Manhattani utcák

Lassan, még mindig ámulva Merlin étkezési sebességén nekiláttam még egy palacsintának. Oké, értem én, hogy kell az energia, én is voltam már így, de ez akkor is elképesztő... És feltűnő, már pedig ha egy körözött és üldözött szökevénynek meg egy sérült és legyengült mutánsnak valamit kerülnie kell, az a feltűnés. Na mindegy, annyi baj legyen...
- Persze, hogy benne vagyok! Azt már tudjuk, hogy te valahogy akkumulálod a képességem, de én főleg arra lennék kíváncsi, hogy ez visszafelé is működik-e? Mert a többiek képessége semmiféle kölcsönhatásba nem lépett az enyémmel. Csak a tiéd. Tényleg érdekel, hogy meg tudnálak-e gyógyítani a saját erőddel.
Kivégeztem a palacsintát, és a rohamosan fogyó készletre néztem. Kíváncsi voltam, vajon ha mindezzel végzett, Merlin rendel-e repetát. Én közben szolidan nekiálltam a második hamburgeremnek.
- Ami Ratnát illeti... Félre is érthette a helyzetet. Elvégre én is véreztem, és magamnál voltam, és tudtam beszélni, és... Jó, lehet, hogy tényleg nem értette félre. Szóval kösz. Nem tudom, milyen Ratna zsánere, szóval az én szememben te ugyanúgy vetélytárs lehetnél, mint Greg vagy Sebastien... De térjünk vissza akkor az eredeti kérdéshez. Hogyan gondoltad, hogy kéne elkezdeni a kutatást? Elméleti síkon, vagy rögtön a gyakorlatban... Még sosem voltam kutató, tök jó! - vigyorogtam.

Sean most már lelassít egy éhes pitbull sebességére. Eközben látja, hogy Darren néha kényelmetlenül pillant körbe és így Sean a későbbiekben igyekszik kerülni a feltűnést.
Jobban belegondolva, nem is tudja, miért nem gondolt rá, hogy feltűnést kelt, amit csinál. Egyszerűen követte a biológiai ritmusának kérlelhetetlen tévedhetetlenségét.
Egyre gyakrabban történik ez, amikor a képességét használja. Egyre gyakrabban lesznek transzparensek a korábban merev és átjárhatatlan társadalmi szabályok, amikbe nevelték. És egyre gyakrabban hagyja őket figyelmen kívül.
Nos, szóval Ratna.
-Csinos, ezt nem lehet tagadni - mondja Sean és felvonja az egyik szemöldökét, miközben hangosan rágva maga elé mered. Darren remélhetőleg átugorja a csapongás okozta logikai űrt, ami tátong a képességek és Ratna között. - Ám van egy olyan érzésem, hogy az ő kiegyensúlyozott visszafogottsága és a bennem ébredő erők, az tűz és víz.
