Fordham Egyetem

-Van - felei, határozottan, megfogja a lány kezét, majd mélyen a szemébe néz, hogy neki is nyilvánvaló legyen, mi az, amit nem hagyna itt.
~A cuccaimra meg úgyis keresztet vethetek, ha megtudják mit csináltunk ott, lehet még a szobát is lebontják ezek az őrültek.~
-Észrevetted, hogy ha itt vagyunk, mindig te támogatsz?
Közben persze megindulnak végre kifelé. A jelnek szerint ha maradt is valaki, aki rájuk vadászhatna, azt most nagyon lefoglalja odabent valami más, ami persze érthető. A Tisztogatóknak van gondja elég, a másik banda pedig a telepata nélkül jóformán lehet ki sem talál abból a rohadt labirintusból.
-Ha nincs annyira messze, elmehetünk a robogóért most is - ajánlja fel, s úgy tűnik minél messzebb kerül az épülettől annál jobban érzi magát - majd bedobjuk a csomagtartóba, vagy nem tudom, de ne hagyj itt bizonyítékot magad után...
~Elelnor, Elenor...honnan ismerős nekem ez a név?~
-Ilyen az, amikor valakit bedrogoznak? - Kérdi meglepetten. - Hát, akkor ezek után sem fogom kipróbálni.
Már épp nyúlna a telefonjáért, hogy hívja azt a taxit, és csak a zsebénél ugrik be, hogy az a készülék már nem hív fel senkit. Szomorúan fordul a lány felé.
-Ha már itt tartunk, a telefonom is szétesett, megint...hívod te a Taxit?

~ Jajj! Ez olyan aranyos volt! ~ nézek ragyogó szemekkel az övébe, mikor megfogja a kezem, és mely tekintet most már egészen tisztának tűnik.
- De remélem, nem baj, hogy támogatlak. – kérdezem tőle kuncogva. – Nem tehetek róla, hogy ilyenek a képességeim, habár nekem határozottan egyre jobban tetszik, és élvezem, hogy hasznos tud lenni. Ugye, te sem bánod szívem? – lehelek csókot a szájára, hogy, ha mégis, akkor rögtön ki is engeszteljem.
- A robogó nincs messze és éppen ez a baj, mert azt hiszem mindjárt oda érnek a rendőrök és nem akarok összefutni velük, de lehet, hogy érdemes megkockáztatni. – töprengek el.
Kérdőn nézek a telefonos megjegyzésére, de úgy is ki kell még faggatnom ezer másik dologról, ezért ezt is besorolom közéjük. Előveszem a telefonom és rendelek egy taxit.
- Akkor én most elfutok a mociért, te meg ne mozdulj innen, mindjárt itt a fuvar és már itt sem vagyunk. – nézek rá szigorúan, de aztán nem állom meg, hogy el ne mosolyodjak, aztán fordulok meg, hogy még a zsaruk orra elől elhalásszam a robogót.

-Egyáltalán nem - feleli vigyorogva - az pedig direkt jól jön, hogy te vagy
Supergirl...
Ahogy a lány ránéz, nem lepi meg, mi következik ezek után. Átkarolja őt, és szenvedélyesen viszonozza a csókot, mert hiába üldözik őket, erre mindig szívesen szakít egy kis időt.
-Annyira nem kell félned a rendőröktől - jegyzi meg elgondolkodva - legfeljebb pár kényelmetlen perced lenne, amíg elmagyaráznád mit kerestél egy fiúkoleszban, de aztán ennyi.
Hátát a falnak dönti, és úgy várja, hogy a sárga autó megérkezzen, és végre messzire vigye innen őket. Annak ellenére, hogy miféle környék ez, egész gyorsan megjön a kocsi, melynek kapásból a csomagtartójához sétál, hogy kinyissa azt, ezzel is időt nyerve.
~Hát...viszlát Fordham, egy élmény volt...~
Amint megérkezik a lány, bemászik a kocsiba, címnek pedig a Xavier-t adják meg, jobb ötlete úgy sincs, hol tölthetné az éjszakát ezek után. Sajnos a fejfájása viszont erősödik, és valahonnan megtanul pár új szót is, a kocsiban ülve.
~Jézusom, ilyet lehet csinálni a....ó anyám....fúúúj!~

