Terasz

*Miután felemelkedett az alagsori titkos bázisról, már jóval könnyebben feltalálta magát a birtokon. Nem akarta túlbonyolítani a dolgot, ezért az első olyan helyen jelent meg, ami már a szabad ég alatt helyezkedett el, és ez most a terasz volt. Vállát a falnak támasztva előkotorta alumínium dobozát, ám legnagyobb csalódására az üres volt.*
-Ó a francba....
~Nem ihatok többet...hisz jól tudtam, hogy a szobornál elszívtam az összeset...túl kevés fér ebbe a vacakba...viszont...~
*Hirtelen felfedezi, hogy Mike cigije még ott pihen a másik zsebében.*
~Odalent úgysem bagózhat, és végül is megkínált, ha jól emlékszem, arról nem is beszélve, hogy ott felejtette volna, ha nem mentem meg a dobozt...~
*Miután megvitatta magában, miért nem jelent morális problémát lenyúlni szegény barátját egy szál cigivel, végre rágyújt. *
~Különös, gyerekként sosem füstöltem az iskolában, de még hazafelé sem. Most meg itt dohányzom, ahol Zeusz tartja a tesiórákat. Én aztán tudok élni.~

Úgy tűnik, hogy még mindig nem sikerült teljesen megszoknom ezt a helyet, legalábbis az elalvás komoly gondot okozott. Ma este korábban le akartam dőlni aludni, de amikor úgy egy órányi forgolódás után sem aludtam még, úgy döntöttem, hogy inkább sétálok egyet a kertben. Ha mást nem, a kert-szoba-kert távolság legalább kifáraszt egy kicsit. Miután néhányszor már sikerült totálisan eltévednem az épületben, így már egész otthonosan mozogtam a különböző folyosók útvesztőiben. Legalábbis azt hittem... Lehet, hogy túl korán elbíztam magam?
~Úgy tűnik, hogy megint sikerült benéznem egy kanyart... -torpantam meg a hosszú folyosó közepén.
Még szerencse, hogy világos volt, így legalább nyugodtan bolyongtam tovább, amíg néhány hatalmas ajtóra nem figyeltem fel. Ahogy közelebb értem, rájöttem, hogy annyira mégsem tévedtem el. Múltkor a kertben kötöttem ki, most meg a kert és az épület közötti teraszoknál. Ahogy kiléptem az ajtón, a papucson keresztül is éreztem a talpam alatti hűvös követ. De nem gond, a múltkori esetből tanulva most legalább felkészültem a hidegre, és egy pulcsit is felkaptam indulás előtt. Egyenesen a korláthoz sétáltam és a kertet kezdtem figyelni, már amennyire az éjszakai kivilágítás mellett látható volt. Aztán... mint ha valami neszt hallottam volna a közelből, így óvatosan megfordultam, hogy körbenézzek.
~Hoppá. Úgy tűnik, nem vagyok egyedül... És eddig észre sem vettem?
-Jó estét!
Hogy diák, vagy tanár az illető, azt ilyen távolságból nem tudtam biztosra megmondani, így inkább maradtam ennél a köszöntésnél, majd néhány lépést közelítettem.

*Majdnem elhajítja reflexből az égő csikket, amikor nyílik az ajtó. A lányt látva már egy kicsit lenyugszik, elvégre a fizika törvényeinek is ellent mondana az, ha elmenekülne valamitől, ami ennyire vonzó nem igaz? Óvatosan megtapogatja arcát ott, ahol a részeges bőrfej eltalálta, és szomorúan veszi tudomásul, hogy arca már bedagadt, és minden bizonnyal lilás színben pompázik.*
-Jó estét. Maga sem tud aludni?
~Jó...tudom...de hirtelen más nem jutott eszembe. Azért ez mégiscsak jobb, mint a szép időnk van nem?~
*Átfut az agyán, hogy le kéne lépni, amíg a lány csak egy sötét árnyat látott belőle, ám mire dönthetne, már tárgytalanná válik a dolog, hisz közelebb jön virrasztó társa.*
-Meg tudom érteni, ehhez a kastélyhoz hozzá kell szokni...
~Bár, lehet könnyebb volna, mint hinném...hmmm...~
*Kinyomja a cigijét a falon, majd a használhatatlanná vált csikket az alumínium dobozkájába zárja, a többi szemét közé.*

