Brooklyni Botanikus Kert

Szellem még mindig annyira örült, hogy Alistair biztonságban van, és annyira lefoglalta, hogy ez lehetőleg így is maradjon, hogy amikor a nő közölte, hogy a maradat ő idézte meg, teljesen elfelejt meglepődni rajta, ezen az elvileg vadonatúj információn. A helyzetet legalább azzal nem rontja tovább, hogy amikor bemutatkozik, csak annyit feleljen rá: "tudom". Helyette megfogja egy karjában a csöppséget, és megrázza a nő kezét, persze csak óvatosan.
-Darien Darrow, ő pedig Alistair...köszönj szépen a néninek.
-Geö-gögö! - Kiáltja a csöppség, és integet Lily-nek, széttárva csöppnyi ujjacskáit. Apja megsimogatja a fejét, majd mosolyogva néz a nőre, miközben a gyerek tovább játszik a madárkával. Arra a kijelentésre, hogy bárki megtette volna kissé oldalra dönti a fejét.
-Na ja...általában ez a kifogás rá másoknak, amiért nem tesznek semmit ilyenkor.
~Behalok ezen a nőn, köszönetet mond nekem, amiért segítettem megmenteni a fiam? Lehet, hogy titokban kanadai?~
-Amúgy igen...ismerek én is pár trükköt. Arra mondjuk már nem emlékszem, hogyan kell nyuszikát előhúzni a kalapból - itt a kisfiú nevetése szakítja félbe - ...vagy madárkát akár, de az eltűnős szám nekem is megy.
Már éppen bevallaná, hogy igen, ő az, csak nem az utcán támadta le őt, hanem a könyvtárban...na jó, előtte...az végül is az utca, de egyre megy. A lényeg, hogy a nőnek leesik magától is, de mielőtt ez bevallhatná, kénytelen letenni Alistairt a földre, mert az úgy kapálódzik a madárka után, hogy már alig bírja megtartani őt. Fél szemmel azért még így is rá figyel természetesen.
-Igen, én voltam az...nem gondoltam, hogy tud majd válaszolni rá... - vallja be szégyenlősen, a tarkóját vakargatva. - És igen! Imádja. Mondjuk, aztán kiderült, hogy a nejemnek megvan az a könyv...mondjuk nem csoda, neki megvan minden könyv...
Közben a földön ülve Alistair egy kisbabához mérve meglepő óvatossággal cirógatja meg a madárka fejét, majd közel hajol hozzá, és suttogva kérdi, hogy nem ijessze meg őt:
-Gögö?Geő?
-Ajjajj...innen sem akar majd hazajönni... - Sóhajt fel Szellem, aztán újra felkapja a kölyköt, és a babakocsihoz sétál vele, hogy ott játszhasson tovább új barátjával, miközben ő arrébb tolja innen.
-Geö! Kiált fel a kicsi Alistair vidáman, mint aki azt mondja: "Heuréka, megtaláltam!", és már nyújtja is a cumisüvegét Inimma felé.
-Így hirtelen nem tudom amúgy...mostanában az asszony rengeteg dolgozik, de a mesélés cserében az övé, amíg én leszaladok megvenni a kaját, szóval a fene tudja, hol tartanak éppen, de szerencsénk van, mert úgy néz ki ez a baba mindent imád...nagyon ritkán szokott csak sírni...és önnel mi a helyzet? Terveznek már egy ilyet a férjével?

-Ó, szóval maga is mutáns - bólintottam. - És mit tud? Láthatatlanná válni? Teleportálni?
Végül kiderült, hogy tényleg ő volt az, ő kérdezett meg engem pár napja, milyen könyvet ajánlanék a fiának, aki még pici, de szereti a sci-fit. A Kiberiáda adta magát, bár egy kicsit azért meg voltam hökkenve, hiszen nem sokan szoktak csak úgy megállítani az utcán, hogy szerintem mit olvassanak a gyereküknek.
-Ó, hát akkor örülök, hogy tudtam segíteni - mosolyodtam el. - A családjának pedig ezek szerint kitűnő ízlése van. Ajánlom magának is, ezt a könyvet a felnőttek ugyanúgy szokták élvezi, mint a gyerekek.
Közben az emberek egyre fogytak körülöttünk. Eddig sem voltak sokan, de most már egyetlen látogatót sem láttam sehol, és olybá tűnt, hogy egyedül maradtunk. Különös volt ugyan, de biztos csak a meleg miatt ritkultunk így meg. Nem is foglalkoztam különösebben a problémával.
Inimma és a kisfiú remekül kijöttek egymással. Öröm volt nézni, ahogy elszórakoztatták egymást. Darien aggodalmát teljes mértékben meg tudtam érteni, hiszen hasonló cipőben jártam én is.
-Azt hiszem, ez Inimmára is igaz lesz - ingattam a fejem, ahogy a vidáman csipogó kismadarat néztem, amint Alistair körül ugrabugrált.
Kérdésére felkaptam a fejemet. Annyira váratlanul ért, hogy először nem is voltam biztos benne, hogy komolyan kérdezi-e.
-A... férjem? Nincs férjem. Miből gondolta, hogy van? Egyenlőre még barátom sincs, bár... van valaki, aki... mindegy - sütöttem le a szemem. - Bocsánat, ez magát biztos nem érdekli.
Ha az előbb meg is próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne az emberek hiánya, ezt egy idő után már nem igen tudtam megtenni. Már csak azért is, mert a furcsa surrogó neszezés már aligha volt a szélre fogható. Sosem tudtam rajtakapni, de időnként meg mertem volna esküdni rá, hogy a sövények mozognak, mígnem...
-Mi körbementünk? - pislogtam körbe, ahogy ismét elhaladtunk ott, ahol az imént visszaszereztük a babát. - Maga szerint... nem furcsa, ahogy ezek a növények állnak? Eddig azért nem voltak ennyire egymás hegyén-hátán, nem?

-Mindkettő - feleli kurtán, figyelmét azonban nem mozdítja a babakocsiban ücsörgő duóról, kik épp az élet nagy kérdéseit tárgyalják meg egymást közt:
-Gögö?
-Csiripp!
Geö-Gögö!
-Csipcsiripp!
Ahogy elnézi, egyre inkább az az érzése, hogy ezek ketten vagy tényleg értik egymást, vagy nagyon egy rugóra jár az agyuk, és őt akarják hülyíteni, az viszont egészen biztos, hogy mindketten olyan komoly arcot vágnak, mintha a madár, és a kisbaba legalábbis egy Dickens regény cselekményét vitatnák meg.
-Ja, a családjának jó ízlése van könyvekben, de csak anyai ágon. Apám könyvtárában...igazándiból fogalmam sincs, mi lehet ott. Csak az ifjúsági regényekig, és fegyverek tervrajzaiig jutottam el, mielőtt elköltöztem onnan...jó sok volt belőlük.
Ennyi, és elege is lett a nosztalgiából. Annyira azért nem volt boldog gyerekkora, hogy csak úgy felemlegesse lépten-nyomon, arról nem is beszélve, hogy itt akárki meghall...hmm...hova lettek az emberek?
-Hát, a madárka felőlem elalhat nálunk...
Már éppen magyarázkodni kezdene, hogy csupán azért gondolta, hogy Lily-nek akár férje is lehet, mert tipikusan az a típus, akinek jól állna egy háztartás, arról nem is beszélve, hogy emellett még az a típus is, akit szívesen feleségül venne valaki. Emellett, az esküvője óta nem figyeli, hogy villog-e a csinos nők ujján, így nem tűnt fel neki, hogy Lily ujján nem, ám mielőtt belekezdhetne ebbe a beszédbe, melynek úgy a 80%-a igaz, a nő már át is tér egy másik témára, ami igencsak felkelti az érdeklődését.
-Ó, meséljen csak, kérem. - Feleli, szelíden mosolyogva. - Ha ennyire nyomja a szívét, mondja csak el, számomra már az is öröm, hogy végre egy másik felnőttel beszélgethetek valami olyasmiről, ami nem a sípoló játékokról, és a pelenkázásról szól. Ne értsen félre, imádom a kölyköt, de sajnos egyenlőre a szókincse kimerül abban, hogy: "Gaó gigi", és ez...mi az kincsem?
Alistair karba font kézzel, cseppet sértődött arcot vágva mered apjára, majd amikor végre valahára rá figyel, kinyújtja mutató ujját, és azt mondja:
-Geö-gögö!
-Ja bocs...geo-gögö....hogy is felejthettem el. - megsimogatja a gyerek fejét, ki két másodperccel később már megint inkább az új barátjára figyel, apja pedig nagyot sóhajt, és visszafordul Lily felé.
-Szóval, a lényeg, hogy meséljen nyugodtan,szívesen meghallgatom.
Szellem nem nagy botanikus, erről kiszáradt szobanövények ezrei tanúskodhatnak, kik úgy tekintenek Lynn-re, mint a megváltóra, ki angyalvirágként hajtott ki közéjük a mennyország földjéből, de egy idő után neki is kezd gyanús lenni valami. A jó öreg klasszikus Szellem paranóia...rengetegszer mentette meg az életét, és még többször robbant fel miatta az 9öltözőszekrénye, feleslegesen.
-Mi lenne, ha inkább kimennénk innen? Kezdem unni a felhozatalt...

