Fordham Egyetem

- Azt hiszem igazad van! – mosolygok a a felvetésére, hogy maradjak reggelig, amit azt hiszem nem is kell annyira rám tukmálni.
Megfordulok, hogy szembe álljak vele és viszonzom az előbbi puszit, csak én először az orrára, majd a szájára, majd megnézve a felajánlott fekvőhelyet elbillentem a fejem.
- Akkor talán nem túrok ki senkit a helyéről, igaz?
Az utána feltett kérdése viszont meglep, de mikor ránézek látom, hogy alig bírja visszatartani a nevetését, ezért erősen belebokszolok a vállába és kajánul incselkedve rá.
- Hát ez nem szép tőled! Így kinevetni engem egy becenévért! – de aztán én is elnevetem magam. – Tudod nem mindig voltam ilyen áldott jó kislány, mint mióta a Xavierbe járok, vagy mióta te ismersz. És a név sok mindent elmond nem? – kuncogok és megmutatom kieresztett tüskéimet

-Lehet azért oda kéne szólnod, mielőtt leszáll itt a Blackbird az udvaron.
Végigsimít a felé forduló lány hátán, ajkainak érintésére pedig behunyja szemeit, hogy aznap már sokadszorra belefeledkezhessen a pillanatba, mely így jóval tovább tart, mint Sarah tervezte volna, annál is inkább, hisz a fiú biztos ami biztos foglyul ejti őt két karjával, biztos ami biztos.
-Neeem, deeehooogy - feleli, direkt elnyújtva a szavakat, mintha azt próbálná leplezni, hogy a szobatársa igazándiból vasra verve hever valamelyik szekrényben. Őrültebb dolgokra is hajlandó lenne azért, hogy kettesben maradjon vele...
-Tudom - feleli, s most már maga sem titkolva a nevetését - ne haragudj, sajnálom - persze még mindig kacag, így ezt nehéz elhinni - de te vagy a legédesebb, legodaadóbb személyiség, akit valaha ismertem, és amikor belenézek abba a két gyönyörű szemedbe - mostanra végre abba bírta hagyni a nevetgélést, s ezzel együtt hangja is jóval halkabb lett. Szabad kezével a lány arcát kezdi simogatni, mialatt másik karjával továbbra is szorosan magához öleli a lányt, mintha sosem akarná elengedni őt. - a Fúria az utolsó dolog lenne ami az eszembe jut, hiába ezek a vadító tüskék.

Mondjuk van némi igazság abban, amit Sean mond, ezért nagy lelkierővel kibújok kedvesem karjaiból, majd előkapom a mobilomat, amit szerencsémre nem robbantott fel az a szerencsétlen flótás, és egy gyors tárcsázás és kevés várakozás után, megpróbálom nyugodtan elmagyarázni az éjszaka közepén felvert Adamnek, hogy hol vagyok, és, hogy majd holnap elmagyarázom, hogyan is kerültem ide. Mikor végre letettem a telefont, egy nehéz sóhaj szakadt fel bennem.
- Hát, hogy én ezt, hogy fogom kimagyarázni holnap? – nézek aggódva a fiú szemébe. – Valami jó kis könnyed történetet kell kitalálni, mert, ha az igazat modanom…..Azt jobb nem is ragozni. – nyögök fel.
Most én karolom át Seant és bújok hozzá egészen közel.
- Ugye megvédesz engem? – kuncogok a fülébe, majd játékosan bele is harapok.

Ha aljas dolognak számít amikor valaki a kedvesét átkarolja miközben telefonál, a karjait simogatja, és a nyakát puszilgatja, akkor Sean most nagyon nagyon rossz. Persze tisztában van vele, milyen nehéz lehet Szegény lánynak így a hívásra koncentrálni, de persze egy ilyen vonzó lánnyal egy szobában nagyon nehéz megállni az ilyen gonoszságokat.
-Ne aggódj, Adam megértő palinak tűnt, és tényleg jobb helyen vagy itt, mint az utcán a sok őrült között. Csúnya lenne, ha reggelre mindet kiütnéd.
Úgy tűnik nagyon nem haragszik az előbbiekért, s mikor fogai a fülét érintik, egy erőteljes mozdulattal felemeli a lányt, majd lágyan a nyakába csókol megint.
-Természetesen hercegnőm! - Feleli nevetve, s ha lány megkapaszkodott benne, az ajtóhoz cipeli őt, hogy végre magukra zárja a szobát. Ezután Sarah hátát az ajtóhoz nyomva csókolja őt meg szenvedélyesen. - De tőlem ki véd meg? - Kérdi kaján vigyorral az arcán, mikor újból levegőhöz jutnak végre, vagyis jó sokára...