Amikor köszönést követően meghallom a férfi kérdését, kicsit felbátorodok, és közelebb sétálok hozzá. Amennyiben csak köszönés lett volna, inkább visszamentem volna az előbbi helyemre, de ha már visszakérdezett, akkor úgy tűnik, beszélgetős hangulatában van. Legalábbis az én logikám szerint...
-Nem igazán... Még csak pár napja kerültem ide és nem sikerült teljesen megszoknom az új környezetet. Bár, ki tudja... Azért remélem, hogy hamar elmúlik ez a nem-bírok-elaludni dolog. És ön? Hogyhogy nem tud aludni? -kérdezek vissza.
Elhallgatok, majd szórakozottan megdörzsölöm a karjaimat, hogy kicsit átmelegedjek. Oké, hogy hoztam magammal pulcsit, de azért melegem még így sem volt.
~Nem baj, legközelebb még egy réteg ruhával készülök, ha sétálni támad kedvem.
-Igen, ezzel teljes mértékben egyet értek! Olyan hatalmas... Már nem is tudom, hanyadszor sikerült eltévednem benne. Hogy őszinte legyek, most sem épp ide indultam... csak aztán itt kötöttem ki... Azért remélem, nem zavarok, mert akkor már itt sem vagyok. -jegyzem meg, miközben a fülem mögé igazítok egy tincset.

*Ratna szavaiból arra következtet, hogy még nem ismerhet itt mindenkit, tehát nem fog rájönni, hogy neki itt valójában semmi keresni valója. Ez vidámsággal tölti el, és máris több kedve van beszélgetni.*
-Én éppenséggel tudnék, de véleményem szerint ez a nap legjobb része. Végre csend van a birtokon, a város is elég messze van ezért látjuk az összes csillagot, és a kastély többi lakója sem nyüzsög itt...miért pazarolnám ezeket a szép pillanatokat alvásra?
~Hogy én milyen rohadt költőien tudom kifejezni, hogy egy antiszociális félőrült vagyok....~
*Feltűnik neki, hogy a lány nagyon dörzsölgeti magát, nyilván a hideg miatt. Az ajtó felé sandít, majd újra a lányra néz.*
-Nem fagy meg idekint?
*A következő pillanatban a lány szabadkozni kezd, és ahogy jobban végiggondolja, miket mondott eddig, szellemnek az az érzése támad, hogy lehet tényleg azt éreztette vele, hogy útban van. Felemeli egyik tenyerét, mellé pedig előkotorja legbarátságosabb, biztató mosolyát.*
-Szó sincs róla. Amúgy sem hiszem, hogy képes lenne bárkit is zavarni...
~Férfiembert semmiképpen...~
-Ami a kastélyt illeti, valóban kész útvesztő, főleg a föld alatti része. Alig találtam ki ide. Persze nappal biztosan könnyebb.
~Éééés, most árultam el, hogy először vagyok itt...illetve másodszor, de mindegy.~
*Mintegy figyelem elterelésként kezét nyújtja Ratna felé.~
-A nevem amúgy Sam Wheat, szerintem még nem találkoztunk.

-Végülis, van benne valami... -értettem egyet a férfi véleményét hallgatva- Szép az éjszaka, bár én a nappalokat jobban szeretem. Ezek szerint nap közben ilyen nagy nyüzsgés szokott itt lenni? Nekem eddig még nem tűnt fel... -jegyeztem meg csodálkozva.
-Nem, köszönöm, túlélem. Ami azt illeti, kissé melegebb klímát jobban kedvelem, de előbb-utóbb csak megszokom ezt is... Vagy nem, majd meglátjuk. -jegyzem meg halkan nevetve.
Amikor a beszélgető társam bizonygatni kezdi, hogy nem zavarom, csak megkönnyebbülten sóhajtok egyet.
~Akkor jó. Kissé kínosan jött volna ki, ha kiderül, hogy mégis...
-A föld alatti része? -kapom fel a fejem a szavaira- Arra még nem jártam, ezek szerint még olyan is van? Mondjuk gondolhattam volna... Pedig így is milyen hatalmas... -mondom csodálkozva, majd kissé megrémülök, hogy vajon mennyi időbe fog telni, mire sikerül teljesen megismernem az épületet?
~Húha... valószínűleg nagyon sokba...
-Nem, még nem találkoztunk, arra biztosan emlékeznék. Örülök, hogy megismerhettem, Sam. -ismételem el újra a nevét, hogy jobban megjegyezzem.
És megint egy kézfogás... amit megint megpróbálok elhárítani, így csak mellkas-magasságban összeillesztem magam előtt a két tenyeremet, és egy enyhe meghajlást követően biccentek egyet.
-Namaste! Az én nevem Ratna Nayar. -mutatkozok be én is.

