beszélgetést nem illik így félbeszakítani.
Mire az utolsó szavakhoz érek, már az asztalra támaszkodva félfordulatból szállok bele bal lábbal a gyomrába, majd jobbal a halántékát veszem célba a hegyes orrú csizmámmal, de még mielőtt még megvárnám a hatást, hogy elég-e ez neki az ájuláshoz, elsuhanva mellette, a biztonság kedvéért mélyen felhasítom a pengével a boxert tartó kezét. Megölni nem akarom, szerintem a tulaj sem venné jó néven a dolgot.
~ Na most egy darabig biztos nem fogja szorongatni azt a vasat! ~
Remélve, hogy ezt a fickót is kihúzhatjuk a listáról a bár közepén körbefogott két figurára nézek, akik közül az egyik igen csak ismerős, vele volt az a nő, aki aztán eltűnt a lenti részben.
~ No csak! Még talán verekedni is tud? ~
De azért az öten kettő ellen felállást kicsit sokallom, ezért lendületből kaszálom el az egyik garázda lábát és megvillantva hosszú körmeimet, több helyen mélyen szántó nyomot hagyok rajta, majd besétálok a fiúk mellé, látványosan megnyalva azokat a karmokat.
- Mintha kicsit aránytalan lenne a mérkőzés? Segíthetek?

A szint egyre kezdett kiürülni, mert ugye ki élvezne egy hasonló helyzetet, hacsak nem maguk a suhancok, akik akár szórakozásból, akár megfontoltabb okokból jöttek szétverni a helyet és pár mutáns fejet. Tartok tőle, nem egészen megfontolt ötlet volt ez részükről, tekintve a túlerőt. Még, ha az számban nem is kerekedett föléjük.
Kárörvendően elmosolyodtam, ahogy pórul járt egyikük a portál kapu révén, ám nem sokáig kötötte le mindez a figyelmem, ugyanis színre lépett Mr Titokzatos… Stílusos belépő, azt meg kell hagyni. Idejét láttam, hogy végre én is színre lépjek. No azért nem látványosan, elvégre nagyon nem akaródzott kimozdulnom a fal egyelőre biztos takarásából.
Szemmel tartottam a terem közepén összegyűlt kis csapatot, ahogy láthatóan felvették a kesztyűt. És bár bennem is termelődött az adrenalin rendesen, mégsem éreztem úgy, hogy szívesen rajzolnék céltáblát magamra.
Szóval… ott tartottunk, hogy baseball ütő, melyet gazdája lógva hagyott a levegőben, én pedig idejét láttam meglendíteni azt. Sosem voltam egy nagy játékos, de ezt ütni kell, nem? Mármint evvel…
Az ütő immár lendülve indult útjára, hogy jól tarkón billentse egyik jómadarat, mely jó eséllyel szétterül, így számbeli fölényükön javítani tudnék. Ám utolsó pillanatban hiba csúszott a számításomba és míg az egyik boxeres srác kiszámíthatatlan lépést tett, az ütő elsuhant felette és egyenest Alex homlokát találta telibe… Legalább is mielőtt újfent félrehúzódtam a fal mögé egész abba az irányba tartott. Vártam valami kiáltás félét vagy egyebet, esetleg további csörömpölést szépen meghúzódva.
- Basszus! – szaladt ki a számon a halkabb felkiáltás. Csak mertem benne reménykedni, hogy nem feltétlenül fog kiderülni, hogy én voltam a bűnös. Ha pedig mégis nem járok hasonlóképpen, elvégre nem szándékos volt és közel sem biztos, hogy célt talált... Ugye?

