Manhattani utcák

-Használja éppen eleget, amióta csak beléptem ide képekkel bombáz arról, ahogy felemelt téged arról a lexikonhalomról, vagy ahogy ott csókolóztatok! - Kiáltja vádlón, mintha ez legalábbis főbenjáró bűn lenne, és minden bizonnyal számára tényleg az. - Gondolkozz! Tényleg azért nem látsz át rajta, mert a madarad okosabb nálad? Nem szeret téged, csak elhitette veled, most is csak azért ölel, nehogy felvágjam! Én...én tényleg szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy ez az alak bántson, még akkor sem, ha beváltja a fenyegetését, és megsüti az agyamat!
Hogyne ismerné Xavier-t, csak úgy, mint mindenki, amióta a halála óta vele van tele a TV, meg az ő békés eszméivel a mutánsok, és a többiek békés együttéléséről. Persze sejti, hogy nem erre célzott ez a manus, inkább arra, hogy személyesen is ismerte, és esetleg megrázó volt számára a halála. Nos, ha igen, akkor jól tippel, de azért még igyekszik nem kimutatni mennyire szíven üti ez a név.
~Vén kopasz krapek tolószékben? Hogyne ismerném, bár amikor rágondolok, mindig az a kép jut eszembe, ahogy a Főnix cafatokra tépi őt, miközben ő tehetetlenül lebeg, mint egy lufi. Persze, szegény Jean nem tehetett róla, hogy ez történt...ezért is van bűntudatom, amiért megöltem. Utánad nem lesz!~
-TAKARODJ A FEJEMBŐL!!! - Üvölt rá a férfire, lehetőleg még aközben, hogy a gondolataiban olvas, hogy biztosan a frászt hozza rá. - Lily...
Szólna, de látja már, hogy semmi értelme. Teljesen a hatása alatt van...lehet, hogy már késő lenne megmenteni őt...de nem, nem gondolkodhat így! Ha ez az elvetemült szatír még nem tudta rávenni őt, hogy eltűnjön innen, akkor még van remény! Meg kell mentenie a nőt akit szeret, mielőtt ez a féreg visszaélne a hatalmával, és egy életre megsebezné őt! Karmai még mindig a helyükön maradnak, szemein viszont már látszik, telepátia nélkül is, hogy ennek itt nem lesz jó vége.
-Inimma, segíts megmenteni anyut - szól a madárkához halkan. - Nem tudom meddig vagyok még önmagam.
Aztán, mint derült égből a villámcsapás Gordon felé kezd rohanni - na jó, a fekete bőrű férfi számára ez max akkor lehet meglepő, ha közben elfordult újságot olvasni, rohadt gondolatolvasás - s mindenek előtt megpróbálja őt messzebb lökni Lily-től, aztán viszont, ha ez sikerült, ott üti őt, ahol csak éri, súlyos, fémmel bevont ökleivel. Sajnos minden lélekjelenlétére szüksége van ahhoz, hogy ne kapja elő a karmait, így taktikára már kapacitása, csak az ösztön vezérli, de talán jobb is ez így, ami nincs azt nem tudják kiolvasni az ember agyából, nem igaz?
-Menekülj!

Bármennyire is szerettem volna, nem volt kőből a szívem. Sokat tettem érte, hogy azzá váljon, de még nem végeztem be a munkát. És ez a legrosszabbkor jött... Lily megmozgatott bennem valamit, és azok a dolgok, amiket Torzonborznak mondott, ott pattogtak a fejemben. Vele maradni? Szeretni? Most tényleg? Úgy, mint régen? Az lehetséges? A vágy egy dolog, azt tudom kezelni. Kiélem és továbbállok, nem nagy ügy. Az érzelmek már más lapra tartoznak. Nem akartam érezni. Az csak bajt hoz. Elvonja a figyelmem. És aki nem figyel, meghal.
De mégis... Talán még nem teljesen késő, nem igaz? Itt van ez a lány. Naiv, persze, de bízik bennem. Jó ideje nem bízott bennem senki, aki pedig mégis, azt elárultam. Megvolt rá az okom. Az életösztön nagy úr. De Lily-t nem akartam elárulni. Szerettem volna? Fene se tudja. Bántani mindenesetre nem akartam. Ha egy kicsit belém habarodik, én ágyba viszem, aztán eltűnök, az egy dolog. Azt kiheveri. Ez viszont komolyabb dolog. Talán.
Akár így, akár úgy, ezen egyszer majd el kell gondolkodnom. Most azonban égetőbb problémáim is voltak.
- Tessék? Ja, hát... Van telepata, aki képes ilyesmire, Lily. - arra az esetre gondoltam, amikor én is elértem, hogy Aya megkívánjon - De én nem tartozom közéjük.
Tényleg nem? Vajon örökre elveszett a képesség? Vagy csak szunnyad? Nem most kéne nekiállni kísérletezgetni.
- Persze, hogy használom! - ordítottam vissza Torzonborznak hirtelen ötlettől vezérelve - Betörsz ide és ránk támadsz, megijedtem, basszus! Van fogalmad róla, milyen nehéz ezt kontrollálni?!
Nem mondtam teljesen igazat, de megeszem Inimmát, hogy ez a karmos barom nem hazudott, és tényleg azt hitte, hogy Lily bajban van.. Fenéket, féltékenységből tört be!
Aztán amit még hozzátett... Talán nem voltam jó ember. Sőt, biztosan nem voltam. Egy kicsit sem. Mindig a magam biztonsága volt az első. De azért Lily... Mögé nem bújnék el. Nem mondom, olyan bátor talán nem lennék, hogy elé ugorjak, ha rálőnek, de, hogy pajzsként használjam... Az túlzás.
Megfogtam a lány derekát, és egy gyors mozdulattal magam mögé tettem. Léptem egyet előre. A kezeim ökölbe szorultak.
És az nem volt elég? Egy nőt megölni kevés? Lilyt is akarod?
Igazi, vad féltékenység tört rám, és hozzá sértett düh. Gyávának mer nevezni? Engem? Engem, aki megküzdött azzal a rohadt törpetelepatával, és le is győzte?! Ő leszúrt egy nőt... Én kinyírtam azt a tömeggyilkos rohadékot. Akkor most melyikünk itt a sztár, te barom?
Ahogy rám rontott, támadt egy ötletem. Fájdalmas ötlet, de miután az öklöm fájdalmasan, de láthatóan hatástalanul reccsent az állán, úgy gondoltam, ez is van olyan jó, mint bármi más.
Én nem akarok harcolni veled!
A hang ordító volt, és úgy intéztem, hogy úgy tűnjön, a rám záporozó súlyos ütések miatt félrecsúszott az üzenet. Így mindketten hallhatták: Lily is és Torzonborz is.

