Coney Island-i Vidámpark

Ó, hogy én valakit ma még megnyúzok! A fogaim újra összeszorultak. Kedvem lett volna valamit úgy tényleg szétmarcangolni. Három, undorító mocskos emberfajzat itt körülöttem és mindegyik engem néz. Nem beszélve a többiről! Az egész csürhéről aki ide jött szórakozni...
Meg kell hogy mondjam mégis volt valami érdekes ebben az egyben, a szőke nőben. És ahogy el is engedte a kezem már nem volt kedvem acsarkodni vele. Talán egyenlőre, talán nem.
Leengedtem a kezem magam mellé, a fejemet pedig próbáltam úgy fordítani hogy az arcom a legkevésbé látszódjon, de ha lehet mégse legyen olyan feltűnő. Egyszerűen felháborító, hogy takargatnom kell magamat, mintha szégyellném magamat, mintha oly ronda lennék, hogy nem lehetne rám nézni. Pedig ez nem így van!
- Igen - feleltem készségesen és meglepően nyugodt hangon. Úgy tűnik, ha valakinek itt mégis behúzok az az öreg fószer lesz, hogy ennyit pattog. Bár átgondolva... talán nem kéne megadnom neki azt az esélyt hogy kivédhesse.

Na ez az ami nekem sem hiányzott.
-Remek...
Közelebb lépek a kis gyülekezethez.
~Zsaru...
Kivételesen nem értem jöttek de úgy fest a végén így is úgy is jelenésem lesz a bíróságon. De ahogy a kedélyek csillapodnak ez a lehetőség úgy veszti el a valószínűségét mintha Darren bontaná szét a szálat. Zsebembe nyúltam és előkapartam az irataimat. Egy pillantást vetettem az enyémre. Vissza írtam a születési dátumot az eredetire és csak azután adtam oda a rendőrnek.
-Úgy látszik itt rám nem igen lesz szükség...

Megnéztem a fiatalember iratait, és fel sem nézve válaszoltam.
- Nem, talán valóban nem.
A szőkére néztem.
- Elnézést, hölgyem, de nem tudtam nem észrevenni a fegyverét. Természetesen csak rutinellenőrzésről van szó, hisz tudja, ebben az államban bárki viselhet fegyvert...
Sajnos. Micsoda baromság! Ha az emberek nem kapkodnának lépten-nyomon a stukkerük után, nekünk sokkal kevesebb papírmunkánk lenne. Visszaadtam a fiúnak az igazolványát.
- Kisasszony, megkérném, hogy távolítsa el a csuklyáját... Kérem, nagyon zavaró. És at iratait, ha volna szíves...

Na igazam volt, hogy észrevette a fegyverem, de hát ezért jó, ha magánnyomozó az ember, így természetesen volt engedélyem, csak gondoltam, rákérdezek. Viszont nem örültem, hogy megint előtérbe kerül majd a nevem, mostanában elég sokszor jártam a rendőrségen Szellem ügyeivel kapcsolatban. Megpróbálták rám húzni a vizes lepedőt, de egyszer sem sikerült, habár a gyanú, hogy valami nem stimmel velem, már rám vetült. Persze nem kötöttem az orrukra, hogy mutáns vagyok, mert akkor még rosszabb lett volna a helyzet. Romboló akciója után meg tényleg elég gáz volt kimagyarázni, hogy mi történt, de hát egy ilyen közrendőr biztos nincs beavatva minden ügybe, így nem aggódtam túlságosan, hogy valami gond lesz.
- Tessék itt vannak az irataim, meg a magánnyomozó igazolványom és a fegyverviselési engedélyem. - nyújtottam át a rendőrnek a papírokat. - Remélem minden rendben lesz.