Tehát láthatatlanná is tud válni, meg teleportálni is! Az derék! Akkor nem csodálom, hogy olyan gyorsan a segítségünkre sietett. Ez a gyerek aztán tényleg úgy tudja majd Supermanhez hasonlítani az apját, hogy nem is fog nagyon tévedni. Egyenlőre azonban úgy tűnt, még az aput sem nagyon erőltette kimondani, inkább Inimmával cseverészett a maga módján, ami azért erősen megmosolyogtatott.
-Tudja, az ilyen pillanatokban sajnálom, hogy nincs gyerekem. Szabad? - kérdeztem, ahogy közelebb hajoltam Alistairhez, hogy megsimogassam a kis kezecskéjét, amivel néha úgy gesztikulált, hogy ha hozzávesszük, milyen arcot vágott, akár mondhatta volna azt is Inimmának: ,,Nem, barátom, tévedsz, a deformálható testek mechanikájából nagyon is ismeretes a feszültségvektor tenzorral kifejezett megadása.", de persze, ha így is volt, azt csak ők ketten tudhatták.
Ajánlatára reménykedően kapta fel a fejét, és tekintett rám, de én határozottan ráztam meg a fejem.
-Nem, Inimma, te jössz velem haza, az úr csak viccelt.
Bármilyen meggyőzően feleselt velem hadaró trillával, akkor is tovább ráztam a fejemet, mire durcásan hátat fordított nekem, és már csupán a kisbabát tüntette ki figyelmével, de őt aztán elhalmozta vele.
-Maga tényleg úriember - kacagtam fel. - De nem fogok visszaélni vele. Nem kell végighallgatnia a szerelmi életem taglalását. Legyen elég annyi, hogy van valaki, aki nem megy ki a fejemből, még akkor is, ha most másra kéne figyelnem. Annyi minden történik velem mostanában, elég lenne azokra koncentrálnom, és mégis... Na, tényleg nem fárasztom vele.
Már egészen biztos voltam benne, hogy valami nem stimmelt. Egyre nyugtalanabbul forgolódtam, és hamar meg is láthattam, amit kerestem. Az egész halk felfordulás okát. Addigra a sövények már teljesen körbevettek minket, nem lehetett nem észrevenni. Előttünk ugyanaz a sovány férfi állt, akit Darien az imént elintézett, de most egy karcolás sem volt rajta.
-Hát eltartott egy darabig, amíg találtam egy öngyógyító mutánst! - kiáltotta oda csevegő hangon. - De csak meglett. A gyerek pedig kell, egy csecsemő, akiben máris aktívak a mutáns gének... hát nem mondom! Tudnék mit kezdeni vele, ha felneveltem. Az ilyen ,,fogadott" gyerekekből lesznek a legjobb katonák!
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Hát létezhet ekkora mocsok a világon?!
-A kislány meglepően bátor volt, lehet, hogy most az ő képességét próbálnám ki - mondta töprengőn.
A következő pillanatban már emelte is a kezét, és nagyon drámaian felénk nyújtotta.
-Most végetek - ordította, és mintha lökött volna egyet a kezével.
A következő pillanatban egy pici madárka jelent meg a kezében, Inimma pontos mása, aki vidáman csipogva repülte körbe gazdája fejét.
-Ez meg mi az franc?! - horkant fel, hitetlenkedve meredve a madárra. - Ez most komoly?!
-Bocsánat - vontam vállat bűntudatosan.
A férfi gyilkos pillantást vetett felénk, eltüntette a madarat, és nagy léptekkel megindult felénk. Gyorsan Darien felé fordultam.
-Maga tud repülni, vigye innen a gyereket, addig én... mi Inimmával feltartóztatjuk. Csak nagyon kérem, siessen vissza!
A kis kanári tudta a dolgát, és máris mellém repült, ahogy apa és fia elé álltam. Hadrendbe sorakozva néztünk farkasszemet az ellenséggel anélkül, hogy akár ötletem lett volna, mit tehetünk ellene.

Némán bólint Lily kérdésére, hisz nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy megsimogassa elméleti fizikus csemetéje buksi fejét, Ki erre felé fordul, és ránevet a nőre, ezt követően pedig csak mosolyogva néz rá hatalmas, zöldülő szemeivel. Másodpercekkel később Inimma is csipogni kezd, mire Alistair olyan arcot vág, mintha sóhajtana, és azt mondaná: "Jól van na, nem felejtettelek el téged sem!" majd visszafordul kis barátjához, és megsimogatja a fejét.
-Ki van zárva, hogy Lynn ezt el fogja hinni... - Suttogja, aztán pedig inkább Lily-re figyel tovább, aki elég érdekes dolgot mesél neki. - Ismerem az érzést... egyszer nagyon belezúgtam egy orvostanhallgatóba, aki kiszedett belőlem egy golyót...Van egy nagyon szép gyűrűje, pont ilyen, mint ez. - Mondja mosolyogva, és felmutatja a bal kezét, amin valóban ott csillog ezüstösen a karikagyűrűje. - Mondjuk, elég sokáig tököltem, amíg lett volna bátorságom elhívni randizni utána...szerencsénkre ő nem volt ennyire türelmes.
Mikor megjelenik a férfi, és a két felnőtt elhallgat, a kicsi Alistair gyanakodva nézi őket egy idő után, majd megkapaszkodik a babakocsi tetejében, két lábra áll, és magát felhúzva kikukucskál, amíg rá senki sem figyel, majd amikor meglátja, hogy az ismerős, rosszindulatú hang egy ismerős, gonosz krampuszhoz kapcsolódik, máris visszahuppan a pelenkával kipárnázott popójára, és ijedt arcocskáját Inimma felé fordítja.
-Gögö - suttogja, miközben eltakarja a madárka arcát, hogy ne lássa a csúnya bácsit, aki visszajött, hogy bántsa őket.

-Mond, te ittál? - Kérdi Szellem, lekezelő hangon, majd fél szemével a gyerekre sandít, aki mintha megmozdult volna, de mire odakapja tekintetét, a kicsi megint a madárkával játszik, szóval biztosan tévedett. - Ez a gyerek egy homokvárat sem képes lerombolni a strandon, nemhogy harcoljon érted, te viszont életed alkonyán könyörögni fogsz az ördögnek, hogy ragadjon el a kezeim közül, ha megpróbálsz akár csak hozzáérni.
Lily ötlete jól hangzik, kivéve, hogy Logan sosem bocsájtaná meg neki, ha hátrahagyná őt, arról nem is beszélve, hogy az előző meglepő, és mulatságos előadásból arra tippel, hogy ez a fazon gond nélkül képes követni őt, szóval a menekülés hasztalan.
-Bocs, először a nők és a gyerekek - Súgja oda Lily-nek, majd ellép a babakocsitól, és ökölbe szorított kézzel megindul a férfi felé. - Remélem reinkarnálódó mutánst is találtál a közelben! - Kiáltja a férfinek, majd félig áttetszővé válik, hogy felkészüljön a harcra, két öklét maga előtt tartva, mintha egy szabadrúgást kivédeni készülő sorfalban állna, de közben egyik ujja az órájával babrál.
~Én hívom ki a rendőrséget...hát az eszem megáll...~

