Coney Island-i Vidámpark

Aya nagy szemeket meresztett a távozó hasonmásai után.
-Basszus, fiúk, melyikőtöknek lehetett egy kívánsága? - kiáltott le a két férfihez, de a továbbiakban inkább az alatta ficánkoló jószágra figyelt, aki nagyon nem díjazta, hogy lovasa ilyen komoly sérülést ejtett rajta.
A törpe nem szólalt meg. Egyáltalán sehogy nem reagált Gordon ajánlatára, mintha eltűnve a teremből teljesen ki is vonta volna magát a szórakozásból, és bár minden mozdulatukat figyelte, erről nem adott semmiféle jelet. Vagyis a magándetektívnek önállóan kellett eldöntenie, hogy vállalja-e azt a kockázatot, hogy talán teljesen feleslegesen teszi hidegre két ismerősét.
Viszont Aya nem nagyon állhatta a helyzetet. Fél kézzel kapaszkodott, fél kézzel pedig a háta mögé nyúlt, és az övébe csúsztatott pisztolyt előhalászva célzott, és kilőtte a fegyvert Gordon kezéből. Ha a férfi nem maradt mozdulatlan, akár a kezét is eltalálhatta, de egyébként csak a pisztolyra célzott.
-Neked aztán van vér a pucádban! Sárkány van nálam, és pisztollyal fenyegetsz! De esküszöm, Paff nem nyifog annyit alattam, mint te! Úgyhogy, ha abbahagytad a menstruálást, lehiggadhatnál, és segíthetnél kinyúvasztani ezt a dögöt, mert a következő golyót már a fejedbe kapod! Elég világosan fejeztem ki magam, te hisztis pics@?!
A sárkány eddigre már teljes átéléssel tombolt. Tüskés farkával kivert még egy jókora darabot a falból, egyetlen lépése nyomán pedig úgy megremegett az egész helyiség, hogy a fáklyák a földre estek, és ha nem tátongott volna máris hatalmas rés a falon, beengedve a kinti fényt, máris sötétség borult volna rájuk. Mivel azonban a bestia eltakarta a fényforrás jelentős részét, különösebben világos így sem volt. Aztán kitátotta hatalmas nagy pofáját, és borzalmas üvöltés kíséretében méteres lángokat fújt a lent ácsorgók felé, akiknek nagyon fürgén kellett lenniük, ha ki akarták kerülni a tűzvészt.
Aya erre kirántotta a kardját a sárkány hátából, és megpróbálta megközelíteni a szörny fejét, de az hevesen rázta magát erre-arra, hogy ledobja magáról a lányt, akinek így le kellett mondania eredeti céljáról, főleg miután hátasa majdnem a farkáig dobta hátra magán, hogy majdnem le is esett. Erre felpattant, végigrohant a sárkány gerince mellé, majd egy félfordulattal a mélybe vetette magát, zuhanás közben pedig a pengét a bestia lábába szúrta, és így ereszkedés közben végigszántotta vele az óriási végtagot.
A sebesült erre aztán végképp veszett üvöltésbe kezdett, és hátrarúgva egyenesen kilőtte Ayat a falon ejtett lyukon a szabadba, akit csak az mentett meg a halálos zuhanástól, hogy még idejében elkapta a sárkány farkát. Belátva, hogy vele egyenlőre nem megy semmire, inkább teljes figyelmét a két férfire fordította, akik akkorák voltak csupán a szemében, mint két kis hörcsög, viszont akiknek már számos lehetőségük akadt arra, hogy elbánjanak vele, és annak függvényében, hogy ezt mennyire használták ki, annyira felbőszülten rontott most rájuk. Neki lényegében teljesen mindegy volt, hogy eltapossa, megsüti, felfalja őket, ezért mindent bevetett, amire csak képes volt. Hatalmas szárnyait ugyan nem tudta kitárni, mivel ott bent túl kicsi volt a tér, viszont akár azzal is kioszthatott volna akkora pofont bárkinek, hogy az már halálos lett volna.
Az ajtó pedig, a tovább jutás egyetlen útja még mindig mögötte volt, ami a törpét rejtette, akinek már nem volt merre menekülnie, de nem is nagyon hitte, hogy szükség lenne rá.

A kezem meg sem rezdült, mikor Mike megfenyegetett. Elegem volt. Ha valakinek mindenképp meg kellett halnia, szerettem volna az nem én lenni. Vártam a törpe válaszát, de semmi sem történt. A régi gyerekmondást alapul véve, miszerint hallgatás, beleegyezés, vettem egy mély levegőt, hogy felkészüljek életem egyik nem épp fényes tettére. Épp mondani akartam Mike-nak valami hangzatosat, talán azt, hogy "Bocs, haver, semmi személyes.", amikor lövés dörrent, amit nem én adtam le. Valami forró súrolta a kezemet, amit aztán mintha egy erőteljes ütés ért volna.
- AU!
Inkább a meglepettség, mint a fájdalom szólt belőlem. Ilyen nincs. Erre százból ha egy ember képes... Én voltam az évfolyamom legjobb lövője, de ilyen trükkről csak álmodozhattam...
- Baszd meg, te hülye liba! Szerinted hogyan tudnék segíteni neked, mikor most tetted taccsra az egyetlen stukkeremet? Kérjem meg szépen a sárkányt, hogy ne bántson? Idióta! Mindketten idióták vagytok! Különben meg jobb, ha emlékszel, hogy én egyáltalán nem nyihogtam alattad -tettem még hozzá gonoszul.
A sárkánylovasról persze hamar kiderült, hogy csak a szája volt nagy: a bestia levetette magáról. Aya halálos veszélybe került. Miután rám lőtt, ez engem nem különösebben érdekelt. A sárkány tombolt, én pedig semmi okosat nem tudtam kigondolni. Megpróbáltam a sárkány agyára kapcsolódni.
Nyugodj meg... Nem akarlak bántani. Ha megengeded, kihúzom a fájdalmat a lábadból...- nem hittem, hogy tudná, mi az a kard - Segítek rajtad. Barát vagyok.
Lassan közelítettem a tomboló rémlényhez. El sem hittem, hogy ezt csinálom. De még mindig több értelme volt, mint lőni rá...

Mivel Gordon semmi hajlandóságot nem mutat, hogy eltegye a fegyvert, így felkészülök, hogy kihasználva a nagyobb tömegemet neki rontsak, egyelőre figyelmen kívül hagyva a sárkányt, de erre végül nem kerül sor, mert eldörren egy lövés. Meglepődve érzem, vagyis inkább nem érzem, hogy eltaláltak volna, pedig ilyen közelről csak nem tévesztett volna célt!
Viszont Gordon feljajdulása mindjárt megvilágosít, hogy ki is volt, aki bevetette tehetségét az ő kedvese érdekében. AYA! Ha nem lettünk volna ilyen nagy kulimászban, akkor most biztos nem úszta volna meg egy hosszú, forró csók nélkül, így csak hálásan pillantottam fel rá.
- Te vagy az ász, drágám! Gordon te meg vegyél vissza apukám, ha nem akarod, hogy a sárkány egy fogatlan, péppé vert fejű fickót nyeljen le keresztben! Nem tűröm, hogy sértegesd a mennyasszonyomat, értve vagyok? – húztam össze a szemöldököm, de a következő szavaira viszont nagyon is kitágultak a szemeim. – Most mi van? Hékás, milyen Aya alatti nyihogásról beszélsz? VALAKI MONDANA RÓLA VALAMIT???
De rá kellett jönnöm, hogy amíg ez a nyamvadt sárkány itt őrjöng, addig sajnos nem fogok választ kapni a nagyon is fontos kérdésemre, ráadásul még Aya is vészesen életveszélyes helyzetbe került, ahogy jobb helyet keresett a kardjának és most ott kapaszkodik a dög farkában, ami szintén cselekvésre késztetett.
Mivel Gordon pisztolya tropára ment és most nagyon is a szárnyas jószágra koncentrált, így tőle egyelőre nem kellett tartanom. Talán kommunikálni próbált a tűzköpővel, ami szerintem eleve kudarcra volt ítélve a szörny agyméreteit tekintve, de hát legalább volt aki lekösse a figyelmét, míg én a saját kis tervemet megvalósítom.
Átváltottam a molekulaszerkezetemet és most az egyszer pont azt csináltam, amitől mindig is ódzkodtam, hiszen életveszélyes is lehet. Míg senki nem figyelt rám, egész egyszerűen belesétáltam a sárkány testébe, majd mikor a szívénél jártam, a kezem belesüllyesztve ismét megszilárdítottam, szétrombolva ezzel a dobogó szervet.
Mindez egy pillanat alatt játszódott le és már suhantam is tovább, hogy a túloldalon bukkanjak elő. Aztán, ha sikerült a kis ötletem és a bőrszárnyú elpusztult, akkor gyorsan visszaváltozok és most én dugok egy pisztolyt Gordon orra alá.
- Na, akkor térjünk vissza arra a nyihogásra talán, hogy is volt az pontosan?

