Terasz

Igen csak meglepődtem amikor nekiállt pityeregni. Mondani nem igazán tudtam mit, ezért inkább elé toltam gy csomag zsebkendőt. Még ez is jobb mintha csak ülnék mellette mint egy kuka.
~Még mindig jobb mint tanulni...
Mantráztam magamban. Hümmögni kezdtem. Türelmesen végig vártam míg elmondja ami a szívét nyomja. Elsőre furcsa volt, hogy nem esett le neki a tantusz, hogy hol is van valójában. Ezen egyszer csak elmosolyodtam.
-Azt hiszem értem. Te pedig idővel megérted.
Magyarázkodás közben felálltam és biztatásként a vállára raktam a kezem és rámosolyogtam.
-Mi is állt abban a levélben pontosan ha szabad megkérdeznem? A Proff nem passzióból vagy hobbiból hívta ide azokat akik itt vannak... Nem csőd ez, csak tudni kell merre tovább. Ha megengeded megpróbálok benne segíteni.

A kiborulás határait már kezdtem átlépni, de ahogy ott ültem teljesen tanácstalanul Greg mellett, csak a szobrokat tudtam bámulni. Egyszerre éreztem dühöt, csalódottságot, és volt bennem valami hihetetlen nagy hiányérzet. Végül csak csendben szipogtam egy utolsót, tudtam, hogy össze kell szednem magam, és csak van még ezen a kopasz alakon kívül más is, aki tud nekem segíteni. Ha eddig eljöttem, már nem adhattam fel ilyen könnyen. Nem akartam visszamenni egy olyan helyre, ahol sosem éreztem magam teljesen odaillőnek, bármennyire is szerettem a nagyszüleimnek hitt személyeket. Az már nem volt többé az otthonom.
-Tulajdonképpen nem levélről van szó. A nagyszüleim, vagyis, akiket eddig annak hittem elmondták, hogy kisbabaként vitt el hozzájuk egy férfi, akiről nem tudtak semmit, de megkért, hogy vigyázzanak rám, és neveljenek fel, ez a nyaklánc, amit nálam hagyott és egy papír egy borítékban, amit ha eljön az ideje, ki kell nyitniuk. Ezen a papíron egy név állt, Charles Xavier, és egy cím. Semmi több.- magyaráztam Gregnek azt, amit megtudtam a nagyszüleimtől.
-Tulajdonképpen csak azt nem értem, miért kellett eddig várni, hiszen az életem folyt tovább a maga normális medrében, és akkor varázsütésre kiderül, hogy az egész hazugság...és azt sem tudom ki vagyok, vagy honnan jöttem egyáltalán. Így itt vagyok...erre ez...ez...-mutogatok a Xavier szobor felé hevesen-...ez a kopasz pasi meg fogja magát és meghal, mielőtt megtudnám, miért kellett egyáltalán idejönnöm.- kissé talán nevetségesen festhetek ilyenkor mikor dühös vagyok, de na, ha úgy vesszük csak egy kisvárosi fruska vagyok.
-Tudsz nekem segíteni?- szegezem barna tekintetemet Gregre, és végre talán megcsillant egy aprócska reménysugár újból.
-Ugye azt mondtad, egy bizonyos Adam Windsor viszi ezt a helyet, hátha ő tud nekem segíteni, vagy legalább van valami, amin újból elindulhatunk.-igen, tökéletesen emlékeztem a névre, amit Greg korábban említett, ugyanis elég egyszer elhinteni ilyen információkat, és mivel az agyam sokkal gyorsabban és fejlettebben működött mint az átlag embereké, így kicsit sem okozott gondot, hogy megjegyezzek ilyen információkat. Végre megint feléledt bennem valami, ami elég elhatározottá tett ebben a másodpercben.

Csöndben békésen kivártam míg össze szedi magát ismét beszélgetős állapotba. Bele is kezdett a mesébe. Nem rejtettem el a meglepődöttség jeleit az arcomon. Ilyen sztoriról eddig csak a mesékben hallottam. De ezek szerint van valóság alapjuk. Egy halovány mosolyt meg is engedek magamnak, ám moderálom magam mikor össze akad a tekintetünk.
-Hm...
Húztam le a számat és gondolkodóba estem. Felelevenítettem magamban az itt tanultakat, még a legelső óra első 10 percét amin még figyeltem is mikor idekerültem.
~Vagy nagyon pici korban vagy pedig pubertás környékén... de ez a csaj megvan legalább 18 éves. Vagy ekkor tájt jelenik meg? Tudja a franc...
Innen tényleg nem voltak meg a különös esetek, ugyanis már aludtam az óra hátralevő részénél. De a kép kezdett összeállni. A Professzor szobrára néztem. Majd mosolyogva fejet csóváltam és visszanéztem Lizzie-re.
-Igen, azt hiszem tudok segíteni. A Tanár úr is fog tudni segíteni. Vagy ha nincs itt, akkor egy jó barátom, ha ős sincs itt akkor is megoldjuk ne aggódj... viszont...
Mélyült el kicsit a hangom.
-...Lenne pár kérdésem amire szeretném ha válaszolnál. Valószínűleg elég hülye kérdések lesznek de szeretném ha komolyan vennéd őket és nem néznél hülyének. Már ha eddig nem tetted meg. ha igen akkor már úgyis mindegy.
Tartok egy kis szünetet, és ha bármiféle igenlő választ ad megforgatom a fogaskerekeimet és kiötlöm az első értelmesnek tűnő kérdést.
-Nem szoktak történni veled furcsa dolgok? Megmagyarázhatatlannak tűnő, rejtélyes, nem hétköznapi dolgok?