Hatalmas a káosz, melybe Sheena akcióját követően velőtrázó kiáltások is vegyülnek. Lassan a padlót fogott, feltápászkodni próbáló és ájult támadók pontos besorolása és számontartása lehetetlenné válik - de nem is lesz rá szükség talán.
Alex megrökönyödve pillant meg egy felé hajított baseball-ütőt, ami elől minden harcművészeti tudása és tapasztalata ellenére képtelen teljesen kitérni - épp csak annyira tudja elfordítani a fejét, hogy a súlyos fegyver ne kapja telibe, és csak csúnyán elkábítsa ahelyett, hogy kiütné. Így is jobbnak látja az akrobatikára és lendületre alapozó capoeráról átváltani egy egyszerűbb karate alapállásba - stabilabb, és talán a hirtelen lecsökkent koordinációs képességével is sikeresebben védekezhet így, mint kábán ugrándozva.
A támadók azonban jobbnak látják visszavonulót fújni, felkapkodják a földről elesett társaikat, és ocsmányságokat kiabálva a felfelé vezető lépcsők felé kezdenek rohanni - mit sem sejtve arról, hogy odafent az őrszemként ottmaradt négy társuk hasonló sorsra jutott. Őket egy talpig feketébe öltözött, símaszkot viselő férfi kergette el...

Igazán a fiúkhoz való csatlakozásom után már nem nagyon van szükség nagyobb beavatkozásra. A négy megmaradt támadóból kettőt a fülsüketítően zajos átjárókat nyitogató és itt-ott feltűnő tarajos legény intézett el, de aztán belefutott egy kemény ütésbe. A jól öltözött úriembert meg egy magától cselekvő baseballütő legyintette meg egy kicsit, amitől kissé lelohadt a lendülete.
Azt nem feltételeztem, hogy a mutánsellenes csoportból ejtette volna meg valaki ezt a kis játékot, de még volt két elintézni való támadó, így azon ráérek később is eltöprengeni, hogy ki kavart bele a verekedésbe.
Laza testtartással közeledtem a megmaradt két támadó felé, de végül nem lett a játszadozásból semmi. Ahogy elolvadt a túlerő és elhullottak sorban a társaik, úgy váltak egyre bizonytalanabbá a megmaradtak, így végül ez a kettő is nyúlcipőt húzott és segítve megsérült és kába társaikat, harci kedvüket káromkodással pótolva igyekeztek kijutni a klubból.
Szétnézve a romokon, azért kicsit megsajnáltam a tulajt, aki az ominózus táblával, még sok ilyen atrocitásnak fogja kitenni magát.
Lassan kifújtam az adrenalin okozta feszültséget magamból és elindultam megkeresni szegény Steve-t, hogy megköszönjem a hősies viselkedését.

Távoznak hát az agresszorok, balszerencséjükre véletlenül átszaladva Vortex kapuján - hiszen mindegyikük inkább hátrafelé pillantgat, hogy követik-e őket, vagy éppen továbbra is ocsmányságokat kiabálva.

- 'szomat. - jegyzi meg Alex csípősen, miközben egy boxhoz tántorog, hogy végre leülhessen. Fájósan tapogatja meg a már növekedésnek indult pukliját a homlokán, majd kissé derűsebben reagál Jason szavaira.

- Rendben van fiúk, ezt is átvészeltük. Kapuzárás van, aki itt volt eddig is, maradhat, a mai estét mindenkinek én állom, cserébe a kellemetlenségekért!

Vortex ezzel megkapja a választ is kérdésére, miszerint ki is a tulaj.

Sheena afelé a box felé tart, ahová Steve-et behajították - szerencsére a fiú épp tápászkodik fel, látszólag kutya baja. Talán egyvalamitől eltekintve - ami nem is lenne olyan feltűnő, ha a macskanő nem vette volna észre eddig is a furcsa tekintetet. Steve bal szeme az eddig is látott, már-már rabul ejtő kék színben pompázik, a jobb helyét azonban most furcsán villogó sárga macskaszem vette át...
A fiú félszegen mosolyog Sheena-ra, leporolja a ruháit, majd kihúzza magát.

- No, jócskán túlbecsültem magam úgy látszik. Nem esett bajod, ugye?

