Kínai-negyed

Még mindig döbbenten a hallottaktól próbálom felfogni, hogy miről beszél. Látom, hogy idegesen nézeget hol jobbra, hol balra, - ami a leghibbantabb egyénnek is rögtön szemet szúr, - hogy azt hiszi valaki figyeli.
- Kerestelek, nagyon sokszor. Aztán úgy gondoltam, jobb lesz neked nélkülünk. Hiszen megbuktunk, mint szülők. - vág bele aztán elkeseredett arcot vágva. ~ Még, hogy megbuktak, mint szülők! ~ képedek el az enyhe fogalmazáson. ~ Hát, ha valaki magára hagyja, és ezzel nagy valószínűséggel halálra ítéli a saját gyerekét, ez igen érdekes felfogás! ~ fut át rajtam a gondolat, de egyelőre nem szakítom félbe, mert ismét gyorsabb beszédre vált, kerülve a tekintetemet.
- Valaki rájött erre, és megtalált. Sosem láttam az arcát, csak a hangját hallottam. - repked a szeme idegesen, de a hangja belereszket, talán a bűntudat érződik belőle. Továbbra sem értek az egészből egy kukkot sem! Miért akarna engem bárki megtalálni?
- Nem tudtam megvédeni tőle anyádat. Így aztán könnyen megfenyegetett, hogy bántani fogja. De a legrosszabb, hogy ellened használ fel. Sikerült elfutnom előle, de ha ideér, nem fogok tudni mit tenni ellene. - suttogja már ismét feszülten, aztán lenéz és a hasára teszi a kezét. - Ha pedig nem találna meg, egyszerűen megöl!
- Kit? Téged? Engem? - nézek rá értetlenül. - Nem tudnál egy kicsit értelmesebben beszélni! - csattanok rá most már én is feszülten, hiszen, ha igazat mond az én bőrömre megy ki a játék. - Miért akarnak engem, főleg rajtatok keresztül, akikkel mióta eljöttem otthonról - rájöttem, hogy igazán rossz szót használtam erre, - a háztól - javítom magam, - nem is beszéltünk? Ez az egész nagyon nem stimmel! - Igazán azt sem tudtam mit kéne most tennem. Aggódnom magamért? Az évek óta nem látott anyámért? Az előttem ülő, összetört apámért? - Mi lenne, ha valami nyugisabb helyre mennénk? Vagy van rajtad valami jeladó? - nézek rá összeszűkült szemekkel, mert ugyan egyébként hogyan találnák meg.

Épp szóvá kívántam tenni, hogy engem miért is akar kihagyni a jóból. De időben kapcsol. Az osztást szemlélve Chrisnek rút lapjai lehetnek. Egy király mellé kérni.
-Jó sz@r lapok hallod e...
Osztok neki még egyet. Ez úttal egy kettes. (Eddigi lapjaid: kettes, Király, kettes) Felvonom szemöldököm, ha kér még kap. Eközben már hozzák is az italunkat.

*Ösztönösen tesz egy lépést hátrébb, mikor Szellem felé nyúl, de az arcáról könnyen leolvassa, hogy nincs benne támadó szándék, inkább hozzá hasonlóan ideges. Ezért kivételesen hagyja magát elrángatni, jobban mondva elreptetni. Bár az élménytől émelyegni kezd, de szerencsére nem tartott olyan sokáig az utazás, hogy egyáltalán felfogja mi történik vele. Anyagiasulás után aztán levegőért kapkod, és csak pár másodperc után szólal meg.*
- Aki küldött... mondjuk úgy, hogy rólam is többet tud, mint amit kívánatosnak tartanék. De gondolom ez nem szűkíti le a kört nagyon, ha pár nap leforgása alatt már a második ilyen esetbe futok bele... - *Néz sokatmondóan Szellemre.* - Egyelőre érje be ennyivel. - *Kinéz az ablakon, és arra a területre mutat, ahol az éteri tárgyak megszaporodnak.* - Bármiért is vagyunk itt, a válaszokat arra találjuk. -
~ Ezúttal a körülményekre tekintettel elnézem neki, hogy akaratom ellenére rángatott át valami természetellenes dimenzióba vagy mibe, de később ezért még számolunk... ~

~°~ Gregory ~°~

- Van ez így néha. Válságban jó részvényt venni, tudod.
Ahogy megkapta a lapjait, reagál is.
- Még.
Cristopher játszani akar, ez nem kétséges. Bár közben néha oda-oda sandít az állítólagos iskolatárs felé.- Ha még sokáig nem jön, akár be is köszönhetünk Sarah-éknak.