Sean szórakozottan eszik tovább és az asztal egy pontjára mered. Egyetlen pontra, de a szemei nem tudnak fókuszálni; Az a tipikus, végtelenül bamba arckifejezés lesz rajta úrrá, ami mindenkit elfog, amikor álmosan vagy szórakozottan egy pontra bámul, egy pontra, amiről nem tudja levenni a szemét, és nem is nagyon lát ki a saját fejéből.
- Tűz és víz... - mondja halkan, - tűz... - mondja újra, már motyogva.
A szemei csak nem akarnak fókuszálni, hogy valami érdemi felhasználni, feldolgozni valót adjanak a kognitív tudatának.
- Hm.
~Különös ~ gondolja Sean. Ahogy kimondja a szavakat, rájön, hogy az utóbbi időben néha olyan szögből látja magát, amilyenből idáig soha. Az ébredő erőt látja, a benne lévő lángokat. Persze, a képességét eddig is a tűzhöz hasonlította, de eddig nem látta mindezt...
Hatalomnak.
Eddig csak egy angol fiú volt, aki utálta a sznobok világát, és akinek volt egy kis... Különleges titka, ami végérvényesen elválasztotta a társadalmi rétegétől. Egy angol fiú, aki segít másokon.
Most azonban látja a növekvő energiát... Hát persze...
Aztán befejezi a palacsintát és pislog.
A pillák lecsukódnak, az égő szemeken hűs könny fut végig.
A gondolatok pilleként röppennek ki a fejéből, és a finom étel okozta megelégedés eltölti Sean-t, aki nem is igazán érti, hogy gondolkodhat ilyen csacskaságokon, amilyenen az öreg kontinens hóbortosabb népei, meg a szentimentális amerikaiak szoktak.
Tesz egy kis csokoládéöntetet a juharszirupos palacsintára és megkóstolja.
- Splendid - mondja, és gyorsan visszagondol, miről is beszéltek az előbb.
- Ah, igen, of course - mondja Sean, akinek visszatér a megszokott stabilitása. Az angol modor úgy tartja egyenesen a karakterét, mint valami túlkeményített fehér ing és fűző egy hajlott embert.
- Szóval, ez az energiajellegű képesség kölcsönhatásba léphet egy másikkal. Szerintem sok esélyünk nincs elméleti szimulálásra, megtesszük, amit tudunk. Kipróbáljuk, de nem itt, mert ha elszabadul, nem csak, hogy takarítanunk kell és a Xavier iskola vezetői megesznek vacsorára, engem legalábbis - mosolyodik el - de kárt is tehetünk másokban. Tudod... - kezdi el és kinéz az ablakon, az égre, hogy valami támpontot keressen a gondolatainak, amiket nehéz szavakba önteni - ..szóval... Well, ez olyan érdekes, nagyon újszerű gondolat a számomra... De arra gondoltam, mi van, ha képességemet nem csak gyógyításra lehet használni? Talán te vagy az egyik legmegfelelőbb ember, aki kompetens ennek a kiderítésében.
Sean-nak jut ideje belekortyolni a kávéba. Olyan mámoros érzés fut rajta végig, mintha a képességének forró erejét öntenék belé vissza.