-Igen, többnyire nappal van a nyüzsgés...
~Bár betörni általában éjszaka szoktak...ezt viszont nincs szívem megosztani vele, olyan kedvesnek tűnik. Amúgy ha gondolatolvasó vagy, kérlek most jelezd, utálom, amikor csak fél órával később derül ki.~
*Együtt nevet Ratna-val, bár nem egészen biztos benne, hogy pontosan min is. A lány meglepett arca meglepi őt magát is, valamiért azt hitte, minden új diákot körbevezetnek, hogy tudják mire számíthatnak egy ilyen helyen.*
-Ne aggódjon, annyira azért nem vészes a helyzet. Persze sokat segít, ha az ember át tud menni a falakon, de a hagyományos úton sem vészes, addig pedig csak kövesse a többieket, ahogy én szoktam.
~Persze, tuti frászt kapnának, ha tudnák, hogy a nyomukban vagyok....az előbb ugye már tisztáztuk, hogy nem vagy telepata igaz?~
*A lány reakcióját látva még néhány másodpercig a levegőben tartja kinyújtott kezét, majd miután észrevette magát, gyorsan leereszti azt.*
-Örvendek a szerencsének Ratna...nem hangzik helyi névnek...elnézést, biztos rengeteg hallotta már ezt.

-Átmenni a falakon, mi? -kérdezem vigyorogva- Ez úgy hangzott, mint ha maga is így közlekedne... Az tény, hogy sokat egyszerűsítene a dolgokon, de sajnos én kénytelen vagyok a megszokott módon közlekedni. Mondjuk az is nagy segítség, hogy a folyosókon egész sok helyen ki van rakva az épület alaprajza. -jegyzem meg, majd felidézem magamban, hogy néhány napja pont Christopher mutatott egyet a lakószárnyban.
Sam megjegyzésén a nevemmel kapcsolatban csak elmosolyodom. No igen... A kinézetem alapján még nem szoktak gyanakodni, az akcentusom miatt már inkább, ám a nevemet hallva a legtöbb ember erre a következtetésre jut.
-Ugyan, semmi gond. Amúgy igaza van, nem helyi. Indiában születtem, a családom bő tíz éve vándorolt ki ide, Amerikába. Ön merre él? Vagy élt korábban?

-Ó igen, ismerek olyat, aki képes rá...
*Ártatlanul elvigyorodik, miközben a tarkóját vakargatja, nagyjából olyan pózban, mint a törött váza felett álló gyermek, aki azt mondja: "nem én voltam".*
-Van térkép a falon??
~Azt a rohadt....nem ártana nappal is betörni ide....úgy értem, benézni...természetesen.~
-Hogy én? Hát azt hosszú lenne sorolni. Valamikor a bronz feltalálása előtt még Californiában éltem, azóta meg....az Antarktiszt és a holdat leszámítva már jártam mindenhol, egyszer még Indiában is. Nem voltam valami sokáig, de ott tanultam meg értékelni a globalizációt...
~A McDonalds hamburger olyan volt utána, mint az égi manna.~
-Ne haragudj, de az indiai konyha kicsit túl csípős számomra, de legalább megpróbáltam.
~És most ne kérdezd meg mit kerestem ott, de tényleg ne. Hirtelen nem jut eszembe semmi hihető hazugság, az ablakból fejestugró üzletember történetével pedig nem ugratnálak.~

-Ó igen, igen, én is ezt mondanám. -vizsgalom Sam arcát, ahogy próbálja menteni a menthetőt.
A következő megjegyzésére azonban csak döbbenten pislogok.
-Persze, hogy van... Eddig még egyszer sem tűnt fel önnek? -kérdezem csodálkozva, majd felvont szemöldökkel teszem fel a következő kérdéseket:
-Nem akarok számonkérő lenni, de... Azt ne mondja, hogy még sosem járt az épületben... Ön nem tanár? Vagy... diák, vagy nem tudom...
Amikor azonban a bronz feltalálása előtti időket emlegeti, csak csípőre tett kézzel bólogatok, hogy na igen, persze. Nem is nagyon veszem komolyan, bár amikor megemlíti, hogy Indiában is járt, felcsillan a szemem.
-No igen, elég fűszeres, az tény. De nem minden étel. Hogy az édességeket már ne is említsem... Na de erről napestig tudnék mesélni, viszont... Indián belül pontosan merre járt? -kérdezem kíváncsiskodva.

