Terasz

-Alkohol, dohány, c-c-c... -mondom fejcsóválva, miután egy újabb káros szenvedély kerül szóba- No igen, egy szál vagy egy doboz cigaretta. Az aztán tényleg nagy motiváció tud lenni, pláne, hogy olyan ritka, meg beszerezhetetlen... -cukkolom kicsit a cigis megjegyzést követően- Vagy van benne valami különleges? Személyes kötődés, vagy hasonló?
Amikor Sam a képességemről kérdez, kissé meglepődök, elvégre elég hirtelen témaváltás. Egy pillanatra eltöprengek a válaszon, végülis, egész jó a kérdés.
-Az attól függ... Vagyis sok mindentől, de... Ajj... nem tudom, hogy mondjam el... -agyalok azon, hogy mi alapján tudnám csoportosítani a "gyanútlan áldozatokat", mert ugyebár egyesével végigelemezni őket kissé időigényes és unalmas lenne.
Végül aztán csak sikerül rendezni a gondolataimat, szóval kissé lendületesebben kezdek bele:
-A legtöbb embernek nem volt róla tudomása, hogy tulajdonképp mi is történik. Ahogy én érzékeltem, egész könnyen vették, nem hinném, hogy különösebben feltűnt volna nekik a "csalásom". Na jó, talán egyszer, amikor nagyon kiborultam, és egy csomó emberre átragadt a rossz kedvem, na akkor menekültek a közelemből... Bár tény, hogy többnyire csak olyankor használom, ha tényleg szükség van rá... Akik meg előre értesítve lettek, mielőtt belepiszkálok az agyukba... Nos, azt ön tudja -intek a kezemmel Sam felé- Ezen kívül csak egy másik ember volt, neki azt hiszem, tetszett a dolog. És önnél mi a helyzet ilyen téren? -zárok egy kérdéssel, vagyis majdnem, egy-kettő még eszembe jut- Egyébként ez most hogy jutott eszébe? Csak nem rossz élmény volt?

*Csak vigyorog, és a fejét csóválja a lány incselkedésén. Valójában egészen élvezi a dolgot, a legtöbb ember inkább elfut előle.*
-Nem ismered Mike-ot...ő...bevallom, igazándiból én is ma találkoztam vele először, de a kocsmai verekedés alatt, amibe miatta keveredtem bele, bátran küzdött az oldalamon.
*Fejét kicsit oldalra billentve figyeli a lány magyarázkodását.*
~Milyen kis aranyos, biztos elcsavarta az összes ide járó pasi fejét, így vagy úgy.~
*Feszülten figyel a beszámoló alatt, a neki szegett kérdés hatására pedig látszólag komolyan gondolkodóba esik. Persze valójában tudja a választ a kérdésre, már csak úgy kéne megfogalmazni, hogy az ne hangozzon...elmebetegnek?*
-Nagyon is kellemes volt. Nem voltam ilyen felszabadult....talán még soha. Sajnos azonban, a képességem miatt hajlamos vagyok azt hinni, hogy bármit megúszhatok, ami miatt a felszabadult érzést félek nem nekem találták ki.
*Az utolsó kérdés megint egy elég fogós fajta, de ha eddig nagyjából kitartott az őszinteség mellett, most sem fog másként tenni.*
-Tudja, nagyon sokáig nem találkoztam más mutánsokkal. Tudtam, hogy léteznek, csak egyszerűen, sosem futottam össze velük valahogy. Nagyon új számomra ez az egész, szabadon használjuk a képességeinket téma....

-Nem, tényleg nem ismerem. -értek egyet a pillanatnyi kis szünetben, ám amikor meghallom a mondat másik felét, muszáj kuncognom a dolgon- Hát, ezek szerint annyira még ön sem. Mindenesetre az elmondottak alapján lelkes egy alaknak tűnik.
A kis élménybeszámolón csak elmosolyodok, igazából nem erre vonatkozott a kérdés, hisz erre már korábban is válaszolt - emlékszek vissza arra az extasy-absinth megjegyzésére. Valójában arra lettem volna kíváncsi, amit ő is kérdezett tőlem, hogy más emberek hogyan reagáltak a képességére? Bár... visszagondolva, erről is volt már egy megjegyzése az este folyamán, miután túlestünk az első repülésen.
-Korábban én sem, hogy őszinte legyek. Csak mióta itt élek... szóval egy pár napja. Meg előtte, amikor néhány hónappal korábban felkeresett az egyik tanár. Szóval azt hiszem, értem, mire gondol... Otthon még a családtagok sem tudnak erről az egészről, itt meg? A világ legtermészetesebb dolga, hogy mindenkinek van valami furcsasága... Kicsit azért vicces...