Hangosan felkacagok, mikor Sean az ölébe kap és úgy vonulunk ajtót zárni, majd egy félfordulat után, nekinyomva az ajtónak, - hogy talán el ne szaladjak, de azt aztán lesheti, - most már mindenféle gát nélkül merülünk el a vad csókolózásban.
- Tőled? – suttogom boldogan. – Azt szeretném én látni, hogy tőled megvédjen valaki! Azt tuti kiütöm!– vigyorgok, majd csapok le újból a szájára és most már nem hagyom szóhoz jutni.
Mivel fárasztó dolog az ajtónak dőlve csókolózni, ezért ügyelve rá, hogy szánk el ne váljon egymástól, igyekszünk ahhoz az üresen árválkodó ágyhoz, hogy gyorsan felavassuk, és nagyon remélem, hogy ne csak nekem támadtak kaján gondolataim, ami nem feltétlenül az alvásról szólt

Ha akarna sem juthatna többé szóhoz a ma este folyamán, hisz szája jobb elfoglaltságot talált, de nincs is szükség rá, hisz amikor a lány vágytól égő szemeibe pillantott, nyilvánvalóvá vált a számára, hogy mind a ketten ugyanazt akarják ma este. Valósággal bevágja Sarah-t az ágyba, melynek matraca szerencsére elég puha ahhoz, hogy elnyelje a zuhanás erejét. Szerencsére, mikor a lány fölé kerül, felcsendülnek fülében a lány korábbi szavai, mi szerint soha senki nem ért még úgy hozzá, és akkor még csak csókról volt szó, ezért innentől jóval gyengédebben folytatja a játékot. Finoman fejti le róla ruháit, s játékosan simítja végig egész felsőtestét. Egyre lejjebb húzódik, s végigcsókolgatja a hasát, mialatt szépen lassan megszabadítja őt szoknyájától és attól a hatalmas csizmától is. Mikor ezzel végzett, egyetlen gyors mozdulattal kapja le magáról pólóját, felfedve a lány előtt szépen kidolgozott felsőtestét, majd újra fölé hajol, hogy az ajkait ostromolja. Nem, az ő kaján gondolatai sem az alvás körül járnak.

Testem most úgy reagál Sean finom érintésére, ahogy minden normális földi halandóé. Nem gondolkodom és görcsölök rajta, hogy talán a következő pillanat lesz a legmegrázóbb élmény az életünkben, hanem csak átadom magam az érzéseimnek és a boldogságnak.
Izgatottan segítek a fiúnak, hogy hamar lekerüljön a kettőnket elválasztó ruhák tömkelege, miközben ajkaink jóformán egy percre sem válnak el egymástól.
Semmi mást nem akarok most csak, hogy beteljesüljön a vágyunk és átadhassuk magunkat a mindent elsöprő gyönyörnek. Kezem türelmetlenül és a felfedezés izgalmával járják végig kedvesem testét, és mély sóhajtásokkal jutalmazom az ő keze munkáját is.
Szenvedélyes sóhajtásom jelzi neki, hogy jó úton jár és hogy a fojtatást sem fogom ellenezni.
És miközben vágytól csillogó szemeiben fúrom az ő érzéseit is tükröző sajátomat, halkan a fülébe suttogom.
- Azt akarom, hogy ez az éjszaka soha sem érjen véget.

A lány felvetésére kedvesen elmosolyodott. Pontosan így érezte ő is, együtt kéz a kézben a végtelen éjszakában.
Ahogy a karjaiban tartotta a lágy és engedékeny nő testet, egyenletes légzése hamar zihálássá változott. Felhevült testük mintha eggyé vált volna, ahogy elvesztek egymás lángoló tekintetében, ölelő karjában, forró csókjában.
A lányt minden eddiginél drágábbnak érezte, s így izgatott ujjai gyengéden barangolták be kedvese testének minden rejtett zugát. Bár tisztában volt Sarah képességeivel, és időnként igen hasznos temperamentumával, ma este, ahogy kezei alatt érezte a törékeny női testet, fellángolt benne az ősi védelmező ösztön, így aztán a megszokottal ellentétben aznap éjjel ő volt az, akinek vigyáznia kellett rá. Úgy érezte, a lány mindennél fontosabb neki, ezért lassan, és végtelenül gyengéden vezette őt a gyönyör útján.