- Hát azt én is nagyon remélem, hogy nem lesznek.
Az ajtó egy szintén igen keveset használt épület belső udvarára nyílt. És nem csak hogy nekem is meg kellett szoknom a fényt, de arra is rá kellett ébrednem, hogy jelenleg csak három helyen fázom. Először a vállamat szemléltem meg, ahogy egy szép lyuk tátongott, mind a kabátomon, mind pedig azon ami alatta volt, szóval úgy ahogy volt a fél vállam kilátszott. Elismerem, vannak olyan ruhák, amiknek ez jól áll, de nem tél közepén amikor még havazni is elkezd.
- Ezzel most mihez kezdjek?! - fortyantam fel. Egy pillantást vetettem az egyik lábamra is. Ott nem volt ekkora lyuk, csak egy szakadás. Ismét ez a csak... mondhatni a fogamat csikorgattam. Aztán eszembe jutott, hogy mi is a helyzet éppen.
- Nos, ha...khm... szóval, ha jelenleg nem vettek körbe a barátaid az épület körül, akkor innen nagyjából bárhova el lehet jutni a városban. Csak ki megyünk arra - mutattam a megfelelő irányba -, és busz, villamos, metró, amelyiket csak akarod megtalálod nem messze.

Mikor már friss levegőt is szippanthattam lassan elmúlt a feszültségem is és végre a lányra is koncentrálhattam.
- Mivel? – nézek rá meglepődve, de aztán követve a tekintetét én is látom, hogy kissé leamortizálódott a ruhája. – De, hát mi történt veled és a ruháddal? – kérdezem meg ismét, hátha most közlékenyebb lesz.
A hely ismertetése pedig már igazán megnyugtat, hiszen akkor hamarosan talán már a kolesz felé is indulhatok, mert elég valószínűtlennek tartom, hogy itt is ránk találjanak. Elég hosszú utat tettünk meg a föld alatt, hogy a nyomunkat veszítsék. Ebben pedig elég nagy szerepe volt ennek a kis tolvajnak, ezt azért el kell ismerni.
- Oké, köszönöm, hogy kihúztál a slamasztikából. – nézem a földet, miközben egyik lábamról a másikra állok. – Nem tudom, hogy mi a terved a pénzemmel, de talán elég lesz, hogy vegyél belőle másik ruhát, meg kabátot, de ha kevés, akkor felajánlom, hogy veszek neked egyet, mert ennyit nekem igazán megér, hogy nem kaptak el. – nézek most már a szemébe, a reakcióját várva.
Mondjuk nem biztos, hogy jó ötlet ennyire kiadnom magam, a végén még meggondolja magát és a haverjaival túszul ejt, váltságdíjat remélve, hisz láthatja, hogy van pénzem.

Lassúra vettem a tempót, miközben haladtunk az utcán egyelőre céltalanul. Részben megkönnyebbültem, hogy nem maradt felém már több kérdése, amivel tovább nyaggathat, de sosem szerettem túl korán inni a medve bőrére. Most sem tettem.
- Szóval? Azt már tudom, hogy szívesen mentesz meg embereket valós vagy vélt sérelmektől, de úgy egyébként mit csinálsz? Mármint tanulsz még? Szülők mit szólnak a vakmerő cselekedeteidhez? Megengeded, hogy cikket írjak a hős megmentőről? – folytattam a kérdések halmát piszkálódva, ám némi reménnyel a pozitív válaszban. Ha mégsem, talán akkor sem fogok kétségbe esni. Újabban egyébként is magától az ölembe hullanak a lehetőségek.
- Szóval megnyugodhatok végre? Tényleg nincs több kérdésed? - piszkálódtam tovább, ez esetben pedig negatív válaszban reménykedve.

- Honnan tudjam? Mondtam már! Lehet ez valami új dolog... - a vállamra néztem és hozzáértem az ujjammal. Nem történt semmi. Nem égetett, nem fáj vagy hasonló. - ...mutánst dolog - pontosítottam, hogy eddig neki nem esett volna le.
- Nos, valami ilyesmi volt a tervem vele igen. Pár új ruha... mostanában eléggé gyorsan leamortizálódnak... kaját szerezni valahogy a kicsiknek, s a többi.
- Köszi - pillantottam fel rá a vállamról abba hagyva a vizsgálatát egy halvány mosollyal az arcomon. - Nézzenek oda a végére még az is kiderült hogy tudsz te kedves is lenni. Úgy tűnik már ezért megérte...
Ami azt illeti én sem vagyok kedves mindenkivel csak úgy, de azt hiszem ez érthető. De ha valaki a zsarukat emlegeti azt nagyon nem szeretem.

A képessége? Kíváncsian és egyben kissé ijedten is néztem, majd a kezemet is megszemléltem, amivel a vállát fogtam, de egy kis pirosságon kívül mást nem láttam rajta.
- Hát nem irigyellek, ha az is a képességed közé tartozik, hogy lefoszlódjon rólad a ruha, akkor sok pénzt kell keresned, hogy pótolni tudd a veszteséget. - mondtam neki fanyar humorral, hisz tudhatta, milyen pénzkereseti lehetőségre gondoltam. - Nem vagyok emberevő, - morogtam bosszúsan, - csak szerintem senki nem díjazza, ha meglopják, pont a fizetésnapon, meg mondjuk amúgy sem. És az első, amit egy jól nevelt polgár tesz, hogy hívja a zsarukat. - vontam meg a vállam. - Különben én sem szívesen találkozom velük, csak, hogy tudd, valahogy mostanában nem szívelik a magunk fajtákat túlságosan, mióta új kapitány van. - világosítom fel. - És ezekkel a fazonokkal, - intek a hátam mögé, - meg különösen nem szívesen futnék össze, ezért illet téged a hálám és a felajánlott segítségem. Na merre menjünk?