//Folytatás: Sarah Wilchok hálószobája //

//Előzmény: Bronx-i utcák //

Az iskola látott már szebb napokat is. Ameddig a szem el lát Rendőrautók, és egyéb kormányzati járművek egész flottája sorakozik, a betonra pedig valaki jó 20 ember alakját rajzolta körül, és odabent is akad legalább 30 másik ilyen műremek. Ha Sheena úgy gondolja, idekint sok a golyónyom a falban, amit odabent fog látni, attól valósággal elalél majd, már persze, ha nem ájult be attól a jó száz rendőrtől, helyszínelőtől, és egyébtől, akik itt nyüzsögnek ma.
-A srác ide jár. Ha van egy kis mázlink, túlélte a tegnapi napot - jegyzi meg hűvösen - Ne tudd meg mi volt itt. Ekkora mészárlást még Logan sem sem szokott csapni részegen, egy kiadós kínzás után.
Közelebb sétál az épület pereméhez, ahol megjelentek, hogy jobban szemügyre vehesse a látképet.
-Sok időnk nem lesz odabent keresgélni, vagy rosszul sejtem, hogy érted sem rajonganak ezek a fiúk?

Meglepődve hallgatom, hogy van olyan ember a városban, akitől még Szellem is tart. Ez igazán meglep, és egyúttal meg is nyugtat, hogy nem mászunk be olyan ember felségterületére, aki miatt, mondjuk Afrikába kéne költöznöm.
Én is jobbnak látom, ha először a srácot látogatjuk meg, hogy kérdőre vonjuk a kis cseles akciójával kapcsolatban, ami Darren barátunk vesszőfutását eredményezte és nekünk adott munkát, hogy helyre pofozzuk a dolgokat.
Ahol megjelentünk, az viszont annyira már nem tetszett, hiszen annyi rendőr nyüzsgött az épületben és azon kívül, hogy szerintem a városban már nem is maradt egy sem.
- Mi történt itt? Kitört a harmadik világháború? – nézek összeráncolt szemöldökkel a futkározó zsernyákokra. – Volt valami közöd hozzá, hogy ennyire képben vagy? – nézek rá kíváncsian, hiszen nem lenne meglepő, hogy ahol ennyi hulla van, ott Szellem keze-lába benne van az eseményekben. – Hát különösebb bajom nincs velük, de elég nehéz lenne megmagyarázni, hogy a fenébe kerültem ide és mit keresek itt. Mostanában eléggé reflektor fénybe kerültem, egy-két ügyeddel kapcsolatban. – sóhajtok fel látványosan, hogy éreztessem vele, nehéz a meló.

-Emlékszel a listára amit adtam, azokról a személyekről, akiknek nem szeretném, ha baja esne? - Kérdi komoran. - Az egyék név gazdája ide járt tegnapig...
Megcsóválja a fejét az értelmetlen mészárlás gondolatán. Hogy lehettek akkora idióták, hogy megtámadják pont ezt a helyet, nulla felkészüléssel? Persze érti ő, ez volt az üzlet az egészben, ha a banda négyötöde elpatkol, nem kell annyit osztozni. Nos, a számításuk ezen a téren tökéletesen helyt állt.
-Márpedig, valakinek meg kéne tudnia, hogy a barátunk él-e még egyáltalán. Reméltem, hogy veled kedélyesebben tudnak elcsevegni az ilyesmikről, mondjuk a laboránsfiúk ott. - Mutat három srácra, akik épp az ebédszünetüket költik egymás, és néhány túlméretezett szendvics társaságában. - Kétlem, hogy én az esetük lennék, az agyonverés pedig most nem játszik.