Sarah még aludt, amikor Sean reggel felébredt. Kedvtelve nézte a mellette alvó lány nyugodt arcát. Finoman elsimított egy tincset a szeme elől, és elmosolyodott, ahogy barátnője halk szuszogása egy pillanatra felerősödött. Óvatosan kelt ki mellőle az ágyból, nehogy véletlenül felébressze őt, a takarót finoman meztelen vállára húzta, hogy ezzel is pótolja a másik test melegségének hiányát. Bár legszívesebben egy percre sem hagyta volna magára, egész nap ott feküdt volna mellette, sajnos kénytelen volt belátni, hogy ha boszorkány jelmezben menne haza, akkor lenne mit megmagyaráznia otthon. Írt egy rövid üzenetet, arra az esetre, ha a lány felébredne, mielőtt visszatér, majd kapkodva felöltözött, s miután rázárta az ajtót, sietősen távozott. Nem volt sokáig távol, legfeljebb fél óra telhetett el vásárlással, és már vissza is tért, kezében egy hatalmas szatyorral, ami Sarah új ruháit rejtette. A lány még ekkor is aludt, ezért boldogan feküdt vissza mellé.

Ez az éjszaka a beteljesült vágyaké, mely mindkettőnkből vulkánként tört fel. Néha- néha bevillant a doktornő tanácsa Sean lábával kapcsolatban, ezért csak reméltem, hogy reggelre nem egy kórházban kötünk ki. Végül kifáradva Sean testét átölelve merültem békés és mély álomba. Reggel aztán megéreztem kedvesem távozását, de annyira, de annyira nem volt kedvem még a szemem sem kinyitni, és különben is feltételeztem, hogy nem hagy magamra sokáig. Így hát elfészkeltem a testmelegétől még langyos ágyon és boldogan szundítottam vissza. Nem sok idő elteltével éreztem, ahogy visszasettenkedik a takaró alá és hozzám bújik.
Szorosan átöleltem és a fülébe mormogtam.
- Hol voltál olyan sokáig? Már úgy unatkoztam

Eleinte azt hiszi a szoros ölelés csak reflex, amivel a visszatérő forró testre reagál az alvó lány, ám ez az elmélet rögtön megdől, mikor már barátnője hangját is hallja.
-Szia - szól hozzá mosolyogva, miközben viszonozza az ölelést. - Hogy érzed magad?
Ami a kérdést illeti, válaszként a szatyorért nyúl, melyet felhúz maguk mellé az ágyra. Úgy dönti el, hogy annak szája feléjük nézzen, ezzel betekintést nyújtva annak tartalmára.
-Vettem neked egy fehér farmernadrágot, és egy másik fekete felsőt, nehogy Adam máglyán égessen el, amikor meglát ebben.
Szerencsére a földön bőven talált információt a lány méreteiről, ezért minden ruhának jónak kell lennie.
-Szóval unatkoztál? - Duruzsolja sejtelmes hangon, mialatt újra fölé hajol. - Hát ezt mégsem hagyhatjuk, nem igaz?

Mikor Sean elmondja, hogy miért is volt távol, a fél szememet kinyitom, hogy megszemléljem a ruhákat, melyeket nekem vett.
~ Jajj, de aranyos! Gondolt rá, hogy a tegnapi göncben elég hülyén mutatnék fényes nappal, a Xavierben meg aztán főleg! ~
- Klasszak! – biccentek. – Majd fel is próbálom, de csak kicsit később.
Aztán hagyom, hogy sürgősen elűzze az unalmamat még egyszer-kétszer. És boldogan állapítom meg, hogy Seannál jobb unaloműzőt még nem hordott hátán a föld.
~ Hát ebből ma jó kis késés lesz! És még a múltkorit sem pótoltam teljesen. ~
Ezek a gondolatok csak átsuhantak a fejemen, de aztán volt más ami kiverje belőle.