-Hát, jobb ha nem állok kémnek nem igaz, az inkognitóm már ugrott is.
~Majd elfelejtettem....azon se csodálkozz, hogy nem tudom, hogy a térkép...francba, most mégis mit mondjak? ~
-Sajnos nem, a gonosz mutánsok küldtek, hogy derítsem fel a terepet, az invázió előtt.
*Miután ezt kimondta, egy pillanatra felnevet, majd villámgyorsan folytatja mondandóját, arra az esetre, ha valamilyen furcsa oknál fogva ez nem nyugtatná meg Ratna-t.*
-Komolyra fordítva a szót, egy barátom megsérült, és az egyik tanár felajánlotta, hogy segít rajta, én pedig velük jöttem. Rendes alak, pedig még a nevét sem tudjuk...biztos ismered, villámokat szór, és kicsit úgy néz ki, mint Eric Brady az életünk napjaiból...
~Oké...muszáj elhinned, végül is tényleg ez történt. Nincs nagy gyakorlatom az igazmondásban, de remélem jól csináltam.~
-Én viszont nem bírom a rendelőket...szóval feljöttem szívni egy kis...friss levegőt.
*A lány úgy tűnik Szellem minden fohásza ellenére érdeklődik hazájában tett túrája felől, ami a körülményeket tekintve még mindig kevésbé kényes téma számára, ezért jó mélyre ás az emlékezetében a majd 5 éve tett kiruccanása után.*
-Leginkább Alang városában voltam. Sajnos elég régen volt már, de a hajóbontóra még mindig emlékszem....hátborzongató látvány volt, ahogy azokat a hatalmas fémóriásokat darabokra szedték....

-Nyugi, nem árulom el senkinek sem. -szálltam be én is a poénkodásba, ha már láthatóan Sam sem vette komolyan ezt az egészet.
~Mondjuk így belegondolva, tényleg fura ez a nagy titkolózás... -morfondíroztam magamban, miközben "egyetértően" bólogattam a gonosz mutánsos megjegyzésre.
-A francba, akkor mégiscsak zavarok. Így nem tudja nyugodtan felderíteni a terepet... Vagy már végzett is? -cukkolom én is, ám aztán úgy tűnik, mégis kiderült, hogy miről van szó.
Aggódó tekintettel hallgattam a kis történetet... igaz, nem voltam képben minden részével, de azért úgy-ahogy értettem.
-Ami azt illeti... -jegyzem meg elpirulva- Még nem találkoztam olyan tanárral, akire ráillene ez a személyleírás... És az Életünk napjait se néztem... de... mi történt a barátjával, hogy megsérült? Ugye nem súlyos? -kérdezem aggódva, és már a nyelvemen a kérdés, hogy "tudok-e segíteni valamiben?", amikor meghallom a következő mondatot:
-Rendelők, uhh... azokat én sem szeretem. Vagyis, az ilyen balesetes dolgokat sem bírom jól...
Végül a város nevét meghallva eltöprengek egy kicsit, ahogy a memóriámban próbálom felidézni a nevet.
-Hmm, a neve ismerősen hangzik... De az biztos, hogy nem jártam ott, szóval maximum hallomásból, vagy a földrajz órákról... Szóval hajóbontó. Olyat se sűrűn láttam még. Kicsit irigylem önt, amennyiben tényleg ilyen sok helyre eljutott ilyen fiatalon... -jegyzem meg elmerengve egy kissé.
~Hát igen... ehhez képest, én szinte alig láttam valamit a világból... -nyugtázom magamban cseppet csalódottan.

