Fordham Egyetem

Mivel nem vitte túlzásba a rejtőzködést, természetesen azonnal megtalálják, és leráncigálják magukkal a szertárba, mielőtt még elszaladna szegény. Ott a vezető, vagy legalábbis az egyetlen lovag, aki nem visel maszkot, szigorúan tekint Sebastian-ra.
-Hát ez meg ki a fene? - Kérdi, nem kicsit paprikás hangulatban.
-Egy új diák - szól közbe gyorsan Sean - láttam már az ebédlőben is.
A kést szorongató férfi alaposan végigméri a fiút, majd tekintete a késre téved, utána pedig megint a srácra.
-Mit keresel idelent?
~Na jó, A terv, sikítva szaladok el, és ha túlélem, hozok segítséget. B terv, fejbe verem ezt a csávót ezzel a vascsővel, és utána meghalok. Kell egy C terv, kevesebb halállal.~
-Szerintem engem követett - jegyzi meg végül - biztos hallotta, amikor beszéltél nekem erről a titkos klubról, és ő is csatlakozni akar.
Szíve a torkában dobog. Nem elég, hogy ilyen őrültek társaságába keveredett, most még ez a fiú miatt is aggódhat.
-Tényleg így lenne? Csatlakozni akarsz a nagyokhoz? - Mindhárom tisztogató hangosan felröhög ezen. Hogy miért azt talán maguk sem tudják, de az egyenlőre nem baj, hogy jó a kedvük.

Természetesen rögtön letámadtak és visszacipeltek oda, ahol a követett fiúk beszélgettek. Nem éreztem túlságosan biztonságban magam közöttük, de gondoltam, majd csak kidumálom magam valahogy, legfeljebb kapok egy pár pofont, amiért beleütöm az orrom a dolgaikba, aztán annyi. De amikor a srác kezében megláttam a kést, már nem voltam olyan biztos, hogy jó ötlet volt ide jönni. Sőt egyáltalán nem! Kérdésére épp válaszolni akartam mikor Darrow megelőzött. A csodálkozástól kicsit fel is szaladt a szemöldököm, hiszen úgy beszélt, mint aki valamiért védeni akar engem, és nem úgy, mint aki hozzájuk tartozik. Mondjuk az, hogy követtem, neki sem jelent jó pontot gondolom.
~ Hah! még, hogy csatlakozni akarok! De várjunk csak! Talán tényleg nem hülyeség ezzel a dumával kivágni magam a pácból! ~ kapok a felkínált lehetőségen, de mondjuk a bántó röhögésük nem épp biztató.
- Igen! – bólogatok lelkesen. – miközben fél szemmel Darrow reakcióját lesem. – Igen, hallottam, amit beszéltetek és gondoltam talán én is csatlakozhatom, hiszen ki szereti itt a mutánsokat? Nem igaz. – nyelek egy nagyot, mert kicsit nehezemre esik kimondani ezeket a szavakat.
~ Azért jó lenne tudni, mi a következő lépés, ha még sem jön be a terv? ~
És reménykedem benne, hogy a másik srác, ha már valamiért eddig is segített, kihúz a csávából, ha baj lesz.

Rossz érzése támad, mikor a srác rásandít. Lehet, véletlenül szerzett még egy újoncot ennek a mutánsgyűlölő hordának? Na persze, ha sejtené az igazságot, nem aggódna emiatt, teljesen más miatt kéne tövig rágnia a körmeit.
-Hát, itt senki! - Szólal fel lelkesen, s megveregeti Sebastian hátát. A vicc az, hogy nagyot nem is hazudott, aki szereti a mutánsokat, az itt tényleg senki. - Mi lenne, ha elugranánk a lőtérre? Aranykártyám van az egyiknél, ott megmutathatná mit tud.
Sean reményeit a vezető egy intéssel foszlatja szerte, majd a bejárat felé tekint.
-Mégis mit hiszel, miféle társaság ez? - kérdezi szigorúan - Van lőterünk odalent.
-Hát persze, hogy van - mormogja inkább csak maga elé - Remek! Akkor mi lenne, ha órák után benéznénk oda? Alig várom, hogy lőjek egy olyannal.
~Csak ne mondjátok, hogy csináljuk, most, légyszi, engedjetek el órára, ne mondjátok, hogy most menjünk, légyszi!!!~
-Miért nem megyünk most? - Kérdik a tisztogatók.
~Francba, francba, FRANCBA!!~

