A-klub

[You must be registered and logged in to see this link.]

Nem várok, azonnal feltépem az ajtót és lemegyek a lépcsőn. Hallom, hogy követ, de jelenleg az sem érdekelne, ha feladna a rendőrségen! Nem foglalkozom az emberekkel, néhányat fellökve, de elérek egy asztalhoz. Leülök és a kölyköt figyelem. Megölöm, kitaposom a belét és élve elégetem…

- Jó estét, üdvözlöm önöket! Mit hozhatok? – jön oda hozzánk egy pincérnő. Nem hagyom abba, kitartóan nézem Vigyorit és szám összepréselődik, amikor ismét végigfut rajtam a düh.

- Tequila, portorico rum, whiskey és abszint – vakkantom felé ingerülten. – Jó sok, legalább három adagot mindenből! Ha nincs valamelyik, akkor a legerősebbet helyette! – és mielőtt még Midnight-hoz fordulna, folytatom. - A kislánynak, pedig egy pohár almalevet! – Bármilyen tiltakozást látva, fenyegetően felmorgok és megnövesztem a karmaim…

Mikor megérkeznek az italok, felhajtom a három tequilát és egy whiskey-t. Égeti a torkom, de tudom, hogy nem marad ez így sokáig. A szervezetem túl hamar lebont mindent, az alkohol is csak akkor hatna, ha éhgyomorra meginnék három hordóval. De valahogy le kell nyugodnom… Miután a rumos pohár is üresen végzi az asztalon, kissé eltorzul az arcom, majd megtörlöm a számat.

- Na, idefigyelj te kis féreg – könyökölök az asztalon. – Most biztos nagyon okosnak hiszed magad, igaz? Osztod az észt, miközben máshoz nem értesz csak a meneküléshez – húzom meg az abszintos poharat. – Jól van, elismerem, megúsztuk a te segítségeddel. Ezt akartad hallani? – morgom. – De nehogy azt hidd, hogy megköszönöm, nem kértem belőled… - megiszok még egy whiskey-t. Végre kezdem érezni, ahogy felmelegít és kissé felengedek. – Már csak egy valami érdekelne. Mi a faszért szóltál bele a dologba? Mert hogy nem volt semmi hasznod belőle, az biztos. Na, de akkor miért? – húzom meg az abszintot, majd nyelvemmel csettintek.

- Utálom az embereket kölyök. Ha te nem lennél mutáns, téged is kinyírnálak… Alsóbbrendű, tetvek! És még minket gyűlölnek, érted? Minket! Pedig nem mi kezdtük el üldözni és gyilkolni őket, az egész az ő hibájuk – magamban felnevetek és a számhoz emelek még egyet. – De most megkapják… Ideje kezelésbe venni őket…

Először meglepődve figyelem, ahogy felmegy benne a pumpa és elkezd ordítozni, de aztán a következő döbbenetem után hátradőlök és figyelmesen, egy kis gúnyos vigyorral a szám sarkában hallgatom. Két mondat közötti levegővételénél újrarendelek és ismét teli poharakkal figyelem tovább. Kezd melegem is lenni az x-edik adag után.

- Lám, lám, lám Vigyori ilyet is tud – mosolygok a pofájába. Igen, az alkohol kifejezetten pozitív hatással van rám. A idegeimre biztosan. – Tudod kölyök, én már belefáradtam, hogy egyezkedni akarjak az emberekkel. Önfejű csúszómászók, nem lehet őket száz év alatt sem megváltoztatni, élni közöttük, meg maga a pokol. Hidd el… láttam már néhány dolgot, amit te el sem tudnál képzelni róluk. – leszek néma egy pillanatra. - És azt pedig magasról leszarom, hogy mit gondolsz rólam és a módszereimről – dugom bele a nyelvemet a rumba és aztán lehajtom. Közelebb hajolok és belenézek a szemébe. – Szóval most te hegyezd a füledet, mert csak egyszer mondom el. Nagyon jól rájöttél, hogy nem bírom a pofádat, gratulálok, de attól még, hogy egy utolsó, szemétládaként kellett megszületned, igen is mutáns vagy. Egy mutáns, aki nem bírja az embereket, mégis kénytelen köztük meghúzódni. Elégedett vagy magaddal bájgúnárkám, hogy a nőket hitegeted és piti módon meglopsz mindenkit? Én legalább csinálok is valamit, az isten bassza meg! Nem túlélni akarok, hanem élni! – emelem fel a hangomat. – Lehet, hogy a te ártatlan kis lelkednek a stílusom nem a legjobb, de nehogy azt hidd, hogy bármikor is zavart volna. Öltem, ölök és ölni fogok… Még pár mutáns is belefér, ha az kell, hogy elrohadjanak az emberek! – hátradőlök, egy újabb abszint gurul le a torkomon.