A sárkány kimúlt. Ez köszönhető volt Gordon telepata ügyködésének, aminek köszönhetően a sárkány átmenetileg abbahagyta a tombolást, hogy kíváncsian nézzen a detektívre, és Mike sárkányszív-gyilkolásának, amit még János vitéz is megirigyelt volna. Ez utóbbi ugyan ismét felélesztette a bestia tombolási imádatát, de akkor már nem tehetett egyebet, mint hogy meghalt. Még egyet rándult, szárnyait erőtlenül kapta fel, már amennyire helyszűkében képes volt rá, farkát utoljára legyintette meg, amitől Aya úgy hasította keresztül a levegőt a két férfi felé, mintha csúzliból lőtték volna ki, de aztán már nem volt mese, ki kellett múlnia. Miután hangosan összeesett, teste füsté vált, és a pár másodperces köd felszállta után úgy tűnhetett, mintha soha ott se lett volna.
Ahogy a füst elpárolgott, úgy lehetett egyre kivehetőbb Gordon számára egy felé repülő, egyre nagyobb folt, ami nem volt más, mint Aya, aki öklével egyenesen az ő arcát vette célba, hogy ne a lába érje először a földet landolásnál, hanem a keze Gordont.
-Te seggfej! - reccsent rá a dühtől kipirult arccal. - Választhatsz egy sárkány, a sárkány gazdája, és a haverjaid közül, és te ránk fogod a stukid?! ÉS MÉG TE VAGY FELHÁBORODVA, HOGY NEM AKARLAK FEGYVERREL A KEZEDBEN LÁTNI?! Még egy ilyen, te állat, és a szart is kiverem belőled!
Persze elsősorban az zavarta, hogy Mike-ot még nagyobb veszély fenyegette miatta, de ezt nyilván semmi pénzért nem vallotta volna be. Mike jogos kérdésére is még mindig felindult zihálással felelt.
-Semmi, csak egy közös munkánk közben hirtelen rájött az öt perc, és leállt kígyót bűvölni. Mondjuk csak egy kis hernyóra futotta, de tőle nem is vártam mást. Nyugi, szivi, nincs okod féltékenykedni, ha kettesben hagytuk volna a sárkánnyal, rá is rámozdult volna! Sebaj, azért jó arc, csak pöppet kattant. De tényleg, gyere már ide!
Már nyújtotta a karját, fel is lökte magát lábujjhegyre, hogy végre megcsókolhassa túl sokáig nélkülözött és féltett kedvesét, de láthatatlan erők hátrarántották, ki az ablakon, hiába kalimpált, hiába üvöltötte hangosabban a szitkait, mint az imént a sárkány, megállíthatatlanul szállt kifelé. Nem csapódott azonban a földbe. A törpe átengedte a kerítés köré vont fekete ködszerű barikádon, vissza viszont már nem tudott jönni, úgyhogy már nem juthatott a közelükbe, kint kellett megvárnia, amíg a két férfi elintézi az ellenséget.
Aki már meg is jelent. Ezúttal igazi alakjában. Nem Aya, nem testetlen arc, semmi álca, ő maga, ahogy egyszer már látták. A kicsi gnóm, a csúf törpe, aki mások szenvedésén szórakozott.
-Maradjon csak meg a fakanál mellett, amíg mi ezt lerendezzük - vigyorgott eszelősen. - De ne itt. És ne így. Gyertek, tudok egy helyet, ahol egyenlő felekként küzdhetünk meg.
A terem elmosódni tetszett, mint a földszinti fal a két hasonmáshoz vezető ajtó körül. Mintha egy színes festményt valaki összemázolt volna. A színek lefolytak, minden eltűnt, Gordon és Mike magukra maradtak a sötét semmiben. Aztán a semmiből hangokat hallhattak. Kiabálást. Sok ember torkából. Talán több ezren is meglehettek. Inkább lelkesnek tűntek, mint ádáznak.
A következő pillanatban egy arénában találhatták magukat. A porral felhintett talaj körül ovális alakban kanyarodott a lelátó, amely tömve volt szurkoló tömeggel. A stadion maga nem volt sehol. A fekete űrben lebegett, de ez úgy tűnt, vagy nem zavart senkit, vagy nem is vette észre senki. A nézők mind fehér tógában voltak, kivéve a nők, akik hasonló szabású, de színes és sokkal díszesebb ruhában ültek, mint a férfiak.
Gordon és Mike ruhái, fegyverei eltűntek, helyettük egyszerű ágyékkötőt viseltek, és a kezükben is szokatlan harcászati segédeszközöket markoltak. Gordonnál lándzsa és háló volt, Mike-nál rövid pengéjű kard. Előttük a gnóm állt kissé megváltozott formában. Ugyanúgy nézett ki, mint eddig, csak éppen a kezében egy akkora acélból kovácsolt buzogányt tartott, mint ő maga, és úgy tűnt, ez cseppet sem esett nehezére.
-Na, akkor lássuk, ki az erősebb! -üvöltötte tőle szokatlanul mély hangon, és földrengést keltő léptekkel feléjük szaladt, hogy lesújtva hatalmas fegyverével agyonzúzza ellenfeleit.
Gyors volt (egészen pontosan akár 100 km/óra), erős, és jól láthatóan már nem csak a szórakozás hajtotta. Már ölni akart. A küzdelem hevében, ami addig nem állhatott le, amíg valaki meg nem halt, a nézők egyre lelkesebb üvöltéssel biztatták természetesen a gnómot, így aztán a hangzavarban, ha Gordon és Mike egymáshoz akartak szólni, azt bizony jó hangosan kellett, hogy megtegyék, ha azt akarták, hogy a másik meghallja.
De a küzdelem kezdetét vette, és már csupán rajtuk múlt, hogy ki lesz a győztes. A gnóm mindezen kívül másra már nem használta a képességét.