A kisbaba lelkesen fogadta a simogatásomat, de Inimma már kevésbé, hiszen új játszópajtása addig sem rá figyelt. Azonban nem kellett sokat várnia, Alistair meglepő gyorsasággal és módon reagált türelmetlen csipogására.
-Mit mondott, milyen idős ez a gyerek? - ráncoltam a homlokomat hitetlenül. Vagy talán csak én tudom rosszul, és az ekkora babák már ilyesmikre is képesek?
Viszont szinte azonnal akadt egyéb probléma is, mivel először a gondolatra kellett belepirulnom, hogy mint Szellem és a felesége, esetleg én és ő is... de aztán még ezen sem morfondírozhattam eleget, mert máris társaságunk akadt. Amennyire hiányoltam az előbb az embereket, és nyugtalanított, hogy sehol senki, annyira vágytam most arra, hogy bár lennénk még mindig egyedül, hiszen az összehasonlíthatatlanul jobb felállás, mint mi és az ellenség.
Miután a képességmásolás eredménytelenül, de legalábbis értékelhetetlen eredményekkel kudarcba fulladt, Inimma felé sandítottam, hogy azért ugye nem vette a lelkére. Amit pedig így láthattam már annyira elképesztett, hogy egy ideig nem is jutottam szóhoz. Hát miből készült ez a gyerek? IQ és növekedési hormon szerettek egymásba, vagy mi?
De gyorsan megráztam a fejem, hogy összeszedjem magam, elvégre jelenleg nem ez volt a legsürgetőbb kérdés, inkább az, hogy hogyan menekülünk meg a kéretlen látogatótól. Darien nem tartott igényt a segítségünkre, és bár elleneztem, hogy ne a gyerekét helyezze először biztonságba, inkább megpróbáltam alkalmazkodni.
-Inimma, maradj itt vele! - utasítottam a kismadárt, mire az engedelmesen Darien mellé röppent, mint szárnysegéd.
Én elkaptam a babakocsi fogantyúját, és elkezdtem tolni az ellenkező irányba, hogy kijuttassam Alistairt a csata színhelyéről. Nem akartam gyávának tűnni, de abban azért biztos voltam, hogy jobban járunk, ha Darien harcol, és én vigyázok a gyerekre, mint fordítva.
-Miért van olyan érzésem, hogy ha felérnéd a fogantyút, akár te is tolhatnád? - dörmögtem oda út közben Alistairnek, mire ő elvigyorodott, és elkezdett felülni, de gyorsan leintettem. - Tudod mit? Inkább elhiszem! De még ne nagyon mutogasd, mire vagy képes, hadd sikerüljön apádnak egy jót blöffölnie! Jó?
-Geö - bólintott egyetértően a picúr.
-Remek. Tudtam én, hogy megértesz.
Miután betoltam őt egy bokor mögé, én még visszasandítottam a férfiakra, hogy szemmel tudjam követni a csatát, és ha szükség van rá, esetleg közbe tudjak avatkozni. Természetesen közben figyeltem Alistairre is, hogy most már maradjon a kocsijában, és ne veszítsük szem elől.

-Négy hónapos - feleli sóhajtva - Ezek szerint neked is feltűnt, hogy néha kicsit túl érett, vagy ahogy az anyja mondaná: érettebb mint az apja, ami egyszerre ijesztő, és elszomorító.
Szívesen elemezgette volna még tovább, hogy vajon pontosan kire gondolhatott Lily, hogy ennyire elpirult - ami állítólag szokása, mármint minden beszélgetés során megteszi legalább ötször - de sajnos ez New York, és ő, és mivel legalább 10 perce nem támadt rá senki, ezért éppen ideje volt, hogy felbukkanjon az ellenség. Meglepetten veszi viszont tudomásul, hogy a bátor kismadár a vállára repül, de ha hinni lehet Logan-nek, akkor ez a lény intelligensebb, mint amilyennek látszik, szóval ki tudja.
-Jól van pajti, a haditerv a következő...
-Mit sugdolózol te azzal a madárral? - Kérdi az ellenség ingerülten.
-...és aztán lenyomjuk. - Fejezi be a haditerv ismertetését, majd félig áttetsző formájában démoni sebességgel kezd rohanni a férfi felé. Az utolsó pár méteren elrugaszkodik, hogy rávethesse magát, aztán eltűnik, hűlt helyén pedig Inimma repül át, egyenesen a férfi arca elé, ki reflexből arrébb ütné apró támadóját, nehogy kikaparja a szemét, de ekkor Szellem megjelenik a háta mögött, és megpróbál akkorát rúgni a gerincébe, hogy most ne kelljen fel.
-A gyerekem kéne? Mindjárt elintézem, hogy kihordhasd az egyiket, ha még sokat ugrálsz!!! - Ordít rá, majd belerúg még párat, ha sikerült a földre vinnie. - Ki a fene vagy te egyáltalán?
Még néhány rúgás a földön fekvő ellenfélbe, aztán a szirénák közeledése véget vet a játéknak. Fejével int a madárkának, majd ő is kámforrá válik, hogy megkeresse Lily-t a gyermekével.
~Nagyon profi ez a madár. Ha még dolgoznék, tuti bevenném társamnak!~
-Ne ijedj meg - szól szép szőke lánynak halkan, miután megjelenik mögötte. Persze ő hiába csöndes, ha felbukkanását követően Alistair azonnal hangosan nevetni és tapsolni kezd. - Mi lenne, ha most eltüntetném mindannyiunkat innen? Szerintem a madárkádat hívd vissza, ez nem az ő gyomrának való.
Ha beleegyezik, babástól, és kocsistól eltűnnek mind, és egy közeli épület tetején találják magukat.
-Majd elfelejtettem, remélem erős a gyomrod...

-A mindenit! - suttogtam elkerekedett szemmel, és gyorsan beljebb toltam a babakocsit a bokor mögé, hogy Alistair ne lássa, mert bár még csak négy hónapos volt, sem az nem érdekelte, hogy ez még nem az ő szemének való, sem az, hogy még nem kellene tudnia felállni, hogy kikukucskáljon, mit is csinál az apja.
Darien pedig nem hogy kisgyerekeknek nem ajánlott műsort rendezett a gonosztevő ellen, de még az nekem sem nagyon. Viszont nem akartam, hogy baja essen, úgyhogy résen voltam, hátha elkél még egy pár segítő kéz. Úgy tűnt azonban, hogy remekül elboldogult, és bár néhányszor már mozdultam, hogy közbeavatkozzak, végül mindig kivágta magát, és végül hamarabb küldte a földre ellenfelét, minthogy csak félútig elértem volna. Még egy utolsó rúgás és nem kellett többé Alistairt félteni.
-Apukád nem semmi, hallod-e - néztem Alistairre, mire ő egyetértően rámvigyorgott, és megpaskolta a babakocsi oldalán pihenő kezemet. - Na jó, de most őszintén, hány éves vagy?
Mielőtt válaszolt volna (mert már nem voltam biztos benne, hogy ne lett volna rá képes), Inimma röppent vissza hozzánk. Az én ujjamra szállt ugyan, és elsőként nekem dicsekedett el trillázva a sikerükkel, de rögtön utána, már fordult is Alistair felé egy kis pletyizésre.
-Nem esett baja? - kérdeztem az érkező Darient.
Én is hallottam a szirénákat, így azonnal megtettem, amit kért, és Inimma eltűnt. Bár nem hittem, hogy ennek a baba örülne, de első a biztonság, és bár fogalmam sem volt, mi fog történni, bíznom kellett Darienben. Ezt persze még párszor átgondoltam, miközben a valaha volt legbizarrabb repülésbe kezdtünk olyan sebességgel, amit én legfeljebb a tévében néztem szívesen, amikor az űrhajók fénysebességre kapcsoltak. De meg mertem volna esküdni rá, hogy mi most gyorsabban mentünk.
Amikor végre megérkeztünk fogalmam sincs, hogy hol, de jó magasan, valami épület tetején, csupán annyira volt időm, hogy a szám elé kapjam a kezem, majd pár lépést eltávolodjak az utastársaimtól, elforduljak, térdre essek, és heves öklendezést követően kiadjak magamból mindent, amit aznap reggelire megettem.
Remegő kézzel töröltem meg a számat egy zsebkendővel, majd kiöblítettem a számat a táskámból előhalászott ásványvízzel, aztán bekaptam vagy három mentolos rágót, és kissé szédelegve felegyenesedtem.
-Bocsánat - mondtam Dariennek kicsit még elhaló hangon -, de ez... na mindegy. Köszönöm, hogy kihozott.