- A kurva életbe, igen a Testvériséghez tartozom! – tör ki belőlem ingerülten. – Nem mindenki élvezi a gyilkolást mint én, de legalább egy oldalon harcolunk ha kell, te kis féreg, nem pedig szépen, mosolyogva bólogatunk, ha ránk szegezik a pisztolyt! Lopsz, csalsz, gratulálok és mi a célod vele? Tiffany féle nőstényeket fogsz kizsebelni?! – röhögök fel megvetően. – Magnetonak és a többieknek legalább van gerince, hogy kiálljanak amellett, amit gondolnak… Szóval… - hajolok még közelebb és gúnyosan folytatom. – Itt már csak az a kérdés, hogy elég tökösnek érzed-e magad selyemfiú. Ha? Megvan az eszed hozzá és még az sem mindennapi, hogy kiállsz egy ismeretlen mutáns mellett, de ahogy látom, többre nem is futja – ereszkedem vissza és felhörpintem a tequilát.

Csak unottan felmorranok a mondandójára, aztán elmegy és újabb gyümölcslével tér vissza. Te jó ég, ez a kölyök tényleg komolyan gondolta, hogy nem ihat alkoholt! Fejcsóválva iszom meg a… már nem is tudom mit, de jó erősen égeti végig a torkomat és teszi tönkre a nyelvemet. Ránézek az előttem növekvő pohárkupacra és egy pillanatra elgondolkozom, hogy odatolok elé egyet. Aztán gyorsan el is felejtem, és én magam hajtom fel.

Az idegességem elmúlik és már egész más szemmel figyelem Vigyorit, aki rátér a nőkre. Elfintorodom, de mielőtt valami epéset vágnék a fejéhez, Magnus-ról kezd el beszélni. Szemem összeszűkül. Kevés ember van, akit tisztelek és az öreg közéjük tartozik… Rendben, jelenleg ő az egyetlen, akit valamire tartok.

Felsóhajtok és már szólásra nyitom a számat, mikor valami megszólal. Egy macska?! Felkapom a fejemet, mikor Midnight megkérdezi, hogy… Na, most aztán megkapod, te patkány! Halálos nyugalmat erőltetek az arcomra és megvonom a vállamat. Bár az asztal alá rejtett kezem megremeg, de ezt hamar elmulasztom egy újabb tequilával... Huh… Most már kezdem érezni a hatást.

- Örömmel – dörmögöm és alkaromat az asztalra rakva, ujjaimat összekulcsolva nézek mereven Vigyori szemébe, miközben erősen gondolkozok. – Volt egyszer egy kicsi fiú, aki el volt magától telve... Így lett belőle selyemfiú, pedig apró volt a töke... Talált egy macskát, de nem a szelíd fajtát… ám nem tudta ezt a taknyos , meglepődött és most… hmm… - figyelek a szövegre - a lényeg az benne; hogy az a kis féreg egyszer szólalt csak meg, utána a macska kikaparta a szemét baszd meg! – üvöltök rá, felpattanok és egy kitépem a kezéből a készüléket. Miközben a földről próbálja összeszedegetni támad egy ötletem. Körülnézek és szinte rögtön megtalálom a nekem kellő embert. Szám mindent tudó, gonosz vigyorra húzódik, odamegyek és megkocogtatom a férfi vállát.

- Mi kőne? – fordul felém fenyegetően meresztve a szemeit. Tökéletes! Ostoba tekintet, ferde, többször eltört orr, fültágító, koponya és más tetoválások, úgy ahogy kigyúrt test.