-Ő igen, tényleg annak tűnik...
*Keze megindul az említett doboz felé, és már húzna is elő egy szálat, ám Ratna arcába nézve valahogy elmegy a kedve a dologtól.*
-Itt vicces? Peruban istennek hisz egy apró törzs....vagy valami olyasminek. Sosem tanultam meg a nyelvüket, lehet csak gúnyoltak....
*Elrugaszkodik a faltól, hogy Ratna elé léphessen. A korábbiakkal ellentétben most nagyon jól érezte magát ezen a helyen, de most már ideje felszívódnia, mielőtt valaki rátalálna.*
-Félek, mennem kell. Örültem a szerencsének, és remélem még összefutunk.
*A nőhöz hasonlóan összeilleszti két tenyerét a mellkasa magasságában, amit egy enyhe előredőlés követ.*
-Nem emlékszem, mit kell ilyenkor mondani...és lehet búcsúzásra nem jó....szóval a viszont látásra. És vigyázzon magára.
*Alakja elhalványul, egy másodperccel később pedig el is tűnik.*

//Köszi a játékot @->>-- //

Az istenes megjegyzésre csak egy szemforgatással válaszolok. Viszont igaza van, tényleg későre jár már az idő, fárasztó egy nap volt és elég hideg is van már kint. Nekem is ideje lenne visszavonulót fújni...
Amikor Sam közelebb lép, csak gyanakodva pillantok felé, de amikor meglátom, mire készül, csak elmosolyodok.
~Nocsak, nocsak...
Ha már ilyen mód köszön el tőlem, én is hasonló tartást veszek fel.
-Phir milenge! Én is örvendtem.-válaszolok neki, majd a mentegetőzésére egy kis magyarázat- Körülbelül ez is azt jelenti, hogy viszont látásra. Találkozáskor a "namaste"-t szokás használni, de igaza van, az búcsúzásnál tényleg nem jó... Viszont, viszlát! -integetek egyet még búcsúzás képp, majd a következő pillanatban már el is tűnt.
Egy darabig még csodálkozva pislogok magam elé, így, külső szemmel látni eltűnni valakit tényleg teljesen más élmény... Volt, nincs. Ennyi. Végül csak fázósan megdörzsölöm a karjaimat, majd visszasétálok az épületbe, onnan pedig vissza a szobámig.

// Én is köszi ^^ //

//Főépület - hálószobák//

Mikor a konyha felé menet hirtelen finom csókot lehel a számra, időm sincs elgondolkodni rajta, hogy miért nem reagáltam úgy, ahogy a parkban. De hála a jó szerencsénknek ez nem történt meg.Vagy hozzászoktam az érintéséhez, vagy én kontrollálom jobban a tüskék előbújását. De mindegy is! A lényeg, hogy a második csóknál, ami igaz csak egy leheletnyi volt, de már nem sokkoltam le!
Az intézet parkjába kilépve ismét megcsodáltam szépségét. Igaz talán azért is, mert ritkán jutottam ki ide. Nem igazán volt kivel kisétálni. De most itt van Sean!- Na! Legalább az épületből kiértünk úgy, hogy nem csíptek el. - sóhajtottam látványosan. - Most már csak a zord ebeket kell lerázni! mennyit futsz százon? - kérdeztem gyorsan és néztem körül ijedten, aztán a szemem sarkából figyeltem a fiú reakcióit, - miközben a nevetésemet próbáltam visszatartani -hiszen persze semmilyen házőrzők nem voltak itt.

-Zord ebek?? - Kérdi valódi rémülettel a hangjában - mióta vannak itt házőrző...te most ugratsz engem...- vonja le a végkövetkeztetést, mikor Sarah arcára nézve felfedezi, hogy már megint megjelent az az apró ránc a szája szélén, ami akkor bukkan fel, ha a nevetését próbálja visszafogni.
*Sean-nak is vissza kell fognia magát, bár ő nem a nevetés ellen küzd, hogy a vággyal, hogy újabb csókot lopjon a kis tréfamestertől. Kivételesen sikerül megállnia, bár csak épphogy. *
-Ezért még megfizetsz - suttogja sejtelmesen a lány fülébe - csak jussunk ki innen.
*Mosolyából ítélve nem tervez véres bosszút, de még csak fájdalmasat sem. Miközben a birtokot próbálják elhagyni, nem kerüli el a figyelmét, hogy a várossal ellentétben itt látszanak a csillagok az égek, de még mennyi. Majdnem meg is jegyzi Sarah-nak, ám közben eszébe jut, hogy vele ellentétben a lány még itt él, és valószínűleg már észrevette a dolgot.*
-Ez azért hiányzik a városban - jegyzi meg végül csak azért is, miközben az ég felé mutat.

