Kínai-negyed

- Mondhatni - feleltem, miután egy ivásra eltüntettem a víz háromnegyedét - Nem igazán a reflexeim a jók, bár azért azok sem lassúak. A helyzet az, hogy időnként tudom, mi fog következni. Látom. Tudod... Előre. Ez egy rémesen bonyolult képesség, de azt hiszem mindent, a repülést, a jövőbe látást és a telekinézist is, egy képesség révén érem el. Ha meg kéne fogalmaznom, azt mondanám, hogy hatok a körülöttem lévő világra. Formálom a valóságot.
Megittam a vizem maradékát, majd a kiürült üveget a nem túl messze lévő kukába dobtam.
- Hatok a valóságra... Igen, azt hiszem, ez a helyzet. Tudod, mostanában rengeteget gyakorolok. A kisebb tárgyakat már egész jól tudom mozgatni. A nagyobbakkal viszont nem boldogulok. De mindegy is, csak hangosan gondolkodom. Na és te? Miben áll a tudományod?

Ha már ilyen gyorsan iszik, én is letolom gyorsan a vizet. Azt úgyis párologtattam rendesen, még ha a ruhám sokat bent is tart. Ilyen hidegben nem szabad túlzásba vinni a párologtatást, mert kihűlsz.
Arra, hogy a jövőbe lát, nagyot nézek. Mondjuk gondolhattam volna, annyira nem tűnt ügyesnek, mint amennyire sikerült átügyeskednie magát a terepen. Arra viszont, hogy formálja a valóságot, már együtt elég sokáig nézem mereven. Legalább két egész másodpercig, de tízszer annyinak tűnik nekem. És mintha olyan drámai filmes hatás szerint hirtelen kizoomolna a látásom Darrenről, és távolabb kerülne tőlem. Aztán visszaugrik a kép, és rugózik egyet viccesen.
- Te is?
Csak közben esik le, hogy kérdezett is tőlem, én pedig nem válaszoltam. Gondolkozok egy kicsit, aztán végülis csak eszembe jut valami, amit mondhatok.
- Extrém sportoló vagyok. És kaszkadőr. Izé...jók a reflexeim.
~ Azért lehet, hogy mégsem kéne mindent így kitálalni ennyi ismerettség után. Főleg, hogy mégjobban összekuszálhatja a dolgokat, pláne ilyen képességgel.

Felvontam a szemöldökömet.
- Ja, én is. Jók a reflexeid? Na na etess már. Az is kész csoda, hogy engem nem találtak el, pedig én tudtam, mikor és hová fognak lőni. Ez kicsit több, mint jó reflexek, gondolom. De nem akarlak faggatni, ha nem akarsz beszélni róla.
Átkutattam a zsebeimet. Megtaláltam a mobilom, persze a zakóm zsebében, amit már eldobtam. Elgondolkodva néztem. Valahogy mindig megtalálnak a szemetek, bárhová megyek is. Ennek kell, hogy legyen valami oka. És ha nem a telepatájuk talál rám, akkor jeladó van rajtam. Vagy bemérnek valahogy. Mindegy.
Fogtam a mobilt, és olyan messzire dobtam, amilyen messzire csak tudtam. Ha karóra lett volna, tuti, hogy a sztorimból filmes legenda lesz... Valahol én is kiléptem a társadalomból ezzel. Bizonyos értelemben. De én nem érzetem magam ettől szabadnak, csak még inkább elveszettnek. Új kütyüt kell majd vennem.

Egész jól ráláttam innen Sheenára, aki viszont jobb pozícióban volt, hogy lássa az érkezőket. Vettem az adást, ahogy elmutogatta, hogy hányan mentek be a raktárba, és hányan maradtak kint. Abban igaza volt, hogy leszedjük az őröket, az addig rendben, a többiek egy ideig elkeresgélnek minket a raktárban, viszont az érkező kisebb csoporttal úgy éreztem nagyobb gondunk fog akadni, mint az egész bagázzsal együtt véve. A munkát szó nélkül is megosztottuk, láttam, amint ő igazi macska mozgással mászik ugrik, majd közelít az egyik őrhöz, de nem álltam le végig mozizni a kiselőadást, körbenéztem, majd a fal mentén halkan kerültem a másik őr mögé, és mire az észrevehetett volna hátulról megragadtam a nyakát és erősen tekertem egyet rajta, majd az alak rongybabaként csuklott a földre. Bevallom őszintén, ha az életemről van szó, és arról, hogy ezzel még pluszban eggyel kevesebb kínai maffia tag rohangál az utcákon, nem bánom, hadd hulljon a férgese. Ekkor felnéztem a raktárból hallatszott a motoszkálás, nem volt időnk, hogy a két testet még el is takarítsuk, csak gyorsan el kellett húznunk onnan,viszont ezzel jelet hagytunk, hogy nem igazán vagyunk odabent. Intettem Sheenának, majd visszarohantam a fedezékem felé. A kérdés, hogy honnan közelítenek, és milyen messze járnak. Ezt megpróbáltam távkommunikációban kideríteni a szöszitől. Közben már eléggé kattogott az agyam, a telepata ott van ez nekünk elég nagy hátrány, de semmi nem garantálja hogy nincs köztük még több mutáns...és nekünk csak Sheena ereje van....valamint azok a csinos kis fegyvereink...ez elég bosszantó.
El kellett csalnunk a kis társaságot, csak így volt velük szemben esélyünk, ugyanis ha ott maradunk a raktár közelében nekik ott az utánpótlás, amivel nem bírunk el ketten, és ezek sajnos tények. Pár mozdulatban megpróbáltam jelezni neki, hogy mi a tervem, de ezt csak szóban tudtam volna épkézláb elmagyarázni neki, így elrugaszkodtam a faltól, és nekiindultam rohanni, tulajdonképpen abba az irányba, ahonnan érkezett a kis csapat, egyenesen velük szembe indultam meg, viszont ott közben volt egy kis utca, amely keresztezte az útvonalat, itt vágtam le egy gyors éles balost, ezzel tulajdonképpen csaliként vetettem oda magam, és a cél az lett volna hogy amíg utánam jönnek, addig Sheena lenne a meglepetésszerű támadás hátulról...hacsak bízhatok benne annyira, hogy nem hagy ott a legnagyobb sz*rban, mert most megtehetné, hogy keres csak magának egy egérutat és letojja magasról, hogy velem mi lesz. Már megint csak a feltételezések maradtak, és az, hogy bízzak egy vadidegenbe, aki mondjuk egyszer már kihúzott szorult helyzetemből....Volt egy sanda gyanúm, hogy nem sokkal lehet a kis társaság lemaradva tőlem, így már futás közben kézbe vettem a fegyverem, kibiztosítottam, hogy ha hirtelen kell reagálni akkor tudjak,s közben tekintetemmel már kerestem, hogy hol találok valami fedezéket, mert azért csak nem leszek olyan hülye hogy megállok a semmi közepén, hacsak.....