- Cöh, hallod kölyök – fordulok vissza és ordítom túl a zajokat. Mikor zavartan felkapja a fejét, belevigyorgok az arcába és folytatom. – Igazad van! Tényleg olyan, ahogy mondtad… várjunk, hogy is? Ha ilyen képed lenne, nevetve mennél a körfűrésznek? – nézek rá érdeklődve, miközben hátrafelé fülelek.

- Mi van? – kiált fel hangosan a férfi és a szék lábai borzalmasan karistolják a padlót… remek, bekapta a csalit.

- Sajnálom öregem, ezt vele intézd el. Szerinte jobban járt volna mindenki, ha anyád a születésednél a falhoz vágott volna – csóválom a fejemet, de nem is foglalkozik velem. Kárörvendően megyek az asztalhoz. A fickó az egész asztalon áthajolva ordít bele a kölyök pofájába. Kecskeszakállán ott virít a kajamaradék.

- Hogy mondtad?! Kitekerem a nyakadat, aztán megeszlek reggelire te kis tacskó! - … Tacskó?! Mosolyogva figyelem Vigyori reakcióját, aztán a fickó felé fordulok.

- Ugyan, hagyd, nem éri meg, csak egy patkány… Ne verd szét.

- Ne szólj bele! – ugrik felém és mielőtt még kárt tennék benne, hátrébb lépek. – A haverod most megtanulja kivel kezdjen – ropogtatja meg az ujjait és már nyúlna is a kölyök pólójáért, de a csuklójánál megmarkolom. Felém villan a tekintete, mire elmosolyodom.

- Mit szólnál a szkanderhez? – kérdem kíváncsian. Felhúzza az orrát és már látom, hogy tiltakozni akar, mire folytatom. – Figyelj, ha megvered még itt benn, az asztalnál, akkor nem kell bepiszkolni a vérével az öklödet. Nyomd le és ha nem sikerül – húzom el a számat – tiéd a pálya. Senki sem akarja, hogy a maradék eszét is kiverd belőle feleslegesen.

Leül a fiúval szemben. Kissé tikkel, a karjain végigfutó erek vészesen kidagadnak. Felveszem a közöttük lévő utolsó poharat és kiiszom az abszintot.

Először nem értem mi történt, csak bámulom a másik fickó kezére nehezedő tenyerét a kölyöknek. Hogy-hogy lenyomta ezt a fickót?... Hmm… Túl sokat ittam? Pedig még csak egy kissé szédelgek. Azért a biztonság kedvéért, lerakom a következő whiskey-t. És mikor már tényleg megijednék, hogy a testem cserben hagyott, a dühödt felkiáltásából és fröcsögő nyálából végül csak megtudom, mit csinált ez a kis féreg az asztal alatt. Megrándul a szám sarka – okos. Nagyon okos.

Megnyugodva iszok tovább… Pedig már azt hittem egy kissé meglepem, de olyan kényelmesen érzi magát a helyzetben, hogy az már pofátlanság.

A polipos résznél pedig jóízűen nevetek fel, úgy, ahogy eddig még soha. Hát igen, ritkán érzem magamat boldognak attól, ha mást megaláznak… csak szóban… Rácsapok az asztalra és, ahogy a kölyök folytatja, úgy lesz erősebb öblös kacajom. Mikor a fickó kifele indul, már ott tartok, hogy ha ez tovább megy, a végén a könnyem is kifolyik. Vigyori fenyegetőzésére még szélesebben mosolygok és felhajtom az utolsó italt.

- Szavadon foglak kölyök – mondom és én is kimegyek. A fickó azóta már teljesen felfújta magát, a felsője a járdán hever a téli hideg ellenére, fel-alá járkál és magában motyog. Egy ideig nézem, aztán sötét felsőm ujját én is feltűröm könyékig.

- Hol van?! – kérdi rám üvöltve, vérben forgó szemgolyókkal. – Ugye nem szart be?! – felkuncogok és az épület falának dőlök.

- Nem fogja kihagyni, hogy laposra verjen – válaszolom, de ezzel csak még inkább felhergelem.

- Még, hogy ő! Ne gúnyolódj, különben téged is felaprítalak!!! – ordít, amire eddig kedélyes vigyorom lelohad az arcomról és vészjósló gyorsasággal változik át komor maszkká.