- Emlékszem. - mondom neki csodálkozva, hogy vajon ki lehetett itt, aki valamiért kedves Szellemnek, és nem szeretné, ha valaki siettetné a halálát. Viszont úgy látszik, ezt nem mindenki tudta, és lehet, ezért volt itt Szellem egy kicsit őrangyalkodni.
- Hát, mint mondtam túl sok bajom nincs velük, s talán azokat a srácokat még meg is tudnám győzni, hogy meséljenek nekem egy kicsit az itt történtekről. - nézek a három eszegető srácra. - Majd bevetem magam egy cseppet. - mosolygok Szellemre. - Csak juttass oda valahogy a közelükbe, nem akarok az épületen keresztül gyalogolni, mert az már tényleg gyanús lenne.
~ Mondjuk így sem életbiztosítás, hogy valakinek nem szúrok szemet, akkor aztán megint magyarázkodhatok majd a kapitányságon! ~

-Ne aggódj, személyesen csak a kanadaiak ismernek, annyira pedig nem nagy a gáz, hogy tőlük kérjen erősítést a helyi rendvédelem - hárítja el a nő aggodalmát nevetve, miközben közelebb sétál hozzá - nocsak, valaki kezdi megszeretni az utazási módomat. A végén még így akarsz utazni mindenhova.
Kezét újra Sheena vállára helyezi, és mire kettőt pislanthatnának, már lent is vannak.
-Itt leszek melletted, ha esetleg valami gáz lenne.
Szellem kámforrá válik, Sheena pedig hozzá kezdhet küldetéséhez. Ahol most áll, nem látja senki, szóval rajta áll, hogyan közelíti meg a 3 jómadarat, kik egyenlőre remekül elszórakoznak a szendvicseikkel, és a Battlestar Galactica szereplők kitárgyalásával.
-Hatos volt a legjobb! - Állítja az egyik. - Nekem Starbuck jobban tettszett! - Kontrázik rá a másik. - Azt ne mond, hogy a te kedvenced pedig Athena volt. - Szólnak szinte egyszerre a harmadiknak, aki csak vigyorogva megrázza a fejét. -Nem, az én kedvencem a hármas volt, szőke hajjal. Az űr Xena verhetetlen!

Széles mosollyal kerülöm meg a fát ami mögött a fiúk cseverésznek és közben tömik magukba a szendvicseiket.
- Helló! - lelkesedem, ahogy meglátom őket. - De jó, hogy végre belebotlok valakikbe, akik segíthetnek nekem! - sietek feléjük és próbálok elég zaklatott képet vágni. - Már itt kőrözök egy ideje, de minden egyenruház elhajtott, pedig csak egy kis információ kellene, mert nem merek anyám elé kerülni, amíg meg nem tudom, hogy az öcsém jól van-e, mert nem veszi fel a telefonját. - nézek esdeklő szemekkel arra a srácra, aki a szőkére bukott a filmben. - Annyira szívtelenek tudnak lenni, pedig annyira szépen kértem őket. - még egy könnycseppet is varázsoltam a szemembe. - Szóval ti annyira jó fejeknek látszotok és biztos nagyon fontos munkátok is van, így megtudnátok nekem mondani, hogy az öcsém, Raid Garwin biztonságban van-e? Csak ennyit szeretnék tudni, hogy anyát megnyugtassam és már itt sem vagyok. - könyörgő tekintettel nézem a srácokat, és remélem, hogy a belépőm elég hatásos volt és nem bukom le előttük.

A három srác úgy mered a nőre, mintha legalábbis a földből nőtt volna ki, és minden bizonnyal az sem segítene zavarukon, ha tudnák, nem járnak messze az igazságtól. Az akihez Sheena szólt valamivel nyugodtabb társainál, és úgy tűnik még emberi társalgásra is képes, hisz feláll ülőhelyként újrahasznosított laptoptáskájáról, és a nő szemébe nézve, a lehető legsajnálkozóbb hangon a következőt mondja.
-Ugye tudja, hogy ilyesmit kiadni bűncselekmény lenne? - Szinte látszik a szemében, ahogy pokolba kíván mindent, de elsősorban a szőkeséget, mikor meglátja a könnycseppet a szemében. Rosszallóan szívja a fogát, mialatt felnyitja laptopját, és bepötyögi az előbb mondott nevet. - Raid Garwin...nincs ilyen név az áldozatok közt.
-A sebesültek közt nézted? - Szól közbe egy másik laboráns, majd nagyot harap a szendvicséből. Meg mert szólalni egy gyönyörű nő társaságában, így erre az évre elhasználta minden bátorságát.
-Nem hülyeség - morogja vissza a fickó, és két gombnyomással már ki is deríti az igazságot. - Na igen. Szegénynek leharapta az egyik....úgy értem, súlyosan megsebesült, és kórházba kellett szállítani, de úgy tűnik stabil az állapota. Nagyon sajnálom, remélem mielőbb rendbe jön.