Iratok... Na persze! Mintha nekem lenne olyan! És még hogy vegyem le a csuklyám... Nem fogom hagyni magam közszemlére tenni. Így nem! A sok emberi barom között. Általában szeretem a figyelmet, de csak akkor ha pusztán tiszta érdeklődésből és értelemből fakad a mutáns társaim irányából. Semmi jóra nem számíthattam ezen a helyen.
A zsebembe nyúltam, és úgy tettem mintha keresni kezdtem volna. Közben óvatosan közelebb léptem mintha csak át akarnám nyújtani amit kér. Egy megfelelő pillanatban viszont az arcába fújtam az eszmélet vesztés okozó gázt. Azt hiszem most egészen jól sikeredett, megpaskolhatnám a saját vállam. Mivel az utóbbi pillanatokban nem nagyon vettem levegőt, meglehetősen koncentráltra sikeredett az egész. Az igazat megvallva viszont nem vártam meg míg a pasas esetleg össze esik. Vagy ha mégis elvétettem volna felocsúdna. Bár még úgy is szinte biztos voltam benne, ha nem is tüdőzte le teljesen akkor is szédülni fog rendesen.
Szóval futásnak eredtem. Próbáltam elveszni a tömegben, és felkészültem arra, hogy a legközelebbi belátatlan területen ledobjam magamról a kapbátot.

Visszavettem az igazolványt és még mielőtt eltettem volna vissza igazítottam alkoholopciós állapotba.
~Így jó is lesz.
Éppen odébb akartam állni amikor az események kellemetlen fordulatot vettek. A csuklyás alak valamiféle gázt engedett ki a szájából. Valami azt súgja, hogy nem kölni és nem is szimpla szájszag. Csipkerózsika! Neki talán volt ilyen szájszaga 100 év alatt... Még én is éreztem egy kicsit az émelyítő bűzt. Elkezdtem magam előtt legyezni, hogy a levegővel azt a fura valamit a felsőbb légtérbe zavarjam. Ha a rendőrbácsi nem marad talpon a segítségére sietek.
-Jól van rendőr-bá?

Ellenőriztem a szőkeség adatait. A névre kis híján felvontam a szemöldökömet, de aztán még idejében visszafogtam magam. Jobb, ha nem tudja, hogy ismerősen cseng nekem ez a név. Sheena Duran... Na igen. Még az előző rendőrfőnök alatt volt pár ügye, de az akták megmaradnak, tovább is, mint az emberek...
Magánnyomozó, érvényes engedéllyel, amennyire szabad szemmel megállapíthatom, legalábbis tüzetesebb vizsgálódás nélkül, valódi személyi igazolvánnyal, és a fegyverviselési engedélye is renden volt. Miért nem tetszett nekem akkor ez a nő? Ösztön? Zsaruszimat? Fene sem tudja.
Azonban nem volt időm ezen jobban elgondolkodni, mert a csuklyás felém fordult, és valamit az arcomba fújt. Tisztán láttam, hogy a szájából fújja ki. Mély levegőt vettem, hogy undorodva "mutáns"-t kiálthassak, és pont ez a mély levegő volt az oka, hogy a bűzös valami leszaladt a tüdőmbe.
Először csak azt éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, aztán elsötétült előttem a világ...

Ááááá! Már majdnem minden rendben volt, mikor a kis hülye elrontotta! Mikor a szájából elindult a kisebb méregfelhő, én már léptem is hátra és igyekeztem nem levegőt venni, habár nem is én voltam a célpont, hanem a zsaru, így a jó részér ő kapta, a többi meg lassan eloszlott a levegőben, viszont a kis csaj meg lelépett a tárcámmal, ami nem jó ötlet volt részéről. A rendőr szépen összecsuklott, azt nem vártam meg, hogy vajon feldobta-e a talpát, vagy csak valami kábító gázt fújt ki a lány, én minden esetre utána nyargaltam és igyekeztem elcsípni mielőtt eltűnik a tömegben.
Nem nagyon volt erre esélye, mert az embereket kerülgetni elég nehezen lehetett, én meg elég gyors futó voltam, amit ugye nem emberi tulajdonságaim is segítettek, így nem esett nagyon nehezemre, hogy újból elmarkoljam, most a kapucniját.
- Nem volt valami jó ötlet a részedről az előbbi kis manőver. - intek a hátam mögé. - De engem ez nagyon nem érdekel, csak a tárcám add vissza, azt már mehetsz is, de ha megpróbálsz engem is leköpni, elvágom a torkodat. - fenyegetem meg, megmutatva neki macska szemem és egyik hosszú karmomat.