[Roxanne-nek és Sheena-nak]

Megint errefelé tébláboltam. Bár az itt megfordulók többsége alacsony volt és mandulavágású szemüregből sasolta a világot, azért valahogy mégis el tudtam itt rejtőzni. Időnként. Többé-kevésbé.
Egy elhagyatott résznél furcsa látványra lettem figyelmes. Egy egész dögös kis vörös csaj rohant stukkerrel a kézben el valami elől. Remek, Darren, igazán jó! Megint bele a közepébe, ahogy szoktad! Idióta... Mert neked bambulnod kell, meg nézelődni ide-oda, ahelyett, hogy megnéznéd, mi vár rád a következő pár órában... Micsoda egy seggfej vagyok én néha...
Na de ha már itt vagyok, gondoltam, illene jobban körülnézni. Elvégre nem lehet csak úgy futni, bele a nagyvilágba...

Miután végeztünk a két hátrahagyott őrrel láttam, hogy Roxi valamit igen csak akar velem közölni, azt még értettem, hogy a telepatára és kísérői re volt kíváncsi, hogy mennyire lehetnek tőlünk, ezért hallgatóztam ismét egy kicsit és a kezemmel elmutogattam, hogy szerintem kb. úgy 300 m-re lehetnek. Aztán mielőtt még egyáltalán kitalálhattam volna, hogy mi is akar az lenni, már el is rugaszkodott és egyenesen a velünk szemben közeledő kisebb csapat felé nyargalt. Fogalmam sem volt, hogy milyen tervet eszelt ki, de abban biztos voltam, hogy azon a nyílt, egyenes utcán tuti meglátják, így én nem rohantam rögtön utána, hanem kikukucskáltam az engem takaró épület mögül, ahonnan kiválóan láthattam, ahogy a négy közeledő férfi, a mellékutcába éppen eltűnő lány után veti magát, de az egyik, egy a kínaiak között feltűnően magas férfi, sötét napszemüvegben, mielőtt befordult volna, mintha habozott volna egy kicsit.
~ Na azt hiszem meg van a mutánsunk. ~ kaptam vissza a fejem, mert mintha egyenesen rám nézett volna, de mire újból odanéztem, már ő is eltűnt.
Gyorsan rohantam, hogy mihamarabb a nyomukba érjek és le ne maradjak Roxi tervéről, amit ugyan nem tudott elmondani, de már kezdett derengeni, hiszen a 4 az 2 ellen, már nem is volt olyan rossz arány, főleg, ha nem számítanak a másodikra, és az hátulról jön.
Mikor óvatosan lelassítva befordultam a sarkon azt láttam, hogy a telepata három kísérője fegyverrel a kézben centiről centire vizsgálja át a sikátort, minden szemétkupacot és konténert alaposan megvizsgálva, és csak remélni mertem, hogy még időben lepem meg őket és nem lövik szitává a vörös hajó zsarulányt idő előtt.
A telepata maradt leghátul, így őt vettem célba először, majd meghúztam a ravaszt, de feltételezem a gondolataim vagy mik elárultak, mert az utolsó pillanatban elmozdult és felém fordulva, hadarni kezdett valamit hangosan kínaiul, mire a többi fegyveres tüzet nyitott rám, én meg fejet ugrottam egy szemetes mögé, egy beugróba. Nem pazarolhattam a lőszert, ezért megvártam, míg az első roham lezajlik, aztán gyorsan kidugtam a fejemmel együtt a pisztolyt is és leszedtem az egyik közeledő kínait.

[Darrennek]

Úgy döntök, hogy ennyit nyugodtan elárulhatok. Úgyis belefutunk még egymásba, és előbb-utóbb úgyis kiderülne.
- Tényleg jók a reflexeim. Mellé még a világ lassabb is, mint az agyam. Néha sokkal lassabb. És az előbbi alapján a testemnél is tud lassabb lenni a világ.
Figyelem a mobilpusztítást. Utoljára gyerekkoromban törtem össze szándékosan telefont. Apámét, meg anyámét. Arra figyeltek helyettem. A gyerekek meg utálják, ha nem figyelnek rájuk. Persze amit utána kaptam, azért már inkább örültem volna, ha nem figyelnek rám. Telefonmániások.
- Meguntad, vagy nyomkövető volt benne? Hallottam olyan pletykát, hogy a regisztrált mutánsokat megfigyelik a telefonjukkal is. Beszélgetések, sms, böngészett oldalak, levelezés, pozíció. Lehet, hogy összeesküvés elmélet, de végülis előfordulhat.
~ Végülis így megy ez, de most mit mondanék, honnan tudom?

[Colinnak]

-Nem igazán vagyok regisztrált, de szerintem vagy egy telepatát állítottak rám, vagy egy nyomkövetőt. Valahogy folyton megtalálnak. Mindegy. Szóval a regisztrált mutánsokat lehallgatják? Kicsoda? A kormány? Nem hiszem, hogy meg mernék tenni. Vagy valami renegát szervezet?
Halottam pletykálni arról, hogy nemrég, talán egy-két éve egy szervezetnek, ami félig-meddig hivatalos volt, gondja akadt az X-ekkel, de bővebbet nemigen meséltek róla. Amit hallottam, az meg nevetséges volt: még, hogy Vihar és Rozsomák együtt mentek Magnetoval és Mistique - kel megmenteni Xavier-t? Ugyan már! Ilyet maximum akkor tennének, ha az egész mutáns társadalom veszélybe kerül. Vagy még akkor sem.
- Lelassulsz? Baró! Akkor nem csoda, hogy jól megy a parkour...