Úgy hadartam el mindent, mintha legalábbis az életem múlt volna rajta, de ha jobban bele akarok gondolni, akkor valami ilyesmi is volt a dolog lényege. Az életem múlt mindene, ami most fog történni, azé az életemé, amiről az ég világon semmit sem tudok. Nem sokon múlt a dolog, hogy meg nem fulladtam, hiszen a hadarás mellett alig vettem levegőt, majd mire mindent befejeztem hatalmas sóhajjal fújtam ki a levegőt. Majd miután már normális módon tudtam lélegezni és működni, akkor Gregre néztem ismét.
- Ne haragudj, ha kicsit túl sokat beszélek, de...de...ilyen vagyok és kész.- próbálom menteni a menthetőt, ugyanis azt hittem, hogy azért nézett rám olyan furcsán, mert tényleg furcsának is gondolt, vagy valami zakkant libának.
- Tényleg?- csillantak fel a szemeim, és végre a sírás után mosoly is jelent meg az arcomon. Az kamu nagyszüleim szerint jól állt nekem, ha mosolyogtam, minden bizonnyal jobban, mint ha pityogok.
Kicsit furcsa volt, mikor Greg komolyabb hangnemre váltott, nem is igazán értettem az okát, hiszen eddig én voltam a komoly ő meg az érdeklődő és laza, de most ez megváltozott. Kicsit meg is ijedtem.
- Kérdések? Rendben, megpróbálom.- egyezek bele bólintva, bár fogalmam sem volt arról, mit akart ennyire tudni. Figyelmesen hallgattam.
Kellet egy kis idő, amíg megemésztettem a kérdéseit, valóban furcsának tűntek, de valami nagyobb volumenű dologra számítottam, ha már ennyire megkomolyodott.
- Hmm...furcsa dolgok? Attól függ, te mit értesz furcsa dolgok alatt?- kérdezek vissza, hátha kicsit pontosít a dolgon, mert nem nagyon értettem, és ez a tanácstalanság minden bizonnyal ki is ült az arcomra.
-Rejtélyes, nem hétköznapi dolgok? - kezdek el töprengeni, de nem tudom erre mit lehetne válaszolni.- Ez most beugratós kérdés akar lenni?-pislogok nagyokat.
-Tulajdonképpen kicsit mindig is kilógtam a többiek közül, mindig azt mondták a suliban is, hogy hihetetlen milyen memóriám van, még senkit nem láttak, aki ennyire tanulékony...de a jó diákoknak mindig ezt mondják dícséretképpen, nem igaz?- ezt sosem gondoltam volna "furcsának", nekem teljesen természetes volt. De azon kívül, hogy nem tudtam a múltamról, a származásomról semmit, nem tudtam mást felelni Gregnek.
-A többi furcsaságot, meg már ismered. Csak ennyit mondhatok neked, sajnálom.- már megint az állandó bocsánatkérés mindenért, erről már le kellene szoknom...ha az olyan egyszerű volna.
-Miért kérdezel ilyen különös dolgokat?- nem bírtam hova tenni a kíváncsiságomat, meg kellett kérdeznem.

- Jól? Akkor inkább rosszul. De a kiszámítható emberek nem kerülnek szobafogságba. Mit műveltél? * Kérdeztem leplezetlen kíváncsisággal a hangomban, ahogy könnyed léptekkel szinte már ugrálva mentem lefele mellette. Örökmozgó voltam na, nem fogok pipiskedve minden lépést kétszer megfontolva haladni.*
- Többnyire a szobám négy falának csodás fehér festésének feltérképezése és megállapítása, hogy lentről felfelé vagy fentről lefelé festették és hányas hengerrel, mikor épp nem a netet bújom. Alkalom adtán pedig leköt, ha egy eltévedt, szánni, pátyolgatni való kislánynak tűnök, ha épp szóba akarok állni valakivel. * Vicceltem el megint a kérdés, mert az igazság az volt, hogy Sedneyt csak a könyvek érdekelték, meg a könyvtár, meg az isten tudja milyen különórákra járt állandóan a hátsó épületbe. Amibe ha véletlen belekérdez, maximum csak pislogni tudok neki ártatlanul, ami még nem volna baj, ha a leányzó nem jeles tanuló lenne.*
- Az iskolán kívül már könnyebb a dolog. Karaoke estek, az emberek vérének a szívása… Mondhatni, hogy elég sok minden. * Feleltem, és ahogy nyitotta az ajtót akadt egy kisebb gond, hisz én magam is nyúltam és léptem előre a kilincshez. Az udvariasság nem onnan való, ahonnan én jövök. Aztán már szemeim lesütve léptem is vissza még mielőtt sikeresen megkoccoltuk volna egymást és csak utána indultam meg ki mikor kinyitotta és várta. Szavaira már kint válaszoltam, miközben körbe néztem, de ahogy meghallottam az eredeti célját még mielőtt visszafojthattam volna a kérdést már kíváncsian kaptam rá a tekintetem. Nos… eddig ez volt az első dolog, ami valóban le tudott kötni.*
- Milyen edzés? És hogyhogy egyedül?

