South Point

Ahogy Eduardo berakta mellém Noelt, furcsa érzés kerítette hatalmába. Menekülök a törvény elől. Hidegvérrel megöltem egy embert. Innen már nincs visszaút. Olyan útra léptem, ami a mélybe vezet, és nem tudtam, hogy hol lesz pontosan a vége.
De nem ez volt a furcsa. Hanem az, hogy élveztem, hogy úgy éreztem, szükségem van rá.
Indítottam és követtem Eduardo motorját.

//A poszt a világítótoronynál folytatódik//

Aya Caine lakása:

Mikor a fiatal bérgyilkosnő hazaér, azonnal feltűnik neki, hogy valami nem stimmel. Valaki járt a lakásában, amíg nem volt itthon, legalábbis erre következtet az intő jelekből, mint például a lábnyomokból, az apró karcolásokból a zár körül, és a piros ajándékdobozból az asztalán. Amennyiben felbontja azt, ahelyett, hogy robbanószereket erősítene rá, és a kertben semmisítené meg, ahol biztonságos, egy fehér trikót talál benne, rajta ,,Blood on blood" felirattal. A dobozban még hever egy vörös rózsa is, illetve néhány marék szirom, hogy jó illatos legyen a póló, ami egyébként ugyanaz, mint amit azon a bizonyos estén viselt a rendelőnél, csak Greg kicsit helyrehozta. Kétség sem férhet hozzá, ki küldte, de biztos ami biztos a mocsok még alá is írt egy üdvözlőlapot, ami a póló alatt rejtőzik:

"Kiolthatatlan szerelmem jeleként.
Logan"

//Boldog Valentin napot //

Becsület dolga...

Nos mivel az egész kis csapat úgy döntött, hogy ellátogat Daniel édesanyjához, így, mivel a címét az iskolai adatbázisból senkinek nem lehetett különösebb kaland megszerezni, így ellátogattok a South Pointon álló kis családi házhoz. Sarah gyakorlatilag kalauzotok lehet az utcákon, ő már néhányszor az első sulis napjaiban a könnyen haverkodó Pikkellyel közeli kapcsolatba került és megfordult néhány rövid találkozás erejéig itt. A többieknek ez valahogy eddig kimaradt, de sebaj, majd bepótoljátok... vagy legalábbis remélitek, hogy minden jól alakul és lesz alkalmatok ilyesmire is.
A félreeső rövid kis utcába érve már fokozódnak a balsejtelmeitek, lévén jó pár bámészkodót meg egy rendőrautót láttok az alacsony építésű családi ház előtt, csak remélhetitek: nem késtetek el sehonnan... Közelebb érve sebesen az ajtó felé vennétek az irányt, ha az odakint a tömeggel ordítozó negyvenes, fásult rendőrőrmester rátok nem rivall:
- Nincs itt semmi látnivaló! Maradjanak távol ifjoncok! - kezdi nem túl barátságosan. Ratna nem érzékel felőle valódi ellenszenvet, egyszerűen csak unott és fásult, már menne a dolgára, csak rutinból intézkedik. Mire igazából bármit is reagálhatnátok a nyitott bejárati ajtóban éppen megjelenik egy bő negyvenes, terebélyes, kreol bőrű asszony, alapvetően mosolygós vonásai, pirospozsgás arca most a múlté, a szemei alatt sötét árkok, az arcszíne megfakult, húsos keze önkéntelenül talál mindig vissza a nyakában lógó olcsó feszületre. Meglepetten pislog felétek, de Saraht azonnal felismeri, a hasonlóság miatt nektek sem nehéz beazonosítani a mexikói hölgyben Mrs Ortegát. Azonnal odaszól az intézkedő rendőrnek:
- Kérem, őrmester úr, a fiam osztálytársai. Legyen szíves beengedni őket - kéri halkan, nagyon fáradt hangon.
A tiszt szemei megvillannak, érezhetően kavarognak benne az érzelmek.
- Áhá, szóval a barátai... - ismétli, talán, hogy időt nyerjen a gondolatai rendezéséhez. 'Biztos ezek is mutkók mint az a rendőrgyilkos...' - Nagyon sajnálom, de míg a helyszínelési munka véget nem ér... - 'áh, meg a francokat, ha itt szívózok velük, még a végén bepöccennek, abból meg mi lenne? Különben is, ha megbilincselem valamelyiket még a végén elkapom azt a kórságot. Kit érdekelnek? Úgyse fog mozgatni senkit odabenn, ha annak a szemétládának az anyjával bármi is történik. Lehet, hogy az is valami ilyen förtelem... Pfúj!' - Na végül is, szerintem lassan végeznek odabenn. De azért ha azt mondja a kolléga, hogy valamihez ne nyúljanak, akkor ne nyúljanak - dörmögi, majd visszamegy lehűteni a szépen gyarapodó csődületet.
Ti bementek nyilván az épületbe, hiszen értelme nem lenne a járőrrel összerúgnotok a port. Ahogy beléptek Mrs Ortega meleg öleléssel üdvözöl mindnyájatokat külön:
- Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek gyerekek. Igazán kedves tőletek. Most éppen nincs vendégfogadásra alkalmas helyzetben a ház, de mindjárt kerítek nektek valami harapni valót és üdítőt, vagy egy sört a fiatal uraknak - szabadkozik. Biztos, hogy nagyon megviselték az események, de egyelőre még elég jól tartja magát, erős asszony.
Nyílik az egyik szobaajtó, ahonnan a kinti közeg kollégája, egy nálatok jó ha pár évvel idősebb, fiatalos, jól fésült zsaru kerül elő. A házban sem hiányozhat persze a pilóta napszemüveg, a jelvényét ennél hivalkodóbban középre csatolni nem is lehetne, csillog-villog mint amit két perce sikáltak, az egyenruhája is mintha skatulyából húzták volna ki, a nadrág élére vasalva, a cipő szinte ragyog. Látszik, hogy pedáns ember. Talán a rendkívül fiatalos arcvonásai miatt, hiszen ha nem uniformisba lenne komolyan 15-16-nak néznétek visel ápolt bajuszkát. Peckesen jár, kihúzva magát, olyan ember benyomását kelti aki magabiztos, büszke, tisztában van a saját értékeivel. Felvont szemöldökkel mered rátok, az ő működési területére csak így behatoló civilekre, de azért köszön:
- Colton tizedes vagyok, szolgálatukra, a New York City főkapitányság Staten Islandi kerület 4. kerületi kapitányságának helyszínelő járőre - mutatkozik be hangsúlyosan ejtve rangját és megbízotti mivoltát. Ennek ellenére ez közérthetően akkor is annyit tesz, hogy egy utcai járőrről van szó, Greg valószínűleg az öltönyére költ annyit, amennyi Colton tizedes féléves fizetése, de annyi baj legyen. Látszik, hogy valóban büszke a hivatására. - Önök pedig...?
- A fiam barátai Tom - szól közbe Mrs Ortega, amire valamelyest ellágyulnak a tizedes eddig oly hivatalos vonásai. - Akárcsak valaha te is - teszi hozzá az asszony. A tizedes védekezően emeli fel a két tenyerét:
- Elsodort minket egymás mellől az élet senora, de sosem lettünk haragban - válaszolja. Most, hogy kissé zavarba jött a lassú, hangsúlyozó beszédmodora is hadaróbbá válik. Valahogy van egy olyan érzésetek, a peckes, büszke rendőr csak egy álca, valójában nagyon is bizonytalan, gyenge jellem. - Régen voltunk már tíz éves kölykök... De nekem semmi bajom Dannyvel - rázza a fejét.
- Mióta kiderült, hogy a fiam mutáns, egyszer sem jöttél el hozzánk Tom - mutat rá az asszony a tényekre.
- Igen, de... Nos rengeteg volt a munka, mint friss járőrnek, meg ugye az eljegyzésem, meg... - hadarja egyre jobban. 'Most mit mondjak szegény asszonynak? Daniel jó srác, de akkor is mutko. A hadnagyom élve feldarabolna, ha tudná, hogy ilyenekkel barátkozom. Jézusom!' - Valahogy nem volt rá alkalom, értse meg...
- Persze, megértem Tom - bólint kifejezéstelen arccal Mrs Ortega.
A pár másodpercnyi kínos csendet végül a zavart járőr töri meg, elterelve a beszélgetést:
- Nos...öhmm... a gyújtópalack, amit bedobtak az ablakon, elég silány munka volt, nem forgott veszélyben Maria néni, talán ez megnyugtatja - kezdi kínlódva. - Nem várták meg, amíg a rongy megszívja magát, ki is esett a benzines palackból, szóval... Hát... őőő... ha bármi volna esetleg, ami eszébe jut, akkor hívjon fel és még... - 'Ajánljak rendőri védelmet? Hát megkapná, csak nem hiszem, hogy nem éppen azok a srácok durrantanák le véletlenül a vénasszonyt. Biztos megfelelőeket küldene a kapitány... Basszus mit csináljak? Ha itt marad, akkor meg valaki a fejére gyújtja a kecót... Áhh... Majd este eljövök erre futni vagy valami. Nem ő tehet arról, hogy a gyereke torzszülött...' - szóval még annyit, hogy nem kell aggódnia, minden állampolgárt megvédünk és... hát...
- Menj csak Tom - bólint maga elé az asszony.
Colton habozni látszik, Ratna érzi a felőle áradó szégyenkezést, de végül biccent mindenkinek, a sapkájához emeli az ujjait és távozik. Mrs Ortega csendesen néz utána majd felsóhajt:
- Jó ember. Csak nem elég erős. De jó ember - sóhajtja. Mintha álomból ébredne, összerezzen s felétek néz: - Sajnálom, hogy a tanúi voltatok az eseményeknek, de kérlek kerüljetek beljebb és foglaljatok helyet, máris hozok valamit..
Térül-fordul s az asztalon házi sütésű édesség, szendvicsek, üdítők, a férfiak részére pedig hideg sör kerül, s közétek telepszik ő is.