- Szerintem a kormány simán meg meri tenni. Ha már a regisztrációt kötelezővé akarták tenni, biztos van elég gyanakvó szenátor, meg titkosszolgálati fejes. Hallottam, hogy az új rendőrfőnök is szórja kifelé a mutáns alkalmazottait. Tisztára olyan, mint amit a palesztínokkal csinálnak. Jó, hogy még nem zárják el kerítéssel a mutánsok lakta területeket...
Már majdnem belemegyek a részletekbe, de aztán leállítom magam. Mindig belelovallom magam a dolgokba, és néha nehéz kimászni belőlük. Jobban oda kell figyelnem magamra.
- Ja, baró. Olyan, mint a többi extrémsportolónál, csak nálam ez már sokkal erősebb. De nem én lassulok le, hanem minden más. Amíg nem tanultam meg elviselni, addig nem volt türelmem az emberek beszédét hallgatni, mert piszok lassú volt. Neked hogy sikerült hozzászokni az ilyen mozgatós-lebegős meglepetésekhez?

Elgondolkodtam azon, amit mondott. Némileg ijesztően hangzott.
- Egyelőre sehogy. Tegnap is fejbe kólintottam magam egy hamburgerrel, amit a kezembe próbáltam lebegtetni. De azért igyekszem. Új rendőrfőnök van? Nem is hallottam róla... Mostanában nem igazán követem figyelemmel az eseményeket. De igazad lehet. Ha ez tényleg bekövetkezne, mármint az, amit meséltél, ronda világ járná... Na mindegy. Reméljük nem így lesz. Figyelj, jobb ha felszívódunk. Elég ügyes vagy, láttam, de hosszú távon káros az egészségre, ha valaki velem lóg.
Előhalásztam egy névjegyet.
- A telefon ugye halott, de az e-mailen elérsz. Írj rám, ha kéne valaki, akivel parkouroznál.

A Darrent fejbekólintó hamburgert ahogy elképzelem, egyből felnevetek, mint a vidám gyerek születése után. Még ott látom egy kis ideig az arcáról csöpögő kecsapot.
- Vicces lehetett. Mondjuk a mi párosunk is vicces lehet adott esetben. Még becenév ötleteim is vannak, majd egyszer elmesélem. Úgyhogy addig el ne patkolj nekem!
Mosolygok egyet. Arra pedig, hogy káros vele tölteni az időmet, csak megvonom a vállamat. Az élet is veszélyes, főleg New Yorkban. Mindegy, hogy éppen hol vagyok.
Elveszem a névjegyet, megnézem, majd a combtáskámba csúsztatom.
- Oda kéne írnod a szakterülethez, hogy "menekülő bajkeverő" - mondom viccelődve - Majd írok. De legközelebb rendes ruhában gyere, ne ilyen csiliviliben! Kár érte, ha elszakad, és nem is kényelmes futáshoz.
Kezet nyújtok Darrennek.
- Vigyázz magadra!
Azzal, ha elköszöntünk, folytatom a mai futóedzésemet. Még hátra van két park, amiket meg kéne találnom, hogy keresztül haladhassak rajtuk.

//Szál vége. Köszönöm a játékot!//

- Oda kéne... - vigyorogtam.
Tetszett a megnevezés. Menekülő bajkeverő... Hát igen. Ez volnék én, immár lassan három hete. Menekülő bajkeverő.
- Becenevek? Ez egyre jobb. Oké, akkor legközelebb, az alkalomhoz illő öltözetben, rendben? Klassz lesz! - vigyorogtam.
Ahogy Colin végül elvágtatott, én is elindultam, csak a másik irányba. Van egy kis dolgom.
A képességem villámsebesen fejlődik. Mondhatni, túl gyorsan. Itt van ez a repülés is, vagy mi... Ezt ki kéne tapasztalni. Minél előbb. Még szükség lehet rá.

//A szálnak vége, én köszönöm a játékot!//

Rohanás közben sikerült annyi időt nyernem, hogy az aktuális rejtekemet kissé fölfelé keresgéljem, hála annak, hogy ezek az épületek régiek, vannak rajta kisebb nagyobb kiugrások, amikben jobb esetben egy magamfajta nem túl vaskos nő is elfér. Rendőr lévén jó a kondim, így a gyors futás és a mozgás nem okoz különösebb gondot, viszont nem sokon múlt, hogy sikerült észrevétlenül bemásznom az egyik ilyen kiugrásba, amely valamivel az érkezők magassága felé emelt, és az oldalfal miatt takarásban is voltam, már csak arra kellett nagyon ügyelnem, hogy mozdulatlan maradjak, se egy pisszenés, se egy levegővétel. A zajongás elárulta hogy a társaság megérkezett, és hogy nagy erőkkel keresik az aktuális búvóhelyem, viszont amire nem számoltak, hogy nekem meg ezzel elárulják, hogy kábé merre vannak, így könnyebb lesz célirányba venni őket, ha lövök. Óvatosan sasoltam ki a fal mögül, mikor meghallottam kínaiul az ordítást, és a tűzrohamot.
~Sheena.~gondoltam, és egyrészt örültem, hogy nagyjából fogta a tervem lényegét, viszont azért reménykedtem hogy elég ügyes és gyors, hogy ne lövesse szitára magát. Viszont ez a figyelem elterelés nekem pont kapóra jött, kinéztem, és lőttem, egyet jobb oldalról én is leszedtem, majd közben kiugrottam onnan ahol eddig álltam. Kellett egy kis idő a földetéréshez, amire a másik kínai reagált is, minden bizonnyal nemcsak a saját jóvoltából, hanem a telepata üvöltéséből is. Kettőt leszedtünk, próbáltam a lehető leggyorsabban mozogni, viszont, közben az a mocsok is lőtt,s bár irányt változtattam, éreztem hogy nem vagyok elég gyors. Éreztem a felkaromba hasító fájdalmat, de ezzel foglalkoztam most a legkevésbé, már lendül is a lábam, és rúgtam ki a fegyvert a kínai kezéből, és reméltem, hogy Sheena a rejtekéből képes lesz fedezni, hogy ne lyuggassanak szitára.
A fegyver jó messzire esett, majd a következőt már ököllel ütöttem, a kínai egész jól védekezett, nem is vártam más. Közelharcba keveredtünk, az én fegyverem is pár méterrel arrébb került tőlem, így maradt köztünk a puszta kezes harc. A maffia pasas egyből felmérte a helyzetet, tudta, ha a karomat célozza amit eltalált, akkor ott sebezhetőbb vagyok. De én sem voltam hülye, igyekeztem úgy forogni, hogy valamennyire védjem a bal karomat. Viszont bekaptam én is egy elég kemény jobb egyenest, és egy rúgást is a meglőtt karomba. Elég hangos voltam, hiszen fájt, de azért a helyzethez képest mégis jól bírtam a gyűrődést. Végül az ütése után bepipultam, összeszedtem magam, ahogy ütött átemelve a karját a vállamon dobtam át, közben hallatszott, ahogy az ellentétes mozzanatnak köszönhetően a karja neki is törik. A földre került, de nem vártam meg, amíg összeszedi magát, a fegyverem felé vetettem magam a földön, majd visszafordultam és lőttem. A kínai már nem mozdult meg ezek után. Legszívesebben felordítottam volna a fájdalomtól, majd megnéztem a karom. A mázlim az volt, hogy csak súrolt a golyó, sokkal sz*rabb helyzetben lennék, ha átment volna rajtam, de így még relatív jobban jártam. Viszont azonnal felugrottam a földről, nem tudtam hányan vannak még, vagy mi lehet Sheenával. Ekkor láttam meg, hogy 3 kínai a földön és ott áll Sheenával szemben a telepata....a baj csak az, hogy nem tudtuk pontosan milyen erőkkel bír. Tulajdonképpen köztünk volt az ipse, így Sheenával se nagyon tudtam egyelőre kommunikálni. Viszont most sem volt túl sok időnk, a lövöldözés hamarosan a többieket is a nyakunkra fogja hozni ismét, és a menekülő út a csatornák felé vezetett, de még egyelőre itt volt ez a mutáns....