-Ugyan - Vonja meg a vállát, s megsimogatja kisfia fejét, ki szokás szerint tojik rá, mi az, amit egy normális baba meg tud tenni az ő korában. - Anyutól nagyon kikapnék, ha valamim bibis lenne, úgyhogy muszáj vigyázni magamra nem igaz? - Gügyögi a gyereknek.
~És rád is...~
-Gögö? - Kérdi Alistair aggodalmas hangon, mikor látja, hogy szegény Lily tőlük nhány méterre a föld felett görnyedezve szabadul meg gyomra tartalmától. Újra megpróbál felállni, de apja ezúttal visszanyomja őt a kocsiba. - Semmi baj, Lily némi egy kicsit rosszul lett, de rendbe fog jönni. Nincs mindenkinek olyan erős gyomrocskája, mint neked teeee - bökdösi meg ujjával az említett testrészt védelmező pocakot, a kicsi pedig kacagva dől hátra a csiklandozástól, és apró lábaival kalimpálva próbálja elhárítani a merényletet.
~Szeretném azt hinni, hogy tőlem örökölte, de lássuk be: én kidobtam a taccsot a teleportálástól először, Lynn meg tapsolt, és nevetett...pont mint valaki más itt.~
-Semmi baj - szól halkan Lily-hez, miközben a karmos csikiszörny még mindig Alistair-el viaskodik - nem volt időm figyelmeztetni, de sajnos szinte majdnem mindenkivel ez történik az első pár alkalommal, még szegény...
Elkerekednek a szemei, ahogy megérzi a tarkójának csapódó puha holmit, majd oda sem nézve elkapja a levegőben a sárga plüssjátékot mielőtt az a földre zuhanhatna.
-Szóóóóóvvval, nem szereted, ha csikiznek mi? - Kérdi gyanakodva. - Az eszem megáll rajtad néha, komolyan mondom.
Visszateszi a puha, és kedves arcú Rozsomákot a helyére, aztán újra a Lily-hez fordul.
-Ott tartottam, hogy nagyon röstellem...mi lenne, ha meghívnálak ebédelni? A kölyök úgyis odavan értetek. Van itt környéken egy gyermekmegőrzős hely, kis golyós várral, meg minden...elvileg 1,5 éves kortól engedik csak be a kicsiket, de Alistair mindig átveri őket...

A hátam mögül hallottam Darien vidám hangját és Alistair kacagását, úgyhogy apa és fia legalább olyan jól ellehettek, mint én, sőt megkockáztatom, hogy még jobban is, elvégre nekik nem kellett azzal szembesülniük, hogy teljesen feleslegesen figyeltek rá oda, hogy a reggeli sonkás-paradicsomos szendvics olyan ínycsiklandozóan finom legyen és jól is nézzen ki, hiszen most lehet szembesülni vele, hogy mostanra milyen állapotba került, és még csak nem is úgy hagyott el engem örökre, ahogy azt illene. Öklendeztem, a hasizmom újra és újra megfeszült, ahogy émelyegve küldtem a szendvics utána teámat is. Aztán már nem tudtam mást felajánlani a minket befogadó háztetőnek, csak a gyomorsavat, úgyhogy még azt is megkapta tőlem.
Végül, lihegve, elfordulva a kupactól valahogy úgy, hogy a többiek se lássák, hiszen már így is elég kínos volt, felálltam és a zsepivel, ásványvízzel és rágóval rendbehoztam magam.
-Oké - feleltem elhaló hangon. - Bár úgyse nagyon volt más választásunk, úgyhogy ha még szóltál is volna, ugyanez lett volna.
Ekkor valami kupántalálta Darient, ami egy kicsit előre is lökte a fejét.
-Inimma! - sikoltottam fel, miközben a kezem ijedten a fejem elé kaptam.
A madár azonnal megjelent, és védelmezően vágott be elém kitárt szárnyakkal merénylő után kutatva. Amikor rájött, hogy ez csupán valami félreértés, hátracsipogott nekem, majd visszarepült Alistairhez, hogy folytathassák elkezdett beszélgetésüket. Valami kis lüss játék volt a baba kocsiban, amitől a kanári egészen megvadult, és ráröppenve hozzádörgölte kicsiny fejét, majd mintha magyarázott volna Alisternek is csiripelt valamit, de aztán megint a játékkal volt elfoglalva.
-Bocsánat! - szabadkoztam és még jobban zavarba jöttem, mint az imént. - Azt hittem, hogy követtek vagy valami. Inimma, hagyd azt békén, nem a tiéd...
Mikor én is megláttam, mi az, meghökkenve fordultam Darienhez.
-Ez... ez ő? Logan? Plüss figurákat gyártanak az ő képével?
Odaléptem a babakocsihoz, és éreztem, ahogy az imént még mindn bizonnyal holtfehér arcom pipacspirossá gyúlik, ahogy finoman megcirógattam a textil kezecskét. Ahogy Darien ismét beszélni kezdett, alig halottam meg, mit mondott, elrévedve bámultam az üveges tekintetű babát.
-Hogy? - kaptam fel a fejem felocsúdva. - Ja, persze, rendben. Nagyon szívesen. De ne érezd rosszul magad, megmentettél minket. Hálával tartozom. Csak... öhm... - megköszörültem a torkomat, és lesütöttem a szemem, csak hogy aztán könyörgőn emeljem rá. - Lehetne, hogy... lehetne, hogy most inkább... gyalog menjünk?

Alistair hatalmas baba szemei még jobban kitágulnak a nő sikoltása hallatán, aztán pedig Inimmi viselkedése is csak egyre több kérdőjelet rajzol a feje fölé, amikor pedig Lily kezdi el cirógatni a játékát az apjára néz, és mosolyogva széttárja két apró kezét.
-Igen...minden X-men-ről készült egy ilyen...sőt, még bólogatós babákat is csináltak, meg akciófigurákat.
~Engem bezzeg senki sem akart megformálni...az egyetlen játék, ami legalább egy kicsit hasonlít rám egy pokémon...~
Alistair Ide-oda kapkodja a fejét apja, Lily, és a kismadár közt, végül pedig együtt érzően néz a nőre, megcirógatja a játékát piszkáló kezét, aztán felemeli a plüssrozsit, és kacarászva átnyújtja őt Lily-nek, had tartsa meg, ha már ennyire tettszik neki.
-Nana, kisember. - Szól rá Szellem játékosan. - Remélem tudod, hogy Inimmát nem adhatja neked oda cserébe.
A baba gondolkodás nélkül megfogja Lily kezét, és ráteszi azt a játékra(mondjuk ehhez a nő közreműködése is kell) aztán elengedi, és hátradől a kocsiban.
~Ideje lenne találni végre egy plüssjátékot, amit nem ajándékoz el valakinek...~
Azért magában nagyon megkönnyebbül, hogy nem épp ez lett az a játék végül.
-Éppenséggel mehetnénk úgy is, de sokkal gyorsabb, ha én viszlek titeket is. - Gyengéden a nő vállára teszi a kezét, s halkan folytatja a beszédet, előkotorva legbizalomgerjesztőbb mosolyát. - Megígérem, hogy most lassabban fogunk repülni, és a biztonság kedvéért a Wc-be. Naaaa, tudod mennyire nincs kedvem ezt lecipelni innen? Arról pedig szó sem lehet, hogy külön menjünk...fáradt vagyok a gyerekkel vitázni.
Ha beleegyezik akkor eltünteti négyüket, és most tényleg nagyon lassan haladnak,így jó fél percbe is belekerül, míg eljutnak a szomszéd utcába, a családbarát étterem mosdójába.
-Jól vagy? - Kérdi, a biztonság kedvéért a holtsápadt nőt. - A madaradnak meg sem kottyant ahogy látom...mondjuk az állatokat sosem zavarta ahogy emlékszem.

Nem voltam biztos benne, hogy Darien nem viccelt-e csupán a sorozatgyártott X-men játékfigurákról, hiszen itt volt egy rögtön a kezemben, ezért csak bizonytalan mosolyt küldtem felé. Az azonban elérzékenyültté mélyült, ahogy Alistair felajánlotta nekem félreérthetetlen gesztussal.
-Nagyon édes vagy, kicsim - simogattam meg az arcocskáját -, de maradjon csak nálad, én akármikor láthatom az igazit. Biztos te is nagyon szeretnéd, ha ismernéd. Képzeld, még a sárkányokat is le tudná győzni. Igazi hőslovag, aki ráadásul még kedves is, és... - Elpirulva haraptam el a mondatot. - Szóval maradjon csak, de köszönöm.
Darienre tekintettem remélve, hogy az előbbi áradozásomat nem hallotta meg.
-Nagyon aranyos baba - mondtam elismerően. - Nagyon jó szülei lehettek.
A férfi meggyőzött, hogy valóban az a legésszerűbb megoldás, ha ő visz minket, bár nem nagyon rajongtam az ötletért, hogy öt percen belül másodszorra is kiadjak magamból mindent, amit csak lehet.
~Bár úgyis ebéd előtt vagyunk, lesz mivel pótolnom. Csak remélem, Alistairre nem hozom a frászt, és Darien sem undorodik még tőlem. Az a Logan baba! Honnan szerezhették? És az igazi vajon mit szólna, ha tudna róla? Biztos morogna... azon az aranyos brummogós hangján, amikor olyan kis imádnivaló, mint egy medvebocs. Talán el is mesélem neki. Legalább megint úgy csinál, és láthatom azokat a helyes kis gödröcskéit... hmmm... Vajon este ráér majd? Mondjuk csak tegnap találkoztunk, de... de az már olyan régen volt. Ó, megérkeztünk!"
Most nem jött rám a hányhatnék. Igaz, rendesen émelyegtem, de legalább az űr, amit az előző akcióm még bennem hagyott, nem jött ki. Az ajtófélfába kapaszkodva próbáltam összehozni Dariennek egy biztató mosolyt, ha előrelátóan el is fordultam tőle , hátha mégis tévedtem volna, és még van bennem valami mocorgó kis valami, ami kikívánkozik. De végül minden maradt a helyén, úgyhogy az aggódva csiripelő Inimmával a vállamon elindultam a férfi után, hogy mutassa az utat, mert én nem ismertem a helyet.