Úgy tűnt, talán sikerülhet. Esetleg. Nem volt kizárva, na. Mekkora lett volna már... Egy csomó gyerekkori haverom járt Mustanggal meg menő német kocsikkal, de egynek sem volt sárkánya. Erre ez a barom mit csinál? Kinyírja! Ekkora állatot...
- Te idióta! Nem lett volna muszáj megölnöd! Csak egy ártatlan állat volt, semmiről sem tehetett!
Kár beléjük a szó. Két szerelmes idióta... Félreálltam az érkező Aya elől, mert úgy tűnt, nem igazán megölelni akar, mint inkább kinyírni. Szidalmaira csak vállat vontam.
- Haverok? Igen? Ma láttam megerőszakolva és vérbe fagyva anyámat! Mérges pókok csipkedtek, rég halott fickók vertek meg, rohadt zombik, láttalak holtan, és tudod, hogy mit akartam? Csak egy kibaszott hot-dogot! Ennyit! Szóval ne gyere nekem haversággal, meg ezekkel a hülyeségekkel, én csak ki akarok végre jutni innen, világos?
Ennyi. Kész. Elég volt. Egyszerűen elfordultam. Féltékeny voltam, rohadtul féltem, és nem akartam látni, ahogy egymásba gabalyodnak, nem akartam tudni, mi következik most, ennyi, kész, részemről befejeztem.
Aya kiáltására néztem fel. Éppen a semmibe zuhant.
- Aya!
Eltűnt. De túlélte. Legalább ő túlélte. Nem agyon hittem, hogy mi is túl fogjuk. A törpe szavai semmi jót nem ígértek. Mi lesz? Egy hadsereg? A hangok alapján... Vagy egy ezerfejű óriás? Valami hasonló nyalánkság?
Nem. Egy aréna. Fegyverek. Homok. Homok, ami a dühömtől most kavarogni kezdett.
Csukd be a szemed! Bízz bennem!
Ha Mike képes megbízni bennem, akkor most alighanem csukott szemmel félrevonul. Ha nem, akkor a homok vakítja el, ami a szemébe megy, ha csak nincs valami trükkje ez ellen. Engem már nem érdekelt. Ádáz dühvel rontottam a sebesen cikázó törpére. A buzogányának egyik tüskéje válltól csuklóig felhasította a bal karomat. Fájdalmasan felkiáltottam, de a sérült karom kezével megragadtam a rohadt buzogányt. Rántást éreztem, és a tenyerembe fúródó fémtüskéket... Repültem... De a lándzsát a homokvihartól elvakult törpe testébe szúrtam. Magam sem tudtam, hol, vagy hogy halálos-e a sérülése, de nem tudtam megnézni se. Elrepültem, ahogy a buzogányát megrántottam, és méterekkel arrébb értem földet, vérezve, sérültem. Behunytam a szemem. Homok kavargott körülöttem, karcolta az arcomat. Vagy mégsem? Min fekszem? Homokon? Meghalt a törpe? Hazajutunk, ha ő halott?
Megpróbáltam kinyitni a szemem. Nem ment. Aztán minden olyan furcsa lett, nyúlós, és nehéz, és elveszítettem az eszméletemet.

A kamikáze akcióm sikerült és a tűzokádó dög megpurcant és elpárolgott, mint az össze többi eddigi látomás. Na jó, lehet, hogy egy kis szerepe volt ebben Gordonnak is, aki lekötötte a figyelmét, míg én megközelítettem, de hát csak az én kezemben dobbant utolsót a szíve!
- Most mit vagy úgy oda? – néztem a háborgó férfit. – Ez is csak a törpe csinálmánya volt, nem látod, hogy elfüstölt. – mutattam az állat hűlt helyére.
Aztán megpillantottam szívem hölgyét, amint épp Gordon képét próbálta meg betörni és most nem voltak kétségeim, hogy az igazi Aya áll előttünk, főleg mikor a szavait is meghallottam.
- Ez igaz? – néztem a fekete férfira és ha nem tudtam volna, hogy az én drágám kiválóan meg tudja magát védeni, most lehet én vertem volna ki az exzsaru fogát.
Azonban pár másodperc múlva már mással voltam elfoglalva, hiszen Aya már nyújtotta csókra a száját és én boldogan hajoltam oda, hogy………….de már csal utána kapni tudtam, de megállítani sajnos nem, így kétségbeesetten nézhettem, ahogy ismét elragadják tőlem.
De most legalább azt láthattam, hogy a biztonságba repül, át azon a nyamvadt ködön, a kerítésen túlra.
- Aya…. – sóhajtottam Gordon után én is.
Ekkor jelent meg a szörnyszülött és már indultam is volna, hogy ott helyben verjem agyon, akármit is tervez, de csak két lépésig jutottam, hogy aztán megint egy másik helyszínen találjam magam, vagyis magunk, mert Gordon is jött velem. Először csak az emberi hangok morajlása ütötte meg a fülem és ez nem jelentett semmi jót, csak sok embert, nagyon sok embert, majd a kép is kitisztult és mi ott álltunk egy, a római gladiátor viadalok helyszínét idéző arénában, ami nem volt még elég, de az öltözékünk is hasonlóvá lett, és egy rövid kardon és egy ágyékkötőn kívül semmi nem maradt nálam. Mondjuk Gordon sem jártsokkal jobban, hiszen a hasonló öltözéken kívül neki meg lándzsája és hálója volt.
A törpe viszont nem tűnt már olyan elesettnek, sőt egy olyan thorféle kalapácsot is szorongatott, ami nem igazán tűnt légiesnek, pedig úgy emelgette. Aztán mikor nekünk rohant és olyan sebességgel tette ezt, mint egy szupervonat, na akkor éreztem, hogy nagy gáz lesz.
Életemben nem volt kard a kezemben, de hát meghalni sem nagyon akartam! Gordon felhívására pár lépést oldalt és hátra léptem, majd behunytam a szemem, hiszen láttam, hogy egyre jobban kavarog körülötte a homok és sejtettem, hogy valamit ezzel akar kezdeni, de mikor meghallottam a fájdalmas nyögést és a nyekkenést, akkor már éltem a gyanúperrel, hogy talán nem sikerült minden a terve szerint.
Mivel nem éreztem már a homokszemcsék súrolását az arcomon gyorsan kinyitottam a szemem és még pont időben aktiváltam a képességem, hogy elkerüljem a törpe csapását, aki így szabályosan átesett rajtam, és én igyekeztem minél messzebb kerülni tőle és közben megtalálni Gordont, de a földön fekvő gnóm nem mozdult, amiben nagy szerepe lehetett a hátán kibukkanó lándzsának is.
Közelebb mentem, hogy meggyőződjem róla, tényleg elpatkolt-e vagy csak színészkedik, ezért még párszor meg is rugdaltam, de hála az égnek olyan hulla volt, hogy annál hullább nem is lehetett. Így aztán partnerem után néztem. Nem nagyon kellett keresgélni, hiszen ott feküdt nem messze és nagyon nem volt jó bőrben. A felhasított karjából ömlött a vér és egyre sápadtabb lett a vérveszteségtől. Leguggoltam mellé és a hónaljánál igyekeztem elszorítani a karjába vezető főeret és csak reménykedtem, hogy a telepata halálával, valahogy mi is visszazökkenünk a valóságba és valaki hoz segítséget, különben rövid úton elvérzik.
- Tarts ki haver! – mormoltam neki biztatóan.