Ahogy az ellenfelem elborult, hirtelen én lettem a tűzfegyverek középpontjában, de aztán kicsit megzavarodtak, mikor a hátuk mögül meg Roxi kezdett el lövöldözni és megint eggyel kevesebben lettek. Mire felocsúdtam, már csak azt láttam, hogy a lány kilő a rejtekhelyéről, mint egy pukagolyó és az utolsó fegyveres kínai felé sprintel, aki lövésre emeli a pisztolyát és mielőtt bárki megakadályozhatta volna el is sütötte. Rémülten néztem a rohanó lányt, aki hiába futott ide-oda cikázva, talán kissé későn mozdult és a kiáltása arra utalt, hogy sajnos megtalálta a lövedék. Látszatra azonban nem esett túl nagy baja, mert azonnal összeverekedett a fickóval és mindkettőjük fegyvere a földön landolt.
Én már emeltem a sajátomat, hogy ha alkalmam lesz rá lelőjem a férfit, mikor úgy éreztem, hogy a pisztolyom ólmos súlyúvá válik a kezemben, képtelen voltam megtartani és egyre lejjebb ereszkedett. Hirtelen a telepatára néztem, akinél ugyan nem volt fegyver, de merően rám szegezte a pillantását és már tudtam, hogy hibát követtem el, hogy nem őt lőttem le elsőnek, aminek most meg is iszom a levét. Mikor már a föld felé nézett a fegyverem, egyszerűen kiesett a kezemből, majd olyan Őrjítő fájdalom nyillalt a koponyámba, hogy azt hittem mindjárt darabokra robban. Két kézzel kaptam a fejemhez és összeszorított fogakkal próbáltam ellenállni és kiszorítani a tudatomból, hiszen biztos voltam benne, hogy a telepata műveli ezt velem, de képtelen voltam egy épkézláb gondolatot is kicsikarni magamból. Csak arra számíthattam, hogy Roxinak sikerül végeznie az ellenfelével és akkor, kihúz a csávából.
Aztán az is felötlött már kínomban, hogyha átváltoznék, talán az állati énemre nem lenne képes hatni, de ahhoz legalább egy másodperc nyugalomra lett volna szükségem.
Már nem érzékeltem magam körül semmit és úgy éreztem a tudatom egyre jobban feladja a harcot, mikor hirtelen vége lett a fájdalomnak és hunyorgó szemeimmel a férfi fölött álló lányt láttam, amint még egy utolsót belelő biztos, ami biztos alapon.
Képtelen voltam megmozdulni, de már kezdett visszatérni a látásom és a hallásom, ami azt közvetítette felém, hogy jobb lesz elhúzni innen, mert már útban van az erősítés.
- El kell tűnnünk innen, mindjárt a nyakunkon vannak. – lihegtem rekedt hangon. – Most már nem tudnak követni bennünket, ha el tudunk menekülni valamerre, lehetőleg, valami központi zsúfoltabb helyre. Csak nem zárták le az egész kínai negyedet. – intettem körbe. – Ez legalább már nem fogja a nyomunkra vezetni őket, és remélem csak egy volt belőle. – köpök a földre, és nézek Roxira, hogy ő mit szól hozzá. – Hogy vagy? Mennyire súlyos? – mutatok a karjára. – Kibírod még egy darabig?
Aztán én is megpróbálom összekapni magam és csak a fejemmel intve a lánynak, hogy kövessen, rohanni az ellenkező irányba, mint amerről a csörtető banda léptei hangzanak, és pár lépés után már egészen könnyen megy. Lassan kitisztul a fejem.

