Sarah Wilchok hálószobája

Még kényelmesen az ágyon heverésztem mikor kopogtattak és beleegyező kiáltásomra Adam lépett be az ajtón jókedvűen. Egy üdvözlő puszi után egy csomó papírt kezdett kipakolni a magával hozott táskából, amire csak csodálkozva néztem rá.
- Nagyjából! – válaszoltam vigyorogva a kérdésére. – Fáradtnak már nem vagyok fáradt, de még mindig úgy érzem, hogy megrágott egy dinoszaurusz, aztán kiköpött és még meg is taposott. – adtam elő szemléletesen az állapotomat. – De egyébként tök jól vagyok. – legyintettem, miközben kimásztam az ágy szélére. – Viszont nagyon megleptél a rendrakással, először azt hittem valami manók jártak a szobámba, de kicsit belegondolva rájöttem, hogy csak te lehettél. – intek körbe. – Gyakrabban kéne ápolgatnod, ha ez ezzel jár! – kacagok fel vidáman én is. – De nagyon köszönöm! Most már van valami szoba kinézete is. És mi jót hoztál, vagy rosszat? – nézek a papírokra.

Elnevettem magam:
- Inkább ne szokj hozzá és bár lehetek manó is éppen, de rendkívül kevéssé hatékonyan tudok akkor egyébként rendet rakni - kuncogtam.
A papírokra terelődött a szó, így előrébb toltam őket a lány felé:
- Nos technikailag természetesen a diákunk maradsz, de egyúttal így már, hogy a képességfejlesztésben is részt veszel, így szerződést is köt veled az iskola. Igen, Sarah, mostantól foglalkozásodra való tekintettel másodállásban az Intézet tanársegéde vagy és eszerint bizony életedben először keresni is fogsz hivatalosan is. Nem mondom, hogy nagy lábon élhetsz belőle persze, de mostantól kicsit felnőttél. Ez a tanársegédek normál munkaszerződése - toltam elé a tollal együtt. - A te döntésed persze, de mi ragaszkodunk a hivatalos dolgokhoz, hiszen még mindig erős megfigyelés alatt állunk. De utána üdvözöllek a csapatban - mosolyogtam a lány ragyogó szemeibe.

Miután Adam elmondta, hogy milyen papírokat is hozott, szinte majd kiugrottam a bőrömből.
El sem tudtam képzelni, hogy majd egyszer itt a suliban fogok tanársegédként dolgozni, én az utcán felnőtt Fúria! És még pénz is kereshetek vele! Ennél jobb hírt nem is tudom mikor kaptam utoljára, ezért most nem is akartam visszafogni magam és egy ugrással fogadott apám nyakába vetettem magam és egy cuppanós piszit nyomtam az arcára.
- Ez nagyon szuper! A többieket meg fogja ütni a guta, hogyha megtudják! És még Seannak sem mondtam el a jó hírt, pedig biztos örülni fog neki. – mondom kicsit kajánul.
~ Főleg Rozsit fogom ezzel a sírba vinni! ~
Aztán lekászálódok a földre és illedelmesen vissza ülök az asztalhoz.
- Hol írjam alá? – fogom meg a tollat.

Csak nevetni tudtam túlfűtött lelkesedésén, finoman csóválva csak a fejemet:
- De aztán ne kelljen benned csalódnom, nehogy visszaélj ezzel - morogtam játékosan, végül a lap aljára mutattam: - Ott írd alá.
Miután megtörtént az egyik példányt az asztalon hagytam, a másikat összehajtva eltettem, majd felálltam és kezet nyújtottam:
- Hát akkor, Fúria, ez úton is köszöntelek az X-Menek soraiban! Büszkék vagyunk a csatlakozásodra!
Belecsapott a tenyerembe nagyon komolyan, ami kb 5 másodpercig tartott, utána egyszerre nevettük el magunkat és öleltük meg egymást. Elköszöntem és távoztam.

//játék vége//

Mikor végre magamhoz tértem a nagy lelkesedés után, illedelmesen visszaültem az asztalhoz és szépen alákanyarítottam a nevem, ahol Adam mutatta.
- Nem, nem fogsz csalódni bennem egy percig sem! - tettem a szívemre a kezem. - Ígérem, jó kislány leszek.
Aztán nagy komolyan, mintha valami kitüntetést vettem volna át, kezet fogtam fogadott apámmal és erősen megráztam, majd nagyot nevetve összeölelkeztünk.
Mondhatom nyugodt szívvel, hogy életem egyik legboldogabb napja volt.