A boksz felé haladva, ahol elvesztettem a beszélgető társamat, még hallom, ahogy az ütővel közelebbi ismeretséget kötő férfi mindenkit megvendégel.
~ Hát akkor a hely tulajdonosához volt szerencsém betársulni. ~ mosolyodtam el, aztán hátrafordulva még látom, ahogy a tarajos fickó le is csap rá egyből.
Én minden esetre először Steve után nézek, de megkönnyebbülésemre már talpon van és kissé zavartan igyekszik rendbe szedni a ruházatát és az önbecsülését.
Vigyorogva nézek rá, hogy biztosítsam, nagyra értékelem amit tett, és, hogy kitűnően vagyok, de megakad bennem a szó, mikor a két fajta színben tündöklő szemébe nézek.
~ Ejha! Csak nem egy fajtárssal sodort össze a véletlen! Még nem találkoztam eddig hozzám hasonlóval! ~
- Ne is törődj vele! – intek nagyvonalúan. – Megesik ez néha és nem játszottak tisztességesen. És kösz, szuperül vagyok! – biztosítottam. – És te? Nem esett nagyobb bajod? A boxer azért csúnya dolgokat tud csinálni, ezt tapasztalatból tudom. És, ha már így egymásba botlottunk és látom a szemeden, hogy mutáns vagy, megkérdezhetem, hogy mi a képességed? – kérdezem halkan, hogy csak ő hallja.

Többen még csak próbálkoznak lerázni magukról az események hatását, így Vortexnek Alex-el, Sheena-nak pedig Steve-el jut pár pillanatuk zavartalanul letisztázni az elhangzott kérdéseket.
Alex először kissé értetlenül néz Jasonre, de láthatóan ráébred, miről is van szó.

- Nem, sajnos se punk, sem pedig mutáns nem vagyok. De hiszek a teljes egyenjogúságban. No igen, alkalomadtán erre vezet. Kiszolgálás az most is a pultnál van csak, de azt kérsz, amit akarsz - apropó, megtennéd kérlek, hogy hozol nekem egy koktélt? Alexnek kérd, tudni fogják, mi is kell.

Egy másik boxnál erősen eltérő helyzet bontakozik ki. Steve a kérdés hallatán ijedten kap jobbjával a szemei elé, arca pedig lángvörösben kezd pompázni. Kétségbeesetten veti magát vissza a földre, s kezd látszólag keresgélni valamit. Közben roppant furcsa, szipogó hangokat ad ki, és Sheena meg merne esküdni rá, hogy könnyeket is lát a furcsa szemében...


- Nem akartam, hogy ezt lásd! Korcs vagyok, csak egy mocskos torzszülött...nem vagyok se ember, se mutáns. A kontaktlencse használ...kiesett...nem, nem...meg kell lennie!

Nagy nehezen aztán megtalálja, és akár egy duzzogó kisgyerek, behúzódik a box magányába.

- Menj csak nyugodtan, gondolom, nem akarsz egy korccsal beszélni...

Furcsamód, amilyen gyorsan jött a balhé, olyan gyorsan is ült el. Sokáig nem mertem kinézni a fal mögül, csak amikor már eléggé elhalkultak körülöttem a zajok. Minél előbb a végére szerettem volna járni a dolgoknak, mármint, hogy Alex vajon megsérült-e általam avagy sem. Mindenesetre reméltem, hogy azért nem volt annyira feltűnő ebben a kavarban egy felé repülő ütő. Akár dobhatta is valaki. Nem?
Felemelkedtem a fal mellett és azért még óvatosan kilestem. Elég hamar és könnyen megfeledkezett rólam a kedves avagy immár kedvetlen tulaj. Lényegében lazán túllépett azon, hogy valakit hagyott odalent, de azt hiszem képes vagyok túltenni magam ezen, hiszen volt mivel elfoglalnia magát. Halkan kiléptem a fal mögül, legalább is halknak terveztem de üvegszilánk csörömpölése szakította meg lépteim. A fenti szőkeségre, majd Alexra néztem. Nem vészes a pukli – nyugodtam meg némileg, majd a bárpulthoz léptem és kértem egy pohár jeget. Igen, jeget, amit Alex asztalához lépve letettem.
- Ettől talán nem lesz annyira csúnya – böktem a pohárra, majd a tarajos srácot is végigmértem, majd kinyögtem felé egy Hellót. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Részben a félbemaradt vagy inkább el sem kezdett interjú miatt, részben a pukli miatt amit én magam okoztam, továbbá, ha ez mind nem lenne elég még mindig álltam az asztal mellett.
- Esetleg csatlakozhatom? Akár elölről kezdhetnénk azt, amit lent félbehagytunk, vagyis el sem kezdtünk. Persze nem kell most én igazán megértem… - hagytam abba a magyarázkodást, majd legyintettem.
- Tudja mit? Talán majd legközelebb, ha megengedi. Most attól tartok van min rágódnia. Azért most már meginnám a sörömet, ha nem bánja – mosolyodtam el. Harmadikra csak összejön….