-Ami most van rajtad az úgyis jobban tettszik - feleli kaján vigyorral az arcán, a következő másodpercben pedig ajkai újból a lány ajkaihoz tapadnak. Olybá tűnik, hogy ezt ma képtelen megunni, csak úgy, mint máskor sem.
Természetesen szívén viseli Sarah szórakoztatását, így aztán tesz róla, hogy barátnője a délelőtt folyamán már ne unatkozhasson. Már nem kíméli őt annyira, mint az éjjel, a lányt sem kell félteni, mostanra pont olyan vad az ágyban is, mint amennyire az ember elvárná valakitől, akire a Fúria becenevet aggatták. A hosszú, és intenzív testmozgásnak végül megint szundikálás lesz a vége, igaz az éjjel sem volt benne sok részük, ezért érthető a dolog. Kiadós pihenésüket a vekker eleinte halk, de fokozatosan erősödő ciripelése zavarja meg.
~Mi a halálért állítottam be ezt a vackot délre? Ja igen, át akartam ugrani a Xavier-be, Sarah-hoz. Hmm, hát ez most már tárgytalan, úgyhogy hagyj aludni...~
Megpróbálja elérni a szundi gombot, de természetesen a szoba másik végébe nem tud átnyúlni az ágyból, de félálomban lévő agyának nehéz lenne ezt elmagyarázni. Ahogy így szerencsétlenkedik, a vekker egyszerre magától kapcsol ki, mintha egy láthatatlan kéz kinyomta volna. Sokat nem morfondírozik a dolgon, inkább újra átöleli a vállán szuszogó barátnőjét, és nem sokkal később vissza is alszik. Amikor később felkel, magában álomnak könyveli el a dolgot.

-Mit szólnál, ha haza kísérnélek? - Veti fel az ötletet, mikor később már mind a ketten magukhoz tértek. - Nem tudom ebben az iskolában hogyan ünneplik a mindenszenteket, de hasonló a Halloween-hoz, inkább kihagynám. Mondjuk a vége nagyon tettszett...

Na szóval délelőtt sem unatkoztunk ez után, és a program amit Sean összeállított nagyon is elnyerte a tetszésemet. Az még jobban tetszett, hogy a képességem sem akadályozott meg semmiben, talán pont azért mert nem is igen gondoltam rá, míg a kellemesen múlattuk az időt.
Aztán újabb kiadó alvás után sikerült magamhoz térni és kissé összeszedni szétszórt gondolataimat.
- Hát nagyon reméltem, hogy nem akarsz egyedül haza engedni, mert még a végén még valami bajom esik az úton. – vigyorgok rá sandán. – Meg aztán lehet, hogy abban a nagy szobában még jobban fogok unatkozni egyedül. – kuncogok fel, de aztán gyorsan magamra kapkodom a fiú által hozott ruhákat, melyek úgy passzolnak rám, mintha rám öntötték volna.
- Nagyon jó lett! – fordulok körbe előtte kihívóan. – Máskor is téged küldelek vásárolni.
Kinézve az ablakon már nem látok semmilyen rendőrautót.
- Talán már vége a nagy felhajtásnak és észrevétlenül kisurranhatunk. Nem szeretnék belebotlani a tegnap esti haverjaidba. – húzom el a számat. – Habár ma egészen békés kedvemben vagyok. – hajolok Seanhoz és adok egy futó csókot a szájára.