-Logan, ezek nem csak képek - vallottam be kerülve a tekintetét. - Ez tényleg megtörtént. Szeretjük egymást, akkor miért ne... hát...
Lesütött szemmel köszörültem meg a torkomat bízva abban, hogy Logan elég nagyfiú ahhoz, hogy egyedül is be tudja fejezni a mondatot. Az pedig, hogy szeret... Ezzel most nem tudtam foglalkozni, bár eléggé váratlanul ért. Viszont innentől kezdve bármit csináltam, mondtam a háttérben folyamatosan ott dübörgött: LOGAN SZERET ENGEM?!
De aztán kénytelen voltam ismét felnézni, mert amit mondott, komolyan megrémített. Más esetben nem hittem volna ilyen rágalmaknak, de Gordon tényleg titkolta a képességét éveken át, pedig barátok voltunk, és én sosem hallgattam el előle soha semmit. Miért tettem volna?
-Ez igaz? - néztem rá döbbenten. - Tényleg ezt csinálod? Ezért nem árultad el ennyi idő alatt, mire vagy képes? Nem is szeretlek, csak megpiszkáltad az agyamat, hogy azt higgyem?
Nem akartam elhinni, minden idegszálam tiltakozott ezellen, még a kezeim is remegtek, hiszen ő Gordon, becsületes és szeretnivaló, hogy hazudott volna, hogy tehetett volna ilyet nem csak velem, bárkivel? Viszont a másik oldalon nem akárki állt, hanem Logan. Az ő szava sem ért éppenséggel keveset.
De ha nehezen tudja kontrollálni a képességét, talán csak véletlen volt. Talán nem is szándékosan tette. Még ha most tagadja is, ki tudja, nem csak szégyenből teszi-e, amiért nem tudta visszafogni a telepátiáját, és hamis érzéseket ébresztett bennem. Együtt tudnék élni ezzel a dilemmával? Hogy még azt sem vehetem biztosra, hogy tényleg szeretem-e? Most persze határozott igennel válaszolnék, d muszáj ezt átgondolni még egyszer.
Logan ordítása úgy megijesztett, hogy mintha áram csapott volna belém rándultam össze. Hát Gordon még őt is kínozza? Vajon milyen képeket, gondolatokat mutatott neki? És miért nem mondja inkább hangosan? Én miért nem hallhatom? Miről van szó?
Az események azonban úgy felgyorsultak, hogy ezekből egyik kérdést sem tudtam feltenni. Gordon maga mögé húzott, Logan rátámadt, Inimma harciasan csipogott és Gordon arcát csipkedte kicsiny csőrével, karmocskáival pedig ott karmolászta, ahol tudta.
-Hagyjátok abba! - kiáltottam rájuk kétségbeesve, mielőtt még igazán belelendülhettek volna. - Ne verekedjetek, inkább beszéljük meg, ennek semmi értelme! Elég legyen! Hagyjátok már abba!
Logan felszólítására már épp indultam volna, hogy engedelmeskedjek, de aztán megtorpantam, visszafordultam, nagyot dobbantottam, és megráztam a fejem.
-Nem, nem megyek sehova, amíg meg nem ígéritek, hogy nem fogtok egymásnak esni. Ezzel nem oldunk meg semmit!
Ekkor Gordon telepatikus üzenetét hallottam, amit nyilván Loganek szánt, de talán a csata hevében nem tudott rendesen koncentrálni, és ezért az én fejemben is felcsendült.
-Akkor ne harcolj vele! - kiáltottam rá. - És ne is provokáld, mert az sem jobb! Inkább magyarázd el, hogy mi ez az egész.
Mély levegőt vettem, és remélve hogy nem fog eltalálni egyikük ökle vagy lendülő lába sem odaugrottam hozzájuk és elkaptam mindkettőjük csuklóját.
-Elég ebből! - jelentettem ki szigorúan, majd könyörgőn Gordonra néztem. - Ha tényleg nem szeretsz, ha csak hajnalig kellettem, mond el még most, hogy elkezdhesselek elfelejteni, de ne bánts még jobban. Nagyon kérlek.

-Igen van! - Feleli Gordon kérdésére őszintén, hisz neki is komoly akaraterőre van szüksége ahhoz, hogy a karmai az alkarjában pihenjenek, és nem az előtte álló férfi szívébe, gyomrában, tüdejében, és belei közt. Egyenlőre Lily kedvéért még vissza tudja fogni magát, mert jobban szeretni őt, mint mások felkoncolását, de ellenfele becsületére legyen mondva, nagyon jól ért ahhoz, hogy irritálja őt, és felszabadítsa benne azt az ősi dühöt, ami ott él minden ember lelkében, igaz Rozsomáknál nincs is olyan mélyen eltemetve, mint másokban.
~Sosem bántanám őt! Az egyetlen csaj, aki itt ma meghal te leszel!~
Picit azért boldogsággal tölti el, hogy szavai hatására Lily eltűnt az útból, és inkább vele foglalkozik ez a szatír. Nagyon szeretné azzal álltatni magát, hogy végig ez volt a terve a sértegetésével, de ő is tudja, hogy ha ez igaz lenne, tuti nem működött volna, hisz ellensége gondolatolvasó, vagy mi.
-Ez az Lily! Jól csinálod! Ne engedd, hogy irányítson téged!
~Hmmm, arra nem mondott semmit, hogy szeretem...bár talán jobb is ez így. Mit vártam, a nyakamba ugrik, aztán együtt elmotorozunk a naplementébe? Hogyne, sokkal valószínűbb, hogy ezek után látni sem akar majd, de nem érdekel. Tudom, hogy ha a halhatatlanság nem állna közénk, akkor sem akarna egy ilyen intelligens, és érzékeny nő semmit egy olyan bunkótól, mint én, de dögöljek meg, ha hagyom, hogy valami agyturkász tönkretegye őt!~
Meg sem próbálja védeni az arcát, így az ököl telibe találja, de mint rendesen, most sem tart sokáig a fájdalom, kárt pedig egyáltalán nem tesz benne az ököl. Látva, hogy hogyan verekszik ellenfele szinte már megsajnálja őt. Igazi bunyósnak tűnik a fickó, aki az utcán tanulta meg, hogyan kell valakit a padlóra küldeni, nem pedig egy zsákot püföl egész nap, valami edzőteremben. Adjuk hozzá ehhez a termetét, és nem kétséges, hogy ha ez egy fair küzdelem lenne, biztosan a padlóra küldené őt. Na igen...kivéve, hogy ez a manus két fejjel magasabb nála, és majdnem olyan nehéz, mint ő, szóval kétséges, hogy valaha részt vett fair küzdelemben élete során. Akkor annyira ez sem lesz újdonság.
~Meg tudom érteni, én sem harcolnék magammal, de ha Lily-t bántod, engem bántasz!~
Már lendül is az az ökle, és bár valami mást kényelmesebben összezúzhatna öklével, úgy dönt, inkább a gyomrát veszi célba, annyira azért nem akarja bántani őt.
~Milyen egyszerű lett volna most kiengedni a karmokat is...De nem! Nem gyilkolászhatok le mindenkit kedvemre mert...csak!~
Újra a magasba lendül az ökle, hogy fejbe verhesse őt, de ekkor a világ legpuhább simogató ujjai fonódnak a csuklója köré, és bár a nő képtelen lenne lefogni őt, nem csak a nyers erejére kell támaszkodnia, hogy visszafogja őt. Mozdulatlanul áll, és a nőre néz némán, miközben Inimma hangosan csipogva támadja ellensége arcát. Lily-t hallva azonban elönti őt a kétség. Valójában már azóta ott motoszkált benne valami, amióta belépett ide. Mi van akkor, ha téved? Ha ennek a fazonnak tényleg az az egyetlen bűne, hogy megtetszett neki Lily és csupán szerette volna... na jó, lássuk be, ez is bőven elég ahhoz, hogy feldarabolja, de mi van akkor, ha Lily tényleg szereti őt, és ebben az esetben ő az, aki bántja Lily-t, és ő az, aki...
-Te komolyan, szereted őt? - Kérdi akadozó hangon.

Megint Lilyre néztem, majd mérgesen meredtem Torzonborzra.
- Lily, értsd meg... Erre nem vagyok képes. Biztosan vannak olyan telepaták, akik képesek elhitetni valakivel, hogy vonzódnak hozzájuk, vagy akár igazi érzést is kelteni, de én nem tartozom közéjük.
Egy ideig megpróbáltam védeni az érzékenyebb részeimet, de egy vagy két emberes gyomros után ezt is feladtam. Ha ezzel az ököllel eltalálja a kezem, amivel védem magam, simán el is töri.
Aztán Lily közénk állt, és verekedés egykettőre félbeszakadt. Lerogytam a fal tövébe, és megpróbáltam elhessegetni magamtól Inimmát. Bántani nem bántottam, csak éles csőrét meg karmait próbáltam távol tartani amúgy is megviselt arcomtól.
Rozsomákra néztem.
- Válaszolj egy kérdésemre! Ha tudok érzelmeket kelteni, te miért nem rohantál még el füledet-farkadat behúzva a félelemtől?
Nem kellett számba vennem, hol fájnak az izmaim, csontjaim. Ez a fémcsontváz... Eddig nem hittem abban, hogy ez a fickó valóban ilyennel rendelkezik. Azt hittem, ez is csak a legendárium része, mint az, hogy több, mint százötven éves. Oké, erősek a csontjai és mondjuk kicsit lassabban öregedik.. De ezek után kezdtem azt is elhinni, hogy ilyen baromi öreg.
Mit mondhattam volna Lilynek? Nem csak hajnalig kellett. Még jó hat vagy hét alkalomban is benne lettem volna, ha belátja, hogy én sosem fogok virágot venni neki vagy gyűrűt húzni az ujjára. De így? Nem akartam hazudni, de igazat sem akartam mondani. Valamit azonban mégiscsak mondanom kellett.
- Lily... Nem tudom, érted? Nagyon kedvellek, és igen, azt hiszem, szeretlek, de nem tudom, mi lesz ebből, így meg, hogy úgy tűnik, vetélytársam akadt, főleg nem.