(A naranccsal jelöltek a szereplők gondolatai)

Annak ellenére hogy én sürgetem folyton a dolgokat én szólok rá a taxisra, hogy az egyik kínai előtt álljon meg. Kipattanok az anyós ülésről és besietek a boltba. 5 perc múlva egy nagy fehér nejlon szatyorral lépek ki a boltból, számban 2 pálcika keresztben. Beülök és ölbe veszem a nagy zacskót.
-Mehetünk...
Mondom teli szájjal és kiveszem az első dobozt. Leveszem a tetejét, azt vissza a zacsiba, pálcika kézbe nekikezdek a sült tészta belapátolásának. Hamar elfogy szinte csupán annyit látni hogy lapátolom be a tésztát ami tűnik el a gyomromban. Pedig megrágom rendesen. Csak.. menet közben... Előveszek egy nagyobb és egy kisebb dobozt is. A nagyobban rizs van, annak a felét betöltöm a megüresedettbe aztán a kicsi egész tartalmát, elkevergetem és ugyan csak egyenletes tempóban fogyasztom el. Míg oda nem érünk 3 nagy doboznyi rizs és 6 kis adag(egy doboz rizs 2 kis adag egyébhez elég) Végül egy utolsó nagy doboznyi szezámmagos csirke kerül elő ezt azonban csak azután bontom fel, hogy kifizettem a taxit és kiszálltunk. A falat félig kilógott a számból amikor észrevettem a nagy felfordulást.
~Ó basszus... Mibe hogy rám fogják fogni...
-Daeenne mi esz?
Hátra hajtottam a fejem, hogy az ételt a gravitáció segítse a számba. Megrágtam, lenyeltem. A kiürült kajás dobozokat zacskóstul a legközelebbi kukába dobtam aztán többiek után mentem a házikó felé ahol nem túl szívélyes fogadtatás várt ránk. A lépés pont úgy jött ki, hogy mire odaértem pont bent volt a falat és rágtam.
-Héé...*Rág* -Mi a fene történt itt?
Aztán lenyeltem az utolsó falatott.
~Tudtam, hogy ebből még kellett volna egy adag. na mind egy...
Amint előkerült egy jóravaló idős hölgy a házból, aki vélhetőleg Daniel anyukája teljesen megnyugodtam. Hullaszállítót, se mentőt nem láttam itt. Így vagy nem halt meg senki, vagy pedig még nem értek ide. De úgy tűnt az előbbi. Hála égnek. Szerencsénkre úgy tűnik a rendőr nem egy begyöpösödött alak és szorult bele némi emberség. Vagy ami valószínűbb, hogy tudja hol a helye a ranglétrán és nem áll az utunkba. A házba belépve olyasmi fogad amire.. finoman szólva nem voltam felkészülve, sem pedig hozzá szokva. Egy anyai ölelés. Erre még rá tett egy lapáttal egy friss reggeli emlék(vagy trauma). A meleg öleléstől még inkább melegem lett.
~Sok lesz ez mára...
Lányos zavaromon igyekeztem minél előbb úrrá lenni. Ez többnyire sikerült is.
-Ez csak természetes Mrs Ortenga.
Hasamra teszem a kezem az étel és a sör hallatán.
~Talán még elfér pár falat... De a sör biztos.
Kezdtem visszatérni a szükséges diplomatikus formámhoz miben nagy segítségemre volt a megjelenő fiatal rendőr aki látszólag adott magára. Nem tudtam, hogy ezzel akar kitűnni vagy előre lépni a szamárlétrán, igazából nem is érdekelt. De ettől függetlenül a törekvése valahol mélyen, talán némi elismerésre talált bennem. Kár, hogy túl mélyen volt ahhoz hogy ennek bármi jelét mutassam. Ez a parányi morzsa is leőrlődött a amikor szabadkozni kezdett és feladva eddigi álcáját kissé széjjel csúszott. Kételyeimet úgy fejeztem ki irányába, hogy jobb lábamra, ami kicsit hátrébb volt, ránehezedtem karjaimat pedig összefontam. Fejem kissé oldalra billentve mosolyogtam. Fejcsóválásra nem volt időm, ugyan is témát váltottunk ami jobban érdekelt, engedtem az ellenálló magatartásból és figyelmemet rászegeztem.
~Úgy fest egy lépéssel előttünk járnak...
Végig pillantottam a többieken ők vajon mit szólnak a dologhoz. Aztán a távozó Tom irányába biccentettem.
-Majd az lesz. Nyugodjon meg. Köszönjük.
Fejezem ki túláradó hálámat az étel iránt. Aztán egy sütit és egy doboz sört magamhoz veszek. Idő közben arra az elhatározásra jutottam, hogy a vigasztalást azokra hagyom akik értenek az ilyenekhez.
-Nem zavarja ha egy kicsit körülnézek?
~Minél messzebb Ratnatól annál valószínűbb, hogy meg tudom inni békében...
Azzal ha igent mond vagy másféle képen fejezi ki akkor elindulok, az ajtó félfát megfogva feltérképezem a házat minek után a tett színhelyére megyek körülnézni. Amikor legalább egy fal választ el Ratnatól, már az se érdekel ha az ajtóban a belógó fejét látom amin rosszallását fejezi ki. Akkor is megbontom a sört és belekortyolok. Jól esik ennyi kaja után. Két korty közt pedig megeszem az egyik sütit. Alaposan végig mérem a sérült szobát. Hátha találok valamit érdekeset. Aztán pedig kinézek az ablakon ott vajon mi folyik. Közben a sör erőteljesen fogy.

Egész úton azon rágódtam, hogy vajon nem esett-e baja Mrs. Ortegának, akit már volt szerencsém ismerni, hiszen miután összehaverkodtunk Pikkellyel jártam náluk párszor, és ismertem a vendégszeretetét. Most elképzelni sem tudtam vajon milyen állapotban lehet szegény, hogy a fiát ilyen lehetetlen dologgal vádolják.
Mikor a taxi megállt az utca végénél nagyot dobban a szívem, mikor megláttam a rendőrautókat és a ház körül álló szomszédokat, így aztán igen csak sietősre fogtam, hogy mielőbb odaérjünk, ahol egy posztoló rendőr állta el az utunkat, megakadályozva, hogy bemenjünk.
Mielőtt még jobban megijedtem volna, viszont megjelent Daniel anyukája, akit most alig ismertem fel, hiszen mindig mosolygósan, életvidáman láttam, most meg egy összetört asszony állt előttem. Mikor felismer és szól a rendőrnek, az kisebb habozás után végül is beenged minket.
Miután beléptünk a számomra oly ismerős lakásba Mrs. Ortega sorban megölelt mindannyiunkat és nekem elszorult a szívem, hogy még most is volt annyi ereje, hogy a mi vendéglátásunkkal törődjön a saját baja helyett.
Mielőtt azonban megkérdezhetnénk, hogy mi történt itt, belépett a belső szobából egy nálunk alig valamivel idősebb rendőrsrác, akit mintha skatulyából húztak volna ki és mikor meglátott bennünket köszönt és bemutatkozott, ami kissé meglepett a fogadtatás után, de pár perc után kiderült, hogy nem véletlen ez a hangvétel, hiszen Daniel barátja…..volt.
Hát igen, ezek a vádak és, hogy Pikkely mutáns sok embert pálfordulásra kényszerített úgy látszik. Nem is titkoltan húztam el megvetően a szám, mikor magyarázkodni kezdett.
Azonban végre megtudtuk, hogy miért is van ez a rendőri jelenlét és a csődület az utcán. Gyújtópalack! Hát már itt, ahol az emberek évtizedek óta élnek együtt békességben, már itt sincs biztonságban szegény asszony? Ez borzasztó! Sürgősen el kell innen vinnünk, mielőtt baja esik!
Mikor a rendőr a védelmet emlegeti, kicsit előre lépek.
- Nem szükséges, majd mi gondoskodunk Mrs. Ortegáról. – nézek a rendőrre, majd a többiekre, de tudom, érzem, hogy ebben egyetértünk.
Aztán a Tom nevű zsaru távozik és mi egyedül maradunk a megtört, de még mindig magát tartani próbáló asszonnyal, aki most ismét gyorsan megrázza magát és házigazdai szerepébe menekül.
Amikor aztán már az asztal körül ülünk, mellé telepszem a kezembe véve óvatosan, a munkától kissé megkérgesedett kezét-
- Mrs. Ortega, mi tudjuk, hogy Daniel sosem követné el, amivel megvádolták, de sajnos úgy néz ki beletelik egy kis időbe, míg ezt bebizonyítjuk, de már dolgozunk rajta. De addig nem maradhat itt! Elvisszük a Xavierbe, hogy biztonságban legyen.
Habár azt nem beszéltük meg, hogy mit fogunk tenni, de az események tükrében gondolom a többiek is egyetértenek velem, hogy ott nem eshet bántódása.