Persze sejtettem, hogy nem úszom meg az elszólásomat a szobafogsággal kapcsolatban, így most szedhettem össze a gondolataimat, hogy mit is válaszoljak a lány kérdésére, hiszen nem akartam sem megrémíteni, sem elvenni a kedvét, hogy esetleg azt gondolja, olyan iskolába jár, ahol ez mindennapos.
Főleg, mikor még azt is ecsetelte, hogy mennyire visszahúzódóan telnek a napjai. Valami finomabb változat kell.
- Áááá! Semmi különös, csak a rendőrök összekevertek valakivel és bevittek egy kis időre, de elég nehéz volt bizonyítékok nélkül tisztázni a helyzetet és be kellett vetni az érdekemben a suli nehéz lovasságát, amiért kicsit megorroltak rám. – mondtam el kissé ferdítve és tompítva, azt, hogy majdnem otthagytam a fogam valami mutánsgyűlölő és kétszínű FBI-os miatt, ráadásul még a maffiózóvá avanzsált anyám és a fél tanári kar is veszélybe került?
Hát inkább maradtam a lájtosabb variáció mellett, így Sedney sem rohant el sikoltozva mellőlem.
- Ha egyébként ennyire benne vagy a vidámabb dolgokban is….sulin kívül, akkor itt miért ez a visszahúzódó viselkedés? – néztem rá értetlenül, miközben már a teraszon sétáltunk lefelé.
Én a ligetet vettem célba, ami kissé messzebb volt, de így az óráról kizúduló gyereksereg sem zavar majd, és ha a lánynak is megfelel, akkor őt sem.
- Ja, hogy milyen edzés, hát olyan önvédelmi. – vonom meg a vállam. – Egy több száz éves ninjatól tanulok, ahogy jó páran még a suliban és a gyakorláshoz nincs szükség hozzá mindig társra. – Ezek olyan formagyakorlatok, amik edzésben tartanak. Te még nem láttál ilyet? Mióta vagy itt? – nézek rá kérdőn. – Talán mentális vagy, azért nem kell harci oktatásokra járnod?

*A szobafogságos magyarázatára az ajkamba haraptam és lesütöttem a tekintetem, hogy ne látszódjon, hogy mennyire nehezemre esik visszafojtani a nevetésem.*
- Ühhüm… összekevertek. * Hagytam annyiban a dolgot egy halvány mosollyal. Ismerős összekeverés bár mondjuk Én már nem jutottam el a fogdáig, hála a drága képességemnek. De ez már mellékes. Az, hogy a hazugságoktól falnak megyek már mellékes jelenleg, addig mindenképp míg Sedneyként vagyok jelen. A kérdésére megvontam a vállam.*
- Gondolom, nem kell bemutatnom milyen az, ha az ember szüleinek sok pénze van. Anyámnak szerintem még a fürdőben is van füle és szeme és nem viselik jól, ha a kislányuk nem épp azzal foglalkozik, amivel szerintük kéne. * Néztem rá oldalra és még csak nem is hazudtam. Sedneynek ez volt a legnagyobb baja. A családja, a különbség annyi, hogy Ő iskolán kívül is ilyen volt mert félt. Mivel gőzöm sem volt, hogy merre tartunk így követtem és nekem aztán semmi bajom nem volt a hellyel, de az, hogy épp csak követem nem tűnhetett fel. A kérdésözönre csak megingattam a fejem.*
- Azért nem kell, mert elintézték, hogy ne kelljen. Anyám szerint a külső mindennél fontosabb és az edzések alatt ez egy véletlen folytán is torzulhat. Szóval mondjuk úgy, hogy megkenték az egyik orvost, hogy folyamatos felmentést biztosítson még a natur tesórákról is. *Viszont a következő kérdés fogós volt, mert nem tudtam, hogy mikor is íratták be a leányzót így csak hasra csapás szerűen válaszoltam.*
- Úgy egy éve… * Kissé odább sétáltam Tőle és leültem az egyik padra. Sajnos nem tarthattam vele, de nincs mit tenni, attól még nézni nézhettem. *

Szinte sejtettem, hogy nem nagyon hitte el a történet jó részét, de becsületére legyen mondva, nem kezdett el kérdezősködni, ami nekem nagy megkönnyebbülés volt, mert gondolom a tanárok sem szerették volna, ha nagydobra verem az esetet és mivel Sedney-t még nem ismertem annyira, akár pletykás is lehetett, aki alig várja, hogy tovább adja a sztorit.
- Tényleg? A szüleid ilyen kőgazdagok? – néztem rá meglepődve, mert annyira azért nem játszotta a fejét, mint a milliomos csemeték szokták.
Persze ezt akár magamra is vehettem volna, hiszen nekem sem volt soha gond, hogy mit aprítsak a tejbe.
- És ennyire szemmel tartják a kicsi lányukat? Nem lehet könnyű az életed. – mondtam neki együtt érzően. – Én azért boldog lennék, ha néha-néha családi körben lehetnék, de azért ennyire én sem élvezném, ha a nyakamon lógnának. – merengtem el a saját életemen.
Azért az érdekes volt, hogy még azt is elérték, hogy ne kelljen tornáznia, mert annyira féltik, hogy baja esik.
- Miért tartanak ennyire ettől? Ilyen kétbalkezes lennél, hogy még egy tesiórán is érhetne baleset, bár, ha Logan tartja…… - vontam meg a vállam kissé megborzongva. – Én szeretem, ha kicsit megmozgathatom magam és az nem rossz, ha tudjuk, hogyan kell megvédeni magunkat, ha szükség van rá. – magyaráztam a saját véleményemet.
Az, hogy már egy éve ide ját meglepett, hiszen azért már kéne ismernie a járást, ezért aztán kellően meglepődve néztem rá, de végül nem tettem szóvá, hátha ez valami fogyatékosság nála, hogy nem tud tájékozódni, akkor meg biztos nem kellemes róla beszélnie.
- Értem. – bólintottam végül, mikor leült a padra. – Akkor csak olvasgass, én meg kicsit odébb megyek és belekezdek. – intettem egy füves részre.
Ledobtam a kapucnis felsőmet és a trikómat, majd félmeztelenül, élvezve a simogató, kissé csípős tavaszi levegőt, megkezdtem a Fagyponttól tanult formagyakorlatot, ami egy laikusnak talán a thay-chi-re emlékeztetett.