Komolyan nem tudtam kinek higgyek. Mindketten annyira meggyőzőek voltak, és bár Gordont szerettem, vagyis ösztönösen az ő pártját kellet volna fognom, valahogy nem ment, hogy Logan ellen foglaljak állást. Nem értettem, és valahogy nem is akartam tudni, miért. Próbáltam hát inkább azt sulykolni magamba, hogy az igazságosság miatt hezitálok, hogy biztos jól döntsek, hiszen nem kis kérdés várt megválaszolásra. Logannek már sikerült, nekem még nem, és csak Gordon tudta az igazat, de mivel épp a megbízhatóságát kérdőjelezték meg, bármit mond, honnan tudjam, hogy hihetek-e neki?
Még sosem akartam ennyire tudni a helyes választ, pedig még emlékeztem, milyenek voltak az iskolai vizsgák. Bízhatok Gordonban? Az emberben, akit szeretek? Szeretem egyáltalán? Vagy Loganben bízzak, aki... aki nekem nagyon jó barátom? Soha egyikük sem tett semmit, ami most arra buzdított volna, hogy ellenük szurkoljak a másiknak, hogy törje be az orrát. Sajnos azonban úgy tűnt, hogy ezt megteszik enélkül is. Úgy tűnt, Gordon tényleg csak védekezett, és inkább Logan támadott, nem is akárhogy, szinte nekem fájt, ahogy ökle eltalálta ellenfelét, úgyhogy el tudtam képzelni, ő mit él át. De hát ő is megütötte Logant!
-Végre! - sóhajtottam fel, ahogy eltávolodtak egymástól.
Gordon visszavágása logikus volt, és jogos. Én is kíváncsian néztem Loganre.
-Ez jó kérdés - bólintottam. - Ha képes lenne rá, nem is került volna sor erre a cirkuszra. Talán mégis tévedtél.
Hogy mire számítottam? Leginkább arra, hogy Gordon legyint, hogy hogy jut egyáltalán az eszembe ilyesmi, persze, hogy szeret. Vagy arra, hogy feltápászkodik, odajön hozzám átölel, a fülembe suttogja, hogy mindennél jobban szeret és örökké szeretni fog. Hogy elsimít egy tincset az arcomból, nagy, meleg kezével megsimogat, és szerető szemével rám néz, miközben megígéri, hogy soha nem hagy el, és ha kislányunk születik, elnevezhetem én, de a hintát azért majd ő szereli össze neki a hátsó kertben, és...
És nem tudja. Legalább ez őszinte válasznak tűnt. Nem tudja. Talán szeret. Nagyon kedvel, de hát ez Inimmáról is elmondható. Reménykedő mosolyom, ami csak pillanatnyi zavartságom miatt játszott az arcomon, mert egyébként teljesen biztos voltam benne, hogy a válasz igen lesz, egy nagy, határozott igen, mint az a bizonyos másik is, amit majd akkor mondana ki előttem, amikor én fehér abroncsos ruhában állok nagyon izgatottan, és az összes barátunk és rokonunk is ott van, meg egy eskető, és az ujjamon már gyűrű csillan.
Nagyon kedvel.
-Inimma, hagyd békén - szóltam rá a kismadárra kissé rekedten.
Elfordultam tőlük, az ablakhoz léptem, és ahogy Inimma a vállamra repült, az ablakpárkányra támaszkodtam. A fejemet lehajtottam, a számat összeszorítottam, és miután sikeresen összeszedtem magam, és minden könnyem a szememben maradt, egy sem gördült le, visszafordultam hozzájuk.
-Köszönöm - mondtam elcsukló hangon. - Jó éjszakát mindkettőtöknek.
Hogy kinek köszöntem? Leginkább mindkettőjüknek. Hogy mit? Az őszinteséget? Az aggódást? A kedvességet? Hogy eddig hihettem azt, hogy van egy szerelmem és van egy barátom? Kinek mi tetszik, lehet szabadon választani. Én csak nem akartam, hogy lássák, mint törik meg bennem valami. Hogy vesztem el a szerelmemet és a barátomat ugyanazon a napon, ugyanabban az órában, ugyanabban a percben, hogy a szerelmemből idegen legyen, a barátomból pedig... fogalmam sincs, de valahogy éreztem, hogy már soha többé nem hívhatom a barátomnak.
De a zokogás már fojtogatott, egyre sűrűbben kellett pislognom, hogy ne csorduljon ki egyetlen könnycseppem se, és ezért azt akartam, hogy távozzanak végre, vagy történjen valami, ami mindezt semmissé tudja varázsolni, elérni, hogy ami az elmúlt percekben történt, az megszűnjön, nem is történt semmi, nem is emlékeznék rá.
De jó lett volna...

-Azért mert nem vagyok kislány! - Veti oda az a válasz helyett, amire csupán csak gondol, hogy talán azért, mert jelen pillanatban semmilyen érzelem sem lehet erősebb annál a vágynál, hogy holtan lássa ezt a fickót, a saját vérében fürödve, miután a több óráig tartó pokoli kín ráfagy az arcára, s a lelke ezek után dalolva szállna a sátán karjaiba, hisz boldogítaná a tudat, hogy Logan oda nem követheti. Na persze a menybe sem valószínű, hogy beengednék, még ha el is patkolna, ám ha nagyon őszinte akar lenni, a szobában csupán ketten nyerhetnének bebocsájtást: az egyiknek szárnya van, a másik pedig nélküle is egy angyal...
~Illetve, az lenne? Lehet, hogy igaz, és tényleg évek óta ismeri ezt a manust, és imádják egymást már mióta? De akkor mit akart tőlem!?~
Leereszti öklét, és a másikat is kirántja a nő bársonyos tapintású ujjai közül, melyeknek érintése többé nem esik jól neki, bár majdnem biztos, hogy nem is ez volt Lily célja, amikor úgy rászorított a csuklójára, hogy szinte a vére is eleredt a körmeitől, ahogy a bőrébe vájtak.
~Semmit...nem akar tőlem semmit, hisz meg is mondta...~
-Lily... - Szól utána elhaló hangon, s még a kezét is kinyújtja, hogy megérinthesse a vállát, de aztán megzavarja, ahogy a kismadár elrepül a feje mellett, utána pedig csak áll sután, és nézi, ahogy szerelme eltávolodik tőle. Karja bénán hullik mellé, ő pedig érzi, ahogy egész lénye elzsibbad, s minden érzelem kiszökik a testéből, mialatt az ajtó felé fordul, hogy távozzon innen. Aztán meglátja Gordon-t, és egy fajta érzelemre azért mégis csak képes: villámokat szór a szemeiből, fejében pedig újra visszhangzanak utolsó, Lily-hez intézett szavai: "Lily... Nem tudom, érted? Nagyon kedvellek, és igen, azt hiszem, szeretlek, de nem tudom, mi lesz ebből, így meg, hogy úgy tűnik, vetélytársam akadt, főleg nem."
~Hazug.~
Újabb lépést tesz a küszöb felé, szemét viszont nem veszi le a férfiról, és ha szemei igazi villámokat szórnának, mostanra porrá égette volna őt.
~Jössz magadtól, vagy támogassalak? Amilyen nagyra nőttél, lehet nem bírlak el egy darabban.~
Ha Gordon távozik, azt még megvárja, aztán a küszöbről még visszafordul, de aztán csak áll némán. Még Inimma is olyan vádlón fordít neki hátat...na jó, ezt nyilván csak beképzeli, tuti csak anyut próbálja vigasztalni az ennivaló apróság, az viszont, hogy hallja, még innen az ajtóból is, ahogy Lily hüppög csendben, titokba beléfojtja a szót.
~Az ég szerelmére...nem úgy volt, hogy semmi értelme együtt lennetek? Ráadásul...nem vagyok valami jó az empátiában, de van egy sanda gyanúm, hogy az ember ilyenkor, ha csalódik a szerelmében, akkor úgy érzi, egyedül van az egész világon, ami számára borzalmasan fájdalmas, és talán jobb lenne, ha nem kéne ezt hinnie, hisz valójában nincs egyedül!~
Reszkető lábakkal indul meg az ablak felé, a hosszúnak tűnő utat arra használva fel, hogy magabiztosságot erőltessen magára, aztán gyengéden mint egy nyári szellő ahhoz a vállához ér kezével, amit a madárka nem használ dokkolónak, és nagyon óvatosan maga felé fordítja őt.
-Ne haragudj azért amit mondtam, de máshogy nem tudtalak kiszabadítani a hatalma alól. Tudom, hogy most szörnyetegnek gondolsz, de... én nem akarlak elveszíteni. Te vagy a legjobb barátom...az egyetlen barátom Inimmán kívül, és el sem tudod képzelni mennyire hiányoznál. Senki sem értékeli a jó filmeket manapság! - Ellentmondást nem tűrve magához öleli a síró nőt, szorosan tartva őt, részben, hogy megvigasztalja, és részben, hogy ne láthassa az arcát. Gyakorlatilag nem hazudott, tényleg sajnálja, hogy mondta, amit mondott, de attól még igaz, még ha utalt utalt is rá, hogy talán nem... - Nem lesz semmi baj. - Nyugtatgatja tovább, aztán mikor már alig sír szegény nő, ad egy puszit a homlokára, és ő is távozik. Miután becsukja maga mögött az ajtót aztán homlokát a falnak támasztja. A szőnyegen megjelenik egy apró nedves folt, majd még egy, és még egy. Mély levegőt vesz, megdörzsöli az arcát, aztán leballag a lépcsőkön.
-Á, te még itt vagy? - Köszönti Gordont kedvesen a földszinten. - Megiszunk együtt valamit? Van egy borzalmas lebuj a közelben...