- Nos igen, ez elég aggasztó... - húztam el a szám. Nem beszélve arról, hogy ez így nagyon nem jó, hogy menet közben leszakad rólam a ruha.
- Igazad lehet, ezért szoktam úgy csinálni, hogy ne vegyék észre, de ez most nem az én hetem - mondtam lemondóan. - Mellesleg, hogy az emberek mit gondolnak, nem érdekel. A kisujjamat nem mozdítanám értük.
- Új kapitány? - kicsit meglepődtem a dolgon. - Jó tudni. Egy rohadék aki hű a fajtájához... - motyogtam az orrom alatt.
- Erre - intettem neki, és elindultam. - Aztán ha kiértünk, mész amerre akarsz, nem erőltetem, hogy továbbra is velem gyere. - Nem hinném, hogy érdekelné hogyan kell az utcán élni, és beszállni a tolvajlásba...
- Mellesleg van valami ötleted, hogy egyáltalán mért üldöznek? Csak kíváncsiságból...

Elindultunk az utca felé, és végre megnyugodhattam, ahogy körül néztem, mert sehol egy izompacsirta, vagy egy fekete kocsi, ami arra utalna, hogy még nem sikerült lerázni őket.
- Persze, értékelem, hogy nem erőltetsz semmit, de ha már megígértem, akkor vegyük meg a kabátot. És milyen kicsik? – kapom fel a fejem a megjegyzésére.
Az üldözőre vonatkozó kérdésre elgondolkozom, de hát nem úgy néz ki, mint aki rohanna az ellenségeimhez, a megszerzett tudásával.
- Hát, egy olyan ember fia vagyok szerencsétlenségemre, akit nagyon meg szeretnének szorongatni, és ehhez úgy gondolják én vagyok az egyik lépcsőfok. Ezért nem ez az első eset, hogy megpróbálnak elcsípni, de már megölni is akartak, úgy, hogy kezdek belejönni a menekülésbe. És mivel kedvenc rendőrfőnökünk nem akar bajt a városában, ezért még a zsarukat is igyekszem kerülni, mielőtt a saját védelmem érdekében elsüllyesztenek valami isten háta mögötti fegyenctelepen. – mormolom keserűen, habár fogalmam sincs miért is avatom be alkalmi társamat.
Lehet, hogy csak jól esik már valakivel kibeszélni, aki nem érdekelt egyik fél részéről sem.

Nem hittem volna, hogy ennyire erőlteti a kabát témát. Felajánlottam, értékeltem, de egyáltalán nem akartam, hogy kényszernek érezze. Mellesleg én nem hinném, hogy egy boltba csak úgy nyugodtan bemehetnék csak így...
- Egy nyolc és egy hat éves kislány akikkel együtt lakom - vagy is mit is mondhatnék rá. - Annak ellenére, hogy gyönyörű gyerekek, a kinézetük olyan, hogy az emberek egyből vérszemet kapnának ha meglátnák őket, így nekik is csak az jutott ami nekem. - Hydrával próbálunk rájuk gondot viselni valahogy... - igaz van még egy mutáns akivel mondhatni együtt lakunk, ha nem a testvériségnél vagyok, de... nos... nem az a szociális típus.
- Áh értem... rossz helyen, rossz időben, rossz társaságban önhibádon kívül... megesik, azt hiszem. Ha rám hallgatsz nem hagyod lenyomni magad. Na nem mintha ezt gondolom magadtól nem tudnád. Csak magad körül vigyázz másokra, a végén még te is a szüleid helyzetében találhatod magad ha nem figyelsz.

Mivel, nem nagyon lelkesedett a kabát témáért, ezért levettem a napirendről, hiszen azért szép kis pénzt akasztott le rólam, abból igazán futja rá, és még a gyerekeknek is jut.
- Sajnálom, hogy az emberek így állnak hozzá, de hát még akiknek nincs a homlokára írva, hogy mutánsok, azokat is sok attrocitás éri manapság. De remélem az a kis pénz egy darabig segíteni fog. - mutatok a zsebére.
Mivel már igazán eljárt az idő, és az üldözőket is leráztuk, nincs más hátra, mint elköszönni.
- Köszi! Igyekszem vigyázni magamra és sokszor nézek a hátam mögé. - mosolygok a lányra. - De azt hiszem nekem még elég hosszú utat kell megtennem a sulimig és nem akarok kapuzárás után odaérni, mert baj lesz, ezért köszönöm, hogy megmentettél, és te is vigyázz magadra. - veregetem meg a vállát sután és kicsit elpirulva elindulok, hogy felszálljak egy metróra.

