Coney Island-i Vidámpark

"-Nézd csak meg Tata...
A parkban elszórtan még 20 kisebb 2 fős kapucnis csoport fog 1-1 embert. Némelyiküket le is ütik. A pánik kezd kitörni a parkban és az emberek menekülőre fogják de a kapuban ellenállásba ütköznek. Két golyószórós ipse ácsorog a be és kijáratoknál. Miután az öreget megfosztották a fegyverétől és a pénztárcájától, minket is lekezdtek kizsebelni.
-A pont gyújtó kártyámat megtarthatom? Már nem kell rá sok...
Tettem fel a kérdést amikor a dollárjaimtól fosztottak meg és a szép bőr pénztárcámtól. Erre a reakció csak annyi hogy kicsit a hátamhoz nyomja a kést.
-Ha elszakítod az öltönyöm...
'-Akkó mi lesz?
~Betonba építelek...
'-He ezzel az órával mi van? hol a csatja?
-Lopásgátlós, én se tudom levenni. Ha elvágják akkor meg értéktelenné válik és nagyon mérges leszek...
Ezalatt a lányt is megfosztják a fegyvertől aminek felettébb örülnek. Ahogy az órámhoz közelít még egy utolsó figyelmeztetést leadok.
-Nem ajánlom...

Körülnéztem. Nem ismertem ugyan mindenkit, akit lefogtak, de gyanítottam, hogy rendőrök. Igazolványok és fegyverek cseréltek gazdát. Mi a fene? Oké, a rendőrség azért nem a CIA, de ez akkor is sok! Honnan tudták mindről, hogy micsodák? Még én magam sem tudtam!
- Na idefigyelj, fiacskám. Nem akarsz te velem kötekedni, hidd el. Utoljára mondom: tegyétek el a bökőket, és húzzatok el. Ez nem játék, és rohadtul nem vagyok vicces kedvemben. Szóval háromig számolok. Addig vagy eltakarodtok, vagy itt csúnya világ lesz.
Ha elég erősen a lábára taposok annak, aki mögöttem áll, aztán a könyökömmel eltalálom a veséjét, már el is távolodik tőlem. Elemi szintű önvédelem. Kérdés, mi történne akkor a többiekkel? Talán még várni kéne.

Nem tudom, hogy a késen kívül más is van-e náluk, ezért nem nagyon ugrálok, mert nem érzem a kabáton keresztül, mit nyomtak a hátamba, lehet az egy pisztolycső is. Golyóálló meg nem vagyok és egyelőre, azt sem tudom, hogy mit akarnak, lehet csak a főzsarut, vagy fegyvereket szerezni. Viszont ahhoz túl felkészültek. Mikor elvették a Walthert, kicsit azért morcos lettem. A velem szemben álló Kohler-ről lerítt, hogy mindjárt robban, főleg ha nem engedik el, ahogy jóformán parancsba adta nekik, és ami elég halva született ötlet volt, hiszen most igazán nyeregben érezhették magukat a támadók, mert elég sok zsarut lefogtak a közelünkben. Mindenesetre felkészültem, hogyha az öreg támad, akkor engem se érjen a dolog készületlenül. Izmaim ugrásra készen feszültek meg, különösen azután, ahogy meghallottam a mellettem álló fiú és kizsebelője párbeszédét, ami már előre vetítette a konfliktust. Hát, ha profik a fickók, akkor mi itt ma lehet meghalunk!

A háttérben sok rendőrt miután kizsebeltek lecsaptak vagy összebalhéztak. Én sem vártam meg, hogy levágják az órámat. Ahogy a penge a bőrömhöz ért a penge ráhurkolódott és a földre rántottam vele a gazdáját. A hátamnak szegezett késben pedig feloldottam a kötéseket és fordulásból leütöttem a kés markolattal az ott állomásozót. Erre a többieket fogva tartó emberkék igen csak meglepődtek így lehetőséget adva mindenkinek a támadásra. Ha Kohler vesevakarós módszerrel próbálkozik akkor az illetékes jó időre padlót fog a másik pedig a fegyvert kezdi el babrálni hogy kibiztosítsa.
-Csak kés van náluk!
Csuklómról lehúztam a kézifegyvert és aki Sheena fegyverét fogta annak a lábába dobtam. Az itt kialakuló csetepatéra a többi fronton is kitör a botrány sajnos sok fegyver sül el és a rendőrök zöme hullásnak indul. Egyesek fel sem kelnek többé...
-Öreg! Mögötted!
Szólok oda a rendőrbácsinak aki mögött a főmufti a fegyvert élesíti