Egyelőre csak kapkodom a fejem, míg a két álarcos tag tart fogva két oldalról, nehogy idejekorán véget vessek a társalgásnak és meglépjek. Az ebédlőből követett srác valamiért nagyon igyekszik engem és, ha jól látom magát is jó színben feltüntetni ezek előtt a mutánsvadászok előtt.
Mivel más lehetőségem nincs, ezért én is tovább játszom a szerepem, és buzgón helyeslek minden az irányba mutató dologra, hogy mennyire vágyom a tagságra.
~ Lőni? Még életemben nem fogtam fegyvert a kezemben. Mit gondolnak ezek, mindenki Rambo ebben a suliban? ~
A srác ötletétől nem vagyok elájulva, de azt értékelném, ha végre kijutnánk innen és a lőtérre való elmenetel erre kínál lehetőséget, ….azaz csak kínálna, mert a vezérbika, egyből el is kaszálja a dolgot.
Egyre érdekesebb, ahogy a fiú próbálkozik azzal, hogy visszaengedjenek minket az órákra, de ez sem nyerte el a tetszésüket, sőt egy azonnali lőgyakorlatot vetnek fel.
~ Hajaj! Én annyira nem szeretném kipróbálni a dolgot, de van más választásom? ~
- De nekem 10 perc múlva jelenésem lenne az igazgató-helyettes szobájába. – nyögöm ki végső kétségbeesésemben. – Ha nem leszek ott, akkor el is áshatom magam! – nézek rájuk kérlelően.
~ Csak meg ne kérdezzék, miért is kell ott lennem! Hosszú távon úgy is belezavarodom a saját hazugságaimba. ~

Nem kerüli el Sean figyelmét, hogy ez a srác annyira nem jön lázba a fegyverektől, bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ilyen társaságban neki még Disney Land-hez sem volna kedve, szóval meg tudja érteni, Sebastian-t is.
~Hála az égnek, hogy ezeknek nem esett még le, miért izgul a srác valójában. Én is csak azért gyanítom, hogy marhára nincs kedve itt lenni, mert egy cipőben járunk.~

-Az igazgató helyettesnél? - Kérdik szinte azonnal, kórusban. - Miért is kell ott lenned?
-Ez engem is érdekelne - kérdi Sean, gyanakvást színlelve, de valójában azért nyújtja el a szavakat, és méri végig hossza a srácot, hogy legyen ideje kitalálni, mégis mit mondjon legközelebb. - Váááárjunk csaaak! Tudom már! - Szólal meg izgatottan, mielőtt a többiek bármit szólhatnának. - Te csinálod azokat a mutáns ellenes graffitiket igaz? Azért voltál csupa festék tegnap este, amikor belógtál!
~Oké, Uram, tudom, hogy nem vagyunk jóban, és az Üknagyapám a világ egyik leghíresebb nemhívő ember, de ha most mégis kimentenél innen, azt nagyra értékelném. Mondjuk megbocsájtok apámnak, amiért elhagyott, ez jó üzlet nem?~
Isten vicces kedvében lehet, mert a vezérbika arca megenyhül, és szinte már elismeréssel figyeli foglya arcát. Két társa is elengedi szegényt ezt látva.
-Igaz ez? Éjszaka kisurransz, hogy terjeszd az igét?
Sean a srác szemébe néz, mintha bele akarná szuggerálni a helyes választ, pedig szinte biztos benne, hogy magától is sejti, hogy az igen az.
-Nekünk viszont tényleg mennünk kéne. - Szól közbe, sokkal kevésbé határozottan, mint szerette volna. - Akkor suli után ugyanitt?
~Kimászom az egyik ablakon, és meg sem állok a Xavier-ig. Biztos nem keresnének ott, ahol az "emberiség megmentője" tanyázik.~

Persze, hogy rákérdeznek! Már miért is lenne olyan mákja, hogy nem kérdeznek rá? Már erősen lever a víz, hogy kreáljak valami hihető hazugságot, mikor Darrow elkezdi mondani ezt a graffitis dolgot, én meg kikerekedett szemmel nézek rá, de még időben észbe kapok, hogy talán ezt most nem kéne elszúrni, ezért mikor rákérdeznek heveny bólogatásba kezdek.
- Ja! – nyeltem egyet, hogy erőt vegyek magamon a többi füllentéshez. – Csak ezek szerint más is meglátott, ezért vagyok most hivatalos egy kis beszélgetésre. – kezdek belelendülni a kitalált sztoriba. – Nem tudtam, hogy van már egy hasonló csapat, ezért a magam módján küzdök a mutáns horda ellen. – igyekszem kellően elszánt képet vágni a dologhoz.
A magyarázat eléggé hihetőnek bizonyult, mert a maszkos fiúk elengedtek és főnök arcán is megvillant egy kis elismerésféle. Nem mertem egyelőre nagyon Darrowra nézni, nehogy gyanakodni kezdjenek a nagy összhang miatt, de nagyon reméltem, hogy végre meggyőztük őket, és a srác kérését akceptálva az utunkra engednek minket.
~ De mi lesz utána? Hogy mászom ki ebből a csapdából, ha rájönnek átvertem őket? Engem tuti kicsinálnak! Lehet kéne írnom apámnak, hogy másik sulit keressen vagy rendelheti a sírkoszorúmat. ~
Míg ezen kellemes gondolatok cikáznak a fejemben, izgatottan várom, hogy vajon elengednek-e bennünket.