// Szál vége - köszönöm a játékot Smile //

Míg Sarah azon feladatait látja el, melyek tanársegédként hárultak rá - vagyis éjjeliőrt játszik, az iskola folyosóin a kicsikkel, kik képességük használatától sem riadnak vissza, hogy elrejtőzzenek a gonosz Fúria elől, ki galádul rájuk akarja kényszeríteni a takarodót - addig Sean a lány ajtaja előtt állva arra készül, hogy illetéktelenül hatoljon be oda. Adam mester szerint egy nap a telekinézis segítségével bármilyen zárat képes lesz kinyitni, ha sokat gyakorol, addig azonban megteszi a kulcs is, melyet beköltözése másnapján csináltattak barátnőjével.
~Vajon nagyot néznének, ha az eredeti kulcsok mellett a másolatokat is leadnánk, ha egyszer elvégezzük ezt a sulit, és kiköltözünk innen?~
Hatalmas dobozt cipel magával a szobába, s miután ellenőrzi még egyszer, hogy nem látta senki, bezárja maga mögött az ajtót.
~Ideje munkához látni!~
Na persze, elvileg úgy volt, hogy ő is részt vesz a ma esti őrjáratban, de meg tudta győzni a lányt, hogy az ő telepátiájával nem lenne fair a dolog, hisz ki tudna elbújni előle? Mindenki, ugyanis ha vele van, tuti nem pár kiskamaszt fog hajkurászni, hanem inkább...Na szóval, ez az érv meggyőzte kedvenc amazonját, ki most zseblámpával felszerelkezve fogja be egyesével a sok pimasz lurkót, és még nagyon hosszú számára az éjszaka.
~Ez ide, ez pedig ide, és kéész is....~
Talán a virágszirom, az a néhány tucat csokor rózsa, és a hatalmas doboz csoki - mely úgyszintén többedmagával érkezett - nem valami fantáziadús, meglepetés, és lehet nem is a legjobb ajándék a lánynak, aki inkább a veszélyes dolgokat kedveli, de mégsem szórhat szét taposóaknákat a szobájában, és egyébként is, elég őrólt dolgot csináltak már ketten, és fognak is még, legalább ezt csinálják normálisan. Még néhány tucat illatgyertyát szétpakol a szobában, majd meg is gyújtja őket, mikor hajnalban meghallja a lány közeledő gondolatait.


//Boldog Valentin napot @->>--//

Már napokkal ezelőtt beszereztem a meglepetésemet és izgatottan készültem a Valentin napra, de mérgesen vettem tudomásul, hogy pont az nap estére lettem beosztva bébiszitterkedni a kicsik mellé, akik ráadásul, mintha összeesküdtek volna ellenem az egész estémet lekötötték. Aztán végre hajnalban , hulla fáradtan, de a várható reakció izgalmával Sean szobája felé settenkedtem, de meglepődésemre nem volt ott. Sejtettem, hogy hol fogom megtalálni ezért vigyorogva léptem be a saját szobámba, ahol ámuló szemeimet végig futtattam a szobámon. Kellemes illat és virágcsokrok, rózsaszirmok tömege várt, na meg jó pár doboz finomabbnál finomabb bonbon, de a legszebb ajándék a férfi volt, aki huncut mosollyal várakozott.
Boldog vigyor szaladt szét az arcomon és mielőtt bármit mondhatott volna lekaptam magamról a melegítőt és végre megmutathattam kedvesemnek azt a szexi fűzős, harisnyakötős vörös és fekete fehérnemű szerelésemet, amit erre az alkalomra választottam neki.
- Köszönöm Sean! - sétáltam mellé és suttogtam sejtelmesen a fülébe. - Látod én sem felejtkeztem el a meglepetésről. Talán ki is bonthatnánk az ajándékokat. - mutattam a derekamon lévő szalagra.

Sarah végre betoppan a szobába, s egy mozdulattal felfedi, hogy bizony ő is készült meglepetéssel a ma estére. Hogy mennyire hatásos? Nos, Sean a következő pillanatban képes lenne helyből átugorni a franciaágyat, s úgy teremni a lány mellett, hogy az éjszaka első, de semmiképpen sem az utolsó hosszú, forró csókja kíséretében csomagolja ki ajándékát. Na persze, erre nincs szükség, hisz mellette áll, így csupán csak karjaiba zárja őt, s így borulnak rá együtt a mellettük lévő puha, és kényelmes fekvőalkalmatosságra.
-Mondtam már, hogy imádlak? - Kérdi azon ritka pillantok egyikében, mikor szája szabadon van.

Másnap reggel - na jó, késő délelőtt - kel csak fel, s miközben Sean kinyújtóztatja fáradt tagjait, a még mindig meztelenül alvó lányt nézi.
~Olyan békésen tud aludni...egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne babusgassam.~
És így is tesz. Finoman cirógatja a lány most kissé kócos haját, néha meg-meg puszilgatva a homlokát, minek az lesz az eredménye, hogy lassan, de biztosan felébred kedvese is.
-Szép jó reggelt - szól hozzá kedvesen mosolyogva - Jól aludtál?