A kölyök akcióba lépett. Épp csak annyi időm volt, hogy átfusson a fejemen, hogy na ugye, hogy mutáns a rohadékja, de a testem már tette is a dlgát önkéntelenül. Taposás, ütés, fordulás, még egy ütés, ezúttal állra, és a fickó már feküdt is.
Fegyverdörgés hallatszott több helyről is. Visszaperdültem a nő felé, de mielőtt elindulhattam volna, máris érkezett a támadás hátulról. A mutánskölyök mentette meg az életemet. Hasra vágtam magam, és a golyó elvágtatott fölöttem. Felkaptam a legelső támadóm kését, és a pisztolyos felé hajítottam, mert nem volt jobb ötletem.
A kés markolattalk csapódott a fickó arcába, és reméltem, hogy eltörte az orrát. A mocadék rám lőtt... De legalább ahogy az arcához kapott, a stukkert elejtette.
Nem álltam neki a sajátomat keresni a közelebbi gorillánál, inkább előre vetődtem, hogy elérjem az elejtett lőszerszámot. Felkaptam, és már lőttem is, mindjárt kettőt: az elsőt a még mindig az orrát markoló fószer térdébe, a következőt pedig kicsit távolabbra, egy másik csukylás mellkasába, aki épp le akarta döfni az egyik földre került emberemet.
Felpattantam, és újabb célpont után néztem.

A balhé megérzésemnek megfelelően kitört. A srác begőzölt, hogy el akarták venni az óráját, de legalább hatékony volt, és lefegyverezve a támadóját, még az enyémet is meglepte. Mivel a főrendőr is vette a lapot, én sem tétlenkedtem sokáig, a fiú által meglepett támadó, aki ráadásul az én fegyveremet szorongatta, hirtelen 10 éles körömmel nézett szembe, melyek beletépve a karjába, a pisztolyom elengedésére ösztönözték, amit még a levegőben elkaptam, de ennyi ember között nem nagyon akartam használni, csak ha nagyon muszáj. Inkább a rugalmasságomban és a képességemben bízva ugrottam neki a még körülöttünk álló csuklyásoknak. Az egyiket a pisztoly aggyal ütöttem le, a másikat egy kaszáló rúgással segítettem a földre, mielőtt egy kést röpített volna a földön fekvő Kohler hátába,aki most az emberei megmentésével foglalkozott, a sajátja helyett.
~ Ohh! Hát hülye vagyok én? Most lehetőségem lehetett volna, hogy megszabadítsam a várost ettől a mutánsgyűlölő fajankótól! És még csak nem is nekem kellett volna megtenni! Na a legközelebbit már nem akadályozom meg! ~
Ezért a főzsaru támadóival már nem is foglalkoztam, csak a magam és a srác bőrét próbáltam menteni. A közelünkben már nem maradt állva egy csuklyás sem.

Miután elgyepáltuk a fogva tartóinkat Kohler lövése egy csoportunkat segítette győzelemre. De máshol ne mennyire rózsás a helyzet de alakulnak a dolgok ahogy egyre több rendőr szabadul fel. De sajnos a támadók soraiból szabadulnak fel párok és heves tűz harc kezd kialakulni ami a lőszerek híján nem húzódnak el. Valahogy nincs hangulatom az ünnepléshez. Ahogy Kohler hasra vágódott előttem már tudtam, hogy a pisztoly amivel most farkasszemet nézek nem lesz kellemes találkozás. Ahogy a fegyver eldörrent éles fájdalmat éreztem az alkaromban amin a golyó úgy szaladt át mint forró kés a fajon. Halkan nyöszörögve rogytak térdre és szorítottam a kezem. A betonból összekapargattam némi betadint és alaposan belocsoltam vele remegő kezem majd egy szíjat is kikapartam és némi kötszert.
~A durva életbe....
Nehezemre esett a koncentráció de annyi még volt bennem hogy a szívem fölé tartsam a sebet.
~Nem itt kéne levérezni... Ágyban, dudák illetve párnák közt... Szép kerek bőrborításuk között...

Nem állt túl jól a szénánk. A közvetlen támadóinkkal már nem kellett törődnünk, de az idióta csuklyások meg a hasonlóan idióta rendőreim tűzharcot kezdeményeztek. A hülye barmok...
Elkaptam egy csuklyás karját, aki mellettem próbált elrohanni, és hátracsavartam. Kiesett a kés a kezéből. Magam elé rántottam, és a halkéntékához illesztettem a pisztoly.
Mély levegőt vette, és olyan hangosan, ahogy csak bírtam, elordítottam magam.
- Tüzet szüntess! Abbahagyni, különben meghal! Mindkét fél... Tüzet szüntess! Civilek vannak lőtávolon belül! Abbahagyni!
Így folytattam vagy egy percig, és végül foganatja is lett, a lövések zaja lassan elhalt.
Ez némileg patthelyzet, gondoltam. Itt állok, sakkban tartva a csuklyásokat. A kölyök megsérült. Szerteszét fegyveresek és zsaruk, akik mind engem néztek. Több pisztolycső is a pontot kereste, ahol eltalálhat engem anélkül, hogy a csuklyásnak ártana.
Patthelyzet volt. Óriási patthelyzet. És én elértem arra a pontra, ahol a mutáns kölyök találékonyságában és képességében voltam kénytelen bízni. Kicsit szánalmasnak tartottam magam.