~°~ Sarah ~°~

Apád beletörődő arckifejezéssel adja meg magát, és nagy levegőt vesz, mielőtt folytatja.
- Nem tudom, hogy mit akar tőled az az alak. Csak annyi biztos, hogy hozzád akart eljutni rajtunk keresztül.
A hasára nézve lefelé látszik, hogy megremeg a szája széle, egyszerre a szemeivel. Mikor ismét rád emeli tekintetét, úgy néz, akár egy halálraítélt.
- Egy bombát rakott belém. Szerintem felrobbantja, ha nem talál meg. Sőt, biztos...
Hol lefelé néz, hogy rád. Most fogta fel csak igazán ezt a gondolatot, hogy kimondta. Elkeseredettség az, ami sugárzik belőle. Más nem igazán.
///Sarah, arra szeretnélek megkérni, hogy ne ismételd el az általam írt sorokat! Nehezíti a reagod olvasását, és saját gondolataid megtalálását az írásodban. Elég, ha reagálsz rájuk.///

~°~ Alexis és Szellem ~°~

Elsőként kellemesen elvágódtok a kártyakupac miatt, ami Szellem lábainál hevert, mikor még anyagiasulva beszélgettetek. Most azonban mintha kilökte volna a lábait, nehogy összefolyjon a két szilárd anyag.

Az idegen lakásban szerencsére éppen nincs senki. A kilátás azonban tökéletes hozzá, hogy észre lehessen venni, a Lamborghini már elkészült, és el is gurul. Persze még mindig fekete füst Alexis számára, de látja. Ahogy elindul, füstként szépen eloszlik.
Most valahogy kevesebb, egyre kevesebb a furcsa fél-létű tárgy, azonban, kellő odafigyeléssel, és úgy tíz perc sétával vagy röpködéssel eljuthattok egy étteremhez.

Ültem ott lemerevedve a hallottaktól, és csak hitetlenül néztem ki a fejemből! Hogy….hogyan? Valaki bombát rakott az apám testébe, csak, hogy megtalálhasson engem? Elég sok dolgot megéltem az utcán felnőve, de ez vitte a pálmát. Most kezdett értelmet nyerni, amit már előbb is észre kellett volna vennem, hogy miért nézi és fogja a hasát egyfolytában. Láttam a szemében szűkölő félelmet, a tehetetlen kétségbeesést, ezért megsajnáltam, de fogalmam sem volt hogy segíthetnék rajta, és egyúttal magamon is.
- Mit csinált veled? Hová rakta az a bombát? Egyáltalán biztos, hogy benned van? – törtek fel belőlem végül a kérdések és áthajolva az asztal fölött finoman elhúztam a kezét és megszorítottam. – És ki ez az ember? Ismered? Ide jön? Esetleg már itt is van? – néztem körbe idegen arcok után kutatva, de igazán olyan ideges voltam, hogy mindenkin átsiklott a tekintetem. Azon morfondíroztam, lehet, hogy telefonálnom kéne a suliba Adamnek, hogy veszélyben vagyok? De akkor meghal az apám! Vagy inkább találkozni kéne ezzel a vadbarommal? Megtudni mit akar? Gondolataim villámsebesen cikáztak a fejemben.

Egy káró négyes bújik elő a pakli tetejéről ás landol Chris kártyái között. Megcsóválom a fejem.
-Nem kilóra kell 21 nek lenni.
Jegyzem meg némi gúnnyal hangomban. Körbepillantok az épületben.
-Akár, de előbb ezt lejátsszuk. Hm?
Kicsit megemelem a pakli. Ha kér még, kap. Hátra sandítok egy félig elcsípett szó hallatán.
-Jól hallottam, hogy valaki bombát emleget?
Kérek megerősítést Cristől.