Láttam, hogy óriási hibát követtem el. Lily egyáltalán nem ezt a választ várta... De hogyan is juthatott egyáltalán eszébe, hogy mást várjon? Persze, ismerjük egymást egy ideje, és ő talán tényleg belém szeretett, de komolyan azt hitte, hogy ez így működik? Mert akkor még annál is naivabb, mint hittem. Ha egyáltalán akartam is volna tőle valamit, ha komolyan elgondolkodtam volna egy kapcsolaton, akkor az nem így alakult volna ki. Ez nem a középsuli, ahol csak odamegy az ember egy jó seggű pompomlányhoz, és megkérdi, hogy "Járunk?". A dolgoknak idő kell, hogy kialakuljanak. Idő kéne nekik, ha egyáltalán hagyni akarnám, hogy bármi is kialakuljon.
De vajon akarom-e? Ránéztem a lányra. Szép, okos is, bár nagyon naiv. Kedves és szeretetre méltó, ráadásul embertelenül szexi. Semmi olyan nem fordult meg soha vele kapcsolatban a fejemben, hogy "Jobbat érdemel nálam.", vagy hasonló. Akartam őt, és ha csak egy éjszakára akartam is, attól még kellett. Miért kell mindent így túlbonyolítani?
Inimma végre békén hagyott, aminek nagyon örültem. Baromi nehéz úgy gondolkodni, ha egy repülő kis izé karmolássza az embert. Meghallottam Torzonborz fenyegetését is, amire először nem is akartam válaszolni, aztán mégis megtettem.
Nyugodtan megölhetsz, ha gondolod. Lily akkor biztosan a nyakadba ugrana. Idióta...
Amikor megláttam Lily szemében a könnyeket, már tudtam, hogy a helyzet menthetetlen. Itt ma nem lesz szex, ez biztos. Rohadt életbe! Így elcseszni egy jónak ígérkező estét, csak mert ez a manikűrre szoruló idióta beleszeretett a helyi szépségkirálynőbe... Hogy rohadna meg!
Szerettem volna odamenni Lilyhez, de amíg azon töprengtem, mit mondhatnék, Torzonborz megelőzött. Zsebre vágott kézzel, mérgesen csörtettem az ajtóhoz.
- Szép estét, Lily - mondtam halkan, gyengéden - Tényleg jobb, ha megyek.
Hogy Logan ne hallhassa, a képességemet használva vetettem még oda, amit akartam.
Szerettem volna, ha megbízol bennem. Ha fel sem teszed a kérdést, hogy manipulállak-e.
Még utoljára a lány szemébe néztem, és kilptem az ajtón. Odalent a falnak vetettem a hátam, és mélyet sóhajtottam. Fenébe az egésszel. Megyek, és veszek egy csajt, azzal nincs ennyi gond. Csak ne gondolnék folyton Lily puha bőrére, ami olyan kellemesen meleg volt a kezem alatt...
Megütközve néztem Rozsomákra.
- Te teljesen hülye vagy? Épp most érted el, hogy a nő, akivel talán kialakulhatott volna valami komoly, szóba se akarjon állni velem többet. Neked nem volt esélyed, és akkor másnak se legyen, mi? Barom.
Azzal faképnél hagytam a fickót, nem érdekelve, követ-e vagy sem. Hadd legyen egy kis lelkiismeret-furdalása, hogy elvette Lilytől, akit szeretett,, és aki boldoggá tehette volna... Ha már így elcseszte az estémet. Ennyit megérdemel.

Szinte meg sem hallottam Logan halk szólítását, Gordon búcsúzkodását, mert annyira igyekeztem kizárni a külvilágot, hogy a saját szívdobogásomon kívül lényegében semmit nem érzékeltem. Pedig nem volt gyors, nem volt vad. Amilyen szomorú voltam, valahogy annyira nyugodt is. A könnyek ugyan folyamatosan folytak, de halkan. Nem zokogtam, még csak nem is hüppögtem. Valami tényleg eltört bennem. Üres voltam belül. Mint egy doboz, amit bánatból faragtak, de végül nem pakoltak bele semmit.
Inimma szállt a vállamra. Az egyetlen élőlény, akiben még ezek után is meg tudtam bízni. A többiekben, nem csak Loganben és Gordonban, hanem bárkiben, egyszerűen már képtelen lettem volna megbízni, akkor legalábbis így éreztem. Hogy is tudnék, hiszen barátságot adtam Logannek, és ő most szerelmet vallott, szerelmet adtam Gordonnak, és ő közölte, hogy ,,kedvel", de így hogy már vetélytársa is van, nincs kedve az egészhez. Vagyis mikor reggel felébredtem volna, ő már itt se lett volna. Talán a telefonját se vette volna fel, ha én hívom. Úgy látszik ennyit nem ért meg neki az egész. Vagyis tényleg nem szeretett. Nem voltam más, mint egy nő, és semmi több. Ezért tényleg nem érte volna meg összeverekedni Logannel. Hogy nem láttam ezt eddig?
Két hatalmas kar ölelt magához, és én megéreztem Logan ismerős illatát, a bökős szakállát a bőrömön, de most nem azt a kellemes melegséget éreztem, mint eddig. Ellenkezőleg, mintha jeges kézzel markolt volna a mellkasomba. Máskor örömmel fordultam volna felé, hogy elvesszek az ölelésében, és elhittem volna minden szavát, minden ígéretét, de pont emiatt a hozzáállásom miatt égettem meg magam pont most. Még ha nem is sejthettem hátsó szándékot a mondanivalója mögött, akkor sem hittem neki. Nem akartam hinni neki.
Álltam hát, mint egy szobor mozdulatlanul, és tűrtem, hogy beszéljen és öleljen. Végül elhúzódtam tőle, és mikor már volt köztünk pár lépés távolság, könnyes szemekkel néztem rá.
-Nekem is te voltál a legjobb barátom - mondtam rekedten, szándékosan múlt időben. - De mond meg, hogy higgyek neked ezek után? Azt se tudhatom biztosan, hogy nem én bántottalak-e meg iszonyatosan... ha tényleg szeretsz. Ha pedig nem... - Megremegett a szám, és éreztem, hogy valami mégis szivárog abból a ládikából, nem sokára már nem fogom tudni kikerülni, hogy sírjak. - Menj el, Logan. Egyedül akarok lenni. Ez nekem túl sok volt. Pláne, hogy még te is... akihez most fordulnék... Nagyon kérlek, menj el, Logan!
Hátat fordítottam, és besiettem a tökéletesen üres hálószobámba. Út közben még éreztem, hogy Inimma Logan felé fordult, de végül nem ,,mondott" semmit, csak visszatotyogott menetirányba. Becsuktam magam mögött az ajtót, nekivetettem a hátamat, lecsúsztam a földre, majd arcomat a kezembe temetve zokogni kezdtem, és legszívesebben soha többé nem hagytam volna el ezt a szobát, még ha a könnyeim szépen lassan árvízként el is lepték volna, ahol rajtam kívül csak Inimma volt, aki soha nem bántott volna engem.