A csomagok és egyebek kibontása egy egész éjszakát vesz igénybe, így nem csoda, ha másnap késő délelőtt kicsit álmosan néztem Sean ragyogó szemébe, amikor finom cirógatásokkal ugyan, de csak sikerült életet lehelni belém.
- Mmmm! – mormoltam az orrom alatt. Majd rájöttem, hogy ebből bizony még én sem jönnék rá mit is akartam mondani, így megismételtem. – Miért aludtunk is?
Végül kisebb tortúra árán, de csak felkeltem és elvonultam zuhanyozni, hogy talán a hideg víz alatt felébredek teljesen. Hát azt hiszem sikerült. Mikor vissza mentem Sean hoz, mellé telepedtem és átöleltem a vállát.
- Azt hiszem ránk férne egy kiadós reggeli, ebéd és vacsora egyben. Úgy érzem menten éhen halok. – kapok be azért egy kis bonbont, hogy ez ne történjen meg.
Aztán eszembe jut a rosszhír is, amit közölnöm kell Sean-nal, habár lehet, hogy nem is annyira rossz, attól függ honnan nézzük. Azért óvatosan fogok bele.
- Mond Sean, hogy állsz a kisebb testedzéshez? Tudod, hogy a fejed – bökök a homlokára, - edzésén túl, azt is edzened kell ugye? – nézek rá kíváncsian várva a választ, habár nagyjából sejtem, de hát valamikor csak közölnöm kell vele, hogy délután gyakorlása lesz velem a Harci Teremben.

-Hááát, volt olyan is igen - feleli elgondolkodva - világosodott már, de csak elaludtunk egyszer, ha fel kellett ébrednünk, nem igaz?
~Felébredek, tehát alszom? Hát, lehet jobb, hogy ezt a gondolatmenetet nem hallotta senki más, a még kissé kómás szerelmemen kívül.~
Felpattan az ágyból, majd zuhan is vissza. A beígért izomláz csak utolérte őt is. Ennek köszönhetően sajnos nem tudja utolérni a lányt, s így Sarah kivételesen egyedül zuhanyozhat, ritka alkalom...
-Remek ötlet - feleli, s gyomra egy a Richter skála szerinti 3-as erősségűt korog - fel tudnék falni egy egész marhát...leginkább hamburger képében reinkarnálódva, de akkor is...
És akkor Sarah belekezd valamibe, amiről már a testbeszéde alapján is látható, hogy sejti, Sean nem fog örülni neki. A maga részéről persze eleinte próbálja elviccelni a dolgot.
-Kisebb testedzés? Tudod, hogy mindig benne vagyok! - Jelenti ki, sejtelmes hangon, de közben másik, láthatatlan fülével már hallja is, miről van szó valójában. Jobb is így, utálja ha valaki egy rossz hírt fél óra alatt nyög csak ki, neki meg közben elszabadul a fantáziája, és mindenféle borzalmakat képzel bele, például, hogy mostantól kötelező szoknyát hordani az edzéseken, vagy még egy törvény tiltja, hogy együtt legyenek, esetleg Rozsomák, és Adam leültek beszélni Fagyponttal, az elfogadhatatlanul könnyed, és emberbarát edzéstervével kapcsolatban.
-Harci terem? Hát, a múltkor nem sült el valami jól a számomra, de egye fene, újabban úgyis nagyon elhanyagoltam a videójátékokat. - Ezt mosolyogva közli, s ad egy gyors puszit a lány ajkaira, hogy nyilvánvaló legyen, miért hanyagolta el a virtuális világot. - Csak mi ketten?

Vigyorogva ütöttem a vállára, mikor huncutkodni kezdett a testedzéssel kapcsolatban.
- Miért kell neked mindig rosszra gondolni? Nem, ez igazi testedzés lesz, amit én fogok levezényelni, de még csak nem is egyedül leszel, hiszen elvileg Josh-nak is ott kell majd lenni. – lombozom le a lelkesedését.
Látom, hogy ez annyira nem fogja lelkesíteni, de nekem viszont a testedzésről eszembe jutott a múltkori kis adrenalinpörgős kirándulásom a Világítótoronyba és amit már régen meg akartam Sean-nal beszélni.
- Figyelj! Mit tudsz te az apádról? Már tudom, hogy említetted, de az csak olyan érintőleges dolog volt. Mit szólnál, ha azt mondanám, a minap összefutottam vele? – tapogatózom egyelőre csak finoman, de hát, hogyan lehet ezt finoman csinálni?