-Na jó, de óra után egyenesen ide gyertek - a fickó játékosnak szánta az intelmet, de egyik kezében késsel, a másikban pedig pisztollyal, úgy, hogy két birodalmi rohamosztagos áll mellette, valahogy a dolog veszít könnyedségéből - utálunk várni.
A három férfi eltűnik a rejtekjáratban, s miután az bezárult, Sean hanyatt dől a falnak, majd addig csúszik lefelé, míg végül már a földön ül. Akkorát sóhajt, mintha egy órája arra várt volna, hogy kiengedhesse ezt a lélegzetet, és igazándiból nincs is messze az igazságtól.
-Na jó - szólal meg, miután kicsit összeszedte a gondolatait - mi lenne, ha elhúznánk innen?
A maga részéről kitűnő tervnek tartja amit most mondott, ezért felpattan, és úgy hagyja el a szobát, hogy azt talán még Szellem is megirigyelné.
-Te amúgy mi a fenét kerestél itt? - Kérdi a srácot, mikor már a szabad ég alatt vannak, és biztos benne, hogy nem figyel rájuk senki. - És egyébként igazgató helyettes? - Fakad ki. - Ebben a suliban azon se lepődnék meg, ha rávágták volna, hogy akkor mázlid van, mert ő is odalent gyakorol...
~Na jó, hacsak nem tudok felejtőport szórni rájuk, itt a remek alkalom, hogy elkezdjek szökési terven dolgozni. Mostanában sok a mutáns errefelé, úgyhogy nem lesz olyan egyszerű, mint pár hete.~

~ És igeeen! Bevették és elengednek! ~
Az utóbbi fél órában most hallottam először jó hírt, azért meg tudtam érteni Darrow megkönnyebbülési reakcióját, miután a három eszement eltűnt az ajtó mögött. Ha lett volna erőm hozzá a remegő lábaimmal, most biztos táncra perdültem volna.
Az épület villámgyors elhagyására vonatkozó javaslatot, teljesen a magamévá tudtam tenni, és majd, hogy nem letapostam közben a srác lábát, úgy igyekeztem utána.
- Hát téged követtelek. – hajtom le a fejem bűnbánóan, hisz már a délután folyamán tényleg megbántam vagy százszor ezt az őrültséget. – Hallottam, hogy beszéltetek, hisz nem nagyon titkoltátok, és kíváncsi lettem, hogy kik vannak benne, nehogy…- még időben haraptam el a mondat végét, hiszen fogalmam sincs, hogy Darrow hozzájuk tartozik-e.
Persze a mostani viselkedése ennek igazán ellentmond, de akár meg is játszhatja, hogy csőbe húzzon! Lehet, hogy ez valami teszt, vagy ilyesmi. Ahogy most élesen rávilágított, itt mindenki mutánsellenes.
- Egyébként miért segítettél nekem?- kérdezek rá nyíltan. – Mondjuk, úgy láttam neked sem volt sok kedved velük menni, akkor meg minek csatlakoztál hozzájuk? – próbáltam tapogatózni, hányadán is állunk. – Én még új vagyok, és nem tudom mi itt a dörgés, de te? És mi lesz, ha nem megyek vissza? Mondhatom, hogy meggondoltam magam? – kérdezem kíváncsian, hiszen még mindig nem tudom elhinni, hogy akár az életem is lehet a tét.

-Vettem észre - feleli lihegve, anélkül, hogy hátra fordulna - de mégis minek? Annyi jó nő van, aki követhetnél...
Ez természetesen csak irónia volt, elvégre egy keresztény, bentlakásos iskolában vannak éppen, ami tiszta mázli, mert így Sarah a valódi házirendet is megszegte azzal, hogy itt aludt, nem csak a földalatti mozgalomét.
-Úgy tűnt, rászorulsz - feleli, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és számára az is egyébként - De ja, tényleg vágytam már egy kis friss levegőre, azt hallottam Kanadában találok is ilyet...
Hirtelen megtorpan, mint aki elé kinőtt egy betonfal. Szigorúan tekint a srácra, s a következő pillanatban már a fejéhez is vágja mondandóját.
-Dehogy csatlakoztam!!! Pont én akinek....
~...valószínűleg mutáns volt az apja, a barátnője viszont biztosan az, és mutáns gimibe járt. Ez olyan dolog, amit az ember minden vadidegennel megoszt az első találkozáskor, nem igaz? NANÁ, HOGY NEM!~
-Maradjunk annyiban, hogy nem rajongom értük - fejezi be, egy mély levegővétel után. - Más suliban barom focisták vannak, itt fegyveres elmebetegek. Én csak egy könyvmoly vagyok, aki túl szeretné élni ezt a helyet, úgyhogy inkább kihagyom ezt a bandát...
A következő kérdésen erősen elgondolkodik. Magáról tudja, hogy a kés csak megégetné, és ennyi, de a vele szemben álló fiúban már nem ilyen biztos. Persze, ő is tudja, hogy ez csak azért van, mert túl sok időt tölt mutánsok közt, és hiszi mindenkiről, hogy közéjük tartozik, de jobb az óvatosság.
-A páncélosok már nem járnak ide, elvileg csak az után lehetsz teljes jogú tag, hogy elvégezted a sulit, úgyhogy talán beveszik, hogy sok házit kaptunk...Vagy szobafogságra is ítélhetnek minket valamiért, azzal nem tudnak mit csinálni...