A törpe azt hitte, a küzdelem nem fog tovább tartani fél percnél, hiszen nála senki sem lehet erősebb. Ha már a természet csúfot űzött belőle, és ebben a testben kellett sínylődnie, legalább a fantasztikus mutáns géneket megkaphatta, amivel kompenzálni tudta testi fogyatékosságát. És, ó, igen, így már senki sem lehetett nála erősebb. Legyőzhetetlen volt, eddigre pedig ez a két ostoba is biztos halálra van rémülve, a saját kilétükben is bizonytalanok, és képtelenek lesznek még annyit sem tenni ellene, mint egy átlagos halandó. Máris megnyerte a küzdelmet, ráadásul a kedvenc színhelyén, ahol annyi életet ontott már ki. Most pedig ők következnek!
Nem is annyira a fájdalomtól, mint inkább a meglepettségtől kiáltott fel. Értetlenül nézett a mellkasába fúródott lándzsára, a fegyverre, amit ő adott Gordon kezébe, mert úgy vélte, teljesen mindegy, úgysem érhet fel hozzá, de ami most mégis leterítette.
-Hogy lehet...?
És már meg is halt. A küzdelem tényleg rövid volt, de a gnóm halálával végződött. Először a hosszú évek alatt, amióta áldozatait gyötörte és vette el az életüket. Végre valahára ő vesztette el a játékot. A nézők tovább őrjöngtek, mint aki végig Gordonnak és Mike-nak szurkoltak. Nem voltak igaziak, a törpe alkotása volt mindegyik, akik ahhoz voltak szokva, hogy a mérkőzés végén ujjongani kell, mert az alkotójuk megszokta, hogy úgyis ő nyeri az egyenlőtlen játszmát. Eddig.
A stadion abban a pillanatban, ahogy a gnóm szíve megszűnt dobogni, varázsütésre eltűnt a törpével együtt, aki örökre saját illúziójába zárva feküdt holtan a nem létező aréna homokjában. A két férfi a vidámparkban volt ismét, ahol egészen más fajta hangzavar szűrődött feléjük.
-Megvannak! Megtaláltam őket! Kérem, uram, engedjen oda!
Mentősök tessékelték odébb Mike-ot, hogy jobban szemügyre tudják venni Gordon feltűnően súlyos sérülését. Fertőtlenítés, szorítás, átkötözés, injekció, és Gordon hamarosan éledezhetett, miközben felfektették egy hordágyra.
-Nem lesz semmi baja - mondta a mentős félig neki, félig Mike-nak, akit közben szintén megtalált két másik kolléga, hogy az ő sebeit is ellássák.
A vidámpark látogatói közül kevesen merészkedtek be, de azért voltak páran. Ott volt például a kisfiú, aki bátortalan mozdulattal nyomta Gordon kezébe a plüss macit, és egy papírlapot, amire, amíg kint volt, lerajzolta őt palásttal, karddal a kezében és koronával a fején. Még elmotyogott egy ,,A bácsi az én hősöm!"-öt, aztán sarkon fordult, és elszaladt. Mike-nak az öregember rázta a kezét, mondván, hogy ,,Így kell ezt, fiam! Kemény kézzel, határozottan!", de aztán ő is elköszönt, és elment az unokáival együtt.
Jól is tette, ugyanis a fiatal nők serege ekkorra érte el őket, és nem úgy tűnt, hogy bármi akadályt jelenthetne nekik, hogy elérjék imádott hőseiket. Gordonnak súlyos sérülése miatt jóval több udvarlója akadt, mint Mike-nak, akiről az időközben felbukkanó Aya felbőszült oroszlánszerű vicsorgással tépte le a csodálókat.
-El a csülkökkel, szukák, ő az enyém! - mordult rájuk, és hogy egy csepp kétségük ne lehessen, hogy tényleg így van, olyan szenvedélyes és forró csókban részesítette Mike-ot, mint még talán soha azelőtt.
Így aztán az a néhány lány is, akik először Mike-ot közelítették meg, áttértek a Gordont imádók jóval népesebb táborába. A detektívet a kórházba szállították, hogy ellássák a sebét, és még huszonnégy óráig el sem engedték. Ezalatt az idő alatt csupáncsak tizenkét lány látogatta meg, hogy szerelmet valljon neki, ezekből négyen még azt is állították, hogy már gyereket is várnak tőle, további ketten házasságot ajánlottak, tizenöten pedig kertelés nélkül a legelvadultabban kivágott szűk ruhácskában feszítve közölték vele, mennyire szexin bánt el a gnómmal, és ez úgy beindította őket, hogy csak egy telefonjába kerül, és már repülnek is hozzá. Rövid ott tartózkodása ellenére a szobája pillanatok alatt dugig lett virágcsokrokkal, lufikkal, bonbonos dobozokkal, rúzsfoltos papírszeletekkel különböző lányok elérhetőségeivel, az őket ábrázoló fényképekkel és természetesen az elsősorban nőkből álló látogatókkal, akik egymásnak adták a kulcsot.
Aya még a vidámparkban, mielőtt eltolták még odament, és megütögette egészséges vállát.
-Na, ne pityeregj egy ilyen kis bibi miatt - vigyorgott rá. - Egyébként meg kevés vagy te ahhoz, hogy felb@szd az agyam, úgyhogy, ha jobban vagy, csörgess meg nyugodtan, hogy megigyunk egy sört, és megköszönd, hogy megmentettem a seggedet!
A továbbiakban azonban kizárólag Mike-kal foglalkozott, aki szerencsére megúszta könnyebb sérülésekkel, úgyhogy őt hamar elengedték a mentősök, bár Aya halálosan megfenyegette az összeset, hogy ha csak egyszer meglátja a vőlegényén, hogy fáj valamije, megtalálja az egész rohadt bagázst, és halomra lövi őket. Erre persze azonnal visszaültették, és másodszorra is megvizsgálták, de akkor is csak annyit mondhattak, hogy nyugodtan hazamehet, és pihenjen sokat.
-Na, azt pont nem fog - rázta a fejét Aya sokat ígérő mosollyal nézve Mike-ra.
A vidámpark a nyomozás és a rendrakások miatt még egy hétig zárva tartott, de aztán ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt, akik most még izgatottabban léptek be, mint azelőtt.

//Játék vége. Köszönöm mindenkinek, nagyon élveztem! //

Egy hordágyon tértem magamhoz. Az aréna eltűnt, a törpe sem volt sehol. Rohadtul fájt mindenem, főleg a karom, és ebből arra következtettem, hogy élek. Körülnéztem. Mike nem messze állt pár csodálója gyűrűjében. Basszus, mit fognak ezek kapni Ayától...
Ha már Aya... A lány most épp mellettem bukkant fel.
- Rossz hős, kiscsaj - mondtam neki elhaló hangon - A tiéd ott áll, abban a tömegben, látod, ahol... Hé, az a csaj komolyan a melltartójára kér autogrammot?
Meghallgattam, mit mondott Aya. Elkomorodtam.
- Te tényleg nem érted, igaz?
Aztán tovább toltak. Láttam már, hogy a nők rajongásából én sem maradok ki. Lustán elvigyorodtam. Ez jó lesz...
De legelőször a kiskölyök talált meg. Nem szeretem a gyerekeket. Mondtam már? Nagyon nem. De most mégis megpróbáltam kedvesen rámosolyogni. Abból kiindulva, hogy nem rohant el ijedtében, és még macit is kaptam, gondolom, sikerülhetett.
És még rajzolt is nekem... Míg én odabent folyattam a vérem és harcoltam mindenféle izékkel, ő rajzolt nekem. Általában csak gúnyosan röhögök az ilyesmin. De most összehajtottam a rajzot és a belső zsebembe tettem.
Utóbb visszagondolva túl rövid és túl hozzáértő volt az a huszonnégy órás megfigyelés. Rövid, mert alig kéttucatnyi lány számát sikerült beszereznem, pedig ha kapok még egy napot... Hajajj! Ráadásul folyton körülöttem fontoskodott valami nővér vagy orvos, így esélyem sem volt, hogy bezárkózzak egy szolid órácskára egy... vagy két lánnyal. Bár... A csinos nővér éjfél körül azért kárpótolt, de azért...
De nem panaszkodhatom. Az elkövetkező napjaim gyakorlatilag csak az engem üldöző lányrajongókról fog szólni. Már most sajnáltam, hogy minden csoda három napig tart. De legalább ebben a három napban nem kell unalmas órákra számítanom...
Talán hősnek lenni mégsem olyan rossz dolog...

