Sarah Wilchok hálószobája

Olyan érdekes és számomra egyértelműnek tűnő dolgokat tud kérdezni, hogy már ezért is szórakoztató a társasága, így mosolyogva tartom tovább a felvilágosító előadásomat.
- Amerika egy hatalmas ország és nem tartomány. Már nincsenek uralkodók, vagyis nem abban az értelemben van, ahogy gondolom te érted, de azt hiszem, ha beszélek Ratnával holnap, és beleegyezik, felkereshetjük Adam, vagyis Windsor tanár urat, aki történelmet is oktat itt az iskolában, és ő elmagyarázhatná neked a kieső időszak eseményeit, én nem vagyok jó történelemből. . pirulok el kicsit. - Szóval a dzsinek olyan szellem félék? - csodálkozom el, valahogy nem ezt képzeltem, de hát még sosem találkoztam igazi dzsinnel.
A kísérlete, hogy megemeljen egy kisebb tárgyat elég érdekes volt és a kudarca, ahogy észrevettem nagyon meglepte.
- Tehát nem tudtad, hogy ez nem megy neked? Azelőtt képes voltál rá?

Első gondolatom az volt, hogy Úrnőm volt oly kegyes és elvitt nyaralni, de átgondolva, nem is tudott rólam.
-Megszálljuk netán ezt az országot vagy már uralmunk alá hajtottuk?
Rohant ki belőlem a kérdés. Majdnem több is kicsusszant de sikerült visszafognom magam. Ezek a kérdések el is évültek hallva, hogy megdőlt az uralkodói rendszer azon formája amelyben én éltem.
-Eddig minden további nélkül sikerült még ennél nagyobb tárgyakat is megmozgatni... Nem tudom, talán megöregedtem és rám is hatással van a fáradtság. Mondja, van olyan élénk színem, mint Ratna-úrnő szemének? Vagy már megfakultam?

A kérdéseit hallva végül is kitört belőlem a nevetés. Szegény, szegény Dzsin, kicsit lemaradt a történelemben, de senki nem várhatja el tőlem, hogy most álljak neki elmagyarázni a kiesett időben történteket.
- Majd Ratan…- kacarászok még mindig könnyes szemmel, vagy..Adam,… vagy valaki majd elmondja mi történt, de senki nem szállt meg senkit, legalábbis mostanság. – kezdem visszanyerni a komolyságomat, mert ráadásul olyan kétségbeesettek a szavai, még ha nem is érződik benn semmilyen érzelem, hisz olyan, mintha egy géppel beszélgetnék.
- Lehet, hogy csak aklimatizálódnod kell egy kicsit. – vigasztalom. – A színed egészen szép kéken ragyog, ne aggódj. – nézem meg jobban, a kibocsátott fényt.

Olybá tűnik ismét sikerült olyasmit kérdeznem ami hatalmas ökörség. De úgy látszik neki tetszik. Nem igazán tudom hová tenni ezt a dolgot.
-Ohh értem...
Csak meredten bámultam ahogy szakad a nevetéstől. Ilyen tevékenységről nincsenek emlékeim, sőt arról sincs, hogy én valaha éreztem volna. Biztos elhagytam valahol azon részeimet, vagy elvették amik ezeket a dolgokat "tartalmazták".
-Aklimatizálódni? Nem vagyok egészen biztos abban, hogy értem mire gondolsz...

- Alkalmazkodni a helyhez. - fordítom le a lebegő arcnak a szót. - Így már vili? - nézek rá kérdőn. - Talán, kell egy kis idő, hogy megszokd ezt a világot. Máskor, amikor szolgáltál, akkor is ilyen füstszerű voltál? - próbálok neki segíteni, hátha rájön mi a hiba a képességével. - Talán ez a probléma forrása. Így elég nehéz megfogni valamit, az tuti. - mondnom sajnálkozva. - És még nem is mesélted, mit szólt hozás Ratna? nem kapott frászt mikor megjelentél? Más szobában is jártál már? Tudok ajánlani egyet itt van a folyosó végén, ott aztán tanulmányozhatod az emberi fejlődést. - jut eszembe egy kaján gondolat, hiszen maga mondta, hogy sérthetetlen, akkor baja nem lehet. - Megismered, ha bemész, mert szép Miki egeres ágynemű van az ágyon

-Így már értem.
Majdnem eltaláltam ,sebaj. De így már biztosan tudom mit akart mondani ezzel a szóval, illetve mire akart utalni.
-Volt egy idő, régen mielőtt Dzsin lettem, azóta ebben az alakban szolgálom a Nayar családot. Ratna-Úrnő mondhatni meg ilyet váratlan örökségétől. Sajnálatos módon sok-sok holddal ezelőtt a család elfeledkezett létemről és csak a tárolóm öröklődött egyenes ágon.
Regéltem el röviden tömören a történetet.
-Netán erre a videó dologra van véve az az idő ami kimaradt?