Szellem persze a csávó válla fölött lebeg, és úgy leskelődik. Az utolsó szavakra hevesen megrázza a fejét.
~Hogyne, pár hónap rehab, és a karja is visszanő egykettőre...De legalább megvan a kórház, és még az is, hol szállásolták el.~

-Te Zack, nem ennek a fószernek járt erre a bátyja is nemrég? - Kérdi a mostanáig csendben nyáladzó második férfi.
-De, meglehet, már nem emlékszem...sokan jártak pórul odabent...

Úgy látszik bevált az elesett, testvéréért aggódó lány szerepe, mert egy kis látszat ellenkezés után, máris lelkesen próbálnak segíteni, aminek meg is lesz az eredménye, hiszen pillanatok alatt megtudom, hogy a keresett gazfickó, ha nem is sértetlenül, de megúszta a vérengzést, és most a kórházban van. Mivel nem tudom Szellem éppen hol tartózkodik, és hallja-e, vagy látja-e a fiúkkal folytatott társalgást, biztos, ami biztos alapon rákérdezek még a kórházra, hiszen egy aggódó nővérnél ez természetes, ha megtudja az öccséről, hogy megsérült.
Mikor ezt is sikerült megtudni, hálás szemekkel köszöntem meg az információt, sőt még egy puszit is kapott a segítőkész laptopos srác, hogy elég hűen játsszam a szerepemet, majd elsiettem az utca felé, mint akinek hirtelen sürgős dolga akadt, de még azért természetesen meghallottam a másik srác elejtett megjegyzését, a másik érdeklődőről, Raid állítólagos bátyjáról.
Mikor már elég messzire értem, hogy ne lássanak, megszólaltam, hiszen tudtam, hogy Szellem valahol mellettem fog megjelenni.
- Azt hiszem sietnünk kell, mert nem hiszem, hogy hirtelen ilyen népszerű lenne a srác Talán valaki el akarja varrni a szálakat. Nekünk meg nem ártana egy még lélegző tanú, ha be akarjuk bizonyítani Darren főnökének, hogy az egész egy csúnya átverés volt.

Sheena megérzései jók, vagy a tapasztalatai rosszak, de jól következtet belőlük? A lényeg, hogy Szellem tényleg mellette jelenik meg, ezzel is bizonyítva, mennyire tiszteli őt, hisz másoknak általában a háta mögött jelenik meg, és azt mondja: "Hú!".
-Facebook szerint nincs bátyja... - kezd hozzá, de keze már a nő vállán pihen, így el is tűnnek azonnal.
~...de anélkül is egyre gondoltunk, már az első pillanattól kezdve. Itt kezelik, két sarokra innen.~
-Mi leszel - kérdi, már a kórház lépcsőházában állva - doktornéni, vagy inkább elbújsz a szekrényében?
~Doktor Darrien Darrow. Már csak az alliteráció miatt is orvos akartam lenni kiskoromban...Hmm...lehet akkor is találkoztam volna Lynn-el, ha nem ilyen színes az életem?~
Amúgy azon a szinten vannak, ahol a fiút kezelik. Szellem egy pillanatra kámforrá válik, fél perccel később pedig a már ismerős orvosi köpenyben, ész sztetoszkópban jelenik meg, ezúttal azonban Sheena számára is hozott valamit.
-Dr.Duran? Ideje vizitelni. - Miután magára öltötte az álcát, udvariasan kinyitja az ajtót Sheena előtt. A kórlap szerint a 303-as szoba a nyerő, és ahogy a folyosón haladnak, kész szerencsének érzi, hogy nem kell még keresgélni is, hisz minden ajtó előtt két zsernyák áll, kész rendőrsorfal veszi őket körül, nagyjából mint ahogy a pokolba vezető utat képzeli el.