A kölyök sebesülése nem jött jól, de láttam, hogy egyelőre meg lesz valahogy és találékonyan ellátta magát, habár előbb -utóbb a vérveszteség leveszi a lábáról. Kohler meg megpróbált felülkerekedni a helyzeten, azzal, hogy túszt ejtette, de nekem úgy tűnt kicsit többen vannak annál a támadók, hogy ez hatásos legyen, ráadásul sok emberét még mindig fogva tartották, és ha azzal fogják fenyegetni, hogy szép sorban lemészárolják őket, vajon mit fog tenni? Hagyja őket elhullani és akkor az életben maradt emberei előtt és az állománya előtt eláshatja magát, vagy elengedi a túszát és akkor lesz csak igazán haddelhadd. Amilyen kőfejű, lehet, hogy az elsőt választja! Mindenesetre, most egy pár másodpercnyi nyugalom és tűzszünet honol a parkban.
Azon gondolkozom, hogy talán nekem kéne lecsapnom a főzsarut és ezzel megmenekülnénk egy nagyobb halálozási hullámtól.
Gyorsan körbe nézek, hogy mennyire vannak távol tőlem a támadók és vajon mennyire díjaznák, ha megmozdulnék, és mennyire gyorsan reagálnának, habár engem elég nehéz megelőzni, de még utána is lehet belőlem ementáli sajt.
~ Jó lenne tudni a miérteket! ~ sóhajtok fel magamban. ~
Aztán egy hirtelen mozdulattal Kohler mellé lépek és felütve a fegyvert tartó kezét és megakasztva a támaszkodó lábát a földre döntöm, miközben elfele esik még a pisztolyt is kicsavarom a kezéből és mikor talajt fog, hangosan közlöm a csuklyásokkal.
- Ácsi! Most egyezkedjünk! Mit akartok tőlünk egyáltalán? És, ha őt - mutatok a fegyverrel a földön fekvő zsarura, - és, főleg élve, akkor most velem egyezkedjetek.

Nagy segítségemre volt, hogy az anyagot úgy formáltam ahogy jónak láttam így a kötszer és a kötés szinte magától felmászott a kezemre. Egész jónak tűnt a vérzés legalább is csökkent. vagy mert fogyott a töltelék, vagy mert ügyes voltam. Ekkor tűnt csak fel, hogy a tűzharc alábbhagyott. Véres kézzel kezdtem el pötyögni a telefonomon a mentők számát. Ahogy hallottam, hogy kicsöngött odahajoltam a telefon fölé és értesítettem a mentőket a helyzetemről. Lőtt seb és a többi. Nem ártana a rendőrségnek is szólni.

A csuklyásokat meglepi a váratlan fordulat. Sokan bánják, már hogy megadták magukat Kohler fenyegetőzésekor. A patthelyzetben felsegítik a főnököt aki sebeit nyalogatva 5 emberével körülvéve fordul a kis túszdrámához.
-Nyugi Cica nekünk csak az öreg kell. Egyik barátunkat pár éve levarrta hamis vádakkal...
Ekkor leemeli a fejéről a csuklyát. Kohler egy régi rossz hírű kollégájával találhatta szembe magát. Aki jócskán visszaélt a rendszergazdai hatalmával és néhány ügyet törvénytelenül oldott meg másokat veszélyeztetve. Nem mellesleg mutáns segítséget sem vette meg a munkája során. Nehéz volt eldönteni, hogy mutáns, vagy csak ennyire profi.
-Ugye főnök?

Egyik döbbenetből a másikba estem. Már azon voltam, hogy a nőnek ugrom, aki volt annyira ostoba, hogy kezet emelt rám, de aztán felfogtam, miért csinálta. Úgy döntöttem, ha ez a trükkje bejön, esetleg életben hagyom, ha túléljük ezt.
Azonban mikor lekerült a csuklya a támadók vezetőjéről, már tudtam, hogy ezt nem fogjuk élve megúszni.
- Tudhattam volna. Te mocskos állat! Rendőröket öltél, te szemét! Hölgyem, a fegyveremet. Most! Különben soha a büdös életben nem kap munkát a környező államokban!
Üvöltött bennem a düh. A mutánsoknál csak egyetlen fajtát gyűlöltem jobban: az árulókat.