-Ó, hála az égnek - jegyzi meg a szöveghez illő megkönnyebbült hangsúllyal, illetve a teljes hatás kedvéért egyik tenyerét a szívére tapasztja - ha ezt a bulit is elszúrom, idén tuti nem hívnak meg a gonosz mutáns gálára.
~Bár erősen kétlem, hogy Magneto amúgy szívesen meghívna bármilyen rendezvényre, legfeljebb az öngyilkos alakulat sorozására.~
-Az igazat megvallva, nem vagyok biztos benne, hogy tanít...csak valamiért az volt az érzésem amikor ránéztem, hogy ez a manus, biztosan testnevelés tanár egy középiskolában.
*A "barátjával" kapcsolatos kérdésre újabb nevetéssel, és egyik kezének legyintésével válaszol.*
-Ó, miatta nem kell aggódni, a vén róka állandóan bajba keveri magát, de mindig megússza valahogy. Ide is a saját lábán jött, szóval tényleg fölösleges félteni.
*Saját szájából sem hangzott valami jól a "rendelők" szó, ám amikor Ratna mondja ki, szabályosan végig fut rajta a hideg, és mellesleg egész teste beleremeg.*
-Hát, meg tudom érteni, de nyugi, ma este nem fog Darwin díjat kapni...
~Bár ahogy megismertem az utóbbi fél órában, sanszos, hogy egyszer kivívja magának ezt a megtiszteltetést.~
-Jópofa helynek tűnt, de sajnos hamar tovább kellett állnom..
*Amikor meghallja a "fiatal" jelzőt, mely egyértelműen neki szól, majdnem megfullad a meglepetéstől. Eleinte köhög, prüszköl, majd miután újra kap levegőt, hangosan felnevet.*
-Ez nagyon kedves, de hacsak kegyed nem valami halhatatlan istennő - ami nem is lenne annyira hihetetlen - akkor kétszer annyi idős vagyok, mint ön, szóval ne irigykedjen, biztos vagyok benne, még bőven van ideje lepipálni engem is.
~Azért remélem egy másik szakmában teszi. A humán erőforrás leépítési szakreferens valahogy nem illik hozzá.~

-Hogy tesitanár egy középiskolában? -kérdezem nagyokat pislogva.
~Na álljunk meg egy pillanatra... -morfondírozok magamban- Hogy középiskolában? Szóval sima tanárnak nézte az illetőt? Akkor most vagy tanítanak átlag középiskolai tanárok is akik a sérült idegeneket ide cipelik vagy... Vagy... Vagy... én azt hittem, hogy aki itt lakik, minden diák meg tanár mutáns. Meg hogy így a teraszon futottunk össze, nekem egyből úgy jött le, hogy biztos Sam is az... Ezek szerint akkor mégsem? Bár ő hozta fel ezt a falon átmenni témát, szóval akkor csak van neki is valami trükkje... -rágódok magamban, amikor Sam szavaira visszazökkenek a valóságba.
Amikor azt bizonygatja, hogy a barátja rendben van, szinte reflexből elmosolyodok, hogy reagáljak rá, meg leplezzem a zavaromat egy kissé. Azonban úgy tűnik, kissé elvesztettem a fonalat, a Darwin díjas megjegyzését ugyanis így hirtelen nem tudom hova rakni...
~Nem baj Ratna, mosolyogj csak tovább, azt mindenki értelmezheti, ahogy akarja... -nyugtázom magamban, a következő megjegyzésére azonban már teljesen odafigyelek.
Amikor Sam köhögni kezd, csak aggódva nézek felé, ám amikor nevetni kezd, csak értetlenül állok előtte.
~Lemaradtam valamiről? -pislogok közbe gyorsan, ám már kapom is a magyarázatot.
Én pedig hirtelen elfelejtem, hogy milyen hűvös is van idekint... sőt, kissé melegem is lesz, ahogy szép lassan rákvörös színt vesz fel az arcom. Még szerencse, hogy sötét van, így legalább azzal nyugtatom magam, hogy úgy sem veszi észre... de azért biztos ami biztos, elfodítom a tekintetemet, amíg abba nem hagyja a nevetést.
-Jólvan, na... Nem tehetek róla, hogy ennyire bénán tudom megsaccolni mások életkorát... -mondom még mindig pironkodva- Amúgy tényleg nem néz ki 40 évesnek...

-Hát, miután lássam ahogy áramot lőtt ki az ujjaiból, előléptettem magamban a rémálmaim tesitanárjává, hála az égnek, hogy engem úgysem fog már tanítani senki.
*A lány pirulását követően most rajta van a sor, hogy elmosolyodjon, és hagyja a világot azon töprengeni, mit is jelenthet hirtelen jött jókedve. Azért nem áll szándékában sokáig szenvedni hagyni Ratna-t.*
-Ugyan, semmi baj. Valójában sokszor mondták már, sőt a múltkor valaki gyereknek nevezett...
*Egy pillanatra a távolba réved, ahogy felidézi maga előtt rövid, de annál eredménytelenebb találkozását Magneto-val, a mutánsok önjelölt megváltójával.*
-Mondjuk, az a manus a dédnagyapám lehetne, úgyhogy ott lehet inkább erről volt szó.
*Kezét az állára teszi, ujjait pedig végighúzza előbújó borostáján, hogy a külvilág számára is nyilvánvaló legyen, hogy ő most valamin nagyon agyal.*
-Ha nem sértem meg a kérdésemmel, kegyednek mi a...tehetsége?
~Ugye manapság ez a politikailag korrekt megfogalmazása a mutáns képességnek? Nem tudom követni...~
-Persze, csak ha nem túl kényes a téma...bár az enyém már kiderült.
~Nagyjából....~