- Ó, igen? – szűkül össze a szemem.

- Igen baszd meg, igen! Tán süket vagy?! – indul meg felém nagyokat fújtatva.

- Szívesen megölnélek – növesztem meg karmaimat, mire azért egy pillanatra megtorpan és megbabonázva nézi a néhol még véres kezemet. – Nagyon, nagyon szívesen... – lököm el magamat a faltól.

A bejárat felé kapom a fejemet és felhorkantok, mikor Herrera megjelenik az ajtóban. Lemondóan ülök le a járdára.

- A tiéd… - sziszegem a fogaim között. Nem sokszor adom át másnak a mókát, így ha nem cselekszik gyorsan, akkor felpattanok és én kezdek el vele játszadozni.

Érdeklődve figyelem a kis mutatványait, néha-néha megrázom a fejemet, aztán párszor gúnyosan megszólalok.
- A kuka a védjegyed kölyök? – dörmögöm az orrom alatt, a kis akciója után, mikor a fickó megragadja, de Vigyori a szemébe nyomja az ujjait. – Nem vitatom, a patkányok egyik kedvenc helye… de már a nap elején is azzal kezdted. – Mintha csak a változatosságát akarná bebizonyítani, lábaival rácuppan a férfi fejére, aztán ott marad. Elégedetten felkuncogok, mikor látom, hogy ennek mi lesz a vége. Eltorzult arccal szisszenek fel, mintha nekem fájna az esése. – Juj! – szórakozom tovább.

Persze nem csak én élvezem a kis bemutatót, egész kis csapat gyűl körénk és a haverjukat nézve lesznek egyre idegesebbek. Na, ez aztán a szerencsenapom! Ital, vér, gyilkolás és ingyen végignézem, ahogy szétverik a pofáját… De csalódnom kell, mivel hirtelen a fickó elterül a földön és Vigyori mellé térdel. Felállok a földről és kinyújtóztatom a végtagjaimat, ám akkor…

Arcomon furcsa változások mennem végbe. Egyszerre jelenik meg rajta a meglepődöttség, a felháborodás, aztán már csak a düh és a gyűlölet marad. Aztán vérszomj… végül a halálsikolya sem lenne elég, hogy boldog legyek. Elmegy mellettem és már nyitja az ajtót - egy jól irányzott rúgással eltalálom a seggét, hogy lendületesen zakózzon, a földön több métert csúszva. Bájgúnárhoz illő belépő. Idegesen fordulok utána, fenyegetően morogva.

- Malvinnak ideje kezelésbe vennie az arcodat… – lépek befelé, de ekkor valaki visszaránt a vállamnál fogva.

- Hé-hé-hé! Köcsögöcském – lenézek a vállamon lévő kézre, aztán a bajszos gazdájára emelem a tekintetemet. – Hogy is volt az-az előbbi? – kérdi, de jól tudom, hogy nem vár rá választ. Meglök, mire pár lépést hátrálok, miközben igazán megdöbbenek… Meglökött… Hozzám ért és meglökött… Valahol felrémlenek Vigyori szavai és csak halkan felmorranva távolodom tőlük, hogy megnézzem hányan vannak.

- Igen, igen Malvin – szólal meg egy másik és kiköpve felém indul. – Gyere ide és jó fiú módjára nyald meg a talpamat… - a többiek felröhögnek. – Aztán ha jól csinálod, ki tudja…

- Talán másra is jó leszel – fejezi be egy másik. Orrlyukaim kitágulnak… Ez a kölyök nem normális… hogy lehet ilyen kegyetlen? Kinyíratni ennyi embert csak azért, hogy engem… Felhorkantok. Ez valami olcsó vicc lehet. Biztosan az.

- Na, kaparjátok fel a haverotokat a földről, aztán húzzatok a faszba – vakkantom feléjük kedvesen és elindulok az igazi probléma felé. Mikor már majdnem az ajtóhoz érek egy bőrkabátos elállja az utat és a szemöldökét húzogatva néz rám. Elmosolyodom, mikor száját csücsörítve dob egy csókot.