Főnök? Hát ez váratlan meglepetés mondhatom! Tehát ez az egész felhajtás valami bosszú egy régi bajtárstól, mert a főzsaru rálépett a tyúkszemére! Nagyszerű! És most pár száz ember azért dobja fel a talpát, mert ezek itt akarják elintézni a problémájukat! Hát nem hiába rühellem én a zsernyákokat. De hát most valahogy azért csak élve kéne kikeveredni ebből és az sem ártana, ha nem kéne a világ végére költöznöm utána, mert ha most átadom nekik Kohlert, akkor szedhetem a sátorfámat, ha életben marad, ha nem.
Azt azért számba kell venni, hogy a támadókat szorítja az idő, hiszen ha jól hallottam, és jól hallottam, az biztos, a srác már riasztotta a mentőket és a rendőröket, ha azok ide érnek, itt elszabadul a pokol, még ha a csuklyások húzzák a rövidebbet is a végén.
- Kuss! - rivalltam a földön fekvő zsarura. - Fogja be, mert keresztüllövöm. - néztem rá figyelmeztető szemekkel, remélve, hogy nem nehezíti meg a dolgom, mert végső esetben le is csapom, hogy védjem a pozíciómat. - Oké! Neked a főnök kell, gondolom élve, úgy, hogy van egy ajánlatom. - figyelem a vezér reakcióit. - Mindenkit elengedtek, én meg a zsaru kivételével. Aztán, ha már tiszta a terep, személyesen idejössz és elsétálsz velem és Kohlerral mondjuk jó pár száz métert, hogy kellően távol legyünk a haverjaidtól, ott aztán megkapod, én meg eltűnök, és mindenki megkapja, amit akar. Na benne vagy?
Persze eszem ágában sem volt átadni a zsarut, de legalább megpróbálom eltávolítani a többieket, hogy ne tudjanak több túszt szedni, aztán már csak rajtam és Kohleren múlik, aki remélem félre tudja tenni a dühét és felfogja, hogy mi a helyzet.

Magabiztosan, vigyorogva lépked a díszes társaság felé azonban a lány csendre intésére megtorpan és pislog kettő nagyot. Meglepettségét tovább fokozza a lány ajánlata. Végül nevetésben tör ki.
-Ugyan kérem. Felőlem akár te is megölheted! A lényeg, hogy megfizessen a tetteiért. De elég volt a szócséplésből. Lőd le!
Hangja szinte az egész vidámparkban visszhangzik. Ahogy lehalkul egy újabb hang üti fel a fejét. Szirénák sokasága. Rohamosan közelednek, pár már a sarkon van. Hallani a kerekek csikorgását. A kollégák érkezése felbátorítja a megmaradt beosztottakat és félelmet kelt az ellenség szívében. A kocka megfordult. Valaki Police-t dobott odafent. Látni az idegességet a főnök törött orra fölött.
-Mire vársz?! LŐDD LE!
Üvölti egyre ingerültebben. Az őt körbevevő gorillák a szirénákra szintén összerezzennek és idegesen mocorognak nem sok híja van, hogy futásnak eredjenek.
Ami Gregory-t illeti, egyre sápadtabban ücsörög a betonon.

Rosszul állt a szénám. Nagyon rosszul. Ha a nő terve összejött volna, lett volna némi esélyünk- Így viszont...
Sokan gondolnak rólam sok mindent. Nem vagyok szent. Még csak különösebben jó ember sem. Megteszem, amit kell, és kész.
De ha az én életem áll szemben tucatnyi rendőrével, és ki tudja, hány civilével, nem nehéz a döntés.
Már majdnem felszólítottam a nőt, hogy lőjön, amikor meghallottam a szirénákat. Fenébe! A jó fenébe! Így már hiába lő le engem, az érkező zsaruk megint tűzharcot indítanak, és ott vagyunk, ahol a part szakad. Akkor már jobb, ha a nő túszul ejt...
- Figyeljen rám. Tegyen úgy, mintha velük lenne. Később majd tisztázom. A fiú rá tanú.
Ha most úgy tesz, mintha a csuklyásokkal lenne, akkor az érkezők, látva a fenyegetést, nem nyitnak tüzet. És akkor lesz időm kidumálni mindenkit innen anélkül, hogy bárki is meghalna.