South Point, hmm... nem mondhatnám, hogy azelőtt túl gyakran jártam volna itt. Legutóbb például nem sokkal azután, hogy bekerültem a xavierbe, annak pedig már van egy pár hónapja. Egyesek persze már akkor sem viselték jól a képességem hatását, így „emberrablás” lett a vége, igaz, „csak” idáig jutott velem szegény elrablóm… No meg utána haza is vitt, miután csevegtünk egy jót az út szélén ücsörögve, de az már egy másik történet…
Így, hogy Sarah tudta az utat, egész elkalandoztak a gondolataim, amíg Danielék házát kerestük. Csak amikor zökkentem vissza a jelenbe, amikor gyanúsan összeverődött kis embercsoportot pillantunk meg. Hát még amikor a rendőrautót is megláttam, egyből összeszorul a gyomrom és már lelkiekben készülök a legrosszabbakra… Na jó, alapjáraton nem szoktam ennyire pesszimista lenni, de az elmúlt napok eseményeit még mindig nem hevertem ki teljesen.
Ahogy közelebb sétáltunk a házhoz, aggódva és kissé ijedten szorítottam meg Darren kezét, hát még amikor a rendőr ránk rivallt... Oké, értem én, hogy fárasztó lehet mindig ennyit ugatni a minden esetre így összecsődülő birkákkal, de akkor is…
Miután Daniel anyukáját észreveszem, csak várok, hogy mi fog történni, de amikor úgy tűnik, a rendőr enged a középkorú nő kérésének, inkább elengedem Darren kezét és sietve az épület felé indulok. Így is van elég baja itt mindenkinek, nem akarok még plusz munkát vagy bajt okozni azzal, hogy útban vagyok. Viszonoztam Mrs. Ortega ölelését.
-Ugyan, igazán semmi gond. –legyintek a mentegetőzésére, aztán bentebb sétálok, s amíg még tart a nagy ölelkezés a többiekkel, körbenézek a szobában, elvégre én most járok itt először.
Szóval itt élt azelőtt Daniel? Mielőtt a suliba került volna?
Amikor néhány perccel később egy újabb rendőr kerül elő, csak kíváncsian végigmérem. Hát, ez már szalonképesebben néz ki mint mindenki kedvenc Esperanzája, bár ahogy elnéztem, ő meg már átesett a túloldalára, aztán olyan kis piperkőc szépfiú módjára feszített itt, mint néha Greg szokott gyengébb napjain.
-Jó napot! –viszonzom én is a köszönését, bár a Colton után már elvesztem a fonalat.
Így, hogy nincs nálam a kis jegyzetfüzetem és nem írom, amiket mond, kb. az egyik fülemen be, a másikon meg ki, hogy mi is a rangja. De hát na, lány vagyok, ez valahogy sosem tudott különösebben lekötni… Mr. Colton, aztán jólvan, csak nem fog megharagudni érte. Ami azonban ezután következik, nem kicsit lep meg. Felvont szemöldökkel hol a kölyökképű rendőrre, hol Mrs. Ortegára pillantok, ahogy arról beszélnek, hogy miért is nem jött látogatóba a férfi az utóbbi néhány évben, holott előtte milyen jó barátok voltak Daniellel. Ahogy meghallom a fiú becenevét, „Danny”, egyből eszembe jut néhány korábbi bohóckodása a suliba, majd arra, hogy mi történt vele… hihetetlen, olyan nehéz elhinni, hogy tényleg megtörtént mindez. Pedig igen…
-Mindenkinek arra van ideje, amire időt akar szakítani. –jegyeztem meg csendesen a mentegetőzésére.
Szinte már vártam, hogy mikor lesz valami kínos hallgatás, de nem kellett sokáig várnunk rá. Aztán témaváltás, ami legalább annyiból hasznos volt, hogy megtudtuk, mégis mi történt. Bár érdekesen adta elő az esetet a kis öcsisajt, csak lestem a stílusán. „gyújtópalack”, „silány munka”… bíztató, de tényleg. Megértem, amikor Mrs. Ortega inkább útjára indítja, mielőtt még jobban beégeti magát, már így is elég kínosan érzi magát. Amikor távozik, búcsúzóul biccentek neki egyet, aztán inkább helyet foglalok a kanapé szélén. Amíg a házigazdánk tüsténkedik, csak szótlanul ülök magam elé bámulva a kanapán, mint aki jól láthatóan máshol jár gondolatokban. És valóban… Ezek szerint megpróbálták felgyújtani a házat, és azért volt ez az egész felhajtás, a rendőrök, meg minden. De… Vajon Mrs. Ortega már értesült róla, hogy mi történt a fiával? Vajon azért tűnt olyan megviseltnek, vagy az is csak a támadás okozta stressz miatt van?
Ahogy visszatér a nő, elveszek egy szelet sütit. Amíg megeszem, kicsit összekapom a gondolataimat, aztán rákérdezek, tud-e arról, hogy Daniellel mi történt… Ám alig, hogy beleharapok az édességbe, meghallom Sarah hangját, s szinte belefagyok a mozdulatba. Lenyelem a falatot, majd kíváncsi tekintettel figyelem a nő minden reakcióját, hátha az alapján választ kapok a kérdésemre.
-Igaza van Sarah-nak, abban legalábbis mindenképp, hogy ezek után nem maradhat egyedül. Azt nem tudom, hogy a suli mennyire lenne jó ötlet… Annyi diák, nagy zsivaj, mindenkinek különleges képesség… Persze ha Önt nem zavarja, Mrs. Ortega, akkor a tanáraink biztosan belemennek.
Már majdnem mondtam, hogy amennyiben inkább itthon maradna, én mellette maradhatok, hogy vigyázzak rá, de aztán végiggondolva… azt hiszem, a mostani kis csapatunkból én érnék itt a legkevesebbet, legalábbis egy hasonló támadás esetén. Az éjszaka közepén ránk gyújtják a házat? És? Mit tudok tenni? A képességemmel semmit, max. boldog hamvasztás lesz… De mást meg nem akarok semmire sem kötelezni, így rájuk bízom, hogy mi legyen. Elsősorban, hogy Daniel anyukájának mi a véleménye, vagy mit szeretne, aztán, hogy mi mit tudunk tenni az ügy érdekében. Aztán, ha addig nem derül ki egyértelműen, hogy Maria néni tud-e arról, miért tartóztatták le a fiát, akkor erőt veszek magamon, és rákérdezek. Vagy ha az kell, akár el is mondom neki a történteket… Ha már megígértem Danielnek, akkor mindenképp betartom a szavam. Ha pedig már tud róla… akkor az talán egy fokkal könnyebb eset.

A reggel derengő fényére keltem fel. A függöny halvány narancssárgára színezte a hajnali sápadt napsugarakat, amelyek így kellemes árnyalatba öltöztetették a hálószobát. A hatalmas, vaskos pehelypaplan alól csak nagyon óvatosan szálltam ki, nehogy a mellett szunyókáló Mike-ot felébresszem. Annyira édesen aludt, hogy nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne keltsem fel egy lelkes arcgyurmázással, de hát végül is az, hogy én ne tudnék uralkodni magamon, nem volt egyéb, mint rosszindulatú pletyka.
Óvatos léptekkel a konyha felé vettem az irányt, ahol nagyot ásítva rágcsáltam el egy vajas kétszersültet, aztán bevágtam a mikróba melegedni egy bögre kávét a tegnapról megmaradt adagból. Felöntöttem tejjel és mézzel, aztán laposakat pislogva slattyogtam vissza. Az egyik nagypárnát a falhoz támasztottam, és úgy bújtam vissza az ágyba a paplan alá, hogy a hátamat máris a kipárnázott falnak tudtam vetni, hogy úgy ücsörögve kortyolhassam a finom meleg, élénkítő italt.
Kimondhatatlanul jó érzés volt újra itthon lenni. Nem gyakran éreztem honvágyat, pedig a küldetéseim miatt sokszor napokig, vagy akár hetekig is távol lehettem. Ez csak egy hely volt, ahova aludni, feltöltődni jártam, nem kötődtem hozzá érzelmileg. Most azonban egy olyan helyről szabadultam, ami után milliószorosan tudtam megbecsülni azokat a reggeleket, amikor a saját ágyamban kelhettem fel, ráadásul Mike mellett. A szabadság édes íze most mindent gyönyörűvé varázsolt.
Ha Mike felébredt, először a szájára cuppantottam egy reggeli csókot, aztán felé nyújtva a bögrémet megkínáltam kávéval. Már a hajába is beletúrhattam, elvégre nem kelthettem már fel, és én éltem is a lehetőséggel. Fejét az ölembe húztam, úgy babráltam a fürtjei között, miközben a bögrét a vállán pihentettem (a fülét azért persze fogtam közeben).
-Imádom nézni, ahogy alszol - cirógattam meg mosolyogva az arcát.
Aztán elkomolyodtam, amikor nekikezdtem annak, amit már meg kellett volna beszélnünk, de eddig nem volt rá időnk (ünneplés...).
-Úgy döntöttem, most egy kicsit szüneteltetem a munkát - mondtam neki kedvtelve tekergetve egy tincset a homlokán. - Most talán jobb lenne, ha nem hívnám fel magamra figyelmet. Legalább egy darabig. Bár a főnököd elleni merénylet kudarca elég gáz volt, de sikerült megegyeznem a megbízóimmal, hogy ha két ügyet elvállalok ingyen, akkor szent a béke, és nem nyírnak ki. Egész jófejek voltak, nem?
Újabb korty a kávéból.
-De ami történt... - sóhajtva csóváltam meg a fejem. - Sajnálom, szivem. Tényleg. Nem kellett volna, hogy te is belekeveredj. Nehéz helyzetbe hoztalak, és ezt már sosem tudom visszacsinálni - hidd el, én sem vágyom másra. De azért... ha bármit tehetek, amivel legalább részben jóvátehetem, csak mond.
~Ne kérd, hogy ne öljem meg Dereket! Ne kérd, hogy ne öljem meg Dereket! Ne kérd, hogy ne öljem meg Dereket!... ~

Már nem tudom, hogy hogyan keveredtünk az ágyba, mert kicsit több alkoholt fogyasztottam Aya kiszabadulása és az életben maradásunk alkalmával, ahogy elszabadultunk a megmentőinktől, így aztán kicsit homályosak az emlékeim a tegnapi napról, jobban mondva nem túl sokra emlékszem.
A jó meleg takaró és kedvesem közelsége megédesítette az álmomat, így mikor a puha, meleg és Aya illatú test eltűnt mellőlem, egy idő után kezdett hiányérzetem lenni. Aztán már a kávé cirógató illata is eljutott az agyamig, és még félálomba kezdtem közelebb húzódni hozzá, aminek következtében visszataláltam a kívánatos és szeretnivalólány mellé.
Annyira boldog voltam, hogy itt van mellettem, hogy soha többet nem akartam elengedni, soha többet nem akartam szem elől téveszteni, mert akkor minden percemben attól rettegnék, hogy megint valami baja eshet, és most nem lesz olyan szerencsém, hogy élve, és aránylag sértetlenül viszontláthatom.
Az a pár hét, amit nélküle kellett eltöltenem, tudva, hogy hol van, és kiknek a kezében, és hogy mit művelhetnek vele, majd megőrjített.
Ezért most szorosan hozzábújtam, engedve, hogy az ölébe húzzon, ahol egy kis ébresztő csók után, elfészkeltem magam, mélyen beszívva az illatát, ami boldog mosolyt csalt az arcomra.
Ahogy finoman játszadozni kezdett a hajammal, jóleső borzongás futott végig minden porcikámon, és előretolva a kezem, én meg átkaroltam a derekát, hogy kezem érezze forró bőrének finomságát.
- Már nem is alszom. – morogtam a combjai közé, de azért a szememet még nem nyitottam ki, és úgy hallgattam, mikor elmondta, hogy milyen elhatározásra jutott a munkájával kapcsolatban.
Ettől már azért kellően felébredtem, hiszen ez egy olyan téma volt, ami eddig sem időnk, sem kedvünk nem volt megbeszélni.
- Hogyne! Nagyon jó fejek! – húzom el a szám, mert azon kívül, hogy nem utaznak most ők is Aya-ra, semmi jót nem találtam benne. – Azt hiszem nem csak egy kis ideig, hanem jó darabig nem kéne mutogatnod magad. – nézek most már fel a lányra. – Talán találhatnál valami más elfoglaltságot, addig míg nem csillapodnak a kedélyek. Mondanám, hogy utazzunk el, de nekem muszáj bemennem dolgozni, mert King nem hülye, és nem akarom, hogy a gyanú árnyéke is ránk vetüljön, mert akkor végünk. – győzködöm én is egy kicsit, de aztán, mikor felajánlja, hogy kérhetek tőle bármit, akkor szélesen elmosolyodok, látva, hogy azért tart a dologtól egy kicsit.
- Hmm! Nem is tudom mi is lenne elég nagy szívesség…..nem is tudom. – kezdenek el kalandozni az ujjaim a testén, feljebb és feljebb azokig a csábító domborulatokig.
- Azt hiszem most megelégszem azzal, hogy legalább fél évig nem dolgozol és megpróbálsz valami….mondjuk valami magánszimati munkát nézni, persze álnéven. – nézek a plafonra ártatlanul. – Na meg természetesen engem is kárpótolnod kell a kieső napokért, amit epekedve kellett eltöltenem nélküled. – csókolok bele hirtelen a hasába.