Azt el tudom képzelni! Szegény Ratna! Én is lehet frász kapnék, ha hirtelen előlebegne valamiből egy ilyen alak és megszólalna.
De a videós ötlete nem is olyan hülyeség.
- Hát vannak filmek, ami azokról a korokról készültek, de akkor azt hiszem több hétig kéne rostokolnod a tv előtt, hogy végig nézd mindegyiket, habár biztos elég vizuális ....öööö, akarom mondani képszerű, vagy valami ilyesmi, lenne. - vigyorgok rá vidáman. - De, hát biztos nagyon sok minden lehet egy több ezer éve bezárt szellemnek, ami furcsa lesz a mi világunkban. Azt hiszem az úrnőd nagy feladatot vesz a nyakába, ha mindenben utol akarod érni a a kort, amiben most élünk. De szerintem előtte mindenképpen egyeztess Ratnával, hogy hova is szeretnél belebegni legközelebb, mert nem mindenki lesz ilyen megértő és türelmes, és igazán megfontolandó Windsor tanár úrral egy történelem óra is. - nevetem el magam. - De azt hiszem mára már eléggé elfáradtam, úgy, hogyha megbocsátasz elmennék lefeküdni, és majd holnap találkozunk, ha az úrnőd is úgy akarja. - intettem búcsút a lebegő dzsinnek, és reméltem, hogy érti a célzást.

/Szál vége - Köszi a játékot, klassz volt /

Úgy tűnik ő is tanulékony azon szavak melyek ismeretlenek lehetnek számomra rögvest értelmezhetőbbé teszi. Időm mint kiderült van annyi amennyit akarok. Ha Ratna úgy akarja akkor végig nézek mindent. Vagy meghallgatom ezt a Windsor-tanár úr nevezetű egyént.
-Azt mondta, bárhova mehetek, csak maradjak láthatatlan.
Úgy sejtem ezek a gesztusok és a fáradtságáról tett kijelentés arra utal, hogy távoznom kéne.
-Ohh, értem. Köszönök mindent tisztelt Sarah.
Azzal eloszlok és kitudja, mikor, hol, miképpen hagyom el a helységet és merre tartok.

// Köszönöm a játékot, tanulságos volt //

Idegesen érkeztem Sarah szobájához, hiszen ez most egy kőkemény beszélgetés lesz. Nem szívesen hozakodok ezekkel elő szegény lánynak, de ha valakiben, hát benne megbízom... Kopogtam az ajtón, majd amint a lány ajtót nyitott zaklatott mosollyal köszöntöttem:
- Szervusz Sarah, bejöhetek?
Belépve a szobájába gyorsan letelepedtem egy székre, míg fogadott kislányom az ágya szélére huppant. Nem kell mentalistának lennem, hogy tudjam az arcára nézve: látja rajtam, mennyire ideges vagyok. Mély sóhajjal fogtam bele:
- Nem sokszor kértem eddig tőled bármit is Sarah, de most... nos ez alkalommal azért jöttem - sóhajtottam.
Fúria nem is tudta elrejteni a mosolyát, nem volt újdonság, hogy régen vár egy alkalmat ilyesmire, pedig ez csak gyerekes hála, semmi más. Felemeltem a kezemet:
- Nem kötelező előre mondom, nem leszek sem csalódott, sem szomorú, ha nemet mondasz - morogtam száraz hangon, majd folytattam: - A héten új diák érkezik az iskolába majd valamelyik nap. Egy tizenhét éves fiatalember. Nos... ez a tizenhét év a fizikális korára vonatkozik, az elméje... ennél sokkalta hátrébb van. Mint egy kisgyermek, sokszor olyan az elmondások alapján... Viszont mentális képességű mutáns, úr az elme és az érzelmek felett.
Nagyot sóhajtottam:
- Sarah, ez a fiú... azt szeretném, ha odafigyelnél rá az első időkben. Nem, ne érts félre, nem jelenti, hogy nem bízom benne, sőt! De... nézd te is ismered a saját korosztályod. A fiatalember múltjában olyasmik vannak, amik... amik gúny, megvetés tárgyává tehetik őt. Nem kértelek még csak hasonlóra sem, de most azt szeretném, ha... nos mondjuk úgy, hogy ha az első időkben legalább egy kissé... kissé vigyáznál rá. Nagyon törékeny, alig tudja uralni a képességeit, összetört és gyenge. Ha kirekesztik... ha... ha megalázzák, akkor nagyon félek tőle, hogy visszavonhatatlan károk keletkeznének még inkább a lelkében - néztem Sarah szemébe.