- Nem mindig előny hidd el. * És ezt a magam részére is gondoltam. Bár tény, hogy Én mindig megtaláltam a magam elfoglaltságát, amitől nem voltam apu számlájára utalva, de azért volt amikor jól jött. A válaszára és arra, hogy Ő boldog lenne csak lesütöttem a szemem. Azért nem szerettem volna Sedney életének a darabkáit kiadni teljesen. Bár nekem mindegy, hogy megutál, vagy sem ha lebukok és kiderül, hogy Őt használtam. Deee… én se szívesen beszéltem a családomról. Pedig fele olyan pocsék nem volt még úgy sem, hogy csak apa volt nekem.*
- Ezekben a körökben kifelé minden makulátlan. Az öltözék, a külső, a ház… ebbe nem fér bele egy-két kék folt és ilyenek. *Az ügyességemre nem válaszoltam. Azért nem szerettem volna mindent megvonni magamtól és az sincs kizárva, hogy véletlen olyankor találkozom a fiúval, amikor valami olyat csinálok, amit nem kéne két bal lábbal.
Mikor leültem fellapoztam a könyvet, de lásuk be Raphael arkangyal szerelmi élete egy vámpírvadásszal kicsit sem volt érdekes és inkább figyeltem a másikat, a könyv felett. A mozgására csak összevontam a szemöldököm. Vazz… ha ilyet tanítanak a suliban, akkor már sem érte meg ez az egész herce hurca… ehhez én túl öhm… mindegy, nem vagyok higgadt és türelmes az fix. Aztán közben azért lapoztam egyet, hogy ne legyen ilyen feltűnő, hogy nem is olvasok. De tekintetem addig-addig tévedt a srácra, míg halkan elkuncogtam magam. S csak bíztam benne, hogy nem hallja meg…*

Láttam, hogy neki legalább annyira nincs kedve a családjáról mesélni, mint nekem, így nem is nagyon erőltettem, bár lassan kifogyunk a témákból, ha se erről, se az időjárásról, se a tanulásról nem beszélünk.
Aztán ő leült olvasni én meg nekiláttam a gyakorlatoknak és egészen el is feledkeztem a lányról, ahogy belemélyedtem a már oly sokszor átvett formákba, képzeletbeli hárításokba, támadásokba, és eszembe sem jutott, hogy ez egy laikusnak, egy külső szemlélőnek mennyire furcsa lehet, mintha valaki szellemekkel csatázott volna, vagy épp meghibbanva hadonászik.
Jócskán kimelegedtem és megizzadtam mire befejeztem és egy levezető, lazító mozdulatsor után, nagyot szusszanva megálltam.
Ekkor tértem vissza a jelenbe és miközben magamra húztam a felsőmet, hogy meg ne hűljek, visszanéztem a padra, hogy vajon Sedney, még mindig ott van-e vagy már elunta a dolgot és visszament az épületbe, jobb szórakozást keresni nálam.
- Na, haladtál az olvasással? – böktem a könyvre kissé még zihálva. – Egyébként ezt az önvédelmi gyakorlatot te is megpróbálhatnád, ezzel biztos nem lesz semmi bajod, mert nem megy senki a közeledbe se, így sérülni sem tudsz. – vetettem fel neki.

*Csendesen néztem a másikat és egy idő után már el is felejtettem, hogy lapoznom kéne. Bár nem az én vérmérsékletemnek való, de ettől függetlenül még nem mondhatom azt, hogy nem volt érdekes. Persze fel-fel ismertem egy-egy mozdulatot, amit bár belém nem így verték belém. Ez sokkal… kecsesebb, nyugodtabb volt mintha csak egy türelmi játék lenne. Érdeklődve és nem kevés vágyakozással néztem egészen addig, míg nem kezdte el visszavenni a felsőjét. Akkor lesütöttem a tekintetem és inkább lapoztam még egyet.*
- Nem nagyon… nem magával ragadó és a szex amúgy sem az a dolog, amiről olvasni kell. Az ábrázolás is elcsépelt. Most komolyan, egy Arkangyal mióta áll szóba egyszerű halandókkal? Arról nem is beszélve, hogy egy megfoghatatlan, nemtelen figurát egy görög istenként írnak le, ami minden lány nedves álma. Bár a 14 éves lányok biztos elolvadnak Tőle, de én már ezt kinőttem azt hiszem. * Vázoltam fel nagy vonalakban a könyvet. Hisz nem olvastam, de mire való az internet. A felvetett ötletre csillogó szemeim a tekintetébe emeltem.*
- Hidd el szeretném, de amint felállok innen és beállok gyakorlatozni hozzád estére itt vannak a szüleim. Jobbik esetben félóra és telefonálnak. * Vontam meg a vállam. Jó kifogás és szükséges is, bármennyire is fájt elismernem, hogy a hátsómon kell maradnom.*

Mosolyogva hallgattam, hogy Sedney, hogyan mesél a könyvről, amit meglepően jól ismer, ahhoz képest, hogy nem nagyon haladt az olvasásával.
Majdnem elnevettem maga, ahogy a 14 éves tinikről beszélt, meg arról, hogy ő már mennyire kinőtt belőle, pedig ő is alig lépte túl még ezt a kort, de már úgy beszél róla, mint valami idős csoroszlya.
Örömmel láttam, hogy mennyire lelkese lett a szavaimtól, hogy akár ő is gyakorolhatna ilyen könnyedebb önvédelmet, de aztán a következő mondatával már le is hűtött engem is és magát is.
- De hát őket is meglehetne győzni, hogy ettől nem lesz semmi bajod, sőt, ha netán tán megtámadnának, még megvédeni is több esélyed van magad, mintha csak a sikításhoz értesz. – értetlenkedtem, hiszen annak idején engem pont ezért irattak be mindenféle küzdősportra, hogy legalább ennyivel is hozzájáruljanak a védelmemhez, mert testőr sem lehet mindig mellettem. És milyen jól tették, már jó párszor ez mentette meg az életemet.
- És, ha már minden témát kilőttünk a beszélgetésben, nem köt le az olvasni való és jóformán megmozdulni is csak akkor mozdulhatsz, ha vattába csomagolnak, akkor mégis mi a csudát szoktál csinálni Sedney? – fújtam egy nagyot, mert így elég unalmas lehet az élete. – Szólj, ha tudok segíteni valamiben.