Lelassítottam, de nem álltam meg.
- Talán nem ezt mondanád, ha mindig ilyen igézőek lennének a szemeid... - és mellesleg neki sem lennének iratai. De hát ezt már csak magamban tettem hozzá. A zsebembe nyúltam és a kezébe nyomtam a tárcáját. Már az előbb is hajlandó lettem volna visszaadni, ha az a zsernyák nem szól bele. Most meg... Az igazság az hogy nem szeretek mutánsokat meglopni. A tömegben viszont nem lehet mindenkiről csak úgy tudni hogy az vagy nem. Nem úgy mint rólam.
- És most hagyj engem eltűnni - zártam le részemről a beszélgetést meglehetően morcosan, és az emberek között kezdtem lavírozni azon gondolkozva hogy rögtön a kijárat felé menjek vagy elbújjak valahol. Magamat pedig azzal nyugtattam, hogy már így is elég messze vagyunk a zsernyáktól, és mire rendesen lépni tud majd kettőt addigra már esélye sem lesz.

Sajnos nem voltam elég gyors, hogy elkapjam az öreget így a földön koppant. Miután a Dögös és a Dög elvonultak rendezni az ügyeit megnéztem az öreg életjeleit. Úgy tűnik egyben van csak eszméletét vesztette. Talpra húzta ma lábait, hogy vér tóduljon a fejébe, hogy az agya megfelelő ellátást kapjon oxigénből. A levegőből összegyűjtöttem egy jó adag vizet a markomba egy szép nagy teniszlabda formában amit végül a képébe dobtam.
-Rendőrbá! Szolgálatban nem illik aludni! Keljen fel.
Ha nem tér magához hívok egy mentőt. Eközben két alak lépett elő a tömegből mind a kettőnél igazolvány volt és odébb zavartak.
'-Főnök jól van?

Arra tértem magamhoz, hogy valaki lelocsolt valamivel. Megpróbáltam rögtön feltápászkodni, de túlzottan szédültem.
- Köszönöm, fiam. Látta ezt! A mocskos mutáns megtámadott! Egy rendőrt... Ezeknek már semmi sem szent... Á, fiúk!
Két rendőröm lépett elő. Csak az egyiket ismertem személyesen, a másikat csak arcról, és egyik sem tartozott, az én kis privát, megbízható csapaatomba. De nem is érkezhettek volna jobbkor.
- Kapják el a fiatal nőt! Csuklyát hord, és vigyázzanak, mert kábító gázt fúj a szájából. Na ne bámuljanak már, nem láttak még mutánst? Nyomás! Arra ment.
A két zsaru elszaladt, én pedig nagy nehezen feltápászkodtam. Gyanakodva néztem a fiúra, aki segített. Nem láttam nála sem poharat, sem üveget, sem semmi ilyesmit.
- Honnan szedett vizet?

Meglepődtem, hogy milyen könnyen ment a tárcám visszaszerzése, még csak nagyon meg sem kellett erőltetnem magam, habár közrejátszhatott benne, hogy a lány nagyon szabadulni akart, hiszen fene tudja mit csinált azzal a rendőrrel, lehet, hogy azóta már meg is halt. Elengedtem a kezét és eltettem a tálcát, mikor megláttam közeledni két öltönyös fickót, akiknél ugyanúgy pisztoly volt, mint az öregnél, és ez nem jelenthetett túl sok jót a tolvajunkra nézve.
- Azt hiszem megjött az erősítés, úgy, hogy szedned kéne a lábad, de nem tudom kijutsz-e most a kapun. - tanácsoltam a lánynak.
Én meg visszafelé kezdtem sétálni, úgy igyekezve, hogy az útjukba kerüljek, és amikor kétoldalt elfutottak mellettem az egyiket kicsit meglöktem a vállammal, a másiknak pedig gáncsot vetettem, majd igyekeztem úgy tenni, mintha véletlen lett volna.
Ha sikerült kis időt nyernem a lánynak, aki egy kicsit szarrá tette egy zsaru napját, akkor vissza kell nézzek, hogy mi van rendőr barátunkkal, mert most esett le, hogy nála maradtak a papírjaim.