Reménykedve hallgatom Darrow szavait, hiszen mégis csak ő jár ide már jó pár éve, én meg csak nemrég érkeztem, és kis hülye újjonc vagyok itt.
- Te? Könyvmoly? Hát nem úgy nézel ki! – mérem fel a kisportolt termetét. – Meg az a lőteres dolog sem erre utalt. – adok azért hangot a kételkedésemnek.
~ Mégis csak át akarna verni? Még, hogy könyvmoly! Pfüüü! ~
- Az klassz, ha már nem tartoznak ide, mármint nem tanulók, de attól, ahogy látom elég szabadon mászkálhatnak, és nem hiszem, hogy nagyon értékelnék, hogy tudok róluk, de nem szállok be a buliba. – kezdek megint ideges lenni, de aztán a szobafogságos dolog megragadja a figyelmemet. – A házit nem hiszem, hogy bevennék, legalább is hosszabb távon nem, de ez a szobafogság, ez bejöhet, legalábbis, míg kicsit leszállnak rólam, rólunk. – kapok az ötleten. – Miért adnak itt szobafogságot? Verekedésért? Van javaslatod? – nézek ismételt tanácsért az idősebb fiúra.
~ Ha minden kötél szakad, apámtól kérek segítséget, de remélem nem egy kétajtós szekrényt, vagy egy uzit küld segítségnek! ~

-Hát, köszönöm, azt hiszem...
Na igen, furcsa dolog ez. Bár ebben a városban mindenki kisportolt, jó kiállású férfinak ismeri őt valamiért, ő továbbra is csak úgy gondol magára, mint a kockára, aki világít a sötétben, olyan fehér a bőre.
-Pedig az vagyok, sőt, kocka is, a legrosszabb fajtából. - Ráadásul, erre mintha még büszke is lenne, az alapján, ahogy ezt mondja. - Csak tudod edzettem kicsit amikor...
~...majdnem börtönbe csuktak, amiért feltörtem az NSA rendszerét. Most komolyan, miért nem írod mindjárt a pólódra minden titkodat Sean?~
-Hagyjuk. Egyébként, ez egy elég képmutató suli, szóval szinte bármiért, ha például szóba állnál most egy lánnyal, az legalább egy hét elzárást jelentene.
Na persze, nekik ennél több kéne. Valami igazán mocskos, kegyetlen tréfa, lehetőleg az igazgató ellen, hogy többé ne hagyhassák el a szobát. Valamiért az az érzése, hogy fel kéne hívnia Sarah-t, mert neki biztos akadna pár jó ötlete, bár maga sem tudja, miért gondolja ezt.
-Vagy, lóghatnánk óráról, ismerek valakit, aki elég szigorú büntetést kapott érte...

Még mindig csóválom a fejem, de hát annyira bizonygatja, hogy ő egy kocka, hogy már majdnem megsajnálom.
- Pedig lehetnél te a suli menő focistája is, ezzel az alkattal, de mindegy. – legyintek, ha ennyire nem ez a szíve vágya. – Tényleg? Azért mert egy lánnyal cseverésznék, már megbüntetnének? – füttyentek egyet halkan. – Ez nem semmi! Hol egy csajszi, akkor legalább élvezném is az előzményeket! Még le is smárolom, ha ez segít a dolgon. – mondjuk ezt csak a hatás kedvéért mondtam, mert, ha ő nem erőszakolná rám magát én biztos nem nyúlnék egy újjal sem egy lányhoz sem. – Ez egy kemény suli, ha már egy kis lógásért is majdnem halálbüntetés jár. És ki volt az a balszerencsés? Láttam már?
Nem tudom mi lenne a jó megoldás, de mindenképp olyan, ami egy darabig kivonja a harcias fiúkat a látószögemből és az övékéből is engem.
- Ha ezekért már jár a büntetés, akkor tuti, hogyha most neked ugrom, akkor egy hónapig is minimum bekasztliznak. – csillan fel a szemem és már valami tanárt keresek a tekintetemmel, hogy tanúja is legyen a dolognak.

Csodálkozva néz végig magán, majd a hobbijához valóban túl izmos karjait elnézve csak legyint egyet.
-Néha a gépem fölött kajálok, és már ragad az összes gomb, marha nehéz őket lenyomni. Amúgy fogalmam sincs, a bulikat leszámítva sosem láttam még lányokat idebent. Ennek ellenére állandóan megkérdik az összeset, hogy "Szia, külsős vagy?", mire ők, "Igen, honnan tudtad?". - Közben utánozza is ezeknek az embereknek a hanglejtését(vagy a részeg koboldokét, mindkettőre ráillene), a beszámoló végeztével pedig rosszallóan csóválja a fejét.
-Halloween-kor itt voltál már? Akkor láthattad. Amúgy nem hiszem, hogy ismered.
A smárolós ötlet több okból is kivitelezhetetlennek tűnik, a bunyó viszont már könnyeben megvalósítható, úgyhogy bólint is a kérdésre.
-Na igen, azért tutira...várjunk, mi van??? - Kérdi döbbenten, mikor hirtelen felfogja, mit is mondott. - Most ugratsz ugye? És ha a barátaink megkérdik min kaptunk össze, mit mondasz majd? Lecsaptad a kezemről a barátnőmet? - Ahogy ezt mondja, érezni lehet, hogy a spagettiszörnyek invázióját is valószínűbbnek tartaná ennél, na nem azért, mert ügyetlennek tartaná a srácot, de ebben a lányban tényleg megbízik.
~Koncentrálj, nem ártana most a túlélésre gondolni...persze csak ha nem gond.~