Semmi különös dolgom nem volt, csak valami rendet próbáltam tenni a szobámban, hiszen nem akartam, hogy Sean azt higgye, valami barlanglakóval hozta össze a végzete.
Mikor kopogtattak először azt hittem, ő jött meg váratlanul, de aztán meglepetésemre Adam állt az ajtóban.
- Persze Adam, gyere csak be! – tártam ki az ajtót, hogy mentorom és fogadott apám bejöhessen. Kicsit csodálkoztam, hiszen elég ritkán látom zaklatottnak, de most annak tűnt, és mikor elmondta, hogy kérni akar valamit, egészen felvillanyozódtam.
- Oké, én benne vagyok! – ígértem meg látatlanul is, hiszen olyan jó lett volna legalább valamit visszafizetni a jóságáért.
A következő szavaira furcsán néztem rá, de ahogy egyre többet elárult a fiúval és a hozzá fonódó kéréssel kapcsolatban, kicsit elámultam, hogy pont rám gondolt, hiszen nem én voltam az iskola mintadiákja, hogy egy lelkileg sérült gyereket pesztrálgassak.
- Khmm!...Adam…biztos, hogy rám gondoltál erre a feladatra? Tudod, hogy én szívesen segítek…bármiben, de eléggé …ahogy mondtad törékeny lelkületű a srác, én meg…hát tudod milyen vagyok! Bár megvédeni talán a többiektől megtudnám…talán, hisz elég szép számmal vannak itt hasonló mentalisták, akitől nem biztos, de mondjuk egy-két pofon mindenkit helyre tesz…- meditálok rajta, - de a lelkét én nem tudom, hogy hogyan tudnám megvédeni, sőt, ha olyan labilis talán saját magamat sem. Biztos jó ötlet? És nehogy azt hidd, hogy ki akarok bújni a feladat alól, mert ha azt mondod tuti én vagyok erre a legalkalmasabb, már holnap jöhet, csak biztosra akarok menni. – nézek kérdőn Adamra.

Felsóhajtottam:
- Sarah... ez a fiú eddigi élete nagyobb részét elmegyógyintézetben töltötte 8 éves korától kezdve, míg ki nem derült, hogy tulajdonképpen mi okozza a vízióit, vagyis míg elő nem került a mutánsok léte a nagyvilág számára. Ez a srác sosem tudott beilleszkedni egy társaságba, amit kora beliek alkottak. Gyakorlatilag az elméje, a lelke... tiszta lap. Nagyon naív, nagyon sérülékeny. Nem tud igazán különbséget tenni jó és rossz között. Lehet, hogy forrófejű vagy, lázadó, makacs és szókimondó, édes lányom, de a szíved a helyén van. Ha valakire, akkor igen, leginkább rád szeretném rád bízni a fiút, nem pedig egy csendes eminensre. Annak a fiúnak meg kell ismerkedni az élettel. Megismerni mi a jó, mi a rossz. Megtudni, hogy hogy működik a világ, különben olyasvalaki, aki komoly lehetőséget lát a képességében olyan útra vigye, ami... - megráztam a fejemet. - Teljesen befolyásolható, mint egy gyermek. Egy gyermek, aki ösztönösen követi a környezete példáját. Igen, leginkább annak örülnék, ha te lennél ez a példa, Sarah - mondtam nagyon komolyan.
Aztán sóhajtva folytattam:
- Mesélni fogok egy kicsit fiúról, mert nem tudsz még eleget, de... bár tudom, hogy ez nem szükséges, de mégis azért szeretném elmondani: amit most mondok, azt... azt kezeld bizalmasan, kérlek szépen - néztem acélosan a szemébe. - Esetleg akiben igazán bízol és úgy érzed hasznára lenne ennek a srácnak, annak elmondhatod, de nem szeretném, ha hamar kiderülne mindenkinek. Ja! És légy szíves tegyél el mindent a kezed ügyéből, ami törékeny!