Alistair-t persze nem abból a fából faragták, akit le lehet szerelni egy nemmel, főleg az után, hogy Lily ilyen áhítattal beszél a férfiről, akiről ő egyébként nem tudja, hogy kicsoda, vagy hogy miért emlegeti úgy, mint az igazi Logan, csak abban biztos, hogy új barátja valamiért nagyon szereti ezt a figurát, és a mamájának is tettszik, ha pedig ennyire odavannak érte, akkor miért ne legyen náluk? Apu úgyis hoz másik játékot, szegény könyves néninek viszont nincs ilyen jó apuja mint neki, szóval na...
-Gögö! - Szól rá határozottan a nőre, és az ölébe dobja a plüssfigurát. - Geö.
-Igen az - feleli Szellem mosolyogva, miközben megcirógatja a kicsi fejét - szerencsére az anyjára ütött.No, de akkor induljunk!
-Geö gögö! - Kiáltja Alistair is lelkesen.
~Hopp, lehet szólni kellett volna neki, hogy óvatosan áradozzon a titkolt szerelméről, amíg odaát vagyunk, mert hallom?~ Gondolja, mikor utasa már a tenyerével az ajtófélfát támasztja. ~Á, neeeeem....semmiképpen! Ezt megérte hallani! Viszont...most már nem vallhatom e neki...még véletlenül sem, francba.~
Az étterem ahova a nőt hozta tényleg családbarát hely a javából, már persze, ha ez alatt azt kell érteni, hogy a kisgyerekek remekül szórakoznak, és addig a felnőtteknek is akad néhány nyugodt perce. Az égszínkék falakat élénk festmények díszítik, illetve a tucatnyi faliújságra szögelve a látogatók rajzai is ott lógnak tonnaszám. A vár, amiből egy csúszda vezet a sok színes golyóba is megtalálható egy elkülönített burában, gyerekek viszont nincsenek sehol, illetve más vendégek sem, ami nem csoda, hisz hétköznap van.
-Jó napot, két felnőtt étlapot kérünk, köszönjük. - Ez után leteszi Alistairt a földre, ki négykézláb megindul a játszóház felé, aztán visszafordul, és maga felé inti Inimmát.
-Hmm, lehet ez mégsem volt jó ötlet - jegyzi meg Darien, alig leplezve a mosolyát. - most aztán leshetjük, hogy haza akarjanak jönni...á, köszönöm! - Átveszi az étlapját, aztán kíváncsian asztaltársasága felé fordul.
-Egyébként, találkozott már vele élőben. Nagyon büszke voltam rá...azt hittem meg fog ijedni tőle, de pont úgy mosolygott rá is, mint rád. Igaz, lehet sokat segített, hogy nem vette elő a karmait.

Nagyon hangulatos helyre hozott minket Darien, és szinte már azt sem bántam, hogy ilyen gyomorforgatóan is kellett utazni, még ha idefele már meg is próbált lassabban jönni, hogy kímélje a hasamat. Na jó, ez azért túlzás, igenis bántam, de már egészen jól voltam, és egyre jobban, úgyhogy megpróbáltam inkább arra figyelni, hogy mit is szeretnék enni.
-Felnőtt étlap? - kuncogtam fel. - Ilyet se hallottam még.
A hányinger elmúltával jött a következő sürgető követelőzés a gyomrom felől, mégpedig az, hogy vészesen kiürült.
-Egy gyros tálat kérek csípős szósz nélkül, csirkesalátával, epertortával és még egy narancslevet. Köszönöm.
A gyerekek elhelyezését nagyszerűen megoldotta a hely, mert bár elég távol voltak ahhoz, hogy a szülők végre szusszanhassanak egyet, elég közel, hogy lássák egymást, ami mindkét felet megnyugtathatta. Igaz, a gyerekeket túlságosan lefoglalták a színes golyók, a csúszda, és a különféle játékok, noha most nem voltak valami sokan, úgyhogy Alistair és Inimma szinte egyedül uralták a játszóházat, amivel úgy tűnt, abszolút tisztában voltak.
-Nem gond? - emeltem fel a Logan babát, amit Alistair a kezembe tuszkolt még a tetőn.
Mikor a kicsi és a nagyfiú első találkozásáról beszélt, először eléggé meglepődtem, mert nem értettem, hogy miért ijedt volna meg Logan Alistairtől. Mármint, ha ez olyan nagy ügy, akkor természetesen én is büszke vagyok rá, de hát Darien fia még csak egy pici baba. Aztán a karmoknál leesett, hogy én bizony megkavartam a sorrendet. Bár a meglepetésem attól még nem tűnt el teljesen.
-Nem értem, Alistair nagyon barátkozósnak tűnik, miért ijedt volna meg Logantől? - kérdeztem őszinte csodálkozással. - Ő csak akkor félelmetes, amikor az ellenségeivel harcol, de egyébként nagyon kedves és figyelmes, nincs benne semmi rémisztő. Még jó, hogy Alistair nem rémült meg tőle.
A fejemben felrémlett a kisbabával játszadozó Logan képe, és ez annyira szívet melengető volt, hogy akaratlanul is elmosolyodtam, és a kisfiú felé tekintettem, mintha lett volna rá esély, hogy meglássam Rozsomákot, ahogy az ölébe kapja és a térdén lovagoltatja.

-Igen - feleli, s maga is elmosolyodik magyarázat közben - van benne szöveg is, nem csak képek, és nem a csokifagyi az egyetlen köret benne. Illetve, itt akad alkoholos ital is.
~Epertorta? Narancslé? Ehhez jó lett volna a gyerek étlap is.~
-Egy bödön Linzert kérek, és egy ilyen nagy üveg kakaót, tejszínhabbal, és csokidarabkákkal - adja le a rendelést ő is, majd gyorsan hozzáteszi Lily-nek: - én már ettem otthon.
-És a fiatalúrnak? - Kérdi a pincér, és pénztáros egyben.
-Ó tényleg....legyen akkor két bödön, és két kakaó, nehogy éhen haljon szegény....
~Huhh, mit fogok kapni az asszonytól, ha megtudja, hogy mindezt bezabáltam.~
-Hmm? - Kapja fel a fejét, amikor a nő Rozsomák civilizáltabb, és kisebb változatát mutatja neki, aztán amikor felfogja egy másodperccel később, hogy mi volt a kérdés, csak legyint. - Azok után, ahogy róla beszéltél, lehet én vettem volna neked egy ilyet, ha a kölyök nem adja oda magától. Tartsd csak meg. - Belekortyol az újonnan érkezett kakaóba, majd a gyerekre és a madárra sandít, kik a golyók tengerében úszkálnak éppen. Alistair próbál felmászni a csúszdára, ám nem éri fel a létra első fokát, így sajnos képtelen rá.
~Na igen, ehhez fel kéne állni, az pedig ugye még nem megy kapaszkodás nélkül.~
-Gögö... - Mutat a kicsi szomorúan a várra Inimmának, ki megértően csipog vissza neki.
-Igen, édes egy kölyök - fordul vissza a nőhöz - de tudod, Logan hajlamos...ijesztőbbnek mutatni magát, mint amilyen, és csak nagyon kevés ember kedvéért képes elővenni a kedves arcát mostanában...mármint, amióta ismerem.
Alistair Vidám kiáltására hátrakapja a fejét, és még pont elkapja, ahogy a gyerek leér a csúszda aljára, Inimma pedig büszkén csiripel utána a vár tetejéből.
-Mi a...
A következő pár percben kíváncsian figyeli, hogy mégis hogyan jutott fel oda a kisfia, de Alistair csak ül a golyók közt, s azokat pakolgatja egymásra, néha pedig kacagva integet az apjának, aki végül megunja a dolgot, és visszafordul Lily-hez.
-Na mindegy...És maguk mióta vannak együtt Logan-el?
Közben, amíg nem figyelnek Inimma rászáll Alistair ujjára, majd felkapja őt, és a csúszda tetejére repül vele együtt. A gyerek a levegőben a szája elé teszi a kezét, nehogy elnevesse magát, viszont amikor már odafent van, újra hangosan kacag fel, és huss lecsúszik.
-Mindig ezt csinálja velem...