Jót mulattam az ijedt arckifejezésén, ahogy körül nézett. Persze igazán nem akartam megijeszteni, csak kicsit megtréfálni, ami sikerült is.
- Juj! Most nagyon félek ám! - kacagok fel most már tényleg felszabadultan, de aztán gyorsan visszafogom magam, hiszen nem most akarok belefutni valamelyik tanárba. - Nagyon kíváncsi leszek milyen büntetést eszeltél ki! - nézek rá félredöntött fejjel és nagy bociszemekkel.
Mikor felmutat az égre, követem a tekintetemmel és nem nehéz kitalálni, hogy a csillagokra gondol.
- Igen! Itt csodálatosak és tiszta időben mindig lehet gyönyörködni bennük! Én sem hittem, hogy ennyi van, amíg a városban éltem. - bólogatok szavaira, miközben finoman megfogom a kezét és így sétáltunk a kapu felé.

~Na arra én is.~
*Valójában még nem eszelt ki semmilyen büntetést Sarah számára, de neki ezt nem kell tudnia. Közben sikeresen eljutnak a kapukhoz anélkül, hogy a háromfejű ebek a nyomukra akadtak volna, a lányról pedig tanúbizonyságot tesz arról, hogy őt is legalább annyira zavarja, ha nem fogják egymás kezét, mint Sean-t.*
-Hát, itt vagyunk, csúcs - jegyzi meg a kapun kívül, nem túl lelkesen - jut eszembe...
*Szembe fordul a lánnyal, és aznap már sokadszorra nagyon közel áll hozzá.*
-Ha jól emlékszem sosem derült ki - kezdi el suttogva - mit tenne a gyönyörű, kötekedő mutáns, a védtelen számítógép guruval.
~Reméljük nem a bénítás volt a válasz.~

Akár mennyire lassan mentünk, azért egyszer csak megérkeztünk az intézet kapujához, aminek annyira nem tudtam most örülni és ahogy Sean reakcióját hallgattam ő sem. Valahogy furán éreztem magam, hogy valahogy nem akaródzik elbúcsúzni, pedig hát alig ismerem jóformán és még ráadásul ember is a szentem! Szóval nem igazán igazodtam ki saját magamon sem, csak azt tudtam, hogy legszívesebben még kísérgetném egy darabig.
~ Hát ez jó kérdés! Ha ezt a parkban kérdezi meg, akkor biztos ez lett volna a válasz! De most?! ~
- Khmm...Khmm...Az a mutáns lány azóta sokat változott és, ha látná, hogy az a szegény, elveszett számítógépes guru, milyen védtelen, akkor megfogná a kezét, ahogy most én a tied....de csak azért, hogy demonstráljam..- mosolygok a szemébe nézve. - Aztán, egészen közel húzódnék hozzá, hogy lássa nem forralok semmi rosszat. Aztán, ha már olyan közel vagyok....akkor ....akkor - és most nem vártam meg, hogy Sean kezdeményezzen én hajoltam az ajkaihoz és egy rövidebb csókkal fejeztem be a történetet.
Mikor visszahúztam a fejem, magamban lelkesen ünnepeltem, hogy a tüskék maradtak a helyükön, mert ha most is rosszul végződött volna, lehet, hogy elgondolkozhattam volna, hogy apácának állok.