*A szavaira megingattam a fejem és csak-csak már majdnem elnevettem magam, de végül nem.*
- Egy olyan lánynak nem kell önvédelem, aki nem mozdul ki az iskolából. A kiruccanásaimról nem tudnak. És ha az orvos nem tudta meggyőzni arról, hogy egy kis mozgásba nem halok bele, akkor én sem fogom tudni, hogy a takarómmal néha harcot kell vívnom és szükségem van rá. * Mosolyodtam el, ám a következő kérdésére már elmosolyodtam. Egy kis szórakozás nem árt…*
- Komolyan mondtam, hogy a szobámba vagyok.* Bólintottam, hisz ez így volt Sedney részéről. De ez a lány unalmasabb, mint hat másik együtt véve.*
- És ha csak nem akarod velem nézegetni, akkor nem tudsz. Viszont este elmegyünk az egyik barátnőmmel szórakozni. Ha gondolod, gyere velünk. Nem garantálom, hogy nyugtod lesz, de legalább nem vagy az iskolában. Ha már most szabadultál nem árt megünnepelni… lefekvés előtt 10 perccel mindenképp haza érünk. * Kacsintottam rá, hisz nem véletlen nem a takarodót mondtam. Az valamikor 10 körül lehet, az élet pedig csak akkor kezdődik.*
- Mit szólsz? * Kérdeztem miközben felálltam a helyemről és lassan elindultam valamerre. A gondolataim meg már azon jártak, hogy mit is fogok kitalálni, hogy Sedney miért is nem tudott eljönni. Bár nagyon nem kell agyalni. Neki ma jelenése van. *

Hát, ahogy elnéztem nem őt kellene meggyőznöm, hogy mozogjon többet és kis önvédelem sem árt, hanem az anyját, de hát ez meg nem az én reszortom, arra ott vannak a tanárok és az igazgatónő, ha ők belementek ebbe, hát akkor ez van. Csak Sedney-t sajnáltam mert láthatóan annál azért többre vágyott, hogy a négy fal között ücsörögve élje le a fiatalságát.
- Még szerencse, hogy ilyen élelmes vagy és ezt eltudod titkolni a szüleid elől, csak azt nem értem, hogy akkor az miért nem sikerül, hogyha lemész hébe-hóba a Harci Terembe? – kérdezem tőle nagyon is kíváncsian, de végül is ez már az ő dolga, lehet, nem is akar nagyon ott lenni.
Persze néha tényleg durva gyakorlatokat találnak ki a tanárok, de csak mindenkinek a maga szintjén. Erről eszembe jutott, hogy még nem is tudom, mi a képessége.
- Mintha azt mondtad volna, hogy nem vagy telepata, nem azért nem kell lejárnod a gyakorlatokra, akkor milyen mutációd van? – kérdezem tőle és az eszembe sem jut, hogy ez akár indiszkrét is lehetne, hiszen ebben a suliban ezt senki nem tartja titokban.
A meghívás tényleg elég jól hangzik, főleg, ha még két csak lesz a kísérőm, és tényleg jó lenn kimozdulni végre egy kicsit és szórakozni egyet, talán most az egyszer nem lesz semmi baj.
- Oké, én benne vagyok, de meg kell oldani valahogy a visszajutást, mert ha lebukom, hogy takarodó után bóklászom haza, akkor már nem két hónapig őrzöm a szobám és mosom a folyosót, hanem minimum fél évig, ha Logan-on múlik. – grimaszolok egyet a lány felé.

*Egyre kíváncsibb volt a srác. Ez nem feltétlen lenne baj, ha a saját testemben lennék. De érdekes lesz, ha véletlen összefut az eredeti leányzóval és az majd csak pislog nagyokat, hogy ki ez.*
- Az ágyam nem marad üresen és itt sulin belül van szemük, de olyan környéken biztos, hogy nincs, amerre eljárkálok. * S amerre Sedney sem tenné be a lábát soha. Fura lány, az tuti. Az újabb kérdésre csak felvontam a szemöldököm. Mért van olyan érzésem, hogy folyamatosan keresztkérdéseket rak fel? No mindegy…*
- A-a… egy szóval sem mondtam, hogy nem mentális képességem van. Csak azt, hogy a szüleim miatt nem tesizek. Viszont meg sem erősítettem. Miért érdekel ennyire? * Néztem rá oldalra egy halvány mosoly kíséretében. A félelmére elvigyorodtam, de na… lássuk be, azért ez a legkevesebb. Pláne, olyan őr mellett, aki az éjszakás lesz.*
- Ezen ne aggódj. A barátnőm, mondjuk úgy, hogy roppant leleményes és izig-vérig nő. Tudja, hogyan lehet megoldani azt, hogy valaki ne vegyen észre és véletlen kinyíljon a kapu. Viszont onnantól az épületig már neked kell eljutni és visszasunnyogni a szobádba. Legfeljebb ha valakire ráakadsz, megmondod, hogy levegőzni voltál vagy gyakorlatozni. * Vontam meg a vállaim, hisz azt azért nem hittem, hogy a másik le akarna részegedni. Na, akkor már neccesebb a dolog.*