Most tiszta lett a terep, bár nem mondom, hogy sebek nélkül megúsztuk. A karom eléggé vérzett, és bevallom rohadtul fájt is, ahogy a szám széle is,ahogy az a mocskos kínai behúzott egyet, de most ez volt a legkevesebb. Reméltem, hogy Sheena is egyben van még, ki tudja, hogy a telepata milyen mentális "sérüléseket"okozott neki. Kell egy kis idő, mire felegyenesedik, pont annyi, ameddig nekem is tart, hogy odaérjek hozzá. Ép kezemben még ott füstölt az elsütött fegyver, amivel lelőttem a mutánst.
-Túlélem.-bököm oda a szöszkének, hiszen most már ideje tovább állnunk.
-Gyere...-majd azzal ismét csak neki kezdtünk az életünkért való rohanásnak...
-Erre gyere-intek neki az egyik sikátor felé mutatva. Talán furcsa lehet neki, hogy nem a zsúfolt piac felé veszem az irányt, de nem véletlenül.
-Bár nem tudnak mindent lezárni, valószínűleg szétszórtan lesznek a piac környékén megfigyelőik, így jobb ha erre megyünk. A sikátor mögött van egy lejárat, mely levisz a fő csatorna hálózatba, onnan már könnyen kikeveredünk erről a helyről, és minden bizonnyal erre úgysem fognak keresni.-magyarázom el neki gyorsan menet közben. A konténereken felkapaszkodva másztam át a falon ami előttünk volt, minden bizonnyal Sheenának ez sokkal egyszerűbben fog menni. Főleg, hogy még a karom se volt teljesen használhat állapotban.
~Egyszerűen hihetetlen ez a nő...~gondolom, miközben figyelem a kecses, állatias és mégis könnyed mozgását.
-Remélem bírod a mocskot...-mosolyodom el, most először mióta csak rohantunk és küzdöttünk, majd felemeltem a csatornarácsot.
-Hölgyeké az elsőbbség...-mutattam lefelé, majd ha lemászott, akkor utána mentem, magunkra zárva a csatornafedelet.
Elég szutykos egy hely volt, bűz, csatornavíz bokáig, és helyenként egy-két patkány is elrohant a sötétben. Egy ideig egyenesen haladtunk előre, majd a csatorna kezdett kiszélesedni.
-Lassan elérünk a főcsatornához.-mondtam neki, és bár nekem azért elég sok idő kellett hogy a szemem hozzászokjon a sötéthez azért annyira nem botladoztam, hiszen használtam már ezt egérútnak máskor is.
Kicsit talán mélyebben vettem a levegőt a szokásosnál, de próbáltam a karomban lévő fájdalmat kizárni amennyire csak tudtam, de csak lógattam mint egy darab rongyot. Csendben mentünk, nem beszélgettünk, valahogy mind a ketten úgy éreztük, hogy még ennek nem most itt a csatornában van itt az ideje. Majd ahogy kiszélesedett az egész hely, több irányba is elágazott.
-Jobbra menjünk, majd úgy a harmadik feljárónál kellene kimásznunk. Ha nem tévesztjük el, akkor valahol Manhattan külvárosában lyukadunk ki, messze a kínai negyedtől.-mondom, majd azzal haladtunk is tovább....

Roxinak jobb ötlete van, int a zsúfolt utcák, ahol könnyen beleszaladhatunk valami figyelőbe, ezért beleegyezően bólintok, hogy az általa mondott csatorna felé vegyük az irányt.
Az utunkat álló fal persze nem okoz különösebb gondot, még talán helyből is fel tudnék rá ugrani, de hát nem kell minden kis titkomat a zsarulány orrára kötnöm, így is láthatja hogy nem egészen emberi tulajdonságok is a repertoárba tartoznak. Neki már kissé zötyögősebb sérült kézzel átmászni, de mielőtt felajánlhatnám, hogy segítek, azért megoldja.
A sikátor mögött meg is találjuk a csatornába levezető járatot.
- Nem vagyok oda érte, de már volt szerencsém hozzá. – húzom el a szám, a lentről felcsapó bűztől, ami érzékeny orromba csap, de hát valamit valamiért.
Udvariasságára válaszul már le is huppantam a csatornába, amely alján most, a szárazságnak köszönhetően, csak 10-15 centis szennyvízben tocsogtunk.
Mivel Roxi ismerte a járást idelenn, így rábíztam a vezetést és igyekeztem csak a minimálisat belélegezni a terjengő penetráns szagból.
Bólintottam a tájékoztatására, hogy mindjárt elérjük a szélesebb főcsatornát, de azt is láttam, hogy nincs olyan jól, mint ahogy mutatni akarja. Sérült karját erősen kímélte és ki-kihagyó lélegzete is fájdalmakról tanúskodott.
Reméltem, hogy nem lesz rosszul, hiszen, ha ez a mocskos víz belekerül a sebébe, akkor elég nagy lesz az esély, hogy nem ússza meg könnyen a dolgot.
Egy többfelé ágazó úthoz értünk, ahol a lány határozottan mutatott a jobb oldali csatornanyílásra.
- Oké! Már jó lesz kimászni innen és friss levegőt szívni! – indulok a mutatott irányba. – És nem fogom hiányolni a sok vágott szeműt a kínai negyedből.
Mikor a harmadik fedelet is megláttam, azért ha nem is látszott rajtam, de megkönnyebbültem. Ilyen veszélyes helyzetben már elég rég voltam és nem szerettem volna megtudni, hogy mit műveltek volna velem, ha a kezükbe kerülök, főleg, ha megtudják, én nyírtam ki négy alvezérüket is.
Igaz, hogy a mellettem álldogáló lány miatt fajult el a helyzet, de a menekülésben is jól helytállt és talán az életemet is megmentette, így igaz, hogy nem borulok a keblére, de megölni sem fogom, mint ahogy az első percben szívesen megtettem volna. Na meg aztán zsaru! Habár a kínai negyedben sokan tűntek már el és sosem kerültek elő.
Közben már fel is másztam a betonba ágyazott fém fokokon és félretolva a csatornafedelet óvatosan kikukkantottam, hogy tényleg a lány által mondott helyen bukkantunk-e fel.
Egy szűk zsákutcában voltunk, de a nem messze nyüzsgő forgalmas út és a járdán sétáló emberek meggyőztek, hogy már nem vagyunk a kínai negyedben.
Sietve kimásztam és megvártam, hogy Roxi is utánam jöjjön, ha kell segítek is neki, majd visszacsúsztatva a fedelet, nagyot szusszanok.
- Hát ez nem volt semmi kis testmozgás. Azt hiszem igazán rád férne egy orvos. – bökök a vérző karjára. – Rám meg egy alapos fürdés.