Megdöbbenve hallgatom Adam magyarázatát a fiú eddigi életéről, és hogy miért is lenne jó, ha én venném a szárnyaim alá.
- Hát a jót és rosszat megtanulni tőlem, nem lesz nehéz. – vigyorodom el a férfi szavaira. – De, hogy példakép legyek, hát az egészen furcsa érzés lenne. Nagyon kíváncsi vagyok, most már, hogy ki lehet ez a fiú, és ha te így látod, - nézek Adamra, - hogy jó lesz neki velem, akkor megígérem, hogy vigyázni fogok rá, hogy minél kevesebb baj érje itt az iskolában.
Érdeklődve várom, hogy mit is akar elmondani még fogadott atyám a sráccal kapcsolatban, de meglepődve nézek rá, mikor a törékeny tárgyak eltávolítását veti fel.
- Miért valami bemutatót akarsz tartani, vagy mi ez a hirtelen tárgyeltávolításos akármi? – nézek körbe, hogy mire is gondol. – Vagy valami nagyon durvát akarsz a fejemhez vágni és félsz, hogy csapkodni fogok? – szűkül össze a szemem, ahogy kezdem kapisgálni, hogy most talán olyat fogok hallani, amit nem biztos, hogy szeretnék.

Rezignáltan sóhajtottam, majd intettem az üveg vizespohár és a porcelán asztali dísz felé, amik még kartávon belül voltak neki:
- Kérlek azokat rakd el... - morogtam. - Tudhatod, hogy nem vagyok különösebben indulatos ember, de mikor először ezt végighallgattam, akkor összetörtem a kezemben lévő műanyagtégelyt...
Sarah szemei elkerekedtek, de kérés szerint elpakolt minden megrongálható tárgyat. Nehézkesen belekezdtem:
- Sarah, nem vagy már kislány, nagyon megbízom benned. Abban is, hogy meg fogod érteni ezeket a dolgokat és te biztosan nem fogod az ellen a fiú ellen fordítani. Amúgy a neve Josh. Joshua - vakartam meg a tarkóm, hogy hogy is kezdjem el. - Nos nem fogom szépíteni a dolgokat, egyszerűbb, ha elmesélem pontosan. Előre kérlek, próbáld meg... nem, ez felesleges. Csak hallgasd végig, higgadt úgysem maradsz. Én sem maradtam.
A szemébe néztem, hogy érezze a szavaim súlyát, aztán karcosan belekezdtem:
- Joshua anyja fanatikus katolikus, akit akarata ellenére adtak hozzá egy protestáns férfihoz - indítottam lendületesen, én is minél előbb túl akartam esni ezen. - A férfi elesett az Öböl háborúban, az asszony gyűlölte a saját gyerekét, mintha a Sátántól fogant volna. A 17 napos csecsemőt beledobta egy kiszáradt kútba, a gyökereken fenn akadt, a fél hátát lenyúzta, de életben maradt, megtalálták. Kérlek csillapodj Sarah, mert ez még bőven nem a vége! - ráztam meg a fejem. - Az asszony újra nősült. A férje favágó volt. Az 5 éves kisfiút kivitte magával az erdőbe, hogy segítsen a kuglik cipelésében. Természetesen ennek valós realitása nem volt. A férfi kigúnyolta és derékszíjjal összeverte, megrugdalta ott ahol minden férfinek a legfájdalmasabb és bizony a kisfiúknak is. Innentől "gyenge kislánynak" nevezte majd ez odáig fajult, hogy az egyébként tényleg vékony testalkatú, kissé feminin vonású alig hat esztendős kisfiút kivitte a pajtába, blúzt, szoknyát, harisnyát és magasított sarkú cipőt adott rá, ráhajoltatta a satupadra, aztán... - még most is beleremegett az öklöm - aztán a magáévá tette. Ekkor roppant meg benne valami és tört fel a mutáns képessége, ami had ne mondjam még inkább igazolás lesz az anyja számára majd, hogy a Sátán fattya. Na de ott még nem tartunk. 8 évese elmegyógyintézetbe került, hála Istennek egy meglehetősen emberséges orvoshoz. Eleinte hazaengedték hétvégére. A kamaszodó fiúcska lassan kezdett érdeklődni a lányok után is. Amikor otthon elmondta az első közös fagyizást az anyja megrugdalta, megtaposta és kevés híján szó szerint kiherélte, hosszú vágást ejtett a herezacskóján, hogy ne születhessen újabb Istentelen fattyú a világra. Csak az mentette meg ettől, hogy önkéntelenül kitört a képessége. Amikor kiderültek a dolgok, elmondta az orvosnak az apja ellen vádat emeltek, őt pedig, mivel kiderült, hogy mutáns, nem pedig elmebeteg elbocsájtották, nem akarta az orvos lerombolni az agyát kemikáliákkal. Az anyja az ablakon dobta ki egy sporttáskában a dolgait, elzavarta otthonról. Azóta hajléktalan volt egy ideig, utcazenész. Hát... talán most már érted miért mondom, hogy sérülékeny és veszélyes, ha ezek kiderülnek...