No, Sam következő megjegyzése után nagy kő esik le a szívemről, ezzel egy időben szerte is foszlik minden aggodalmam, ami miatt még néhány perccel korábban idegeskedtem.
-Gyereknek? -kérdezem csodálkozva.
~Oké, hogy én is fiatalabbnak néztem, mint amennyi, de azért ennyire durván mellétippelni...
Ám nem kell sokat várni a magyarázatra, amikor meghallom, nem is bírom megállni nevetés nélkül.
-Dédnagyapa? Az szép... Csak nem valami ilyen képessége volt? Sokkal tovább él, mint a normális emberek? -kíváncsiskodok, mert vagy ennyire lestrapáltnak és csotrogánynak kell tűnnie valakinek ahhoz, hogy ilyen idősnek nézzék, vagy... vagy van valami kis titka.
Amikor meghallom Sam következő kérdését, egy pillanatra elbizonytalanodok.
~Válaszoljak? Ne válaszoljak? -morfondírozok magamban pár pillanatig, majd egy gyors mérlegelést követően arra jutok, hogy végülis, az eddigi benyomások alapján megbízható alak, szóval miért is ne?
Meg ha már az ő különleges képessége is kiderült, akkor úgy a fair, ha én sem titkolózok.
-Ugyan, nem gond... bár gyakorlatban alkalmazni talán egyszerűbb, mint beszélni róla... De lényegében az emberek érzéseire tudok hatni, befolyásolni azt. Azokat. Vagy hogy mondjam... remélem, azért valamennyire érthető... -próbálkozok, bár csinálni tényleg "hatásosabb" lenne.
De nem, csak úgy szó nélkül azért mégse fogom itt "befolyásolni"...

~Erre most mit válaszoljak? Nem, a fickó képessége az, hogy mágneses tereket gerjeszt...ja neeeem, ő egy másik vén fazon, aki erre képes, nem őőő....~
-Hát, jó erőben van a korához képest, de kétlem, hogy ez mutáns képessége lenne....úgy értem, ennyi erővel a szőke haj is az.
*Még a sötétben is jól látható, mennyire gondolkodóba ejtette a lányt a kérése. Azok alapján amit hall, izgalmasnak tűnik, kicsit kíváncsivá is teszi, főleg azért, mert nehezére esik elképzelni a dolgot.*
-Fáj? Mert ha nem, szívesen megnézném....persze csak ha nem gond...
~Várjunk csak....mi van, ha egy érintéssel hippit csinál belőlem? Á, csak nem....~
*Előre nyújtja egyik karját a lány felé, mialatt a válaszra vár.*

-Ó, értem. -jegyzem meg még válaszul az előző megjegyzésére, majd kíváncsian várom, hogy Sam mit reagál a képességem hallatára.
-Hát, eddig még senki sem panaszkodott, hogy fájt volna. -jegyzem meg, majd elmosolyodok- Megnézni? Ugyan, ez szabad szemmel nem látható... Esetleg majd a hatása... -jegyzem meg titokzatosan.
Közelebb lépek Samhez. Amíg szótlanul a tekintetét fürkészem, azon gondolkozok, hogy milyen lehet a személyisége... Vagyis inkább, hogy hogyan kéne használnom a képességemet rajta, hogy igazán "hatásos" legyen. Végül, akárcsak korábban Greg esetében is, a pozitív érzések mellett döntök, nem kéne egyből elijeszteni valami jó kis rettegéssel, ha már eddig ilyen jól elbeszélgettünk.
A kezét csak óvatosan arrébb tolom, nekem elég a szemkontaktus is. Majd koncentrálni kezdek... Kívülről semmi szemmel látható változás nem történik, de aztán... Először talán neki sem tűnhet fel, de aztán néhány pillanattal később már érezheti, ahogy egyre erősebben hatalmába keríti a felszabadult vidámság, boldogság érzése...
Én pedig csak várok, kíváncsian, hogy vajon hogyan reagál majd erre az egészre.