Végre kiértünk a bűzös lutriból, és jól esett friss levegőt szívni a tüdőmbe, mint amit egy ideig odalent lélegeztünk. fél kézzel is könnyedén húztam fel magam, nem kellett segítség, bevallom, még ilyen sérült helyzetben is túl makacs vagyok ahhoz, hogy bárkitől is segédkezet fogadjak el. Rossz szokás tudom, de nem tehetek róla. Talán túlon túl is nagyobb egóm volt, mint kellene...
Kiértünk a sikátorba, majd levéve a kabátomat szemügyre vettem a sebet. Szerencsére nem volt mély, a golyó sem hatolt be, csak súrolt, de biztos, hogy össze kell majd varrni. Ennek túlzottan nem örültem, de nem fog sok időt igénybe venni, mert szerencsére idegek nem sérültek, így nem lesz vele sok gond. Viszont tudtam, hogy a vérzés is el kell állítanom, illetve meggátolni, hogy ne kerüljön túl sok szennyeződés bele, mert akkor nagyobb bajom is lehet, mint gondolnám. És nem szívesen vágatnám le a fél karomat...A felsőmet levettem, azalatt egy egyszerű fehér ujjatlan trikó volt, ez most pont elég volt rajtam,s a pólót kezdtem el széttépni, majd rátekerni a kezemre.
~Nah, ez egyelőre megteszi.~gondoltam, miközben az előttem álló Sheenát figyeltem, majd ép kezemben a fegyver felemelkedett és azt egyenesen a szöszire szegeztem. Az arcom megfejthetetlen volt. De csak álltunk ott, én a fegyver egyik végén, ő a másikon. Eltelt talán egy hosszú perc is.
-Be kellene, hogy vigyelek....-szólaltam meg, de a szemem se rebbent.
-Mi a szereped ebben az egészben?Gondolom nem te vagy a bohóc a babazsúron...-ezen a rázós estén kaptam egy másik képet arról a Sheenáról, aki után korábban vizsgálat folyt, viszont az a nő és ez annyira ellentétes volt egymással. Végül lassan leengedtem a fegyvert.
-Nem bízom benned. Viszont leróttam a tartozásom.-céloztam itt arra, hogy kölcsönösen megmentettük egymás bőrét az elmúlt zűrzavar során.
- Tudom, hogy neked sincs semmi okod bízni bennem, úgyhogy nem is kérem. Tudom, hogy közöd volt a Stefan-Milkovszy ügyhöz, bár nem találtak ellened semmit, és ez a mai véletlen találkozás....-majd végül elteszem a fegyveremet, hogy lássa tényleg nem vagyok számára fenyegetés-...pont itt a kínai negyedben. Mikor folyik a nyomozás a 4 kinyírt maffiatag ügyében....nem gondolod, hogy kissé túl sok a véletlen egybeesés?Mond Sheena...hol vagy te ebben a kirakósban?-kérdezem, miközben egyenesen a szemébe nézek.

Roxi persze nem kért a segítségből, de aztán mikor már a felszínen voltunk és a tüdőnkből is kiszellőzött a bűzös matéra, megszemlélte a lőtt sebet, majd gyakorlott mozdulattal bekötötte a pólója darabjaival.
Miközben vártam, hogy befejezze, azon gondolkoztam, hogy most már biztonságos a környék, így itt az ideje, hogy lepattanjak, hiszen még a végén feléled benne a zsaruvér, és a következő pillanatban mit kell látnom?, hogy a pisztolyával nézek farkas szemet.
~ Hát ez nagyszerű! Kikavarodunk a szarból, amibe jóformán miatta csöppentünk, és még ő akar engem letartóztatni! Bár, ha sejtené kivel áll szemben, egy percig sem habozna! ~
A gondolatra majdnem hangosan felkuncogtam, hiszen a pisztolyától azért nem tojtam össze magam. Elég közel állt hozzám, hogy megtámadjam, ha kell.
Továbbra is csak álltam ott megfeszített izmokkal, szótlanul, de végül leeresztette, majd el is tette a fegyverét, ami szerintem nagy hiba volt, még akkor is, ha nem régen még együtt küzdöttünk az életben maradásért és kihúztuk egymás seggét a bajból.
A következő pillanatban már meg is nőttek a körmeim is a nyakánál megmarkolva toltam a a házfalához, miközben a másik kezemmel a kezét tartottam távol a pisztolyától.
- Allergiás vagyok, ha a képembe tolnak egy pisztolyt! – sziszegem az arcába sárgálló szemekkel. – És lehet, hogy tudsz valamit velem kapcsolatban, de ahhoz még bizonyíték is kell, addig hiába is vinnél be. Ahhoz meg élő tanúk kellenek, nem igaz? – engedem el végül és húzom vissza a körmeimet. – Hogy miért voltam a kínai negyedben és, hogy ez mennyiben érinti azt az ügyet? Hát ez is egy darabja a kirakósnak! – mosolyodom el hidegen. – De, hát ez a zsaruk dolga, nem? Hogy kirakják! Szóval nem ajánlom, hogy bizonyíték nélkül dugdosd a mordályod az orrom alá, mert azt zaklatásnak hívják. – fordulok az utca felé.

Váratlan volt a támadás, ezt be kell valljam, talán a pulzusom is hirtelen meglökte, de ahogy figyeltem a sárga íriszeit, a szorult helyzetem ellenére is mosoly kúszott az ajkamra. Ha meg akar ölni, akkor nem fog habozni, de minden bizonnyal újabb erőfitogtatás, ahogy azt tettem, és tenném én is hasonló helyzetben. Éreztem ahogy a karma hegye belenyomódik a bőrömbe, de valami mégis visszatartotta. Hallgattam a szavait. Mikor végül elengedett, felegyenesedtem.
-Valóban nincs bizonyítékom...egyelőre. De tudod mit Sheena...-és itt szándékosan nem fejeztem be a mondatomat.
- Nem vagyok átlag zsaru, ahogy te sem vagy az az átlag szöszi csinos, angyali pofival...megtalálom a módját, hogy elkapjalak.-ezt is ugyanúgy mosolyogva mondom neki. Fura ez a nő, és van benne valami, ami miatt nagyon nem bírom...talán pont azért mert van bennünk valami hasonló...nem véletlenül nem csipázom.
-ó és ne aggódj...a zaklatás pont az én műfajom.-kacsintok rá, kissé talán túlzottan is feszegetem a határokat, de nem fog megölni. Most még nem. Ez csak egy megérzés volt. Nem mondom, hogy később nem fogja megpróbálni, de az nem most lesz....
-Találkozunk még Sheena Duran...mostantól le sem fogsz tudni vakarni magadról, olyan legyek mint a légy a légypapíron...-mondom, majd ugyanazzal a felsőbbrendű mosolyommal mentem el mellette, ki a zsúfolt utcára. Itt már be voltam biztosítva, ilyen nyílt terepen egy rendőr ellen....nem tenné meg, nem ilyen ostoba. Intettem neki, majd könnyedén fordítottam hátat.
~Ideje lenne varrásra mennem.~gondoltam, és elindultam a kórház felé.