//Köszönöm a játékot! //

-...
Képtelen megszólalni. Mondhat bárki bármit, a női könnyeknél nincs hatásosabb fegyver a világon, ő pedig megsemmisülten figyeli csak, ahogy szerelme eltávolodik tőle, s most rajta a sor, hogy úgy álljon egy helyben, mint egy kőszobor.
-Nem a te hibád volt... - mondja halkan, az üres szobának, aztán hirtelen rádöbben mennyire is fázik a mellkasa, most, hogy többé nem érzi a nő testének melegét, ki azóta köddé vált, ő pedig meglepetten fordítja fejét a hálószoba ajtaja felé, ahol a nő sír. Nincs értelme tovább maradni...talán tényleg jobb, ha feladja...EGYENLŐRE!!! Egyenlőre?

Ezek után kifejezetten mulattatja Gordon felháborodása. Tudja, hogy ami odafent történt, azt csak úgy tudja feldolgozni magában, ha romantikus zenét hallgatva, sőt együtt énekelve a rádióval elbőgi magát, vagy bemos valakinek egy istentelenül nagyot. Az előbbi számára majdnem annyira idegen, mint a kvantumfizika, ezért aztán külön öröm, hogy egy ilyen derék fickó karnyújtásnyira van csak tőle. Ökle mélyen a falba süllyed, néhány centire csak Gordon fejétől, s mikor kihúzza azt, több maroknyi por és törmelék hullik a földre, néhány hegyes tégla szilánk egyenesen vérző kézfejéből esik ki, ami természetesen most is összeforr, mielőtt még valaki azt mondhatná: Tetanusz!
-Szívesen - feleli kurtán, de gondolatban sziporkázik. Lehordja mindenféle kurv@pecérnek a férfit, és általában megjegyzi, hogy ha tényleg fennállt a veszélye annak, hogy a ma este után ne adj isten egy komoly párkapcsolat nyomta volna rá a bélyegét, akkor ő az ő személyes megmentője.
~Mellesleg, ha az állítólagos két éves ismeretség után sem tudott róla annyit, hogy ilyenkor mit kellett volna mondania, gondolatolvasó létére...mondjuk az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ha odafent kiszabadul belőle a Rómeó, olyan beteg véget ért volna, amilyet még az az elmebeteg Shakespeare sem tudott volna megálmodni!
-Szerintem marha jó ötlet...te telepata vagy, az alkohol meg állítólag öli az agysejteket. Azt is megengedem, hogy meghívj. Biztos nem? Ha az asztal alá tudsz inni bemutatlak az igazgatónőnek, nagyon dögös! - Hecceli tovább, a bűntudat legkisebb szikrája nélkül. Illetve...a szikra azért ott van, csak nem ezért.
~Még, hogy vele rendes párkapcsolat....Lily-nek olyan pasi kéne, mint mondjuk Mike...vagy mondjuk Windsor...á nem, túl sokat van távol. neeeem, inkább egy olyan jelölt kéne, mint Darren, csak a bűnözői hajlam nélkül. VIRGIL! Na, vele szép pár lennének...lehet meg is adom neki a számát...aztán elmagyarázom annak a növénynek, hogy jobb, ha rendesen bánik vele, ha nem akarja megtudni, milyen ügyetlen kertész vagyok részegen.~
Erősen kétli, hogy Gordon végül igent mond nagylelkű ajánlatára, de ha mégis...nem, ez annyira képtelenség, hogy meg sem fordul a fejében, ennek tükrében pedig ha a férfi autója mégis mellette áll meg, annyira megijed, hogy kis híján lezuhan a motorjáról a Cheap Trick, The Flame című slágerének éneklése közben. Ha viszont több meglepetés nem éri ma, akkor gázt ad, hálát ad, hogy a rádióban véget ér ez a nyálas vacak, és izgatottan várja, hogy a műsorvezető bejelentse a következő számot. hevesen káromkodik, aztán jobb kezének bal szélső karmával kikapcsolja a rádiót.
-And I'm gonna keep on looving youuu... Cause it's the only thing I wanna do... - Ordítja a hídon rekedt autóknak, miközben átvág a hangsebesség negyedével köztük...
~Annyira utálom ezt a számot....~
-I don't wanna sleep... I just wanna keep on lovin you!!!

A szemem sem rebbent, mikor kilyukasztotta mellettem a falat. Miért kellett volna? Ha meg akarna ölni, már megtette volna, minden más meg csak ostoba erőfitogtatás, de hát abban én is elég jó vagyok. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor én csinálok ilyet, az veszélyesen közel van a blöff fogalmához... Torzonborz pedig láthatóan nem blöffölt. Biztos nem fáj a keze. Vagy túl hülye ahhoz, hogy a fal kilyukasztása meg a kezében érzett fájdalom között párhuzamot vonjon.
Sejtve, hogy nem sok szépet találnék az agyában, inkább nem fárasztottam magam azzal, hogy bele is nézzek. Elég volt mára. Amúgy is megerőltető... Mostanában nehezebb különválasztani a gondolatokat az emlékektől, emlékekből meg kijutott neki.
- Ha berúgnék, akkor annak csúnya vége lenne. Egy telepata jobb, ha tudja, hol a határ - hadováltam - Hidd el, te sem járnál jól. És nem akarok ürügyet adni arra, hogy a környezet megmentése címén, vagy mit tudom én, megint nekem ugorj.
Minden további időpocsékolás nélkül beszálltam a kocsimba és elhajtottam.

//Én is köszönöm a játékot!//

//Sarahnak//

Hosszú ideje már csak vonszolom magam, a hetekkel ezelőtti felhőszakadás nem éppen kellemesen, minden lehetséges fedezéktől távol kapott el. Illetve az egy szem bontásérett épület, ahová be tudtam húzódni, hát onnan is kivágott pár punk srác persze. Azt hiszem némileg beteg lehetek. Érzem, hogy lázas vagyok, meg sokat köhögök, néha véreset is, ami annyira azért nem jó jel. Én ne tudnám, hogy ez esélyesen tüdőgyulladás? Hisz szinte mindenben én vagyok a király, nem? De, dehogynem.
Na persze annyira nem lehet keservesen az öreg Varangy, hogy ne szerezzen egy-két pénztárcát délelőtt. Csak átverekedtem magam a tömegen s közben egy barna hajú, puccos kiscsaj farmerének farzsebéből lenyúltam a tárcáját, semmit sem vett észre belőle. Hiába a rutin, az évek meg a színtiszta tehetség... Ehhehehe...
Most viszont, mikor megnéztem, mennyihez is jutottam, először felcsillant a szemem, hiszen 120 dolcsi esett le hirtelen az öreg Varangy papának, csak aztán kezembe akadt a személyi meg a Xavieres belépő is. Sarah Wilchok... Óh a francba! Sok rosszat el lehet mondani rólam, de ez a kétéltű azért bizonyos emberkéktől nem fog csórni. Akkor se, ha három napja nem evett semmi meleget, csak kukában talált szenya maradványokat, meg akkor se, ha olyan lázas, hogy néha vitustáncot járnak az izmai. Szóval elindultam visszafelé megkeresni a régi cimborát. Nem nagyon akartam a szeme elé kerülni, neki az utca már a múlt. Ahogy én is...
A parkban fedeztem fel. Nem tűnt nagyon letörtnek, szóval nem vette még észre a tárca hiányát. Ücsörgött a padon és egy könyvet olvasott, vagy talán tanult, vagy ilyesmi... Hmm. Essünk túl rajta.
Egy villámgyors, akrobatikus ugrással perdültem elé, a szokásos, görnyedt tartásomban, könnyeden dobtam az ölébe a tárcáját. A visszafojtott köhögéstől rekedten szólaltam meg:
- Hát öhh... Hello Sarah. Erre jobban vigyázz, túl csábhikhhh... - visszanyeltem a köhögést valahogy, bár a szám sarkában volt némi alvadt vér, azt tudom. - Csábító egy zsebesnek, mint ugye én is. De neked azért vissza kellett hoznom és... őőő... hát szóval...
Fúria a szája elé kapott kézzel, valami nagyon furcsa, rémült? szánakozó? ijedt? szomorú? - nem is tudom, pillantással méregetett. Hát jó, hát tény, hogy nem mostanában cseréltem göncöt, meg lázas is vagyok, meg minden, de hát akkor is az öreg Varangy ez itt, a nők bálványa, a világ legkeményebb mutánsa, nem kell betojni. Gondolom...
- hát szóval úgy ennyi és... jó tanulást meg ilyesmi... szia - vontam meg a vállam, majd kinéztem a lámpavasat, amire fel kéne ugrani.