Összehúzott szemmel figyelem a felém közeledő főnököt, és aztán nagyon nem tetszik, mikor nevetésben tör ki. Ebből már azért sejtettem, hogy nem nagyon fog összejönni az egyezkedés, de még megvártam, hogy mit mond.
Mivel nagyon nem akartam lelőni Kohlert, ezért eléggé nehéz helyzetben találtam magam, amin nem segített, hogy meghallottam a szirénák hangját, amit kis idő múlva már más is hallott.
A főzsaru idegesen mocorgott és mivel nem tudtam, hogy reagálja le a dolgokat és is feszült lettem, hiszen, ha nekem ugrik, abból csak baj lesz.
A suttogása meglepett és még jó, hogy eléggé jól álcáztam a meglepetésemet a felajánlására, mert azt is láttam, hogy a támadóink bizony eléggé összetojták magukat a gyülekező rendőrök várható rohamára és nem nagyon volt kedvük megvárni őket, hogy hősi halált haljanak főnökök hagymázas bosszú hadjáratában. Idáig éreztem a félelem egyre élesebb szagát, ami felőlük áradt, így nem éltem Kohler önfeláldozásával, hanem egy egyszerű laza mozdulattal a homlokon lőttem a bandavezért. Ha jól számítottam, akkor a félelem és a főnökük elvesztése lesz az utolsó csepp, hogy a nyakukba szedjék a lábukat és megpróbáljanak még a rendőrök megjelenése előtt elmenekülni. Remélem jól számítottam ki a reakciójukat.

A főnök remegő kézzel elborult elmével vette elő lőfegyverét.
-Ha Te ne makkor lelövöm én!
Lassan emelte, már nem érdekelte az sem, hogy a háttérben a rendőrök lerohamozták a támadókat. Sőt a menekülő gorilláit is lekapcsoltak. Mire hozzáértek volna egy hatalmas dörrenés hangzott el. Erre szépen lassan kifordult a fegyver a kezéből, térdre rogyott és elterült a földön, Szép nagy tócsát eresztve maga köré. Nem lehetett szép látvány ahogy a szemüregén behatol a golyó. Ahogy a fém megvillan a vörös mélyedésben úgy tűnhet, hogy a halál kacsint vissza a gyilkosra hálás tekintetével.
Mire a műsornak vége 2 rendőr áll szembe Sheenaval és Kohlerrel.
-Asszonyom Dobja el a fegyvert!
Érezhető, hogy nem fog még egyszer szólni, az ujja oly görcsösen markolja a fegyvert, hogy a ravasz szinte már elsült.

Ezalatt a távolban sok szemét csukják be mindörökre lassú mozdulattal, míg a még élőket próbálják kiszakítani a halál mohó karmai közül. Köztük Greg is már egy kocsiban ücsörög hozzáértő kezekben. Már pumpálják sápadt bőre alá az éltető vért.

Feltápászkodtam a földről, és elkiáltottam magam.
- Elég! Hagyják a nőt! Fegyvert leereszteni!
Körülnéztem a vidámparkban. Volt pár halott rendőröm, és még több halott civil. Ezért nem fognak megdicsérni. De én sem érzem úgy, hogy megérdemelném. Hibáztam, és ez életekbe került.
- Sheena... Köszönöm. - mondtam, mikor már arrébb mentek a rendőreim - Megmentette az életemet. Sajnos a fegyvert be kell szolgáltatnia, mint bizonyítékot, de ne aggódjon, az ügy a bíróságig sem jut el. Jöjjön velem.
Elindultam a mentőautók felé. Megkérdeztem a mentőst, hogy van a kölyök. Azt felelte, megmarad.
- Kösz mindent - mondtam neki - És vigyázzon magára.
Mutáns volt, de ahogy a nő, ő is megmentette az életemet. Ez persze nem tesz minket sem barátokká, sem szövetségesekké. De ha egyszer úgy fog alakulni, hogy a kezemben lesz az élete, emlékezni fogok, hogy ő figyelmeztetett a veszélyre.
Visszafordultam Sheenához.
- Miért tette? Engem is lelőhetett volna.

Már készültem eldobni a fegyverem és feltenni a kezem, mielőtt az ideges fiúk szitává lőnek, miközben épp most mentettem meg a főnöküket. Aztán Kohler hangja megállította őket és én kifújtam a visszatartott levegőt.
Őszintén meglepett a főzsarú köszönet nyilvánítása, és mosolyt csalt a számra, hogy mit fog szólni, ha megtudja, hogy én is mutáns vagyok, hisz tudom, milyen a viszonya velük, ezért nézett a srácra is furcsán, habár most talán kapott egy piros pontot.
Láttam amikor a fiút berakták egy mentőbe, és ellátták a sebesülését, és hallottam, mikor az orvos megnyugtatta, hogy megmarad.
Nem örültem, hogy elveszik a pisztolyom, de hát nem ez lesz az első és remélem előbb-utóbb visszakapom. Még szerencse, hogy ez még aránylag vadonatúj, hiszen Szellem hozta ajándékba, és nem tudnak hozzá kötni egy gyilkosságot sem, ezen az idiótán kívül, így nem ellenkeztem, hogy megkaphassák.
Mikor Kohler is megtudta a mentősöktől, amit én már tudtam, akkor félrevont és feltette a százforintos kérdést, amit már én is megkérdeztem magamtól, hiszen akár hagyhattam is volna meghalni, és még talán nem is húzták volna rám a vizes lepedőt, de ott volt az a talán....
- Éreztem a rettegést felőlük, ha nem lövöm le azt a marhát, lehet, hogy ész nélkül lövöldözni kezdtek volna, így meg, hogy elhullott a fej, már nem volt értelme nekik harcolni. Nem értem volna vele semmit, ha akkor lelövöm. Ha nem jönnek az emberei, akkor talán igen....., akkor lehet, hogy ez lett volna a célravezető. - néztem gunyorosan a szemébe.