Az agyunk nagyon egyformán jár a sráccal és a rokonságával kapcsolatban, így az információn nem lepődöm meg. Az utazás teleportálásos jellegű módját pedig már kezdem egészen megszokni. Persze így egy pillanat alatt már a kórházban is találom magam, ahol természetesen figyelmen kívül hagyom Szellem szekrénybebújós ajánlatát. A következő pillanatban már fehér köpenyt nyom a kezembe és mivel ő is hasonlóan van felszerelkezve, már indulunk is Raid szobája felé.
Mosolyt erőltetek az arcomra, habár erősen feszélyez, hogy azon a folyosón, amin végig kell mennünk, majdnem minden szoba előtt áll két zsaru, ami nem kedvez a készülő vallatásunknak és az azt esetleg követő hangos ordításnak.
~ Lehet, hogy Szellemnek valahová el kéne teleportálnia a srácot, ha ki akarunk szedni belőle valamit. ~
A szoba elé érkezve meg sem torpanó lendülettel, a bennfektesek magabiztonságával tesszük kezünket a kilincsre, remélve, hogy a rend szigorú őrei nem kifogásolják két orvos vizitálását betegüknél.

~Nocsak, mennyi rendőr, és állítólag mindannyian arra vannak képezve, hogy behatóan ismerjék az emberi lélek sötét oldalát, és megállítsák azt, aki rosszban sántikál, mégsem szúrnak ki két bérgyilkost, amint a súlyosan sérült, magatehetetlen beteghez lépnek be...~
A figyelmetlenségről szóló monológját megzavarja egy felé repülő injekcióstű, melyet ijedtében hajított irányában a fiú ágya mellett álló orvosi köpenyes fazon, aki arca alapján inkább tűnik sorozatgyilkosnak, mint doktornak, övéből előhúzott Makarov-ja pedig még ennyire sem nyújt bizalomgerjesztő látványt.
~...vagy hármat?~
A vállába fúródott nyugtatóinjekciótól egyre sűrűbb a köd, ami Szellem agyára száll, ami nem jó, mert a srác jelenleg még életben van, de gyorsan kell cselekedniük, ha azt szeretnék, ez így is maradjon, hisz bármit is kapott Darien, abból 3 adagot már az áldozatba nyomtak. A fickó nyilván nem a finom módszereiről híres, de cserébe jóval olcsóbban is dolgozik, mint két ellenfele.

Nincs is semmi probléma, a két zsaru még csak egy pillantást sem vet ránk, csakis a fehér köpenyeket látják, így gond nélkül lépünk a kórterembe. Ott viszont váratlan meglepetésben részesülünk, hiszen már van bent egy orvos, vagyis, mint pillanatok alatt kiderül, hasonlóan hozzánk álorvos, csak ő nem beszélgetni jött a sráccal, ahogy elnézem.
A reflexei viszont elég jók, mert Szellembe már rezegve meg is áll az injekciós tű, ami még az előbb a beteg infúziós palackjába adagolta a benne lévő anyagot, ami társam homályosuló szemeit elnézve, nem antibiotikum lehetett.
Viszont nincs idő ezen merengeni, mert a fickó már elő is kapta a pisztolyát és nem habozna szitává lőni minket és most már nem finomkodva, gondolom áldozatát is, így cselekedni kell.
Először is Szellemet taszítom el az ajtóból, majd egy gyors lépés után, ollózó mozdulattal rúgom felfelé a kezét és ha tudom ki is ütöm vele a kezéből a fegyvert, majd öklöm már száguld is a gyomorszája, majd az álla felé. Egyelőre nem szeretnék hangoskodni, és a zsarukat a szobába csődíteni, hogy aztán még velük is le kelljen játszani egy menetet, főleg, hogy Szellem még nem áll a helyzet magaslatán.

Szellem végre kirántja magából a tűt, és társának hála, még golyót sem kap, ellenfelük viszont szert tesz pár jókora adagra a képébe, mitől egy tisztességes ember már szépen lefeküdt volna, hogy nyugtot hagyjon kollégáinak, ellenségük azonban csak haragosan néz, ébenfekete szemgolyóival, miközben bosszúsan sziszeg vámpírfogai közül.
~Mi a...~
A fickó bőre hófehérről átváltott olyan sötétre, hogy még az éjszaka kellős közepén is kitűnne vele. Ruhája háta felszakad, hogy előbújhassanak hatalmas denevérszárnyai. Ezután sarkon fordul, és a másik irányba kezd futni, azzal a céllal, hogy kivesse magát a zárt ablakon, szilánkokra törve az üveget. Ha sikerül meglógnia, és a srác sem menekül meg, oda minden nyom, legalábbis minden forró nyom.
~Hát persze, hogy mutáns, miért is ne lenne az?~
-Kapd el - nyöszörgi szellem, hátát a falnak döntve. Nincs jó színben, de egyenlőre jobban néz ki, mint az ágyon fekvő félkarú rabló, és ilyenkor az apró dolgoknak is örülni kell.