Kedvetlenül vontam meg a vállamat. Hát az nem elég, hogy átfestettem szőkére a hajamat, és teljesen más stílusú sminkre váltottam? Elég valószínűtlennek éreztem, hogy valaki most felismerjen, nem volt sok kedvem még a négy fal között is poshadni. Mintha újból börtönbe zárnának.
~Bár ilyen társasággal, ám legyen!~ - vigyorodtam el magamban.
-Legyél azért óvatos odabent! Nem tudhatni, melyik barom ismert fel téged a szigeten, nehogy valakinek eljárjon a szája! Nem szívesen szegném meg az ígéretemet, és törnék be hozzátok egy kis szájbefogásra. Más elfoglaltság meg.. hát mire gondolsz? Kezdjek el fazekas tanfolyamra járni, vagy mi? Nem, nem, nincs erre semmi szükség. A legjobb az lesz, ha most egy kicsit nem mozdulok ki. Elleszek itt, ha időnként felém nézel. - Széles mosollyal néztem a szemébe. - Időnként... Azt persze nem ígérhetem meg, hogy sosem fogsz elkésni a melóból, de nem csak papírmunkával vagy lemaradva.
A bögrét letettem a földre, aztán hirtelen bebújtam a takaró alá, egyenesen Mike lábfejéig, amit azonnal neki is láttam rágcsálni, hogy még véletlenül se legyen kétsége afelől, hogy miben is kell hatalmas mennyiséget pótolnunk. Mikor azonban meghallottam azt a hat hónapot, úgy megdöbbentem, hogy majdnem lenyeltem a nagylábujját.
-Mi van? - pattantam fel ülő pozícióba, és a hitetlenkedéstől elkerekedett szemekkel bámultam rá. - Neked elment az eszed? Fél év? Nem, drágám az ki van zárva. Én szeretem a munkámat, és senki nem fog annyit várni rám. Mást kérj. Fél évet nem hagyok ki. Nem tudom, minek kéne történnie ahhoz, hogy ennyi időt kihagyjak, de az biztos, hogy most semmi ilyesmi nem történt.
Szigorú pillantással merültem vissza a lábrágcsáláshoz.
-Még hogy fél év... - morogtam közben a takaró alatt. - Az eszem megáll!... Na, meg még mit nem!... Fél év... pfff...
Aztán hirtelen feljebb löktem magam, hogy megint a helyemre ülhessek, amit az egyik nagypárnával olyan kényelmesre alakítottam magamnak.
-Legyen egy hónap - alkudoztam. - Az is marha sok, de a te kedvedért megteszem. Hát nem imádlak?
A haspuszi és a további tartozások felemlegetésére, hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Két kezemmel magamhoz szorítottam a fejét, és lehajolva cuppanós csókot nyomtam a a feje búbjára.
-Hát azt hiszed, csak te éheztél? - kérdeztem lágyan, és lejjebb csusszanva befészkeltem magam a két karja közé. - Mintha nem tudnád, hogy minden nap minden percében arról álmodoztam, hogy végre a karjaidban tartasz. Vagy én téged. Annyira hiányoztál - simultam bele egy édes ölelésbe.
Aztán az igazság kedvéért még hozzátettem.
-Na jó, valójában nem minden percben, néha azért megjelent King is vérben ázva, ahogy arrébb rúgom a fejét, a többi részét meg beledobom az első utcai budiba, amit találok!
Sóvárgó tekintettel révedtem a távolba, de aztán megráztam magam, hogy ismét Mike-ra koncentráljak.
-De ez most nem számít. Már itt vagyok veled. És kész vagyok kárpótolni téged mindenért, amit nélkülöznöd kellett.
Ajkamat az övére tapasztottam, mintha ígéretemet ezzel akartam volna megpecsételni. Lábamat átvetettem a derekán, és még közelebb húzódtam hozzá, hogy ha lehet, soha többé ne engedjem el.

Jólesően hagyom, hogy Aya játszadozzon először csak a hajammal, aztán, ahogy egyre jobban belelendül, már a lábujjaimmal is, habár a szavak, amiket mond erős koncentrációt követelnének, de most csak mély sóhajtozásra telik tőlem.
Talán szándékosan csinálja, e ha nem akkor sikeresen halad afelé, hogy ne tudjak észérveket felsorakoztatni, hogy miért nem jó ötlet, hogy hamar visszatérjen az utcára, sőt a munkájához.
- Tudom, hogy azt hiszed, hogy azzal, hogy kicsit szolidabb külsőt öltöttél, már senki nem fog megismerni. – kócolok be szokatlanul mutató szőke hajába. – De, ha felveszed a kapcsolataidat, akkor már a nyomodba eredhetnek, meg aztán a stílus is sok mindent elárul, így hamar megtudhatják, hogy nem léptél le, hanem a városban maradtál. – beszél belőlem most a rutinos zsaru. – És ne aggódj miattam, én a bentiekkel elboldogulok, még egyáltalán nem gyanakodhatnak rám. – kuncogok fel, ahogy egy csiklandósabb részhez ér.
Persze, mikor eljut a tudatáig, hogy a nagy meggondolatlanul felajánlott „mindent megteszek” címszó alatt mit kértem tőle, már véget is vet a kényeztetésnek, hogy kifejezze felháborodását.
- Miért? Nem is kértem sokat! – hökkenek meg ezen. – Hiszen ennél rosszabbat is kérhettem volna tőled, nem igaz? – nézek a szemében kutatóan. – Vagy kérjek mást? De annak még ennyire sem örülnél, de, ha gondolod……- hagytam függőben a mondatot, az alkudozását hallgatva. – Az egy hónap mindenképpen kevés. – ingattam meg a fejem.
Persze rögtön levesz a lábamról, ahogy elhalmoz a csókjaival, meg a karjaimba bújik, miközben elrebegi, mennyire hiányoztam neki.
- És mivel is tudnál engem kárpótolni, azért a sok-sok álmatlanul töltött éjszakáért? – kérdezem panaszos hangot mímelve, de huncutul mosolygó szemekkel. – Talán kezdhetnénk azzal, hogy ma az egész napot itt töltöd velem, még ha cigánygyerekek potyognak az égből akkor is. – foglalom le heves csókommal az ajkait, majd haladok lefelé sorban, a nyakán, a mellein, ahol sokat időzök mindkettő kényeztetésével, mielőtt tovább haladnék. Kezem közben folyamatosan simogatja, dédelgeti a testét, finoman perzselő bőrét. – Soha többet ne tégy velem ilyet. – suttogom közben a fülébe miközben megharapdálom finoman.

-Azt mondod, változtassak stílust? - kérdeztem vissza elgondolkodva rágcsálva a bokáját. - Hát... nem is tudom. Lehetnék esetleg kegyes gyilkos. Bár a kínzás eddig sem szerepelt a módszereim között. Hogy lehetnék ennél is kegyesebb? Vagy pont, hogy kínzás kéne, valami nagyon egyedi, de az meg felesleges macera, ráadásul nem is nagyon szeretem. Kreálhatnék magamnak új névjegyet, mondjuk az áldozataimnak kis X-et vágok a vállára, vagy ilyesmi.
Még egy kicsit töprengtem rajta, nyelvemmel szórakozottan körözve Mike talpán, aztán kérdőn néztem a szemébe.
-Köpd ki nyugodtan. Ha nem örülök neki, az az én dolgom, de amin keresztül kellett menned miattam, én úgy vélem, tartozom neked ennyivel. Szóval mond, hogy mit szeretnél. Lehet egy kívánságod - mosolyodtam el, ahogy a karjaiba siklottam. - Bármit kérhetsz. Egyébként... ami a munkámat illeti... áh, kit érdekel!
Próbáltam a komolyabb témára figyelni, de azt ugyan hogy tehettem volna, amikor ez a fantasztikus férfi mindent bevetve kényeztet. Ez az oly sokáig nélkülözött, imádott Adonisz, aki pillanatok alatt tudja elérni, hogy elolvadjak az ujjai között, mintha vajból lettem volna. Nem érdekelt semmi, nem akartam gondolni semmire, csak elveszni az ölelésében, csak élvezni a csókját, simogatását, hozzásimulni hatalmas, forró, bivalyerős testéhez, és elhinni, hogy ezek a pillanatok tényleg örökké fognak tartani.
-Egész biztosan veled fogom tölteni az egész napomat - biztosítottam két csók között. - Hiszen emlékszel: szobafogságban vagyok. Neked kell sietni vissza, hogy minél hamarabb együtt lehessünk. Egy hónapig nem megyek sehová, de aztán már muszáj. Legalább azt a két melót elvégezni, aztán majd.. aztán majd meglátjuk - fejeztem be óvatosan.
Homlokomat az övének döntve sóhajtottam mélyet kényeztető ujjai és a fülemet csiklandozó, forró leheletének parázsló kéjétől felhevülten.
-Soha többé - ígértem neki lehunyt szemekkel. - Soha többé. Engem már semmi nem szakíthat el tőled.
Megcsókoltam (,,Szeretlek!" - Cupp! ,,Szeretlek!" - Cupp! ,,Szeretlek!" - Cupp!...) . Aztán hirtelen elmosolyodtam.
-Tudod mi van? - kérdeztem vidáman. - Már nem is zavar. Eleinte kifejezetten dühített, hogy szeretlek, de most már élvezem. Mit élvezem; imádom! Imádlak szeretni!
Még egy hatalmas csókot nyomtam a szájára, és nevetve öleltem meg.
-Te hatalmas, imádnivaló, gaz csábító, te!

+ 18


Tényleg igyekeztünk bepótolni nem csak minden órát, amit nem tölthettünk együtt, hanem minden percet és másodpercet. A rengeteg csók még csak a kezdet volt, de már attól is vadul száguldott a vérem és dobogott a szívem, az illata és kéjes nyögdécselése pedig egyenesen már megőrjített. Úgy éreztem újból fel kell fedeznem teste minden egyes centiméterét. Finoman csókoltam és kényeztettem a nyelvemmel minden kék foltot és horzsolást, amit csak találtam rajta, és ezekből sajnos, vagy szerencsére – attól függ honnan nézzük – volt rajta bőven.
Igyekeztem még így is türtőztetni magam, hogy ne tegyem azonnal a magamévá, hiszen annyira be voltam gerjedve, hogy ez csak nagy önuralommal sikerült, főleg azok után, hogy Aya sem fogta vissza magát. Csókolgatott és a keze sem állt le egy percre sem.
Így persze egy idő után már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és szétdurranok.
Már azt is éreztem, hogy ő is kellően vágyakozik, így befejeztem combjai és szemérme csókolgatását és feljebb csúsztam, hogy végre egy kéjes sóhajt hallatva beléhatolhassak.
- Te meg egy imádnivaló rosszkislány vagy. – leheltem a fülébe, miközben ritmikus mozgásba kezdtem, mely szenvedélyemmel együtt fokozatosan gyorsult, majd mivel már semmi és senki nem tarthatott vissza a beteljesüléstől egy hangos nyögéssel engedtem útjára vágyaimat, majd erőtlenül simultam a verejtéktől csatakos testére, hogy még több csókkal borítsam be azt.
- - De így szeretlek, ahogy vagy, szőröstől-bőröstől. – lihegtem a nyakába.