Adam magyarázata, hogy miért is kell eltennem a közelemből a törékeny holmikat, habár sejtettem valami ilyesmit, azért megdöbbentett, de eleget tettem a kérésnek.
Először csak figyelmesen hallgattam, de ahogy egyre több mindent tudtam meg a szerencsétlen srác történetéből egyre jobban öntött el felváltva hol a harag, hol a szánalom. Többször is csak nagy erőfeszítéssel maradtam ülve és a tüskéim is maguktól szökkentek elő, még jó, hogy nem volt a közelemben senki, mert most igazán nehezen tudtam volna kontrollálni a képességemet. Olyan elborzasztó és a mai világban szinte hihetetlen kegyetlenséget sugallt a történet, hogyha nem Adam meséli el, talán megkérdőjeleztem volna az igazság tartalmát, de így csak elborzadni tudtam rajta.
Mikor Adam befejezte, egy darabig csak néma csendben próbáltam úrrá lenni az érzelmeimen, hogy egyáltalán meg tudjak szólalni.
- Hogy azt a jó Úristenit azoknak az ocsmány férgeknek, akik még embereknek merik nevezni magukat! – tört ki belőlem aztán, nem törődve esetleg fogadott apám rosszallásával. – És még én érzetem bűntudatott, mikor pár nyálasszájú emberpalántát megsokkoltam egy kicsit, hát akkor ez micsoda? – dühöngtem egy sort, és tényleg jó, hogy arrébb raktuk azokat a tárgyakat, mert talán én is földhöz csapkodtam volna, tehetetlen dühömben.
Aztán mikor kicsit lecsillapodtam kicsit könnybe lábadt szemekkel néztem Adamra.
- Csodálkozom, hogy szegény nem golyózott be teljesen. Remélem, hogy ha ide kerül, kárpótolni tudjuk az kiesett évekért, és én ígérem neked Adam, hogy mindent meg fogok tenni, hogy itt ne érhesse semmi inzultus a múltja miatt, mert akkor velem gyűlik meg a baja annak, aki bántja. – csapok a tenyerembe zaklatottan.

Megráztam a fejem:
- Akár a mutánsok, úgy az emberek között is vannak olyanok, akik... - elharaptam a mondatot. - Hagyjuk ezt. Az a két ember, akiket most szülőknek titulálnom kissé nehéz lenne, mindenesetre távol került már a sráctól, ennyi legyen elég. De ez alapján ne kezdj el megint általánosítani, kérlek - sóhajtottam.
Felvetésére már csak bólintottam:
- Azt hiszem épp azzal óvta meg tudat alatt az elméje épségét, hogy elzárkózott. Nem dolgozta fel tudatosan a történteket igazán. Mint mondtam jelenleg inkább gyermekre hasonlít, mint egy fiatalemberre - tártam szét a karjaim. - Nézd Sarah, örökre nem lehet ezt titokban tartani, ahhoz egy kissé sok mentalista van az iskolában. De egy ideig igen. Örökké nem védheted meg, de eleinte igen.
Mentem és töltöttem egy pohár vizet mindkettőnknek, majd visszaülve belefogtam:
- Azt szeretném igazán, hogy mire ez az egész kiderül, addigra Josh valamelyest be tudjon illeszkedni itt az iskolában. Akinek úgy gondolod elmondhatod a fiú történetét, akiben megbízol és lehetőleg ne hagyd, hogy eltávolodjon a többiektől. Annak a fiúnak most nem történelemre, földrajzra, filozófiára vagy éppen készségfejlesztésre van szüksége igazán. Inkább arra, hogy... hogy valami önbizalmat szerezzen. Barátokat. Megismerkedjen néhány emberrel - vontam meg a vállamat. - Szóval mikor mindketten az iskolában vagytok és épp rá is érsz, akkor bemutathatnád másoknak, vagy bevonhatnád a nagyobb beszélgetésekbe, ilyesmi. Nem a dadájának kell lenni, bár egy esélyt megadhatsz neki, hátha összebarátkozik veled, meg Seannel, meg... hát akiket gondolsz, hogy jót tenne neki - mosolyodtam el halványan. - Érted már mire is kérlek? Még mindig igent mondasz?