-Óóó - bólintottam lassan a magyarázatára.
~Linzer? Habos-csokis kakaó? Ehhez jó lett volna a gyerek étlap is.~
-Hogy beszéltem róla? - kérdeztem vissza kicsit rémülten. - Mit mondtam róla? Nem is mondtam semmi különöset. De egyébként köszönöm. A játék Inimma mellett különösen jól fog kinézni.
Miről beszél? Én csak... csak megdicsértem Logant ebben-abban, ez nem olyan, mintha áradoztam volna róla. Nem olyan. Nem.
Követtem Darien tekintetét, és megmosolyogtam gyerek és madárka játékát. Nehéz lett volna megítélni, melyikük az édesebb, úgyhogy nem is tettem, maradtam annyiban, hogy mindketten ugyanúgy helyesek. Szegény kisfiú viszont túl kicsi volt a csúszdához, nem tudott felmászni, és bár nem voltam benne biztos, hogy kicsi korban egyáltalán tanácsos volna kísérleteznie vele, már éppen emelkedtem fel, hogy segítsek neki, amikor Darien megint Loganről kezdett beszélni. Úgy tűnt, képtelen ejteni ezt a témát.
-Én nem látom ijesztőnek, csak mikor az ellenségeivel... foglalkozik. De akkor nagyon. Hú, ha láttad volna! Láttad már harc közben? Olyan ádáz arcot vág olyankor, és annyira biztos az ember abban, hogy ő fog nyerni, hogy... Mindegy, szóval nekem inkább az a furcsa, hogy tud másmilyen is lenni, mint kedves. Te közelről ismered? Jó barátod? Ugye azért nem szokott túl gyakran verekedni? Tudom, hogy halhatatlan és regenerálni is tudja magát kifejezetten gyorsan, de... de azért féltem - ismertem be szemlesütve.
Darien arca ismét furcsa kifejezést öltött fel, így megint csak a gyerek felé néztem, ahogy ő is, de nem láttam semmi különöset, a labdákkal játszott és Inimmával. Talán mutatott valami érdekes trükköt? Feldobta az egyik labdát és aztán el is kapta? Az szép teljesítmény lenne egy ilyen kicsi babától. Meghatott elrévedésemből Darien szavai zökkentettek vissza.
-Micsoda? - sípoltam elfúló hangon. - Miből gondolod, hogy mi... ki mondta, hogy... miért kérdezted, hogy... Nem vagyunk együtt. Nem! Nem! Hiszen ő... és én is... mi még egyáltalán nem... Mármint egyáltalán! Nem!
Nem tudom, lehetséges-e érezni, hogy valaki elpirul, de én most nem hogy azt éreztem, ahogy a vér a fejembe szökött, és nem kis adagban, de konkrétan a piros színt valami egészen furcsa módon érzékelni kezdtem attól, amilyen élénk színt ölthetett rajtam.
-Jézusom - suttogtam behúzott nyakkal. - Ha ő ezt hallaná!

-Csak azt, hogy egy sárkányölő kedves hős lovag - feleli miközben megvonja mindkét vállát, és nagyot kortyol a kakaójából. - nem nagy cucc, rám minden nap ezt mondja a feleségem...de azért még mindig jól esik. Talán egy nap el is hiszem...mármint, a sárkányölő rész még stimmel, de hős? Lovag? Kedves? Igazi Logan? Ezek egyike sem jellemző rám.
Újra ellenőrzi, mit művel Alistair, csak a biztonság kedvéért, de aggodalma szokás szerint fölösleges volt, hisz a kis drága csupán szabályos piramist épít a labdákból, majd mikor elhelyezi a zárógolyót a csúcsán, Inimma rászáll, és ott trónol tovább, amíg a kicsi tovább építkezik. Egy babától ez legalábbis érdekes, de még mindig nem annyira, mint amikor valahogy egy fejre állított piramist épít, mikor apja már elfordul, mit kis barátja lelkes csipogással jutalmaz. Természetesen amint bárki odanézne, a golyók széthullanak, mintha csak dobálná őket.
-A kis partizán - kommentálja az eseményeket Szellem mosolyogva, ahogy a színes műanyaglabdák széthullanak. - Egyébként, láttam már olyankor, amikor az ellenségeivel foglalkozott...régebben sokat dolgoztunk együtt, csak aztán neki ott volt az X-men, nekem meg...nos végül ott volt Lynn, szóval mondhatni én jobban jártam...mindenkinél.
Ahogy Lily megkérdezi őt, hogy Logan sokat szokott-e harcolni, pár másodpercig felelet helyett csak némán bámul rá, s tekintete szinte ordítja: "Most hazudjak? Á, tudod mit? Rendben van."
-Neeeem...ő a világbéke hírnöke ezen az a bolygón....
~Vagy az apokalipszisé, ami előbb jön.~
-Na jó...valójában Lynn-t leszámítva ő az egyetlen, aki a frászt tudja hozni rám, és mellesleg, hajlamos mindenkit ellökni magától, de...azért akad akit túlzottan kedvel ahhoz, hogy képes legyen erre, sőt, van olyan is, akivel tényleg kedves. Ebben az évszázadban eddig te vagy az egyetlen.
"Ártatlan" kérdése aztán meghozza a hatását, ő pedig nyugodtan dől hátra a székében, és puszta jófejségből megint inkább a fiát kezdi nézni, ahogy valahogy megint feljutott a várba. Szegény nő nagyon elpirult a kérdéstől, de talán, ha nem bámulja minden férfi őt a szobában - ami gyakorlatilag csupán ő maga - akkor még össze is szedheti magát ma szegény.
-Ó, ne haragudj, csak azt hittem...valamiért azt hittem tettszik neked, és véletlenül tudom, hogy te is abszolút az esete vagy...
~Legalábbis, az utóbbi pár hétben mindenképpen.~
-De ha nem hát nem, ezer bocsánat.
~Képzelem, mennyire ki lenne akadva, ha azt feltételezném, hogy együtt van ezzel a nővel. Fogadok a puszta elképzelés is nevetséges lenne az ő számára is...annyira röhejes az egész, hogy a könnyei hullanak a sok kacagástól.~

Mikor emlékeztetett rá, hogy akaratlanul is milyen szavakat használtam Loganre, kicsit kényelmetlenül kezdtem el fészkelődni. Ez így valóban áradozásnak tűnhetett. Talán az is volt. Csak éppen arról szó sem lehetett. Inkább én is Alistair felé fordultam, és mosolyogva figyeltem játékát a labdákkal és Inimmával. Tényleg tündéri gyerek volt. Megbabonázva tudtam volna nézni naphosszat, ahogy a játékokkal szórakozik.
-Lynn a feleséged, ugye? Nem hiszem, hogy ismerném. - Ismét a gyerek felé néztem. - De akinek ilyen családja van... Irigylem őt.
Egy ideig csak a gyros-tálra figyeltem, ahogy egymás után kapkodtam be a sült krumpli, a hús és a zöldségdarabokat. Kicsit elkomorultam a gondolatra, hogy nekem talán sosem lesz ilyen családom. Hiszen mindent elrontok. Ami a párkapcsolatokat illeti, mindenképpen, hiszen még rendesen választani sem tudok, így eddig kivétel nélkül minden férfi átejtett. Így nem is álmodozhatok házasságról és gyerekekről. De talán egyszerre jobb lenne csak egy problémával foglalkozni, elvégre még az is elég kilátástalannak tűnik, hogy egy normális párkapcsolatom legyen. Nincs rá semmi biztosíték, hogy legközelebb nem égetem meg magam. Ahogy magamat ismerem, úgyis csak elszúrnám azt is. Bár talán... érdemes lenne megpróbálni... ezúttal talán...
-Hát, tudod, igazából már én is láttam őt harc közben - vallottam be. - A könyvtárban megtámadtak minket, de szerencsére ő ott volt és segített. Hát... igazság szerint megmentett. Igazából kétszer is.
Azt hittem, válaszul egy nagy bólintást kapok majd, de Darien ehelyett, csak tiltakozott, és kijelentette, hogy Logan a világbéke hírnöke. Ez ugyan meglepett, de talán jobb is volt így, legalább nem kellett annyit féltenem, hogy bántják. Bántották már éppen eleget... többek között pont én. Nem is nagyon figyeltem oda, amit új ismerősöm beszélt utána, annyira a gondolataimba merültem. A legközelebbi, amire felkaptam a fejemet az volt, amikor azt hitte, együtt vagyunk Logannel, mivel ez több helyen is hibádzott és fájt.
-Nem tudod véletlenül, hogy merre van? - kérdeztem tőle. Eddig valamiért eszembe sem jutott ez a lehetőség, pedig, ha régóta ismerték egymást, Darien talán segíthetne. - Történt... mindegy. A lényeg, hogy eltűnt. Kerestem az iskolában, de semmi eredmény, elmentem a kedvenc helyeire, amikről mesélt, de nincs sehol. Arra gondoltam... mesélt nekem arról, hogy Kanadából jött, és mennyire szereti az ottani vadont. Talán oda ment. Csak hát az elég nagy. Ha tudnál ebben segíteni, nagyon hálás volnék