*Leveszi a napszemüvegét, hogy jobban láthassa az elhaladó autót. Sok különös dolgot tapasztalt már a saját erejével kapcsolatban, ez a jelenség sem annyira hihetetlen, de nem lát az egészben rendszert. Maga a kocsi még érthető, kivéve azt a tényt, hogy nem ül benne senki. A többi véletlenszerűen szétszórt kacatra pedig semmilyen magyarázatot nem tud találni. Talán csak azt, hogy egy olyan mutánsról van szó, aki még nem tanulta meg tudatosan uralni az erejét.*
- Meg tudom mutatni pontosabban, de ahhoz közelebb kell menni... -
~ Amihez pedig ki kéne innen repülni, de még ez előbbi hatását sem hevertem ki teljesen. Nem mintha sok választásom lenne, tuti be van zárva ennek a lakásnak a bejárati ajtaja, ha éppen nincs itthon senki. Az ablakon pedig máshogy nem nagyon tudok kijutni...~
*Ha Szellem úgy dönt, hogy követi Alexist (miután kijuttatja innen), akkor a tíz percre lévő étterem felé indulnak. Közben próbálja nem elveszíteni szem elől az árnyakat, ami kicsit versenyfutásnak tűnik az idővel, ha elkezdenek sorra szétfoszlani.

*Jól láthatóan nincs oda azért az ötletért, hogy megtalálják a forrását annak a valaminek, ami ezt műveli, ám abból, hogy közelebb lép Alexis-he, nyilvánvalóvá válik, hogy a kíváncsisága ezúttal is erősebb, mint menekülési ösztöne.*
-Rendben. Csak mondja, merre menjünk...és ha lehet, megpróbálna pozitívabb dolgokra gondolna menet közben? A saját depresszióm is elég idegesítő....
*Ölébe kapja a nőt, majd az utasításainak megfelelően az így már nem is olyan messzi étterem felé veszik az irányt.*
~Vajon mi lehet ez? A fekete mágiában már nem hiszek, de a mutáns képesség sem tűnik valószínűnek...miért tenne ilyet bárki?~
*Amennyiben Alex ki szeretne szállni, természetesen visszaváltozik vele együtt, egy félreeső helyen.*

A megerősítés kicsit szíven ütött. Próbáltam úrrá lenni magamon és nem pánikba esni. Ez sikerült is valamilyen szinten. A gatyám tiszta, nem izzadok és semmi egyéb fizikai jele nincs, hogy ideges vagyok. A kártya annyit még megér, hogy felfordítom a másik lapomat ami egy Bubi.
-20... Jössz egy körrel.
Felállok a székből és összekotrom a lapokat.
-Szerintem jobb lesz ha lelépünk.
Javasolom sietősen aztán megindulok a kijárat felé. Ott visszanézek Crire, hogy követ e vagy sem.

Tehetetlennek és dühösnek érzem magam, amiért nem tudok segíteni az egyre kétségbeesettebb apámon, akivel kapcsolatban most minden eddig érzett gyűlölködésem és megvetésem elillant. Úgy éreztem valaki sakk-mattot adott, hiszen sem elmenni nem mertem, sem telefonálni, hogy segítséget szerezhessek. Mikor meghallottam azt a tompa hangot, mintha egy távoli riasztó lett volna és felkapva a fejem a hangforrását keresve apámra néztem,….a szemében ott ült a pánik! Mielőtt bármit is tehettem volna a csipogás sípolásba csapott át, ami a filmeken látottak alapján nem sok jót jelent általában. Apám felém sóhajtott mondata mélyen szíven ütött. Ez nem lehet! Ezt nem hagyhatom! Segítség kell! Felugrottam a helyemről és űzött vadként néztem körbe. Most tudatosult csak bennem, hogy alig vannak az étteremben: egy újságba temetkezett férfin siklott át a tekintetem, aztán két srácot pillantottam meg, akik közül az egyikkel már biztos voltam benne találkoztam az iskolában, és akik épp menni készültek. Szólni kéne nekik, de talán már nincs semmire idő.