~ Kapjam el! Kapjam el! De hogyan, ha ennek sem sok minden árt? ~ morgok magamban, mikor az ember nagyságú denevérré változott bérgyilkos az ablak felé sprintel. ~ Most jól jönne Szellem teleportálása, de ha nincs, akkor meg kell oldani.. ~
Egy pillanatnyi habozás nélkül változom át és pár hatalmas ugrással a szárnyas menekülő után vetem magam, hogy a hátára ugorva kicsit megtépdessem a szárnyait, ellehetetlenítve, hogy az ablakon keresztül távozzon.
Nagyon remélem, hogy közben Szellem is összekapja magát és legalább az ajtót betámasztja belülről, mert ezek a nem mindennapi zajok, már csak felkeltik a zsaruk figyelmét, hogy vajon mit csinál a szobában a három orvos a páciensükkel...... újraélesztik?
Ha nem sikerült levadásznom Batmant, akkor viszont a sráccal kell kezdeni marha gyorsan valamit, mert a halott informátor nyelvét már elég nehéz lesz megoldani.

Sheena természetesen utoléri Batman-t, de már későn. Egyszerre zuhannak ki az ablakon, és siklanak a messzeségbe a férfi megtépázott szárnyain. Sajnos a plusz súlyt nem bírja valami jól, így épp csak a közeli háztetőig jutnak, ahol a nap legrosszabb landolását sikerül produkálniuk. A férfi persze azonnal talpra ugrik, miután sikeresen felnyalta a padlót, képességének hála pedig leginkább csak a ruháin látszik, hogy mekkora réteg bőr horzsolódott le róla az imént. Újra mérgesen sziszeg, két kezében pedig apró tűzgolyók formálódnak.
-Gyűlölöm, ha át kell változnom!
Elhajítja a két megidézett lánggombócot. Az első kettejük közt csapódik be, mérsékelt robbanást előidézve, ami pont arra elég, hogy elvegye Sheena kedvét attól, hogy ebben az irányban közelítse meg őt. A másik célpontja természetesen a párduc maga. A robbanások ereje, és hője még egy kézigránátéval sem vetekszik, de ez nem jelenti azt, hogy életben maradna az, akit telibe talál.
-Gyrost csinálok belőled!
Úgy tűnik, ez is a humorista rosszfiúk táborát erősíti, bár persze ez elég relatív. Mialatt még több tűzgolyót hajigál össze vissza, mert a lángoktól már nem látja ellenfelét, szétroncsolt szárnyai bénán lógnak az oldalán. Ezekkel már nem fog repülni ma.

Utálok repülni! Ennek az ízének a hátán meg főleg, mivel nem áll a helyzet magaslatán, egy kifejlett fekete párduccal a hátán, így hamarosan landolunk is az egyik háztetőn, ha ezt annak lehet nevezni. Szárnyas barátom csúszik egy pár méter az orrán mire sikerül lefékeződnie, én viszont még időben leugrottam a hátáról, így csak az alkalmat vártam, hogy ismét ráugorhassak. Egyelőre nem akartam megölni, mert jó lett volna megtudni ki küldte és miért, de ezt felülírta a felém hajigált tűzbombáival, így már csak a likvidálása mozgatott.
Mivel macskaként ösztönösen irtózom a tűztől, ezért azonnal visszaváltoztam, és egy közeli kéménykürtő mögött kerestem fedezéket, mialatt ő elvakítva a saját tűzgolyóitól még az előző tartózkodási helyem felé lövöldözött. Repülni azt már nem fog, azt láttam a megtépázott szárnyán, így max. gyalog menekülhet, amire velem szemben most már vajmi kevés esélye van. Fedezékről fedezékre suhanva a hátába igyekeztem kerülni és ha sikerül, egy rohammal, felugorva a levegőbe vágódok a hátába, majd ha elesett, karmaimat a tarkójába merítem.
~ Remélem a fiú túléli, mert különben Szellem nem fogja megköszönni, ha kinyírom a fickót. ~ suhan még át rajtam, de a bosszú erősebb, mint a józan ész.