- Nem, még nem voltam itt az ünnepkor. – válaszolom a kérdésére, és eszembe ötlik, hogy még azt otthon tölthettem, de a következőt, hol, az még kérdéses, ha így haladunk. – Kár, pedig szívesen megismertem volna.
Igazából marhára nem érdekelnek a „barátaink” gondolatai, és hogy elhiszik-e vagy sem, hogy én Sean barátnőjével mit csináltam, vagy mit nem, csak legyen köztünk minimum egy mérföld távolság és pár fal meg ajtó.
- Hát, ha nem egymást gyepáljuk, akkor meg az lesz gyanús, hogy miért pont egyszerre támadt kedvünk verekedni egyet vadidegenekkel. – húzom el a szám. – Szerintem még mindig az én ötletem a legjobban kivitelezhető, mert legalább egyeztetünk, hogy mit mondjunk. Mert mondjuk oda ballagsz ahhoz a sráchoz, - mutatok egy távolabb beszélgető gyerekre, - és bemosol neki egyet, aztán ha megkérdik miért, mit mondasz, hogy csak? vagy nem tetszett a képe? Ezért már, ha jól gondolom a büntetések mértékének ismeretében, nem szobafogságot adnak, hanem kirúgnak. – próbálom meggyőzni, hogy gondolja át a dolgot. – De, ha van jobb ötleted, akkor kíváncsian hallgatlak? – tárom szét a karom. – de, minden esetre nem szeretnék odalent lenni még egyszer és semmilyen próbát kiállni! Az nem az én műfajom. – teszem hozzá gyorsan, mielőtt kombinálni kezd.

-Nem maradtál le sok mindenről - vigasztalja, csupán félig őszintén, hisz végül abból a buliból lett eddigi élete legboldogabb napja - aki csak egy fél órát késett, azt az üres terem várta.
Kezd aggódni a srácért, lehet jobban megviselte az a dolog odalent, mint látszik rajta? Nem tartja magát az emberi lélek nagy ismerőjének, ezért csak ez a lehetőség jöhet szóba a számára, vagy az, hogy helyből mániája meggyepálni mindenkit, aki szembe jön.
-Na álljunk meg - emeli fel két tenyerét védekezőn - most az a cél, hogy megússzuk a találkozót, vagy hogy behúzhass valakinek?
Persze, abban igaza van a srácnak, hogy kritizálni könnyű, és inkább egy jó ötlet kieszelésének kéne szentelnie az energiáit helyette.
-Hát, az enyém sem - feleli, az autópilótára helyezett szája, miközben gondolatai teljesen máshol járnak - egész jól lövök, de félek összekeverném őket a céltáblával. Állítólag azért pontlevonás jár...
Ahogy idegesen pödri harcsabajszát, melyet nem visel, idióta ötletek százai suhannak keresztül a koponyáján. Korán sem használhatatlan mind, csak épp Sean elvárásai túl nagyok, például élve szeretné megúszni a dolgot, nincs kedve csatlakozni a tisztogatókhoz, és lehetőleg másban sem szeretne kárt tenni, illetve azt sem bánná, ha elvégezhetné még az utolsó évét, bár erről kezd lemondani.
-Úgyis te vagy a nagy lógós graffiti művész, mi lenne, ha tényleg eltűnnénk, és rajzolgatnánk valamit?
~Ha minden kötél szakad, legfeljebb bunyózunk a biztonsági személyzettel.~

- Na jól van! –adom meg magam a kétségeinek. – Nem akarok én veled mindenáron bunyózni, csak ez gyors eredményt hozott volna. De, akkor hallgatlak?
Annyira, de annyira szerettem volna, ha nem ebbe a suliba kell járnom! Apám is megválogathatta volna, hogy hová rejt el a világ szeme elől! Választhatott volna egy kevésbé gyilkos iskolát. De, hát ez van. Lehet, hogy pont ez volt a cél, és itt keresnének az ellenségei legutoljára.
- Mi…mi…micsoda? Hogy én….Ja! -kapok a fejemhez, mikor leesik a sztori amivel kihúzott a csávából. – De, hát én nagyon nem tudok rajzolni, vagyis….sosem próbáltam, főleg nem olyan izé…palackkal vagy mivel. – nézek rá kicsit elkedvetlenedve. – De, ha benne vagy, akkor megpróbálhatjuk. De tuti, hogy ezért elzárnak minket? Nehogy a végén mi legyünk az iskola hősei! Ebből a társaságból még azt is kinézném, én meg elbújdokolnék szégyenemben, hogy segítettem a faj…..a falat összerondítani. – még időben fogtam be a szám, de azért fél szemmel a srácra sandítottam, hogy nem vette-e észre az elszólásomat.
Hiába, sokat kell még gyakorolni, hogy simán menjenek a füllentések, ezért szoktam inkább a szobámba tv-t nézni a társalgás helyett a többiekkel.
- Mikor csináljuk meg? A végén még újból ránk találnak. Nagyon ránk akaszkodtak. – húzom el a szám idegesen.