Nem tudja megállni, hogy ne mosolyodjon el azon, ahogy a vele szemben ülő aranyos nő fészkelődik zavarában, bár ez kivételesen nem a kárörömről szól, inkább arról, hogy szinte látja maga előtt, ahogy Logan otthon ül, és kétségbeesetten próbálja kitalálni, hogyan lehet elhallgattatni a bömbölő kölykét, ki már 3 hónapos korára randa pofaszakállat növeszt, pont mint az apja, ő pedig a sarokban áll láthatatlanul, és röhög. Na jó, talán egy icipici káröröm is van abban a mosolyban...
-Ó igen! - Feleli boldogan, aztán megnyom az óráján pár gombot, előhozva az "Endorfin" névre keresztelt alkalmazást, mire megjelenik Lynn Holografikus képe, ahogy éppen Alistair-t babusgatja. - Ő az...a kis krapekot meg már ismered... - Mondja átszellemülten, aztán hosszan bámulja a két apró mozgó alakot, s csak percekkel később tér vissza a valóságba.
-Hát igen...ez jellemző rá, imád hősködni. Én sem kímélném azt, aki megzavarna egy....várjunk csak, könyvtárban? Mégis mit keresett ő ott? - Kérdi meglepettséget színlelve, bár a történetnek ez a része még mindig nem egészen tiszta számára, hisz olyan olyan hihetetlen, hogy Rozsomák magától ment oda, és nem küldte el maga helyett mondjuk Sean-t.
-Miért, eltűnt? - Kérdi, ezúttal tényleg meglepetten.
~Látod te kölyök, ez van akkor, ha nem hagysz aludni, mert mindig nézel rám azokkal nagy a szemeiddel, hogy szeretnél még egy mesét! Te, édes kis zsaroló, most miattad nem tudom, hogy mi a fene van...ó anyám...~
-Nézd...te ugye a városban nőttél fel? Semmi baj, én is, csak egy másikban, meg tudom érteni...nos, nem tudom mennyire vágod a földrajzot, de Kanada háromszor akkora, mint ez az ország, és az ottani vadon....hát igen, elég nagy...
Újra az óráját kezdi bütykölni, mire a Föld képe ugrik fel. Még egy kis igazítás, és a kép ráközelít Alberta egy kietlen vidékére, ahol valamiért egy pont pirosan villog.
-Szerencsére, a motorja el van látva GPS-es lopásgátlóval. Csodálom, hogy a nagyobbik fiam nem szólt még, hogy elment. Nagyjából ehhez össze kéne törni minden...
Aggódva pattan fel az asztaltól, és kapja a füléhez a telefonját, minden egyes csörgésnél egyre idegesebben toporzékolva.Mikor végre felveszik a telefont, kicsivel nyugodtabbá vélik, de még mindig eléggé hadarva beszél.
-Sean? Minden rendben? Huhh...oké...csak tudod, Logan eltűnt, és már elhagyta a határt is, én meg aggódtam, hogy...mi az, hogy tegnap este még otthon volt? Az nem létezik! Tudom, hogy hírből sem hallott még a Kreszről, de ennyire ő sem hajthat! Igen...az szerintem is jó ötlet lenne...jól van, majd beszélünk, szia...
Leteszi a telefont, és Lily felé fordul, egy mosolyt erőltetve magára.
-Szóóóval....mit is akarsz tőle a vadonban pontosan?

Ahogy megláttam a holografikus képet, először kikerekedett a szemem.
-Nahát, milyen fantasztikus karóra! Ilyet hol lehet kapni?
De aztán inkább arra figyeltem, amit a képen lehetett látni. Természetesen széles mosoly jelent meg az arcomon, ahogy a csinos nőt, és kezében az apró kisfiút néztem, hiszen olyan szívet melengető látvány volt, ki tudta volna kőarccal végigülni, hogy ilyesmit mutatnak neki!
-Gyönyörűek - jelentettem ki. - Nahát, a Darrow család az idilli boldogság mintaképe! - nevettem fel.
Aztán ahogy Loganre terelődött a szó, a nevetésem elnémult, és már csupán a kissé szomorkás mosoly maradt a helyén.
-Könyveket akart kikölcsönözni egy előadásra. Meg az egyik tanítványának is megígérte, hogy kiveszi neki a Fűszermesternőt. De aztán végül maradt megenni velem egy kis epertortát... meg megmenteni az én és a még ott lévők életét.
Miután bólintottam csodálkozó kérdésére, csak ültem, és vártam, hogy mit mond. Nagyon szerettem volna már előrébb jutni, de egyedül, mindenféle nyom nélkül erre nem sok esélyem volt, és bár az utóbbi időben már közel jutottam ahhoz, feladjam, és türelmesen megvárjam, amíg visszajön, most új remény született, amikor megtudtam, hogy Darien Logan barátja.
-Tudom, mekkora Kanada és a vadon - jegyeztem meg, talán egy árnyalatnyi sértettséggel a hangomban. - Éppen ezért kérem a segítségedet, mert ha csak úgy nekivágnék a nevét kiáltozva keresgélni, az eltartana egy darabig.
Mikor azonban megláttam a villogó kis piros pontot, rögtön felderült az arcom. Ez lenne ő? Ez ő? GPS van a motorján? És Dariennek fia is van? Ja, az most nem ide tartozik! Mindegy, a lényeg, hogy megvan, megtaláltam! Már csak oda kéne jutnom valahogy, mert tudtommal ott nincs sok autó út, vagyis egyáltalán nincs, úgyhogy egy taxi se vinne el odáig, én meg nem tudok vezetni, csak ha Logan ott ül mögöttem, és fog.
Darien zaklatott telefonját nem nagyon értettem.
-Valami baj történt? Sean a fiad?
Érdeklődésére hirtelen rájöttem, milyen szomjas vagyok, úgyhogy addig nem is válaszoltam, amíg ki nem ittam mind a fél literes poharat.
-Az... hát... azt hiszem, miattam ment el - vallottam be szemlesütve. -Jóvá kell tennem... el kell mondanom neki... beszélnem kell vele.
Felkaptam a fejemet, és reménykedve néztem Darienre.
-Te el tudnál vinni oda? Neked nem tartana olyan sokáig. Nagyon hálás lennék érte, és cserébe te is kérhetsz tőlem valamit. Öh... babavigyázás... ha van valami könyv, amit nagyon szeretnél - vannak ám első kiadásaim. Nem tudom, mit kérhetsz, de ez nagyon fontos, és te tudnál nekem segíteni. Megteszed?

-Egyenlőre sehol - feleli őszintén - egy régi barátom dobta össze, külön nekem.
A dicséret hallatán büszkén húzza ki magát. Hát igen, tényleg azok...mondjuk nincs ebben semmi meglepő...illetve, az hogy egy olyan nő, mint Lynn akart tőle valamit talán egy kicsit az, viszont, hogy a világ leggyönyörűbb asszonya megszülte a legédesebb kisbabát, na az csak természetes. Aztán lesüti a szemét az utolsó kommentárt hallva.
-Hát, ez azért nem teljesen igaz...de mondjuk mostanában egész jól mennek a dolgok igen...
~Könyveket, egy előadásra? Csak nem a "rúgd szét" technikát akarta demonstrálni a gyerekeknek? A fűszermesternő viszont tuti Ratna volt! Más biztos, hogy nem tudta volna rávenni erre! Várjunk csak...~
-Epertorta? - Kérdi, majd elismerően hümmög egyet, hogy leplezze meglepetését.
~SMS Aya-nak: Rozsi epertortát evett ezzel a csajjal!!!! XDDD~
-Hát igen...az nagyon finom. Én is imádom...
Ezt követi a cseppet aggodalmaskodó telefonálás, ami során megtudja, hogy Sean azért nem mondta az utóbbi 4 napban, hogy Logan eltűnt az iskolából, mert nem négy napja tűnt el, mindössze csak 5-6 órája legfeljebb.
-Nincs semmi baj - nyugtatja meg gyorsan Lily-t. - Igen, Sean a fiam, és tanár abban a mutáns suliban, aztán meglepett, hogy nem említette, hogy Logan lelépett, de ezek szerint nem hagyta el olyan rég az országot...
Amennyiben ezen a ponton a nő kicsit csodálkozva néz rá, megakad mondandójában, majd magyarázkodva kiböki:
-Ja igen...neki nem Lynn az anyukája...
Ha esetleg még mindig nagy szemekkel néz rá Lily, akkor házzá teszi:
-Én meg idősebb vagyok, mint aminek látszom, és korán is kezdtem....leszállhatnánk végre rólam??? Szóval...hogy érted azt, hogy miattad ment el?
~Hmmm....hát, a kölyök imádja, és Lynn is odalenne érte, ha kaphatna pár új könyvet a gyűjteményébe, de biztos, hogy akarok egy olyan bébiszittert, aki Rozsomákkal randizik, és amiatt céltáblát festett a homlokára? Bele sem merek gondolni, mit tenne az a szörnyeteg kardfog szegény kicsi...á, inkább hagyjuk.~
-Éppenséggel, el tudnálak vinni oda, de biztosan jó ötlet ez? Most ettél, és ahogy elnézem a gyomrod nem nagyon bírja a teleportációt...