A felvetésre csak mosolyog. Szánja azt a barmot, aki képes lenne megtámadni a barátnőjét fényes nappal, vagy akár sötét éjjel,viszont mindenképpen szívesebben van vele, mint itt, vagy bárhol máshol, ezért ő maga is öltözködni kezd, de csak miután kigyönyörködte magát abban, ahogy Sarah felpróbálja az új ruháit. A készülődés közben megakad a szeme a tönkrement vekkeren, mely némán fekszik az asztalon, hanyatt döntve.
~Ezt meg mi lelte? Na mindegy...~
-Ha legközelebb is így adod oda a méreteid, én benne vagyok.
Követi a lányt az ablakhoz, ahol újból átöleli őt hátulról, de most már kicsit bátrabban simogatja őt, mint tegnap tette a telefonálás közben, és egész más helyen.
-Az én haverjaim?? - Kérdi meglepve. - Már bocs de...ja te a kereszteslovag izékre gondolsz... hát elég gáz barátaink vannak az tuti. - Felnevet, és már éppen betámadná a lány ajkait, de a gyönyörű amazon megelőzi ebben. Ezen csak nem fognak összeveszni, így végül hosszú csókban forrnak össze az ajkaik.
-Biztos ne várjuk meg az estét? - Kérdi komolytalanul. - Akkor még könnyebben ki tudnánk surranni innen. Addig meg csak ellennénk itt...valahogy...
Persze ő is tisztában van vele, milyen közel kerültek egy újabb látogatáshoz az igazgatóhelyettesnél, úgyhogy pár perccel később már kézen fogva hagyják el a szobát. Meglepően nagy a nyüzsgés az épületben, mintha minden Fordham-es diák itt tartózkodna ebben a pillanatban, hogy kibeszéljék a tegnap este történteket, és jó esély van rá, hogy valóban ez történik. Ahogy haladnak kifelé, egyre többen vetnek gyanakvó pillantásokat Sarah-ra, és páran sugdolózni is kezdenek.
-Ő az...tuti....
Sean erősebben szorítja meg a lány kezét, és már épp azt latolgatja, hogy jobb lenne az ablakon át távozni, mikor a nép tapsviharban tör ki. Nem érti a dolgot, és nem is derül ki, mi a fene folyik itt, mígnem az egyik srác végre oda nem megy hozzájuk, pontosabban Sarah-hoz.
-Te vagy az a csaj, aki tegnap elintézte a gyilkos mutánst a bulin ugye! Persze, hogy te, rólad beszél mindenki! ÉLJEN!
A hullámokban rátörő röhögőgörccsel viaskodva próbálja kimenteni barátnőjét a rajongók hada közül, mielőtt még fejébe szállna a népszerűség.
~Tévedtem, ezeket a barmokat szánom.~

Miután nagy nehezen csak rászántuk magunkat az indulásra kiléptünk a szobából. Hát csendben és észrevétlenül elmenni nem éppen sikerült, hiszen talán az egész iskola a folyosókon és a közösségi helyiségekben beszélgetett, sugdolózott.
Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, mikor egymás után találkoztam engem méregető pillantásokkal és hallottam, ahogy a hátam mögött is összesúgtak néhányan.
Éreztem, ahogy Sean is aggódik és féltőn megszorítja a kezem, de aztán hirtelen tapsolni kezdenek, mely egyre nagyobb erővel és egyre több ember felől szól. Értetlenül torpanunk meg, mikor végre egy srác meg nem szán minket és felhomályosít, hogy ez a tegnapi „hőstettemnek” szól.
Mielőtt azonban bármi meggondolatlan dolog csúszna ki a számon Sean gyorsan kimenekít a tömegből, de látom, hogy alig bírja visszafogni a nevetését.
Aztán, ahogy az utcára érünk, mindketten kacagásban törünk ki.
- Ez nem lehet igaz! – küzdök a levegő vétellel. – Ha ezt egyszer a Xavierben elmesélhetném!

Az utcán már ő sem fogja vissza magát, és együtt nevet barátnőjével.
-Meséld csak el nyugodtan, biztos büszkék lesznek rád, hogy te lettél az emberi faj védelmezője. - Itt azért átöleli kicsit. - Bár amennyit engem védelmeztél tegnap este, végül is megérdemelt a cím.
Hirtelen valami szöget üt a fiú fejébe. Valami, ami kicsit vicces ugyan, de ahogy jobban belegondol, bizonyos értelemben azért szomorú képet vetít a társadalmi életéről ebben az iskolában.
-Várjunk csak...egy mutáns népszerűbb nálam a Fordham-en? Azt a...
Végül ezen is elneveti magát, hogy Sarah lássa, nem gondolta teljesen komolyan, majd leint egy taxit, hogy ne kelljen tömeg közlekedniük a világ végére. Az autóban ülve feldereng benne, hogy este mintha azért aludtak volna a szobájában, hogy megvárják a reggeli első járatot, de inkább ne vesszünk el a részletekben...

//Köszönöm a játékot //

- Az biztos! Az iskola társaim igen, de nem biztos, hogy a tegnapi akciót a tanáraim is díjaznák, Adamről már nem is beszélve. Már nem magát a verekedést, hanem, hogy hogy kerültem én a te iskoládba. Na azt zűrös lenne megmagyarázni. – nevetek még mindig.
Az ötlet, hogy taxival menjünk a Xavierbe, azért kimondottan elnyeri a tetszésemet, mert ez után a nap után semmi kedvem végig gyalogolni a fél városon.
Mikor végre a kocsiban ülünk, hozzábújok Sean izmos vállához és nagyot szusszanok.
- Azért ezt a napot a világ minden kincséért sem hagytam volna ki!