Ma nem sok dolgunk volt az iskolában, hiszen a legtöbb diák már a szünidőt töltötte az otthonában, de azért sajnos maradtak jó páran az iskolában is, akiket senki nem várt otthon.
Így aztán persze ügyeletet kellette tartani, de most szabadnapom volt és Sean-nak is kevés dolga akadt, így elhatároztuk, hogy belátogatunk a városba és beülünk egy moziba, valami filmet megnézni, aztán csak kószálunk, hiszen szép idő lett a és reméljük az esők is elkerülnek egy darabig.
Mivel Sean-nak még volt azért egy kis dolga, nekem meg kellett pár cuccot vásárolni, így úgy beszéltük meg előre megyek és majd a parkban találkozunk.
A vásárlást elég hamar elintéztem, majd mivel megéheztem beálltam egy sorba a hotdog árus előtt. Meglepően sokan voltak, habár miért is ne lettek volna sokan? Délután volt, jó idő és közeledett a hétvége.
Miután megkaptam a szép nagy szendvicsemet és hozzá a kólát, a park felé vettem az irányt, hogy kényelmesen egy padon fogyasszam el. Míg ettem, addig elővettem a magammal hozott könyvet, amelyet csak azért vettem le a könyvtárban a polcról, mert valamilyen harci stratégiáról szólt és nem ártott művelődni, ha a diákokat is erre oktatom majd.
Kellőképpen meglepett az elém pattanó alak, majd az ölembe repülő tárca, ami pillanatok alatt kiderült, hogy az enyém.
A rekedtes szavakra, a jellegzetes tartásra először csak összeszaladt a szemöldököm, aztán nagyra tágultak a szemeim, ahogy tudatosult bennem, hogy ki toporog előttem.
Nem is igen hallottam már utána mit mond, csak felpattantam, hogy csak potyogott minden az ölemből és a már fordulóban lévő kis fickóhoz ugrottam, hogy szorosan magamhoz öleljem.
- Varangy! El sem hiszem, hogy itt vagy! Hová tűntél? Kerestelek, de a srácok sem tudták megmondani merre jársz. – engedem el végül és tolom el egy kicsit magamtól, hogy jól megnézzem, de nagyon nem tetszik, amit látok.
- Mond, eszel te rendesen? Hol jártál, hiszen eléggé bűzlesz. – legyezem meg kicsit tréfásan a kezem az orrom előtt.
Aztán megérzem, amit már elsőre is meg kellett volna, hogy szabályosan forró a teste, és a hangja is furán rekedtes.
- Te tiszta láz vagy! Beteg vagy? Gyere ülj ide le. – irányítom a padhoz, hogy odatelepedhessen. – Beszélj, mi történt veled? Nem vagy éhes? – zúdítottam rá a kérdéseimet.

Kissé meglepett, amikor magához ölelt a lány, de persze azonnal barátságosan megsimogattam én is. Főleg a fenekét, na de ismer már, mint a rossz pénzt. Vállat vontam és mellé ugrottam a padra. Megvakartam a fejemet:
- Hát tudod mi van. Visszamászott a városba Kardfog, szóval jobbnak láttam nagyon felszívódni - vonogattam a vállamat, majd nagyot tüsszögtem. - Úgyhogy kissé meghúztam magam, de ismersz... nem kell aggódnod az öreg Varangyért. Hát most épp nem vagyok formában, kicsit megvertek, nagyon eláztam, mármint nem vodkával, ha érted - vigyorogtam. - De volt már tüdőgyulladásom máskor is.
A másik felvetésére vállat vontam újfent:
- Kajás? Áh, még csak három napja van fogyókúrás update koszt, ha még emlékszel, volt ez nekünk rosszabb is - legyintettem. - Na és megtaláltad a számításod a tolókocsis kopasz bandájában? - érdeklődtem. - Gondolom rajtad áll a legjobban az a búvárruha... - kacsintottam.

Azért valamelyest megnyugodtam, mikor megéreztem a kezét a hátsó felemen, mert legalább tudtam, hogy annyira nincs rosszul, hogy ne használja ki az alkalmat, és önmagát adja.
- Igen, Kardfog! – komorodtam el én is, hiszen éppen eleget hallottam a tevékenységéről, hiszen Sheena, míg a suliban tartózkodott elég sokat mesélt róla. – Valaki már igazán kitalálhatna valamit, amivel sírba lehetne tenni a halhatatlan állatját. – morogtam, de aztán félretettem a borús gondolatokat, hiszen most nem ennek volt itt az ideje.
- Tudom, hogy volt már tüdőgyuszid, de azért ez nem tréfa és te sem vagy már fiatal csitri. Ráadásul ezek szerint, még egy meleg vackod sincs ahol meghúzhatod magad. – csóválom a fejem, majd letörve a megkezdett végét, a kezébe nyomom a hotdogomat. – Tessék egyél, legalább ezt edd meg most, aztán majd beülünk valahová. – noszogatom az én kedvenc békámat.
A következő kérdésére a szemébe nézek, mert nem tudom, hogy miért kérdezi, de látom, hogy őszinte az érdeklődése.
- Igen, ha kicsit döcögősen is, de megtaláltam és még egyebet is találtam, igaz akkor még nem abban az iskolában. – jut eszembe a Sean-nal történt első találkozásom. – Már tanársegéd vagyok képzeld! – dicsekszem el, de aztán elszégyellem magam, hiszen neki meg az utca maradt csak. – De még mindig sajnálom, hogy akkor nem tartottál velem. – simogatom meg törődött arcát gyengéden. – De még meggondolhatod magad. – néztem rá könyörgő szemekkel. – hiszen még mindig sikerült elkerülnöd a „régi bajtársakat”.

Megvakartam az emlék hatására még mindig fájós orromat:
- Hát éppen volt egy vackom - meséltem. - Mármint találtam egy jó kis egykori téglagyárat, tudod, ahol régebben is megkhhhkhhh... bocs. Szóval ott jártunk már régebben is. De néhány punk azt nézte ki magának, mint optimális helyszínt kokozásra, úgyhogy mikor kötekedni kezdtek, inkább meghagytam az életüket és elmentem - vigyorogtam. Na igen, kevésbé hősies lenne elmesélni, hogy nem voltam formában és taknyon csúsztam két utcán át kb. - Csak hát kinn hideg volt az eső, ez van...
Rávigyorogtam Sarahra a legszebb mosolyommal, megmutatva az összes csini fogamat, főleg a jobb kettest, az olyan szép barna, nem zöld, mint a többi.
- Csitri??? Hé! Még mindig én vagyok a legjobb pasi, kislány! Nem volt operációm - öltöttem rá a nyelvem megjátszott vidámsággal.
Felvetésére a fejemet ráztam:
- Kösz, de nem. Az utcán nehéz az élet, de nem vág belém villámot egy agresszív igazgatónő - morogtam. - Rendes vagy, de jobb ez így mindenkinek. Viszont neked nagyon örülök, hogy összejött az élet - mosolyodtam el, immár őszintén. - Te megérkkkhhmkhh... megérdemled, nah. Tanársegéd! Mindjárt ikrát rakok! Mit oktatsz te ott? Zsebmetszés haladóknak? - évődtem.