+18

Annyi hét kínzás és nélkülözés után most itt feküdtem ezekben a meleg, oltalmazó karokban, egy olyan férfival, aki mindennél többet jelentett nekem, és aki most úgy tűnt szent célul tűzte ki, hogy lecsókolja a testemről az összes megmaradt sebet és heget, azon kevés felületen pedig, ahol kivételesen nem akadt sérülés, nos odaszórta a maradék kényeztetést és gyengédséget.
Sóhajokkal, halk nyögésekkel hoztam tudtára, mennyire feltüzelt máris ujjai, ajkai finom játékával. Nyelvemmel az övét kerestem, végigsimítottam izomtól duzzadó testének minden négyzetmilliméterét, belemarkoltam abba a fokhagyma fenékbe, annyi helyen szívtam ki a nyakát, hogy a végére már olyan volt, mint egy zsiráf bundája, és mindeközben egy pillanatig sem engedtem el, olyan szorosan bújtam hozzá, amennyire csak tudtam, el akartam hinni, hogy soha többé nem kell elengednem, hogy örökké így maradhatunk ebben a forró, lüktető, gerjedt ölelésben, amely egyszerre volt fojtó és éltető.
Mike teste egyértelműen árulkodott arról, hogy valóban nagyon ki volt már éhezve, és mivel én sem voltam különb helyzetben, lelkesen adtam át magam az elsöprő szeretkezés összes fordulójának (jó sok volt belőlük). Izzadtságunktól hamar csatakossá vált a lepedő, a párnák és a súlyos paplan hamar a földön kötött ki, ahogy nyögéseim és sikolyaim azonos ütemben csendültek fel Mike ritmikus mozdulataival. Testem minden izma megfeszült, a számat olyan vörösre harapdáltam, mintha frissen lett volna kirúzsozva, kezemmel görcsösen kapaszkodtam Mike kezébe, mintha egy szakadék szélén csüngenék, de valójában csak a szenvedély eme elsöprő viharában szerettem volna minél közelebb, erősebben magamhoz kulcsolni, hogy minél szorosabban mellettem legyen, minél jobban érezhessem, hogy velem van.
-Ez de hiányzott már - lihegtem, mikor már a nem is tudom hányadik menet után arrébb löktem a felgyűrődött lepedőt, és kényelmesen kinyújtóztam a hasán heverészve. - Még mindig fergetegesen királyak vagyunk.
Vigyorogva emeltem fel reszkető kezemet, és ha viszonozza a gesztust, belecsapok egy erőtlen pacsit.
-Rendben van, legyen két hónap - bólintottam beleegyezően.

Meg kellett állapítanom, hogy több erőnléti edzésre lesz szükségem mert nem vagyok formában. Még alig zavartunk le 6-7 menetet és már úgy ki voltam, mint a liba, csak lihegtem verejtékben úszva, és alig kaptam levegőt, a szívem meg dübörögve dörömbölt a mellkasomban.
- Azért el tudnám viselni így a mindennapjainkat. – dünnyögtem szerelmem felé, miközben a hátát cirógattam, ahogy a hasamon feküdt. – Olyan eszméletlenül szexi és dögös vagy, hogy már attól megkívánlak, hogyha rád nézek. Biztos nincs valami titkolt képességed a szex terén, valami feromon, amit kibocsátasz, és ami megőrjít, ha a közeledben vagyok? – csikizem meg a fülénél kaján vigyorral. – Mert olyan vagy nekem, mint egy ellenpólusú mágnes, úgy vonzódom hozzád, hogy azt nem is tudom szavakban kifejezni.
Ennek bizonyítékaként, oda is hajolok hozzá, hiszen már vagy egy egész perce nem csókoltam meg, így egy kis ideig nem tud ő sem én sem megszólalni, csak a testünk beszél.
- Sajnos nekem már holnap meg kell jelennem a munkahelyemen, mert különben King ki lesz borulva, főleg a szökés hírére teljesen kiakadt. Holnap egész nap a várost fogjuk járni, hogy a nyomotokra bukkanjunk. – húzom el a szám, ahogy elképzelem a főnök guta ütéstől nem távol álló vörös ábrázatát. – De ez a mai nap teljesen a miénk! - nyugtatom meg, mielőtt nagyon eltérnénk a kettőnk szexuális életétől, habár még kell egy kis idő míg ismét a helyzet magaslatán állok majd.
Mikor Aya kimerülten, de boldogan mosolyogva egy pacsi kíséretében kicsit kitolja a munkába állásának idejét, már nekem is fülig ér a szám.
- Ha még jobban megdolgozlak, lesz az három is. – fordítom át a testét, hogy alám kerüljön, majd ismét játszadozni kezdek a nyelvemmel rajta.
~ Csak bírjam szusszal! ~

Egyébként is vigyorogtam, mert a mellkasán burjánzó szőrszálak csiklandozták az orromat, bármennyire is próbáltam elfújni őket. De az ötletére, hogy nekem feromon-képességem lenne, beleprüszköltem a bordái közé.
-Hogyne, a környéken csak Vénusz légyfogójának hívnak - bólintottam komoly arckifejezéssel. Négykézlábra emelkedtem, és lassan fenyegetően elkezdtem mászni a feje felé ragadozó tekintettel, mint a vadászó oroszlán, aki épp leteríteni készül a kifárasztott gazellát. - Gonosz fortéllyal elkábítalak és magamhoz édesgetlek a feromon felhőkkel, amit kibocsátok magamból, aztán, ha becserkésztelek...HAMM!
Az utolsó mondat vége már a száján csattan, mivel miután rávetettem magam igazi ragadozó mozdulattal, tátott szájjal csaptam le rá, csókkal imitálva, hogy én most szőröstül-bőröstül felfalom, nincs menekvés. De többre nem futotta, már én is nagyon kivoltam. Még egyszer rámosolyogtam egészen közelről, aztán nagyot szusszanva vackoltam be magamat mellé, fejemet a vállára hajtva. Aztán azonban egészen hangosan és hosszan nevettem fel, ahogy megemlíti a holnapi programját. Bár az a része, hogy el kell mennie, és nem lehet velem, pedig mennyi sok tervem volt vele (leginkább ez), egyáltalán nem tetszett. Viszont amikor eszembejutott, milyen idegállapotban lesz King, amikor bottal ütheti a nyomunkat (ezért is nem mentem messzebbre, mert pont az lett volna az ésszerű és logikus, tehát amire számíthatnak). Már most is szép lehet, ahogy a csini pofikája le akar robbanni a helyéről, de a sorozatos kudarc gondolata, ami rá várt, egyenesen a hetedik mennyországba juttatta a hasizmaimat, amiket most egy kiadós, kárörvendő kacarászással edzettem.
-Hogy megnézném annak a görénynek a képét! - kuncogtam fel. - Az a tetű, istenem, szinte már boldog vagyok, hogy nem nyírtam ki, megérdemli, hogy a gyomorfekély végezzen vele szépen, lassan. Rajtam nem fog múlni, az tuti. Majd azért meséld el. És, szivem...
Lendületesen gurultam az oldalamra, hogy ezúttal tényleg komolyan nézzek a szemébe.
-Ne kapd fel a vizet, ha esetleg ócsárolna. Valószínűleg fog is, és elvárja tőled, hogy csatlakozz. Ne feledd, hogy neked gyűlölnöd kéne engem. Ha az könnyebb, gondolatban cseréld le a nevem valakiére, akit utálsz (volna tippem). De King bizalmát nem veszítheted el.
Mikor ismét alatta találtam magam, hitetlenkedő mosollyal cuppantottam egy puszit az arcára.
-Előbb nyerd vissza a lélegzeted - tanácsoltam neki, és megpaskoltam a feje búbját.
Kicsit még hezitáltam, hol is kezdjem el, amit mondani akartam, de végül arra jutottam, hogy a legjobb lesz, ha az elején.
-Ami a kényszerszabi utáni időt illeti - vágtam bele, miután kibújtam alóla, és lovagló pózban elhelyezkedtem rajta -, sokat gondolkodtam, és arra jutottam, hogy... talán jobb lenne, ha nem folytatnám, amit eddig csináltam. Szeretem a munkámat, jól is csinálom, eszetlen mennyiségű pénzt kaszálok, még az unokáink is elélhetnek abból, amit összegyűjtöttem, de... talán az lenne a legbiztonságosabb, ha... elvégre most már ott vagy te is, és...
Fáradtan sóhajtottam fel. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy rendesen el tudjam mondani, mire akarok kilyukadni.
-Azt hiszem, megváltoztak a prioritásaim - mondtam végül megsimogatva az arcát, hogy biztos lehessen benne, mi az új sorrend, de legalábbis, ki áll az első helyen. - Nem tudom csak úgy abbahagyni, amit csinálok, úgyhogy az ajánlatom a következő: nincs több bérgyilkolás, csak akkor, ha ugyanaz a célpont, akit én is kiszemeltem. Úgy általában egy nyomozás könnyebben menne, ha nem kéne annyi szabályt betartanotok. Na, meg hatékonyabban is. Ebben tudok segíteni, hiszen ezek a szabályok engem nem kötnek. Így sokkal kevesebb melóm lenne, de ugyanakkor a rossz fiúk elkapására fordítanám, szóval végül is egészen olyasmit csinálnék, mint te. Ja, meg akik téged vesznek célba, azokat továbbra is kinyírom, bár gondolom, ezzel nem mondtam újat. Na, mit szólsz? Ennél többet nem tudok felajánlani.

Miután tisztáztuk, hogy nincs újabb, titkolt képessége és így sajnos be kell látnom, hogy alapból és saját gyengeségem okán vonzódom hozzá, mint légy a légypapírra, már le is voltam támadva, amit természetesen megadóan tűrtem, hiszen ez azzal járt, hogy ismét hosszú csókban forrtunk össze.
King emlegetésére láttam, hogy Aya-nak felcsillantak a szemei, de csodálatos módon most nem kapott dührohamot a neve hallatán, hanem még nevetgélni is volt ereje, habár ez inkább a kárörvendésnek szólt.
- Igyekszem drágám, igyekszem. – támasztottam meg felkönyökölve a fejem, hogy oldalra pislogjak, az és közben is gyönyörködjek a kipirult arcában. – De, hidd el nem könnyű, mikor olyan szavakkal illet, hogy……..áááá, nem is akarom ismételgetni, de olyankor legszívesebben felkenném a falra és beverném a képét, hogy…. – de nem is folytattam, mert már csak ettől agyvérzés kerülgetett. Nem elég, hogy titkolnom kell előtte, hogy mutáns vagyok, még azt sem ordíthatom világgá, hogy milyen nagyon szerelmes, azt meg, hogy kibe főleg nem.
Hirtelen támadt rosszkedvemet csak Aya vonzó testére gondolva tudtam elhesegetni, így persze rögtön le is támadtam, hogy valamivel legalább vigasztaljam magam.
- Óóó! Az nehéz lesz! – célzok a lélegzetem rendezésére. – Mivel mindjárt megint kicsit feltornázom és nem is akarom, hogy a mai nap normális tartományban legyen. – kacsintok kajánul az alattam fogságban tartott lányra.
De nem sokáig, mert kihasználva a gyengeségemet rögtön visszafordított és most ő lovagolt rajtam, és mielőtt megtorolhattam volna eme becstelen orvtámadást, lekötöttek a szavai, amiket alig akartam elhinni.
- Ez most komoly? – néztem rá kikerekedett szemekkel és kezdett egy hatalmas vigyor kúszni a képemre. – Ez valami hihetetlen és nagyszerű! – ültem fel hirtelen, miközben átkaroltam a derekát, hogy nem billenjen le az ölemből, és egy hatalmas csókot kapott az ajkaira. – Te….te…te imádnivaló rossz kislány! Tudod, hogy most milyen boldoggá tettél? Mondtam már, hogy szeretlek, hogy nem tudok nélküled élni? Nem baj! Mondom még ezerszer bébi! Azt akarom, hogy az enyém legyél, hogy sose váljunk el! Óóó, hogy én mennyire oda vagyok érted! – csókolgatom össze-vissza, ahol csak érem, hiszen tényleg alig akartam elhinni, hogy mindezt megtenné értem.
- Én meg ígérem neked, hogy mindig megvédelek, sosem hagyom, hogy King vagy valami hasonló állta még egyszer rád tegye a kezét! A munka megosztásban meg benne vagyok, édes, azt majd kiokumláljuk, hogy hogyan legyen. – fektetem le óvatosan a törékeny testet és helyezkedem fölé izgatottan, hiszen már ismét harcra készen álltam.