Bár a férfi vaktában lövöldöz, Sheena fedezékét eltalálja egyszer véletlenül, mibe az beleremeg, de kitartóan védelmezi a nőt, így az ijedtségnél nagyobb baja nem lehet, egyenlőre. Szerencse, hogy éghető anyag alig található az épület tetején, így pár kisebb lángot leszámítva a démon által keltett tüzet gyorsan elhalnak, az hiányozna még, hogy leégjen alattuk a ház!
-Na, megsültél már???
A felé rohanó nőt még szinte időben veszi észre, s mikor felé ugrik, ő kilő gy tűzgolyót a levegőbe, ám ilyen rövid idő alatt nem volt képes rendesen célozni, ezért ha kicsivel is, de elvéti célpontját. A lángok Sheena oldala mellett húznak el, enyhén megpörkölve a Párduc ruháit. Ez után súlyt le a démonra, ki ekkor már szembe fordult vele, s a csapást az arcába kapja. Mély vágások keletkeznek az arcán, melyekből apró csermelyekként bugyog ki vörös vére, elhomályosítva látását. Üt egyet maga elé, inkább csak azért, hogy teremtsen némi távolságot kettejük közt, míg kitalálja, mit is tegyen most. Másik kezében azért már ott virít egy új tűzgolyó, bizonyítva, hogy eléggé egysíkú a gondolkodása szegénynek. A következő pillanatban maga elé hajítja azt, ha van még rá lehetősége újabb robbanást előidézve, mely őt minimum fellöki, ruhái pedig lángra kapnak de abban reménykedik, hogy a nő sem ússza meg könnyedén. Az égő ruhadarabok egyébként látszólag nem okoznak neki semmilyen fájdalmat.

Az ugrás sikerült, viszont a bőregér megfordult és hátrébb lépett, így nem a hátában landoltam, hanem a előtte, de azért a karmaim mélyen felszántották a képét, ezért csak vaktában csapott egyet a levegőben, ami nem talált el, Viszont már ott virított az újabb tűgolyó a kezében, amit nem habozott kettőnk között felrobbantani. A robbanás ereje mindkettőnket hátra repített és égő fájdalom hasított a kezembe és a mellkasomba, ahol a ruháim is lángra kaptak. Gyorsan ide-oda gurultam a tetőn, hogy eloltsam, mielőtt nagyobb bajom is támadna tőle, de szerencsére így csak kisebb égési sérüléseket szenvedtem.
Ellenfelem ruhája is égett, de ez rá semmilyen hatással nem volt, viszont még nem volt ideje feltápászkodni. Én voltam a gyorsabb és ismét felé lendültem, most már nem habozva, hogy elnyiszáljam a torkát, ahogy lehetőségem lesz rá.

Sheena újból neki támad, ő pedig karjával próbálja hárítania nő csapásait. Mikor éles fájdalom hasít a húsába, és csuklójából is csak úgy ömlik a vér, már rádöbben, hogy ez nem volt annyira jó ötlet, a következő marást pedig már tenyerével próbálja félreütni, nagyjából sikeresen, bár neki még ez is jobban fájt, mint támadójának. A harmadik csapás azonban megint arról az oldalról jön, ahonnan az első, és onnan már nincs mi védje. Az éles karmok helyrehozhatatlan károkat okoznak nyaki ütőerében, a csapás ereje pedig annyira megszédíti, hogy elesik végre. A földön fekve változik vissza normál emberi formájába, s immár az ő húsát sem kíméli a tűz, mely még mindig mohón falja ruháit.

Szellem a Kórházban várja partnerét. Túl van némi süteményen, jó adag üdítőn, én némi gyors kezelésen, de ennyi már csak jár egy kedves orvos kollégának nem igaz? Gyakrabban kéne hordania ezt a köpenyt, még a rendőrök sem gondolták meg kétszer, elhiggyék-e a beteg sztoriját a démonról, aki elragadta a szőke doktornőt, miután ezt tette a fiúval. Felállni sajnos egyenlőre nem tud, de percek kérdése, és talán arra is rá tudja majd venni magát, hogy kirepüljön innen, egyenlőre azonban nincs oka sietni, Sheena csak érte jön....