-Ó...
*Jegyzi meg, miközben enged a gyengéd erőszaknak, ahogy a kezét arrébb lökik. Valamiért tényleg arra számított, hogy a boldogság, mint általában érintés útján terjed.*
~Vagy, ha már itt tartunk a fájdalom is, de egy ilyen aranyos lány csak nem bántana. Ahhoz túl kedves, és Szexi, és....~
-Hááát...én nem érzek semmit....
*Remegő hangja azonban másról árulkodik. Furcsán érzi magát, olyan...boldognak? Hihetetlen....mintha minden....*
-Pontosan mit kéne éreznem?
*Kérdi, miközben jól láthatóan átsiklott a figyelme azon a tényen, hogy kezei önállósították magukat, és Ratna vállaira vándoroltak.*
-Á nem érdekes, biztos fáradt vagy már...
*Az arcán lévő vigyorból ítélve viszont nagyon is működik a dolog. Madarat lehetne fogadni Szellemmel, úgy érzi most bármire képes lenne, minden őrültségre, és bármit megúszhatna...nagyjából ez az a pont, ahol magához rántja Ratna-t, és száját, a szájára tapasztja, utána pedig kámforrá válik a lánnyal együtt, ha nem löki el magától időben.*

-Semmit? Biztos? -kérdezem nyugodt hangon- Akkor türelem... nemsokára fog.
A következő kérdésére már válaszolnom sem kell, a hanglejtése alapján is jól hallgató a változás. Amikor azonban a vállamra teszi a kezeit, csak értetlenül sandítok előbb a keze, majd a tekintete felé.
~Mi az, egy kicsit jobb kedve van és már egyből tegeződik? -gondoltam magamban és már épp készültem megszólalni, amikor egy olyan fordulat következett, amire aztán végképp nem voltam felkészülve...
A meglepetés miatt egy pillanatra le is blokkoltam, amíg az agyam feldolgozta, hogy gyakorlatilag ellopták az első csókomat.
-Mit képzel... -próbálom ellökni magamtól amilyen gyorsan csak tudom, ám mielőtt még sikerülhetne, újabb nem várt csavar következik a történetben - Hirtelen minden sokkal sötétebb lesz körülöttünk.
~Ez meg most mégis mi?! -kapom a fejem ijedten jobba-balra, miközben szinte teljesen megfeledkezem a dühömről és lassacskán...
Lassacskán? Na jó, inkább pillanatok alatt eluralkodik rajtam a pánik. Ami ugyebár nem a legszerencsésebb dolog, ugyanis ha engem ilyen szinten sikerül megijeszteni, az azzal jár, hogy az akaratomtól függetlenül mindenki másra legalább ennyire fog parázni a közelemben... ha nem jobban.

*Ratna szökési kísérletére csak felröhög, majd erősen megmarkolja őt, és enyhén megemeli a lányt. Ezután tűnnek el az iskola padlójáról. Sajnos úgy tűnik a túlzott öröm kihozta Szellemből a barbárt, és mivel felgyújtandó falvat nem talált a közelben, a szüzek elrablása mellett döntött. Villámgyorsan a levegőbe repültök, magatok mögött hagyva az iskolát. Alig telik bele néhány másodpercbe, és már nem is látjátok az épületet.*
~Üdv az én világomban kincsem! Remélem tettszik! Ha nem, ne aggódj, mindjárt keresek magunknak egy pofás helyet a landoláshoz...~
*Ekkor azonban olyat érez, amit ebben a dimenzióban már rég nem: félelmet. Egyik pillanatról a másikra rettegni kezd attól, hogy ismét ennek a dimenziónak a rabja lett, csak ezúttal talán örökre....*

//Folytatás: South Point; Staten Island //

-Kevés? -kérdezem kétkedve, bár úgy tűnik, ha haza akarok jutni, kénytelen vagyok együtt működni.
~Amúgy is, csak tudja Sam, hogy hogyan működik a képessége... -vonom le magamban a következtetést, majd "minél előbb túl vagyunk rajta, annál jobb" alapon vettem a bátorságot és közelebb léptem, ahogy kérte.
Amint megéreztem, hogy a lábam alól eltűnt a szilárd aszfalt, egyből lehunytam a szemeimet. Mondják, hogy a tudatlanság boldogít - hát, én most határozottan boldogabb voltam úgy, hogy nem láttam, milyen magasan és milyen gyorsan, merre repülünk. Helyette inkább csak görcsösen kapaszkodtam a "sofőrbe", már amennyire az ilyen anyagtalan állapotnál lehetséges volt, meg próbáltam magamban lassan számolni. Egészen addig, amíg megint meg nem tapasztaltam, hogy ilyen szellem alakban hogy működik a kommunikáció.
~Ufó? Én valamiért azt hittem, hogy ilyenkor teljesen láthatatlanná válik...
Ez a kis beszélgetés pedig elég is volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmemet amíg földet nem értünk, na meg hogy ne kezdjek megint pánikolni.
Ahogy újra szilárd talajt éreztem a talpam alatt, és körbenézve nyugtáztam, hogy tényleg az intézet teraszán vagyunk, nagy kő esett le a szívemről.
-Ez most egész simán ment. -nyugtázom egy kis sikerélménnyel.