- Annyira nem érdekel, csak általában itt nem szoktuk titkolni, hiszen úgy is előbb-utóbb kiderül, meg hát nem szégyellni való, mint ahogy sokunkba belenevelik már kiskorában, hogy ne árulja el magát az emberek előtt. – vonom meg a vállam. – De, ha téged zavar, akkor felejtsd el, csak érdeklődni akartam, pusztán ennyi. – feleltem a lánynak, de kissé rosszul esett a visszautasítása, mert már ma sokadszorra futottam falnak vele kapcsolatban és már tényleg kezdtem kifogyni az ötletekből, hogy vajon miről beszéljek vele.
Magáról nem mesélt, így ötletet sem merítettem, viszont minden mástól meg elzárkózott, csak ez a meghívás volt, ami még tartotta bennem a lelket.
- Semmi gond! – rántottam egyet a vállamon. – megoldom a bejutást, csak nem akarok összefutni senkivel. És, ha nem titok mi lesz a program, hová készüljek, hogy legalább tudjam mit vegyek fel. – kérdeztem, remélve, hogy ez nem valami zsákbamacska lesz, mert van pár hely, ahová rossz tapasztalataim után be nem teszem a lábam.

- Hát, általában nem szoktam senkivel sem beszélni két szónál többet, szóval nem tudom, hogy Ti mit osztotok meg egymással, egymás között. S amúgy sem készültem belőle rendszert csinálni, hogy társasági életet éljek. * Vontam meg a vállaim, hisz valóban nem. Nem akartam én tönkre tenni semmit sem ennek a lánynak, hogy utána meg kapja a fejmosást minden irányból. Miattam. Olyanért amit nem is tett meg. Tény nem voltam egy Teréz anya, de azért senkinek nem akartam rosszat.*
- Bronx – Fekete macska… Ma este karaoke buli lesz, és általában elég sokan vannak rajta. Szóval felőlem meztelen is jöhetsz, csak a hangod készítsd. * Vigyorogtam rá vidáman, hogy nem épp az lesz a legnagyobb gondja, hogy mit vesz fel.*
- Nekünk még van egy dolgunk előtte, de mit szólnál, ha mondjuk, ott találkoznánk, mondjuk… ööö… nyolckor? Aztán haza fele bekapunk valamit és az sem gond, ha le késük a menza nyitva tartását. Tudod hol van? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn, hisz ha kell, útbaigazítás hát szívesen megteszem. De aztán lassan ideje is mennem, még ki kell találnom pár dolgot.*

Aztán csak megvontam a vállam, mikor közölte, hogy nem nagyon szokott senkivel társalogni, így érezhettem magam megtisztelve végül is, hogy velem már vagy fél órája beszélgetett. Úgy látszik én mindig kifogom a fura alakokat, de ez már lassan természetes lesz, mintha vonzanám magamhoz őket. Mivel már kezdtem kicsit fázni, intettem a suli felé.
- Lassan én bemennék, mert át kellene öltöznöm, mielőtt rám hűl a ruha. – mondtam magyarázatként, de közben figyeltem, hogy hová tervezik a kis kirándulást.
- Áááá! Bronx! – lepődtem meg. – Nem éppen lányoknak való hely. Néztem rá. – Mondjuk ott még nem keveredtem bajba, de alapból nem szeretik Bronx-ban a mutánsokat. Talán ti is azok közé tartoztok, akik szeretnek pengeélen táncolni? De mindegy, csak ha már nem árultad el, azért remélem marha jó képességed van, ha valami rosszul sül el. – ingattam a fejem
És ezt komolyan is gondoltam, mert az a környék nem épp egy életbiztosítás a mi fajtánknak, ráadásul még három fiatalnak, de én sem vagyok fából, aztán meg már alig bírtam magammal, így nem sokat gondolkoztam a dolgon.
- Énekelni nem tudok, de majd hallgatlak titeket. – mosolyodtam el. – És bár pontosan nem tudom, de majd megnézem a neten és oda fogok találni. – bólintottam arra, hogy ott találkozunk. – Akkor, azt hiszem jobb lesz behúznom. – indultam meg a suli felé. – Nyolcra ott leszek.
Aztán, ha velem tartott akkor az épületben, ha nem akkor még idekinn elköszöntem tőle, hogy majd este találkozzunk.

//Folytatás: ezek szerint a Fekete Macska //

/Alex Chris/
Crhis közölte velem, hogy mióta nem diák néha megiszik egy-egy pohárkával majd intett, hogy kövessük. Míg a park felé indultunk megkért meséljek a különös hobbimról mely talán a képességemhez köthető.
-Hát ezt nem nevezhetném hobbinak inkább valami szokásnak vagy kényszernek nevezném. Bár ezeknél sokkal rosszabbat is ittam már. Gyerekoromban véletlenül megitatták velem öregapám illatosított patkánymérgének a maradékát. Egy kis pohárba töltötte a maradékot amiről öreganyám azt hitte málna és megitatta velem. Pár percre rá rosszul lettem azonban mikor a kórházba mentünk jobban lettem. Mindenki azt hitte, hogy mégsem méreg volt azonban azóta apró fájdalmak kínoztak a belsőmben ezzel együtt valamilyen szomjúság uralkodott el rajtam. Éveken át kerestem azt az ismeretlen italt majd egyszer megkóstoltam az ablak tisztítót. Azóta naponta megiszok pár kortyot nem sokat csak egy keveset. Ittam már arcszeszt, kölnit, ablak tisztítót és ecetet is. Elég nehéz volt otthon ezt titokban tartani ám a szerencse mindig mellettem állt. Ha esetleg nem teszem meg nem lesz semmi bajom csak kissé idegesít a szomjúság. Szerencsére ez nem olyan gyakran fordul elő így nem kel olyan rendszeresen használnom mint a vizet.
Mire befejeztem a mondandómat elértünk a teraszhoz.-