//Én is köszönöm, nagyon jó volt! //

Szerencsére jól tippeltem és ,ahogy ez a törpe szörnyeteg kilehelte a lelkét, úgy tűnt el az általa előhívott környezet és egy pillanat alatt ismét a Vidámparkban találtuk magunkat.
A kiáltásokat meghallva egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és a sápadt Gordonra néztem.
- Most már minden rendben lesz, itt a segítség, nehogy most akarj a gnóm után menni, hogy még seggberúgd! – engedtem el és álltam fel, ahogy a mentősök arrébb taszigáltak, hogy végre szakszerű segítséget kapjon.
Aztán már el is sodortak a közeléből és azonnal idegenek körében találtam magam, sehol először is az utcán megismert öreg ember kapta el a kezem és szorította meg köszönete jeléül, aki az unokái miatt kért segítséget, de aztán fiatal lányok hada rohant meg, és mielőtt még védekezhettem volna, máris vagy egy tucat csókot kaptam az arcomra, így aztán bűnbánóan néztem a hirtelen előttem termő kedvesemre, aki nem éppen kíméletes módon távolította el őket.
- Bocsi, de a népszerűség átka! – vigyorogtam rá kajánul, de aztán, amilyen csókban részesített máris feledtetett velem minden és mindenki mást.
- Azta! – lihegtem miután már levegőhöz is jutottam. – Ezt azért még párszor megismételjük remélem, életveszélyes helyzet nélkül is!
De muszáj volt tovább vigyorognom, mikor láttam, hogy Gordon is milyen népszerűségnek örvend, hiszen most már az összes leányzó őt boldogította és a felélénkült arcát elnézve, máris a gyógyulás útjára segítették.
Miután Aya és én is elköszöntünk tőle és a mentő szirénázva elsüvített vele, kénytelen voltam elviselni a mentősök rám irányuló rohamát, főleg miután Aya volt olyan kedves és felhívta rám a figyelmüket. Minden porcikám kétszer is tüzetes ellenőrzésen esett át és csak komoly közelharc árán tudtam elérni, hogy nem ragasztgassanak le minden karcolást ragtapasszal, mert már így is kezdtem egy hirdetőtáblához hasonlítani.
- Pihenni? Hogyne! Így is majdnem sikerült annak a görcsnek örök pihenőre kárhoztatnia! – ráztam meg a fejem, majd a szintén tiltakozó Aya-ra néztem fülig érő szájjal. – Azt hiszem egyre gondoltunk bébi! Azt hiszem most ránk fér egy kis kényeztetés! Mi lenne, ha nem haza, hanem egy klassz kis wellness szállodába mennénk? – karoltam át a vállát és húztam magam után.


//Köszönöm a játékot nektek - remek volt - szokás szerint! D //

//Előzmény: Eddzőterem //

A karneváli zene már messziről bűzlik, és a 3 méteres, nyilván gólyalábakon álló bohócokat is könnyű kiszúrni már a távolból, így 3 óra utazgatás után végre mindketten fellélegezhetnek, ezúttal ugyanis már tényleg jó helyen vannak, és nem is kell többet tömegközlekedni, hisz ha lebuknak, úgyis kocsival mennek haza...
-Tök poén lenne, ha kiderülne, hogy az a bohóc is mutáns, gumiember, vagy ilyesmi, a főnöke meg nem is tud róla - mutat az óriáslábú felé - Na de..van ötleted, hogyan juthatnánk be?
Oldalra sandít, aztán fáradtan sóhajtva az égre mered, és úgy javítja ki magát.
-Bocs, úgy értem, van rá ötleted, ÉN hogyan juthatnék be?

A megjegyzésekre csak vállat vonok.
-Sokat gyakoroltam. -válaszolok az üvegcsörgésre, a másikra meg- Te mondtad... Gondoltam ha már Hubertus nem volt, legalább azt kapsz...
Előkaptam a szatyorból a flakont, hogy szemügyre vegyem, tényleg valami testápoló kenceficét hoztam-e, és nem valami sampont vagy más vackot, de szerencsére ez volt az. Igaz, pont valami csillámporos, de akinek Sparky a beceneve... Mert megérdemli!
-Hm, vidámpark? Ott még úgy sem jártam... oké! -csillan fel a szemem, majd követem a férfit a buszmegállóba, vagy hová.
Elég magabiztosan nekiindult, remélem tudja is, hogy hová megy...
...hát, lehet, tévedtem. Mindenesetre én egy jó másfél óra után nem bírtam tovább idegekkel, és előkaptam egy üveg sört, a városnézés mellé. Oké, tudom, nem lehet a buszon inni, így aztán láthatatlanná is tettem az italt, üvegestől. Igaz, így meg egy páran elég furán néztek rám, de hát na... Még jó, hogy a cipekedést lepasszoltam Sorennek, ennyi átszállással cipelné a halál.
-Ki tudja, a mutánsos sorozatokba mindig raknak legalább egy cirkuszban játszódó részt, sose lehet tudni.
A férfi kérdésére csak egy lesajnáló pillantással válaszolok. Ezt most komolyan gondolta? Aztán miután Sorennek is leesett a tantusz, nem bírtam megállni nevetés nélkül a reakcióját.
-Ejha, nem semmi talpraesett egy férfi vagy, csodálkozom, anyuci nélkül hogyan boldogulsz a nagyvilágban. Szépen odamész a kasszához, és veszel egy jegyet. Probléma megoldva. Vaaagy, ha ennyire ciki a dolog, akkor ha szépen megkérsz, lopok neked egy jegyet valaki zsebéből...

-Mutánsos sorozatok? - Kérdi megrökönyödve. - Mi a szösz? Pár éve beszélni sem akartak rólunk a hírekben, most meg...rá kéne szoknom a tévézésre mi?
Ami a bejutást illeti, valóban kicsit szégyelli magát, amiért nem gondolkodott gyorsabban, és úgy dönt, inkább nem is szórakozik beszökéssel, egyszerűen csak teszi, amit mindenki más, és beáll a sorba, kivételesen.
-Igazad van, a piát te vetted, a belépőt nekem kell - adja meg magát, ördögien vigyorogva, aztán visszaadja a szatyrokat Ria-nak. - Viszont, mivel ezt tilos bevinni, remélem nem baj, ha te cipekedsz innentől egy darabon?
Igazándiból, ha baj, akkor sem tud vele mit csinálni, ki van zárva, hogy beengednék egy vegyesboltnyi szesszel, szóval tényleg kénytelen a lány eljátszani a málhás szamarat, de megéri, mert ami odabent várja, az még annál is szemet gyönyörködtetőbb, mint ami kívül látszódott a parkból. Az óriáskerék hatalmas, a hullámvasutak gyorsak, és halálosnak tűnnek, a gokart...nem üzemel, de a szellemvasút viszont egészen jól néz ki, bár van benne valami, ami miatt rossz előérzete van az embernek. majdnem biztos, hogy részben ez a cél, szóval, itt sincs gond.
-Na jó, mire szeretnél először felülni? A hullámvasút szerintem kicsit túl durva elsőnek, bár a buszos mutatványod után kinézem belőled, hogy te még ott is piálnál. Hmmm...
A szeme megakad a hattyúk taván, ami valójában egy két személyes csónak, amit egy barlangon át vontatnak.
-Na, ott senkit sem zavarna az ivászatunk, és bemelegítésnek pont jó. Nyugi, nem kell fogni a kezem közben.