-Ó, ne haragudj - feleli bűnbánóan - nagyon röstellem, de persze, ha jobban belegondolsz... - közelebb hajol a lányhoz, hogy forró leheletét a nyakán érezhesse - ez valójában a te hibád. Olyan vadítóan tudsz nézni, hogy képtelenség másra gondolni, és hát én sem vagyok fából.
Valóban nincs annyira oda az ötletért - nem mintha baja lenne Josh-al, csak éppen jobban örült volna egy magánedzésnek, de akkor majd azt máskor - ám ezt igyekszik nem kimutatni, ami nem is sikerül rosszul, köszönhetően, hogy csalódottságát felváltja a döbbenet, mikor Sarah beszámol a világítótoronybeli kalandjáról...pontosabban, gondol egy világítótoronyra, és megemlíti az apját!
-Csak annyit, amennyit Luke Skywalker a sajátjáról az új reményben - hebegi válaszként, s ezalatt két tenyerét a lány halántékára csúsztatja finoman, homlokát az ő homlokához támasztja, s behunyja a szemeit. A kép amit a lány fejében lát egyszerre rémíti meg, és hozza lázba, de annyira, hogy majd kiugrik az ablakon, s barátnőjét is eléggé fürgén ereszti el.
-Jesszus! Ez tényleg ő! - Kiáltja levegő után kapkodva. - Mármint, a fotón amin láttam még csak 14 volt, de ő az, biztos vagyok benne! Úristen...
Na persze, az, hogy életben van annyira nem lepte meg, hisz korábban már egy másik forrásból is értesült a dologról, de az nem ugyanaz, hisz az előtte álló lányban mégiscsak jobban megbízik mint...nos mint bárkiben, de a szőke bérgyilkosnál pláne!
-Az igazat megvallva, múltkor én is összefutottam egy munkatársával... Várjunk csak! - Tenyerével a homlokára csap. - Amikor elváltunk, azt mondta, adjam át üdvözletem Josh-nak! Tudom, annyira nem ritka név...
~Mint például a Sarah, vagy a Sean ugye...Na persze, egy 300 milliós országban lehet még a Ratna sem ritka...~
-Lehet, hogy arra a Josh-ra gondolt?

Láttam, hogy eléggé felzaklatta az apja említése, hogy találkoztam vele és ezért nem bántam, hogy izgatottságában engedély nélkül kezdett mélyebben kutakodni a fejemben. Inkább hagytam, hiszen így sokkal képletesebben és részletesebben megtudhatta, hogy hogyan is történt az a találkozás.
Mikor aztán gyorsan elszakad tőlem, már én is biztos vagyok benne, hogy a kámfort játszó alak tényleg Sean apja, hiszen a fiú reakciója után már le sem lehetne tagadni.
- Hát elég virgoncnak és hatékonynak tűnt, és nagyon mutánsnak. – bólintottam én is. – Így már cseppet sem csodálkozom a képességeden. – simogatom meg feldúlt arcát, hogy kicsit megnyugtassam.
Aztán csak összehúzom a szeme, hogy milyen munkatársról beszél.
- Kivel futottál te össze? Apád munkatársával? És nekem nem is mondtad? – húzom fel az orrom. – Hát, ha tudta, hogy itt tanulsz és Josh-t emlegetett, itt nem sok szaladgál belőle. – mormogom csak úgy magamnak. – De vajon honnan ismeri a fiút? Nem mondta, hogy hívják? – kérdezem Seant kíváncsian, habár éreztetem vele a neheztelésemet, hogy ezt az apró momentumot elfelejtette megemlíteni.

-Virgonc? -Kérdi csodálkozva, nagyjából olyan arcot vágva, mintha most hallaná ezt a szót életében először. Aztán ott van még ez a mutáns dolog is. Persze, annyira nem meglepő, sőt gyanakodott is rá, illetve meg is magyaráz sok mindent, kivéve egy dolgot...
-Én azért csodálkozom még rajta...mi a fenére várt eddig? Mármint, a képességem...
Látva, milyen szigorú arcot vág hirtelen az egyébként angyali arccal megáldott lány, máris tudja, hogy most valami rosszat mondott, pontosabban rosszkor. Na persze, nem titkolózni akart a lány előtt, csak épp...túl sok története végződött úgy mostanában, hogy a gyengélkedőn ébredt, és nem akarta stresszelni még eggyel.
-Sheena - mondja ki a nem mindennapi keresztnevet. - Nem vagyok benne biztos, hogy bemutatkozott, de a neve Sheena az tuti. Állítólag az ő dolga volt vigyázni rám azon az estén, bármi áron...Mondtam neki, hogy jobban szeretem a barna hajű őrangyalom, de nem hatotta meg...
Hátát a falnak támasztva, fejét hátradöntve mered a plafon felé, miközben tovább gondolkodik, a hallottakon. Lehet végre megoldódik a rejtély? Hát, ideje lenne...
-Várjunk csak...mit csináltál az apámmal? Beugrott, hogy üdvözöljöna családban, vagy mi?