Hogy nekem mennyire hiányzott ez a nagyképű duma és ez az előadásmód, ahogy Varangy a történeteit tálalta. Annak ellenére, hogy aggódtam az állapota miatt, ez mindig mosolyt tudott varázsolni az arcomra.
- Persze, tudom, hogy ha akartad volna kihajigálhattad volna őket az esőre, de te olyan önfeláldozó vagy! – vigyorgok rá és tudom, hogy érti, hogy én hogy értem.
A beszámolóját meg-megszakító köhögése viszont egyre kevésbé tetszett, ahogy az sem, hogy továbbra is hajthatatlan volt és nem kért az iskola nyújtotta védelemből.
- Igazad van, még mindig te vagy a legszexibb pasi, akit csak ismerek. – nyugtattam meg én is felkuncogva, de azért valahol kicsit szomorúan.
- Óóóó, ahhoz téged kéne meghívni vendégoktatónak! – böktem meg a vállát kötekedően. – Én a Harci Teremben oktatok önvédelmet és túlélési technikákat. – magyarázom aztán kicsit büszkén. – Ha látnád, milyen programok vannak hozzá, leesne az állad Varangy!
Aztán kicsit visszaveszek a lelkesedésből,, ahogy elnyűtt barátomra nézek, akinek nem adatott meg, hogy olyan luxuskörülmények között éljen, mint én.
- De így fizetést is kapok és nem is keveset, ezért most hogy végre megtaláltalak szeretnék neked segíteni, hogy visszaadjak abból valamit, amit tőled kaptam, amikor én szorultam rá. – fogom meg a kezét és nézek a szemébe. – Mi lenne, ha kivennénk neked egy lakást, ahová bevackolhatnád maga?

Laza mozdulattal megnyaltam a szemöldökömet (az a rothadt döglégy bezzeg elmenekült) és kacsintottam:
- Hiába, vannak olyan fizikai tehetségek, amik utánozhatatlanok, de a lányok igen szeretik... - vigyorogtam gátlástalanul. Mondjuk elvileg szeretik. Gyakorlatilag meg mindig kéretik magukat, meg sikítoznak ha meglátnak (ami jól esik na, a Beatles is így kezdte), csak utána a futkosás, azt sosem értem minek bele. Meg a gázspray, tűzoltó balta, pillangókés, lángszóró... Újabban mindenki a vadabb szex híve lett? Borzasztó kérem...
De a következő szavaira elkomolyodtam. Feljebb tornáztam magam a padon, s épp készültem a Shakespeare-i nagy jelenetre, ha nem ekkor akartam volna hirtelen kiköpni a tüdőmet egy gyors lefolyású, alig 3 perces fuldoklás keretében. Végül csak sikerült komolyan, ez alkalommal tényleg komolyan a szemébe néznem:
- Sarah... Ismersz már egy pár éve, azt hiszem, eleget lógtunk az utcán együtt nem? Oké, hogy melletted most momentánm max egy kis rasnya, szakadt görcsnek tűnök. Bejött neked a suli, tanítasz, amit, ahogy látom szeretsz is, ennek nagyon örülök. De... Nézd, én már csak a vén Varangy vagyok, aki egyszer valahol elcseszte az életét. Engem eldobott a Magneto és megsütött Ciklon. Az emberek nem annyira rajonganak a gyárilag Greenpeace reklám színemért. Talán... talán tényleg csak egy lúzer torzszülött vagyok - vontam meg a vállaim. - De azért annyi még maradt a vén kétéltűben, hogy nem fog zsetont elfogadni, maximum uzsora kamatra, mert azt úgyis összelopom, vagy meglépek. Baráttól meg főleg nem kérek pénzt. Vili? Ha hiszed, ha nem... - belevigyorogtam a képébe úgy 5 centiről, csibészesen - túlélő típus vagyok, ha elfelejtetted volna.

Persze sejtettem én, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, hogy meggyőzzem az én hatalmas szívű, de nagyon makacs és büszke barátomat, hogy fogadjon el tőlem egy kis viszonzást, hiszen ő is úgy segített rajtam annak idején.
Aggódva figyeltem az egyre rosszabbá váló köhögését és el is határoztam, hogy feltétlenül útba ejtjük majd a patikát, hogy legalább valami láz és köhögéscsillapítót vegyünk, ha már kizárt, hogy orvos lássa, pedig Lynn-hez azért még reméltem, hogy el tudom vinni.
- Jaj, ne ócsárold magad te hős lovag! – igyekeztem megtörni a komolyabb hangulatot, hogy megpuhítsam és egy kis hízelgéssel mindig lehetett egy kicsit a szívére hatni. – És tudom, hogy csak azért nem akarsz beköltözni egy jobb helyre, mert még mindig az utcagyerekek védelmezője vagy. – paskoltam meg a combját. – De neked is járhat egy kis lazítás, nem, öreg barátom? És nem akarok én pénzt adni neked! Isten ments! Csak mondjuk egy kis kölcsön a nehéz időkre, hiszen tudom én, hogy visszaadod kamatostól! – vigyorogtam rá. - És képzeld a jó múltkorába összefutottam egy csajszival, aki véletlenül orvos és ritkán esik be a rendelőjébe ilyen jóképű legény, mint te, hogy feldobja egy kicsit a napját! Mi lenne, ha meglátogatnánk? – környékezem meg a másik javaslatommal. – Ez ráadásul semmibe nem kerül, úgy hogy nyugodtan igent mondhatsz rá. – kacsintok rá ösztönzően.
Nem akartam elveszíteni varangyot, hiszen akármi is történt velem az utóbbi időben, mégis csak neki köszönhettem, hogy túléltem az utcai időszakot, és nagyon sok mindenre megtanított, aminek még most is hasznát veszem. És most nagyon nem tetszett, ahogy kinézett.

Ahogy a combomra csapott barátilag hirtelen felgyúlt előttem a szép, színes éjszaka minden csodálatos csillaga s ösztönszerűen vágtam ki egy rövidke áriát, ami leginkább azt hiszem a Maugli operaverziójából a farkasok üvöltése a holdra címet kaphatta volna. Sarah ösztönszerűen meredt a tenyerére, de persze hamar megbizonyosodott róla, hogy nem, nincsenek kinn a tüskéi. Utána viszont gyanakodva, kutatóan nézett rám. Bárgyú, álszent mosollyal feleltem:
- Hát jó, na, a punkokkal kicsit játszottunk is, és valahogy pont egy picit megkarcolt az egyikük bugylibicskája, hát vannak ilyen véletlenek... - ütöttem el tréfával a dolgot. Ütöttem volna... Sarah momentán pont nem volt vevő a humoromra, helyette félrerántotta a lábamról a hosszú kabátomat és a nadrágomon lévő lyukon át megvizsgálta a kisebb horzsolást. Alig 20 centi, nem is ment nagyon mélyre a bozótvágó kés, legfeljebb ha az izmot vágta át, ugyanmár. A szemembe nézett, mire mogorván széttártam a karomat:
- Igen, én is felismerem a sebfertőzést, ha látom - feleltem. - Mit vársz tőlem, mit tegyek? Menjek el a doki barátnődhöz? Ugyan már kislány, nem felejthettél még el mindent az utcáról, a világról meg rólam. Mutáns terrorista vagyok, szöööörnyűséges gonosztevő. Vagyis, ha felismernek, irány a zárka. Akkor meg inkább kifekszem ezt a kis horzsolást, na - néztem a távolba. Utálok Sarahnak hazudni.

Amikor aztán az ordítását is meghallottam, ahogy a lábához értem, és megláttam, mit is nevez ő karcolásnak, habár ezt már akkor sejtettem, mikor még nem is láttam a sebet, akkor már biztos voltam benne, hogy ha kell, akkor eszméletlenül, de elviszem Lynn-hez, mert ha nem, akkor már nem biztos, hogy még egyszer ilyen jót fogunk beszélgetni.
- És ezt gondolom, eszed ágában sem volt elmondani egy régi barátnak ugye? Hé Varangy, nézz rám, én vagyok az Sarah, akivel jóban rosszban együtt voltál! Hidd el, nem felejtettem el semmit, pont azért akarom, hogy elgyere velem Lynn-hez. – nézek nagyon-nagyon komolyan a szemébe.
- Ha felismered, akkor azt is tudod, hogy ezt nem fekszed ki! Még egy ilyen vagány gyerek sem, mint amilyen te vagy! – emelem a kezem, hogy a vállába bokszoljak, de inkább meggondolom, magam, mert lehet, hogy egyetlen épp folt sincs rajta, úgy helyben hagyták. – És tudod, hogy igazam van, ne is vitatkozz velem. – rázom meg a fejem számítva az ellenkezésére. – Lynn meg egy nagyon jószívű mutáns doktornő, akit marhára nem érdekel, hogy téged ki és hol köröz, úgy, hogy ez nem indok, hogy meglátogassuk most rögtön. – veszem elő a telefonomat, hogy megbeszéljek vele egy találkozót a rendelőjébe ma estére. – Majd akkor megyünk hozzá, mikor már vége a rendelésnek és akkor senki nem fog meglátni sem. – nyugtatom meg régi barátomat, ha aggodalmaskodni kezdene ismét.