/Szál lezárva - Köszi a játékot, élveztem /

Épp ez a lényeg. Rajta nem látszik, mégis kifiléznék egyből mert rá is használható ez a szó. Hiába nem látszik rajta, mégis mindketten mutánsok vagyunk. Több közünk van egymáshoz, mint bármelyik visszamaradott emberi csőcselékhez.
Biccentettem neki, bár eléggé meglepett, hogy vállon veregetett. Mellesleg az ő zavarát most mire véljem? Mindegy, miután elfordult egy vállrándítással túltettem magam rajta, és én is az utamra indultam. Kezdtem igencsak fázni ilyen szellős ruhában. Meg aztán lehet hogy jó fogásom volt, mégis dolgoznom kéne hiszen most tudok. Vagy talán ne kísértsem a sorsot? Jó kérdés.
Eltűntem az első utcasarkon, és meg sem álltam ...hmm... hazáig.
//Szál lezárva - én is köszönöm //

Láttam, hogy Merlin hirtelen nagyon fura hangulatba került. Valahogy az arckifejezése vagy a szeme elárulta.
Elmosolyodtam azon, amit Ratnáról mondott.
- Egy hónapja még egy kisstílű bűnöző voltam, aki értékessé vált, mert látta a jövőt. Ma üldözött vagyok, szerelmes, és fogalmam sincs, voltaképpen mekkora is a hatalmam. Gyanítom, hogy napról napra nagyobb. Épp csak irányítani nem tudom. Szóval ha valaki, akkor én igazán nem illek Ratnához...
A számba tömtem pár szem sült krumplit.
- Jól vagy? Olyan, mintha kissé elkalandoztál volna... Ami a kísérletezést illeti, semmiképp sem akarnám mások közelében, ebben teljesen igazad van. Csak azt nem tudom, hol lehetne akkor. Sajnos jelenleg nincs igazán lakásom, csak egy motelszobám, és azt is két-háromnaponta váltom.
A kérdésén elgondolkodtam.
- Nos hát... Az én képességemet katalizálod, azt hiszem. Ez máris nem gyógyítás, ugye. De ha azt vesszük alapul, hogy az én jövőbe látásom idővel telekinézissé fejlődött, nincs kizárva, hogy a tiéd is megváltozik. Mondjuk, ha most meg tudod gyógyítani a testet, később képes lehetsz akár a halálból is visszahozni másokat... Vagy, teszem azt, csak a testüket, ha feltételezzük a lélek meglétét. De ez már más kérdés.

Azért jó, hogy egy kicsit megnyugodott. Nem szeretem látni, ahogy valaki lelki terror hatása alatt áll. Akkor se, ha ez filmben történik. Ha meg én csinálom, az főleg szar érzés.
- Kaszkadőr vagyok. Mivel az extrém sportból önmagában nem lehet megélni. Vagyis kaszkadőr voltam, most pedig olyan pihenésfélét csinálok. Amúgy tényleg szeretek segíteni az embereknek, még akkor is, ha idegesítő újságíró nőcskék.
Erre vigyorgok egy kicsit, de jó szélesen, mint a gyerekek. Nem érdekel, hogy kábé egyidősek vagyunk, ennyi belefér.
- Szóval, szóval, szóval! Lehet, hogy még eszembe jut valami kérdés. Amúgy miért szégyelled, hogy más vagy? Mivel nincs látványos testi fogyatékosságod, és szerintem nem vagy épp egy csajozós csaj, úgyhogy elég egyértelmű volt az utalásod a családi problémáidra.
Megint sikerül elfelejtkeznem az óvatos megfogalmazásokról. Nem, mintha annyira rosszat mondtam volna szerintem, de azért mégiscsak az előbb volt az a kelletlenül sarokba húzódó Kara. Most meg már itt beszélgetünk az utcán.