Amikor Chris kijelentette, hogy azért néha előfordulnak nála gyengébb italozások nem mondhatnám, hogy meglepődtem, de azért mosolyt csalt az arcomra, elvégre nem ritka, hogy az aki épp, hogy csak tanár lessz, máris vaskalapos mindent tudok ürgévé változik. Chrisről azonban nem ez jött le, egy rendes őszinte személyt láttam benne akiben meg lehet bízni. Majd később mikor Duncan el kezdte magyarázni miket ivott eddig, elősször csak néztem rá furcsálva, de aztán bele gondolva már-már éreztem az ízeket a számban, nem mintha én is ilyeneket fogyasztanék, de valahogy a szaga alapján álltalában be lehet azonosítani valaminek az ízét. Majd mikor kiértünk a teraszra a korlátva támaszkodva szétnéztem, majd vettem egy nagy levegőt.
Majd miután szótlanul néztem a tájat és a kissebb diskurzust hallgattam nyúlytóztam egy nagyot, egy jóleső ásítás keretében.
-Csak egy kérdés. Van olyan része az iskolának ahova a tilos a belépés?
Gondoltam azért nem árt tudni hol kell vigyázni, ha arra téved "véletlen" az ember. Na meg persze mégiscsak, maga a kíváncsiság nálam mindig nagyúr.
-Ja és persze tételezzük fel, ha felveszek egy órát mondjuk, de elalszok és nem megyek be annak milyen következményei lehetnek?
Tekintve, hogy nálam az ébredés mindig is egy hoszú és nehéz folyamat volt, ennek az esélye erőssen fennált, ígyhát úgy döntöttem előre jobb, ha felkészülök a lehetséges következményekre.

Nem jut eszembe semmi, amivel érdemes lenne reagálnom a különös, gyomorkínzó történetekre. Egyszerűen nyugtáztam, hogy nem kívánom tesztelni a hagyományos gyomorra gyakorolt hatását. Persze sejtettem, mi lenne belőle. Rohamperisztaltika...
Inkább röviden csak annyit mondtam afféle bókként:
- Jó, erős gyomrod van. Lehetnél királyi ételkóstoló, mint annak idején az udvarokban.
Alex hamar nekikezdett, hogy kitapasztalja a határokat. Meglepett vele. Általában inkább nem kérdezik meg ezeket, hogy aztán az információ hiányára foghassák kihágásukat.
- Egészen egyszerű. A kijelölt szállásod, a mellékhelyiségek, az étkező és a tanterem, ahol éppen órád van. Illetve az udvar. Ide szabad a bejárás minden gond nélkül, persze a megfelelő időben. Az az ajtó, ami zárva van - ez tekinthető általános szabályként akár -, okkal van bezárva. Ha nem kapsz hozzá kulcsot illetve legalább szóbeli felhatalmazást, akkor tiltott terület.
A teraszra érkezve nagy levegőt veszek, mélyen beszívva az enyhén felolvadt téli liget illatát. Jó néha kimozdulni, és határozottan kellemesebb itt a birtokon, mint bent a városban.
- Azt javaslom, inkább feküdj le időben, és akkor nem lesz gond a koránkeléssel - jegyzem meg egy sanda félmosoly kíséretében.
Teszek néhány lépést, és ha szükséges, magamhoz intem a két srácot is.
- Ez a terület egykor a Xavier család tulajdonát képezte. Még az öreg Charles Xavier professzor alapította az intézetet, jelentős vagyont fektetve bele. Sajnos nekem már nem volt alkalmam személyesen beszélni vele, pedig állítólag igen nagy koponya volt.

/Alex,Chris/
Megtudtam, hogy bizonyos helyekre tilos a belépés bár azok zárva vannak. ez számomra nagy megkönnyebbülést jelentett bár a gyakorló teremről egy szó sem szólt. Arra gondoltam később vissza kéne menni egy kis önvédelmi gyakorlatra. Chris érdekes ötletet hozott fel ami nem hagyhattam reagálás nélkül.
-Ez érdekesen hangzik bár nem hiszem, hogy akármit képes vagyok megemészteni. Majd az idő elárulja.-
mondtam mosolyogva.
A tanórák egy érdekes témának tűntek ugyanis még fogalmam sem volt én mit válasszak. Ez a túlélési tanfolyam nagyon jól hangzott ám szívesen vettem volna részt ahol önvédelmet lehet tanulni és használni. Ezzel viszont nem akartam a többieket terhelni úgyhogy megtartottam magamnak. Később Chris mesélni kezdett az intézet alapítójáról aki valami okból kifolyólag már nem lehetett köztünk. Ez kissé elszomorított ugyanis nem szerettem ha a jó emberek ideje korán távoznak köreinkből. Ez az egyik oka volt annak, hogy igyekeztem maximálisan kihasználni azt a kevés időt ami megadatott itt a Földön. Kezeimmel nekidőltem a terasz korlátjának és élveztem a gyönyörű tájat. Látszott, hogy gondos kezekben vannak a növények és az egész park. Fogalmam sem volt mit kéne tennem ugyanis nemvolt szokásom ennyi emberrel huzamosabb ideig összezsúfolódva lenni.
-Van valamilyen szabály ki mikor használhatja azt az edzőtermet? szívesen visszamennék gyakorolni. az a gép igencsak megmozgatja az ember fantáziáját.- ekkor kissé elmosolyodtam.