Nehezen gyűrtem le, hogy ne vágjak vissza Adamnek az emberekkel kapcsolatban, de aztán már csak Seanra is vissza emlékezve visszafogtam magam, hisz talán igaza van, ahogy akkor is az volt.
- Rendben van! – feleltem komolyan, miután a pohár vizet is lehúztam, hogy higgadt maradjak. – Tudom, hogy mekkora veszélynek lesz kitéve, hiszen ismerem a társaimat, de azt is tudom, hogy számíthatok jó pár diák segítségére és így biztosítani fogjuk tudni, hogy be tudjon illeszkedni közénk. Nem lesz egyedül, azt garantálom. Ki meg kekeckedni mer….Na szóval nem kell féltened, meg fogom oldani a helyzetet. A története pedig….amit elmondtál…hát azt hiszem tényleg csak a legvégső esetben mondanám el bárkinek is, ez nem lesz itt a suliban pletykatéma, abban biztos lehetsz. – nézek keményen Adam szemébe. – És igen, ezek után biztosan vállalom! – bólintok rá magabiztosan. – Remélem minél előbb találkozom vele, már nagyon kíváncsi vagyok rá.

Elgondolkodva megvakartam az államat:
- Hát... tekintve, hogy Sean általában a társaságodban van, őt nem fog ártani, ha felkészíted rá, mi az, amit önkéntelenül is megláthat Joshua elméjében, nehogy készületlenül érje - mutattam rá. - De teljesen rád bízom. Akinek szerinted fontos, annak átadhatod, megbízom az értékítéletedben. A tanári kar... nos... nem sokan fognak tudni róla - néztem félre. - Tartok tőle, hogy nehezen kezdene ezzel bármit is mondjuk Rozsomák...
Nehézkesen megráztam a fejemet:
- Még valami Sarah - kezdtem. - A fiú nagyon le van maradva. Külön órákra fog járni hozzám és Ihsainhez is, hogy felhozzuk a tudását, hiszen ő nem járt iskolába, az elmegyógyintézet nem a legjobb terep az oktatásra. Szóval nagy a lemaradása jelenleg és fizikailag is nyomot hagyott rajta az utcai éhezés és előtte a gyógyszerezés. Feltehetőleg nem fog jól teljesíteni a testnevelés órákon sem. Ezek... nos generálni fognak némi gúnyolódást, ezt nem lehet kikerülni. Arra kérnélek, hogy ha adott esetben butácskának is tűnik, akkor is... legalább te... fojtsd vissza a mosolyt, jó? - kértem kedvesen.
Felsóhajtottam:
- A következő egy-két napban jön majd, nekem sajnos este el kell utaznom, de reméltem, hogy majd te fogadod és eligazítod, a szobakulcsát a srácnak itt hagynám és... megjegyezném szóltam Ihsainnek, szóval fel vagy mentve a kémia alól reggel emiatt - mosolyodtam el.

- Igaz! – ütök a homlokomra, hiszen még szoknom kell Sean képességét. – Neki tényleg nem árt, ha elmondom, hogy mi a helyzet Josh-sal. – bólintok Adam felvetésére. A Rozsomákra tett megjegyzésére csak elmosolyodom.
- Nem fogom kinevetni és más sem, legalábbis, ha én a közelében leszek. – biztosítom róla Adamet. – Hiszen én tudom, amit tudok, a többieknek meg elég, ha nyomatékosan felhívom rá a figyelmét. – emelem meg a kezem. – Nem hiszem, hogy ebből nagy probléma lenne, de ha igen, azt megoldjuk. Szerintem azért Josh-nak is kell egy kis tapasztalat, azért a széltől nem fogom tudni megóvni, de mindent el fogok követni, bízhatsz bennem! – vigyorgok a nagydarab férfira.
Meglepődök, hogy megint elutazik, de mióta Ciklon eltűnt, azóta sajnos sokszor van távol Adam is, de mikor elmondja, hogy a kémia óra alól felmentést kapok, homlokon tudnám csókolni, amit a ragyogó képem biztosan elárul neki..
- Hajaj! Úgy eligazítom, hogy csak na! Nem fogsz csalódni bennem, ne aggódj!