Láttam a szemén, hogy nem ijedt meg, hogy felveszi a kesztyűt, és ezt, akármilyen veszélyes is volt a helyzet, nagyon bírtam benne. Csípem a vagány csajokat, de nem csípem a fellengzős, nagyképű zsarukat, és ez a csaj valahol a kettőt testesítette meg.
Miután elengedtem, persze azonnal megfenyegetett, mosolyogva, mintha valami jópofa dologról beszélgetnénk éppen. És pont ez volt benne a vészjósló, hiszen véresem komolyan gondolta, mint ahogy én is azokat a szavakat, amiket távoztában mondtam neki.
- Igen! találkozunk még abban biztos vagyok! - bólintottam szilárd meggyőződéssel. - De nem sürgesd azt az időt Roxi! Élvezd ki az életedet és javaslom, hogy ne kerülj majd az utamba.
Ezeket a szavakat már csak a hátának címeztem, miközben bátran hátat fordított nekem, bízva a tömeg visszatartó erejében. Mondjuk ebben tévedett, hiszen, ha lelőttem volna, ezek az emberek sosem tanúskodtak volna, főleg, ha csak egy fekete párducot látnak elsuhanni. De egyelőre nem állt szándékomban megölni, hiszen nem gyilkolok ok nélkül, majd ha az utamba áll,... akkor!

/Köszönöm a játékot, nagyon élveztem /

Volt itt a környéken egy aprócska kifőzde, aminek az alagsorában tanultam meg bánni a késsel magától a tulajdonostól. Sun Yen már sokszor bújtatott, mikor a zsaruk vagy éppen valamely erősebb, kitartóbb ellenség elől kellett magamat meghúznom. Idővel kialakítottuk azt a rendszert, hogy ha gond van, a járdával egy szintben lévő ablakon surranjak be, amit mindig résnyire nyitva hagyott nekem. Cserébe én gondoskodtam róla, hogy egy rossz akarója se érjen el sikereket Sun Yen vagy családja épségének veszélyeztetésében.
Ide irányítottam a nagydarab férfit is. Az ablak elég nagy volt ahhoz, hogy ő is beférjen, ha jóval nehezebben is, mint én. Odalent a megszokott látvány fogadott. Az ablaktól legtávolabb egy számomra bekészített jókora matrac, amin alhattam, egy két szék, a fal mentén polcok, ládák, az étterem ritkán használt hosszú szavatossági idővel bíró élelmiszereinek, középen pedig hatalmas üres hely a gyakorláshoz, amihez az ajtó mellett több céltábla is el volt helyezve. Ennél alkalmasabb helyszínt senki sem kívánhatott magának.
A villanyt nem kattintottam fel, hogy minél kevésbé vonjuk magunkra a kintiek figyelmét, meg hogy minél kevésbé könnyítsem meg ellenfelem dolgát, ha ismét támadásba lendülünk. Nem volt hát más fényforrás, csak az utcáról beszűrődő fények.
Hagytam, hadd mérje fel ő is a terepet, elvégre most járhatott itt először, és nem akartam, hogy hendikepje legyen. Mikor úgy véltem, eleget nézelődhetett, elszántan néztem a szemei közé.
-Én készen állok - jelentettem ki és szembe fordultam vele.

A nő utasítására/pufogására csak egy vállrándítással válaszol, illetve az ehhez kapcsolt "felőlem" szócskával, de aztán gyorsan beindítja a "szívfájdítóan dögös" motort, jelezve, hogy a csajnak két másodperce van felszállni, ha vele tart, különben itt hagyja őt, és akkor keménykedhet a rendőrséggel - ami egyébként lehet jobb választás lenne. Na persze Aya nem akar maradni, ami cseppet sem meglepő olyasvalakitől, aki ekkora arzenált cipel magával.
-Kapaszkodj! - Utasítja, s ezt követően a lovak közé csap. A fémparipa akkorát nyerít, hogy a puszta hangereje elég lenne ahhoz, hogy felgyorsuljon százra, de Logan tesz róla, hogy ennél azért több is kerüljön terítékre. Dögös potyautasának erősen kell kapaszkodnia, ha nem akar lezuhanni, az persze rá van bízva, hogy mibe, de kapaszkodó nincs a motor hátulján. Persze a rendőrség sem teljesen süket, de a szűk sikátorok közt nem követhetik a motorbiciklit, így mire a Manhattan-be vezető hídra kanyarodnak, már nem kergeti őket senki, és akár utazósebességre is lassíthatna.
-Meg vagy még? - Kiált hátra, meglehetősen vidáman. Idő közben mégiscsak lelassít, hisz a jéghideg menetszél igencsak kikezdi meztelen mellkasát. Ezek után követi utasa instrukcióit, a számára ismeretlen úticél felé. Hogy miért nem hagyja magára Aya-t, miután ez leszállt a motorjáról, még számára is rejtély. Eredetileg az volt a terve, hogy még egyszer elküldi a fenébe, de ahhoz sajnos túl gyorsan lépett meg, a vadidegen terepen pedig csak akkor érte be, mikor már a gyéren világított szobába értek.
-Szép...mi ez a hely?
Na persze, ha ellenfele tudná, mekkora hendikeppel indul azzal, hogy nem kapcsolja fel a villanyt, tuti felgyújtana mindent, hisz Logan fejlett hallásával még a sötétben is kitűnően tud tájékozódni, és az egyetlen dolog, ami megzavarhatná a küzdelemben, ha láthatná idegesítően dögös ellenségét.
-Pontosan mit is szeretnél elkezdeni?

-Ez itt egy étterem raktárhelyisége - magyaráztam neki türelmetlen kézmozdulattal, ami teszem azt, egy ingatlanügynök esetében inkább lenne széles karlendítés, amivel végigmutat a helyiségen. - Időnként betérek ide, ha el kell tűnnöm pár napra, az itteniek ismernek. Kéz kezet most. Érted ugye?
Az ablakon átütő fénysugárba álltam, hogy jobban lásson.
-Legyen tiszta küzdelem - mondtam higgadtan, mintha csak egy sakk mérkőzésre készülnénk, és levettem a dzsekimet. - Semmi fegyver.
Krinkov kisasszonyt, béke poraira már nem húzhattam elő, de azért volt ott néhány más egyéb is. Például a három pisztoly, amiket indulás előtt, még visszakaparintottam. Ledobtak őket a földre. Aztán két másikat is, egyiket a zoknimból, másikat a nadrágzsebemből. Hangosan koppantak a földön. Ezt követte négy gránát, hat zsebkés, öt dobócsillag, három tőr, egy pajszer, két füstbomba, egy üveg kloroform (ezt nem dobtam, letettem), egy pillangókés és több méter fojtózsinór egy kis méretű doboz belsejébe csavarva.
-Nem éppen kezdeni szeretnék - világosítottam föl. - Sokkal inkább befejezni. Még nem vinnyogsz a földön borzalmas agóniában, aminek sosem lehet vége, mert olyan elemi dologra sem vagy képes, mint meghalni! Ha eddig irigykedtem is rád...
Enyhén előrehajoltam, és behajlítottam a térdeimet, felkészülve rá, hogy neki ugorjak.
-... most gondoskodok róla, hogy ember ne irigykedjen rád soha többé, de még egy ganajtúró se!
És már ugrottam is. Még csak egyszer csaptunk össze, és az sem tartott sokáig. Annyi viszont hamar leesett, hogy ez az ember annyira el van telve saját halhatatlanságával, fém csontvázával és karmaival, hogy a precízebb technikákra nem sokat ad. Vagyis könnyű dolgom lesz vele.