-Akkor örülök, hogy vele futottam össze - feleli suttogva a csók után, mely alatt megint csak alig tudta megállni, hogy ölelje magához a lányt szorosan, és hosszabbítsa meg lényegesen a műveletet.
*Bár semmi kedve indulni, tudja, hogy muszáj lesz rászánnia magát. Egy lassított felvétel sebességével engedi el Sarah-t, majd hasonló tempóval lép ki a nyitott kapun.
-Hamarosan újra találkozunk, te édes kötekedő mutáns.
~Ha fájdalmasan korainak érzem is, legalább szépen fejeződött be az első randi, a csillagos ég alatt. Viszont tényleg mennem kell, hisz reggel óráim lesznek.~
*Ahogy a megálló felé sétál, néhányszor még visszatekint az épületre a válla felett, abban a reményben, hogy talán egy pillantásra még elkaphatja a lányt.*
~Máris hiányzik....~
*Ilyen tempóban eltart egy darabig, de végül csak sikerül elérnie a buszmegállót, mely most üresen áll a sötétben.*
~Remélem létezik még ez a járat....~

//Köszi a játékot @->>-- //

Érzem, hogy nehezen enged el, de nem kockáztatja meg ő sem, meg én sem, hogy egy hosszabb ölelés ismét kiváltsa az ösztönöket, ezért, ha nehezen is, de hátrébb lépek.
- Azt remélem is, te számítógépes guru! - sóhajtom reménykedve, aztán csak nézem, ahogy lassan távolodik, vissza-vissza nézve, míg el nem tűnik az éjszakában.
~ Hát, ha valaki nekem tegnap azt mondja, hogy belezúgok egy normális emberbe, azt biztos kiröhögtem volna! ~ ingatom a fejem saját magamon csodálkozva. ~ De, azt kell mondanom, cseppet sem bántam meg, hogy sutba dobtam az elveimet. ~ mosolyodtam el, míg csendben a szobám felé sétáltam.

// Én is köszönöm. //

//előzmény: Vancouver;Kanada//

~Szent meggyőződésem volt, hogy angolul beszélek. Mi a fenét tanulnak abban az iskolában?~
-Emberbarát - adja meg a magyarázatot Tanya kérdésére - de persze így elrontottam a poént, nem mintha sűrűn nevetnének a vicceimen.
*Finoman megragadja a lányt, majd a magasságra való tekintettel óvatosan az ölébe kapja, ezután pedig eltűnnek Kanadából, egy arra járó sporttáskával repülő sasmadár őszinte csodálkozására.*
~Ne aggódj. Kicsit furcsa lesz a látvány, de ígérem, nem esik bajunk.~
*Utasára való tekintettel a magasba repül, hogy kivételesen ne repüljön keresztül semmin, amin normális esetben nem tudna az ember, és így szállnak hihetetlen sebességgel hazafelé. Az út eleinte eseménytelen számára, ám hirtelen valami megváltozik...*
~Mi a f....~
*Hála a riporternővel tett körutaknak, szerzett egy kis gyakorlatot abban, hogy hogyan legyen nagyjából civilizált még a fejében is, pedig amit itt lát, az nem semmi. Illetve de, mégis az. Áthatolhatatlan sötétség, melyet helyenként csak sötét falak, és sötét árnyak tarkítanak, helyenként nyakon öntve pár kivehetetlen hanggal, melytől még neki is felállna a hátán a szőr, ha itt lehetne olyat. Szerencsére az egész nem tart sokáig, és percekkel később már az általa hőn szeretett iskola gyepén kuporoghat, reszkető tagokkal.*
-Azt a k...
*Újfent elharapja a közkedvelt káromkodás végét. eltart vagy fél percig, amíg összeszedi magát, de utána sikerül felállnia, és leporolni magát. Újra lánya szemébe néz, és Szellem arcán megint felfedezhető valami számára idegen érzés, talán a rettegés...vagy a büszkeség?*
-Bátrabb vagy mint hittem. az enyém...már régóta nem tűnik ilyen szörnyűnek.

Összefűztem az ujjaimat és tekergetni kezdtem őket idegességemben. Ugye nem lesz baja? Ugye nem lesz baja?... Mit csinálok, ha mégis? Én sosem ártottam senkinek, nem is akarok!
- Én... sajnálom, igazán, nem akartam - néztem rá aggódó képpel.
- Hogy én bátor? - nem nagyon elhinni, hogy tényleg ezt hallottam. - Inkább csak muszáj elviselnem, azt hiszem. Ha elszúrok valamit néha úgy jövök ki belőle, mint akinek kicentrifugázták az agyát - húzódott egy félős fintorra a szám. És ezt nem csak úgy mondtam, hiszen tapasztalat, de inkább most nem soroltam volna föl mik történtek olyankor utána...
- De ugye tényleg minden rendben? - pislogtam rá nagy szemekkel. Mellesleg az ő módszere sem volt kellemes. De igaza lehet, csak azért éreztem így mert még nem szoktam hozzá.