//Játék vége- én is köszönöm  //

Sean épp az egyetem menzáján ücsörög hamburgere fölött, s szidja az iskolát, amiért a nyakába varrtak egy rakat beadandót, mikor egy ismerős alak ül le, vele szemben. A nevét nem tudná megmondani, mert az igazat megvallva kicsit sem figyelt oda, mikor az bemutatkozott, így aztán az ő emlékeiben csak úgy maradt meg, mint a "kereszteslovag aki rosszabbul lő a barátnőmnél".
-Darrow - szólal meg a férfi köszönésképpen, mire Sean csak bólint egyet, részben mert tele a szája, s részben mert válaszként legfeljebb tippelni tudna. - Le vagyunk nyűgözve. A múltkori akciótok világossá tette a számunkra, hogy félreismertünk, ezért szeretnénk meghívni téged, és a barátnődet dicső szervezetünkbe.
A férfi azt hiszi, Sean titkos álma vált ezzel valóra, s ezért nyelte félre a következő falatot, valójában viszont ez az egész olyan szinten megdöbbentő, is bizarr a számára, hogy azt sem tudja, hol kezdje...
-Azt akarod mondani, hogy csatlakozzunk mutánsvadásznak? - Kérdi, még mindig könnyes szemekkel, küzdve a légszomjjal.

Sebastian egyébként a szomszéd asztalnál tapasztalja meg éppen, milyen zamatos a hús, és zöldség nélküli hamburger, így bőven hallótávolságon belül van, és ha másra nem is, a mutánsvadász szóra biztosan felkapta a fejét.

-Ugyan! - Korholja le a férfi Sean-t, de közben olyan képet vág, amiből egyértelműen látszik, hogy rohadtul büszke magára. - Gyere utánam, ha végeztél. Van egy kertészeti szerszám, rohadt messze minden zöld területről, ott fogok várni rád.
A férfi elmegy, akárcsak programozó barátunk étvágya.
~Én, mint mutánsvadász....Sarah, mint mutánsvadász? Kattantak ezek?
Hátradől a székében, és fájdalmasan sóhajt. Ez a nap is jól kezdődik.

A kezemben tartogatott hamburgert forgatom, mert egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi a fene akar ez lenni. Életemben nem ettem ilyen bűn rosszat, de hát a „kispénzű” diák ne válogasson nem igaz? Merengésemből a mellettem lévő asztalnál zajló diskurzus zökkentett ki, és nem mintha szándékomban állt volna hallgatózni, de olyan közel voltak hozzám, hogy akaratlanul is fültanúja lettem.
~ Mutánsvadászok? ~ futott rajtam végig a hideg. Eddig csak mende-mondákat hallottam, hogy ezen az egyetemen működik egy ilyen társaság, de hogy pont belebotlok két tagjukba is, ezt nem hittem volna. Most már jobban hegyezem a fülem, hogy hátha megtudok valami fontosat, és sikerül is valami titkos találkozó helyét megtudnom.
~ Mi a fenéért ütöm bele az orromat? ~ teszem fel magamban a kérdést, hiszen pont az a célom, hogy olyan mélyen titkoljam el a mutációm tényét mások előtt, hogy sose derüljön ki. Akkor meg? Puszta életösztön! Hogy tudjam kivel kell még a szokásosnál is óvatosabbnak lennem. Például itt van ez a srác, ez a Darrow vagy hogy hívják! Ki nem néztem volna belőle, hogy ő is közéjük tartozik! – néztem összehúzott szemmel a most már magára maradt srácot.
Lehet, hogy jobb taktika lenne bevágódni nála és úgy a közelükbe férkőzni, mintha egyetértenék az elveikkel? De, hát én képtelen vagyok füllenteni! Rögtön lebuknék. Mi legyen? Minden esetre a hamburgert a szemetesbe vágom!

