Fordham Egyetem

Mintha a gondolataimban olvasna, Sean a tudomásomra hozza, hogy ha menni akarok, akkor mellettem áll teljes mellszélességgel, és ebben a forró csókja csak még jobban megerősít, de szívesebben maradnék is tőle, hogy még folytassuk ezt egy darabig.
Nehezen szakadok el így a faltól és indulunk az egyre hevesebb robbanások és zajok forrása felé, hogy megnézzük kiváló rendőreink miért is nem bírnak ezekkel a rendbontókkal, hiszen már amúgy is voltak a környéken elegen, most meg még többen jöttek, ha a fülem nem csal.
- Nagyon tudnám is értékelni, ha nem vetnéd be az iskolában bemutatott trükködet még egyszer. – nézek rá komoly arcot vágva. – Elég magam miatt aggódnom, nem lennék nyugodt, ha te is a tűzvonalban lennél. Azt az elkapást meg még meglátjuk, hiszen azt sem tudom mi okozza ezt a ribilliót és a zsarukkal sem akasztanám össze a bajuszt.
Persze ezeket már menet közben beszéljük meg és nem soká már meg is láthatjuk a városrész romba döntésén fáradozó alakokat.

Sean követi ugyan a lányt, de ígéretéhez híven a tűzvonalhoz érve már inkább fedezékbe húzódik, hisz bármennyire is reménykedett benne, egyik ellenségük sem egy elszabadult óriásrobot, ezért az ő "képessége" itt sajnos tényleg nem lesz sok hasznukra.
-A seggemen maradok, becsszó.

Így közelebbről nézve már jól látható, hogy a négy mutáns igencsak illuminált állapotban van. Bár szavaikból ítélve az a tervük, hogy egy társukat szabadítsák ki, az eddig egyiknek sem jutott eszébe, hogy az utcán randalírozva nem valószínű, hogy ezt el fogják érni, hisz Chimera még mindig az iskolában fekszik ájultan. Ennek ellenére nem szabad félvállról venni a fenyegetést, amit ők jelentenek. Ennek a jó tanácsnak biztosan nagyon örült volna a földön fekvő fél tucat sérült rendőr, kik rettegve várják, hogy mi sül ki eből az ütközetből.

Mikor végre megérkeztem, alig akartam hinni a szememnek. Már a távolból is hallottam, láttam dolgokat, amik sehogy sem illettek mondjuk egy nagyobb hangú mulatozáshoz vagy akár részeg randalírozáshoz, de erre azért nem számítottam.
A korábban látott rendőrautók mind itt voltak, csak éppen az összes szétesőben volt (már ami nem esett addigra szét). A földön sebesültek hevertek, ha jól láttam valamennyi rendőr, az üveg törmelék, amin feküdtek azt is megmagyarázta, miért nincs a nyilvánvalóan robbantásokból származó tüzeken kívül más világítás a közelben.
Tőlem nem messze egy fiatal férfit láttam fedezékben kuporogni. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon csatlakozni akarna a randalírozókhoz, de mivel fogalmam sem volt, mi folyik itt, nem akartam kockáztatni.
Felkaptam a földről egy mocskos vascsövet, ami talán az egyik tönkretett rendőrautóból származott, és a hátához nyomtam. Reméltem, hogy sikerül elhitetnem vele, hogy fegyver van nálam.
-Ne mozdulj - nehéz volt megtalálni a hangot, ami elég hangos, hogy meghallja, plusz kellően magabiztos és kemény hangzású is legyen, de ugyanakkor elég halk ahhoz, hogy mások ne figyeljenek fel rá, mert nem tudtam, hány emberrel bírnék el, ha ne adj isten rám támadnának. - Válaszokat szeretnék. Keresek valakit, aki feltehetően járt itt. Talán ismered is: a Szellemről beszélek.

Megállva az iskola falának fedezékében veszem szemügyre a randalírozókat.
~ Mutánsok! És méghozzá négyen és elég részegek! Ez nem lesz sétagalopp! ~ veszem számba a lehetőségeket és a terepet.
Már minden kocsi lángokban áll az utcán, vagy darabjaira hullva fekszik a földön, és a világítás is hagy kívánni valót maga után, hiszen csak a tűz fénye lángol és az ad némi kísérteties hátteret a pusztításnak. A rend őrei közül sokan megsebesültek és most tanácstalanul várják a segítséget, ami egyelőre késni látszik.
~ Szóval egy tűzgyújtó, egy égő durrantgató, egy rozsdásító és egy gyík vagy mi fene! Szépséges egy társaság!~
Gondoltam először a gyújtogató fickót kéne hatástalanítani, mert most ő tűnt a legveszélyesebbnek, aztán majd sorra jöhet a többi, habár a gyíkember kicsit aggasztott, mert nem nagyon mutatta meg eddig mire képes.
Már éppen előre osontam volna a jótékony sötétség leple alatt, mikor Sean felől mintha beszédet hallottam volna. Először azt hittem ő akar valamit, de mikor megláttam, hogy egy alak álla a háta mögött és valamilyen fegyvert szorít a hátához, egyből megfeledkeztem a négy jómadárról és visszafelé indultam, hogy megmentsem.
~ Na várj csak! ~ eresztettem ki a tüskéket már most, hiszen olyan dühös lettem, mint még soha.

A négy mutáns egyenlőre remekül elfoglalja magát a köztulajdon leamortizálásával, ami nagy szerencse, mert a hősöknek van fontosabb problémája is, mint őket megállítani.