Chris elmondása szerint csak azok a helyiségek látogatása tilos az én részemről ami be van zárva. Ebből kiindulva amikor Duncan-el a Harci teremben voltunk nem követtünk el szabálysértést, elvégre nem kellet betörnünk.
-Akkor végülis az előbb nem követtünk el szabálysértést, ha jól szűrtem le a mondanivalódbból, elvégre a Harci terem nyitva volt. Mindenesetre, köszönöm a tájékoztatást.
Aztán egyből kaptam egy tanácsot arra értendően, hogy hamarabb kéne lefeküdnöm.
-Nos az a helyzet, hogy nem vagyok, valami jó alvó, ígyhát csak akkor megyek lefeküdni álltalában mikor már tényleg állmos vagyok.
Hamarosan kaptunk egy kissebb történelmi leckét a házról, illetve a birtokról. Hallottam ugyan az öreg Xavierről illetve láttam az emlékére emelt szobrot is, de nem hittem volna, hogy van olyan tanár aki nem ismerte. Ám ekkor azon kezdtem el gondolkozni, hogy van e olyan aki ismerte-e.
-Hát egy-két történetet lehetett hallnai róla mind itt a házban mind máshol. Bár ezeket csak félfüllel hallotam én is. Viszont te min tanár, hogyhogy nem ismerted? Van egyáltalán olyan itt még aki ismerte őt?
Aztán Duncan kifejtette, hogy tetszett neki a kis műsorunk amit a harci teremben szolgáltattunk, ezen jót mosolyogtam, de azért szó mi szó nekem is elnyerte a tetszésemet, ígyhát én is szívesen ellátogatnék még oda.
-Nos ebben megeggyezhetünk. Én is szívesen gyakrolnék még ott.

Ismételten arra szorulok, hogy a vezetőség által nem annyira átgondolt és/vagy manapság nem az eredeti elgondolás szerint kezelt szabályokat helyre tegyem az ifjak számára. No nem, mintha én olyan nagyon öreg lennék, de ez már más kérdés.
- Nos a harci terem természetesen használható a diákok által. Azt viszont fontos megjegyeznem, hogy tanári felügyelet szükségeltetik hozzá. A felügyelet nélküli használathoz pedig tanári engedély. Ezúttal nem történt probléma, hiszen megkaptuk a jelzést a belépési igényről, és éppen ráértem. Legközelebb viszont megköszönném, ha előre szólnátok, amennyiben egy kis csetepatéhoz támad kedvetek.
Nincs hangomban se dorgálás, se különösebb kritika, arcom továbbra is derűs. Miért lenne másként? Szép napunk van, minden nyugodt, és még senki sem sérült meg. Csak az a Himalája méretű papírhalom ne várna rám...
- Ha alvási problémáitok vannak, kaphattok némi altatót. Bár a leghatásosabb altató egy kis esti kocogás, vagy bármiféle edzés.
Lassú léptekkel megindulok, miközben zakóm elől egy doboz narancslevet kerítek a kezembe. Kinyitom, belekortyolok. Felszabadult sóhaj hagyja el számat.
- Azért nem ismertem a professzort személyesen, mivel mikor az intézetbe érkeztem, már nem élt. Az ominózus Alcatraz-i eset előtt halt meg néhány nappal, ha jól tudom.
Újabb korty, mély levegő, újabb korty. Azt hiszem, ennyi függést megengedhetek magamnak. A gyomromig úgysem jut el, az ízét azonban még mindig szeretem.
- Ezzel szemben Mr Lensherr egészen érdekes dolgokat mesélt róla. Az a vén róka sokkal jobb beszélgetőpartner, mint amilyennek a hírek alapján gondolnánk.
Fanyar, cinikus nevetés tör ki belőlem, a tőlem megszokott visszafogott hangerővel természetesen.

/Alexaander, Chris/
Megtudtuk, hogy a harci temet mi diákok is használhatjuk azonban csak tanári felügyelettel vagy egynek az engedélyével. Ez egy kicsit frusztráló volt ugyanis jobban szerettem ha rajtam kívül nem tudja senki miben is ügyködöm. Azonban ez még nem tűnt legyőzhetetlen akadálynak. Mikor először megjelent valami veszélyességi szintről beszélt. Egyszerűen meg kell csak tudnom mi az a szint ahol még nem riasztja a gép a teljes tanári kart. Különleges adottságom mellett szerettem volna fejleszteni önvédelmi technikáimat is. Chris rögtön adott pár tippet az alvási gondok leküzdésére amit érdeklődve hallgattam végig bár nekem erre semmi szükségem nem volt.
-Igaz. semmi nem ringat úgy el mint mikor túlélünk egy egy raktár porrá égését.- mondtam enyhe mosollyal.
Az előző nagyfőnök története kevésbé érdekelt bár a halála kellemetlenül érintette. Nem szerettem ha jó emberekkel rossz dolgok történnek. A hírekben pedig nem lehetett hallani a haláláról talán azért mert mindenki arról a kanyargó lebegő hídról beszélt. Más egész hidakat volt képes mozgatni én pedig konyakként vedeltem az ecetet és füstelszívóként is elmehettem volna egy budiba. Lássuk be sehol nem tartottam a nagyágyukhoz képest. Az én erőm haszontalannak és gyengének tűnt a többi mutáns mellett.
-Nem akarok tolakodó lenn, de neked mi a különleges adottságod? Te már bizonyára ismered a miénket mi viszont nem tudunk rólad semmit én legalábbis. És ki ez a bizonyos Lensherr akit említettél?-