Körbe tekint, hogy figyelik-e, majd gondolatban lehülyézi magát párszor ezért a tettéért. Mi a halálért figyelné bárki is? A leggonoszabb diákok most akarják keblükre ölelni, max egy mutáns akarná bántani ezek után, ők meg hülyék lesznek ide jönni, ahol az ország legrosszabb hamburgerét szolgálják fel, a középkori vendégszeretetről nem is beszélve.
~Gyertek mutánsok, a Fordham megrakott máglyákkal vár rátok...nembaj, már csak fél év, és vége.~
Felkel az asztaltól, s kidobja szendvicsét. Látva, hogy valaki más hozzá hasonlóan cselekedett, küld felé egy együttérző mosolyt, majd meg is indul a folyosók felé.
~És még fel sem tudom hívni az X-eket, mert az a nyomorult mutáns szétrobbantotta a telefonom...ez az Sean, még pár ilyen gondolat, és oszlopos tag leszel!~
Nem különösebben figyel rá, hogy követik-e, az udvaron viszont megtorpan. Talán ideje lenni sutba vágni az egész diplomás tervet, lelépni az országból, és csatlakozni egy vándorcirkuszhoz. Vaaagy, visszatérni a Xavierbe...ideje átismételni amiket tanult a nem létező mutációjáról. Tanácstalanul dől háttal a falnak, s az eget kezdi kémlelni.
~Kezd az agyamra menni ez a hely!~

Nem kerüli el a figyelmemet, hogy óvatosa a srác, mert gyorsan körül néz, hogy hallotta-e őket valaki, ezért hamar elkapom a tekintetem, csak akkor eresztek meg én is egy halvány mosolyt mikor az ö hamburgere is a szemetesben landolt és együtt érzően rám vigyorgott.
Viszont ahogy elindult igyekeztem a nyomába szegődni, lehetőleg úgy, hogy ne szúrjon ki az első 10 méteren. Sosem követtem még senkit, max a filmeken láttam, hát próbáltam valami hasonlót csinálni. Nem loholtam közvetlen a sarkában, hagytam hogy mindig legyen köztünk pár ember, ami nem is volt nehéz, hiszen nem kevés diák jár az egyetemre.
Az udvaron viszont majdnem belebotlottam, mert az udvari ajtónál elvesztettem szem elől, azt mire kivergődtem a majdnem üres nyitott térre, ahol a hűvös miatt alig lézengtek, ott támaszkodott Darrow a hátát a falnak vetve és az eget bámulta.
~ Mi a fenét ábrándozik ez itt! ~ torpanok meg és próbálok valami ésszerű dolgot csinálni, de a cipőfűző kötésnél jobb nem jutott eszembe. ~ Hát a filmekben ez könnyebben megy! ~ állapítom meg keserűen. ~ Remélem nem vett észre. ~ ver ki a víz egy perc alatt.

A terve, hogy ha erősen koncentrál, semmivé foszlatja problémáit ezúttal sem járt sikerrel, így nincs más hátra, mint előre! Vagy, esetleg hátra? Visszatekint a bejárati ajtó felé, de ott egy srác köti épp a cipőjét, ő pedig inkább nem kockáztatja meg, hogy arra induljon, hisz mi van, ha ő azért követi, hogy biztosak lehessenek benne, elmegy a találkozóra. A teljes paranoia kezdi hatalmába keríteni, pedig nincs mitől félnie. Elmegy arra a hülye találkozóra, utána pedig lelép innen, és pá. Végül is ő ember, mi a legrosszabb ami odalent történhet?
~Akarom tudni egyáltalán a kérdésre a választ?~
Ellöki magát a faltól, s egy álomkóros döglött lajhár elszántságával lépked a megbeszélt hely felé. A meredek lépcsőkön még ennél is lassabbra veszi a figurát, annak ellenére, hogy ő speciel elsőre megtalálta a villanykapcsolót, igaz, nem most jár itt először. Persze odalent már várja őt a férfi.
-Na végre, desszertet is rendeltél, vagy mi? Gyere, ez tetszeni fog!
Megveregeti Sean hátát, és úgy fordítanak együtt hátat a sötét lépcsőknek.
-Ami a barátnőmet illeti - kezd bele Sean félénken - ő sajnos cserediák volt, és már haza is utazott Kanadába, szóval félek nem csatlakozhat hozzánk - hazudja, mint a vízfolyás - pedig elhiheted, én lennék a legboldogabb, ha most itt lenne.
Ez egyébként igaz, de speciel egész más okból, mint elsőre gondolnák sokan.
-Ez igazán kár - feleli fejét csóválva a másik - jót tett volna a morálnak. Így viszont nem kell az engedélyedet kérnem, hogy randizhassak vele, ha elpatkolsz.
Hangosan felröhögnek mind a ketten, de persze Mr.Darrow most is egész mást talál viccesnek.
~Felőlem randizhatsz vele így is, biztos sok közös témátok lenne. Azt azért megnézném...~