Sean kis híján felugrik ijedtében, mikor a csövet a hátának szegezik. A legkevésbé sem dobja fel a gondolat, hogy fél percig sem volt képes kimaradni a bajból, bármennyire is próbálkozott. Aztán meghallja a nő hangját, és hirtelen az egésznek még kevesebb értelme van, mint eleinte gondolta volna.
-Hogy a kicsodát? - Kérdi értetlenül. - Próbálta már őket kérdezni? - Mutat az út közepe felé, ahol a mutáns martalócok kemény magja továbbra is remekül mulat. - Valamelyik kattantat biztos így hívják, nem lehet olyan ritka név.
Sejti, hogy ezzel még nem szabadul meg tőle, ezért őszintén megerőlteti az emlékeit, de minél jobban próbál visszaemlékezni, annál hangosabban szól hozzá egy kis hang belül, az kiabálva: "ki a halál a Szellem, és miért kéne ismerned?".
-Nézze, nem akarom ajnározni a helyet, de ha a haverja mutáns, kizárt, hogy itt járt, az állam legrasszistább egyetemén...
~Mert ugye az lehetetlen, hogy ide mutáns tegye be a lábát, igaz Sarah? Merre lehetsz?~
Szeme sarkából aztán meglátja a lányt, s végre megnyugszik kicsit. Ha támadójának puska kell, most esélye sem lesz.
~Lehet jobb lenne, ha ez után néhány mérfölddel arrébb vigyáznék magamra.~

A férfi szavai őszintén csengnek, de a rudat sem véletlenül emeltem fel a földről.
-Nézze, nagyon fontos, hogy megtaláljam ezt az illetőt, úgyhogy nyomatékosan megkérem, hogy ha bármit tud róla, mondja el. És, ha már itt tartunk itt meg mi történt? Mi ez az őrültekháza itt?... Na jó, erre nincs időm.
Nem láthatom az arcát, mert háttal van nekem, de higgadtnak tűnik, ami megnyugtat egy kicsit. Talán a csövet is lejjebb engedhetném. Egyébként is elég ostobán éreztem magam, ahogy ott állok mintha kivont karddal próbálnám fenyegetni valamivel, ami ilyen közelről, ilyen szögből annyit sem árthatna neki, mint egy vajazókés.
-Rendben van - mondom megadóan. - Nem fogom bántani. Ha megígéri, hogy maga sem bánt, megbeszélhetjük ezt higgadtan, civilizált emberek módjára. De ne próbálkozzon semmivel.
Óvatosan hátrébbhúzom a csövet a hátáról néhány centiméternyit, hogy növeljem egy kicsit a biztonságérzetét, esetleg a bizalmat felém, úgy talán elárulja, amit tud, ha titkolózna.
-Nem hihetem el, hogy nem tud semmit. Végül is itt van, ahelyett hogy elfutott volna, vagyis valami köze nyilván van mindehhez. És Szellem itt volt nemrég. Ha a nevét nem is tudja, képzeljen el egy magas negyvenes éveiben járó férfit, akinek akkor sem állna jól a szeme, ha kenyérmorzsákat dobálna a kiskacsáknak. Nem rémlik?

Óvatosan haladok visszafelé, hogy a merénylő hátába tudjak kerülni, amihez jól jön most a sötétség, amit csak az út közepén világítanak meg a lobogó lángok. Már egészen közel vagyok és már azt is hallom, mit beszél az a nő, aki egy……
~ Mi a csuda! Egy darab vascsővel tartja sakkban Seant? ~
Ahol állok, már egészen jól látom a tárgyat és mivel a kedvesem nincs közvetlen veszélyben, van időm azon meditálni, hogy vajon mi a fenét kar ezzel ez a csaj, és Seanhoz intézett kérdéseitől sem leszek okosabb, de mindegy is, hiszen sürget az idő a randalírozók irányából, így valamit lépnem kell.
A kezdeti dühöm inkább vigyorgásba csap át, és igaz, hogy erős késztetést érzek, hogy megragadva a csajszi kezét, valami sokkoló élményben részesítsem, de van egy sanda gyanúm, hogy ő nem a rossz fiúkhoz tartozik és csak merő véletlenségből keresztezték egymást az útjaink, ezért inkább én is az ő módszeréhez folyamodom, lássuk ő, hogy reagálja le.
~ Ha verekedni akar, még utána is lesokkolhatom! ~ győzöm meg magam. ~ Jobb, ha az erőmet a fiúkra fordítom majd. ~
Ezzel a Seannal elfoglalt nő háta mögé lopódzom és az ujjamat a hátának nyomva keményen rászólok:
- Azonnal dobja el azt a fegyvert! Rendőr vagyok és, ha nem engedelmeskedik lelövöm! – közben igyekszem nem elvihogni magam.

Valamiért egyre kevésbé érzi úgy, hogy a mögötte álló vérszomjas haramia egy...vérszomjas haramia lenne. Választékos beszéde, és az, ahogy jóformán már könyörög neki, azt a benyomást kelti, hogy inkább orvossal van dolga, vagy ügyvéddel, esetleg egy másik szerencsétlennel, aki csak eltévedt a sötétben.
-Nem terveztem bántani senkit az este - feleli, s mikor a hideg fémtárgy végre lemászik a hátáról, fellélegzik - és azért nem húztam el, mert ez az én sulim, itt élek, mégis hova menjek?
Bár csak néhány hete vannak együtt, azért már felismeri barátnője hangját, s a mezei nyugodtság egyszerre jókedvbe csap át, ahogy mosolytól sugárzó arccal fordul meg, hogy elvegye támadója puskáját. Mikor meglátja, hogy mi is volt az, amivel eddig sakkban tartották, minden lelki erejére szüksége van ahhoz, hogy ne röhögje el magát.
-Ez most komoly?
~Miért viselkedik minden nő így aki meglát? Illetve, mindenki, kivéve Sarah-t...lehet vele van a gond? Á kit érdekel?~
Vet egy hálás pillantást a segítségére siető "rendőrtisztre" miközben megmarkolja a vasrudat.
-Nem láttam semmiféle szellemet soha, és ha láthatatlan, akkor senki más sem. És most....