Mivel úgy nézett ki, hogy a fejemben való kutakodása csak a férfi kinézetére terjedt ki, így azt hiszem nem árt beavatnom a Világítótoronynál történtekről.
- Tudod a múltkor, mikor nem értél rá, egyedül mentem el kiszellőztetni a fejem a Világítótoronyhoz, de úgy látszik nekem az már valamiféle mumus lesz, mert mindig történik valami, ha oda megyek. – vonom le a konzekvenciát. – Na, de ez most nem érdekes. Hirtelen egy csomó fegyveres jelent meg, furcsa lökéshullámmal operáló fegyverekkel és először engem akartak elrabolni, de akkor jelent meg apád szó szerint a semmiből, és így kiderült, hogy tulajdonképpen őt akarják elkapni, csak kicsit áttételes módon gondolkodtak. Tudták, hogy te vagy a fia, én meg a te barátnőd és valahogy így akartak közel jutni hozzá. Kicsit bonyolult, tudom, de hát ez sült ki belőle. – vonom meg a vállam. – Egy hevesebb bunyó után, ami majdnem balul ütött ki a különös fegyverek miatt, azért csak sikerült elmenekülnünk és kisebb autósüldözés után egy szakadékba küldeni a támadókat. Ekkor derült ki tulajdonképpen, hogy az apád és én szerettem volna, ha eljön, de ahogy ezt kiejtettem a számon már eltűnt, mint a kámfor. Ahogy megjelent a semmiből, úgy is tűnt el. – fejezem be a találkozás történetét.
Mikor megemlíti, hogy egy Sheena nevű nő volt az, akivel összefutott, és az az apjának az állítólagos munkatársa, eléggé elcsodálkoztam, hogy hogyan is fűződnek egybe a szálak.
- Érdekes! – jegyzem meg elgondolkozva. – Sheena a neve Josh nevelőanyjának, ő íratta be ide a suliba, és mint elmondtad, üdvözletét küldi a fiúnak, hát ez nem lehet véletlen. – nézek rá a felfedezés izgalmával. – Ezek szerint Josh nevelőanyja apád munkatársa, így biztosan ismeri és össze tud hozni vele. – ragyogna fel a szemeim és egy hatalmas puszit nyomok Sean arcára.

A lány történetét hallgatva csak azért nem szörnyed el, mert az övé sem golyózáportól mentes, sőt, még egy rendőrt is zaklatott mutáns képességével, amit majdnem biztos, hogy szigorúan büntetnek. Végül jobbnak látja ő i beavatni a dologba Sarah-t, ezért aztán elmesél neki mindent ami aznap történt, pontosan ahogy történt.
-Szép kis páros vagyunk - vonja le a következtetést - de legalább tudjuk, hogy kell bulizni...
~Szóóóval, a fater teleportáló lenne? Fura, de akkor miért nem...na jó, majd inkább Adam-et fárasztom ezzel a kérdéssel.~
-Hááát, tudod nem Úgy tűnt, mintha a nevelt fiát üdvözölné...aztán persze lehet, hogy csak félreértettem valamit de...Tudod mit? Vadásszuk le azt a reggeli+ebéd kombót, és utána megkérdezzük Josh-t. - A puszi nyomán kicsit pirosabb lesz az arca, szája pedig mosolyra húzódik. - Másfelől, ha ennyire menekül előlem, lehet nem kéne figyelmeztetni, hogy jövök - mondja elgondolkodva - úgy értem, mi a legrosszabb ami történhet, ha meglepem? Csak nem fogja levágni a kezem ugye?
~Mármint...te jó ég, Sarah joban ismeri apámat mint én...de gáz...~

Ezt követően a páros megostromolja az ebédlőt, ahol még mindig gyanúsan jól főznek. Sean legnagyobb sajnálatára Josh úgy tűnik máskor ebédel, de a hely amúgy is elég kihaltnak tűnik. A tanári karból például csak Adam-et és Elektro-t látják benn ülni, Logan-nek, Colin-nak, és Ororo igazgatónőnek nyoma sincs sehol, pedig ha más nem, Vihar azért rendszeresen szokott ide járni.
~Ennyire későn jöttünk volna?~
Minden esetre gyorsan befalja a rántott húst a rizibizivel, és csak akkor tér vissza elveszett családja rejtélyének megoldásához, mikor már a folyosón kanalazgatják a műanyagpohárban kapott fagylaltot.
-Szerinted merre találjuk meg ilyenkor? Előre kéne hozni azt az edzést, ha ráér...

Úgy látszik mindkettőnknek volt egy kis magán kalandja, ami eléggé mozgalmasra sikerült, de igazán örülök, hogy akkor ott volt az a Sheena nevezetű nő, aki, ha Sean apjának munkatársa, ha nem, de megvédte a hátsó felét, ha már én nem voltam a közelben.
Az az ötlet, hogy talán Josh-t is megkérdezhetnénk, egészen szimpatikus volt, arról már nem is beszélve, hogy ezt egy bőséges kajálás után ejtsük meg.
- Hát, tényleg nem úgy tűnt, mintha készülne egy családlátogatásra, sőt inkább, mintha megrémült volna még a gondolatától is. – bólintottam a felvetésre. – De, attól, hogy meglepjük, szerintem még elég messze vagyunk, először meg kéne találni. – fogom meg Sean kezét és indulunk az étkező irányába.
Josh egyelőre nem mutatkozik, így ott nem tudjuk letámadni, de legalább minden zavaró gondolat és kérdés nélkül eshetünk neki az ételnek, amiből tekintélyes mennyiséget pusztítunk el az aránylag most néptelen helyiségben.
Mikor már a desszerten kapott fagyival a kezünkben sétálunk visszafelé, meglepődök Sean hirtelen testmozgási vágyán, habár van egy megalapozott gyanúm, hogy miért lett ilyen sürgős hirtelen, amit teljesen meg is értek, hiszen én is kíváncsi vagyok.
- Lehet, hogy a Könyvtárban van, vagy a szobájában tanul. – gondolkozom el. – De, ne aggódj, mindjárt előkerítjük. – szorítom meg a kezét.