-Ó! - szontyolodtam el. - Kár.
Pedig nagyon szerettem volna egy ilyen karórát, mint az övé, de ezek szerint erre még sokat kell várnom. Sebaj, itt van nekem ez a Rozsomák baba, ez kitart addig, amíg meg nem láthatom végre újra az igazit. Már ha egyáltalán hajlandó még szóba állni velem.
-Nincs is ennél finomabb dolog a világon - jelentettem ki, és gyorsan elhessegettem az emléket, amikor Logan ajka az enyémhez simult. Inkább közelebb toltam Darienhez a tányéromat. - Ha szeretnél, nyugodtan vegyél belőle. Kiváló az itteni cukrász.
Alig fogyott el a sütemény, máris ráterelődött a szó, én pedig kényelmetlenül mocorogtam, és zavaromat narancslé ivással próbáltam leplezni, remélem legalább részleges sikerrel.
-Nem tudom, mikor hagyta el az országot - vallottam be. - De már elég régóta nem beszéltünk. Hívtam a mobilján, de nem vette fel, ma pedig megpróbáltam az iskolában felhívni, de nem értem el, és ott sem tudták, hol van.
Lesütöttem a szememet, és a szívószálammal a poharamban lévő narancs cikkeket kezdtem döfködni. Nem tudtam, tulajdonképpen miért is éreztem zavarban magamat, ahogy azt sem tudtam, mit mondtam volna Logannek, ha felveszi a telefonját. Csak azt tudtam, hogy beszélnem kellett vele. Most már tényleg, mert... na, ezt majd kitalálom, ha már ott leszek. Abban azonban biztos voltam, hogy hiányzott. Hogy nagyon, hogy szinte már elviselhetetlenül hiányzott.
-Úgy volt, hogy odamegyek könyvtárosnak, ahol ő is dolgozik - folytattam motyogva. - Még ő ajánlotta fel az állást. De most... nélküle... Elhalasztottam a költözést, még mindig otthon lakom. Valahogy... nélküle...
Felsóhajtottam, és könyörgő szemekkel néztem Darienre.
-El tudnál vinni oda? Nagyon kérlek. Az sem érdekel, ha egy évre visszamenőleg visszajön belőlem minden ennivaló, csak...
Viszont állítása szerint segít nekem, úgyhogy gyorsan felálltam, intettem neki, hogy várjon, csak egy pillanat az egész, és már ki is siettem az utcára. Mellettünk egy drogéria és ajándékbolt volt, ide mentem be, és hamarosan megint Darien előtt álltam egy papírzacskóval.
-Fogkefe - emeltem fel egy kicsit a csomagot -, fogkrém, szájvíz, szőlőcukor, és... még valami - vontam meg a vállamat tettetett lazasággal, de picit elpirultam azért, ahogy kicsi dobozra tekintettem. - Felőlem akár azonnal is indulhatunk... bár... előtte talán... Ismer egy jó orvost, aki meg tudna vizsgálni? Mármint... mint mutánst?

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem //

-El - egyezik bele gyorsan, részben mert ennek a szomorkás tekintetnek nem volna szíve nemet mondani, de főleg, mert látni akarja Logan arcát, amikor ez a törékeny nő - akihez képest Lynn egy deszantos legenda - beállít a vadon kellős közepén, és szégyenlősen integet neki. "Szia. Bocs, hogy ennyit késtem a lakásavató bulival, de nagyon messze laksz."
~Lehet le is kamerázom. Az lenne aztán az igazi.~
Amíg Lily bevásárol ő rendezi a számlát, aztán felkapja a gyereket a játszóházból, ki gyanúsan jól viselkedik, és kicsit sem kapálózik, hogy hagy maradjon még.
~Miben sántikálsz már megint te gyerek?~
-Látom felkészültél - nevet fel a túlélőfelszerelés láttán. - Amúgy igen...véletlenül ismerek egy orvost. A neve Dr.Harlow, de Alistair csak úgy szólítja...
-GEÖ-GÖGÖ!!! - Sikítja vidáman a kisbaba, és még tapsol is örömében, miközben tekintetével a szobát kezdi fürkészni anyu után.
-Na igen...de ha majd egyszer megtanul beszélni, az lesz a neve, hogy Mama. Na gyere, oda viszlek először.

//Köszönöm a játékot! //

//Mike//

Újabb egyszerű és könnyed napnak nézek elébe. A botanikus kert általában nem valami jó vadászterep, de ma vasárnap van. Péntekenként elhozzák ide a suliból a porontyokat, akik hétvégére kikönyörgik apunál-anyunál az újabb kört. Persze szombaton fél New York túlórázik, így vasárnap jó sokan vannak. Sok ember az sok tárca és felszívódási lehetőség is...
Még csak fél órája voltam itt, de már volt vagy 4-5 tárcám. Illetve nem volt, mert mindig kivagdaltam őket valami túlméretes, feliratozott platán alá, csak a pénzt tartottam meg. A felismerés miatt lassan már nem aggódom. Hosszú kabát, kapucnis pulcsi. Ma úgyis szemerkél az eső, senkinek sem tűnik fel. Relatíve még tiszta is a göncöm, alig pár napja loptam az összeset. Fütyörészve sétáltam a hotdogoshoz kiélvezni jól végzett munkám jutalmát, majd az újdonsült kajával a kezemben letámaszkodva figyeltem a tömeget, keresve, kinek a feje felett lebeg csak számomra láthatóan a "Balek" felirat...

Igazán semmi dolgom nem volt ezen a helyen, csak azért tévedtem be, mert hívogatott a sok zöld és a valamivel hűsebb levegő, hiszen egész héten látástól mikulásig bent görnyedtem az íróasztalomnál, King úgy ellátott papírmunkával.
Végül is örültem, hogy betévedtem, bár lehettek volna kevesebben és főleg a kölykök számát minimalizáltam volna, mert ma igazán nem hiányzott a ricsaj, szerettem volna egy kicsit magamba mélyedni és pihenni. Lassan közeledik az idő, hogy megtartsuk az esküvőt és ahhoz majd meg kell tartania főpróbát is, ahol drága rasszista főnököm találkozik Aya-val, és ettől nekem gombócnyira zsugorodik a gyomrom idegességemben. Szóval jól esett volna most egy kis csend, de hát ez hiú remény volt íyg az egyik út menti pad felé vettem az irányt és letelepedve rá, még mindig merengve néztem körül, először csak úgy céltalanul, majd mikor megakadt a szemem, a tőlem nem messze hotdogot rágcsáló kapucnis fazonon, akkor már az igen csak felkeltette az érdeklődésemet.
Sárga vészvillogó kezdett szirénázni a fejemben és azon töprengtem, honnan olyan ismerős. A fokozott figyelemnek meg is lett az eredménye, mert amikor a szájához emelte az ételt és egy pillanatra feljebb emelte a fejét, mintha zöldes árnyalatú bőrt láttam volna megvillanni a kapucni árnyékában. Varangy? szúrt belém a felismerés, de aztán megráztam a fejem, az nem lehet, hiszen ő odaveszett a nagy csatában! Az ki van zárva!
~ De a holtteste sosem került elő! ~ ugrált a kisördög a lelkem mélyén. ~ De, ha ő az, akkor riasztanom kéne Kinget. ~ merült fel bennem, de aztán megráztam a fejem és kisöpörtem ezt a gondolatot. ~ Nem! Ha tévedtem és biztos, hogy csak valami tévedés lesz, akkor majd rajtam fog élcelődni hónapokig! Először meggyőződöm róla, hogy igazam van, aztán hívok erősítést! ~ döntöttem el magamban végül.

Mint akinek csak úgy arrafelé van dolga, lazán felálltam a padról és az alacsony fickó felé kezdtem sétálni, de a szemem sarkából azért nagyon is figyeltem, mit fog csinálni. Gondoltam megszólítom valamilyen ürüggyel, aztán kiderül, hogy jók voltak e a megérzéseim, vagy csak lyukra futottam.