A fiú mondandóját a kígyószerű mutáns szakítja félbe, ki hirtelen Lynn-re veti magát, jóformán a semmiből. A férfi képessége, hogy pokolian erős, ellenálló a bőre, a csontjai pedig ijesztően hatékonyak, lehetővé téve, hogy úgy fonódjon a doktornő teste köré, mint egy anakonda, amikor meg akarja fojtani az áldozatát.
A két fiatalnak sincs ideje bámészkodni, hisz a többi mutáns sem rest nekik esni. Sarah felé egy tűzgolyót küld az "Égető" becenévre hallgató gazember, Sean pedig megpróbálja fejbe verni őt, ám egyszerre a kezébe lévő csövet szó szerint egy másodperc alatt megeszi a rozsda.
-Na ne...
Mérgében a hozzá közelebb álló férfinek húz be egy hatalmasat, ki az oxidációt előidézte. Ki is üti őt rendesen, a következő pillanatban pedig a kézfejét kezdni rángatni, mintha a fájdalmat akarná kirázni belőle.
~Miből van ennek a feje???~

Kénytelen voltam elhinni, hogy az előttem kuporgó alak tényleg nem tudta, hol lehet Szellem, sőt talán az életben sosem látta. Épp azon gondolkodtam, hogy a vascsövet azért megtartom, ahogy ez a hely kinéz, nem biztos, hogy nem lesz rá szükségem még az este, amikor hirtelen már engem fenyegetett egy női hang és most az én hátamnak nyomta az ő fegyverét. Az első reakcióm után...
~Úristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristenúristen...~
...kénytelen voltam belátni, hogy engem itt most le fognak győzni, és nem mertem belegondolni, hogy mit tesznek azokkal, akiket legyőznek. Hagytam, hogy a férfi elvegye a fegyveremet, hiszen mi mást csinálhattam volna, a nő egy pisztolyt fogott rám!
Épp nekikezdtem volna a magyarázkodásnak, amikor hirtelen valaki lecsapott ránk. Nagy szerencsémre a szemem sarkából még időben vettem észre a rám rontó alakot, ezért szinte az utolsó másodpercben sikerült vízzé változnom. Nem volt már mit fogni, törni, csavarni rajtam, ő viszont az elvétett ugrástól hasra esett. Egyenlőre meg kellett elégedjek ennyivel, mivel közben a többieket is támadás érte.
Észrevettem, hogy a nőnél nem is volt pisztoly, szóval nem is bántott volna, legalábbis szívesen gondoltam erre a másik alternatíva helyett. Viszont egy tűzgolyó repült felé ijesztő gyorsasággal. Sokat nem kellett matekoznom: ők nem bántottak volna, ezek az újak viszont épp azt csinálják.
A tűzgolyó felé ugrottam, és mielőtt elértem volna, vízzé változtam, így csak ártalmat gőzt produkáltunk, ami ugyan jó forró volt, de már nem árthatott senkinek.
A férfi is jól láthatóan bajban volt, de elvette a vascsövemet, és anélkül igencsak megnehezítette a dolgomat. Nem volt nagy harctéri gyakorlatom, de orvos voltam, vagyis azt verték belém, aszerint kellett élnem, hogy az emberi élet védelme az első. Úgyhogy a következő ugrásom a nagydarab fickó felé történt, aki jól láthatóan egy jobbegyenestől még nem kezdi újraértékelni az életét. Nagy szerencsémre résznyire nyitva volt a szája. De jó is víznek lenni, bárhova bejutni, nekem pedig csak a légcsöve kellett, hol meghúzhatom magamat egy ideig, ami a folyamatos (és orvosilag abszolút indokolt) köhécselése miatt nem volt olyan könnyű.
Húsz másodpercet adtam neki, hiszen ilyesmire nem készülhetett fel előre azzal például, hogy vesz egy nagy levegőt. Visszaszivárogtam hát a nyílt utcára, újra emberi alakot öltöttem, aztán gyorsan az eszméletlen alak nyakára tettem két ujjamat, és rögtön meg is éreztem a pulzust, vagyis sikerült nem megölnöm.
-Én nem ölök meg senkit - morogtam, bár magamnak nem tudtam letagadni, hogy ha ez az alak valaki keze által azért itt hagyna minket, nem hullatnék krokodilkönnyeket.
A baj csak az volt, hogy volt még kitől tartani.