/Darren-nek az étterembe/

Sean végre befejezi az evést, hatalmas halom szennyes edényt hagyva az asztalon és megiszik még egy kávét. A világ már teljesen más színben ragyog a szeme előtt, most veszi észre, milyen friss, üde és napsütötte a reggel, milyen rengeteg szín kavarog az utcán.
- Ugyan, mégis, mit veszthetsz? Ratna szép és okos lány, tud magára vigyázni, ha túl veszélyes party vagy számára, ezt ő is el tudja dönteni, ne aggódj. És, miért ne? Semmit nem mondtál idáig, ami kizárna bármit is. Amit elmondtál, az azt mutatja, hogy jó képességű, tehetséges fiatalember vagy. Nincs mitől tartanod, mert nincs mit vesztened. Sokkal jobb megtudni az igazat, hogy valami nem valósulhat meg, mint hátrahagyni egy elvarratlan szálat, kétséget, hogy valamit esetleg elmulasztottál. Hidd el, mindez csak ballaszt, ami lehúz. Ha Ratna visszautasít, az is csak a hasznodra lehet, az is csak elvág egy köteléket, elmozdít egy akadályt, hogy továbbmehess az úton. Ha pedig az ellenkezője valósul meg... Talán nem kell részletezzem, az mennyire jó neked. Csak bízz magadban!
Sean átvált egy következő teára.
- Igen, egyébként, jól vagyok, csak kicsit elmerengtem... Eh, mindegy is. Nem gondolnám, hogy kifejezetten az én képességem katalizálná a tiédet, hanem azt mondom, hogy szerintem olyan ez, mint két elektromágnes, vagy egy dinamó. De talán a legjobb, ha egyenesen előrelépünk és kipróbáljuk, mit tudunk. Van ötleted elhagyott, mellékes és használható terepre?

Nem kerülte el a figyelmem, hogy sorra a sokadik kérdésem hagyja simán figyelmen kívül, azonban erre egyelőre nem állt szándékomban figyelmeztetni. Majd szép lassan újfent lecsapok velük rá, ha eljön a megfelelő alkalom. Az „idegesítő újságíró nőcske” jelzőre csak rásandítottam, majd elvigyorodtam.
- ... ha te ezt pihenésnek nevezed. Egyébként miért csak voltál kaszkadőr? Baleset netán vagy egyéb okok? – faggatóztam tovább, miközben szép lassan haladtunk a sok siető, rohanó emberhalom közt.
- Nem szégyellem. De kíváncsi vagyok mi az ami ennyire egyértelmű, hogy simán kikövetkeztetted – néztem fel kérdőn egy pillanatra, talán meg is torpantam, de végül folytattam az utam.
- Szóval te pedig miért pörögsz ennyit? Egyszerűen nem vagy képes a fenekeden maradni vagy esetleg valami múltbéli sötét dolgot szeretnél jóvá tenni? Hmmm?

Megint kezd olyan sok lenni a kérdése, hogy időm se lenne rá válaszolni. Nem szeretek hosszan egyedül beszélni, az nem nekem való. Az interjúkat se nagyon szeretem, de azt az újságírók miatt inkább.
- Semmi extra. Kaszkadőrködni munka, sportolni pedig szórakozás. Most sokáig elég az a pénz, amit összespóroltam. Úgyhogy minek dolgozzak addig?
Akkora a tömeg, hogy már valami Newton-féle fizikatörvényt kéne kitalálni rá. Kár, hogy nem vagyok fizikus, biztos menne most az okoskodás. Vagy politikus-fizikus, az tuti elhozná a világvégét.
- Pont most mondtam el. Minek kérdezel, ha nem is figyelsz?
Furcsán nézek rá. Nekem tök egyértelmű volt, amit mondtam, neki meg nem jön át valamiért.
- Nem tudok megülni a seggemen. Meg aztán, ha segítek másoknak, akkor a jövő "sötét dolgai" közül lehet, hogy párat elkerülünk. Mondjuk egyszer azt mondta egy térítő, hogy a világ egyensúlyban van jó és rossz szempontjából. Még nem értem teljesen, mire gondolt, de azért szerintem érdekesen hangzik.