*A sulit megtalálni harmadik alkalommal már szinte gyerekjáték. Mivel Ratna úgyis csukott szemmel gyönyörködik az elsuhanó tájban, nem vacakol azzal, hogy lelassítson landolás előtt, és csak abban a másodpercben állnak meg, amikor már a talpuk a talajt érinti, ebben a dimenzióban úgysincs lendület.*
-Jól hitte - feleli, miközben kibontakozik a nő szorításából - de a pillanat amikor eltűnök, na azt sokan félreértik, akik még nem hallottak rólunk. Ez amúgy elég poén a mutációban, új megvilágításba helyezi a történelmet...félistenek, boszorkányok...ki tudja, lehet némelyik rokonunk volt...
*Vigyorogva bólint az utazás értékelésére.*
-Mondtam, hogy másodszorra már könnyebb. Harmadszorra szinte már kellemes...na persze, ha valaha kedvet kapna még hozzá, ezek után...

~Hoppá... -kapok észbe, hiszen fel sem tűnt, hogy még mindig a "sofőrbe" kapaszkodtam... de legalább most nem volt pánik, ez már félsiker.
-Hmm, mondjuk így már érthető. Nálam szerencsére nem ilyen feltűnő... Sőt, ha esetleg még tömeg is van, akkor meg lszinte ehetetlen lebuktatni. Félistenek meg boszorkányok, mint felmenők? Hát, nem tudom, de mindenesetre érdekes elgondolás. -tűnődök hangosan, majd átváltva a repülés témájára.
-Szerintem nem lett volna az elsőre se olyan vészes, ha nem... olyan váratlanul történik. -jegyzem meg egy kis cinizmussal, majd az ajánlatra védekezőn magam elé kapom a kezem- Majd, egyszer, talán élek az ajánlattal, de nekem most egy jó időre elég volt a repülésből, inkább maradnék a földön, ha nem gond.
Egy pár pillanat erejéig elhallgatok, ahogy a pulcsim ujját gyűrögetve körbenézek, van-e valami változás azóta, hogy eltűntem. Nos, nem úgy néz ki, hogy bárkinek is feltűnt volna. Azt viszont nem tudom eldönteni így hirtelen, hogy ennek most örüljek, vagy ne...
-Tényleg, Sam, azt mondta, hogy a barátja sérüléseit itt látták el a suliban, igaz? Őt megnézi még, hogy hogy van?

-Hmm...
~Vajon gyakran használja nagy tömegben a képességét? Hirtelen eszembe jutott vagy egy tucat szituáció, ami során hasznos lenne egy ilyen segítőtárs....kár, hogy túl ártatlan az én munkámhoz.~
-Higgye el, valószínűleg még segített is, hogy ilyen hirtelen történt. Arra, amit csinálok, nem lehet felkészülni...
*A lány rövid úton kibújik az ajánlat alól, ami őt valójában egy cseppet sem lepi meg. Az már annál inkább, amikor szóba kerül Mike. Annyira távolinak tűnik az incidens a kocsmában, mintha azóta hetek teltek volna el, egészen el is feledkezett róla.*
-Igazándiból...úgy volt, hogy ő is feljön ide. A cigije még mindig nálam van, szóval csak nem lépett le...
*Válla felett bekukucskál az épület ajtaján, bár ő maga sem tartja valószínűnek, hogy meglátja cimboráját a kihalt folyosón, elvégre ha ő majdnem eltévedt a képességével, Mike nagyjából innen megy majd nyugdíjba.*
-Mondja...mások hogy reagáltak, amikor kipróbálta rajtuk...a bűbáját?
*Miközben ezt kimondta hátával sikeresen megtalálta a pontot a falon, melyet akkor foglalt le magának, amikor először jelent meg a teraszon, úgy egy emberrablással ezelőtt....*