-Hát, nem tudom, amilyen marha népszerű vagyok mostanában, még az is lehet, hogy kikiáltanának volna érte mutánsnak, és máglyán égetnének el. Tudom, nevetséges, de kinézem belőlük.
~Ha utáltak az volt a baj, most szeretnek, és az sem tetszik, szóval nekem végül is semmi sem jó. Csúcs.~
Nem egy paranoiás alkat, így ha Sebastian ki is mondta volna, hogy szégyellné, hogy segített a fajtájának, akkor sem gondolt volna semmi rosszra, vagy legalábbis kevésbé, mint abból, hogy ennyire elharapta a mondat végét. Összeszült szemekkel méri végig őt újra, gondolkodik egy másodpercet, majd olyan szélesre tárja szemhéjait, hogy két barna golyója majdnem kiesik rajta.
-Ugye csak viccelsz???
A fajtájuk....ugyanúgy fehér egyetemista fiúk, mint ők ketten, arcvonásai alapján pedig filmsztár is lehetne a srác, ráadásul olyan harcias, mintha maffia családban nőtt volna fel. Egyetlen dolog van, ami miatt más lehetne az ő fajtája, mint a lentieké, ha pedig tényleg ez a helyzet, akkor a lehető legrosszabb iskolát választotta.
-Felejtsd el amit az előbb mondtam. El kell tűnnöd innen, ezek elmebetegek, ha rájönnek...

-Hé, ti ketten! - Szól hozzájuk 3 szép nagyra nőtt focista. Egyikük az a srác, kire Sebastian random mutatott az előbb, hogy neki kéne behúzni. - Mi bajotok a haverunkkal?
A srácok arcán a haragon kívül még egy korábbi csetepaté nyomai is látszanak, melyet valószínűleg elvesztettek, és minden bizonnyal azt az éjszakát is ezen a két szerencsétlenen akarják megtorolni. Inkább mint Rozsomákon, és Houdinin, ők túl erősek...

~Ó remek...~

Őszintén megdöbbentett a reakciója. Nem csak az, hogy egyből kapcsolt az én hülye elszólásomra, hanem, hogy nem akart egyből feldobni a többieknek, hanem inkább most is, mint a tisztogatóknál védeni próbált.
- Miért kéne eltűnnöm, eddig sem jöttek rá és, ha te nem mondod el senkinek, akkor…- nézek rá kérlelően. – Nem válthatok sulit, apám intézte ezt és ……egyszerűen nem lehet! – fakadok ki kicsit keserűen.
De megfogadom magamban, hogy megpróbálom valahogy elérni telefonon vagy e-mailban, vagy fene tudja, hogy és megkérni, hogy másik suliba mehessek.
Alig tervezem meg ilyen szépen a következő életemet ezen iskolán kívül, mikor egy eléggé durva hang rángat ki az önsajnálat mély mocsarából.
Kicsit zavartan meredek a hozzám képest kétajtós szekrénynek tűnő három srácra, míg leesik, hogy ezek egyike volt beleszőve az előbbi magyarázatomba Seannak.
- Bocs! Miért lenne bajunk a haveroddal? – kérdezek vissza még kicsit értetlenül, hiszen nem vagyok szokva, hogy úton útfélen belém kössenek, olyan dologért, amit el sem követtem. – Azt sem tudom kik vagytok, csak beszélgetünk. – próbálom megnyugtatni és kedvesem még rá is mosolygok, hogy lássa részemről nincs harag a beszólásért.

Még a feltételezés is sértő, hogy elmondaná itt valakinek a srác titkát, ahhoz ugyanis szóba kéne állnia az iskolatársaival, és ha egy mód van rá, ezt mindig elkerüli. Ugyanakkor, ha nem kamuztak odalent, akkor van rá módszerük, hogy kiszűrjék a mutánsokat, és ebből még komoly baja lehet új pajtásának.
-Nézd, ismerek egy helyet, ahol bizt...
És ekkor érnek ide a melákok, Sean pedig választ kap arra a kérdésére, hogy hogyan válhatna a napja még a korábbiaknál is pocsékabbá. Mint azt Sebastian hamarosan megtapasztalhatja, ezekkel nem lehet érvelni, de nézzük a dolog jó oldalát, valóra válik a srác álma a bunyóról.