-Nyugi, én is csak nemrégiben kaptam rá a tévézésre... Amúgy meg sosem lehet tudni, mostanság a "nem szép dolog a negatív diszkrimináció" kapcsán minden félkegyelműt körbeajnároznak. De mindegy is...
Soren megjegyzésére csak átveszem a szatyrokat, ha a boltból kihoztam őket, meg lenyomtam velük egy bújócskát, akkor ez a már méter már igazán nem fog földhöz várni. Amúgy is, volt időm kipihenni magam amíg fél New Yorkon keresztülzötykölődtünk. Viszont bent meg mindenhova magunkkal fogjuk vinni? Mondjuk amíg Soren cipekedik addig engem különösebben nem zavar, de ha igen, akkor lehet, nem ártott volna egy hátizsákot is benyúlni. Úgy rémlik, hogy Nick szobájában láttam múltkor egyet...
-Hullámvasút... Hát, inkább elsőnek, mint utolsónak, pláne, hogy iszogatást terveztünk... Amúgy köszi a bizalmat, de félek, hogy kilötykődne... -azzal vissza is passzoltam a szatyrokat.
Majd a tekintetemmel követem az irányt, amiről Soren beszél, és elsőre azt sem tudom, hogy ezt most komolyan gondolta, vagy csak poénnak, így a csónakok után az ő arcát kezdem vizslatni, majd újra a csónakokat, majd újra őt...
-Végülis... -vakarom meg a tarkómat- ...tény, hogy a Kísértetkastély izgibb lenne, de a célnak ez is megfelel. És nyugi, nem szándékoztam. Akkor, indulás! -bokszoltam a levegőbe, majd dúdolászva elindultam az újabb úticélunk felé.
Pár méteren legalábbis, ugyanis akkor kiszúrtam a kajás részleget, így aztán a zenei aláfestés egyelőre felfüggesztve, én pedig láthatatlanná válva tettem egy kis kitérőt... Oké, hogy az olyan kigyúrt szekrényajtók mint Soren, jól bírják az ivást, nekem azért nem árt enni is valamit mellé. Amúgy is megéheztem az idefelé úton.

-KísértetKASTÉLY? - Kérdi megdöbbenve, és körbefordul tengelye köröl. - Hol? Én csak szellemvasú...ó, várj, megvan! -Mutat rá a házra, amire szerinte Ria is gondolt. Első látásra nehéz eldönteni, hogy az épület vajon direkt néz ki ilyen rozogának, vagy valóban ennyire el van hanyagolva, de tekintve, hogy hol is vannak, inkább az előbbi a valószínű.
-Hát, ha szeretnéd, oda is bemehetünk, de...hé, te meg hova lettél már megint? - kérdi fennhangon, majd először balra, majd jobbra is megfordul a tengelye körül 360 fokban. - Na remek...már megint kezdi!
Mivel az utóbbi pár órában leesett senki, hogy ilyenkor a lányt kiszúrni gyakorlatilag lehetetlen, inkább a rá utaló intő jeleket kezdi el fürkészni, de abból sem lát semmit. Hiába, ami a homokos tengerparton működne, az a betondzsungelben aligha, a környéken pedig nem fedez fel semmi említésre méltót, csak egy ápolatlan külsejű alak méltatlankodik nagy hangon, hogy kettővel kevesebb hot-dog van a tányérján, mint 3 másodperce, de őszintén szólva, még így is akad vagy 10, szóval kit érdekel.
-Esküszöm, kötök a nyakába egy harangot, vagy valami...

Rövid kis kitérőm alatt sikerül rekordidő alatt begyűjtenem egy hatalmas zacskó popcornt, némi édességet meg bónuszként egy pár hotdogot összegyűjtenem, így aztán azzal együtt indultam volna a hattyúk tava felé... amikor észrevettem, hogy Soren, mint valami elveszett kiskölyök, még mindig ugyanott ácsorog, ahol hagytam. Egy beletörődő sóhaj, majd egy hátraarcot követően előbb érte mentem vissza.
-Kinek a nyakába akarsz te harangot kötni? Úgy se sikerülne... -löktem meg finoman vállal a háta közepét, ha már a kezeim kajával voltak tele.
Mondjuk én is jó vagyok, csak utána jutott eszembe, hogy ha itt most lesokkol, az ciki lesz...
Ahogy elé léptem, láthatóvá is váltam.
-Gondoltam kerítek egy kis nassolni valót mellé. Ha már olyan hosszú volt az út idáig, nuku kajával, tragédia. Na, jössz? -biccentettem a fejemmel, majd indultam is.
Hogy aztán közeledve tudatosuljon bennem, hogy lehet, mégsem a legjobb helyett választotta Soren az italozáshoz... Oké, hogy behozni nem lehet semmit, ez kijátszva, pipa. De hogy minden egyébnél is ott álljon legalább 2-3 vidámparki alkalmazott... Na mindegy, nincs mit tenni, ahogy közelebb értünk, csak közelebb léptem a férfihoz, finoman megböktem a szatyrokat a lábammal, amik erre pár másodpercen belül elhalványodtak, majd láthatatlanná váltak.
-Mázli, hogy kb. a kutya se vár ide... Ne engedd el őket, meg igyekezz minél előbb beszállni! Pár perc és elmúlik a hatás... -súgtam oda... akarom mondani fel Sorennek, majd széles mosollyal az arcomon betámadtam a legközelebbi csónakot.

Csoda történik, végre nem kap frászt attól, hogy a láthatatlan kéz megböki, igaz ebben sokat segít, hogy most valamennyire várta is, hogy ez fog történni, és lelkileg felkészült az ördögfajzat újabb komiszkodására.
-Hát tiédbe! - erősíti meg nevetve. - Egy szép nagy templom harangot, akkor mindig tudnám, merre vagy!
Hogy sikerülne-e abba inkább nem megy most bele, a fejében úgy képzeli el, hogy ha megpróbálná, az gyors lenne, látványos, és elsöprő sikerrel végződne, neki pedig az bővel több, mint elég. Másfelől, a csaj hozott legalább kaját, hát lehet haragudni rá így?
-Jövök.
Azért kicsit furcsán néz a lány mutatványára, de miután beszálltak a hattyúba, már megint mosolyog.
-Hogy miért nem ismertelek téged már a középiskolában? Komolyan, te lettél volna a kedvenc barátnőm... - De aztán elgondolkodik egy pillanatra, és hozzá teszi: - Bár, talán jobb is, ha annál is többet piálunk abban a fél évben, lehet a nevemre sem emlékeznék.
Ahogy a hattyú besiklik a barlangba, és szinte már csak az orrukig látnak, lehajol, és felkap két üveg sört, amint a csónak oldalán nyit ki, majd a kupakot hagyja a vízbe esni, az egyik üveget pedig átnyújtja a lánynak.
-ÉS mesélj, te miért csatlakoztál a vidám fiúkhoz? Illetve, ha véletlenül neked is valami szomorú történet, akkor nem muszáj...
~De, ha van olyan, akiből kinézem, hogy csak jó mókának gondolta, az ő.~