Mielőtt bárminemű magyarázkodásba foghatna az előttem álló nő, egy test sodorja el hirtelen, amiben felismerni vélem az előbb még az út közepén garázdálkodó gyíkunkat, de peche van, mert a nő hirtelen eltűnik alóla és ő akkorát zakózik, hogy öröm nézni, de nem bámészkodhatok, hiszen már robog is felém egy csinos kis tűzgolyó, melyet kaján vigyorral a képén küldött felém a másik rendbontó, és éppen készülök egy hátra szaltóval kikerülni, mikor az előbbi nő kerül valahogy elém, de mire akár figyelmeztetném is, már vízfüggönyként hullik elém kioltva a tűzlabdát. Már pattan is tovább, és Sean ellenfelét veszi célba, majd eltűnik a szájában.
Megkövülten állok a lány akciói láttán, de nem sokáig törhetem a fejem a képességén, és tovább figyelni sem tudom a ténykedését, mivel a gyíkemberünk közben összekaparta magát az aszfaltról és ismét harcra készen vette be volna magát. Ekkor már nem haboztam tovább és kieresztett tüskéimmel ragadtam meg a karját remélve, hogy mára ez elég lesz neki és nem ugrál többet.
~ Ezek csak nem olyanok, mint akikkel Logannal találkoztunk, mert akkor nem szabadulunk meg tőlük ilyen könnyen! ~
A legjobban Sean aggasztott, mert az láttam, hogy a lányt nem kell félteni, de a kedvesem bármilyen jó fizikummal rendelkezik is, ezekkel szemben nem biztos, hogy ez elég lesz.

Ironikus, hogy a rozsdának végül a víz vet véget, de úgy tűnik ez egy ilyen nap. Persze közben a lángszóró alak sem lustálkodik, és miután Lynn végre kimászik a haverjából, immár egyenesen őt veszi célba a tüzével, de azért viszonylag óvatosan, hogy a földön fekvő társát ne grillezze széjjel. Persze nem kicsit ittas, így az óvatosság sem tartozik az erényei közé ma este, természetesen.
Ami Sarah-t illeti, sajnos a tüskéi nem törnek át ellenfele saját páncélozott bőrén, így egy másodperccel később a lány igencsak szorult helyzetbe kerül, mikor őt ragadja meg a kígyószerű mutáns, és próbálja megtenni vele ugyanazt, amit elvileg Lynn ellen szándékozott bevetni: kiszorítani belőle a szuszt, és ha már ott van, a csontjait is.
-Mosszt kinyiffansssz! -Sziszegi a lány fülébe, mialatt egyre jobban szorítja őt. Sean persze azonnal a lány segítségére siet, és bár minden erejével azon van, hogy lefejtse Sarah-ról ezt az emberi hüllőt, sokat sajnos nem tud tenni ellene, mindössze a lány egyik karját sikerül szabaddá tennie.
-Ereszd el te rohadék! - Üvölti ellenségének. - Kapj el engem, én ember vagyok!
A mutáns szorítása nem enyhül ugyan, de egy pillanatra megáll, hogy csodálkozva tekintsen a fiúra. Úgy tűnik képtelen megérteni, hogy akkor mégis miért harcol egy másik mutánsért.
-Tünésssz alszóbbrendű! - Sziszegi a fiúra, és hatalmas villás nyelve jó harminc centiméterre is kinyúlik szájából Sean irányában.
Időközben a quartett utolsó tagja is felbukkan, hogy villogjon a képességével, ám ezt egyenlőre csak Sean telefonja bánja bánja, ami szikrázva robban fel a fiú zsebében, jókora lyukat ütve a fiú nadrágján, és sebet ejtve a lábán. A fájdalomtól összeesik, sebe pedig heves vérzésbe kezd.
~Soha többé nem ellenkezem az aszonnyal....~

Nem egészen értettem az újabb tűzvetési szándékot, hiszen az illető már láthatta az előbb, hogy ez nekem nem minősül fenyegetésnek. Miután újabb forró gőzfelhőt hoztunk létre együttes erővel, de eltérő szándékkal, jobban szemügyre vettem, amire bár nem engedélyezett valami sok időt, nem is volt rá szükség. Az illető egyértelműen részeg volt. Ettől egy kicsit megnyugodtam, hiszen ezzel csak nekünk tesznek szívességet, még ha túlerőben is voltak.
Enyhén imbolygó járása, az hogy minden támadást azzal a vulgáris, agresszív röhögésével indította, ami nyilvánvalóan alkohol indukált volt, ráadásul az a furcsa elképzelése, hogy az ember fejére kell célozni, amikor azt sokkal könnyebben lehet elkerülni, mintha mondjuk a hasamra célozna (ilyen erőteljes tűzgolyókkal, lángcsóvákkal az is halálos lett volna), nem hagyott szemernyi kétséget sem illuminált állapotát illetően.
Persze lehet, hogy az illető eredendően ostoba volt, de akkor végképp nem ajánlottam volna neki az alkohol ilyen mértékű fogyasztását. Meg persze azért, mert így nagyon könnyen élő Molotov-koktéllá változhatna. Ezzel persze nem élhettem vissza, nem vágytam a halálára, mivel azonban ők egyértelműen a mi halálunkra pályáztak, újraértékeltem, hogy mire vagyok hajlandó az életösztön uralma alatt.
Oldalra lendültem, és szerencsére egy erősen károsodott kocsi alig három lépésnyire tőlem annyira szétroncsolódott, hogy a tanksapkájának már csak hűlt helye tátongott. Víz alakjában könnyen bejutottam, és megmártózhattam a benzines medencében. Mikor már eleget vettem fel, ismét szembenéztem a támadómmal, aki már fel is készült, hogy ismét lecsapjon rám. Nem vártam meg, amíg a tűz elhagyta a kezét, én gyorsabb voltam. Mikor már a lángok a kezében voltak, mint holmi ügyetlen cirkuszi oroszlán, aki nem tud átugrani a karikán, benzines vízként csapódtam neki a tűzön át, és vittem magammal a halálos fegyverét gyors szivárgásommal teste minden egyes porcikájához. Hiába tudta manipulálni a tüzet, elég benzint szívtam fel ahhoz hogy olyan gyorsan termeljem az általa okozott tüzet, hogy mire végleg megszüntette a lángokat, amiket egyébként saját alkoholos lehelete is táplált, már súlyos égési sérülések borították a testét. Fájdalmasan üvöltözött és rángatózott, aztán elvesztette az eszméletét a kíntól. Nem tudhattam, hogy valaha az életben lesz-e még kedve játszani a tűzzel, csak azt hogy, ha időben kórházba szállítják, azon kívül, hogy élete végéig sebhelyes lesz, nem lesz semmi baja. Már kaptam is elő a telefonomat, hogy azonnal hívjak néhány mentőt, hangsúlyozva, hogy a már meglévő sérültek mellé hamarosan mások is csatlakozhatnak, úgyhogy siessenek, ahogy tudnak, aztán benzintől bűzölögve néztem körül, hogy lássam a másik kettő jól van-e.