-Szóval azt mondod, hazudok? - Förmed rá a srác, akire tényleg csak véletlenül mutattak rá. - Most véged van!
És már lendül is az ökle a fiú felé. Két társa egyenlőre nem csatlakozik be a játékba, csak nézik, mi lesz ebből. Úgy sejtik, barátjuk egyedül is elbír ezzel a kettővel, de azért készek kiosztani pár jobb egyenest, biztos ami biztos.

~Szuper, ha ezt túléljük, tuti elzárnak egy hónapra. A legszebb az egészben, hogy ezek a barmok is abba a klubba akarnak csatlakozni, ami elől menekülünk.~

Úgy látszik nem voltam elég meggyőző, mert a srác nemhogy barátságosan vette volna a lapot, hanem még képen is akar törölni. Ezért Sean biztonságos helye, amit minden bizonnyal épp javasolni akart egy későbbi beszélgetésre marad, feltéve, ha nem csinálnak fasírtot belőlünk és a szobafogságból kiszabadulunk, amit ezért kapni fogunk.
Attól, hogy ilyen szép szál legény az ellenfelem, még a gyorsasága bőven elmarad az edzőtársaimétól és a hosszú évek begyakorolt mozdulatai nem vesztek kárba, ezért egy laza mozdulattal hajolok el a zúgó ököl mellett, ami szép monoklit hagyott volna maga után, ha el is éri a célját, de mivel azt nem állította meg semmi, a kötekedő elvesztette az egyensúlyát, amire még rá is segítettem, mikor megrántottam oldalról a karját, majd mikor elbotladozott mellettem a térdhajlatába rúgva elértem, hogy térdre rogyott. A talpam ezután a hátát vette célba, így barátunk alaposan végig nyalta a suli padlóját. Persze ez egy pillanat alatt zajlott le, így a többieknek még esélye sem volt reagálni, ahogy én is csak most fogtam fel igazán, hogy lehet, hogy ezt azért nem kellett volna, de hát a reflexek. Csak abban reménykedtem, hogy Sean, a maga elmondása szerint is menthetetlen kocka, azért nem hagyja péppé verni magát, és a két másik focistával szemben már kiegyenlítettebbek az esélyeink.
~ Remélem azért van egy-két tanár a közelben, mert azért nem szeretném, ha a haverjaik is besegítenének. ~

Megdöbbenve látja, hogy újdonsült bajtársa egész jól helytáll, ha bunyózni kell, három emberrel viszont ő sem bánhat el, ezért amikor a második srác megpróbál csapattársa segítsége sietni, Sean nekilódul, és vállával löki fel őt, mielőtt megragadhatná Seabastian-t. Lehet, hogy kocka, de menthetetlennek azért nem mondaná magát, inkább csak, megszállottnak.
-Hagy őt bék... - és akkor képen találja őt a harmadik fazon ökle. A vártnál jobban állja az ütést, mindössze csak kicsit szédül meg tőle, és lép hátrébb, de utána már viszonozza is a gesztust egy rúgással, igaz elég homályosan lát még.
~Bakker, miért keveredek én állandóan ilyesmibe? ~
Sajnos az őt támadásai meg sem kottyannak ennek a proteindiétán nevelt fazonnak, aki majdhogynem nevetésben tör ki, mikor Sean ökle a hasfalát éri. Hiába no, nehéz versenyezni az utolsó fazonnal, aki padlóra küldte őt.
-Basszus, miből van ez...
Folyamatosan ütlegeli ellenfelét, de úgy tűnik, neki jobban fáj amit csinál, mint annak, aki kapja az ütéseket. Hiába na, rég voltak már azok az edzések.
~Bárcsak itt lenne Sarah....ciki vagy sem, ő tuti feltörölné ezekkel a padlót...~

Azért nem csalódtam a srácban, mert mire felnézek a padlóra küldött focistáról, már nagyban csépeli a másik hústornyot, igaz már ő is beszedett egy kemény ütést, de állja a sarat.
Azt tisztán látom, hogy ezeket a melákokat pusztán ököllel nem fogjuk legyűrni, ezért marad a rúgás, térd, könyök használat, meg ha esetleg van kéznél néhány keményebb tárgy, példának okáért szék, váza, vagy hasonlók. A harc hevében igazán eszembe sem jut, hogy azért nem egészséges dolog leamortizálni az iskola berendezési tárgyait.
Minden esetre elkerülöm a felém zúgó öklöt egy guggolással, majd ebből a helyzetből nekiugrom a lábának, hogy felborítsam, de hát azt kihagytam a számításból, hogy ez egy focista és elég biztosan áll a lábán, hisz gyakorolta épp eleget, így ez nem volt valami jó ötlet.
Mielőtt még elengedhetném és eltávolodhatnék tőle, már csattan is a tenyere a hátamon és a pólómnál fogva emel meg, majd rögtön be is kapok egy gyomrost, ami még a megfeszített hasizmok ellenére is keményen betalál. Úgy érzem mintha szétrobbannának az izmaim, az égő fájdalom végig hullámzik a testemen, de nem engedhetek neki, mert akkor ennél nagyobb bajom is támadna, azt hiszem.
Így inkább körbefordulok, hogy a keze csavarodása miatt elengedje a trikómat és felkapva egy széket, megpróbálom oldalba vágni vele. Közben nem igazán tudom figyelemmel kísérni Sean küzdelmét, de mivel még a másik nagyfiú nem avatkozott be a társa oldalán, ez azt jelenti, hogy még talpon van.