-Kösz, öreg, maga is.
~Ezt a napot nem így terveztem. Lövöldözés lett volna benne csak... nem éppen ilyen formában...
Azzal rám is csukták a mentőautó ajtaját és elindultunk a kórházba. A kedélyek lecsillapodtak, a menthetők megmenekültek a többieket pedig már elhelyezték a fekete szatyrokba. A helyszínelés idejére kiküldtek minden nem hatósági személyt és a parkot bizonytalan ideig lezárták. Felkerültek a sárga szalagok, megjöttek a nagykabátosok a krétájukkal meg néhány takarító.

// Mese vége Köszönöm a játékot, remélem tetszett //

Beindult a gépezet. Az embereim rutinosan tették a dolgukat. A kölyköt elvitte a mentő. Én még maradtam, hogy egy kicsit beszélgettem a nővel. Arra, amit mondott, felvontam a szemöldökömet. Szóval ha neki az egyszerűbb lett volna, egyszerűen lelő? Érdekes. Azt hiszem, alkalomadtán jobban utána kell majd néznem ennek a nőnek. És mi az a dolog azzal, hogy érezte a félelmüket? Szóvirág, vagy valami más? Csak nem mutáns ő is? Kár lenne érte... Egy ilyen gyönyörű nőért...
- Tudja, akkor örülök, hogy nem úgy hozta a sors. Talán még találkozunk, és talán akkor én sem lövöm le magát. Viszlát.
Azzal egyszerűen távoztam. Sok dolgom volt.

//Részemről is vége, és igen, nekem tetszett.//

Mivel kétértelmű szavaimmal nem igazán tudott mit kezdeni, csak max. gyanakodva felhúzni a szemöldökét, tovább mosolyogtam rá.
Végig volt benne a bent a parkban egy bizonytalan érzés, hogy biztos meg kellett e menteni, de hát, ha mát így hozta a sors, akkor így hozta. Csak később meg ne bánjam.
- Nem tudhatjuk mit hoz a jövő parancsnok. - rántom meg a vállam. - De azért örülnék, ha oda hatna, hogy a pisztolyom minél előbb visszakapjam, tudja munkaeszköz. - villantok megy egy újabb mosolyt, aztán elhagyom a még mindig nyüzsgő helyszínt.

//Szál vége - Nekem is tetszett és köszönöm a játékot. //

A vidámpark az egyik legvarázslatosabb hely a földön. Gyerekeket, felnőtteket, bárkit ki tud kapcsolni, és nincs egy arc sem a tömegben, amelyiken ne lenne hatalmas, vidám vigyor még sorban állás közben is. Mintha az ember egy hatalmas endorfin-felhőben sétálna, miközben majszolgatná a vattacukrot, ahogy elhalad a céllövő vurslisok előtt, és kit érdekel, hogy az egyik káros az egészségre, a másik meg cinkelt, hiszen minden rózsaszín, zenél és a vidámparkhoz tartozik!
Rám is hamar átragadt ez a hangulat. Már-már gyerekes boldogsággal rágcsáltam a kezemben tartott két cukrozott alma közül az egyiket, amit egy hosszú fapálcikára szúrtak, miközben a tekintetemmel Sarah-t kerestem, és hősiesen őrizgettem neki saját magamtól a másik almát, amit neki szántam. Egyébként is jó kedvem volt, mert a lány beleegyezett, hogy megvizsgáljam a mérgét, amit képessége bevetésénél szokott használni. Roppant érdekesnek találtam ezt a mutációt, hiszen a tüskék még egy dolog, sok hasonló esetet láttam már, na de hogy még mérget is tudjon termelni! Lenyűgöző.
A vizsgálatok előtt azonban megbeszéltünk egy találkozót, ami még csupán a konzultációról fog szólni, egyenlőre hozzá sem érek. Azért esett a választás a vidámparkra, mert a rendelőmet még mindig próbálták helyrepofozni a szakemberek, mivel a pár napja történtek után még eléggé lepukkant volt. Ezen kívül még pár dolgot el kellett intéznem a városban, és a vidámpark nagyon közel esett hozzá, plusz itt az ember kellőképpen túlfűtötten vidám ahhoz, hogy esetleg meggondolja magát az ígéretével kapcsolatban.
Szerencsére hamar megtaláltam Sarah-t. A megbeszélt helyen volt, az óriáskerék mellett. Az órámra tekintve megállapítottam, hogy az édességvásárlás nem vitt el túl sok időt, még időben vagyok.
-Szia - köszöntem rá széles mosollyal, és gyorsan felé nyújtottam a cukrozott almát, mielőtt még én is meggondolnám magam. - Ezt neked hoztam, amiért időt szánsz rám és a szakmai kíváncsiságomra. Gyere, keressünk egy helyet, ahol csend van és tudunk beszélgetni!
Tekintetem az óriáskerék kabinjaira siklott.
-Mit szólnál...?