Nem néztem hátra. El tudtam képzelni eléggé, hogy mit jelenthetnek a szavai. Megindultam erőltetett menetben a tömegben lavírozva, majd a következő sarkon futni kezdtem. Ha levehetném a fejemről a kapucnit könnyebb lenne, de ez a lehetőség számomra ugye nem játszott.
Mert olyan nincs hogy én ne jussak ki! Eddig még mindig kijutottam, és most is ki kell jussak. Valahogy a fejemben összekapcsolódott az a két dolog, ha elkapnak vége az életemnek. De számomra ez teljesen érthető párhuzam volt.
A kapun kívül egyből irányt váltottam, de meg sem álltam míg ki nem jutottam a szigetről. Talán ez egy jel volt, és ma nem kéne máshol újrapróbálkoznom. Pedig hát pénzt azt elő kéne teremtenem valahonnan.... De legalább pár órára meghúzom magam.
//Valahol//

Megkönnyebbültem, hogy magához tért, legalább nem varnak a nyakamba egy gyilkosságot. Viszont a reakciója nem volt túl lelkesítő.
~Remek, egy mutáns gyűlölő fakabátot pátyolgatok... Kígyót a keblemen...
A kérdése egy kicsit szíven ütött. De mit érdekel engem? Nem követtem el bűnt, azért pedig, hogy élek, nem csukathat le.
-Nos, fogalmazzunk úgy, hogy rendelkezek a megfelelő kompetenciákkal az ilyesfajta esetekhez.
Léptem kicsit távolabb magyarázkodás közben, arcomon higgadt magabiztosság látszódott.
-Nos... azt hiszem, én már megyek is.

Megráztam a fejem.
- Nem, dehogy megy, maga... Kérem, mutassa csak még egyszer a papírjait! És mondja csak, ön regisztrált mutáns?
Közben láttam, hogy a fiaim üres kézzel jönnek visszafelé. Mögöttük meg a szőkeség. Fenébe! Minek fizetik ezeket?
Lehajoltam, és bár kicsit megszédültem, sikerült felvennem a szőke nő elejtett papírjait. Sheena Duran... Mit keresel te itt?
- Hol van? - förmedtem a közelebb lévő zsarura.
- Megszökött, uram. A hölgy véletlenül elbotlott, és...
- Na persze! Lelépni! És jelentkezzenek az irodámban! Inkompetens banda...
A Sheena nevűhöz fordultam.
- Hogy is történt ez az elbotlás, hölgyem? Tessék, a papírjai...

Mire visszaértem, már a nyomozó is talpon volt, és akkor kotorta össze a papírjaimat.
~ Legalább nem dobta fel a talpát, mert akkor nagyobb lenne itt a felhajtás. ~
A srác is mellette ácsorgott még, és elég keserves képet vágott, így feltételeztem, hogy nem volt kedvében a rendőrbarátunk miután magához tért, és a rossz kedve még mindig tart, ahogy ráförmed szerencsétlen embereire, akik végül is nem tehettek róla, hogy nem szeretem, ha mutánst üldöznek a rend őrei. Elvettem a felém nyújtott iratokat és közben ártatlan szemekkel néztem a dühös férfira.
- Hát éppen jöttem visszafelé, mikor valami a lábam elé került, és igazán sajnálom, hogy pont a mag emberei voltak akkor a közelben, de hát ugye ez teljesen véletlen volt! Ebben a tömegben annyi mindent eldobálnak az emberek.....- mosolyogtam rá kicsit pimaszul, hiszen én is tudtam, mint ahogy ő is, hogy nem igazán volt véletlen, de hát ezzel a sejtéssel aztán kitörölhette a fenekét.

~Nah remek...
-Regisztrált mutáns? Egy szóval ne mondtam, hogy az volnék...
Beszédem higgadt volt. Komolyabb ellenkezés nélkül ismét a papírjaim után nyúltam lassan kotortam elő, közben már javítottam is rajta a dátumot. Mire az öreg kezébe nyomom már hibátlan, pont mint amikor kivették a prés alól.
-Itt van.
Megjöttek a gorillák a Dög nélkül A dögös pedig utánuk nem sokkal az irataiért.
-Remélem az enyémet szándékozik így kezelni Uram.