Már nincs elég ereje ennek a repülő bérgyilkosnak, hogy elhárítsa a támadásomat, addig kaszabolom, míg végül már nem bírja tovább és karmom kiszakítja a nyaki ütőerét, akkor a már az alakját sem tudja tovább fenntartani és emberi alakban aztán a tűzzel szemben sincs esélye. Nagyot fújtatva egyenesedek fel a még mindig lángoló emberi roncs mellől és visszahúzom a körmeimet, majd eszembe jut, hogy ott hagytam Szellemet és vajon mi történhetett utána, ezért gyorsan összekapom magam, habár a fehér köpeny nincs a legjobb állapotban, itt-ott szakadt és koszos, na meg kellően megpörkölődött. Nem tudom mire számíthatok, ha visszatérek, ezért óvatosan közelítem meg a kórházat, aztán a kíváncsi és megdöbbent tekintetektől kísérve, óvakodok fel a páciensünk folyosójára, ahol kisebb orvosok által képzett gyűrűben és rendőrök hadán keresztül vágva magam, meglátom a mosolygó Társamat, aki rám vigyorog, mint a jól lakott óvodás.
~ Te jó Isten! Mi a fene történt itt! Megfordult a világ és Szellem a jótevő! ~ ámuldozok magamban a történteken, de ezek után fogalmam sincs, hogy jutunk a fiúhoz és hogy lépünk le észrevételen.

Ahogy meglátja a kócos hajú, kormos arcú nőszemélyt, mosolya még szélesebbre húzódik. Egy percig sem fordult meg a fejében, hogy valami pokolbéli pancser el tudná intézni őt, de azért megnyugtató látni is, hogy igaza volt.
-Sikerült - suttogja, még mindig ragyogó arccal Sheena-nak, és amennyiben a nő érdeklődik, ez alatt pontosan mit kell érteni, vagyis, hogy sikerült-e megmenteni a fiút, bólint egyet. - Kómába esett, nem tudom mikor ébred fel, de előtte sikerült magammal vinnem egy...vidám helyre. Nem Scaletta az emberünk...
Hátradönti a fejét, s mosolyogva fogad egy újabb vállveregetést, köpenyes kollégájától. Szerencsére(?) elég nagy a nyüzsi, így Sheena-t mindenki legfeljebb csak megnézi, de ennél több figyelmet nem szentelnek szokatlan külsejének.
-És nem is ez a srác nyúlta le a csomagot. Nem tudom, ki tette, de azt elmondta, hol adták át neki a cuccot. Amint már csak egyet látok belőled, indulhatunk is....hacsak nem szeretnél letusolni előtte, vagy ilyesmi....

Mikor látom, hogy a kutya sem figyel fel rám, legfeljebb egy kicsit furcsán néznek rám, kissé megnyugodok, főleg Szellem enyhén drogosnak tűnő vigyora után. Mikor elmondja, hogy még a srácot is sikerült elvinnie, akkor nagyot nézek.
- Remélem tudod is, hogy hova szállítottad, vagy soha többé senki nem találja meg? - kételkedés csendül a hangomban, hogy olyan állapotban, mint amiben hagytam ezt tudatosan kivitelezte. - De azért jó, hogy legalább előtte beszéltél vele, legalább el tudunk indulni valami nyomon.
Megvártam míg bezsebel egy újabb gratulációt, és körbe nézek, hogy a zsaruk elég távol vannak-e, hogy folytassuk a csevegést, meg aztán remélhetőleg a távozás mezejére lépjünk.
- De, ha nem Scaletta, akkor ki a fene, erre most már nagyon kíváncsi vagyok. - csóválom a fejem. - És szerintem, ha lehet ne itt tűnjünk el a szemek elől, még ha most úgy is érzed, hogy tömeget látsz magad előtt. - vigyorgok rá, elhúzva a kezem a szeme előtt. - Egyébként is a mosdók, vagy az öltözők felé megyünk, majd ott rendbe szedem magam és onnan észrevétlen leléphetünk. Addigra kiheverem szárnyas fejvadászunk tüzes bemutatóját.