Hát jó, ha már mindenki olyan komoly akar lenni, na jó... Most az egyszer legyünk komolyak. Egy könnyed szaltóval a levegőben átfordulva érkeztem talpra Sarahval szembe állva, majd egy félmosollyal néztem rá:
- Tudni akarod mi történt? - kérdeztem szomorkásan. - Mint régi barát, meg ilyesmi...? Tényleg tudni akarod? - pislogtam a szemébe a saját dülledt látószerveimmel. A lány bólintott, mire nemes egyszerűséggel levettem a leharcolt kabátomat és szétnyitottam az ingemet. Sarah másodszor kapta a szája elé a kezét és egy rémült nyikkanásféle hagyta el az ajkait. Nem kellett végignéznem magamon, kb tudtam, hogy nézek ki. Tele nagyon csúnya, lilás véraláfutásokkal, a mellembe vastagon vágták bele a "Büdös mutáns patkány" feliratot, ami csúnyán gennyesedett, de azért kivehető volt. Bal kulcscsontom deformáltan nyomta a bőrömet. Speciális izomzatom miatt tudtam használni a karomat, ha baromira fájt is, de a csont rosszul kezdett forrni, ez biztos. Legyintettem:
- Te akartad... - morogtam. - Tessék, ezért nem vagyok való sem X-nek, sem havernak a számodra Sarah. Én csak aludni akartam. Valaha... valamikor jó harcos voltam, de most... nehezen épülök fel. Abból a sebből nehezen. Aludni akartam. Megtaláltak. Elkaptak és elintéztek. Nem ismertem őket, ők se engem, de rajtam eléggé látszik, mi is vagyok. Összevertek, megvagdaltak, levizeltek és kikötöztek egy Ford gallytörő rácsára, amin utazva amúgy cefet nagy ez a város, végül bevágtak a tengerbe. A víz, meg a szakadó eső megtette a maradékot. Te élhetsz normális életet Sarah, neked megvan az esélyed békében lenni az emberekkel. Nekem nincs. Engem a mutánsok többsége is megvet. Elpuhultál az utca után kislány. Nem tanítottam meg az utolsó leckét. De most elmondom. Ha kikeveredsz innen... ne nézz vissza. Soha! Mostantól más ember vagy, tagja a nagy betűs társadalomnak. Megcsináltad és baromi büszke vagyok rád, hallod?! De itt a vége. Egyszer minden kártyás bukik és én már elég régen játszom all-inre a partyt. Menj tovább és... és ennyi. Komolyan - néztem a szemébe.

Mikor egy elegáns mozdulattal elém szaltózott és elszomorodó szemébe néztem, már tudtam, hogy most nem fogja elvagánykodni és elhumorizálni a dolgot, mint ahogy szokta, ezért figyelmesen néztem rá és a következő pillanatban borzadtam el, ahogy feltárta előttem a sérüléseit, amiket a punkoktól elszenvedett.
- Ez….ez….borzasztó Varangy! – nyögtem fel, ahogy a már elfertőződött, vagy épp eltört tagjait szemléltem. Már persze nem maga a látvány rázott meg ennyire, hiszen láttam már rosszabbat is, de az, hogy ezt a legkedvesebb barátomon nézhetem végig, az igen. – Ez nem játék te bolond! Ez még neked is sok, ezt nem lehet kifeküdni, vagy kipihenni és elintézni egy vállvonással! – ráztam meg komoran és egyben dühösen a fejem, ahogy a történetet elmesélte, most már szépítések nélkül.
Dühösen, hogy még mindig belefutok ilyen történetekbe és dühösen, mert nem lehettem mellette, hogy móresra tanítsam azokat a tahókat, akik ezt művelik egy szerencsétlennel, csak azért mert más mint ők!
- Nem! – kiáltottam fel. – Nem puhultam el, csak már hozzászoktam, hogy olyan közösségben élek, ahol könnyebben meg tudjuk védeni egymást. – hajtottam le a fejem kicsit szégyenkezve, hogy ő meg magára maradt. – Tudom, hogy neked még az átlagnál is nehezebb, hiszen el sem titkolhatod mi vagy, és tudom, hogy általában jó eséllyel megvéded magad, hiszen még mindig itt vagy, nem igaz? – engedtem meg egy halvány mosolyt felé. – De neked is kell egy hely, ahol meghúzhatod magad, ahol gond nélkül lefekhetsz aludni, úgy hogy nem törnek rád! Ezt ajánlom neked, csak ezt! Kérlek. fogadd el. – néztem rá könyörgő tekintettel.
A kezemben lévő telefonra néztem, ahol már beütöttem Lynn számát és most már haladéktalanul felhívtam, majd elmondva neki mihez kérem a segítséget. Sajnos, mint megtudtam a rendelőjébe nem mehetünk, így ide hívtam, hogy nézze meg mit tud tenni, mert minden segítség számít. Aztán sóhajtva néztem Varangyra.
- És arra is kérlek, hogy hagyd, hogy a doktornő megvizsgáljon, már nagyon sok mutánson segített és mindezt önzetlenül, egy fillér nélkül. Bizz benne és bizz bennem!

A távolba meredtem a szavait hallgatva, majd sóhajtva, lassan megszólaltam:
- Nem tartozol semmivel - morogtam. - Szép lány vagy, amikor odaugráltam hozzád, kb ennyi vezetett, oké? Csini voltál, meg olyan kis elesett. Tetszettél és ennyi. Aztán meg... mit tudom én! Megszoktalak és kész! Nem tartozol.
Áh, ezt még gyakorolnom kell, ahogy nézem Sarah elnéző fejcsóválását, már kb sejtem mennyire vette be a dumámat. Sóhajtottam:
- Na jó. Nem bízom ebben a doktorban. Senkiben sem szokásom, akit nem ismerek közelről. Úgy értem: igazán közelről. De benned bízom. Oké, megvizsgál, felír valami pirulát és ahogy lopok rá pénzt, kiváltom és adagolás szerint bezabálom - tettem a szívemre a kezem, mint a kiscserkészek, vigyorogva, ami már megint kisebb köhögési rohamba fulladt. - De nem fekszem be kórházba, mert sittre vágnak. Máshová se fekszem be, mert dolgom van... - sóhajtottam. - Így áll az alku?

A tessék-lássék morgását hallgatva már elindult egy kis mosoly az arcomon, mert már sejtettem, hogy sikerült megfognom és bármennyire is ragaszkodik ahhoz, hogy az övé legyen az utolsó szó, csak belefog menni a dologba.
Bár még csak azon lettünk túl, hogy legalább elfogadja Lynn segítségét, azért legalább elindultunk egy jó úton.
- Tudom, hogy mennyire vigyázol, hogy ne kerülj senki szeme elé, akit nem ismersz, de Lynn más, neki volt már dolga furcsa esetekkel és elég népszerű a titkos mutánsok között. Előbb-utóbb biztos te is hallanál róla a haveroktól, így nem kell miatta aggódnod. A gyógyszerekre való pénz összelopkodására most nincs idő, így megveszem őket és te szépen beszeded és erről, - emelem fel a kezem mielőtt tiltakozni kezdhetne, - erről nem nyitok vitát.
- Sosem tudhatjuk, hogy mikor szorulok én a te segítségedre, mert attól, hogy én abba a suliba járok keveredtem már elég necces helyzetekbe, tehát még bőven szorulhatok rád, akkor majd visszaadod a kölcsönt. A lakást meg csak bérelnéd, így akkor mennél oda, ha akarsz, de ezt nem erőltetem, ha nem akarod, de pár napig, vagy 1-2 hétig most azért jobban örülnék, ha meg tudnád húzni valami biztos helyen magad. Legalább míg meggyógyulsz. – néztem rá most már könyörgő szemekkel, hiszen nem akartam elveszíteni amiatt a hülye, konok feje miatt. – Lynn meg mindjárt itt lesz, ahogy ismerem.