-Semmi baj - kezével olyan mozdulatot tesz, mintha le akarná söpörni magáról a lány aggodalmát - érdekes tapasztalat volt ez számomra. Kiderült, hogy utánad tudok menni....illetve egyenlőre veled.
*Mint akiről lepereg a rosszkedv, úgy nyeri vissza a színét, és a végén még egy barátságos mosolyra is futja. Kezét lánya vállára helyezi, azzal a szándékkal, hogy lenyugtassa őt.*
-És mégis visszamész oda. Ez az egyik oka annak, hogy te gyorsabban birkózol majd meg ezzel, mint én.
*Nevetve csóválja meg a fejét, hallva gyermeke aggodalmát. Az idejét sem tudná megmondani, mikor féltette őt valaki utoljára...hacsak Ratna nem számít...lehet jobban kéne vigyáznia a fiatal mutáns lánykákkal...*
-Nem mondom, hogy kellemes volt - vallja be, mérsékelt őszinteséggel - de éltem már át rosszabbat is.
~Nem sokkal rosszabbat, de azért akadt ami jobban fájt ennél.~
-A telefonodon - kezd bele gyorsan a magyarázatba, egyértelműen azért, hogy témát váltson - van egy Casper ikon. Ha valaha eltévednél, csak használd azt, és én hazahozlak, bárhol is vagy.

Így is lehet fogalmazni. - Én meg sosem gondoltam volna, hogy bárkit is magammal tudok vinni... - sütöttem le a tekintetem. Csak akkor néztem fel rá amikor a vállamra tette a kezét. Mondjuk ez igaz. Volt hogy szánt szándékkal választottam ezt az utat, pedig semmi kedvem nem volt visszamenni oda. Vagy mégis? Nem, erre még nem is gondolok... Mért akartam volna keresztül menni ezen? - Lassan már természetesnek veszem néha, még ha a frászt is rám hozza... - valahogy elviselni mégsem lett könnyebb.
Felvontam a szemem. Rosszabbat? Akarom én ezt egyáltalán tudni? Mindenesetre mély levegőt vettem, és próbáltam megnyugtatni magam.
- Telefon, Casper ikon, rendben - de igazából nem voltam benne biztos, hogy használnám is. Vagyis... ha nagy bajban lennék, talán, de egyenlőre még mindig voltak fenntartásaim. Sőt, talán kikapcsolva fogom tartani amíg nem kell.

-Az számomra is nagy meglepetés volt - jegyzi meg mosolyogva, ahogy visszagondol az első alkalomra, amikor véletlenül magával vitt valakit - és furcsa mód, a lány sem rémült halálra odaát. Ezt azóta sem tudta utána csinálni senki.
~Lehet le kéne smárolnom mindenkit, mielőtt magammal viszem....bár volt már rá példa, hogy ettől csak rosszabb lett.~
*Hogy akarja-e tudni Tanya vagy sem, teljesen mindegy, mert sosem fogja.*
-Jó kis lány - jegyzi meg, majd mintha olvasna a lány gondolataiban, hozzá teszi - és használd nyugodtan másra is. Enélkül is megtalállak bárhol.
~Ez a kütyü csak abban segít, hogy még életben legyél amíg rád lelek.~
-Ideje, hogy legyen egy normális telefonod, ha más nem, ez mindig megmondja neked, hol vagy.
*Most, hogy igazán felfogta, hol is esett össze az előbb, egyre gyakrabban tekintget az iskola felé, mintha arra várna, hogy jólelkű mutánsok hordári fognak kiszaladni onnan, kiknek nincs jobb dolguk, mint az életére törni, késő éjjel. Egyenlőre ez elmarad.*
-Akkor holnap találkozunk.

A szám egy hangtalan ,,Ó"-ra formálódott annál a résznél, hogy megmondja hol vagyok. Ez valami... nem is tudom, úgy éreztem magam, mint ahogy általában a három-négy éves lánykákat szokták leírni, mikor megtudják, hogy kapnak egy pónit. Még éppen a nyálam nem csorgattam talán, ahogy a kütyüre néztem.
Aztán mint akit megint áramütésként ért, hogy visszahúzták a jelenbe pillantottam fel rá. Enélkül is megtalál... Ez most jó vagy rossz? Hát ez még nem igazán tudtam eldönteni, pedig nagyon szerettem volna, ha jót jelent. Annyi ideig voltam elveszve a nagy világban. Csak kóvályogtam.
- Holnap? - kérdeztem meglepetten. Mi az hogy holnap? Mi van holnap? Mi? Merre? Hány méter? Ez azért kicsit gyors volt vagy nem? Mármint úgy értem, ezek után mindig be fog nézni, csak így?