-Na igen, persze, álmodj még szépeket, Csipkerózsika... -válaszolok egy szemforgatással a megjegyzésére.
Persze azt már nem kötöm az orrára, hogy ahhoz előbb meg kell találnia... Meg inkább férnék el egy templomharang belsejében, mintsem nyakékként használjam, de... ha valami csodával határos módon még is sikerülne neki kivitelezni ezt a dolgot, akkor se sokra megy vele - hála a képességemnek, úgy se látná, vagy hallaná azt a harangot se... Bár annyiban igaz, mozdulni se nagyon bírnék vele, de hát egy Sparky úgy is kevés egy ilyen művelethez...
A középsulis megjegyzésre csak keserűen elmosolyodok.
-Talán mert nem is jártam középsuliba? Azt hiszem, tényleg jobb; ha találkoztunk volna, akkor most valószínűleg nem söröznél itt... Köszi! -vettem át az üveget, majd koccintásra emeltem.
Vagyis, először csak vaksin pislogtam párat, mire hozzászokott a szemem a hirtelen jött sötétséghez, de aztán már egész könnyen sikerült az üvegem aljával Soren üvegének a tetejére koccantani, kissé erősebben (remélem, ismered ezt a trükköt ).
-Nos... Ez speciel annyira nem szomorú, röviden-tömören meguntam a régi munkahelyem, aztán váltottam. A ciki csak az, hogy ez olyan munkahely volt amit többnyire holtan szoktak elhagyni, épp ezért senkinek se szóltam előtte. Gondolom, volt nagy "öröm" meg meglepetés. Aztán egy darabig jártam az országot, végül meg itt kötöttem ki... a legnépesebb városban csak sikerül elvegyülnöm a tömegben, pláne ilyen képességel. Bár, pechemre egyszer sikerült egy képességblokkolós mutánssal összebalhéznom, akkor találkoztam Hugh-val, ő segített ki. Most meg, jobb híján itt vagyok, gondoltam egy próbát megér. Kolis úgy sem voltam soha, ingyenkaja, szállás, dolgozni se nagyon kell... Szóval amíg nincs valami gáz, vagy kedvem tartja, nem rakják ki a szűrömet, vagy hasonló, addig elleszek itt egy darabig. Hát, ennyi lenne, gondolom a többségnek kalandosabb története van.
Kortyoltam egyet a sörömből, majd Soren felé fordultam:
-Na és te? Hogyhogy a Testvériségnél kötöttél ki, és nem az X-mennél?

-Ó...nos, ha ez vigasztal, annyira nem nagy buli, legalábbis az a félév, amit én lehúztam elég unalmas volt. Aztán meg jött a...HÉ! - Azonnal elhajítja az üveget, amint megérzi a nedves habot az ölébe csöpögni, hamarosan pedig már hallhatják is, ahogy az széttörik egy sziklán.
-Valaki megkért téged, hogy vigyázz rá, nehogy nagyon berúgjak, vagy mi a fene? Á...túl szomjas vagyok most ehhez!
Előkap egy másik sört, és kicsit arrébb is húzódik az árnyakból támadó gengszter mellől, hogy most már esélye legyen a szájának is megízlelni a piát, ha már azért vették.
-És mi volt a régi munkahelyed? Valahogy nem tudom elképzelni rólad, hogy ücsörögsz egy irodában, és tollakat lopsz...na jó, az utolsó részét igen, de amúgy...
A képesség blokkolós mutánsra fintorog egyet.
-Hogy én hogy utálom azokat...és mennyien vannak! Amikor már azt hinnéd, elpatkolt mind, megint felbukkan egy. Az agyamra mennek...Viszont ez a Hugh rendes fazonnak hangzik ez alapján.
Arra, hogy az X-men-be csatlakozhatott volna megint visszhangzik a barlang a nevetésétől. Pihenésképp iszik még egy kis sört, majd belemarkol a pattogatott kukoricába, és csak utána válaszol.
-Egy barátom vett rá. A csaj odavolt Magneto-ért...folyton róla áradozott, hogy milyen eszes, és karizmatikus, meg erős...néha nagyon idegesített, de bírtam őt, szóval jöttem én is. Aztán ő meghalt a legutolsó briliáns terv közben, én meg, nos nem volt hová mennem. - Nagyot kortyol a sörből, majd a semmibe réved szomorúan. - Villámcsapás végzett vele...kész röhej.

Soren reakcióját nem bírtam megállni nevetés nélkül. Reménykedtem benne, hogy nem ismeri, bár, ha igen, így, sötétben, hogy nem számított rá, sok mindent tenni se tudott volna ellene.
-Hékás, már a második üvegnél tartasz? Ezt a pazarlást... -cukkolom tovább, majd kortyolok egyet a sörömből.
-Nyugi, ha valaki megkért volna, akkor málnaszörpöt kaptál volna. Vagy kakaót, vagy tudomisén... Amúgy... az előző munkahelyem? Hát... fogalmazzunk úgy, hogy információkat loptam... Esetleg iratokat, dokumentumokat, mikor mit... Hugh meg... jah, egész rendes. Legalábbis az eddigiek alapján, bár túl régóta én se ismerem, meg azt se mondanám, hogy sokat lógunk együtt. Sőt... őszintén, azóta nem is láttam... Itt van még egyáltalán?
Ahogy Soren mesélni kezd, egyből ölbe kapom a nagy adag popcornt, aztán mint ha mesedélutánt hallgatnék, már tömöm is magamba.
-Aham. Csak nem belezúgtál a csajba, hogy miatta jöttél te is? -majd egy marék kukoricát tömtem a számba, s csak utána esett le, hogy:
- Héhéhé... várj csak? Villámcsapás? Csak nem te ölted meg? De szomorú... Vagy inkább gáz...

Nagyon jókedvű ma ez a lány, és a hangulata kezd átragadni Soren-re is, aki a sötétség rejtekében végül megenged magának egy mosolyt a gonosz tréfán, de tényleg csak most az egyszer.
-Nagyon vicces... - jegyzi meg ironizálva, de aztán gyanakodva kortyol bele abba a sörbe, ami most került kezébe, nehogy kiderüljön, hogy valójában banánturmix, és csak azért habzik, mert most készült. Lassan már minden galádságot kinéz ebből a csajból.
-Á, értem, szóval póstás voltál - bólogat nagy intelligensen. - Meg tudom érteni, hogy untad már, a zöld annyira nem is állna jól neked, és egyébként is, kinek van kedve 300 nyugdíjassal összefutni minden nap?
A kérdésre aztán megvonja a vállait. Ő sem látta Hugh-t már...valójában nagyon rég, és abban sem biztos, hogy az ő volt, szóval maradjunk inkább annyiban, hogy sosem látta még, az a tuti.
-MIVAN?! - Kiált fel a nevetséges vádra, és kis híja van annak, hogy nem hajítja el ezt a sört is, bár egy jó negyed litert azért sikerül kifröcskölnie a vízbe. - DEHOGY! Miből veszed ezt a baromságot, én nem zúgtam bele! Nem is ismerted, honnan...áh...mindegy, lényeg, hogy nem, nem nem és nem, csak barátok voltunk, szigorúan csak barátok! - Aztán levegőt vesz végre, majd lemondóan sóhajt. - Mellesleg, már akkor sem volt hova mennem. Mármint, persze, kereshetnék munkát, meg ilyesmi, de az olyan unalmas lenne, és amúgy is, ezt szoktam meg, és nincs semmi baj ezzel az élettel. Sör van, csinos lányok röhögnek rajtam, mi kell még? Mondjuk egy Hot-Dog, kaphatok egyet?
Aztán a következő kérdésre már elég csúnyán néz, de aztán inkább harap egy nagyot a kajába, hisz valahol megérti, miért értette félre.
-Nem. Az egyik rohadt X-men volt. Az az ősz hajú nyanya...vihar, vagy mi.
Szomorúan megrázza a fejét, majd előre hajol, és kihúzza a szatyorból az egyik töményet.
-Na jó, ehhez a sör kevés lesz, csatlakozol?