*Ahogy az étterem felé repülnek sok olyan tárgyat lát, ami ezen a helyen idegen számára, ám ugyanakkor túlzottan ismerős is.*
~Te Alexis, szerinted árthatnak ezek itt nekünk? Akarom mondani...elnézést, az elmémben bunkó vagyok, képzelje, hogy rohadt illedelmesen tettem fel a kérdést.~
*Végül inkább nem várja meg a nő válaszát. Úgy logikázik, hogy ami itt van, az elvileg nem árthat nekik a normális világban, odaát ugyanakkor nincs semmi, ami felfogná a repeszeket, és a lökéshullámot, ezért elrepülni nem tudna előle, nem számít milyen messzire száll. A lényeg, hogy egyik pillanatról a másikra megjelenik Alexis-el a karjában Sarah-ék, és a Greg + Chris páros asztalai között.*
-Na, ennyit arról, hogy kerüljük a feltűnést....
*Körbetekint a vendéken, akik hála az égnek nincsenek túl sokan. A két srác nem tűnik ismerősnek, az öregebb fazonnal ülő lányt viszont mintha látta volna valahol korábban...aztán kitudja, lehet mégsem.*

*Újabb émelyítő utazás veszi kezdetét, ezúttal vesz előtte egy nagy levegőt, és már kapaszkodik olyan görcsösen. A robbanószerekből semmilyen értelmes következtetést nem tud levonni. Biztosan nem ez a csapda, legalábbis nem sok értelme volna egy olyan robbanásnak, ami nem tesz kárt senkiben, még csak fel sem figyelhetnek rá. Egyedül Szellemnek árthatna, mikor éppen... Mielőtt a gondolat végére érhetne, és felkiáltana, hogy azonnal anyagiasuljanak vissza, Szellem már meg is előzte. A villanás meglepően erős ahhoz képest, hogy árnyalakok robbantak fel - inkább sötétségre számított volna, na nem mintha túlságosan megalapozott hipotézise lenne ezeknek a tárgyaknak az eredetéről.*
- Alastor, én... - *De már nem tudja befejezni, a szeme elől a szája elé kapja a kezét, és elindul a mosdók felé, már ha megtalálja őket.*

Chris szavait hallva megtorpanok. Nincs ínyemre de maradok. Fordulok vissza amikor lépnék előre a semmiből egy alak jelenik meg háttal előttem. Alig fél méterre. Egy pillanatra vissza hőkölök aztán kikerülöm és a két lábon járó bomba felé megyek. Egy üvegkancsót menet közben leszedek az asztalról. Bal kézzel belenyom a kézfejemet. Kihúzom és mintha csak egy adag zselébe lenne a kezem veszem ki belőle a vizet. A folyadék egy gömb alakját veszi fel a kezemen. Egy könnyed mozdulattal lerázom ettől kicsit eldeformálódik de lényegében addig megtartja a formáját míg a földön el nem terül. Közben az üvegkancsó is változásnak indult.
-Mondja, hogy ÁÁÁ és próbáljon meg nem lehányni!
Lépek egészen hozzá, hangom parancsoló. Arcára teszem a kezem és másikban pedig a kancsó egy hosszú üveg kígyóvá alakult. Ha nyitva a szája akár egy résnyire a kígyót bevezetem a szájába egésze na gyomráig és az ott érzékelt sötét folt felé irányítom és próbálom ráfolyatni az üveget. Ha úgy érzem meg van igyekszem kihúzni onnét.

Talán a kétségbeesett tekintetemnek köszönhetően a fiúk elindulnak felénk. Közben beugrik a srácnak a neve is, akivel a suliban, a tornateremben futottam össze: Christopher.
Mielőtt még hozzánk érnének a semmiből hirtelen materializálódik két alak, akik közül az egyik rögtön ezután elrohan. De igazán nem is foglalkozom velük tovább, mert csak a közeledő Chris szavai jutnak el hozzám, ami alapján felfogom, hogy tisztában van a helyzettel. Nem csodálkozom túlságosan rajta, hiszen az utóbbi percekben elég hangos lehettem! Csodálkozva nézem a higgadtságát, ahogy apámhoz lép és szemrevételezi, majd az általam még nem ismert srácot utasítja hangosan.
~ Kiszedni a bombát! De hogyan? ~ nyíllal belém a kétség. ~ Csak nem akarják itt helyben felvágni a hasát? ~ lépek előrébb, hogy megakadályozzam, de aztán meglepődve látom a Greg nevezetű fiú ténykedését és az anyaggal történő manipulálását, ezért feltámad bennem enyhén a remény, hogy talán még sikerülhet is a dolog.
Nem foglalkozva azzal, hogy esetleg mégis felrobban a bomba, apám másik oldalára állok, és értetlen és kétségbeesett tekintetét látva, bátorítóan megszorítom a kezét.
- Csináld, amit ezek a fiúk mondanak apa! – kérem tőle könnyekkel a szememben.