-Tudom, szivi, tudom - simogattam meg a homlokát. - De ha engem szid, akkor is muszáj tartanod magad, sőt az lenne a legjobb, ha be is szállnál, legalább próbáld meg, bólogass vagy valami, aztán hazajössz hozzám, és nekem elmondhatod, amit neki nem szabad. És ha még mindig szét akarod verni a fejét... Nos, van egy meglepetésem. Tegnap rendeltem, amikor aludtál, egész gyorsan kihozták.
Eszemben sem volt felkelni, így csak a lábamat nyújtottam ki oldalra, hogy arrébb lökjem a függönyt, ami eddig egy hatalmas dobozt takart. Aztán rájöttem, hogy így nincs sok értelme, úgyhogy kimásztam az ágyból, az éjjeliszekrényről felkaptam egy pillangókést, és átvágva a ragasztószalagokat kitártam a doboz hajtókáit, majd visszabújtam Mike mellé.
-Tá-dám! - vigyorogtam széles karmozdulattal a doboz tartalmára mutatva. - Meglepetés neked. Akkor használod fel, amikor csak akarod.
A dobozban egy pinata volt, amit Derek King formára készítettek. Rendőr ruha volt rajta, a felsőjén ,,Hülye vagyok!" felirattal, bandzsa szemekkel, bambán tátott szájjal, a nadrágján pedig hatalmas sárga folttal (hátul barna volt, de az szemből nem látszott).
-Basszus, de jól sikerült! - morfondíroztam hangosan. - A kiköpött mása, nem? Egyébként kézzel-lábbal, ahogy szeretnéd, de van itthon elég sok minden, amit fel tudsz hozzá használni. Baseball ütő, meg ilyenek.
Nagyon édes volt, mikor úgy elkezdett lelkesedni az ötletemért, hogy hogyan kerülhetném el legegyszerűbben a veszélyt, hogy ne sodorjam őt is veszélybe. Eleinte egy kicsit azért féltem, hogy telhetetlen lesz, hogy márpedig én csak ne gyilkolásszak egyáltalán, teljesen tegyem le a fegyvert, stb. Nagyon jó volt látni, hogy ennyire boldoggá tehettem. Bár elég nagy áldozattal járt, de mint már mondtam, megváltozott a fontossági sorrend az életemben, és ha ez sikerül, akkor ugyanolyan boldog és elégedett lehetek, mint eddig voltam, sőt talán még jobban, csak már más miatt. És végül is ez volt a lényeg.
-Te vagy a legjobb - mosolyogtam rá. - Az voltál ellenségnek, az voltál riválisnak, az voltál barátnak és most az vagy szerelmemnek. És tudod, hogy nekem csak a tökéletes a jó, kevesebbel nem érem be.
Lehajoltam hozzá, és egy lassú, édes csók után a fülére hajolva suttogtam:
-Amikor azt mondom, hogy érted bármit, úgy is értem!
Mosolyogva hagytam neki, hogy maga alá gyűrjön, és bár néhol még voltak sajgó tagjaim, amik rossz mozdulatnál vagy akár csak zuhanyzásnál is fájdalmasan tudtak tiltakozni, most egyik sem toporzékolt. Mike gyengédsége nyomán sehol nem éreztem fájdalmat.
-Ne töprengj ezen sokat - kacsintottam rá, miközben a lábaimat a hátára kanyarítva csimpaszkodtam belé. - Teszem, amit eddig tettem, neked ezzel nem kell foglalkoznod. Már csak azért se, hogy ne kockáztass lebukást, amiért belső infokat szivárogtattál ki. Úgyhogy ha nem haragszol, továbbra sem számolok be neked a munkádról. Jobb, ha nem tudsz semmiről. Te csak élvezd ki, hogy több szabadidőm lesz.
Odalent már éreztem, hogy Mike máris hadrendbe állította a seregét, és hálát adtam az égnek, amiért még időben bedobtam azt a kávét. Kellett az most ide...

Igazán mosolyogni való volt, ahogy Aya megpróbálta belém sulykolni, hogy hogyan is álljak hozzá, ha a százados őt szidja, hiszen tudom jól, milyen ádázul gyűlöli őt.
Aztán amikor előkerült a pinata, amit eddig észre sem vettem, mert gondolom meglepetésnek tartogatta ez az édes, ennivaló lány, akkor már hangosan felnevettem.
- Ez aztán a jó kis feszültség levezetés! – rugdostam meg az ágyból a főnököm kiköpött mását. – És milyen jól áll neki az a felirat a pólóján! Biztos ő is díjazná, ha látná, vagyis majd csak azután, hogy kezelésbe vesszük, mert ugye ezt nem csak nekem tartogatod? – somolygok a lányra kíváncsian, habár el nem tudom képzelni, hogy kihagyna egy menetet ezzel a figurával.
Ez, meg, hogy legalább egy kicsit biztonságban tudhatom, és ezen túl nem fog csak jóformán nekem dolgozni, egészen feldobta a hangulatomat. Persze azzal azért tisztában voltam, hogy nem biztos, hogy minden megrendelője ezt majd simán tudomásul veszi, és talán lesz olyan, aki örökre el akarja majd hallgattatni, de már azt is tudtam, hogy ők lesznek az első célpontjaim, akiket igyekszem majd az osztaggal és King-gel levadásztatni valamilyen címszó alatt.
- Köszönöm! – vigyorgok rá a dicséretek hallatán. – És tudod, hogy nekem mi a véleményem rólad! Te vagy a legjobb, a legvagányabb, a legveszélyesebb és a legszexibb bérgyilkolász az egész földkerekségen. – húzom vissza az ágyra és csókolom végig a testét minden egyes jelzőnél.
Mivel már lassan kifogyok a szavakból, viszont a testem annál követelődzőbben próbálja értésemre adni hogy még nem kapott eleget ebből az előttem heverő finomságból, így már nem is húzom tovább az időt a fecsegéssel, hanem újra és újra belekóstolok.
- Minden percét élvezni fogom, ígérem! – lihegem még a nyakába, miközben nem tudok betelni vele csak nagyon-nagyon sokára.

Sajnos a jó dolgok nem tartanak örökké és a reggel viharos gyorsasággal jön el, nekem meg, akár mennyire is rosszul esik be kell mennem dolgozni, különben nem tudom kimagyarázni magam King előtt, ami nem biztos, hogy jót tenne nekem.
Így aztán hosszú forró csókokkal, többszöri nekifutásra azért csak sikerül kikeverednem az ágyból, majd egy gyors hidegvizes zuhany után felöltözni és elindulni.
- Ahogy tudok, rohanok vissza! – csókolom meg még utoljára az ajtóban Aya-t, aztán lerobogok a kocsimhoz, hogy még időben beérjek.


/Köszönöm a játékot, egy élmény volt /

Sátáni vigyorral kuncogtam fel, ahogy lassan, vészjóslóan a King pinata felé fordultam.
-Az tuti, hogy tőlem is fog kapni egy-két sallert!
A hatalmas dicséretlavinára rendesen elpirultam, és meg is dobogtatta a szívemet, de nem képzeli, hogy ezt ki is mondom, úgyhogy gyorsan megembereltem magam, és gőgösen bólintottam.
-Jó hogy!
De gondolatban azért mindezt kijavítottam.
~Én inkább úgy mondanám, hogy a legszerencsésebb bérgyilkolász.~
Ahogy egymást próbáltuk két falásra felfalni, legalábbis kívülről így tűnhetett, és szinte egymás bőrébe bújva hancúroztunk a szerencsére jó nagy és masszív ágyban, gúnyosan pillantottam a King másolatra.
-Na ez hogy tetszik, kapitány úr?... ah... A legjobb embere... iiistenem... és ennyire sikerült magához édesgetnie... ennyire... sikerült... minket.... el... választa... ni... aaaaaaaaa...!

A reggel valami pofátlanul gyorsan jött el. Ahogy ott álltam az ajtóban remegő lábakkal, és búcsúcsókot nyomtam Mike szájára, és megígértem neki, hogy ha este hoz kaját, én bedobom neki a mikroba, arra gondoltam, hogy az elkövetkező két hónap talán nem is lesz olyan elviselhetetlen.
-Ahogy tudsz? - markoltam meg az ingét a grabancánál fogva, hogy visszarántsam magamhoz még egy búcsúcsókra. - Az tetűlassú, gyorsabban, ha szabad kérnem. Ahhoz, hogy időben visszagyere, van mostantól számolva... - Az órámra néztem. - Hűha, máris késésben vagy!
Még egy nagy ölelés, hogy pár másodpercig eljátszhassak a gondolattal, hogy velem marad, de aztán kénytelen-kelletlen útjára engedtem.