Már meg sem lepődtem nagyon, hogy úgy jártam, mint a múltkor Logan ellenfeleivel, és meg sem kottyant neki az idegsokk, sőt rám fonódott, mint egy szoros kötél és már komoly bajba kerültem, mikor Sean, mint egy hős lovag a segítségemre sietette. A mutáns nagyon erős volt és a fiúnak csak annyit sikerült elérnie, hogy az egyik karom kiszabadult, hiába küzdött és ajánlotta fel saját magát. Ez az önfeláldozás újabb adrenalin lökettel látott el és mikor szegény Seant a másik, robbantgatós fickó megsebesítette és összeesett, már a düh lángolt az ereimben.
~ Ha a múltkor bejött, akkor most is be kell jönnie! ~ jutott eszembe hirtelen egy ötlet, és a kiszabadult kezemmel és kieresztett tüskéimmel a szemébe böktem a rusnya gyíknak, remélve, hogy ez ezúttal is hatásos lesz. Ha elenged, azonnal a másik fickóra vetem magam, aki bántani merte Seant

Lynn akciója meglepi az illuminált tűzcsiholót, bár ebben az állapotban nem olyan nehéz meglepni őt. Maguk a lángok valójában nem tesznek kárt benne, hisz képességének hála akár még lassúzhatna is az égő romhalmazokon, akkor sem esne semmi baja, mivel bőre elnyeli a hőt, s arra kerül sor, vissza is tudja adni azt a világnak. Ugyanakkor ekkora mennyiségű szén-monoxidot az arcába kapni nem szokott, ezért sértetlen bőrrel ugyan, de erőteljesen köhögve hull térdre, ami lássuk be, csak ront a helyzetén, így vele egy darabig nem lesz probléma.

Ami Sarah ellenfelét illeti, egyik meglepetésből a másikba kerül, mikor váratlanul tüskék fúródnak a szemébe, és a nyelvébe is. Fájdalmában a szeméhez kap, többi végtagjával pedig eleinte szorosabban fogja közre a lányt, de alig egy másodperccel később már erőtlenül rogy a földre, akár egy rongybaba.

Ami Sean támadóját illeti, nem vágyik rá, hogy még több ember csatlakozzon ehhez a bulihoz, mely az ő ízlése szerint amúgy sem elég exkluzív, ha ennyi zsernyákot, és programozót engedtek be. Egy kézmozdulattal robbantja szét Lynn telefonját, amit szerencsére nem egy kisrádió méretű táp lát el árammal, így a nő keze nem sérül meg, pláne, ha még ijedtében pocsolyává is változik. Az onnan, és a Sean mobiljából származó áram most energiagömbként lebeg a férfi kezében.
-Na jó...a hapsidnak orvos kell, a barátaim meg nem maradhatnak itt, mi lenne, ha szépen elhúznánk innen mind? - Kérdését Sarah-hoz intézi, miközben az energiagömböt rá szegezi, biztos ami biztos.

Végre megszabadultam attól a nyálas gyíklénytől, hisz bevált a korábbi technika. El is határozom, hogy ezentúl élből szemre és nyelvre megyek nehezebb esetekben. Sajnos nem tudok Sean-nak segíteni, mert az utolsó talpon maradt fickó, aki azzal szórakozik, hogy minden telefont szilánkokra robbant és így a kéretlen társunkat is nehéz helyzetbe hozza, valamiféle villámlásokat produkáló kisebb gömbökkel a kezében érdekes felvetést tesz felém.
- Ezt vegyem zsarolásnak? – nézek rá kissé morcosan, hogy látom a kedvesem nadrágján terebélyesedő vérfoltot, ami nem kedvez a tárgyalási kedvemnek. – De ebből az egészből egy valamiben igazad van és egyetértek veled, hogy a barátomnak orvos kell, de a többi…..hogyan is mondjam meg neked….- vágok töprengő arcot, - talán magad is belátod, eléggé kivitelezhetetlen. – mutatok körbe. – Nem tudom, hogy mik a terveid azzal a kis játékkal a kezedben, de én jól meggondolnám a helyedben, hogy mit kezdek az utolsó puskaporommal, mert, ha nem sikerül a kis terved, akkor bizony nagy bajban leszel. – utalok az egyre másra érkező újabb rendőrautókra, és fokozódó dühömre.