Felsóhajtottam.
- A fél város engem akar kinyírni. Hidd el, Varázsló, én mindenkinek túl veszélyes parti lennék. De azért meg fogom próbálni. Elvégre, ez az üldöztetés sem tarthat örökké, nem igaz?
De nem ám, gondoltam. Nemsoká vége lesz. Vagy így, vagy úgy.
Bólintottam, jelezve, hogy egyetértek.
- Igen, szerintem is ki kéne próbálnunk. De nem tudom, hol. Említette valamelyikőtök az iskolát... Ott, a Xavierben nincs egy hely, ami alkalmas lenne erre? Csak van egy szoba vagy terem vagy valami, ahol gyakoroltok... Bocs, de nem jut eszembe semmi jobb.
Végignéztem az asztalon, és igyekeztem nem belegondolni abba az ételmennyiségbe, amit Merlin magába tömött.
- Izé... Khm... Akarod, hogy felezzük a számlát?
Nem voltam biztos benne, hogy van annyi pénzem, de az illem, az illem, azért felajánlottam. Maximum zálogba adom a kocsimat, vagy valami...

- Igen, talán a Xavier birtok lenne célszerű, ám én nem akarnám veszélybe sodorni az ottaniakat. Szerintem ez a kísérlet biztos, hogy veszélyes lesz. Én valamilyen lepusztult, elhagyott, külvárosi gyárra gondoltam, ahol senkinek nem tűnnénk fel. New York is része volt az összes ipari forradalomnak, biztos, hogy a leépült nehézipar mementóiból még válogatni is lehet a környéken, már amelyiket nem építették be felső-középosztálybeli lakásnak, mert az ma nagy divat. Szóval, az előbb utaltál karrieredre a nem hivatalos szektorban... esetleg... Ha tudsz egy alkalmas gyártelepet, romhalmazt, üres telket, elhagyott építkezést, bármit...
- Ó, nyugodtan bízd csak ide a reggelit, a vendégem voltál - mondja még Sean, majd a belső zsebébe nyúl.
Leteszi az utolsó teáspoharat is, majd nagyobb címletű váltópénzeket vesz elő, és letesz belőle annyit, ami bőven fedezi a hadseregnyi reggelit és még a nagyvonalú borravalót is, majd int Darren-nek és elindul kifelé az tteremből.

Karrier a nem hivatalos szektorban? Ezt de szépen körülírta! Lehet, hogy ezt fogom a névjegykártyámra írni. "Nem hivatalos szektor - tanácsadó" vagy valami ilyesmi.
- Nem is tudom... Eszembe jut egy-két hely, ahol megfordultam korábban, de azokat sokszor búvóhelyeknek, meg csempészett áru tárolására használják. De majd körülnézek, és meglátjuk.
Megtöröltem a számat, és a szalvétát a tányéromra ejtettem. Micsoda egy csatatér! Jó ég... Rengeteg étel elfogyott. Csodálom, hogy Merlin még egyáltalán mozogni tud. Pedig tud, és még milyen energikusan, ráadásul!
Én is kikászálódtam az asztal mögül. Odakint a Varázslóhoz fordultam.
- Figyelj, add meg a számod, oké? És ha találok helyet, felhívlak. Vagy keressünk most valamit? Mert nem panaszképp, de rám férne egy kiadós alvás...