-Ilyen ijesztő lennék? Na mondjuk, mostanában én sem veszek részt sűrűn a családi programokon, de azért mégis...hmm...
Sean cseppet el van varázsolva, ezért a lány kezének határozott érintése az ő kezén kicsit meglepi őt. Sután tekint le, de aztán mosolyogva néz fel, egyenesen barátnője gyönyörű, csillogó szemeibe.
-Annyira ne sürgős - feleli, sejtelmes mély hangon, ahogy egyre közelebb hajol a lányhoz, majd egy könnyed csuklómozdulattal a kukába hajítja kiürült fagyispoharát, hogy az így felszabadult kezével átkarolhassa derekát, s hátát a falnak döntve egy szenvedélyes csókban részesíthesse őt.

-Miről is volt szó az előbb? - Kérdi hosszú percek(?) múltán a hirtelen furcsán üressé vált folyosón. - És hova tűnt mindenki? - Gyanakodva hajol hátrébb, hogy beleshessen az ebédlőbe. Senki sincs odabent, igaz könnyen lehet, hogy közben már becsöngettek, csak nem vette észre.
-Szóval...könyvtár?
~Josh egyébként az a magas srác a kosárpályáról ugye? Nem vagyok valami jó a keresztnevek megjegyzésében...És NEM! Nem azért szólítalak folyton szívem-nek, meg édesemnek, és hasonlóknak, mert elfelejtettem a neved!~
~Hmm, kezdek átmenni ijesztő gondolatolvasóba...lehet vissza kéne fognom ezt egy picit...~

Sarah Wilchok kevés magányosan eltöltött óráinak egyikén épp a a kedvenc filmjét nézi. Nagy jelentősége van ennek: az a férfi szerettette meg vele, akit igazán és szívből szeret. Rengetegszer látta már. Kívülről tudja, mondhatni. És éppen ezért biztos benne teljesen, hogy ez a jelenet eddig nem volt benne...
Az öreg Ben Kenobi önszántából megy a halálba, Darth Vader csapása nyomán eltűnik ebből a világból, de Luke már nem üvölt fel, ahogy mindig... Helyette egy lépcső látszik. Szép, díszes, öreg márványlépcső. Egy nő lépked rajta. Szeme riadt, arca sápadt. A lépcsőn sötét foltok. Talán vér...
A jelenet folytatódik. Ha Sarah a távirányító után nyúl, vagy nyomkodni kezdi, azt kell tapasztalnia, hogy semmi sem történik. A filmet nem lehet kikapcsolni, sem pörgetni, sem leállítani.
Miféle rossz vicc lehet ez? Mert ugyebár más nem is igazán lehet. Valaki, nyilván valamelyik kis mutáns, tönkretette a DVD-t ebből a horrorból vagy miből vett jelenettel. A szép szőke lány, aki egy kanári kíséretében megy fel félve a véres lépcsőn... Csapkodó ajtó odafent, ijesztő hangok... Ócska trükk.
Ekkor azonban másvalami is történik. Bekapcsolódik Sarah számítógépe. A szerkezet rémisztő sebességgel lép működése, máris betöltött, mozog az egér, és lám, már nyitva is a szövegszerkesztő... Valami szöveg fut végig a fehér képernyőn. Ha Sarah közelebb megy, el fogja tudni olvasni, innen aligha látja, olyan kis betűtípust használ... Ki is?
A tévében újra a Star Wars megy. Ezúttal hang nélkül. Hiába mozog Leia vagy Han Solo szája, egy egészen más hang suttog a hangszórókból.
- Gyere...Gyere...Gyere...