//Nagyon köszönöm a játékot. Nagyon klassz volt //

Hazaérve, először is vettem egy gyors hideg zuhanyt, ami bár körülményes volt, hiszen a karomon lévő kötést nem volt szabad eláztatnom, de legalább a sok mocsoktól és izzadtságtól megszabadultam, amik miatt már tapadt rám minden ruhadarab. Sortban és fehér trikóban mezítlábaztam ki a fürdőszobából, hogy végre túl essünk a beszélgetésen Mike-kal.
A szoba legtávolabbi sarkában álltam meg tőle. Tényleg muszáj volt a végére járnunk, és kitalálnunk, hogyan tovább.
-Nézd - kezdtem bele, és igazi hősnek éreztem magam, amiért a szemébe tudtam nézni -, azt a két pasit meg kellett ölnöm. Te is tudtad, hogy meg fogom tenni, nem titkoltam el előled. Ha nem teszem, a maffia megtalált volna, és az egy dolog, hogy engem kinyírtak volna, de kötve hiszem, hogy téged lógva hagytak volna. Derek King helyett azt a kettőt kérték. Megtettem, és közben véletlenül tudtam meg, hogy mit terveznek Seannal, és utána mindenki mással. Felhívtam Sarah-t, és amikor találkoztunk, figyelmeztetem a veszélyre, és felajánlottam, hogy segítek. Perceken belül ránk támadtak azok a szemetek, hát mit kellett volna csinálnom? Csak élve ki akartunk jutni. Nem terveztem miniháborút mára, csak egyetlen gyilkosságot.
Itt szünetet tartottam, hogy ha esetleg van valami közbevetése, el tudja mondani. Közben egyre csak attól féltem, mikor fogja kimondani azt, amit már elkerülhetetlennek véltem, amitől annyira rettegtem, hogy a kezeimet a hátam mögé rejtettem, hogy ne lássa, mennyire remegnek.
-Nem tudom, mi történt, Mike - csóváltam meg a fejemet értetlenül, ahogy visszagondoltam a gyárépületnél történtekre. - Az lett volna a legegyszerűbb, a legcélszerűbb, ha megölöm őket. Régen meg is tettem volna. Gondolkodás nélkül. Sarah-t meg hagytam volna a fenébe, csak kolonc volt a nyakamon, és az sem kellett volna, hogy zavarjon, ha Seant esetleg elkapják. Nem tudom, mi van velem. Hogy lehettem... olyan.
Felsóhajtottam, és segélykérően néztem rá. Gondoltam, ha már megbeszéljük a felmerülő problémákat, beszéljünk meg mindent.
-Az utóbbi időben... mióta veled vagyok... meg mióta kikerültem a börtönből... elkezdtek érdekelni dolgok. Emberek. Aggódok másokért. Főleg érted, de másokért is. És ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom kezelni. Eddig csak én voltam magamnak, és az sokkal egyszerűbb volt, sokkal könnyebb. Ez olyan komplikált, és megnehezíti a dolgomat. És egyszerre érzem úgy, hogy erőt ad, és hogy elgyengít, ennek meg semmi értelme. Ezzel nem tudok mit kezdeni.
Nagyon feldúlt voltam, és a mai nap, a furcsa dolgok, amiket magamban tapasztaltam, csak az egyik okai voltak ennek. Pedig azok sem voltak kis méretűek. De leginkább már tényleg attól voltam ideges, hogy Mike mondja már ki, ne húzza tovább az agyamat, könnyebb elviselni, ha már tudom, hogy tényleg szembe kell vele néznem.
-De ez nem a te problémád többé, igaz? - pillantottam rá, és nem tudtam megakadályozni, hogy a szemembe ne gyűljenek könnyek. - Be akarod fejezni, mond csak ki nyugodtan. Soha nem is volt jövőnk, hiszen melyik idióta pillanatunkban is juthatott eszünkbe, hogy van? Egy bérgyilkos és egy rendőr, ugyan már! Csak mond ki végre! Mond ki, hogy már nem akarsz velem lenni. Hiába szeretlek, ha...
Aztán hirtelen elmosolyodtam, bár a könnyek már lefolytak az arcomra.
-De hé! Ne csináljunk ebből nagy ügyet! Ne legyen bűntudatod! Nem tartozol semmivel! És én vagyok Aya Caine. Megleszek egyedül is, túlélem. Hiszen erős vagyok, és ahhoz szoktam, hogy egyedül vagyok, nincs rá szükségem, hogy... AZ ÉG SZERELMÉRE MOND MÁR KI, HOGY MÁR NEM SZERETSZ ÉS ELEGED VOLT BELŐLEM!
Nagyon nehezen tartottam vissza a zokogást, ami szintén az utóbbi időkben alakult ki, hiszen egész életemben nem sírtam annyit, mint mióta Mike-kal vagyok, amióta nem kellett már szégyenkezve visszatartanom. Remegő szájjal, könnyező szemekkel és egész testemben reszketve vártam, hogy Mike kimondja azokat a szavakat, amiktől rettegtem, de hallanom kellett.

Mivel minden rendeződött és Lynn hazafuvarozta Sarh-ot, így mi is elindulhattunk a lakásunk fel, vagyis Aya lakása felé, de annak ellenére, hogy már próbáltuk tisztázni a történteket, továbbra is elég feszült volt közöttünk a helyzet. Aya egyszerűen úgy nézett ki, mint aki magába zárkózott, és én kezdtem bűntudatot érezni, hogy talán túl kemény voltam vele, és nem elég, hogy majdnem megölték, még én is nekitámadtam utána. De mikor annyira aggódtam, hogy baja eshet! Komoran telt az út, ráadásul még a kocsiban sem ült mellém, hanem tovább fokozva az idegességemet a hátsó ülésre ült.
Alig vártam, hogy a lakásba érjünk, de még ekkor sem beszélhettünk, mert Aya elvonult fürödni, amit már alig bírtam kivárni. Többször elpróbáltam magamban, hogy mit is kéne mondanom, ha végre előttem áll, de mindannyiszor rájöttem, hogy nem ez az igazi. és kezdtem újraírni a fejemben a szöveget.
Aztán megjelent, vizesen az arcába hulló hajjal, törékeny testén számos újabb zúzódással és azzal a frissen kötözött sebbel, és nekem összeszorult a szívem, ahogy a feszült és bánatos arcába néztem, és belém nyíllalt a felismerés, amit már eddig is tudtam, de most talán még erősebben, hogy nem élném túl, ha történne vele valami.
Kezdtem bepánikolni, hogy a féltésem okán kimondott szavaim, ott a rendelőben, talán túlmentek a tűrőképessége határán és most olyan döntésre jut a jövőnkkel kapcsolatban, amit nem szeretnék hallani. Nagyon nem szeretnék!
Ahogy ott állt a fal mellett, egy lépéssel sem közeledve hozzám, jókora távolságot tartva, valami hideg borzongás kúszott fel a lábamból a szívembe és alig bírtam megállni a lábamon.
Aztán belekezdett és én csak álltam ott, mint akibe villám vágott, ahogy elmondta mit miért tett, és ahogy ígéretének megfelelően megpróbálta elkerülni a vérontást, amit máskor minden különösebb hezitálás nélkül megtett volna, és ahogy aggódott a Sean-ért és Sara-ért. Szóval tényleg rájöttem, hogy elhamarkodottan bombáztam bántó szavaimmal.
~ Hülye, hülye Bodwin! Most jól megcsináltad! Először hallgattál volna, mielőtt elvágod magad annál a nőnél, akit az életednél is jobban szeretsz! Meg is érdemled, ha kidob! ~
- Igen!.....Tudom, hogy megbeszéltük, de azt hittem….szólhattál volna….- próbáltam menteni a menthetőt, amikor egy kis szünetet tartott.
Láttam az elszántságot az arcán, ahogy elhatározta magát és nekem ekkor már hidegveríték csorgott a hátamon, jobban féltem, mint életem legveszélyesebb perceiben attól, amit majd ki fog mondani.
~ Bodwin bocsánatot kell kérned tőle, míg nem késő! Most! ~
Aztán, mielőtt megszólalhattam volna tovább beszélt és a mai döbbenetemnek még nem volt vége, hiszen Aya olyanokat említett, hogy aggódott a lányért, segíteni akart másokon, és azért állt értetlenül a dolgok előtt, mert azelőtt ilyenek fel sem merültek benne, csak – elmondása szerint – amióta velem van.
~ Tehát most jön az, hogy rossz hatással vagyok rá és ezért fog velem szakítani, mert túl sok érzelmet szabadítok fel benne. Ó anyám! ~
Amikor azonban iejtette azokat a szavakat és a padló tanulmányozásából végre a szemébe…..A KÖNNYES SZEMÉBE tekintettem, a szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem kiszakad a helyéből.
- Mimimi?......Hogy nem az én….miért is? Még, hogy én…..befejezni? azt hittem, hogy…..Óóó, te bolond nőszemély! – hápogtam először értetlenül, majd már nagyon is felszabadultan, mikor rájöttem, hogy végig rossz nyomon voltam és ő ugyan attól rettegett, mint én.
Mikor megpróbálta felvenni az érzéketlenség maszkját, de közben a könnyek csorogtak az arcán, már nem bírtam tovább, hiszen a szívem hasadt meg a látványtól.
Hozzárohantam és a karjaimba kaptam könnyű testét, és csókoltam ahol értem, minden egyes könnycseppet szerettem volna lecsókolni róla, hogy ne lássam bánatosnak az arcát, és közben nem győztem suttogni a feltoluló szavakat.
- Drágám, édesem, szerelmem….jaj istenem….dehogy akarlak én elhagyni! Bocsáss meg….bocsáss meg…Megtudsz nekem bocsátani! SZERTELEK! IMÁDLAK! NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED! Tudom, hogy megpróbáltál változtatni, csak én….én annyira aggódtam! Hülye vagyok! Nem is érdemellek meg, hogy ilyeneket mondtam neked! Ugye, nem mondod komolyan, hogy el tudnál hagyni! – csókolom a száját, ha nem ellenkezik és lehuppanva az egyik fotelbe, úgy ölelem magamhoz remegő testét, mint ha soha nem akarnám elengedni. – Én sosem tudnálak elhagyni! SOHA....SOHA…SOHA!

~Szólhattam volna! Hát persze, hogy szólhattam volna! Olyan hülye vagy, Aya, miért nem szóltál neki? Hozzászokhatnál már, hogy van valakid, aki segít, és akiben bízhatsz! Miért nem voltál képes szólni neki? Együtt kitaláltátok volna, mit kéne tenni. Ráadásul ő rendőr, akár körözést is kiadhatott volna, csak egy telefonodba került volna!! Jól is teszi, ha elhagy, sokkal jobbat érdemel nálad!~
Most fog jönni. Felkészültem, legalábbis próbáltam elhitetni magammal, hogy felkészültem rá, hogy halljam azt, amire igazából sosem tudnék felkészülni. Most fogja kimondani, hogy ez így nem megy tovább, megnehezítem az életét, és nem értek máshoz, mint hogy csalódást okozzak neki, és mindenkit bajba sodorjak magam körül, és neki erre nincs szüksége, egyáltalán hogy várhatom el tőle, hogy kitartson mellettem, amikor egyfolytában csak bajt keverek, már megbánta, hogy nem tartóztatott le...
Megölelt?! Most mi van?!
A gesztus annyira hirtelen ért, hogy nem volt időm átváltani kétségbeesésből gyengédségbe. Erőtlenül hagytam, hogy felkapjon, és az ölébe ültessen, ahogy azt is, hogy szorosan magához öleljen, és olyanokat sugdosson a fülembe, amitől a bűntudatom csak meghatványozódott.
-Annyira sajnálom! - zokogtam. Arcomat a vállába fúrtam, és görcsösen szorítottam erős karjait. - Cserben hagytalak... csalódást okoztam... nem tudtam betartani az ígéretemet... és olyan borzasztó vagyok... hogy azt hiszed, még neked kell bocsánatot kérned tőlem. Én vagyok a legrosszabb!
A következő percekben, ha meg is próbált szóra bírni, esetleg kérdezett tőlem valamit, esetleg megpróbált megmozdítani, vagy bármi, biztos nem ment neki, mert megállíthatatlanul zokogtam, és olyan erősen kapaszkodtam belé, hogy feszítővassal sem lehetett volna elszakítani tőle. Fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki ennyi megértést és elfogadást, amikor még szerintem is a pokolban fogok elégni halálom után, de mégis itt volt nekem a megváltás Mike képében, aki még ilyen pillanatokban is mellettem állt, és szerető melegséggel ölelt át, hogy érezzem, még mindig szeret.
A hosszú nap megpróbáltatásai, a hibák, amiket elkövettem, Mike cserbenhagyása, és az újabb halom furcsa érzés, amiket meg kellett szoknom, de még azonosítani sem sikerült őket, nem hogy élni velük, nagyon nagy felfordulást okoztak bennem, ezért aztán úgy éreztem, én bizony sosem fogom abbahagyni a sírást.
Persze, ez közel sem volt igaz, néhány röpke perc múlva, már csak halkan szipogtam, és próbáltam visszanyerni az önuralmamat. Már jóval könnyebben ment, és bár még bármikor újra tudtam volna kezdeni a bömbölést, most már vissza tudtam tartani. Mégse bőghetem át az egész napot!
-Jézusom, de szánalmas vagyok! - ugrottam ki Mike öléből, és kerítve egy papírzsebkendőt, kifújtam az orromat.
Mélyet sóhajtottam, hogy végre tényleg lecsillapodjak, aztán gyorsan letöröltem a könnyeket az arcomról.
-Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ezentúl mindenről tudsz - jelentettem ki. - Azt sem tudom már, ki vagyok, így még jó, hogy nem vagyok képes normális döntéseket hozni. A maffiát letudtam, már nincs sehol elintézetlen kötelezettségem. Ha baj van, megtalálsz, ha pedig más kér tőlem segítséget... mérlegelj inkább te, látod, mi lesz abból, ha én próbálom meg. Addig meg nem leszek szem előtt, nem kerülök bajba. Itthon maradok, és... megpróbálok jó háziasszony lenni. Kezdetnek megtanulok főzni. Mi a kedvenced?