- Attól nem tartok, hogy csalódnom kéne benned, Sarah - mosolyogtam rá kedvesen.
Leültem újfent és megcsóváltam a fejemet:
- A széltől óvni egyáltalán nem kell, nem erről van szó - feleltem a gondolataira. - Csak arról, hogy eleinte legyenek pozitív tapasztalatai is. Ha mindentől megóvod sosem tanul meg kiállni magáért. Ha viszont érzi, hogy attól függetlenül, hogy páran úgymond "rászállnak", vannak akik foglalkoznak vele. Nem tudom milyen jellem a srác, de... azt hiszem kedvelni fogod - vigyorodtam el.
Sarah meglepett tekintetére kihajtogattam egy iratot a belső zsebemből és odaadtam neki:
- Tessék. Ez egy baleseti jelentés, ami 3 nappal ezelőtt történt. Egy buszbaleset, belerohant egy másik autó, majd abba még egy busz - szemezgettem a jelentésből. - A kocsi fel is robbant. Nos egy másik férfit leszámítva a mi leendő diákunk volt az, aki az eset látva kirángatta az égő kocsiból a vezetőt és mellesleg a buszban is segédkezett a mentésben. Ahogy ismerlek... kedvelni fogod - kuncogtam a lány leesett állát látva.

- Rendben, tehát azért kapjon egy kis levegőt is tőlem. - bólintottam Adam megjegyzésére a fiú ónállóságával kapcsolatban. - Persze én is így gondoltam, és szerintem nem lesz probléma összeszedni egy csapatot, akikben Josh is megtalálja a helyét.
Mikor megmutatja a jelentést, amiben szó van, hogy a fiú mit tett a baleset után, már nagyon is szimpatikus, habár eddig sem volt ellenszenves.
- Csúcs! - lelkesedem hangosan. - Azért van vér a pucájában, ha meg merte csinálni. Nem lesz itt baj, be fog illeszkedni a csapatba, az már látom. - vigyorgok a férfire vidáman. - Remélem jön hamar, mert már alig várom a személyes találkozást.

Megveregettem a vállát:
- Holnap, vagy holnapután megismered, ne aggódj - nevettem.
Mellé ültem az ágyra és halkan hozzátettem:
- Szeretném, ha előtte se hoznád szóba a szüleit, hiszen végül is erről mi nem tudunk, oké? - néztem a szemébe komolyan. - Egyébként utánaolvastam a szüleinek, nem fog tetszeni. Az apját felmentették, mert az ügyész... nos lévén mutánsról van szó, nem volt meggyőződve, hogy nem a hat éves kisfiú befolyásolta így a férfit. Sarah! Most hagyd abba! Mi tudjuk, hogy ennek nincs realitása, az ügyész nem tudja. Azóta vádat emeltek a férfi ellen újra, mert megtámadott és szexuálisan inzultált egy fiatal nőt. Ez alkalommal nagyon rossz lóra tett, megint egy mutánst fogott ki. Ez alkalommal felnőttet, teljesen kifejlettet és fizikai készségűt. Gyanítom örülhet, hogy vádeljárás lett belőle. Szóval ennek a sztorinak itt a vége és szeretném, ha Joshua számára is itt lenne a vége! Mindenkinek jobb, főleg neki, hogy ha ezekről nem értesül. Had gyógyuljanak be a sebek. Mielőtt pedig megkérdezed: nem, nem mondom meg a szülei nevét, sem azt hol laktak, pont. Ne nézz így, ismerlek - nyomtam egy barackot a fejére.
A tekintete láttán felsóhajtottam:
- Tudod mit? Gyere le a harci terembe - ráztam meg a fejemet. - Inkább ott add ki magadból a gőzt...

Már kezdek örülni, hogy ilyen hamar megismerhetem az új fiút, mikor Adam a szüleiről kezd mesélni és én döbbenten kapom fel a fejem, ahogy elmondja, hogy mi történt az apjával, hogy felmentették! Ez őrület! Megerőszakol egy hat éves gyereket és felmentik! De, hát ilyen világban élünk! Aztán a további történet már kedvemre valóbb, hiszen azért az a féreg csak megfizet azért, hogy nem tudja féken tartani a micsodáját! Mondjuk én jobbat találtam volna neki, mint a börtön.
Persze gondoltam, hogy Adam nem fogja elárulni a neveket, még ha kérdezném sem, de hát ami késik, nem múlik ugye.
A gőz kieresztésére viszont nem rossz ötlet a Harci Terem, hiszen most eléggé fel vagyok zaklatva és még valaki máson találnám meg kiélni a haragomat és az senkinek nem jó. Annak sem akit elkapok és nekem sem, amit kapnék utána.
- Remek ötlet. - bólintok még mindig kicsit paprikásan. - Tőlem mehetünk.