Rozsi megint valami javítani valót fedezett fel Cerebron, így ma kénytelen voltam egyedül dévédézni, mert Sean valószínűleg egész éjjel el lesz foglalva ezzel a munkával, De, hogy legalább valamennyire közel érezzem magam hozzá a kedvenc filmünket választottam hozzá.
Pattogatott kukoricát ropogtatva feküdtem az ágyon és már előre szomorkodtam Ben Kenobi halálán, mikor a csatorna valami furcsa úton-módin átváltott és valami horror film jelenete pergett a szemem előtt. Legalábbis a halálra rémült nő, a vérfagyasztó csend és a gyanús vérfoltok erre engedtek következtetni.
~ A fene, pont most kell a tv-nek is megbolondulnia! ~ nyúltam a távkapcsoló után és nyomtam meg a dvd gombját, de semmi sem történt, a jelenet folytatódott tovább. Most már felültem és egymás után próbáltam ki az összes gombot, de képtelen voltam más csatornára váltani, vagy lekapcsolni.
~ Mi az isten ez! Kimerült az elem? ~ rázogattam a kapcsolót, majd bosszúsan felálltam, hogy akkor magán a készüléken kapcsoljak egyet, de ez sem segített a dolgon.
Innen vált gyanússá a dolog és kezdtem élni a gyanúperrel, hogy nem-e valamelyik diák keze van a dologban. Már indultam, hogy körbenézzek a folyosón és a környező hálókban, mikor a számítógép váratlan elindulásától összerezzentem. Mire felfogtam, hogy mi is ez a zörej, már egy sebesen megjelenő szöveget láttam megjelenni a monitoron és az egér is magától mozgott az asztalon.
Igazán ez is csak azt erősítette meg bennem, hogy valami diákcsíny áldozata vagyok, de azért kíváncsi voltam mit is üzen a láthatatlan merénylő, így közelebb mentem a monitorhoz, hiszen az apró betűket nem tudtam elolvasni onnan, ahol álltam.
A tv-ben közben már ismét a Star Wars ment, de meglepődve pislantottam a képernyőre, mikor nem a megszokott párbeszédet, hanem valami elhaló suttogást hallottam.
- Megyek, megyek, de ha elkaplak, akkor a következő órád velem lesz a Harci Teremben, akárki is vagy! – mondtam hangosan, hogy jelezzem a kis tréfamesternek, hogy nem ússza meg büntetlenül.

A számítógép lapos képernyőjén szavak sorjáznak ismétlődve, rendszertelenül. Elsőre akár értelmetlennek is tűnhetnének, de ha Sarah jobban odafigyel, egy útmutatást is kiolvashat belőlük.
könyvtár manhatten segíts manhattan gyere segíts könyvtár manhatten kísértet könyvtár segíts könyvtár sarah manhattan segíts könyvtár gyere sarah manhattan lily inimma segíts manhattan könyvtár...
Hasonló összevisszaságban szaladnak a szavak vagy fél oldalán át, csupa kis betűvel. Aztán egyszer csak...
Szikraözön csap ki a tévéből, és a masina sercegve kétfelé esik. A dvd-lejátszó füstölög. A számítógép éles, fülsértő hangon visít. És a szoba ajtaja olyan erővel csapódik ki, hogy a falról pattan vissza, kilincsével jó darabon leverve a folyosó falának festését.
Ez után csend lesz. Mintha a filmbéli vuki elhaló nyögése hallatszana a halott hangszórókból, de az is lehet, hogy ez cak egy nagyon fáradt ember sóhaja.
Ha ez egy vicc, ahogy Sarah gondolja, akkor igencsak durva tréfa. Ha pedig mégse,m az... Akkor mi? Ki tette ezt? És mi a célja vele?

A kurzor vad villogása visszaterelte a figyelmemet a számítógép monitorjára, ahol először csak kusza szavak egyvelegét tudtam kivenni, de aztán, ahogy folyamatosan olvastam, már kezdett kirajzolódni valamiféle segítség kérés…..féle, mert még így sem volt sok értelme az egésznek.
Kicsit azért kezdtem összezavarodni, főleg az után, hogy minden bekapcsolt elektromos eszköz, kezdve a tévétől az előttem lévő számítógépig hirtelen felmondta a szolgálatot, mint, amikor valami zárlatos lesz. Szikráztak, füstöltek és visítottak és, ha ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy pokoli mérges legyek, akkor még rásegített, hogy a szoba ajtóm olyan erővel vágódott ki, hogy majdnem beszakította a folyosó falát a kilincsével.
Ez az egész kísértetjárásos fíling nem hogy megijesztett volna, hanem csak felpaprikázott, hiszen ez már túlment a megengedhető diákcsín határán, és pont ezért valahogy egyre kevésbé hittem benne, hogy ezt az iskola diákjai közül csinálta volna valaki.
Miután szinte halotti csend lett és csak talán a tévé kondenzátora rúgott még egyet utoljára, mint amikor valaki kileheli a lelkét, én töprengve álltam a sötét monitor előtt.
~ Talán mégis érdemes lenne utána nézni annak az üzenetnek? De ki az a Lily és Inimma? Még sosem hallottam róluk? Viszont Manhattanben csak egy Könyvtárat ismerek, mi lenne, ha legalább telefonálnák egyet? ~
Ettől függetlenül értetlenül állok az események előtt, de hát nem ez az első szokatlan dolog az életemben, amit nem tudok elsőre megmagyarázni aztán a végén mégis értelmet nyer a dolog.
Kérdések tucatjai merülnek fel bennem: ki, miért, hogyan és a legfontosabb, hogy miért én?
Na, akkor telefonáljunk! A számot kikerestem a telefonkönyvből és reméltem, hogy legalább valami gondnok vagy éjjeliőr van ott éjszaka, de senki nem vette fel a kagylót.