~Pokolba a sötét sikátorokkal, úgy tűnik sikerült megtalálnom azt a kávéházat, ahol az olyan apróság, mint a felbukkanásom senkinek sem szúr szemet. De mi a fene van ezzel a bomb....mit érdekel, nem az én bajom, amíg nem robban fel. Inkább elhúzok innen.~
*Elhatározásával ellentétben mégsem megy messzire, ugyanis hirtelen beugrik neki, mi az a tény, ami fölött az előbb átsiklott. A srác, aki mindenkinek dirigál nem más, mint akit fél napja keres ezen az istenverte....na de kár lenne elragadtatni magunkat, ő is inkább mellényzsebéhez nyúl, ahol kedvenc lónyugtatóit tárolja néhány injekciós tűben.*
~Megvárom amíg megmenti a csávót, valamiért nem akarom szegény lányt árvává tenni, furcsa....Utána viszont köszönhetsz szépen Morpheus bácsinak...~
*Érdeklődve figyeli, ahogy Greg....teszi a dolgát, és ez elgondolkodtatja.*
~Ezért vajon mennyit kapnék?~

*Szerencséjére éppen időben időben vonul ki ahhoz, hogy a B kategóriás horror első felvonását kihagyja. A mosdóba lépve megnyitja a hideg vizet, és nyakon önti magát egy adaggal, aztán még megismétli kétszer-háromszor, mire nagyjából újra beáll a pulzusa a normális közelébe. Egy francia diszkó jut eszébe, ugyan így mossa az arcát, talán még nincs húsz sem. Örök körforgás, csak minden fordulat egy árnyalatnyival sötétebb volna az előzőnél.*
~ Úgy viselkedem, mint valami elkényeztetett királykisasszony. Tiszta baromság, gyerünk, szedd össze magad! ~ *Gondolatai végén a tükörbe néz, és elzárja a csapot. Vesz egy nagy levegőt, és kilép újra az étterem belső terébe. Egy pillanat alatt felméri a helyzetet, értetlenül figyeli a groteszk kardnyelő mutatványt, de mivel Szellem csak a zsebeiben kotorászik, ezért úgy véli egyelőre nincsenek közvetlen veszélyben.*
- Tudom tudom, sose kérdezd egy kínaiban, hogy miből van a kaja, mégis... nem volna egyszerűbb hánytatni, mint ez a pecázás? - *Kérdi halkan Szellemtől, egy lépéssel a háta mögül. Valahol mélyen talán háborog a lelkiismerete, hogy rögtönzött belépőjük miatt valakinek a torkán akadt a falat, de egyéb félelmei ezt most teljesen elnyomják.*

Szerencsétlen apám öklendezős nyöszörgése és kisebb feszült várakozás után Greg a felszínre segíti az aránylag kis méretű, tojásra emlékeztető, furcsa tárgyat.
A Chris nevezetű fiú erőteljes felszólítása ellenére maradó és a közben a mosdóból is visszatérő figura is csendben szemlélik az eseményeket, melyek most felgyorsulni látszottak.
Chris felkapta az egyre hangosabban sípoló, valószínűsíthető bombát és nagy lendülettel kidobta az ablakon az étterem melletti sikátorba, majd apám mellé lépett és mindenkinek intett, hogy húzódjanak mellé, a semmiből feltűnő idegennek meg hangosan javasolta az ismételt felszívódást. Addigra már az előbb még újságot olvasó fickó és a pincér is felszívódott, így csak mi maradtunk a helyiségben. Éppen, hogy a kezét a bomba irányába tartó srác köré csoportosultunk, mikor hatalmas robbanás rázta meg a környéket, amire ijedten rezzentem össze, egy pillanatra becsukva a szemem.
~ El sem hiszem, hogy ez a kis valami ekkorát tudott szólni! ~ fut át rajtam a gondolat, mielőtt még a megkönnyebbülés egyáltalán eluralkodhatott volna rajtam, de aztán Chris kérdése visszazökkent a zord valóságba. Mielőtt még válaszolhatnék, kicsit a torkomon akadnak a szavak, hiszen egy pillanatra íves acélfalat pillantok meg előttünk, mely nem sokra rá semmivé vált, előtárva a körülöttünk heverő romokat. Csodálkozva néztem a higgadtan álló fiúra, hiszen nagy valószínűséggel ez a valami mentette meg az életünket.
- Igazán…..igazán – kezdtem bele mikor már kicsit összeszedtem magam, - azt hiszem fogalmam sincs! – rázom meg a fejem még mindig hitetlenkedve. – Valaki apámon keresztül meg akart találni engem és ez a valaki rejtette állítólag a bombát a testébe! – próbálom összefoglalni, amit magam sem értek. – De, hogy ki az és egyáltalán ennek mi értelme…..Vagy talán meg akar valaki ölni? De miért? – döbbenek rá hirtelen elsápadva, hogy talán ez volt az igazi szándék.