Kissé kapkodtam a levegőt, mikor a lány felé fordultam. A hüllőszerű lény egészen furcsa élményben részesült. Az egy dolog, hogy támadója a szemét vette célba, ami már önmagában is elég fájdalmas lehetett, de nem csupán szemkibökést láthattam, hanem valami egészen elképesztőt. Vajon hogy működnek azok a tüskék? Nyilván valami méreg volt bennük, különben nem váltott volna ki ilyen heves izomgörcsöt, ráadásul a fájdalom is túl nagy területre tűnt kisugározni. Kis barátunk még remegett egy ideig és fájdalmasan üvöltött, aztán elájult, és a nadrágján keletkező folt azt mutatta, hogy még emellé be is vizelt.
Egészen lenyűgözött a lány képessége. A tippjeim között, hogy vajon milyen méreggel működhetnek a tüskéi a cicutoxin és a kurare állt a legelőkelőbb helyen, de ez persze még nem lehetett biztos. Azért fejben elraktároztam magamban az információt, hogy majd ennek járjak utána.
Mindez pár másodperc alatt zakatolt át az agyamon, rögtön utána el is szégyelltem magam, hiszen veszélyes helyzetünkből továbbra sem sikerült kiszabadulni. A gond csak az volt, hogy az utolsó mutáns, aki támadott, elektromossággal dolgozott. Sajnos a tűzhányónál már tapasztalhattam, hogy amivel dolgoznak, az rájuk nem káros, tehát vízként hiába vezettem volna az áramot, legfeljebb azoknak árthattam volna vele, akiket épp biztonságban akartam tudni.
Nem tehettem mást, a biztonság kedvéért fél szememet azért a lányon tartva elindultam, hogy ellássam a társa sebét, aztán (bár sejtettem, hogy ezzel a lépéssel itt sem fogok sok barátot szerezni) a mutánsokét. Szerencsére az orvosi táskámat a közelben hagytam, mikor a fiú mögé lopóztam, így a legszükségesebb eszközeim kéznél voltak, hogy elsősegélyben részesítsem a négy sebesültet.

Remegő lábakkal tekint körbe az energiagömböket szorongató mutáns. Igaz ami igaz, szorult helyzetben van, és ha csak egyik haverját cipelné magával, akkor sem biztos, hogy meg tudna menekülni innen. Hátrál pár lépést az út felé, de karját továbbra is Sarah-ra szegezi.
-Na jó, én akkor elhúzok. - Jelenti ki határozottnak szánt hangon, de ezen a ponton inkább csak a félelem érződik belőle. - Még találkozunk!
Ezzel sarkon fordul, és fülét farkát behúzva szalad el az éjszakában, hogy legalább egy hírmondó maradjon, ki elregéli a hőstettet, melyet itt vittek véghez.

Sean sebe nagyon vérzik, ezért óriási szerencse, hogy barátnője életben hagyta a doktornénit, aki a fiú "életére tört" az előbb. A fiú nagyjából még eszméleténél van, hisz csak a lábán sérült meg, de a fájdalomtól elég érdekes hallucinációi támadnak, bár ez nyilván kívülről nem látszik rajta.

A rendvédelmi erők egyenlőre a sebeik nyalogatják, ám ez az állapot sem tarthat örökké, és ha hőseink nem szeretnék, hogy valami túlbuzgó Bronx-i hekus a többi mutánssal együtt vágja őket sittre, lehet ideje volna a távozás híres mezejére lépniük nekik is, amíg még lehet.

Nem vagyok túl vidám kedvemben, és ezt bizonyára az utolsónak talpon maradt mutáns is leszűrte, habár nem tudom mit is kezdtem volna vele, de ezt most nem is gondoltam végig.
A srác minden esetre legalább nem annyira részeg, hogy ne fogja fel a saját érdekeit, így ennek megfelelően és aránylag helyesen dönt mikor elhúzza a csíkot.
- Hát nagyon remélem! – morgom az orrom alá, ijesztőnek szánt fenyegetésére, de aztán már rohanok is, hogy megnézzem, hogy van Sean, akit közben a nő, akit most nem igazán tudok hová tenni, hogy barát vagy ellenség, de úgy néz ki legalább szakszerű orvosi ellátásban részesít.
- Sean jól vagy? – kérdezem zaklatottan, de látom, hogy nem igazán van magánál, ezért a nőhöz fordulok. - Ki a fene vagy te? – szalad ki a számon azért. – És nagyon remélem tudod mit csinálsz, mert ha csak egy haja szála meggörbül…..- nézek rá villámló szemekkel, hogy lássa egyáltalán nem tréfálok. – De azt hiszem, ha csak nem kell a barátomat kórházba vinni, el kellene tűnnünk innen! Nem szeretném börtönben tölteni az éjszakát. – intek a szaporodó rendőri erőkre, aki most már, hogy csend lett, egyre jobban előmerészkednek.