Kicsit leesett az állam, mikor Steve reakcióját láttam és a következő pillanatban már ismét az asztal alatt hasalt, lázasan keresve valamit. Aztán a következő pillanatban kiderült, hogy az a valami a kontaktlencse. Egy darabig értetlenül hallgattam a motyogását, mely mintha egy időre sírásba hajlott volna, majd megráztam a fejem, ennyi sületlenségtől.
- Mi az, hogy korcs vagy? Nem igazán értem, amit össze-vissza beszélsz. – követem a boksz félhomályába és, hogy megnyugtassa m, meg, hogy jobban lássak is én is felvillantom macskaszemeimet. – Nem megyek sehová! – szögezem le és ülök le vele szemben nyugodtan. – Láthatod, hogy én is állati mutáns vagyok, de egyáltalán nem tartom magam „korcsnak”, ahogy te nevezed magad. – nézek a szemébe biztatóan.
Talán csak most nemrég szembesült a képességével, ezért érzi magát ilyen nyomorultúl. De, ha ennyire szégyelli még jó, hogy itt és most történt a baleset, mint hogy valami mutánsellenes helyen.
- És most éppen van egy kis szabadidőm és, ha gondolod beszélgethetünk is, engem nem zavar az adottságod, ha téged sem az enyém. – ütögetem meg bátorítóan az asztalra fektetett kezét.

- Foglaljon csak nyugodtan helyet, kisasszony - pillant Alex hálatelt szemekkel Kara-ra - ezek után, hogy gyakorlatilag én sodortam veszélybe, azt kérdez, amit csak akar.
Alex boldogan veszi át - és egyben használatba - a pohárnyi enyhet nyújtó jeget. Nem kis meglepetésként éri aztán a zajosan megnyíló, áttetsző apró kapu, de az italnak igencsak megörül. Mikor mindhárman ott ülnek már, koccintásra emeli "kis" koktélját.

Steve kezd ugyan megnyugodni, de láthatóan még el fog tartani egy darabig a dolog - nagyon feldúlt lehet lelkileg.

- Kedves vagy...és egyáltalán nem vagy korcs. Én viszont...azt hiszem, javarészt valami vadmacskának születtem - oroszlánnak vagy minek. Legszívesebben, nem is tudom, elásnám magam, vagy valami.

Közben lassacskán oszlásnak indul a tömeg - szinte mindenki jobbnak látja távozni. Egyedül az egyik vízipipázó srác marad Jasonék és Sheena-ék társaságán kívül, ő kényelmesen visszaül egy korsó sör és egy újabb pipa kíséretével az asztalához.

Valamennyire sikerült a srácot megnyugtatni, de azért még érezni lehetett a belőle áradó feszültséget. Nem igazán értettem, hogy a mai világban, miért is tartja magát korcsnak, szörnyszülöttnek valaki, azért mert mutáns. Igaz, hogy én sem magam választottam, de én szeretek vadmacska lenni, főleg mióta majdnem teljesen kifejlődött a képességem.
- Steve, figyelj ide! – emelem meg az állát és nézek sárgán világító szememmel a szemébe. – Hagyd ezt a hülyeséget, hogy korcs vagy, azért mert állati mutáns vagy! Inkább használd ki, élj a lehetőségeddel! Egyáltalán tudod, hogy mire vagy képes? – kérdezgetem, hátha ki tudok húzni belőle valamit. – Megsúgok neked egy titkot, - hajolok hozzá közel, - én is nagymacska vagyok, egy párduc. – mosolygok rá kedvesen.
~ Hajaj! Biztos megártott a mai adrenalin löket, hogy pesztrálgatok itt egy sírdogáló mutánst! ~
Magam sem értem miért nem hagytam magára, de olyan szerencsétlenül ücsörgött itt összezuhanva, hogy nem volt szívem otthagyni.
- Mivel arról volt szó, hogy beszélgetünk, akkor mesélj egy kicsit magadról és a képességedről, aztán hátha tudok segíteni. – nézek rá érdeklődve.