Turkálás közben már az sem zavart volna ha lehány. Csak fel ne robbanjon itt nekem. Meglepően derekasan tűrte a kotorászást így egész hamar kipecáztam azt a valamit. Egyből passzoltam Chrissnek. Felszólítására csak háta mögé álltam háttal és befogtam a fülem, behunytam a szememet. A megrázó esemény után felsőmet porolgattam.
-Jó időzítés.
Ejtek meg egy szolid dicséretet. Engem is felettébb izgat, hogy mi is történt pontosan így hegyezem a fülemet. Előtte még gyorsan körbe pillantok, hogy van e sebesült és mi a helyzet.

*Félig sokkos állapotban tapogatja végig magát, elsőre úgy tűnik mindene megmaradt. Ha nem indul el Chris felé, akkor talán rosszabbul járt volna. A portól (vagy füsttől) köhögve.
- Oké... ilyet nem rendelek. - *Mormogja maga elé, aztán Szellem után néz. Ha megtalálja, akkor hozzá intézi a szavait, amennyiben viszont éppen más síkokon lebeg (lehetőleg nem a túlvilágon) úgy Sarah felé fordul.
- Azt hiszem van egy közös ismerőse ötünknek, és elég zabos, mert nem jelöltük be facebookon. - *Szeretne minél inkább a szabadba botorkálni, hogy újra levegőhöz jusson, de azért vár egy pár másodpercet a többiek reakciójára.*
~ Hátha tudomásuk van még néhány bombáról, esetleg aknamezőről. Inkább menjenek ők előre... ~

~Oké, azt hiszem kizárhatom, hogy a célpont lenne az, aki a bombákat küldte utánam...elém...tökmindegy. A lényeg, hogy arra nem volna képes...másfelől, azt kezdem sejteni, miért érdekli annyira Frost-ot, ha ő küldte egyáltalán az üzenetet.~
*Leveszi kezét az injekciókról.*
~Az emberrablás elnapolva, addig mindenképpen, amíg nem tudom biztosan, hogy ez csak egy csapda, vagy netán egy riválisom próbálja megszerezni magának a fiút...annak nincs értelme, majdnem megölte, és engem is....~
-Mi lenne, ha elhúznánk innen?A rendőrség hajlamos túlreagálni, ha mutánsokat talál egy bombamerénylet helyszínén. Téged pedig - és itt ujjával Chris-re mutat - valaki nagyon szeretne holtan látni. Engem azért béreltek fel, hogy megvédjelek, de ha tudom, hogy terroristák vadásznak rád, nem vállaltam volna el a melót...na én leléptem.
*Alex felé fordul, és látványosan a nő vállára teszi a kezét, mintha már éppen készülne megint eltűnni a semmibe vele együtt.*
-Látsz még valamit -kérdi súgva - ami miatt aggódnom kéne?

-Mi a....
*Nem épp hős alkat, így első reakciója véletlenül sem az, hogy a lány segítségére siessen, de még a második sem. Kevés választja el attól, hogy csak a vállát vonja meg a történtekre.*
~Igazándiból, ez leegyszerűsíti a dolgot, ráadásul nem szégyen átvenni egy jó ötletet, nem igaz?~
*Mivel minden eddigi őrület valószínűleg szegény lány ellen irányult, immár nincs oka kételkedni munkaadója szavában, ezért előhúzza a lónyugtatót tartalmazó tűt, majd kámforrá válik, és Chris háta mögött jelenik meg. Megpróbálja belé döfni a tűt, siker esetén pedig felkapni a testét, és eltűnni vele együtt.*