Mikor a lány mellénk térdelt, már majdnem mindennek kész voltam. Az eddig minket támadó mutánsokat is úgy-ahogy elláttam, és félrerúgtam előlük a szemetet, hogy ha megérkeznek a mentők, amiknek már hallani lehetett a szirénáját, minél gyorsabban megtalálhassák őket. A férfi sebét már fertőtlenítettem, kiszedtem belőle a szerencsére csekély számú repeszt és bekötöztem. Most csak ellenőriztem, hogy nem ázott-e át a kötés, de úgy tűnt, megúszta kisebb sérüléssel.
-A sebét elláttam, azzal nem lesz gond, még csak össze sem kell varrni. Figyeljenek majd rá, hogy ne érje szennyeződés. Az én nevem Dr. Lynn Harlow, Brooklynban van egy rendelőm, ahol mutánsokat is ellátok, úgyhogy, ha bármi gond lenne, ott megtalálnak. Egyenlőre legyen ennyi elég. Egyébként köszönöm, hogy nem öltek meg.
A férfira néztem, aki elég sápadtnak tűnt, de talán csak a hirtelen vérveszteség miatt. Ha ő rendben érzi magát, hajlok rá, hogy a fiatal hölgy tanácsát kövessük, és tűnjünk el onnan minél gyorsabban.

Sean-t szörnyű lázálmok gyötrik. Egy férfit lát maga előtt, ki valamiért állandó összevarrásra szorul, és nem ártana neki egy jó divattanácsadó hathatós segítsége sem. A zord arc valamiért olyan ismerős, de az álmok nem is szólhatnak idegenekről nem igaz? Lehet mégis, hisz a következő dolog amit hall annyira meglepi, hogy egy csapásra magához tér, bár lehet csak a jód által okozott csípős érzés váltotta ki ezt a hatást.
-Fúria? - Kérdi döbbenten, a következő pillanatban pedig felszisszen a fájdalomtól. - Igen jól vagyok, de mi a fene...hmmm...
Ahogy végignéz a környéken, s látja remélhetőleg ájultan fekvő ellenségeiket, hirtelen rádöbben, hogy ő bizony kimaradt a buliból, s ráadásul valami bunkó a telefonját is hazavágta amíg szundikált...illetve azért szundikált...a fejfájás még kicsit ködössé teszi a dolgokat.
-Ne bántsd - szól lágyan barátnőjéhez, s finoman végigsimít a karján - tényleg csak segíteni akar.
Furcsa, de valamiért tényleg úgy érzi, hogy ez a nő képtelen lenne ártani neki, vagy bárki mást, ha már itt tartunk. Megpróbál lábra állni, és ha nem is könnyen, de sikerül neki.
-Tűnjünk el innen. A történtek után lehet a kolim biztonságosabb lenne, mint az utca...

Fellélegezve látom, hogy végre megrebbennek Sean szempillái és kinyitja a szemét. Viszont nem tetszik, hogy nagyon értetlenül néz, de aztán pár pillanat múlva csak összeszedi magát, de ekkor meg nem a nő védelmére kel!
- Nem bántom! – morgok egy kicsit durcásan. – Miért minek nézel? Csak téged féltettelek! – nézek rá még mindig aggódva, de mikor feltápászkodik, azért már örömmel látom, hogy javulásnak indul az állapota, még ha most kicsit még támogatni is kell. – Igen,, az eltűnés nagyon jó ötlet, hogy hova azt rád bízom, mert ilyen lábbal messzire biztos nem.
Aztán a nőre nézek, aki közben a támadóinkat is kezelésbe vette, amit kicsit furcsáltam, de hát ő tudja mit csinál.
- Nem tudom ki maga, és miért támadta meg a barátomat, de most már nem számít. Egyébként is csak nekik köszönheti, hogy nem lett nagyobb baja a játékából. – puffogok egy kicsit. – De viszont utána mindent jóvá tett. – mosolyodom el. – És köszönöm, hogy ellátta Seant is. – támasztom meg az imbolygó fiút és indulunk, hogy eltűnjünk innen.

Ahogy elnéztem őket, kezdett leesni kettejük kapcsolata. Az is, hogy a nő miért tudott volna keresztben lenyelni, mikor azt hitte bántani akarom a barátját. Már világos, miért volt minden lehetséges értelemben olyan tüskés. Jut eszembe!
-Egyszer majd felkereshetne a rendelőmben - mondtam neki, és közben rimánkodtam az éghez, hogy már ne legyen annyira mérges rám, hogy ezzel esetleg megsértsem. - Tudja az ön képessége egészen lenyűgöző, még csak hasonlót sem láttam soha, pedig már jó néhány mutánst kezeltem. Szívesen megvizsgálnám... ha nem probléma - tettem hozzá gyorsan, mert eszembe jutott, milyen ijesztő tud lenni, ha akar. De mit tehet az ember a kíváncsiság ellen?
Felemeltem az orvosi táskámat, és én is indulni készültem. Lemondtam arról, hogy megtaláljam Szellemet, ezután a kaland után nem volt kedvem folytatni a keresést, csak átkoztam magam, hogy miért, miért, miért nem tudtam a fenekemen maradni egy pohár ital fölött, ahogy eredetileg ma estére terveztem (esetleg Szellem miért, miért, miért nem tudott belém botlani út közben)!
Látva, hogy Seant hogy támogatta a barátnője, elkönyveltem magamban, hogy értük nem kell aggódni. Vigyáznak ők egymásra, még ha újabb őrültekbe is rohannának, akiknek nincs szükségük arra, hogy eljátszák, hogy van mivel támadniuk. Az újonnan összekirakósozott kapcsolatukhoz hozzáadva a korukat azonban az egyenlet egyetlen figyelmeztetésre felhívta a figyelmemet.
-Azért tényleg óvatosan a sebbel. Még pár napig... öhm... nyomásérzékeny lehet... szóval értik... minden helyzetben csak óvatosan!
Azzal intettem nekik, és sarkon fordulva a rendelőm felé vettem az irányt, hogy elvégezzek némi dögunalom, de 100%-ig biztonságos papírmunkát.