- Nem mutáns, fiatalember? A szavaiból arra következtettem, de nem akartam megsérteni...
Enyhe mosollyal hallgattam végig a nő beszámolóját. -
Hogyne, hát persze. Balesetek előfordulnak, hölgyem.
Csak nehogy te is balesetet szenvedj, szöszi!
Újra megnéztem a kölyök papírjait, de a neve továbbra sem vert visszahngot az emlékeim között. Azért elraktároztam, hátha mégis mutáns lenne... Sosem lehet tudni Bár egy vizet fröcskölő szörnyeteg aligha lehet veszélyes... Habár... Ki tudja? A mai világban...
Visszaadtam neki a papírjait.
- Ismerte valamelyikőjük az ifjú hölgyet?

Továbbra is vigyorogva raktam el a papírjaimat, majd hallgattam, ahogy a fiúhoz intézi a szavait, miközben érezhető volt a levegőben és a szavaiba rejtve is a mutánsgyűlölete. Most már igazán örültem, hogy segítettem annak a kis tolvajnak meglépni, hiszen ki tudja mit művelt volna vele ez a rasszista zsaru. A kérdésére csak enyhén megráztam a fejem.
- Nem, csak itt botlottam bele, nem olyan régen és fogalmam sincs miért pikkel a váratlanul a beszélgetésünk közepén felbukkanó nyomozókra, talán csak megijesztette. - nézek a férfire fejcsóválva megrovóan. - Szegény, most ki tudja hová fut rémületében. Ja és míg el nem felejtem, talán Ön is bemutatkozhatna, vagy valami jelvényszám, vagy hasonló jó lenne, mert az előbb mikor csak úgy felvillantotta a plecsnit nem igazán volt lehetőségem megnézni. Tudja mi csak ártatlan vendégek vagyunk itt a vidámparkban és nem igazán tudjuk, hogy miért is igazoltatott minket, hiszen nem csináltunk semmit, ugye? - nézek a mellettem toporgó srácra.

~Azt se mondtam, hogy az vagyok...
Egy egyszerű vállrándítással sugaltam felé, hogy nem számít. Aztán kénytelen voltam még ott rostokolni amíg a papírjaimat szorongatja.
~Mutáns regisztráció? Ez nem hangzik valami jól... Nagyon remélem, hogy a suliban lévő aktáim nem a kormánynak mennek...
Visszavettem a apapírjaimat és eltettem. Kutakodni kezdtem az emlékeimben de nem találtam senkit aki nyomokban is hasonlított volna a lányra. Megcsóváltam a fejemet még válaszadás előtt.
-Nem ismerem... Persze, csak találkozóm lett volna valakivel. Semmi egyéb...

Odanyújtottam a kölyöknek a papírjait.
- Csak egy találkozója, hát persze... Arra alkalmas ez a hely, valóban.
Újra elővettem a jelvényemet, és a nő felé nyújtottam.
- Richard Kohler vagyok, a város rendőrfőkapitánya. Azért igazoltattam magukat, mert az Ön szavai alapján arra következtettem, hogy a kis hölgy, akit sajnos kénytelen leszek köröztetni hatósági közeg elleni erőszakért, szóval, hogy az ifjú hölgy kizsebelte Önt. Elnézésüket kérem, ha tévedtem volna, és ezzel kellemetlenségnek tettem ki magukat. A munkámat végeztem, bár nem hiszem, hogy magyarázattal tartoznék.

~ Hoppá! Kohler rendőrkapitány úr személyesen! ~ futott ki egy kicsit a szín az arcomból. ~ Még jó, hogy nem nagyon mondott neki semmit a nevem, mert még a kínai maffiózók gyilkossága az előző kapitány alatt volt és akkor rángattam be kihallgatásra velük kapcsolatban! ~ fut át rajtam a megkönnyebbülés, miután ő sem adta a jelét, hogy ismerős lettem volna neki.
- Ááá, igen, és ezért igazoltatott minket is, holott ő lett volna a tolvaj! – mormogom az orrom alatt, mivel nem akarom most már magamra uszítani a zsarut. – De nem volt semmi gáz, nem lopott el semmit, láthatja a tárcám is meg van. – ütöttem a zsebemre. – Szerencsétlen csak megijedt, miért nem felejti el az egészet, kapitány úr? – húzom el a szám egy mosolyra, mert a kapukon kívül még meglátom a kapucnis alakot, aki jó iramban tűnik el a távolban.
~ Azt ugyan most el nem kapjátok, és remélem máskor sem, ahogy a híredet ismerem. ~