Meglepett Lynn hívása és érdeklődése, de nem volt semmilyen okom rá, hogy titkolózzak a szakmai kíváncsisága előtt, hiszen ő is mutáns volt, így nem féltem, hogy rossz kezekbe kerülnek a kutatásai. Legalábbis önszántából nem, és ahogy láttam harcolni, aki tőle akarja ezt megszerezni, azért komolyan meg kell küzdenie.
Így hát igent mondtam a Vidámparkba történő invitálására, ahol egyelőre csak megbeszéljük a további teendőinket és, hogy mit is szeretne tulajdonképpen.
Mindig szerettem a szórakoztató parkokat és mióta a Xavierben vagyok, még nem is jártam, még a közelében sem, így örültem, hogy a találkánk pont itt lesz, legalább összehozom a kellemes a hasznossal és kikapcsolódok egy kicsit. Sajnos Sean most nem tudott velem tartani, mert Adam befogta valami számítógépes fejlesztésbe és el volt havazva a munkával, így csak egyedül érkeztem, de rögtön elvarázsolt a hely atmoszférája és boldogan nézelődve kerestem meg a találkozási pontot az óriás keréknél.
Kicsit előbb érkeztem, hogy legyen időm körbenézni és kiválasztani, hogy majd mit érdemes kipróbálni, hiszen mióta nem jártam itt, annyi új játék és pörgentyű, forgantyú érkezett, hogy igazán a bőség zavarával küzdöttem.
Éppen mosolyogva néztem a nagy kerék beszállásánál kialakult tumultust egy bátortalan nagymama miatt, mikor meghallottam Lynn hangját a hátam mögül. Mosollyal az arcomon fordultam meg és meglepődtem, mikor sietve az orrom alá dugta a cukrozott gyümölcsöt, mint aki szabadulni szeretne tőle.
- Köszönöm, nagyon kedves vagy! – vettem kézbe a pálcikát, majd a tekintetét követve beleegyezően bólintok. – Nem vagyok tériszonyos, úgy, hogy akár ez az óriáskerék is lehetne a megfelelő, csendes beszélgetésre alkalmas hely.
Azzal el is indulok ezen népszerű szerkezet felé, amelynek tetejéről az egész várost is belátni.