Sean átnyújt egy névjegykártyát Darren-nek.
- Keress bármikor, ha kísérletezni van kedved. Rám is rám fog férni egy alvás valamint egy rakás új ruha beszerzése. Nálam ez fogyóeszköz, amióta itt lakom, állandóan összevérezem őket, elszaggatják rajtam... Elképesztő.
A két férfi kilép az étteremből. Sean kezet nyújt Darren-nek, majd leint egy taxit és egy elköszönő, mosolygós biccentés kíséretében beszáll a taxiba.
- A Xavier intézethez, legyen szíves.
- Hai, good sir, máris - mondja a japán taxis. A nap fényesen süt, Gregory pedig fáradtan süpped a hátsó ülésbe.

Az út túloldalán, körülbelül kétszáz méterrel lejjebb, egy fekete furgonban egy fekete kesztyűs kéz lenyom egy gombot maga előtt a műszerfalon.
"FELVÉTEL LEÁLLÍTÁSA"

/Köszönöm a játékot /

Eltettem a névjegyet a többi közé. Ott volt már Cris-é és Gregé is, többek között. Manapság sok ilyet gyűjtöttem be.
Kezet fogtam Merlinnel.
- Úgy lesz, ígérem. Mostanság kicsit zűrös az életem, de amint lesz egy szabad délutánom, hívlak, oké?
Merlin eltaxizott, én meg zsebre tett kézzel, lassan elindultam. Elmentem egy másik taxi mellett, majd egy-két parkoló kocsi következett, egy fekete furgon, még egy taxi... Na, ez már szimpatikusabb volt. Beszálltam hátra, és bemondtam a címet, ahol a kocsimat hagytam.

//Én is köszönöm a játékot!//

A Central parktól távolodva magyarázta (magyarul) András, hogy miért is mentek el:
-A Vadász már várt, és te holtan is jó vagy neki. Megbocsáss cusin de ez erősebb nálunk.
Tovább fixírozza a törött kart.
- Ami azt illeti lehet, hogy a képességedhez csak az egyik kezed kell, de egy élet halál harcot jobb makkegészségesen űzni.
~Arról nem is beszélve, hogy nem tud szegény gyógyulni. Micsoda fogyatkozás ez ha belegondol az emb... azaz mutáns!~
-Szerintem jobb ha magamra vonom a tekintetét. Menj haza, ha találkozni szeretnél cusinoddal egy pár nap múlva a Xavierben megteheted...
(szomorú mosoly)

Az utca a New York-i nyüzsgéshez képest csöndes. Max az árnyékokat figyeli, András idegessége rá is átragadt.
- A gyanakvásodat a jelzésből is megértettem. Valóban erősebb lehet és tapasztaltabb is.
Max elgondolkodik a karján. Ez mindenképp hátráltatná, így megérti unokatestvére döntését, hogy most nem kéne harcba bocsátkozniuk.
~Képes megnövelni az egyik tulajdonságát...Ez által vajon a gyógyulásra is képes?~
- Én is a Xavier intézetbe indulok, hiszen sok jó dolgot hallottam róla, és ott talán meg tudom tanulni az erőm kihasználását. Pár nap múlva érkezek én is, addig még van pár elintézni valóm az újságnál. Közeli határidőre be kell még nyújtanom képeket és a kép-kiállításról is kell még írnom. Utána indulok.
A fiú unokatestvérét nézi, és a hideg miatt jobban összehúzza sötétbarna bőrkabátját.
- Viszont, addig sem szívesen hagylak egyedül a bestiával...Bármikor rád támadhat és ahogy te mondtad erősebb nálunk. Légy résen mindig.
Azzal kezét nyújtja András felé, és feltéve, hogy nem tervez már mást. Max megfordul és beül egy taxiba, egyenesen haza indulva.

//Köszönöm a játékot! //

András szomorúan néz a taxi után, vajon hány rokonától szakítja el az a mocsok? Lassan elindul taxit keresni, miközben félhangosan káromkodik magyarul. Egy idős hölgy aki elmegy mellette nagy ívben kikerüli és keresztet vet, minden jel arra mutat megszállottnak véli a fiatalembert. András ezen csak mosolyog és leint egy taxit.

//Köszönöm a játékot!//