*Vállat von, ám az arcán lévő vigyorból ítélve azért nem teljesen érdektelen a téma száméra.*
-Ha neked úgy kényelmesebb, gyakorolhatunk kizárólag karácsony másnapján, nekem nem sürgős.
*Persze komoly esély van rá, hogy mindenképpen be fog nézni minden nap, csak úgy. Aki olyan képességekkel bír, mint ő, vagy éppen Tanya, az előfordul, hogy semmibe veszi a kerítéseket, vagy épp államhatárokat.*
-Ne aggódj. Nekem csak pár dologra kellett rájönnöm, és utána már gyerekjáték volt használni ezt az áldást. Neked még gyorsabban fog menni.
~Na persze, a legtöbb idegesítő mellékhatás nála nem jelentkezik...cserébe kapott helyette 10 másikat. Nem számít, azokkal is meg fogunk birkózni.~
-Rád bízom mikor kezdünk. Teleportálj el valahova, aztán küld el jelet, és ott termek.

- Ja vagy úgy... - ez nekem eszembe sem jutott. Jó, oké mondta, de azt hiszem egy kicsit már kezdtem szétcsúszni az érzelmi hullámvasútban. Ami azt illeti igaza volt, de ezt nem martam kimondani. Valahogy még mindig sántított ez az egész történet valahol
- Hát tényleg örülnék neki, ha egy kicsit jobb lenne... - húztam el egy félszeg mosolyt. - Még mindig tartok tőle, hogy olyan helyre kerülök, ahova nem kéne. Meg az sem túl kellemes, ha bent maradok túl sokáig - fintorodtam el. Egy fél nap nagyjából nekem három napnak szokott tűnni, de addigra már teljesen kiesik az időérzékem általában, úgyhogy lehet az több is. Na jó, hogy a több mennyire relatív, abba most ne menjünk bele.
- Rendben - bólintottam most már kicsit megkönnyebbülten. Viszont fogalmam sem volt honnan jött ez az érzés. Talán azért mert nem muszáj holnap belekezdenem ebbe az egészbe? Vagy hogy talán nem fog minden nap a nyakamon lógni ez a fura pasas? Húha... ezt most hagyjuk.

-Hé, amíg velem vagy, nem kell ettől tartanod.
~A statisztikák szerint a közvetlen közelemnél nincs rosszabb hely, úgyhogy bárhová ugrassz is, csak jobb lehet.~
-Ha kell, Kínából is hazahozlak, a dimenziódra meg majd kitalálunk valamit...
~Első ötletem, hogy innom kell, mielőtt megint betenném oda a lábam.~
*Tanya végre elfogadja a dolgot, melyre ő is csak egy bólintással, és egy szelíd mosollyal reagál.*
-Rendben, akkor majd ütközünk. Azért próbálj meg a planétán belül maradni, a holdra repülni fárasztóbb mint hinnéd.
~Gondolom.~
-Ha esetleg van bármi kérdésed, nyugodtan tedd fel, ha tudok, válaszolok rá.
*Ölbe font kézzel várja a lány reakcióját. Szeme sarkából közben továbbra is az épületet kémleli, ahol előbb utóbb rá fognak jönni, miféle alak is ő valójában, ha még sokszor látogat ide...*

- Rendben - fújtam ki magam, bár egyáltalán nem nyugtatott meg, hogy a közelemben van. Még mindig túl sok fenntartásom volt vele kapcsolatban. Rokon... oké, mondjuk, hogy elfogadom, de az még nem jelent mindent. Nem jelenti azt, hogy meg kéne bíznom benne, ha felbukkan a semmiből.
- Ömm... azt hiszem, most egyszerre túl sok mindenen jár az eszem. - És fáradt és nyűgös vagyok azt hiszem. - Majd ha rendeztem kicsit a dolgaimat, talán majd kérdezni is fogok tudni - mosolyodtam el kissé félénken. - Nekem viszont túl hosszú volt ez a nap - néztem rá bocsánatkérően. - Talán... jobb is ha megyek - pillantottam az épület felé.
- Majd... találkozunk - mondtam bizonytalanul. Igazából nem akartam vele találkozni többet. Legalábbis most így éreztem. Az agyam meg kezdett lekapcsolni. Inkább elindultam az épület felé.
//Szál lezárva, szabad helyszín//