Az óriáskerék szép komótos tempóban haladt, mindenkinek bőven akadt ideje a kilátásban gyönyörködni. Amikor egy kabin visszaért a kiindulópontjához, a benne ülők gyorsan kiszálltak jobbra és átadták a helyüket a balról érkező következő brigádnak. Voltak a csemetéiket számolgató szülők, félénk nagyszülők, izgatottan sikongató gyerekek, turbékoló szerelmespárok, vihogó lányok, unott képű, de azért vidáman csillogó szemű fiúk. És persze mi ketten, a kíváncsi orvos és a különleges képességű lány.
Miután a tömeget feltartó nagyi végre elhatározta magát, és bemerészkedett a negyedik elhaladó kabinba, mi is hamar sorra kerültünk. Miután kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen, még egy utolsót pillantottam a csodaszép kilátásra, aztán lenyeltem a számban lévő almadarabot, és igyekeztem komolyságot erőltetni magamra.
-Akkor talán elmondanám, hogy mire kell számítanod - fogtam bele. - Először is tudnod kell, hogy semmiféle módon nem fogom manipulálni a képességedet. Nem fecskendezek beléd szereket, nem adok tablettákat, nem vezetek beléd áramot, de még csak nem is hipnotizállak. Csupán mintát szeretnék venni a mérgedből, és ha megengeded, a véredből is, ezen kívül megfigyellek, miközben használod a képességedet. Szeretném látni, hogyan működik, milyen intenzitással, hatékonysággal, van-e különbség akkor ha, nyugodt lelkiállapotban veted be, esetleg valami megzavar, vagy félsz, nem figyelsz, hasonlók. Ezekhez képeket, fényeket, kérdéseket fogok használni, tehát természetesen téged nem fog semmiféle valós veszély fenyegetni. Eddig van valami kérdésed?
Vártam, mit felel. Ha kérdezett, válaszoltam és csak azután folytattam, ha nem, akkor bólintottam, és azonnal tovább beszéltem.
Közben átsuhant az agyamon, hogy milyen furcsa, ahogy közeledünk a kör tetejéhez, mintha lassabb lett volna a tempó. Érzékcsalódás, ilyen magasan már kevesebb dologhoz tudunk viszonyítani, ezért tűnik lassabbnak!
Visszarángattam magam a teendőkhöz, Sarah felvilágosításához.
-A vizsgálatok eredményeit ezután elemzem, összesítem. Át kell majd tekintenem mindent, a válaszaidat, a reakcióidat, a belőled nyert mintákat. Ha kész vagyok, természetesen bármikor megnézheted te is, ha szeretnéd, le is másolok mindent. Az anyagodat pedig bizalmasan kezelem, rajtunk kívül senki nem fog tudni semmiről, csak akinek te elmondod. Megfelel ez így neked?
Bármit is válaszolt, kinéztem az ablakon. A tudományos magyarázat egy dolog, de már igazán tényleg sokkal lassabban mentünk. Amennyire láttam, a közelünkben lévő kabinokban is zavartan forgolódtak az emberek, úgyhogy biztos nem csak nekem tűnt fel. Lepillantottam a gépkezelő felé. A pocakos, baseball sapkás férfi eltűnt, helyette két hosszú köpenyszerűséget viselő alak matatott a pultján a gombok, és karok között.
Egy utolsó rándulás, és a kerék teljesen megállt, velünk a csúcson.
-Mi történt? - néztem értetlenül Sarah-ra. - Meghibásodás?
Ekkor azonban velőtrázó sikoly tépte szét az amúgy is feszült csendet körülöttünk.

Miután szépen beálltunk a sorba, kis idő múlva már be is szállhattunk az egyik gondolába, mely komótosan cammogva kezdte meg körútját a magasba, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a táj és a város megszemlélésére.
Ahogy elindultunk felfelé és én kényelmesen elkezdtem rágcsálni a cukrozott almát, a dokinéni is nekilátott elmondani, hogy mit is szeretne tőlem, milyen vizsgálatokat képzelt el és hogyan kívánja azt végrehajtani. Szóval elég részletekbe menő tájékoztatást adott, hogy el tudjam dönteni szeretném-e a dolgot vagy sem.
Mivel nem tűnt olyan vészesnek és félelmetesnek, csak bólogattam a szavaira, hogy értem.
Amikor a képességem kipróbálására terelődött a szó vidáman elvigyorodtam.
- Azt hittem valakin le kéne tesztelni, mert nem tudom ki vállalkozna rá önszántából. – emlékeztem vissza egy-két esetre, mikor használnom kellett, csak akkor olyanokon, akik épp az életünkre törtek. – Nem szívesen próbálnám ki senkin csak úgy, mert én már láttam, hogy mire képes. – nyelem le az utolsó falatot és nézek körbe, hogy hová is dobhatnám a szemetet.
Lynn is nézelődött, amit először annak tudtam be, hogy a tájat szemlél, így nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.
- Persze, szívesen megnézem majd az eredményeket, ha már jutottál valamire, hiszen én is kíváncsi vagyok saját magamra. – jegyzem meg, mikor erre terelődik a szó. – És egyáltalán nem félek, hogy elmondanád valakinek, akire nem tartozik. Tejesen megbízom benned.
Most már határozottan látom, hogy valami felkeltette a figyelmét és nem is kell sokáig várnom, hogy megtudjam mi is az, hiszen előbb teljesen lelassulunk, majd döccenve meg is állunk, pechünkre pont a kör legtetején.
- Gondolom ez nincs benne a programban. – nézek ki én is felállva az ablakon. – Hiszen ez a szerkentyű nem szokott ilyet csinálni, csak, ha elromlik. – fűzöm még hozzá Lynn kérdésére is, de a további szavaimat félbeszakítja egy velőtrázó sikítás, amire minden gondolában felbolydultak az emberek és próbálták izgatottan megtudni mi történhetett, mint ahogy mi is.
Eléggé kiszolgáltatott helyzetben voltunk, magasan a levegőben, így csak tehetetlenül próbáltunk találgatni.