-Te, Einsein, a postás információkat kézbesít... nem lop, az többnyire legalális úton zajlik... inkább hagyjuk is. Egyébként meg a vörös hajúaknak köztudottan jól áll a zöld, bár tény, hogy a postások egyenruhája tényleg elég ocsmány színű, de hát na... Az már az ő bajuk, rajtam úgy se fogsz soha olyat látni. A nyugdíjasokhoz meg köszi, de nincs türelmem, meghagyom őket neked, szerintem az öreg mamikák odáig lennének érted, komolyan!
A hirtelen felkiáltásra az én szemöldököm is felszalad, aztán széles vigyorra húzódik a szám, amit ha Soren látna, tuti venné az üzenetét, hogy "ahaaaaaa, perszeeeeeeeeeeeee". Aztán csak lekevertem egy taslit, hogy valamit ő is érzékeljen már a dologból.
-Csitt legyen már, a végén még riadóztatod a biztonságiakat... Szóval, hogy hívták a barátnődet? Meg hogy találkoztatok? Mesééélj! Akkor kapsz egy hotdogot. -húztam oda magamhoz a zsákmányt, elvégre én hoztam.
De aztán lássa, kivel van dolga, kapott tőlem egyet.
-De csak mert ilyen szépen kérted... Ah, az a jó szívem fog egyszer még a sírba vinni...
Igaz, látni nem sokat látok a sötétben, de így is éreztem, hogy most sikerült valami kényes témába gyalogolnom, így csak elmotyogok egy "sajnálom"-ot.
-Számíthatsz rám, nehogy már egyedül kelljen meginnod az egészet. De most szólok, ha kidőlsz, én aztán nem cipellek haza!

-Aha...köztudottan. - Feleli, "lelkesen" bólogatva. Ami a nyugdíjasokat illeti, csak fintorog. Véleménye szerint csak a baj van velük. Állandóan anekdótázgatnak, jönnek azzal, hogy mi volt az ő idejükben, lázadásra uszítják a mutánsokat...szóval ilyesmi.
-Nem a barátnőm. - Sziszegi a fogai közt, Ria kérésének megfelelően olyan halkan, mint egy mérges kígyó, aki épp lecsapni készül áldozatára. - Ha úgy belel lennék esve, megcsinálnám ezt???
Azzal két tenyerével közrefogja a fejét, és még mielőtt bármit tehetne ellene, egy hatalmas, alkoholtól nedves csókot nyom a nő homlokára!
-Callisto egyébként. És engem meg te viszel majd a sírba egysz...hmm, ez de finom.
A halk bocsánatkérésre csak legyint mosolyogva, aztán összekoccintja a két üveget, s miután lenyelte a falatot - vagyis a hot-dog másik felét, enni is úgy eszik, mint egy kígyó - nagyot kortyol a vodkából.
-Ne aggódj, jól bírom...az utcán éjszakázást. De amúgy, ennyi talán még kevés is lenne hozzá.

-Oké, oké, okéééé! -hagyom fel a cukkolással, ha egyszer nem akarja bevallani nekem, akkor úgy se fogja.
-Mi...micsodát? -kérdezek vissza értetlenül, mivel azonban sötét van, védekezni se nagyon tudok a támadása ellen.
Ahogy hozzáér az arcomhoz, egyből láthatatlanná válok, nem is annyira tudatosan, mint az ijedtségtől, igaz, a végzetemet így sem kerülhetem el. Helyette csak két tenyérrel taszítok egyet a mellkasán, remélve, hogy hátha sikerül így belelökni a vízbe.
-Pfujj... -töröltem meg a homlokomat grimaszolva- Tudja a fene, Nick is "bele van zúgva" a barátnőjébe, mint vak ló a szakadékba, ahhoz képest az összes csajnál bepróbálkozik a testvériségben. Bár... ahogy ismerem, inkább bárhol... Amúgy meg te is pasi vagy, szóval sose lehet tudni, szerelmi bánatodban mire lennél képes.
Hát, egy sörrel kevesebb, és ha már van választák, akkor inkább a whiskey-vel folytatom. Bele is kortyolok az italba, ám ahogy meghallom Sorent, majdnem ki is köpöm.
-Hogy mi?! Azt ne mondd már, hogy ennyitől nem dőlnél ki... Azt nem hiszem el. -kocogtattam meg az üvegeket a lábammal.

-Nick-nek barátnője van? - Kérdi meglepetten, aztán arca kissé bosszúsra vált, amiért ilyen kis ideig sem élvezhette a nő kínlódását, pedig ezek után ennyi igazán kijárt volna neki. - Bár, az ő dolga. Biztos az előtt ismerte meg, hogy sittre került, aztán a csajon végigment a fél város, most pedig ez kell a büszkeségének...ugye ő volt az akit lekapcsoltak?
~Esküszöm, ha kicsit kevésbé lennék képben, a következő kérdésem az lenne: Pyro az a fickó a mágnessel, meg a hülye sisakkal ugye?~
-Nézd, hiszed vagy sem, van gyakorlatom az ilyesmiben, és a gének is sokat segítenek. Apám ki is tagadna, ha ennyitől fejre állnék...ha nem tette volna meg már régen.
Újabb korty a vodkából, aztán tenyerével szemellenzőt formáz a homlokánál, ugyanis a csónakázótúra a végéhez ér, és nap sugarai undok mód az íriszét kezdik ostromolni, ami sajnos nagyrészt védtelen ennyi sötétség után. Eltart egy ideig, amíg újra hozzá tud szokni a fényhez, ekkor viszont azon nyomban megragadja Ria-t a tarkójánál fogva, és lerántja magával oda, ahol a hattyú szárnyai eltakarják őket.
-Basszus...itt a fickó, akinek elcsórtad a kajáját, és az előbb errefelé nézett. - Suttogja, aztán kikukucskál. - Követ minket. Alacsony, szakállas fickó, és a karja vastagabb a derekamnál. Ráadásul, valahonnan rohadtul ismerős, és nem a jó értelemben....

-Aha, legalábbis egy időben elég sokat áradozott nekem róla. És igen, ő volt sitten. Hmm... bár lehet, hogy ott meg ő pasizott be, aztán azért csalta meg a barátnője, tudja a búbánat. Ejj, nem egyszerű ez, mint valami ördögi kör.
Hát, ezek szerint Soren édesanyja nem orosz díjbirkózónő, legalábbis az alkatát meg azt a mázsa izmot nem tőle örökölte, hanem a fatertól...
-Oké akkor, megnyugodtam. -majd újabb húzás a whiskey-ből, és fura módon egyre melegebbnek tűnt az idő, annak ellenére, hogy a nap épp lenyugvóban van.
-Mi? Máris körbeértünk? Szinte fel sem tűnt... Megyünk még egyet? Nincs kedvem megint cipekedni... -bökdöstem meg óvatosan az üvegeket, mire azok megint halványodni kezdtek, nehogy már itt elkobozzák őket.
-Milyen fickó? Komolyan, tiszta üldözési mániás vagy... -faltam be én is a hotdogom maradékát, amikor Soren pánikolni kezdett- Nyugi, ne aggódj... Ugyan honnan tudná, hogy én voltam? Meg nem láthatott, szóval csak no para, biztos csónakázni szeretne egyet. Vagy a csaja faképnél hagyta, aztán őt keresi, azért ilyen feldúlt... De ha ez megnyugtat, akkor...
S azzal én is láthatatlanná váltam, csak a ketchupos kezemet töröltem bele még Soren pólójába. Először nem is láthatta, csak érezhette, a folt majd 1-2 perc múlva lesz látható... Ha már gyanakszik a krapek, ne én legyek már az első számú gyanusított!