Nagy megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy mégsem vett észre, így mikor végre andalogva elindul, újból a sarkába eredek.
~ A fene se érti miért nem rohan, ha egyszer hívták arra a találkozóra és leghőbb vágya, hogy mutánsokra vadásszon! ~
A házikónál azért nagyon óvatossá válok, mert nem nagyon szeretettem volna belefutni valami kellemetlen meglepetésbe. Ezért csak hallgatózok, és mikor érzékelem, hogy elindulnak, csak akkor merészkedek beljebb. Végig szorosan a falnak tapadva osonok előre a hangok után.
~ Én megőrültem, hogy itt játszom a James Bondot! Még a végén tényleg kinyíratom magam. ~ törlöm meg gyöngyöző homlokom, ahogy egyre beljebb kerülök.
~ Egyébként fogalmam sincs mit fogok kezdeni az információmmal, ha tényleg megtudom, kik is vannak benne a bandában! Hiszen a legtöbb diákot még csak nem is ismerem. A tanároknak meg gondolom mondhatnám, engem vágnának ki. ~

-Mielőtt azonban belépnél, van valami, amit meg kell tenned.
Ezalatt, mintha csak az összhatás kedvéért tenné, a fal illedelmesen arrébb húzódik előlük, s kijön rajta három már ismerős páncélt viselő katona, kezükben szorongatva puskáikat.
-Ez egyfajta beavató szertartás, biztos ami biztos.
A férfi előhúz egy kést az övéből, majd pengéjét Sean felé mutatja.
-Élt egyszer egy mutáns Bronx-ban, aki valamiért céljául tűzte ki, hogy eltakarítja a söpredéket...vagyis minket, embereket. Épített egy gépet, melynek szent fénye leolvasztotta a húst bárkinek a csontjairól, aki nem rendelkezett az "istenek ajándékával". A testvériségünk ekkor született meg. Kinyírtuk a fazont, leromboltuk a gépet, a darabkáiból pedig ezek a kések készültek.
Lehúzza ingujját, hogy felfedjen egy égés okozta sebhelyet. Finoman hozzáilleszti a pengét, mely azonnal izzani kezd, újra megperzselve a bőrét, neki azonban egyetlen arcizma sem rezzen.
-A penge csak embereket bánt, mutánshoz érve nem csinál semmit. Most te jössz. Hékás...
Az utolsó szót már egy másik katona mondta, kinek mostanra tűnt fel, hogy az öt szívverés, amit sisakja kijelzője észlel kicsit sok ennyi emberre.
-Társaságunk van!
A katonák azonnal szétszóródnak, hogy felkutassák Sebastiant. A gépük nem centiméterre adja meg, hol bujkál, így egyenlőre tényleg keresniük kell.
Sean ezalatt csak áll, kezében a késsel, és halvány fogalma sincs, mit tegyen most.

Egészen a folyosó kanyarulatáig követem a két embert, de kikukkantva gyorsan visszarántom a fejem, mikor egy titkos átjáró mögül újabb, érdekes ruhába öltözött srácok sorjáztak ki és valami beavatási cécóról kezdtek el beszélni. A hátamat a falnak vetve, idegesen várakoztam, abban reménykedve, hogy senki nem jön be az épületbe és kap rajta, ahogy ott hallgatózok.
Éppen akkor pillantottam ki ismét a fal mögül mikor az egyik fiú közölte a többiekkel, hogy valami idegen van az épületben.
~ Hijj! ~ szívtam meg keservesen a fogam. ~ Most mi a csudát csináljak? Hová bújjak? ~
Idő egyáltalán nincs a töprengésre, és persze rögtön elkezdek bepánikolni. Csak egy út van, visszafelé, ezért igyekszem minél előbb az épületen kívül tudni magam. Már nem törődöm vele, hogy csendben legyek, rohanok, ahogy a lábam bírja, de szemből is hangok közelednek és az ajtó nélküli folyosón nincs hová bújni.
~ Most kéne az a jó kis képesség, de ha most csak félig tudok átváltozni, akkor az kész lebukás! ~ próbálok gyorsan dönteni. ~ De még kiadhatom magam embernek, legfeljebb kidobnak! ~ határozom el magam végül, persze ha láttam volna a késes próbát, biztos más variáció mellett döntök. Így hát bűnbánó vigyort erőltetek a képemre és várom a fiúkat.