Rendőr nem is akármilyen, illetve akármelyik. A főboss a városban. Ahogy körbenéztem gyanúsan sok csuklyás egyén volt. Mindegyiken szürke volt. Kivéve néhányat. Azoknak nem is volt ennyire a fejükre húzva a fejfedő. Mire észbe kaptam, hogy ez nem stimmel már körülöttünk koncentrálódtak. Sőt egyikük már lépett is. Egy lépést a Rendőrbácsi mögé. Hátulról átfogott rajta és kést nyomott a torkához. A másik odalépett és a fegyverért kezdte keresgélni. Amikor hátralépnék beleakadok valakibe. Ugyan csak egy szürke egyenruhás tökfilkó. Valami azt súgja, hogy Sheena mögött is van(sajnos jól súgta az a valami). Ha Sheena is hátrálna érezheti azt a hegyes valamit a hátának szegezve ahogy én. Ennél sem kellett több a megállapításához, egy sima kis rugós bicska.
'-Ne mozduljatok. vagy úgy végzitek, mint az a két melák...

- Tudja, Miss Duran, talán nem is foglalkoznék vele annyira, ha maga nem védené őt olyan hevesen. Már meg ne sértődjön, de nem viselkedik ártatlanul. A körözést ki fogom adatni, de sajnos nem találják meg. Talán ön látta közelről az arcát? Az nagy segítség lenne.
A fiúhoz fordultam.
- Fiatalember, köszönöm a segítségét. Nem hiszem, hogy megtörténne, de megeshet, hogy beidézzük tanúnak. Ha gondolja, távoz... Mi a?
Egy penge villant a torkomnál. Hát ez meg mi? Ma mindenkinek elment az esze? Mélyet sóhajtottam.
- Richard Kohler vagyok, New York rendőrfőkapitánya. Ebben a tömegben körülbelül tíz járőröm tevékenykedik, és még vagy ugyanennyi civil ruhás rendőr. Lesznek szívesek elhúzni a jó büdös francba, amíg szépen mondom, különben szitává lövetem magukat.
Nem volt türelmem az ilyesmihez. És még a stukkerem is elvették... Micsoda modor!

- Még, hogy én védem? Dehogy! csak nem fújom fel az ügyet! - intek egyet hanyagul. - És sajnos nem tudok segíteni, mert nem néztem meg nagyon és a kapucni is takarta. - vontam meg a vállam.
Miután a sráccal is tisztázta a helyzetet már készültem elmenni, ha nem akar tőlem még valamit, mikor megjelentek mögötte a késsel a fickók, aztán már láttam, hogy sajnos amíg mi ilyen kedélyesen elcseverésztünk kellően hatékonyan körbe is vettek. Már a srác mögött is állt valaki és, ha nem csal a szimatom és a fülem, akkor az én hátamban is áll egy szép bökővel egy ember. Fogalmam nincs, hogy mi lehet a céljuk, de az alkonyati szél vérszagot sodor felém és, ha jól gondolom Kohler két embere már az örök vadászmezőkön jár. Eltartottam magam mellől a kezem jól láthatóan, hogy ne legyen semmi félreértés, de azért reménykedtem, hogy az én pisztolyom nem keltette fel a figyelmüket, mert sajnáltam volna még egy Walthert elveszíteni, de persze attól még nem lettem volna védtelen. Közben erősen törtem a feje, hogy vajon melyikünk lehet aki miatt most ebben a szorult helyzetben vagyunk. Mivel nem ferdeszeműek voltak, a kínai maffiára nem tippeltem, persze ettől még lehettek bérencek, de akár Kohlerra is fenhették a fogukat, vagy a srácra, aki akármennyire ártatlannak nézett ki, lehet ettől még veszélyes bűnöző is.