Nagyon meg voltam illetődve, hiszen még sohasem láttam Aya-t még könnyezni sem nagyon, nemhogy sírni, mit sírni zokogni! Hiszen olyan megállíthatatlanul rázta a zokogás a karjaimban, hogy már kezdtem komolyan megijedni.
Alig értettem a szavait, amikor szabadkozni kezdett és csak egyfolytában magát szapulta, de önkéntelenül is ringatni kezdtem a karomban, hogy csillapítsam felkorbácsolt érzéseit és ha lehet megnyugtassam.
- De igenis betartottad az ígéretedet! Csak én vagyok olyan telhetetlen, hogy azt kívántam bár csak ne kelljen újból veszélybe sodornod magadat, ezért voltam olyan goromba a rendelőben, és ezért kell nekem a bocsánatodat kérnem, mert ilyen állapotba sodortalak, látod? – simogatom meg lágyan az arcát, már amit látok belőle, hiszen annyira hozzám bújik az édes, hogy egy hajszál nem férne kettőnk közé. – És pont azért szeretlek, mert te vagy a legrosszabb! – próbálom kicsit humorral oldani a feszültségét. – Különben beléd sem estem volna, hiszen, hogy ismertelek volna meg akkor? – kérdezem tőle kicsit kicsavart logikával.
Aztán még vigasztalgatom, cirógatom és csókolgatom, hogy érezze a világ minden kincséért sem hagynám el, csak óvni szeretném, mert rettegek attól, hogy baja esik, hogy elszakítják tőlem.
Lassan azért csak csillapszik a zokogás és már csak időnként tőr elő a hüppögés belőle, de én továbbra sem mozdulok, hagyom, hogy egészen megnyugodjon.
- Miért, mert kiderül, hogy a kemény máz mögött egy érző és szerető szív dobog? Ki elől akarod elrejteni? Előlem? – engedem ki a karjaimból nehezen és nézem ahogy megpróbálja összeszedni magát. – Aya, hiszen ez is te vagy, csak eddig nagyon mélyen magadba zártad és most végre kiszabadult a szellem a palackból. – mosolyogtam rá, majd én is felálltam, hogy újra a karjaimba zárjam.
- Nem, - ráztam meg a fejem, - nem kell, hogy én döntsek helyetted, hiszen okos és talpraesett nő vagy, csak azt kérem, hogy ne zárj ki az életedből, tudjak a dolgaidról, még azt sem bánom, ha …..ha dolgozol néha, csak tudjam merre és kinek a nyomában jársz. – mondom ki halkan, amit azelőtt én sem mondtam volna ki. – Majd fokozatosan leállsz, ha ….úgy érzed mást akarsz csinálni. Már nem akarlak mindenáron megváltoztatni, csak ha te is akarod azt a változást. – csókoltam bele a nyakába és szívtam be friss, nőies illatát.
Ahogy a házias, kis köténykés Aya-t magam elé képzeltem, nem álltam meg vigyorgás nélkül.
- Mi a kedvencem? Aya Cain frissen tálalva! – kuncogtam fel és felkapva az ágyhoz siettem vele, ahol óvatosan letettem és mellé feküdtem, miközben hosszan csókoltam piros ajkait. – És azt mindenkor, minden mennyiségben.

-Akarom én, hogy kikerüljön a szellem a palackból? - néztem rá a zsepi fölött. - Tudod, mi történik az én szakmámban azokkal, akik hagyják, hogy ,,leolvadjon a máz"? Meghalnak, drágám. Az elsők között. Ezt pedig valahogy kihagynám.
Ölelése ezúttal már egészen másmilyen volt. Most nem kellett összetartania, fognia, nehogy szétessek, egyszerűen csak ott lennie, és én hozzá is bújtam ismét, de ezúttal higgadtan, halvány mosollyal az arcomon.
-Nem akartalak kizárni az életemből - ráztam meg a fejem, és egy puszit nyomtam az arcára. - De imádom a bökős borostádat!... Na, mindegy, szóval csak azért nem szóltam, mert az ilyen ügyekről a lehető legkevesebbet kéne csak tudnod, igazából az lett volna a legjobb, ha semmit sem tudsz, de akkor meg úgy éreztem volna, hogy becsaplak.
Csókja a nyakamon végigbizsergetett, még a kisujjkörmöm alatt is éreztem a parázsló forróságot. Végigsimítottam a tarkóján, és a homlokomat hozzádörgöltem az arcához.
-Édesem, a te kedvedért, és azért hogy többé ne szakíthassanak el tőled, akármennyire hajlandó vagyok megváltozni. Már te vagy a legfontosabb az életemben, nem a sikerek felhalmozása, abból már halmoztam fel éppen eleget. Ha szükséged lesz rám, megtalálsz, de egyébként, megígérem, hogy soha többé nem nyúlok fegyverhez... ha nem muszáj - tettem hozzá óvatosan, hiszen a mai csata sem azért történt, mert nekem annyi sok kedvem volt hozzá. - Hiányozni fognak az akciók, de veled akarok lenni. És ha ennek az az ára, hogy nyugdíjba vonulok... ám legyen! Szeretlek, Mike, és nekem már csak ez számít. De szólok előre, ha valaki téged fenyegetne, nem fogok rád várni, hogy rábólints, saját kezűleg fogom... szóval, vigyázz magadra ha lehet, de itt leszek neked én is, hogy biztosra menjünk.
Mikor már az ágyban voltunk, és azt ecsetelte, hogy mi is az ő kedvence, hangosan felnevettem, és lelkesen viszonoztam a csókját.
-Oké, friss Aya Caine 24/7 ágyon tálalva, szerelemmel átitatva, csókokkal tűzdelve, ahogy a vendég óhajtja.
Hálásan mosolyogtam rá, amiért ilyen elnéző volt velem, és még mindig itt volt velem, annak ellenére, hogy ennyi mindent kellett elviselnie miattam. A könyökömre támaszkodva nyomtam még egy csókot a szájára, mielőtt ismét kérdéssel fordultam hozzá.
-De ne térjünk el a tárgytól. Nekem most egészen másmilyennek kell lennem, mint amire eddig szükségem volt. És ebben muszáj lesz segítened. Miért nem hagytam ott a csajt? Miért érdekel, hogy a srác biztonságban van-e. Miért éreztem helyénvalónak, hogy betartsam a neked tett ígéretemet, és ne öljek meg mindenkit? Ha mindez nem így történt volna, sokkal hamarabb végeztem volna, és sokkal biztosabb lett volna a kimenetele is, hiszen mostanra már egyikük sem élne, aki ártani tudna nekünk. Mi a fenét lehet kezdeni ezekkel az idegtépő gondolatokkal?

- Sose venném a lelkemre, hogy miattam bajod essen! – suttogom a fülébe, arra reagálva, hogy a változások miatta, amit miattam érez a végén még kinyírhatják.
Ahogy az ágyra keveredünk, már lassan a szavak elvesztik a jelentőségüket, mert annyira kívánom a testét, hogy már alig bírok másra gondolni, mint hogy minél előbb kényeztessem és szeressem, hogy elfeledtessem vele ezt az egész szörnyű napot.
De az, hogy mindent fel akar adni értem mégis csak visszatart egy kis ideig, hogy a szemébe nézve, nagyon is elkomolyodjak.
- Hidd el Aya, hogy én lennék a legboldogabb, ha örömödet lelnéd abban, amit most bevállalnál értem, de tudom, és tudom, hogy meg is tennéd, hiszen szeretsz engem, de azt is tudom, hogy egy idő után talán pont ez mérgezné meg a kapcsolatunkat. Mikor megismertelek és beléd habarodtam, pontosan tudtam, hogy nem egy háziasszonyba szerettem bele. És akár mennyit is morgok érte, nem is várnám el, hogy naphosszat itthon ülj és az legyen a napi tevékenységed, hogy az én kényelmemet lesd. – simítok végig a karján elgondolkozva. – Én azt szeretném, hogy boldog legyél és akkor én is az leszek. – mondom neki gyengéden. – Az érzéseid, amelyeket másik irányába érzel, azt aggódásnak hívják és ez vele jár, ha megkedvelsz valakit. És mivel a szívedet már megnyitottad előttem, így nyitva állt az út másoknak is, hogy besurranjanak. – kuncogok jókedvűen.
- De én tudom, hogy te a fegyvereid nélkül nem leszel boldog. – nézek rá kaján vigyorral. – És pont mielőtt ez az egész történt vettem neked valamit, ami remélem tetszeni fog neked. – nyúlok be az ágy alá, hogy előhúzzam a szép kis masnival díszített fél cipősdoboznyi méretű csomagot, és miközben elkezdem felnyitni, felállok az ágyról és a lány mellé térdelek. – Szeretném, ha hozzám jönnél feleségül. – nyújtom felé a dobozban lévő pisztolyt, egy Dezert Eagle -t , és mellette egy kis gyémántkővel díszített gyűrű -t. – Mit szólsz hozzá? Reménykedhetek? – nézek az előbbi sírástól még kissé vöröslő szemeibe vágyakozva.