Sarah hiába vesződik a telefonnal. A vonal búg, ahogy kell, a másik oldalon kicseng, de ennél több nem történik. Illetve mégis: felcsendül a Sarah számára jól ismert hang: sms-e érkezett.
Ha Sarah megnézi az üzenetet, nagyjából ugyanazt találja benne, amit a számítógép monitorán is.
könyvtár sarah inimma manhattan segíts könytár inimma segíts sarah
Aztán még vagy hatszor érkezett meg a lány telefonjára ugyanez az sms.
Aztán kisgyermekek rohannak be a lány szobájába, szám szerint hárman. Kiabálnak, egymás szavába vágva, Sarah alig ért belőle valamit. Kis arcuk szinte izzik a félelemtől. Sarah, ha csak le nem csendesíti őket, a következőket tudja kivenni abból, amit mondanak:
- Egy szelem...
- Azt írta, a könyvtárban...
- Valaki bajban van, Sarah, ugye...
- Menj oda, menj oda, félünk..
- Ne, inkább ne menj el...
Sarah tehát maradhat, hogy itt, a gyerekeket megnyugtatva próbáljon a dolog végére járni, vagy elmehet a könyvtárba, ahogy azt a titokzatos üzenetküldő is várja tőle.

Még próbálkozok egy kis ideig, de végül feladom, hiszen senki nem jelentkezik a vonal túlsó végén, viszont miközben hallgatom a kicsengést, a mobilom is pittyegni kezd, jelezve, hogy üzenetem érkezett.
~ Ki a csuda lehet az ilyenkor! ~ teszem le a telefon kagylót és nézem meg a mobilt, de mikor meglátom a szöveget, most már elönt a méreg.
- Akárki is az, jobb, ha nem kerül a közelembe! - mondom hangosan.
Mielőtt azonban elgondolkodhatnék, hogyan is deríthetnék fényt erre a rejtélyre és megkereshetném Sean-t, hogy segítsen leleplezni a bűnöst, három pánikba esett kisdiák ront be a szobámba és egymás szavába vágva adják elő azt, amit már a számítógépem és a telefon is jelzett és amit most már kezdek sejteni, hogy nem a Xavier egyik tréfamestere talált ki.
- Nyugodjatok meg hékások! – állítom le a kiabálást. – Először is nem illik rárontani senkire skopogás nélkül. – fedem meg őket, de csak azért, hogy eltereljem a figyelmüket. – Másodszor nem lesz semmi baj, majd megoldjuk az ügyet, ti meg sipirceljetek vissza a szobátokba, hiszen már rég tanulnotok kéne. – tolom ki őket az ajtón és kísérem vissza a megszeppent lurkókat a szobájukba, majd visszafelé beszólok Ratnának, hogy nézzen már rájuk pár perc múlva.
Én meg végül eldöntöm, hogy ha valaki ennyire bajban van, hogy ilyen kétségbeesett módon próbálkozik, akkor annyit legalább megérdemel, hogy megnézzem.
Szokásomhoz híven nem akarom ezzel terhelni Sean-t, van neki épp elég baja, csak hagyok neki egy üzenetet, hogy hová indultam és magamra kapva egy vékony farmerdzsekit, elindulok a szóban forgó könyvtárba.

//Folytatás. Könyvtár //

Aztán, ahogy a szobám felé igyekszem, rá kell jönnöm, hogy valakit kihagytam a számításból. Sean-t! Hiszen ahogy belépek a szobámba, máris tudni fogja, hogy mit tervezek és amilyen zaklatott vagyok a többit sem fogom tudni eltitkolni előle és bár nagyon nincs ínyemre, hogy belekeverjem ebbe a talán veszélyes akcióba, azt hiszem nem lesz más választásom.
Tudom, hogy az már a múlté, hogy nekem kellett megvédenem néha, de még mindig nem szoktam hozzá, hogy valakinek pürét tud csinálni az agyából, ha akar, így aztán nehezen is veszem rá magam, hogy egy olyan ügybe, ami a régi életemhez köt őt is belerángassam. Viszont azt is tudom, hogy úgy sem engedne el egyedül. Tehát sakk-matt!
A szobába lépve egy halvány mosollyal lépek mögé, a számítógép asztalnál és nyomok egy csókot a feje búbjára, aztán mielőtt ő kezdene bele, megelőzöm.
- Azt hiszem beszélnünk kell!
Aztán elmesélek neki mindent, és amit nem azt kiolvashatja a fejemből.
- Hát ez a nagy helyzet! - fejezem be végül. - Mi legyen? Azt már tudod, hogy én mindenképpen megyek. - nézek rá kérdőn és kicsit belepirulva.