-Azt érzem - feleli, a levegőbe szippantva - és mellesleg, sejtettem, hogy nem főzni jársz ide, csak azt nem értem, engem miért hoztál ide.
A lány felvetésére egykedvűen bólint, és csak azért kíséri figyelemmel a következő produkciót, mert ő is férfiemberből van, így egy harcedzett, formás Japán lányka látványa, ahogy leveszi magáról felsőjét, hogy csak a teste tökéletes vonalait követő szűk póló maradjon rajta igencsak el tudja vonni a figyelmét. A földön kopogó fegyverek persze visszazökkentik a valóságba. Az egész jelenet arra emlékezteti, amikor egy vígjátékban a főhős teszi le minden, úgy értem tényleg MINDEN fegyverét, a földön gyarapodó gyilkolóeszköz kupacból pedig a végén tényleg csak egy páncélököl, és egy lángszóró hiányzik. Elismerően bólint.
-Szééép.Mindig ilyen felkészült vagy, vagy csak akkor, ha Bronx-ban jársz?
Ami őt illeti, sajnos nem viszonozhatja Aya gesztusát, a karmok hozzánőttek, a felsőjét pedig nem dobhatja le, hisz már rég leszakadt róla. Érdeklődve figyeli, mire készül ellenfele hát, hisz más dolga úgysem akad.
-És ezt mégis hogyan szeretnéd elérni? - Kérni némi érdeklődéssel a hangjában, de természetesen javarészt inkább lekezelő, csak mint rendesen. - Rádumálsz, hogy vegyelek feleségül?
Nem úgy néz ki. Tényleg harcolni akar vele, bár azt nem tudja, mit vár puszta öklétől, ha fegyverei sem érték el a kívánt hatást. Minden esetre téved vele kapcsolatban, Logan ugyanis járt Japánban, és az ott eltöltött időt nem csak a szaké vedelésével töltötte. Behajlítja térdeit, majd egy villámgyors mozdulattal kitér a támadás elől, s egy finom mozdulattal megragadja a nő vállát, másik karját pedig a dereka köré fonja, s úgy rántja őt közelebb magához, mintha legalábbis tangózni készülne vele. Úgy tűnik ez az ötlet neki is tettszik, ugyanis a következő pillanatban megemeli őt, pördül egyet saját tengelye körül, és aztán hanyatt dönti a lányt.
-Ennél jobban kell igyekezned, fogadni mernék, hogy most nagyon sok, nagyon rossz ízlésű pasi irigyel.
~Na jó, talán annyira nincs rossz ízlésük. Talán...~
Most rajta a sor, hogy visszaadja a kölcsönt, és nem is mulasztja el. Nyom egy gyors csókot a szorult helyzetben lévő táncpartnere ajkára, aztán kiegyenesedik, és finoman arrébb löki magától.
-Na jó, elég a hülyéskedésből. Tudod mit? Inkább elhiszem, hogy kemény csaj vagy! - Ezzel hátat fordít neki, és az ablak felé veszi az irányt, amin bejöttek. - Jó éjszakát, és próbálj nem belekötni a báránykákba álmodban.

Mégsem volt egy együgyű izompacsirta. Mégis értett máshoz is. Ettől pedig majd szétvetett a düh. Nehogy már leálljon táncikálni velem. Ezt mégis hogy képzelni?! És még... megcsókolt? Meg merészelt csókolni?! Engem?! Az teljesen más, hogy ezen már én is túl voltam, de az más volt, azt taktikai megfontolásból tettem, most viszont igazán semmi szükség nem volt rá.
Nagyon jó tanuló lehetett, pontosan tudtam, hogyan és hol kell lefogni az ellenfelet ahhoz, hogy harcképtelenné váljon, ezért kénytelen voltam türelmesen várni, amíg végre elkövet egy aprócska hibát, addig pedig gyenge pontot keresni rajta. Nem volt rá szükség. Magtól elengedett. És csak úgy otthagyott volna lekezelő nagylelkűséggel átengedve nekem a győzelmet.
Még mit nem!
Gond csak abból adódott, hogy a puszta kezes harcban tényleg nem voltam valami nagy ász. Csak épp azt hittem, ő sem az. Én a fegyverekhez értettem, az öklömet ritkán kellett használnom. Már százszor is megbántam, hogy fehér kesztyűs kézzel megváltam a fegyvereimtől, de már nem volt mit tenni, hiszen köztem és köztük ott volt ő, és nem hittem, hogy hagyná visszaszereznem őket.
Megalázottan álltam, és néztem, ahogy hátat fordított nekem. Akkora gyűlölet szabadult fel bennem ellene, hogy komolyan azt hittem, lerobban a fejem, ami már biztos céklavörös és füst szállingózik belőle.
A talaj remegni kezdett. A plafonról lelógó csupasz villanykörte remegni kezdett, a konzervek, üvegek, zacskók recsegve-zizegve-koccanva reszkettek, mintha félnének, hogy leesnek a polcról. A magasból por hullott ránk. Neki is éreznie kellett a remegést, de nem tartottam fenn sokáig a földrengést, nehogy ez az ócska vityilló a fejünkre szakadjon.
Helyette nagy léptekkel felé rohantam.
-Te mocsok! - kiáltottam, és a magasba ugorva elkaptam hátulról a fejét, hogy hátrafeszítsem, közben rúgtam, haraptam, karmoltam, ütlegeltem, ahol csak értem. Próbáltam a fegyvereim felé is araszolni, de arról egyenlőre le kellett mondanom, túl nagy darab volt.