Ahogy a busz a végállomás felé közeledett, az egyik megállónál találomra felpattantam a helyemről és jeleztem, majd intettem Sean-nak, hogy itt leszállunk.
-Azt nem tudom, hogy pontosan merre van az a hely amit keresünk... Múltkor az egyik újságban találtam egy kis hirdetést róla, és ha az emlékezetem nem csal, akkor itt kéne lennie a közelben. Hú, hogy is hívták... na várj egy kicsit... -töprengek el egy darabig, miközben elindulunk az utcán és együtt sodródunk a tömeggel- Megvan! A-klub!
Legalább negyed óráig gyalogoltunk és nézelődtünk, de aztán végül csak sikerült rábukkanni a helyre.
-Hmm, kívülről elég komornak tűnik... -jegyzem meg, ahogy az egyik sarokház bejárata felett meglátjuk a feliratot- De ha már eddig eljöttünk, egy próbát megér, nemde? -vonok vállat, majd Sean társaságában belépünk az ajtón.
Egy darabig csak kíváncsian nézelődök, hogy feltérképezzem a terepet, mi merre van, meg mégis kik járnak ide. Azt mindenesetre meg kell hagyni, hogy belülről sokkal barátságosabb kinézete van a helynek...

Lelepleződése óta Steve most először mosolyodik el, ahogy Sheena szemébe néz.

- Párduc? Tudod, a Te szádból ez inkább hangzik izginek...sőt, királyul hangzik. Nekem, hát, nem annyira laza a téma. De végülis...szerintem sokkal, sokkal erősebb vagyok, mint egy ember. Meg aztán, vannak karmaim is, na mondjuk az nem is rossz.

Itt már-már vigyorogva villantja elő az említett karmokat, amik az emberi körmei alól bukkannak elő - mintegy 2-3 centi hosszúak csupán, de ránézésre is borotvaélesnek tűnnek.

- Nameg aztán ott van a hörgés. Megszégyenítenék bármilyen death-metál énekest, olyan hangokat tudok produkálni...olyan, mint a discovery channel-en az oroszlánok bömbölése, de komolyan. És Te, mikre vagy képes?

- Na látod! – mosolyodom el, mikor végre oldódik egy kicsit és már meg is mutatja egy-két tudományát. – Nem is olyan rossz dolog, nem? Erősebb vagy és ügyesebb, mint a legtöbb ember, és még ijesztgetni is tudsz a hangoddal. – kuncogom el magam. – Sose szégyeld, hogy az vagy ami, inkább használd ki, főleg, ha ilyen helyzetbe keveredsz, mint most. Lehet, hogyha egyet üvöltöttél volna, már hanyatt-homlok el is menekült volna ez a sok baromarcú. – intek a terem felé.
Mikor rákérdez a mutációmra és is megmutatom neki a karmaimat.
- Nekem is van hasonló. – teszem a keze mellé az enyémet. – De, szerintem én már régebb óta uralom a képességem, mint te, ezért én már képes vagyok teljesen átalakulni és felvenni a párduc alakját. – nézek rá érdeklődve, hogy vajon ez a hír, mit vált ki belőle.
Sokan nehezen tudják elhinni, hogy erre valaki képes lehet, és azt sem tudom ő hol tart most és ez esetleg mennyire viseli meg, ha megtudja, ő is képes lehet majd rá.
- Mikor jelentkezett először a képességed? És másra is képes vagy már?