Tökéletes módja, annak, hogy – Na, ide figyelj – ragadom meg és kissé felemelem a földről. Fogaimat kivillantom, most már hangosan morgok és a tekintetében a határozottság egy pillanat alatt kezd átváltozni valami sokkal kellemesebbé. – Tűnjetek el, amíg szépen mondom, mert… - a fejemen valami széttörik. Reflexszerűen becsukom a szememet, mikor az üveg szilánkokra törik a koponyámon. Fenyegetően lassú mozdulatokkal eresztem a földre a férfit, aztán megfordulok.

- Hé! – pislog nagyokat az egyik és a kezében szorongatott üvegnyakra pillant. – Össze kellett volna esned! – később reagál, mint a társai… Sokkal később jelenik meg a tekintetében az értetlenkedés, ahogy jól hallhatóan feltör belőlem a morgás.
- Utolsó lehetőség – suttogom vészjóslóan.

- Mégis mire? – kérdi egy újabb és felhúzza az öklére a boxert. – Lehet, hogy az a ronda pofád kemény, de majd én feltöröm – lendül felém a keze, amit kikerülhetnék, ám mégsem teszem. A düh a földhöz szegez… Az ütés oldalra viszi az arcomat. Felröhögnek és visszatér a bátorságuk, de mikor sötéten felkuncogok és fejemet felemelve vigyorogva nézem az arcukat… az a látvány, mindent megér.

Az arcom felhasad az éles tüske alatt és a hús jól látszódik, aztán a seb kezd kisebb lenni, míg a végén már csak egy vékony vércsík lesz, amit letörlök. Falkaszellem. Remeg dolog, ha biztonságban akarjuk magunkat érezni, de pont ettől nem látják meg idejében a bajt…

- Rendben – emelem a kezemet fel és karmaimat megnövesztem, miközben teszek feléjük egy lépést. Fejemet előre billentem, hogy szemöldököm alól lessem, ahogy átváltoznak ijedt áldozatokká… féloldalasan elmosolyodom. – Játszadozzunk…

Öt perc múlva, mikor lemegyek a lépcsőn Vigyori nagyban beszélget a pultnál, a másik oldalon álló két pincérnővel. Leülök mellé és a hangulat hirtelen lesz fagyos és fenyegető. A két lány szó nélkül megy a dolgára én pedig lassan elkezdem lerakosgatni Herrera elé a dolgokat.

Egy véres ujj, egy húscafatokkal díszített boxer, egy bőrdarab és végül egy szemgolyó. Sajnos az összes tárgy és szervdarab tulajdonosa él, de valamiért nem nagyon emlegetem a kölyök előtt... Miután jól megnézi a dolgokat egy hirtelen mozdulattal verem a fejér a pultba, majd rendelek egy italt.

- Szóval, a Testvériségnél tartottunk…

Nagyokat pislogok az ájult kölyökre és a kezemre nézek. Pedig nem is volt akkora… Áh, felmorranok és undorodva visszafordulok… Felőlem aztán folyjon le a székről, az biztos, hogy nem fogom összekaparni. Elhúzom a számat és arcom is eltorzul, mikor megérzem a bűzt. Rohadt, állott, de biztosan több éves romlott valami lehet ez a szar… ráadásul egyre erősödik, ahogy meghallom a lépteket felénk.

- Nocsak-nocsak, ez még mozog – horkantok fel, a fekete férfira nézek és a bárszéken feléjük fordulva a pultra könyökölök. Távozzunk? Lepődök meg és a másik férfit figyelem, aki sokkal értelmesebbnek néz ki, mint a másik. – És ha a válaszom nem? – kérdem a kimért férfitól és elmosolyodok. Ujjaim között szórakozottan forgatom a szemgolyót.

Felmorgok, mikor a magas fickó is megszólal és belerúgok az ájult Vigyori lábába.

- Ne aludj, nem érünk rá! Hallod? Kölyök, ezek ki akarnak dobni minket – magyarázom és valami mozgolódást látok… hmm, talán magához tér a végén.

- Kidobó? – mutatok a fekete férfira felhúzott orral. – Szóval maga a tulaj? – dőlök hátra ismét és egyre inkább tetszik a helyzet. – Nem mondom, ért ahhoz, hogyan ürítse ki a helyet… - nézek körül. Sehol senki...