Darren csak megerősít abban, amitől - valljuk be őszintén - féltem. Eddig nem kellett attól tartanom, hogy egy rosszul elsült, félre célzott "pusztításom" nyomán körözött, közveszélyes mutánssá válok. Most pedig megint jön az az időszak, amikor szépen, mit szépen, agresszíven kontrollált formában és céllal használhatom csak a képességem, nehogy "mellé csússzon" valami.
- Akkor ezt nem árt majd gyakorolni. Egyébként nem arra gondoltam. Nekem rövidebb idő, de teremtek, vagy pusztítok. Nincs játék a formákkal, a fajtákkal. Képzeld el, mennyivel kevesebb erőfeszítés csinálni a hűtőszekrényből egy robogót, mint eltüntetni a hűtőt, és csinálni egy robogót? Vagy akár csak csinálni egy robogót. Ne haragudj, ez számodra elég absztrakt képzet lehet, de azért gondolom, érzed a hasonlatot.
Közben begördülünk az udvarra. Csak reménykedni merek benne, hogy itt már finomabban vezet. Én is szeretem a lóerőt érezni magam alatt, de a sebességkorlátokat mindenki számára indokolt betartani, aki nem halhatatlan.
- Nem terveztem hullát rabolni. De helyszínt, eszközöket adhatok, ha van miről mintázni. Sajnos nem vagyok képzett egyszerre építészetben, műszerészetben, elektronikában, autógépészetben, és a többiben, hogy fejből kipattant ötletek alapján berendezzek egy várost - nevetek fel - pedig nem lenne rossz!
Kinézek az ablakon. Üres az esti terasz. Legalábbis annak tűnik. Itt sosem tudhatod, hány láthatatlan, vagy falba olvadt diáktárs, esetleg tanár leskelődik rád.
- Nos, itt is vagyunk. Van még, amiről nem beszéltünk, vagy holnap felhívsz, és innen folytatjuk?
Ezzel a lendülettel át is nyújtok egy névjegyet telefonszámmal, e-mail címmel.

A sulinál már lelassítottam. Rossz belépő lenne letarolni a sövényt. Ront a felvételi esélyeimen.
- Várj! Azt mondtad, eddig nem tudtál elő dologgal babrálni, de most sikerült. Tudnál... Nem tudom, mit gondolsz, sikerülhetne, mondjuk, egy Darrent teremtened? Egy halott Darrent, akit felrobbanthatok, hogy halottnak higgyenek. Így nem kell hullát lopnom, És bármilyen vizsgálat engem jelölne meg halottként. Mit gondolsz, sikerülhet?
Egészen fellelkesített az ötlet. Ez a legegyszerűbb, legtisztább megoldás. A rendőrség megtalálja Darren Black földi maradványait. Fel sem kell robbantani. Szerzek egy pisztolyt, szívem lövöm, és a folyóba dobom. Vagy nem is. Ott hagyom valahol, ahol biztosan rátalálnak. A papírjaimmal együtt. Igen. Ennél jobb nem jut eszembe.

Alaposan meglep Darren ötlete, ami arcomon is látszódhat. Lassan elfordulok tőle, s töprengő arckifejezést veszek fel, mígnem felcsillannak a szemeim.
- Hm, ez nem is olyan rossz ötlet! Nem mondom, hogy holnapra kész, de talán egy halott testet létre tudok hozni, mint a másolatod. Talán még fel is kelthető defibrillációval és lélegeztetéssel, de a feje üres lesz, mint a tök. Legalábbis minden valószínűséggel. Viszont az is lehet, hogy csak egy friss darab hús lesz, mindenféle életjel nélkül. Ez a legvalószínűbb.
Miután vázoltam a lehetőségeket, azért egy kicsit megingatom a fejem, mikor látom Darren lelkesedését.
- Ha ilyet csinálunk, azt a testet azonnal fel kell használni, mert rögtön bomlani kezd. Mikorra kéne?
Előkapom a telefonomat, és teszek egy feljegyzést a naptáramba "bábu" néven. Ezután benyúlok a zsebembe, és átnyújtom a kocsi papírjait Darrennek.
- Tessék! Az átiratást pedig majd elintézzük.