/folytatás: Harci Terem/

Karjaimban fogadott lányommal érkeztem meg a szobájába, miközben ő már félig aludt a karjaimban, mozogni sem bírt gyakorlatilag. Levetkőztettem újra, immár teljesen, nem hiszem, hogy bármelyikünket is zavarta volna a dolog, nem egyszer láttam már meztelen nőt, Sarah pedig nem kifejezetten olyan érzelmeket keltett bennem, mint egy szomáliai prostituált, vagy valamely női katonabajtársam. Nem mellesleg mindketten láttuk egymást nem egyszer Ádám/Éva kosztümben. Ráadtam a lányra egy kényelmesebb hálóruhát, majd befektettem az ágyába, eddigre már teljesen elaludt, vagy inkább elájult. Gondosan betakartam és egy puszit nyomtam a homlokára.
Körbe pillantottam a szobájában, majd megcsóválva a fejemet munkához láttam, egyértelmű volt, hogy a szabad idejét nem rendrakásra fordítja, sokkal inkább Seanre, de hát igaza volt. Összeszedtem és helyre raktam a könyveket és egyéb szétdobált jegyzeteket, benn felejtett tányért, evőeszközt, miegymást. Letörölgettem minden polcot és szekrényt is, nagyon figyelve, hogy minden oda kerüljön vissza, ahol a lány megszokta. Utána elhajtogattam a lány ruháit, összefűztem a zoknikat, stb, stb. Összeszedtem és letisztítottam, kipucoltam a cipőket, majd gondosan visszarakodtam mindent a helyére. Miután még az ablakpucolással is végeztem elballagtam, s idővel visszatértem az elmosogatott poharakkal, tányérokkal, evőeszközökkel, valamint a lent hagyott ruháival, amelyek átestek a mosáson és a szárításon. Kivittem és kimostam a többi szennyesét is, majd mindent szépen elhajtogatva letettem a fotelbe, mert ezek helyét nem tudtam. Végül a fürdőben kisúroltam a kádat, a wc-t és a mosdót is. Utána két tábla csokit, egy zacskó hagymás-tejfölös chipset, egy fél literes üdítőt és egy dvd-t tettem az asztalra, mellé pedig egy kis cetlit: "Beállítottam a rendszert számodra is elérhetően a harci teremben, ideiglenes jelszavad: takarítshamegtaposlak, majd változtasd meg. Kellemes ébredést, a napi óráidról felmentettelek, most ki kell pihenni magad. Szeretettel: Adam"
Még a papucsokat az ágy mellé készítettem neki és egy pohár vizet az előzökhöz, meg egy levél aspirint és kisurrantam a szobából a dolgomra, este még vissza kell majd néznem persze hozzá, addigra biztosan felébred.

Megnyugodva hallottam, hogy ez már Adamben is felmerült és átgondolta a dolgot, és hát, így teljesen logikus is volt. Mivel ez is megoldódni látszott, most már nem volt akadálya, hogy a kimerültség győzedelmeskedjen és én boldogan hagytam, hogy a férfi oldja meg helyettem az öltözködés gondját, majd a karjaiba kapjon és elcipeljen.
Már félálomban voltam mikor éreztem, hogy megérkezünk, feltételeztem, hogy a szobámba, majd mint egy rongybabát ismét le és felöltöztessenek. Mire a fejem elérte a párnát már aludtam is, de olyan mélyen, hogy, ha ágyút sütöttek volna el a fülem mellett akkor sem ébredtem volna fel.

Másnap mikor felébredtem, azt hittem, hogy alig aludtam valamit, hiszen megint esteledett, de aztán az órám dátumkijelzőjén megdöbbenve láttam, hogy közben eltelt egy nap.
Ijedten ugrottam ki az ágyamból, de aztán elolvastam Adam levelét és vidáman felkacagtam, egyrészt a szövegen, másrészt, mert eszembe jutott, hogy már X-men vagyok.
Mikor kerestem a ruháimat, akkor lepődtem meg igazán! Olyan tipp-topp end és tisztaság uralkodott a szobámban, mint azóta sem, hogy beköltöztem.
~ Ohh, de aranyos! Lehet, hogy gyakrabban kéne eljátszanom, hogy hulla fáradt vagyok, de legalábbis egy hónapban egyszer! 1
Mivel teljes szabadidőt kaptam, vidáman haraptam bele az odakészített csokiba.

Este visszatértem Sarah szobájába mosolyogva és miután a kopogásra (ha esetleg Sean társaságában lenne mégsem akarnám zavarni) szabad jelzést kaptam vidáman beléptem és egy gyors puszi után leültem vele szemben az egyik székre. Mosolyogva fordultam felé, miközben pár nyomtatott papírt kezdtem kiszedni a táskámból:
- Kipihented magad? - érdeklődtem vidáman, a papírokat az asztalra téve és egy tollat téve rájuk, de egyelőre még nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, amit jelentettek, hanem vigyorogva hallgattam Sarah válaszát a rendrakás kapcsán.