Nagyon meg tudja nehezíteni az ember dolgát harc közben, nem látja a feje körül repkedő kis madárkákat a csillagoktól, melyek ott szikráznak a szemei előtt, Sean pedig pontosan ilyen helyzetben van. Abban seb biztos, hogy kit püföl, és hol, az egyetlen támpontja, hogy ez valamelyik melák lehet, a fickó röhögése, mely menetrendszerűen követi minden bevitt találatát, egészen addig, amíg egyik rúgásával véletlenül meg nem szegi a Genfi egyezményt, az után ugyanis ellenfele egy pitiző pocok hangján vonyítva dől el, mint egy zsák.
~Hopp....bocsesz...~
Álmatlan éjszakája persze nem lesz emiatt, de a bokszklubból tuti kizárják ezek után, mondjuk a jelek szerint úgyis legfeljebb mint bokszzsákot vették volna fel.
-Seb, egyben vagy?
~Várjunk, bemutatkozott a fiú egyáltalán? Mindegy Sean, ne gondolkozz, menekülj!!~
Gondolatmenetével ellentétesen cselekszik, mikor vállával előre nekiesik Sebastian ellenfelének. Nagy kárt ő sem tud tenni benne, hisz alig áll a lábán, de talán a figyelmét el tudja terelni egy darabig.

Sokáig egyébként nem kell, mert az iskola egyik tanára már szalad is a csoport felé, olyan arcot vágva, ami legalább 2 havi elzárást ígér, ha szerencséjük van.
~Lehet mégis túléljük? Király....~

Mielőtt a srácon elcsattanhatott volna a szék, Sean, mint valami élő buldózer eltarolja és én a lendülettől, majdnem elvágódok.
- Hogy azt a…….! – harapom el a számra toluló szitkozódást, de aztán már úgy gondolom, ketten csak elbírunk az ülőalkalmatosság hathatós segítsége nélkül is az egy szem állva maradt focistánkkal.
Míg az megpróbálja levakarni magáról társamat, addig én laza léptekkel mellé sétálok és egy hatalmasat rúgok a bokájába, hogy szinte hallom a csontok reccsenését.
Persze nem azért mert eltört a lába, de jó pár napig nem igazán fog rohangálni a megzúzott lábával. Azonnal el is ereszti Seant és a földre rogy babusgatni a fájó, bibis lábát.
Már éppen gratulálnék a magát kockaként beállító srácnak, mikor észre veszem a felénk száguldó és eléggé feldúltnak tűnő tanárt, ezért még gyorsan megveregetem a vállát.
- Jók voltunk! – vigyorgok szélesen. – És azt hiszem a tervünk is be fog jönni. – bökök az állammal a tanerő felé, ha esetleg még nem vette volna észre. – Remélem azért még összefutunk ennél békésebb körülmények között is. – nyújtom neki a kezem. – Nem sok barátom van itt, szeretném, ha közéjük tudhatnálak.

~Hmmm?~
Kicsit meglepődik rajta, milyen erőteljesre sikerült a lökése, ő maga arra számított, hogy éretlen plüssjátékként fog lepattanni a fickóról, de így sem rossz végül is.
-Ja, jók - egyezik bele, miközben fájó arcát tapogatja. - De ezentúl fogjuk vissza magunkat, ha ászok lennénk, azt nem élném túl.
Elmosolyodik a fiú ajánlatán, bár egyre dagadó arcával annyira nem nyújthat bizalomgerjesztő látványt. Elfogadja a felé nyújtott kezet, és lazán megrázza azt.
-Rendben, de akkor is jobban járnál, ha inkább átiratkoznál a Xavierbe...a suliba amiről már beszéltem...
A tanár persze azonnal odaér hozzájuk, és kezdetét veszi egy hosszú monológ a jó keresztényi viselkedésről, az iskolai szabályzatról, arról, hogy mennyire jó lenne, ha nem tiltották volna be a fizikai fenyítést, és persze néhány holnap szobafogságról, ha ezt az igazgató megtudja. Már épp a megnevezett személy irodájába terelgetné a fiúkat, mikor a korábban tökön rúgott srác felkel, és vérben forgó szemekkel támad nekik, meglökve a tanárt is, kinek az övéből kiesik egy az alagsorban látotthoz kísértetiesen hasonlító kés. A férfi talpon tud maradni, Sean viszont nem, tenyerével pedig pont úgy támasztja meg magát, hogy hozzáér a pengéhez. Ha oda tudna most erre figyeli, nagyon meglepné, hogy a fegyver nem égeti a bőrét, mint minden rendes embernek, de még csak nem is világít...