//Köszönöm a játékot //

Ahogy a lábára állna, újra felszisszen, de szerencsére Sarah már ott van mellette, hogy támaszt nyújtson neki, így a hanyatt esés ezúttal elmarad. Hálásan tekint a lányra, nem törődve vele, hogy mennyire kis méregzsák éppen.
-Tudom - feleli egy megfáradt mosollyal az arcán - de gondoltam jobb, ha ő is tudja.
Ekkor a doktornéni valami olyasmit emleget, ami úgy hangzik, mint valami kísérlet, azért puszta elővigyázatosságból szorosabban fogja magához a lányt, ha esetleg meggondolná magát az életben hagyással kapcsolatban. Nincs nehéz dolga, és nem is túl feltűnő a mesterkedése, hisz alapból sem lenne képes függőleges testhelyzetben maradni a lány nélkül.
Innentől nem igazán szól bele a két nő szóváltásába, bár Lynn utolsó intelme villámgyors gyógyírként szolgál arca sápadtságára, s szép lassan annyira elvörösödik, hogy jóformán világít a sötétben, mint valami foszforeszkáló rák.
-Hát...kösz... - nyögi ki zavarában, s barátnője segítségével a kollégium felé kezd botorkálni.
~Ez most komoly? Jézusom, érzem, ahogy elégek... lehet jobban kedveltem, amikor azt hittem, meg akar ölni...~
-A viszont látásra.

A rendőröket kikerülve, végül is eljutnak Sean lakórészébe, mely talán még sosem hatott ilyen kihaltnak. Olybá tűnik, hogy mindenki elpucolt az épületből, vagy ami még jobb, a szobájában kuksol, várva, hogy véget érjen a mutáns invázió. Ez utóbbi gondolat kicsit jobb kedvre deríti a fiút, miközben kulcsával felnyitja az egyetem által biztosított zárat, majd a másik hármat, amit ő szerelt fel egy unalmas hétvégéjén, biztos ami biztos.
-idegesített, hogy mennyi bunkónak van kulcsa minden szobához - magyarázkodik, miközben feltárja az ajtót Sarah előtt.

Akik látták a fiú előző lakrészeit, azok számára meglepő lehet a szinte már katonás rend, mi a szobában fogadja őket, bár ebben az esetben ez csak annak köszönhető, hogy nem tölt velemi sok időt itt. A berendezés csupán egy emeletes ágyból, egy íróasztalból, pár nagy könyvespolcból, és egy ruhásszekrényből áll. A polcokon könyvek egész serege áll vigyázzban, s borítóikról olyan írok tisztelegnek, mint Douglas Adams, Max Brooks, Tolkien, Tom Clancy, vagy éppen Dan Brown, hogy csak néhányat említsünk, az összeset úgyis képtelenség lenne. Nem lenne igazi kocka, ha az asztalán nem trónolna egy számítógép, mint a leggyakrabban használt tárgy.
-Ez volna birodalmam. A párna alatt volt egy mozsárágyú, de panaszkodtak miatta, úgyhogy elvittem, az utolsó évem csak kibírom nélküle.

Sikerült észrevétlenül fellopózniuk a fiú kollégiumi szobájába, melybe belépve totálisan meglepődtem, hiszen mérföldekkel nagyobb rend volt nála, mint az én szobámban.
Kicsit el is szégyelltem magam, de aztán hamar félre söpörve ezt az érzést, inkább kíváncsian néztem körül.
- Látom, hogy szeretsz olvasni. – simítom végig a polcon sorakozó könyvek borítóját. – És nem csak a számítógépet bújod. Ez szép. – mosolygok rá kedvtelve. – És látom, hogy sokáig tartana, ha valaki minden áron be akarna jutni a szobába, ha te nem szeretnéd. – intek a sok zárra az ajtón. – Remélem a rendőröknek nem támad kedve kihallgatni az egész kollégiumot, mert akkor el kell, hogy bújtass a szekrénybe. – kacagok fel. – Na és most, hogyan tovább? Lassan vissza kell majd mennem a suliba, mert reggel hiányolni fognak.

-Hát igen - feleli vigyorogva - elsőben gyakran szórakoztak azzal, hogy lekapcsolták az áramot a szobámban, és valamivel el kellett foglalnom magam.
Hátulról átkarolja a lányt, míg ő a poncokon néz végig. Finoman megpuszilja az arcát, s közben megfordul a fejében, hogy ez a szekrény dolog nem is lenne hülye ötlet, de inkább fordítva. Szívesebben élne a Xavier egyik komódjában, mint ebben a lyukban, de mint már említette, utolsó szemeszter, csak ki kell bírni.
-Amekkora balhé van odakint, nem hiszem, hogy hazaérnél reggelig. Mi lenne, ha itt várnád meg amíg újra járnak a buszok, és csak reggel mennél?
Hátra tekint az emeletes ágyra, melynek csak a felső ágya van megvetve, az alsóban nem aludt senki már évek óta.
-Sosem volt még szobatársam itt, biztos mert ennyire hátul vagyok az ABC-ben.
~Végül is a "D" már a negyedik betű.~
-Amúgy kérdezhetek valamit? - Hangja komoly, ám szemében látszik, hogy nagyon próbál visszatartani valamit. Az ívből, melyet szája széle kezd felvenni az is egyre nyilvánvalóbb, hogy mit. - Miért hívnak téged Fúriának?
Nem könnyű, de egyenlőre még nem neveti el magát ezen.